Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Félretárcsa Sebastian-Reeven

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Kedd. Máj. 12 2015, 23:05

Nem vagyok elég jól semmihez. Sem, hogy megkeressem a kijáratot, bár megtalálom, mert egy lépcsőn baktatok lefelé, bénán és sántán is érezve magam, nem csak a helyzet az, hogy az vagyok. Aztán eljut, vagy rámjön, vagy nem is tudom. Hirtelen támad meg, kint vagyok és nincs kint levegő. Rájövök, hogy sehol sincs, hogy nem fogom megtalálni. A mellkasomhoz kapok, megfogom ott a pólót, borzasztóan szorít, széttépnek…kívülről meg már széttépett Usui, vagy az igazság, Usui szájával. A világ egyetlen hatalmas, ásító masszává sikítja magát, míg én a zsebembe túrok telefonért. Mentőket kellene hívnom, szívroham, légszomj, ájulás. Ezt a hármat és a címet bedarálni. De a kijelzőre pillantok és Lia nevét pillantom meg. Rezeg és nagyon homályos, a gondolat él a fejemben, valakiért, hisz mit szólna Lia, ha csak úgy meghalnék? Pedig olyan könnyű volna nem felfogni mit tettem… Nem akarom, nem akarom elfogadni, nem lehet!!!! Röhejes és gyáva vagyok, igen. De majd Lia, ha meghallom a hangját rá fogok döbbenni, hogy csak álmodtam! Valahogy ez az utolsó, amibe kapaszkodok. De nem az ő számára kattintok, hanem Sebastianéra. Nem veszem észre, örülök, hogy a zöld gombot megtaláltam a piros mellett. Van valami korlát itt a lépcsőknél, abba kapaszkodom. Kicsöng, a szívverésem gyorsul, nem tudom mennyi az emberi mértékkel verő leggyorsabb ritmus, ez már fénysebesség.
A hangom belőlem szól, de szinte a felismerhetetlenségig reszket és megint hülyén hangsúlyozva, rossz helyeken veszek levegőt.
- Lia… az xy…rendőrségen vagyok… tudod az…x térnél… nincs…sehol sincs levegő…
Kimondom hangosan, bár érezhetően zihálok, mintha tényleg nem lenne.
- Nem tudom…nem tudom…nem tudom mit csináljak.
Annak ellenére, hogy Usui megmondta. Azt nem mondta merre induljak, jobbra, balra, vagy fel-le. Melyik utcába kell kanyarodni? Érzem, hogy próbálok a hangommal sírni, de nem megy, valahogy a mély rettegés, a remegés, a levegőtlenség és a fekete fényfoltok, a hibák a fényképen erősebbek. Mindennél…és a fájdalom a mellkasomban, ami felkúszik a torkomig, mígnem egyetlen nagy, elakadó üvöltés leszek.


_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Kedd. Máj. 12 2015, 23:30

Épp teszek veszek otthon, Amelia már dolgozik, én épp nem, mert elcserélte Gabriel a műszakot és este megyek. Milyen frenetikus lesz reggel is menni.... ahh.
Futni voltam, épp öltözködöm, mikor valaki hív. Nem mondd semmit a szám, tekintve még nem beszéltem telefonon Reevennel, bár Ameliának meghagytam, adja meg neki, ha kell, hogy elérjen, ha őt nem tudja.
Mikor felveszem nem értem miért Liát emlegeti a hang, azt hiszem elsőre Liával van valami, de a mondat végére úgy sejtem, más lesz itt.
-Semmit, maradj ott és érted megyek! El ne mozdulj onnan, érted? Maradj ott! Tíz perc! - Mondom a lehető leghatározottabban, tisztán, leteszem aztán, mert azt kihallom, hogy rosszul van a másik, időközben összerakom, hogy Reeven. Úgy sejtem, valami gyógyszer mellékhatás vagy akármi, testi baj, mellőzve a lelki dolgokat. Gyorsan fel is kapom a táskám, meg egy pólót, ne legyek félmeztelen, majd gyorsan beülök az autóba és leparkolok az említett rendőrörs mellett, remélve ott lesz a srác. Még jó hogy itt van parkoló közvetlen...
-Reeven.... Héj... mi történt? Bevigyelek a kórházba? Rohamod van? Vagy ez más? - Guggolok le mellé, ha megtalálom, szaladtam, nézem hogy van, kap-e levegőt, vörös-e, forró-e, sápadt-e, mi van vele?

//Gyorsan odamentem ha nem baj xD//

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Szer. Máj. 13 2015, 00:07


Nem Lia, tényleg minden összeomlik…Sebastian hangja elsöpri, hogy nem lehet igaz az egész. Egy olyan valóság, ahol nincs levegő és a világ, ahogy gyilkos vagyok, áruló. Elejtem a telefont, nem bírok állva maradni, mert a szívem (egyébként a stressz mellékhatása) nyom, szúr és már felfalták a szörnyek, biztos azért nem tudok sírni, mert már nincs. Remegve szorítom oda a kezem, bámulom magam előtt a semmit a fénytengerekben. Kékek, lilák, pirosak, hívogatnak öntudatlanságba. A telefonom elgurul, le a lépcsőkön valakik összetapossák. Egy percre meglátom a romjait. Ettől a rikoltás ki akar törni nagyon, de eldugaszolták. Olyan vagyok mint egy felrázott pezsgősüvet. Nem hiszem egy percig sem, hogy ő értem jön, hogy értem jönne bárki, vagy valami történne, élve rohadok el.
Reszketek mint egy ág, amit tépnek, nem is egyszerűen ráznak, a fehér fal hozzám képest fekete, szorongatom a szívem, ami egy merő fájdalom, biztos keresem hűlt helyét. Nem bírom elfogadni ezt…nem bírom ezt…
- Nem kapok…levegőt
Nyögöm elkínzottan egy hangnak két kétségbeesett zihálás roham között. Sebastian? Homályosan látom.
Kórházba?
- Csak a levegő... Nem, nem tudnak segíteni, Usui azt mondta sírjak, de nem tudom hogy kell…
A felhúzott térdeimre támaszkodom és még mindig zihálva beszélek. Beszélek? Nyögök. Beleroppanni….gyenge vagyok… Usui azt mondta, Meg akarom mondani Sebnek is.
- Beleroppanni….Usui azt mondta beleroppanok…eltör…és…nem kibírni, ha gyenge…vagyok
Egyre jobban zihálok, sűrűsödnek a foltok, de fájnak, elnyomóan, nem lesz fény többé?

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Szer. Máj. 13 2015, 22:02

Mikor felhív először azt sem tudom kicsoda-micsoda, szerencsére leesik hogy Reeven, meg elég jól leírta merre, nem úgy mint anno Nana, szerencse. Szóval 10 perc és ott is vagyok, de mikor megtalálom nagyon rosszul fest, úgy sejtem rohama van.
-Látom, próbálj megnyugodni, figyelj a hangomra. Arra koncentrálj, hogy sok levegő van és mélyen tudsz lélegezni, lassan, szívd be. - Mutatom is, kezemmel is, hogy lélegezzen, nem tudom hogy homályosan lát.
-A sírás most nem segít, attól még annyira sem kapnál levegőt ne hallgass rá. - Van egy véleményem erről az Usuiról, gondolom nem segítségképpen mondta, inkább lenézően... ahh...
-Semmi ilyen nem lesz Reeven, hidd el. És kicsit sem vagy gyenge, erős vagy. Nagyon is erős vagy, tisztellek is érte, emlékszel? Emlékszel, mikor beszélgettünk? Gyere, hazaviszlek. - Ha mégis kell a kórház, akkor az is csak pár perc ha nyomom a gázt, de talán elég ha megnyugszik. Nem is gondolkodom, a térdei és a hóna alá nyúlok ahogy mellé lépek oldalt és felkapom finoman, óvatosan, nem nehéz, elég vékony srác. Ha hagyja el is viszem a kocsiig, ahol az anyós ülésre beteszem és becsatolom őt, mert az kell.
-Minden rendben lesz, nem vagy már egyedül, jó? Vigyázok rád. - Próbálok lelket verni belé, de nagyon ki van készülve, remélem nem nyúlt droghoz... mi a fene lelte? Lehet depressziós roham... minden esetre ha ezeket hagyta, hazahajtok, ha nem, akkor csak a rendőrsé elől viszem el, ne legyünk útban.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 14 2015, 19:49

Pedig körülöttem mintha lenne levegő, hiába tudom ezt, mint tényt, nem találom és még sokáig keresem, amíg föl nem bukkan egy Sebastian. Valamit mutogat, azt nem látom tisztán, hunyorgok, mintha a szemembe sütne a nap, pedig a fény teljesen más irányból jön. De figyelek, lélegezni, próbálok normálisan levegőt venni, az agyamnak már nagyon kell, egyre több a fekete folt. Lassan, lassan veszem, ettől kicsit jobban jön, de csak jobban remegek és erősebb lesz a feszítés a mellkasomban. Tényleg olyan, mintha valami ocsmány hibrid akarna onnan előtörni.
Nem kell sírni, ettől megkönnyebbülök, de meg is hökkenek, mi lesz ha mégis fogok...
- Nem szabad?
Nézek rá összezavarodva, engem most kavar, hogy teljesen mást mond mint Usui.
Igazából teljesen lényegtelen leberoppanok-e, legalábbis ebben a pillanatban, ami...ami történt azon ez sem változtat, semmit sem tehetek, bármennyire is próbálok kapálózni még mindig.
- Nem tudom hogyan...
Ismételem elfúló hangon már vagy századszorra. Hogyan ne roppanjak bele, hogyan dolgozzam fel, mihez kezdjek ezzel az egésszel? Azt hiszem az a legnagyobb baj, hogy nem tudok vele mihez kezdeni.
Érti? Ez egy olyan helyzet, egy olyan...érzés. Érzés? Nem, érzések nincsenek, csak fülettépő szétszaggatás van és részekre bomlás, csak a robbanás.
- Nem, nem, megváltozott, te nem tudod...
Sebastian véleménye meg fog változni, undorodva fog belémrúgni, nemhogy tisztelni! Leköpni és gyengének üvölteni hangosbemondóba, mindenki tudja, mindenki tudja!
- Igen...de azóta
Megrázom a fejem, egy nap, pár óra és felfordult minden. Mintha semmi sem maradt volna belőlem, vagyis most nem érzem.
- Haza...nemtudom, nem tudom hova mehetnék. Lizzyhez nem, apámat most nem akarom látni, Lia...
Elcsuklik a hangom és fel is emel, tiltakoznék, de nincs erőm hozzá. Átfut a fejemen, hogy röhögjek ez milyen megalázó, hordoz mint egy menyasszonyt, távoli poénok ezrei és tiltakozások milliói. Mozdulni sem bírok, akár itt helyben agyonüthete.
Berak egy kocsiba, tényleg szó szerint berak én meg csak bámulok előre az üvegre. Azt mondja...velem lesz, micsoda hülyeség ez, miért vigyázna rám? Ráadásul...ráadásul nem lehet. Ez egy olyan mondat, amit sokat hallottam.
- A szüleim mindig azt mondták nem lehet rám vigyázni.
És igazuk volt és én mindig csak nevettem, mert nem kellett, nem hagytam. Fel sem fogom, hogy a hangon elvékonyodik és úgy beszélek, mintha nagyon sok takony lenne az orromban. Felrobban az agyam, nagyon fáj a szemem körül és még mindig a mellkasom, behunyom a szemem, mert kiég, ha nyitva hagyom. Ez most már nem fontos, soha többet nem vigyázhat rám senki, akár akarja, akár nem.
- Nem teheted...nem tennéd, nem tennéd, ha tudnád!
A szemeim hirtelen felpattannak, halálra váltan meredek rá, aztán mozogni kezdek, keresem a biztonsági kioldó csattját. Légzésem és pulzusom emelkedik, se levegőt, se rendes szívdobogást nem kapok, azt érzem...itt helyben vége mindennek, a rettegés szinte kocogtatja a fogaim és kékülő ajkam.
- Nem vihetsz Liához! Seb...Sebastian, figyelj rám...
Zihálásroham, tényleg rohamszerű, alig tudok tőle beszélni.
- Nem szabad így, most így...látnia és...tudnia, hogy én, úristen én...áh, áh nem...NEM, ÁÁÁÁ!
Az arcom elé kapom a kezem, mintha bele akrnék hányni és üvölteni és sírni, de nem tudnám a három közül melyiket válasszam. A lelki szemeim előtt robbanás, szétszaggatott cafatok, emberi darabkák. A középső, üvöltés, kijön, kiesik a számon, úgy üvöltök fel, mintha engem robbantanának.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 14 2015, 20:24

-Szabadni szabad, csak nem hiszem hogy jobb lenne tőle jelen pillanatban. - Enyhülök meg, mert ez a kérdés... mintha az érdekelné a kis ötévest, hogy ehet e csokit ebéd előtt.
-Itt vagyok és segítek, együtt kitaláljuk jó? - Kezdem elveszteni a fonalat miről is beszél, de igyekszem.
-Nem, az ilyen dolgok nem változnak. - Ezért mindig tisztelni fogom, eképp van az hogy a szüleim is tisztelem mai napig. Pedig ők is elbuktak már párszor, mint szülők, emberek...
-Nem számít, inkább lélegezz. - Buzdítom az oxigénpótlásra, mert nem tudom mi lelte, de helyre kéne hozni szerencsétlent.
-A haza úgy értendő hazaviszlek magamhoz. Nem tudom hol laksz, de ahol Amelia lakik, ahol én lakom, a te otthonod is. - Magyarázom türelmesen, bár nem értem miért ne mehetne vissza az albérletébe. Inkább fel is nyalábolom, haladjunk, itt nem csoda ha nem nyugszik meg, már nem azért.
-Azok a szüleid. Én nem vagyok az apád, se az anyád, de még a testvéred sem. Számomra nem kötelező, épp ezért elhiheted ha azt mondom vigyázok, akkor önszántamból teszem és szerintem lehet rád vigyázni. Megpróbálom, hm? Ne írj le az elején, gonosz dolog lenne tőled. - Mosolygok rá kicsit míg bekötöm és beülök a kocsiba én is.
-Sok mindent tudok. Te nem ismersz eléggé Reveen barátom, szóval ne tiltakozz, csak rendezd a légzésed. Otthon szépen elmondod egy tea vagy kakaó mellett mi a baj. Ha nagyon szépen nézel rám egy whisky mellett. - Lássa, nem kisfiúként kezelem, csak talán a pia nem a legnyerőbb ötlet első körben.
-Ne csatold ki magad, olyan vagy mint egy rossz gyerek. Légy jó fiú, maradj a seggeden, nem akarom hogy bajod legyen míg vezetek, hmm? - Csóválom a fejem, elveszem a kezét az övcsatról.
-Nem a kórházba viszlek, haza. Amelia dolgozik barátom, szóval nyugi. Ketten leszünk egészen estig. - Magyarázom neki türelemmel, bár ráncolom a homlokom, hogy mi baja Liával. Közben beindítom a kocsit.
-Nyugodj meg, héj... fáj? Mi fáj? - Elgondolkodom mégis a kórház lesz a nyerő opció. - Bevettél valamit? Reeven el kell mondanod ha igen, világos?! - Ragadom meg a vállát, hogy koncentráljon, ez fontos! Te jó ég, mi a fene van vele?! Lehet mentőt kéne hívnom...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 14 2015, 21:37

Nézek rá megrendülten és bizonytalanul, aztán bólintok. Most neki hiszek, mert Usui nincs itt és nem értek a síráshoz. Azt mondja együtt kitaláljuk, de… de nem hiszem, nem hiszem, hogy létezik megoldás. Reszketős levegőt veszek és elnézek valahová a feje fölé, mintha ott lebegne egy piros kapcsoló, amivel valahogyan koordinálni lehetne. Ismét biccentek homokszáraz szájjal.
Tisztelni, engem? Megrázom a fejem, érzem, hogy sok-sok vér tódul az agyamba és vörös leszek.
- Nem, biztos, hogy nem fogsz, minden megváltozott.
Egy új megvilágításba kerülök, mindenkinek. Sebastian ráadásul nem is kedvel. Ki fog…nem, kinyírni nem fog. Sajnos nem…
Bólogatva és sípolva igyekszem lélegezni, zihálósan, de megy…legalább nem ájulok el, bár a fényfoltok még a pofám előtt vonaglanak. Igen, ez nagyon szép és nyálas, ennek ellenére szép és jó lenne, de… rohadtul nem érzem, hogy ezek után otthont adna nekem, akár maga a bolygó, ha az nem egy börtöncella, vagy a föld mélye.
- Nem fogod…ezt mondani
Nyögöm elfúló hangon, félzihálva.
Olyan semmilyennek érzem magam, hogy még ő is fel tud emelni, pedig nem egy izomkolosszus, de hagyom magam és csak meredek magam elé.
- Nem, nem arról van szó, hogy leírlak, amit az előbb mondtam igaz…de hosszú történet és…
Behunyom a szemem, nem akarok lelkizni, végülis kimotyogom, nyögöm, amit gondolok.
- Most nem is fontos.
Számtalan devianciám van és eddig nem éreztem, hogy lett volna súlyuk.
- De nem fogsz akarni, ez biztos.
Micsoda jós vagyok, hát nem? Ki akarna vigyázni egy… gyilkosra?
Elakad a lélegzetem, egy merő gombóccá válik minden, ha létezik sírás, akkor nagyon közel vagyok.
Nem tudok szépen nézni, de igyekszem rendezni a légzésem, ahogy mondja. Furcsa mód, nem is tudom miért, vágyom a kakóra. Whiskys kakóra.
- Üm…nem lesz egyszerű…
Nyögésszerű zihálás.
- De kéne, ital, folyadék.
Úgy fogyott el belőlem az is, mint a levegő. Itt biztos, hogy nincs levegő!
A hirtelen felismerés valahogy kényszercselekvésekre késztet, ő meg próbál leállítani, vezetés közben vagyunk, nem kockáztathatom Lia szerelmének az életét, Sebastianét, akit olyan sokan szeretnek, akinek van egy kisöccse… A kezem már a szám előtt van, nyugton maradok.
- Nekem soha nem lesz bajom, ezzel vagyok megátkozva.
Akkora igazság, hogy egész normálisan mondom ki. Soha nem lett bajom valamilyen rejtélyes okból kifolyólag. Nyugton maradok, illetve majdnem, mert a kezem kell a szám elé, valami csúnya fog rajta kimászni.
- Hahh jó…Lia…Lia nem láthatja ezt…
Soha életemben nem voltam még így kiakadva, ezt fel tudom fogni. Kihúzná belőlem mi vagyok és akkor egyszerűen belepusztulnék, akkor tuti! Nemcsak leírna, nem pusztán arról van szó, hogy valaki rosszat gondol rólam.
Ordítanom kell, nem bírom tovább bent tartani a szörnyet, ami már péppé vérzett odabenn és kisiklik a kétségbeesett ordítás, bár tompítja, hogy ott a kezem, amit szorosan a számra forrasztok.

- Bosának, musáj solt
Dünnyögöm bele a tenyerembe.
- Semmit, nem, Sebastian, ha bevettem volna már nem élnék, a szervezetem nem bírja.
Dünnyögöm érthetően, bár zihálva, el-elnyomva a következő kínos ordítás-rohamot. Nem szabad, nem lehet, be kéne vennem valamit, hátha megdöglenék, meg kellene próbálni. Talán azért voltam normálisabb, mert megragadott, de ha elenged, megint visszazuhanok. Annyira erőlködöm, hogy ne üvöltsek megint, hogy szinte színeződik a fejem, a levegőt nem gyorsan veszem, hanem el-el kapkodom, néha kicsit gyorsabban, mert egyszerűen nincs. A körmeim belevájom az ülésbe, egészen húsig, mintha nem létezne fájdalom és nem is létezik…ahhoz képest nem, amit éppen elnyomok. És egyre nehezebb, az ajkam is beharapom, olyan intenzíven, hogy megérzem a vérem, a szemem is összeszorítom, mintha az is bármikor vérezhetne mint a ki*ott vámpíroknak és az agyam, az…az nem fogja sokáig bírni.


_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Szomb. Máj. 16 2015, 23:59

-Van, ami nem változik. - Mosolygok, mert kétlem hogy változna... vagy... megint drogozna? Azért ilyen? Akkor valóban csalódott lennék, na meg megijednék, hogy miért, és mennyit és mikor?
-Majd meglátjuk. - Nagyon kardoskodik amellett, hogy haragudni fogok, kezdek eléggé gyanakodni, hogy lehet most is van nála drog.
-Rengeteg időm van. Az idő végtelen, és szeretem a hosszú történeteket. - Mondom neki szelíden, max beszólok az egyetemre, hogy ma mégsem megyek. Na bumm.
-Ne hajtogasd már. Nem ismersz. Nem szoktam váltogatni a véleményem, főleg nem gondolom meg magam. - Sóhajtom nehézkesebben. De én nem is gondolok ilyen vad dolgokra, mint az igazság... Henrynek is elnéztem a gyógyszereket.... neki is elnézem ha valamiért újra visszaesett. Biztos meg lehet oldani.
-Szerintem is kéne, olyan ami ellazít, szerintem a forró csoki ilyen, Callie mindig kakaót ivott ha... rosszul aludt. - Vagyis minden hajnalban szinte...
Vezetek, de hát már szökne, ordít, nem tudom mi lelte, már-már félreállok, hogy fájdalmai vannak.
-Inkább áldás... örülj neki, nem jó a halál szélén lebegni, mert egyszer béna voltál. Hidd el, komolyan. - Mondom csendesen, hogy őt is manipuláljam kicsit a csendességre, mert úgy fest más fáj neki, nem a teste.
-Jól van, jól van, Lia nem lát így. Túlaggódná, azt mondod? De ápolónő, ne feledd, én alig értek hozzá... - Mondom elnyűtten kicsit, nem akarom hogy baja legyen. Innentől az én felelősségem, hogy jobban legyen.
Megint kiabál, de csak futólag tudok ránézni. Épp nem kell váltani, hát megsimogatom a lábát, erotika mentesen, nyugalom.
-Semmi baj, ha úgy érzed ez kell, tedd. Otthon van párna, nem fog kijönni a banya, mit csinálok veled. - Mosolygok kicsit, csak hogy megnyugodjon, rájöttem, hogy ez neki kell, nem a testi szenvedés jajgattatja fel.
-Ne is mondj ilyet.... reméltem amúgy... de nem is gondoltál rá ugye? Nincs nálad semmi... - Kérdezgetem, vezetek. Már mindjárt megjövünk, parkolok, akkor látom, hogy markolja az ülést, harapja a száját. Gyorsan leállítom a kocsit, kicsit ferdén állok, pont lesz.rom.
-Reeven! Idefigyelj... hagyd abba... hallod? Nincs semmi baj, mindjárt felmegyünk... ahh... - Simítom a száját, ne harapja már, én is látom elharapta. - Csípni fog, kellett ez neked? Aj, na gyere szépen, jó? - Simogatom meg az arcát, mi lehet a baja? Lehet a szülei... ah, hogy ez eddig nem jutott eszembe!
Kipattanok, átszaladok a másik oldalra, nyitom az ajtót, ha nem kapcsolta ki magát megteszem, átkarolom ha kiszáll, el ne essen, meg nem tudja merre, támogatom fel az elsőre. Gyorsan kulcsot kaparok elő, beengedem, belegyintem mögöttünk az ajtót, kicsit csapódik.
-Búj ki a cipőből, gyere. - Remélem megteszi, én is lerúgom a lábamról és betámogatom a kanapéra.
-Nah... nyugodj meg jó? Nem lesz baj. Próbálj megnyugodni, biztonságban vagy nálunk. Hozzak valamit? Inni ugye? mit szeretnél? Van mindenféle. - Ülök szorosan mellé, mintha attól félnék ledőlne róla, simogatom el a haját az arcából, pocsékul fest. - Hozok egy kis szeszt a szádra... - Mondom, de még nem megyek, hátha csak sírna egy kicsit. Itt már talán mer.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Vas. Máj. 17 2015, 19:00


Nem érti… Én még emlékszem, hogy azt mondta kevés ideje van, most miért mondja, hogy sok? Próbálok elég levegőt venni a beszédhez és gondolkodáshoz, de megint zihálok, mintha rohannék. Nem hisz nekem, azért mert fogalma sincs miről van szó… és nem is látom értelmét bizonygatni, amíg konkrétan ki nem derül.
Az italnál hevesen lélegezve ráncolom a szemöldököm, bár nem hiszem és csak annyit kérdezek:
- Ki az a Callie?
Pedig nem is érdekel. Továbbra is ráz a reszketés és a levegőhiány, pedig igyekszem rendesen venni, ahogy mondta, úgy ágaskodom érte, mint egy kíváncsi szurikáta, de még…mindig nem elég, veszek egyet, aztán rohanvást még kettőt.
Nem értek egyet, de nincs jó érvem, amivel vitába szállhatnék. Végülis nem jó a halál szélén lebegni, csak egyszer akartam, hogy átbillenjek, pont emiatt.
- De az menekvés, igaz? Elfutás… A halál
Kérdezem, tudom, hogy nem az a megoldás csak azért szeretném mert újra elrohanhatnék, mert gyáva vagyok. Nem lehetek az… Próbálok csendesedni, mert észreveszem, hogy zavarja, bár eddig nem különösebben tudatosítottam, hogy hangos vagyok.  Az is elég gáz lehet, amilyen állapotban most vagyok, de… nem érzem magam betegnek. Megrázom a fejem, hülyén zihálok.
- Nincs…bajom, nincs olyan bajom.
Hacsak a fájdalmat nem vesszük, de ezt elviselem, ez tényleg semmi ahhoz képest. Egyszerűen csak Lia…ha Lia megtudná. Reszkető kezem az arcomhoz emelem, már attól lefagyok, ha csak arra gondolok és a rettegés tényleg borzasztó, a fogaim szinte ütemesen kocognak, mintha az északi sarokra hajtottunk volna át.
- Lia soha többé…nem akarna látni
Nyögöm ki elfúló hangon pislogva, ismét egy gyors levegővétel és már szorítom is az ülést vérig. Lehet, hogy lyukasztok rajta. Igen, az, ha ordítanék jó lenne, arra gondolok, hogy egy párna tökéletes. Most még a poénon sem tudom mosolyogni, csak bólogatok csukott szemmel, az jó lenne, párna kéne nekem. Valaminek ki kell jönnie, mert lassan túllépem a fájdalomküszöböt. Hogyne gondolnék? Ha belőném magam ez az egész eltűnne, hisz régen is ezért volt az egész. Mégis megrázom a fejem összeszorított szájjal, csak levegőt venni nyitom ki, többet veszek, megint túl sokat egyszerre.
- Régen ez volt…emiatt….emiatt adagoltam túl…
Nyögöm, nem tudom érti-e két zihálás roham között.
- Semmi, nem lehet, nem szabad
Motyogom, de már harapom is a szám, mert úgy érzem ordítanom kell, nem lehet drogokhoz nyúlnom és mérföldekkel lehagytam már minden fájdalomküszöböt. Igazából tényleg alig vagyok magamnál, azt sem vettem észre, ahogy a lábamhoz ért, csak most, amikor hozzáér a számhoz, automatikusan összerezzenve megugrok. Megérzem a vér ízét a számban, de nem számít, nem is fáj, reszketve bámulok vissza rá. Nem ezt fogod mondani… Sebastian, egész egyszerűen nem ezt fogod mondani!
- Ühm, semmi baj, nem fáj, nem számít, nem az fáj
Rezzenek össze, mert a szívem nyom nagyon, az…sokkal jobban csíp mindenféle nyílt sebnél, amit szesz ér, esküszöm, esküszöm inkább locsolnám nyílt törésre.
- Nem baj, nem gond
Nyögöm, olyan jó lenne bármim ripityára zúzni, ha el lehetne cserélni… Remegek, amikor megsimogatja az arcom, bizsereg tőle a bőröm,  de még mindig meg-megütődöm, valahányszor hozzám ér.  Ühümgetek és megmozdulok, bár nem bírok felegyenesedni, próbálok nem rá támaszkodni, elvégre nekem jó így, görnyedve, tudok mozogni és ha van lépcső, akkor a kotlátnál szépen húzom fel magam.
A cipőt én is lerúgom és slattyogok vele, azt hiszem ez egy kanapé lesz!
- Ühüm…tudom, nem az a baj…
Én szeretek nem biztonságban lenni, illetve nem zavar, fel sem fogom, ha nem vagyok. De ezt olyan hosszú lenne elmagyarázni, csak azt érzem, amit mond nem igaz, rám és most nem. Nem az a fontos én biztonságban vagyok-e.
- Sebastian én…sajnálom, hogy…nem kellett volna felhívnom…senkit... én talán csak vizet, egy kicsit, aztán inkább…hívok egy… taxit…
Reszketem, de a hangom minden egyes szónál elhal, mintha elnyelnék. Igazából nem akarom, hogy elmenjen, a szám annyira nem számít, hogy talán fel sem tűnt volna, ha nem mondja. De ez megint olyan hülyeség, hisz én nem akarhatom, hogy velem maradjon, amikor nem is maradhat velem, hisz most már… mindenkitől elválaszt egy világ, egy szakadék, valami nagy és áthidalhatatlan. Úgy érzem, hogy a torkom, a szám egy merő keserű méreg, olaj, vagy akármi és hirtelen azon kapom magam, nem tudok nyelni. Azt hiszem kimegy, mert nem mondom neki, hogy ne tegye, csak később szólok utána reszketegen (Sebastian?), amikor talán már visszajön, nagyon erőlködve nyelek, ettől kicsit megemelkedem,  ráülök a lábamra, ingok, mintha az ülés is rezegne, a szoba, a falak, mind vibrálnak. Beszélni akarok, de annyira képtelen vagyok, inkább meghúzom azt a tincset, amit kisimított az arcomból.
- Ne haragudj, olyan…hülyén érzem magam, ezt nem neked kéne… nem…
Összeszorítom a szemem, megint azt csinálom, mint az autóban, azt hiszem azt jelenti, rágörcsölök a hirtelen, rohamszerű hullámokra. Ha sírnék, ha ordítanék görcsbe rándulok, de sem lélegezni sem nyelni nem tudok akkor így, mit tegyek? Azt hiszem képtelen vagyok megoldani, fogalmam sincs.


// ne haragudj, hogy ilyen hosszú, próbálom röviden és neked tényleg elég csak röviden Razz//

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Vas. Máj. 17 2015, 21:29

-Callie egy régi barátom, ősszel futottam belé szó szerint a tengerparton. Most kollégám is. Mangas tanárnő, szerintem bizonyosan tanít téged is. Fényképészetet tanít. - Mosolygok Callie kapcsán, megint nagyon elfoglalt az a nő...
-Igen. És önző dolog. Gondolj azokra akiket itt hagynál. - Mondom összeráncolt szemöldökkel, remélem ilyen nem jár a fejében. Bár a depresszió, amit a drog kiválthat... jár ilyennel, tudtommal, szóval remélem nincs ekkora baj. Nem arról volt szó, hogy ezeket megúszta a kóma miatt?
-Nincs olyan bajod...jól van... - Gondolom testi betegség vagy ilyesmi... de akkor mi a baja?!
-Hogy mondhatsz ilyet, Lia nagyon szeret téged. Nem is hinnéd mennyire. - Csóválom a fejem, butaságokat beszél.
Aztán kinyögi hogy ez ugyan az amiért túllőtte magát.
-De... de miért nem mondtad, hogy azóta sem dolgoztad fel? Amelia tudja? Vagy a szüleid? Bármelyik barátod? - Hüledezem, ez komoly gond, nagyon komoly gond. De miért most? Eddig senki sem vette észre?!
-Helyes... nagyon helyes... - Mondom elhűlve, de megérkezünk, jobb is, szedem ki a kocsiból, kísérem fel.
-Lehet most nem fáj, de fog... Gyere szépen. - Mondom a szájára, nem tudom elképzelni mi a fene baj lehet. - A... a szüleiddel a gond, mondd? - Mert akkor megértem hogy Liának is nehezen mondja el.
Szerencsére hagyja hogy kísérjem, leveszi a cipőt, a kanapéra is leül engedelmesen, én meg mellé.
-Azért itt jobb nem? - Kérdezem szelíden, ott a rendőrség előtt szerintem nem volt kellemesebb.
-Dehogy hívsz taxit ne butáskodj már... itt maradsz velem. És jól tetted hogy felhívtál, bár nem engem akartál, de nem baj az. Én itt vagyok, hm? Félig rokonunk vagyunk, fogd fel így, örülök hogy hívtál, aggódom mi a baj... - Vallom meg, na ne mintha nem ordítaná az arcom a kétségbeesést, hogy mi a fene lelte a srácot.
Mondta hogy kér vizet, de még maradok, simogatom, talán jobb lenne tényleg ha sírna.
De jobbnak látom hozni neki vizet, mert nincs már hangja, adok a homlokára egy csókot, hogy sietek, de tényleg csak fél perc míg töltök vizet és hozom is, visszaülve mellé, főleg hogy szólít.
-Itt vagyok, itt vagyok... igyál egy picit, a kedvemért... - Emelem a poharat a szájához, félek úgy remeg, elejtené, így segítek neki. Pár kortyot, nem kell több, félre ne nyeljen.
-Reeven... - Nem tudom mi a baja, komolyan nem. Henryvel voltam így legutóbb, mikor kinyögte nagy nehezen mi nyomasztja már egy ideje. Jobbat most se tudok, mint átkarolni és átölelni, magamra húzni, kicsit ringok vele.
-Sss... nem megyek sehova. Próbálj meg sírni kicsit... könnyebb lesz. Könnyebb lesz... - Simogatom a fejét is, valamit kéne dúdolni is nem? Az állítólag segít... de mit? A mesék nem rosszak, elkezdem amennyire tudom, nagyon halkan a Tarzanból az anyagorilla énekét, hogy vigyáz rá, az olyan lassú, meg szép, persze tőlem nem lesz annyira szép, de tök nyolc, a lényeg hogy kicsit megnyugodjon, vagy kizökkenjen, akármi. A szövegét nem mondom, mert csak franciául tudom, nem kínzom.

//Nem baj xD Seby meg mindennel próbálkozik xDDD//

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Hétf. Máj. 18 2015, 13:06

//Nem értettem, hogy mangás, vagy magas XD//

Bólogatok Calliera, ha az Callie, akire gondolok, akkor tanít, igen (elvégre fotózásra jár) de most nem nagyon akarom őket egy képbe illeszteni. Ez most nem az agyalós helyzet.
Biccentek, bár azt hiszem nem hiányoznék senkinek, csak Liának, akinek viszont itt van Sebastian, hamar túltenné magát. Kecsegtető, önző, gyáva dolog, olyan, mint egy kívánatos, tiltott tudás fáján fityegő utolsó alma. Felszabadít...
Elvetem, nem tenném meg komolyan, ha már elfutottam egyszer másodszor nem kockáztatnám, hisz mindent másképp akarok csinálni, megfogadtam.
Ismét csak bólogatok, azt hiszem érti, hogy a mellkasi nyomáson kívül semmi bajom, az pedig tudjuk mitől van, ahogy a légszomj és a többi. Elkínzottá válik a hangom, a tekintetem is, ahogy Sebastianra pillantok Lia ügyben.
- Hidd el...
Soha többé nem akarna látni, nem hogy nem szeretne, gyűlölne és én azt nem....nem maradna nekem semmi, önző dolog, de végérvényesen mindegy lenne az egész létezésem, hisz most Sebastianhoz is Lia köt.
- Ezt nem, nem lehet... Senki nem tudja, senki nem tudhatja. Usui is ezt mondta és szerintem sem... Nem emlékeztem rá...
Nyögöm váltakoztatva az elhaló hangsúlyt és zihálós nyögéseket.
- Apám, de ő is benne van és...gyűlölöm
Nyögöm elcsukló hangon, kihozott, megmentett és ettől csak rosszabb, becsukatta Tesst, az egészet rákente, meg sem próbálta kihozni, hallgattam rá, hagytam...
- Dehogy, ez semmi
Motyogom még a számra, igaz most olyan szarul vagyok, hogy lehet a fizikai része is jobban fáj a dolognak. Hagyom magam támogatni, még mindig erőtlen vagyok, mint egy babzsák rogyok a kanapéra.
- Nem, nem a szüleim...ahh Sebasti, Seb ez...ez nagyon durva
Nyögöm sírós hangon, de könnyek nem jönnek, csak valahol a határmezsgyéjén lebegek. Gyilkosság, mi lehetne ettől rosszabb? Hiába kedves velem most, segít és én kapaszkodom, ha megtudja, akkor ő is...letaszít, biztos vagyok benne.
- Ühüm...
Motyogom arra, lehajtott fejjel, hogy itt jobb.
- Seb...örülök, hogy itt vagy, de félek...meg fogod gondolni magad
Vallom meg reszketve, lassítva pislogva felé, simogat és ez jó, nagyon jó,hogy valaki hozzám ér. Hiányolom, amikor eltűnik, amikor nem érzem és megrémülök, hogy nem fogom érezni soha.
Jön vízzel és én kicsit közelebb dőlök hozzá, tudom, hogy szánalmas, hogy úgy ki vagyok erre éhezve, mint egy aszott pióca. Megpróbálom elvenni a poharat, de a kezem nevetségesen remeg, így nem fog menni, csak ha segít. Pedig megpróbálom, csak akkor a fele a pólómon fog landolni. Ha segít tartani, akkor viszont iszom néhány kortyot.
Aztán ott terem, tényleg ott van és mintha sajnálna, mert nem tudja, fogalma sincs mit tettem. Átkarol és én a mellkasára borulok, azt mondja sírjak
- De...már elfelejtettem hogy kell
Viszont, ahogy megérint és én belekapaszkodom és átkarolom és a mellkasán találom magam meg az ölelésében, dúdol valamit, egyszerűen eltörik, az érintés csak az lehet... Zokogva fúrom a fejem a mellkasába, a hajam előreomlik, rosszul hangzik, tényleg úgy, mint ahogy sírni szokott valaki, eléggé sírni, egyre jobban sírni, de nem ordítva, inkább mélyen szenvedve, annyit, annyit elérek, hogy most már tudok nyelni, nyelem a könnyeim, így iszom is, finom a sós víz és kapaszkodom Sebbe, akit majd ugyan úgy el fogok veszíteni, ahogy mindenkit.

//tökéletes XD//

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Hétf. Máj. 18 2015, 19:03

-Inkább te hidd el nekem. Nem csak te ismered őt, hanem én is. - Mondom szelíden neki, mert hát valljuk be, mindketten ismerjük Liát valamilyen szinten.
-Mire nem emlékeztél Reeven? Usui egyébként kicsoda és miért adsz a véleményére? - Ez már igazán érdekel, folyton jön ezzel az Usuival, ne tudom mi köze Reevenhez, lehet valami barátja...
-Ne mondj ilyet Édesapádra... - Mondom, de csak halkan, mert ezt én is mondtam már, egyenesen Apa szemébe, bár én azt gyűlöltem amit tett, ami kicsit más, attól még megütött és nem is lett jobb. Persze ez az én apám, nem az övé, de... hagyjuk.
A kanapén legalább megpihenünk kicsit, próbálom nyugtatni is, de... hát nem vagyok aduász kategória, Liával jobban járt volna, de engem dobott a gép.
Becézget, arra pislogok, de nem szólok, csak nyugodtan. Sebasti amúgy sem voltam még.
-Sok durva dolgot hallottam már, ne félj. - Mosolygok. - Mondjad el nyugodtan, ha könnyebb lesz tőle a lelked, nem mondom el senkinek. Liának sem, ha nem akarod. - Nyomatékosítom, hogyha titok, az is marad.
-Na ugye, látod. - Nyugtatgatom, szerintem is jobb itthon, nálunk.
-Mint mondtam, nem szoktam meggondolni magam. - Ezt is próbálom a tudtára adni, hogy nem fogom kidobni, akkor sem ha drogozik, akkor sem ha dílerkedik, akkor se sem ha nem tudom.
Hozok vizet, segítek neki inni, mert látom hogy most nem menne neki egyedül és nem akarok uszodát nyitni hirtelen a nappali közepén. De legalább iszik egy pár kortyot, talán ha jobban megnyugszik enni is fog.
-Nem lehet azt elfelejteni ne viccelj... Az csak úgy... jön.. hagyd hogy jöjjön. - Mert ha eltörik a mécses, nem lehet abbahagyni, legalábbis velem így van, akkor minimum fél óra mire megnyugszom és kapok némi levegőt is... de utálok sírni, csak taknyos leszek és vörös szemű, semmi több. De néha akkor is becsúszik, nincs mese.
De nem kell sok, ő is átlendül, talán mert nem látja senki csak én, vagy hogy látja, nem fogom kinevetni érte, mindegy is. Kicsit ringatom, dúdolok, simogatom, ameddig csak kell, majd ha megnyugodott írok egy sms-t, hogy ma elmaradnak az órák és pótlunk... hát max pénteken. Amelia megérti.
Nem tudom mennyi idő, mire csak szipog, mire elfárad a sírásba, mire elcsendesül. Csak akkor tolom el kicsit, hogy lássam az arcát, elővegyek a zsebemből egy zsebkendőt és törölgessem az arcát, oda adjam, hogy fújja ki az orrát. Simogatom közben persze, remélve valamivel könnyebb lett a lelke.
-Jobb kicsit? Hmm? - Adok a homlokára egy csókot, nagyon bánatos lehet, csak tudnám mi a baja...
//Akkor jó xD//

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Hétf. Máj. 18 2015, 21:15

- Jó, de ez nem olyan dolog, amit csak úgy...elnéznek az embernek...
Próbálok szuggesztív lenni, Lia amilyen érzékeny nem hinném, hogy napirendre térne efelett.
Összeráncolom a szemöldököm és lebiccen a fejem, mintha nagyon nehéz lenne. Próbálom szavakba foglalni, de csak egy elkínzott nyögés biccen ki belőlem.
- Usui a rendőr, akivel megpróbáltam magam lecsukatni. Az Egyetemre jár és egyszer majdnem elkapott, amikor kiraboltam egy ital-automatát.
Viszonylag normálisan elmondom, talán mert a rablás olyan jelentéktelen. Miért?
- Igaza van…
Közlöm elhaló hangom, mindennel teljes mértékben tudok azonosulni, amit Usui mondott. Apámat szidom, amikor Seb rám szól, először csak megütközve nézek rá, aztán megrázom a fejem.
- Tudom, apám segített, csak…
Levegőkapkodás következik, sok olyan mondatom lesz, amit nem tudok befejezni. Ilyen a Sebasti is, nem szándékosan becézgetem. Én nem becézgetek, akármilyen hálás is vagyok valakinek. De most, hogy szinte belerohadok ebbe az ülőgarnitúrába tényleg ez a legkisebb kínom. Elég szánalmas már maga az is, hogy képtelen vagyok rendesen beszélni. Megrázom a fejem, én is sok durva dolgot hallottam…
- De ez… Hm…nem könnyű beszélni róla, de nem tudom mi történik, ha nem mondom el senkinek, talán tényleg megőrülök.
Közlöm remegő ajkakkal
- Kérlek ne, kérlek…
Nyögöm elfúló hangon, láthatja szememben a kiülő tömény rettenetet. Akkor is, ha abszurd, mert még nem mondtam semmit.
Remegős sóhaj hagyja el ajkaim, azon, hogy ő nem fog hátat fordítani, így a levegőbe beszélve könnyű…de ha tudná?
- De én már nagyon régen csináltam.
Gyerekként, tényleg nem emlékszem és az első percekben biztosra veszem, hogy nem is fogok. De aztán megölel és kiszakadok, mint egy léggömb, amit kilyukaszt egy arra járó kisgyerek. Felzokogok és egyenes ütemben folytatom, mint egy zeneszámot, refrént, ami beakadt. Folynak a könnyeim Sebastian pólójára, szaggatottan aaazva és erőtlen próbálok kapaszkodni belé. Nem hittem volna, hogy valaha is sor kerül még erre a cselekvésre. Ráz a dolog magától, rohamszerűen és egy idő után könnyebben nyelek tőle könnyet és talán nem halok bele a szívfájdalmaimba, de még mindig nyom és nem tudom van-e rá esély, hogy múljon. Nem is tudom mennyi idő, mire észbe kapok, talán tíz perc, addig kitartóan rekedtre zokogom magam, Sebastian pedig megfordít és biztosan látja… a könnyáztatta arcom, a vörös orrom és hallja a furcsa, zokogós, csuklásszerű levegővételt.
- Megmaradok, asszem, csak…nagyon nehéz
Hüppögöm, ezt is rohamszerűen. Azt hiszem, ha már, akkor el kellene magyarázni neki mi ez az egész…
- Felkeresett egy lány… Tess, nagyon mérges volt, de én a nevére sem emlékeztem
Kezdem sírva, egyszerűen nem tudom abbahagyni, csak csitul, mintha egy fázissal jobb lenne. Sírós a hangom és még folynak a könnyeim, de nem aazva kiabálok és rángat görcsösen az érzés, hanem beszélek, igaz ettől csak nehezebb lesz.
- Azt hittem, azt hittem azért…mert…megcsaltam, vagy ilyesmi….de….de kiderült, hogy…hogy hát…
Tenyerembe temetem az arcom, kicsit megfordul velem a világ, pörög és forog, azt hiszem körbe, de lehet, hogy fel-le, nem tudom.
- Miattam…ő….őt….letartóztatták…és…én, hogy én…jajj
Átharapom az ajkam megint, nem tudom hová tenni a végtagjaim, össze-vissza nyúlkálok, először a homlokomhoz, aztán az állam tartom meg, majd a combomon húzom végig a tenyerem. Kicsit kizökkent, amikor megpuszil, ilyet nem szoktak csinálni és nem tudom hova tenni. Kényszeresen tördelni kezdem reszkető kezeim.
- Elfelejtettem….de most már….szinte látom és…nagyjából…tudom kik…voltak….
Hüppögök, de valami rettenetesen.
- Akiket én…
Jézusom! Megint a szám elé kapom a kezem.
- Sebastian….aznap, két éve…körül belül…én….én…nagyon belőttem magam és…felrobbantottam egy kocsit…nem tudtam, hogy…hogy… tele van
Ismét vigasztalhatatlan zokogásban török ki, de most neki neki, hanem teljesen összezuhanva a karomba temetődve. Lecsúszom valahogy a kanapéról és a karomra temetett arccal ráz meg, mint az áram, szinte elsodor, olyan mint egy vihar, mint az elektromosság, csak ráz. Egy fiú és azt hiszem két lány, Derek volt a srác, drogot adott el, de alapvetően…még csak nem is ő kötött belém! Valahol a zokogásroham közben kiesik a számon, ami csak tovább fokozza a rohamot, hogy
- Megöltem
Bár ne emlékeznék, istenem, bárcsak…nem ezt, én, ezt most hogy? Egy merő szakadozott, erőszakos ordítás leszek belül, a zokogással csak szivárog a fájdalom, mint szúrt sebből a vérpatak.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Hétf. Máj. 18 2015, 22:27

-Sok dolgot nem néznek el egyesek, mások meg könnyedén. Ezt embere válogatja. - Legalábbis én így gondolom. Vegyük alapul a szüleim vagy akár Phoenixet meg engem.
-Rendőr? Miért akartad lecsukatni magad? Mi van? - Túl sok infó túl hirtelen, azt hiszem, látszik is rajtam, hogy elvesztettem a fonalat. Csak az nyert értelmet, miért a rendőrőrs előtt volt.
-Már miben van igaza? - Remélem nem tömte hülyeségekkel a fejét. Megkeresem és annyi neki. Bár... egy zsaru... basszus.
-Apukád szeret téged Reeven, törődik veled. - Legalábbis a múltkor még ezt mondta, kijavított, hogy nem rossz a viszonyuk. Akkor? vagy Ameliának volt igaza?
-Tudom milyen... nekem... nekem jó volt elmondani. Nem mindent, de valamit. De ha nekem nem akarod, mondd el olyannak akiben megbízol... Csak... csak mondd el szerintem.
-Nem, nem fogom, ne félj.
- Mondom megdöbbenve, hogy ennyire megrémíti, hogy Lia megtudja... azt.
-Én sajnos nem... - Mondom beletörődő hangon, elvégre... Liánál majdnem eltört a mécses, mert már túl sok volt a stressz és a félsz.
Szerencsére kisírja magát, legalábbis egy adagot kiad magából, mikor csendesedik, törölgetem az arcát.
-Szóval egy lány? - Mondom kedvesen, hogy akkor egy lány a baja? Ennyire? Ejnye. Törölgetem is az arcát, kedvesen, félrefésülöm a haját.
-Mit csináltál a lánnyal? - Nem tudom kinézni belőle hogy megerőszakolta vagy valami... bár drogot adhatott neki, na az valóban elég durva, de lenyelem majd a haragom. Rutinból ötös alá.
-Miattad? - Akkor nála volt a drog? általában itt szokott lenni a baj, de nem tippelgettek, látom mennyire nehezen nyögi ki ezt is.
Nagyon nem tud magával mit kezdeni,hát megfogom a kezét, megpuszilom, hátha megnyugszik, tényleg nincs baj. Már nincs.
-Ejj, Reeve, semmi baj... héj... - Simogatom a haját meg az arcát, hogy ugyan, nem lehet ekkora a baj, mi lelte? Közelebb is hajolok, hogy halljam mit motyog két szipogás között.
Összeszalad a szemöldököm, leesik szép lassan, hogy valószínű nem cuccokkal volt tele a kocsi, hanem ültek benne. Ledermedek, na jó, erre tényleg nem számítottam. Lecsúszik a kanapén, zokog. Megértem hogy zokog... nyelek egyet, de csendesen lecsúszok mellé és átkarolom, finoman ringatom magunk. Erre mit mondjak? Mit lehet? Tényleg igaz? De ha hallucinálta az a lány... aki ült... inkább nem kérdezek. Még nem.
-Sss... Nem voltál magadnál... nem is te voltál... - Mondom halkan, mert ez nem indok de mégis az. Nem akarta, mert ne volt magánál, akkor nem tud gondolkodni az ember, Henryn tapasztaltam. - Sírjál még... - Azt hiszem, tényleg nem árt, ha sír még... Ezt... ki tudja még vajon? De nem lököm el, annyira nyomorult, nem is menne, valahogy sehogy se. Inkább karolom, szorosan, ezt magában cipelte? Vajon mennyi ideje? Én biztos megkattantam volna...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Kedd. Máj. 19 2015, 19:41

Bizonytalanul meredek rá, de aztán meggyőzöm magam, hogy nálam ez nem működik. Kicsit kizökkenve, nem mintha nem lennék amúgyis teljesen a fejem tetejére állítva – egyszóval fonalat vesztve meredek rá.
- Mert…mert le kéne csukniuk, de nem lehetett… Ez lett volna a legjobb megoldás.
Motyogom zihálósan, az egyetlen valamire való terv azt hiszem. Leroskad a fejem, amikor konkrétan kérdez rá Usui igazságaira.
- Hogy gyenge vagyok…és hogy a halottak már nem támadnak fel, úgyhogy…
Vállat vonok, elcsuklik a hangom, megreszket a vállam, lihegve veszek levegőt apám kapcsán is.
- Ahhh….azt nem hiszem, de hagyjuk ezt.
Leszarom apám szeretetét, nincs rá szükségem. Azt mondja tudja milyen, pedig fogalma sincs. Nem tudom mit mondhatott el és kinek, de csak a fejem rázom meg.
- Te is? De az enyém nem tudhatja meg senki, Usui is ezt mondta…
Neki se kéne, abszolút senkinek, csak hagyni, hogy apránként felőröljön.
Kicsit nyugodtabbá válik a légzésem, mikor biztosít róla, hogy nem fogja elmondani neki, nem fulladok meg és nem esem össze, haladás. A szám sem annyira száraz már, főleg, hogy nyelek egy kis vizet, utána könnyeket, sokat. Úgy sírok, mint valami halott felett, bele a mellkasába, valószínűleg teljesen összekönnyezem és ez most k* nem tud érdekelni, kapaszkodom bele, mintha valami utolsó, buta kis remény lenne, pedig tudom, hogy olyanom nincs. Reszketve, zihálva és hüppögve, utóbőgéssel hajolok el tőle, borzasztó szánalmasan festhetek, ráz még minden és szükségem lenne egy zsebkendőre, de ő valahogy meg is oldja, méla döbbenettel hagyom, hogy az arcom törölje, ott vagyok a közelében és valahogy jó és hagyom, hogy kisöpörje az arcomból a hajam.
Megrázom a fejem félig újra elsírva magam, próbálok az arcizmaimmal viaskodni, bár túl sok mimikám zokogás közben sem volt.
- Apám…helyettem csukatta be…én hagytam és…és elfelejtettem…
Nyökögöm, igazából tönkrevágtam a fiatalkorát, meg az életét.
- Ő nem, nem ő találta ki, csak ott volt velem…
Nyögöm és valahogy közelebb törleszkedem, pedig egyébként nem viseltem jól, ha hozzámértek, nem értem. Olyan jó lenne megint rátenni a fejem, csak egy kicsit… Bár azt felfogom, hogy puszilgat, nem tudom hová tenni.
Kinyögöm, valahogy a lényeget, tömören, már ahogy tudom és aztán se hang, se kép, a saját karomban találom magam a saját reszkető bőgésem közepén. Kicsit megütődöm, mikor hozzám ér, azt hiszem mozgunk, de nekem most rossz a ritmusom, fél karral belekapaszkodom a karjába
//nyomorulton röhögtem XD//
Tehetetlenül figyelem, ahogy potyognak a könnyeim, amikor kicsit feljebb emelem a fejem a karomról.
- De, de…ez…akkor is. Én voltam…már emlékszem, hogy én voltam
Erre ő sem tud mást mondani, csak, hogy sírjak még, így ismét elkap egy roham, szaggatott, lihegő zokogós, rekedtre kiabálom magam, ahogy ismét hangosabban rázendítek, megint nekitámaszkodom, ha hagyja és nem húzódik el. Bár szerintem el fog és akkor marad a karom, vagy…vagy nem tudom.
- Nem tudom, ezt nem tudom…
Eddig jutok a mondat-próbálkozásban, egyszerűen annyira zihálok és annyira kicsuklik minden a kezeim közül, még az sem biztos, ahogy belé kapaszkodom, közben ég a kezem, rázkódik, egyáltalán nem…nem kéne támogatnia, hozzám érnie, mintha fertőznék, mintha nem is tudom, csak nem érdemlem meg, de a fájdalom az mégis, olyan rossz, hogy ahh, már gondolkodni sem bírok.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Kedd. Máj. 19 2015, 21:54

-Cseppet sem ez lett volna a legjobb megoldás! - Tök mindegy miről van szó, még nem gyógyult meg teljesen és Amelia sem, szóval senkinek sem tenne ez jót egészségügyileg.
-Nem vagy gyenge, bár utóbbi igaz, de a halál az élet része. És lehet rájuk emlékezni. - Mi a fene... nem értem hogy jön ez ide meg úgy egyáltalán. MIVAN?!
-Miért adsz ennyire a szavára? Barátod? - Nem úgy tűnik. Egy barát nem mondaná a másikra hogy gyenge.
Iszik, sír egy kicsit, talán könnyebb így, de nekiveselkedik közölni, miért ennyire lehangolt és kétségbeesett.
-Kómában voltál... jó hogy emlékszel bármire is. - Szalad össze a szemöldököm. MI az hogy helyette csukatta le a lányt az apja. És miért?
-Minél? - Már minél volt ott vele, ez a fő kérdés.
Érzem, hogy vágyik némi támaszra, ölelésre, nem tagadom meg tőle, fura is lenne, ismerve engem. Pár csókot is adok neki az arcára, hátha megnyugszik, családban marad. Vagy... miben.
//de nem az? XDDD <3 //
Kinyögi mi történt, felfogni sem könnyű. Azaz én próbálom, de olyan fiatal és... erre tényleg ne számítottam. De közlöm sírjon, az kell most, talán jobb lesz, át is karolom, húzom magamra, főleg mert nagyon hangosan zokog.
-Ssss.... Itt vagyok... Nyugodj meg.... sírd ki magad és megbeszéljük.... sss... Nem lesz semmi baj. - Simogatom tovább, most az kell hogy elfáradjon benne. Ha elfáradt, majd lehet rá hatni, addig nem, mert úgy sem tud válaszolni és csak a sírást hallani. Nem is igen tartja magát, érzem hogy nekem nehezedik, de nincs súlya jóformán, Henry sokkal izmosabb volt, még a drogok után is, szerencsére annyira sokáig nem tudott élni velük. Addig is dolgozom fel az információt, jó sok kérdés zsong a fejemben, de majd apránként. De már értem hogy Liát miért nem akarja bevonni. Fél, nem vitás...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 21 2015, 16:37

Nem értek egyet, kínzottan rázom a fejem. Fogalma sincs, úgyhogy… eleve nem is lehet igaza.
- De igen
Pont az egészségem leszarom, bár nem elemzem miért nem ért egyet, úgyhogy fingom nincs mire gondol. Usui igazat mondott a gyengeségről és…most érzem, nem állok helyt sziklaszilárdan, képtelen vagyok ezt csak úgy elengedni és feldolgozni. Régen még gyengébb voltam, mert szembe sem néztem vele, igaz most se sokkal jobb, hogy darabokra törtem.
- Pont ez az…
Nyögés, mely elfullad, így Sebastian nem értheti meg egyhamar, mire gondolok. Csak idő kérdése, közel állok a kibökéshez, furcsa, hogy most, így, neki, amikor ezt soha senkinek, ő ingyen kapja, bónuszként láthat sírni, nagyon sírni. Szívesen mondanám, hogy nincsenek barátaim, de ez így egyrészt szánalmas lenne, másrészt nem teljesen igaz. Kialakulóban lévő kis kapcsolatkezdeményeknek nevezném, de ez hosszú és megint lényegtelen most.
- Nem
Nyikorgom, s ki is ömlik belőlem a Nílus, bőgök egy adagot, Sebastian és a saját pólómra. Tesshez csak annyit, hogy nem emlékszem, ő pedig nem hibáztat.
- De azt hiszem…az amnéziám…félig tudatos…
Nyilván a kóma is tehet róla, de az is világos lesz, hogy pont ez az, amire nem akartam emlékezni, mint egy piros gomb „delete” megnyomtam és…
Viszont az archívumból nem került ki, ott tárolódott és most visszatért.
- Ott volt a robbantásnál, de nem ő csinálta
Nyöszörgöm, hogy is csinálhatta, amikor nem értett a pirotechnikához? Én viszont…

Valahogy szükségem van valamire, ami megtart és most ő az, így járt, ráhajolok, amikor másodszorra is csonkig égnek a gyertyáim. A puszikat nem elemzem, csak elfogadom, nehezen kinyögök valamit, amit nem értek, hogy miért nem küld haza, vagy dob ki. Ehelyett hagyja, hogy rámásszak, nyilván csak azért, mert nagyon kiakadok, annyira, hogy ez most nem érdekel. A nyakába kucorodik a fejem és őt félig átölelve, kb a kulcscsontjánál önti el az özönvíz a szárazföldeket. Meddig fog esni, nem tudom, úgy érzem egy hónap folyamatos zokogás is kevés, hogy lassan szétszakadok benne, de az nagyon sokat segít, hogy ő ott van, mint élő szövet és én zokoghatok rajta keservesen.
Azt mondja itt van, amit nem értek és hogy nem lesz baj… Nem is attól félek, hogy baj lenne, a baj már megtörtént. Ennél rosszabb…nem lehet, semmit sem tudok kitalálni. Nem marad más, mint átadni magam a szinte teljesen megsemmisítő, vad zokogásnak, kapaszkodva a pólójába, a karjába, sírva a nyaka alatt, a mellkasán, egészen az ernyedésig, a görcsös zokogás ráz egy ideig, mígnem lassan elcsitul, lejár, mintha elemre működnék. Nagyon fárasztó és borzalmasan nézhetek ki, a szánalmasságról nem is beszélve.
- Ne haragudj
Hüppögöm, gyorsan elhajolok,amint vége és nekiesek tenyérrel, ököllel az arcomnak. Szipogva próbálom eltakarítani a könnyeket, de annyi hullt le, hogy egyébként teljesen felesleges, csak maszatolom.
- Lenne…még zsebkendő?
Szipogom, ez még ilyen borzasztó bőgés-színezetű, de… fontos kérdés, meg kellett szólalnom. Majd elmúlik és csak rekedt lesz és kihalt. Lassan…

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 21 2015, 18:46

Sok idő (számomra) mire elmondja miért sír ennyire, mi bántja ennyire, de valóban megdöbbentő... nehéz is értelmesen reagálni rá hirtelen, inkább hagyom sírni, az kellően elfárasztja gondolkodni, érezni. Talán.
-Nem csodálom, az agy védekezik állítólag, nem minden amnézia rossz... de... ha már emlékszel, meg kell tanulni feldolgozni valahogy. Értesz engem? - Eléggé sír, nem tudom mennyi jut el hozzá.
-Értem... értem... - Azaz nem mindent, de azt igen, hogy a lány bűnrészes volt. Biztos ő is be volt lőve.

Hagyom sírni, keservesen sírni... nem tudok sokat tenni, mint simogatom, átkarolom néha megpuszilom. Túl nagy teher ez neki. Remélem Henry nem csinált semmi ilyesmit mikor drogozott...
Kell nem kis idő, mire elcsitul, kifárad. De mint mondtam, én itt vagyok, megvárom, simogatom finoman, főleg a haját.
-Nem haragszom, miért kéne haragudnom? - Döntöm félre a fejem, hogy kicsit jobban rálássak az arcára.
Elhajol, nem értem miért, ha eddig nem zavart, gondolja most fog? Bólogatok halvány mosollyal, veszek elő egy adagot a zsebemből és odaadom neki.
-Jobb egy kicsit? - Lehet ezt az előbb is kérdeztem, de újra eljött az ideje.
-Nem kérsz valami meleget? Teát, kakaót... vagy keményebbet innál? Abból csak mértékkel kapsz, ki tudja mikor ettél utoljára. - Magyarázom, kínálgatom, hátha valami kicsit lecsillapítja. Na meg gondolom szomjas, ha mást nem tompítaná magát.
Persze simogatom a vállát, a fejét, törlöm a könnyeit.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 21 2015, 19:29

Értem, tudom, hogy igaza van, Usui is ilyesmit mondott. Tördelni kezdem a kezem, kicsit fulladozva a bőgéstől, ahogy kinyögöm, bólintok. Tényleg nem jó most beszélni, ez után be is fogom.
- De nem tudom hogyan...
Azt mondja érti és ezzel én úgy veszem minden világos, semmi mást nem tehetek, nem is tudok, magától jön, elragad, én meg a nyakában kötök ki zokogva.
Ha egy hete állítja ezt valaki rondán kiröhögöm az illetőt.

Mikor „felébredek” még mindig rajta csüngve találom magam, de hogy simogat, ostoba mód jólesik. Mintha kölyök lennék. Meg is kucorodom a nyakában, csak később esik le, hogy hm…ez talán ciki és hogy nem kéne a nyakában kiborulni. Szóval megpróbálok elszakadni, de nehéz egyébként, szívem szerint megkérném, hogy simogasson még, csak egy kicsit…
- Tudom, hogy elég gáz vagyok…
Hüppögöm, az nem kifejezés, próbálom is levakarni az arcomról  trutyit. De legalább zsebkendője van, azt igénybe veszem, megtörlöm az arcom és kifújom az orrom is.
- Kösz… és hogy nem toltál el, azt is.
Elvégre én egy…
Nyelek egyet, de sikerül nem újabb rohamot kapni és biccentek. Nem túl határozott, igazából nem tudom, ha eleget sírok el lehet viselni? Persze nem neki, nem hiszem, hogy jót tenne neki még egy kör.
- Hát, azt hittem a kakó jó ötlet, de… a tejtől valahogy most, szóval nem, azt nem köszi. Lehet, hogy egy kis keményet, nem akarok berúgni, csak tudod…
Gombóc, nyelés.
- Elég nehéz… Nem tudom, de úgysem szoktam enni.
És elég gyenge vagyok, hátha az töltene belém egy kis életet. Gőzöm sincs mikor ettem, de azt biztos, hogy most nem akarok. Simogat megint, kicsit lejjebb hunyom a szemem tőle és hülyén szepegek, miközben törölget.
- Sebastian…nem tudom mit mondjak…
Kezdem hálálkodósan. Bezony inni kéne.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 21 2015, 20:37

-Nem vagy gáz, az lenne a gáz, ha nem így reagálnál... - Komolyan mondom, mert így is gondolom. Ha le se sz-rná hogy mit tett, ha nevetne rajta, ha kárörvendene, az több is lenne mint gáz...
-Ne butáskodj, gyere ide... - Húzom magamra, hogy átkaroljam, úgy is tud orrot fújni, meg miért toltam volna el? Nagy dolog volt hogy elmondta, hogy kiadta magából.
-Igen, igen, tudom. Egy kevés jót fog tenni. Tudunk mértéket tartani. - Nem akarom rászoktatni, mert nem megoldás, magamon tudom.
-Na ez is a baj... mindjárt hozok, iszok veled... nekem is el kell... Ma már nem ülök kocsiba... - Így döntöttem, nem tudnék tanítani, de amúgy is szüksége van most valakire, szóval maradunk. 7-ig bizonyosan.
-Még ne mondj semmit... Igyál egy kis vizet, hozok valami töményet. És ülj vissza a kanapéra, ne a földön ücsörögjünk. - Mosolygok rá, adok egy puszit a homlokára és elmegyek whiskyért. Két pohár és az üveg, így sietek vissza, remélhetőleg a kanapéra. Töltök, neki negyed pohara, magamnak felet. Eszembe jut Phoenix.
-Gyerek adagot kapsz, én felnőttet. - Mosolygok, no lám, most enyém a felnőtt adag. - Gyere ide. - Nyújtom szabad kezem, hogy bújhat mellem, dőlhet rám, ha akar.
-Ki tudja ezt még a lányon kívül? - Jó lenne tudni, mennyire titok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 21 2015, 21:09

- Igen?
Nézek rá kicsit megütődve. Mondjuk tény, hogy eléggé ki vagyok akadva… Bár ebből meg látszik, hogy nem vagyok olyan kemény, amilyennek mutatom magam, fenébe.
Végül bólintok, azt hiszem értem, vagy próbálom érteni mit mond.
Jó, hogy nem húzódik el és hm…megint magához von és nyikkanva hajtom a fejem ismét rá. Az arcom már úgyis vörös a sírástól, nem venni észre, ha még pirosabb lesz, a szívdobogásom eddig is erős volt.
Kicsit megint – fél karral – átölelem, de durva…annyira durva, hogy nem tudok leszakadni erről?!
Reszketősen felsóhajtok, igazából csak azért nem kampányolok az ivás mellett, mert tudom, a szervezetem baromira nem bírja most, nem kell neki sok.
- Csak egy kevés
Mormogom.
- Neked is? Hm…sajnálom, gondolom ijesztő hallani, elég ijesztő lehet…
Veszek levegőt gyorsabban, de hamar lenyugtatom most magam, nem lesz légszomj a vége. Biccentek, nem mondok semmit, csak a kezem lendül tompán utána, amikor elmegy. Addig is felkászálódom a kanapéra és megpróbálok inni. Sikerül, bár valamennyit, a még mindig remegő kezem miatt sikerül magamra öntenem. Lerakom aztán inkább és várom… Akkor is, ha gyerek adagot.
- Nem baj, kösz, ez is elég ütős lesz.
Szarul is vagyok, nem ettem, nem aludtam, azt várom tőle, tompítsa a fájdalmat. Hát, ha már adja felhajtom egyszerre. Össze is rándulok tőle, a szemem, szám is összepréselem. Na egen, tömény.
Nekidőlök megint, nem kell kétszer mondania, bár közben reszketős sóhajt hallatok megint.
- Nem tudom…mi ütött belém, nem szoktam…bújni, csak most…
Hadarom kicsit akadozva, aztán elhallgatok inkább, élvezkedem azon, ahogy az ital kimarta az agyonbőgött torkom.
- Senki! Apám…apám intézte, hogy Tesst csukják be helyettem. Úgyhogy a szüleim, de ők szégyellték, nem mondták senkinek.
Ismét ijedten felülök és egy percre halálra váltan nézek rá.
- Ugye nem mondod el? Ugye nem? Neki se, Liának se!
Közlöm hevesen, igen, még mindig ettől tartok, iszonyat ráparázom.
- Tudom, hogy…senkinek nem mondhatom el, nem is akarom, nem…nem igazán emészthető dolog.
Sóhajtom.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Csüt. Máj. 21 2015, 22:37

-Persze. Jobban megijesztene ha nevetnél az egészen... - Mondom gyöngéden neki, szerintem semmi baj azzal ha sír, itt kimondottan normális.
-Keveset kaphatsz. - Ölelem, érzem, hogy jól esik neki. Magamból indulok ki, amikor magam alá zuhantam és Allegra ott volt, megölelt, az rengeteget jelentett. Persze Allegra meg az ölelés már önmagában hatalmas áldozatot mutatott, tőlem ez nem fura dolog, de Reeven ezt (még) nem tudja, valamint szerintem nem változtat a dolgon.
-Hát... igen. - Nem tagadom, mert tőlem is fura lenne ha tagadni kezdeném, hogy, Oh, semmiség... fenét. Nagyon is durva. Még fel sem fogtam teljesen, bár lehet addig jó nekem.
-Sejtem, régen ittál whiskyt mi? - Mosolygok mikor a kanapén találom, a kis víz fel sem tűnik, minden könnyes.
-Hm, nem aprózod... - Kerekedik ki a szemem hogy felhajtja, de jobb így, hamarabb tompul de hamarabb ki is megy. Én is felhajtom a sajátom, én már edzettebb vagyok, csak a torkom köszörülöm.
Mondom jöjjön, nem zavar ha rám dől, de egyáltalán nem ellenkezik.
-Én mindig, ne zavarjon, szívességet teszel, gondolj arra. - Mosolygok, amúgy valahol tényleg. Simogatom is a vállát, karját, hogy jó ez így.
-Persze hogy nem... de... fiatal voltál, nem gondolhattad komolyan, hogy gyújtogatsz. Ha jól értem, azt sem fogtad fel hogy ülnek benne... csodálkozom hogy emlékszel, mintha amnéziád lenne. - Szalad össze a szemöldököm. Valami kimaradt nekem.
-Senkinek se. Henrynek se. - Nálam inkább ez a nagy szó, Henryvel mindet megosztok, tényleg mindent. Ez az egy kivétel lesz.
-Emlékszel hogy történt? A részletekre emlékszel? A lány támogatott? - Kérdezgetem, beszélje ki magából, meg már érdekel is.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Pént. Máj. 22 2015, 17:44

Furcsa fintort mímelek, ami lehet akár „mosoly“ is, bár inkább csak grimasz, ha nevetnék, akkor megdöbbenne, pszichopata lennék egyszerűen.
Hálásan pillantok rá nedves szempilláim mögül, akkor majd egy keveset…
Érdekes módon nagyon igénylem most a közelséget és csak ajkamra harapok rá, mikor azt mondja hát igen, nehéz ügy… Nyelek, tompán utána nyúlok, mert rossz tőle elszakadni. Hihetetlen mennyire rákattantam.
Mikor visszatér lefoglalom magam a whiskyvel – mint az utóbb kiderül milyen fajta ital. Legurul, ahogy előbb az a pár korty víz, beleborzongok és pár perc múlva tompán melegedni kezdenek a végtagjaim.
- Eléggé
Nyögöm, aztán valahogy lerakom a poharat.
- Gondoltam hátha segít…
Nyögöm ki, úgy vettem be, mint gyógyszert. Egyelőre nem érzek semmi mást, csak hogy megint hozzá akarok dőlni Sebastianhoz. Elfészkelődöm az ölelésében, legalábbis én átkarolom fél kézzel, ha ő nem is. Most ezt nem elemzem, ki vagyok akadva, azért van erre szükségem, tuti, ő is megmondta, ez így működik. Régen soha nem voltam kiborulva, szóval nem tudhatom, de ez normális, ettől a ténytől, hogy vannak még normális dolgaim, megnyugszom kicsit.
- Hm…akkor Liának jó dolga lehet. Ne haragudj, hogy neked estem először, hogy azt hittem te nem leszel jó neki…
Suttogom lassan pislogva és sziporászva, tény, hogy most nőtt a szememben, mert…még mindig ráakaszkodva ülök a kanapén, nem dobott ki, amiért…amiért…
Persze az kamu duma, hogy én teszek szívességet neki, de olyasmi, ami jól esik az embernek egy ilyen helyzetben.
Remélem simogat majd tovább, csak egy kicsit…
Felnyögök, érzem megint a gombócot a torkomban, kicsit rekedten szólalok meg. A kezem, amivel fogom őt, megint nagyon remeg, úgyhogy inkább leveszem róla.
- Öhm, de… Piromániás vagyok, én…szándékosan akartam felrobbantani azt a kocsit. Azt hittem üres, nem tudtam, hogy vannak benne, hogy…
Nyelek, kicsit elhúzódom és a homlokomnak támasztom a fejem. Megint rámtör, hogy nem hiszem, hogy jogom lenne bárkihez is húzni, bárkire is támaszkodni.
- Nem, nem emlékeztem, csak ahogy jöttem kifelé az őrsről, amikor már biztosan tudtam, hogy igaz néhány dolog visszatért, mint bizonyosság és maga…a jelenet, meg a lány neve, ahogy…ahogy én hívtam.
Remegem. Mély levegőt veszek, le kell küzdenem a rámtörő nyavalyákat. Megdörzsölöm a szemem, Henry, először nem tudom kiről beszél, aztán eszembe jut, hogy van egy öccse. Mondjuk őt pont leszarom, de nem variálok, hálásan biccentek és elmotyogok egy „kösz szépent” Ha még az öccsének se, akkor biztos Liának se
- Hát…hát arra, hogy sikítottak és megpróbáltak kijönni, de…nem volt idejük. Nem messze voltunk, Tess sírt, ő nem akarta, eleve nem akarta, hogy felrobbantsam a kocsit. Támogatás? Azt hiszem összeestem, aztán meg már… arra emlékszem, hogy apám közli, hogy őt zárják be helyettem és aztán, aztán nagyon sokat drogoztam, hogy erre ne kelljen emlékeznem. Mindent elkövettem, hogy ne emlékezzek rá, hogy ne kelljen szembenéznem vele, még Los Angelesbe is eljöttem, hátha itt…nemtom. Néha visszatért, rosszabb napokon, de olyankor is elnyomtam, fűvel, amivel lehetett. Aztán a kóma előtt gyakrabban tért vissza és azért…azért lőttem be magam annyira. Aztán már tudod, kiütöttem magam. Most meg, hát megjelent ez a lány, először nem hittem neki. Aztán a rendőrségen…sajnos
Elcsuklik a hangom, megint mélyeken sóhajtok, hogy összeszedjem magam. Hiába érzem a tompa fásultságot a piától ez olyan mint egy köröm alá szorult szálka, nem hagy nyugodni.


_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Pént. Máj. 22 2015, 21:53

-A kevés segít, a sok árt ilyenkor. Nem ez a megoldás, de ennyi nem fog ártani, csak megnyugtatja az idegeid. - Azért is hoztam neki, így talán kicsit "kitisztul" a feje.
Átkaroljuk egymást, ami csak azért fura, mert nem találkoztunk vagy beszéltünk sűrűn, de ő Lia rokona, a tanítványom is... azért valami közöm van hozzá, így nem zavartatom magam a dolog miatt.
-Egyáltalán nem haragszom, nem könnyű amúgy velem. Sok háklim van... meg elsőre nem tűnök valami megbízhatónak, mondták már, semmi gond. - Mosolygok, majd elválik valóban jó leszek e az unokanővérének. Bennem a félsz hogy meggondolja magát, sajnos.
//"Homlokomnak támasztom a fejem" Very Happy //
-De hogy nem vetted észre hogy ülnek benne? Azért azt látni. - Nem azt mondom nem hiszek neki, csak fura. Minden esetre én nem engedem el, mozdulatlan ülök mellette, kényelmesen.
-Hogy hívtad? - Ez most nem világos, pontosan mire emlékezett vissza, mi van a lánnyal.
Hallgatom a beszámolót, ez már nyomós érv miért tette amit, miért drogozott, de ez sem megoldás.
-És apád hagyta hogy drogozz? Miért nem támogattak? Baleset volt... - Értetlenkedem, bár lehet későn vették észre hogy drogozik és onnantól ismerős a szitu...
-Idefigyelj Reeven. Baleset volt. Az egyetlen komoly hiba az volt, hogy a lány került rács mögé helyetted. De ez baleset volt. Oké, hülye ötlet felrobbantani egy kocsit, még hülyébb a tehertől addig drogozni míg semmi emléked nem marad. De nem szándékosan tetted. Ez véletlen volt. Miért nem mentél el valami anonim körbe, vagy írtad ki magadból, esetleg pszichológushoz, bár én utálom őket... Valahogy meg kell tanulnod együtt élni azzal, amit tettél. A drog nem megoldás, csak tönkretesz. A pia is. A cigi is, bár az kevés lenne. Bele fogsz betegedni a ténybe és azzal nem segítesz senkinek. Ami történt megtörtént. Nem azt mondom, hogy felejtsd el, mert nem is lehet és nem is szabad, hanem azt, hogy fel kell dolgoznod, hogy ez megtörtént és befogadnod és élni tovább. Terveid vannak, jó terveid. Valósítsd meg őket, fel kell épülnöd. Nem csak magad miatt, a családod és a barátaid miatt is. Ez nagyon fontos. Érted mit szeretnék mondani? - Döntöm a fejem az övének, simogatom a hátát, vagy a vállát, karját, amit érek. A másik kezemmel töltök még egy kört magunknak. Én már lassabban iszom, neki meg a kezébe adom a poharat.
-Nem szabad elfojtanod az érzéseidet és a gondolataidat. Amúgy mi van a lánnyal? - Ez sem egy utolsó kérdés.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Szomb. Máj. 23 2015, 16:51

-Ühüm, értem…
Dünnyögöm neki, nem kell kétszer mondania, hogy igyak. A tagjaimba lassan kellemes ólmosság költözik és próbálom monitorozni az idegeim vajon milyen állapotban vannak?
Azt mondja nem könnyű vele, én meg továbbra is átkarolom, próbálok nem gondolni arra ez milyen abszurd (neki az XD)
- A tisztaság és munkamánia, igen…emlékszem… Hm, de az vagy én most, én most bízom benned.
Pislogok fel rá, ez valószínűleg nem vigasztalja, mert ki vagyok én neki? Egy jöttment…gyilkos…
Ettől a ténytől, már ha csak rá gondolok megint nehezebb lesz levegőt venni.
//ÁÁÁ XD fejem helyett kezem XD bocsi//
- Észrevettem, csak már későn.
Ráncolom a homlokom, ahogy erőltetve visszaemlékszem.
- Ráraktam a bombát a kocsira már korábban, csak meg kellett gyújtani, elég csendben voltak, nem szólt a zene sem, meg semmi, begurultam alá, meggyújtottam, aztán…rohantam a holtra vált Tess felé és amikor hátrafordultam egy másodpercre, mert valami nem stimmelt…úristen…láttam….a döbbent…arcukat…én elég messze voltam, de már nem volt érkezésem visszafordulni…és nekik se kijönni….
Kész, vége a mondat vége zokogásba fullad. Most elhajolok tőle és az arcom a tenyerembe temetve (hahá, csak leírtam)csinálom, de úgy, mintha vissza akarnám tuszkolni magamba a történteket és a könnyeket. Igazából már nem bírom sokáig, kis idő múlva kapkodva kezdem el gyötörni megint a képem, hogy szétmaszatoljam rajta a könnyeim. A zihálásom elég szánalmas, tipikus sírás utáni hökkent ritmusa van. Csak folynak a könnyeim a fájdalomtól kicsit eltorzult arcomon és hamarosan feladom már, hogy piszkáljam, legyőznek.
- Theresa,de én Tessnek
Nögyöm sírva.
Apám? Megint elkeseredett próbálkozást teszek megtörölni az arcom.
- Nem hallgattam rá, nekik természetesen nem tetszett, de feladták… tudod sok gond volt velem gyerekkoromban… Talán tényleg jobb lett volna, ha beadnak az árvaházba, vagy becsukatnak…
Hüppögöm. Voltak ilyen opciók, inkább anyám fogta vissza apámat, hallottam néhány olyan beszélgetést, amit nem kellett volna. De nem az ő hibájuk, kezelhetetlen voltam… Pirománia, elbaszott agy…mintha folyamatosan, öntudatlanul akartam volna magam kinyírni, ezt nem lehetett kezelni, sem ők, sem a pszichiáterek nem tudták. Sebastian nem is tudja mennyire elbaszott vagyok, a fenébe! Talán tényleg csak akkor volt értelmem, amikor drogoztam…
Kipislogok néhány könnyet, miközben kivörösödött arccal Sebastianra nézek.
- Baleset? Nem érzem annak… Igen, Tess is, Tess is
Hülledezem.
- Én is utálom….én…sokat jártam hozzájuk igazából, de…soha nem segítettek… Persze kellett, ezután, de…
Összeszorítom a szemem, hogy emlékezzek. Nem mentem be az ajtón, vagy ilyesmi. Aztán kitaláltam, hogy megbántam, de azonmód le is léptem otthonról megint. Nem hagytam, hogy…erre kelljen gondolnom, abban a világban könnyű volt…
- Hm, igen, csak…nem igazán tudom hogyan… Persze majd az idő
Arra sok mindent rá lehet fogni. Barátaim? Csak kialakulófélben vannak.
- Nem lennének a barátaim, ha ezt tudnák… Lia sem… Az a baj, hogy nekem nincs jogom hozzájuk, érted?
Nekidöntöm a fejem az övének, bár még mindig nagyon le-fel emelkedik a mellkasom, minden meggyőződésem ellenére hozzá bújok. Most már nem annyira mélyen, a nyakába, de mégis átkarolom.
- Hm, hm, hogy érted? De ezt el kell fojtani! Én ezt…ezt muszáj… Nehéz beszélni róla…neked nem? Nagyon nehéz… Tess? Jól néz ki és gyűlöl
Ez minden, amit egyelőre tudok. Elveszem a poharat és még egyszer legurítom. Kicsit segít, megáll tőle a sírásom, legalább most egy darabig. Emiatt a levegővétel is könnyebbé válik.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Félretárcsa Sebastian-Reeven   Today at 15:20

Vissza az elejére Go down
 

Félretárcsa Sebastian-Reeven

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-