Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szer. Márc. 25 2015, 18:38

-Hát jah... nem hiszem, tök gáz! - Nevetek, mert rátapintott a lényegre! - Áh, dorombolnék neked egész nap és simulnék, igazi nyalizós kandúr lennék! - Nevetek tovább, látom nagyon macskaszámba vesz már.

-Hah, micsoda igényeid vannak! De lásd kivel van dolgod, jól van! - Vigyorgok, gondolom ötlete sincs mivel leckéztetne meg, de nem baj.
-Persze! - Vágom rá a kígyósimogatásra. - Nagyon bírom a hüllőket, főleg a kígyókat. Jó simogatni őket. - Bólogatok is mellé, hogy higgye el: tök jó.
-Ámen, macskát neked. Meséltem hogy Josh barátom befogadott egy macsekot? Már nagyobbacska csacska macska, de irtó zabálnivaló, mindig gyűröm a kis dögöt a látom! - Érezni imádom azt a kis hülyét (meg a nagyot is, a gazdáját).
-Najah, azzal lenne az igazi, jó kis tollas szárnyak, mint Angel-nek az X-menből... - Bólogatok, hogy az menő. Imádtam nézni a vásznon.
-Na ugye, hogy ugye, nem egyértelmű nálad se asszony! - Röhögök, csak cukkolom. - Amúgy eddig is tudtam hogy nem vagy átlagos. - Kacsintok rá.
-Hátőőő... ezt ne mondd egy pszichopatának kérlek alássan... - Nevetek, elkomolytalankodom teljesen a kínai bölcselmeit.
A film persze jó, nem olyan rossz az ízlésem.
-Ez így van... de ha azt vesszük egy ilyen pasasnak büntetés lett volna a börtön? Amiket elkövetett... Elmeháborodottságért lehet enyhített büntetést kapna... de tény, Davidnek nehéz döntés volt a kezében. Szerintem itt nem volt jó megoldás... - Rázom a fejem, hogy nem, nem volt szerintem.
-Rendben, itt hagyom neked a filmet. - Mosolygok rá, nekem nincs otthon most szükségem rá.
Kicsit simogatom a kezét hogy kimenjen belőle a feszültség, közben kiegyenesedem ültömben, majd ő is.
-Erről nem szól a fáma. Gondolom rád van bízva. Nekem annyi jött le, hogy szerintem börtönbe kerül, de azért gondoskodnak róla. De nem hiszem hogy megölné magát. Annak nem lenne semmi értelme. Szerintem inkább belemélyed a munkájába majd egyszer, ha kiengedik. - Vonok vállat, erre tippelek.
-Még egy kis bor? Süti? Behozhatom? - Kérdezgetem és amit kér hozok neki, én mindkettőt kérek most kivételesen.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Csüt. Márc. 26 2015, 09:25

- Biztosan remek cicafiú lenne belőled, de maradj csak inkább emberi, Sebastian...- kedves, hogy a macskám lenne (de még milyen!), de akkor kénytelen lennék kisajátítani.
Ötletem sincs, mivel lehetne őt megleckéztetni, az egész valami buta durciból indul, és folyamatosan csak egymásra kontráztunk, lényegében már azt sem tudom, annak a bizonyos meglepetésdolognak milyennek is kellene lennie. Mert hát ő éppen megtagadott tőlem valamit... hogy is volt ez? Mindegy, adott esetben úgyis tudnám, mit kellene csinálnom.
- Jó? - álmélkodok. A hideg futkároz rajtam, ha elképzelem, hogy hozzám ér egy kígyó. Biztos valami rossz beidegződés, mert ocsmány nyákokat társítok hozzá és hűvösséget, pedig tudom, hogy egy kígyó nem olyan. Mégis erősebb az undor, mint hogy legyőzzem a félelmem, és kipróbáljam. Szerencsére, erre nem is kényszerít senki. - Én inkább maradnék a biztonságos, puha melegségnél...- szögezem le. Nálam akkor is a sárkánykutya a nyerő.
- Oké, de először házat. Azt is elintézed? - nevetek Sebastianra. - Mesélted- bólogatok. Vendégül volt látva karácsonykor. Majdnem szétszedte a karácsonyfát, vagy valami hasonló... - Arra nem emlékszem, lány vagy fiú macskája van-e, pedig szerintem ezt is mondtad- nézek rá kérdőn. Tényleg, erre nem emlékszem.
- Hát a talán éppen azért talán, mert a kérdés pillanatában még nincs eldöntve... De ez azt is jelenti, hogy rajtad is múlik a dolgok alakulása, úgyhogy bele lehet húzni, ha akarsz valamit!- védem magam, pedig csak cukkol, jól tudom. Hogy nem vagyok átlagos, nem bók, senki sem az. Számomra minden ember egyforma, mégis egyéniség mind. Valakit ezért lehet szeretni (kedvelni), másokat azért. Nincs két teljesen egyforma egyéniség. A kihívást az jelenti, amikor egy elsőre ellenszenves alakban kell(?) találni pozitív tulajdonságokat, és azok alapján kedvelem meg.
- Egészséges emberekről beszélünk, legalábbis mentálisan egészségesekről. A bolondokkal nem tudok mit kezdeni!- szögezem le. Bocs, ha nem mondtam előre, hogy az aranyköpéseket nem hülyéknek találták ki. Amúgy meg pofon egyszerű a tétel, nem is értem, miért bohóckodja el Sebastian.
A film persze jó, még akkor is, ha Sebastian belealszik. Amikor vége van, beszélgetünk a befejezésről, mert eléggé felkavar és számos kérdést ébreszt bennem.
- Gondolod, hogy bolond a pasas? Maximum megalomániás, azt gondolva, Istent játszhat, és megbüntetheti a bűnösöket. De ahogy kiterveli a dolgokat, és ahogy az egészet végrehajtja, nagyon is éles elmére vall...Most akkor őrült vagy zseni? És ha őrült, meglehet, nem is dutyiba zárják, hanem valami bolondokházába, ahol a jó magaviselete miatt majd kiengedik néhány hónap múlva... És akkor mit vesz a fejébe? Kiírtja valamely vallási csoportot, akik szerint van/vagy éppen nincs szentháromság? - vonok vállat, ok bármi lehet, én csak találomra mondtam valamit.
- Erkölcsi értelemben a nyomozó éppen olyan gyilkos, mint ... mint ez. De az ember szimpatizál vele, nem csak a felesége miatt, hanem mert kialakított egy negatív képet a sorozatgyilkosról, aki különös kegyetlenséggel kínozta meg az áldozatait. Én is úgy érzem, megérdemelte a halált, de akkor sem lett volna szabad megölnie a nyomozónak! El kellett volna ítélni és kivégezni... Ah...
Fogalmam sincs, miért húz fel ennyire a téma. (Nem rossz értelemben). Azt mondom, szeretném még egyszer megnézni (legalább), hogy minden momentum a helyére kerüljön. Sebastian áldását adja rá, hogy nálam maradjon a film. De engem még mindig foglalkoztat, szinte vibrál bennem, mint valami hangvilla, ami nem akarja abbahagyni a rezgést. Sebastian is érzi. Nyugtatni próbál, bár nem vagyok ideges.
- Gondolod, hogy miután szándékosan ölt meg egy embert, lehet még valaha zsaru? -ingatom a fejem. - Szerintem ezzel a tettével elveszítette a munkáját is- Lényegében semmije sem maradt. Se feleség, se gyerek, se munka... Mi értelme így az életének? Naná, persze, hogy vannak kérdések, amelyek megválaszolatlanok. Talán éppen azért olyan alattomos ez a film. Mert maradt egy kérdés (vagy több). Az ember olyan lezáratlannak érzi, mintha lemaradt volna az utolsó jelenet, vagy mi. Ilyesmi.
- Várj, kimegyek veled...- mert bólintok, hogy hozhatja a sütit, de nem akarok egyedül maradni. (Nem attól tartok, hogy meglovasítja a családi ezüstöt! Smile )Különben is kell egy tálca, kellenek tányérok, meg villák... (És mégiscsak én vagyok a házigazda!)
Már a konyhában ügyeskedünk, amikor felé fordulok, és megkérdezem.
- Te képes lennél ölni, ha valaki bántaná Henryt vagy ... a barátaidat? - Kezeimmel a hátam mögött a pultnak támaszkodok, úgy figyelem őt.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Csüt. Márc. 26 2015, 19:04

-Húúú, cicafiú... nekem erről más jut eszembe... khm... - Vigyorgok rá, hogy nem vagyok én kitartott vagy nyálas vagy nem is tudom mire asszociálok belőle leginkább.
-Aham, én imádom őket! Elsimogatnám a hűvös testük órákig! - Nevetek, főleg hogy úgy látom ebben erősen különbözünk. - Ohm, hát azt még én is meg tudom adni neked, ha gondolod! - Nevetek tovább, engem lehet simogatni, puha és meleg a testem.
-Hmmmm, miért is ne? Csak adj pár paramétert, miből induljak ki! - Vigyorgok, Allegrának is intéztem félig lakást...
-Hát Nora, szóval erősen gyanítom hogy kislány macsek. - Kuncogok, sosem néztem a "szoknyája" alá a macskának.
-Óóó, szóval húzzak bele, értem értem! - Nézek rá, hogy mit is akarok, de hát bizonyára akarok, evidens, miért ne akarnék?
-Ejjj, pedig is velük is kezdeni kell valamit ha utadba esnek, nem? - Kuncogok, de persze, persze, értem én, csak kötözködöm.
-És ez nem elmezavar? A szimpla istenkomplexus tök normális dolog? - Mosolygok rá, mert szerintem aki így vélekedik nem komplett. - Az elmezavar és a furmány nem zárja ki egymást. - Világítok rá erre az apróságra, mert a téveszméktől lehet valaki még intelligens mondjuk.
-Hát csak egy hajszál van a kettő között, azt mondják. - Vonok vállat.
-Idő még kiengedik és addig teletömik gyógyszerekkel... szóval... ki tudja. - Fogalmam sincs, ami azt illeti, de érdekes lenne utánajárni hogy is működik egy ilyen ügy.
-Hmm, de mi különbség van abban, hogy a rendőrség egy embere vagy a bírósági testület ítéli halálra? Egyáltalán van-e bárkinek joga életet kioltani? Ellenben ha életben marad és kiszabadul... - Ki tudja mi a jó és mi a rossz döntés.
-Attól is függ hogyan tanúskodnak mellette a társai. Elvégre nem volt sok szemtanú. De logikusabb lenne ha elvesztené az állását, igen. Legalábbis a jelvényét. Valami munkája lehet talán az Örsön belül. Valami irodai esetleg. Oda nem kell fegyver, ilyesmi. - Gondolom én, bár ki tudja.
-Behozom szívesen. - Mosolygok rá, de ha jönni akar, nem tartom vissza.
Könnyedén pakolom a sütit a tányérokra, mikor kérdez egyet. A hangom is könnyed marad, ismerem magam annyira hogy tudjam a választ.
-Nem... maximum önvédelemből tenném, de nem szándékosan. - Nyalom le az ujjamról a krémet ami ráragadt míg átraktam a sütiket. - Amúgy is max verekedni állok le, de abban is alul szoktam maradni... a múltkor egy ilyen az orrom és a bordám bánta... - Vonok vállat, nem vagyok valami jó harcos, maradjunk annyiban.
-Miért, kinéznéd belőlem? - Mosolygok rá, de komolyan kérdezem. Lehet úgy gondolja alamuszi nagyot ugrik alapon miért ne.
-Amúgy... nem visel meg a nővér létben az a sok fájdalom és halál amit látsz? - Nézek kicsit kínos-szemérmésen, nem tudom ilyet illik-e kérdezni. Na meg én sosem kérdezem a munkájáról, mert nem a kedvenc témám, de ez amúgy foglalkoztat. Amelia mindig olyan vidám és energikus, pedig... annyi szörnyű dolgot láthat nap mint nap.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Márc. 27 2015, 10:21

- Na, micsoda?- semmi rosszra nem gondoltam, kérem szépen! Éppen csak az jutott eszembe, hogy fiú cica. Azaz kandúr. De ez meg olyan bután hangzik, ha kényeztetni akarom!
A kígyókról nem vagyunk egy véleményen, az viszont, hogy felajánlja a testét a sárkánykutya helyett, nagyon vicces.
- Hm, hm... - bár ne hiányozna ennyire, hogy hozzá bújjak!- Bár angyal vagy, nem tudok a hátadon repülni... - biggyesztem a szám. Nem szabad ebbe komolyabban belemenni, még elragadtatom magam, és megint butaságot csinálok.
Nem töri le a kedvem, hogy legyen macskám, sőt, mintha szorgalmazná, hogy házam legyen, még a segítségét is felajánlja.
- Ne már, hogy ingatlanokkal is foglalkozol!?- ámulok rá. Hát miféle titkokat rejteget még előlem?- Bőven elég, ha a ház akkora, mint ez a lakás. De a kert is legalább ugyanekkora legyen! Vagy nagyobb!- még sosem gondolkodtam ezen konkrétan. Vagy igen, csak más aspektusban. Ha már rakatnyi gyerekem lesz, nem lesz elegendő ekkora ház, sem kert... , de azon ráérünk még gondolkodni. Most a leendő macskám a tét!
Igen, nem és talán témakörén megint beszélgetünk és nevetgélünk egy sort. Úgy látszik, határozottabb vagyok néhány fajtársamnál. Egyedül a talán-om hasonló...
- Én ilyet nem mondtam. Van egyáltalán olyan kérdés, amire ilyen választ adtam neked? - gondolkodom, de nem emlékszem ilyesmire. Fürkészve nézek rá. Miért gondolja, hogy bele kell húznia? Talán valami olyat tettem vagy mondtam, ami az elégedetlenségemet fejezte ki? Nem konkrét dologról beszéltünk, csak általánosságban...
- Ez megint nézőpont kérdése...- kezdem, de aztán legyintek- Ne vegyél mindent ennyire szó szerint! Ez így nem ér!
Minden ember bolond egy kicsit, és ezzel semmi baj nincsen. de más ügy, ha valakinek az elméje beteg. Azokra nem vonatkoznak és nem vonatkoztathatók általánosságban a mondások, mert ha magukra húznák, és élnék aszerint az életüket, nagy zűrzavar uralkodna a Földön. Szerintem így is, de ezt csak halkan jegyzem meg.
- Nincs szimpla istenkomplexus. Ez mániás betegség, egyfajta kóros elmeállapot, de nem feltétlenül kezelendő. Hány megalomán szaladgál az utcán? És hány olyan, akinek kisebbségi komplexusa van? Szerinted mindüket rács mögé kéne zárni? Kihaltak lennének az utcák!- forgatom a szemem. Azért ez olyan probléma, ami a lakosság nagy részét érinti. Az más kérdés, hogy tetemes részük sosem lesz diagnosztizálva.
- Oké, ebben igazad van. De éppen azért, mert valaki furmányos, ahogy te fogalmazol, feltételezhető a magas intelligencia is, és a kóros elmeállapotok nagy részére viszont ez nem jellemző. Szóval, vagy őrült valaki, vagy zseni, de a kettő együtt nem.
Bólogatok, hogy egyetértek, én néha nem tudok különbséget tenni, bár sem zsenivel, sem őrülttel nem volt személyes kontaktusom még soha.
Aztán a filmről beszélgetünk, és a hozzávetései mindig újabb kérdéseket vetnek fel bennem.
- Ismered azt a sztorit, hogy Száll a kakukk fészkére? - az író nem jut eszembe, de amit Sebastian említett a gyógyszerekkel kapcsolatban, az sokban hasonlít ahhoz, ami a könyvben van megírva. Nem happy end sztori, maradjunk ennyiben.
- Nagyon is sok. Mivel ez a rendőr érintett az ügyben, azt mondanám, önbíráskodó. Teljesen mindegy, hogy empátia szempontjából mellette állok. Jog szempontjából nem volt felhatalmazva rá, hogy bíráskodjon. Egy bírósági testület... nem egy személyben dönt, és ugye, van ügyvéd meg van ügyész, akik felvonultatják az érveiket pro és kontra... Tehát mielőtt döntést hozna, mérlegel. Eldönti, mi lenne a legjobb az ügy szempontjából... (Jobb esetben).
- Ha bigott vallásos lennék, azt mondanám, senkinek sincs joga elvenni mások életét, hacsak nem Istennek.
Hallgatom, milyen sorsot szán a gyilkossá lett zsarunak, de ingatom a fejem.
- Szerintem ebbe nem menne bele. Nem tudna mindennap a társai szemébe nézni. Vagy gyűlölné azt a munkát, mert nem csinálhatja azt, amit valóban szeretne, és minden nap szembesülnie kellene ezzel (meg azzal, miért van így).
Aztán kimegyünk a konyhába, mert be akarja hozni a sütit. Én meg nem akarok egyedül maradni, még arra a néhány percre sem. Ahogy egymás mellett "dolgozunk", felteszem neki a kérdést, ő mit tenne, ha saját szeretteivel, barátaival történne "valami".
- Ennyire biztos vagy benne?- kérdezem, de nem azért, mert nem hiszem el, amit állít. Tartok tőle, én nem lennék ennyire határozott hasonló helyzetben. Ha nem lennék forrófejű, még mindig Szegeden élnék. Ez is egy megközelítés, nem?
- Szóval egy kis box, és ennyivel megelégszel?- kérdezek vissza, amikor észreveszem kérdő tekintetét.
Igazából nem tudom megítélni, mire lenne képes. Még sosem láttam érzelmektől fűtöttnek. Mintha mindig pajzsot tartana maga előtt (és ebben nagyon is hasonlít Liohoz), és ez megnehezíti, hogy igazán kiismerjem. Mindig nagyon higgadtnak és megfontoltnak látszik, de egy ember nem tud ilyen lenni folyton. Annyi csak, hogy én nem láttam még másmilyennek.
És aztán furcsa kérdést tesz fel. Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, úgy meglepődöm, hiszen ha csak szóba hoztam a munkám, már lesápadt, így nem is szoktam róla beszélni. Elfogadtam, hogy neki gondja van a kórházzal, a betegséggel, bár konkrétan nem tudom, milyen benyomások érték, ami miatt ilyen elutasító lett.
- Nos, ez nem egyszerű kérdés...- kezdem lassan- Ha csupán fiziológiai szempontból közelítem meg a halált, azt mondom, ez az élet befejező momentuma, azaz az élet része, az utolsó felvonás. Mindenki életében eljön, normális esetben 80 év körül vagy később... De számtalan ettől eltérő eset van, és valamikor fel sem lehet készülni; mintha a halál cselezne ki bennünket, okozva kellemetlen meglepetéseket, fájdalmat. Mert bizonyos esetekben fel kell készülni (és fel is lehet), de ha hirtelen csap le... Bah, az mindennél rosszabb. Az egészségügyben sincs másképp... Tudjuk, hogy valakinek már csak napjai vannak hátra, máskor pedig ennek ellenére is, megvisel a halál, mert ..., mert...- keresem a szavakat- ennek is számtalan oka lehet. Szóval, hogy ne húzzam a mondandóm: de, de, megvisel. De még mindig kevésbé, mintha laikus lennék. Egyes esetekben ugyanis pontosan tudom, mi miért van, mi után mi következik, és ebből ki tudom számítani, mennyi időm van a búcsúra. Az elválás akkor fáj a legjobban, ha váratlan, és nincs lehetőség... elbúcsúzni...- mondom, és az asztal lapját simogatom az ujjaimmal. Mennyi mindenre igaz ez!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Márc. 27 2015, 19:08

-Hmmm... - Egyesek szerint ezt a melegekre mondják, nekem mondjuk a következő ugrik be. - Tudod inkább a selyemfiú kifejezéshez társítanám béjbi... - Lépek közelebb kissé szempilla rebegtetősen, ujjam a nadrágja övtartójába akasztva és felém húzva kicsit, ha nem akkor csak a derekánál fogva, míg én is felé döntöm kicsit a csípőm. - Máú... - Teszem hozzá és nevetek, jelezve, nem érzem magam egyiknek sem, ez a fajta cicázás nem az én asztalom.
Aztán el is lépek mellőle, csinálom a dolgom.
Bár később felajánlom magam simogatni, de inkább macska helyett, nem szexuális felhívásból továbbra sem.
-Én? Angyal? Maximum bukott angyal, de inkább az sem. De ha repülni nem is tudok, tudod, a repülős kajáltatós módszerem repülés terén egyedi! - Vigyorgok, bár az angyalos megjegyzése jól esett, ha jól értem kedvesnek titulált.
-Én mindent megoldok aranyom, mindent! - Nevetek, mert közel sem, csak nagy a mellényem jelenleg. - Jól van, majd nézelődöm neked. - Mosolygok ha épp eszemben van és sétálok valamerre meddig tart keresni az eladó feliratot?
-Már hogy talán? Fogalmam sincs, nem szoktam nézni. De amúgy minden bizonnyal. - Most lehet félreértettem, de max kifejti mire gondolt.
-Miért neeem? Akkor mindent átvitte értelmezzek, haaaa? - Nevetek, cukkolom csak, persze értem én amiről beszél, de kicsit nyúzom agyilag. Gonosz vagyok.
-Azért a megalomán és az istenkomplexus szerintem nem szinonima fogalmak. Na meg a kisebbségi komplexus megint más. De jah, persze, nem, de ez egy gyilkos, szóval... itt kicsit más, meg a súlya is más az elmebajának.
-Miért? Őrülten zseni!
- Nevetek, én nem értek ezekhez.
A film persze továbbra is téma, Liát eléggé leköti, ami jó, elvégre akkor tényleg tetszett neki.
-Hmm, nem volt vele szerencsém, csak hallottam róla. De elég népszerű, az egyik diákom azt akarja könyvben elolvasni most. - Jut eszembe Mitchelle, az antikváriumban ezt a könyvet kereste.
-Igen, persze én most a végkimenetelre értettem bocsi. Hogyha így is, úgy is halálra lesz ítélve, amivel mondjuk nem feltétlen értek egyet.
-Na igen. De ez feltétlenül vallási kérdés? Nem inkább erkölcsi?
- Nézek rá érdeklődve a gyilkolás kapcsán.
-Hacsak nem hajtja majd a kimerülhetetlen bosszú. Így az ügyek közelében maradna. De ki tudja. Szerintem annyira nem ismertük meg a karaktert hogy ki lehessen találni. Na meg most nagy lelki törést szenvedett, lehet ha ismernénk sem jelentene semmit.
A konyhában a sütivel ügyködöm, mikor kérdez újra.
-Én nem tudom kezelni a haragom. Nem tudom fizikailag levezetni. A stressz miatt kezdtem futni, hogy levezessem, de az sem tökéletes rá. De verekedésen túl sosem léptem soha, még a legmélyebb felháborodásom kapcsán se. Szóval igen, biztos vagyok benne, hogy akaratlagosan nem tudnék senkit komolyan bántani. Véletlenül megeshet, de azonnal megbánnám. - Magyarázom neki, egyszerűen nem vagyok valami erőszakos alak. Szóban sem, ami azt illeti, rosszul kezelem a stresszhelyzetet sajnos.
-Férfiak esetén, ha indokolt. Amúgy még az sem. Belül dühöngök inkább... az viszont nehezen múlik. A káromkodás sem segít, bár akkor szoktam. - Mondjuk ezt lehet említettem.
Az hogy miért jut eszembe a kérdésem, csak sejtem, de kiszalad. Mondjuk nem bánom, érdeklődve nézek rá. Persze mikor megütközve néz rám hirtelen zavarba jövök, hogy talán nem volt jogom ilyet kérdezni... De válaszol, elég körülményesen, de megértem. Nehéz lehet megfogalmaznia.
-Hm. Akkor igyekszel objektív maradni azért... nem lehet könnyű. Főleg ha kicsit is megismerted a beteget. Emlékszem, mikor az intenzíven voltam, volt mellettem egy idősebb nő. Gondolom ott lehetett már előttem is egy ideig. Mikor egyszer kimentem mosdóba, az nekem elég macerás volt, lassú voltam, mire visszaértem nem volt ott. Mindenki tök csendes volt, nyomasztó volt a légkör is. Nem is akartam belegondolni az egészbe mi volt, hogy volt... csak az az érzés túl könnyen felidézhető, nem tudom, én nagyon rossz ápoló lennék az is biztos. - Mondom elmerengve, majd felemelem a tányérokat.
-Gyere drága, ágyban a helyed! - Mondom és biccentek is hogy menjünk vissza a vendégszobába. A tányérokra villát is raktam amúgy. Benn az ágyba befekszem és odaadom neki a tányért, ha kinn volt a bor, mondtam hozza magával, töltsön egy keveset, legyen kedves.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Márc. 27 2015, 20:41

Ijedten csapok a számra, nagy szemeket meresztve. Komplett hülye vagyok! Erre nem is gondoltam! Hevesen rázom is a fejem: nem, nem, én soha! Remélem, nem veszi magára, kedves akartam lenni, nem sértegetni. De ahogy belém kapaszkodik, és nyávog, rájövök, eszébe sem volt rosszat feltételezni rólam.
- Ú, ezt gyakoroltad? - rebegtetem meg én is a pilláim, lássa, tetszett a műsor, mulatságos volt.
Valamivel később már különböző élőlényekről beszélgetünk és a repülésről. Kedveskedésemet lerázza, de ahogy eszembe juttatja a repülős-kajáltatós módszerét, el is nevetem magam.
- Nem is kellett bevetned nálam, okod nem lehet panaszra, szépen eszek önállóan!- durcogok megint egy kicsit. Nehéz, ha közben nevetek.
Megegyezünk, hogy kell nekem egy macska. Ehhez viszont szükségem van egy megfelelő lakásra (inkább házra), és Sebastian, a legnagyobb meglepetésemre még ebben is felajánlja a segítségét. Mintha nem lenne számára lehetetlen. Irigylem ezt a szemléletét, én gyakrabban látok magam előtt akadályokat. És nem is az a gáz, hogy vannak, hanem inkább az, hogy elbátortalanítanak.
- A talán a bizonytalanságomból ered. Talán belőled ragad át rám. Szóval, ha te pozitívabban állsz hozzám, én is ezeket a hullámokat és rezgéseket átvéve fogok reagálni rád. Mindjárt könnyebb döntést hozni! Tehát neked is jól magadba kell nézned, mennyire akarod azt a dolgot. Mert a kérdés igenis árulkodó!- okoskodok, de ez éppen belefér... legalábbis remélem.
- Régen rossz, ha magyarázni kell...- forgatom a szemem, mert csinálni könnyebb, mint elmagyarázni. Ő is tudja, én is, hogy nem kell mindent szó szerint venni. Néha hülyülni kell, mert annak van itt az ideje. Amikor komolyan akarunk beszélni, akkor úgysem bohóckodunk közben... Későn esik le, hogy most is csak húzza az agyam. Én meg mindent komolyan veszek, nesze neked...
- Én azt hiszem mégis... Jó, lehet, hogy túlzok, de pszichiátriából azt tanultuk, mániás betegség az is, ha valaki úgymond Istennek képzeli magát, és az is, ha állandó kisebbségi komplexusa van. Ez a két véglet. Részleteket ne kérdezz, ennyire nem merültem bele, de ha akarod, megkeresem a jegyzeteimet, és megmutatom...- bizonygatom, én értem, miről beszélek, maximum rosszul fogalmaztam meg.
Látszik, hogy nem teljesen vagyunk egy hullámhosszon ebben a témában, de ennek alapja az a félreértés lehet a fogalmakkal. Nem baj, beszélgetünk kézzel-lábbal, gesztikulálva, mert nem hagynám abba, érdekes, amit mond.
- Én csak azt mondom, nem minden normálistól eltérő gondolkodás kóros..., ha gyilkolásra használja fel, amit képzel magáról, önmagában felmentő értékű lehet? Elmebajosokat nem börtönbe csuknak, hanem diliházba- nekem még mindig az az álláspontom, ha valaki kitervel egy gyilkosságot (egy sorozatot), akkor nincs baj az elméjével és meg kell bűnhődnie érte. Az más kérdés, hogy elvenni valakinek az életét mennyire jogos, még akkor is, ha véd bennünket a jog. Emberi életek kioltásával Isten törvényei ellen vétünk. Az egyik parancsolat ez: ne ölj! Nincs feltétel, nincs semmi, csak az egyszerű parancs.
- Látod, ez megint átvitt értelmű! Olyan, mint a borzasztóan jó...- húzom a vállam fel. Hogyan lehet két ellentétes hatású jelzőt egymással kombinálni? És az ember döntse el, most jó volt vagy borzasztó?! Őrült vagy zseni?! Hát nem ugyanaz?
Szóba hozok egy könyvet, csak mert elemezgetjük, a nyomozónak mi lesz a sorsa a tette után.
- Nagyon érdekes könyv. Egyébként feldolgozták már, Jack Nicholson játszik benne, zseniálisan. Volna kedved egyszer megnézni? Akkor nem árulom el, miért a párhuzam...- döntöm félre a fejem és mosolyogva nézek rá. Úgy hiszem, neki is tetszene.
- Mármint a zsaru, ugye? - most róla beszélünk? Merthogy a sorozatgyilkosunk már halott. - Én őt nem ítélném halálra. Szimpatizálok vele, felvállalom!- dacosan felemelem az állam. Nem mondom, hogy helyes, amit tett, de megértem! Sajnos, tisztában vagyok vele, hogy ez elfogultság, de nem tehetek róla, érzékeny nő vagyok. És ennek nincs köze ahhoz sem, milyen jól fest Pritt.
- Vallás, erkölcs... Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? - vonom fel a vállam, számomra lényegtelen, hogyan fogalmazza meg, a lényeg ugyanaz. Alapelv: ölni bűn.
- Nem értek egyet- rázom a fejem- Ha már megölte a gyilkost, miféle bosszúvágy maradhatott benne? Éppen a bosszú, a harag a hetedik. Megtette, vége. Lehetséges, az a nyomorult éppen azt akarta közölni, te is csak olyan gyarló ember vagy, mint én, csak te zsaru vagy, én meg... (embereket ölök)- érvelek, mintha belebújtam volna menet közben a sorozatgyilkos bőrébe.
Igazából nagyon élvezem, ahogy érvelünk egymásnak, és véleményt cserélünk. A konyhában sem hagyom abba, még személyesebbé tenném a kérdést (és teszem is), amikor személyesebb vizekre evezek.
- Ha így vélekedsz, hogyan tudsz mégis azonosulni a nyomozóval? Ő miért más? Az ő tette miért elfogadható a szemedben? Miért érted meg?- szaporozom rá a kérdéseim. Persze, vele értek egyet, de miért kizárólagos, hogy ő ugyanebbe a hibába essen? Miért nem tudja elképzelni magáról?
Érdekes módon fogalmazza meg, ő miért és hogyan kezeli a stresszt. Tény, még nem láttam haragtól fűtötten. Sosem tartottam attól, hogy nőket bántana, a kérdés nem is erre vonatkozott, ezért kicsit megemelkedik a szemöldököm, amikor a férfiakra visszakérdez, de nem teszem szóvá. Ha egy férfi megüt egy nőt, nem sok becsülete marad előttem (Persze, vannak szélsőséges esetek...) Egyszer említette, ha mérges, franciául szokott káromkodni. Én kedvelem, ha franciául beszél, gyanítom, észre sem venném, csak a hanghordozásból, hogy most nem valami kedveset mondott.
Aztán furcsa dolog történik. Ő, aki annyira ódzkodik a kórháztól, a munkámtól, épp a halálról kérdez (pedig azt gyanítottam, ez az alapvető oka, hogy kialakult benne ez a fóbia. Vagy valami meghatározó, személyes élmény. Gyáva lennék erről beszélni vele).
- Objektív csak fejben tud lenni az ember. Tudod, hogy az elkerülhetetlen be fog következni, de a szívnek nem lehet megtiltani, hogy érezzen, ragaszkodjon, szeressen..., reménykedjen.... - rá pillantok, de aztán beharapom az ajkam. Nem lenne jó ebbe belemélyedni, ez a fiók még nincs becsukva. Azt sem tudom, miféle cimkét tegyek rá. Inkább elkapom a tekintetem, és a földet fixírozom.
- Ne hidd, hogy rossz ápoló lennél. Egyikőnk sem érzéketlen. Csak meg kell tanulnunk elrejteni bizonyos dolgokat. Gyakran a beteg elől is, mert nem vehetjük el tőle a reményt. - És csodák ma is akadnak. Mire nem képes az ember, ha nagyon akarja!
Sütivel felszerelkezve hív magával Sebastian, hogy menjünk vissza a szobába, az ágyba. A bort nem horgásztam magammal, sőt majdnem meg is feledkezem róla. Sebastian azonban kér, így mindkettőnknek töltök.
- És akkor most horror? Vagy előbb megesszük a sütit... repülő-stílusban?- kuncogok.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Márc. 27 2015, 21:19

Huncut mosoly költözik a szám szegletébe, főleg hogy elfojtom, mivel látom leesett neki kicsit furán jött ki a cicafiú effektus. Persze ha ezt is mondta volna rám sem hittem volna hogy komolyan gondolja, így csak szórakozom vele. Látom tetszik is neki hát közel hajolok hozzá, orrom majdnem az övéhez ér.
-Ha tudnád miket tudok mademoiselle! - Mondom kajánul majd visszahajolok és nevetek, annyiszor voltam már túl pajzánnak elkönyvelve, hogy fel sem veszem az ilyesmit.
-Najah, najah, de azért emlékeztetlek, ha esetleg elfelejtenéd, tudd, hogy esélyed sincs, enni fogsz! - Meresztgetem a szemem, majd nevetek, mert nem vagyok tukmálós, csak egy kicsit.
-Hm... ez érdekes, de lehet benne valami... - Gondolkodom el komolyabban. Belül elég bizonytalan valaki vagyok, lehet megérzik mások? Hah, esélyem sincs akkor... fene. De látszik érdekes amit mond, mérlegelem magamban.
-Na igen, ez tény! Tapasztalni kell. - Kacsintok rá és grrr hangot adok ki, majd nevetek, elhülyülöm, tudom, de lehet a fáradtság teszi, nem tudom. Vagy csak nem akarom hogy véletlenül is durcizzon.
-Talán egyszer, de most nem kell. Szóval ha nekem kisebbségi komplexusom van, Phoenixnek meg mondjuk isten komplexusa, akkor egyikünk sem elmebeteg, csak szimplán beteg, óóó, sokkal jobb! - Nevetek, mert túlzás, hogy drasztikusan elnyomottnak érezzem magam és az is, hogy Phoenix istennek képzeli magát (főleg mert folyton odavan a korával...).
-Na ez az. Máris elkerülte hogy kivégezhessék! Ennyi a lényeg. - Én erre akartam kilyukadni az elején, remélem most már ért.
-Ez jó hasonlat! Mint a tiszta kosz! - Nevetek, megint, mert a borzasztóan jó nagyon tetszett. Vagy csak most ütött be a bor...
-Aham, persze, nézzük! Nincs ellenemre. - Mosolygok, jó filmnek tűnik, miért ne?
-Nem, nem, a gyilkos, ha nem lőtte volna le. Akkor is halállal sújtják. A zsarut nem végeztetik ki, csak ül pár évet legrosszabb esetben. Szerintem. - Nah, már kezdek belezavarodni én is hova akartam kilyukadni, de csak mert sok szálon gondolkodunk.
-Én csak azt mondom, ha vallásról beszélünk hitről is kell, ha erkölcsről akkor nem. - Mosolygok, nem vagyok ateista, de vallásosnak sem mondanám magam.
-De sokszor ez a lényeg. Elsütötte a fegyvert, megölte, de szerinted ez elég hogy elcsituljon benne a bosszúvágy? A harag? - Komolyan kérdezem, szerintem ez olyan mély düh, ami még fortyog és fortyog.
-Hamarabb esem össze sírva, minthogy meghúzzam a ravaszt. Vagy hamarabb végzem magammal, mondván nem bírom... megriaszt a halál látványa is. Az hogy én meghalok szintén, de látni hogy valaki meghal... főleg általam... ijesztő és taszító. Általában nem úgy reagálok stressz helyzetben mint kéne, rosszul kezelem. Ott az volt a logikus hogy lelője, nekem szerintem nem lett volna rá erőm. Persze nem tudhatom, de mégis így érzem. Együttérezni meg bárkivel lehet, nem tudsz elég szubjektív lenni, nem érzed azt amit a másik, bármennyire is akarod. - Vonok vállat.
Próbálom is aztán magyarázni, hogy elég béna vagyok stresszkezelésben. Jobban érdekel, ő hogyan dolgozza fel nap mint nap a kórház nyomasztó hangulatát.
A válaszát hallva nem értem miért süti le a szemét, én nem vonatkoztatok el a témától, kicsit félre is döntöm a fejem.
-Persze, de pont emiatt... hogy nem csordulsz túl? - Nem akarok tolakodó lenni, csak nem tudom, egy ilyen munkát hogyan dolgoz fel az ember.
-Igen... a mi dolgunk hogy reményt adjunk... bár ezen is összeveszett velem Callie... azaz... megbántottam vele, inkább hagyjuk... - Ráncolom a szemöldököm és most én sütöm le a szemem. Félek Lia is kiakad rám, azaz mély hallgatásban elutasító magatartást vesz fel vagy valami. Tuti bennem a hiba és valahogy nem akarok most megint én lenni a hülye aki megbánt mindenkit. Ahh, ilyenkor gondolom azt, be kéne fognom és csak.... hasznos dolgokat tenni mint a főzés és takarítás és hazamenni... azzal talán nem ártok.
Szóval inkább terelem magunkat a szobába vissza és mondom sütizzünk, arra talán még jó vagyok, nem cseszem el... kellett nekem megszólalni, kicsit korholom magam belül.
A mosolyt a kérdése csalja vissza az arcomra. Letörök villával egy falatot a tányéromon és finoman szlalomozva indítom el a villát a falattal a szája felé.
-Brrrrr... - Mosolygok és remélem megeszi. Akkor azt is nézem hogy ízlik neki a süti.
-Előbb együk meg, aztán majd berakom a filmet. Még a végén leeszed magad, hogy meg-megriadsz! - Vigyorodom el.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Márc. 27 2015, 23:01

Amikor megragadja a nadrágomon az övtartót és magához húz, vibrálni kezd körülöttünk a levegő. Egy pillanatig úgy érzem, talán maga töri meg a jeget közöttünk, de még csak nem is piszézik velem, még az orra sem ér hozzám rendesen. Vajon szándékosan csinálta így? Meggondolta magát vagy eszébe se jutott, hogy megcsókoljon? ... Csak játszott. Hát persze, tudhattam volna. Buta kiskamasznak érzem magam megint. Ki fogom ezt nőni valaha?
Téve, hogy minden rendben van, hogy nem volt rám hatással az előbbi közeledés (lehet, észre sem vette), már játszunk tovább, ami nem is esik nehezemre. Sebastian nem változott meg, be kell látnom, én vagyok, aki többet képzeltem a dolgok mögé. Mint mindig, most is.
- Tudom, tudom, hogy megetetnél...
Aztán a talánról dumálunk, és azt hiszem, valahol egyet ért velem, mert elgondolkodni látom. Bárhogyan is alakul az élete, szeretném, ha tudná, nélküle semmi sem működőképes. Bár kívülről az élete gondtalannak tűnt, mi már elég sokat beszélgettünk ahhoz, hogy túl lássak ezen, és lássam, hogy nem csak fény és derű az élete. Nem egészen értem, mi a gond, de valami nagyon elromlott, valamikor régen... Lionak nem tudtam segíteni, és közel sem biztos, hogy képes vagyok Sebastiannak, de szeretnék. Nem olyan önző módon, ahogy Lionál, nem hiszem, hogy én lehetek a megoldás , az ír a sebeire, de talán a barátságunk elég erős, hogy meg tudjam támasztani, vagy erősíteni, ha éppen arra lesz szüksége. Remélem.
Milyen érdekes az emberi agy, miközben fecseg és nevetgél, közben számtalan más gondolat is megfordul a fejben. Így járok én is. Az előbbi momentó csak egy pillanat műve, éppen csak annyi, amíg valaki pislant, vagy tüsszent. És észre sem venni.
- Gonosz vagy, Sebastian!- kiforgatja a szavaim. Miért is mászok bele mégis jobban a témába? Mert érdekes, és felülírja, hogy komolytalannak tart. - A hülyeségnek és az érzelmeknek is vannak fokozatai, mélységei...- példálózok megint ezzel. Megint hozhatom fel, mennyire szeretem Kinget vagy a U2-t. (Ha még nem unná.)
- Egy szóval sem mondtam, hogy neked van kisebbségi komplexusod, és Phoenixet nem ismerem...- Lio nem nyilatkozott róla túlságosan barátságosan, de ezt persze, már nem mondom ki hangosan. Lio neve most nem venné jól ki magát. Mentségemre legyen mondva, csak a téma miatt ugrott fel a neve, nem én akartam gondolni rá. (Ez azért más, nem?)
- Nos, ha előre erre sakkozott, akkor meg tuti, hogy nem elmebeteg, mert azoknak eszükbe sincs, hogy rossz, amit tesznek! Eszükbe sem jut, hogy a tetteiknek következménye van...- érvelek erélyesebben. Ha előre erre játszott, csak hidegvérű gyilkos, és jobban érdemli a halált, mint valaha.
- Pontosan! Látom, érted...- nevetem el magam. A tiszta kosz nagyon jó példa- Meg a szörnyen imádlak!- nevetem el. Kell a feszültségoldás.
Még a filmről beszélünk, szóba jön egy másik is,. Fel kell vésnem valahova, hogy be kell szereznem, különben elfelejtem. Amióta nem dolgoztatom az agyam, minden kihullik belőle.
- Ah...- hördülok fel, hogy megint így elbeszélünk egymás mellett, már követni sem tudom, mikor kit véd és vádol. - Akkor légyszíves azt magyarázd meg, miben különbözik az egyik gyilkosság a másiktól...- Usui jt eszembe. Kétség nem fér hozzá, hogy kapásból köpné az ide vonatkozó jogszabályokat, és tökéletes értekezést mutatna be a rendőr mellett illetve ellen, attól függően, mit is mond a törvény. És ugyanezt megcsinálná a sorozatgyilkossal szemben is.
- Foglaljuk össze, fogalmunk sincs... Ez egy megosztó film, és nem csak az embereket osztja meg, hanem önmagunkat is, azaz más, amit tudunk és más, amit érzünk... Ebben egyetértesz?- valahogy csak a végére kell jutni.
- A vallás bizonyítéka, hogy vannak, akik még hiszenk, de az erkölcsnek micsoda? Minden ember követ el bűnöket... Ki kisebbet, ki nagyobbat...- húzom fel a vállam. A hitet most nem akartam ide keverni, a filmhez nincsen köze, sem a meggyőződésemhez. (Ami, ugye, képlékeny.)
- Ha elsütötte a fegyvert, a bosszúvágynak annyi, hiszen végzett azzal, aki elvette tőle a feleségét és a gyermekét. De a harag? A harag még sokáig ott lesz, azt nem lehet ilyen egyszerűen elölni, az egy összetetettebb érzelem, és tartós, mint a ... - szerelem. Miért ez jut eszembe? - Lehet, hogy megfordul az iránya, hiszen már nincs kire haragudnia. Magára fog. Hibáztatja majd magát, hofgyan és miként került ebbe a helyzetbe, magát fogja okolni, pedig nem tehet róla, hogy kipécézte egy... elmebeteg (vagy zseni). De ha életben marad a harag, nem írtódik ki azzal, hogy a gyilkos élete semmivé lett, akkor nem csupán a tettes kiléte ellen irányul, hanem a tett ellen is, különben ki kellett volna oldódnia, nem gondolod?
A konyhában személyesebb oldaláról közelítjük meg a kérdést, és arra vagyok kíváncsi, ő mit tenne, hogyan viselkedne. Érdekes dologra hívja fel a figyelmem. Igaz, talán én is inkább magam ellen fordítanám a fegyvert. Mi értelme az életemnek, ha elvesztem a legfontosabbakat az életemből? Ha én lennék a nyomozó... A gyilkos után magammal is végeznék. És ez sem jó megoldás. A halál sem kiút.
- Ez így van. Bele tudod képzelni magad, bele tudod élni magad, de teljesen átélni nem tudod, mert nem ugyanazok a gondolatok fordulnak meg a fejünkben. Ahogy neked sem, és nekem sem, pedig ugyanazokat a képkockákat láttuk...- nevelés és környezet, e kettő formál bennünket, ezért van az, hogy nincs két egyforma ember. Nem létezik.
Aztán más téma... a halálé... Szokatlanul komolyan és mélyen, bár váratlanul ér. A legjobb tudásom szerint szeretnék válaszolni, de itt is van egy emberi és egy szakmai oldal, és a kettő nem fedi le egymást teljesen, talán ezért nem egyszerű, amit mondok. Próbálok egyszerűen fogalmazni, de még ennek ellenére sem vagyok túl sikeres (vagy éppen az erre való törekvésem ront mindent el.)
- Ne hidd, hogy nem fordul elő...- ha arra kíváncsi, ki szoktam-e bukni, szoktam-e sírni... Előfordul. Idegenek miatt vagy olyanokért, akiknek a sorsa megérint, egy gyerek miatt, vagy egy vétlen balesetes miatt, krónikus betegségben elhunytak miatt vagy... bármiért. Odabent nem szabad. Mások előtt nem szabad. Néha előfordul, de többnyire magamban sírok másokért. Felmegyek a tetőre, vagy itthon, meló után. Néha, előfordul.
- Ah, veszekedtetek? - még soha nem beszéltünk rossz dolgokról Callievel kapcsolatban. Min húzhatta fel magát? Azaz min bántódott meg? Sebastian láthatóan hibásnak érzi magát, mert bűntudatosan hajtja le a fejét.- El akarod mondani, mi történt?- kérdem tőle halkan. Tudom, hogy nem szokott panaszkodni. De lehet, neki sem ártana, ha kiöntené a szívét.
Aztán bemegyünk a szobába, sütivel és borral töltjük magunkat és egymást. Mert jön a brrr.... Ugyan kiprovokálom, de remélem, hogy ezzel mosolyt csalhatok a szép arcára. Sikerül. Megetet. Nem csak az első falattal.
- Nesze nekem, máris rám fogtad, hogy ijedős vagyok... - morcogok megint, de nincs rossz kedvem. A süti finom, a bor itatja magát, elönt a melegség, és mikor kiürül a tányér, elnyúlok az ágyon, fejemet egy párnára teszem.
- Na gyere, gyere gyorsan... - nyújtogatom felé a kezem, hogy dőljön megint hozzám. Ha a közelemben van, nem félek.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Pént. Márc. 27 2015, 23:38

Hibás feltevés lenne azt mondani mikor közel van hozzám közömbös lennék, csupán egyfolytában bennem a mantra, hogy Amelia tabu és habár játszom vagy épp flörtölök, nem akarok erről az "apróságról" megfeledkezni. Nem hiába vagyok óvatos a közelében, legalábbis próbálok az lenni. Egyszer elragadtatom magam és jól pofára esek... megint.
-Milyen szép szó, amúgy meg! Nem is kérdés, szóval egyél! Jah és reggelizz! Ugyebár. - Mosolygok szélesen.
-Éééén gonosz? Ugyaaaan! Előbb angyal voltam! Vannak gonosz angyalok? - Pimaszkodom, de nevetek halkan, már-már valóban gonoszan.
-Persze, ez tény, semmi sem fekete fehér. Minden színnek vannak árnyalatai még a feketének és a fehérnek is! A szürkét hagyjuk... - Vigyorgok, csak hallottam arról a könyvről de elég is volt.
-Tudom, csak úgy mondtam két példát ami hirtelen eszembe jutott! - Legyintek, tudom, hogy még csak nem is sejti mi bajom van magammal, de ez így tökéletes. Elég baj hogy én tudom egyáltalán. - Phoenix amúgy rendes pasas, csak kicsit... kicsit nagyon gőgös! - Nevetek, mert hát bocs Phoenix, az vagy.
-De ha nem elmebajos ferde a hite, a vallás elvakulttá tette... de lehet valakit büntetni pusztán a hite miatt mondjuk? Ő tettlegességig ment, de mi van mondjuk azokkal akik nem? Ők akkor nem betegek? - Érdekes lenne megkérdezi erről valami kompetens személyt is, egyelőre teljesen beérem azzal Amelia mit gondol. Amúgy meg tetszik milyen kis tüzes ahogy érvel, egy kis somolygás bujkál a szám szegletében.
-Az nem annyira... rám jellemző a szörnyű imádat, kérdezd Henryt... sokszor szörnyűnek gondolja szerintem! - Nevetek, szegény öcsi.
-Bocsiiii! - Vigyorgok rá pimaszul. - Az egyik hirtelen felindulásból elkövetett, a másik előre kitervelt. Persze ha a végeredményt nézzük, semmi. - Mosolygok rá.
//De jó hogy nem Usuival írok most, így nem kell tudnom xDDDD//
-Igen, az ész és a szív ellentétes, ebből ered a kellemes feszültség a végén. - Bólogatok, igazából egyetértünk Ameliával szerintem, csak így izgalmasabb, hogy nem teljesen egyet.
-A lelkiismeret. A könny. A bocsánat. A megbocsátás. Szerintem sok bizonyítéka van. - Mosolygok rá, de nem ellenkezem vele, hogy bűnök vannak, elkövetődnek.
-Nem biztos... valahogy nem bírom elképzelni, hogy ennyitől kielégül. Túl... kevés. Megkapod de... ez olyan hogy rettentő mód kívánod a csokit. De brutálisan. Valaki hogy egy kockát, gyorsan megrágod, lenyeled, alig érezted az ízét. Megkaptad amit akartál, de... elég volt? kielégített vajon? Nem-e érzed úgy hogy megtörtént, de mégsem történt meg? - Nem tudom ért-e, mindjárt kiderül.
-Amúgy jah... valószínű ez lesz. Ebbe könnyű belerokkanni... a súlyba, a teherbe, a gyászba. - Bólogatok, még jó hogy sokszor láttam már, simán megviselne, ahogy az első alkalommal.
-Igen, erre értettem a bosszúvágyat, hogy megmarad. Az eszme ellen még fogadhat bosszút. - Csak egy példa.
A konyhában kicsit személyesebben vitatjuk a témát, noha nem kedvenc, meg kell hagynom.
-Igen, de hát az ember a tapasztalatai miatt egyedi, mindenki más... másképp is reagálunk, de ez nem baj. - Legalábbis nem kéne annak lennie.
-És magad mögött tudod hagyni? - Na igen, intim kérdés, már én is látom benne vájkálok az érzelmeiben, de akkor is érdekel. Maximum nem válaszol.
-Még régen. - Vonok vállat, mintha nem számítana, de jelen esetben valóban nem számít. Csupán megkeseredik a számban a szó, így inkább váltanék témát és édesíteném sütivel.
-Nem. Nem fontos... Bocs, hogy szóba hoztam! - Szabadkozom, nem akarok panaszkodni meg nyafogni, főleg hogy vidítani jöttem, nem lelombozni. Főleg hogy nem is tudom mit csesztem el, már alig emlékszem, csak az érzés maradt meg, a szégyenteljes érzés.
A szobában azonban eltereli a figyelmem, én meg örömmel etetem, nem esik nehezemre, főleg mert látom ízlik neki.
-Naná, de az előbb is megijedtél! - Dugom ki a nyelvem csintalan a számból, majd vigyorgok.
Iszogatjuk a bort is, falatozunk, szerencsére kiszökik belőlem minden fájó érzés, elvagyok a játékkal és evés-ivással. Mikor elfogyott, leteszem a tányérokat, ő pedig nyúl értem. Ahogy ültömben nézem elnyúlni, felém érni, elönt a bizsergés. A vágy, hogy mellé feküdjek, vagy inkább fölé és megcsókoljam, elég erős. Kicsit szöszölök a DVD-vel, időt nyerek magamnak, de csak befekszem mellé, fejem a vállára teszem, ha hagyta, kezét a nyakam alatt vezetem el. Egyszerűen jól esik, főleg hogy közel van. Nem is szólalok meg, csendben élvezem a pillanatot, de akkor is ha elvette a kezét és csak úgy fekszem mellette mint az előbb, egy fél órája.
El is indítom a filmet, bár az eleje is sokkoló szerintem a balesettel. Elég durva látvány, kicsit húzom is a szám, főleg mikor a kórházban összeesik a barátnője karjába a csaj. De inkább Amelia reakcióit figyelem, eléggé el is veszek bennük, néha lehunyom a szemem és csak közelebb bújok a nyakához lopott csendes mozdulatokkal, mert jó. Néha-néha azért odapillantok a képernyőre, régen is láttam, annyira nem emlékszem. Talán ezért is fordulhat elő, hogy mikor a csaj az ablakon kinéz baromi váratlanul érnek azok a befúródó rudak és összerezzenek még én is.
-Bazzz... nem figyeltem... - Nevetem el magam, ami nem illik ide, de egyrészt magamon röhögök, meg azon, hogy megint egy horroron röhögök.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szomb. Márc. 28 2015, 23:47

Üditően hat rám Sebastian, az összes bohóckodásával és viccelődésével együtt. Még akkor sem zökkent ki túlságosan, amikor közel kerül hozzám. Csak a levegő vibrál jobban, de aztán ennek is éppen úgy van vége, mint a sütőnél. Épp csak nem tudom lehűteni magam. Azaz kénytelen vagyok, csak nem a csapvízzel...
- Hogyne volnának? Csak a köznyelv szerint őket démonoknak hívják- magyarázom meggyőződve.
Árnyalatokról beszélve ő a színeket hozza fel.
- Bocsi, eddig azt hittem, a szürke...- legyintek, hagyjuk.
Értem a célzását a szürke árnyalatairól, a könyv elég nagy vihart kavart a nővérek körében, és magam is beleolvastam. A szadizmus azonban nem az én műfajom, főleg akkor, ha elvileg romantikus sztoriról van szó...
- Istenkomplexus és gőg sem ugyanaz...- csóválom a fejem. Vajon csak példaként mondta, amit mondott, vagy van némi alapja? Sebastiannak nem lehetnek kisebbségi komplexusai. Vagy ha van..., remekül titkolja!
- Na, ezt ne hangoztasd azok előtt, akik a vallás égisze alatt követnek el öngyilkosságot. Meg ne kérdezd, melyik ez a vallás, mert nem tudom!- Talán az iszlám? Megrázkódom. Sosem értettem egyet az ilyesmivel. Nem értem, miért hiszik egyesek, hogy Isten (bárhogy nevezzék is) ilyesmit vár el a híveitől. - Ez nehéz kérdés. Ha valakinek erős a hite, nem érzi helytelennek, amit tesz. Valószínűleg az ő szemében a dolog Isten akarata. De ha így nézzük, egy csomó dolog van, ami helyes, a közember mégis azt gondolja, helytelen... Ah, ennek nincsen vége, Sebastian. Nincs egységes vallás, nincs egységes erkölcs, jó és rossz... Hogy lehet igazságot tenni?- csak költői kérdés. Nem akarom a délutánt ennek a témának szentelni. Főleg, hogy egyik vallásnak sem vagyok elkötelezve.
- Ezt nem hiszem...- nevetem el. Sebastian ugyan talán túlzottan gondoskodó, de ezen sokat lehet finomítani. Mire nem jó a kommunikáció? Eddig én is boldogultam vele... A szeretetből sosem elég!
- Légy objektív. A halott az halott. Ha csak ez számít, lényegtelen, hogyan lett azzá, a gyilkosság motivációja csak a bíróság előtt perdöntő- Éppen ezért okoz ambivalenciát, amit a nyomozó tett a filmben.
- Igen, pontosan így gondolom én is- értelem és érzelem csap össze. Lényegében egyetértünk, ha vannak is árnyalatnyi különbségek.
- Oké, igaz- hajtom meg a fejem. Bár sok embernek lelkiismerete sincs, meggyőződésem szerint.
Továbbra is a nyomozóról beszélünk, a motivációiról, és a lehetséges folytatásról.
- A düh lehet a csoki... , az nem múlik el gyorsan. De a bosszú... Ebben az esetben szerintem bosszút állt, és nem kíván többé ilyesmit tenni. Úgy hiszem, saját maga erkölcsi korlátait is átlépte, amikor lelőtte azt a fickót. Nem érezted, mennyire vívódik, megtegye vagy ne tegye? - kérdezem tőle kíváncsian. Szerintem a bosszúvágyát kiélte. Ezután majd jön a bűntudat... Ah... Csak dumálok, mintha az életem függne tőle, és egymás után hozunk fel érveket. Sebastian azonban még mindig azt mondja, hogy a bosszúvágy tartós, nem a düh.
- És akkor mit tesz? Kinyír minden sorozatgyilkost? - ah, ez elképzelhetetlen! Ez a nyomozó nem ilyen!
A konyhában tovább beszélgetünk.
- Igazad van, én sem szeretném, ha mindenki egyforma lenne...- ha némiképp hasonlítanánk, az nem lenne baj. De némi ellentét nem ártalmas. Valaki szerint az ellentétek vonzzák egymást. De az sem feltétlenül előnyös, ha semmiben nem ért egyet két ember.
A halálról beszélni nem is olyan könnyű, mint gondoltam. Én magam sem vagyok teljesen egységes, vannak helyzetek, ami jobban megérint, és vannak, amivel szemben közömbös(ebb) tudok maradni.
- Az attól függ...- vonom fel a vállam. - Van, amit könnyebb, és van, amit nehezebb. - Ezt nem tudom általánosítani, pláne nem tudom mondani, hogy igen, vagy nem. Itt most a talán sem jó válasz, mert ez nem Sebastianon múlik.
Véletlenül szólja el magát, hogy veszekedtek Callievel, de a kérdésemet követően nem nyílik meg, inkább passzolja a témát. Rá hagyom. Elvégre semmi közöm hozzájuk, a problémáikhoz. Értem én... Mondanám, hogy nem csak az élete édes fele érdekel, megoszthatja velem a problémáit is, ahogy a munkaügyivel tette, de a magánélet más. Talán ezért nem akar beszélni róla. Nem csodálkozom. Én sem szívesen teregetem ki a sebeimet mások előtt. Ő még így is többet tud, mint bárki más az ismerőseim között.
Visszamegyünk a szobába, és ott eszünk, de nem hagyományos módon. Engedem (sőt kérem), hogy etessen, annyira muris, ahogy berreg. Kuncogok is rendesen, ahogy csinálja, és csak hogy viccesebb legyen, néha ellenállok, de aztán csak beadom a derekam, és megeszem az egész sütit, pedig úgy érzem, sok lesz a jóból. De cserébe én is etetem őt, közel sem olyan ügyesen és hatékonyan berregve. Azért elmókázunk egy kicsit, és ebbe belejátszik az is, hogy borozgatunk közben. A bor hűvös és édes, a süti mellett kicsit fanyar, mégis nagyon finom.
A laptop körül tevékenykedik, én pedig nyúlok érte, hogy feküdjön vissza mellém. Elindítja a filmet, és aztán odabújik, a kezem a nyaka alá húzza, a fejét a vállamra hajtja. Szusszantva hajtom a fejem az övéhez.
- Köszi. Nagyon finom volt a süti- mondom neki szinte suttogva. Mintha kiszaladt volna belőlem az erő.
Elindul a film... Az első percekben érezni a feszültséget, hogy a barna hajú nő meg a pasi között lehet valami, miközben a szőke nő a felesége... A baleset azonban váratlan, és megfeszül a testem. Amikor a nő rájön, hogy a gyereke is meghalt, a szám elé kapom a kezem. Nem vagyok benne biztos, hogy így kellett volna neki elmondani...
A filmben egy év telik el, látszólag minden oké, az élet megy tovább... Figyelmeztető jel a gyógyszer, amit a szőke csaj szed, de elképzelhetőnek tartom, hogy kedéjjavítókat szed, ilyesmi. Aztán amikor kinéz az ablakon...
- Na, ki az ijedős? - nevetek én is, pedig ugyanúgy összerezzentem, mint Sebastian.
A történet ezután lazább lesz, de csak átmenetileg, kb 20 percig, mert elkezdődnek a figyelmeztető jelek...
- Ah, vissza kellene fordulniuk...
De akkor jön az omlás... A sztori akkor veszti el a komolyságát, amikor jönnek azok a furcsa lények. Azok inkább nevetségesek. Nos, azért van néhány jelenet, ami váratlan (ijesztő), meg is rezzenek.  
Amikor azonban a két lány szembeszáll a lényekkel, halkan kuncogok.
- Így lesz az ijedt leányzókból zombivadász!
A film vége újabb csavarral ér véget, bár én másra tippelek, amikor a csaj beszáll az autóba.
- Lesz valaki a hátsó ülésen, ugye?
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 00:21

-Óh sokkal jobb... akkor inkább bukott angyal, abban legalább benne van az angyal szó... - Démon nem akarok lenni, az olyan... gonosz.
-Hagyjuk a szürkét... - Érezheti, hogy nekem sem lehet szívem csücske a mű, noha én nem olvastam és nem is akarom.
-Tudom, de talán én kisebbségi komplexusos vagyok? - Somolygok rá. Igazából az nincs nekem, inkább csak önbizalmam nincs, ami megint más.
-Hangoztatnám ott is. A halál nem jó érv, főleg istenre kenni, bármelyikre is. Többistenhitnél még elmegy, az egyensúly miatt, de ha egy isten van kétlem ezt támogatná. - Amúgy jah, az iszlám dzsihádja az azt hiszem, de ebben én sem vagyok bizonyos, nem is megyek bele.
-Szerintem sehogy. - Mondom az igazságra. - Nincs egyetemes igazság, csak helyzetek és szituáció vannak nézőpontokkal és szemléletekkel. - Vonok vállat.
-Na majd ha találkozol vele egyszer megkérdezed! - Vigyorgok. Nem tudom Henry mikor jön el újra, de szívesen bemutatnám őket egymásnak.
-Szerintem nem lényegtelen... - Jegyzem meg csak úgy csendben, de nincs kedvem jobban belemenni, ennyi elég volt egy lélegzetvételnyire.
-De, de szerintem nem is akarta megtenni. Egyszerűen elgyengült egy pillanatra és már késő volt. - Mondom aztán Pitt karakterére.
-Akár. Vagy a fanatistákat, akik veszélyt jelentenek, lecsukatja őket. Nem hiszem hogy ölne. Akármi. - Vonok vállat.
A konyhában bólogatok, hogy megértem hogy néha nehezebb, néha valamivel könnyebben emészthető a dolog. Semmi sem egyforma, pláne nem egy ilyen dolog.
Callie és a kórház, ápolás nem jó téma, utóbb rájövök hülye voltam, kicsit megkomolyodom míg visszahelyezkedünk a szobában, de a berregős etetés újra felvidít. Főleg mikor nem akarja megenni a falatot, nevetik is, hogy ellenáll. A sütinek! Nyomatom is neki a szomorú berregést, a kutyaszemeket, de van hogy megeszem előle rettetnő élvezetes fejet vágva (bár abba belenevetek).
Mikor ő etet, akkor is nevetek, mert hát engem... engem nem szoktak. De elveszem a falatokat, legszívesebben összecsókolnám érte de megállom, csak mosolygok.
-Egészségedre drága... - Mondom halkan, örülök hogy elvonultak a viharfelhők, hogy kényelmesen fekszem mellette, hogy jól vagyok lakva, hogy bizserget a bor. Na meg hogy közel érzem magamhoz Liát.
Megértem hogy a film eleje nyomasztó neki, jah, valahogy nem ezt várja az ember egy film indulásánál, de ez jó pont a szememben. Az hogy a faházban az ablakos jelenet amúgy kiszámítható gagyi, de mivel rég láttam és alig figyeltem, így nem is volt meg a " na most fog történni valami" érzet, össze is rezzenek.
-Hah, csak nem figyeltem, elgondolkodtam, hát milyen kiszámítható már! - Nevetek, mert amúgy tényleg...
-Akkor vége lenne a filmnek Édes, miért szenvedtünk volna eddig? - Kuncogok, elég gáz lenne.
-Jaj ne is mond... a szó szerinti vérfürdő és vérbírkózás a leggázabb akkor is... - Utalok az előző jelenetekre, amikor a szőke csaj megmártózott benne... full hülyeség.
-Jobb. Vagy épp hülyeségebb. - Mosolygok rá, mert hát... az utolsó jelenetek elég elvontak.
-Nah szerinted mennyi történt meg belőle és mennyi a gyógyszer hatása meg az elmebajáé? Elvégre nem kizárt semmi sem történt, csak a csaj behaluzta. Vagy ha megtörtént, akkor túlélheti-e? - Érdeklődöm a végén, de nem bújik ki a karjai közül, csak leveszem a szemüvegem, lehunyom a szemem és visszahajtom a vállára a fejem. A szemüveg a kezemben van, fogom, csak így kényelmesebb felé fordítani a fejem és pihentetni a vállán. Na meg éber a hangom, csak lusta vagyok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 01:21

- Jaj, hagyjad már, hogyan lennél bukott? - szívem szerint megölelném, de nem akarom lesajnálni. De néha olyan hülye! Azt, hogy angyal, meg már mondtam neki, nem fogom meggondolni magam, ropsz-ropsz.
- Hagyjuk...- Bár én nem a könyvre gondolok, hanem a színre; meggyőződésem, hogy a szürke a fekete árnyalata, de az sem baj, ha most félre értjük egymást, mert a színekre sem szeretném az időnk pazarolni, ha neki nincs kedve hozzá.
- Nem, nem hiszem, hogy az lennél- somolygok vissza, de azért elülteti a bogarat a fejemben. Nem sok ész kell, hogy eszembe jusson az önbizalom, de még nem jutottam el a célig. Sebastian jól titkolja a gyengeségeit, valljuk be.
- Na igen. Isten nem támogatja a halált. Legalábbis nem úgy, hogy mi hajtsuk végre az ítéletet. Az az ő feladata, kizárólagosan- bólogatok. Vallási kérdésekről is lehetne órákig beszélgetni, de én nem vagyok megfelelő alany ehhez. Sem a hitem nem elég erős, sem érvelni nem tudok...
- Épp ez az. Ugyanaz a helyzet másképp jön le különböző embereknél- értek megint egyet vele. Hát nem elképzelhetetlen, hogy valaki a gyilkosokkal szimpatizál?
Nehezen hiszem el, hogy Henry valaha is neheztelt volna Sebastianra amiatt, hogy mennyire szereti. A szeretet nem lehet szörnyű, hiába állítja ezt Sebastian. Lehet túlzó, aggodalmaskodó, atyáskodó, fojtogató..., de nem lehet szörnyű...!
- Oké, feltétlenül- bólogatok. Szeretném ismerni az öccsét. Szeretnék beszélgetni vele, megtudni mindent Sebastianról, milyen volt gyerekkorában, milyen testvér... ilyesmi...
- Oké, sarkosítok. De ha nem ismered a körülményeket, az egyik halott éppen olyan, mint a másik. Mindenkinek van valakije, mindenkit gyászolhat valaki. Én erre gondoltam...- próbálom elmagyarázni, hogyan is értettem az előbb, amit mondtam. Mintha megbántottam volna. Ez is csak azt mutatja, érző lények vagyunk. Befolyásolhatóak.
- De, a szíve azt súgta: húzd meg a ravaszt! Az agya meg ezt: ne tedd meg, nem éri meg!- mondok neki ellent. - Szerintem nem gyengeségből húzta meg a ravaszt, hanem mert döntött. A szívére hallgatott.
Jól belebonyolódunk a sztoriba, és tovább szőjük azt. Érdekes a téma.
- Igaz, ezt elfogadom- hogy akciózna a hasonló gonosztevők ellen, az nem kérdés. De nem lehet mindenkit lecsukatni örökre.
A konyhában aztán komolyabban beszélgetünk, nem feltétlenül kellemes témákról, és a hangulatunk is megváltozik egy kicsit. Vannak ilyen mozzanatok a beszélgetésünkben, egyre kevésbé zavar. Olyan, mintha ajtókat nyitnánk meg egymásnak (vagy éppen csukunk be), de ezáltal is jobban ismerjük egymást.
A jókedv a sütivel költözik vissza közénk, ahogy etetjük egymást. A gesztus kedves és vicces, néha rá is játszunk, de ez éppen így jó. Oldódunk megint. Nevetgélünk.
Aztán kezdődik a horror, Sebastian hozzám bújik; néha összerezzenünk, néha nevetgélünk. Tetszik, hogy így vagyunk megint egymással. Közel, összhangban. Szeretem ezt az érzést. Még a filmet is elviselem miatta, pedig időnként megállítanám, hogy hagyjuk abba, akkora butaság.
- Igaz, lehet érezni, hogy történni fog valami- néhány klisét én is ismerek már. De be kell vallani, az az ablakos sztori jó volt. Hatásos!
- Szenvedünk? - nézek rá... Igazából a sziklaomlásig még csak a film felvezetése történt, és még nem untam rá. Akkor még fogalmam sincs, mi vár még ránk.
- Meg amilyen hangokat kiadnak... Nyikorognak? Ciripelnek? - kuncogok.
Nem állítjuk meg a filmet, bár egyre egyértelműbb, hogy komolytalannak tartjuk mindketten.
- Ilyen szó nincs is...- kuncogok, mert még sosem hallottam a hülyeséget fokozni. De most felcsigázott. Milyen csavart tettek ennek a filmnek a végére?
És amikor vége, Sebastian úgy néz rám, mintha ezt a filmet is éppen úgy meg akarná vitatni, mint az előzőt. A kezem még a nyaka alatt van, a könyököm visszahajlítom, és így érintem meg a fejét, a haját. Kicsit fészkelődök, de úgy, hogy őt ne zavarjam meg abban a testhelyzetben, amit felvett. Csupán felé fordulok egy kicsit és a szabad kezemet a mellkasára  teszem.
- Ha jól emlékszem, akkor lett véres az arca, amikor megtalálta a barátnőjét, akit a másik szúrt nyakon véletlenül - nevekre nem emlékszem, bocsi- Elképzelhető, hogy addig minden megtörtént, és ezután még semmi... De miért ne lehetne úgy, ahogy elképzeli? Elvégre ő már csak a barna csajjal találkozik, akit már van oka megölni...  Hiszen rájött, hogy a férje szeretője volt... Ha csak képzelődött, képzeletben már megtette. Ez vajon nem a vágyát fejezte ki? Nem elég ok, hogy túlélje, csak azért, hogy bosszút tudjon állni? - Nem is gondoltam volna, hogy találok összefüggést a két film között, de ahogy érvelek, egyre jobban beleélem magam. Az ujjaim közben önálló életre kelnek, és mind Sebastian hajában, mind a mellkasán mocorognak, finoman játszadoznak...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 01:44

-Nem is tudom... talán tollas a hátam? - Hülyülöm el, de nem vagyok valami angyali és folyton elbukom... Amolyan szárnya vesztettnek érzem magam sokszor.
-Na ugye! - Hagyom ennyiben, remélve nem szűr le sokat, maximum hogy engedékeny vagyok vagy ilyesmi (a gőgös párhuzamán).
-Igen. Bár érdekesen kúszik be a kérdés az orvostudomány vajon beavatkozás-e. - Mosolygok, elvégre nem hagyjuk beteljesedni a halált, nem de?
Bólogatok, hogy egyetértünk, bár nem meglepő, én könnyen egyet tudok érteni Amelia érvelésével.
Mosolygok azon, hogy megismerné az öcsém, örülnék neki. Mondjuk remélném vele már kedvesebb lenne Henry, mint Josh-sal... khm.
-Áh, hát jó esetben. De igaz. - Bólogatok újfent.
-De ilyen esetben mit ért vele? Csak rosszabb lett. Kétlem hogy megkönnyebbült volna a lelke. Nem gyengeség volt-e a szívére hallgatni ebben az esetben az esze helyett? - Nézek rá kíváncsian.
Nah, csak közös nevezőre jutunk bosszú terén is, elvégre magamban én meg a harag elméletének adtam igazat, ha a látszat nem is ezt mutatta.
Na igen, a film engem sem köt le, de azért sem kapcsolom le, mert jó összebújva lenni, érezni az illatát, a teste melegét. Megéri, a film pedig közepesen pocsék, a végefele, így nem érdekel túlzottan.
-Na ugye, hogy ugye! - Nevetek még kicsit az ablakos jelenet miatt, de aztán elcsendesedem.
-Bocs, én tudom mi jön! - Nevetek aztán megint, hogy édes, ahogy visszakérdez.
-Öhm... kerregnek... nem tom. - Vigyorgok, mert hát... nem tudom én magam se, de valóban elég röhejes.
-Most mi van, mit kötsz bele, teeee, én vagyok a fél nyelvész, nyelvújítok, vili? - Koppitok az orrára puhán, vigyorogva, nevetve, mert hát a hülyeségebb miért nem jó?
Vége lesz ennek az agymenésnek is, az előző film fényévekkel jobb, ez tény, de érdekel Amelia hogyan értelmezi ennek a végét (vagy egészét).
Mélyebben szusszanok, hogy érzem az egyik kezét a hajamnál, a másikat a mellkasomon. Olyan kellemes...
Hallgatom az érvelését, de bekúszik az ujjai mocorgása a tudatomba és csendben élvezkedem.
-Háát... jah, lehet ott lett véres először. De akkor feltételezzük a szörnyek léteznek és nem ő kattant be hogy a bosszúja beteljesedjen és közben megölt másokat is. De jah, ha nem éli túl, nem teljes a bosszú... amúgy... - Végig csukva a szemem, mert olyan jó, kicsit jobban bújok hozzá, abba ne hagyja, meg jobban érezzem az arcomhoz is, nem is gondolkodom, egyszerűen csak jó és elcsábulok. Nálam is a szív győz az ész felett jelenleg. - Van második része... de az még ennél is gagyibb... elvileg megtörtént minden és nem kattant a szőke csaj, csak picit. Vagy ilyesmi... abból már nem emlékszem sokra... - Szusszanok még egyet, bazsalygok, annyira jó így, le sem tudom írni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 03:31

- Nem, nem tollas, akkor griff lennél, vagy micsoda!- nevetek. Hogy is kerültünk megint idáig? És mondhatnám, akkor pozitívum lenne, hogy tudna repülni. Hajaj, ugyanazok a körök, újra és újra! Imádok vele játszani.
- Ezt most úgy mondtad, mintha engem kellett volna meggyőzni! Ki is kezdte ezt a kisebbségi komplexusom van témát feszegetni?- nevetgélek. Hát nem ő volt, aki ezt állította magáról? Mert én biztosan nem!
- Ez jogos. Gyakran érzem úgy... bocsánat a kifejezésért, hogy az orvosok egy része félelemből tartja életben a pácienseit, hiába tudja, hogy azzal csak a gyötrelmeit nyújtja meg. Sokszor nem látom értelmét...- mondom komolyabban, hiszen nap mint nap látom, mi történik a kórházi osztályokon. Értelmetlen harc a halállal szembeszállni. Tudjuk, mégis tesszük, mert erre utasítanak. Néha a szív azt súgja: ugyan, engedd már el, ne kínozd tovább... De az orvos soha nem adja föl. Nem adhatja föl. Ez a hivatása, erre tette fel az életét. Életeket akar menteni. Kérdem én: milyen áron?
- Ha azt mondod, gyengeség volt a szívére hallgatni, akkor te észember vagy, Sebastian. Azaz olyan ember, aki mindent megfontol, elemez, és csak azután dönt, kizárva az érzelmeit...?- csak egy kicsiny kérdő hangsúly van a mondatom végén, rá bízva, válaszol-e, vagy elfogadja, most ezt a benyomást tette rám. Egyébként nem hiszem, hogy olyan. Inkább érzelmes beállítottságúnak ismerem. De tévedhetek. Nem először fordulna elő.
Annyira belemelegszünk a beszélgetésbe, érvelésbe, hogy megéhezünk (egy kis édességre) közben. A konyhában is beszélgetünk, úgy tűnik, sosem fogyunk ki a szóból, de aztán ismét ágyban vagyunk, és a süti után megnézzük a horrort, amit beterveztünk. Nem a legjobb film. Annál jobb a kérdés, amit Sebastian feltesz a legvégén.
- Bocsi, de nagyon rosszul hangzik- reagálom még a hülyeségesebbre. Lehet, hogy nyelvtanilag szabályos, de nekem akkor sem tetszik maga a szó. Ez van! De elnevetem, ahogy az orromra koppint. Micsoda ez, megfenyített? Ah!
Szóval felteszi a kérdést, nekem mi a véleményem, és miközben kifejtem neki, közelebb is húzódom hozzá, meg is érintem. Sebastian pedig összefüggéstelenül kezd beszélni és olyan furcsán mosolyog...
- Te becsíptél? - kuncogok neki, nagyon édes, ahogy félig csukott szemmel motyorászik.
A film második része már kevésbé érdekel, azon is csodálkozom, ő miért nézte meg, ha már az első sem tetszett neki. Egyáltalán, miért van meg neki, ha nem jó?
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 03:50

-Nyáá, nem, hát karmos vagyok? Csőröm van? Oroszlán testem? Neeeem, nem nem! - Nevetek, dehogy lennék griff!
-Én csak mondtam egy példát, de húztad rám és értetlenkedtél! És nincs komplexusom, hmmm? - Nevetek, tagadni könnyű, hát meg is teszem.
-De ez a hivatásod nem? Meg sokszor a hozzátartozók miatt történik, nem? - Kérdezgetek, én nem tudom, nem látom, csak tippelek laikusként.
Elmosolyodom, hogy mit szűr le a kijelentésemből.
-Szeretnék ilyen lenni... könnyebb lenne az életem. - Mert ez tény. Szeretném ha ilyen lennék, akkor valószínű kedvelhetőbb, szerethetőbb lennék. Így túl sokszor ragadnak el az érzelmeim, ami nem jó.

-Áh, csak mert szokatlan! Hidd el, hidd el! - Nevetek, nem akarom én ezt sűrűn használni, de ide egyszerűen ez kellett és kész.
Kérdezem a film végével kapcsolatban, de eléggé lekötnek az érintései, ahogy magamon érzem, közel magamhoz, ahogy simogat. Próbálok koncentrálni, de nem egyszerű, elterelődik újra és újra a figyelmem.
-Hehhee... lehet. Miért? - Mosolygok szélesebben, de nem akarom mondani, hogy nem a bor részegít meg, hanem az érintése. Ennyi bortól éhgyomorra sem lesz bajom.
-Akarsz még filmet nézni? - Kérdezem dorombolósabb hangon, nem bírom elnyomni, van még, nekem meg oly mindegy, mert ha így feküdhetek mellette, csak minimálisan érdekel mi megy a háttérben. De bizonyíték, hogy én nem mocorgok, csak a lábfejem mocorog kicsit amolyan pótcselekvésként, hogy nem csinálok semmit, csak fekszem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 04:41

- És a hátad sem tollas!- csakhogy rájön!
- Oké, oké, elhiszem!- ah, mennyire sarkosít, de legyen igaza! Mindent visszavonok! Vele nevetgélejk.
- Igen, a hivatásom...- bólintok- De emberileg nem mindennel értek egyet, amit az orvosok megkövetelnek. Ők inkább félnek a hozzátartozóktól, mint én. Ápolok, nem gyógyítok. Nem ígérek örök életet... Nem ígérek... semmit... Csinálom a dolgom. Hozzásegítem a beteget, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából.
- Ne legyél ilyen... Ne hidd, hogy könnyebb érzelmek nélkül dönteni...- ingatom a fejem, és elképzelem, mennyire rossz lenne, ha Sebastian kizárná az érzelmeit. Valószínűleg most sem lenne itt. És megint önző módon gondolkodom... Francba!
...
- Nem, ez akkor is gáz, hát olyan hülyén is hangzik, már ne haragudj!- nevetgélek, hogy min vitatkozunk. Lehet, hogy nyelvújító, de nekem ez a szó akkor sem tetszik! És a véleményemhez tartom magam, ha meg is haragítom vele (remélem, hogy mégsem!).
Ahogy a film végeztével beszélgetünk, nekem úgy tűnik, kicsit álmos, vagy bódult... nem is tudom. Picit zavarosan beszél, és ahogy a szeme áll... Kótyagos, szögezem le magamban.
- Kicsit kótyagosnak tűnsz- mondom ki hangosan is, ha már rákérdezett.
És még azt kérdezi, akarok-e filmezni.
- Ez most nehéz kérdés... Mert filmezni van kedvem, de már teljesen elfeküdtem magam, inkább mozognék.  Vagy legalább az ablakot nyissuk ki, hogy járjon a levegő, te is észhez térnél kicsit...
Az ő lába is jár, gondolom, ő sem szokott ennyit egyhuzamban lustálkodni. Pedig a közelsége nagyon jól esik, és szívesen maradnék így... Remélem, hogy éjjel sem akar távolabb lenni tőlem. Igazság szerint jól érzem magam most is... Ah, nem is tudom, mit akarok jobban.
- És akkor mi is van még? Vígjáték, dráma? - sejtem én, hogy maradunk. Vagy ha nem, egyszer úgyis visszajövünk ide...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 04:53

-Hah, te! - Legyintek, mert kiforgatja minden szavam a pimasz!
Nevetek, hogy rám hagyja az egészet, én meg csendben örülök, hogy eltussoltam a dolgokat.
-Persze... de ápolni talán nehezebb, mert kevesebbet tehetsz, ellenben tovább tart. - Legalábbis én így látom, aztán ki tudja.
-De kevésbé kusza, nem? - Szalad össze a szemöldököm, mert hát... talán nem hoznék sok hülye döntést, mint amúgy.

Nevetek, hogy legázozza a nyelvújító törekvéseim.
-De haragszom, letöröd az ember ambícióit! Hogy te milyen vagy! - De persze nevetek, nem tudnék haragudni rá, főleg nem ilyen ostobaság miatt.
-Ohm, hát ez a látszat, tök éber vagyok! - Vigyorgok, kótyagos, mi? Aham... na jól van, hehehe.
-Jól van, jól van, mindjárt kinyitom. - Kicsit elodázom a mászkálást, bár tény, ha tovább simogat és nem beszélek, lehet bealszom. Megint...
-Amúgy mi az hogy észhez térnék, he? - Hunyorítok rá az egyik szememmel, bár keveset látok belőle szemüveg nélkül.
-Ühüm, meg az akció. Mit szeretnél? Mondjuk a dráma nem teljesen dráma, azért van benne oldás... De talán a csúcshatás meg a Kellékfeleség jobb lenne... bár DiCaprio nagyon jól játssza az értelmi fogyatékost, meg kell hagynom. - na ennyi, felé fordulok és a nyakába bújok, úgy is mindjárt felkelek, akkor meg mindegy. De jól esik oldalt feküdni. Igaz, nem simulok hozzá csupán közel vagyok, nem vagyok én olyan bátor, vagy botor... még legalábbis.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 05:32

Imádom, ahogy a saját szavait fordítom ellene, persze, csak játékból, messze van tőlem minden rosszindulat. Meg is legyint, és érzem én, hogy ő is mulat az egészen, de közben valahol bosszantja is. De amikor úgy adja magát! És vele lehet is ezt játszani...
A fülembe ugyan elülteti a bogarat, de nem most foglalkozom vele, milyen problémái is lehetnek Sebastiannak, hiszen most mindennél fontosabb, hogy jól érezzük magunkat. Ő ezért van itt, én meg jó és szófogadó akarok lenni. Ráadásul tényleg értelmetlen szomorkodni.
- Mihez képest kevesebbet? - kérdezem, mert ezt a részét nem értem. Az orvos hoz döntéseket, és utasításokat ad erre-arra. De a nap nagy részében mi állunk a betegágy mellett, mosdatunk, etetünk, tisztázunk, beszélgetünk a beteggel, mozgatjuk, sétáltatjuk... igény és lehetőség szerint. Lényegesen többet teszünk a betegért, mint az orvos. (Legalábbis napi szinten. Mert vannak esetek, pl. műtét, amikor az orvos is odateszi magát fizikailag) Már csak az a kérdés, mi számít a beteg szempontjából: a döntések meghozatala, vagy maga az ápolás.
- Nem tudom... Én nem tudok érzelmek nélkül dönteni- vallom be nőiesen, és megvonom a vállam.
...
- Akkor legyen inkább: hülyébb, de hülyeségesebb?! Lásd be, hogy nem csak szokatlan, de rossz szó! Gáz! - kötöm az ebet a karóhoz. Ettől még lehet nyelvújító! Csak ezt a szót felejtse el. Nevetek vele. - Én őszinte vagyok, kérlek szépen!
Sebastian leveszi a szemüvegét, és olyannak tűnik, mint aki éppen el akar aludni, de közben dumál, és vigyorog is, nem csoda, ha azt feltételezem, becsiccsentett. Nem láttam még részegen, fogalmam sincs, hogyan hat rá a pia, eddig nem ittunk alkoholt, max 1-2 pohár bort (most több lett volna?). Az üveg felé pislogok, de még van benne, elvileg nem árthatott neki, én is jól vagyok... Bár kicsit melegem van (megint), ez nem zavar. Sebastian is melegít egy kicsit, de őt még úgyse nem zavarnám el a közelemből.
- Maradj csak, majd kinyitom én, úgyis meg kell nyújtóztatni a tagjaim...- utasítom el a felajánlását. Még mindig ágyban akar tartani... Hát nem akar erről lemondani? Nevetgélek rajta, hiszen leginkább egy zsák krumplihoz hasonlít most, én meg csupa energia vagyok...
- Bevallom, úgy nézel ki, mint akit mindjárt magával ragad az álom manó...- kucorgok én is közelebb, és apró puszit adok a homlokára. Jaj, nagyon cuki, ahogy hunyorog...
De azért még filmezne. Sorolja is, milyen filmek vannak még. Az akcióról meg is felejtkeztem. A dráma nem is dráma, de legalább diCaprio játszik benne jól, a vígjátékot ajánlja.
- Legyen hát az. Már úgyis kezdtünk belejönni a nevetésbe... - húzom fel a vállam, nekem mindegy alapon. Tényleg az. Nem a film a lényeg, hanem a társaság. - Úgyis megnézünk mindent, nem?
Nevetgélek magamban, félő, hogy bele fogunk aludni, legalábbis ő. Nekem csak levegő kell, egy kis nyújtózás, és máris olyan leszek, mint az újra töltött Duracell-nyuszi.
Ha kinyitom az ablakot, szélesre tárom, a redőnyt is feljebb húzom, elvégre már öt óra is elmúlt, majdnem hat... A nap már nem olyan éles szögben ver be a szobába, és kell a természetes fény. Nyújtózkodom, megropogtatva a hátamat. Aztán ráhúzom a függönyt a a nyitott ablakra, hogy járjon még a levegő, és visszamászom Sebastian mellé. Remélem, nem aludt el...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 14:20

-Egy beteggel keveset foglalkozik, mint ti, nem? Mármint... érted... - Jaj ha bele kell menni a dologba már meginog a talaj, de még próbálom összeszedetten mondani.
-Én sem. - Vonok vállat, én sem hozok másképp döntést, nem megy, mosolygok is mellé, hogy ez van.

-Áh, hogy te milyen kötözködős lettél hirtelen! Mitől nyílt ki a csipád, hmmm? Amúgy nem, mert a filmre nem mondanám hogy hülye, hanem azt hogy az egész történet hülyeség, és az alaphülyesége lesz rosszabb, nem érezted ki hogy mit is akarok életem? HmmHmm? - Noszogatom, heccelem, de nevetek, főleg milyen kis harcias, imádni való komolyan. Végre nem hagyja rám a dolgokat, mint a randinál, ennek igazából örülök.
-El is várom, szeretem az őszinteséget, ez az egy szerencséd asszony! - Pimaszkodom a megnevezéssel, nevetek, igazából véletlenül mondtam így a szót, de már csakazértis megvédem!

-Nenenene, majd én, maradj maradj... - Fogom meg a kezét ami a mellkasomon pihen, ne szökjön már meg... bár lehet el akar. Ahh... hagynom kéne, csak most perpill olyan jó, de érzem önző vagyok. Lehet neki nem is jó így, csak hagyta nekem. El is ernyed a kezem a kezén és visszaejtem az ölembe. Francba...
De a puszira megenyhülök, kinyitom mindkét szemem, úgy hunyorgok rá, bár nem az álmosság teszi, hanem mert szeretnék élesebben látni.
-El tudnék aludni, ha elakarnék. De nem akarok. - Nézek rá, összefolyik az arca, de az illata az övé. Jó így továbbra is, főleg hogy ilyen közel volt az előbb. Ahh... azt hiszem nekem nehezebb lesz az átállás dolog. Eleenél sem ment. Bár ott más volt a gond. De akkor is... Nem akarok az öleléséből szabadulni, a simogatásából... össze kéne szednem magam. Azért mosolygok, mintha üresség lenne a fejemben, nem gondolkodnék ilyeneken.
-Ha akarod... tarthatunk maratont. - Mosolygok, bár úgy el fogok macskásodni akkor mint annak a rendje.
De menne ablakot nyitni, hát hagyom. Visszafordulok és felülök, visszateszem az orromra a szemüveget, kikeresem a Sendleres filmet és beteszem, a Barlangot meg elteszem.
-Jah amúgy romantikus vígjáték ne lepődj meg. - Teszem hozzá, mikor visszamászik, mert én ugyan nem alszom el. Sőt, részegnek sem tűnök, elvégre elszökött mellőlem ami a mámort kiváltotta belőlem.
-Jennifer Aniston! Tudtam hogy tudom a nevét! Hah! - Szólalok fel hogy beugrik, és nem, nem a borítóról lestem le. Bár onnan is megtehettem volna.
-Ennyi halál után kimondottan jó lesz egy kis életet nézni... nem? - Mondom, de leteszem az ölemből a laptopot újra és nyújtózkodom egy nagyot, még el is fekszem nyöszörögve és úgy is elnyúlok, megfeszítem az izmaim, hogy jólesően lazuljanak el újra.
-Felébresszelek? Van rá egy ősi módszerem, generációról generációra száll a technika, de mindenkinél egyedi. Jobb mint az ablaknyitás. Érdekel? - Kérdezem ártatlan mosollyal, nem kell tudnia, hogy alamuszi vagyok jelenleg. Én csak kedves akarok lenni, higgye ezt, ohoho.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 15:30

- Hogy kevesebbet beszél és van vele fizikai kontaktusban, az biztos- mondom komolyan, de azt nem tudhatom, valójában mennyit foglalkozik vele. Át szokta-e nézni naponta az eredményeket, vagy rábízza ezt is valamelyik medikára... Mennyire szívügye a beteg sorsa, vagy csak felületesen és sablonosan végzi a vele való munkát... Néha utóbbit érzem. Amit House is mondott, nálunk is igaz néhány orvosra: "A beteg ember csak megkeseríti az orvos életét." Azaz nem a betegséggel van a baj, azt tudja kezelni, csak a személyiség, ami mögötte áll,  nem érdekli. Én pedig nem így gondolkodom.
Összemosolygok vele, amikor azt mondja, nem tud a szíve nélkül dönteni. Ah, legalább ebben is hasonlítunk, tök mindegy, hogy ez most jó vagy rossz. Mintha sorstársam lenne.
...
- Nem is kötözködök!- nevetek fel- Hülyeség, mint olyan főnév, és nem jelző, tehát nemlehet fokozni!- mondom tovább a magamét, engem nem tud ezzel a maszlaggal megetetni, bármennyire szeretem. - Értem, értem, hogy mit akarsz mondani, de nem csinálod jól! - cukkolom tovább, de kedvesen, eszembe sem jutna, hogy valóban bántsam. - Akkor mondd így : nagyobb hülyeség a vége, mint amire számítani lehet..., vagy a legnagyobb hülyeség, amit valaha láttam. Hm, hm, hm????- meresztgetem a szemem, és úgy hümmögök, ahogy ő.
Megnyugtat, hogy nevetgél, én meg régen éreztem magam ennyire energikusnak. Miért is álltam ki ennyire hevesen valamiért? Már nem is emlékszem. Pedig milyen apróság ez a dolog!
- Néha egy szerencse is elég- kacsintok. Ha mázlista vagyok, hogy nála ez jön be, akkor semmi baj nem lehet. Én biztosan jól jártam... (Az asszonyra nem kapom fel a fejem, máskor is szólított már furcsán.)
...
- Nyugi már, Sebastian, nem vagyok béna!- jaj, ne kíméljen már ennyire, hát nem a mozgásképességemet vesztettem el! Nevetgélek. De maradok még egy pár másodpercet, lehet, hogy tényleg csak a kezemet akarta fogdosni egy kicsit. (Mellesleg nem volt olyan rossz.)
Olyan álomittas, mondom is neki, de persze, aogy szokott, most is tagad. Kap egy puszit, nyitogatja a szemét. Hunyorog. (Nem a fény miatt, még be van sötétítve)
- Akkor ne aludj. Én sem akarok még aludni, elvégre arra való az éjszaka, nem?- kérdem kedvesen, és maradok még egy kicsit mellette, mert szó, mi szó, nehezemre esik megválni a közelségétől.
- Tarthatunk, de mozogjunk egy kicsit, különben sajogni fog minden tagunk...- kérem tőle, és meg is ropogtatom magam a már nyitott ablaknál, jelezve, nekem már ennyi fekvés is sok volt egyszerre.
Megvitatjuk, milyen műfaj legyen a következő, és bólintok, nekem jó lesz az is. Úgy látom, Sebastianra is jó hatással van, hogy levegőt eresztettem a szobába, mert kicsit felélénkül. Jennifer Aniston nem hoz lázba, ahogy Sandler neve sem, ennyire azért nem ugrálok a filmekért.
Ahogy nyújtózkodik, éppen olyan, mint egy macska. Lám, ráférne egy kis mozgás, nem is értem, miért az ágyban csinálja, és miért nem mozgatja meg magát egy kicsit. Nem szólok bele, ő tudja. A kínai közmondásomat is kicikizte, én a bölcsességeimet most elhallgatom...
Bár nem vagyok álmos, a kérdése felcsigáz, mosolyt csal az arcomra. Úgy érzem, ennek nevetés lesz a vége, úgyhogy bólintok.
- Naná. - Lássuk csak, mi ez az ősi módszer? Bár nem mutatom, máris mulatok rajta.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 16:24

-Igen, igen, erre gondoltam. - Bólogatok, örülök hogy megértett. Na meg abban is megért, hogy nehéz, sőt lehetetlen érzelmek nélkül dönteni, legalábbis nekünk. Legalább nem néz rám furán emiatt, én meg rá pláne nem, jó is ez így.

-Ahh a fenébe, nyertél, ezt nem vitatom! - Kacagok fel a főneves érvelésre, mert ez tényleg így van, nincs mese! Tovább cukkol, teljesen jogosan, elvesztettem a csatát, ahogy meg meresztgeti a szemét és hümmög legszívesebben csókkal fojtanám el az ellenérveit, de csak az ajkamba harapok. - Nyertél nyertél, de csak most az egyszer édes, csak most az egyszer! - Vigyorgok, valahogy annyira jó vele. De hogy miért ilyenen agyalok megint nem tudom, ez csak úgy jön, magával ragad a pillanat és az sem zavar, jól beégtem. De talán nem is mert csak játék volt.
-Nah, te kis mázlista... - Nevetek, de tény, szeretem hogy őszinte velem, remélem tényleg mindig az.

-Tudom, tudom... - Áh, kezd leesni, hogy csak lázadni akar ellenem, félreérti miért kötném az ágyhoz, bár én inkább úgy mondanám: magamhoz. De ez a szerencsém, jobb is így, jobb ha nem tudja mi jár a fejemben, ez tény, el is engedem.
-Arra is... - Vigyorodom el, mert igen, pajzán dolgok is eszembe jutnak, de gyorsan elütöm a dolgot, ne legyek megrágalmazva. - Éjfélkor a legjobb fagyit enni! Tiszta bűnözés! - Nevetek, amúgy tényleg.
Amikor kikel mellőlem és előkészítettem a következő menetet, elnyúlok és folyok az ágyon, mert ehhez van kedvem, ez esik jól. Kikelni nincs kedvem, azt hiszem nekem lusta napom van. De csak rosszalkodni akarok, felélénkíteni mindkettőnket, hát ártatlan kérdezek.
-Okés, akkor feküdj el, lazíts! Hunyd le a szemed... jól van, a tarkód alá tedd a kezeid, koncentrálj a légzésedre, figyeld a hangom... lazíts... - Magyarázom, remélve csinálja, amit kérek, lágyan és lazítóan beszélek, valóban engedje el magát. Ott ülök mellette, meg kell hagyni, jó lopva gyönyörködni benne. Nagyon is. De hát ha minden terv szerint halad, nem torpanok meg.
-Ügyes vagy, érezd hogy lazítasz! - Mondom, majd hirtelen végigzongoráztatom az ujjaim az oldalán és a hónalján, remélve csikis és ha igen, abba nem hagyom, kihasználom a helyzeti előnyeim és gonosz manó mód vigyorgok.
-Húú de éber lett valakiiiii! - Cukkolom, ha esetleg nevetne, de én nagyon keresem hol csikis, ha csikis egyáltalán. Én nem vagyok, csak a tarkómnál meg a talpamon, de ezt kevesen tudják, így könnyen vagyok merész muahahah.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 16:53

- Csakhogy beláttad, már azt hittem, fel kell adnom!- nevetgélek vele. Nehéz menet volt, mégiscsak egy tanárral vitáztam, ráadásul nem is akármilyennek. Nem az számít, hogy bebizonyítottam, nekem van igazam, hanem az, ahogyan ezt az egészet végigjátszottuk. Kedves volt és mókás, nem volt benne semmi sértő.
- Jaj, ne hidd, legközelebb sokkal bátrabb leszek, ha meg kell védeni az igazamat!- kacsintok, így járt, ha már megtanít erre is. Remélem, nem érezte megalázva magát, nem erre utal az a szájbaharapás.
Nem érzem magam mázlistának, de erről nem nyitnék most vitát. Örülök, hogy így látja. Talán nekem is így kéne látnom magam. Mindennek oka van, azt mondják, nincsenek véletlenek. Csak hát... Van egy hiányérzet bennem, és nem tudom, ezt meddig lehet ilyen módon betömködni...
...
Az egyetlen negatívum, ami Sebastianhoz köthető, hogy úgy kezel, mintha nagy beteg lennék, és nyomnom kéne az ágyat. Úgy látszik, hiába papoltam neki a minőségi ápolásról, erről rossz képet kapott, vagy nem tudja alkalmazni rám, mert én pont az az ember vagyok, aki nem akar feküdni. Nem is vagyok már beteg. És amióta aktív programokat csinálunk, sokkal jobban érzem magam. Mondjuk, ebbe belejátszik az is, hogy folyamatosan szóval tart, időm sincs nagyon merengeni.
- Wow, fagyi? - Kezd kíváncsivá tenni. Ez most ötlet vagy emlék? - Én krumplit sütöttem egyszer hajnali kettőkor...- az sem volt rossz program... - Ha most alszunk, csavaroghatunk éjszaka... - nézek rá, vajon tényleg fagyizni akar-e az éjszaka közepén. Nekem mindegy, mikor mozdulunk ki...
Míg ablakot nyitok, ő a következő filmet teszi be, aztán ő nyújtózik el. Mint egy macska, éppen csak nem dorombol, de tényleg. Azt várom, hogy ásítson is, de az elmarad. Inkább felélénkül, és rám vetíti a nyűgjeit, mintha bizony én lennék álmos, nem pedig ő. Viszont egyből fel is ajánlja, hogy felébreszt, és a hangja olyan bizsergető, belemegyek a játékba, holott sejtem, hogy valami csintalanságra készül.
Már majdnem bedőlök neki.... Ezt a módszert ismerem, abszolút relaxáció, nem értem, hogy fogok ettől még frissebb lenni, általában elalszom, ha végigcsinálom az izmaim ellazításának procedúráját. Egyedül az nem stimmel, hogy lazítsak, ha a tarkóm alatt van a kezem, de rá bízom magam. Becsukom a szemem... lazítok... Figyelek a légzésemre... a hangjára...
- Ah-haha-haha-  nevetvek fel, ahogy végig csiklandoz, és védekezőn húzom össze magam.- Ehhhez nehhhhem vohholt szép!- de csiklandoz tovább, és nem könnyű beszélni, amikor úgy nevetek, hogy a könnyem is folyik.
Védekezésből támadni szeretnék, de még mindig a védekezésé a hangsúly, lévén, mindenhol, de mindenhol csikis vagyok. Igyekszem a keze után nyúlni, elkapni, vagy a teste felé, hogy visszaadjam, de vagy ügyetlen vagyok, vagy hatástalan, mert nem érek célt. Csak rajtam nevet, nem azért, mert én is megcsikiztem.
- Jajj, hagyd abba, ez már fáj!- dehogy fáj, csak fárasztó ennyire nevetni, Már alig kapok levegőt. Lihegek, melegem van.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 17:05

-Fene, akkor elrontottam! - Nevetek, persze csak hülyéskedem.
-Legközelebb jobb érvelési tárgyat választok! - Kacsintok, egyáltalán nem érzem megalázottnak nekem, ez látszik, jó a kedvem, meg én szeretek vitatkozni, vagy inkább úgy mondom érveket egymásnak feszíteni.

-Jah, fagyi! - Miért ne, igazából ettem már későn mert úgy ettem volna valamit. - Az sem rossz, bár az sem valami egészséges, de hát ettől bűnözés! - Nevetek, na igen, ezeket a bűnözéseket nem vetem meg, néha kellenek. - Szeretnél éjszaka mászkálni? Szép este a város. - Mosolygok, ha nagyon kimozdulna nem fogom bezárva tartani, meg én este is szeretek sétálni. Meg is védem, ott sincs hiba.
Aztán nyúlok el és vetem fel neki hogy felélénkítem kicsit. Persze belemegy, engedelmeskedik gyönyörűen, látom még komolyan is vesz, irtó édes. De hát nem bírom kihagyni, muszáj megcsikiznem, ettől én is éberebb leszek.
-Lehet, de hatásos neeeeeem? - Nevetek vele, szerintem abszolút bejött!
Próbálkozik, ő is csikizné az oldalam, de az nem a megfelelő hely, így gonoszabb a vigyorom mint valaha.
De hát közli ez már fáj, hoppá azt nem akartam, ennyire nem akartam megcsikizni, be is fekszem mellé, kisimítom az arcából a haját, somolyogva bújok a füléhez és suttogok.
-Bocsi, az nem volt cél, csak hogy nevess... Bocsi, bocsi... - Tudom milyen rossz ha már fáj, azt hiszem nála is ez a helyzet, szóval rögtön engesztelem, simogatom az oldalát, puszilom a fejét, ne haragudjon rám, nem szeretném. De muszáj pimaszkodnom.
-De felfrissültél, nem? Most mondd hogy nem! - Kuncogok és vigyorgok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 17:39

- Így jártál!- nevetgélek én is.
- Tedd azt, tedd azt!- magabiztosabbnak érzem magam, de ez is Sebastiannak köszönhető. Bárikor szívesen szócsatázom velke, mert sosem bántó, amit mond, ahogy mondja... És ez sokat jelent.
...
- Ah, bűnök...A bűnök egy része kifejezetten jó! - Fagyizni éjjel, vagy sült krumplit enni, kólázni... Ha így nézzük, én sem vagyok feddhetetlen (sőt, másképpen sem), de ezek a bűnök nap mint nap csábíthatnának, és néha csábulok is.
- Nem feltétlenül ma éjjel, mert holnap viszonylag korán kelek, de... Beiktathatunk egy görbe éjszakát valamikor...- Görbe, nem görbe... Sétálhatunk is, mert szeretem az éjszakai várost, amikor már valóban kihaltabbak az utcák, és csak a csend van, a fények, meg az óceáni levegő...   Szeretem, amikor fúj egy kicsit a szél.
Az ágyban aztán lazításra kér, engedelmesen nyújtózom el, és alaposan ki is használja a helyzetet, mert megcsiklandoz, eléggé alattomosan, még a könnyem is kicsordul, védekezésre is majdhogynem képtelen vagyok. Némi nyafogással tudom csak leállítani, komolyan is veszi, abbahagyja, mellém dől, simogatni kezd és vígasztalni.
Gyorsan összeszedem magam, és úgy teszek, mint aki engesztelődik és kienged, de aztán hirtelen mozdulattal rá fordulok, és ledöntöm, azaz rá ülök, és az ágyhoz rögzítem a kezeit.
- Meg is lett az eredménye, alul maradtál!- nevetek rá felülről, nagyon királynak érzem magam, hogy ledöntöttem, de fogalmam sincs, hogyan tovább, mindkét kezem foglalt, nincs mivel csikiznem... Hacsak... Előre hulló hajamat felhasználva kezdem csiklandozni az arcát, nyakát. Fogalmam sincs, mennyire lesz ez hatékony. Ha betakarja az arcát a hajam, biztos szabadulni szeretne majd...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 18:06

-Így, így! - Nevetek vele, bizony hogy így jártam.
-Teszem is, ne félts! Egy csatát lehet megnyertél, de a háborút nem! - Nevetek mert hát messze nem gondolom ilyen véresen komolyan a dolgot, de pont ide illett, muszáj volt!

-Igen, csak a szemérmesek ráhúzzák a tabu szót, de nekünk csak még édesebb lesz a dolog ettől... - Somolygok, ez sok mindennel így van szerintem.
-Jól van, Én csak délelőtt találkozom Josh-sal. Mondhatni ráérek! - Mosolygok, mert Amelia legalább annyira könnyen rávehet bármire ha akar, mint Josh és Henry. Vagy épp Elee.

De hát megcsikizem, mert én ilyen alattomos vagyok, de olyan gyönyörűen ki lehet használni a helyzetet, hogy eszméletlen, főleg hogy még a karjait is a feje alá tette! Persze mikor mondja, hogy fáj már neki rögtön engesztelni próbálom, látszólag nem is ártott a dolog. Emiatt is lep meg, hogy rám fordul, hirtelen dobban a szívem, főleg hogy rám ül és lefogja a kezeim, édes börtön. Látszik meglepett, úgy is nézek rá, hogy kiül az arcomra, erre nem számítottam.
-Ez egy ilyen nap? - Előbb a szócsata, most ez... de kuncogok a haja miatt. - Ááá, neeee, kivédhetetlen mindent beborító hajtámadás! - Forgatom is a fejem, mert tényleg mindjárt ez lesz a vacsorám, de inkább felhúzom a lábaim hogy a talpaim az ágyon legyenek és hirtelen kinyomom kicsit a csípőm, hogy előrébb dőljön rám a drága, ha meglazul a keze, vagy ha nem, akkor is elveszem az egyik kezem egy ügyesebb mozdulattal és átkarolom.
-Az nem gond ha alul maradok, ha kezemben az irányítás, hehehehe. - Búgom a fülébe. Remélem arra most nem figyel, hogy hullámokban önt el a melegség és a derekamnál összpontosul, mert hát... tehetek róla ha izgató?
-Mit kapok azért hogy újra szabad lehess? - Búgom tovább, ó én nem adom fel, nem az a fajta vagyok, mint észrevehette. Bár az egyik kezem még lehet fogja, de ez mellékkérdés most.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Today at 12:53

Vissza az elejére Go down
 

Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 8 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

 Similar topics

-
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-