Menjünk kirándulni! (Josh és Seby)

Csütörtök van. Halkan nyitom az ajtót, mert tudom, hogy Sebastian alszik még. Késő éjszakáig dolgozatokat javított, esélyét nem látom, hogy ma reggel is korán kelt volna, hogy elmenjen futni. Ahogy gondoltam, a cipője a szokott helyén van, tehát ő itthon. Nora kiszalad elém, felkapom és megsimogatom, kiviszem a konyhába, adok neki enni, inni, beszélgetek vele egy kicsit, aztán leteszem és kimegyek a fürdőszobába, hogy gyors zuhanyt vegyek, mielőtt visszamásznék az ágyba. A mai nap Sebyé, ő pedig végre teljesen az enyém. Egész héten alig találkoztunk ugyanis, mert mindig kerülgettük vagy váltottuk egymást itthon.
Meztelenül megyek be a hálóba, kicsukva Norát, hogy véletlenül se jöjjön be (Seby nem tűri meg őt is az ágyban). Bebújok a takaró alá, hozzábújok szerelmemhez, oda vackolom magam, átölelve őt, éppen úgy, mielőtt elmentem volna dolgozni. Beszívom az illatát, ajkaimmal puhán érintem selymes bőrét. Többet is szeretnék: lopni az első éber lélegzetéből, magamra húzni törékenynek tűnő izmos testét, ölelgetni és szeretgetni, amíg csak azt nem mondja, elég volt. Figyelem minden rezdülését, a szempillái rebbenését, hogy azonnal megvámoljam egy csókkal, ahogy rám nyitja mézcukor színű szép szemeit.
Meglepetéskirándulást terveztem neki, ami -ha az előjegyzési naptára nem téved, s ezáltal én - csak holnap ér véget. Szeretném őt kirángatni Los Angelesből, a nyüzsgésből egy gyönyörű és nyugodt helyre, hogy fel tudjon töltődni az utolsó nagy roham, az év végi vizsgák előtt. Remélem, most semmilyen tervét nem húzom keresztbe...

Elég fárasztó napom volt tegnap. Hosszú is volt és a rengeteg ZH és beadandó a végén elég sok időm elvette. Igazából azt hittem gyorsabban fog menni, de mire észbe kaptam már kettő óra is elmúlt, ha egy órát még ébren maradtam volna, Josh ad egy nyakast, miért nem alszom mellette, holott nem arról volt ó, szegyedül alszik. És hiába lett volna meg a varázsa a dolognak, hogy mondjuk én keltem, hirtelen rám tört a fáradtság és inkább bevonszoltam magam a hálóba, hogy odavackoljam magam mellé. Olyan szinten mélyen alszom, hogy arra sem keltem fel, elment, vagy hogy hazajött. Igazából arra is elég kómásan ébredek, hogy csókolgat és bújik, de rögtön bazsalyogni kezdek, oh, ilyen ébresztés... el bírnám viselni minden reggel, ha megoldható lenne. Mára nem terveztem semmit igazából, csak pakolni, rendet tenni, pihenni, nem is számítok rá, heverészésen kívül tervez még valamit.
-Joshom... - Nyitom résnyire a szemem, korán van, aludjunk még. Vagy.... huncutkodjunk és úgy aludjunk még, az is jó. Elvégre rögtön csókol, bújok is hozzá rögvest, melengetem hűvös testét. -Hiányoztál... -Mélyedek el egy csókban, fel tud kelteni, annyira biztos, hogy bepótoljuk azt, ami este elmaradt. De érezhetően most is (vagy utána ha vevő volt egy kis hancúrra) szunyókálhatnékom van, lustán fekszem a mellkasára és hallgatom a légzését, a szívverését. Simogatom a hasát, puszilgatom a mellkasát.
-Főzzünk valamit, vagy elmenjünk enni? Tegnap a végén nem csináltam semmit.. -Vallom be álmosan, mert akartam, csak a végén mégsem jött össze.

Akármilyen óvatos és lopakodó vagyok (még Nora is megirigyelhetne a mozdulataimért), Sebastiant -akaratom ellenére- felébresztem, de még a nevem se mondja ki teljesen, az ajkam már az ajkát érinti. Kedves, lágy puszi, mielőtt ő is átnyalábolna engem, azt sóhajtva, hiányoztam neki, és mielőtt csókolózni nem kezdenénk, mint akik napok óta nem csinálták, holott ezt soha nem hagyjuk ki. Mást igen, bár nem azért, mert beteg. Remélem, hogy nem az.
- Szia. Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. Bújj ide, szunyálj még egy kicsit, én majd ringatlak...- dünnyögöm neki halkan. Ha engedi, magamra húzom, simogatom, csókolgatom. De ha túl aktív lesz, nem állítom le, én is szeretem a szeretgetést, nekem is hiányzik...
És aztán valóban a mellkasomra teszi a fejét, miközben ő a hasam, én a haját simogatom. Szeretek így lenni vele, boldogan, kielégülten, megelégedetten. Szükségletek sorában második a kaja, nevetek, amikor szóba hozza.
- Jaj, hagyjad már, fontosabb dolgod is volt, mint főzőcskézni... Azt gondoltam, elmegyünk valahova reggelizni..- mondom, miközben puszilgatom a homlokát, arcát (ha felém fordítja)
- Sikerült befejezned a javítást?- kérdem, finoman érdeklődve, vajon lenne-e egyáltalán ideje rám, illetve kiruccanni- Egyáltalán, meddig voltál fent? Nem vettem észre, mikor feküdtél mellém.... - én exit voltam estére. Rengeteget dolgoztunk Q filmjének előkészítésében.

Nem tehet róla, hogy felébreszt, a szeretgetésre mindig felébredek. De amúgy is, Henry miatt sokáig éberen aludtam, annyi, hogy mikor realizálom, ő az, tudom elkényelmesedhetek. Persze kihasználom, hogy végre itt van, az ágyban vagyunk, meztelen. Mondani sem kell, szeretek forrón együtt lenni vele. Aztán megpihenek rajta, hagyva újra úrrá legyen rajtam az álmosság.
-Miért, nincs még dél? Már értem miért vagyok ilyen fáradt... - Mosolygok, dörgölődöm a mellkasához, már értem miért érzem KO-nak magam.
-Nagyjából. -Mondom álmosan, mosolyogva rá, hogy puszilgat. - Át kell még néznem, amit hajnalban írtam... nos... alig emlékszem mit írtam a végén. - Vigyorgok, nem vagyok éjjeli bagoly típus.
-Hát... negyed három körül feküdtem le... belemerültem a dolgozatokba... - Vallom meg, mert kár lenne tagadni, hogy bizony nem feküdtem le időben.
-Ahh... tudod... egész furcsa lesz, hogyha hétvégén is itthon leszek... neked sem kell menni... uhhh. - Kiérződik a hangomból a kellemes borzongás, hogy több ilyen reggelünk lesz, hmmm. Már nincs sok, mert a felmondásom beadtam, csak ledolgozom a maradék hónapot ugye.

Annak ellenére, hogy fáradtnak vallja magát, már bebizonyította, hogy a maratont is képes volna lefutni (na jó, azért az együttlétünk nem hasonlítható ahhoz). Nevetve húzom magamhoz, csóválva a fejem, milyen kis buta, hogy nem használta ki előbb az ajánlatom. Én sem szökök sehova ma. Csütörtök van. Szabaddá teszem magam mindig, inkább szerdán ledolgozom, ha tehetem, előre, amit csütörtökön kellene, így senki sem orrol rám.
- Ó, szuper... Az, ugye?- én örülök a hírnek, ezek szerint dolgazatok tucatjai már nem várnak rá. Esetleg azt az átnézést megejtheti akkor is, amikor a szabad ég alatt sütkérezünk, vagy a kocsiban, út közben...
Aztán ráncolom a szemöldököm. Negyed háromkor feküdt le? Akkor még biztosan nem aludta ki magát. Ez viszont rossz hír. Álmosan nem viiszem kirándulni! Nem vagyok annyira önző, hogy bajba sodorjam egy kósza ötlet miatt.
- Ó, az még olyan távolinak tűnik...- mondom, kis csalódottsággal a hangomban. Mert ugyan nagyon örülök, hogy nem csak egy-egy napot töltünk majd együtt, a forgatás lassan elkezdődik, és Q szerint leginkább hétvégén fogunk forgatni; legalábbis amíg vége nincs a sulinak.
- Láttam a naptárban, hogy holnap szabad vagy... Arra gondoltam, kiruccanhatnánk erre az időre, kicsit kiszellőztetnénk a fejünket Los Angeles levegőjétől. De akkor inkább aludd ki magad, kiránduljunk máskor... Mondjuk jún. első hétvégéjén? - teszek egy gyenge próbálkozást, hátha mégis kedvet kap elmenni. Max nem megyünk olyan messze (vagy veszélyesnek számító terepre)

-Az, miért ne lenne az? - kérdem álmosan, nem értve, miért ne lenne jó, hogy befejeztem, csak át kell nézni és finomítani rajta.
-Dehogy távoli szívecském, hamar elmegy. Aztán csak az enyém leszel... - csókolgatom a bőrét, lustán, elnyújtva, játszva kicsit a mellbimbójával a nyelvemmel.
-Kirándulni szeretnél szívem? Elmehetünk... már értem miért keltettél korán... hmm... kell egy kávé meg valami tartalmasabb reggeli és mehetünk. Hova szeretnél menni, azt is kitaláltad? Vagy csak úgy hirtelen jött és nézzünk ki valami úti célt? - Kezdem el a hasát csókolgatni, játszom a köldökével is, maximum ma korábban lefekszem, na és? Holnap sem kell kelni nem? Nem lesz ennyitől bajom, hiába hiszi. Addig is, míg válaszol én elő reggelit csinálok magamnak, kóstolgatom őt, hmm.

- Nem tudom megítélni, mennyi munkát jelent még neked átnézni azokat a javításokat- nem vagyok még olyan rutinos, mint hiszi, bár gyakran szoktam nézni, amikor otthon dolgozik.
- Igen, szeretnék csak a tiéd lenni; de ugye nem felejtetted el, hogy lassan kezdődik a forgatás?- persze, megbeszéltem Q-val, hogy Seby is kijön néha-néha, de más úgy együtt lenni, ha dolgozik valamelyikőnk, mintha csak egymásra kéne koncentrálnunk.
Talán ezért is szeretném kihasználni ezt a két napot, ami előttünk áll. Ki tudja, mikor lesz megint ilyenben részünk? Sebastian szavaira azonban elmosolyodok.
- Nos, én ma is kivittem a napilapokat. De a következő két napon nem kell korán kelnem. És a kávé már elő van készítve, csak be kell kapcsolni a kávéfőzőt...
De a kávé kevésbé érdekli, és én is csak gyors levegőváltásokkal tudom előadni magam.
- Igen, úgy terveztem... elcsábítalak... ah... a ... városból- nevetek, ahogy csiklandoz a nyelvével. Így nem lehet semmit komolyan megbeszélni! Az álla alá nyúlok, rásimítok az arcára.
- Öltözz sportosan. Mászunk egy kis hegyet, és úgy terveztem, sátorban töltjük az éjszakát. Már tegnap bepakoltam a kocsiba, csak a kaját kell megvennünk, amit majd megeszünk és az innivalót. Mit szólsz? - annyi módosítást csinálhatunk, hogy magassabbra megyek fel kocsival, hogy kevesebbet kelljen mászni.

16+

-Hmm, fél, egy óra... - Gondolkozom el, attól függ éjszaka mennyi baromságot írtam.
-Ahm... tudom, de hátha nem rögtön kezd és nem is lesz minden hétvégén vagy nem mind a két nap... vagy nem olyan korán és velem kelsz... hm? - Reménykedem erősen, nem rabolják el tőlem egészen.
-Ne is, bár ahogy ismerlek simán felkelnél, hmmm? - Vigyorgok, hogy bekészített mindent, de élvezem, hogy kacarászik, mert csikizik a csókjaim. Vigyorgok, megemeli az állam, belesimulok a tenyerébe. Figyelek, de nem bírom ki, jobban a keze felé fordulok, hogy elkapjam az ujját és szopogatni kezdjem, míg érdeklődő fejet vágok és kéjesen hümmögök az ötleteire.
-Azt hogy jó! Csak összeszedek valami váltó ruhát. Meg kicsit kimerítelek, hogy ne szaladj el... - Vigyorgok és csókjaimmal lejjebb haladok a hasán túlra, ha hagyja, hogy elidőzzem kicsit.
Aztán ha kikecmergek az ágyból, akkor megborotválkozom, felöltözöm hasonlóan, mint mikor futni megyek és kiülök a konyhába (megkértem készítsen nekem valami reggelit, ha nem teher.)
-Szóval hegyekbe megyünk. Kempinget is néztél ki szívem? És sátrad van-e? Vagy vettél? - Faggatózom kicsit míg eszek/eszünk.

- Az tényleg nem vészes- sóhajtok fel. Még el sem kell vinni, meg tudja csinálni még most reggel, vagy amikor holnap hazaértünk.
- Bár az első főszerepem, remélem, tényleg nem kell mindig ott lennem...- Sebyvel is megbeszéltem már, hogy elköteleztem magam, teljes erőbedobást igértem. Ez számomra éppen olyan munka, mint Sebynek a tanítás, ráadásul éppen olyan izgatottan várom a kezdést, mint Quentin. De a magánéletre szükségem lesz akkor is.
- Háromkor? Max a szokásos hólyagürítés miatt- Úgy beidegződött, hogy mindig felébredek háromkor. De nem maradok fent. Öt perc alatt képes vagyok elaludni.
Míg felvezetem, hogy elvinném egy kicsit kirándulni, ő kacérkodik velem. Csiklandoz, aztán amikor a mondandómra vonom a figyelmét, tovább incselkedve az ujja(i)mat veszi a szájába.
- Úgy látom, te megint egy szexmaratonra hajtasz! - mondom, kissé elfúló hangon. Túl jól ismerem a nyelvét, tudom, mire képes. Ah...!- De tudod mit? Dolgozz meg érte! Hegyet mászunk!
Seby aztán pozitívan válaszol, bár most sem bírja ki, hogy ne tegyenmegjegyzést.
- Életem, szükséged lesz az állóképességedre. Én nem szaladok el, csak késleltetem a következő... örömödet. Ígérem, megleplek!- kacsintok. Hát oda-vissza vagyok tőle, nem érzi?
Nem hagyom, hogy újra kezelésbe vegyen, elidőzzön rajtam... Mehetnékem van, és erre ott is lesz bőven időnk. Amúgy is őt akarom kirobbantani innen. Teljesen leszürkült az utóbbi időben, annyit dolgozik.
Míg elvan a fürdőben, én megcsinálom a reggelit, és lefőzöm a kávét, míg borotválkozik, én is lemosom magamról a reggeli együttlét nyomait (hát volt valami, nem?), aztán együtt öltözünk, együtt reggelizünk. (Bár nem itthon gondoltam, nem fáradtság).
- Van mindenem. Térképem is, tervem is, sátram is. Arról is, hol fogjuk felállítani. Mindent bekészítettem. Hálózsák is van, poliform is, de azért hozz valami melegebb ruhát. Magasabbra megyünk, hűvösebb lesz éjszaka, mint a városban szokott.
Jó kedvem van, nem tudok nem mosolyogni folyamatosan. Szeretek kiruccanni Sebyvel; mindig történik valami jó...

-Ugye? - Mosolygok rá, szerintem sem az.
-Sokszor ott kell lenned édesem, sőt, szerintem néha ott is kell aludnod majd, vagy egész héten ott lenni, ha Quentin megoldja magának, de jó lesz hidd el! De az elején még hátha lazább lesz! - Csókolgatom, simulok hozzá, majd nevetek.
-Mondom én hogy felébredsz! De amíg visszabújsz mellém nincs gond. - Vigyorgok, élvezem mikor csak annyira ébredek fel, hogy megmozdult, megfordult és tudom, hozzábújhatok.
-Hmmmm, gondolod? Az mondtad edzhetlek... - Nyalom végig az ujját, vigyorogva, de persze figyelek, tetszik a kirándulás ötlete, futás helyett egy kis más mozgás jót fog tenni.
-Dolgozzak meg érte? Ha elérjük a csúcsot, minden értelemben elérjük, haaa? - Nevetek, hogy lökött, de amúgy is igent mondtam volna, szeretek kirándulni.
-Örömömet? Az örömöm állandó, ha velem vagy, maximum a gyönyör érzete késleltetődik, de ha rajtam múlik nem sokáááiiig. - Mondom szinte énekelve a végét, de játékosan hőbörgök, hogy nem hagy nassolni, annyi baj legyen, akkor betámadom még egy hosszú, forró csókra, mielőtt mennénk és indulnánk. Tény, elég lusta lettem a sok munka miatt, örülök, ha itthon lehetek vele és hozzábújhatok. De szeretek csavarogni, sosem volt gond, bár magamról egy ideje valóban nem vetettem fel. Elfáradtam kissé, megint.
Fürdök, borotválkozok, ő is rendbe szedi magát (igen volt XD nem hagytalak xD). Együtt eszünk itthon, jobban örülök neki, nincs kedvem másokkal együtt, csak vele szeretnék és nem zavar, ha nincs itthon annyi minden. Majd az ebéd vagy a vacsora mehet valami étteremben, vagy este sütögetünk, ezt fel is vetem neki, ha vásárolunk vehetnénk pillecukrot meg húsokat, neki úgy is megy ez.
-Hú de készült valaki... jó, viszek, bár én úgy terveztem szorosan hozzád bújok, nem ezért viszel hűvösebb helyre, hogy adott legyen a szitu? - Esélye sincs, bujálkodhatnékom van, most is bújok hozzá, puszilgatom. De annyira boldoggá tesz a tudat, hogy ma nem kell dolgozni, csak vele lehetek és ölelhetem, már nagyon hiányzott.
-Akkor rád bízom magam jó? Mindjárt jövök, összedobok pár holmit életem értelme! - Kapom le egy cuppanós csókkal, majd elsietek összepakolni egy váltás ruhát, estére a szokásos kellékeket, hogy ne legyen fennakadás, és már ott is termek mellette, hogy mehetünk.
-Te kocsid, én kocsim? Te vezetsz, én vezetek? - Igen, burkoltan benne foglaltatik, úgy kombinálja a lehetőségeket ahogy akarja, kész vagyok ilyen formán is nyitni, simlis mosolyom is árulkodik erről.

- Ott alvásról eddig nem volt szó...- hüledezek. Nem a világ végére megyünk forgatni, azt terveztem, minden nap hazajárok majd.
- Erről ti már beszéltetek? - igen, nem felejtettem el, napi kapcsolatban vannak a suliban. De fura nekem, hogy Sebastian jobban értesült, mint én.
Pajzánkodik megint, úgy látszik, nem volt elég az ébresztő kedveskedés (erre gondoltam, hogy valami Very Happy

). Komolyabban kell vennie, bár vonzó a gondolat, hogy legyünk egész nap az ágyban. Lehetünk még, kirándulni viszont most kell, mert az idő és a hely is alkalmas rá, mi is együtt vagyunk szabadok (végre. Kis szervezkedés árán..) Szóval nem hagyom, hogy elcsábítson megint...
- Mindent a maga idejében, Életem...- szenvedélyesen szeretem, kívánom is, nehéz ellenállni neki, amikor ilyen pajzán és gyönyörű, de ki kell mozdulni itthonról. Utóbb - remélem- hálás lesz.
- Dupla-triplán csúcsot döntünk- ahogy akarja. Az esély megvan rá.
- Oh, igaz is... gyönyör...- a legkedvesebb szó a szótáramban a Sebastian után.
Most is csábít, de tartom magam az elhatározásomhoz. Reggeli ágyjelenetünk egy csókkal zárul. Aztán ráérősen, de elvégezzük a reggeli teendőket.
- Igazad van! Vehetünk kolbászt, szalonnát, krumplit, kukoricát, pillecukrot...- ezeket meg tudjuk sütni a tűzön is.
Merthogy reggeli közben azt is megbeszéljük gyorsan, mit fogunk enni a hegyekben. (Van a közelben túristaház, étterem is, de én attól függetlenül gondoltam táborozni)
- Persze, hozzám bújhatsz, én is melengetlek, de jobb felkészülni. Nem lesz olyan hideg, mint Alaszkában, de azt olvastam, melegen kell felöltözni éjszakára, ha sátorban alszik az ember...- Nem igazán vagyok gyakorlott ebben, és az okosságom is csak a netről ered. Szóval én csak azt mondom, amit ott olvastam.
És igen, az ölelésébe most is belesimulok, elképzelem azt is, hogy éjjel bújunk majd össze, akár a sátorban, akár a szabad ég alatt. Minden érintése örömöt okoz nekem (és gyönyört is, adott esetben)
- Jól van, tedd azt!- nevetek, milyen élénk lett.
Elpakolok a konyhában, teszek Norának ki enni-inni, és hagyok az ikreknek egy cetlit, figyeljenek egy kicsit rá, fogadják be ma éjszakára, mert nem leszünk itthon; aztán magam is összedobok néhány cuccot (ezt nem készítettem el előre, hiszen nem tudhattam biztosan, hogy igent mond).
- Wow! Csak nem azt akarod mondani, vezethetem a kocsidat? - lehűlök egy pillanatra. //Bocsi Seby... Az a kocsi szent és sérthetetlen, azt hittem, jobban szereted, mint engemet... Razz

//- Ilyen ajánlatnak nehéz ellenállni! De akkor át kell pakolnunk bele... És javaslom, majd a városon kívül add át akormányt, ahol nem baj, ha... bénázok.
Nevetek; nem hinném, hogy így volna, de ugye, Seby kocsijában jobb oldalon van a kormány.. Hűha! Enged vezetni! Nem térek magamhoz a csodálkozástól!
Így átpakolunk...
- Irány akkor a bevásárlóközpont!- adom ki az ukászt. Még mindig nem árultam el, hova megyünk. Legyen meglepetés!

-Áh, a forgatás, meg a határidők... Henry is csomószor benn maradt. Főleg ha esti jelenet volt. - Nekem ez nem fura, a színészet már csak ilyen.
-Kivel? Collins-szal? Nem, ritkán beszélgetünk, akkor is csak futólag. De hidd el, úgy is megkér majd rá, a rendezők már csak ilyenek. - Mosolygok, ha mégsem lesz így, akkor nem baj, legalább Joshom velem marad.
Nekem sosem elég a jóból, a pillanatnyi gyönyör kicsit csillapít, de aztán kezdődik minden előlről, mert csak Joshomra kell nézni és nem bírok betelni vele, muszáj kéjelegnem neki. De nagyon makacs, húsz percet sem akar maradni, hát hagyom magam.
-Honnan tudod hogy nem most van az ideje édes? - Vigyorgok, de csak pimaszkodom. Aztán megnevetett ezzel a csúcs-dologgal. -Úúúú, megnézem, élvezkedni fogok az elhaló sóhajaidban ám... hosszan... szüntelen... kifulladásig... - Lehelem ahogy haladok a testén felfele, mert lefele nem engedett, de legalább egy csókot hagy még lopni.
-Amit gondolsz és szerinted finom a nyárson! - Olyan régen sütögettem, már el is felejtettem. De a rablóhúst szeretem.
-Egy jó hálózsák kell, plusz takaró alulra felülre és szorosan összebújni. Hidd el, ennyi a nyitja. - Vigyorgok, szeretek sátorozni, főleg Josh-sal élvezetes lesz.
Aztán kaja után felpattanok, gyorsan összecsomagolom ami estére meg reggelre kellhet és már ott is termek mellette.
-Hmmmm.... - Illegetem magam kicsit, míg az eget lesem, úgy vigyorodom el. //Az a kocsi régi és érzékeny rá, de nem szereti jobban mint téged Razz

//
-Már miért bénáznál egyetlenem? Ugyan úgy kell vezetni, csak meg kell szokni hogy... fordítva vannak a dolgok. Már látványilag, pedálilag például nem. De rendben, majd ott adom át Rómeót. - Vigyorgok, rajta maradt, lévén Alfa Rómeó.
-Ú, micsoda belharc, Tybalt irányítja Rómeót, hmmm... - Kacagok fel, hülyülök, de segítek átpakolni a kocsiba.
-Szóval nagy bevásárlás. Hmm, ha egy hónapra leviszel valami faházba a puszta közepére, elrabolva, akkor előre szólok sok hús kell. Különben megeszlek! - Harapok finoman a nyakába, majd puhán csókolom a bőrét. -Nagyon szeretlek édesem. - Mosolygok rá már a kocsiban, ha engedi lopok még egy csókot és elvezetek a bolt fele. -És mit akarsz venni? Csak kaját? Hmm? - Tudom is én, de teszem amit kér, engedelmeskedve neki, most ő szervezett, ő dirigál én csak ráhagyatkozom.
-Nyársat vajon lehet venni? Mi lesz ha nem találunk botot vagy nem bírjuk megfaragni? - Nekem semmi rutinom nincs ilyen téren.

Quentin nekem is beszélt arról, miféle hozzáállást tart ideálisnak, de azért aludni is kell, nem igaz?
- Bocs, hirtelen az volt az érzésem. Olyan határozottnak tűnt, amit mondtál...- harapok a számra. Hát az is megeshetett volna, hogy beszélgetnek erről odabent, nem? Q láthatott már Sebyvel, és nem titok, milyen kapcsolatban vagyunk.
A raggeli összebújás úgy látszik nem eléggé volt kielégítő; de én, őszintén szólva, be vagyok már sózva, úgyhogy bármilyen erős a csábítás, hát... halasztást kérek. Szerencsére, Sebastian nem sértőddőd, így csak baígéri, hogy majd "bosszút áll". Édes bosszú. Néha érdemes nemet mondani, hm?
Aztán elkészülünk testben is, lélekben is. Ő sem fukarkodik meglepetésekkel. Meglep vele, hogy felajánlja a kocsiját, nem csak a kiránduláásra, hanem hogy én vezessem... Talán meg is lepem vele, hogy nem élek vele azonnal, mert régóta izgat, hogy ne csak ülhessek benne. Nevetek, mert eszébe jut, én voltam Tybalt.
- Remélem, én nem nyírom ki a te Rómeódat...- ő engem nyírna ki, ha kárt tennék a kocsijában.
- Hálózsák van, pléd van...- mosolygok, a többiről nem is kell beszélni; akkor is összebújnék vele, ha nem a takaró alatt vagyunk.
Gyorsan végzünk a pakolással, bár így van lehetőségem még egyszer ellenőrizni, minden megvan-e. Tényleg csak a kaja, pia van hátra, de az áruház útba esik, így még időt sem vesztünk.
- Veszünk húst is, amilyet és amennyit csak szeretnél...- enyelgek Sebyvel. Miután megharapott és megcsókolta a nyakam, nem kérdés, hogy magamhoz húzom egy kicsit. Időnként vadabb megmozdulásai vannak, de bevallom, nincs ellenemre a dolog. Tudom, hogy nem akarna "kárt tenni" bennem. Az a harapás még nyomot sem hagy, nem úgy, mint az enyém, egykor.
- Én is szeretlek- viszonzom a vallomását is, a csókját is. Jól esik hallani, mondani, de érezni a legjobb. Nagyon boldog vagyok.
Tologatom a bevsárlókocsit, Seby talán jobb szeretné kiválogatni a zöldségeket, gyümölcsöket, amiket nyársra szeretne húzni. Én is ötletelek, miket vegyünk, nehogy valami kimoaradjon, és hússal is bőségesen megpakoljuk a kocsit, mintha nem csak ketten mennénk, nem csak két napra.
- Erdőbe megyünk, és van bicskám. Ráadásul svájci!- még mini fűrész is van rajta, úgy bizony! Nyársat tehát nem kell venni. (Legalábbis nem akartam) Nagyapám megtanítptt, hogyan csináljak nyársat, időnként sütöttünk is halat, szalonnát, hagymát. Régen volt, hogy is volt?
Nevetgélünk, beszélgetünk, viszonylag gyorsan végzünk, fennakadások nélkül. Már rég nem érdekel, ha összesúgnak a hátunk mögött, mert ahogy szoktunk, most is egymáshoz érünk, hol így, hol úgy... De sokan mondják, elég ránk nézni, mindenki vágja, miről van szó.
Bepakolunk a kocsiba, aztán megint Seb ül a kormányhoz (legalábbis én megyek az utasüléshez)
- Menj az XY útra északnak, ki a városból. Aztán majd szólok, mikor kell róla letérni...
Közben előhalászom a térképet, és még egyszer ellenőrzöm, melyik az a kijárat, amin majd el kell hagynunk a főutat. Ha Sebastian kíváncsiskodna, neki is megmutatom.
Ilyen az út, amin végig autózunk, ha már elhagytuk a lakott részeket...

-Mert határozottan ezt gondolom édes! - Nevetek, de megcsókolom. Reméljük Quentin nem lesz rabszolga hajcsár.
Összepakolunk, elindulunk lassacskán kirándulni, ha már ezt találta ki.
-Tybaltnak sosem sikerült, de reméljük Rómeó sem nyír ki minket... viccnek is rossz! - El is hessegetem a gondolatot, szó szerint is legyezgetve a levegőt a fejem mellett.
-Helyes. - Én is itt vagyok, jól fog aludni akkor, hehehe.
-Úúú, habzsi-dőzs! - Vigyorgok, akkor veszünk mindenből egy kicsit! Addig is beérem vele, ha már közel húz bújok, csókot lopok.
Válogatunk, mindenből csak egy keveset veszek, de... túl sok mindenből sikeredett pakolni úgy fest.
-Nem lesz ez sok édesem? - Teszem a kezem az arcomra, hogy háááát lehet sok lesz, akkor is ha két napra megyünk, ennyit nem eszünk.
-Óh, elllllnézést, akkor nem mondtam semmit! - Nevetek, hogy odavan a svájci bicskától! Remélem nem most csorbul majd ki, nem értek a bicskákhoz, de hiszek neki.
Mostanra én magam is könnyen ignorálom az embereket, aki semleges vagy kicsit is mosolyog széleset kap viszonzásul, láttatva mennyire boldog és szerencsés vagyok. Közvetlenebb is vagyok Josh-sal, kevésbé gondolok mások reakciójára, bár az alapvető illemet még mindig betartom, akárcsak Liával betartottam mondjuk.
-Hát jól van édesem, de igazán nem kell félned a vezetéstől ám! Itt leszek melletted, kellemesen gyorsul, de itt mehetsz is. Hmm? - Mosolygok rá, szabad kezemmel megsimogatom a combját és lekanyarodom arra az útra amit mond.
-Remélem egyre zöldebb és zöldebb lesz, lehangoló ez a kopárabb szürkeség... - Nézegetem azért a tájat, mert most épp kissé elhaltabb fák szegélyezik az utat.

Magamban azt gondolom, oké, hogy Quentin maximalista, de azt állította, szokott aludni. Minket is hagyni fog. (Engem). Remélem.
- Igazad van, rosszul fogalmaztam, de azt gondoltam, érteni fogod...- szerintem érti is. Noha nekem nem áll szándékomban a Romeoját "bántani". Halvány mosoly a szemem sarkában; valamiképp mégis vicces, hogy azonnal megszemélyesítette az autóját.
Összeszokásunk hozadéka, hogy némán is értjük egymást, így csak összemosolygunk, hogyan is alszunk majd éjszaka. (Mert fogunk azt is, biztosan)
- Itt az ideje, hogy én kényeztesselek téged, Dráááágaszááááág- hülyülök, nem nagyon csípi, ha hülyén becézgetem, de néha kifejezetten jól esik húzogatni a bajuszát. Csókolózunk, összebújunk, piszézünk, szent a béke (nem is volt harag)

A vásárlás simán megy, sokszor bízom magamat Sebyre, ő rám; valahogy kiegészítjük egymást.
- Nem baj, ha sokat veszünk, majd gyakran eszünk, keveset. Vagy hazahozzuk, és Nora meghízik egy hét alatt...-nevetek. Amúgy nem lesz sok a kaja..., szerintem az étvágyunk is jobb lesz a szabad ég alatt.
- Ne is...- ingatom a fejem nevetve.
Vannak dolgok, amikben még nem sikerült bizonyítanom, milyen rátermett vagyok. Nem kihívás nyársat készíteni, például. Igaz, régen csináltam, de ez is olyan dolog, amit ha egyszer már csináltál, nem fogod elfelejteni.
Sebyvel egyébként fesztelenek vagyunk, mondhatni, észre sem veszem, kik vesznek körül, annyira nem érdekelnek mások (csak ő, mindig csak ő... lallallallaalallalal).
Bepakolunk a kocsiba, de még most sem ülök a kormány mögé. Seby talán úgy véli, félek a kocsitól, de nem erről van szó.
- Na, akkor most tied a térkép, enyém a volán...- szorítok a térdére; ha komolyan gondolta, most átveszem a vezetést.
Valóban kissé lehangoló a táj; mintha tűz pusztított volna erre.
- Nézd egyenlőre akkor a hegyek vonulatait, a felhőket...- javaslom kedvesen- Látod, amarra már zöldellik a hegyoldal, bizonyos, hogy nem fogsz unatkozni, lesz mit nézni...- simítok végig az arcán.
Errefelé egyébként fenyőerdők vannak, de a leírás szerint a hegy másik oldalán egészen más a növényzet. Meglehet, ha kirándulni megyünk, meglátjuk majd azt is...

A jobb oldali kormány egyébként csak kezdetben fura; a visszapillantóból jól be tudom lőni az oldaltávolságot, aztán megszokom azt is, megosszam a figyelmem az autó és a látnivalók (illetve Seby) között. A senki földjén egyébként nem jön be semmilyen adó, szóval rádiónk nincs, jelenleg egymásra vagyunk utalva.
- Na, mit szólsz, jól csinálom? Máskor is vezethetem az autód?- kérdem, nem sokkal később, némileg megnyugodva, hogy mégsem olyan nagy ördöngősség ez. Igazából nem is megyek túl gyorsan; helyenként elég kanyargós az út.

-Értem értem, csak... akkor se viccelődjünk ilyennel, mintha meghívnánk az ördögöt ebédre vagy mittom én. A lényeg, hogy jó lesz vezetni, hidd el. Rómeó nagyon kezes kocsi. - Mosolygok mert ezért lehet hülyének néz, de szeretem ezt az autót.
-Óh, igazán? Hmmmm, háááát, én nem bááánom! - Nevetek, szóval kényeztetni akar? Hohó, jó is az, de nem kell aggódnia, úgy is csüngök majd rajta mint Nora szokott rajtunk játék közben.

-Mit egy hét? Egy nap alatt... szerintem betolná. - Vigyorgok, kis dagadt macska lenne.
Nevetek vele hogy nem ördöngösség a fafaragás, majd megoldja, elvégre nem akármilyen bicskája van. Úgy legyen, ezt majd akkor rábízom.
Bevásárlás után még nem akar a volán mögé ülni, hát megyek amerre mondja. Csak mikor már elhagyatottabb az út közli na, most jött el az ő ideje.
-Minek nekem térkép, ha azt sem tudom hova megyünk? - Nevetek, de félreállok biztonságosan, hogy helyet tudjunk cserélni.
-A legjobb nézni való karnyújtásnyira van, nem aggódom. - Nevetek megint, Joshom elég szép látvány, felüdül a lelkem tőle. Az arcsimításba belefordulok, megcsókolom a kezét.

Nézegetem, hogyan boldogul a kocsival, de direkt nem mondok semmit csak ha kérdez, nem akarom frusztrálni. Mivel nincs forgalom, könnyű megszoknia úgy hiszem. Mikor kérdez halkan nevetek.
-Tetszik mi? Igen, elviheted. De ugye milyen csöndes és duruzsoló? Érettségire kaptam a szüleimtől... szóval már nem mai darab! - Vigyorgok.
-Amúgy már a te autód is. Közös. - Simogatom a combját megint, óvatosan, ne lepjem meg vele.
-Jut eszembe... azon gondolkodtam, hogy a lakásom üresen áll... Amelia kétszer is mondta nem lakna ott, de haza se jött még szóval... arra gondoltam megkérdezem Reevent, nem-e akarna odaköltözni Felixszel. Végtére is a galéria nem épp lakályos, nem lakni van, főleg nem két embernek. Kényelmesebben ellenének. Mit gondolsz erről? - Kérdezem, mert vétózni mindig ér, meg lehet más tervei voltak vele.

- Uhuhuhuuu, csak nem vagy babonás? - viccelődök. ezt az oldalát még nem ismerem. De oké, az autóról vagy jót vagy semmit. nevetgélek, mert nem vezsem túl komolyan a félelmeit. Jól vezetek, ő amúgy is mellettem lesz, nem lehet semmi baj. Az anyósülésen pedig ültem már, tudom, hogyan viselkedik normál esetben Romeo.
Nevetek vele. Naná, hogy nem bánja, ha kényeztetem. Én is imádom, ha teszi. ezernyi módját ismerjük már egymás kényeztetésének. De ez most mégis más lesz. Kettesben, sátorban, minden szinten egymásra hagyatkozva. Talán a nyári kenuzás előképe ez, hiszen eddig, ha utaztunk, mindig valami konfortos helyre mentünk. Ez vadkemping lesz a javából.

- Betolná, ha hagynám neki, de rendes gazdi vagyok, figyelek az egészségére!- nevetek. Nora pofátlanul szokott kaját kuncsorogni; olykor Seby bedől neki, és kétszer is meg van etetve reggel, de nem tesz jót neki, ha többet eszik, mint amennyit elbír.
Rendesen bevásárolunk, közben azt is megbeszéljük, a nyársat majd én biztosítom (annak is van feeling-je, hogy mindent magunk csinálunk). Egészen a főútról való letérőig hagyom őt vezetni, és neki adom a térkéept, noha az egész a kisujjamban van már (nem árt a dupla kontroll, még sosem jártam erre ezelőtt)
- Ide megyünk- bökök a térképre. 2000 méter magasság, tengerszem, hegyek mindenfelé. //Bocs, nevet és konkrét helyet nem akarok írni, hogy szabadabban tudjak mozogni//
Mosolygok, hogy engem nevez látnivalónak, ő pedig megpuszilja a kezem, ahogy végig simítok az arcán.

Átveszem a kormányt, és Romeo velem is jól viselkedik. Csak az első néhány percben van szükségem megfeszített figyelemre, aztán az agyam könnyen átáll arra, hogy jobb oldalon ülve vezetek.
- Szépen karban van tartva, meg kell hagyni....- a motor hangja össze sem hasonlítható azzal, ahogy az én csatragányom szól. Igyekszem én is nagyon óvatosan bánni vele. Nem is igényel akkora izommunkát a mozgatása, ez is igaz.
- Ez kedves tőled, de nélküled nem fogom vezetni- rázom a fejem, tagadólag. Jól elvagyok én a tragacsommal, amúgy meg jó a busz vagy a bicaj. Vagy megyünk együtt, adott esetben (és akkor vezetem, hehehe)
Megsimítja a combom, de csak röviden viszonzom. Biztosabb, ha kétkézzel fogom a kormányt; a kanyarok miatt úgyis az utat figyelem. Felhozza a lakáskérdést.
- Hát... Úgy gondolom, segítség lenne neki. Kényelmesebb is, gondolom...- Amelia lakását nem láttam soha. Félrebiccentem a fejem- Szerintem jó ötlet, de ezt te tudod jobban megítélni.

Aztán kis mélázás után megkérdezem:
- Amelia még mindig nem írta meg, mikor jön vissza? - Bár arról tudok, visszaadta a lakás kulcsait, vajon néhány napra se akarna Sebyhez menni, amíg lakást néz magának? Vagy vissza sem akar jönni, ezért a nagy bizonyosság? Nekem amúgy nem voltak terveim azzal a lakással, sosem éreztem magaménak (és soha nem is volt azenyém). De azért jól esik, hogy megkérdezi a véleményem.
Az út kicsit hosszú, beszélgetni bőven van időnk. Örülök, hogy együtt vagyunk, nagyon ki voltam már rá éhezve. Így az sem baj, ha nem a saját terveinkről kezdünk beszélgetni, hanem a közös barátainkról.

//Bocs, hirtelen kell befejeznem, mennem kell. Azért remélem, tudsz vele kezdeni valamit//

-Nem. Csak aggódom. - Már nem miatta, hanem hogy emiatt talán túl szórakozott lesz. Tudja a fene, de ne rémisztgessen, nem tesz jót a szívemnek.

Norán vigyorgok, tényleg kunyizós, de néha tényleg nehéz eldönteni vajon kapott-e enni, annyira nyűgös és rámenős. No meg, sosem volt állatom, még tanulom hogyan kell bánni vele.
-Hú... jó magasra, tetszik! - Nevetek, elárulta a titkot! Hehe, de csendben ellenőrzöm mindig jó fele megy-e, de igen, így korrigálni sem kell.

-Igen, nagyon vigyázok rá. - Rendszeresen viszem rutin ellenőrzésre, mindig nézem magam is az olajat, a kereket, szóval amit lehet.
-Miért nem? Ha olyan helyre mész, mondjuk a zsúfolt belvárosba, ezzel könnyebben parkolhatsz. Nyugodtan. - Mosolygok, látom, hogyan vezeti, ha nem leszek vele is így fogja, tudom jól.
-Jó, csak nem tudom... akartál e vele valamit. Vagy esetleg Mattnek, vagy édesapádnak, akármi. Én csak Reevenről tudom, hogy neki jól jöhetne, ha elfogadja persze. Elég makacs. - Már ami az anyagiakat illeti. De majd valami kompromisszumot kötök vele.

-Nem. Egyelőre jól elvan a nővérével és a családjával. Ha visszajön, se akarna nélkülem ott lenni, azt mondta. Ha az apja nem tudja elszállásolni, míg hazalátogat vagy... átmenetileg lakna valahol költözés előtt, akkor arra gondoltam, nálunk a vendégszobában ellehetne. De nem tervez még hazajönni. - Rázom a fejem, hogy semmi ilyet nem írt.
-És amúgy... az öcséddel meg az apáddal hogy állsz? Mármint... hogy érzed? Közelebb kerültek hozzád? - Mert az apját még nem láttam, de Mattet egyszer igen, de túl sokat nem tudtam leszűrni és főleg az érdekel, amit Josh érez.

//Nem gond, tudok, mindig tudok Very Happy

//

- Még mindig? - cirógatom meg könnyedén- Azt hittem, leszokóban vagy...
Szeretném elérni, hogy ne aggodalmaskodjon folyton. Árt a szépségének. És egyébként is. Hol van az, hogy élvezzük az életet, ha folyton aggódunk valami miatt? Számomra Seby egy új életre nyitott kaput. Előtte félénkebb voltam és gátlásosabb, minduntalan visszajelzésekre és bátorításra vártam, hogy lépni merjek. Ő pedig megmutatta a bátorságát, és ezzel példát mutatott nekem is. Azóta én is sokkal magabiztosabb vagyok, főként vele. De azt hiszem, mások is észrevették már, hogy változtam (tán előnyömre), és kevésbé félek a negatív kritikáktól, mint korábban. Dolgokat is könnyebben próbálok ki, mondok igent...
De Sebyben van valami, ami miatt folyton aggódik, mintha lételeme lenne ez, holott idegesíti is. Próbálom leszoktatni, és hellyel-közzel vannak sikereim, de a téma mindig visszaköszön, néha a legváratlanabb pillanatokban, dolgokkal kapcsolatban. Most csak megsimítom a tarkóját, és egy pillanatig ott hagyom a tenyerem.
- Szeretlek. Miattad még óvatosabb vagyok, mint egyébként- Nem élném túl, ha baja esne.

Mikor kiérünk a városból, és néptelenebb utakra térünk, átveszem a kormányt, és megmutatom Sebynek, hova megyünk. Nincs túl közel, de nagyon messze se; épp akkora távolság, hogy teljesen ki tudjuk űzni a hétköznapokat és azok gondjait... Ráadásul piszkosul vágyom úgy kettesben lenni vele, hogy egyikőnket sem zavarhat senki. Csak egymásnak leszünk, csak egymással.
Ajkamba harapok örömömben, hogy tetszetős neki az uticél, a magasság... Az autóval egyébként nincs bajom; könnyen alkalmazkodom, ő meg tűri (Romeo), úgy viselkedik, mintha Seby vezetné, szépen duruzsol, gyorsul, veszi a kanyart...
- Hm... megfontolandó....- a tragaccsal tényleg nehezebb parkolni, mert egymaga elfoglal két autónyi helyet. Drobális darab szegény. (Bár a monstrum méretű autók nem ritkák errefelé. Sok a milliomos)
Meglep, hogy megkérdez a lakásról, de örömöt is okoz vele. Főleg, mert eszébe jut Matt és az apám.
- Matt a koliban lakik. Tudom, hogy néha panaszkodik a szobatársaira, de kedveli őket, szerintem jobban érzi magát velük, mint nélkülük. Apa meg... elvan abban a lakásban, szerintem fel sem találná magát egy nagyobban. Tudod, ebbe remekül beilleszkedett, az ő igényeit tökéletesen kielégíti. A lépcsőzés is nehezére esne...- bár gondoltam már arra, szerzek neki egy nagyobb lakást, Matt szerint az öreg tudja, mi a jó neki, és ő nem akar költözni.- Reevennek meg amúgyis tetszik az a lakás, nem?- örömmel segítem őt én is.
Ennek kapcsán kerül szóba Lia is (röviden, hiszen nincs új hír), és az én rokonságom.
- Matt elég gyakran van nálam. Néha csak játszunk, zombikat ölünk, vagy lövöldözünk, és újra éljük gyerekkorunkat. Amióta kitanított, hogyan ne rohasszam ki a tujákat, már nem ellenőriz naponta, hogyan locsolok, de a kertet mindig ellenőrzi. Úgy látom, kedvétleli benne, mert gyakran ülünk ki a hintaszékba, és ott dumáljuk meg a heti dolgokat, vagy épp végszavaz nekem, mint legutóbb...- mondom mosolyogva. Mattel egész szoros a kapcsolatom. Kedvelem, hogy átjön, szívesen főzök is rá. Jobban csinálom, mint ő, maradjunk annyiban.
- Apa...- kissé felsóhajtok- nehéz őt kirobbantani. Hívtam, jöjjön át hozzánk, ismerkedjen már meg végre veled is, de nem lehet lebeszélni arról, hogy zavarna nálunk. Tudod, egyszerű munkásember, te pedig egyetemi tanár vagy; mindig azt kérdezi, miről beszélgetne veled? - nevetek- Ilyenkor azt mondom, rólam, de csak nevet ő is. Viszont szívesen látna, szóval, ha neked a jövő csütrötök még szabad...- Sebyre pillogok. Lényegében bármikor mehetnénk, de késő este nem akarok menni. Egy szívbetegnek korán le kell feküdnie, én meg órákat tudok nála tölteni. Nagyon szépen tud mesélni a régi időkről, szívesen hallgatom...
Faljuk a kilométereket, megindulunk lassan fölfelé is. Fenyvesekkel lesz teli a táj, minennek olyan zöld szaga lesz.

-A cigiről könnyebb lenne leszokni... - Mosolygok rá, ez beidegződött rossz, nem múlik el egykönnyen. Bizonyos dolgokban lazább vagyok már, de sok minden még mindig visszajön. Aztán simogatja a tarkóm, lehunyom a szemem, ah, ez jobban megnyugtat bárminél.
-Én is szeretlek. Nagyon! - Akármit csinálhatna velem, bármire rávehetne, pontosan tudja mit kell tennie, hogy egyensúlyba legyek. Most is elég egy mozdulat, pár szó... ha hagyja megpuszilom az arcát, gyorsban, mert kell.

-Azért mondom, vidd el nyugodtan. - Mosolygok, rá merem bízni, nem fogja összetörni. Meg magát se, ez a kocsi biztonságosabb.
-Hát igen, mondjuk a lépcső... erre nem gondoltam. - Az apja szívbeteg, lehet tényleg nem tenne jót. Matt meg ha elvan az más. -Nem tudom, de szerintem nincs baja vele. - Nem hinném hogy kötődne ahhoz a lakáshoz, remélem semmi negatív sem köti oda. De nekik hasznos lenne talán.
-Örülök, hogy sokat látod. Egy öcs nagyon jó dolog. - Hiányzik Henry. De tudom, hogy így boldogabb, így elengedtem. De Matt úgy fest hasonlóan magányos mint Josh volt, szóval jó ha van társasága.
-Amikor akarod, örömmel megismerem apukádat. Még a végén nekem is lenne egy igazi apuka szerű személy az életemben, hm? - Mosolygok, mert elég rossz, hogy én nem tudom bemutatni a családnak. Hogy nem is akarják megismerni, csak mert férfi. Szégyellem helyettük is magam. De nagyon jó érzés, hogy bemutatna, hogy a család előtt is felvállal. Nagyon sokat jelent.
-Közeledünk már? És néztél túraútvonalat is? Vagy csak az erdőben akarsz sétálni? Mi a terv? - Kezdek aztán izgatott lenni, hogy közeledünk.

- Az sem egy rossz terv!- kacsintok. Tudom, csak ritkán gyújt rá, ezért nem is értem teljesen, miért csinálja. Többnyire ideges valami miatt vagy épp a társaság olyan, aki erre húzza... Sosem szólok bele, mit és miért csinál. A dohányzás sem tartozik azon dolgok közé, ami miatt búcsút intenék neki. Féltem őt (és az egészségét), de ennyi kátrányt még én is belélegzek a postai munkám alatt). De ha végleg leteszi, csak díjazni tudom.
Szeretem őt. Nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon; és nekem is vannak dolgaim, amiben változnom kell (pl. hülye beszólások, szóviccek), de esküszöm, figyelek rá, hogy kedvében járjak, és hogy tökéletesebb legyen a harmónia, amiben élünk. Rajtunk múlik.

- Oké, köszönöm!- odaadja a kocsiját. Nagy becsben tartja, megtisztelve érzem magam.
Pár percben megbeszéljük, hogy a lakását hogyen lehetne újra hasznosítani. Kedves ötlet, hogy az én családomat is számításba veszi, de Reevennek talán valóban nagyobb szüksége lenne rá. Lia lakása nem is a méretei miatt tűnik alkalmatlannak.
- Fura volt felnőttként szembesülni vele, hogy van egy testvérem... Néha még most is megütközöm rajta, hogy igaz. De látod, Matt is szorgalmazza a kapcsolattartást, szóval...- mosolygok. Könnyű dolgom van, bár én is gyakran keresem Mattet. Sokat vagyunk nálunk, ez tény. De ott ki tudunk ülni, tudunk főzni, játszani, beszélgetni. A kert is mindig szépül; Matt mindig valami apró kedvességgel állít be. Múltkor pl. napelemes virágokkal állított be, amit a földbe kell szúrni, és lámpaként funkcionálnak. Nagyon jól néznek ki!
- Oksa, akkor majd fel is hívom, ha hazaértünk, és megbeszélem vele pontosan. Főzünk neki valami húsos finomságot, decsak soványan!- nevetek; szeretnék egyúttal Seby kedvére is tenni, tehát olyat főzni, ami mindkettőjüknek ízlik majd. (Matt és én kevésbé kell válogassunk, mindenevők vagyunk) Épp itt az ideje, hogy személyesen találkozzanak. Csakhát az idő... Mindig azzal van valami gebasz. Seby hét közben dolgozik sokat, újabban én hétvégén.
- Nyomtattam ehhez külön térékepeket. Ha fölfelé megyünk, elmehetünk egy tengerszemhez. Ott van egy fogadó is, ehetünk ott is, ha tetszik a táj, és úgy döntesz, maradnál ott egy kicsit.... Vagy mehetünk északnak, valamely csúcsot megmászni. Azt írták, szép időben nagyon messze ellátni...- konkrét uticéljaim nincsenek, bár a tengerszemre kíváncsi vagyok.
- Mára az volt a tervem, hogy keresünk sátorhelyet, lepakolunk, keresünk tűzre valót, sütögetünk, aztán pihenünk egy kicsit. Túrázni ráérünk holnap-holnapután, kicsit feltöltődve... Mit szólsz? - ismeri a rugalmasságomat; ha már ma túrázni menne, az sem fog gondot jelenteni. Maxi keresek egy rövidebb útvonalat a környéken.

-Tudom, tudom, de néha jól esik egy-egy szál. - Nézek rá bűnbánóan, hogy igen, bűnös vagyok, de annyira azért nem naaa, nézze el nekem a kis stiklim!

A kocsim tényleg egyike a féltett dolgaimnak, keveseknek engedem hogy vezesse (igazából csak Henry és Ő), de bízom benne, nem lesz baj. Na meg ez egy jó kocsi, Josht is kevésbé félteném, hogy lerobban vagy akármi.
-Igen, gondolom hogy furcsa volt. De én nagyon örülök, hogy vannak élő rokonaid, ráadásul kedvesek! - Mosolygok szélesen, én legalább annyira örülök mint ő, mert tudom, hogy magányosnak érezte magát a nagyszülei halála óta.
//Milyen jó hogy Matt ilyen ügyes Very Happy

Nyugi, nem baj, csak vicces olvasni mit csinál a karim a hátam mögött Razz

De ilyet valóban vinne, szélcsengőt is, de nem sok apróságot, csak párat Wink

//
-Akkor miért nem főzünk valami párolt húst és zöldségeket? Csinálok valami finom szószt, mondjuk Waldorf mártást, az édes és akkor keverünk bele gyümölcsöket mondjuk. Az diétás. - Mosolygok, ha mond valamit megfőzöm nekik szívesen, tudja, hogy nem teher.
-Ah, de rég voltam tengerszemnél. Lengyelországban utoljára, Henry még kicsi volt! Szívesen megnézném. - Mosolygok rá, mert noha a hegy is vonz, lehet elég lenne valami könnyebb túra, inkább andalogni az erdőben.
-Jó, a sátorral úgy is mindig bénáztam egy jó sort. Meg meg kell faragni a nyársat is... de egy rövid sétára elmehetnénk az erdőbe míg gallyakat szedünk, hm? - Én szívesen kóvályognék kicsit, szeretek az erdőben sétálni, futni is nagyon jó, de most nem megyek el, hiába a futócipőm van rajtam. (Mert az kényelmes és sportos és a könnyű túrákra is ideális)

- Mintha bűnbánó lennél. Szemedre vetettem valaha is? - kérdem, nevetve- Tudod, én nem bírom. De ha időnként elszívsz egyet, nem halok bele- Én csak egyszer próbáltam ki, hányingerem lett és köhögtem tőle. Kösz, ennyi elég is volt belőle.

Átveszem a kormányt, beszélgetünk, múlatjuk az időt, szórakoztatjuk egymást. Komolyabb témákról is beszélgetünk, épp, ahogy adódik.
- Úgy emlékszem, neked is meséltem, hogy egyszer egy meghallgatáson Jacksonnak hívott valaki, mert azt hitte, rokona vagyok egy régi ismerősének...- elmondom neki azt a sztorit (ha eddig nem tettem volna), hogy kaptam egy nevet és egy telefonszámot, ami a rendező szerint apámé lehetett- Tudod, akkor eldöntöttem, hogy felhagyok a rokonaim keresésével. Amúgy sem tudtam volna mit mondani, ha beállítok egy ismeretlen férfihez: "hello, lehet, hogy te vagy az apám?"- legyintek. Mama szerint nem hiányzunk azoknak, akik nem ismernek minket. Talán ezért is lepett meg Jonathan ragaszkodása. Át kellett értékelnem korábbi véleményemet.
(Milyen szerencse, hogy rugalmasabb lettem az utóbbi időben! Wink

)
//Azért mertem ilyesmit írni Mattről, mert tetszettek neki az égősorok is. Abba Josh nem ment bele, de ez a megoldás tetszett neki; beszélhettek róla egy ki nem játszottj átékban. Hm? Smile

Oké, oké, mindent mértékkel. Sokszor, keveset. Matt nagyon jólelkű, kinézem belőle, hogy sosem jön üres kézzel, és mindig valami praktikus dolgot hoz.//
- Nagyon figyelmes vagy, de apa nem tartja szigorúan a diétát. Matt erőltetné, de Jonathan azt a nézetet vallja, ha valami jól esik neki, megeszi. Ha ártalmas, akkor kevesebbet, de akkor is ...- nevetek. Kissé makacs az "öregem", de egyébként nem nehéz kijönni vele- Ez a gyümölcsös hús viszont nem rossz ötlet. Próbáljuk ki, lehet, ízlik majd neki!- mondom boldogan. Ha látja, hogy mi is azt esszük, talán nem érzi, hogy meg van különböztetve, vagy más, mint mi.
- Oké, remek- örvendek nagyon, hisz így az én kíívánságom is valóra válik.
A napi programot is gyorsan lezsírozzuk. Táborhelykeresés, sátrazás, kis séta: kellemeset a hasznossal, gallygyűjtéssel.
- Ezt jól kitaláltad, így is fogunk tenni!- nevetek, bal kezemmel megsimítom az arcát.
- 500 m-re innen van egy pihenőhely, megálljunk egy kicsit?- több órája autózunk, nem ártana kicsit megmozgatni magunkat. Amikor a kormány mögé ültem, épp csak annyi időre álltunk meg. Legalább szétnéznénk egy kicsit.

-Nem, de tudom, hogy nem szereted és nem ízlik. - Sütöm le a szemem egy ideig, majd tényleg bűnbánóan nézek rá. -Reméljük az én vesztemet sem okozza! - Nevetek aztán vele, egy doboz sokáig kitart, szóval mondhatni tényleg alkalmi dohányos vagyok.

-A Jacksont nem említetted, de azt igen, hogy kaptál egy számot. - De éreztetem mesélje el újra nyugodtan, az nem árt. -Hát... talán ha nem is így, de... miért ne? Én is meglepődnék, ha egy nap így állítana be hozzám valaki, de meghallgatni nem nagy dolog, szóval ha van benne emberség meghallgat. Márpedig ha az apád kell legyen köze hozzád, ergo meghallgat. De szerintem... jó hogy megtalált téged Jonathan. Én örülök neki. - Mosolygok, nem titok, hogy tényleg boldogsággal tölt el.
//Mondtam hogy nem baj xD//
-Egyszer élünk nem? Megértem az apád is. A test megsúgja mire van szüksége, hm? - Mosolygok, jó hallgatni ahogy mesél, ahogy nevet. -Ha nem, akkor összedobunk valami mást, de szerintem finom, csináltam anno már ilyet. - Ajánlom magam, mert Henry miatt, hogy ne legyen unalmas az étlap sok mindent kipróbáltam.
Megbeszéljük hogy a tengerszem lesz a célpontunk és hogy este míg sátrat állítunk és faragunk, gallyszedés közben körbenézünk. Közben megsimogat, ahh, el tudnék olvadni tőle néha. Imádom hogy folyton simogat.... tényleg remek macska lennék.
-Inkább csak húzódjunk le valahol így erdő közelben az út mentén, szusszanjunk a zöldben! - Vetem fel, remélve belemegy, ha nem akarna rágom kicsit a fülét (talán szó szerint is).
Ha félreáll az út mentén, akkor kiveszek némi üdítőt magunknak, iszom, megkínálva őt is és kiropogtatom a hátam. Persze nem kell sok idő, magam mellé csábítom ellopva a kulcsot hogy lezárjam a kocsit és húzom az erdőbe.
-Mozgassuk át magunk, nézzünk körbe! - Húzom vidáman, szeretek random helyeken kiszállni és nézelődni, az erdő még tetszik is. Persze nem akarok messzire menni, csak szusszanni tényleg. Ha valahol megáll akkor mögé megyek és szorosan átkarolom hátulról, puszilgatva a nyakát.
-Je pense a toi lorsque du soleil le reflet
Sur la mer ruisselle sur moi ;
Je pense a toi lorsque de la lune le scintillement
Enlumine la source.

Je te vois, lorsque sur la route lointaine
Se souleve la poussiere.
Dans la nuit profonde, lorsque sur l'étroite passerelle
Le voyageur vacille.

Je t'entends, lorsque la-bas avec un bruit sourd
Monte la vague.
Souvent je vais dans le bois pour écouter,
Lorsque tout est silencieux.

Je suis pres de toi, et bien que tu sois encore si loin
Tu es pres de moi !
Le soleil se couche, bientôt les étoiles m'éclaireront.
Ô si tu étais la ! - Szavalok neki egy verset. Franciául olvastam, noha angolul is olvashattam volna, de hát az eredeti német, így nem ezen volt a hangsúly. Eléggé átsejlik a hangomon a vágyódás, a szeretet, a ragaszkodás és a csodálat, de ez nem is csoda, szerelmes verset szavalok neki. Ha vége orrommal simogatom a nyakát, bújok a füléhez. Az utolsó sort amúgy is belesuttogtam. Ahh, ha tudná mennyire szeretem őt! Amit mutatok csak a jéghegy csúcs, de félek egyszer kiáradok mint a tenger és elöntöm érzelmeim hullámával, mindent elsöprően. Hmm, ez a táj, ez a levegő, asszem megszédített. Vagy csak szimplán Joshom teszi, nem tudom.
Közben ahogy bújok a nyakához folyamatosan suttogom franciául folytatva szerelmes gondolataim, hogy mennyire imádom és szeretem és hogy annyira jó vele lenni, de hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem érti, mit magyarázok neki. De talán nem is kell értenie, tudja ő anélkül is, mert érzi, az érzelem ami süt a szavaimból egyértelművé teszi, hogy full szerelmes vagyok belé.

- Szóra se érdemes....- én már nem is beszélnék többet a dohányzásról, hiszen valóban túl tudom magam azon tenni, hogy időnként rágyújt.- Na majd akkor, ha a veszted okozza, számon kérem rajtad!- vetítem előre, hogy sosem fogom ezt szóvá tenni neki. Nagyfiú, tisztában van a lehetséges következményekkel, hiába vagyok más véleményen, nem fogok nekiesni, nem akarom megváltoztatni.

- Ah, tényleg? Úgy emlékeztem, többet is mondtam...- mondom kissé elhalón, hiszen akkoriban nem volt senkim, csak ő. De már sokszor megfogadtam, sose hátra nézek, hanem mindig előre... Most is inkább a jövő izgat, mint a múlt.
- Hát..., nem is neki volt a legnehezebb, azt hiszem- célzok Jonathanra- Tudod, Matt...
Számtalanszor mondtam Mattnek, sosem tudjuk meg a teljes igazságot: mi volt Jo és anyám, vagy Jo és az ő anyja között. Ő azzal érvel, ismeri annyira az apját, hogy tudja, az én anyámat igazán szerette; én azzal érvelek neki, nem engem nevelt fel, hanem őt. Úgy ismeri, mint a tenyerét, míg engem sosem fog úgy ismerni (és szeretni): nem hallotta az első szavaimat, nem látiott tanulni járni, nem volt tanúja az első esésemnek vagy nem látta az első igazgatói megrovásomat. Az a folytonosság, ami a szülő-gyermek kapcsolathoz kell, nálunk kimaradt. Rokonok vagyunk, de inkább tűnik távolinak, mint az a nagybácsi, aki az örökségemet intézte (és akivel személyesen nem volt alkalmam találkozni). És mivel Matt is szorgalmazta, felvetttem a kapcsolatot Jonathannal is.
- Tudod, hogy bízom benned. Az ízlésedben is. Nekem jó, ami neked jó...- ha időnk engedi, a konyhában is együtt ügyködünk, de olyanra még nem volt példa, hogy valamit ki kellett volna dobni.

Kettőnk programjáról szólva... Nem készítettem konkrét terveket. Azaz csináltam néhányat, hogy legyen miből választani, és Sebastian döntése igazán a lehető legjobb (mert nekem is az a túra tetszett a legjobban) Míg azonban a tengerszemhez elmennénk, tartunk egy kis pihenőt, hiszen a lábam csaknem elmacskásodott a sok üléstől. A kiépített parkoló helyett azonban Sebastian egy kisebb letérőt javasol (olyasmi út lehet, amit a favágóknak és az ő munkagépeiknek tartanak fent //amilyet a Mátrában is láttunk//), oda fordulok be és parkolok a fák alá, hogy onnan majd egy kisebb kitérőt tegyünk. Magaslati pont lévén, illetve, hogy meg vannak nyírbálva a fák, szép kilátás nyílik a völgy felé. De ami a legszebb az egészben, civilizációnak nyoma sincs. Minden tiszta, csendes, és -a fentiekekben leírtakon kívül- érintetlen.
Seby egy-egy üdítőt szed ki a kocsiból, aztán elorozza tőlem a kocsikulcsot, és bezárja azt (túlzozz óvatosság, de szemet hunyok felette). Én is megmozgatom magam, a hátam nekem is roppan egyet, de úgy érzem, mintha csak moist kezdenék élni; a vérkeringésem felgyorsul, ahogy Sebastian a privát zónámon belül ér. Nem húzódom el, mert szeretem, amikor ölel, akkor is, ha hátulról simul hozzám. Jól esik a közelsége, melegséggel tölt el. Arra viszont nem számítok, hogy majd verselni fog nekem. Pedig azt teszi. Nem nehéz rájönni, ahogy az idegen szavakat kiejti: még anak ellenére is érzem a dallamát, hogy semmit sem értek belőle. Behunyom a szemem, csak az érzésekre koncentrálok, amiket Seby hangja keltenek bennem. Most még lágyabb, mint amilyen a köznapi életben szokott; selymesebb és édesebb , noha meg nem tudnám mondani, miért ez a jelző jutott eszembe.
Az utolsó szavakat a fülembe suttogja, és egész testem beleremeg. Úgy érzem magam, mint valami bálvány, és eszembe jut Reev, milyen módon juttatta tudomásomra, Seby ajnároz engem. Lélegzete csiklandozza a nyakam, ajka bőrömet érinti. Pillangóhatás a gyomromban (tudom, ez nagyon tinilányos, de igaz, ott bizsereg). Boldognak érzem magam, és érzem, hogy önt el ismét a szeretet iránta, válik megint mélyebbé, noha néha úgy vélem, jobban szeretni nem lehet... Képtelenség. És mégis.
Odadugom a fejem az övéhez, kezemet a kezére kulcsolom, aztán fordulok, ha hagyja, és megölelem, először csak az orromoat dörgölve az orrához, aztán csókot kezdeményezve én is puszilgatom.
- Nem tudom, mit meséltél, de bezsongtam tőle... Szeretlek. Je t'aime- csókolom, ha hagyja, beletúrom az ujjaim a hajába, átölelem a derekát. Uh, a csókjára szomjasabb voltam, mint a frissítőre, amivel megkínált. Be sem tudok telni vele.

karakterinformáció

» Meglepetés! (Josh és Seby)
» "Hamarosan" ~ Josh&Seby
» Mindennapok ~ Josh&Seby
» Gyors találka ~ Josh és Seby
» Big news ~ Elee&Josh&Seby

Menjünk kirándulni! (Josh és Seby)

Menjünk kirándulni! (Josh és Seby)

Similar topics

Similar topics