Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
KARAKTERES HÍREK
2017/2018-as tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» New Possibility
Kedd Júl. 03 2018, 22:01 by Judith Moody

» Befejeztük! - archiváltató
Szomb. Ápr. 07 2018, 08:20 by Vincent Sparks

» Szalmaszál - Reeve-Eric
Pént. Ápr. 06 2018, 13:20 by Reeven Callagher

» Rosemary Marshall-Gray
Szomb. Márc. 17 2018, 21:56 by Rosemary Marshall-Gray

» Familiar stranger
Hétf. Márc. 05 2018, 07:10 by Judith Moody

» Átalakítás
Vas. Márc. 04 2018, 18:32 by Isabella Williams

» Hurtful love - Reeven*Felix
Vas. Márc. 04 2018, 00:13 by Felix Kaleolani

» Claire és Kouji
Szer. Jan. 03 2018, 10:50 by Claire P. Collins

» The hurt, the blame - SammyEric
Szer. Dec. 27 2017, 22:59 by Eric A. Blake

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Szer. Dec. 27 2017, 02:32 by Christopher Matthew Hart

Top posting users this month
Judith Moody
 
Vincent Sparks
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 New Possibility

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 458

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Szer. Jún. 27 2018, 18:23

Nehezemre esik kimondani a szavakat, nem is nagyon akaródznak, de mégis megteszem, nem is bánom igazán. Egyik részem örül, hogy elmondhatja, a másik viszont ég, mint a kanóc a gyertyán, neked ezeket nem kéne hallanod, nem kéne tudnod róla, megint csak rosszakat fogsz gondolni rólam, aláásom magam a szemedben, és nem fogsz akarni, nem fogok neked kelleni semennyire, még annyira sem, mint eddig.
Szavaidra elhúzom a szám, persze, ezt így könnyű, nem függhet, mégis teszi. Mióta megismertelek ez van, és nekem ez tetszik, eddig tetszett és élveztem, és jó volt. Oké, mikor elmentél az nem, és taccsra vágott mindent, de még azt is szerettem. Te sosem fogod megérteni, hogy ez nem így működik. Nem éreztem így senki iránt, oké, még a gimiben de, de az is más volt. Ez nem olyan, hogy elmúlik, ez olyan, hogy belehalsz.
- Ez nem büntetés, ez nem lehet büntetés. Lehet az minden más, amit csinálsz, de ez nem a játék része! Ezzel nem büntethetsz, egészen egyszerűen ezt nem lehet... biztos, hogy itt is vannak szabályok, vagy nem tudom... - Meglepne, ha az egész összefüggene, mert ez más, mindentől független, én legalább is azt hittem eddig. Hogy elfenekelsz, leszorítasz, vagy bármit csinálsz, az egy másik játék, vagy mit tudom én, nem ismerem ezt az egészet, te pedig elvárod, hogy úgy mozogjak, mintha mindent tudnék, pedig nem. El sem mondtad a játékszabályokat, soha nem mondtál semmit erről!
- Vincent, nemár! - Komolyan? Ez a legjobb, amit mondani tudsz, hogy te szóltál? És menet közben, amikor minden nap láttad, mert nem hiszem, hogy nem tetted, akkor miért nem jutott eszedbe? Ez nekem milliószor gázabb, mint neked. Konkrétan bevallani mindent, mikor tudom, hogy felesleges, hogy hiába, mert te nem szeretsz engem, nem vagyok hülye, tudom, de azért nem kéne teljesen kihasználni, hogy bármit megteszek neked. Igen, sokszor elkúrom, de ha azt mondod, hogy menjek be az égő házba, mert bent maradt a kedvenc mandzsettád, tudod nagyon jól, hogy be fogok menni. És ezt nem kéne csak úgy elhessegetni, mintha semmit nem számítana.
- De nem tudom, hogy hol vannak. Nem tudom, hogy mit akarsz, hogy állandóan hova akarsz kilyukadni, totál magamra hagysz, hogy én találjam ki, és mikor nem sikerül én kerülök bajba. Én föléd akarok kerülni, nem is akartam soha, nekem nincsenek ilyen terveim, csak... csak szeretném... nem akarok egy lenni a millióból. - Vállat vonok, lehajtom a fejem. Tudom, hogy nem vagyok Az Egy. Tudom, attól még akarom, és mindig is akarni és próbálkozni fogok. De annyira rosszul esik, hogy csak használsz, hogy csak... én nem akarok a ribanc lenni, akit elviszel ide vagy oda évente egyszer, az év többi részében meg le van szarva. Valami köztesnek lennie kell. Nem azt kértem, hogy szeress, vagy vegyél el, bár szívem szerint én kérném meg a te kezed, de legalább legyen valami. Te beszélsz mindig a szabályokról, hát legyen erre is. Én nem akarhatok valamennyinél többet, de akkor te sem tekinthetsz valaminél kevesebbnek.
Persze megint nem nekem van igazam. Hátra dőlök, és karba teszem a kezem, éppenhogy sikerül visszanyelnem a ciccegést, ami el akarja hagyni a számat. De nem megyek ellened, nem húzom ki magam, még csak a szemedbe sem nézek, attól messze vagyunk, és nagyon igyekszem nem duzzogni, és visszapofázni, pedig lenne kedvem.
Figyelem, hogy befejezed a reggelit, nem sietsz, én meg mintha fuldokolnék közben, de ne is törődj vele. Próbálom számolni, ahogy a levegőt veszem, mielőtt összeomlik minden, hiszen most végre nem akarom elbőgni magam, jó lenne, ha ez így is maradna.
- Megadtad? Akkor már nem fogod? Elfogyott és nem adsz többet? Elmész, és nem jössz vissza? Vagy mi az, hogy amit adhattál, már odaadtál? Ez nem csak rajtad áll, nem csak te döntöttél! Nekem is közöm van hozzá. Nem számíthat csak a te akarásod, ott volt az enyém is, és még mindig itt van! Ne mond, hogy nem számít semmit, és simán figyelmen kívül tudod hagyni. - Nem értem, komolyan nem értelek, vagyis de. Tudom, hogy nem vagy szerelmes belém, de attól még ez működhet, eddig is azért működött, mert én viszont szeretlek, és ezt nem tagadhatod le. Ha nem tenném lehet felnyomtalak volna a zsaruknak, vagy mit tudom én, ez miért nem számít semmit? Láttam, ahogy megölsz két embert, tudom, hogy drogban utaztál, nap, mint nap életeket veszélyeztetsz, és megerőszakoltál. Az miért nem számít, hogy mindez megtörtént, mint ahogy most megetted a reggelidet, de nem lett következménye? Mert nem azért van, mert félek tőled, mert attól tartok, ha kinyitom a számat megöletsz. Nem, meg sem fordult a fejemben, hogy bármelyik infóval is ártsak neked. Ezeket miért nem értékeled?
- Akkor mond meg, hogy mit adhatsz, mond el végre a szabályokat, hogy tudjam, hogy kell csinálni. - Elég kínosan érzem magam, főleg, hogy azt hiszed, mindent tudsz, és teljesen belém látsz, pedig nagyon nem. De nem baj, benyelem, a mai napon már kezdem úgy érezni, hogy bármit. Tényleg akarom tudni, mond el a játékszabályokat, hogy nekem is legyen esélyem. Nem győzni, azt tudom, hogy nem fogok, nem akarok, de legalább tudja, hogy mihez tartsam magam, és végre megérthetném azt is, hogy konkrétan miről beszélünk, mert kezdek elveszni. És annyira jó illata van a reggelinek is, mégis képtelen vagyok még egy falatot letolni belőle.
- Vaaaagy.... szexeljünk inkább. - Ajánlom fel, most először az arcodba nézve, sokat ígérve, nekem jó lesz bárhol is, de igazán benne vagyok. Kilépek a cipőmből, a filmekben mindig jól sül el az ilyesmi. A lábszáradon végigfuttatom a lábujjam, egészen a combodig, legalább is majdnem, mert feljebb nem érem el, és nem akarok közelebb ülni annyival, még a végén beesek az asztal alá. Remeg a gyomrom, de hagyhatnánk ezt a beszélgetést, mert nagyon kellemetlenül érzem magam miatta. Ártatlan fejet igyekszem vágni, jelezve, hogy nem én vagyok.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 393

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Csüt. Jún. 28 2018, 10:35

„New Possibility”
To Judith
Hallgass zenét Wink

Tádám, meg sem vagyok lepve, hogy megint elbeszélünk egymás mellett. Neked a szavak között nincsenek sorok, nincs másodlagos jelentés, az van, ami ki van mondva és pötty. Ebből is látszik, hogy az intelligenciád nem haladja meg a lábméretedet. Számodra annyi van, amit beterít a fény, a szürke már nem létezik a sötét pedig egyenesen félelmetes, mert képtelen vagy tapogatózni, csak arra haladsz, ahova ellátsz. Nem mondom, hogy csalódott vagyok, nem lenne igaz, ahhoz kellett volna, hogy elvárjak tőled valamit. Hát jó.
Mély sóhaj. Nem reagálok a szavaidra csak a sóhajjal, hogy ebből megértsd, mennyire fáraszt ez.
A távozásom nem volt büntetés, nem rólad szólt, ahogy az életemben semmi nem szól rólad, már miért is tenné? A szabályok pedig… pontosan értem mire gondolsz, azonban én nem szeretnék neked most törvénykönyvet adni, hiszen abban sem vagyok biztos, hogy alkalmas vagy rá, addig pedig nem tépem a számat. Főleg, mert nem biztos, hogy én akarok neked már bármit is adni, legyen az egy pofon, vagy két jó mondat.
Igazából, de már. Ha azt mondják, ne menj be a sötét házba, de te bemész, akkor kussolj el, amikor megtámadnak és lemészárolnak, ennyi a nyitja. Hárítod a felelősséget, mert egy kibaszott gyerek vagy, valaki, aki arra sem képes, hogy összekaparja magát és belássa, hogy nem lehet vezető pozícióba.
A vallomások pedig nem hiszem, hogy nekem szólnak, a szavaid sem, mentegetőzések, kiábrándult próbálkozása annak, hogy megsajnáljalak. Jaj, hát szegény nem tudja, hogy mit lehet és mit nem. Józan paraszti ész bazdemeg, ennyi. Nem kell ehhez IQ zseninek lenni, még csak túl okosnak sem. Felbosszant, hogy a közös hangot abszolúte nem találjuk. A büdös nagy helyzet az, hogy a dolgok működnek, amíg végig húzlak a hátamon, amíg minden irányítás az én kezemben van, neked pedig semmit nem kell agyalni, vagy elvisznek az ösztönök, vagy a szádba rágom, hogy mit tegyél, ahogy beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy közünk nincs egymáshoz. Szavaid nem lepnek meg, sokkal inkább elkeserítenek. Látom, hogy mit szeretnél, értem is. A tányéromba dobom a szalvétámat, jelzem, hogy végeztem. Hátradőlök a széken és onnan szemrevételezlek. Igazából nem is értelek. Mit szeretnél? Hogy mondjam ki szavakkal, hogy ne mondj ellent? Tedd, amit kérek? Már hozzá írnám, hogy kussolj is, mert felbasznak a szavaid.
Újabb mély levegő.
- Különlegessé válni kell, nem lehet kérni. – vagy megy, vagy nem. Neked pedig nem nagyon megy, mert egyszerűen nem vagy az. Nekem senki sem az egy, a különleges, ha lenne, akkor fognám két kézzel, de mindenki tömeg, tucat, használati eszköz, te pont úgy, mint az üzletfeleim, vagy a nő, akit el fogok venni, ennyi. Az egy, nekem nincs. A különleges nő, pedig pont attól az, hogy nem kérdez, hanem ösztönösen teszi a dolgát, ettől lesz ő különleges, nem attól, hogy be tud magolni egy szabálykönyvet.
Imádom… hátradőlsz, kezek a mellkas előtt kereszteznek, elzárkózás, durca, sértettség.
Ur Isten, de gecire fáraszt.
Nagyot kortyolok a kávémból, nyugalom kell, béke, hogy ne pattanjak fel és hagyjalak itt a tetves faszomba, mert nekem ez megint kezd teher lenni.
Milyen jót beszélgettünk.. zseniális. Megérte ezzel töltenem a reggelt, ja se.
- Látod? Erről pofázok. – esküszöm felbaszol, az agyam kezd elkattanni. Éppen mesélek róla, hogy azt kaphatod, ami van, neked nyilván nem elég, neked több kell, te döntesz, dönts, csak engem hagyj ki belőle. Újabb példája annak, hogy miért nem foglak soha a belső körbe engedni, mert egy örök ellenálló vagy, én pedig nem küzdök veled. Mi a faszomat nem értesz azon, hogy ekkora értéket nem képviselsz?
- Leszarom, hogy te mit akarsz. Az oka egyszerű, te vagy függő és nem én. - Ha most felállsz és hazamész, te fogsz szenvedni, én pedig 10 perc múlva elfelejtelek. Talán ez kéne, hogy megértsd. Itt kettőnk közül te vagy az, aki veszíthet.
- Felesleges, szájtépés. - A szabályokat te szarod le, túl nagy az egód hozzá, hogy nekem az élvezhető legyen. Igazából sokkal több energiát veszel el, mint amennyit nekem tudsz adni. Nem fogok neked szabályokat mondani, mert nincs értelme, hiszen téged csak elméletben érdekel, és nem tovább, én meg nem vagyok fasz.
Meg sem lep, hogy a beszélgetésből kapitulálsz, azonnal arra terelsz, amihez értesz, vagyis ezt hiszed magadról. Szex. És akkor bazdmeg meg vagy lepve, amikor lyuknak használlak és te magad kéred ezt tőlem. Mégis akkor most döntsük már el. Különleges akarsz lenni, és pont ugyanazt adod, mint mindenki más, mitől lennél így te nem egy a tömegből?
Nem moccanok, arcom lesz zárkózott, leereszkedő. Biztos lehetsz benne, hogy egyszer és mindenkorra végeztünk a beszélgetéssel. Maradjunk az alapfelállásban. Komoly melót nem bízok rád, de a farkam szívesen beléd verem, azonban nem itt.
- Komolyan? Minden reggel idejárok és te itt akarsz baszni? – hát kb annyira csigázol fel, mint bármelyik útszéli ribanc tenné, csak ott fizetnék, és legalább jól leszopnának.
Lábad érintése annyira közönséges, ami még be is jöhetne, de nem itt és nem most.
Újabb mély sóhaj, ami arról árulkodik, hogy nekem ez most nagyon nem jön be. Örülök, hogy egy fasznak nézel, de akkor legyen így, használjuk egymást.
A zsebembe kotrok, előrántok egy köteg bankjegyet, az asztalra ejtek egyet, miközben felállok, eléd is dobok egyet oda sem nézek mekkora az összeg. Ha kurvának állsz, ne csodálkozz, hogy megbasznak. Legyen így. Nem várom meg, hogy reagálj, kifelé indulok, ha elég gyors vagy, nem hagylak itt.
 


_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 458

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Csüt. Jún. 28 2018, 22:04

Figyellek, de már nem tudom igazából, hogy mi van. Nem érzem jól magam, az egész nap egy tipikusan elcseszett, amikor fel sem kéne kelni. Hát, mondjuk én nem is akartam, de ugye ebbe ne menjünk bele... Kinézek az ablakon, még egy kiadós felhőszakadás kéne, hogy szarrá ázzak, az tényleg megkoronázná a napot. Szomorú vagyok, meg csalódott, hiszen ennek az egésznek nem így kellett volna alakulnia. Soha nem szabadott volna.
Elhúzom a szám, most nekem lenne kedvem egy pohár vizet az arcodba locsolni. A lelkemben belül érzem, ahogy minden szavad megmar, mintha kitépnél egy darabot belőlem, de ma nem fogom elbőgni magam. Tudom, hogy te nem látod, de annyira próbálkozom, annyira akarlak, mégsem számít, pedig olyan sok mindent megtettem érted vagy éppen neked. De nem vetem fel, inkább egy szót sem szólok, úgysem értenél egyet, felesleges.
Megint ugyan ott tartunk, hogy kierőszakolsz valamit, most éppen, hogy mondjam el mi van, majd megbüntetsz érte. Mert most is azt teszed. Érzem és látom, hogy egyre dühösebb vagy, és minden egyes szavaddal belém gázolsz, én meg csak győzök talpon maradni, pedig egyre nehezebben megy. A szavaid visszhangot vernek a fülemben, csak egy ismétlődnek.
Vállat vonok, hát legyen az, akkor ne mondj semmit. Fogalmam sincs mit akarsz, nem értelek, de egyre kevésbé érdekel, most is próbálkoznék, de nem hagyod. nem tudom, hogy mikor futott ennyire félre a dolog, mikor történt ez. Miért nem lehet úgy, ahogy régen volt, még mielőtt elmentél? Újra remegő térdekkel akarok az irodád előtt állni, mindent megtenni, hogy észre vegyél, hogy tetszem neked, hogy nézz rám. Még a titkárnődnek is nekimentem, az orra is vérzett.
Ezt szeretném leginkább, azt, amikor ilyen volt. Mert hiába volt milliószor jobb az az éjszaka, amikor a pankrációra vittél, hiába teljesült minden vágyam, hogy ott aludhattam nálad, tudom, hogy kamu az egész, és hazugság és nem valódi.
Végig nézek rajtad, és még mindig bejössz, és szerintem mindig is be fogsz. Ezen nem tudok változtatni, bármennyire is akarok, hiszen ha csak meglátom a neved a telefon kijelzőjén remegni kezd a gyomrom. Vágyom a közelségedre, és most arra is, hogy húzz el a faszba, és ne is gyere vissza, ha már tönkre cseszted az életemet.
Gyűlölöm az egész szituációt, kezd annyira kényelmetlen lenni, amit már nem bírok el, így muszáj valami más úthoz folyamodni. Azért a szex többé-kevésbé működik köztünk, ha nem is úgy, ahogy normálisan kéne, de rendben van, amikor éppen számít az én szavam is persze.
Neked mégis megváltozik a kisugárzásod, látom az arcodon a kifejezést, össze kell szorítanom a számat, hogy ne szóljak semmit. Az valahogy rendben van, hogy te mindig megalázol, vettem. De ha így állunk, én sem fogok benyelni mindent, ha ennyire vagy segítőkész, legyen így.
Megrándul az arcom a szavaidra, vissza húzom a lábam, a cipőbe lépek. Még mindig kerülöm a tekinteted, de kevésbé látványosan, csak nem akarom, hogy lásd, ami a lelkemben van, nem érdemled meg. Belenézek a tányéromba, olyan jól mutatna az ingeden, annyira szeretném rád borítani az egészet, de nem merem.
Ha egy kicsit is figyelnél, békepipát akartam nyújtani, el akartam venni ennek az egésznek az élét, mert annyira kényelmetlenül érzem magam, és tudom, hogy te sem élvezed jobban, mint én.
Megigazítom a cipőm pántját, ahogy kifizeted a reggelit, legalább jól esik, hogy nem ettem meg, de azért költhetsz rá. Az viszont sokkal kevésbé, hogy elém is pénzt dobsz, egyértelműen nem a pincér borravalóját. Ég az arcom, érzem, hogy tűz forró a fülem. Utánad nézek, legszívesebben felpofoználak. Össze gyűröm a bankjegyet, ahogy ökölbe szorulnak az ujjaim. Felállok, és utánad megyek, pedig nem kéne, pontosan tudom, hogy nem kéne.
Nem szaladok, hogy megelőzzelek, mielőtt beszállsz, de beülök, mielőtt itt hagysz, tudom, hogy képes vagy rá. Magamra csukom az ajtót, a pénzt az öledbe dobom, és csak nagyon nehezen sikerül lenyelnem a hozzá tartozó "baszódj meg!"-et, értékelhetnéd.
- Boldog lehetsz, már nem szeretlek. - Annyi megvetést és elutasítást igyekszem összesűríteni a hangomban, amennyit csak lehetséges. Remélem ezzel számodra is egyértelmű, hogy a felajánlásom semmi, nem fogok veled lefeküdni, sem most, sem később. A munkát ki fogom csikarni, mert muszáj találnom, de semmi több. Nem tudom, hogy lehetséges vagy hogy tényleg képes vagyok-e rá, de jelenleg jobban gyűlöllek, mint amikor megerőszakoltál a konyhapulton.
Két combom közé szorítom a tenyereim, hogy ne legyen feltűnő, mennyire remegnek, milyen jó lett volna elég bátorságot merítenem, és az arcodba önteni a narancslevet vagy kávét. Talán majd máskor, ha lesz máskor. Kinézek az ablakon, nem akarok feléd nézni, de tuti, hogy ha ki akarsz rakni a kocsidból, rángatnod kell, mert hogy én nem maradok a város másik végén pénz, telefon és minden nélkül, az is biztos. Olyan nagyon menő vagy, meg kurvára profi és mindent jobban tudsz, old meg, bazd meg!
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 393

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Pént. Jún. 29 2018, 14:28

„New Possibility”
To Judith
Hallgass zenét Wink

Egy dologra jó volt ez a mai nap, sőt többre is, de egyre teljesen biztos. Arra, hogy kezdem megfejteni ki vagy te. Látom, hogy egy önző kiskirálylány. Hiszen én megnyíltam volna, beszéltem volna magamról, de téged ez nullában nem érdekelt. Szóval, nem én érdekellek, csakis a testem, mint ahogy ezt szavakkal is kifejtetted.
Ha jobban megnézzük, tulajdonképpen még simán lehet, hogy én vagyok a te ribancod. Neked a fasz kell, az, hogy magam alá gyűrjelek, én meg ökör vagyok, hogy többet hittem, hogy azt hittem lehetünk jóban, szövetségesek. Üzleti ügyekbe akartalak bevonni, de jó lesz ez úgy, ahogy eddig is volt.
Még mindig gimis vagy, aki kénezte az ügyeletes jócsávót és azt hiszi, hogy elég ráböfögnie az aulában és mehetnek kurni. Hát jó, legyen így.
Megvallom, ez jobban tetszik, így a lelkem nem téma többé az téged semennyire sem érdekel, csakis annyi, hogy meg legyél kurva. Valljuk be, ez nekem sokkal jobban bejön, mint azt te hitted volna.
Mire a kocsiba ülünk, már mosolygok, ez az én terepem. A gázon a lábam, három másodperced van beülni, vagy taxizhatsz. Lepillantok az ölembe, a bakjegyre, úgy söpröm arrébb, mintha csak veled tenném.
- Tényleg? – elnevetem magam, jól laktam, ittam kávét, jól vagyok és most, hogy tudom, nem a lelked töröm össze akkor, amikor elutasítalak, csakis az önbizalmad túrom semmibe, az meg nem számít, rád fér. Most látom, hogy kibaszott egoista picsa vagy, akinek nem ÉN kellek, a presztízs kell, hogy elmondhasd te kibaszott különleges vagy, abból nem eszel Bogaram.
- Egész gyorsan elmúlt a te nagy szerelmed. Vajh, mennyire lehet igaz? – az állítás és a szerelem is egyaránt. Mosoly költözik újfent az ajkamra. Szent faszom, én meg elhittem, hogy téged valóban zavar, hogy szarba sem nézlek, téged baszki az zavarna, ha nem így lenne. Végül is újságíró vagy, ezerféle szerepben, meg tanultál te mindenfélét, nem megy rosszul. Beszopóbácsi kikapcsol bennem.
Ráérősen furikázok hazafelé hozzám. Nagyon át kéne öltöznöm, érzem a késztetést, hogy levetkőzzek. Jobbom átkúszik a téren, hergelően a combodra fogok. Szívből remélem, hogy most jön a ne nyúlj hozzám, megmondtam, hogy.. blablabla.
Bőröd forrósága felbolygatja az idegeimet. Esküszöm, ha te ideges leszel én lenyugszom. Rámarkolok vékony, izmos combodra.
- Gyúrsz? – lábra, csakis, köszönöm én jól szórakozom. Amúgy azt látom, hogy kurva sportos vagy, nem lehet elvitatni, nem is akarom.
Hála az automata váltónak, elfogdoslak, és tiszta szívből remélem, hogy felmegy benned a pumpa, aztán valami más is feltolódhatna a kis testedben.
A városrészből sejtheted, hogy hozzám tartunk, ha más nem, onnan is hazagyalogolhatsz, vagy elkaphatod a bakjegyet a lábaim alól, akkor futja taxira. Esetleg szophatsz a fuvarért.
Megállás nélkül hajtok át a sorompón, hogy a garázsba álljak, a kajálda közel van, nem véletlen járok oda majdnem minden nap, pedig jól jönne valami kaja itthonra is, én már unom a pizzát.
- Feljössz, vagy sietsz haza… esetleg aludni? – hangom incselkedő, nem genyázók, még nincs itt az ideje, de el fog jönni percig sem kell félni.
- Ha jó kislány leszel, kaphatsz egy kávét, de lehet nem. – részemről leállítom a motort kicsattintom az övet és kiszállok. Jössz, nem jössz, belépek a liftbe.
Persze nem kötelező feljönnöd velem, de pontosan tudom, hogy az ideg hajtani fog, ha más nem, hogy bebizonyítsd milyen nagyon nem szeretsz már.
 


_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 458

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Pént. Jún. 29 2018, 23:44

Furcsa, hogy sosem találjuk egymást. Bármikor, ha ilyen infókat mondtál volna el magadról egy királynőnek éreztem volna magam, akit ez a megtiszteltetés ért, és tuti, hogy még egy csomó mindent meg akartam volna tudni rólad, az életedről, mindenről, ami veled kapcsolatos. A sors iróniája, hogy amikor ilyen információkat elcsöpögtetsz, addigra olyan szinten megbántasz, hogy nem tudok mit kezdeni velük. Miért nem lehet fordítva, vagy mit tudom én?
Felidegesítesz, felhergelsz, megbántasz, a porba döngölsz és utána neked áll feljebb, ha nincs jó kedvem és nem értékelem, hogy az öcséd palacsintázót akart venni. Komolyan, ez így nem normális, nekem nagyon nem tetszik. És ugyan ez vonatkozik arra is, hogy azt kéred, mondjam el mi van. Szerinted mennyire volt könnyű megtenni? Pontosan tudom, hogy te nem szeretsz, mégis őszinte voltam veled, és elmondtam, hogy mire vágyom, hogy mit szeretnék. Amire megint csak ideges leszel, hogy mit beszélek hülyeségeket, és te akadsz ki.
Annyira nagyon nehéz volt ezeket a szavakat kimondani, neked azért nem olyan könnyű megnyílni, ezt be kell látnod. De többé nem is fogom, inkább hazudok valamit, de nem fogom bevallani, hogy mit érzek, mert úgyis csak kicsúfolsz érte, és ez még a jobbik eset.
Mégis utánad megyek, hogy visszaadjam a pénzedet, annyira közönséges és gusztustalan tudsz lenni, meg persze paraszt, az mindennél jobban. Beülök a kocsiba, bekötöm az övet is, melletted soha nem felejtem el.
- Tényleg. - Bólintok, újabb példája annak, hogy kicsikarsz valamit, eléred, utána kiröhögsz érte. Borzasztó kellemetlenül érzem magam, rosszul esik, amit csinálsz, és az egész... neked olyan rohadt jó kedved lett, persze, neked mindig az lesz, ha nekem szar, vagy keresztbe tehetsz vagy bármi. Éljen.
- Majd meglátod. - Csak morgom a szavakat összeszorított állkapcsaim közül, megint hülyére veszel, tudom jól. Máskor tetszene, hogy mosolyogsz, hogy húzol, de most kifejezetten faszfej vagy, és ez nem jön be. Bunkónak láttalak már, de ez most mintha más lenne, és nagyon nem tetszik. Főleg az idegesítő mosoly az arcodon, az akarja elpöccinteni az agyam, mert tudom, hogy én leszek a cikizés tárgya, mintha csak a suliban lennék, alsósként, és a felsősök elkezdenek baszogatni. Persze csak úgy, hogy ne legyen következménye, csak a végén állsz, mint egy rakás szerencsétlenség és porig aláztak. Pontosan ez az a mosoly, ki fogod provokálni, hogy utána a fejemhez vágd a dolgokat.
Pont ezért próbálom kibírni szó nélkül, hogy a kezed a combomra vándorol. Összeszorítom a szám, kinézek az ablakon, hogy kibírjam, és ne küldjelek el a faszba, tudom, hogy fel akarsz idegesíteni, de nem fog menni. Persze a testem meg azonnal reagál, neki még nem szólt az agyam, hogy már nem szeretünk. Megbizsereg a bőröm az érintésed alatt, ettől még jobban ideges leszek, miért nem irányíthatom én ezt?
- Semmi közöd hozzá! - Eddig bírom ki szó nélkül, hogy a combom fogdosod. Elkapom a kezed, és eltolom, hogy a saját combodra lökjem, fogdosd magad alapon. Keresztbe teszem a lábaimat, nem mintha érdekelnének a jelzések, de azért mégis. A szívemben meg csöpp melegség bújik meg, hogy észre vetted, tényleg járok edzeni, ahhoz is te adtad az ihletet. Igyekszem teljesen kizárni, hogy ne bosszants fel, de hiába nem nézek rád, az idegesítő mosolyod ott van az arcom előtt, ideges leszek tőle.
Tudom, hogy hozzád megyünk, de még nem tudom, hogy fogok haza jutni, pedig nagyon töprengek rajta.
- Igen, van még dolgom otthon, képzeld. - Bólintok határozottan a kérdésedre, nem fogom hagyni, hogy felidegesíts, úgy nem, hogy tudj is róla. Ez lesz? Most mindent kijátszol ellenem? Hidd el, tettél róla, már nem vagyok álmos, de kedves tőled, hogy így aggódsz. Én pedig igyekszem minden gondolatom átszűrni, hogy ne csípőből válaszoljak, mert abból balhé lesz.
- Nem kell, kösz. - Cseppet sem őszinte mosolyt villantok feléd, ami azt üzeni, bazd meg, de tartom magam, frankón, tök jó vagyok, még bírom! Viszont nincs nálam semmi, konkrétan semmi, sem iratok, sem telefon, se pénz, semmi, így követlek a liftbe, valahogy haza kell jutnom.
- Esetleg hívhatnál nekem egy taxit. Nincs nálam a mobilom, meg pénzt sem hoztam... - Vetem fel már csak a fülkében. Karba tett kézzel állok meg, a falnak dőlve, a tükörnek oldalt. Most kell okosnak lenni, tényleg nem akarom, hogy visszafele süljön el megint az egész. Mert látom, hogy mire megy ki, arra hogy felidegesíts, aztán engem hibáztass, és leverhesd rajtam, de ez ma nem fog menni, komolyan, összeszedem minden önuralmam, ahogy követlek. Nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni, a segged még mindig jó, pedig már nem szeretlek ugye...
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 393

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Szomb. Jún. 30 2018, 14:00

„New Possibility”
To Judith
Hallgass zenét Wink
Megállom, hogy gúnyosan visszamondjam;majdmeglátod, de van elég önuralmam, hogy ne élcelődjek egy kört, főleg, hogy egyenes arányban lesz jobb a kedvem a te depressziód mélységével. Lehet ez nálunk már csak így működik? Vagy annyi, hogy ettem és leért az energialöket a szervezetembe. Eltapizom a combod, ráfogok az  izmokra, nem mondom lehetne még mit fejleszteni rajta, de már kezd elég lenni, hogy ne ess össze, ha fogytán van az energiád. De lehet a sok futás okozta a változást. máskor is elviszlek egy lövöldözős partyba.
Újabb halk kacaj hagyja el a számat, ahogy bedurcázol. Megint. Már meg sem vagyok lepve, de igazából nem számít, azt hiszem már semmi sem. Semmi olyan, ami neked most lesz igazán fontos. Hagyom, hogy félre lökd a kezem, mély sóhajjal jelzem, hogy nem tetszik a viselkedés, megint ki fogod húzni a gyufát és akkor elégetlek a saját véred tüzében, ezt tudom garantálni mára. Igazából kezdek testben is éledni, az ereim megfeszülnek a bőr alatt, nekifeszülnek az izmoknak a húsnak. Elfog az a múló vágy, hogy tegyek valamit, valami kimagaslót, valamit, amivel adok az önbizalmadnak. Az a kósza vágy hajt, hogy ténylegesen hitelt adhassak a szavaidnak. Remélem egy percig sem hitted, hogy fáj nekem, ha "kiszeretsz" belőlem. Hiszen nem is voltál sosem be.
A kocsiban már szó nélkül hagylak, nem akarok vitázni, nem most, nem útközben, nem akkor amikor szemmel láthatóan azzal büntetsz, ami egyedül neked fáj és nem nekem. Tőlem aztán vehetsz szkafandert is, abba is keresztbe teheted, kezed, lábad, szíved, vagy a veséd, konkrétan telibe szarom. Ma van az a nap, amikor konkrétan tudom, hogy mi miatt nem engedlek közel magamhoz, nem vagy rá elég érett. Megint ez a kölykös hiszti. Nem érdekel, mi baj van, semmi... nem érdekel semmi, brühühü. Konkrétan hányingerem van tőle.
Képzeld, én egy nagyon fontos ember vagyok, akinek soook a dolga otthon és amúgy is, hogy mertél rángatni?
Melót nem is ajánlok akkor, nehogy a sok dolgot ne tudd ellátni.
Lapozok a mesésé könyvbe, mer igazából nem érdekel, sem a sok dolgod, sem a hisztériád, sem semmi, ami szerinted most fontos, szerintem meg kukába való.
Jól megbüntetsz, hogy mindenre nemet mondasz. Mondhatom értett és felnőtt viselkedés. Nem kell kávé, mert tőled semmi nem kell.
Látom mellé a fellengzős mozdulatot, ami otthon papinál bejött, amikor nem kaptad meg csengőre a pónilovat, akkor kisírtad sértettséggel. Csakhogy aputanyut érdekelte, hogy neked éppen rossz a kedved, én meg telibe leszarom.
- Tiszta szerencse, amúgy sem volt kedvem főzni. - kicsit leszaladok az IQ-umról, hogy felvegyem a versenyt a tiedével. Jól van, elleszünk. Mosolyom az arcomon ragad, mint egy gonosz kis törpéé, aki éppen élvezkedik abban, hogy a véred a lábaim előtt csobog. Hajrá nagylány, játsszuk ezt.
Mégis utánam mozdulsz a liftbe, noha pontosan jól tudod, hogy a kijáratnál a portás pont annyi eséllyel hívat neked taxit, mint én, ám téged hajt a kicsinyes bosszú, hogy most aztán jól megbüntesse a lelki sérüléseid feltárásával. Vajon mikor kezdted azt hinni, hogy ez engem érdekel?
- Még nem tudom. - közelebb sétálok a lift zárt falain belül, kaján vigyorral lepillantok a szádra.
- Lehet nincs kedven taxit hívni. - mielőtt döccenve megáll a lift egy hosszú másodpercre neked simulok felkenlek a falra, testben azért csak nagyobb vagyok, meg minden másban is. Amint ellenkezhetnél nyílik a liftajtó, hátra sem nézve lépek ki, a kulcsommal babrálok, hogy aztán a lakásba lépjek, még mindig nyitott a lehetőség, hogy jössz vagy sem.
Részemről kilépek a cipőmből, kényelmesen a nappaliba sétálok.


_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 458

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Hétf. Júl. 02 2018, 11:26

Egyre jobban idegesítesz a fellengzős stílusoddal, de basszus, komolyan, nem akarok semmit. Hagyj békében utazni, és ennyi. Sejtem, hogy tudod, hogy nagyon nehezemre esik eltolni a kezed, pedig most tényleg haragos vagyok, így még könnyűnek számít. Ha ez az, akkor nem tudom, hogy máskor hogy voltam képes akár csak egy kicsit is eltávolodni tőled. Tudom, hogy nem tetszik, de nem érdekel. Elegem van a hülyeségeidből, az idióta feltételeidből, a ki ha én nem viselkedésedből. Ahhoz, hogy bizonyítsam olyan önuralomra lenne szükségem, amivel nem rendelkezem, de azért megpróbálom.
Kijelentésedre vállat vonok, jelezve, hogy nem érdekel, mit akartál vagy mit nem. Nem kell kávé, mert így is ég a gyomrom, éhes vagyok, de alig bírok nyelni is, és ha most megiszom egy kávét, tuti kilyukad a hasfalam. Mellé már felébredtem, hála neked, úgyhogy kihagyom.
Mégis utánad megyek a liftbe, pedig nagyon, de nagyon rossz ötlet. Ki kéne sétálnom az ajtón, viszont komolyan nincs nálam semmi, a portás meg eszembe sem jut, bár van nálam is. Nem tudom, mi mozgat, miért teszem, talán mert hazudtam neked, teszem magamnak is, ez biztos, hogy nem így működik, nem tudom csak úgy eldönteni a dolgokat, de még hiszem, hogy sikerülhet.
A lift másik oldalába húzódok. Előled, vagy éppen azért, hogy meg is tudjam tartani szilárdan az állításom. Nem akarok Veled beszélgetni, kivételesen nem akarok neked esni sem, a reggel tett róla. A felvetésem pedig természetesen leszarod, nem csodálkozom, neked ez kell, hogy azt érezd, a te kezedben van minden.
Felpillantok rád, ahogy közelebb jössz, idegesít a vigyor az arcodon, csak szúrós tekintettel reagálok, kihúzom magam, hagyj békén, ne hidd, hogy ma behódolósat fogunk játszani, meg hogy te vagy az istenkirály. Ma nem leszel, és többé sem, mert már nem szeretlek, és nem teszlek azzá.
Mielőtt szólhatnék egy szót is, nekipréselsz a falnak. A levegő a tüdőmben ragad, és megremeg a térdem, de ráfogjuk az idegre, hiszen olyan rohadt önelégült vagy, ami nagyon, de nagyon idegesít. Fellapulok a lift falára, és mire oda jutnék, hogy ellököm magam, veled együtt, már el is lépsz előlem, és csak a nagy üres tér marad. Reszketve fújom ki a levegőt, de szerencsére ezt már biztos nem hallod. Istenem, fogalmam sincs, hogy hogy fogom ezt csinálni.
Mély levegőt veszek, kihúzom magam, megigazítom a ruhámat, és utánad megyek. Belököm magam mögött az ajtót, de félbe hagyom a mozdulatot, mert így csak azt sugallom, hogy nem is akarok elmenni. Az eredmény, egy résnyire nyitva hagyott ajtó.
Megállok az előszoba és a nappali találkozásánál, és csípőre teszem a kezem, addig is legalább valamit csinálok velük, nem bénán csak vannak, mert minden útban van, én ebben nem vagyok jó.
- Akkor vigyél haza. Légyszíves! - Próbálok nem toporogni, pedig tenném, lévén elég ideges vagyok. Figyellek a hatalmas nappali közepén, rájövök, te tényleg elhiszel mindent, amit állítasz és gondolsz magadról. Nem hibáztatlak, nagyon jól nézel ki, mint mindig, de neked senki nem mondta el, hogy nem csak te állítasz határokat, hanem neked is vannak? Hogy más emberek határain átgázolni ronda dolog, és nem hiheted, hogy minden következmények nélkül marad? Sejtem, hogy az életedben erre minden rácáfol, mert nem akar veled senki újat húzni, pedig jó lenne, ha látnád. Bár akkor nem lennénk itt. Akkor nem követelnék tőled fuvart, miközben veled maradnék.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 393

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Hétf. Júl. 02 2018, 15:52

„New Possibility”
To Judith
Hallgass zenét Wink

Látom, hogy kezd az agyad ketté állni, csakhogy nekem nincs kedvem a kedvedbe járni, ahhoz sem, hogy foglalkozzak a durcáddal a továbbiakban, faszkivan vele. Megint jön ez a faszomkodás. Gecire unom, olyan szinten, amit el sem tudok mondani már.
Az ajtót persze nyitva hagyja bazdmeg. Soha ne hagyd nyitva, mindig nyerj időt, ha valaki idetéved, hogy szíven kínáljon egy kis ólommal. Amíg betöri az ajtót pont elég, hogy elérjem a saját fegyverem. Még mindig azt hiszed, hogy én valami kisjátékos senki vagyok és úgy is viselkedsz.
Megállom, hogy agyfaszt kapjak és emiatt arcul üsselek, pedig szerintem te erre vágysz, ezt szeretnéd kiharcolni, hogy aztán majd azt mondhasd, jaj megint bántasz… Szóval megnézném kettőnk közül ki is szopózik a másikkal.
Míg te játszod a sértett királylányt, én elsietek melletted belököm az ajtót, megnyugtat a kattanása. Kigombolom az ingem, hogy keressek valami krémet a kezemre, amit nem olyan régen szarrá martál, most van egy kis időm, ami azt illet nem sok. A helyzet az, hogy kezdelek megunni.
Kibaszottul rábaszol, ha most elküldelek, mert akkor engem többet nem látsz. Kigombolom az ingem, a kanapéra ejtem.
Feléd fordulok, hogy aztán nemes egyszerűséggel kinevesselek, mára ennyi futja és komolyan mondom, Babám, kezdesz nagyon felbosszantani.
- Nem viszlek haza, és vagy befejezed a hisztériát vagy húzz el a picsába. – feléd lendítem a kezem, hogy jelezzem, leléphetsz, de látjuk igaz, hogy akkor is nekem van igazam, ha most elhúzol, hiszen elbocsátottalak, erősen sejtem, hogy emiatt megint dühbe gurulsz.
- Döntsd el, mi legyen Judith, fogytán van a türelmem. – persze megteheted, hogy felkursz idegileg, de lehet nem jó döntés hagyni, hogy lépj amerre akarsz.
Nézzük onnan, hogy a reggeli közben bocsánatot kértél, hogy ellentmondtál, most pedig megint azt játsszuk, amit egy idegbeteg lóval. Megfeszíted a kötelet, hogy aztán menekülj előle, pedig a csapdát te állítod magadnak. Én pedig nem vagyok jó cowboy, én lelövöm a kibaszott lovat, mielőtt eltöri a kezem.  
- Gyere ide! – feléd intek, olyan hangsúllyal, ami jelzi, hogy az utolsó esélyed adom meg neked, a mozdulatom teszi inkább meg ezt a gesztust. Megfeszülnek az izmok a hasamban, merev a tartásom. Tudom, hogy megint ellenállásba ütközöm, viszont akkor elhúzhatsz tényleg a picsába.
 


_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 458

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Hétf. Júl. 02 2018, 16:21

Annyira ismerős minden mozdulatod, ahogy nézlek, amint a nappaliba mész, mégsem tudom soha, hogy mit fogsz lépni, mi lesz a következő, és ez olyan rossz. Ha egy kicsit is tudnám, ha csak egy pici esélyem lenne, hogy én mondjam meg merre tartson egy-egy beszélgetés, vagy történés mennyivel másabb lenne, mint így. Jelenleg is tök kiszolgáltatottnak érzem magam, és bevallom, nem jó érzés.
Arrébb lépek, ahogy elmész mellettem, persze, ez számít. Egy kurva ajtóért megmozdulsz, másért meg rohadtul nem. Azért meg szeretnék rád szólni, hogy ne vedd le az inged, mert csak tovább nehezítesz és bonyolítasz mindent. Persze azért elnézlek, tudod nagyon jól. Látod? Ilyen az, amikor érdekel a másik és foglalkozol vele. Én például a kedvemet lelem abban, hogy nézlek, figyellek, de persze, tudom, nem vagyunk egyformák.
Összeszorítom a fogam a kijelentésedre, hogy visszanyeljem a kitörni kívánkozó mondatot. Kezdve azzal, hogy oltári nagy paraszt vagy, és úgy folytatnám, hogy mondjuk rohadtul arra kértelek, hogy vigyél haza, hamár, konkrétan erőszakkal elhoztál otthonról a semmiért. De nem megyek neked, lásd, kivel van dolgod.
Karba teszem a kezeimet, tényleg nem értem, hogy miről beszélünk. Én döntsem el mit akarok? Az előbb mondtam, de baszol rá, és még bunkó is vagy. Lehet neked kéne eldöntened, hogy mit akarsz. Annyira próbálok nem olvadozni a közeledben, nem idegesíteni, nem kötekedni, de persze ezt te nem veszed észre, mert megint csak a saját kis világoddal vagy elfoglalva. Nem várom el, hogy lásd, hogy nekem mennyire erőfeszítésembe kerül mindez, de azért basszus...
Végig nézek rajtad, nem tudom, miért vagy ilyen. Olyan jól nézel ki, ugye természetesen nem szeretlek, mint azt megbeszéltük, de tényleg muszáj vetkőznöd? Nem tehetek róla, de olyan vagy, mint a lepkének az éjszakai lámba, csak a késztetést érzem, hogy a közeledben legyek. Szeretem az illatod, mostanában sokat változott, de a kisugárzásodat is, a lakásodat, igazából mindent, ami veled kapcsolatos, és hiába hazudok, ez nem múlik el olyan hirtelen.
Össze ugrik a gyomrom a hangodra, megadóan leengedem a karjaim, és hozzád sétálok. Persze, ez is baj lesz, tudom, mert mondjuk nem vettem le a cipőm, nem lépek elég gyorsan vagy éppen halkan. Valami hiba mindig van, neked csak a fekete és a fehér van, a próbálkozás nem létezik, pedig hidd el teszem.
Mégis eléd lépek, széttárom a karjaim, majd vissza ejtem a testem mellé, tekintetemmel kérdőn nézek az arcodba. Esetleg hajoljak is meg, és szólítsalak Uramnak vagy Felségemnek? Fogalmam sincs, hogy mit akarsz, remélem legalább te tudod.
Vissza az elejére Go down
Vincent Sparks
avatarVároslakó
Életkor : 36
Foglalkozás : Vállakozó
Hozzászólások száma : 393

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Kedd Júl. 03 2018, 15:46

„New Possibility”
To Judith
Hallgass zenét Wink

Végre eljutunk oda, hogy nem jár a szád feleslegesen, nem téped az idegeimet és nem táncolsz a türelmem végletekig elhúzott határán. El sem hiszem, hogy elcsendesedsz. Belököm az ajtót, sosem szoktam tárva nyitva hagyni a lakásom, nem lenne túl nagy életbiztosítás, hiába van elég jól jövedelmező kötve. Az öcsém járna jól vele egyedül, illetve a nőm, ha megfogan és bizonyíthatóan enyém a kölyök, mert persze nőben bízni, annyi,mint elhinni, hogy van isten a maga nemes, emberformában, fent a mennyben, aki pokolra küldte a fiát, igazi mi Földnek hívjuk ezt a poklot.
Elmosolyodom, hogy elléptél előlem, nehogy hozzám érj, pedig hidd el nekem, aranyom, lesz ez ma még így sem.
Imádom, hogy nem beszélsz vissza, viszont azonnal felém mozdulsz nem sok kivetni valót hagyva maga után. Figyelem ruganyos járásod, időt húzol, máskor röppennél, de ma egész mélyen gyalogholtam önérzetes kislány énedbe. Oda ne meg vissza, még a végén elfáradok.
Közvetlen előttem állsz meg, feléd nyúlok, jobb kezem mutató ujja az ajkadon landol, finoman, puhán, jelzem, hogy ne beszélj, úgyis csak hülyeséget mondanál, balommal a jobbodért nyúlok és a kezed a derekamra helyezem, míg jobbommal végig simítok a szádon, le az álladra, hogy lebucskázzak a dekoltázsodra és tekintetemmel követve, végigfutok két melled között, egy egyenes vonal mentén, le a hasadra.
Érzek késztetést, hogy rákérdezzek, most nincs kedved dugni? De biztos vagyok benne, hogy megmakacsolnád magad, inkább balommal én is a derekadra fogok, onnan a hátadra és magamhoz rántalak, jómagam is közelebb lépek. Meztelen hasamhoz simul a tested, melled a mellkasomnak nyomódik, bőröd forrósága átüt az anyagon. Mielőtt bármit is szólhatnál előre hajolok, ajkammal a szádra simítok, nem csókollak meg, azt akarom, hogy hallgass. Egyelőre nekem elég. Tudni akarom mennyire állsz ellen viszont ismersz… Akkor mondj nekem, ha nem félsz, hogy fájni fog.
Végig simítom a számmal az állad, a nyakadra sóhajtok. Illatod betölti a tudatom, bőrödnek puha, forrósága azonnali hatást vált ki belőlem. Két kifeszített tenyerem a hátadon pihen, megtartalak, most még nagyon gyengéd az érintésem, szinte remélem, hogy ellenkezni fogsz.


_________________
"Memoram inquara est rexquiere"

Vissza az elejére Go down
Judith Moody
avatarMűsorgyártás
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 458

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   Kedd Júl. 03 2018, 22:01

Azt akarod, hogy az legyen, amit akarsz, így hát legyen. Legalább is egy darabig, mert hiába döntöm el mindig, hogy mi szerint fogok cselekedni, általában az akaratod szerint, végül sosem úgy alakul, hogy kitarthatnék ezen elhatározásom mellett. Most újra erőt veszek magamon, és hidd el, tényleg nehezemre esik feléd lépni. Főleg azért, mert tudom, hogy nincs esélyem. Hazudtam, nem igaz, hogy nem szeretlek, semmi nem igaz ezzel kapcsolatban, és tudom, hogy ha túl közel kerülök hozzád, ha megérzem a bőröd, az érintésed, akkor újra fellobban minden, az egész testem, és elsöpri a tényt, hogy megint megaláztál és szarba sem veszel, ezt pedig nem szeretném.
Feléd lépek, jó egy lépésre állok meg tőled, persze, legyen, amit akarsz, de azért ne teljesen. Vannak határok, mint már említettem, a számodra is. Már ennyitől kész vagyok, nem kéne ezt tovább húzni. Szólnék, hogy jó voltam, látod, szót fogadok, vigyél haza, de ujjad az ajkamat érinti, így lenyelem a szavakat.
Mintha csak te szívnád el a levegőt, kiszárad a szám egy pillanat alatt, most kell megfognom az egészet, mielőtt elhatalmasodik. Magamban számolni kezdek, hogy a légzésem a normális maradjon, csak ne remegjen meg a szám.
Egy pillanatra megfeszül a karom, ahogy el akarod húzni, végül nem ellenkezem, hagyom, hogy a saját derekadra tedd. Olyan finom, és puha a bőröd, annyira szeretem az érintését, főleg, hogy félmeztelenül állsz előttem, de nem! Megfeszítem az állkapcsom, mint valami elcseszett próbababa ott hagyom a kezem, ahol hagytad, pedig bizseregnek az ujjaim, hogy végigsimítsak a derekadon, a hátadon, le a fenekedre, piszok nagy erőfeszítés kell, hogy ne tegyem meg.
Tudom, hogy ki akarsz csinálni, és a határaimat keresed, de nem engedem, hogy átlépd őket. Pedig ujjad vonalán, minta láva folyna a bőrömön, olyan érzésem van. Miért van az, hogy a testem mindig elárul? Neki miért nem tudok semmit mondani? Nem számít, csak a légzés a lényeg, hogy ne vegyél észre semmit. Felszegem a fejem, kihúzom magam, ettől nem fogok sírva a lábaid elé borulva bocsánatot kérni, azt el is felejtheted most azonnal.
Az arcod figyelem, kegyetlen játék ez, ami most folyik, és piszkosul vesztésre állok, mert állati jól nézel ki, és mert mindig is nehezen bírtam a közeledben. Magadhoz rántasz, a levegő hangosan szakad ki a tüdőmből, hiszen eddig nem hagytam neki szabad áramlást. Mindkét kezemmel a csípődre fogok, még számomra sem egyértelmű, hogy távolságot tartóan tollak el magamtól vagy közelebb húználak, fogalmam sincs, nem tudom eldönteni, akár hogy is elsülhet.
Egy legalább pozitív, az is csak azért, mert nem merek a mellkasodra nézni, mert akkor végig nyalnám legszívesebben, így az arcodnál maradok addig a röpke pillanatig, míg az ajkamra hajolsz. A gyomromban pillangók ezrei röppennek fel, nem merek levegőt venni, ujjaim szorosabban fogják a csípőd, még mindig nincs eldöntve, hogy miért. Nem húzódok el, és nem is mozdulok bele, és bár ellened szól, értékelhetnéd a kitartásom, mert beledöglök.
Két tenyered a hátamon szerintem lyukat éget a ruhámba, a bőrömre, és menten elolvadok a karjaid között. Miért csak akkor tudsz ilyen lenni, amikor azt kell játszanom, hogy nem akarlak, hogy gyűlöllek és nem érzek semmit? Miért csinálod mindig ezt velem? Amikor akarom, miért nem adod nekem, hogy egy kicsit boldog lehessek? Most ettől sikítani van kedvem, mert annyira nagyon akarlak, és mégsem lehet.
Ajkad érintése lassan kiveri a biztosítékot az agyamban, az ajkamba harapok, hogy semmilyen hangot ki ne adjak! Félre döntöm a fejem, ahogy a nyakamhoz érsz, ezzel elbukva az eddigi kitartásom, egyből, vissza is döntöm a fejem, hogy ne érd el a nyakam rendesen. Utolsó erőfeszítésemmel újra ráfogok a csípődre, hogy eltoljalak magamtól. Nem fogom ilyen könnyen elbukni, pedig istenem, de alád feküdnék máris....
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: New Possibility   

Vissza az elejére Go down
 

New Possibility

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Frances épületek-