- Nem is ment jól...- húzom a szám- Teljesen rám hoztad a frászt!
- Én nem látom, hogy mi a probléma. Harmóniát látok köztetek, főleg, ha táncoltok. Irigykedem, milyen jól csináljátok...- nevetek. Hol a stressz, amiről (Lia) beszél? Mi okozza? Nem Seby, az tuti.
- Ezt nagyon kacifántosan fogalmaztad meg, de azt hiszem, értem. Szóval, szerinted nem bánná, ha ide-oda mozogna a súlya, mindaddig, amíg egészségügyi szemmel nézve az normális... - He? Ez lett volna a lényeg? Én sem tudom ám magam jól kifejezni, nem Lia vagyok, hanem Joshua. De hallottam már a mágikus betűket: BMI. Ezel van tele az összes libanevelő. Amerika lakosságának nagy része ugyanis nagyon el van hízva. Lia attól messze áll!
Aztán a szeretetről beszélgetve eljutunk oda, hogy őt se szeressem kevésbé, mint ahogy ő engem szeret. Nos, azt hiszem, azzal nincs probléma.

- No igen...- Hibák. Bűnök. El kellett rugaszkodni attól a nézőponttól, amiben nevelkedtem, hogy megtapasztalhassak dolgokat. Talán nem volt tudatos a nagyszüleim részéről, de ha nem így nevelnek, talán könnyebben boldogulnék egy-két dologban. Talán nem. Ki tudja?
Megkönnyebbülés újra és újra hallani, nem neheztel rám. Hogy ért engem. Féltem, hogy nem így lesz, hiszen nekem is nehezmre esett megérteni őt. Az utolsó puzzle darab így is sokáig váratott magára. De így már...
Szánkózunk és játszunk, minden eddiginél boldogabban. Nem maradok alul hócsatában, újra és újra erőre kapok, ha utol akarom érni, de már fáradok. Megforgatom a hóban, és nem bánom, hogy az én ruhám alá is bekúszik a hó.
A domb tetején légpuszit küldök neki, de nem éri be vele és lerohan. Szabályosan feldönt, mert váratlanul ér a "támadás", de a puha hó felfogja a zuhanásom. Csak nevetek, milyen heves tud lenni.
- Na, hozzád is eljutottak végre a hangok? - én tegnap éreztem ilyet, mondtam is neki, erre ő berezelt. Nevetek, mennyi puszit kapok hirtelen.
Feltápászkodunk, és közös megegyezéssel elindulunk haza. Visszanézek még egyszer. Soha nem akarom elfelejteni.

A szállásra érve rögtön a recepción megrendeljük a vacsorát. Fel a szobába. Ha már van egy ilyen lehetőség, használjuk ki. Ez a búcsúeste, de mintha csak most érkeztünk volna igazán. A pultos lány is csak pillog, mi ütött belénk. Ő volt itt akkor is, amikor megérkeztünk.
- Fél óránk van...- a vacsora addigra készül el- ...megfürdünk addig?- kérdezem, s már dobálom is le magamról a ruhákat.
Jó meleg van a szobában. Éjszakára kemény fagyot ígértek, hóesést. Úgy befűtöttek, hogy nagyon!

- Ne tedd, meoldódott, nem?- mosolygok. Fátylat rá! Nem fogom a múltat hánytorgatni. Mindketten hibáztunk eleget.
- A tánc elárulja, mennyire bíztok egymásban, mennyire össze vagytok hangolódva. Azt hiszed, ez olyan természetes?- csak nézek rá. Akkor nem látja magukat kívülről. Ha táncolnak, mindenkinek megakad rajtuk a szeme. Mintha mindig is ezt csinálták volna... Olyan szépek!
- Ah, értem- vakarom a fejem. Inkább szeretném érteni. Rajtam állandóen vándorolnak a kilók. Velem akkor nincs rendben valami?

A kis materialista letámad. Huppanunk a hóban, kismillió puszit kapok. Nem mintha bánnám, hogy nem csak a levegő részecskéin át cserélünk nyálat. ( )
- A te fejedben van zűrzavar, nem a sugallmazásokban...- de csak húzom az agyát. Pontosan tudom, milyen érzés, ha kétféle hang zsong az ember fejében: tedd, ne tedd, csináld, ne csináld... Ah!

Szorít az idő. Fél óra nem túl sok, nem akarom úgy elkapkodni a mosdást, mint reggel. Zavartalanul vetkőzök. Seby meg csak áll, éppen csak a nagykabátjából bújt még ki. Nár csak az alsóm van rajtam, amikor odalépek hozzá.
- Talán valami kofogásod van ellenem?- kérdem tőle incselkedve, és húzni kezdem le róla a pulcsit, a pólót, a nadrágot... ha hagyja. Ha hagyja, levetkőztetem alsónadrágig, aztán kézen fogom, és bemegyek vele a fürdőbe.
Nem most fürdünk először. Ráadásul helyre is tettük a dolgokat. Most mi baja van?
Már kabátban megnyitottam a vizet, elméletileg elég víz van a kádban, hogy érjen valamit.
- Fél óra elég, hogy felmelegedjenek a csontjaink, nem gondolod? - vállat vonok, akár külön is csinálhatjuk, de akkor feleződik az idő. Vagy kihűl a vacsora, mert nem eszek nélküle, az tuti.

- Nem gondolnám, hogy ennyi elég. Láttam én már profi táncosokat. Rajtuk nem láttam, amit rajtatok...- billentem kicsit félre a fejem. Nem neki puncsolok. Tényleg úgy érzem, közöttük is létezik egyfajta kapocs. Akkor kifejezett, amikor együtt vannak, akkor mindketten... nem is tudom, milyenek.
Jó szívvel gondolok arra, milyen együtt Seby és Lia. Néha úgy tűnik, akkor is társalognak, amikor ki sem nyitják a szájukat. Elég egy mosoly, egy simítás... Persze, lehet, hogy csa romantikus képzelgésem működik túlzottan, hiszen képes vagyok olyasmit is látni, ami nem létezik. Hittem abban is, Elee megszerethet, és hittem Suzy kedvességében is. Elhamarkodott vagyok? Szélsőséges? Nem tudom...
- Micsoda? - képedek el- Nem akar? Nem akar? - hüledezek. Egészen mást feltételeztem róla. Megint tévedtem?!
Aztán bólogatok. megint oda jutunk, mint először, ezt bizony meg kell beszélni. Csak remélni tudom, hogy most Sebastian lát rémeket, és hiszi azt, Lia nem szereti eléggé.

Kint a szabadban azonban megint csak ketten vagyunk. Egymásnak. Kiélvezzük. Szórakozunk. Jó hangulatban érünk haza is. Szántalan csókot sikerült bepótolnunk a nap folyamán, és fel vagyok pörögve. Minden t gyorsan csinálnék, kivéve, amikor már bent vagyunk a fürdőszobában. A lazulás ideje jön. A nyújtózásé.
- Sokat hiszel rólam...- na jó, engem sem hagy hidegen, ha így néz rám, simogat és csókolgat, de a csontjaimon most csak a meleg víz segíthet. Ahhhh!
Hagyom, hogy letolja az utolsó ruhadarabomat is, és miközben hozzám simul, észreveszem a merevedését. Féltem ettől, mert nem tudtam, hogyan reagálok, ha ez újra bekövetkezik, de nem csinál felhajtást körülötte, így én sem szólok róla. Nem a legjobb megoldás, de egyenlőre megteszi.
Semmit sem kell mondanom. Seby nem megy el odáig, ami a törést hozta közöttünk, és célzást sem tesz rá, akarja. Én pedig nem akarok tovább látni, mint amennyi történik, mert ennyi jó, ennyitől boldog vagyok. Élvezem, hogy együtt van velem. Egy kádban. Romantikus... A kezemért nyúl, a szájához húzza. Elönt a melegség. nem lehet ennyiben hagyni. Nem lehet, nem megy!
Szabad kezemet csúsztatom a vállára, és csúszok közelebb hozzá. Megsimítom a vállát, kézfejemet a nyakára fordítom, mint egy visszás simítás haladok az arca felé. szememmel a kezemet követem, a bőrét látom, ahogy az apró pihék felborzolódnak az érintésem nyomán. Előrébb dőlök, de hogy elérjem, neki is hajolnia kell. Vágyom a csókját. Talán soha még ennyire....

Nem, nem értem, fel nem foghatom. Ennyire hülye nem lehetek!
- Tiszta szívből szeretni... Bocs, de ez ismerős. Neked nem?- Én is ezt mondtam neki, és én tudom, hogy miért mondtam. Lia ennyire ellentmondásos?
Elgondolkodom. Valamit nem értek. Én úgy tudtam, Lia egy másik pasassal járt, amikor Sebastiant megismerte. És amior az ott hagyta, jött össze Sebastiannal. Ebből nekem nem úgy tűnik, ő törte be Sebastiant... Inkább... Nem is tudom. Zavaros nekem ez az egész. Sebastianra nézek. Minden szavát elhiszem.
Ha sosem láttam volna őket, azt hinném, ez a lány csak kihasználja. De ezt nem tudom elhinni. Akkor annak se lenne értelme, amit nekem mondott! Valóban úgy tűnt, szereti Sebyt, és fontos neki, hogy ne veszítse el a barátait. Például engem. Nem közömbösség miatt hagyta, hogy eljöjjünk Alaszkába... Vagy igen? Te jó ég, ki ez a nő?
Nehéz bármit is mondanom. Tévedhetek, igazam is lehet. Nem tudom. Tényleg nem tudom. Csak remélni merem, a sors olyan kegyes, hogy most is jó lapokat oszt majd Sebynek.

Igyekszem minden módon megnevettetni. Elterelni a figyelmét. Magamra irányítani. Jó érzés szeretni, szeretve lenni. Itt csinálhatjuk, itt megengedhetjük magunknak. Töbebt is, mint amenyit normál körülmények között tehetnénk. Nem tart vissza Lia, és nem tart vissza az sem, én nyitni akarok. Fogok is. Már tudom, hogyan kell...
Adom, amit tudok, amennyit merek, Kb ennyit enged meg magának ő is. Ha ki sem mondjuk, szereztünk már sebeket , és ejtettünk is. Óvatosabbak vagyunk, mégsem ridegek. azok csöppet sem. Ellágyít, milyen finoman érint. Kényeztetve érzem magam, szeretve. Bár a testbeszéde árulkodó, nem fekszem a lábai közé. Invitálom egy csókra, aztán ő sodor tovább, egy komolyabb dolog felé. Nyelve a számban jétszik az enyémmel. Újabb francia csók, melybe beleborzongok, hiába a meleg víz, amiben ülök.
az egyik ujjam bevezetem a szájaink közé. ez az egyetlen mód, hogy elszakadjak tőle, a szám akarja a folytatást. A nyelvem is. A szemem is csak nehézkesen tudom kinyitni...
- Ha itt ragadunk, kint ragad a vacsora. Szerinted leteszik az ajtó elé? Vagy elviszik, mert azt hiszik, alszunk már? Vagy hisznek mást, és holnap... érdekesen néznek majd ránk? - forgatom a szemem, nevetve. Az érdekes nézésekből kaptunk már eleget. Tuti fantáziálgatnak arról, mit is csinálunk a francia ágyban. vagy a fürdőben, kettesben... Állj. Van kulcsuk, be tudnak jönni? Nyitva az ajtó. Nem vagyok paranoiás, de...
- Húzzunk bele, Seby. Lesz még desszert, ne aggódj- kacsintok, aztán szappanért nyúlok, hogy tisztálkodjak is, ne csak melegedjek.
Éppen időben bújok a köntösömbe. Seby még a fürdőben, amikor megérkezik a vacsora. Szerencsére, nincsen vörös rózsa, meg egyéb romantikus utalás a lakosztályra. Az aztal üres, az óriási tálca oda kerül. Egy perc sincs, és a kis pincér volt, nincs, kicsit gazdagabban, mint ahogy bejött.

- Ah- hördülök fel. Nem ez a legjobb újság, amit ma hallottam.
Bolond az a lány... Elnézem Sebastiant, ahogy vállat von. Ahhoz képest, néhány hónapja még milyen lelkes volt Liával kapcsolatban, most inkább kiábrándultnak tűnik. Elszégyellem magam, de arra gondolok, ha Lia nem lenne...

Praktikus lenne együtt fürödni, főleg, ha nem akarjuk úgy elkapkodni, mint reggel. Akkor ugyan azért nem akartam vele tartani, mert beszélni akartam Suzyval- kellett valaki, akivel megoszthatom, milyen boldog vagyok... -, s mire visszaértem, ő már végzett. Én sem húztam az időt. Igazából most se lehetne, de a csábítás erősebb, Seby nagyon cuki, és szívesen csókolgatom.
- Igaz, igaz- bólogatok nevetve. Higgyjenek, amit akarnak. Szerintem már úgyis az első nap elkönyvelték, hogy kik vagyunk egymásnak.
- De ha nem eszünk, éhesek maradunk... Szörnyű vagyok éhesen!- ijesztgetem, tíz ujjamat rá görbítve. Még a végén ő lenne a vacsorám.
Célzást teszek rá, hogy mindenféle csókban lehet még része (a desszert játékos utalás a korábban történtekre), aztán elkezdem mosogatni magam, mert úgy vélem kiszaladtunk az időből. Vele valahogy mindig gyorsabban telik. (El is vesztem az időérzékemet). Elkéri tőlem a szappant és mosogatni kezd. Beharapom az ajkam, rövid időre beszorítom a levegőt is, de nem kell sok idő, hogy rájöjjek, ne arra játszik, hogy felhúzzon. Ha engedi, hasonló módon én is megmosom őt, aztán a mosakodást egyedül fejezem be, és őt magára hagyom a fürdőben, hogy tegye ugyanezt. Amíg végez, meg is érkezik a kaja, talán mégsem kell sutba dobni az időérzékemet.
Az asztalra pakoltattam a vacsorát, ami ránézésre is bőven sok, hogy meg tudjuk enni. Sebastian azt javasolja, együnk az ágyban, és az jut eszembe, miért ne? Felhajtjuk a takarókat, és köntösben ülün az ágyba, kettőnk közé/elé húzva a kétszemélyes tálat. Mint az urak, evőeszköz nélkül kezdünk enni. Sebastian velem kezdi, engem etet először... Nem is gondolkodom, elfogadjam-e a kezéből a falatot, és nevetek, ez milyen vicces így.
- Ebben benne vagyok, etethetsz, de csak akkor, ha én is téged! Csukd be a szemed!- nevetek, csiklandozza a nyakam, ahogy belecsókol.
Nyúlok egy ígéretesnek tűnő falat után, és közel tolom a szájához. Olyan ínycsiklandó, biztosan érzi az illatát. De ha nem így lenne, óvatosan megérintem vele az ajkait. Nem célom, hogy az ujjam is leharapja! Nos, nem leszek mindig ilyen jó fiú. egyszer kétszer biztos meg fogom viccelni...

- Esélyük sincs!- nevetek. Egyik sem olyan szeretetéhes és cuki, mint Sebastian (CUKI)
Bezsongtunk, az északi fény megrészegített vagy valaki endorfint kevert az ételünkbe... Nem tudok, és nem akarok betelni vele, és úgy érzem, ő is csimpaszkodna rajtam folyton-folyvást. Nem akarom elrontani... É sTUDOM, megint magam köré húzok falakat, de egyenlőre nincs ellene gyógyszerem. Azaz van, épp Sebastian az, csak még nem tudom, hogyan kell adagolni.
Szinte zavartalanul zajlik le e közös fürdőzés. De nincs miért aggódni, ha volt is megtorpanás, egyetlen pillanatig tartott, Seby oldotta is, és újra fesztelenek voltunk egymással. Mire végez, már asztalon a vacsora. Mégsem ott eszünk, hanem az ágyban. Számomra mulatságos a dolog, mert ráadásul meg is etetnek. Mi tetszik jobban? Ez? Vagy hogy a nyakamba csókol? Magam sem tudom. Valamikor kiskamaszként kuncogtam azon, ha láttam szerelmeseket egymással enyelegni (és hasonló dolgokat csinálni, mint most mi). Késői élmény, de annál jobban örülök neki.
Egymást etetjük, így-úgy, bohóckodva is közben, mert időnként csak incselkedek vele, és húzogatom az orra előtt a falatot, de meg kell küzdenie érte, mire bekaphatja. És én sem úszom meg szárazon. Az ujjamat is képes bekapni, és úgy tenni, mintha az is husika volna. Remekül szórakozunk, időnként elmerengve...
Etetjük egymást aztán úgy is, mint a amadarak, egymás szájából. Olyan óvatos vagyok vele, mindig attól tartok, véletlenül megharapom, ha nem vigyázok eléggé. És nem titkolva, időnként nem érem be ennyivel, ha tele is a szája, akkor is random megpuszilgatom. A pofazacskóját is, amikor éppen tele van...
Két kézre fognám az arcát, hogy tovább nézhessem, mozdulatlanul, olyan szépnek látom. Főleg a szemét, melynek sarkában ritkán látott nevetőráncok jelentek meg. És a szeme... akármennyire is le szokta húzni saját szemszínét, a kandallóban égő tűz fényénél leginkább ékeszerre hasonlítanak. Még a szemüvege sem tudja tompítani fényüket. Lefényképezem a látványt az agyamnak, hogy alkalomadtán majd le tudjam rajzolni. Még mindig nem vagyok valami ügyes, de Suzy már tanítgatott...
Szóval, kedveskedünk egymásnak és bohóckodunk, játszunk, és közben jól is lakunk, de az étel egy része még mindig érintetlen. Hamar eltelek vele, lassaban is rágok, mint eleinte. Az agyam is jelzi, elég volt.
- Bort?- azt küldtek a vacsihoz. Nem emlékszem, hogy kértük. Lehet, ez is a vacsi része. Vagy a nászutaslakosztályé. Nem kérdés, hogy iszunk. Az a kérdés, mennyit.

Eszembe jut, milyen hülyék vagyunk. Így tölthettük volna talán az egész hetet, ha mindjárt az elején tisztázzuk, amit kell. Vagy ha eleve nem is úgy jövünk ide, tüskékkel... Seby szavai égnek az agyamban szüntelen, hogy kárpótlásra vágyik, és igyekszem is eleget tenni mindannak, amit elmulasztottam. És beszedni mindent, amit ő mulasztott el. Úgy tűnik, ebben most nagy az egyetértés közöttünk. Úgy tűnik, mindkettőnknek van pótolniavalója., a másiknak megelégedettségére szolgál.
Sokat játszunk, hülyülünk, húzzuk egymást szelíden, kerülve a komolyabb, erotikus tartalmakat. // Nem hangzik jól, de nem tudtam leírni másképp//Mintha így lenne ideális, ki is tudunk teljesedni benne. Legalábbis úgy látom, Seby is olyan boldog, ahogy én érzem magam.
A bor csak lendít a dolgokon, amit vacsora közben bontok fel. Akkor már túl vagyunk kisebb-nagyobb nevetéseken, bohóckodásokon, így a jókedv nem a bor hatásának tudható be. Az "csak" mintegy megkoronázza az estét, a hangulatot. Számíytok rá, hogy boros puszit is kapok majd. Én is számítottam adni. Ha százféle módon nem csókoltuk egymást, sehogyse, de Sebastian még mindig tele van ötletekkel.. És nem csak a csókra vonatkozóan.
- Benne vagyok, de kezdd te, hogy pontosan tudjam, hogy gondolod!- tetszik az ötlete, hogy játsszunk. Szeretek játszani, beszélgetni.
Kényelmesen elhelyezkedek. Sebastian a vállamon nyugtatja a fejét. Nekem van terem és lehetőségem simogatni őt. Játszok a hajával. A haja az egyik gyengém.

Vacsora után játékra invitál. Szalvétába törlöm a kezem és a szám, hogy ne legyen zsíros, már csak a borospoharam szorongatom (és fél kézzel Sebastiant). A tálcánk a földön pihen, bár én már gondolni sem tudok a kajára. Tele ettem magam. Jól esik nyújtózni, elfeküdni, összebújni kicsit.
És a játék... Érdekes. Hogy tud ilyeneket kitalálni?
- Nos... Több oldalról is meg lehet közelíteni a kérdést. Mert mi a fura? Lehet, hogy nekem a macska tök természetes, valaki pedig azt mondja, nem való a lakásba. Furcsa, ha nekem furcsa? Lehet, másnak az a természetes...- nevetek. Egy ideje sokkal jobban tudom forgatni a szavakat, jó tanárom van!- Szóval, furcsa lenne számomra, ha például valaki ijesztő vagy nagy állatott tartana kedvencének. Mondjuk egy pókot, kígyót vagy férgeket... vagy ha már termetről beszéltem, gorillát vagy elefántot...
És ha nekem is fel kell tennem egy állatos kérdést, akkor:
- Ha állat lehetnél, mi lennél szívesen? - mosolygok, én már meg is válaszoltam magamban a kérdést helyette, de azért meghallgatom. Naná, hogy érdekel, lehet-e más, mint macska?
- A következő téma, legyen... egy karakter! Milyen karakter illik hozzád legjobban? Vagy ha van olyan könyv vagy film, aminek a szereplője a leginkább szeretnél lenni, melyik lenne az?- hmmmm, ez egyre érdekesebb!- Sok kérdést tettem fel?- nevetek. Tudom, hogy nem csak egy volt, de nem tudnék választani...

- Nem tudom. Mindig az a képzetem támad róla, hogy nyákos, és ez... undorító...- fintorgok egy sort. Okos tekintet? Hát, Ká minden volt, de nem okos. Már nevetgélek is. Messze vagyunk Indiától, mondanám neki, itt igenis fura lenne, ha valaki elefántot tartana, és a gorilla is meglepné az embereket, hiába lett híres film a Tarzan... Legalább a férgek tekintetében egyetértünk. Nevetünk, érdekes, miként közelíti meg ő a dolgokat.
- Ehhez Norának is lenne egy két szava, Cicuskám!- nevetek, borzolok megint a hajába. Úgy tudtam! Persze, Nora most nincs itt, és Sebastiant is kedveli. Elférnének ketten is rajtam. Nora úgyis picike...
- Tudom, kire gondolsz...- bólogatok. Nekem meglepő volt a reakciója, hogy hitt Darcynak, és le tudta magát beszélni valamiről, amit érzett. Szerette azt a lányt. És úgy érezte, ő is szereti. Hogy lehetséges, hogy mégis bogarat tudtak tenni a fülébe? Attól való félelmében, hogy kihasználják, lemondott a szerelemről (legalábbis jó ideig).
Aztán átkarolom Sebastiant, amikor azt mondja, önmaga szeretne lenni.
- Támogatlak, édes barátom! - bár elsősorban Lia jut eszembe, és ebben a pillanatban kicsit orrolok is rá, nem felejtem el, hogy nemrég még én is akadályoztam őt (Sebyt).
A kérdésére kicsit elgondolkodok: klasszikus értelemben egyetlen tulajdonsággal jellemezzük a szereplőket (a jó, a rossz, és a csúf, példának okáért), de az szent igaz, egyetlen karakter sem csak egyféle. Unalmas lenne úgy. Bár azért vannak kivételek.
- Ha a fő jellemvonás eléggé mérvadó, ha attól válik a történet azzá, ami, akkor elegendő egy jelemvonás. Ha ismered Kingtől A remény rabjait, abban a főszereplő egy jelentéktelennek látszó kis figura. De ami jellemzi, hogy reményteli. Sosem veszíti el a hitét, mindenkinek segít, emberséges tud maradni embertelen körülméynek között. És igen, jócskán van humora is, de ez sokáig ki sem derül, máris kedveled a pasast. Azt állítják róla, gyilkos, te mégis érte szorítasz... - mesélek lelkesen, és megfogadom, ha még nem látta a filmet, megnézetem vele. Ha nem olvasta a könyvet, felolvasom neki. Nem hosszú. Talán 150 oldal. Imádom!
És aztán jön az új téma.
- Hm... Legutóbb a csellóba szerettem bele...- mosolyodok el.- De függ attól, mit hallok játszani. Tetszik a gitár, és az oboa is vagy éppen a dob, amikor ritmusra van szükségem, hogy tekerjem a bringát...
- Melyik zenei irányzat a kedvenced? Mondhatsz együttest is, nem értek a zenei kifejezésekhez... - vonok vállat, bár nem hiszem, hogy látja.
- Az új téma... az idő. Ha csak egyetlen órád lenne, egy hosszú küldetés vagy utazás előtt, hogy elbúcsúzz valakitől: ki lenne az?

- Tudom! Csak a képzeletem... néha felülírja a valóságot...- nem csak a kígyókkal kapcsolatban, de ez most lényegtelen. Vállat vonok. A mondandóm lényege úgyis az, hogy ha bebeszéltem magamnak valamit, a meggyőződés is nehezen rombolja le.
- Ne tedd..., elég nehéz kiengesztelni, ha komolyan megsértődik!- nevetek. Hogyan is sértődne meg, ha Sebyt is szereti? Szerintem örülne, mert tudná, ő se lenne elhanagolva. (Tapasztalat) Ő nyelvet ölt rám, aztán puszilgat, én borzolom a haját. Olyan felszabadultan vagyunk egymással, mintha nem lett volna az a fél évnyi kihagyás.
- Ah, nem tudom, lehet, hogy már beszéltünk erről. Kingről bármikor, bárhol képes vagyok beszélni, szóval megeshet, hogy már ódákat zengtem róla neked, igen- mondom zavartan nevetgélve. Ha még mindig nem nézettem meg vele a filmet, az csak az én hibám. Pedig megvan, bármikor meg tudnám neki mutatni!
Sebastiant meglepi, milyen hangszerek játékát szeretem legjobban (úgy értelmezem, hangját).
- Természetesen nem mindegy, ki és hogyan játszik rajta. De ha átfut rajtam a borzongás, az biztos út a sikerhez- a cselló hangjához egyébként más élmény is kötődik, de az most távolibbnak tűnik, mint valaha.
Zenében annyira nem érzem otthon magam. Szeretem, ami dallamos, vagy aminek jó ritmusa van, de a nagyon pörgős zene, a tucc-tucc műfaj, és a jazz nekem nem bejövős. A romantikus klasszikusokra csak grimaszolok, a komoly zenével (is) könnyen zavarba lehetne hozni. Nem igazán tudom megkülönböztetni a szerzőket. Hugo neve hallattán azonban elképzelem a kort, a szellemiséget, és úgy hiszem, ami irodalomban tetszetős, az valószínűleg így van a zenébenl is.
- Majd megmutatod a nagy kedvenceidet?- kérdem, és egészen komolyan gondolom, hogy meghallgassam mindazt, ami Sebynek kedves. Azáltal még jobban fogom ismerni.
A kérdésem kissé önző. Szeretném, ha engem mondana, mert én őt mondanám. Hülye dolog, tudom, az ember általában attól búcsúzik, akitől a legnehezebb elválnia, és úgy érzem, nem vagyok annyira fontos neki, mint pl. Henry vagy Lia. Majdnem annyira, de mégsem. Ha Henry szóba került, mindig hangsúlyozta, mennyire szereti és kötődik, és -amióta távol él- érzem, hogy hiányzik neki. Ha emlegetjük, felsóhajt, és szóba hozza, reméli, hamarosan találkoznak. Lia pedig... Jelenleg a családja. Már csak rá való tekintettel mondaná az ő nevét, hiszen - azt hiszem-, a lány is elvárná... De engem mond.
- Tényleg? - meglep a válasza, de nagyon jól esik. Nos, nem vagyok kárörvendő, de úgy vélem, ezt nem én érdemeltem ki. Valamit Lia cseszett el.
- Amikor nem akar telni..., lássuk csak: ha sorban állok, ha sokat kell várni valakire, az orvosnál, vagy ha épp egyedül érzem magam...- sorolom. Bár az a tipus vagyok, aki minden helyzetbe kpes magát elfoglalni, van olyan helyzet, hogy az aktív tevékenység alatt is lassabban telik az idő.
Nem volt nehéz kitalálni, hogy el fogunk jutni eddig a pontig. A téma: a szex, szexualitás, libidó. Felsóhajtok.
- Nehezet kérdezel- elgondolkodok egy kicsit, és megpróbálom végiggondolni, melyik élmény a legerősebb bennem. Elmerülök egy kicsit a gondolataimban és az érzéseimben- Igazságtalan lenne kiemelni csak egyvalamit. És nem is tudnám megtenni. Mert valami testi értelemben hatott rám erősebben, valami más meg lélekben rázott meg- Magamon kívül lenni... bevillan egy konkrét élmény: amikor belé mélyesztettem a fogaimat. Egyszerűen nem sikerült kontrollálni magam.
- Ha már szex...- megáll a kezem a hajában. Visszatartom egy kicsit a lélegzetem. Kíváncsi vagyok, Seby fantáziáját mennyire izgatja - Ha lenne rá lehetőséged, kipróbálnád a szexet egy másik férfival? Úgy értem, a .... közösülést- szinte suttogva ejtem ki a szót. Nekem ez még mindig tabu. Hogy Sebastian szavaival éljek, az a szex, ahol aktus is van. Bár ezzel a kijelentésével nem értek egyet, konkrétan fogalmaztam, nem érthet félre.
- A következő téma: ciki. Amióta ismerjük egymást, mi volt a legcikisebb gondolatod velem kapcsolatban?- derűsen teszem fel a kérdést. Jó lenne ezt is elhülyéskedni. Ha kíváncsi rá, én is elmondom a saját cikiségemet vele kapcsolatban. Le fog esni az álla, ebben biztos vagyok.

- Hát  akkor mégse maradna hoppon, miről beszélsz?- nevetek tiszta szívből. Nincs az a macska, aki előrébbvalónak tartaná a gazdit, mint a hasát.
- Tényleg, ő is szereti? - kerekedik el a szemem. Belőle mondjuk, nem néztem volna ki, hogy szereti ezt a műfajt. Azért Stephen Kinget még mindig a horror nagymesterének tartják.
- Na igen... Én is úgy érzem, időnként csak hangokat hallok egymás után, máskor pedig, más előadó előadásában meglódul a fantáziám, az egész valómat magával ragadja, mintha részese lennék, nem csak a hallgatója- magyarázom. Úgy tűnik, a zene bekúszik a bőröm alá, a sejtjeimbe, ott rezegnek tovább.
A komolyzenével kapcsolatban elbizonytalanadok. Azt hiheti, ellenérzésem van a stílussal kapcsolatban, és ha rákérdezne, erre sem tudnék igazán válaszolni. Mert van, ami tetszik, és van, ami nem, de zeneszerzőhöz annyira nem tudom kapcsolni az ízlésemet. De vagyunk már annyira jóban, hogy ebben is rá bízzam magam. Így nem viszolygok attól, hogy bevezessen a komolyzene világába, ha éppen úgy hozza az élet, és lesz hozzá kedve.
- Lehet erre felkészülni?- dörgölöm az orrom az orrához, nevetgélve. Ne ijesztgessen előre, erre fel kell készülni?
Az utolsó óra adta búcsúhoz engem társít, és amikor magyarázni kezdi, egyszerre vagyok boldog és szomorú. Boldog azért, mert úgy érez, ahogy én, szomorú azért, mert sajnálom, hogy ez ennyire egyértelmű volt. Bár nekem is ő a legjobb barátom, és ő áll hozzám legközelebb, gondolkodóba estem volna, őt mondjam-e, vagy Suzyt. Utóbbival szinte naponta találkoztam az elmúlt hónapokban. Számára talán furcsább lenne, ha egyszer csak kilépek az életéből. (Sebastian pedig úgysem veszítene el soha. Még a világ végéről is felvenném vele a kapcsolatot, ergo sosem veszítene el)
Megfeszülök, amikor azt mondja, Liának allergiás reakciója volt. Az allergiás reakció akár életveszélyes is lehet, nem véletlenül van nálam is mindig pezsgőtabletta vagy antihisztamin. Különben is Lia izgat kevésbé.
- És te? - adok egy puszit engesztelésként - Ó, szegény...- ezt akár értheti Liára is. Meg magára is. Képzelem, min ment keresztül, amikor utálja még a kórház látványát is! (És mégis egy ápolónővel él...)
Számítottam rá, hogy majd olyan téma is szóba kerül, ami közöttünk valaha feszültséget generált, de ha nem ő kezdi el, akkor én. Elméletben nagyon bevállalós vagyok, hehe. És ami azt illeti, fejlődőképes. Nem élvezem-e minden érintését most is? Mintha eltűntek volna a gonosz kis hangocskák a fejemből...
- Nos..., kevésve szexuális élményem egyik csúcspontja, amikor nem tudtam uralkodni magamon, mondhatni, amikor magamon kívül voltam...- hirtelen önt el melegség, zsibbadtság, öröm, izgalom- ... éppen veled volt. Biztos te is emlékszel rá. Ott maradt egy folt a válladon...- vallom be neki őszintén. Fészkelődök, s bár már nyoma sincs annak a véraláfutásnak, megpuszilom a "helyét".
- A másik... Nos, drága kolleganőd, Suzanna tud úgy elvarázsolni, hogy azt sem tudom, merre van előre...Tetszik, amikor belelkesül valamin, és úgy magyaráz, hogy minden végtagjával rásegít, még a haja is önálló életre kel. Szeretem, amikor fellobog a szemében a tűz, amikor hangosan nevet vagy amikor bejárja ujjaival az arcomat, ahogy megsimogat...- Holnapután. Holnapután végre találkozunk, és ismét hallhatom, hogyan csivitel.
Szégyenlősebben kérdezek én. Sebastian azonban továbbra sincs zavarban, és jelét sem mutatja, hogy a kérdésem kapcsán kombinálni kezdene. Örülök annak, hogy bízik bennem, de a kapcsolatunknak ez az aspektusa nem vágyaim netovábbja. Így még inkább örülök, hogy anélkül is beéri velem. Korábban úgy éreztem, mintha elengedhetetlen volna a szex kettőnk között.
- Ez a válasz engem is megnyugtat- nézek a szemeibe. Mert igen, nagyon szeretem, de ebben a kérdésben alig valamit változott a véleményem. (Egy kicsit azért mégis; ezt érezheti. Magamnak is bevallom, kevésbé zárkózom el az érintései elől)
Aztán a cikiséget vetem fel, s bevallom, nem véletlenül.
//Gondolom elírás. Josh nem biszex. Simán hetero. Vagy nem??? //
- Nos, igen, engem is meglepett, hogy gondolok a csókodra- nevetek, mert megesett közöttünk, és foglalkoztatott, de hát meg lehetett érteni, azt hiszem. Jó érzés, hogy nem kell gondolni és vágyakozni rá, most is kapok belőle. Lényegében annyit kaphatnék, amennyit akarnék. Kifulladásig...
- A legcikibb gondolatom veled kapcsolatban, hogy... elképzeltelek Reevennel- harapok az ajkamra. Reeven lekapott engem is, egy idegen pasast is abban a bárban, ahol elhatároztuk, hogy megalapítjuk az Insomnia és azóta //gondolom// kiderült, hogy egy pasival él. - Nem csak csókolóztatok, mint mi...- teszem hozzá, hogy értse. Talán az előző kérdés is értelmet nyer. Reevennel megtenné?
Szeretnék erre a kérdésre határozottan tudni válaszolni, helyette is, de bevallom, nem megy. Sebastian egészen másképp éli a világot, olyan típus, akiről elhiszem, hogy mindent de mindent ki akar próbálni, meg akar tapasztalni. Miért ez lenne kivétel?
- Ebből van egy pár...- nevetek. Mintha ez lenne a sorsom, hogy hülye helyzetekbe keverjem magam lányok előtt- Ciki volt, amikor az egyik osztálytársam rájött, hogy ülve vizelek. Jó ideig csúfoltak miatta, de nekem úgy kényelmesebb... Aztán ciki volt, amikor egy lányt fel akartam dobni egy Woody Allen monológgal, tudod, az a részlet az Annie Hallból, amikor kicsikar tőle egy csókot... És a lány azt hitte (hihette?), hogy ez most neki szól... és megcsókolt, noha akkor találkoztunk először...- Na igen, fura, hogy így kezdődött az első "kapcsolatom", ami olyan csúfos kudarcot vallott.
- Ah, nem tudom, időnként a saját anyanyelvem is feladja a leckét!- nevetek.- Mondjuk, a franciát. Hogy értsem, amikor káromkodsz!- csiklandozom meg a füle tövénél. Sosem akarom, hogy káromkodjon. Nyelveket sem akarok tanulni.
- Ha tanulás, nem tudok jobbat: mit tanulnál meg legszívesebben? Mi hiányzik az életedből, amit tanulással el lehet sajátítani?- kérdem, és simogatom megint. Egyre lazábban fekszik a karjaimban.
Gondolkodom új témán, és eszembe jut valami:
- Időutazás... Ha van valami, amit megváltoztathatnál, hova mennél vissza az időben, hogy másképp csináld?

Nevetek tovább.
- De csak van ötleted arra nézve, hogyan kárpótold őt...- ha engem el is rabol tőle. Pótolható vagyok. Főleg egy macskának.
- Őszintén szólva, nem. King közöttünk még nem került szóba- nagyon más sem. Ha együtt vagyunk, ő Suzyval beszélget, én Sebyvel.
//Mivel korábban beszélgettünk róla, hogy majd négyesben is csinálnak programokat, gondolom, ez megtörtént, ha nem is játszottuk ki.//
- Te mennyire gyorsan regenerálódtál?- Liára azt mondta, gyorsan rendbe jött. Seby kórházfóbiája lehet súlyosabb volt, mint az ő allergiája. Megpuszilom a feje búbját. Mindig aggódik. Akkor is, amikor nem kéne.
Jó ez a játék, egyre jobban belemerülünk a részletekbe, már nem csak a kérdés és válasz a lényeg, hanem egyik dologból jön a másik, egészen apró dolgokra is rávilágítva (és aminek aztán nagyobb jelentősége lesz)
A szexualitás témájával mélyebbre evezünk. Nem titkolom, ő milyen hatással van rám. Vagy inkább volt? Nem hinném, hogy múlt időben kellene fogalmazni, de azt hiszem, már rájött, hogy a határaim most is megvannak, csupán "kitolódtak". Szabadabban tudok mozogni, és másoknak is könnyebb a bejárás. De azért még mindig lenne hova fejlődni... Suzyról lelkesedéssel beszélek neki, ahogy általában. Nekem tetszik az a lány, hiába állítják többen, hogy hiányzik egy kereke. Szerintem több van neki, és mi vagyunk hiányosak.  Az elmúlt nap hatására elhatározásra jutottam vele kapcsolatban. De attól még nem szeretem kevésbé Sebastiant.
- Csodálkozol? - még most is egy kezemen meg tudom számolni, hányan csókoltak meg egész életemben.
Aztán elmondom neki, milyen cikinek gondolom, hogy őt összehoztam Reevennel.
- Na igen, de te meg Reeven? Amikor Reev úgy védelmezi Liát, mint egy oroszlán, épp ő lenne, aki közétek áll?- nevetséges feltételezés. Önmagának mondana ellent. Emlékszem, hogy legelőször is milyen vehemensen vette védelmébe, és akkor még arról beszélt ha Sebastain megbántja Liát, nem áll jót magáért. Mondom én, nem vagyok komplett. Túl élénk a fantáziám. Rázoma  fejem. Hiába van meg a lehetősége, hogy egymásra találjanak, nem történhet meg. Lehetetlen. (Vagy titkolniuk kell életük végéig. Vagy ameddig Lia és Seby együtt vannak...)
- Egyik sem...- gondolkok el megint- Inkább elgondolkodnék rajta, miért van erre szükséged...- áll meg megint a kezem a hajában. - Kíváncsiság hajt vagy hiányt szenvedsz valamiben? - Vagy inkább teljesen más dolog áll a dolgok mögött?
- Na...- billentem félre a fejem. Nehogy már azt mondja, ő nem vonta volna fel a szemöldökét csodálkozva, ha meglátja, nem állva végzem a kisdolgom. Az olyan lányos szokás, ráülni a WC-re. Pedig szerintem tök jó.- Csúfolódni kezdtek, pedig már bőven kinőttünk a dedóból.
- Na persze, tipikusan olyan csávó vagyok, akiért bomlanak a nők!- nevetek. Aztán szomorúbb lesz a hangom- Az már igaz, megijednek tőlem. Ahogy te is...- ettől szorongóbb leszek. Vajon zsarnokoskodok? mit rontok el?
- Nyugi, csak mondtam valamit- nevetek- Inkább ne lássalak mérgesnek. De ha már az vagy, tudjam, mit rontottam el!- ölelem magamhoz közelebb, melegebben. Nem akarom megbántani soha többé.
- Gondolod, az jó lenne? - én kételkedek benne. A hangomon is érezni. -Bár időnként nem ártana olvasni a másikban, nem mndig lenne jó. Hol maradna akkor az izgalom, a feszült várakozás, a gombóc a gyomromban?- nevetgélek tovább. Jó érzés várakozni, lesni, hogyan reagál egy-egy közlésemre a másik. Jobb, hogy nem láthatok minden eseményt előre, hogy nem tudom kiszámírtani, hogy meg tudnak lepni engem is.
- Szóval értelmetlen?- Van abban valami, amit mond. Ugyanis mindennek két oldala van. Így van egyensúlyban a világ. Ha egyik oldalról nyerésben vagyok, valahol, valamit el kell vesztenem.
Bólogatok, hogy értem az eseményke láncolatát, és elmosolyodok, amikor kimondja, ami nekem is eszembe jutott. Az első este, az első beszélgetés, itt, Alaszkában. Másképp telt volna a hetünk? Valószínűleg. De talán mi még nem is tudjuk, miért tötrént így.
- Jó érzés szeretni és szeretve lenni. Sose hagyd abba!- se otthon, se a világ végén. Bárhova vessen is a sors, én mindig szeretni fogom. De amikor ezt mondtam neki, azt hitte, búcsúzkodok.
- A romantikusok korába. Talán ott lenne a legjobb helyem- nevetek, mert azt hiszem, akkor sem volt mindenki romantikus.- Vagy előre mennék, mondjuk 10 évet. Látni, mi teljesült ezalatt az álmaimból...- képzelgek. Bár lehet, a jövőt mégsem látnám szívesen. Olyan, mintha egy könyvnek beleolvasnék a közepébe, urambocsáss, a végső poént lőném le.
Hallgat, és nem dob fel újabb témát. Talán csak elmerengett valahol, menet közben... Az én kezem is csak áll, nem mozog. Mikor hagytam abba simogatni?
- Elfáradtál? Abbahagyjuk? - kérdem tőle, és óvatosan lesek az arcára. Mi van, ha elaludt?
Nem akartam kimeríteni, elszomorítani. Ha ébren van, magamhoz húzom. Megpuszilgatom. Ha hagyja, meg is csókolom. Szeretem, szeretek vele lenni, és nem utaznék sehova. Se időben, se térben. De ami most van, csak része a dolgoknak. Még nem teljes az egész.