Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next
SzerzőÜzenet
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 18:43

- Mióta háborúzol velem, Sebastian?- nézek rá csodálkozva. Lehet, hogy csak a mondást használta ki, de ezzel akkor is meglepett.
...
- Tabu, az más. Az nálam olyan dolog..., amit valamiért nem szabad, bármennyire szeretném...- mondom szendébben. Tabut sérteni veszélyesebb. Mintha szándékosan dugnám tűzbe a kezem.
Egy éjszakai kiruccanásról beszélgetünk. Ha most aludnánk, nem zárnám ki a mai éjszakát sem, de Sebastian azt mondta, nem akar aludni, és igazából engem sem vonz ilyen funkciójában az ágy. Más az, hogy mellé fekszem, és filmeket nézünk órákon át.
...
Megcsiklandoz, de bedől a gyengeségemnek, és aztán alul marad. Hogy már nem csiklandoz, az izmaim sincsenek görcsben, a levegőt is egyre normálisabban veszem, bár a szívem zakatol még rendesen, és kipirult az arcom, olyan melegem lett.
- Hű, leterítettem a nagy Sebastiant! Hova írjam fel? - nagyképűsködöm, jókedvűen, hogy sikerült meglepnem. Ma már nem is először, haha!
A hajammal indítok támadást. Szerencsére tiszta és puha, a minap mostam, nem hiszem, hogy ne lenne jó az illata... Bár a szájban tényeg kellemetlen, de ha harc, legyen harc, itt minden megengedett!
Mozdul alattam, kibillent, lazul a kezem, kihasználja, kiszabadítja a kezét és átkarol, de nem fordít maga alá. Szabad kezemmel támasztom magam, nehogy rá essek. Közelebb húz, a fülembe suttog, zúg a vérem, melegem van, szeretném... Szeretném azt hinni, hogy arra gondol, amire én.
- Ára van a szabadságomnak? Akkor neked kell megszabnod, mivel válthatom ki, hisz te vagy fölényben- vágom ki magam, mert ha mellé nyúlok, megsebzem és kész, annyi a jó hangulatunknak...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 19:02

-Úgy őőő... fél perce? Ez az érvek csatája! - Nevetek, jelezve, nem komoly egyáltalán. - Jaj már, csak játék, hát szerinted akarok én veled komolyan vitázni? Bármiről is? - Mondom kedves hangon, hogy ugyan már.

-De egyes diabéteszek vagy mik szerint tabu este enni ilyeneket! Szóval szabályt szegsz, hm? - Átállítom a sötét oldalra, oda a jedisége.
Később már megcsikizem, de csak kihasználja a jóhiszeműségem, ahogy előbb én az övét (gyorsan tanul) és már fölében is kerekedik.
-Ó, Nagy Sebastian, jobb mint a Nagy Sándor! Amúgy sehova, ez titok! - Nevetek vele, mert nem olyan nehéz engem, nos... levenni a lábamról?
A hajával "molesztál", de én csak nevetek, mert amúgy kellemes, csak épp megenni nem az. Ezért is döntöm meg a csípőm, hogy előrébb essen, rám... suttogok a fülébe, de a válasza... ahh... nekem is elkalandoznak a gondolataim, ez a szabad kéz... de mit is akarok? Érzem hogy egymásnak feszül a vágy és az értelem, mert hát utóbbi azt mondja, hülye vagy Sebastian, nem kicsit...
-Igaz... - Lehelem, de tétovázom. Ránézni sem merek, szuszogok a hajába. Ég az ölem, a kezem, ahogy a hátán pihen, zsong a fejem, mert minden Amelia illatú. Epekedem minden érintésért... katasztrófa. Határt akartam húzni, hogy ne tudjon bántani, ne fájjon a dolog jobban mint amennyire bántott, de... nem bírok szabadulni. Kibújtatom a másik kezem is és azzal is átkarolom, ölelem, húzom magamhoz. Nem zavarna ha rám nehezedne, mert nem is nehéz.
A szószátyár énem nyelvét elvitte Amelia leendő cicája, nem találok szavakat. A belső vívódásomra most nincs is. Nem tudom mit akarok... azt sem mi ez az érzés, hogy egyszerre félek és akarom, mert akarom, hogy szeretgessen, hogy csókoljon, de közben fáj, hogy ő nem is akarja úgy mint én és nem is fogja, mert soha nem is akarta és... és mégis elgyengülök. Ebben a pillanatban nem tud érdekelni, ha megalázó másodiknak lenni, ha nem, most nem érdekel, csak ölelni akarom. Simogatom is a hátát, másik kezemmel a fejét és a haját, ahogy leteszem a fejem, húzom az övét is, feküdjön rám. Azt hiszem önző vagyok, nem kicsit, de mivel gyöngéden fogom, akkor szökik amikor akar. Fájni fog, de meg fogom érteni. Sőt... igazat is adok neki... de egyelőre... nem akarok gondolkozni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 19:39

- Szoktál..., de ez nem baj!- mondom. Vitázni lehet, veszekedni nem szeretnék. Attól szörnyen érzem magam. És szörnynek. Brrr. De látom, ő is erre gondol.
...
- Mondjad csak nyugodtan: cukorbetegek... (amúgy diabéteszesek), de én nem vagyok cukorbeteg! Azt eszem, amit szeretnék, akkor, amikor szeretném, kajában nincs tabu!- vigyorgok, könnyű dolgom van.- Néha eszek-iszok egészségtelen dolgokat, de manapság már nehéz ezeket kikerülni!- mondom újfent meggyőződéssel, megerősödve azon, hogy bátran kiállhatok az érveim mellett.
- Én mégiscsak felírom, ha már ilyen nagy szám! De nem mutatom meg senkinek!-nevetgélek, hogy Nagy Sándorhoz hasonlítja magát.
Kiküzdi magát, de alattam marad, a kérdés a levegőben lóg, és megint ott az a vibrálás... Jaj... Közelebb húz, ellazul a másik kezem is, már nem akarom leszorítani, már nem akarom legyőzni... Átölel a másik karjával is, simogatni kezd, és érzem, ahogy ezernyi hangya fut végig a testemen. Eszembe jut az érzés, amikor csak képzeltem, hogy megsimogat, de ez még annál is ezerszer jobb. Odahúzza a fejem a fejéhez, és csak szuszogunk így, egymáshoz simulva. Elernyedek, bár nem nehezkedem teljesen rá, féle, nyomnám, megfojtanám.
Nem mondja ki, nem is kell, mert az ölelése úgy hiányzott, én sem találok szavakat. Óvatosan nyújtom ki a lábaim, hátrafelé, lábaim között hagyva az egyik lábát, így fekszem lassanként mellé, a fejemet nem mozdítva el a nyaka szögletétől. Az orrom a bőrét érinti, és csábít a gondolat, hogy megpusziljam, mert hiányzik. Ő hiányzik. Mint férfi, úgy hiányzik. És ettől mégis bűntudatom van. Minden, ami ezen túl mutat, ahogy ölelkezünk, az már tabu. Szeretném, de nem tehetem. Megégnék, megégetném. Ő csókot sem akart...
- Hmmm, micsoda vátságdíj az, ami ennyire kellemes? - súgom inkább neki, és megpuszilom a vállát, aztán oda hajtom a fejem.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 20:05

-Csak mostanság... kicsit... - Sütöm le a szemem, mert tény, kicsit veszekedtünk, de.... nem akarnék vele szándékosan, véletlenül sem.

-Akkor nem az... az aki kajatanácsokat ad, étkezési tanácsadó, mi a neve? - Nevetek, nem a cukorbetegekre gondoltam, de valami hasonló nevük van, tudom! - Jaj dehogy nincs tabu, te is egészségesen étkező típus vagy nem? Már amikor reggelizel persze és hallgatsz a nagyon okos barátodra! - Vigyorgok, kihagyhatatlan. - Ez tény, tény, de tudatosan vágod sutba ezt a tudást olyankor! - Nevetek, újabb kis minicsata, bár tudom, ebben is elbukom, de nem zavar. Tetszik a harciasabb énje is.
-Hát na jó, de ne bízd el magad! - Intem meg, elvégre vannak még trükkök a tarsolyomban és ott a visszavágás ténye is!
Vissza is vágok, de patthelyzetet okozok magamnak. Egyszerre akarom és nem. Az angyal és az ördög csatázik a két vállamon, de hagyom a csudába őket és csak ölelem magamhoz. Érzem hogy helyezkedik, egy pillanatra megijedek, hogy lemászik rólam és közli nem kéne, de ehelyett elfekszik mellettem, szorosan, félig rajtam, ami jó, kellemes. Érzem a nyakamon a lélegzetét, érezni is akarom.
-Ami nekem jó nem zárja ki hogy neked is az legyen... - súgom vissza, mosolyogva, mert örülök, hogyha nem vagyok unalmas vagy nem kellő neki. Persze ott vibrál a fejemben a gondolat, hogy mással szívesebben feküdne így, de most erőszakot veszek magamon és nem figyelek erre, nem akarok. Csak egy kicsit...
Inkább a homlokát csókolom meg hosszabban, majd párszor röviden, kezemmel a karját simogatom, a hátát, másikkal is. Lábammal kicsit az övét, mindenhol érezni akarom... csak egy kicsit... csak egy kicsit.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 20:39

- Ah, felejtsük el...- legyintek. Ha volt olyan, ami nem kellemes, már túl vagyunk rajta (remélem).- Hé... - vágok valami hülye fejet, ne lógassa nekem itt az orrát, mert le- vagy megharapom!
...
- Tökéletes így: étkezési tanácsadó, amúgy diabetikus (nővér)...- mosolygok, de kisegítem, tudom, hogy tudja, csak nem jut eszébe a szó. Velem is elő szokott fordulni az ilyesmi.
Próbál ellenem érvelni, hogy mégiscsak vannak tabuk az étkezésben.
- Nem, nem... Ha megkívánom..., megeszem!- de mosolygok az okos barátra, ez természetesen ő. Igen, gyakorta reggelizem csak miatta. Megígértem! Ahogy igaz, tudom, hogy vétkezem, amikor olyat eszek, ami egészségtelen.
- Eszembe nem jutna elbízni magam! Az az ostobák kiváltsága!- kérem ki magamnak. Így is elég vaj van a fejemen. Hogy mik nem jutottak eszembe vele kapcsolatban? Szerencsére (vagy nem), időben felébresztett...
A csiklandozásból kisebb bírkózás lesz, abból ölelkezés. Nem akarok kibújni belőle. Nem tudom pontosan, hogyan is érzek most iránta, olyan váratlanul ért, amit a minap mondott, és a helyzet, amit teremtett vele. Egyfajta távolságtartás, pedig a testi kontaktus éppen úgy az ő része is, mint az enyém. Mindig is így éreztem, akkor is, ha csak a kezem fogta, akkor is, ha egészen belém merült.
De a határt itt húzta meg, csak eddig lehet menni, és bármennyire erős a vágy, hogy megcsókoljam, nem tehetem. Egyetlen puszi is elég volt, hogy elrontsam a hangulatot, és ez a mostani túl édes, túl kedves nekem, hogy kockára tegyem.
- Akkor ez nem is klasszikus fogva tartás... - kontrázok és kuncogok, mert az ujjai megint a karomat szántják, és ez... csikis. De aztán elmúlik ez az érzés, és másik jön helyébe, ahogy a lábával is simogat, és homlokon csókol, és...
- Elcsábítasz? - nézek rá, kétség gyötör, vajon helyes-e, ha megint elkezdünk valamit, aminek nem lehet boldog vége.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 20:54

Lesütöm a szemem, hogy veszekedtünk, hogy előfordult egyáltalán. De amilyen buzgón fel akar vidítani, hamar mosolyt csal az arcomra. Reméltem hogy nem haragszik, de azt hiszem tényleg nem teszi, ami jó hír, megnyugtató.

-Áh! Akkor az! Tök hasonló! - Nevetek, jah tényleg, az, na mindegy, megértett, ez a lényeg. - Áh, mert a szervezeted jobban tudja mint a... diabetikus! Lázadsz a tudomány ellen! - Nevetek, mert szerintem is hülyeség, de ha ez jutott védeni valónak most, akkor ez jutott.
-Bölcs meglátás! - Nevetek, hogy nem bízza el magát ennyitől, pedig elbízhatná, ha egyszer bejött valami máskor be fog szerintem, én már csak így működöm.
Ahogy abban is megnyilvánul, hogy egyszer elcsavarta a fejem, nincs nehéz dolga most sem. Ölelem, ő is engem és ez így nagyon jó. Többet is akarnék, de nem lehet. Azaz lehet, csak magam szívatom vele. Tényleg szívatom vele magam? Elvégre... miért nem bírom elfogadni, hogy a szex működik, de többet ne várjak? Neki Lionel kell de velem is hál. Ennyi... nem kéne megalázónak éreznem, elvégre ha másra is gondol közben, attól még az aktus az aktus, jól eső... de nekem mégis kevés. Többet akarok, de nem tudom miért.
-Ki mondta hogy annak kell lennie? - Kérdezem csendesen, elvégre én sehol sem kötöttem ki, tudtommal ő sem. Simogatom, puszilgatom, jól esik, nem tehetek róla. A kérdése meglep, felforrósodik a tüdőm is, ahogy éget a levegő, mit is akarok? De nem gondolkodom, csak visszakérdezek, mert érdekel.
-El tudlak? - Nézek rá, mivel rám emelte a tekintetét. Nem tudom mit akarok... egyszerűen csak fűt a vágy, döngeti az ellenállásom vékony falát. Epekedem az ajka érintéséért, hogy együtt legyek vele, hogy minthogy magamon érezzem... magamnak érezzem? Hacsak egy estére is... Ostoba vagyok, gyenge... bánni fogom, de jelenleg nincs erőm ellenállni, csak vágyakozva nézek rá, bár cselekedni nem merek. Lehet ő kicsit sem érzi, nem akar, mást akar, Liot akarja... bele kéne törődnöm hogy második vagyok, az maradok... mindenben, mindenkinél. Ez van.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 21:40

Olyan finoman bánunk egymással, mégsem érzem erőltetettnek az egészet, ahogy folynak az események. Az a képzetem támad, a mindennapok éppen ugyanilyen hangulatban telnének vele, és kicsit bánom már, hogy nem mondtam igent arra, hogy hozzá költözzek. Hiszen nincsen közöttünk semmi zűr...

Bólogatok,  tényleg közel járt, szóval biztosan tudta, mit akar mondani, csak épp a nyelve nem állt rá. (Foghatjuk a borra.) Nevetek, hogy lázadónak titulál, nem igazán hívott még így senki, főleg nem az étkezési szokásaim miatt, ami valljuk be, teljesen átlagos.
Elbízni nem fogom magam, ez igaz, de elkönyvelem magamban, hogy Sebastian legyőzhető, legyűrhető. Ki tudja, mikor veszem még ennek hasznát? De csak nevetgélek magamban, nem érzem még a tetteim súlyát.
Összeölelkezünk. Furcsa módja, ha váltságdíjról beszélünk, bele is zavarodunk, azt hiszem, mert egyikünknek sem kellemetlen a helyzet.
- Te állítottad, hogy szabadulnom kell...- ez már csak üres fecsegés, ez már másról szól, de nem tudom pontosan ő mennyit akar, és én... A puszik... Szeretném jobban felemelni a fejem, azt a puszit a számon érezni, de az már tabu, tegnap úgy az eszembe véstem, mint valami törvényt, és nincs több erőm, hogy elviseljem, hogy még valaki kilépjen az életemből, akit szerettem.
Ahogy közeledik, úgy érzem, szeretné átírni a minap állított gátakat. Félek újra megégetni magam, félek őt megsebezni, ezért a kérdés. Válasz helyett visszakérdez.
- Tudnál... - de az ujjaimat a szája elé húzom, mielőtt bármit mondhatna. - Megijesztenek a kétségeid, és a sajátjaim is- mondom neki szomorúan. - Azt szeretném, ha nem kételkednél bennem. Ha elhinnéd, hogy akkor este is..., miattad voltam veled. Nem azért vagyok most sem veled, mert menekülök magamtól vagy Liotól... és tudom, hogy nehéz ezt elhinni. Tudom.
Visszahajtom a fejem a mellkasára.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 21:53

-Mert nem engedtelek volna könnyen... - Mosolygok, de nem hazudok, tényleg nem akartam elengedni, ha már ilyen közel van hozzám, ha már fölényem van, ha már akár játékból is, de picit vissza lehet vele élni.
A kérdés, hogy elcsábítom-e... nem tudom, el szeretném, de tényleg el tudom? Tényleg el akarom? Olyan kusza most minden, szidom is magam érte, de hát... ez van ha nem tudok ésszel dönteni, csak érzésből, mert hát azt sem tudom mit érzek, mit akarok...
Elnyílik kicsit az ajkam, hogy el tudnám csábítani. De mielőtt jobban átgondolhatnám mit is jelent ez nála, érzem az ujját az ajkamon, hosszabban pislogok. Ránézek, de lesütöm a szemem. Nem akartam megijeszteni. De igaza van, nem tudom mit akarok, mit rángatom bele? Ahh... De folytatja, és noha nem nézek rá, kicsit megmerevedek minden mozdulatomban. Zavarba jövök, kínosnak érzem az egészet. Ellenben valóban ez a bajom és tényleg nehéz elhinnem.
-De valahogy... tényleg nehéz... hiányzol de... nem szeretnék... valahogy nem szeretném ha... lehetnék akárki igazából, mármint... akárki aki nem jöttment de mégis akárki aki... pótolja őt neked. Vagy nem is pótolja csak... átmenetileg... van... vagy ilyesmi. Miért vagy velem? - Magyarázkodom sután, csendesen vállamon a fejével és nézem a plafont. Miért van akkor velem? Mást szeret... akkor miért van velem? Én tudom miért vagyok vele, kívánom, szeretek vele lenni, élvezem a társaságát, nagyon is de... Mindig a de.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 22:44

Megmagyarázza, miért kellett volna váltságdíj a "szabadságomért", de ha tudná, én sosem szeretnék szabadulni tőle, attól, amit adni tud; megijedne. Magamhoz láncolnám, kötöttségest szeretnék, nekem nem elég már nyitott kapcsolat, vagy másodiknak, sokadiknak lenni. (És nem szeretve semmiképpen)
Érezni vélem a vágyat, ahogy benne, bennem is ott van, nem kétséges, hogy működik a vonzalom, működne a szex, nem kétséges, hogy felszabadítana bennünk bizonyos gátakat, ha nem lenne az a gát, ha nem ő jelenti ki, ha...
Bakker.
El tudna csábítani. Elég lenne egyetlen csók, nem tudnék megállni, kívánom most is, ahogy mindig kívántam, amikor neki adtam magam. De ha neki ez csak szex, nekem fájdalmat okozna, még akkor is, ha nagyon odaadó és figyelmes. Mert rájöttem, ennyi már nem elég. Azért kapaszkodtam abba az érzésbe is, hogy szerelem... Sajnos, talán az sem létezett soha. Önérzetnek annyi, bizalomnak annyi, félek, nem lesz férfi, aki újra meg tudná nyerni a szívem.
Azt mondtam, azt ígértem, őszinte leszek vele, és elmondom, amit érzek, vele kapcsolatban és velem kapcsolatban, és míg beszélek, megfeszül alattam, és nem is kell megszólalnia, hogy tudjam, igazam van. Nem bízik bennem. Nem csak nemi vágy volt, ami hajtott hozzá, és most sem csak az hajt, de elhinni, hogy többet éreztem annál nehéz, ha azt hiszi (jól hiszi), hogy közben egy másik férfi is volt az életemben. Bonyolult ez.
És többé nem akarom adni magam olyannak, aki nem szeret, aki nem úgy szeret... Mert hiábavaló. Ugyanoda jutnánk, mint ahol most vagyunk, kicsit szenvedünk egymás hiánya miatt, de ha ez csak szex, akkor nála majd betölti az űrt valaki más, én meg apáca leszek, de a barátságára akkor is szükségem van, ha neki is kell... Jaj, nem tudom!
Aztán beszél ő... Vissza kell emelnem rá a tekintetem. Megerősít, hogy nem egy csónakban evezünk.
- Te is hiányzol...- nézek rá szeretettel, melegen- Nem akarok pótlékokat keresni. Nem akarok átmeneti kapcsolatokat, elsietett döntéseket, csakhogy ezáltal felejtsek el valakit... - magyarázom nyugodtan. Ha ilyen szerepet akar az életemben betölteni, nem ér célt. Nem vígasztalódni akarok vele.
A kérdés, hogy miért vagyok vele, sokkal kézenfekvőbb. Ebben ő szerepel és én, nincs senki más.
- Mert szeretlek- hah, rájöttem egy ideje, és ő nyitotta ki a szemem, mi a rajongás, és mit jelent igazán szeretni. Csak volt ugye a lila köd...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 23:02

Az egész szituáció bonyolult. Nem tudom mit akarok, azt sem ő mit akar, csak azt tudom én többet akartam, többet láttam a dologba, nem is tudom mit. Hogy talán... azért van velem többet, mert mint ember is szívesen van velem, mint férfival, én nem hiába hívom randinak minden találkánk... de aztán jött Lio, rögtön másnap és be kellett látnom, neki ezek nem randik ezek csak... baráti találkozók extrákkal. És noha én húztam eleinte ide egy határt, de nem akartam csak úgy komoly kapcsolatot. Az... nagy döntés lenne nekem, nem olyan, hogy nah, kipróbálom az indiai konyhát, azt ha nem ízlik visszatérek a franciára. De... ahh, én is elcseszett vagyok, de amíg nem érzem hogy szerelmes vagyok vagy nem látom, hogy hossztávon működne bele sem kezdek. De... előbbit nem éreztem még, utóbbi meg idő és azt nem adnak nekem.
De ahogy a karjaimban van, lassan az sem érdekelne, hogy csak elvan velem és utána szalad Liohoz. Ez elég megalázó, de lassan úgy érzem, úgy sem találok senkit komoly kapcsolatra, akkor meg? Nem mindegy? Közlöm is vele, hogy hiányzik nekem, amire azt feleli én is neki. Ez jól esik, elvégre... nem volt egyértelmű. Nekem nem. Bólintok, hogy nem lennék pótlék, beharapom a szám. De akkor miért van velem? A válasza azonban... hát sok mindenre számítottam de erre nem. Ránézek, csodálkozva, de rögtön korholom magam, nem úgy értette, biztos nem úgy értette... szomorúbb is a hangom a felismerésre, le is sütöm a szemem. Nem akarok megint többet látni a dologba, mint amennyi van benne.
-Liot szereted... nem engem... mármint mint barát szeretsz értem, de... - Félretekintek. Sóhajtok. Harapom a szám. Ilyen kontextusban valahogy még jobban zavar, mert mint barát szeret, ami jó de... mégsem jó. Nem tudom miért vagyok szomorú. Miért szeretném ha másképp szeretne? Valószínű nem tudom megadni ami kell neki, mert akkor nem Lioval van. Akkor nem érezné cikinek ha a barátai vele látnak. Akármi... Rágom a szám. Nem tudom mit is szeretnék, csak valahogy fáj, hogy Liot választotta... de miben? Miért fáj ez? Nem tudom de fáj... én erre jöttem rá, csak egyszerűen... nem tudom mit akarok, csak szégyellem magam, hogy ilyen szerencsétlen vagyok és bántom őt és jobbat érdemelne.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Vas. Márc. 29 2015, 23:59

Gondtalanul induló délután, nevetéssel, evéssel, piciny cívódással, béküléssel, nevetéssel, röhögéssel... és most itt vagyunk... Minden, ami idáig vezetett, nem engedi, hogy félre beszéljek, és megvallom neki a kétségeimet affelől, helyes-e, ha hagyom elcsábítani magam (most sem tudom, akart-e igazán).
Majdnem elsírom magam, amikor válaszol a szavaimra, mert megint úgy érzem, rossz irányba tartok, rossz felé viszem azt is, akivel vagyok. Mást akar Sebastian, és mást én. És nem kell messzire mennem, hogy sebet találjak magamon, tudjam, ki ejtette és hogyan. Védekeznem kell, páncélt növeszteni, egyetlen módját látom csak: semmi közöm nem lesz többé férfiakhoz. Se így, se úgy.
A miért vagy velem kérdés viszont egyenes kérdés, és bár tudom, mi következik majd utána, feltárom magam, mégha az a veszély fenyeget is, hogy már most leforráz. Erre számítok, mert ez történt három hete is. Akkor is pedzegettem neki, miféle kérdések kavarognak bennem (vele kapcsolatban), és lerázott, hogy rosszul gondolom... Már nem hiszem, hogy szerelmes, és ezáltal rájövök, Lio sem szeretethetett igazán.
És amit én érzek? Sokszor mondom szeretem ezt vagy azt, tárgyakat, személyeket (akikkel soha nem is találkoztam), verseket, dalokat... A szeretetnek mélységei vannak. Sebastiant is szeretem...
- Nem értelek, Sebastian. Miért rossz, ha szeretlek, mint barátot? Ez miért fáj, miért kapod félre tőle a fejed? - kérdezem tőle halkan, mert nem az számít, amit iránta érzek, hanem megint Lioval jön. Ha nem szeretném, el sem tudnám viselni a közelemben, elüldözném, haragudnék rá, mint férfira, mint barátra, mint aki tönkretett valamit, mert bűnbakká tenném, hogy magamat feloldozzam.
Őt őszintén szeretem, mert mindig emberséges volt velem, mindig jó. Önzetlen és kedves. Megnevettetett és bízott bennem, amikor ő volt maga alatt. És tudtunk egymásra hatni, és elég volt egy ölelés, hogy megnyugodjak, vagy ne féljek. Velem maradt akkor is, amikor megbántottnak érezte magát, és semmi kedve nem volt a nyűgjeimet hallgatni. Barátként támogatott akkor is, amikor becsapva érezte magát. És gondolt rám, amikor kórházban voltam, naponta érdeklődött, és bejüött elém, meg főzött rám, sőt takarított is... pedig az... az nagyon megalázó lehetett.
- Lio...- fájdalmas mosolyra görbül a szám- mások talán színészekbe szeretnek bel vagy zenészekbe, vagy írókba... Kamaszként kellett volna találkoznom vele, és akkor túlesni ezen, talán nem lett volna ilyen bonyolult... -Ideál volt, ábránd, álom, furcsa fintora sorsomnak és vágyaimnak, de nem ezek a dolgok az igazán fontosak. - Nem volt alapja, nem is ismertem, nem is hagyta magát ismerni, és köré szőttem valami legendát... - Ah, a hősnő, aki megmenti összetört szívű kedvese életét (és fordítva).- A szeretet nem szép szavak és ábrándok tengere, hanem... folyamatos kitartás és küzdés eredménye. Folyamatos és állandó, nem olyan, mintha hullámvasúton ülnék...
Megsimítom az arcát.
- Utóbbi vagy te. Folyamatos és állandó... És erős, baromi erős...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Hétf. Márc. 30 2015, 00:18

Remek kérdéseket tesz föl, csak az a baj, én sem tudom a válaszokat. Ezeket keresem egy ideje, de nem tudom mi van velem. Először arra gondoltam a büszkeségem sérült és ezért van minden bajom. De aztán valahogy mostanság már azt érzem, nem is az sérült, más zavar. De mi? Nem tudom, hallgatok hát, agyalok. Erre mit feleljek? Lehet nincs is jó válasz és elcsesztem az egészet.
Összeszalad a szemöldököm, mikor Lioról beszél. Talán valami menő, megfoghatatlan pasit látott benne? Miattam feküdt le vele, miattam érzett többet? Emiatt nem gondolta, hogy csak egy nőcsábász tapló? Nem értem...
Folytatja, azt meséli légvár volt, alapok nélkül... gondolom Lionel tökéletesen eladta magát. Valószínű én is el tudnám, ha amolyan Tartuffe féle köpönyegforgató lennék... de nem vagyok, sőt, ezek sértenek. Sért ahogy Ameliával is bánt. Kifejti mit gondol a szeretetről, de csak akkor nézek rá bizonytalanul, mikor megsimogat.
-De... hiába vagyok állandó, hiába adok bele mindent, ha... neked nem ez kell... én nem tudok olyan lenni mint ő. Kicsit sem vagyok izgalmas... amikor velem voltál sosem voltál olyan boldog, mint mikor csak arra gondoltál vele leszel.. úgy érzem kevés vagyok... neked. És kevés is maradok. Többet... reméltem.. azon a pénteken. - Mondom nyögvenyelősen, kínosan, de megint lesütöm a szemem. Ez tény, reméltem sűrűbben látom, hogy, több időt leszünk együtt, hogy... ez más lesz, több lesz. De tévedtem. Mint mindig és erről nem ő tehet hanem én. Nem veszem észre mások mit is éreznek, gondolnak... mindent félreértek. Csak miután megfogant bennem az érzés, hogy akár lehetne egy lépcsőfokot lépni, amit eddig még nem és a végén az egész lépcsőről lezúgtam, hát... azt sem tudom valaha lépcsőzök-e még. Egyszerűen be kéne szállnom a liftbe valakivel azt lesz ami lesz. Nem tudom. Fenébe is, csak leégetem magam, megint.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Hétf. Márc. 30 2015, 01:11

Szeretem, mondom neki, és ha szeretne, valószínűleg azt mondaná, ő is. Vagy ez is csak a mesékben van? Az a sok összeborulós film is csak hülyeség? Még jó, hogy nem néztünk romantikust, biztos elbőgtem volna magam. Nem azzal van a baj, hogy én hogy szeretem, hanem azzal, ő mit érez ebből. Úgy tűnik, nem sokat.
Ez sokkal jobban megérint, mint az, hogy nem szeret viszont. Bennem van a hiba.
Jobb szeretném látni a gondolatait, mert csak az összeráncolt szemöldöke árulkodik, nem tetszik neki, amit hall. Vagy nem érti. Én sem tetszem magamnak, én sem értem magamat. Ha valakinek, nekem tudni kellett volna, mire számíthatok Lioneltől, mégis vártam rá. Felépítettem magamban egy mesét a szerelemről és rá húztam, egy csók miatt, egy tetszés miatt, dacból vagy kíváncsiságból, és ezzel lavinát indítottam el.
Bár azt hiszi, a baráti szeretetről beszélek, általában beszélek róla, mindenféle jelző nélkül. El akarom mondani neki, mennyire szilárd az az alap, ahogyan iránta érzek, de pont ezt érti félre... Finoman csóválom a fejem.
- Még mindig másról beszélünk... Kérlek, érts meg!- Feljebb húzom magam, és hozzá bújok az arcához- Nem akarom, hogy olyan legyél... Ha félévente látnálak, valószínűleg lenyúznám rólad az utolsó bőrt is, úgy megölelgetnélek. Nem igaz, hogy nem vagy izgalmas, és nem igaz, hogy nem örülök neked. Nem lennél kevés, ha ... ha tudnál szeretni. Így sem vagy kevés... De akkor azt mondtad, nem érzel többet... - pont az a péntek... Nekem is számított, mit válaszol. Akkor én is többet reméltem, csak azt nem tudtam, kitől. Dönteni akartam. Döntöttek helyettem. Buta voltam? Naná!

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Hétf. Márc. 30 2015, 01:24

Azt hiszem nem értjük egymást, én még magamat sem, szóval... elég nehéz így. Koncentrálni is, főleg miután az arcomnál van az övé, valahogy kimos belőlem mindent, azaz majdnem mindent, mert még bennem a félsz és a bizonytalanság. Elég erősen.
-De én... én... - Zavarba jövök. Ha tudnám szeretni? Mi a fenéért akarnék vele sűrűbben találkozni ha nem azért mert akarok valamit? Jó... ez a szeretet dolog a gyengém, vagy inkább a szerelem? Szeretni sok mindenkit szeretek.
-Amelia... én... - Az ajkam rágom, nem is tudom ezt hogyan mondjam el. - Én nem tudom milyen szeretni... azaz... nah... izé... szóval sosem volt senkim és én nem akarok csak úgy... rámondani valamit. De nem üres kérdés volt akarnál-e velem többet lenni. Úgy éreztem... talán... te el tudnál viselni sűrűn is. Olyannak amilyen vagyok. De én nem merem azt mondani többet érzek... mi van ha nem értem mit érzek és megbántalak? Nem akarlak elveszteni, nem akarom, hogy kevés legyek és elhagyj... én csak... - Félek. Azt hiszem itt van a legnagyobb gondom, kimondani sem merem a szót, nem hogy érezni... mi van ha csak mondja hogy szeret, nem is úgy szeret, aztán mást szeret... jön még egy Lio... mit csinálok? Esélyem sincs!
-Tényleg... örülsz nekem? - Kérdezem bizonytalanul, nehéz elhinnem. Mármint hogy igazán örülne nekem. Vajon tényleg szeret velem lenni? Én velem? Uhh, nekem ez a lelkizős dolog nem megy, látom már, kérdés mikor unja meg és hagyja a fenébe a dolgot, mert béna vagyok. Kínosan is érzem magam miatta, de nekem nehéz ez a téma. Sajnos.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Hétf. Márc. 30 2015, 02:13

Valami megmozdult... Ha közömbös lennék számára, nem így reagálna. És igaz, nem mondta, hogy szeret, azt sem, hogy nem. Még... Érzem, hogy hevesebben kezd dobogni a szíve, és zavarba jön. Ajaj, most jön majd a fekete leves. De nem mozdul el, ami viszont jó jel. Keresi a szavakat, ami rossz.... Ah!
- Nézd, nem én fogom a szádba rágni, mondjad ki, ha nem akarod. Nem a szó számít. Nem érdekel ez a szó, túl elcsépelt, túl sok mindenre húzták már rá, én is, többek között!- mondom kicsit indulatosabban, mert hát nah, "általában" gyakori, hogy az emberek dobálóznak ezzel.
Fújok egyet, mély levegőt veszek, mert nem értem, mire fel bennem az indulat. Miért húztam fel magam? Mert rájöttem, akkor pénteken megint félre értettem valamit? Bakker, ha szemüvegem volna se érne sokat, mert ott volt előttem az erdő, mégsem láttam a fát.
- Bakker, tiszta hülyék vagyunk...- nevetem el magam, kínosan.
- Gyere, ülj fel egy kicsit, légyszi!- kérem tőle, és megpuszilom, értse úgy, semmi gond, csak látni szeretném, amikor hozzá beszélek.
Felhúzom, és közben én is felülök, pontosabban a lábai közé, szemben vele, hogy a lábaimat átvethessem a dereka mellett.
- Először is: örülök neked. Nem csak most, amikor bajba kerültem, hanem első pillanattól kezdve, ahogy megismertelek, mert mindig kiegyensúlyozott voltál velem szemben, és arra törekedtél, hogy én is az legyek.
Ha engedi, mindkét kezét megfogom, és még azokat is egymáshoz érintem.
- Nem számít..., azaz jelenleg még nem számít- pontosítom magam- hogy nem érted, mi zajlik közöttünk. Pontosan én sem tudom- Lehet, hogy neki van igaza, és ez csak barátság, nem több, csak én misztifikálom ezt is, mintha szerelem volna (vagy lehetne).
- De ha jól értem, azt mondod, azért akartál velem többet lenni, mert úgy érezted, el tudnálak viselni sűrűbben is... - kérdőn nézek rá, és ha igent bólint, folytatom. (Nem lehetek olyan béna, hogy ezt is félre értsem, szóval maradjunk abban, hogy bólintasz. Hehe.)
- Nos, akkor tegyél próbára. Legyünk együtt éjjel és nappal, és rövid időn belül választ találunk a kérdésedre. Én el tudlak-e viselni téged, és nemkülönben, te el tudsz-e viselni engem... Haha, ez is nagy kérdés ám! De ha költözöm... meg kell egyeznünk néhány dologban... Eddig oké?

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Hétf. Márc. 30 2015, 18:06

-Nem azzal van a baj, hogy kimondom, mert érzem, hanem... félek elrontok vele valamit... - Vallom meg, mert én könnyen kimondom annak aki nem érti félre, vagy gondol bele valami misztikusat. Amelia iránt is érzek... sok mindent. Látom mérges is rám, de hát ezzel nem tudok mit kezdeni, túl óvatos vagyok azt hiszem.
Elneveti aztán magát, ettől csak részben oldódik bennem a feszültség.
-Jó...jó. - Ülök fel, megpuszil, de még mindig nem tudom mi van, nem akarom elcseszni a dolgokat. Nagyon nem. Elhelyezkedik, én csak nézem őt, mit szeretne.
Bólintok, már majdnem mondanám alap hogy ilyen vagyok, de inkább hallgatok és hagyom hogy megfogja a kezeim.
-Ez nem baj... neked? - Kérdezem feszengve, mert hát az emberek ezt pont nem szeretik ha nem értik mi is van. Én sem szeretem, tiszta zizi vagyok tőle.
A következő szavaira bólogatok (xD), hogy igen, igen, ez volt a cél, ez érdekelt.
Ahogy folytatja elkerekedik a szemem, jól hallottam? Azaz... jól értem?
-Hozzám költöznél? Azaz... össze, velem? De eddig nem akartál... mitől változott meg a véleményed? Mármint... én... örülnék! Nagyon is... de ez azt jelenti... mármint... - Szorítok rá a kezére kicsit és a lábaim is jobban az oldala köré fonom. - Úgy értem... biztos akarod? Úgy... engem. Meg az egészet? Mert én szeretnélek szeretni... mármint... - Mosolyodom el kicsit, hogy na jó, ez hülyén hangozhatott, de... jól értem amit mond?
-Szóval ha működne, márpedig szerintem működne, érzem, akkor... szóval ha szerinted is, akkor... lennél a párom? - Nézek rá félig csodálkozva, félig reménykedve, mert nálam a komoly valóban itt kezdődik, de tényleg komolyan szeretné velem? Én valahogy erre asszociáltam. Vagy csak simán a költözésről beszél? Remélem nem.... tényleg ezt remélem? Azt hiszem igen. Eddig úgy láttam működne, egyedül az bizonytalanít el, hogy...
-És... Lionel? - Kérdezem zavartan, mert ez egy elég fontos kérdés. Nem szeretném, ha összejönnénk, Lionel két hét múlva közli bocs cicám és ő rohan... az nagyon megviselne.
De ha úgy érzem tényleg komolyan gondolja, akkor az arcommal bújok az övéhez, cirógatom az orrommal az orcáját, mint ő mikor először együtt aludtunk.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Hétf. Márc. 30 2015, 21:23

Megértem, amit Sebastian mond, úgy érzem, igaza van. Egyrészt az időzítéssel lehet probléma, másrészt, ha nem olyan személynek mondjuk, akit érdekel.., katasztrófa. A szó önmagában is ráhúzható mindenre, sajnos, én is megtettem, és néha ki is igazítottak... de hányszor nem is vettem észre! Magamra vagyok leginkább dühös (és nem rád, Sebastian), amikor indulatosabb vagyok.
Sebastian szavai nagyon is feldúlnak, persze, nem miatta, hanem a saját elvakult látásmódom miatt. Választ kerestem, de nem jó szemszögből közelítettem meg egy kérdést, és persze, félresiklott az egész; ezt akár Murphy is megmondhatta volna. Úgy érzem, itt az idő, hogy ne bízzam véletlenre a dolgot, vegyem kézbe az ügyeimet, és járjak a végére, ahogy kell, ahogy (talán) a nagyokhoz illik. Az ad erőt, hogy találok párhuzamot a félelmeinkben, és érzem a kötődést is, ami a félelmet generálja.
Látni szeretném a reakcióit, a szemébe szeretnék nézni, ahogy beszélek vele, mert azt gondolom, semmi sem bizonyítja jobban az őszinteséget, mint amikor az ember szemébe néznek. Felülök, felhúzom magamhoz, betelepszem a lábai közé, megfogom a kezeit. Mintha kattant volna bennem valami az előbb, és úgy beszélek, mintha magamról beszélnék, feltárva ezáltal, hogy én sem vagyok tökéletesen biztos a dolgomban és az érzéseimben.
- Azt gondolom, jelen helyzetben ez talán még előny is...- nézek rá félszegen, és az időzítésre gondolok. Ha valaki éppen most kívánná megvallani gyengéd érzelmeit, nehezen hinnék neki, sokkal inkább próba alá vetném, mint ahogy normálisan lehet, és ezzel valószínűleg el is riasztanám, hacsak nem tenném meg egyenesen magam, minden próbatétel nélkül. Visszatértem egy régi elvhez: nem szabad bízni a férfiakban!
Amiért folytatom, amiért elköteleztem magam egy terv mellett, az éppen Sebastian mellett szól. Mindarról, amit értem tett, amikor azt gondolta, esélye sincs nálam, amikor barátkoztunk, vagy amikor már tudott Lioról... Az ő ragaszkodása, ha nevezhetem így, nem volt feltételekhez kötött. Nem volt másmilyen, amikor kedves voltam, és nem volt másmilyen, amikor durcás, nem sértődött meg, ha elutasítottam, vagy nem maradtam vele egy közös pénteken.
És amikor azt mondta, én bennem látja, aki őt el tudná viselni, beletenyerelt a lényegbe, mert az idő igazolta, valóban ő az, aki kiszámíthatóan ott van, ahol lennie kell, és nem okoz csalódást a hangulatingadozásaival sem, mert ha vannak is, mindig tekintettel van másra (rám).
Amitől néhány napja még féltem, most jelentéktelen dolognak tűnik, hiszen ez a néhány nap bebizonyította, hogy képesek vagyunk kezelni a problémáinkat, és felhasználva az ajánlatát azt merem mondani, költözzünk össze, próbáljuk meg hát, hogyan is működne. Együtt. Valóban együtt.
Meglepődés van az arcán. Elkerekedik a szeme, és már úgy hiszem, túl lőttem a célon, az a felajánlás mégiscsak udvaias gesztus volt, de akkor mocorogni kezd, és a teste azt üzeni, örül a hírnek, akarja!
Bólintok, hogy igen, oda költöznék, és nevetgélek egy kicsit, ahogy a szavakat keresi.
- Kisöpörtem a zavaró tényezőket, mondjuk így- húzom ki magam egy kicsit, és ha akarja, meg is magyarázom, visszamenőlegesen, levezetve neki a fentebb leírt gondolatmenetet. Három hete is csak egy hajszálon múlt, hogy nem maradtam vele... Mi lett volna akkor? Hogyan folytatódott volna?
- Úgy érzem, működne... - döntöm kicsit oldalra a fejem, és egy csak egy picit mar belém a kifejezés "szeretnélek szeretni", de az öröm, ami most belőle árad, megfogható, és ezzel nem veszi el a reményeim.
Szinre repdes, ahogy kérdez, de muszáj tudnom, mire is gondol.
- Párod... melyik értelemben? - kérdezem, mert ha nem tudom, nyilatkozni sem tudok róla. Úgy érti, bezárulna a kapcsolat, nem létezne más, sem számára, sem számomra? Vagy a nyitott kapcsolat marad, mégis többek vagyunk egymásnak? Szeretném tisztán látni, hogyan is képzeli, miként látja most a jövőnk.
És a kérdés... Számítottam rá...
- Nos, igen. Lio- sóhajtok- Annak ellenére, hogy mindössze 3 hete lépett ki az ajtón, azóta nem hallottam róla. És nem az a néhány alkalom számít, amit ténylegesen együtt voltunk, hanem az az idő, amit foglalkoztam vele itt és itt -mutatok a fejemre és a mellkasomra-. Megtalálom a módját, hogy lezárjam, -nélküle, ha kell- azt a dolgot, és akkor tisztán állhatok eléd.
Elengedem a kezét, hogy meg tudjam fogni az arcát.
- Nem helyette akarlak téged- hogyan is mondhatnám másképp? Bármit mondanék, van benne valami bántó. - A te szíved jobban tetszik, mint Lioé...- lehajtom a fejem, olyan dolgot mondtam ki, ami elárulja gyengeségemet, de mit számít, ha egyszer közös jövőben reménykedünk?

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Hétf. Márc. 30 2015, 21:55

Hát elég nyögvenyelősen kezelem ezt a lelkizős témát, de én nem szoktam lelkizni. Miért? Pont ezért... ilyenkor sosem találom a szavakat, hülyén is fogalmazok, zavarban vagyok. De azért próbálkozom és mikor a költözést veti fel, valóban fellelkesülök, mert... mert ez nagy szó, főleg hogy nem rég még hallani sem akart róla.
-Kisöpörted? - Ráncolom a homlokom, mert nem értem. (Kérlek írd le, nekem nem tiszta pontosan mit mondana xD)
-Szerintem is! - Mosolygok, ha szerinte is működne, akkor az már félsiker!
-Hogy hogy milyen? A barátnőm lennél én meg a... fiúd. Ez így izén hangzik, de érted. Csak a tied leszek, te csak az enyém, élettársak leszünk... a párom leszel, én a tied... Te mire gondoltál? - Simítom a haját a füle mögé, mosolyogva magyarázom, nekem egyértelmű. A nyitott kapcsolat már nekem sem menne, de így... így más, nagyon más!
De kicsit leszállok a földre, elvégre Lio elég markáns kérdés, valljuk be.
Reméltem már lezárta, de mégsem lep meg, hogy nem tette. Hiába fáj a tény, egyben örülök, hogy nem árult zsákbamacskát nekem vele. Bólintok, hogy megértem. Nekem nincs lezárandó kapcsolatom, max Eleenek mondom majd, hogy csökkentsük az intimitást és legyünk tényleg csak barátok. Callienek meg nem adok csókot, ennyi. Szerintem ők is megértik majd.
Megfogja az arcom, belefordulok kicsit az érintésébe.
-Csak a szívem? Legalább a mosolyomra mondhatnád hogy charme-osabb! - Vigyorodom el, értem mit akar, de nekem nagy szó hogy megpróbálná ezek után is. Jó, bennem a félsz, amit érez is, hogy csak helyettesítő vagyok de... valahogy akkor is úgy érzem, még ez esetben is sokat vesztek, ha nemet mondok a dologra.
-Nekem mindenhogy jobban tetszel mint a többi nő... - Szemezek vele kicsit, majd arcon csókolom, megölelem. Nem hazudok, nem üres bók. Messze jobban érzem magam vele, mint sokakkal, mármint összességében. Lehet hogy valakivel játékosabb az ágyban, vagy jobban szétröhögöm a fejem minden hülyeségen, de nem biztos hogy egy párkapcsolatba ezeket keresem feltétlen. Na meg... ki tudja, lehet még ezek is összejönnek, ha felszabadultabbak leszünk!
-Amelia... - Bújok ki az ölelésből és a homlokom az övének döntöm. - Azt hiszem tudom mi volt a bajom... irigyeltem Lionelt. Bár elég szomorú hogy ez kellett hogy észrevegyem, mennyire hiányzol, ha nem vagy velem. Könnyű megszokni a jót... megbocsátasz? - Kérdezem, mert ez nem épp a legszebb vallomás, de őszinte volt ő is, én is az akarok lenni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Kedd. Márc. 31 2015, 22:27

Két film között nyújtózkodunk, lazítunk, csikiz meg és bírkózunk, aztán csap át az egész beszélgetésbe, melyről úgy tűnik, emésztett már egy ideje. Nem csak engem, nem csak őt. A félelmeink egy része is lecsapódik, a gátlásoké, és egyéb olyan dolgoké is, ami esetleg - félreértésből ered, bár utóbb ezeket a helyzeteket már nehéz lenne rekonstruálni.
Össze kell mosnom a három héttel ezelőtti pénteket és a mostanit, és ami a legfontosabb, el kell távolítani belőle mindent, ami Liohoz köt(ött), mert így kezdem érteni, mit is jelent randizni Sebastiannal, és mit jelent, hogy "szeretne szeretni". Azt kértem tőle, legyen a barátom; ő azt mondta, költözzek hozzá, ha nem akarok itt lenni, ebben a lakásban, de akkor még nem tudtam, hogy Sebastian hogyan látja a kapcsolatomat Lioval. Azt a pénteket emlegeti, amikor beszélgettünk. Én is gondoltam rá.
- Kisöpörtem, rendet tettem...- vonok vállat, de látom, ennyi magyarázat nem elég. - Tényeken mentem végig, eseményeken, amiket vele éltem meg és veled, ahogy vele éreztem magam és ahogy veled.... Kívülről próbáltam meg szemlélni dolgokat, és aztán elsöpörtem mindent, ami befolyásolt egykor... - nem lehet könnyű neki ezt végighallgatni. Ha szigorúan vesszük, mérlegre tettem őket. -A befolyásoló tényezőkön azokat értem, ami soha nem létezett, csak képzeltem őket, egyfajta kivetítése volt egy vágynak, amiről tudnom kellett volna, hogy sosem következhet be- mondom neki lesütött szemmel. A plátói szerelem egyfajta kicsúfolása, Lia módra. Gratulálok magamnak.
Annak ellenére, hogy vesztett ügynek ítélte a kapcsolatunkat, ugyanolyan odaadással ápolta a barátságunkat, odafigyelt rám, és gondoskodott rólam, pedig a helyzet egyáltalán nem volt egyszerű, és rá nézve nem is lehetett kellemes (lásd kórházi bejövetel, hálószoba takarítás, siralmaim meghallgatása). Ha nem is szeret teljes szívvel, ragaszkodik hozzám, és úgy érzem, én is hozzá, és lehetőséget kellene adnunk egymásnak, hogy kiderüljön, hol vannak ennek az érzésnek a határai. Mert bizonyára vannak határok: egyeseket magunknak állítottunk, másokat a másiknak... Vagy csak voltak?
- Te feltétel nélkül mindig ugyanúgy viselkedtél velem, nem befolyásolt sem a hangulatom, sem a kedvem, sem a nyűgöm..., sem a hisztim...- rövid vállvonás, nem könnyű égetném magam, amikor épp azt emésztem, nem bírtam elriasztani magamtól (bár nem is állt szándékomban). Tudok én is elviselhetetlen lenni, és ő mindig mellettem maradt, igyekezett megnyugtatni, megóvni... Nem ilyen egy igaz barát?
Nem félek összeköltözni vele, függyetlenül attól, hogy ennek más következményei is lehetnek, nem csak az, hogy egy pár leszünk. Nem érzem úgy, hogy vesztenivalónk lenne, és ez felszabadulttá tesz. A vágy, hogy ő is velem akar lenni, ahogy én vele, működik akkor is, amikor éppen nem mint férfi és nő vagyunk együtt, legalábbis így érzem; így is működik, és talán ezért működik, mert nem feltétlenül akarunk többet. Együtt lenni. Ismerkedni. Randizni...
- Nagyon előre szaladtál...- mosolygok rá, és simítok én is a hajába. Szeretném hinni, hogy ilyen egyszerű, de félek, hogy nem lesz az. Vagy ő bízik jobban magában, kettőnkben, vagy én vagyok még bizalmatlan, hogy valaki miattam képes szakítani azzal az életmóddal, amit eddig folytatott. Barárnők, flörtök, futó kalandok... - Úgy gondolod, tényleg nem fog hiányozni... semmi, senki...? - harapok a számba.
Nem csak az én múltam árnyék, hanem az övé is... Bár más a múltunk, mást kell hátra hagyni, nem hiszem, hogy akármelyikőnknek is könnyebb dolga volna. Sem neki, sem nekem. Minden éremnek két oldala van... Ő sem mentes a félelmektől. Nem térek ki a feltételezése elől, bevallom, hogy a Lio ügy még nincs lezárva. Hazudnék, ha azt mondanám, hidegen hagy, mi lehet Lioval. De úgy érzem, azt hiszem, semmi sem befolyásolna már abban, amit legutóbb a fejembe vettem. Vagy inkább...  "Jól csak a szívével lát az ember..." Megsimítom az arcát, beledől.
- Nem ezek a dolgok számítanak... , de ha ez vígasztal...- nézek rá huncut mosollyal és sorolni kezdem: - Hosszabb és puhább a hajad. Egyedülállóan sárszínű a szemed. Gyengédebben harapsz...- mindent megérintek, amiről éppen beszélek, és konkrétan udvarlok neki, ha éppen az kell, hogy lazuljon egy kicsit, és ne legyen olyan kimért.
Aztán ő lep meg, csak egyetlen mondattal, mégis sokkal többet mond, mint én  a sok aprósággal... Elnyílik a szám meglepettségemben. Ő közben szemez velem, aztán arcon csókol és megölel. A nyakába hajtom a fejem. Nem maradunk így, elszakítja magát tőlem, a homlokomnak támasztja a saját homlokát.
- Mit... mit hiányolsz? Mit nem adtam neked, amit neki? - kérdezem, és tényleg szeretném tudni. Amivel Lio több volt, vagy más, éppen az a "köd", amit a mi kapcsolatunkba szándékosan nem akarok belekeverni. Vele nem akarom elrontani. Úgy akarom elfogadni, amilyen, és nem olyannak, amilyennek szeretném látni.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Kedd. Márc. 31 2015, 23:07

Valóban nem könnyű így hallgatni, hogy összehasonlításra kerültem ennyire direkt módon Lionellel, de valahol elkerülhetetlen, nem? Eddig is úgy hittem, már az elmúlt három hétben, na meg visszamenőleg akár, hogy ezt tette.
-Ezt melyikünkre érted... vagy mindkettőnkre? - Kérdezem a be nem teljesülhető dolgokról.
-Miért befolyásolt volna? Mindenkinek vannak nehezebb napjai. Nekem is vannak. Te is pont ugyanúgy elviseltél akkor, akkor miért lep meg, hogy nekem sem volt nehéz veled ugyan ezt megtenni? Meg te mindig te vagy. Csúnyán és indulatosan sem beszéltél velem soha, se elutasítóan vagy undorodva, miért kellett volna hogy bármi befolyásoljon akkor? - Mosolygok rá, mert engem csak utóbbiak viselnek meg, de vele ezeket nem tapasztaltam. A Lioneles dolgok mások, azokat most nem veszem ide.
-Meglehet... azt hittem te is erre gondoltál... bocs... - Pirulok el, mert ez így kínos. Ha ő csak arra gondolt, odaköltözik mert mint barát felajánlottam, akkor ez égő, de hát ha mást nem megtudta én gondoltam többre is. Azaz gondolkodtam már rajta anno.
-Mármint? Nem hiszem azt kéred mással ne találkozzak.. már a barátaimmal. De ha arra gondolsz, hogy a többi nyílt kapcsolatom nos... csak te vagy egy ideje, azaz már te sem, szóval így nincs nehéz dolgom. Egyedül Eleevel vagyok túl laza barátságban, de szerintem egyáltalán nem lesz gond, neki is tetszik valaki. Callievel meg jó ideje maximum alszunk egyet pár csókot váltva, veled, ha elfogadsz, annyit kell megbeszélnem, engeded-e például mással aludjak, ha nem, akkor azt sem fogok. Elvégre te is tudod hogyan alszom... minden barátom tudja, Josh is. - Mosolyodom el amolyan "ez van" fejjel, mert lehet azt hiszi csak a szeretőimhez bújok úgymond, de nem.
-De Amelia... ha van valaki fix, nekem nem kell más. - Mondom teljesen komolyan, a szemébe nézve. - De csak akkor mondd hogy próbáljuk meg, ha tényleg megpróbáljuk. Nem szeretném ha... egy hét után közölnéd nincs kedved ilyesmihez, vagy még korai. Nekem nem megy a ki-be ugrálás egy kapcsolatba, ebben egészen biztos vagyok. - Mondom, de nem számonkérő a hangom, vagy utalgatós, hogy ilyennek gondolom, inkább csak óvatos vagyok és ha azt mondja neki ez nem megy, akkor inkább most lépjünk vissza kettőt, mint utóbb.
Megérinti az arcom, jól esik belesimulni a tenyerébe. Persze amiket mond... forgatom a szemem, de mosolygok.
-Sejtettem hogy szerinted is sárszínű, legalább most beláttad! - Mosolygok, majd a számat érintve puhán megcsókolom az ujját. - Sosem okoznék fájdalmat. - Mondom lágyan, de komolyan. Ha vadulok is óvatos vagyok, talán ezért nem megy nekem a vad szex... nem vagyok az a típus.
Udvarolok neki én is, de nem nehéz, mert így gondolom. Jó ideje különleges nekem, csak sosem mertem többet gondolni, főleg Lionel óta... De nagyon jól esik ölelni, bújni hozzá, érezni őt. Persze érdekel mit reagál, látni akarom az arcát, így mikor újra megszólalok kibontakozom kicsit ebből.
-Hát... - Lesütöm a szemem. Úgy érzem magam, mint valami taknyos kölyök, eleve hogy irigykedtem, de még ki is fejteni? Alig hallani a hangom, szinte suttogok, mert érzem hogy várja a válaszom, de nekem meg kínos az egész.
-Nem tudom... egyszerűen csak... sokat voltunk együtt, de én sosem aludhattam itt. Ő rögtön, holott tudtommal az életfelfogásunk alapjai hasonlók kapcsolatok terén... meg... nem tudom, úgy éreztem vele boldogabb vagy, mármint lehet csak utólag látom bele, de... de nem tudom. Ezen gondolkoztam egy csomót, hogy Lionel mitől több vagy jobb mint én, hogy... hogy ő ennyire belopta magát a szívedbe, míg én... én alig. Vagy nem is tudom. - Feszengek, mert valahogy nem érzem azt, hogy különösebben tetszenék Ameliának vagy jobban érezné velem magát, mint akárki mással. Ez még mindig frusztrál, de az a helyzet, én jobban érzem vele magam, úgy általánosságban, mint másokkal. Mármint mellette kialakult az állandóság és rendszeresség érzetem, mindig minden jó volt, igazából nem is veszekedtünk, ha mégis egy picit megbeszéltük. Meg tudtuk. A mostani Lioneles nagy falat volt, belátom, talán most is úgy gondolom, még mindig az, de akkor is megpróbálom valahogy tisztázni. Ha lassabban is, de szerintem megy. Vagy olyasmi...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szer. Ápr. 01 2015, 15:37

Magam is érzem, milyen fontos beszélgetésbe kezdünk bele. Ahogy az érzelmek kerülnek szóba, egyszerre rájövök, valamit félreértettem három hete. Akkor úgy éreztem, az volt a meggyőződésem, Sebastian sosem akarna tőlem többet, mint amit addig csináltunk, maximum sűrítené az alkalmakat, amikor találkozunk. Az elmúlt fél év során éreztem úgy párszor, hogy szeret; ez megmagyarázhatatlan érzés, és soha nem mertem igazán beleélni magam. Ennek okait nem kell magyarázni és boncolgatni, azt hiszem.
- Elsősorban Liora..., de hazudnék, ha nem játszott volna szerepet az események alakulásában mindaz, amiket mondtál nekem korábban- nézek rá, és nem akarok hárítani, de ha három hete tudom, ő hogyan gondol rám, talán másképpen történnek a dolgok. Még most sem vagyok képes teljesen elengedni magam, ha tele vagyunk kétségekkel.
- Mert még sosem tapasztaltam mástól hasonlót...- mondom magától értetődően. Anyám, ha rosszabb napom volt, beküldött a szobámba, vagy azt mondta, szellőztessem ki a fejem. Fater meghallgatott ugyan, de azt mondta, vannak dolgok, amiket magamnak kell megoldanom, és ő nem szól bele. Lio egyszerűen csak faképnél hagyott.
- Te másmilyen vagy... Amikor nyűgös voltál, megpróbáltál elbújni a világ elől, és nem vetítetted ki a problémáidat- emlékszem, milyen volt, amikor váratlanul állítottam be hozzá. Inkább zárkózottnak tűnt, de hagyta magát puhítani. Én makacsabb lennék?
Látva a pirulását, megszorítom a kezét.
- Gondoltam erre, korábban is... Megfordult már a fejemben, mennyivel ideálisabb társam lehetnél, de azt hittem, ezt te nem akarod... - kicsit elakadok, nehéz újra felidézni, milyen zavarba jöttem három hete, amikor megvallottam neki, néha úgy éreztem, belém esett, vagy én belé. Akkor egyértelműen azt mondta, nem szerelmes, csak jól érzi magát velem. Hogyan is értelmeztem a szavait? Hogy többet szeretne velem lenni, úgy jött le, többször... szeretkezni. Utólag elég kínos erre gondolni. És tudom, egyfajta ellenállást is kiváltott belőlem, mert többre tartom magam, minthogy csak "erre" legyek jó. És amikor erről beszégettünk, majdnem vitatkoztunk... Ah, voltak ott gyomorszorongatós perceim, nem is egy. De ahogy akkor, most is biztos vagyok benne, hogy nem kihasználni akar. Tisztáztuk ezt akkor is.
Megkérdezem, nem fognak-e hiányozni a "többiek" az életéből, ha velem lesz. Sajátos módon értelmezi. Vannak, amiket sosem fogok megérteni, jövök rá azonnal.
- Nem tiltanálak el senkitől- mondom meggyőződéssel, hiszen én nem akarom fogságban tartani- Bizalmatlanság lenne, ha nem engednélek a barátaiddal találkozni - a lányokra gondolok elsősorban, de ezt nem kell kiemelnem, szerintem rájön maga is- ... de hogyan érezném magam, ha tudnám, velük alszol? - Ah, máris összeszorul ettől a mellkasom. - Azt hiszem, rosszul érintene- húzom fel nevetve a vállam. Josh persze, kivétel, mert fiú, de ha otthon vagyok, inkább velem aludjon, mint vele, vagy nem? Akkor úgy kérem a beosztásom, hogy lehetővé tegyem számukra azokat a napokat, amit eddig is együtt töltöttek. Elvégre egyértelmű, mennyire fontos Sebastian számára az a barátság Josh-sal.
- Ha összeköltözünk, ez is ki fog derülni...- félek máris, hogy kevés leszek-, mármint, hogy vágyni fogsz-e más lányokkal aludni...
Szeretném elhinni, valóban elég leszek neki, és ha fixe is vagyok, nem kell majd neki más. De tudhatjuk ezt előre? Ez is egy pontja a próbának...
- Tudod, most úgy beszélsz, mintha ez csupán elhatározás kérdése volna- nézek rá komolyan, amikor széna vagy szalma "kérdőre" von. Mi van, ha egy hét sem kell, és ő jön rá, nem akarja folytatni, nem akar... engem? Én nem vagyok benne biztos, hogy egy hét alatt el fog dőlni. A feltételezése a  húsomba mar, mert abban talán igaza van, korai. De magamat ismerve, és valamelyest Sebastiant is, ha most viszakozom, félő, soha többé nem adatik meg a lehetőség, hogy próbát tegyünk egymással. Legalábbis többé én nem hozakodnék elő vele. - A ki- be ugrálás nekem se menne...- bólintok, hogy érezze, ez a döntés nekem se mindennapi.
Beszélni kell még néhány dologról, és vallani is kell, úgy látszik, egymást kell erősítenünk.
- Csak azért mondtam, mert te nevezted így...- mondom, és melegen mosolygok rá, beleremegve, ahogy az ujjaim megcsókolja. A harapás egyébként kétértelmű, nem csak arra gondolok, hogyan érint a szájával, a fogaival, hanem hogy a szavaival hogyan bánik, amikor olyan dolgot közöl, ami esetleg nem ínyemre való.
A vallomás jól esik, és az ölelkezés is. Jó megint hozzá bújni, egészen és szemből, de még mindig beszélnünk kell. Azt kérdem tőle, mit hiányol belőlem, mire irigykedett Lionellel kapcsolatban.
- Van, amiben tévedsz, és van, amiben nem...- Ha még a homlokomnak dönti a fejét, egyik kezemmel átölelem a nyakát, és így próbálom meg ott tartani, persze, nem erőszakkal, csak.. ez így olyan jó....- Nem feltétlenül kell, hogy mindent mérlegre tegyünk, hogy összehasonlítsunk, de ahogy én megtettem, neked is éppen annyi jogod van rá- csöndesen beszélek, bár nem suttogok. Szeretném ezt megbeszélni, egyszer és mindenkorra, hogy aztán soha ne kelljen Lioról beszélni, hiszen elfelejteni szeretném, magam mögött hagyni, ha Sebastiannal kezde(né)k új életet.
- Ez is annak az ábrándnak a része volt, amit egyszer köré építettem... Hogy egyszer majd együtt élünk... itt... Amikor eljött, olyan volt, mintha valóban ide tartozna, mintha valóban a miénk lenne, nem csak az enyém, és éppen ezért nem tudtalak téged oda beengedni...- intek a fejemmel a hálószoba felé. - Épp ezért érzem szükségét, hogy elmenjek innen. Még egy szál, ami elvág tőle. Biztos baromság, de nem lennék képes boldog lenni ezek után ebben a lakásban, bármennyi energiát is fektettem bele, hogy olyan legyen, amilyennek megálmodtam- magyarázom neki szelíden.  
- Te pedig...- és ez a lényegesebb- már régen beleírtad magad a szívembe- mondom egészen őszintén, mert megint eszembe jut, megfordult már a fejemben, nem is egyszer, tudnék szerelmes lenni belé, ha hagyná... vagy ha nem lenne Lio. De ezt kimondani még nincs bátorságom. Ezt bevallani még valóban korai.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szer. Ápr. 01 2015, 19:07

-Mit mondtam neked korábban? - Konkretizáljunk, mert annyi mindent mondtam, magam sem tudom már.
-Oh. Hát... engem nem zavar. - Mondok csak ennyit, remélve elhiszi hogy nekem tényleg nem probléma, vagy legalábbis eddig nem volt, ha rossz napja volt.
-Megszoktam hogy magamnak kell őket megoldani, de nem bírok koncentrálni semmire ha beüt a crach nálam. - Vonok vállat, szerencsére azok a gondok elmúltak, bár kétlem hogy legközelebb másképp akarnám megoldani.
Beégetem magam ezzel a járjunk dologgal, túl szép volt hogy valóban erre utaljon, belátom, de a kézszorítás a szavai kicsit enyhítik a zavarom.
-Én csak véletlen sem akartalak... bántani. Mivel ez a szerelem dolog nekem keresztem, így biztosra akarok menni, menne komolyban is a dolog, együtt élve, sokat együtt léve, ilyenek... nem az hogy nem akartam, de ha azt mondom, nekem idő kell, de nem tudom mennyi, az elég... furán hangzik. - Meg bennem a félsz mégsem lenne jó és rámegy az egész kapcsolat. Óvatos vagyok, lehet túl óvatos...
-Értem... ne haragudj, nem fogok. De azért... Henryvel szabad? - Ez alattomos kérdés, már csak azért mert Henry az öcsém de... azt nem tudja mit érez irántam. De ez olyan dolog amit nem is kell feltétlen, főleg hogy remélem Henrynél ez csak valami fura fellángolás. - Már ha átjön... kiskorunk óta együtt alszunk, csak ezért. Elég nagy az ágy hármunknak is. - Teszem hozzá, de nem hazudok. Fura lesz külön aludni a lányoktól, Joshtól (én őt is beleveszem), de mivel főleg Ameliával alszom majd, sőt... lehet minden nap, valószínű nem lesz hiányérzetem.
-Veled akarok aludni, nem kérdés. Ezt csak arra értettem, hogy Callie nagyon rosszul alszik. Megnyugtatja, ha nincs egyedül a söt... a szobában. - Javítom magam gyorsan. - Elég nehéz időszaka van, nem is tudom meddig fog tartani, vagy mikor lesz jobb, szeretnék mellette lenni, de túl sok mindenben sajnos nem tudok segíteni... az alvás az egyik ilyen kivétel volt, ha néha együtt aludtunk. - Magyarázom, de érezni nem szexuálisan hiányzik a dolog, inkább csak praktikussági oka van Callie esetében például. Jobban aludt (ha én nem is mert minden ilyen esetben felkeltem hajnalban arra hogy felkelt). - De ezeket átbeszéljük majd, odébb van. Egyelőre jussunk oda, hogy nem véletlen alszom el melletted. - Mosolyodom el, mert hát na. Kicsit előre szaladtam, de okkal mondjuk. Komolyan gondolom a dolgot és ha ő is akkor akár most is megbeszélhetjük.
-Hát azt csak érzed, hogy el bírnál-e viselni... állandóan. Mármint... hogy sokat láss, hogy én csókollak és ölellek, hogy az én mindennapjaim lesznek a tieid is. Erre értem, ez nem elhatározás vagy nem csak az, hanem puszta belegondolás. Én úgy érzem, tudnék igazodni a mindennapjaidhoz, az igényeidhez. Meg szeretném próbálni, megfelelek-e neked. - Fürkészem az arcát, vajon kölcsönös-e.
-Jó. Az jó... - bólogatok, hogy legalább nem az lesz hogy csak a hecc kedvéért igent mond.
-Na persze. - Somolygok a szemszínem illetően, de csak pimaszkodom. A harapást én szó szerint értem, átvitten eszembe sem jut.
A homlokom továbbra is nekidöntve tartom, át is karol, simogatom az oldalát, a derekát, a combjait.
-Mármint? Nem akarlak senkihez hasonlítani, mindenkivel más miatt randiztam igazából. De nekem nincs is jelenleg ilyen... dilemmám, vagy hogyan fogalmazzak. - Callievel lehetett volna még, esetleg, de Callie nagyon nem kapcsolatban gondolkodik jelenleg, hanem a meglévő családjában, a karrierjében. Elvégre a jegyességét is bontotta.
-De ha ennyire csak rá koncentráltál... egyáltalán miért voltál velem? - Ez lehet önző kérdés, de nem értem és ott birizgál a tudat, hogy nem is kellek neki igazából csak mivel Lio elment, én is megteszem, mert én vagyok most kéznél... csúnya dolog ilyet gondolni, de nem bírom elnyomni az érzést.
-Igen? - Kérdezem még bizonytalanul, mert ugyan mivel? Főleg ha Lio volt az ideál. Annyira mások vagyunk... - De én teljesen más vagyok mint ő... Külsőre, belsőre... Ha ő tetszett ennyire én... én hogy hogy? Vagy mivel? - Nem tudom miért faggatom, a miért tetszel és hasonló kérdések olyan értelmetlenek, de úgy hiszem most mégsem annyira hülyeség megkérdezni, ezért is teszem. Aztán majd meglátjuk Amelia mennyire érzi terhesnek ezt a fajta "faggatózásomat".

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szer. Ápr. 01 2015, 23:14

- Nem emlékszel?- a homlokomhoz kapok és megdörzsölöm, kezd olyan érzésém lenni, ha mégegyszer át kell rágnunk magunkat rajta, megszakad a szívem. - Csak hogy a lényeget emeljem ki: hogy sok szerencsét a fiúzáshoz, te nem állsz az utamba, mert te nem úgy szeretsz... - tudom, tudom, sarkosítok, de ez volt a lényege, legalábbis bennem így csapódott le. Sokkal nehezebb volt ezt akkor megbeszélni, és persze, a mi kapcsolatunk fontossága is ki lett bontva, hiszen már akkor megfogadtuk egymásnak, hogy nem "szakítunk" teljesen, bármi történjen is velünk (aznap vagy bármikor).
- Ijesztő, hogy ilyen rugalmas tudsz lenni- mondom fejet ingatva, mosolyogva, mert a nők hangulatváltozásairól nem véletlenül születnek viccek, paródiák. Én sem bírom, ha hisztis valaki. Saját magamat is nehezen viselem el, ha nyűgösebb vagyok.
- Meg kell szokjad, hogy többé nem kell egyedül megoldanod őket- nézek rá finoman. Most teljesen mindegy, milyen minőségben, de mellette vagyok. Csak rajta múlik mennyit mond el nekem.
- Én sem akarlak téged- kontrázom gyorsan, mert ezt fontosnak találom, nem véletlenül vagyok tartózkodóbb most, mint három hete.
- Nézd, nem a szerelem a legfontosabb..., hanem a stabilitás. Vagy nem? - francba a szerelemmel, ha ahhoz mindig társul valami negatív dolog is.
Fogalmam sincs, milyen emlékei vannak ezzel kapcsolatban Sebastiannak. Elmondása szerint soha nem volt szerelmes, lehet, belém se lesz soha. De ha kitartóan és hűségesen képes szeretni, velem tud lenni, együtt tud élni velem, elviselni továbbra is... nem lesz szükségem másra.
Felvetődik az, amit hátra (kell) hagyni, és úgy tűnik, azt hiszi, elszakítanám a barátaitól. Azoktól nem, de hogy együtt aludjon velük... Nos, aludjon velem, ha már nála lakok, nem? Különben tényleg fölöslegesnek érezném magam.
- Hárman egy ágyban? - nevetek- Nos, ha téged szeretlek, elfogadom az öcsédet is. Ha veled szokott aludni, akkor oké. Majd alszik a te feleden, melletted, és nem közöttünk. - Ez nem lehet akadály. Még jó, hogy csak egy tesója van, és nem egy tucat!
- Oh, Callie...-már majdnem sikerült megfeledkeznem róla. Nem úgy volt, hogy ők újra megpróbálják feléleszteni azt, amit tíz éve éreztek egymás iránt? De mintha azt is mondta volna, veszekedtek. A számba harapok. Kegyetlen vagyok, ha halkan megjegyzem, eddig is megoldotta, tegye ezután is? - Nos, Callienek már nem örülnék anyira... a közös ágyban. Úgy érzed, ezt a problémáját neked kell megoldanod?- Ah, elképzelhető, hogy az a barátság is fontos számára, és inkább engem nem vállal be, csak hogy megtarthassa azt. Ezt viszont jobb most megtudni. Ha viszont őt akarja támogatni, mégpedig azzal, hogy együtt alszik vele, nem szabad még összeköltöznünk. Azt hiszem, nem venném jó néven hosszú távon. Inkább a költözést napoljuk, minthogy haraggal gondoljak rá.
- Oké. - Ha ez neki is fontos, nagy baj nem lehet. - Ha Callie most fontosabb, napoljuk az összeköltözést..., így nem fog zavarni, ha vele alszol- mellesleg nekem is lesz időm lezárni Liot. Tisztább minden.
Csodálkozva nézek rá, ahogy beszélni kezd, mit jelent számára a következő időszak.
- Nekem... akarsz... megfelelni? - kérdem, és nem akarok hinni a fülemnek. - Nem így kell a kedvemre tenned, Sebastian. Nem lennél boldog, ha feladnád az egyéniséged, csak hogy nekem örömet okozz, ha ez nincs összhangban a te igényeiddel...- szorítom szorosan össze a szemem. Mintha ilyesmiről már beszéltem volna valakivel.
- Nem akarom, hogy megváltozz. Legalábbis ne változz velem szemben. Minden... - megsimítom újra és újra- minden perc jó volt veled... - jaj, nem akarom elveszíteni egyetlen pillanatát sem.
Lioról beszélünk, és eljutunk az összehasonlításig, mert a jelek szerint Sebastian is megtette, csak saját nézetében alul maradt Lioval szemben. A kérdései saját hibáimmal és gyengeségeimmel állítanak szembe.
- Ez... még az előtt volt, hogy veled találkoztam... - mondom fájdalmasan, és lehajtom a fejem, ezáltal arcomba hullik a hajam. A lakás, a terveim, az álmok...  és aztán jöttek a közös órák, a találkozó az utcán, a tánc, a táncos péntekek. Hát nem érti, mit okozott nekem a léte, a jelenléte? Hogy miért voltam vele?
- Mert pont olyan vagy, amit kívántam magamnak...
Hányszor közöltem ezt vele virágnyelven? Hányszor mondam el, mennyire ideálisnak tartom? Hányszor irigyeltem azokat a lányokat, akikkel majd kapcsolatban lesz, akiket majd szeretni fog, mert biztos voltam benne, hogy lesznek ilyenek? És ő mindig kinevetett. Mintha még most sem értené...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Szer. Ápr. 01 2015, 23:44

-Hátöhm... nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy nem állok a boldogságod útjába, ha megismernél valakit és megszeretnéd. Elvégre... nem erőszakolhatom magad rád és nekem sok biztosíték kell. Mint a mostani, hogy minden nap látlak és... működik. Nekem ezek kellenek, akkor hetente láttalak csak, nem volt olyan hogy egy egész napot elvoltunk együtt, hogy mást is csináltunk mint a tanulás vagy a tánc. De ezt így direktbe nem fogom mondani mert... mert nem. - Húúú micsoda érv, überelhetetlen mi? Amúgy inkább frusztrált vagyok, nem ideges, zavar hogy azt hitte ennyire hidegen hagy a dolog.
-Henry az öcsém. - Préselem össze a szám és rövid ciccenés szerű hangot hallatok a számmal, hogy ez van.
-Nehéz lesz. Nem miattad, csak... az nem tudom milyen. - Sütöm le a szemem, bizalmatlan vagyok a dologgal kapcsolatban. Mikor Joshnak mondtam a dolgaim megviselte őket. Azóta nem merem mondani, mert elég ha nekem teher, minek sújtsak vele mást is?
-Nekem utóbbi, de... úgy vettem észre, ha nincs szerelem, akkor azt hiszik a lányok, nincs komoly érzelem és kielégületlenek lesznek. Aztán elutasítóak mert csalódnak. Nem akarok csalódást okozni. - Húzom a szám, mert Ameliának is kell a szerelem ahogy elnézem. De mi van ha én nem tudom megadni?
-Sosem aludtam úgy, de fura lenne hogy én alszom az ágyban veled, ő meg a kanapén... de az is fura lenne ha ti aludnátok az ágyban ketten és én a kanapén... a harmadik verziót ki se mondd. - Mosolygok bocsánatkérően, a tesómról nem tudok lemondani.
-Tényleg elfogadod őt majd? Ez nem megy parancsra... de nekem nagyon fontos lenne. Szeretném ha szeretnétek egymást. - Harapok a számba. Mi lesz ha nem szeretik majd egymást? Világvége... nekem legalábbis.
-Nem... - Vallom be Callie kapcsán. - De úgy érzem pocsék barátja vagyok... frusztrál. - Ereszkedik meg a vállam, lehajtom a fejem. Olyan haszontalannak érzem magam. Valami mást kell kitalálnom, hogy Callienek könnyebb legyen, ezt már látom.
-Bevallom, sok helyzet új nekem. Nem tudom... a megoldásokat. Még. - Nézek rá, hogy adjon egy kis időt és valahogy megoldom. Legalább részben. Nekem fontos Amelia, olyasmit kínál amire nagyon régen vágyom. Persze a barátaim sem akarom cserben hagyni. Annyiszor átéltem hasonlót, nem akarok most én az okozó lenni!
-Jó... megbeszélem vele, hogy... mit szeretnék én, és eképpen mondja meg, igénye van-e még rám így is. - Ez lehet furán hangzik, de Callien sem egyszerű kiigazodni. Lehet ha megtudja van valakim és már nem lehetek a szeretője, keres mást, aki ezt megadja neki... ki tudja. Nála sem éreztem soha hogy pótolhatatlan lennék.
Bár érezni hogy csalódott vagyok, hogy nem költözik akár már holnap hozzám. Félek meggondolja magát és már nem is fog.
Valamit megint elronthatok meg meglepve néz rám.
-De én szívesen igazodom. Tudom hogy nehéz velem... főleg hosszútávon, ez a legkevesebb. Én szeretném, ha jól éreznéd magad velem. Szeretném, ha boldog lennél... - Nem értem mi a baja, vakarom a fejem. - Nem azt mondtam papucs leszek és agyatlan rabszolga. Csak azt hogy igyekszem a kedvedre tenni, mert kétlem hogy szólni fogsz ha valami nem jó, én pedig tuti nem jövök rá mi a baj. - Vonok vállat. Ahh, ez a párkapcsolatosdi olyan nehéz.
-Igen? Amúgy nem tudnék változni. Azaz le... egyre levakarhatatlanabb leszek... bevállalod? - A kérdés komoly. Ő még nem tudja, milyen ha ragaszkodom, Josh már kezdi sejteni.
-Az nem most volt... olyan régóta szereted? Már akkor szeretted, mikor megismertél? - Látszik kissé elképedem. Az elejétől kezdve hátul voltam, lehet esélyem sem volt?
-Hogy én? De ha olyan vagyok akkor Lio...? - Összezavar. Hovatovább, elég nehéz elhinnem, hogy én vagyok álmai hercege. Kissé talán bután is nézek rá, mert értetlen vagyok, szórakozottan játszom a kezével ha hagyja. De nem tudom összerakni, ha én vagyok olyan amilyet szeretne, akkor miért Lionel az akivel a komoly kapcsolatot elképzelte? Már ismert fél éve, de Lionelt választotta. Nem, valóban nem értem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Csüt. Ápr. 02 2015, 06:51

Boldogtalanul bólintok. Ez a tipikus példája, hogyan lehet ugyanazt a dolgot kétféleképpen értelmezni.
- Látod, ha mondtad volna, legalább sejtem, hogy jár ilyesmi a fejedben... - mondom neki finoman korholva.
Szeretném vissza hozni azt a napot. Újra élni a beszélgetésünket. Tudni, amit most. Mert lehetséges, hogy minden úgy van, ahogy mondja, csak én nem hallottam át abból semmit , amit mondani akart? Nekem úgy tűnt, nem frusztrálja, ha más oldalán szeretnék boldogságot keresni, és egy szóval sem említette, ő is pályázna ilyesmire.
- Ezt értsem úgy, Henry gyakran viselkedik úgy, mint egy hisztis nő? - Ha a hisztiről beszélgetünk, meg arról, ő mennyire alkalmazkodó, és erre azt vágja be, az öccse Henry, mi más következtetést vonhatnék le ebből? Igaz, mesélte már, milyen problémái akadtak Henryvel, de az inkább abból eredt, hogy az öccse a függetlenségre vágyott, és Sebastian gondoskodását már (talán) nyűgnek élte meg. Más miatt nem akart volna szabad lenni, és Sebastian sem illette volna a szeretetét szörnyűnek... Henry valóban így érezte volna?
- Nem csak ez lesz nehéz, Sebastian- megértem, hogy nem akarja majd minden nyűgjét velem megbeszélni, de ahogy ő, én is az a tipus vagyok, aki ha megérzi, gond van, szeretném tisztázni- Nehéz volt arról beszélgetned velem, milyen problémák gyötörnek a munkahelyeddel kapcsolatban? Nehéz volt elmondanod, Henry drogproblémáit? Bármelyikre úgy reagáltam, hogy kellemetlenül érezd magad?- nyitom fel a szemét, hogy nincs mitől tartania. Nem lenne mitől. Kitől? Tőlem? Tőlem egy egér sem fél! De a problémátját akkor is értem. Itt  arról van szó, hogy a gyengeségeinknek adunk hangot: mitől félünk, rettegünk. Mi van, ha a gyengeség egyben kiábrándító a másik számára?
- Nem tudom... Én eddig csalódtam a szerelem-érzésben- megállok, hogy összeszedjem a gondolataim. -A komoly érzelem nem feltétlenül szerelem. Kielégületlenség nem létezik, ha a kereslet és a kínálat egyensúlyban van. Csalódni akkor lehet, ha olyan elvárásaink vannak a másikkal szemben, amire a másik képtelen...- próbálok érvelni a felhozott kifogásai ellen. Most miért hasonlít a többi lányhoz? (Meglehet, igaza van. Biztos szükségem van a szerelem-érzésre, különben nem itt tartanék.) De a hibáimból tanultam. Legalábbis azt hiszem.
A barátokról (képzeletemben a barátnőkről) esik szó, és az együttalvásokról. Bevallom, nehezen viselném, ha a komolyabb kapcsolatunk ellenére még igényei lennének ilyesmire. Én szeretném azokat kielégíteni. Másról van szó, ha a testvére alszik vele...
- Ha elég nagy az ágyad... - elmosolyodom, emlékeim szerint ahhoz elég nagy, hogy harmadikként az öccse oda befeküdjön. Kérdés, ő mit szólna ehhez. vagyunk olyan rugalmasak, hogy tudjuk kezelni a helyzetet, amúgy sem ragdunk innentől össze Sebastiannal. Egy tesvéri kapcsolat ugyanúgy megkövetelheti az intimitást, mint egy párkapcsolat, nem leszek zavaró harmadik, ha bármelyiküket is feszélyezi a jelenlétem.
- Nem tudom ígérni, amíg meg nem ismerem. Szerinted kijönnénk egymással? Nem ráz a gondolattól a hideg, hogy találkozzunk?- Lehet némi sejtése róla, hiszen ő mindkettőnket ismer. Tudja, mi tetszik nekem, és mi tetszik Henrynek. Ha nincs különösebb ellentét a két ember kereslete és kínálata között, nagy gond nem lehet.
Callie nehezebb diónak tűnik, Sebastian erősebb ragaszkodást mutat, mint amire számítottam.
- Vele is beszélned kell...- most én harapok a számba. Elképzelhető, hogy amiatt a lány miatt borul majd a tervünk? Sebastian azt mondta róla, hogy karrierista, és hogy nem jönnek ki olyan jól egymással, mint tíz éve. Én pedig azt..., hogy adjanak egymásnak több időt. Én talán nem akartam Sebastiant boldognak látni? Most is úgy vélem, ha az a lány fontosabb neki, nem szabadna velem kísérleteznie. De ezt neki kell eldöntenie.
- Azt hiszed, én mindenre tudok megoldást?- kérdezek vissza. Ne várjon tőlem csodákat. Én se várom el tőle.
Felvázolja, hogyan beszél majd Callievel, és megrázom a fejem.
- Ne haragudj, ez nem lesz jó. Tudod róla, hogy jelenleg neki milyen érzései vannak veled kapcsolatban? Mit tervez veled, hogyan képzeli? - Ha Sebastian beállít a monológjával, hogy összeköltözne velem, két dolog történhet: Callie rá hagyja, és dacosan hátat fordít, vagy küzdeni fog, mint egy oroszlán Sebastianért.  Minden nő ezt tenné. Nem ismerem Calliet, de ha ennyi idő után képes volt LA-ba jönni Sebastian miatt, utóbbira tippelek. Szereti. Biztos vagyok benne, hogy szereti. Azt nem értem, Sebastian erre miért nem harapott rá... És közben nagyon értékelem az elkötelezettségét a barátai iránt. De ha Callie ragszkodik majd hozzá, és Sebastian nem tud nemet mondani neki, nekem nincs helyem ott. Akkor nem lehetek Sebastian párja.
És akkor rátesz egy lapáttal, hogy meg akar változni, a kedvemért. Istenért, ne tegye, én éppen azért kedvelem (szeretem) ennyire, mert éppen olyan, amilyen!
- Nyugodt lehetsz, szólni fogok, ha valami nem jó... És erre kérlek téged is- mondom kínosan, nevetve. Szerintem több sérelme lesz ellenem, mint gondolja. De nem járunk úgy, mint a kisködmön a kabátkájával? Meg sem volt, máris siratta. Miért feltételezzük most hirtelen egymásról, hogy őszintétlenek leszünk, ha együtt fogunk élni?
- Nem tudom, milyen, amikor levakarhatatlan vagy, de kipróbálnám... - kacsintok rá, nevessen már kicsit. Amúgy meg sosem volt belőle elég, nem hiába hallgatom a híreket reggel (vagy este).
A Lioval való összehasonlítgatás olyan mélységeket érint, hogy vissza kell mennem az őskorba, a kezdetekhez. Összeráncolt szemöldökkel gondolkodom, hol és mikor kezdődött a dolog, de a legjobb, ha a legelején kezdem.
//A játékok menete miatt az éveket kissé összemostam, mert valójában 2013-ban kezdtünk játszani, de így nem sok értelme lenne, így rövidítettem. //
- Ha jól emlékszem, márciusban találkoztunk először. Majdnem egy éve... - de hogy mikor szerettem belé? Meg nem tudnám mondani- Motorbaleste volt, behozák, elláttuk. A kollegáim fogadásból rá uszítottak egy csókkal, és akkor felébredt...- döntöm félre a fejem, és egy kicsit elmosolyodom. Utólag olyan viccesnek tűnik az egész. - De akkor még azt hittem, meleg... Aztán sokáig elbeszéltünk egymás mellett, mint utóbb kiderült, a téves információ miatt, és egy ideig nagyon haragudott rám. Pedig rám volt bízva, és nekem kellett őt ápolnom... -Az a hét sem volt fáklyás menet, Bella kisasszony jól bekavart.- Aztán kiengedték, majd nem sokkal később visszahozták, mert infarktusa volt, miközben leszedte magáról a gipszet. A kórházban láttam megint, privátban nem is találkoztunk. (Utóbb már elfeledem, hogy mindez már a kiengedése utáni másnap volt. Csupán néhány ótát töltött kórházon kívül.)
//Amúgy érdemes lenne elolvasnod, én most is sírva röhögtem végig.: http://frances.hungarianforum.com/t536p75-korhaz-a-varos-szelen-lia-lio-de-es-sokan-masok//
Elöntenek az emlékek, és pontosan tudom, mit kell fiókba zárnom majd. Ezeket. Nagyot nyelek, mert emlékszem a csókja ízére (jesszusom, még ennyi idő után is!), arra, hogyan kapszkodott bele a ruhám szegélyébe, ígérte meg, hogy együttműködő lesz, és mondta azt, engem akar. A cigire a tetőn, amit becsempésztem neki, és az egyezségre, hogy majd ha kikerül, tud járni, randizunk, de addig - mert még nem erős FÉRFI!- nem akarja, hogy lássam.  
- Akkor szerettem...- nyomom meg az első szót, mert a sztorinak itt még közel sincs vége. De ha eddig eljutottunk, mesélnem kell tovább, hogy végre összeálljon benne a kép. - Néhány napig bejártam hozzá, főleg éjjel, hogy kiszökjünk a tetőre, ahol cigizni tudott. Megállapodtunk, hogy amíg bent van, nem keresem, mert zavarta, hogy nem teljes értékű férfi, de aztán utána sem kerestem, mert... - a vörös hajú lány miatt. Azt hittem, a kedvese- mert akkor meg azt hittem, van valakije.
Rekedten felnevetek, a hajamba túrok, gondolkodom, hol is folytassam.
- És aztán kómába esett Reeven, az unokatestvérem. Éppen nálunk volt, nekünk kellett volna figyelni rá, de a szülei szart se beszéltek a problémáiról. Azaz a legtöbbről. Jaj, ez is hosszú sztori- kérek a tekintetemmel bocsánatot Sebastiantól- Lio jött át vigasztalni, mert nagyon ki voltam borulva, és akkor... lényegében magamra hagyott...- teljesen mindegy, mi történt közben, hogy milyen dolgokról beszélgettünk. Most csak szófoszlányok vannak a fejemben, de ha rá koncentrálnék, eszembe jutna minden, olyan sokszor gondoltam át azóta. Nem tudom, mi ütött belém akkor. Egyszerre kívántam és tudtam, el fog hagyni, aztán meg hisztiztem, ő lekurvázott... Igen, mindezt ki kell törölni az agyamból. A szívemből. Örökre. És még mindig nincs vége.- Akarod, hogy folytassam?
Ha bólint, elmondom még, hogyan telt a nyár... Egy részének már ő is részese, hiszen akkor ismertem meg, amikor visszajöttem Szegedről, ahova elutaztam, és megfordult a fejemben, akár itt van Lio, akár nincs, nem jövök vissza. Visszajöttem. Elkezdődtek a francia órák, a péntek esti táncok... És aztán belebotlottam ismét Lioba... Nos, ez az a pont, ahol keverednek az érzéseim, a vágyaim, a tapasztalataim.

//Bocsánat, amíg nem tudom, minderre hogyan reagálsz, folytatni sem tudom. //

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian   Today at 20:52

Vissza az elejére Go down
 

Csak lépjünk le! - Lia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
7 / 8 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

 Similar topics

-
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-