Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Csüt. Ápr. 02 2015, 18:43

-Sajnálom, nem szokásom, mert... nem is tudom... senki olyanom nem volt eddig mint Te... - Vonok vállat alig láthatóan, hogy a helyzet új, nem tudtam mi lenne a jó, csak azt: nem akarom elcseszni. Úgy fest pont ezzel csesztem el?
-Hátöhm... amikor még gyógyult, akkor elég szélsőséges hangulatingadozásai voltak. Mostanában is vannak neki, de annak más oka volt, ha minden jól megy, azt megbeszéltük. Szóval egyre könnyebb. - Mosolygok, mert anno tényleg nagyon kemény volt a helyzet, Amelia ahhoz képest semmiség.
-Lehet... - Vallom be, igazat adva neki. Sok minden nehéz lesz, vagy legalábbis más. A kérdésére kicsit összevonom a szemöldökeim. - Előbbiről nem, utóbbi... arról mindig nehéz. De nem, nem reagáltál úgy csak... nem akarom kedved szegni, azt szeretném ha sokat mosolyognál. - Mosolygok rá, de tény, kedvesen reagált mindkétszer és megértette a gondjaim.
-Sajnálom. - Erre nem tudok mit mondani, nem érzem azt, hogy segítene neki, ha azt mondanám: te legalább tudod milyen... - Nem tudom, én csak... szeretnék neked megfelelni. - Amúgy tényleg csak ennyi. Noha ez nem egyszerű, csak a megfogalmazása.
-Ha elég nagy, nyomorogni nem szeretek, bár... ha veletek kell, akkor engem nem zavar az sem. - Mosolygok, én csak jól érezném magam velük. Persze felmerül, kijönnének-e amúgy ők ketten.
-Dehogy ráz, én örülnék. Talán Henry is jobban kezelné már... mármint... nincs nagyon senkije csak én, és Josh esetében is aggódott, hogy nem fogok vele foglalkozni, hiába mondtam neki hogy ez butaság. Lehet kell neki egy kis idő hogy megbékéljen és komolyan vegyen, elvégre... sosem volt barátnőm. De szerintem amúgy kedvelne, remélem te is őt. Kedves és humoros, bár kissé hirtelen haragú és nagyon makacs. - Mosolygok, mert én érezhetően minden hibájával együtt szeretem ennyire őt.
Aztá kerül szóba Callie.
-Igen... tudod, nála nehéz eldöntenem, pontosan mit szeretne tőlem. - Vakarom a fejem. - Hogy csak azért van velem többet, mert hiányzom neki tényleg, vagy csak megadom neki a kellő intimitást, figyelmet... bár én minden partnerem esetén érzem ezt, ahogy nálad is éreztem, de... mindegy. Igazából ezt akarom vele megbeszélni, hogy szeretném ha csak barátok lennénk, ezáltal eképpen találkozzunk, mindenképpen el akarom neki mondani, minek halogassam? Veled szeretnék lenni, de nem fű alatt... Meg kell értenie neki is. Remélem így is igényt tart majd rám... - Érezni nem attól félek, hogy megbántom a mondandómmal feltétlen Calliet, hanem hogy leüvölt és ott hagy és nem látom többet. Megviselne, de ez az én döntésem, nem kívánom módosítani.
-Miért ne? - Mosolygok futólag, lehet Amelia sokkal okosabb mint én.
-Öhm... nem. De miért nem jó így? De kétlem bármit akarna tőlem... neki inkább mint barát kellek szerintem, eleve nem régen bontotta a jegyességét. Most az öccse mellett a helye. A karrierje pedig továbbra is első a családja mellett. Erősen kétlem, hogy zavarná, hogy van valakim, maximum az, hogy keresnie kell valakit, akivel összebújhat. Sokszor úgy éreztem megbántom, fárasztom... nem tudom. De jó ideje csókon kívül nem is volt más, az inkább baráti gesztus. Eleevel is csak úgy... mert jól esik azért csókolózunk. De ne izgulj, beszüntetem, csak eddig senkinek sem ártottam vele. - Teszem hozzá gyorsan, nehogy azt higgye, javíthatatlan vagyok.
-Jó... azért szoktam, csak... most elég hülyének éreztem magam, szóval... khm. - Na szóval érezheti én fogok szólni, csak most ebbe nem akartam. - De tényleg szólj, rögtön, szeretnék mindent megbeszélni, igényem van rá. És veled meg is tudom, ami... végtelenül megnyugtat. - Mosolyodom el megint picit, hálásan, mert ez nekem tényleg fontos.
Visszafogottan, de elmosolyodom, hogy kipróbálná milyen mikor tapadok. El is veszem a kezét, összecsókolom, belesimulok a tenyerébe. Egyelőre csak éreztetem, utalok rá, hogy nem csak bújni fogok, de ez a legszembetűnőbb úgy hiszem.
Aztán kérdezem Lioról, hosszabb mesébe kezd.
Meglep, hogy belement egy ilyen csókba, látszik is rajtam, hogy nocsak, nocsak... aztán engem nevezett furának, hogy leállok táncolni az utcán?
-Ú... - Na az hogy Lio meleg... - Engem ezért felkent a korlátra... remélem téged nem bántott. - Nézek aggódva,mert hát én is félreértettem azt a nagyon hülyét.
Hát elég vadregényes... előbb meleg, aztán csaja van, de szereti. Lia is meg tud lepni azért.
Reevennél azonban kicsit értelmet nyer a dolog, mert rögtön azt feltételezem, ott volt vele, mint én most vele de... nem pont így volt.
-Tessék?! - Akadok ki de elnyomom azért, nem akarok beleszólni, csak... otthagyta? Pont ilyenkor?
-Igen.... - Csak hangyányi bizonytalanság van a hangomban, mert nem tudom, mennyire intim ez, hogy tudhassam, de ha belekezdett, már érdekel. Főleg hogy jövök én a képbe, azaz... milyen minőségben. A nyarat értem, emlékszem valami újat akart, valami mást, ami csak az övé, így jött képbe a francia. A tánc pedig az én ráhatásom, belátom. De nekem akkor nem mesélt Lioról, legalábbis név szerint vagy utalva sem említette, komolyan azt hittem nincs senkije, még tetszés szinten sem. Szóval hallgatom, hogyan is alakult ez, mit érez vagy érzett ő. Lehet kicsit jobban megértem... talán.
Közben simogatom a kezét és a combját, élvezem hogy közel van. Csak azért nem puszilgatom, mert szeretném, hogy érezze: figyelek rá, nagyon is. Bármi is lesz az egész vége, én meghallgatom, igyekezvén minimálisan beleszólni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Csüt. Ápr. 02 2015, 21:29

Megértően nézek rá. Ha a kétségekről beszél, tudom, milyen átérezni azt. Talán nekem is mindig kivárásra kellene játszanom, biztonságosabb lenne... De mi van, ha a nagy lehetőséget hagyom elsiklani csak azért, mert gyáva vagyok? Ha úgy vesszük, benne van a pakliban, hogy megégetem magam. Megtörtént már. Bár még mindig kevesebb sebet hurcibálok, mint néhány korombéli lány.
Sok minden szóba kerül, Henry és Callie, múlt és jelen, nehézségek... Úgy tűnik, Sebastian úgy képzeli az életet, hogy megóv minden bajtól, problémától, nehézségtől.
- Ne tarts burok alatt. Nem leszek kevésbé boldog, ha néha befelhősödik az ég fölöttünk. Ha társak leszünk, barátok, partnerek... sokat kell beszélgetnünk. A problémáinkról is. Nem lesz már enyém is tied...- majdnem mint egy házassági fogadalom, de az együttélés éppen olyan komoly, mint az. Nem beszélve arról, hogy ketten könnyebb leküzdeni a problémákat. Ha nem leküzdhetőek, együtt könnyebb elviselni. Én így látom.
- Nagyon előzékeny vagy és simulékony. De ha mindig hozzám alkalmazkodsz, hol marad az egyéniséged, amiket úgy kedvelek benned? - értékelem a hozzáállását, de ez a fajta mód hosszú távon fárasztó és megterhelő lehet. Ha pedig erőfeszítésébe kerül..., meg fog utálni.
Henry és az együtt alvás kapcsán jön szóba, mi hogyan jönnénk ki egymással. Nem tudom, Henryt nem ismerem, csak magamat és Sebastiant. Ha összegyúrom az információkat, arra jutok, szeretném Henryvel megértetni, nem az ő helyére pályázok. Sőt. Mert Sebastiant annyira szeretem, őt is minden erőmmel támogatni és segíteni fogom, mert ezzel Sebastian boldogságát és nyugalmát segítem elő.
- Hát, azt mondják, minden két emberen múlik. Ismersz, nem vagyok sárkány-tipus- mosolyodom el.
Callie szerintem nehezebb dió. Csak magamból indulok ki, néha én is ragaszkodtam makacsul dolgokhoz, és a jó dolgokat az ember szeretné megtartani. Benne van a pakliban, hogy Callie is ragaszkodni fog Sebastianhoz. Hogy tud rá hatni, mert Sebastiannak hatalmas és jó szíve van, és senkit nem akar majd cserben hagyni. De nem akarok ennyire a dolgok elé szaladni; nekem is van még vaj a fülem mögött (múltat temetni, pl.) Én szeretném elvarrni a szálakat, ha tehetném, az összeset, bát nem olyan könnyű azt kivitelezni, mint ahogy elképzelem.
- Nem látok bele a lapjaiba. De nem tartod valószínűnek, neki is vannak elképzelései a jövőtökről, csak épp még sosem hozta szóba, esetleg úgy érezte, korai vagy nem vagytok eléggé felkészülve rá?- Ha hallgat a vágyairól, ahogy Sebastian is magába folytotta őket, könnyen lehet, hogy félreértették egymást, és Callie kezdetektől többet akar Sebastiantól, mint amennyit elárult. Mi van, ha azóta belé szerelmes? Hallani ilyen elhúzódó érzelmekről, még ha nem is találkoztak. Nem Seb miatt jött Callie Los Angelesbe? Nem miatta tanult meg angolul? Ez azért sokat sejtető...
Bár eddig is tudtam, hogy van néhány lány, akivel találkozgat, úgy tudtam, Callie az egyetlen, akivel komolyabban randizik. Most itt van Elee is... Komolyan nem tudom, mi az, amivel én több lehetnék bármelyiknél is. Miért ad fel több barátságot, több kapcsolatot, (többféle csókot) miattam?
- Ó, attól tartok, én ártok neked, ha ezektől megfosztalak...- motyogom magam elé. Boldogtalannak érezném magam megcsalatva. Ezért nem akartam vele sem csókolózni, ha Lioval komolyabbra fordult volna a dolog. Ó, bakker...
Megnyugtatom, hogy ne reagálja túl, elhiszem, hogy nem fog nekem mindent elnézni, és lenyelni, ha nem tetszik valami. Szimpatikus, hogy nyitott a beszélgetésekre, a problémák tisztázására.
- Oké, benne vagyok- én sem szeretném hurcibálni a sérelmeimet.
HIbájának hozza fel, milyen erősen tud ragaszkodni (tapadni), én pedig azt mondom, szeretném kipróbálni, ilyen érzés az. Egyenlőre csak a pozitív oldalait látom, megerősítve érezném magam, nem magányosnak. Lehet ennek valami hátránya? Kétlem. Sosem tapasztaltam még olyat. Megsimítja a kezeim és a tenyerembe csókol, belebújik, mintha simogatásra vágyna. (megkapja) Érezhető borzongás fut végig a gerincem mentén, megint az ismerős érzés: mintha érintene.
És aztán Lio... Úgy hiszem, mindent  az elejéről kell kezdenem, mert - érzésem szerint- fogalma sincs, Liot mióta ismerem. Talán ezért is "féltékeny" rá. Azt hiheti, újabb ismerettség, mégis mélyebb benyomást tett rám, mint ő. Pedig a dolog nem ilyen egyszerű. Remélem, ha kiteregetem a lapjaimat, meg fog érteni. Hogyan keveredtem ebbe a szituba, és hol lépett az életembe Sebastian. Milyen hatást gyakorolt rám, és ezzel az egésszel a Liohoz fűződő kapcsolatomra. Kusza lehet, de ez a se veled- se nélküled kapcsolat talán néhány kérdésére választ ad. Ezért is volt olyan, mint egy hullámvasút....
- Nem, fizikailag sosem bántott- rázom a fejem hevesen, de azt nem ecsetelem, olyan tudott lenni, mint a jég. Ha egyetlen pillantásával ölni tudott volna, biztosan jéggé fagyok és szilánkokra hullok, úgy semmisít meg.
A nyár elejénél tartok, amikor Reeven kómába esett, és Lio az, aki segítségemre sietett...  
- Éppen felhívott..., én meg éppen nagyon magam alatt voltam, és se apám, se senki más nem volt a közelemben, így.. áthívtam- vonom fel a vállam. Fura, de abban a helyzetben nem is lett volna más, akibe kapaszkodhattam volna. És már nem bírtam egyedül tovább.
- Átjött, és lényegében egész normálisan elbeszélgettünk. Akkor derült ki számomra, hogy Reevenről azt hiszi, a fiúm- rötyögöm el magam. Komolyan, tragikomédia, ami közöttünk zajlott.- A vörös hajú lányról pedig kiderült, hogy ugyan partnerek voltak, de a lány Daryllel jár, a barátjával...- Mik azok a dolgok, amiket lényeges említeni? Beszéljek a vágyról, ami hajtott hozzá? Nem sérteném ezzel Sebastiant?
- Akkor este... - érzem, milyen nehéz erről most beszélni, de ha nem nézek én is szembe vele, lezárni sem tudom majd; ez ad erőt, hogy folytassam, de közben elhűlnek a végtagjaim- majdnem lefeküdtünk egymással.
Elhallgatok, nem értem akkori önmagamat, és mégis. Mintha egyszerre lettem volna két személy. A sebzett lány, és az ébredő nő, aki szeretve akarja érezni magát. Nem ugyanez a helyzet most is, azóta is?
- Nos, akkor volt, hogy azt mondta, neki el kell hagyni a várost, és nem akar hosszú távú kapcsolatot -inkább semmilyet. Sebastianra nézek, félve attól, mit fog arra reagálni, amit készülök mondani- De ott volt a fizikai vágy. Nem csak részéről, részemről is. És hogy nem lett belőle semmi, csak azért volt, mert érzéketlennek nevezett a zuhany alatt. Azt mondta... sosem leszek képes kibújni a nővéri szerepemből- Sóhajtva szalad ki belőlem a levegő- aztán veszekedtünk, én sírtam, ő pedig ott hagyott...
Megvonom a vállam. Sosem éreztem még magam annyira cserben hagyva. De igazat adok neki is, mert ha már bevállalósnak mutattam magam, lehettem volna "merészebb" is. Nem tudtam az lenni. Nem úgy, ahogy akarta. Ha tapasztaltabb nő lettem volna, biztosan játszva megoldom a helyzetet...
- Hazautaztam, hogy felejtsek, és nem akartam vissza jönni. De otthon se volt jó... Anyám állandóan a fejemhez vágta, micsoda gyenge ember vagyok... Visszajöttem. Beíratkoztam hozzád..., túlórákat vállaltam minden mennyiségben... És igyekeztem felejteni. Egy ideig jól ment. És ebben neked is nagy szereped volt...- Ha eddig nem húzódott el, most én érek hozzá... Megsimítom a kezét, vagy a lábát, éppen, mit érek.
- Elmentünk táncolni..., aztán elkezdődött a mi kapcsolatunk... A mi nyitott kapcsolatunk- Erről talán nem kell részletesebben beszámolni, részese volt minden pillanatának. A vívódásaimnak, a félelmeimnek is.
- Lényegében az itteni életem addigi legszebb periódusa volt- mondom komolyan, és elmosolyodom, de nem nézek Sebastianra. Első pillanattól kezdve komoly nőként kezelt, nem holmi kis csitriként vagy ... nem is tudom, Lio hogyan nevezett. Azt is mondhatom, egyre kiengyensúlyozottabb és magabiztos lettem, terveket kezdtem szőni...
- És aztán eltévedtem az Elm utcában... Ez valamikor nyár végén volt, lehet, már szeptemberben, nem is tudom- összemosódik az idő. - És kivel találkoztam ott? Egy ekkora nagyvárosban...- forgatom a szemem, mekkora esélye volt?
- Kézen fogott és hazavitt, és ... minden felkavarodott bennem. Már nyuszi sem voltam... - Nem tudom, mennyire vagyok követhető, de lesznek szavak, amiket nem mondok ki, arra teljesen képtelen vagyok. Akkor úgy éreztem, egy álmom vált valóra, és hiába akartam elfelejteni Liot, sosem fog sikerülni. Nevetek magamon, hogy azt gondoltam, így volt rendelve, így kellett lennie, ő ide tartozik. De akkor valóban így éreztem.
- Nem sok minden változott. Ugyanúgy el akarta hagyni a várost, menekülni innen és a múltja elől..., ez nekem elég homályos, de talán bántalmazták, erre gyanakszom- Lio nem az a beszédes fajta; ha megközelítettem, képes volt bezárkózni, ha kérdeztem, elfutott. Szeretni akartam, de ő nem azt akarta. Az ábra ezt mutatja...
- És aztán három hete láttam viszont...
Hova is akartam eljutni, hogy Lioról meséltem? Á, tudom. Hogy mikor szerettem...
- Nos, mint látod, nem egy egyszerű "kapcsolat" volt a miénk. Többnyire bántottuk vagy sértegettük egymást, néha tudtunkon kívül, néha szándékosan. Kezdem azt hinni, semmi sem volt közöttünk, csak az a hülye kémia... -lehajtom a fejem. Ugyanolyan ludas vagyok a dologban, mint Lio. Én éppen úgy vágyakat kergettem, mint ő, csak más nevet adtam neki.
- Meg tudod ezt bocsájtani nekem? - nézek rá, és most legalább vágyom az ölelésére, mint az előbb arra a puszira, amit a tenyerembe adott.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Csüt. Ápr. 02 2015, 22:25

A burokra zaklatottabban szusszanok. Lehet ez a legnagyobb hibám, stresszmentes, boldog környezetet akarok a szeretteimnek, magamba fojtva minden gondom és kétségem. De nem ártottam-e ezzel Henrynek? Joshnak? Akárkinek? Phoenix is utalt rá, Elee nem különben, hogy nem egészséges.
-De nem akarok semmilyen módon a szomorúságod oka lenni... én csak... én... - Sóhajtok. - Megpróbálom. - Érezni, megvan az egyik nehézsége a dolognak. Ezt tanulnom kell majd, erősen bízni, de én gyáva vagyok igazából és nehéz bátorságot merítenem a... null önbecsülésemből.
-Nem tudom mit kedvelsz bennem... - Vakarom az arcom tanácstalan. - De teljesen úgy sem tudok megváltozni vagy igazodni, nekem is vannak... igényeim. - Nem tudom ért-e. Ha akarok valamit közlök, de alapjában próbálok alkalmazkodni. Talán jobban mint mások, de nem tudom letagadni aki vagyok, amilyen vagyok. Innen ered sok félelmem, mert én nem kedvelem magam különösebben.
-Nem, te nagyon nem, angyali vagy. - Mosolygok rá, talán Henry is enyhült Josh óta. Ha mázlim van, ő is talál valakit.
//Amúgy sztem te kevered amit Joshnak mondtam és amit Ameliának xD Nem biztos, csak mondom, sztem ennyit nem meséltem Calliről. Vagy igen? xD//
-Őszinte leszek, én sem. De nem is tudom... mikor beszélgettünk múlt időben beszél arról hogy szerelmes volt belém, most csak jól esik neki velem lennie. Nosztalgikus, nekem is az volt. De mindketten sokat változtunk, ezt ő is tudja. És nem mondott nekem semmit, nem is utalt rá. Tudja, milyen életvitelem volt és ha nem szívleli nagyon, mivel jelenleg neki sem volt senkije, belement. Elvégre nem egy ismeretlen pali voltam az utcáról. - Vonok vállat. - Szülinapomra kaptam tőle egy meghívót Görögországba az egyik rokona esküvőjére. Ott sem utalt semmire, hogy lehetnék amolyan bemutatni való... személy. Egyszerűen elkísérem az esküvőre. Találkozok újra a szüleivel, a testvérével gondolom. De nem mondott semmit... - Nézek rá, hogy alkalom lett volna, ártatlan kérdés miképpen mutathat majd be, vagy miképpen akar, akármi. Mondjuk nem tudom miképpen reagáltam volna akkor, de logikus kérdés lett volna.
-Ők a barátaim... tudják nekem így a legkönnyebb a tudtomra adni, hogy kedvelnek, hogy így a legkönnyebb a kedvemre tenni... - Emelem fel a fejét és nézek a szemébe. - Nem ártasz vele... nagyon régóta várok egy olyan lányra, aki olyan mint te... csók és csók között is van különbség, édes. - Simítom meg az alsó ajkát, olyan puha. Nem is értem miért hiszi hogy egy fix kapcsolatot, egy párkapcsolatot kevesebbre tartanék mint pár baráti csókot...
Belesimulok aztán a tenyerébe, megsimogat, annyira jó, annyira vágyom az érintésére, nem is tudja mennyire sóvárgok. Hiányzik mindaz, ami volt.... akarom ami lehet.
-Fizikailag... - ismétlem a szót, érezhetően sokat értően. Szóban és tettekben sokkal fájdalmasabb ez, tudom. Ő Lioval élte meg, én másokkal.
Elég kusza a sztori, be kell valljam, vörös hajú lány? Daryl? Reeven oké. Azért sejtem mi van, totál félreértés az egész...
-Furcsállom hogy csak majdnem. - Számomra nem a szex adja az intimitást a kapcsolatba, de talán ennyire ismer. No meg Lionel egy nőcsábász, fura nem fejezte be amit elkezdett úgymond. De lehet ő is szembesült Lia félelmeivel és macerásnak gondolta? Nem merek rákérdezni mi miatt maradt félbe.
Tovább mesél, újra kusza az egész, összeszalad a szemöldököm újfent.
-A kémia erős dolog, hát nekem is tudod milyen nehéz elnyomni ha a közelemben vagy? Megértem Liot... abban is, ha tovább kell állni, semmi értelme. Nagyon is ismerem az érzést. De miért nevezett érzéketlennek? - Értelmet nyer kissé, miért nem akart velem zuhanyozni például, noha azóta már megtette, ha nem is itthon. - Nem értelek... én hál' istennek sosem láttalak nővérként, sosem úgy gondolok rád és ezért ne korholj, de nekem az rémálom lenne. Nem értem, ő miből szűrte ezt le... - Muszáj belekérdeznem, mert kezdem elveszteni a fonalat. Ellenben kevésbé utálom Liot, legalábbis, talán kissé jobban megértem. Félig. Vagy részben...
-Értem... jó elterelés voltam... - Préselem össze a szám, bár bánatosabb a hangom, lesütöm a szemem, bár az érintése jól esik. Tényleg mindig csak erre vagyok jó, valakit pótolni, vagy valamit... egy érzést, egy megszokást... Lia esetében Lio űrjének pótléka lettem.
-Igen, igen... - Lehelem, lefeküdt velem, randizott velem. Eszembe jut hogy emiatt volt képes Lioval lefeküdni. Mintha végig ez lett volna a cél. Nem én, hanem a tapasztalat amit általam elér. Hogy megfeleljen Lionak. Fáj szembesülni ezzel, kicsit el is szorul a torkom, a lábát nézem. Most könnyebb így.
-Igen? - kérdezem, de kicsit hitetlenül. A legszebb? Maximum a leggondtalanabb... valahogy nem tudom elhinni, hogy annyira szép lett volna, tekintve mennyire minden Lio miatt és érte volt.
-Igen, sejtem. - Bólintok, elvégre már velem sem volt nyuszi.
Az sem teljesen idegen, hogy esetleg bátották gyerekként, valahonnan fakadnia kell ennek a brutalitásnak belőle. De valahogy kicsit saját mocsaramban ragadtam, hogy nem értem, hogyan lehetek neki szép és jó emlék, ha Lio egyetlen tette elmossa az én több hetes minden tettem?
-Nincs mit megbocsájtanom... csak azt sajnálom, hogy... én nem tudok belőled ilyet kiváltani... én mindig nagyon vártam hogy lássalak, akartam hogy kívánj, akartam hogy... nem is tudom. Hogy ragaszkodj? - Mosolyodom el keserűen, de nem nézek rá, kicsit könnyes a szemem, senki se kérdezze miért. - De továbbra sem értem, ha ő tetszett, ő vonzott... miért mondod velem jobban fogod érezni magad. Látható, hogy míg együtt voltunk sem hagyott benned annyit, hogy ne rohanj Liohoz, holott látni sem akartad... Ha ennyire erős volt a kémia... és ha lesz megint egy ilyen Lio aki megfog? - Emelem rá a tekintetem bánatosan. Én nem találok még egy Ameliát. Vagy ha igen... ki tudja mikor, lesz-e valakije. Na igen... - Úgy érzem te választottál pénteken. Elvégre mindketten azt mondtuk Lioval nem vagyunk felkészülve, de az ő esetében ez téged nem zavart. Nálam ahogy elmondtad, számított. - Sütöm le megint a szemem, lejjebb csúszik a szemüveg az orromon. Érzem hogy szúr a szemem, de nem sírok csak fáj. Úgy érzem, álmokat kergetek, mint ő Lioval. Kevésnek érzem magam Liohoz képest. Sokkal kevesebbnek, mint eddig.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Ápr. 03 2015, 00:16

- Az egyik tanárom mondta: ne csak próbáld, tedd meg!- rámosolygok, érezze, hogy nem tartom hibának, hogy így gondolkodik. Csupán nem feltétlenül szerencsés mindentől óvnia. Rajta kívül álló okok miatt is lehetünk szomorúak, rosszkedvűek, egyéb...
- Akkor el se mondom- kacsintok rá- maradhat titok? - és akkor biztosan nem szándékosan csinálja. Ha belőle fakad, úgysem múlik el... (Különben meg már sokszor kedveskedtem vele neki, hogy felsoroltam, milyen tulajdonságokat szeretek benne.)
- Köszi- hű, most már én is angyal(i) vagyok, nem csak ő.
//Beszélgettünk róla. 3 hete is, a napokban is. Említetted, hogy milyen a kapcsolatotok, és hogy utóbb veszekedtetek. Részletekbe nem mentél bele. Amúgy lehetséges, én sem vagyok hibátlan... Very Happy//
Fejtegeti, milyen Callievel a kapcsolata. Más véleménye van, mint nekem, de hát ő ismeri, én csak feltételeztem dolgokat. Ez az esküvő új dolog, meg is lep...
- Mikor lesz... ez az esküvő?- nem mintha attól félnék, máris elveszítem, csak szeretnék felkészülni rá. Ezt most hallom először.
A baráti csókokat helyette "siratom", csak amikor megérinti az ajkam, nézek rá, kissé fátyolosan. Vele is számtalan féle csókot váltottam, és emlékszem korábbiakra is. Nem tudnám azt mondani, rangsorolni lehetne őket, nem is lenne tisztességes. Mindegyiknek volt oka, érzelmi töltete, egyik sem volt számomra közömbös. Belepirulok a bókjába: "nagyon régóta várok egy olyan lányra, mint te"...
- Miért, milyen vagyok, Sebastian? - kérdem halkan, és érzem, összetört önbecsülésemet kellene összerakni. Sebastian ebben partnerem lehetne, ha úgy tud építeni, ahogy eddig.
Nem maradnak el beszélgetésünk közben gyengéd érintések, simítások, mintha kölcsönösen vígasztalnánk, bátorítanánk egymást, és ebben örömöm lelem, mégha nem is minden kellemes, amiről közben beszélni kell.
Vissza kell mennem a múltba, felidézni, hogyan is kezdődött a kapcsolatom Lionellel. Nem könnyű sztori, még azon a szálon se, ami velünk történt, de ahogy az élet, ez sem ilyen egyszerű, keresztszálakkal van teleszőve az én történetem is. Úgy tűnik, Sebastian is elveszti néha a fonalat, szemöldökráncolása, kisebb felhorkanásai vagy egyéb jelek erre engednek következtetni.
- Míg a kórházban feküdt, egy másik lány is látogatta. Izabella. Ő .. szexpartnere volt, mint kiderült, sokáig. Róla azt mondta, talán több is lehetett volna. Daryl pedig, a legjobb barátja. Akiről azt hittük, vele él együtt. Hogy ők partnerek... - magyarázom az egyéb személyeket, akiknek neve esetleg ismeretlen volt előtte. - Nos Daryl meg Izabella is összejöttek. Szerintem Lio emiatt csalódott volt...- magyaráz ez valamit, hogy velem miért úgy viselkedett?- Mindegy... Én azt hittem a lányról, hogy a barátnője.
Kifejezetten sok félreértés volt a kapcsolatunkban: a meleg ügy, Izabella, Reeven, na meg a szexuális zaklatásos sztori.., ebbe már bele sem megyek.
Majdnem... Azon az estén, amikor átjött, és beszélgettünk, és kiderült, Reeven az unokatestvérem, majdnem lefeküdtünk. Voltunk közel egymáshoz, csókolóztunk, a vágy ott volt benne is, bennem is...
Sebastian szavaira jobban elszégyellem magam, mint hinné. Ezerszer kerestem magamban hibát, mindig erre a pontra jutok vissza százszor. Ott és akkor kellett volna kijelenteni: ennek semmi értelme. És mégis...
- Nem akartam odaadni magam neki, anélkül, hogy szeretne...- hajtom le a fejem, mert hát hangoztatta, hogy nem képes rá, és nem is akar ezen változtatni, és akkor erős kétségeim voltak, mi erősebb: a vágy, vagy az elhatározásom, hogy többé nem leszek hülye. És majdnem mégis az lettem, mert aztán a zuhanyzóban azzal az elhatározással léptem hozzá közelebb, hogy átengedjem magam neki. Csak a kezembe adta azt az átkozott szappant, és én azt gondoltam, ironizál, mivel a kórházban- végülis- soha nem mosdattam meg.
- A kezembe nyomott egy szappant... én pedig... mosdatni kezdtem...- a számba harapok, most is megalázó, hogyan förmedt rám, én rá, tört ki belőlem feszültség, indulat, düh. - Biztosan nem voltam elég szexi...- húzom el a szám keserűen. -Azt hitte talán, minden betegemet így mosdatom? - válasz ez Sebastian kérdésére? Én magam sem tudom...
Picit elhallgatok. Baj, hogy Sebastian ennyire nem bírja a nővéreket? Én nővér vagyok, ráadásul hivatásomnak tekintem, amit csinálok. Sosem beszélhetek majd neki arról, ha frusztrál valami odabent? Ha gondom van, sérelem ért, vagy meghalt egy betegem? Vagy csak a nővéri ruha frusztrálja? Nem kell hazahordani, a kórházban mossák, de ... Ó, vannak ennek hátrányai, bőséggel.
- Elterelés? - félek, megbántottam. - Eleve úgy jöttem vissza, hogy elfelejtem őt. Mindent megragadtam, amit lehetett, hogy ne gondoljak rá. Dolgoztam, aludtam, tanultam... Hidd el, nem szándékosan pasast kerestem, hogy felejtsek...- szorongatja valami a torkom. Hát nem érti?
- Minden, ami történt, miattad történt...- nyúlok megint felé, bújnék, lehorgasztott feje mellé hajtom a fejem- Mondtam már, és nem hittél nekem, de megszelidítettél. Mindenki mást elmartam volna magam mellől, és el is üldöztem pasikat, akik rám akartak szállni, de te nem csak a lyukat láttad bennem, hanem a nőt... és... - zihálok. Ez túl nehéz. - Jó volt érezni, hogy valakinek vonzó vagyok...  
A számba kapom a kezem, egy pillanatra az ujjaimba harapok. Lio akkoriban nem is járt a fejemben. Olyan könnyűnek tűnt az életem!
- Minden héten gondoskodtál valamivel a jókedvemért. Klassz volt az órád, jókat főztél, én kevésbé, de azért elvoltunk..., és mentünk táncolni, ami külön kaland volt, mert... hát te is tudod, milyen csoda az!- és felragyog a szemem, mert a tánc igazán jó, felszabadít és ellazít, és úgy érzem, kiszakadok saját gyarló testemből...
És a szex... Nos, egyetlen tapasztalatom volt előtte, és hát... Sebastian megtanított, milyen "szeretkezni".  
Miért kételkedik? Senki nem tett még olyan boldoggá, mint akkoriban voltam, bár tisztában voltam vele, hogy most is vékony jégen táncolok. Hiszen akkor is korlátok közé voltam szorítva. Nem volt szabad szerelmesnek lennem...
És akkor felbukkant újra Lio. Elvarratlan szálak, el nem feledett emlékek tömege, újabb érzelmi hullámok, a beszélgetés az Elm utcából hazáig, a vágy... És már nem féltem. Tapasztalni akartam. Pontot tenni az i-re, vagy... beteljesíteni egy régóta dédelgetett álmot.
- Sebastian... - ah, nem jó, hogy megint elkeseredett. Felkavar, amit mond, mert most én nem értem őt. Én nem éreztem, nem láttam, hogy fontosabb lennék, mint más, (azaz csak néha) és mielőtt Liohoz "szaladtam", vele akartam tisztázni, de akkor ... ezen már átmentünk egyszer.
- Kérlek, ne haragudj...- ha engedi, most magamhoz ölelem, közelebb csúszva hozzá, szorongva, hogy azt hiszi, sosem lehet jobb Lionál, holott jobb, mindig is jobb volt, mert mindig jó volt, és éppen ezért hittem azt, Lio figyelme különlegesebb ... - Buta voltam. Hibáztam. Téged is félreértettelek, mert... Ah...
Nem érdekel, mit tiltott nekem, és mit nem. Két kézre fogom az arcát, és szájon csókolom, röviden és szenvedélyesen, hogy azután egészen finoman ismételhessem meg, ... ha nem taszít el magától.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Ápr. 03 2015, 00:50

-Talán Yoda volt a mestered? - Futó mosoly, enyhe fejcsóválás, de szót fogadok, megpróbálom majd.
-Maradhat... - Nézek rá, hogy rám kacsint, bár továbbra sem tudom mit kedvelne annyira bennem. De talán majd egyszer rájövök, ha valóban van ilyen és nem csak rámondja (bennem a félsz).
//Mindegy, úgy is csak gondolod xD Tudod: női megérzés xD//
-Öhm... tavasszal... nem emlékszem, ne haragudj, nem volt eszemben. - És valóban nem, november óta őrizgetem, de még nem néztem meg a dátumot, mondván Callie úgy is szól, meg nincs nekem annyi programom. Eddig nem volt...
-Hogy milyen? Gyönyörű és kedves... megértő vagy és nem hallgatag. Önzetlen és toleráns... szellemes. - Mosolygok, ó Lia sokrétű, ez csak pár dolog ami eszembe jutott.
Persze Lio könnyen eltiporja minden önbizalmam, pedig nem is ő tehet róla, nem is hibáztatom. Liát se... csak magamat tudom.
-Hmm.. értem. Asszem. - Mondom a felsorolt nevekre, történésekre.
-Féltél? - Számomra logikus kérdés, mert olybá tűnt, tőlem is fél, esetleg durva lennék vagy hasonló és Lio elég durva alapjában, bár a nőkkel szemben talán nem az.
-Hát... ez fél reflex... meg max az nagyon szexi ha magad szappanozod, lehet ezt remélte... nem tudom. Nekem ettől nem lennél... nővér. - Engem mondjuk nem fürdettek, nem tudom milyen.
-Hát ez az... azért mondtál igen, mert mindegy volt csak ne ő rá gondolj? - Mert akkor nem volt sok szerepem az egészben, annyi hogy én akadtam a kezébe úgymond.
-Miért ne lennél vonzó? És ne mondj már ilyet... persze hogy mást is láttam benned... - Dohogok kicsit, mert hát szerintem más sem csak ezt látja benne. - Mindig is tetszettél... - Mondom ki könnyedén, bár nem nézek rá, csak kicsit lehunyom a szemem, hogy közelebb érzem magamhoz. De akkor csak ennyi? Vagy nem értem... mármint mert udvaroltam, elég volt? Hogy nem rögtön a szexszel jöttem? Nem minden férfi ilyen, ez nem érdem...
-Ahogy te is az enyémről... - Akkor is az van bennem, hogy mind hiába, ha Lio csak böffent egyet és az überel mindent.
Hiába szólít nem nézek fel, mert nem akarom hogy lássa, mennyire nem olyan vagyok mint szeretné. Gondolom Lio tök más, mindig olyan karakán, meg férfias. Nos én... én nem olyan vagyok.
-Én rád nem haragszom.. max magamra... - Mondom halkan, kissé remegek az ölelésére, mert jó, csak van némi gyomor györcsöm, mennyire kevés is vagyok.
Azt mondja félreértett, hát megesik. Én is őt, ha azt hittem, legalább annyira kedvel mint Liot. Most nagyon úgy érzem, nagyon hátul kullogok. Arra eszmélek fel, hogy megcsókol. Hirtelen önt el a láng, a gyomrom felforrósodik, bizsergek, felgyorsul a szívverésem és belesóhajtok az érzésbe, hogy az ajka a számhoz ér, csókol, hevesen.
Épp csak levegőt veszek, mikor finoman folytatja, simítva az ajkát az enyémhez, ahogy lehunytam a szemem kicsordul egy kevés könny, amit tartogattam, rejtegettem. A kezem magától siklik a testén, egyik az oldalán, másik az arcán.
Ha akarnám sem tudnám megszakítani a csókot, mert vonzz mint a mágnes, húzom a derekánál magamhoz, bukfencezik a gyomrom, hogy újra érezhetem. Elveszek a lassú csókban, feloldódom benne, de ha nem áll meg én eldöntöm és ráfekszem, hozzásimulok egészen, mélyen csókolva lusta ütemben.
Remegve lélegzem, mikor csak simogatom a számmal az övét, túl gyenge vagyok ellenállni. Pedig félek pofára esem, nem kicsit. Nem is értem magam, miért nem bírok nemet mondani, megálljt.
-Amelia... - Mondom elesetten és legyőzötten, mert érzem, nem bírom nélküle, akarom hogy szeressen, becézzen, velem legyen. De mi lesz ha tényleg talál egy jobbat? Ha megint csak ugródeszka legyek? Ha megint teszek egy lépést, de megint lelöknek a mélybe? Félek, de nem bírok nemet mondani, csak nézem a szemét és azt akarom, ne engedjen el. Normális vagyok? Kétlem...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Ápr. 03 2015, 20:56

- Mert ő is ezt mondta?- kérdezek vissza vigyorogva. Nem Leila hercegnő vagyok, csupán Lia.
Amúgy teljesen jogos, bebizonyított tény, hogy nem elég akarni valamit, tenni kell. Ha valakinek az elhatározása szilárd, sokkal nagyobb eséllyel viszi véghez az akaratát, mintha csak próbálkozna (vagy így áll hozzá).
Mert annyira a kedvemben akar járni, és nekem akar megfelelni, szándékosan nem beszélek most azokról a tulajdonságairól, amelyeket annyira kedvelek benne, nehogy az legyen, ezeket csak miattam csillogtatja, és közben másmilyen szeretne lenni. Azt hiszem, az idő úgyis le fogja bontani a felvett szokásokat, és majd megmutatkozik az igazi Sebastian, hacsak nem egyezik meg azzal, mint amilyennek most látom.
// Szeretem, hogy olyan kreatív és elnéző vagy. Smile//
- Ah, szóval tavasszal...- addig még van egy kis idő. Vagy sok?
Bókol nekem, és elpirulok, de ha már ennyire boncolgatjuk egymást, nem bánom megkérdezni, milyennek is lát. Nem számítok rá, hogy ennyi sok pozitív jelzővel ruház fel. Nem vagyok én sem hibátlan...
- Wow...- örülök, hogy benne ennyiféle vagyok, de szerintem egyedül van a véleményével. Sokak szerint például kifejezetten zárkózott vagyok, pedig feltétlenül ez sem igaz. Csak vannak dolgok, amikről nem szeretek  vagy nem szoktam beszélni.
Ahogy beszélgetünk, nyilvánvalóvá válik, hogy nem teljesen tudja időben behatárolni mindazt, ami Lioval történt. Az az érzésem, azt hiszi, Liot csak őutána ismertem meg, mégis őt választottam... Amikor az ember felejteni szeretne, nem túl szerencsés, hogy felidézi a történteket, de azt gondolom, képes vagyok erre is, ha ezzel bebizonyíthatom Sebastiannak, milyen tényezők vezettek el néhány döntésemig. Tudom, hogy ahogy nekem nem feltétlenül kellemes felidézni ezeket, neki sem könnyű végighallgatni. Elvégre... Csak arról van szó, hogy vakon zúgtam bele valakibe.
- Nem félelem volt elsősorban..., legalábbis nem az együttléttől...- gondolok vissza arra, milyen érzések kavarogtam bennem akkor, amikor Lio közelében voltam- Elveket állítottam fel, és ennek ő nem felelt meg, tudtam, hogy meg fog sérteni, ha ezekből engedek... (és akkor is, ha nem). Bár igen.. kicsit féltem is, hogy ugyanúgy fájdalmat fogok érezni, mint először...  
- Fél reflex?- ezt a kifejezést nem ismerem. - Hehe, rajtam volt a köntösöm, nem igazán tudtam volna magam szappanozni...- mi másra gondoltam volna, mint arra, hogy azt akarja, őt habozzam be?
Megrántom a vállam. Nem mindegy? Nem ott és nem akkor, de végülis... lefeküdtünk egymással.
- Ha mindegy lett volna, már Szegeden lefekszem valakivel, csak hogy kitöröljem Liot magamból... - mondom kicsit durcásabban. Nem kedvemre való, hogy olyannak állít be, mint aki csak pótlékot keresett magának Lio helyett. Talán úgy viselkedtem? Kihívó voltam? Flörtöltem?
Ő is indulatosabban felel, de valószínűleg csak az én kitörésem miatt. Kicsit össze dugjuk a fejünket, jó érezni az arcát az arcomhoz közel. Jó hallani, amit mond. És tudom, kezdetben az ő udvarlását sem fogadtam túlzott örömmel, nem akartam, hogy úgy nézzen rám, mint nőre... és aztán apránként mégis. Megszeretette velem, hogy nő vagyok. Megtanított, hogyan sütkérezzek ebben a tudatban... Az önbizalmamat emelte fel valahonnan a béka feneke alól... Nem éreztette, hogy szándékai lennének, hanem a maga természetes módján beszélt róla, mintha csak az időjárásról beszélne, vagy hogy milyen ételeket szeret, miket nem. Nem rótt terhet rám, egyre kevésbé feszélyezett. És ott a pont... Nem csak a nőt látta bennem... (ha ez igaz)
Szép és könnyed volt az az időszak... Főleg, amikor már alig vártam, hogy péntek legyen. Vagy amikor meghallottam a hangját a rádióban. Úgy hallgattam, mintha éppen nekem magyarázna valami nyelvtani szabályt... Ha becsuktam a szemem, még a gesztikulálásait is láttam, és ez megnevettetett, vagy valami hasonló... Jó érzés volt. Azt éreztem, kerek a világ, és annak részesei vagyunk.
Meglep, ahogy azokról a dolgokról beszél, amiket ki akart belőlem hozni: vágy, kívánság, ragaszkodás...  Nos, nem hittem, hogy erre lenne szüksége. Hiszen úgy tűnt, éppen a szabadságához és a függetlenségéhez ragaszkodik; ahhoz az életmódhoz, amit maga köré épített.
Komolyan nem tudom, ebben a dologban ki hibás, vagy ki nem. De mindez már lényegtelen. Az kéne legyen, mert nem azokon a hibákon kéne rágódnunk, hanem lapozni egyet, és ... megtenni az első közös lépéseket. És én nem csak megpróbálni akarom.
Megcsókolom, annak reményében, hogy befejezzük végre ezt a siralmas múltidézést, aminek nincs is sok értelme. Félreértések itt is voltak szép számmal, és talán kikerülhettünk volna egy-két vitát, de nem mindet. Nem mindet, ebben biztos vagyok.
- Haraggal nem lehet belebonyolódni semmibe- csúszok hozzá közelebb, aztán ölelem és csókolom, mindegy, hogy megtiltotta nekem a minap. Viszonozza az ölelést, és aztán a csókot is. A második már sokkal lágyabb és inkább adni, mint kapni akarok, bár ebben lassan túlszárnyaljuk egymást. Magához húz, egymásnak feszülünk, ez az érzés egyébként abszolút nem kényelmetlen, nem kellemetlen. A lábam a háta mögött jobban össze tekerem, azzal is ölelem, mintha kismajom lennék. Ha felállna, akkor engem is emelnie kellene...
Be van csukva a szemem. Sem a könnycseppet, sem a kétkedést nem látom a szemeiben. Belefeledkezem a csókjába, ismét felforródosik a testem, a levegő, csöng a fülem, és eltűnik a környezet. Csak az ölelő forróság marad, aztán a puha ágy érzete a hátam alatt, Sebastian arcamba hulló haja, az illata, az íze... Csak meg ne tiltsa, hogy szeressem, mert kiugrok az ablakon...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Ápr. 03 2015, 23:03

-Majdnem... - Mosolygok, mert hát én sem vagyok egy Skywalker...
//xD Igyekszem xD//
-Ühüm, megnézem majd, ha hazaértem. - Bólintok neki a meghívó kapcsán.
Mosolygok, hogy kérdez milyennek látom és elcsodálkozik. Pedig még tudnám sorolni!
-Értem... de... nem értem akkor nekem miért... - Már egyre kevésbé értem, nekem miért hagyta, hogy elcsábítsam. Lehet annyi kapaszkodót látott, hogy a franciaóra miatt, még kénytelen vagyok találkozni akkor is ha amúgy nem akarnék?
-Hát... igen, elkezdesz valamit reflexből és kell némi idő, hogy rájöjj, nem is így kéne. - Vonok  vállat, Sebastian szókincs ez is azt hiszem, mert furán néz rám.
-Meddig tart ledobni drágám... - Mosolygok kicsit a köntös miatt.
-De Szeged a szülővárosod, LA nem... Lehet itt kevésbé tartottál a következményektől... nem tudom Szeged mekkora. - Mondom némileg védekezésképp. Nem tudom miért, talán mert mintha megsértettem volna.
A haragról beszél, de erre nem tudok mit mondani. Mint kiderül nem is kell, kicsit másképp akarja bizonyítani, nem vagyok közömbös, mivel megcsókol, előbb hevesen, majd lágyan, én pedig sodródom az árral, elfektetem, magamon érzem szorosan. Nem is bírok nem másra gondolni, csak arra mennyire hiányzott ez nekem és mennyire vágyom rá, bármivel is járjon, bármennyi is a kétség bennem. Megszólítom, remélve mondd valamit, de csak csókol én meg félek és boldog vagyok egyszerre.
-Amelia... én... nem szeretnék várni... veled szeretnék lenni... én tudom mit akarok... téged szeretnélek... - motyogom halkan, lehelve az ajkára. Ellenben én nem a szexre értem, azaz nem csak arra. Én tudom, hogy komolyan őt szeretném, hogy járjunk. Noha az előbb csak tesztelésről beszéltünk, de én szeretném ha hozzám költözne. Azt hiszem elkeseredetten akarom, véletlen se nézzen más fele, lássa hogy vannak nálam sokkal jobbak, nem akarom ezt az érzést mint az előbb. Le akarom győzni Liot egy láthatatlan csatában, noha nem tudom hogy kell. Egyszerűen csak szeretném, ha szeretne.... pedig ez nem így megy, de én akkor is meg akarom próbálni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szomb. Ápr. 04 2015, 00:16

- Oké, jól van, ráér...- ha ráér. Attól félek, hogy váratlanul jelenti be, pl így: "holnap elutazom egy hétre, ne várj haza".. Ismerős mondat, nem csak apa szájából, anyám is tett néha ilyet, és hagyott magamra, minden előzetes felkészítés nélkül. Hány éves voltam? Tíz, tizenegy? Magamra maradni egy üres házban nem a legkellemesebb. Most sem viselem jól a magányt.
Néhány dolgot helyre kell tenni az időben, a múltban, Lioval kapcsolatban, de mintha mindig újabb és újabb kérdések törnének föl belőle, generálódik a meséből saját "ferde" elképzelése, hogy ő nem elég jó. Némileg átlátok a szitán, és látom, azt keresi, vajon benne mit látok, mit keresek, mit szeretek... Ha olyan rossz véleménnyel volt Lioról, miért tart tőle?
A kérdése fájdalmas, a gyomrom tekeri meg. Hogy vele miért...?
- Sosem fogod megérteni, mert nem tudom elmagyarázni -  mondom neki, és csalódott vagyok, egyrészt magam miatt, hogy nem találok szavakat, másrészt, hogy azt hiszi, ennyire tudatosan történt minden. Ha azt mondom, az ösztöneimre hallgattam, a belső hangra, hülyének néz?
- Veled lenni akartam...- mondom aztán, mert válasz nélkül nem akarom hagyni- és nem tudtam, mennyi lesz belőle, hogy csak csókolózunk vagy összebújunk, vagy... - elharapom a szám- Azt mondtad, semmi olyat nem teszel, amit én ne szeretnék, és elhittem, hogy nem fogsz kidobni, ha esetleg azt mondanám: "részemről ennyi, ne menjünk tovább"... Belőled áradt a türelem, és ... kívántalak...
Más kérdés, hogy Lioval szemben ilyesmiről szó sem volt. Mindaddig, amíg valójában meg nem történt, azt feltételeztem, képtelen lenne a stopra, féktelen lenne és vad (és fájdalmas), és ezzel nem tudtam volna akkor mit kezdeni. Meggyalázva éreztem volna magam, ha úgy történik, és ettől viszont tartottam. A zuhanyjelenet így is elég kínos pontja a múltamnak.
- Hogyne, gyakorló férfifaló voltam, pontosan olvasva a gondolataiban, mi izgatná fel...- nem rajta gúnyolodom, magamon élezem a nyelvem. Valószínű, ha tapasztaltabb lettem volna, már a bejárati ajtóban rámászok, és elkerültünk volna egy csomó vitát.
- Következmények? - nézek rá, és nem egészen értem- Arra gondolsz, azt akartam, Lio ne tudja meg? Vagy éppen, hogy igen? - ráncolom a homlokom- Épp ez a lényeg, egyáltalán nem akartam, hogy számítson. - Ha egy másik pasival akartam volna kiírni őt a szívemből, könnyen felszedhettem volna azt a srácot az esküvőn. De téves az az elgondolás, hogy egy pasi kiírtja egy másik utáni vágyat, emléket, akármit... és ha jó is a szex, valószínűleg pocsékul éreztem volna magam utána...
Ez a sok "miért" rossz irányba visz, mintha távolodna tőlem, és ettől megijedek. Nem kell mindenre magyarázat. Nem kell mindennek megtalálni az okát. Most így látom, lehet, akkor másképp, de ezt nem tudom megmagyarázni. Azóta egy csomó dolog változott, információkkal lett tele a szívem, és nem tudom azokat kirekeszteni, hogy akkori önmagamat tisztán lássam. Mást látok. Mást látnék, ahogy ő is másnak lát akkor és most.
Arra kérem, ne a múltba tekintsünk vissza, hanem nézzünk előre... és kérésemnek a tetteimmel is hangsúlyt adok. Teszek azért, hogy nem beszéljünk többet, de nem azért, hogy belé fojtsam a szót. Ez nem olyan, mint amikor leállított. Eleget láttam abból, hogy szenved, eleget éreztem meg csendes önsanyargatásából, eleget martuk a húsom, elég volt abból, hogy tépjem a sebeimet. Beforrnak. Meggyógyulok. Felállok. Elindulok. Vele..., ha valóban így akarja. Én bizonyítom, hogy így akarom. Velem tart? Vagy mardossa még magát, engem, Liot?
Összeforrni vele, megint, egészen pontosan  (jav.) 29 nap után olyan, mintha visszakaptam volna valamit, amit már elveszettnek hittem. Három hete és egy napja úgy voltam vele, ahogy szerettem volna vele lenni, ha engedi... szerettem. Nem volt vesztenivalóm, nem kellett magyarázkodni, adhattam magam, akár búcsúként is, hisz akkor nem tudtam még, számunkra van-e még esély.
Elvesznék.... Mint egy álom, mely elragad a valóságból, és egy olyan világba sodor, amiben nincsenek könnyek, sem fájdalom, sem halál... Az a végtelennek tűnő könnyedség és tisztaság leng körül, kilépve a por testből, és csavarodnak össze a lelkeink... A szavaival a valóságba rángatna vissza, és bármennyire jó hallani, nem akarom hallani. Nem akarok tudni semmiről. Nem akarok hallani semmiről. Éreznem kell. Nekem ez a bizonyíték. Nem a test öröme, a fül öröme, a szemé, a szájé... Ott, legbelül kell éreznem, hogy valaki kinyitotta az ajtót..., bejött... és többé nem akar kimenni.

_________________
Amelia


A hozzászólást Amelia Simeon összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 09 2015, 14:52-kor.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szomb. Ápr. 04 2015, 00:38

Nézem őt, várva a választ, velem miért tett kivételt, ha Lio tetszett neki, miért nem vele és velem történt meg először? Azt mondja sosem fogom megérteni, erre lesütöm a szemem. Nem szeretek válasz nélkül maradni, de ez nekem nem válasz. Amit utána mondd már inkább.
-Nem, sosem teszek többet. Ha ott és akkor nem lett volna több se lett volna gond. Nem dobtalak volna ki, sosem dobnálak ki... - Elképzelni is fura, ahhoz valami nagy veszekedés kéne, valami egész más kapcsán. - Én is kívántalak... kívánlak. - Mert hát ez az állapot állandó, fogalmazzunk úgy. De ha hiszi, ha nem, látszik hogy jobban értem őt. Nekem tényleg elég lett volna összebújva aludni, lopni egy csókot. Lio lehet nem érte volna be ennyivel, bár nem ismerem.
Mosolygok a férfifalón, lehet én vagyok pajzán, de nekem egyértelmű, hogy ez adja magát. De Liát ilyennel nem terhelem, elvégre lehet azt hihette ez... nem illő, vagy túl szajhás.
-Vagy más ne higgye, hogy váltogatod a fiúid... semmi közük hozzá. - Vonok vállat. Nem tudom, nem is fogom, mert magamban keresem a hibát, nem benne.
A csókja azonban kimos belőlem mindent, legalábbis gondolatban, érzésben bizonytalan vagyok, mert sosem tudom mit érzek, mit akarok, mert óhatatlan ésszel akarok érezni, de érezni csak szívvel tudok, ahogy cselekedni is. Ezért is csókolok vissza, döntöm el, bújok hozzá.
Próbálom a tudtára adni esetlen, hogy nem akarom elengedni, nem akarok második lenni, elsővé akarok válni, csak... hát nem tudom hogyan kell, noha ezt nem mondom persze. De nem felel, csak ölel, csókol, én pedig úgy hiszem, érzi. Talán azt is félek, talán nem. Nem számít, inkább a csókjába burkolózom, hosszan és forrón, nem kapkodva. Jó ideig nem volt benne részem, másokkal voltam, ami jó volt, de nem ilyen. Itt érzem a biztonság és állandóság érzetét, ami felemeli a lelkem és nem érzem olyan magányosnak magam.
Egy idő után a szemüvegem is leveszem, leteszem biztos helyre kartávolságban és csókolom újra, kezem a testét fedezi fel, bekúszik a ruhája alá, hogy felkorbácsoljam benne a vágyat, érezzem a selymes bőrét, minden rezdülését. Nem hazudtam mikor azt mondtam kívánom, noha ha akar leállíthat, ezzel ő is tisztában van.
Elszakadok az ajkaitól és puhán borítom be az arcát csókokkal, a nyakát és a kulcscsontját, vállait. Mindenhol csókolni akarom, érezni, érinteni.... De nem kapkodva, kiélvezve, kissé félve, talán Lio után mégsem kellek... de tudni akarom, ő akar-e. Akar-e úgy engem mint én őt.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szomb. Ápr. 04 2015, 01:41

Vallani, összehasonlítani... Főleg utóbbinak, mi értelme van? Bár megtettem, és leszűrtem belőle következtetéseket, vannak dolgok, amelyek megváltoztathatatlanok lesznek (maradnak) az életemben. Pl: kibe voltam elsőször szerelmes? Kivel feküdtem le először (ergo: kié a szüzességem? Azt nem tudom kinöveszteni újra meg újra)? Ki volt rám lehengerlő hatással? Ki volt, aki a legszelídebb módon közelített meg? Ki az, aki kitartott mellettem? Ki az, aki sosem hagyott cserben? Ki az, akivel "veszekedni" nem más, mint a véleményeinket közös nevezőre hozni? Ki az, aki nem nevet ki, ha gyerek vagyok, és hülyeségeket beszélek? Ki az, aki fogja a kezem, ha megijedek? ... stb...
Bár nem egy dologról beszélünk Sebastiannal, nem javítom ki. Mert az együttlét elsősorban nem a testi vágyra vonatkozott, hanem a fizikai közelségére. Úgy, ahogy tánc közben, ugyanarra az érzésre vágytam, az összhangra, a harmóniára. És ez generálta az összes többit. Ma sem bánom, hogy úgy alakult, talán csak azt bánom, nem lehet ez az első élmény az életemben. Sokkal szívesebben emlékszem erre, mint ...arra.
- Seby..., sosem voltál ezzel egyedül...- bújok hozzá kissé zavartan. Volt kétsége felőle, hogy kívánom érinteni, hozzá bújni? Miféle vonzás árad belőle, amire nekem ilyen szükségem van? Vagy miféle szüksége van neki, ami énbennem van? Nem véletlenül sodródtunk egymás mellé. Nem véletlen, hogy idő kellett, hogy mindez felszínre törjön, és nem volt eleve elrendelt, vagy társított érzelem. Az egyetlen alkalom, amikor nem passzoltak össze a vágyaink, az a csók-puszi volt, az előszobában... tegnap? Mintha ezer éve lett volna.
- Nem mintha váltogatni akarnám őket... - micsoda megközelítés! Eszembe se jutott! Hah, gyönyörű bosszút állni, ha lealacsonyítom közben magam. A párhuzamosság sem fért volna bele a normáimba, éppen ezért akartam szigorúbb korlátokat kettőnknek, ha valamelyikőnknek partnere van.
Bár manapság egyre gyakrabban tapasztalni, hogy felszabadultabbak a gátlások, erkölcsök. Csak én vagyok begyöpösödött, maradi, konzervatív... Hát, ez van. (Én sem vagyok feddhetetlenül tiszta.)
Csókkal nyitok új lapot, vagy rekesztem be a múltat. Már nem számít semmi, ami volt. Kijelentést tettünk, kezdetleges ígéretet egymásnak. És ha a szó nem is olyan erős, a csók az. Sokkal több remény van benne, amiről beszéltünk, amit ki mertünk mondani. A csók nem hazudik... A maga érzékiségével, bujaságával, gyengédségével, forróságával, mélységével sokat elárul arról, mi van most közöttünk, és mi lehetne. Ha az érzelmeinket éppen ilyen bátran mernénk elengedni, mint a szánkat, a nyelvünket, a csillagos eget is le tudnánk hordani egymásnak. Kéznyújtásnyira van... az összes csillag.
Leteszi a szemüvegét, és visszaborul rám. Kétségem sincs felőle, hogy nem hagyja abba. Én sem akarom, hogy abba hagyja, bár beérném, ha maga alá temetne, megfojtana... Oh, nem... Megelégednék, hogy csókoljon, ha teszi a halálomig. Talán úgy, annyi elég lenne belőle. Talán nem. Sosem fogok tudni betelni vele. Mindig újra és újra érezni akarom. Érezni szeretném őt magamon, és magamat rajta, eggyé válni, ahogy a parketten szoktunk, a táncban, mint partnere, társa, "fele"...
Benyúl a pólom alá, érzékenyen rándulok össze, ahogy a keze a bőrömhöz ér, és araszol felfelé, miközben a szája a kulcsontomat szántja végig. Combjaimmal a csípőjét ölelem, az ölem forró lázban ég, máris képes lennék lerugdosni magamról mindent, letépni róla, hogy ne zavarjon a ruha, hogy kiteljesedjünk...
Benyúlok én is a felsője alá, sima és forró bőrét érintem, ujjbegyeimmel szántom végig a húsát, igyekszem letolni róla a felsőt, hogy még jobban fedjen be, takarjon be, melegítsen, bújtasson el, fogadjon be.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szomb. Ápr. 04 2015, 01:58

Ez az első alkalom, hogy becéz... fura is a szájából, elvégre csak Sebastiannak hív, de mégis... én kértem hívjon csak így, ha nem tudja hogyan tegye, mintha egy gesztus lenne felém, valamint a többi szó is megnyugtat. Nem tudom miért, de megkérdőjeleztem minden tapasztalatom vele, mert féltem, azokat is csak bebeszéltem és nem is voltak valósak, csupán az arcon csapás, hogy Lio meztelen nyit nekem ajtót...
-Én tudom. - Teszem hozzá, mert én tisztában vagyok ezzel, de az emberek pletykásak és kalkulálnak...
Azt is tudom, ha most a kétség is homályosít, hogyha azt mondom komolyan szeretném vele a dolgokat nem keres mást, nem akar mást. A csókján érzem, hogy telhetetlen, ahogy én is, hogy minden érintése követelő. Engem követel... és ez megnyugtat, megint úgy érzem nincs más, elvégre mikor vele voltam sosem éreztem. Most sem érzem, hiába tudok róla, hogy volt. Volt? Ahh, mit számít, ha innentől nem lesz más, hinni akarok ebben.
Ahogy keze a bőrömre feszül sóhajtok, úristen, de vágytam erre, ha tudná... hamar lekerül rólam a felső, csókolom őt, vággyal telve, kiapadhatatlan szenvedéllyel iránta.
Ha hagyja róla is lehámozom a pólóját és a melltartót, hogy puhán csókolhassam tovább a testét, érzékeny pontjain elidőzve, gyönyörködve, közben kezemmel a lenti ruhákon is próbálok lazítani minduntalan, rajta és magamon. A farzsebemből azért magunk mellé teszem a pénztárcám, elvégre védekezni kell.
Érezheti minden porcikáját csókolni óhajtom, haladok is le, elidőzöm a combjain, a térdén, simogatom közben. Ha engedi legérzékenyebb pontján is csókokkal időzöm el, nem kapkodom, lassú és érzéki vagyok, mintha félnék összetörne a pillanat vagy épp a szeretetem fejeződne ki a gyöngédségben, hogy vigyázok és figyelek rá, nem kapkodok, mert innentől rengeteg időm van. Rengeteg időnk van.

Folyt köv: http://frances.hungarianforum.com/t1529p45-egy-uj-kezdet#20370

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Today at 23:15

Vissza az elejére Go down
 

Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
8 / 8 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

 Similar topics

-
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-