Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
KARAKTERES HÍREK
2017/2018-as tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» New Possibility
Yesterday at 18:58 by Judith Moody

» Befejeztük! - archiváltató
Szomb. Ápr. 07 2018, 08:20 by Vincent Sparks

» Szalmaszál - Reeve-Eric
Pént. Ápr. 06 2018, 13:20 by Reeven Callagher

» Rosemary Marshall-Gray
Szomb. Márc. 17 2018, 21:56 by Rosemary Marshall-Gray

» Familiar stranger
Hétf. Márc. 05 2018, 07:10 by Judith Moody

» Átalakítás
Vas. Márc. 04 2018, 18:32 by Isabella Williams

» Hurtful love - Reeven*Felix
Vas. Márc. 04 2018, 00:13 by Felix Kaleolani

» Claire és Kouji
Szer. Jan. 03 2018, 10:50 by Claire P. Collins

» The hurt, the blame - SammyEric
Szer. Dec. 27 2017, 22:59 by Eric A. Blake

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Szer. Dec. 27 2017, 02:32 by Christopher Matthew Hart

Top posting users this month
Vincent Sparks
 
Judith Moody
 
Sebastian McBridge
 
Isabella Williams
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Familiar stranger

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 444

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Szer. Feb. 28 2018, 20:28

Nem is próbálok önuralmat gyakorolni magamon, elvégre elszigetelődtünk, itt biztonságban vagyunk, bátran neki eshetek, és most nincs hova menekülnie, vagy kiküldenie. Ez nem az "ő területe". Mégis nyer, elég hamar feladom a csatát, de mit is tehetnék? Hátra feszíti a fejem, és egészen világosan közli a szabályokat. Kérdésemre adott válasza is egyértelmű, elhallgatok. Majd ha kijutunk innen, akkor talán sikerül vissza térni rá.
Nem szeretek észhez térni, olyankor az ember végig veszi a lehetőségeket, reálisan látja a világot, és ez most, jelen esetben nagyon nem tesz jót. Szaporán dobol a szívem, szédülök, annyira. Félek attól, hogy lelőnek, hogy soha nem jutunk ki innen, és hiába simulok Vincenthez, az érzés nem múlik, a pánik nem is olyan lassan tör felfele a torkomban.
Talán az utolsó pillanatot fogja meg, amikor én mag visszaút erről az ösvényről. Erőszakos, nem is vártam volna tőle mást, még így is viszonzom a csókját. Istenem, bár ne itt lennénk, bár máshol. És egy pillanatra így is van, mert megszűnik a kicsi lyuk, a pisztolyok csattogása, és csak ő van, meg én vagyok, és lehetne ez sokkal jobb is, de olyan hirtelen, ahogy nekem esett, szakad vége a pillanatnak. Mintha messziről zuhannék vissza a valóságba. Hozzá simulok, az övéhez préselem a testem, és most először érzem azt, hogy talán ő is fél. Karjával magához szorít, lehet ő is azt hiszi, hogy meg fogunk halni.
Nem haragszik, és ez minden félelmem ellenére boldogsággal tölt el. Végigsimítok az arcán, ujjam hegyével megrajzolom a nyaka vonalát, beszívom az illatát, lehet mégis van esélyünk, hiszen ő csak tudja mit csinál. És értem jött, bármennyire rohadék és miatta van, értem jött, hogy megmentsen. Tuti, hogy van terve, kell lennie, nincs másik lehetőség.
Fegyvert viszont nem akar adni, ami eléggé bánt, de nem adok hangot a felháborodásomnak. Nekem ugyan annyi jogom van hozzá, mint neki. Ha ő kap esélyt, hogy éljen, nekem is adnia kell, hiszen kettőt egyszerre úgysem tud használni, és így sokkal több lehetőségünk lenne.
- Ez nem igaz. Az előbb is lőttem vele. Igazságtalan vagy! - Duzzogok, és mutatok rá a tényre, amiben nem lehet kifogása, hiszen meglőttem egy férfit, aki ellenünk volt. És még csak a közelében sem voltam annak, hogy magamat vagy őt eltaláljam, úgyhogy igenis megvádolom.
Egyre erősödnek a hangok, még jobban hozzá simulok a mellkasához, mi van, ha ránk nyitnak, akkor semmi esélyünk, szétlőnek, úgy fogunk kinézni, mint valami bizarr alkotás. Annyira, de annyira nem akarok meghalni! A ruháját már annyira meggyűrtem, csoda, ha ki fogja tudni vasaltatni, bár ha lelövik nem is lesz rá szüksége.
- Itt vannak. - Suttogom meredten az ajtót nézve, annyira nagyon félek, tekintetem körbe siklik a szobán, nincs hova bújni, nincs semmi, ami mögé beléphetnénk, hogy ne vegyenek észre, ráadásul most tudatosul, hogy még kicsi is. Szeretnék elmenni, elpucolni innen, amilyen gyorsan csak lehet, mégsem merek megmozdulni, lehet meghallják, és akkor vége mindennek.
Érintése nyugtató hatású, még ha csak annyira is, mint levágott végtagra a ragtapasz, mégis jól esik az érintése, a körülmények ellenére ugyan úgy megzsongatja a fejem és a szívem, mintha nem lennénk éppen veszélyben. Mögé lépek, de elkapom a karját.
- Normális vagy? Észre vesznek! - Suttogok, a karját markolom, mégis kinyitja, én pedig biztos vagyok benne, hogy ránk törik az egész ajtót. És nem. Tovább mennek, beszélgetésüket hallom, de hogy mit mondanak, arról gőzöm nincs. Kapaszkodom Vincentbe, mégis minek nyitja ki az ajtót?
Kérését kivételesen nem kérdőjelezem meg, kilépek a cipőimből, a kezembe veszem őket. Nem hasonlítható pisztolyhoz, de legalább valami van nálam, és ha közel ér az egyik, majd kinyomom a szemét. Mocskos a padló, mindenféle törmelékkel van tele, nagyon remélem, hogy semmibe sem lépek bele, Vincent is remélheti.
Megugrok, a kezem a számra kell szorítanom, hogy ne sikítsak fel a mellettünk felhangzó lövésekre, Vincent meg persze ezt a pillanatot választja, és futásnak ered. Csak egy másodpercig gondolkozom el, annyira félek kilépni az ajtó mögül, de mégis a társaságát választom, és utána rohanok. Zúg a fülem, talán jobb is, hogy semmit sem hallok. Mégis hátra pillantok, nem fognak-e éppen fegyvert ránk, de nincs időm visszafordulni, mert belecsapódom Vincent hátába. Olyan élesen cseng a két pisztoly hangja a fülemben, úgy érzem beszakad a dobhártyám, még a sikításom sem tűnik annyira hangosnak. Minden annyira gyorsan történik, lendületből kapaszkodom bele, hogy ne essek, így sikerül elrántanom, miközben a szemben álló férfi is a földön köt ki. Hirtelen nem tudom, hogy őt is mi borítjuk, vagy esik magától. Könyökkel tompítok, éles fájdalom szalad végig a karomon, a fejünk fölött golyók érkeznek a falba, kivájva azt. A földön vért látok.
- Meglőttek!? - Nem tudom, hogy kérdezem, vagy mondom-e, miközben szerencsétlenül próbálok a forduló fala mögé kerülni, magammal rángatva Vincentet is, vagy ő rángat engem, azt sem tudom. A férfi is kúszik, gondolom ő sem itt akar meghalni. A filmekben minden annyira egyszerű, egy pörgő, forgó csavart ugrás, egy mozdulat, és mindennek vége, én meg azt sem tudom, hogy kit lőttek, azt is érzem, hogy engem találtak el, de az lehetetlen!
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 378

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Csüt. Márc. 01 2018, 11:21

„Familiar stranger”
To Judith
Wink
A dolgok csak a legritkább esetben térnek el attól, ahogy én tervezem őket, ahhoz vagyok szokva, hogy amit akarok, azt meg is kapom. Persze néha közbeszól, hogy fasszopó kis gecik, azt hiszik, felülírhatják az elképzeléseimet. Néha még szórakoztató is, máskor pedig agyfaszt kapok tőle, mert az események kicsúsznak az ujjaim közül, akár a por, amit a szél ráncigál kedve szerint, hogy a tengerpartról lábujjak közé szoruljanak és megfosztva szabadságuktól őket, másoktól függjenek. Most pont ezt éljük, kívülállók lettünk a saját történetükben, nos ezt én nem tűrhetem. Muszáj visszaszereznem az irányítást, hogy ne csak elhiggyem, de tudjam is, hogy túl fogom élni. Egyszerűen a halál nem szerepel a mai listán. Azt is tudom, hogy nem mi döntünk, és nem válogathatunk, csupán a fegyverekben.
Mindent meg kell ragadnom, hogy mégis én legyek az, aki végül kimondja az utolsó szót, meghozza a végső döntést, adott esetben a ravaszon rebbenő ujj legyen a kimondott ima vége.
Judith egy dolgot nem tud a túlélésről, mozgásban kell maradni. Ha leülsz és vársz, hogy rád találjanak, az nagyon beválhat, ha elhagynak az erdőben, de vajmi kevés az esélye annak is, hogy meglelnek, ha mondjuk a dzsungelről beszélgetünk.
Igen, lőtt vele, és mi lett a vége? Hogy valaki talán meghalt, rosszabb esetben, csak paprikásabb lett és most a vérére szomjazik, mondván, hogy fogat fogért, vért a vérér. Egy pillanatig se higgye, hogy nem áldozom be, ha a saját életemről van szó. Ha már lő valaki, ne lábra tegye, ha csak nem utol akarja érni az illetőt, hanem a fejére célozzon, haljon meg, még az előtt, hogy utolsó erejével meghálálja a lövést egy sajáttal. Na egy dolog biztos, Ő nem fog tétovázni, nem fog a kislábujjadra célozni, a szívedet fogja célba venni, vagy a homlokod közepét, hogy kilyukassza a koponyádat. Főleg ezek a mukik itt, akiknek olyan valakit lelőni, mint kiskölyötől elvenni a cukorkát. Rutin feladat, megszokásból cselekszenek.
Nem adok neki pisztolyt, nem hiszem, hogy kéne, azt sem, hogy biztonságba lennénk tőle, sőt. Rettegnék, hogy ijedtében engem talál el. Kihagyom, köszi.
A csók, az érintés, az ölelés, nem több, mint testi vágyak és a figyelem magas fokozatú elterelése, szükséges, elkerülhetetlen, mégis kellően rossz.
Most pedig ott tartunk, hogy megkérdőjelezi a döntéseimet, igazából részemről itt is maradhat. Lehet mákja lesz, és ha kivárja, hogy véget érjen a cécó, nem hívnak ide több embert és kutatják át az épületet, sőt az is lehet, hogy azt is megússza, de én elhúzom a belem innen. Azonban nem sok adnék pontban a testi épségére fogadott számok között, ha itt marad. Amondó vagyok, hogy mozduljunk meg, amíg van rá lehetőség. Tehát most.
Lehúzza a cipőjét, nem jelzem, hogy jól tette, semmivel sem járulok hozzá, de nem is kötök bele, mert nincs mibe. Jól teszi, hogy a fejem után megy és nem a sajátja után.
Arról sem nyitok rapszodikus vitát, hogy ha itt maradunk be fog kattanni a fóbiája révén, előbb vagy utóbb, de az ellenséget választja a nyomasztó félelem helyett. Magával ránt engem is. Leülni sem tudunk kártyázni, mert higgye nekem, ránk fognak nyitni. Nem csak ajtót, de tüzet is.
Kirobbanok az ajtó mögül, abban a tudatban, hogy mezítlábasan fog mögöttem trappolni, bár nagy zajt nem fog csapni már.
Bepördülök a sarkon, ember, lövés, sikoltás fülzúgás. A levegőben lőpor szaga terjeng, a bordám sajog, a térdem lezúzom, a vállam megroppan, ahogy elfekszünk egyöntetűen mindannyian a keskeny folyosón.
Gyors leltár… levegőt kapok, nem sajog, a fejem megvan, Judith sikoltott, őt mondjuk simán lelőhették.
Végig szaladok gondolatban a testemen, tört másodpercek vesznek oda. Orromba kúszik a vér szaga, közben hempergünk, mint a játékos pandamackók.
- Nem, azt hiszem nem! Téged? – feltolom magam, a másik muki mozdulatlanul heverészik, ő nem kérdezi, hogy meglőtt-e valakit, vagy tán őt valaki, mert nem számottevő most számára.
A lány felé nyúlok, jobbomban fegyver, így a ballal, éles fájdalom tépi meg a tudatom.
- Faszom! – összegzem, a kabát alatt az ingem vér áztatja, nem mondod, hogy oldalba lőttek, hát az jobban fájna, nem?
Talpra kecmergek, pisztolyt tartó kezemmel is tépem az ingem a nadrágból, vér ragacsolja be az ujjaim.
- Állj fel! – a lövés hangja még a zombikat is vonzza, nemhogy a többi fegyverest.
Vastag vágás éktelenkedik a bal oldalamon, a bordáim alatt. A golyó megtalált magának, de csak súrolt, ettől még feltépte a bőrt és a húst, ömlik az értékes vérem. Most, hogy látom, a fájdalom is mardos.
- Túlélem…- nehogy nekem pánikrohamot kapjon, elég, ha engem kerülget. A vérnyomásom 20000-re taksálom.
- Húzzunk innen a gecibe. – a fekvő mukihoz lépek, messze rúgom a kezétől a fegyvert, megmotozni nincs időm, remélem, hogy nem fekvőbeteget játszik és hátba lő, amint lehetséges. A lány keze után kapok mielőtt futásnak eredek a folyosó végén látható fémajtó felé, felett szép tábla, egykor azt hirdette Exit, ma már csak x.t. Jó lesz az, ha elég gyorsak vagyunk, márpedig repülnünk kell. Maximális erőre kapcsolok, tudom, hogy jóval gyorsabb vagyok, mint a csaj, de rángatom magam után, minden fájdalma későbbre való, ahogy az enyém is, pedig esküszöm, még mindig cseng a fülem.
Lépések, hangfoszlány harsan valahol a távolba, megcélzom az ajtót, ha zárva van… na az szopás lenne, de kéne egy kis szerencse. Fújtatok, mire oda érünk, pedig a kondim jó, csak nem szeretek vérezni.
Megtolom az ajtót, semmi, meg sem moccan. Kerülget az agyvérzés, amikor tekintetem leszalad a kilincsre. Óh faszom. Lenyomom, semmi.
Elengedem a lányt, hátra lépek, talppal esek neki a zár alatti résznek, olyan sebesen robban ki az ajtó, hogy jószerivel kibucskázom rajta.
Arcon vág a hideg és a sok fény. Az oldalam jelzi, hogy meg akar ölni, két lépésben járok indián táncot.
Tőlünk, mintegy 150 méterre várakozik az aranyban csillogó Bentley. Nyílt terep.
- Látsz bármit? – én nem sokat a fájdalomtól, de 150 méter, az a legjobb esetben 20 másodperc, ha rövidtávon jók vagyunk és nem döngetünk olimpia rekordokat. Márpedig nem hiszem, hogy azt tennénk. Bizonytalanul húzom megint fel az ingem. Nem tudom elhinni, meglőttek bazdmeg.



_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 444

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Csüt. Márc. 01 2018, 20:37

Cseppnyi kevés időm van gondolkodni, hogy mi legyen, de azt hiszem jobban félek attól, hogy itt hagy, mint hogy vele tartsak valahova, bárhova. Nem tudom, hogy élhetnénk túl ezt a filmben kalandnak hívandó helyzetet. Rohadtul nem tetszik. Pedig az emberek erre vágynak. Akciódús, izgalmas, lövöldözős, macsós, de benne lenni nagyon más, és én már nem akarok részt venni benne. A sírás kerülget, nagyon félek kilépni az ajtó nyújtotta védelem mögül, de Vincent nélkül az sem ér, semmit, így leveszem a cipőm, ahogy mondja, és utána rohanok.
Minden pillanatban érezni vélem a gerincembe, és a hátamba fúródó golyókat, jól lehet nem is lőnek éppen ránk. Rég nem tudom, hogy mitől vagyok életben, mert ugye a levegő létfontosságú, de úgy érzem hosszú percek óta semmi nem jut le a tüdőmbe.
Újra és újra hátra pillantok a rövid táv alatt, de egyszer csak már nem tudok újra előre fordulni, és nekirohanok Vincentnek. Olyan gyorsan történik minden, a fejem fáj a fegyverek hangjától, a sikítást nem is fogom fel, hogy az én torkomból származik. Lezsibbad az egész karom, csillagok látok, ahogy tompítok könyökkel, a cipőm csattja a tenyerembe áll. Káromkodnék, ha lenne időm, de csak menedékbe akarok kerülni, a fal mellé, minden más ráér utána.
Mindenem fáj, nem merek végig nézni magamon, nehogy észre vegyek egy lövés ütötte sebet a bőrömön, mert biztos, hogy itt helyben ájulok el, és akkor biztos, hogy nem lesz semmi esélyem.
- Nem tudom. - Megrázom a fejem, újra a sírás kerülget, fáj mindenem, és iszonyatosan fáradt vagyok, kimerült. Ha lehunynám a szemem, menten el tudnék aludni. Persze nem, de olyan nehezek a tagjaim, hogy szinte képtelen vagyok mozdulni. Fél szemmel a földön fekvő férfire nézek, ez is a mi sarunk, eltörik a mécses. Egyet meglőttem, egyet Vincent lőtt le. Nem kérdezem, hogy meghalt-e, az előbb is nemmel válaszolt, pedig pontosan tudom, hogy eltörte a nyakát.
Felém nyúl, én pedig elkapom a kezét, de az arcán látni, hogy valami nem oké. Rémülten nézek végig rajta, és nem kell sokáig keresnem. A falhoz nyomom a hátam, rettegve nézem, ahogy rángatja a pólót magáról, segítek kihúzni a nadrágjából, ahol beakad.
Nem bírom a vért, a sebeket még kevésbé, már a hányinger is elfog, mégis csak a könnyeim törnek fel, a reggeli nem.
- De meglőttek! - Kezdek azonnal pánikolni, ráadásul nagy, és hosszú, és mély és vérzik, és már a nadrágja is olyan, és édes istenem. Felállok mégis, vagyis inkább tápászkodom, szédülök, de igyekszem gyorsan mozogni, hiszen neki fáj, de... tényleg végem van.
- És mi van, ha nem? - Hülye kérdés, és nem segít rajta, de inkább a félelem hallatszik a hangomból, mint a kötekedés, és mégis feláll, elrúgja a pisztolyt, az visszapattan a falról. Vincent pedig már a további utat keresi, mi van, ha annyi vért veszít, hogy el fog ájulni? Hátat fordít, a kezem után nyúl. Gyorsan lehajolok a cipőimért, és mellé a pasas pisztolyát is felkapom. Alig ér az ujjamhoz, már rosszul vagyok a gondolattól, hogy a kezemben van.
Rettenetesen fáj a karom, főleg, ahogy rángat maga után, nem tudok ilyen gyorsan futni, nem kapok levegőt, fáj a talpam, és nem bírom ezt a tempót. De nem szólok, végre megáll, és sikerül lefékeznem, és nem bele szaladnom. Mégis, mikor el akarja engedni a kezem még rászorítok egyet, mielőtt elengedem.
- Siess! - Sürgetem, miközben az ajtónak esik. Mással van elfoglalva, a fegyvert a szoknyám derekába csúsztatom a hátamhoz, remélem nem sül el, és lövi el a seggem, mert akkor aztán nagyon nagy bajban leszünk. Az ajtó mellett toporgok, nem férek hozzá, hogy besegítsek, csak Vincent után kapok, mikor majdnem az ajtó után repül. Megfogom a karját, ahogy kilépünk berántom magunk után az ajtót. Csak belülről nyílik, ha esetleg megtámadnak esélyünk nem lesz vissza jutni az épületbe.
Azonnal meglátom a kocsiját, melegség járja át a szívem, a kérdésére körbe nézek.
- Semmit. - Egyből el is kapom a kezét, és most én húzom magam után, végig az udvaron, placcon, hívjuk bárminek. Behúzom a nyakam, szinte várom, ahogy megint felhangzanak a pisztoly lövések, de csend van. Belelépek valamibe, éles fájdalom hasít a talpamba, de nincs messze a kocsi, pillanatok alatt oda érünk, egy hétig nem fogok kimozdulni otthonról.
Nekidőlök az autónak, még mindig nem engedem el a kezét. Sápadt, és nagyon vérzik az oldala.
- Nekem kéne vezetnem. - Vetem fel, mert még mindig több esélyünk van, mintha elájulna a volán mögött, mikor a belvárosban százhatvannal száguld. Megszorítom a kezét, hidegnek érzem, komolyan aggódom érte. Induljunk el, aztán csak szerzünk valami orvost valahonnan, aki ellátja. Körbe nézek, még mindig nem látok semmit, ellenben kiabálás hangzik fel feltételezem az ajtó mögül, ahonnan jöttünk.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 378

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Pént. Márc. 02 2018, 11:12

„Familiar stranger”
To Judith
Wink
Felbasz az ideg, nem tudom elhinni, hogy meglőttek, engem nem szoktak meglőni, ilyen nincs. Nem mondom kaptam már be golyót, a combomban is talált egy utat magának, egészen fiatal voltam, a kurva rehab hosszabb volt, mint azt reméltem volna. A vállamon is futott át lövedék, de minden esetre úgy emlékszem, hogy merő véletlen volt. Ez pedig egy tervezett támadás.
Faszkivan az egésszel, egyáltalán mi a gecit keresek én itt? Fűt az ideg, a vérnyomásom az eget verdesi, ennek köszönhetően pulzál a sebem, a fádalom hullámokban ér el, nem túlélhetetlen, azt sem mondom, hogy nem tudnék elélni vele. Sokkal inkább az bassza fel az idegeimet, hogy meglőttek. Akár meg is hallhattam volna, pár centi arrébb és most bent agonizálnék.
Torz vicsorba torzul az arcom a visszafojtott dühtől. A kurva anyjukat, és csak kettőt öltem meg közülük, ha mázlim van, ha nem akkor egyet, és akit életben hagytam faszom mérges lesz.
Délceg járásommal a kocsihoz követem a lányt, édesen andalgunk, milyen kurva megható. Hátra pillantok, látni akarom, ha megkínálnak skullóval, nem szeretek vakon meghalni, igaz sehogy sem, a halál ma nincs tervben, mint már említettem.
Alig is hiszem el, hogy csak a szél fütyül mellettünk, ahogy a kocsiig érünk, lehet Fortunak mégis a kegyeibe zárt ma? Lehetett volna ez rosszabb is.
Nekidől a kocsimnak, ettől is elönti az agyam a fos, most meg mire várunk?
Döbbenten pillantok rá a felvetésre. Milyen vicces kedvében van ma is. Előbb négyelnek fel, öntenek rám forró viaszt és billogozzák ki a szemem, semhogy vezetni hagyjam.. Arról nem is beszélve, hogy aki nincs hozzászokva, pillanatok alatt csavarodik egy fa köré az én drágámmal.
- Na, ne humorizálj. – dörrenek rá. Türelmetlenül csettintek a levegőbe, hogy kirántsam az álmodozásból.
- Kurvára az időt húzod. – ezt meg remélem megérti, és azt is, hogy itt fogom hagyni, ha faszomkodik. Hangot ütik meg a fülem, mindig is tudtam, hogy nem vagyok egyedül, ja ez nem az, ez bentről jön.
Megtaszítom az ajtómtól, vagy beszáll a másik oldalon vagy hív egy helikoptert, leszarom.
A zsebembe kutatok a kulcs után, húzzon az utamból, voltam olyan bátor és nem riasztottam be a kocsit, itt ez senkit nem hatott volna meg, most viszont a pityegése ránk hívná a killereket.
Ha eltávolodik, amit nem kétlek, behajtogatom magam a kormány mögé, keveset sziszegek, még kevesebbet anyázok. Lezárom a pisztolyt, az ölembe ejtem, kulcs elfordít, majdnem felnyögök, ahogy feldorombol a motor, olyan halkan, mintha sejtené, hogy lopkodni kell.
Nem is fájdítom magam biztonsági övvel, de tudom, hogy kénytelen leszek, mert a Bentley addig fog sírdogálni.
Előre ideg vagyok, hogy összevérezzük a hófehér ülésem, és minden mást is, most azonban annyi érdekel, hogy rálépjek a gázra és elhúzzuk innen a csíkot, míg élünk.
Felpörög a motor, visító gumikkal hagyjuk el a terepet, meg sem lep, hogy utánunk lőnek, ahogy az sem, hogy felzúg a vérem, hallani félem a kopogást a fémen. Ha szétlövik a kocsim, még sírni is fogok.
Igaz, hogy nem fiatal darab, nem a legújabb, de annyi féle képen nyúltak már bele, oly sokféleképpen van tunningolva, hát csak a szívemhez nőtt.
Kipördülünk a telep területéről, szinte kedvet érzek köszönteni az utat szegélyező fákat.
- Megtennéd, hogy okosan vérzel össze mindent?! – le sem pillantok a sebesség mérőre, nem stresszelem magam ezzel, sejtvén, hogy ha a nyomunkba is szegődtek, elég kevés kocsi hajtja ki magából, amit a cicám.
Fél kézzel az ülés alá lököm a pisztolyt, a másikat a zsebemből halászom, mellé hajítom, egyik sincs kibiztosítva.
Hiányozna még egy lövés a bokámba.
Gecire hasogat az oldalam, szerintem a bordám is megsérült. Oldalra pillantok.
- Fasza lenne még egy közúti ellenőrzés. – rányomok a fűtésre, hátrafelé pillantgatok a tükrökben. A sebességmérő lassan kúszik felszállási pont felé, az előttünk néhol feltűnő autósokra valószínűleg a frászt hozom, ahogy elsuhanok mellettük.
Muszáj levennem a lábam a gázról, idegbajt kapok a pittyegéstől. Jó bazdmeg, bekötöm magam, csak kussolj el.
Azt hiszem mindketten leltározunk, míg eléjük a város határát. Körbe sem merek nézni, én összevérzek mindent, sejtem, hogy a csaj is, de ki csak nem rúgom.
Hagyom hisztériázni, néha lenne kedvem bekapcsolódni.
A város határából indítom a hívást. Szívességbankos dokit keresek, rendel most? Rendel. Sebészet? Sebészet. Bemennénk. Most nem jó. De kéne… A hangom oszlatja el a kétségeit.
- A szabályokat ismered, akármit kérdeznek, felpofoztak a buszon. – hadarom a tudni valókat. Lehet, hogy valamelyik buzgó ápoló rendőrt hív, ott is ugyanez a mese. Olyan fáradt vagyok, dühöngeni sincs kedvem, sejthető, hogy az elfolyó véremnek köszönhető.
A városban sem vezetek kevésbé arrogánsan, mint szoktam, mindenki kotródjon az utamból, néhány pirosat is zöldnek látok, lehet színvak lettem. Búg motorral, agresszív villogással adom az előttem totyogók tudtára, hogy sietek. Ha kifogunk egy önkéntes rendőrt, aki majd megtanít 50-el hajtani, kiszállok és lenyomom a torkán a sebességváltóját.
Mire a kórházhoz érek kapok egy bejövő hívást az ispétől, akinek az embereit a raktárhoz hívtam, provokatív vitába bonyolódnék, ha lenne kedvem. Az emberei rám lőttek, gecire nem ezért fújtam be a sikkasztást, megbeszéljük. Later. Köszönök el, és kinyomom a hívást. Az ideg megint belém markol.
Hátsó bejárathoz hajtok, vissza sem merek nézni, amikor kiszállok, tuti minden merő vér, sírni fogok, már látom.
A doktori címmel ellátott úriember diszkréten kérdezget, mi a picsa történt? Hagyom a lányt érvényesülni, a barátnőként mutatom be, elvetve ezzel halom másik kérdést.
Lestoppolom a dokik krémjét elsőnek, lévén engem kéne hamarabb összefércelni, szerintem a beleim patakzanak a lábaink elé.
Szanaszéjjel vágjuk az ingem, a vállam csak kicsit megroppant, nem lesz baj,4-6 öltést szeretne az oldalamba, a térdemmel anya is elbír, haha.
Közben elhangzik a kérdés Judit felé, milyen fáj, mi történt, mennyire bírja a fájdalmat?
Telelő fájdalomcsillapítóval, fertőtlenít, varrogat tetanusz? Tetanusz. Imádom, hogy hetekig nyögni fogom. Az ápolónők egyike vért mosogat az oldalamról, heccelődik, viccelődik, meg sem lep, hogy flörtölget, ha lenne erőm, rálegyintenék. Jelenleg nagyon hidegen hagy. Haza akarok menni, bedobni egy nagy adag whiskyt, jóféle írt. Leülni akarok, magamhoz térni, pedig tudom, hogy napok elé nézek. A fájdalomcsillapító felzabáljam a bennem őrlődő idegbajt. Gyűlölőm a bőrbe hatoló tű hangját.
A nővérkéhez kávéért esedezem.




_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 444

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Pént. Márc. 02 2018, 12:07

Kicsit hihetetlen és mesébe illő, hogy amíg a kocsihoz sietünk senki nem akar ránk támadni. Mégis mindenhonnan az ellenséget lesem, az idegeim pattanásig vannak feszülve, lehet azt is észre venném, ha egy muslica szállna a hajamra. Szorongatom Vincent kezét, húzom magammal, és nagyon aggódom érte, még a saját problémáim is elhanyagolhatónak tűnnek a bekapott sérülése mellett. Hátra-hátra pillantok rá, komolyan sápad, én pedig egyre jobban félek. Mi van, ha elvérzik, vagy ha kórházba kerül és meghal?
Megpróbálkozom a lehetetlennel, vagyis hogy ne Ő vezessen, hanem adja át a lehetőséget. Nem ellenkezek, amikor nemet mond, várható volt, és most tuti, hogy félnék is vezetni a járgányt. Át sietek a túloldalra, türelmetlenül dobolnak az ujjaim a kilincsen, mire kinyitja az ajtót. Közben az arcát nézem, és nem tudom, mi fog történni, ha elájul vezetés közben. Igazából rettegek beülni most mellé, mert tudom, hogy gyorsan fog menni piszok gyorsan, és ha elveszíti az eszméletét mind a ketten meghalunk. Nem akarom egy autóban végezni, ha már az előzőket túléltük.
Bevágódok a kocsiba, az ülés körülölel, megnyugtat, csak Vincent fájdalmas nyögései nem illenek a képbe. A lábamhoz teszem a cipőm, bekötöm magam, mire indulunk is. Az ölében fekvő pisztolyt nézem, tuti, hogy megöl, ha megtudja, hogy elhoztam egyet. A fegyverek újabb zaja összerántja a testem, behúzott nyakkal próbálok eltűnni az ülésben, hogy ha szét is lövik az ablakot, én maradjak életben.
Hamar elhagyjuk a gyár területét, visszaülök, alig bírom mozgatni a testrészeimet, annyira nagyon fáradt vagyok. Ha nem csipogna folyamatosan az övet jelző hang lehet el is aludnék, meg persze, ha nem rettegnék, hogy egy fán fogunk kikötni. Kapaszkodom az ajtóba, Vincentet figyelem, próbálok nyugalmat sugározni felé, de esélyem nincs, sík ideg vagyok, hisztériázva lenne kedvem a hajamat tépni és zokogni, de bírom még.
- Igyekszem. - Bólogatok a kérésére, nem véletlen nem merek nagyon mozogni. Mindegy is, mert a kezem az Ő vérétől ragacsos, nem mintha számítana majd, amikor számon kér miatta. Jelenleg arra sem térek ki, hogy rettenetesen koszosak vagyunk, de élünk. Csendben rágom az ajkam, lehet vér serken belőle a fogam nyomán, muszáj, mert veszélyesen kezd borulni a bili.
Végig nézem, ahogy elpakolja a fegyvereket, lassul a szívverésem, ha csak egy hajszálnyit is. Az autókat figyelem, a piros lámpákat, amiken áthaladunk, a dudáló autósok arcát, akiket Vincent észre sem vesz. Ha egy kereszteződésben nem adja meg az elsőbbséget az én oldalamnak fognak nekivágódni.
- Akkor menj egy kicsit lassabban! - Ujjaim az ajtóra fonódnak, nem szoktam, most mégis rettegek mellette ülni. Mégis csak suttogom a kritikát, nem akarom, hogy elszálljon az agya, és még állatabb módon közlekedjen. Inkább becsukom a szemem, próbálom feldolgozni a történteket. Megölt két embert, nem, egyet, a másikban én is benne vagyok. Én pedig lelőttem egyet. Vincent jobban néz ki, lehet ő is meghalt. Akkor viszont megöltem másfél embert. Elfog a sírás, biztos a meleg is rájátszik, hogy végre elkezdem érezni a végtagjaim. Nem ehhez az időhöz vagyok öltözve, hanem a meleg irodához. A lábaim is olvadnak, a talpam egyre jobban lüktetve fáj. A padlóra nyomom, nem nézem meg, a nyomástól pedig egy kicsit jobb. Lehet le kell vágni.
A hangjára nyitom ki a szemem, megtörlöm az arcom, de sejtem, hogy csak rosszabb lett, mint valami koldus kölyök, úgy nézhetek ki. Az arcát figyelem, ahogy beszél, ujjait a kormányon, lehet ő is fél. A vérfolt egyre nagyobb az ingén, kezdek komolyan aggódni érte, mégsem szólalok meg, a hátamat égeti a pisztoly, nem kellett volna elhoznom.
- Ezt senki nem fogja elhinni. - Jegyzem meg, nem mint ellenvetés, csak mint tényt. De nem kötekszem, legyen így. Nincs erőm vitába szállni, nincs energiám semmire. A meleg is kezd kiborítani, brutálisan fáj a talpam, sajog mindenem. Nem merem újra becsukni a szemem, nem akarom látni a három halott férfit, helyette Vincentet nézem, a mozdulatait, a terjedő vérfoltját, az ujjait. Próbálok minden mást kizárni, hogy ne kezdjek el zokogva tombolni. Ujjaim a sebességváltón pihenő kezére csúsznak, megszorítom a kezét, újra bőgni fogok.
Leparkol, és vissza sem néz, mikor kiszáll. Ezt a pillanatot használom ki, és a példáját követve az ülés alá csúsztatom a fegyvert. Ha rájön, kinyír, tudom jól.
Szorosan mellé simulva követem, nem akarok, vagyis képtelen vagyok fél méternél akár messzebb kerülni tőle. Mégis odaérünk, a körülmények ellenére pedig megdobogtatja a szívem a bemutatása, nagyon, nagyon szeretem, még mindig! Nem viszik külön vizsgálóba, csak ott, helyben akarják ellátni, gondolom valami magán orvosi szoba, de nyomban elájulok, ha itt elkezd fájdalmában nyögdécselni. Le sem veszem a tekintetem róla, ez az egyetlen esélyem, hogy ne pánikoljak még mindig be, és veszítsem el önmagam.
Mégsem nézhetem, mert hányinger kerülget a sebét elnézve, közben engem is hatodszor szólít meg a nővér mire egyáltalán felfogom, hogy hozzám beszél.
Azt mondom, amit Vincent kért, tő mondatokban válaszolok, ha egyáltalán teszem, mert ahogy gondoltam, jönnek a kérdések, hogy ez mégis hogy lehetséges? Közöd hozzá, basszus? Mégsem vagyok bunkó, csak a vállam vonom meg, és kitartok a mese mellett. Nem szimpatikus a nő, nem akarom, hogy az arcomhoz érjen, nem akarom, hogy bármit csináljon. A talpam mégis engedem megvizsgálni. Egyetlen mázlim, hogy nem kell varrni, valami üveg szakíthatta fel. Fertőtlenítik, bekötik, és mehetek isten hírével. Írtó jól nézhetek ki magas sarkúban kötéssel, de nem foglalkozom vele, tükröt sem akarok ma látni. Az ajtó közvetlen szomszédságában a fal mellé lépek, neki simítom a hátam, a tenyerem, most már az is tiszta legalább. Vincent ápolóját kedvem lenne még így is megfejelni, de nem mozdulok. Gyilkos pillantásokat küldök felé, de csak azért, hogy takarodjon, az orvos is, csinálja a dolgát, és had menjünk! Olyan helyen akarok lenni, amit ismerek, ahol végre nem kell megtartanom magam, legalább is ennyire. A doki leteszi a tűt, véres, meg lehet vajon szokni valaha?
Sürgetően nézek Vincentre, menjünk, menjünk, kérlek szépen!
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 378

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Pént. Márc. 02 2018, 14:43

„Familiar stranger”
To Judith
Wink

Igazából semennyire sem érdekel, hogy ki és mit hisz el. Nem fogfok senkivel sem vitába szállni, nincs kedvem. Mondjuk úgy, hogy leszarom, nincs kedvem levegőt sem venni.
Szalad a tű a bőrömben, szinte semmit sem érzek, tompa lüktetést csak, kezem a magasba emelve, hogy sima legyen a felület, ha lefekszem, azonnal elalszom.
Ó bezzeg a csajnak bekötik a lábikóját, oszt kis jég a szemére, kézcsók. Én meg zuhanyozni is csak nehézkesen fogok tudni, hosszú napokig.
10 nap múlva randi itt, szeretnék esetleg röntgent? A bordám nincs eltörve, ez bizonyítást nyer, ahogy megnyomja két oldalról én meg majdnem összeszarom magam, de nem sikoltozom. Jó jel.
Kezembe nyom két bogyót, vegyem majd be, tudok majd aludni, és a kötést ne bolygassam, blablabla, már nem is figyelek. A nővérke kávét hoz, őszinte mosolyom az italnak szól, magára veszi. Ez sem érdekel.
Közel egy óra múlva baktatunk vissza a kocsimhoz, hogy szembesüljek a romokkal, azzal, hogy ing nélkül faszom hideg van a bőrkabátban. Anyád.
A vér kezd a bőrülésbe száradni, mert rá már megtörtént, a kormányra is jutott, a műszerfalra is, a váltóra is, noha azt ketten szorongattuk.
Fáradtan intek, a bogyó hatásos.
- Hazavigyelek? Á mindegy. – rálegyintek, mindegy is, elviszem. Ha más nem magamhoz.
A kormány mögé csúszok, a mobilomra pillantok a 6 nem fogadott hívás nem érdekel. Lesz ez rosszabb is.
Nyomorékok vagyunk, engem ugyan hercegivé varázsolt a koffein, hiszem magamról. Csupasz mellkasom lassan deresedik és nem őszül.
Rutinból vezetek haza, a lakásom még megvan. Valahol mélyen mindig is szerettem ezt a várost, reteksziti szép utcáit, de lassan kimerülök benne.
Melankolikus gondolatokkal hajtok a garázsba, állok a helyemre, amit ki tudja ki mert használni, míg nem voltam itthon. Itthon… szép szó, de vajon fedi a valóságot?
Ajkamon a harapás már szinte semmit sem jelent, de még le fogom verni rajta, csak egy kicsit lennék kevésbé kómás.
A liftből telefonálok. Magamhoz rendelem az egyik emberem, aki takarítja a kocsim, nem fogja meglepi a két pisztoly az ülés alatt, a vér sem, de holnapra tiszta kocsim lesz, szívből remélem, és egy horribilis számlám.
Nem adok neki időt beszélni, a liftből a lakásba trappolok, fülemen még a telefonnal, lerúgom a cipőm, bénázva kibújok a kabátomból, még világos van odakint, elhúzom a függönyt, miközben a telefon a fülemhez nő. Later, köszönök végül el, és a bárpulthoz sétálok.
- Iszol valamit? – whiskyt töltök neki is, jeget bucskáztatok bele, pedig fasom hideg van kint, és a gyógyszerre nem is kéne innom.
Átadom a poharat, tudom, hogy ismeri a lakást, járt már itt, ha jól emlékszem nem is egyszer.
- Valahogy lezuhanyzom! – hangom inkább sóhaj, semmint meggyőződés, de muszáj, mert ömlik rólam a retek, még leülni sem akarok így. Kiiszom a poharam és felé biccentek.
- Az összes whiskyt ne idd meg, mert elájulsz és összehányod a szőnyegem. – jelzés, hogy nem kell velem jönnie a zuhany alá és nem, nem kell segítenie, de igyon inkább. Ha lehet kevesebbet, mint többet.
Érzéseim szerint órákat töltök a zuhany alatt, hogy a kötésem se érje víz, de tiszta is legyek és hajat is mossak. Törölközőt csavarva a csípőm kőré érkezek vissza a nappaliba, átengedve a zuhanyzót. Mohó vagyok, de előbb azt éreztem nekem volt rá szükségem, kómázok a gyógyszertől, whiskyvel teszem magam élénkebbé. A kanapén ülve várom, hogy letudja a zuhanyt, ő is kínlódni fog, az az érzésem.
Míg odabent éledezik, elintézem a másik telefont, lebeszélek egy találkozót holnapra, nem sok kedven van ahhoz, hogy itthon törjenek rám.
Ha nem siet, elalszom.




_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 444

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Szomb. Márc. 03 2018, 08:50

Egy évnek tűnik, mire végzünk az orvosnál. Mindenki kedves meg segítőkész, mégsem akarom, hogy hozzám szóljanak, nem akarok beszélgetni, csevegni meg még kevésbé. Tudom mit akar, de csak hagyjanak békén. Egy idő után belátják, és elálldogálhatok magamban a falnak dőlve. Lehet festeni kell utánam, mert össze koszolom, de nem érdekel. Próbálom leszűkíteni a tudatom és a gondolataim Vincentre, hogy ne hatalmasodjon el rajtam se a pánik se a kétségbe esés, nem igazán tudom feldolgozni az elmúlt néhány órát.
Végre végez Ő is, megjátssza a kötelező köröket, nekem nem kell, csak várok. Árnyékként szegődöm a nyomába, egyedül ki sem mernék lépni az épületből, mert bár nagyon gyorsan mentünk, biztos vagyok benne, hogy tudják, hogy hol vagyunk, és lehet hogy a semmiből fognak hátba lőni. Ha pedig gyilkosság a szándékuk nagyon jól kell célozniuk, tekintve, hogy a kórház előtt vagyunk.
Szinte laposkúszásban távolodok el Vincenttől, hogy beüljek a kocsiba. Magamra csukom az ajtót, bekötöm az övet és reménykedem, hogy kevésbé fogunk sietősen távozni. Mielőtt válaszolhatnék, hogy haza vigyen-e megteszi ő maga, úgyhogy csak vállat vonok. Mindegy, az. De remélem, hogy nem visz, legfeljebb magához. Pedig lehet nálam jobb lenne, nem tudják ki vagyok. De az is igaz, hogy maximum egy fél órára lehet szükségük, hogy kiderítsék.
Figyelem az elsuhanó tájat, az embereket, akik csak sétálgatnak, és este megnéznek egy filmet, amin jól szórakoznak, pedig ha tudnák, hogy a valóságban egyik akciófilm sem olyan buli. Irigylem őket egy kicsit. Ők meg valószínűleg engem, amiért egy arany Bentley-ben a világ leghelyesebb pasijával furikázom.
Nagyon rég nem jártam erre, egészen pontosan egy éve, mégis minden ismerős. A környék, az épület, a parkoló. Mégsem akarok megmozdulni sem, nem érzek erőt magamban hozzá. De kénytelen vagyok mégis kiszállni. A pisztoly az ülés alatt marad, lesz még alkalmam elvenni, majd ha elalszik lejövök. Vagy valami ilyesmi.
Kicsit megnyugtat, hogy itt vagyok, Vincent mellett, ez az ő birodalma.
Hallgatom, ahogy telefonál, mintha ő teljesen rendben lenne, úgy intézi, mint ahogy más pizzát rendel. De hát mindenre van embere, ezt tudjuk. Talán van egy emberes embere is, aki ezeket az embereket beszervezte, nem tudom. Az viszont teljesen biztos, hogy még ma este ki kell szednem a pisztolyt a kocsijából, vagy állati nagy bajban leszek.
Kissé bicegve követem, alig várom, hogy levegyem a cipőm, előbb mégis segítek neki, telefonál, csak nem lökdös el. Megfogom a kabátját, amíg kivergődik belőle, és felakasztom, csinálja csak a dolgát. Én csak a cipőmből lépek ki, és nézem a hátát. Izmos és nagyon jól néz ki, és szívem szerint mögé lépnék és átölelném, de fáj az oldala, azt hiszem kibelezne érte.
Mielőtt válaszolhatnék most is dönt helyettem. Megköszönöm az italt, nem szeretem a whiskyt, de jó lesz. Összes ujjam a pohárra kulcsolom, a kezem kezdi abbahagyni a remegést, nem kocognak a jegek az italban, ez jó hír.
- Óvatosan! - Figyelmeztetem, le ne áztassa a kötést, vagy bármit, mert itt fogok elájulni, és nem lesz, aki megmentse az életét, ha baja esik. Csak hogy legyen tisztában a tényekkel.
- Nem fogom. - Bólogatok a figyelmeztetésre, pedig lenne kedvem hozzá. És mondjuk mire kijön kiütve feküdnék a padlón, szép is lenne, tudnám élvezni, talán abbahagyná a zsongást a fejem, mert olyan, mint egy mély barlang, a visszhangok még mindig újra és újra felszólalnak. Elnézem távolodó alakját. Néhány órája nem hittem, hogy valaha látni fogom, aztán azt, hogy már soha semmit nem fogok többé látni, most mégis itt vagyok, nála. De egyedül megy zuhanyozni, én pedig csak állok a szoba közepén kezemben a piával.
Ahogy eltűnik a fürdőben egy húzásra letolom az egészet, úrinő ilyet nem csinál, de a szükség nagy úr. Az ablakhoz megyek, hiába tiszta a talpam, kerülöm a szőnyeget, nem akarok mára több balhét. Kinézek az utcára, a kis bogarakra lent, és gondolkodás nélkül rájuk húzom a függönyt újra sötétségbe borítva a szobát.
Ismerik Vincentet, tudják, hogy őt üldözték, tudják, hogy hol lakik, és tuti vannak mesterlövészeik.
A szemem hamar hozzá szokik újra a félhomályhoz, sokkal jobb. Szédülök az imént lehajtott italtól, de ezerszer jobb érzés, mint ma bármi. Leteszem a poharat, még egy kicsit töltök bele a méregdrága italból. Otthon is van egy, Vincentnek tartogatom azóta is, de soha nem jön, nem hiszem, hogy valaha elfogy. A pohárba dobok még két jeget, és ott hagyom. Mint valami igazi alkoholista, pont úgy néz ki, hogy csak egy kicsit ittam. Fel és alá mászkálok a szobában, hallgatom a víz csobogását, a fájdalmas nyögéseket és kurva anyázásokat. Nem akarok leülni, mert koszos vagyok, és mert el fogok aludni. Az ital szép lassan kezd beütni.
Elzárja a vizet, az ajtó felé fordulok, és jön is, végre! Tekintetem végig szalad rajta, most nem a whisky bolydul meg a gyomromban. Egészen máshogy néz ki, sokkal jobban. Csak a kötés meg persze a törölköző nem kéne rá, és tökéletes lenne az egész kilátás. Ellépek mellette, ujjaim végig simítják a hasát és az oldalát, az épet. Felbizseregnek az ujjaim, jó tudni, hogy ez nem változott.
Megnyitom a vizet, szívem szerint a kádba másznék be és áztatnám magam, de túl kockázatos. Elalszom, ő meg kint, én pedig megfulladok, úgyhogy maradok a zuhanynál. Kinyitok néhány szekrényt, és végül rátalálok valami zacskóra, csak nem fog hiányozni neki. Ráhúzom a lábamra, leveszem a ruháim, csak az ő kupacára dobom, ezeket már nem kell félteni, koszosak és véresek, és bár piszok drágák nem akarom többé felvenni egyiket sem. Belépek a víz alá, fél lábon állva, ami nagy kihívás egy pohár whisky után. Folyatom a fejemre a vizet, le sem nézek, nem akarom látni, ahogy a fekete vizet elnyeli a lefolyó. Ezer évig is képes lennék így állni, de a felénél abba hagyom. Nem érzem magam tisztának, hiába dörzsöltem át mindenem háromszor. Fizikai fájdalommal jár kilépni a tűzforró víz alól, mégis meg teszem. Kiszolgálom magam, és keresek egy törcsit, magamra csavarom, a lábamról is leveszem a védő ruházatot.
Halkan megyek ki a fürdőből, bár remélem, hogy nem teszi, ha mégis elaludt nem akarom felébreszteni, csak mellé feküdni, hozzá simulni. A kanapén ül, a telefon még ilyenkor is a kezében, a szeme csukva. Elmosolyodom, ahogy végig nézek rajta, annyira nagyon fáradt vagyok. Csendesen mellé osonok, a jó oldalára. Óvatosan mozgok, de leülök mellé, magam alá húzom a lábaim, a vállára dőlök, csak remélem, hogy nem kel fel rá. Hozzá érni nem nagyon merek, de nem kell sok, hogy alkohol barátom meggyőzzön, jó lesz az! Ujjaim végigfutnak a mellkasán, nézem, ahogy emelkedik, süllyed.
Eljött értem, hogy megmentsen!
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 378

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Szomb. Márc. 03 2018, 17:12

„Familiar stranger”
To Judith
Wink
Isteni találmány ez a forró zuhany, bár a spermáknak nem tesz túl jót, és lévén, hogy én most szeretnék családot alapítani, nem túl jó hír. A forró víz mégis kilazítja az izmaim, kicsit áthangol, még egy mosolyt is sikerül kisajtolni magamból, így üdvözölve az életet. Végül is megúsztuk a délutánt, már csak azt kéne elérni, hogy senkit a nyomomba se küldjenek. De talán egyik gyilkosságért sem vagyok pont én elővehető, ha csak nincs tanú. Az egyetlen, aki mindent látott kint ül a nappalimban. Most valahogy mégis jó lenne, ha a második muki is meghalt volna, ám ha nem is, az is önvédelem volt. Előrángatható nem vagyok mészárlásért. Magamat védtem, az pedig előrébb való. Mellékesen meg nem hiszem, hogy bosszút esküdnének rám, mi okból? A csaj pont úgy, ahogy én szarkor volt rossz helyen. Nem vagyunk és nem is leszünk célpontok, nagyobb kutyák ugatnak itt a kerítések mögött.
Feloldoz a víz, lemossa a vért rólam, ezzel mintha a bűnnel is megtenné. A varrás elég jól le van ragasztva azért kínosan ügyelek rá, hogy elkerüljem.
A nappaliba térve, töltök még egy pohárral, élből lehúzom, utána töltök és levetem magam a kanapéra, had zuhanyozzon, éledjen kicsit fel ő is, gondolkodjon.
A telefon megnyugtat, ma senki nem fog rám törni, reggelre a kocsim is használható lesz, nem olyan szar nap ez a mai mégsem.
Lenyelem a következő pohár piát, hogy a poharat a kis asztalra csúsztassam, mellé a telefonom.
Hátra döntöm a fejem, hagyom, hogy a meleg és a pia elbódítson. A gyomromat uraló görcs lassan enged ki, éhes is vagyok, nem tagadom, kéne rendelni egy pizzát. Ha jó kislány lesz, kap Ő is egyet.
Hallom, hogy kinyitja a fürdő ajtaját, nem sokkal később mellém telepszik, óvatosan, mint egy macska. Nem mozdulok, kivárom, mit szeretne, vagy csak nincs erőm hozzá. Hulla vagyok, szerencsére csak képletesen.
A saját tusfürdőm érzem rajta, mögötte a maga illata kúszik az orromba. Három pohár whisky van bennem és megfelelő mennyiségű nyugtató, jólesően nyújtóznék el, mint egy macska, Érintése felforrósítja a bőröm, hagyom, hogy végig simítson. Elviselném, hogy megtegye mindenhol, hogy felpezsdítse a tüzet bennem. Ujja nyomán feléled a bőröm. Magam mellé nyúlok, tenyerem a vádlijára esik, onnan a térdére. Rámasszírozok.
Oldalra billentem a fejem a kanapé hátulján, rápillantok, alig bírok ébren maradni. Mégis erőt veszek magamon, mert a testnek vannak vágyai, ez sem múlik.
Minden fájdalom tompa, mint egy ködös álom.
Visszahúzom a kezem a vékony lábáról, megpaskolom a combom.
- Gyere ide! - remélem érti, hogy mire is gondolok éppen. Feljebb tolom magam a kanapén, majdnem felnyögök, az utolsó pillanatban harapom el. Nem, mint egy kutyát intem magamhoz, hanem mint valakit, aki talán kevésbé van kiütve, mint én.
Magam sem tudom mire vágyom, talán csak egy alvásra, talán többre, lehet mindenre és lehet, hogy semmire. Érzem, hogy hiba. Nem kéne őt hitegetnem, nem lenne szabad hiú ábrándokat életre keltenem benne, de nem is teszem. Mindig is tudta, hogy Ő és én nem fogunk összetartózni. Az is él az emlékeimben, hogy azt szereti, ha durva vagyok vele, ha elveszem, amit akarok, de erre én most képtelen vagyok. Hozzájárulni tudok ahhoz, hogy legyen valami, és nem, nem csak a farkammal,de leginkább.
Nem kérdezem meg, hogy van, nem mert nem érdekel, hanem mert pontosan látom, tudom és még érzem is.


_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 444

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   Hétf. Márc. 05 2018, 07:10

A víz mintha felélesztené a testem. Tűz forró, már-már úgy érzem, hogy lemálik a bőröm, de rettenetesen jól esik. Lassan enged a görcs az izmaimból, most érzem csak, hogy mennyire be voltam feszülve, meglepő. Végigdörzsölöm magam Vincent cuccaival, nem számít most, hogy férfi illat, csak tiszta akarok lenni. Sikálom a kezem, a karom, de az érzés nem múlik, hogy három embert hagytunk magunk mögött holtan.
Engedem, hogy a fejemre folyjon a víz, végigcsorogva az egész testemen, csak remélem, hogy így nem lesz gond a lábammal, de képtelen vagyok kilépni a zuhanyzóból. Ahogy kezdem visszakapni a testem egyre jobban fáj mindenem. Sajog a könyököm, a vállam, le van horzsolva több helyen a bőr a térdemről, a tenyeremről, amit csíp a víz, de túlélhető. Viszont borzasztóan fáradt vagyok, csoda, hogy nem alszom el itt helyben, de valljuk be, nagyon nagy önuralomra van szükségem hozzá.
Fizikailag fáj kilépnem a zuhanyzóból. Megdörzsölöm a testem egy törölközővel, majd magam köré csavarom. Egy kicsit rövid, de azt hiszem, most nem számít. Végignézek magamon a tükörben, miután a tenyeremmel letöröltem a párát róla, de jobban tettem volna, ha kihagyom. A szemem alatt és a számnál is látszik, ahogy behúztak, gyönyörű látványt nyújtok. Holnapra azt hiszem, hogy lila is lesz. Elhúzom a szám, rátörlök még egyet a tükörre mielőtt tényleg kilépek a fürdőből, hogy megcsapjon a hideg levegő. Libabőrös leszek, pedig nincs hideg, csak a szaunához képest.
Vincent alszik a kanapén. Előtte az üres pohár és a telefonja, nem láttam még soha ilyen fáradtan, kimerültnek és megkínzottnak, sajnálom. Nem lesajnálom, olyan szánalmasan, hanem csak sajnálom, hogy ezt át kellett élnie, hogy meglőtték, hogy koszos lett a kocsija, az egészet sajnálom. Mégis megindulok felé, halkan, lábujjhegyen, bár így fáj a talpam, ahogy húzódik a bőr, de az akkor is, ha rálépek, úgyhogy belefér. Mellé telepszek, szeretem a közelségét. Érzem az illatát, már megszáradt a bőre, nincsenek rajta vízcseppek, és most békés és nyugodt, az is lehet, hogy álmodik valamit éppen.
Érzem a testének melegét, pedig még hozzá sem érek, de eddig bírom ki. Csak az ujjaim hegyével rajzolom végig a mellkasát és a hasát, kevés alkalmam van ilyen megmozdulásokra. Nekidőlök a kanapé támlájának, annyira nehéz a fejem, de valamit csak mondani vagy csinálni kéne, elvégre csak kihozott és túl vagyunk az egészen. Mégis ritka pillanat, de képtelen vagyok megszólalni, nem tudom, mit mondhatnék.
Beleborzong a bőröm az érintésébe, végigsimítom a karját, nem akartam felébreszteni. Csak hozzá bújni lenne jó. Az arcára nézek, ahogy felém fordul, ugyan azt a kimerültséget látom rajta, amit saját magamon érzek.
A csendben fura a hangja, nekem meg összeugrik a szívem, és felpezsdül a gyomrom, tudom, hogy ritka pillanat ez most, talán soha többé nem lesz ilyen. Nem olyan, hogy magához hív, hanem ahogy teszi, minden szándék nélkül. Közelebb fészkelődöm, de nem hozzá bújok, hanem eldőlök a kanapén, hajamat egy oldalra rendezem, és az ölébe hajtom a fejem. Kezem a combján, úgy masszírozom, de csak lassan, lustán. Lehunyom a szemem, beszívom az illatát, az egész közelsége eltelít és megnyugtat. Most biztonságban érzem magam, és végre aludhatunk egyet!
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Familiar stranger   

Vissza az elejére Go down
 

Familiar stranger

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Szerkesztőségek, cégek :: Archívum-