Nagy találkozások! ~ Amelia, Joshua, Reeven, Sebastian

Végre végre! Szeretem a közös ebédeket, bár... a legutóbbi nem sikerült valami jól... sőt. Szóval bennem a félsz, hogy ez sem lesz jó. Amelia előtt igyekszem titkolni, de... nem megy könnyen, félek nem lesz jó, mert megint eltolok valamit. Többek között, nem tudom, hogy Josh hogyan fog viszonyulni Ameliához, Reeven hozzám... bár elvileg megbarátkoztunk, de lehet feszélyezni fogja minden. Főleg az ebéd. Na mindegy. Javaslom Ameliának osszuk fel a szerepeket, egyikünk főzzön, a másikunk takarítson kicsit, meg pakoljon, amit kell, terítsen. Mindegy melyiket csinálom, elvagyok vele, de néha odamegyek és összepuszilom, nekem az kell. Még mindig olyan mintha csak vendég lenne nálam, nem itt lakna, pedig már több mint egy hete itt van. Csak hát... meg kell szokni. Igyekszem otthonossá tenni neki a lakást, teret hagyni a cuccainak.
-Nah... szerinted minden megvan? Jó lesz? - Bár utóbbi inkább az eseményre értendő nálam, de valószínű félreért, ami nem baj. Szeretném hogy mindenki kedveljen mindenkit, mert... Josh nagyon fontos nekem, Amelia is és.. Reevent is szeretném végre vidáman is látni. Meglátjuk hogyan sikerül.
De ha jön valaki ajtót nyitok majd.

Nem először készülök vendégeket fogadni, de most feszültnek érzem magam. Az elmúlt hét elég elképesztő volt, csupa izgalom és újdonság... Még mindig nem szoktam hozzá, hogy naponta hazajön hozzám valaki, és a tenyerén hordoz. Lényegében gyorsan be tudtam pakolni, és már hétfő este rend volt a lakássban, hála Sebastiannak, aki helyet talált a dolgaimnak (azzal, hogy a sajátjait kissé összenyomorította)
Délelőttönként vele voltam, és kihasználtuk a lehetőséget, amikor adódott és sokáig voltuk ágyban. Bár sokszor nem is az alvás volt a lényeg, csak az, hogy beszélgessünk és élvezzük egymás társaságát. Sebastian válláról a folt egészen elhalványodott, de nem felejtettem el, hogy Josh okozta, és ezért kicsit morcos vagyok, lehetett volna figyelmesebb!, azonban nincs harag bennem, rendesen készülök a közös ebédre...
Sebastian tűnik idegesebbnek, kissé kapkodó, és szórakozottan kap el futó csókokra. Az egyik ilyen körnél elkapom.
- Hé, szépfiú, várj egy percre- kulcsolom a nyaka köré a kezem, nézek nevetősen és kíváncsian a szemébe- Akkor nem izgzultál ennyire, amikor értem jöttél át. Mi a baj? - természetesen attól tartok, Reeven miatt szorong, hiszen semmit sem tudok arról, hogy ők ketten már összebarátkoztak. //A sulibeli látogatásról tudhatok?//
- Ne izgulj, minden jól halad...
Megigazítok egy tincset a füle mögött, ha engedi, szelíd csókot nyomok a szájára.
- Rend van és finom illatok terjengenek... remélem, mindenki megelégedettségére szolgál majd a menü, de ha nem, rendelünk kínait vagy valami mást- kuncogok. - Ne izgulj már!
Elzárom a sütőt. Az a meleg éppen elég lesz, hogy megpiruljon a tartalma...

Nagyon nehezen kászálódom ki az ágyból, először futár miatt, aztán mert elkésem, ha nem indulok el. Tulajdonképpen az elmúlt egy hétben nem csináltam mást csak feküdtem és a neten keresgéltem valami után, ami leírja ezt az állapotot… Próbáltam játszani, el is felejtettem, hogy a játékokban szokott lenni robbanás, az első ilyennél akkorát ugrottam, hogy a monitor is dőlt velem. Vannak józan pillanataim, amikor megpróbálok tervezni, vagy a telefonom nézem, azon belül is Sebastian számát. Újat kaptam, anyámék vettek egy hiperokos kütyüt és tényleg lefoglal, mindent azon csinálok. Anyámék a maguk módján együttéreznek velem, még apámmal sem tudtam most olyan hangot megütni, amilyet szerettem volna. Szerintem megkönnyebbültek, hogy van lelkem, hallottam egyik délelőtt, hogy valami ilyesmiről beszélgetnek. Próbáltam nem oda figyelni és pittyegős, lányos játékra kattintottam a facebookon. Valami gyümölcsöket kell összeszedni, erről tuti nem jut eszembe a robbanás.
Ez is eljött, hogy ki kell mozdulnom, látnom Liát, megígértem és hiányzik…csak parázok, be vagyok tojva és sajna most már tudom mit jelent ez a kifejezés. Hogy valahogy rájön, rám van írva, látszik az arcomon, vagy ilyesmi. Sokszor kapok spontán sírógörcsöt, de mostanában már inkább csak éjszaka, ha azt álmodom. Mindig azt álmodom… Keveset alszom. Nem mintha ébren annyira jó lenne, nehéz magam elfoglalni. Suliba viszont egész héten nem megyek, egyszerűen úgy érzem lehetetlen. Evés és alvás helyett inkább csak cigizem, kitaláltam ez az egyetlen valami, ami megnyugtat. Anyám szerint el kéne mennem pszichiáterhez, de az antidepresszáns megint érzéketlenné tenne, nem lenne menekülés?
Lényeg a lényeg itt vagyok, taxival jöttem és szarul nézek ki. Az arcomon látszik, hogy egy hete nem aludtam rendesen, a pandáknak nincsenek ekkora foltjaik a szemük alatt, az arcomnak nem nagyon van színe és mondanom sem kell: enni is képtelen voltam. Fél napokat ültem pár darab főtt krumpli felett és az sem segített, hogy szerdáig hánytam. Ha ettem, vagy ha eszembe jutott. Sokszor és sokféle képen eszembe jutott, de ez a nap nem erről szól. Hátizsákom és szatyraim is vannak, mire felérek a lépcsőn kb leesik az első hó és úgy elfáradok, hogy meg kell várnom, mire eltűnnek a sötét fénykarikák az orrom elől. Csak aztán kopogok, ciki lenne ráájulni Liára.
Számolok, kicsit remeg a kezem és érzem a szívem a torkomban lüktetni. Nyeldesem, hogy ez ne legyen.

Sebastian pedzegette, hogy ebédeljek náluk egy hétvégén, hogy legyen alkalmam megismerkedni a barátnőjével, Ameliával, aki hozzá költözött. Kezdetben nem örültem, nagyon a hírnek, legalábbis nem önzetlenül, mert azt hittem, azok a megszorítások, amiket Sebastian emlegetett, majd megváltoztatják a kapcsolatunkat... Nem egészen így történt. Bár nem tudom, mekkora szerepe van ebben annak, hogy csak beképzeltem magamnak valami rosszat, vagy Sebastian volt állhatatos azzal kapcsolatban, hogy a megszokott programjainkat ne kelljen lemondani, igazából nem tapasztaltam nagy változást a kapcsolatunkat tekintve (ha eltekintek attól, ami azon az ominózus szombaton történt)
A találkozóra így csak minimális feszültséggel készülök. Szokványos izgalom, akár egy meghallgatás előtt. Fontosnak tartom, hogy jó benyomást tegyek Ameliára, ezért szépen öltözöm fel, és nem csak egy farmer-póló kombót kapok magamra. Ugyan menet közben ígéretet tettem Suzynak, hogy nem borotválkozom, míg azt nem mondja, elég, s emiatt most durván borostás az arcom, a képem rendezettnek tűnik, nem elhanyagoltnak.
Sebastiannak egy üveg fehér bort (amit talán majd az ebédnél ki lehet nyitni, ha akarják), Ameliának egy csokor vágott, vegyes virágot vettem, szép színeset. Nem volt jobb ötletem... Taxival megyek a lakásukig, és törekszem a pontosságra, ennek ellenére, nem megyek fel azonnal, hanem várok néhány percet a lépcsőház aljában. Valaki szöszmötöl az emeleten, talán a hárklis és kíváncsi szomszéd az... Most nincs kedvem vele jópofizni... Csend lesz, valahol nyílik egy ajtó, hangfoszlányok jutnak le hozzám, de nem foglalkozom velük, majd komótosan felmegyek a lépcsőn... Kopogok.
- Helló- mondom az ajtót nyitó alaknak //Gondolom, Seby az//

//Annyira jó hogy megírtam a Liás és Reeves részre a reagot, de otthon maradt....... bah xDDD de nem várok csütörtökig, nyugi xD//

Szórakozottan pakolok, takarítok, de nem tehetek róla, vegyes érzéseim vannak. Nem csak Josh és Amelia miatt, de Reeven miatt is. Remélem jobban van, szeretném ha ma ő is jól érezné magát. Majd kérem Josht mutasson pár karikatúrát, szerintem Reevennek és Ameliának is tetszene. El-el kapom egy-egy csókra Ameliát, majd egyszer magánál tart.
-Ahm, csak a tied... - Mosolygok és megcsókolom, szépfiú lettem! - Csak... félek nem jól sül el valami... csináltam már egy ilyen ebédet de... nem voltam valami... jó benne. Nem akarom elrontani, fontos ez nekem... - Makogom, fülem mögé tűröm a hajam, majd az övét eligazgatom, ölelem és csókolgatom.
-Igen, igen... - Mosolygok, a lakás rendben van, de kit érdekel igazából? Szerintem a fiúkat pont nem... Jaj. A rakoncátlan tincseim ő is igazgatja, puszilgatom, hálásan fogadom a csókját, ölelem a derekát.
-Gyönyörű vagy. - Simítom az orrom az övének, nem üres bók, tényleg csinos, mint mindig.
-Áh, Josh nem válogatós, Reevennek meg ennie kell. Majd sokszor keveset teszünk mindenből a tányérjárja, észre sem fogja venni hogy etetjük. Főleg hogy Josh tányérját telepakoljuk! - Mosolygok, remélem nem úgy jött, hogy evett, a múltkor sem evett valami sokat... Remélem már tudja hogy nem rossz főztöm. Amelia meg még finomabb.
Közben kopogtatnak, nyitom az ajtót miután gyorsan lekaptam még Ameliát.
-Szia Reeve! Hú de... - pocsékul festesz..... öööö - fáradtnak tűnsz. Gyere-gyere, de sok mindent hoztál. Itt alszol amúgy? Itt aludhatnál. Remélem nem ettél sokat. - Mosolygok szinte ordít hogy nem. Jaj... simogatom a hátát, finoman beterelem, mondom vegye a cipőjét, adok a homlokára egy csókot.
-Néézd ki jött drágám, kérsz valamit inni? Limonádét? Savanykás, hűvös... - Mindig van egy kancsóval készítve ilyen melegben, Amelia megszokhatta, a diákjaimnak is azt csinálok mindig, szerintem nem új neki. Aztán kopogtatnak, elengedem Reeve hátát, eddig nem akarództam nagyon.
-Joshom is megjött, pillanat! - Megyek és nyitok neki ajtót, széles mosollyal, kissé meglepődve.
-Wúw, micsoda borosta, idősebbnek akarsz kinézni? Megy... De jó! - Vakarászom meg finoman a borostáját és arcon csókolom, megölelem, betessékelem őt is miután levetet a cipőjét. - Hogy kicsípted magad, alulöltöztem... - Rajtam egyszerű ruha van, szokványos ing-farmer. Még a végén Amelia tényleg lecserél!
-Amelia, Reeven, hadd mutassam be a legjobb barátom, Joshuát. Joshua, ő a kedvesem, Amelia. - Mosolygok szélesen, Reevent és Josht is bemutatom, kivéve hacsak meg nem előznek, hogy felesleges. A bort ha adja Josh mosolyogva elveszem, a csokor miatt somolygok, ha Amelia nem kedveli meg kétségbeesem.

Sebastiannal felosztottuk a tennivalókat, de állandóan sündörög, és nem tudom, engem akar ellenőrizni, vagy ő elégedetlen magával. Pedig sosem volt rendetlenség (talán csak a konyhában, de már ennek is vége). Most is makulátlan a tisztaság, ami nem az én érdemem, hanem az övé, mert magára vállalta a takarítást, ha már enyém a főzés. Nem hagyta, hogy mindent én csináljak... Izgatottan jár-kel fel-alá, és muszáj magamhoz húzni egy kicsit, hogy kifaggassam, ha már magától nem vall színt...
- Gondolj jó dolgokra. Ismered a kifejezést, Pygmalion effektus? - kérdezem a lágy csók után. Hm, szeretek ebbe belefeledkezni, be is hunyom a szemem, miközben beszélek, a csókja mentolos íze még itt van a számban. Akkor nyitom ki a szeme, amikor a hajam a fülem mögé tűri, ami csak annyi ideig tart, amíg magához nem ölel ismét.
- Jó a samponod...- nevetek, az én hajam is éppen olyan rakoncátlan lesz tőle, mint az övé, és most azzal mostam hajat, mert ilyen cuccot nem hoztam magammal. Minek annyi vacak a fürdőszobába? Az össze kemikáliát lepakoltam faternál.
Igazat ad nekem, fél siker, de még mindig izgatott, nem is engedem még el, csókolgatom, mert úgy érzem, igényli is. Dörgöli nekem az orrát, nevetek, ez vicces és kedves, szeretem, ahogy csinálja.
- Te is jól nézel ki!- válaszolom a bókjára, és szélesebb a mosolyom. Csajosan öltöztem, ha már be leszek mutatva, és egy egyszerű, de praktikus szoknyát húztam magamra (mint ruhát). Igaz, a főzés miatt még egy kötény is van rajtam, össze ne fröcsköljem az öltözékem, de azt csak egy mozdulat lekapni.
A kaja miatt aggódunk egy kicsit, de én Reevennel kapcsolatban lettem kioktatva. Joshua felől pedig Sebastian vállal felelősséget. Magamat ismerem, Sebastianról tudom, hogy szereti a húst, szóval... Nagyon nem lőhettem mellé, maximum tényleg az adagokkal lesz gond. Nem tudom, Reeven, a vírusfertőzése miatt mennyire esett vissza. (Az anyja erre hivatkozva nem engedett a közelébe a héten, pedig lettek volna közös programjaink.)
- Ne, az úgy nagyon feltűnő. Inkább szedjünk csak kicsivel többet, de többször... És ültessük őket távol egymástól, hogy Reeven ne lásson rá Josh tányérjára olyan könnyen...- jut eszembe. Egy kis pszichológia. - Majd Reeven ül mellém, és terelgetem a figyelmét, jó?
Éppen sikerül ezt megbeszélni, amikor érkezik az első vendég. Még egy "puszit" váltunk Sebastiannal, és ahogy fordul, játékosan rácsapok a seggére.
- Hol az a szép mosolyod, hé?- szólok utána kedvesen, és leszedem magamról a konyharuhát. Lényegében kész vagyok, csak gyorsan kezet mosok még.
Reeven érkezik, Sebastian nyit neki ajtót. Kiszaladok én is, kicsit megtorpanok, ahogy meglátom, mert nagyon szürke a bőre, és sötét karikák vannak a szeme alatt. Ami szemet szúr, hogy Sebastian milyen természetesen bánik vele. (És Reeven hagyja). És az a puszi! Ezek összebeszéltek a hátam mögött, jut eszembe egy gondolat, de nem neheztelően, hiszen épp az volt a célom, hogy kibékítsem őket. (Reeven ellenérzéseit nehéz csillapítani)
- Szia!- lépek közelebb Reevenhez, és ahogy megpuszilom két oldalról, már fejtem is le róla a hátizsákot. - Miért nem csöngettél fel? Leszaladtam volna eléd- korholom finoman. Kimerültnek tűnik. Fáradtnak. - Gyere, ülj le.
Sebastian már elvette tőle a táskákat és itallal kínálta, de érzem, ahogy szinte remeg a közelemben, így átkarolom a derekát, és a karját a vállamra húzom, mintha csak össze ölelkeznénk, pedig ezzel is támogatom. Valóban attól félek, összeesik. Seby azonban nem jutott el a konyháig, mert újra kopogtatnak. Nem lehet más, csak a postás! (Haha!)
- Joshom...- súgom halkan Reevennek, és megforgatom a szemem. - Képzeld, az a hülye megharapta Sebastian vállát!- dohogok Reevennek, de nem adom fel a kísérletet, hogy legalább a kanapéig kísérjem. - Bocs az őszinteségemért, nagyon szarul festesz. Miféle vírus támadott meg, Reev? Anyád nem volt hajlandó megmondani...- kérdem halkan, remélve, hogy még van ideje válaszolni, mielőtt becsörtet a két jóbarát.
Ha nem hívtam tucatszor az elmúlt hét folyamán, egyszer sem, de nem jutottam beljebb, akkor sem, amikor személyesen mentem el. Le lettem rázva, és Reev anyja is úgy nézett ki, mintha beteg lenne, de tagadta, amikor rákérdeztem.
Joshra csak akkor emelem a tekintetem, amikor Sebastian bemutat bennünket. Ha közben leültünk, én felállok, közelebb lépek Joshuához. Szép és nyílt tekintete van.
- Helló- köszöntöm egyszerűen, és kissé visszafogottan. Másra számítottam, bár nem tudom, mire. Belepirulok a szóba, "kedvesem", és apró mosolyt küldök Sebastiannak.

//Innen nem tudom tovább írni, mert nem tudom, ki hogyan reagál. Szóval, bocsi, de nem akartam senkit befolyásolni, ki mit csinált... Smile

//

Sebastian nyit ajtót, a mosolygás nem nagyon megy azóta, inkább megilletődött fura szájrágást kap.
- Szia...öhm, igen.
Szerintem nem ezt akarta mondani, de bárhogy próbáltam ez a maximum, amit mára ki tudtam hozni a képemből. Kicsit összerezzenek, amikor hozzámér és beterelget, bámulom a padlót, eszembe jut mennyire durva állapotban látott utoljára, meg, hogy úgy bújtam hozzá, mint valami macska. Kicsit elakad a lélegzetem, amikor homlokon csókol, meg is szédülök, imbolyogva andalgok utána, szerintem nekiütődöm néhány falnak közben, hiába terelget.
- Dehogy, nem alszom, nem, nem ettem
Még csak az kéne, hogy itt aludjak! Lia mindenre rájönne! Enni? Frodónak érzem magam, aki eltévedt Samu nélkül a Végzet Hegyén. Van az a monológ: Nem érzem már az étel ízét, sem a vízét, csupasz vagyok a sötétben, mindenütt csak őt látom!
Kicsit kábán (nem, nem vagyok jól) pillantok fel Sebastianra, limonádé? Folyadék, jöhet!
- Jó, persze, az a citromos, ugye?
Kérdezem, de megint jönnek, úgyhogy folytatom lepakolásom útját tovább, nem sokáig, mert megjelenik Lia, aki szintén megpuszil. Ettől kicsit berezonálok, mármint remegek, de talán nem feltűnő, közben próbálok lepasszolni neki egy szatyrot. Nem hagyom magam betámogatni a nappaliba, ránk rohadna minden, a konyha irányába fordulok.
- Szia! Hát ő… Várj, ki akarok pakolni a konyhában. Van benne egy törékeny dolog, amit jobb lenne, ha kivennénk.
Nyitom szét a táska egyik fülét, a tetejére tettem, cukorvirágokat. Óvatosan kiveszem és átadom őket neki.
- Nem igazi rózsák, teljesen cukorból vannak, úgyhogy nem mérgező.
Viszont rózsaformájúak és mindenféle színűek, épp ahogy beszéltük. A neten minden hülyeségnek utána lehet nézni. Remélem örül, amint átadtam, pakolok kifelé tovább, gondolom a konyhába.
- És túró neked, anyám sütött hozzá palacsintát nektek, pia, pezsgő, egy üveg, kettő, tessék. Ez itt néhány chips és Sebastiané a másik táska, abban franciás kaják vannak, de nem kenyér. Ugye jól emlékszem, azt nem szereti? De van kagyló, meg csiga, meg ilyen specialitások, majd kóstold meg te is.
Ezeket is a neten rendeltem igazából…
- Ja és mangó.
Veszem ki azt a néhányat. A táskában már csak az Identity van, azt is kiveszem.
Kicsit kábán nézem, ahogy szemet forgat, homlokráncolva nézek rá.
- Joshsom? Megharapta? Valakinek a kutyája?
Kérdezem, aztán elsápadok. Hirtelen a kérdés, egyszerű, mégis majdnem a guta üt meg tőle. Milyen vírus? Az tény, hogy szarul nézek ki, néztem tükörbe.
- Hát…igazis, ne gyere közel, nehogy elkapd! Nem jegyeztem meg a nevét, lázzal és hányással járt.
A lázat leszámítva nem hazudok nagyot. Közben bejön Sebastian, de nem egy kutyás valakit hoz, hanem Josht. Ez fura, mintha csak álmodnám az egészet!
- Szia Josh…
Ráncolom a homlokom, Sebastian lenne a francia barát?
- Nem lehet ennyire kicsi a világ
Harapok az ajkamba, de egyébként megyek üdvözölni én is, minimum egy kézrázással. Bár nem ez lesz a legjobb, hideg, remeg és mintha egy hulla érne hozzá.

//Nem eresztem az elejét bő lére, így is meguntok a végére...//

Ahogy számítok rá, Sebastian nyit ajtót. Elnevetem magam, ahogy meglátom az arcát (kissé megnyúlik), de aztán elmosolyodik ő is, megvakargatja a sörtéimet, és úgy köszönt, mint általában, megölel és megpuszil.
- Te mindenben jól nézel ki!- kacsintok rá; ne higgye más hogy rosszul kéne éreznie magát, csak mert farmert vett fel.
- Kísérlet...- simítok végig az arcomon és nevetek. Ha kérdezne is róla, egyenlőre titokzatoskodom, nem éppen megfelelő az idő, hogy elmeséljem neki, milyen megállapodást kötöttem az egyik kollegájával.
Letolom a cipőm, az izgatottságom ellenére nem nagyon pillogok befelé, előbb-utóbb úgyis szembetalálom magam a barátnőjével...
Letolom a cipőm, és megyek vele, közben a kezébe nyomom a bort. Tegye hűtőbe vagy ahova akarja, bár azzal nem foglalkozik, terel a lakás belseje felé, Liáék után (merthogy nincs egyedül) és éppen nagyon pakolnak valamit. Úgy hiszem, a másik vendég is nem sokkal korábban érkezhetett, legalábbis ez a benyomásom, mert azonnal felém fordulnak, ahogy Sebastian megszólítja őket.
Először a lányra nézek, igyekszem indulat nélkül tekinteni rá, bár sokfélének elképzeltem őt is, és az első találkozásunkat is. Sebastian hangja kifejezetten büszkén cseng, ahogy bemutatja, és gondolatban elismerem: van is mire.
- Hello- köszönök neki én is, és egy pillanatra ledermedek. Elsőre inkább nebáncsvirágnak tűnik, sehogyse sárkánynak. A lelkiismeretem kiabál a fejemben, és nagy mázli, hogy ismerős hangra leszek figyelmes, mert még el is pirulnék, meglehet.
- Szia... Reeven!- hökkenek meg, és nyújtom felé a kezem, amiben még benne van a virág. Hát hol az eszem?
- Ó, bocsánat, ezt neked hoztam- mentegetem magam Amelia felé fordulva, aztán a kezem Reev felé nyújtom- Nem számítottam rá, hogy ma találkozunk ismét. Édesanyád mondta, hogy kerestelek? Jobban vagy már?
(Ha Amelia elmegy a virágot vízbe tenni, nem illetlenség, hogy nem vele foglalkozom, hanem az ismerősömmel, ugye?)
Nem fedem fel magam, hogy sejtettem már, hogy Reeven arról a Sebastianról beszélt, akit én is ismerek. Benne volt a pakliban, túl sok dolog egyezett... Viszont arra nem számítottam, hogy itt lesz, mert az anyja azt mondta, komoly vírusfertőzése van.
- Le kéne ülnöd, nem nézel ki túl jól!- mondom neki halkan. Ah, rá fog férni az a kis kondicionálás. Majd vigyázok rá, fokozatosan terheltetem, és egykettőre összeszedi magát, nem fogja ledönteni holmi nyavalyás vírus.
Óvatosan nézek körbe. Nem sok változást látok a lakásban. Aztán hatalmasat kell nyelnem, és rájövök, isteni illatok terjengenek a levegőben. Éhes vagyok. Reggel csak egy pogácsát kaptam be, és az már nem most volt... De kajában nem lesz hiba, csak amit kipakolva látok elég egy seregnek...

-Amicsodácska? - Nézek rá értetlen mosolyogva, gőzöm sincs miről beszél.
-Tetszik? Bababarát... - Nevetek, mert hát azok fejbőr meg hajkímélőek, tuti nem leszek allergiás rá.
Jól érzi, igénylem a csókot, bár én a nap 25 órájában igénylem. Ergo akkor is ha óraátállítás van.
-Hah, te is jól nézel ki... ohmohm... - Nevetek, kiparodizálom hogy nem azt mondta észbontó és elementárisan vonzó vagyok.
A kaja miatt annyira nem aggódom, Amelia jól főz, én csak a desszertet, a palacsintát csináltam reggel, amerikai módra, ahogy Reeven szereti. Csináltam karamell és csoki öntetet is, benn vannak a hűtőben, előbbi meg a sütőben.
-Nem fogja megenni. És tudja hogy keveset eszik, hangoztatja. Ha csak pár falatot teszel neki, azt még legyűri, a sokat nem fogja. Hidd el. Henry is csak szétkente a tányéron, mintha evett volna, de igazából nem. Nem is próbálta. - Vonok vállat, szerintem nem jó, ha féladagot szedünk neki, csak azt fogja látni mennyit kéne ennie, így meg ha sok aprót kap nem is veszi észre és fél adagnál többet is megeszik esetleg. De persze Amelia rokona, meg ő az ápoló, nem fogok beleszólni ha másképp csinálja.
-Kincsem, nem olyan nagy az asztal, nem tudod elrejteni. De nem is kell. De akkor majd ülünk közéjük, ahogy akarod. - Mosolygok, mert max úgy lehet megoldani, ők ülnek a rövidebb végeken, de ezen az asztalon nem tudunk annyira nagyon messze ülni. (Négy személynek még éppen kényelmes)
-Terelgesd szívem, majd besegítek. - Csókolgatom, húzom a derekánál magamhoz.
Mikor engedném be Reevent még kapok egy seggest, elvigyorodom rajta.
-Mosolyogj rám és mosolyogni fogok. - Kacsintok rá, jelzem akkor vagyok boldog ha ő is. Beengedem a srácot, tény, természetesen bánok vele, majd a sulira fogom, hogy összehaverkodtunk óra után. Félig igaz amúgy.
-Pedig itt alhatnál, Amelia nagyon örülne, én is. -Noszogatom, hátha.
- Igen, citromos. Kis cukor van még benne. Barna, szerintem ízleni fog! - Töltök is neki, buzdítom lassan igyon egy keveset, legalább a folyadék meglegyen.
A Joshos megjegyzéseket szerencsére nem hallom, főleg mert a vállharapást elhülyültem. Nem is fájt, csak a nyoma maradt ott. Vagy csak ha fájt is egészen khm más kötött le. De hol van már, rég elmúlt! Míg ők kipakolnak én Josht üdvözlöm, váltok vele pár szót.
-Ó, még bókolsz is, el ne csábíts! - Nevetek, csak hülyülök. Bár tetszeni mindig jól eső érzés, az én esetemben férfinak is. Vagy inkább Joshnak? Jó kérdés.
-Mire kísérlet? - Nézek, mit lehet a borostán kísérletezni? De nem igen válaszol, maszatolja a választ, hát hagyom (egyelőre).
Odavezetem a többiekhez, csak pislogok a sok cuccra.
-Mi az Reeve, féltél sz.r lesz a kaja? - Nevetek, nem bántóan mondom, inkább vicces.
Aztán bemutatom Josht, nem tudom Ameliával kedvelni fogják-e egymást, de remélem. Amelia elpirul, én csak mosolygok.
-Ismeritek egymást? Pedig olyan jól kitaláltam mit mondok... na mindegy, így könnyebb igazából. - Vigyorgok, Amelia a virággal van el, én meg a rózsákat nézem.
- Édes, ez mi? - Nyúlok finoman a cucchoz mert olyan... más, nem tűnik élő virágnak kicsit sem, de szép.
-Úgy van, csüccs Reeve, te is Josh, majd mi pakolunk. Szívem te is nyugodtan, majd én csinálom, beszélgess. - Adok egy puszit neki és próbálok rendet tenni a konyhában, hogy elférjünk. A palacsintára húzom a szám és magamban nevetek, van ez így.
-Reeve, diétásabbra csináltuk a javát, hogy könnyebben lemenjen. Josh, azért van nekünk pár hús, ami fűszeresebb, megkértem Ameliát csináljon olyat is. Remélem éhesek vagytok! Amelia nagyon kitett magáért! - Fecsegek míg pakolok, a bort a hűtőbe teszem, a kajákat is pakolászom. Nem kizárt hogy vlaki szavába vágok, mikor meglátom a kagylót.
-Óóóó kagylóóóó, wú, csigaaa... C'est bien! - Elvagyok... de tényleg finom!

-Pyg-ma-li-on...- lehetetlen, hogy nem beszéltem még róla! Aztán legyintek, á, hagyjuk... Majd egyszer elmesélem...
- Most már értem, miért olyan kezelhetetlenül puha és sima a hajad!- Babasampon? Tökéletes. Éppen csak összekötni nem lehet normálisan a hajat, mert kicsúszik belőle a gumi!
Ilyen apró dolgokon is összenevetünk és ez már hozza magával a többit is. Nem olyan könnyű megálljt parancsolni a vágyaknak.
- Bocsi, bocsi! Nálad helyesebbet még sose láttam! - aztán a fejemhez kapok, és a fejéhez, mintha védeném magunkat- Vigyázz, szakad a plafon!- kacsintok cinkosan.
Az ebédeltetés kapcsán kicsit mások az elképzeléseink, főleg, ami Reevent illeti, de nem akarok vitázni vele, és elfogadom a véleményét (hiszen tapasztalaton nyugszik)
- Oké. Legyen akkor úgy, ahogy te javasolod- mondom egyszerűen és megcsókolom megint. Próbálkozunk, ez a lényeg, a módszereket úgyis lehet majd váltogatni menet közben.
Az ötlet, hogy a két srácot ültessük széjjel buta gondolat: egyszerűen kivitelezhetetlen, ha nem elég nagy a hely. Márpedig nem az. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy kivitelezhető lesz. Sebastian azonban érti a szándékomat, és azt mondja besegít. Máris teszi... a maga mődján. Az enyémen. Hmmmm...
Kopogtatnak, de alig szakadunk el, játsszunk még...
- Te is kellesz hozzá...- ördögi kör? Én akkor leszek boldog, ha őt is annak látom. És Reevent. Jaj, nagyon hiányzik már, hogy lássam, hogy megöleljem!
Sebastian nyit ajtót, Reeven érkezik elsőnek. Gyors mozdulatokkal simítok végig mindenen a tekintetemmel, ellenőrizvén, rendben vannak-e a dolgok, és megyek én is Reeven elé.
Megpuszilom, lesegítem róla a hátizsákot, Sebastian is segít, de aztán lemarad és visszafordul "Joshom" miatt. (A birtokos jelző miatt kicsit felpukkadok, de gyorsan elmúlik, nyugi). Nem is megyek Josh elé, amíg Sebastian oda nem ér vele, és addig a figyelmem Reevennek szentelem. Elképesztő, mi cuccot hozott magával.
- Hé, Seb nem mondta, hogy ebédre jössz? - ez nálunk azt jelenti, én főzök, vagy ő, vagy mi, de semmiképpen sem azt, hogy a vendégtől várjuk el, hogy elénk rakja a kész ételt.
- Ó, Istenem, ez... az?- meglátom a virágokat, és csak azért nem szagolom meg őket, mert Reeven olyan óvatosan bánik velük, mintha porcelánból lennének- Elképesztő! Olyan élethűek!- ezért külön puszi jár Reevennek, mert nem felejtette el a cukorvirágokat...
Nem csak ezt hozta... Kismillió dolgot rejt a táskája, és külön meglepetés számomra, hogy nem csak rám gondolt, hanem Sebastianra is. Megölelem, hálásan.
- Nagyon figyelmes vagy, köszönöm!- súgom neki, és megpuszilom.
Nem érdekel, milyen vírus döntötte le, mármint nem érdekel, hogy megkaphatom. Nem vagyok fogékony, egész életemben csak egyszer lettem beteg a kórházi környezet miatt..., de azt is kihevertem. Jól vagyok, ismét dolgozom, bírom a terhelést....
Újabb és újabb finomságok kerülnek a pultra (ösztönösen oda kezdtünk pakolni és nem a terített asztalra) és elámulok, mennyi kajánk van összességében. Atyaég! Sose fog elfogyni... És még palacsinta is van (vékonyan, ahogy én szeretem..., de pszt!)
Aztán beér minket Sebastian és Joshua. Az ismeretlen csak nekem az, még Reeven is ismeri, és ez olyannyira összezavarja Seb barátját, hogy a hozott virágot is majdnem elfelejti odaadni nekem. Kuncogok. Nagyon emberi... És szimpatikus, ahogy megoldj a helyzetet, még inkább, ahogy Reevennel beszél. Ez egy régivágású csóka, lehet akármilyen ... a kinézete. Vajon szándékosan nem borotválkozott vagy...?
- Köszönöm szépen. Nagyon szép csokor!- el is viszem gyorsan, hogy vízbe tegyem.
Sebastian mellém somfordál, ámuldozik a sok kaja láttám, a virágon... aztán pakolni segít (majd megcsinálná helyettem), kicsit huzakodunk, mert nem akarom magára hagyni, a vendégeink meg láthatóan jól elvannak egymással, és ezt szuemmel jelzem is Sebynek. hagyjuk már őket is egy kicsuiit dumálni, főleg, hogy nem ismeretlenek egymásnak, és láthatóan örülnek, hogy ismét találkoztak!
Elvagyunk egymás mellett, pakolgatunk, felnevetek azon, ahogy Sebastian észreveszi a tenger gyümölcseit.
- Nyugi, Édes, egyik sem szalad már el!
Kicsit elveszik megint a tér, és megfeledkezem a vendégekről, Sebastian olyan arcát mutatja, amit kevésszer láttam még. Mint egy boldog gyerek. És bevallom, nagyon tetszik így. Gyorsan pakolunk szét, el, ki... Mit hova, ahova kell, figyelve Sebastian instrukcióit. Nem baj, hogy változatosabb a menü. Nem érzem magam sértve, ha hozott étel is kerül az asztalra.
- Nos, mit szólnátok kezdésnek egy pohárköszöntőhöz? Sebastian?- úgyis szeret szónokolni (és italt bontani). Különben is, ő a házigazda, neki kellene felvezetnie az ebédet...

//Ha valamit kihagytam, rosszul értelmeztem, szóljatok! Smile

<3 //

Sebastian próbál beterelni, de mi ez a szörnyű itt alvásos ötlet? Eddig erről nem volt szó.
- Nem, biztos, hogy nem
Rázom a fejem és szegezem a szemem a padlóra, ez csak olyasmi, ami miatt átsresszelném ezt az összejövetelt és rémálmaim…minden éjjel vannak, azóta is.
- Jó, nagyon jó, micsoda barna?
Kicsit lemaradok, aztán esik le, hogy a cukor és utóbólogatok a már kifelé siető Sebastiannak, hogy értem, értem, a cukor.
Amíg Sebastian //úú bazzeg, mindig a srác képe ugrik be XDXD olyan vicces Very Happy

// tököl valakivel az előszobában túlesek a Liával való első találkozáson Azóta…
Még kába vagyok a puszijától, mint egy tátott szájú kisgyerek, maga a kipakolás is kemény meló, de már alig várom, hogy megszabaduljak a sok vacaktól.
- De…azért hoztam kaját nektek. A viccet félretéve ezek amúgyis különlegességek, nem kaptok semmi olyat, amire ne szolgáltatok volna rá.
Azt hiszem nem vagyok vicces úgy, ha nem tudok mosolyogni. Örül a cukorvirágoknak, biccentek, viszont kapok ölelést és puszit, amitől kissé megzavarodom. Egyrészt nagyon szeretnék még, bármennyire fájdalmas is ezt bevallani, percekig ellenni a karjaiban, elengedni magam és kapaszkodni egy ócska hitegetésbe: ebben az ölelésben van helyem a világban. Másrészt félek, hogy megingok és valami olyasmi történik, ami túl sokat ad abból a részemből, amit nem akarok láttatni. Tulajdonképpen ez még mindig ugyan az a rész.
- Hátö…nincs mit
Suttogom a padlónak, levegőt veszek, hogy óvatosan felpillantsak, ekkor meglátom Josht. Itt abbamarad a remegés, amit Lia érintése okozott. Virágot is kapok.
Én automatikusan átvenném hökkenten, amikor irányt vált és inkább Lia kapja meg.
- Ou, pedig megörültem
Hülyéskedek, remélem átjön a poén a szokásos mosoly nélkül is. Aztán éppen Joshoz beszélek.
- Említette igen, ne haragudj, de jobb így, fertőztem. Persze, sokkal jobban, de azért ne gyertek hozzám túl közel
Pislogok félre, mekkora hazudozós barom vagyok! Így viszont bombabiztosan tartani fogom magam. Seb aztán beszól, visszaszólok neki, kicsit játékos hangintonációval.
- Nem mintha én csigát ennék.
Visszafordulok Josh felé, éppen jókor, úgyis szédelgek, mivel még kevesebbet eszem, mint egyébként ez szinte a természetes állapotom. Kissé szaggatottabb levegőt veszek, aztán lezuttyanok. Jó lenne az a cukros ital, amiről Sebastian beszélt, deh…nem szeretnék megint felállni érte.
- Á, igen, az jót tesz. Mármint az ülés.
Sebastian felé csak kicsit fordulok el.
- Joshról nemtom mi rosszat mondhattál volna, de a saját részem el tudom képzelni. Lia flúgos unokaöccse, aki majdnem rámtörte a tanárit
Viccelek, remélem átjön, megpróbálom Sebastian hangját parodizálva utánozni.
- Ööö
Mindez a kajához, Josh majd remélem beszél helyettem, egyszer csak Lia szívatja azzal Sebastiant, mondjon pohárköszöntőt.
Majd aztán én is szeretném hozzátenni a magamét.

Az ajtóban Sebastian fogad. Hülyülünk egymással. Nem hiszem (valóban nem), hogy többet érnék kinyalva, mint ő farmerben, de erről meg kell győznöm. Félre fordított fejjel nézek rá, de elnevetem magam, hogy ennyivel elcsábíthatnám. Sem az idő, sem az alkalom nem alkalmas erre. Próbálom gyorsan túltenni magam azon, hogy ebből kapásból viccet csinál.
- Hogy milyen gyorsan nő... De pszt, erről majd később, részletesen!- kacsintok rá. Lesz majd még itt nagy álmélkodás, főleg, ha megtudja, ki miatt szántam erre rá magam!
Aztán már beljebb vagyok vezetve, Sebastiannak lepasszoltam a bort, aki kiakad a hozott kaja mennyisége láttán. Nos, én nem féltem a mennyiséget, gyúrtam a napokban egy keveset (ami az evést illeti) és egy malacot is képes lennék megenni. Egyben.
Most még Ameliáé a figyelmem. Nyílt tekintettel keresi az enyémet. Kissé hűvös, de csak amíg el nem neveti magát, amikor majdnem Reevennek passzolom át a virágot. Reeven elhülyüli. Mintha megolvadna a jég! Elveszi a csokrot, megdicséri, ... aztán elvesztem a fonalat, mert ugye, ott van Reeven. Hirtelen azt sem tudom, melyikükkel foglalkozzam jobban (többet)?
- Na persze...- bár szarul néz ki (bocs a szókimondásért), nem hiszem, hogy fertőz, különben nem lenne itt.
Sebastian örömét és bánatát fejezi ki, hogy nem tud minket egymásnak bemutatni. Reeven megjegyzésén tagadólag rázom a fejem (nevetve).
- Tényleg, mit mondtál volna? Na, csak hogy ne menjenek veszendőbe az erőfeszítéseid- ugratom Sebastiant. Mintha nehéz lenne bemutatni két-három embert egymásnak!
Ketten folyamatosan csipkedik egymást, de nem úgy tűnik, mintha haragban lennének, és emiatt kicsit kussolok is; le vagyok maradva. Mikor lettek ezek ilyen jóban? Nem abban a néhány percben, miután Reeven ma megérkezett, ez biztos. Amiben mindig is hittem... a nonverbális kommunikáció elárulja, amiről nem tesznek említést. Mindegy, mit mond a száj.
Leülünk, folyamatosan megy a diskurzus, van, hogy többen beszélünk egyszerre, Sebastian elsősorban Liával van elfoglalva, vagy azzal, hogy segítsen neki rendet tenni. Reevenhez hajolok, átültem egy hozzá közelebbi székre.
- Úgy látom, egész jól kijönnek, nem gondolod?- kérdem halkan, és kíváncsi vagyok, hogy ezért változott-e meg a viselkedése, vagy csak színészkedik, ahogy "szokott" időnként. Jól csinálja, az amatőr szemet könnyen becsapná.
Időnként meghallom Sebastian hangját, mert felénk fordulva kérdez vagy mond valamit, de a bizalmam olyan erős iránta, hogy nem kell látnom, amikor hozzám beszél. A kajával biztos nem lesz gond. Mondjuk, lehet, hogy jobb lenne egyformát enni Reevennel... Nem érezné magát egyedül a diétája miatt. Lia haragudna?
Épp emlegetem, amikor ő is közelebb lép az asztalhoz, és arra kéri Sebastiant, mondjon valami köszöntőfélét. Az ajkamba harapok. Nem biztos, hogy jó ötlet ez, de majd meglátjuk. Szerintem Sebastian erre a lépésre nem volt felkészülve. Bár lehet, hogy tévedek..., nem grincs ez amiatt, hogy Sebastian zavarba hozta Liát előttünk az ebéddel kapcsolatban? Adom a hangulatot...
- Igen, igen! Halljuk, halljuk!- nevetgélek magamban, az asztal alatt megbököm Reevent. Jobb ez, mint a színház, esküszöm!

-Aham...nos... egészségedre életem. - Mosolygok rá legjobb modorom szerint, gőzöm sincs hogy miről beszél Ha már említette is, akkor csak a neve nem maradt meg.
-Nem, a kezelhetetlenség az csak úgy jön, semmi köze a samponhoz Édes. - Nevetek, ha mással mosom is ilyen, édes mindegy.
Elvigyorodom, kihúzom magam, hogy nálam nincs helyesebb, erre közli szakad a plafon, lebiggyesztem az ajkam.
-Brad Pitt mindig beelőz... Szörnyű... - Mondom patetikusan, azt se tudom Ameliának bejön-e a Piti fiú, de lehet most kiderül.
-Alakul ahogy alakul, az lenne a legjobb, ha Reeven magától enne többet mint szokott. - Álom álom édes álom... Jól esik kicsit magam mellett tudni a készülődésben, csókolgatni, de megjönnek a vendégek, szóval picit szüneteltetni kell a dolgot.
-Én mindig itt leszek. - Kacsintok rá, majd ajtót nyitok, Reevennek. Nincs jó színben, kicsit sem. Aztán beengedem JoshOM is (ahahhaah xD). El is hülyülünk, titokzatoskodik, szeret így nyitni már megfigyeltem, ejj ejj. De kiszedem belőle, nem kell félteni engem.

-Nem? De tudod hogy amikor akarsz ugye? Amelia nagyon hiányolt ám. - Súgom a fülébe, mosolyogva, érezze hogy jó lenne ha többet lenne velünk, nem jó ha sokat depizik. Én már csak tudom...
-A cukor, barna cukorral van. Szerintem finomabb, mint a fehér. - Magyarázom a limonádéra Reevennek.
//XDDD Egyszer mutasd meg, már érdekel xDDD//
Nevetek kicsit én is a szám eltakarva, hogy Josh esetlenkedik a virágokkal, de kedvelem érte, figyelmes mint mindig. (Az én Joshom xDD)
-Hmm, nem is tudtam hogy így szereted a virágokat Reeve, akkor legközelebb kapsz valami cserepeset! - Nevetgélek, hogy elfogadta volna a csokrot, én nem vagyok oda a gazokért, de hát az allergia, ugye... De gondolom ő is csak Josht húzza, hogy nekünk nem hozott.
-Mit mit, hogy ő itt Joshua, a legjobb barátom, aki színész lesz, hogy imádom a humorod és bármi gond van, ő tuti segít, mert végtelenül rendes fickó. Reeve pedig Amelia unokatestvére, intelligens és vicces, remekül fotóz. Amelia pedig a kedvesem, akiről annyit meséltem neked és aki a világ legtüneményesebb barátnője. Elviseli minden háklim, mint te, ez már csak jelent valamit! - Nevetek, valami ilyesmit, a szokásosakat.
(Amelia te meg mondhatnád hogy a vékonyat szereted, én vastagot sütöttem a palacsintából XDD na nem baj Razz

)
Aztán pakolgatunk Ameliával, míg a fiúk váltanak pár szót. Vajon honnan ismerik egymást? És miért nem mondták? Ejj ejj...
-Ettél már? Az jó! - Nevetek Reeve válaszán, hát ha nem evett ne húzza a száját! Aztán Amelia felé fordulok.
-Még szép, bár a csiga még elslattyoghat... fötty.. fötty... - Cuppogok mint mikor "siklik" a csiga, de nevetek, észre sem veszem, hogy franciául beszéltem, de jó a kedvem, ezek olyan ételek, amik kellemes emlékeket idéznek bennem.
Miután kipakoltunk töltök limonádét Reevennek, meg annak aki kér még, én pl iszom egy keveset.
-Kihagytad hogy közölted utálod az anyanyelvem! - Teszem hozzá ál-felháborodva, majd nevetek. -Amúgy rád sincs rossz szavam, maximum tényleg hogy nem szereted a franciát. Hallatlan. - Biggyesztem le a szám, kicsit megremegtetem, majd nevetek. Nincs gondom/bajom Reevennel se, kedvelem.
-Köszöntő? Ahogy óhajtod édes! Első körben... - Hajolok oda és lopok egy csókot az ajkairól, nem bírom ki, megsimítom az arcát.- Bocs, az elvonási tünetek... na szóval második körben, örülök hogy eljöttetek fiúk, nekem ez tényleg sokat jelent. Szeretném, ha jól mulatnánk, sokat ennénk... - Somolygok Reevere - meg nevetnénk - mosolygok most Joshra - na meg ha jobban megismernétek egymást. Igyunk a barátságra... - Emelem a poharam, mindenkiébe töltöttem némi bort, ha elfogadták, amúgy azt amit mondtak. Míg koccintok belenézek az illető szemébe és mosolygok, Joshra azért, mert mi már elválaszthatatlanul azok vagyunk, Reevere azért, mert szeretném ha engedné magának, hogy azok legyünk, Ameliára pedig azért mert vele is azok vagyunk már, de szerencsére többek is. (Bár ezt Josh esetében is páran a fejemhez vágnák gondolom, mon Dieu! Hehe)
//Reeve mondd meg a magadét xDDD bocs nem bírtam kihagyni XD//
-Na csüccs. Kiszolgálok mindenkit, téged is egyetlenem, beszélgess nyugodtan! - Megyek a háta mögé és megpuszilom az arcát ahogy átkarolom, maradjon, majd aki közel van fiú annak megszorítom kicsit a vállát mosolyogva (nem tudom hogy ültök xD). Aztán már pakolok is, némi előétel, valami mártogatós falatkák (mondjuk, remélem Lia nem baj xD) pirítós meg krémek, sajtok, gyümölcsök. Na igen, kitalálható, hogy nem miattam van, inkább tényleg étvágycsináló. Míg esznek előkészítem a levest. (Amilyet akartál Édes, találd ki vagy én fogom xD)

Nevetek. Nem akarom újra elismételni, untatni, ha nem emlékszik, biztos először is kinevetett miatta.
- Nem, nem hiszem. Az enyém is azért áll szét és szana, mert a tiedet használtam!- a samponja a bűnös, nem a haja. Imádom a haját.
Ugratom, látszólag beveszi, gyerekesen reagál, kuncogok.
- De csak ő, esküszöm, és nem is mindig!- húzom közelebb magamhoz, hogy csókot lopjak tőle. Kell a fenének Brad Pitt. Mondjuk Joe Black szerepében okozott némi légzésdeficitet...
Tervezgetjük, mit és hogyan csináljunk azért, hogy Reeven is rendesen egyen. Mindkettőnk előtt ismert a táplálkozási problémája.
- Hm, ez igaz. Ő tudja legjobban, mikor elég. - Ha többet eszik, hányni szokott, erőltetni nem szabad.
Össze-összebújunk, aztán megérkeznek a vendégek, néhány perc különbséggel, de máris zsong a lakás... (Jó érzés)
Kezdetben Reevennel vagyok elfoglalva. Konstatálom, milyen szarul néz ki. Ott kellett volna lennem, hogy felügyeljem az ápolását, de nem engedtek a közelébe. Azt még mindig nem értem, ha olyan rosszul volt, miért nem vitték a kórházba? De az anyjával beszélni olyan volt most, mintha nem is egy bolygóról származnánk.
- De Reeven, ez mégis túlzás...- feddem meg szelíden, mert nem azzal van bajom, hogy hozott valamit, hanem azzal, hogy mennyit. És miket! A cukorvirágtól meghatódom, a kagyló és csiga Sebastian reszortja lesz. Reeven puszit és ölelést kap, amikor betoppan Sebastian és Joshua.
Bénázunk. Azaz többnyire Josh, de furcsa módon éppen ezért enyhülök meg iránta azonnal, és feledem el, hogy megharapta Sebastian vállát. Nem tűnik gonosztevőnek vagy agresszívnek, bár a borostája nélkül tuti jobban nézne ki. A virágot végül megkapom, és vízbe is teszem őket, nehogy idő előtt elharvadjanak, mert a csokor tényleg szép. Vegyes virágok, olyan, mintha éppen most szedte volna őket a mezőn. (30km-es körzetben nincsenek ilyen virágok. Nem valószínű, hogy szedte)
Jó a hangulat, a poénkodás nem erőltetett, mindenki oldottnak tűnik. Igen, még Reeven is, úgy látszik, átgondolta, amiről beszélgettünk Sebastiannal kapcsolatban. Nagyon büszke vagyok rá.
Egyébként Sebastianra is. A bemutató szövege nagyon kedves, mindenkire nézve. Joshra nézek, amikor azt említi, elnézem a hárklijait, (mint ahogy ő). Mosoly fut át az arcomon. Olyan buta! Kinek nincs hibája? Ha tökéletes, pont azért hibás, nem illik bele a közösségbe!
// A vastag tésztás palacsinta is ilyen. Megeszem azt is, mert te csinálod! Olyan figyelmes vagy, miért bántanálak?//
Kicsit elkülönülünk, pakolni, amúgy is van miről beszélgetnie Reevennek és Joshnak. Ismerik egymást, ez nekem új. Úgy tűnik, Reevennek gyorsabban megy az ismerkedés, mint remélte. Láthatóan jóban vannak, nem féltem őket egymástól.
- Hogy mit csinálhat?- kérdezem Sebastiant, mert franciául tesz megjegyzést a csigára. Aztán kapcsolok, amikor olyan furcsán cuppog a szájával. Kuncogok. - Remélem, nem mászik sehova...
Elpakolunk, kap mindnki limonádét, folyamatosan társalgunk, bevallom, nem is tudom követni. Mi volt azzal az ajtóval?
- Hé, fiúk, ácsi egy pillanatra! Mi volt a tanári ajtajával?- valami vicc lehet. Kár, hogy lemaradtam, mert Seby is, Reeven is mosolyog. Elsősorban őket nézem. Amúgy Josh is nevetgél.
Ha beavatnak jó, ha nem... így jártam.
Eljön az ideje, hogy együnk, mindenki az asztal körül ül. Sebastiant meg is kérem, mondjon pohárköszöntőt. Joshua lelkesíti máris. Mint valami drukkercsapat, de a hangja nem cseng teljesen tisztán. Miben mesterkedik?
Mielőtt nekifogna, Sebastian csókot lop, mintha én lennék a múzsa. Az arcom is megsimítja, egy pillanatra megint csak ő létezik és én, aztán elfordul tőlem, és belefog. Halkan elnevetem magam, hogy együnk sokat, lehetetlent kér, már attól jól laktam, hogy mindent megfőztem és Reevenre sem lehet komolyan számítani, már ami a mennyiséget illeti. Hacsak nem Josh, de ő is atletikus alkat, nem hiszem, hogy bírna zabálni! A nevetés és a barátság azonban olyan dolog, amire szívesen emelem a poharam én is. Túljátszva nézek Seb szemébe, de ahogy összeér a poharunk, már normális vagyok, tudja jól, csak bohóckodtam, de amikor az emberek ezt csinálják, mindenkinek felszalad a szemöldöke. (Tapasztaltátok már? Nem? Csak nézzétek meg legközelebb!)
- A barátságra!- emelem a poharam Reeven és Josh felé is, velük is koccintok, ez így van rendjén.
(Ha Reeven is beszélni akarna, még állva maradok.)
Sebastian aztán mögém lép, úgy karol át, hozzá simulok a puszi alatt, aztán szót fogadok és leülök a fiúkkal. A Reeven melletti üres székre ülök, így Josh-sal kerülök szembe. Nem ültetem őket szét. Nem lesz semmi gáz. Ha jó barátok, talán Josh sem ütközik meg Reeven fura étkezési szokásai miatt. Talán már ismeri is őket. No para!
Sebastian lelkesen pakol, egyre több dolog van az asztalon (megint), és hiába noszogat bennünket Sebastian, hogy együnk, szeretném megvárni. Hogy a srácok elkezdenek-e csipegetni, az ő dolguk.
- Az előbb zártam el alatta a gázt, nem kell újra melegíteni...- szólok rá halkan Sebre, mert mintha újra melegíteni akarná a paradicsomlevest- Gyere, inkább ülj le közénk!- kérem tőle, felé nyújtva a kezem. ( Nem tésztát főztem a levesbe, hanem galuskát. Korán megcsináltam, hogy összeérjenek benne az ízek, de újra melegítettem, nincs negyed órája.)
Ha leül, jó étvágyat kívánok mindenkinek. Önkiszolgálás van, főként Reeven miatt. Így a legegyszerűbb.
- Szóljatok, ha hiányoltok valamit...- bár végigkapkodom a szemem az asztalon, és nem hiányolok semmit, valami elkerülhette a figyelmem.

//Ez elég gagyi, de arra számítok, Reev és Joshua beszélget egymással, és azt nem akarom megtörni//

Megrázom a fejem Sebastiannak, nem lenne jó vége, ha itt maradnék.
- Tudod, hogy nem lehet...
Suttogom az orrom alatt, ennyi is elég, nem kell mélyebben belemenni.
- Jó, akkor kipróbálom a barnát, kösz
Nem is tudtam, hogy van ilyen. A limonádé és a cukor jöhet, valahogy magamnál kell legyek.

Liának csak megrázom a fejem, hogy nem túlzás, aztán Josh átadja neki a virágot. Illetve pályát téveszt, egy pillanatra hozzám kerül.
- Utálom a virágokat
Vonok vállat, csak szívóztam Joshsal az előbb.
Sebastian aztán bemutatja hogyan mutatott volna be minket egymásnak. Asszem beszéltünk vele is Sebastianról, de akkor még utáltam, furcsa, hogy ilyen kicsi a világ. Amiket mond azt Joshsal kapcsolatban én is tapasztaltam, bár olyan, mintha egy másik életben lett volna. Intelligens? Ezt honnan vette?
- Nem, nem fotózom remekül, inkább gitározom remekül
Kotyogok bele, elvégre nem kell, hogy hamis infók terjedjenek rólam. Apropó fotók, a táskámhoz megyek, ha épp senki sem beszél és kihalászok egy cd-t.
- Csináltam Liáról pár képet, rátettem a cd-re, Sebastian, majd nézd meg, Lia már látta.
Mondom, Lia tényleg tüneményes, Sebastiannak meg nincsenek elviselhetetlen dolgai, gondolom ezt addig, amíg nem franciáz. Ilyenkor eszembe jut, hogy oké, megértő volt, segített, de…ne már!
- Nem, én szeretem a csigákat, nem eszem olyat, ami aranyos.
Igyekszem viccelni, bár amikor franciául kezd rá, kiráz a hideg.
- Hát persze, még mindig utálom, úgyhogy kínzol ezzel
Figyelmeztetem„kedvesen” nem elég az órán? Mindig elejt egy-egy hülye kifejezést.
Enyelegnek, közben és Joshoz fordulok.
- Igen, tudom, azóta beláttam. Remélem összeházasodnak.
Súgom neki, jó lenne. Ők megérdemlik a boldogságot, láthatóan azok, kicsit elhamarkodott, kicsit túlzás a házasság, de az jut eszembe róluk: örökké és hát az emberek olykor így pecsételik meg a dolgokat. Hogy majd egyszer, majd összeházasodhatnak, lehetnek gyerekeik, ilyesmi.
- Ja igen, beszéltem Sebastiannal, figyelmeztettem, legyen jó fiú
Mondom Liának, igaz, nem voltam kedves, de durva sem, maximum kicsit idegesítő. Az is olyan régen történt, egy másik életben.
Aztán beszédet mond az említett, a barátságról… Elkapom a pillantását, pislogok és inkább félrenézek. Aztán azt mondja, igyunk a barátságra. Az ő barátságukra…én nem kívánhatok magamnak ilyesmit. Josh nem tudna elfogadni, Lia sem, Seb talán csak Lia miatt, mindegy is, nekem nem…
Kicsit megrázom a fejem, magamnak, de azért megfogom a poharat, fura lenne nem inni a barátságukra. És tényleg kívánom nekik a legjobbakat.
(kérdés: akkor most limonádéval koccintunk?)
Ami folyékony, lecsúszik, ki is ürítem a poharam, a cukros víz nagy segítség, életben tart. Nem is értem miért, a kajáé lesz a főszerep, úgy kezdenek el forgolódni, mintha múlna rajta valami…
- Ő, azt szerettem volna mondani, hogy bár először nem kedveltem Sebastiant, azóta megismertem és teljesen más, mint amilyennek gondoltam és…legyetek boldogok és örülök nektek és…és asszem ennyi
Ez de béna lett! Elvörösödöm és inkább a táskámban kezdek kotorászni, mondván, hogy keresem a telefonomat. Mintha az önbizalomhiány lenne az új betegségem, a rettegés testvére, valaki, akit eddig nem ismertem. Most már túl sok betegségem van, egy pszichiáternek spontán orgazmusa lenne a kórképemtől. Visszaülök Josh mellé, ha megvan a telefon, remélhetőleg normálisabb arcszínnel és pusztítom…a limonádét.

Sebastian a szokásos formáját hozza, ahogy én is: esetlen vagyok vagy nevetséges, megítélés és jóindulat kérdése. Úgy érzem, mindenki próbál viccet csinálni abból, hogy a kezemben maradt, és majdnem Reevennél landolt a csokor, de aztán jó vége lesz, tulajdonképpen nem szakadt be alattam a padló...
Seby és Lia tevékenykedik, mi leülünk Reevennel, és beszélgetünk egy kicsit. Bár nem most fogok neki beszámolni a közös projectekről, mármint, hogy mire jutottam az edzőteremmel kapcsolatban, mert vannak lényegesebb kérdések is, nem nagyon jut idő egymással beszélgetni, mert a "pár" nem hagy magunkra túl sokáig.
- És remekül énekelsz!- hívom fel a többiek figyelmét Reeven kiváló tulajdonságaira, de azért magamban is tartok egyet-kettőt. Nem tudom, mit szólnának hozzá, ha elmondanám, milyen jól használja a botját verekedésre.
- Hű, azokat a képeket esetleg én is megnézhetem?- elsősorban Reeven tehetsége izgat, nem Lia, hiszen ő itt van előttem, és valóban szép lány. - Már ha nem bizalmas...- nézek Reevenre, Sebastianra, Liára.
- Ez vicces volt, Reev!- paskolgatom meg finoman. "Aranyosat" nem eszünk!
Egyvalami azonnal feltűnik: Reeven nehezen viseli, hogy Sebastian franciául beszél. Mintha rossz emlékei lennének ezzel kapcsolatban, és az jut eszembe, amit az első alkalommal mondott Sebastianról, amikor találkoztunk. Nekem nem szokott franciául dumálni; talán ... nincs is oka rá, egy szót se értenék. Az egyetlen alkalom, amikor francia szavakat használt, nem tartozik a kedvenc élményeim közé, mert feszültség volt közöttünk... , de az azóta már megoldódott, szerencsére.
Nem ejtettek a fejemre, és rögtön levágom, hogy Reeven nem utálja Sebastiant, ahogy az sem utálja őt (mondjuk ilyesmit nem is feltételeztem, jé, nekem volt igazam!), a legérdekesebb mégis számomra az a kommunikáció, ami Lia és Sebastian között zajlik. Mindketten feszengenek egy kicsit, de tényleg látszik, hogy jól megvannak egymással. Reevennek is felhívom a figyelmét rájuk.
- Ha Lia erről álmodik, egy kicsit még várnia kell!- szólom el magam meggondolatlanul, mert ismerem Sebastiant annyira, hogy ne hamarkodjon el semmit. Házasság? Hol van az még?
Közben Lia és Sebastian is csatlakoznak, Lia éppen elkapja Reeven mondatát, és rákérdez, mi történt. Visszafojtom a nevetésem. (Bár biztos vigyorgok, tagadhatatlan) Ilyen módon nem biztos, hogy lehet rá hatni. Amúgy is fura megoldás, hogy egy srác így akar hatni az unokanővére fiújára.
- Őt is megkopogtattad a botoddal? - igaz, az én fejemen véletlenül koppant az a bot, de kemény volt! Húzom, remélem, elneveti, és elfelejti az előző elszólásom (ha megorrolt volna rá. Rögtön kompenzálnék, és ki akarnálak engesztelni, Reev.)
//Sebastian bort nyitott, és tölt a boros poharakba. Úgy gondolom, limonádé a vizes poharakban van. Mindenki eldöntheti, mivel koccint, akar-e fogyasztani alkoholt, vagy se.//
Lia kérésére Sebastian köszöntőt mond, aztán Reeven is hozzátesz egy pár mondatot. Újdonsült barátomat figyelem. Amikor összekoccintjuk a poharainkat, félrefordítom egy kicsit a fejem, és óvatosan rá kacsintok. "Nyugi, Öcsi, nem lesz semmi baj!" Amúgy örülnék, ha őszintén gondolná, amit mondott. Én tudom, hogy Sebastian jó ember. Reeven is rá fog jönni. Ahogy a táskájába menekül, látszólagosan a telefonjáért, felveti bennem a kérdést... Miért jött zavarba?
Sebastian aztán magához veszi az irányítást, Liát leülteti ("féltékenyen" nézem, ahogy megöleli és megpuszilja), aztán az asztalra kerül némi előétel... Hm, minden nagyon guszta. Rögtön nekiesnék, de Lia visszafogottabb, és nem akarok pofátlan lenni. Megvárjuk Sebastiant.
- Tudjuk, hogy nem vagy a rágcsák rabja, de közénk ülhetnél!- figyelmeztetem kedvesen. Titkon vadabb vagyok: "gyere már, éhen halok!"

-Vagy csak túl sokat vagy velem, húhaaaa! - Nevetek, ki tudja, lehet itt van a kutya elásva.
-Miiiii? - Nevetek, tényleg tetszik neki a Piti fiú? Az baj, nagyon nem vagyok Pittes... De a csókjaival hamar feledteti hogy nem vagyok egy szőke herceg.
Megjönnek a vendégek, ki-ki a "saját" meghívottjával van elfoglalva, de aztán persze összevegyülünk, feloldódunk, mint a cukor a limonádéban.
Mikor Reeven közli hogy utálja a virágokat már majdnem kimondom, hogy minden jó ember szereti őket, hisz aki a virágot szereti rossz nem lehet, de még időben benyelem ezt a gondolatot, hú banyek... nem szabad innom, már most megmondom.
-Igen? Nah, van gitárom, ha gondolod játszhatsz majd valamit, nálam tuti jobb vagy, én csak pár számot tudok! - Mosolygok Reevenre, semmi akadálya nincs hogy hangulatot csináljon majd.
-Tényleg? Jaj de szuper! Biztos csoda szépek, elvégre Lia gyönyörű, te ügyes vagy! Majd nyomtatok is belőle, kiteszünk egyet a polcra, mit szólsz édes? - Nézek a végén már Liára, mit szól hozzá. Nincs sok kép kinn, általában olyanok vannak amiken valakivel vagyok, pl a Henrys (bár az lassan 6 éves kép) egy közös családi, a közös karácsonyi (Josh-sal és Callievel), meg Callieről egy páros, az egyiken 17 évesen, a másikon 27 évesen vagyunk együtt (előbbiben a stégen Görögországban, összeölelkezve, utóbbin itt kinn a parkban ősszel egy pokrócon piknikezünk, bár ez annyira nem látszik). Meg van még egy Eleevel, az még Párizsban készült, vigyorgunk egymás mellett mint két hülye. Szeretem ezeket a képeket, kinn is vannak, hacsak Lia nem kérte cseréljük le őket.
-Persze, közösen is megnézhetjük majd kaja után! - Mondom Joshnak, nem hiszem hogy intim képek (pl aktok) mert akkor Reeven nem így mondta volna.
//De akkor vékonyra próbálná csinálni! xDDD Az ötvenediknél menne is xDDDD//
-A csiga aranyos? Nyálkáááás! - Nevetek Reeve szavaira, simán ehető, ha jól van elkészítve.
Míg a két vendég beszélget, én pakolok a kedvesemmel, hülyülök a csigával, nem értem mit nem ért, de aztán leesik neki és nevetek.
-Másztában megeszem! - Nevetek, nem nem, nem enném meg ha élne. Az olyan... uhh. Reeve persze mikor hallja hogy franciául beszélek fanyalog, én meg értetlen nézek rá.
-Miért talán etikettre oktatlak drága diákom? - Vigyorgok rá, nekem nem esett le hogy nyelvet váltottam, sajnos kétnyelvű hátrány ez, én is "szenvedek" benne.
-Semmi nem volt édesem, bevágta a huzat! - Nevetek, igazából nevén nevezve a huzatot Reeven volt, de már mindegy, azóta beszélgettünk és rájött nem kell engem keresztbe lenyelni. Reeve szavaira meg bólogatok.
-Így panaszkodj rám édes, be lettem fenyítve, ne szívass meg azzal hogy üresbe szidsz! - Vigyorgok, de amúgy komolyan vettem Reevent, csak most nem akarom elkomolyítani a helyzetet ezzel. -Mi? Megbotozol? Gyorsan futok ám! - Kapom fel a fejem, nevetek, csak nem verne meg valami bottal, rosszat sejtek.
//Van bor meg limo is töltve, amivel akarsz, Josh jól mondja Very Happy

Seb bort iszik pl//
Reeven szavaira a köszöntéskor melegen mosolygok, kedves tőle, hogy ránk koccintana, na meg jó hallani hogy felhagyott az utálatommal, jó hír!
A köszöntőkre iszunk, várom a többieket is kiegészítik-e még valamivel, majd nevetek Ameliára hogy elbohóckodja, szívem szerint megint megcsókolnám, de azért moderálom magam. Majd csókolgatom a fiúkat is úgy nem lesz feltűnő, ahahah!
-Jól van jól van jól van! - Nevetek, attól még odaviszem a levest aztán, szedek is, ki mennyit kér. Reevent kicsit megölelem hátulról, belesuttogom a fülébe, hogy amennyi jól esik, egyen lassan. Nem akarom hogy rosszul legyen, Joshnak viszont egy kanállal többet szedek, ha nem kérne "eleget", vigyorgok is.
-Ha nem eszed meg majd megeszem én, ne izgulj! Főleg hogy majdnem terhesen mész majd haza így is úgy is, nincs kibúvó! - Simogatom meg a hasát nevetve, az tuti hogy ő a mi reményünk hogy enni fog, de majd igyekszem én is. A maradékot úgy is szétosztjuk, mennyi kaja van már! Őt is kicsit megölelem, teljesen szeretethiányos mókusnak tűnhetek, de nem tehetek róla, jól esik szeretgetni azokat akiket szeretek. És igen, Reeven is a szívemhez nőtt, de őt még edzeni kell azt hiszem ehhez a spontán testi ömlengéshez, ami jellemző rám.
De csak leülök aztán, hogy mindenki előtt van kaja (előttem is persze).
-És honnan ismeritek egymást Josh-sal? - Nézek Reevenre, meg Joshra is, érdekel a dolog. Mert hogy én honnan ismerem Reevent nem titok, de ők? Rejtély! Mint az is miért borostás az én Joshom (xD) de hát majd elmondja azt is. Remélem.

- Túl sokat? Nem, ezt a fogalmat nem ismerem...- rázom a fejem.
Ugrat valami színésszel, bohóckodok, hogy jobban tetszik nála, pedig ha ismer, tudhatná, nem a külső a lényeg. Az "igazi" szépfiúktól tartózkodni kell, ajaj, de még mennyire! Csókolnám én a "miiiii?" nélkül is, ugratom, hát nem érzi? Számomra most ő a világ közepe, és remélem, sokáig így marad. Vagy örökre.
Megjönnek a vendégek, majdnem percre pontosan, és az összeismerkedés gyorsabb, mint számítottuk, ugyanis Josh és Reev már ismerik egymást. Az idegenek mi vagyunk egymásnak: Josh meg én; de nem olyan rossz az első benyomásom, mint ahogy felkészültem. (Sebastian sokat áradozik Joshról, de velem is ezt teszi, s mert velem szemben mindig túloz, éppen ezt gondoltam Joshról is.)
Reeven kicsit visszafogottabb, mint szokott, bár megcsillantja a humorát, és ezzel megnyugtat, hogy leromlott fizikai állapota ellenére a lelkesedése azért töretlen. Féltőn pislogok rá, amikor csak tejetem, de Josh látszólag lefoglalja. Közelebb is ülnek egymáshoz, és halk diskurzusba kezdenek, amíg pakolunk Sebastiannal.
A beszélgetéseink olykor összekapcsolódnak, keresztbe-kasul társalgunk, mégis jól szórakozunk, legalábbis úgy érzem... Sebastian olyan, mint szokott, Reev és Josh nem okoznak feszültséget, lassan bennem is elül az alarm funkció. Nyugi, jó kis ebéd ez, Josh-sal sem lesz nehéz kijönni, egész rendesnek tűnik. (Miért is ne lenne az? Mert harap? Mondjuk.)
A köszöntő kapcsán Reeven tulajdonságai közül a gitározás és az éneklés csak az "egyik", ami szóba kerül. A fényképezés kapcsán eszébe jut, hogy más ajándékot is hozott... A közös kirándulás alatt készült képekről kezd beszélni, és rögtön a szám elé kapom a kezem. Egyszerre vagyok izgatott és boldog; tényleg sok kép készült, és többsége nagyon tetszik (még azok is, amiken én vagyok). Josh is kíváncsi lenne rájuk, vállat vonok, tőlem megnézheti őket, kompromittáló képek nem készültek. Sebastian pedig látatlanban is kitenne valamit a többi kép közé. Összevigyorgok Reevennel.
- A ragadozót!- és kacsintok. Nevetésemet inkább a tenyerem mögé rejtem. Az a kép marha jó lett! Aztán Sebastianra pillantok, és bólintok; tegye, ahogy neki jó, elvégre az ő emlékei közé kerül az a kép.
Nincs sok fénykép a lakásban. Legalábbis nem sok van közszemlére téve, éppen ezért, sosem szóltam bele, mik vannak kint. Nem zavar, hogy a testvérével vagy a volt és jelenlegi barátaival készült képeket teszi ki a polcokra, mert úgy érzem, ezzel is minduntalan emlékezteti magát, hogy nincs egyedül. Belegondoltam már párszor, milyen lehetett állandóan utazgatva élni. Igazi, tartós barátságok nélkül. Mi fura van abban, ha ragaszkodik azokhoz, akik most vannak neki?
Az ajkamba harapok. Jól emlékszem, mit kértem tőle, amikor megbeszéltük, hogy összeköltözünk, és azt hiszem, kicsit önző voltam. Bár nem beszéltünk konkrétabban róla, amikor legutóbb Josh-sal akarta tölteni a pénteket, mert így szokták, nem mondtam nemet, pedig egyedül maradtam itthon. Amúgy is, egész héten az én kedvemet leste, ágyba hozott regelit, hasonlók...
Megüti valami a fülem, ami Reeven és Sebastian között zajlott (az iskolában), de elnevetik, és nem hajlandóak beszélni róla. Sejtésem azért nekem is akad, ismerem Reeven temperamentumát, és eleget fogadkozott, hogy beszél Sebastiannal... Úgy látszik, jó vége lett, mert láthatóan nem haragszanak egymásra. (Tartok tőle, különben Reeven el sem jött volna)
- Üresben soha! Csak akkor veszlek a számra, ha megérdemled!- nevetek. Kétlem, hogy bántana.
Joshra és Reevenre sandítok, nem értem a botos célzást (se), de mivel nevetgélnek, nem gondolnám, hogy valami komoly testi fenyítés állna a háttérben. Bevallom őszintén, Reevenből még kinézném, de... nem feltételezek róla rosszat.
Köszöntő, koccintás, nevetgélés, majd Reeven szavai után újabb kortyok. Meghatódva nézek rá. Nem tudom, mi volt képes így megváltoztatni a hozzáállását, de most úgy érzem, őszintébben beszél, mint azon a hétvégén, amikor elárultam, hogy összeköltözök Sebastiannal. Ha rám figyel, hang nélkül súgom oda neki: "Köszönöm!" A kezem az asztal alatt nyúl a kezéért, kicsit megszorítom, ne izguljon már...
Sebastian fontoskodik, mi őt várjuk, de nem bírja ki, az asztalra teszi a levest is, és mikor mindenkinek szed (mégse önkiszolgálás), mindenkit meg is ölel. Szokatlan vendégszereteti modell, de úgy látom, senkit nem zavar.
- Nem szeretném, ha megterhelve éreznéd magad...- nézek elnézően Joshra- Szóval, ne hagyd, hogy rád erőltesse, mert képes rá...- pillantok Sebastianra és közben arra gondolok, énbelém hányszor erőltetett úgy kaját, hogy látni se akartam az ennivalót- Szóval, csak kényelmesen... és amennyi jól esik...- teszem hozzá csendesebben, mert a szavak Reevennek is szólnak. Valahogy mégis örülök, hogy nem egyenesen az ő szemébe kellett ezeket mondanom. Így talán elkerülhető a zavara. (Igazából Seby sem rosszindulatból ilyen. Sőt.)
A kérdést, ami engem is foglalkoztat egy ideje, Sebastian teszi fel. (Még nem volt merszem/alkalmam... Kifogásaim vannak). Míg kanalazgatom a levest, kíváncsian nézek rájuk: Reevenre és Joshra.

Hálásan pislogok Josh felé.
- Kösz...Énekelni Josh is nagyon tud!
Teszem hozzá, mert tényleg és én…nem tudom fogok-e még valaha. Megbámulom a térdem, aztán megint hálásan visszapislogok Joshra. Nem tudom miért érzem, hogy együttérzésből kérnek ilyen jóleső dolgokat, amikor nem is tudnak semmit.
- Igen, persze. Részemről nyugodtan nézd meg
Liára pillantok, van egy kép, amin kirajzolódnak a mellbimbói, de a legtöbb inkább nevezhető művészinek. Na meg persze a ragadozó. Sebastian kicsit áthúzza a terveim, hogy majd nem gitározom, de végülis ének nélkül miért ne?
- Ha gondoljátok persze, de énekelni nem fogok, az…orvos azt mondta ne erőltessem a hangszálaim. Viszont Josh énekelhet
Így végülis nem csak én szerepelnék. Bakker…de önzetlen lettem! Tényleg nem vágyom már rá, kicsit ijesztő.
- Inkább csak Lia gyönyörű, de persze, vannak, amik szerintem kifejezetten jól sikerültek.
Felelem inkább diplomatikusan, remélem nem tűnik fel, hogy túlságosan szidom magam. Ez nem volt rám jellemző. Josh megdicsér, már nem is tudom hányadszor nézek rá hálásan. Egyebet nem tudok, a mosoly nem megy, de ez a pislogás //igazából marha aranyos// gáz lehet.
Lia rám mosolyog én szerényen viszonzom.
- A ragadozó a legjobb, igen.
A csigán Sebastian kiakad, de én tartom magam ahhoz, hogy jó fej állat. Szép háza van és érdeklődő csápjai.
- Hát…köszönöm – mondom Joshnak - szerintem tényleg aranyos – közlöm Sebastiannal.
- Csak te vagy túl finnyás, nem aranyos, ahogy bebújik a mellesleg szép házába? A csigákat mindenki szereti, csak a franciák elég furák megenni, mint a kínaiak a kutyákkal.
Fintorgok kicsit, halványan, mintha mosolyognék, amikor Sebastian tovább viccelődik az etikettel.
- Hogyne, már meghajolni is meg tudok, egyre kevésbé leszek kemény fiú és ezt csakis a te óráidnak köszönhetem
Tódítom, mondjuk a keményfiúság igaz ebben az értelemben, de annak az egyszerű ténynek köszönhető, miszerint kiderült mi vagyok valójában… Nem gondol, nem gondol, nem gondol. Elvannak azzal a ténnyel, hogy bizony bevallom beszéltem Sebastiannal, figyelmeztettem… A botozásnál Joshra sandítok, de gyorsan megrázom a fejem, mielőtt megijedne. Azóta a srácnak egy élet is kevés volna visszaadni azt a rengeteg megértést…teljesen más lett bennem a féltő gyűlölet. Őszintén…nem tudom mit tennék, ha megcsalná…
- Csak nagyot csalódnék benned.
Vetek be egy sóhajjal kísért, finom lelki terrort, nem hiszem, hogy számít Sebastiannak a véleményem, de ha valamit hatásosnak érzek most, akkor az ez.
Szóval nem kell félnie Őt Most Már nem bántanám. Azok után, amit értem tett…nem lehet. Még ha elköveti a legsúlyosabbat…sem. De ezt nem kell tudniuk.
Iszom egy kis bort, de nem sokat, az az állapot sem jó, amiben most vagyok, de elengednem sem szabad magam. Néhány korty és a köszöntőm után diszkréten lerakom a poharat.
Jön az evés, ennél a résznél sóhajtok egy kicsit, lehunyom a szemem, amikor Sebastian megölel egy kicsit hozzádőlök. Biccentek és egy percre elesett ötévesnek érzem magam, akit koordinálni kell. Hamar elmúlik, inkább nézem a tányért és valóban eszem is vagy két kanállal.
- Hm..nagyon finom, én szerintem maradok is a levesnél ez annyira jó.
Mondom Liának is, mert úgy érzem nekem is mondja, hogy ne érezzem magam rosszul. Különben is kérdeznek, beszélek. A leves azért kiadós, elleszek vele egész este.
- Igazából egy szereplőválogatáson futottunk össze, én csak poénból mentem el. Josh megvédett néhány sráctól, akik piszkáltak.
Na neeem, ezt vissza kell szívnom. Ennyire puha lennék? Mint egy csiga?
- Persze igazából nem kellett, de mégis…kiderült, hogy milyen rendes.
Hozzáteszem azért. Nem hazudtoljuk meg teljesen a személyiségünket Gollam, Gollam

Mosolygok, amikor Reeve magasztalja az énektudásomat, de azért hozzáteszem:
- Sose érek a nyomodba!- legjobbak duettben voltunk, de maradjon ez a mi titkunk. Összeosolygok vele, azaz nevetgélve nézek rá. Jól esne már tőle is egy igazi mosoly, ez a szendeség furcsa tőle, amikor tud szenvedélyes is lenni. Most is hárít.
- Ugyan, miféle orvos az, aki eltilt egy daltól, ugyan, ne ugrass!- nem ismerek olyan betegséget, aiben tiltott a jókedv (az éneklés).
A képei valóban érdekelnek, a művészet önmagában is, pláne, hogy egy közvetlen ismerősöm műveli... Igaz, fényképekről van szó, de úgy emlékszem, Reev azt mondta, szeretne ezzel foglalkozni, ha lehet. Mindenkinek van egy egyedi stílusa, érdekel, milyen Reeveneé, hogyan látja és láttatja (szerett) unokanővérét. Ő és Seb nem tiltakoznak, hogy együtt nézzük meg a képeket, és csak egyetlen szó az, ami most furcsán cseng. A ragadozó. Nem Lia jut eszembe róla. A nő valóban gyönyörű.
- Lekaptatok valami vadállatot?- kérdezem, és rögtön arra gondolok, esetleg veszélyhelyzetben voltak. Hol járhattak?
Lia és Reeven között néma metakommunikáció folyik, láthatóan értik egymást, nem csoda, hogy Reeven odáig van érte. Szerintem ez kölcsönös, Lia is nagyon kedvelheti. Mindig mosolyog, ha Reevenre néz, és azt is észreveszem, hogy az azstal alatt nyúl a keze után.
Melé állok Sebastiannal szemben, Reeven ne érezze magát annyira egyedül, és nem eszem csigát, ha bele döglöm a kiváncsiságba, akkor se. Ez a minimum, ha már a barátja vagyok, nem? //Bocsi, Sebastian.//
Reeven és Sebastian tovább évődnek egymással, és bár látszik, hogy nincs harag közöttük, Reeven megnyilvánulásai néha arra engednek következtetni, hogy az elfogadása elsősorban Liának szól, és még mindig vannak olyan területek, amiben nehezményezi Sebastian viselkedését (vagy valami ilyesmi. Nem látok a fejekbe!) Reeven megint csak maga elé néz, mintha áram ütötte volna. Ilyen hatással lett volna rá az az óra a suliban? Ki kell faggatnom majd erről Sebastiant. Talán jobban megismerem a tényeket.
Amelia arra kíváncsi, mi történt a suliban, suta választ kap, én sem az igazit, bár elképzeléseim vannak, mire képes Reeven. Ő viszont a csalódásról beszél, és nem magára gondol, azt hiszem, Liát félti, mert Sebastian olyan, amilyen, és emiatt én is a számba harapok. (Csak belül, remélem, kifelé senki nem vette észre.) Vajon Reeven csalódna bennem, ha tudná, milyen szoros kapcsolat fűz Sebastianhoz? És hogy hatna mindez Liára? Szándékosan nem nézek most senkire, valami rágcsa után tapogatózik a kezem...
Sebastian háziasabbnak tűnik Liánál, legalábbis átveszi a szerepet, amit véleményem szerint neki kellene játszania, de talán jobb is így. Megfigyelem, hogyan érinti Sebastian Liát, Reevent, engem...
- Köszönöm, ne félts, több liter levessel meg tudok küzdeni...- kacsintok Liára. Mellesleg Sebastiannal is megküzdök, ha kell, merek neki nemet mondani, más kérdés, hogy olykor alul maradok vele szemben. Mellesleg meki is küldök egy jóízű mosolyt. Legközelebb pedig majd kap egy terhes Johannát... Mekkorára nyílna a szeme!
Örömömre Reeven is enni kezd, a leves tényleg finom, bár szokatlan, hogy nem tészta van benne, hanem valami... izé. Nem tudom, mi az, de megkóstolom, jó íze van. (Mint valami gombóc.)
Sebastian kérdez rá, honnan ismerjük egymást Reevennel, de Lia is felkapja a fejét, látszik, hogy őt is érdekelné a téma. Reeven szavaira bólogatok, aztán fejet rázok, majd megint bólogatok, majd nevetek. Most ha megint megrázom a fejem, azt hiszik, bolond vagyok.
- Nem kellett senkitől megvédeni. Kiállt magáért, én csak ... a közelben voltam. Elkaptam... a botját, amikor elejtette...- nézek Reevenre, vigyorogva. Nem kéne elmesélni ezt a sztorit, még aggódnának, vagy... nem? Rá bízom, mennyit akar elmesélni.
- Aztán megismerkedtünk egy kicsit jobban. A szerepet amúgy nem kaptuk meg, pedig marha jók voltunk!

-Nah, akkor megvan minden, Ameliával meghallgatunk titeket! - Vigyorgok, szerintem jó program lenne.
-A ragadozót? Én valami... bájosabbat gondoltam... - Pislogok ártatlanul Ameliára, hogy miféle kép lehet az, de majd megnézem Josh-sal. De nevetnek, mosolygok, lehet az lesz a nyerő, nem tudhatom!
-Láttam szakkörön képed Reeven, tudom hogy jók. - Mosolygok, elfelejti hogy én vagyok a szakkörvezető, ahahah.
-Tudtátok ha énekelünk, nem félünk? Olvastam valami cikkben pár éve. - Nem feltétlen célzom Reevenek ezt, tényleg általánosságban, érdekességképp osztom meg.
-A csiga háza lehet szép de a csiga nem az, ellenben finom. Az olaszok macskát esznek, az indiaiak szöcskét... - Vonok vállat, semmi fura nincs ebben, ki mit... talál? //Áruló p.p Very Happy

//
-Ugyeeee, látod anyád tudta mi kell neked! Kész hercegi magaviseletet szedsz fel a végére! - Ugratom, elvégre inkább az üzleti etikett a téma az órán, nem az általános.
-Édesem, én csak szeretet érdemlek, simogatást és csókolgatást, így is elmaradásban vagy, szorgosan pótolj! - Vigyorgok, pofátlan vagyok, de ha egyszer sosem elég abból, hogy szeretget? Nekem nagyon jól esik és nem szeretném, ha idővel kevesebb lenne. Elvégre én sosem unom meg úgymond ezt a habitust.
-Sosem tennék ilyet. - Mondom komolyabban, hogy sóhajt, úgy hiszem még mindig azt hiszi Reeven megcsalnám Ameliát, pedig már akkor is hőbörögtem miatta. Most nem teszem, csak elveszem Lia kezét és csókolgatom, ő is érezze, alaptalan vádolnak engem hűtlenséggel, nem akarom bemagyarázzák neki. Mindenhol ez jutna eszébe, mindegy is lenne valójában mi történik... a féltékenység és a bizalmatlanság megölik a kapcsolatot seperc...
Aztán megenyhülök, tálalok, ölelkezem, Reeven szerencsére egyre jobban tűri az effajta megnyilvánulásaim, érzem kicsit nekem dől, finoman szorítom meg, inkább éreztetőleg, mintsem bármennyi erővel.
-Jól van, nekem kicsit szokatlan de jó! - Amelia szívem tudja hogy bizonyos főztjei kissé bizarrak nekem, mit a paradicsom leves is, elvégre édeskés, meg paradicsom... együtt... tésztaszerűséggel... uhh. De persze megeszem, hiába nem vagyok leveses. Egyszer egyszer jó ilyet is enni.
-Terhelveee? Erőltetveeee? Sosem erőltetnék semmit az én Joshomra, tudja hogy csak jót akarok neki. Na meg enni kell, jó erőben kell lennie. Kidobó fiút fogsz alakítani? - Vakarom meg a szakállát, de nevetek, mi az istenért növesztette meg? Nagyon szokatlan! De majd megszokom, ha ezentúl így fogja hordani.
-Húú, nem semmi, mit szóltak hozzád Reeve? - Szereplőválogatás? Nocsak!
-Josh talán túl rendes is, de ez az egyik legjobb tulajdonsága, elvégre én se ismerném ha nem lenne előzékeny! És hogy sikerült a meghallgatás? Oda kell a szakáll? - Muszáj, érezni nagyon fúrja az oldalam, mi a fenének növeszti, a múltkor már rendbe raktam, pöpecül és fessen is nézett ki, most megint kezdi, hogy semmi fazonja ne legyen a hajának meg a szakállának, mon Diou...
Aztán közli Josh nem kapták meg a szerepet, lebiggyed a szám.
-Kár. nem baj, majd legközelebb. - Mosolygok melegen Joshra, tudom hogy nagyon próbálkozik, de mindig csak kisebbek jönnek össze. De talán előbb-utóbb beficcen majd valami nagyobb is! (Tybaltról pl nem tudok, az jó!)

Lelkesen bólogatok Sebastian szavaira. Örülnék, ha megnézhetném őket. Reevent már régen is meg akartam nézni/hallgatni, de sajnos odáig nem jutottunk el. Josh-ról pedig sokat hallottam már, mennyire jól tud utánozni színészeket, és most kiderül, énekelni is jól tud. Nem kételkedem, hogy tehetséges, különben nem keresné a lehetőségeket abban a szakmában. (Azaz, ha tehetségtelen volna, eltanácsolnák, vagy ilyesmi, nem? Nem értek az efféle dolgokhoz.)
A szám elé kapom a kezem, amikor Sebastian megjegyzést tesz a ragadozóra. Szerintem valami véresen komoly dologra gondol... Bájos? Bájos lennék? Tartok tőle, ilyen képpel nem szplgálhatok. A bájosság az ő érdeme, lehet, másnak sosem vagyok bájos... Összekacsintani Reevennel jó érzés; nem tudhatja rajtunk kívül senki, mi a mulatságunk tárgya. De ennyi titokzatosság kell.
- Beleszólhatok én is, melyiket rakod ki?- kérdezem Sebastiantól. Elvégre rólam van szó!
Nem szándékosan, de megint Sebastian szavaira kell reagálnom. (Igyekszem követni a beszélgetéseket, de nem mindegyikhez szólnék hozzá.)
- Ezt még nem hallottam. De dadogás ellen biztosan hatékony!- mármint az éneklés. Egyébként nem értem, hogy jutott eszébe a félelem. Ki az, aki fél? Josh? Meglehet, van valami fóbiája. Senki sem tökéletes!
- Sosem enném meg azokat az állatokat, amiket szívesen ölelgetek!- fintorgok a kutya-, macska- zabálókra. Csiga, szöcske hagyján, ha lyukat beszélnek a hasamba, vagy nagyon éhes vagyok, valószínűleg megenném, de ezeket az állatokat szeretjük, becécgetjük, simogatjuk! Hát hogy ennék meg egy cicát vagy egy kutyust? Juj, a hideg is ráz a gondolattól! Josh Reeven mellé áll, hogy gesztus-e vagy valóban egyetért vele, nem tudhatom, de Reevennek jól esik, azt látom. Lehet, hogy Sebastian egyedül marad a csigáival..., nem baj, több marad neki!
Reeven és Sebastian csipkelődnek egy kicsit, de egyikőjük hangjában sincs él, így beleszólni sem érdemes. Jó ez, lehet, hogy feszültséglevezetés, bár nem tudom, a feszültségnek van-e oka? Eddig csak én voltam az, de már egyre kevésbé. A beszélgetésnek az a része, ami a kettőnk kapcsolatát érinti odáig vezet, hogy Sebastian engem marasztal el. Nagy szemekkel nézek rá.
- Elmaradásban? Ha ennél többet adnék, azt hihetnék kivülállók, a sziámid vagyok, nem a barátnőd!- qurvára nem hasonlítunk egymásra, de nagyon sokat lógok a nyakában. Rajtam ne múljék, csak aztán ne panaszkodjon, hogy levegőt se kap tőlem! Mosolygok, nyugodt lehet, szófogadó vagyok. Ajaj! És hogy ő sem kevésbé akar szeretgetni engem, a kézcsókja jelzi. (Mióta megérkeztek a vendégek, konkrétan nem csókolt szájon. Talán illemből?)
Sebastian tálalásnál mindenkit megérint, megölel, és ez azt az érzetet kelti, mi így négyen egy család vagyunk. Ettől jó érzés tölt el. Régen voltam már ennyire jó hangulatú, családi (jellegű) ebéden. Reeven barátságos és szelíd Sebastiannal szemben, és ha eddig azt hittem, csak miattam csinálja, mot meggyőződhetek róla, hogy valóban így érzi. Az ölelés nem lehetne másként ennyire... összesimult? Nincs benne feszengés, az biztos. Josh meg haláli laza, elvégre képes volt eljátszani a szomszéd előtt, hogy ők... szeretők. Képzelem, milyen arcot vághatott az öreg hölgy!
// A galuskás paradicsom leves inkább sós, és oregánóval van meghinteve, drágám. Wink

//
- Pedig miattad csináltam olaszosra...- pillogok Sebastianra. Én jobban szeretem édesen. - Neked hogy ízlik, Josh?- Pillantok a fiúra. Egyedül ő nem nyilatkozott még. Bár nem akarom kierőszakolni belőle a választ, örülnék, ha mondana valamit.
A mennyiségi kérdéseket is rögtön megbeszéljük, senki ne érezze kellemetlenül magát, ha valami nem ízlik, ott is lehet hagyni, vagy ha esetleg nem minden férne be, amit Sebastian kiszedett...
Igaz, én is olyan képet láttam Joshról, amin nincs szakálla (mondjuk ez még nem az, csak hosszú borosta. Épp csak növesztheti, 1-2 hetes lehet?), Sebastian az, aki rákérdez, miért növeszti. Igaz, lehet, hogy egy szerep miatt...
- Miben játszol mostanában? - kérdezek valamit én is, ne legyen rám panasz, hogy érdektelen vagyok.
Az kiderül, hogy az a meghallgatás, amin Reevvel összeismerkedett, nem jött össze. Reevenre pillantok, nem rosszallóan, mert örülök, ha színészkedésben is próbálgatja magát, csak hát... nem beszélt róla. Mint kiderül, csak poénnak szánta. A mesét, amit ejtenek, hogyan is védte (vagy nem) Josh Reevent, nem hiszem el.
- Kicsit rezeg a léc, fiúk, ugye ti is érzitek?- egyeztethették volna a sztorit, de nem beszélek haragosan. Azt viszont nehezen viselem, ha hülyének néznek.
Reevenre nézek, kicsit fürkészőn. Vajon megint olyan helyzetbe keverte magát, amiről nem vette észre, hogy veszélyes lehet? Azon a hétvégén, amikor erről beszélgettünk, említette, hogy nincs félelemérzete. Josh vajon tudja? Akkor, amikor közbelépett, mert valószínűleg ez történhetett, nem tudhatta. Ismeretlenül is képes volt megvédeni őt, vagy legalábbis kísérletett tett rá. Úgy tűnik, sikerrel, mert ők összebarátkoztak. Josh valóban önzetlen; Sebastian is gyakran emlegeti a jó tulajdonságaival együtt. Reevennek nagyon nagy szüksége van egy jó barátra. Örülök, hogy egy olyan személyről van szó, akit Sebastian jól ismer, mert benne bízom. Így Joshban is... (kellene). Eddig nem adott rá okot, hogy rosszat gondoljak róla. De miért harapta meg igazából Sebastiant?

Kicsit megütközve nézek Joshra, persze barátságosan, csak csodálkozva.
- De, dehogynem
Pislogok. HOgyne, JOsh is is nagyon jó volt, annyi, hogy én 4 évig folyamatosan ezt csináltam, úgyhogy nagyobb a rutinom, mint ahogy nincsenek színészi képességeim, mint neki, de Josh is nagyon jó. Ebből az éneklésből hogy fogom tudni kihúzni magam?
- De, de az orvos és a torkom, még mindig rossz, úgyhogy nem, én nem
Kicsit szaporábban veszem a levegőt, te jó ég, azonnal le kell higgadnom! Különben is mi történne? Rettegek, hogy olyan lenne a szám szövege, elcsuklana a hangom és... Az éneklés érzékeny dolog, nem szabad, most nem vagyok olyan állapotban, de itt van Josh, majd ő. Hogyan tudnám ezt érthetően elmagyarázni? Rápislantok Sebastianra, tudom, hogy nekem címezi, hogy nem félünk...de ez más, én attól félek, amit az éneklés kiválthat belőlem. De ezt megjegyzem, talán otthon, éjszaka jót tenne. Meredten nézem a kezem a térdemen, ha túl sokáig bámulnám Sebastiant, feltűnő lenne. Lia említi a dadogást is a fenébe... Én sosem dadogtam... Inkább megpróbálok belekapaszkodni egy másik témába. A ragadozó és a képeim. Lia mindegyiken bájos, a szörnyesen is imádnivaló.
- Nem, dehogy, Liáról sikerült érdekesen az egyik kép, de az is jól áll neki.
Mesélem Joshnak és érzem kicsit elpirulok attól, amit Sebastian mond, elvégre ért a képekhez, ő a fotósklubb vezetője is.
- Tényleg? Köszi
Nem, a mosolygás nem megy, de Sebstianra is hálásan nézek, legalábbis a csigás témáig, ott kicsit fintorgok, de még ez is sokkal jobban jön ki, amikor elviccelődünk kicsi az esélye, hogy zavarba jövök.
- Kóstold végig akkor egész állatkertet.
Próbálok tréfálkozni, a tekintetemen látszik, hogy nem rosszindulatúan, de hogy a többiek mit gondolnak, fogalmam sincs... Még az etikett órák is viccesen jönnek ki, biccentek Sebnek és kicsit kihúzom magam.
- Tőled csakis hercegséget tanulhat az ember.
A szemeim mosolyognak rá, ha a pofám béna is. Igen, ez jó, kellenek még az ilyen viccek. A SEbastian és Lia közötti párbeszéd aranyos, nem gondolok mögé semmit, csak aztán nézek fel, Sebastianra, amikor ismét az unokanővérem esetleges megcsalása a téma.
- Oké, akkor jó, ne is, olyan...jól álltok egymásnak.
Hadarom a végét, Johsra sandítok, Lia elpátyolgatja a levessel, de azt hiszem nem kell félteni. Kicsit fura, hogy Sebastian ennyire...pesztrálgatja, de ő ilyen, velem is csinálta.... és csak a szakállal viccelődnek. Sebastian azt kérdezi hozzám mit szóltak.
- Hát semmi különöset, szerintem furcsállták, hogy sántán, bottal akarok egy dzsungeles darabban szerepelni majomként.
Viccelem el a dolgot, Josh majd mesélhet Tarzanról, ha szeretne, lehet látták rajtunk, hogy nem vagyunk józanok...
- Persze, de azért segített és rendes volt.
Ennyi a lényeg és Sebastian is mondja, hogy mert előzékeny, rá is kérdezek.
- Ti hogy lettetek legjobb barátok? Vagyis csak barátok először?
Gondolom nem egyből válik legjobbá valaki. Liára nézek, aki valamiért fura lesz, egy percre teljesen lesokkolok, legalábbis elsápadok. Hogy léc? Rezeg a léc? Hirtelen fogalmam sincs mire gondolhat, csak, hogy van alattam egy léc, ami rezeg és tudjuk, hogy van...és rezeg, nagyon rezeg, már be is szakadt.
- Te...tessék? Dehát én...nem, én csomószor van ilyen, például, amikor lezuhantam egy hőlégballonnal, vagyis...igazából
Nem, ez így nem lesz jó, megint nagyon zihálok, nem rezeghet, meg kellene állítani azt a lécet. Mindenféle hülye gondolat fut át az agyamon, például, hogy bemászom az asztal alá, vagy átnyúlok egy láthatatlan függönyön megállítani. Nem kellene arról beszélnem mikor kerülök bajba. A kanalat közben beleejtem a levesbe, rezeg a léc, úristen! El kell tűnnöm, meg kell állítani, ijedten nézek Sebastianra, elnyílik a szám, kiköhögöm a nevét.
- Seb...
Igyekszem nem remegő hangon mondani, de elég necces, rezeg a léc, alattam, felettem és mindenhol. Nem, ez is hülye ötlet volt. Csak egy pohár víz kéne, egy mosdókagyló, nyugtató, bor! Drog basszus...
- Van még...cukros...víz?
Nyögöm ki a végére olyan hangon, mintha egy darázs csípett volna a torkomba. Dehát rezeg a léc...még mindig, ugye? Mintha valami rosszat csináltunk volna? De Josh sosem, én, egyedül én...én csináltam rosszat, de az már nem a sima rossznak egy kategóriája, egy lapon sem lehet említeni a sima rosszal, az... A léc, jajj nekem, a léc.

- Kedves vagy Reeven, de van önkritikám. Sokkal jobb vagy nálam!- mondom neki kedvesen, és gyengéden megveregetem a vállát. Ami igaz, az igaz, ettől én nem leszek kevesebb!
- Figyelj, ha azt mondta, elhiszem- nézek rá, de igazából attól tartok, a rokonai előtt nem akar szerepelni. Hogy miért, fogalmam sincs- A gitározástól nem tiltott el, igaz? - kacsintok rá.
Titokban azt remélem, hogy ha nekikezdünk, és bekapcsolódik Lia és Seby, talán ő is kedvet érez majd, hogy kieressze a hangját. De ha csak halkan énekel, az is valami. Együtt vagyunk, közösen csinálunk valamit. Ez a szép benne, remélem, rájön ő is.
A fénylépezés hálásabb téma, Sebastian is biztatja, hogy jó képeket csinál. A ragadozón kicsit félreértjük őket (Reevent és Liát), bár máshogy, de aztán kiderül, az is egy Liáról készült kép. Biztos grimaszol, vagy valami ilyesmi. Úgyis meglátjuk! Vicces, hogy először azt gondoltam, egy vadállatról lehet szó. Hogy is jutott eszembe?
Sebastian megjegyzésére a félelemről kicsit felkapom a fejem. Nem értem, mire mondja, de úgy érzem, Reevennel kapcsolatos, nem a vadállatokkal. Lia menti a helyzetet. Reeven mintha kissé szaporábban venné a levegőt, de ennyi.
- Erről én is hallottam gyerekkoromban egy sztorit- nézek Liára- Nem hittem, hogy igaz... Mostanáig- Bizalmam jele, hogy hitelt adok a szavainak. Apró gesztus ugyan, de a jószándékomat fejezi ki. Tudom, hogy Sebastian minden vágya, hogy jóban legyünk, és ezért hajlandó vagyok mindent meg is tenni, amíg... úgy érzem, megérdemli.
Aztán a csigák és egyéb állatok jönnek szóba, mint élelmi anyagok. Reeven mellé állok, Sebastiannal kicsit bökdösik egymást, Lia más dimenzióban gondolkodik. Aztán felnevetek, amikor Reeven azt vágja Seby képébe, kóstolja végig az állatkertet.
- Bocs Sebastian, hogy röhögtem, de ez vicces volt, lásd be!- kuncogok tovább. Remélem, nem sértődik be.
Nem, nincs sértődés, van más téma is, amiben húzzák egymást, Sebastian beszólásai legalább olyan viccesek, mint Reevené. Hol itt a probléma? Ezek bírják egymást. A felismeréstől "ismeretlen eredetű" teher gördül le rólam.
Reeven kérdőn néz rám, egyetértek-e vele, hogy Seby is Lia jól állnak egymásnak, őszintén bólintok, mert így gondolom, csak... Lia szavaira, hogy Sebastian sziámi ikre lenne, kicsit összeszorul a torkom. Lehetne, hogy hagyjon helyet másnak (nekem) is? Sebastian, lehetne, hogy add jelét, rám is igényt tartasz? Nagyot nyelek Lia kérdésére, mert éppen máson járt az eszem, nem a levesén.
- Nekem ízlik. Tényleg!- bár egy ideje nem kanalaztam, de valóban jó. Látványosan tömni kezdem magamba a levest. Akkor lassítok, amikor Lia szól, nem kell erőltetni... Normálisan kezdek enni. Kiengedem a gőzt. Sebastian nem fog hanyagolni, és Lia sem undok, múltkor is tök normális volt, emlékeztetem magam.
Reeven a mi barátságunkról kérdez (ami közetm és Sebastian között "dúl"), s mert én nem érzem olyan nagy dolognak, amit tettem, hagyom, hogy Sebastian mesélje el. Csípem, amikor elfogult velem, de be nem vallanám neki (magamnak se nagyon).
Sebastian az arszőrzetem piszkálja, látszik, hogy nem hagyja nyugodni a téma. Lia azt hiszi, egy szerep miatt van...
- Nos, Tybaltot játszom , és ezúttal hívlak meg mindhármotókat, hogy gyertek el az előadásra. Az utolsó tanítási nap utáni szombaton lesz- //ha jól emlékszem// És Sebastianra nézve folytatom- Ha minden jól megy, ott lesz az a hölgy is, aki miatt most növesztem a szakállam. Amúgy ismered... Az egyik kollegád- de még nem mondom ki a nevét, azt sem, milyen kapcsolatban állunk egymással. Miért is jó a kíváncsiság? Jó érzés egy kicsit a titkok tudójának lenni.
További szerepekről beszélgetünk, Tarzanéról, elmesélem dióhéjban, mi volt, de mivel nem miénk a szerep, nem pocsékolok rá több szót, mint amit nagyjából Reeven elmondott. Nem tartanám illendőnek, ha üvöltözni kezdenék Tarzanüvöltéssel (az senkinek nem ment olyan jól, mint nekem, azt hiszem!) Más, hogy Reevennel egy kicsit lebukunk. Lia ráérez, hogy nem teljes a sztori, mentegeti magát, de azt hiszem, csak nagyobb bajt csinál. Még az én szemeim is elkerekednek, amikor azt mondja, lezuhantak a hőlégballonnal. Hiába akartam elmesélni még, milyen élethű kis gorillát alakított, elakad a szavam.
- Mi?- csak ennyit tudok kinyögni. Azt hiszem, hálás vagyok a sorsnak, hogy egyáltalán még látom! Mi a vírus ehhez a zuhanós sztorihoz képest?
Lia engem fürkész, érzem a tekintetét magamon, de én Reevenre figyelek, aki zihálni kezd, Sebatiant szólogatja. Limonádét kér, de remeg, mint egy koocsonya. Hármunk közül bizonyára Lia reagál a leggyorsabban... //enyhe nyomást gyakorlok rátok, engedjétek, hogy így legyen!//

//Bocsánat mindenkitől... A témák sorrendisége néha felcserélődik, de fontosnak tartottam ezt a jelenetet tenni utolsónak... Ha nem jó, szóljatok!//

//Jaj Reeve, akartam már kérdezni, alapanyag/nyers kaját hoztál (csiga kagyló...) vagy valami kész, fogyaszthatót? Ez nem esett le xD//

-Énekelsz ha szeretnél és nem ha nincs kedved. Nyugi Reeve, csak otthonosan. - Mosolygok rá, kedvesen, hogy nyugi, nyugodjon meg, senki sem erőltet semmit.
-Persze édes, nem is kérdés. Amit nem engedsz max meg a pénztárcámba. - Öltök nyelvet, de csak ugratom. Tudja jól, hogy már minden közös, mindenre lehet vétózni. Na jó, van amire háklis vagyok mint a gyógyszerek és a hűtő deeeee... ez a velem való együttélés örök hátránya marad neki.
-Azt nem tudom, de valószínű jó. - Mosolygok Ameliára, hogy a dadogás ellen is jó az éneklés, na kiderül milyen hasznos!
-Mincs mit. - Mosolygok Reevere, hogy látom kissé zavarba jött a dicséretemre, pedig jók a képei, szerintem van érzéke hozzá.
-Akkor nem lesz nyúlpörkölt... ah... - Vágok fájdalmasabb képet, majd szemtelenül vigyorgok Ameliára. Elvégre a nyuszikák aranyosak (na meg finomak!).
- Nem is rossz ötlet, mennyi féle hús lenne már ott... de úgy sejtem hamar lekapcsolnának, annyi pénzem meg nekem sincs a büntetésre! - Nevetek, én is csak viccelek, nem kívánok betörni az állatkertbe egy kis husiért. - De veled még számolok Joshom... - Intem meg az ujjammal játékosan, nevetek, dehogy sértődöm meg, micsodán? Mindenki tudja itt, hogy imádom a húst.
-Ohm, az elit sznob neveltetés teszi! - Nevetem el a hercegséget, könnyen viccelődöm ezzel, barátokkal legalábbis. De örülök, hogy egyikük sem ismeri (még) a szüleim...
//Hmm, akkor csak az a bajom, hogy paradicsom hígan meg galuskával! xD Fura és pont Very Happy

Viccelek xD//
-Köszi édesem, értékelem... De tudod hogy nem vagyok leveses... - Mondom kínosan, úgy vagyok velük mint a kenyérrel... na jó, ha sűrű, de inkább krémes és habart, mint a hagymaleves, az más. Ez sűrű, de... de úgy eszem, hogy rendesen, hogy lássa a drága, hogy finom és értékelem, talán picit szedek is még, pár falatot, lássa tényleg ízlik. Meg akarom nyugtatni a kis lelkét!
-Igen? Kösz... - Mosolygok Reevere, hogy azt mondja összeillünk, legalábbis jól mutatunk együtt Liával. Mondjuk szerintem is, de féltem én csak beleképzeltem. De Josh is bólint, hálásan mosolygok rá, félek nem kedveli Liát, de talán megenyhül. Nekem ez nagyon fontos, mert fontosak nekem mind. Ha nem lennének jóban... nem is akarok erre gondolni.
-Majomként? - Nevetek, de inkább azon, hogy egy állatot akart alakítani.
-És legalább beszélő majom lettél volna mint a Dzsungel George-ban? - Vigyorgok, az egy vicces "tarzan" film.
-Hát... beletenyereltem a kínai kajámba és Josh megszánt egy szalvétával... - Kacagok, de tényleg így kezdődött. Aztán csak arra emlékszem, hogy rengeteget dumálunk, elmegyünk sörözni... kapok egy műcsókot... hahhahaa.
-Tényleg? Húú Tybalt, erőszakos jellem, érdekes lesz! - Tekintve Josh mennyire nem olyan. Aztán csak nézek, pislogok. -Sok hölgy kollégám van, melyikük? Melyikük tett rád ekkora jó benyomást? - Vigyorodom el, boldog vagyok, hogy érdekli valaki, mindegy ki az, ha nem kedvelem is megkedvelem most fél pillanat alatt.
-Ne aggódjál szívem, Reeven talpraesett, ügyes fiatalember, láttad volna ha bajba került volna, na meg Josh józanul gondolkodik, hármunk közül én vagyok a legfelelőtlenebb, de én meg vigyázok magamra, nehogy meg kelljen látogatni téged a kórházban, hagylak dolgozni életem! - Kuncogok, szegény Reeven, nem akarom hogy rászálljon Lia, de azt sem hogy Lia feleslegesen aggódjon. Én nyugodt vagyok, mert egyrészt már megesett, másrészt bízom Josh józanságában valóban. De Reeven tovább hadar, arra nekem is kikerekedik a szemem.
-Hogy tessék? Nem is mesélted! Kész Indiana Jones... - Elképedek, lezuhanni egy hőlégballonnal... De mikor mondja a nevem, pislogok kicsit, látom nincs jól. Mondja is.
-Hogyne drágám, hozok. - Azzal már állnék is fel, de Lia megelőz, gyorsan tölt neki, én csak odamegyek és simogatom a hátát, igyekszem nem látványosan. Asszem hazudnom kell kicsit... -Bocs srácok, mióta meséltem neki hogy majdnem meghaltam mikor lezuhantam arról a házról Spanyolországban, mindig megijed, ha bárhogy szóba kerül a zuhanás... de Reeve mondtam, akkor kicsit... rossz napom volt, rosszul reagáltam le, de már tök régen volt, nincs baj, kedves vagy hogy aggódsz... - Adok neki egy puszit, sutyorgok kicsit hogy ő hallja csak. - Nyugi nem tudja, csak azt hogy nem vigyázol magadra. Aggódik. - Puszilom meg újra, noszogatom igyon egy kortyot, mosolygok rá, mintha csak éreztetni akarnám, azért nincs baj, mert esetleg megbántott, de ő tudja, hogy ez annak szól, hogy nincs baj, csak én tudom, de én meg vele vagyok. Visszaülök a helyemre, fogom Reeve kezét az asztal alatt, felett, ahogy érem, nem zavartatom magam, majd Ameliát megcsókolom közben és belesuttogok az ő fülébe is.
-Amelia egyetlenem, most ne dorgáld a kissé felelőtlen unokaöcséd, majd ha túl lesz ezen a nyavalyán. Még a végén bűntudatában hogy esetleg haragszol rá, nem fog enni... - Hátha így nem mondd neki ilyeneket, félek Reeve rosszul lesz...

//Drágám, ez a 20 millió forintos kérdés Razz

//

karakterinformáció

» Új álmok bűvöletében (Reeven és Joshua)
» Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian
» Félretárcsa Sebastian-Reeven
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)

Nagy találkozások! ~ Amelia, Joshua, Reeven, Sebastian

Nagy találkozások! ~ Amelia, Joshua, Reeven, Sebastian

Similar topics

Similar topics