Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Pént. Jan. 09 2015, 01:49

Mondhatni már sokkal jobban vagyok. Helyre rázódtam, noha teljesen nem fogadtam el magam és a... hibáim, de csendben próbálok velük együtt élni. Új célokat tűztem ki, próbálok pozitívabb lenni. Főleg hogy komoly baj eddig nem volt, semmilyen téren. Még a kapcsolataim terén sem! Az nagy szó.
Szóval próbálok kitenni magamért, ma én főzők, igyekszem valami magyarosat csinálni. Gondoltam meglepem Ameliát de nos... a magyar kaják is furcsák. Olyanokat olvastam hogy csak lestem, de főleg a fűszerezés, ami akadály. De valami egyszerűbbet választottam, amit talán még meg is tudok csinálni: rakott krumpli. Legalábbis ezt magyarnak adta ki, csomó variánsa van, de azért próbálkozom. Amit én találtam az kolbásszal van, tojással, sajjtal, a tetején tejföllel. Érdekes azért így is, maradjunk annyiban. De vettem kegyeret, eszik azzal is (szeressük a google transletet!). Szóval ezzel várom a sütőben, meg előszítettem a franciaórát is, már csak Amelia kell, hogy megérkezzen.
Egyébiránt jelenleg ez a ruha van rajtam.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Pént. Jan. 09 2015, 03:17

Megint egy olyan péntek, amit Sebastiannal töltenék... Kéthetente van rá lehetőség (és egy ideje már így kérem a beosztásom is), hogy a nyelvi óra után elmenjünk táncolni. Lassan hagyomány lesz belőle, bár nem voltunk túl sokszor, talán négy-ötször ezeddig még. Reggel még úgy feküdtem le, hogy biztos voltam benne, a délutánt és az estét Sebastiannal töltöm, de aztán írt Lio egy sms-t, és egy csapásra húzta át a számításaimat. Még aludtam, amikor csippantott a telefon, és nem is foglalkoztam vele. Ha fontos, majd hívnak, és aludtam tovább, elvégre tudtam, hogy kettőre van beállítva az ébresztőm. Addig meg csak nem lesz világvége!
Én voltam a legjobban megdöbbenve, hogy Lio írt, szabad az estéje, volna-e kedvem vele tölteni, máris pötyögtem, hogy naná, és csak amikor elküldtem, jutott eszembe, hogy ma táncolni mennék Sebastiannal. Számat rágva vártam Lio üzenetét, vajon mit talált ki, hogy ez mennyire húzza keresztbe a számításaim... És atán azt üzente, 8 körül nálam lesz, várjam, kicsit kiruccanunk. Meg lehet érteni, örültem, mint majom a farkának, nem túl sok időt töltünk együtt, hát csak nem mondok nemet? És fellélegeztem, hogy legalább a délutánt Sebastiannal tölthetem, hiszen ma ő főz, így volt megbeszélve. (És valahol sajnálom, hogy nem lehetek vele este is)
Tegnap már vettem egy üveg fehér bort, kétség nem fér hozzá, hogy magammal viszem, hiszen azt Sebastiannak szántam, és ettől semmi sem tántoríthat el. Összepakolom a házi feladatom és néhány nyelvi cuccot (bár feleslegesen, Sebastian nem kéri, hogy cipeljem magammal), de én néha csalok... (Pszt.) A táncos tuhám helyett azonban egy egyszerű, nyári ruhába bújok bele, és amikor a szekrénybe a ruhám beteszem, az jár a fejemben, mit vegyek fel Lio kedvéért... Szeretnék tetszeni neki.
Három lábbal a föld fölött járok, dúdolgatok az utcán... fel vagyok dobva, és kettesével szaladok fel a lépcsőn, mert a vászoncipő amit felvettem, lehetővé teszi. Vadul zakatol a szívem, az arcomon idétlennek tűnhető vigyor ül... Ah, kimondhatatlanul boldog vagyok! Imádom a francia órát, szeretem Sebastiant, de az estét talán sokkal jobban várom... Ah!
Kopogok, toporgok, összefut a számban a nyál, ahogy a lakásból kiáradó ismerős illatokat megérzem. Egyértelműen valamilyen kolbászos étel, azt nem lehet összetéveszteni semmivel! Isteni! Hm, hm, hm... Dúdolgatok. S amikor Sebastian ajtót nyit, sebesen behúzok mellette, megpördülve a tengelyem körül, szinte letámadva őt.
- Szia! Hm, milyen finom illatok! Kolbászos, ugye? Mintha csak megéreztem volna... Nézd csak, mit hoztam...- hadarom, és nyújtom a kezébe a bort, amit előkotrok a dísztasakból. Nem így szoktam viselkedni...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Pént. Jan. 09 2015, 03:26

Hát azt kell mondjam, mikor ajtót nyitok nem épp... a szokásos Liát kapom. Férfi létemre is hamar kiszúrom, hogy másképp öltözött, nem ilyenben jár velem táncolni, valamint... meglepően... szép most. De ez amolyan belső szépség amire értem, mert olyan mint egy virág, ami most nyílt ki hogy végre tavasz van. Értetlen állok a dolog előtt mert eddig sosem voltam rá ilyen hatással és hacsak nem a múltkori masszázs hatása (vagy a velem töltött este, amit kétlek) akkor abszolút nem vagyok képben, mi is a helyzet. Persze a bort elveszem, indulok a hűtő fele, hogy betegyem.
-Igen, az drágám, gondoltam megleplek. Aztán meglátjuk jó döntés volt-e... - Lehet valami groteszk kaját kaptam, bár nem hiszem, annyira nem tűnt durvának, mint a... főzelék mondjuk.
-Édes, nem azért mondom, mert nem tetszik hogy majd elrepülsz, csak... mi az örömhír? - Mosolygok rá, kicsit szórakozott a másik, de mutatom miután levette a cipőjét, hogy foglaljon helyet, pakoljon le, érezze otthon magát mint mindig.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Pént. Jan. 09 2015, 04:07

Sebastiannal terveztem a napon nagy részét tölteni, és igazán már napok óta erre készülök jó szívvel, jó kedvvel, de Lio üzenete felkavar és átprogramoz. Van bennem némi lelkiismeret-furdalás, hiszen az estém programozott volt, de -mentségére legyen mondva Lionak- ő nem tudott róla; én meg annyira örültem neki, hogy találkozni akar, át sem gondoltam. Örülök, hogy nem úszik el az egész közös program, és nem kell Sebastiant felhívnom, csalódást okozva neki, hiszen tudom, hogy készül, havonta egyszer-kétszer ő főz, máskor meg én, felváltva, mert jól bevált így...
Nem táncolós ruhába bújok, hanem egy egyszerűbbe, amolyan hétköznapi viselet, de azért csinos. ( http://www.noiportal.hu/images/cikkek/26723_maxiruhak.jpg Legyen a kék) A vászoncipőben nem is szaladok, hanem repülök, az úton dudolászok, észre sem veszem. A lépcsőházban energikusan szaladok felfelé. Kopogok, zakatol a szívem, szinte beperdülök az ajtón, ahogy Sebastian kinyitja, és már csacsogok is...
- Ó, biztosan! Imádom a kolbászos ételeket! Meg a krumplit is! Ugye, azt csinálsz hozzá? - pörgök tovább, zsimatolok a levegőbe, adom oda a bort.
Hát hol van a megfontolt Lia? De nem veszem észre magam, csak mikor Sebastian rám szól...
- Izé... örömhír? - állok le, mintha leforráztak volna, és érzem, ahogy elönt a pír.
Ó, ezt nagyon elszúrtam! Hogy örülhetek ennyire annak, hogy ma nem megyünk táncolni? Jaj, ez butaság! Nem annak örülök, hogy nem megyünk, hanem annak, hogy...
Ó, a manóba. Bűnbánóan harapok az ajamba.
- Jaj, ne haragudj! Olyan tapintatlan vagyok!
Figyelem, ahogy elvonul a borral (hűtőbe teszi), közben pedig leveszem a cipőm, és ahogy szoktuk, leülök a kanapén. Beszélgetünk eszünk aztán jöhet a munka... (és jöhetne a tánc! Istenem, máris hiányzik! Jaj!)
- Sebastian...- megpaskolom a kanapét magam mellett, üljön oda, bár sosem szokott máshova ülni, hanem oda, ahova én. Mellém, többnyire.
Hogyan mondjam el? Ez jó hír, szerintem ő is örül majd, hogy én örülök, csak annak nem, hogy kútba esik a tervünk, és ez nem jó. Miért ilyen ambivalens az egész? Zavarban vagyok. Mintha... rossz lennék azáltal, amit tenni készülök.


Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Pént. Jan. 09 2015, 13:52

-Hmm, ennyire érezni? Rakott krumplit csináltam neked. - Mosolygok, fogalmam sincs szereti-e, de nincs benne kelbimbó és hasonló dolgok, szóval talán.
-Hát... valamitől nagyon repes a szíved és kétlem, hogy én lennék az oka. - Somolygok, nekem ennyire nem szokott örülni, de igazán érdekel mi deríti ennyire jó kedvre.
-Miért kérsz bocsánatot? Én csak örülök ha örülsz te buta, csak szeretnék veled örülni, gondoltam megkérdezem. - Nevetek kicsit, legyintek, nem is értem miért kér bocsánatot.
-Mondd édes. - Nézek rá, fura hogy paskolja a kanapét, de leülök közvetlen mellé, lopok egy csókot is ha hagyja, mert mikor belibbent nem volt lehetőségem. Bár ez a hatalmas öröm, meg hogy most fura... remélem nem terhes. Mármint... ez így gonosz dolognak hangzik, de attól még ebben reménykedem.
-Amelia, komolyan, mi a baj? Azt hittem most boldogság van, akkor miért harapdálod az édes ajkad, hmm? - Bújok kicsit, ha hagyta a csókot, ha nem akkor furán nézek rá, hogy mi rosszat csináltam.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Vas. Jan. 11 2015, 02:58

Madarat lehetne fogatni velem. Azonnal mondok igent Lio ajánlatára, meg sem fontolva, hogy ezzel egy -valaki másnak tett- ígéretemet szegem meg. Utólag tudatosul, hogy így kútba ugrik a táncos est, és ezt valahol sajnálom, de... Liot olyan ritkán látom, és nem merem a lehetőséget elszalasztani. Ki tudja, mikor lenne a következő?
Fel vagyok pörögve, és észre sem veszem. Repkedek, mintha bolond gombát ettem volna, és igazából csak Sebastian kérdése térít észhez. Azonnal úgy érzem, nagyot hibáztam. Hiszen tapintatlanság így örülni, amikor neki készülök csalódást okozni! De míg odáig eljutunk...
- Nagyon szeretem a rakott krumplit!- bólogatok lelkesen, még feldobva. -Az én kedvemért? - kérdem, meghatódva. A rakott krumpli magyaros kaja. Nem tudom, honnan szedte a receptet Sebastian. Bárhogy is van elkészítve (mert sok variánsa létezik), ha van benne krumpli, kolbász és tejföl, tökéletes lesz!
És akkor jön a kérdés, ami túlzott röpködésemre vonatkozik. Ah, valóban leforráz, szégyenlősen ereszkedem vissza a földre, fejezem be a vetkőzést és ülök a kanapéra.
- Valóban jó hírt kaptam...- kezdem, aztán elhallgatok, keresve a szavakat. Miért kellett azt mondania, nem miatta örülök ennyire? Miért akarja, hogy bármivel, bárkivel összehasonlítsam? Ez... olyan igazságtalan! Míg a szavakat keresem, látom, hogy közeledik, látom, hogy somolyog, de úgy tűnik, mintha kissé zavarban is lenne. Megpróbálja ugyan elnevetni, de az a fura érzés bennem van már.
Azt mondom, amit érzek. Tapintatlannak érzem magam, hogy ennyire kimutatom az érzelmeimet (ráadásul egyből vágja, hogy nem miatta van). Pedig... Szeretném, ha most is mellém ülne, közel... Megteszi. Mély levegőt veszek. Mielőtt kiengedhetném, megcsókol, s erre most nem igazán voltam felkészülve, nagyon bénán viszonzom. Zavartan nyúlok a hajamhoz, aztán hozzá, az övéhez, de az egész valahogy nem olyan, mint szokott. Rágcsálom az ajkam, nem tudom, hogyan is fogjak bele. Nem szoktam vele pasikról beszélgetni, elég volt egyszer... És Lio sem éppen egyszerű eset.
- Szeretném, ha tudnád, sokat jelent nekem a veled töltött idő. A nyelvóra, a tánc, és a... többi...- mondom zavartan, s magam sem értem, miért, hiszen sosem érzek zavart, ha vele vagyok. Lecsukom a szemem, ahogy hozzám bújik, próbálok megnyugodni. Azt sem értem, miért vagyok ideges egyáltalán.
- Az történt, hogy... üzent egy barátom, akit nem láttam már hetek óta, és ma este... Ma este ellátogat hozzám...- Azt hiszem, ennyi is elég, hogy kitalálja, nem tudok vele menni táncolni. De én képtelen vagyok kimondani. Miért érzem úgy, kínos lenne erről beszélni vele? Ah, megőrülök!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Vas. Jan. 11 2015, 16:37

Igen, még nekem is feltűnik, hogy Ameliában valami más, valaminek roppant mód örül, de engem ez nem zavar, örülök vele látatlanban is. Elvégre nekem is az a célom, mindig jól érezze magát, ha együtt vagyunk (meg amúgy is), akkor miért zavarna ha boldog?
-Hm, igen, de előre szólok én nem tudom milyennek kéne lennie, csak csináltam ahogy a recept mondta. - Mosolygok rá szélesen, igazából ki akartam próbálni valami mást, eredetileg indiait, de mikor eszembe jutott hogy jön Lia, rögtön a magyar jutott eszembe, szóval nem kis idő volt találni valami könnyebbet, de meglett.
Aztán a kanapéra invitál, de komolyan nem értem mi a baja, ha jó hír, miért fél elmondani. Viccelődöm is, de nem reagál.
-Hazamész? - Sápadok el, mert lehet neki az jó, de én nem örülök ha elutazik. Akkor nem fogom látni...
A csókot is olyan furán viszonozza... lehet van valakije? Oh... az érthető, akkor azért jött hogy dobjon. Kicsit távolabb ülök, felhagyok a csók és hasonló dolgokkal, látom nem nyerő. Főleg mert furán ér hozzám, volt már ilyen, nekem nem az első, tudhatná, hogy nem halok bele. Megesik.
Jah, tuti van valakije, sóhajtok a szavaira, tudom mi jön. Hogy ne találkozzunk vagy épp hogy maradjunk barátok, de úgy se hív... A következő szavai viszont összezavarnak.
-És megkéri a kezed, vagy mi? Amelia, összezavarsz... Te most hazudsz nekem? - Nézek rá teljesen értetlen, mert mi az hogy a barátja jön és este nem ér rá? Hát mi van abban? Semmi, lemondja a táncot és kész. De ez rohadtul nem olyan, olyan mintha dobna. Jó ez hülye szó, de mit használjak rá? - Ha csak ennyi akkor miért vagy ideges? Én is mondtam már le egy pénteket... azt hiszed ha egyszer nem jössz el velem akkor kalap kabát? Kinek nézel te engem? Szóval... mi is a gond? - Nézek rá tovább összezavartan, mert nem értem mit akar tőlem. Ha teszem azt nekem is eljönne egy régi ismerősöm Párizsból mondjuk, én is lemondanám, hát mikor látnám legközelebb, de... gondolnám Amelia megérti. Miért hiszi hogy én nem értem meg? Ennyire kicsinyesnek tűnök?

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Hétf. Jan. 12 2015, 07:20

Megérkezve Sebastianhoz még röpködök, és magamat észre sem veszem. Azt inkább, hogy milyen finom illatok terjengenek a lakásban, és hogy ez engem mire emlékeztet. Azonnal szóvá is teszem, pedig nem szoktam illetlen lenni (remélem), s Sebastian lenyűgöz vele, hogy miattam csinált rakott krumplit. Annyira... kedves!
- Az illata alapján biztosan nagyon finom, ne aggódj!- hm, kolbász, krumpli, tejföl... Ú, nagyon szeretem! Sebastiant is, hogy a magyaros ételekkel próbálkozik!
Aztán lehűt egy kérdéssel, én rögtön elfelejtek repkedni. Szerencsétlennek érzem magam. Amit nagyon utálok, hogy csalódást okozzak bárkinek is, nemhogy olyan valakinek, aki közel áll hozzám... Hónapok óta járunk össze Sebastiannal, és már nem csak a tanárom, hanem... Nem is tudom, egyszerre egyszerű és bonyolult a kapcsolatunk, mert hát nagyon szeretem, meg minden, de tisztában vagyok vele, hogy számára a velem való kapcsolat is csak egy a sok közül. Nekem ilyen jellegű kapcsolatom nincs másik, Liohoz régebbi és másféle érzelem fűz, és... Ah! Bár nem vagyok elkötelezve egyiknek sem, mégis felelősséget érzek irántuk.
Szóval, nem könnyű belefognom, hogy le akarom mondani az estét (egy másik férfi kedvéért), az az érzésem, hogy ez rosszul esne Sebastiannak, még akkor is, ha tudom, a boldogságom fontos neki, vagy nem gondol rám... "úgy". Éreztetni szeretném vele, mennyire sokat jelent nekem a vele töltött idő, és hogy nem bántani akarom, de ezzel -mint kiderül- csak rontok a helyzeten.
Meglep, ahogy elsápad, félek, félre értett. Rosszul sikerül a csók, kissé el is húzódik tőlem. Jaj, ne!
- Igen...- mondom kissé vontatottan- estére haza kell mennem...
Elmondom neki, hogy egy barátomról van szó, akit régen láttam. Igyekszem finoman fogalmazni, meg nem bántva őt, hiszen nem vele van bajom, csak...
- Ezt meg honnan veszed?- csodálkozom nagyot. Miből gondolja, hogy egy régen látott barátom azért jön, hogy megkérjen? Hogy jut ez eszébe? És hogy hazudok?! Kissé merevebb lesz a testtartásom.
- Hazudok? - kérdem megbántva. Elpirulok, mert egyszer valaki azt mondta, elhallgatni valamit éppúgy hazugság, mintha blődséget állítanál igazság helyett. Ha így nézzük, hazudok, valóban. De miért lenne hazugság annyit mondani, amennyit én is tudok? Egy barátom este meglátogat, akit hetek óta nem láttam. Ennyi. Lánykérés? Honnan jött ez?- Nem..., nem hazudok.
De a szemem le van sütve. Talán többet kéne mondanom? És akkor megkérdi, miért vagyok ideges.
- Nem tudom, nem tudom, miért vagyok ideges! Az vagyok? Eddig nem voltam!- kiáltok rá, s ahogy kijönnek a szavak a torkomból, már meg is bánom, hogy felemeltem a hangom. Előfordult már ez valaha? Lioval igen, de Sebastiannal... Úristen, még a feltételezés is meredek, hogy vele valaha veszekedek! Kínlódó tekintettel nézek rá: ne bántson már!
A fejemhez vágja, hogy félre értem, ha azt képzelem, hogy ennyit (sokat) jelent neki ez az este. Ettől rosszul érzem magam, mert ezek szerint nekem többet jelent, mint neki, de most hülye lennék bevallani. Csak rágcsálom a szám, ő meg választ vár, mi is a baj.
- Én csak...- olyan hevesen ver a szívem, alig tudok beszélni ...
El kell vonatkoztatnom. Nem számít, nekem mit jelentenek ezek az esték. Nem számít, hogy mennyit készülök, mennyire örül a szívem, amikor vele vagyok, amikor együtt eszünk, vagy összesimulunk a parketten (vagy az ágyban). Én azt hittem... eddig úgy éreztem, ezeket ő is szereti... Ah, semmit sem jelent neki, ha vele vagyok. Semmit sem jelent neki, ha lemondom. Egyáltalán... akkor miért csinálja?
Szánalmas és önző vagyok. Titkolózom, mert attól félek, elveszítem, ha megtudja, másik férfival randizok. Nem akarom bántani, és hazudok, igen... hazudok. Igaza van. Miért ragaszkodom hozzá? Miért nem akarom, hogy tudja, vonzódom valakihez?
- Én csak... Nem akartalak megbántani- ez igaz. Nem akartam megbántani. Csak attól tartok, alaposan félreismertem. Ha nem jelent számára semmit, hogy lemondom a mai estét, akkor... Én leszek megbántódva. Normális ez?



Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Hétf. Jan. 12 2015, 21:58

-Jah... csak oda haza... jó. - Nyugszom meg kicsit, én "haza-haza" értettem Európába. De ahogy hozzám ér, csókol, rossz sejtéseim kerekednek, pont így szoktak lerázni, de komolyan, szóval talán érthető, ha távolságtartóbb leszek, megkönnyítem a dolgunk.
-Hát de... lemondod, értem, akkor miért úgy adod elő, hogy ennyi volt, többet nem jössz? Pont így szokták a lányok. Átéltem párszor, nem fogok örülni belátom, de ha meg csak ennyi, akkor miért így adod elő? Nem értem. - Ha nem hazudik akkor meg nem áll össze a kép mire fel ez a "kedvellek és foglak is csak..." duma.
-Hát alig bírod elmondani, hogy este más programod van. Normális esetben kérlek alássan annyi lenne: Ne haragudj, mégsem maradok estig, mert az egyik barátom meglátogat kivéletesen. Erre én azt mondom: Érezd jól magad! - Közlöm megdöbbenve, de direkt halkabban, jelezve én nem kívánom felemelni a hangom és nem is fogom, ahogy ő tette. Mindjárt én leszek a rossz, hogy nem csinálok cirkuszt abból hogy lemondja. Azt kéne? Hisztiznem? Szerinte az lenne a normális vagy mi van?
-Mondjad el, mert nagyon nem értjük most egymást édes. Akarsz velem még találkozni? Mert ha igen, akkor miért zavarna hogy egyet lemondasz? Bepótoljuk. Amit én lemondtam, azt is bepótoltuk, ha úgy veszed. Ezt is bepótoljuk. Úgy gondoltam, nem ez lett volna az utolsó alkalom. De ha te ezt szeretnéd, akkor azt mondjad, vagy nem értem miért vagy ennyire ideges, hogy most nem megyünk. A barátság fontos dolog, nem állnék az útjába. Végképp nem hisztiznék miatta. - Ráncolom a homlokom, mert nagyon nem értem mi van. Csak annyit hogy én vagyok a rossz fiú, ilyenkor mindig én vagyok, evidens...
-Jaj édesem, nehéz engem megbántani. Mint mondtam bepótoljuk, már ha... ha akarod, tudom, hogy sokat dolgozol, nem akarom hogy bűntudatod legyen vagy esetleg ne aludj eleget. A múltkor is... remélem nem okoztam terhet. De jól esett veled lenni, kicsit önző voltam. De... magam... alatt voltam. De hidd el, nekem is öröm, ha boldog vagy, ha örülsz mert végre látod egy régi barátod, akkor örülök veled. Hidd csak el! Hmm? Szóval emiatt ne félj, hogy nem értem meg, hogy van nálam fontosabb dolog is az életedben, nem vagyok ennyire önző vagy naiv. Ahogy tetszik. Én csak örülök, hogy rám is szánsz a kevés szabadidődből, ráadásul rendszeresen. Tudom, hogy talán ez is sok, félek akkor is jössz ha nincs kedved... Hah... Én meg azt hittem dobni akarsz. - Sóhajtok, kissé megkönnyebbülök. Azért rossz bevallani, de fájt volna, hogy ennyire hirtelen, épp most mond nekem agyőt, de hát, ez lett volna. Túl sok beleszólásom sajnos nem lenne.
Visszaülök közelebb hozzá, megfogom a kezét, többet nem merek, az előbb már majdnem kiabált, lehet most utál, ki tudja. Én minden esetre megkönnyebbültem, kicsit félreismert, na bumm. Vagy csak az előző pasija hisztis volt, akkor nem tudom hibáztatni, hogy tragédiaként élte meg, hogy borul a napirend.
-Haragszol rám? - Kérdezem még meg, ezt is jó lenne tisztázni. Kissé bűnbánóan kérdem, mert hát felidegesítettem, belátom. Nem hittem hogy valaha sikerül, erre tessék.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Hétf. Jan. 12 2015, 23:07

Leesik, hogy miért lett nyugtalan, és megrázom a fejem.
- Jaj, Magyarországra nem megyek egy darabig, ha nem muszáj...- nevetek kínosan.
De ezzel még semmi nincs megoldva, a szószba bele csücsülök, saját butaságom miatt, de hát... Kezdő vagyok én a férfiakkal kapcsolatban.
- Nem, én nem... dehogy!- rázom a fejem hevesen. Nem tudok normálisan gondolkodni, ingerel a szó, hogy úgy fogalmaz, előadom magam... Sosem játszom meg magam, sem előtte, sem más előtt, vagyok, aki vagyok, kusza, hülye... A francba!
- Igen, ez... Olyan egyszerűnek hangzik! - adok neki igazat, és lahajtom a fejem. Megint túlbonyolítottam mindent, tiszta hülye vagyok. De honnan tudhattam volna, hogy így fog reagálni? Nem illik az utolsó pillanatban lemondani semmit, én meg éppen erre készültem, és eleve utálom magam érte, hogy neki valamire nemet mondok, amikor pedig szívesen vagyok vele....
Teljesen igaza van, hogy helyre tesz, nem is értem, miért nem gondolkodtam egyszerűbben, miért akadtam ki, miért kiabáltam... én... Jó ég!
Sebastian tovább beszél, én úgy kivagyok, csak kapkodom a levegőt, mint egy hisztis liba.
- Nem tudom!- Utólag szörnyű elképzelni is, hogy azt hittem, féltékeny lesz, vagy legalábbis kérdezősködni, ki az, aki miatt lemondom a szokásos programunkat. Eszembe juttatja, hogy ő is mondott már le egy estét és abból sem lett tragédia (sőt..., ah..)
- Nem, én nem akarom abbahagyni...- kezdem rekedten, hiszen vele valóban nem akarom megszakítani a kapcsolatom... - Nem szoktam... ideges lenni. Azt hiszem, nem is miattad van, hanem... miatta... - Francba!. A tenyereimbe temetem a kezem, el akarnék bújni. Milyen égő, hogy egy olyan pasassal akarok találkozni, akinek már a híre is így felhúz! Beszűkíti az agyam, egyszerűen nem is látok tovább és annyira félek...
Rájövök arra is, hogy a kapcsolatomat (Sebastiannal) túlértékeltem. Igen, azért kezdtem hozzá nehezen, mert arra számítottam, talán nehezebben mond le rólam, a programunkról... Basszus, annyira hülye vagyok! Sebastian összeráncolt homlokába nézek, majd a szemeibe.
- Annyira sajnálom- mondom fátyolosan, hiszen meg sem érdemlem, mégis vigasztal (ő vigasztal engem, amikor én mondok le egy közös programot, szépen vagyunk!)- Tudod, mi a gáz?- fojtogat a sírás, de még le tudom küzdeni a gombócot- Csak akkor jutott eszembe, hogy ma az a péntek van, amikor már elígérkeztem Lionak, és ettől nagyon szarul kezdtem érezni magam, de aztán... mégsem őt mondtam le...- fejezem be halkan.
Örülök, hogy megint fogja a kezem, mert most szabályosan kapaszkodom belé.
- Szeretek ide járni, és szeretem, amikor te jössz..., Ha mondhatnék ilyet, ezekre a péntekekre vágyom egész héten, és amikor bent vagyok, akkor is arra gondolok, hogy most éppen tangóznánk, vagy valami ilyesmi. Lélekben minden pénteken együtt vagyok veled...- Elpirulok, de nem bánom, ez az igazság, hát van joga hozzá, hogy tudja.
- Tudod..., eleinte azt hittem, gáz lesz, nem a csók miatt, hanem ami azután történt, fogalmam sem volt, hogy fogom kezelni, aztán meg azt hittem, beléd esek majd, miközben te nem is akarsz tőlem... semmit..., aztán volt néhány alkalom, amikor úgy éreztem, te érzel többet... és az egész kicsit zavaros volt, de mert soha nem beszéltünk róla, el is rendeztem magamban, hogy csak beképzelem, és...- hadarok. - Jaj, nagyon szégyenlem magam!
Remeg a kezem és jég hideg, idegesen kapom az ölembe, és dörzsölöm össze őket.
- Jaj, dehogy! Te ne haragudj!- micsoda ötlet! Neki lenne oka két lábbal kirúgdosni az ajtón, és azt kiabálni sose lásson többet. Remélem, nem teszi. Inkább arra lenne most szükségem, hogy kicsit megringasson. Akkor bizonyára minden helyre zökken.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Hétf. Jan. 12 2015, 23:59

-Értem, okés. - Picit megkönnyebbülök, de nem egészen, aztán más magyarázatot keresek, miért ilyen fura.
Félredöntöm a fejem, ahogy közli "nem, dehogy". Valahogy nem vagyok még meggyőzve, de valószínű az előbbi rossz szájízem miatt. Akkor is keresem a logikát, de lehet nem kéne, jobban járnék.
-Mi bonyolult van benne? - Kérdezem, de ártatlanul, mert én valahogy pont ezeken nem akadok fenn, szerintem természetes, hogy néha közbejöhet valami.
-Jól van, jól van... - Látom teljesen kiakasztom a végén, hogy csak védekezik, pedig nem támadom, csak én nem vagyok ideges, el tudom mondani mi a bajom, látom ő már túlzottan kivan ehhez. Pedig jó lenne ha elmondaná, sokkal előrébb lennénk, mert még mindig nem tudom mi lelte, több ízben is.
-Oh, hát... annyira örülsz neki, hogy látod, biztos érzi majd, akkor mi rossz történhet? - Ráncolom a homlokom tovább, mert hacsak nem akar valami kínosat közölni vele, szerintem nem kéne izgulni. Vagy... nem is tudom mi a baja.
-De mit, jaj, ugyan már. Félreértettelek, te is engem, sajnos megesik. Ez amolyan... elkerülhetetlen dolog néha napján. - Mosolygok, jaj, mindjárt sír, azt tényleg nem akartam, simogatom a hátát, valahogy bennem van, hogy nem tudom, mennyit hagyna nekem jelen helyzetben.
Aztán hallgatom, fogom a kezét is, azért kicsit jól esik, hogy ha csak egy percre is, de eszébe ötlött, hogy ezt a Liot mondja le helyettem. El is mosolyodom.
-Édes vagy, hogy lemondtad volna a találkozót miattam. De ezek szerint Lio nem mindig ér rá, én meg akkor teszem magam szabaddá érted amikor csak akarod. Legalábbis nagyon igyekszem majd. Természetes hogy igent mondtál, nem haragszom. Miért is tenném? Ugyan. Tudom, hogy kevés barátod van itt, te sem élsz itt régóta, szóval abszolút jól tetted! Meg szerintem bántad is volna, hogy nem látod, esélyem sem lett volna feldobni téged szerintem. - Mosolygok, sajnos tisztában vagyok a határaimmal, tudom, hogy nem pótlok neki senkit, azt sem tudom igazából ki vagyok én neki. Ilyenekről nem szoktam beszélgetni, mert sosem jövök ki belőle jól.
Amikor kifejti mennyire szeret velem lenni meglepődöm. Kissé zavarba is jövök.
-Tényleg? Én is... szóval nekem fontosak ezek a péntekek, mindig is erre vágytam, olyan jó tudni, ha péntek, akkor Amelia. Ez olyan.... biztos pont, nekem abból kevés van, tudod? Bár most Josh barátom kapta a szabad péntekeim, mert nehezményezte, hogy veled bezzeg van fix napom. Igazából csak veled volt. - Vallom be, ha már ő is, bár... ez amolyan féltett titkom, mert mindig félek egyszer csak... elmúlik. Pedig én annyira vágyom egy ilyen állandóságra! De szerintem nehéz megérteni miért, nem is szoktam hangoztatni.
Aztán már kínosabb és ingoványosabb területekre téved, de talán most nem szúrom el, ha nem mondok semmit, vagy keveset mondok, ugyan úgy gáz.
-Hátnos... én mindig attól félek mikor unsz rám... tudod... nem volt még... ilyen... hosszú... kapcsolatom. - Úristen, kimondtam. De ha azt vesszük, legalább négy hónapja "együtt vagyunk". - Mármint, mármint nem úgy, volt már párkapcsolatom régen, napi szintű, de... az... nos... hát régen volt. Khm. És ragaszkodó is vagyok és fontos vagy nekem és... de... nem... nem vagyok szerelmes és tudom hogy a lányok egy kapcsolatban elvárják és őszinte leszek nem vagyok az, de ez nem jelenti, hogy nem szeretnék... kicsit több lenni mint a francia tanárod, vagy a srác, aki néha elvisz táncolni, vagy akivel néha lefekszel... a barátod is szeretnék lenni. Legalább. - Én sosem zártam ki többet, de mivel nem érzek többet, olyan lenne mintha hitegetném. Nem menne. Na de ekkor szokott jönni, hogy nem értenek meg és kalap-kabát, agyő, vagy hogy bunkó vagyok. De ha nem mondom el, akkor az a baj. Igazából erre a szituációra nincs jó válasz, ha mást nem, ezt megtanultam.
Elveszi a kezét, de remélem tényleg csak azért mert fázik. Inkább nyúlok érte és ha hagyja, csókolgatom neki, dörzsölgetem én. Szeretnék hozzáérni.
-Én? Ugyan... Arra sem tudok haragudni akire illene... szóval ettől tényleg nem kell tartanod. Meg nem csináltál semmi rosszat én vagyok... túl laza, vagy nem is tudom. Sosem jön össze semmi. - Vonok vállat kínos szájrándulással, de tényleg mindig elcseszem a dolgaim. Legutóbb Aubreyval, pedig tényleg kedvelem azt a lányt és erre tessék. Ő már jócskán nem kedvel, csak néha beszélünk telefonon. Már ha sikerül.
Szóval nem tudom Amelia hogy fogadja a bajom meg az... érzelmeim, de nem tudok mit csinálni, ezt érzem, így gondolom helyesnek, akkor is ha esetleg hülyeség.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Kedd. Jan. 13 2015, 00:53

A fene se tudja, tán az a bajom, hogy túlbonyolítok mindent, és azal, hogy lemondok egy péntek esti táncot, máris úgy érzem, Sebastiant "csalom meg", legalábbis hagyom cserben, és előbbi ugye, nagy szó, de valahol mégis igaz, mert egy rendszeresíett programot vagyok képes egy másik srácért lemondani...
Ah, egy csomó hülyeség van a fejemben, persze, mindent túlbonyolítottam, igazából csak futólag jutott eszembe, hogy mehet minden könnyedén, de az a százféle reakcióból csak az egyik volt, és az ember sosem a legjobbra számít. Ezzel szúrom el.
Aztán az egész félresiklik, jól félre is értjük egymást, ráadásul én fel is húzom magam, aminek nem is Sebastian az oka elsősorban, hanem az, hogy mennyire izgulok az este miatt, Lio miatt, hogy végre újra látom, és őrülten kíváncsi vagyok rá, meg hogy mi a terve, és hogy hogy van... Közben meg emészt a lelkiismeret, hogy Sebastiant lemondom, amikor rá aztán mindig lehet számítani, és...
Blablabla...
Végre sikerül egy hullámhosszra kerülni, közben olyan dolgot is elmondok, amit nem akartam, amiről azt hittem, hogy majd megbántódik rajta (és hogy nem teszi, kicsit én érzem magam kellemetlenül). Hülye egy helyzet, egyértelműen én okoztam, szeretnék kimászni belőle, tisztázni, mert Sebastian sem érzi jól magát ebben a szituban, és azt hiszi, vele van bajom.
- A legrosszabb napjaimon is képes voltál felvidítani- vetem közbe, amikor arról beszél, ha Liot mondom le, nem tudott volna boldoggá tenni.
Nyílt kártyákkal játszom, kezdem az elején, az egész kapcsolatunkról kiterítek neki, elárulva, hogy van (volt) bennem némi bizonytalanság, miképpen is érzek iránta, vagy érez irántam ő, de aztán helyre teszi a dolgokat, ismét bebizonyítva, milyen rosszul ítélem meg néha a dolgokat (vagy mindig?).
Örömöt okoz, hogy a péntek neki is fontos, végre valami, amiben nem tévedtem, fel is lélegzem kicsit, hogy mégis érek valamit. Nem is tudja, mennyi energiát merítek, amikor táncolni megyünk, vagy egyáltalán a vele töltött idő, az örök optimizmusa, örök jókedve, figyelmessége... Basszus, jól esik, hogy a nőt látja bennem, nem csak egy nyuszi vagyok már, mint amikor elhagytam a hazámat. Lassanként önbecsülést csepegtetett belém.
Joshról beszél, eszembe jut, hozhatná őt is a barátnőjével péntekenként, engem nem zavarna, ha többen vagyunk, de ... erről majd később, most még feszíti valami a mellkasom, és ha már beszélünk, tudnom kell, hogy a későbbiekben ne lőjek bakot; tudnom kell, valóban nem változott-e semmi a kezdet kezdete óta, mert néha...
Hadarok, tudom, hogy ideges vagyok, de soha nem beszéltünk erről, és igazából kínos. Mindegy, jobb ennek is a végére járni, mert nem mindenki szokott vagy szeret az érzésekről beszélni, és mi sem szoktunk (Lioval sem), és annál becsületesebbnek érzem magam, mint hogy két pasast hülyítsek. Egyet se, teszem hozzá, bár ez az egész... azért fura. Talán Lioval is meg kellene majd beszélnem... (??!!)
- Megunni téged? - zavaromban felnevetek, ez vicces, hát valóban; még soha nem unatkoztam Sebastiannal. - Nevetni fogsz, én éppen ettől féltem, csak fordítva. Hogy te unsz rám.
Valóban: vajon mi érdekeset lát bennem? Csuda uncsi csaj vagyok, bár magamat remekül elszórakoztatom, mert imádok olvasni, meg dolgozni, meg... hát egy pár dolgot még szeretek csinálni. Aludni nem.
Azt hiszem, megkönnyebbülök, hogy nem szerelmes belém. Ha egyszer eljutok oda, hogy biztos párkapcsolatom legyen, (vagy legyen neki), talán könnyebb lesz... elválni ágytól, asztaltól. Nem kell, hogy megszakadjon a barátság, mert ha a barátom, ha valóban az akar lenni, akkor az nem múlik el. Ez a "legalább" mit jelenthet?
- Legalább?- kérdem vissza, szeretném tudni, mire is gondol pontosan, nehogy aztán ezen csússzunk el megint. - Ha ki sem mondtuk, szerintem régóta barátok vagyunk... vagy nem? - kérdem félénkebben, halkabban.
Fázom, elveszem a kezem a kezéből, hogy össze tudjam dörzsölni, de visszaveszi és megpuszilja, és ez megint nagyon ismerős, Sebastianos, és ha nem is mondana semmit, akkor is tudnám, hogy már nem haragszik rám. De szükséges folytatni, mert azt hiszi, én haragszom, szóval... Kezdődhetne az egész megint elölről. Inkább feleslegesen, de sosem hiába, bocsánatot kérek én is, hangosan, őszintén, teljes szívvel.
- Ne haragudj rám, olyan hülye vagyok!- ismétlem újra, és a nyakához bújok egy kicsit. Tudnom kellett volna, hogy közöttünk nem lehet semmi baj. Utólag nem is értem, hogy csináltunk (~tam) bolhából elefántot.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Kedd. Jan. 13 2015, 12:18

-Ez kölcsönös. - Szúrom én is közbe, elvégre a múltkor nagyon magam alatt voltam, de képes volt teljesen elterelni a gondolataimat, sőt. Nagyon jól éreztem magam.
Örülök, hogy kezd tisztázódni a helyzet, hogy nem azt akarta felvezetni, hogy ne találkozzunk többet, csak kicsit túlizgulta, mit fogok szólni ha lemondja. Az azonban már más kérdés, ő mit szól ahhoz, amiket én mondok, mert én őszintén elmondok bármit, csak... általában nem jól szoktam kijönni belőle, ezért is kerülök. De a péntek miatt nem néz furán, sőt, a szerelem és járás téma sem viseli meg egyelőre.
-Hát... sokan egyszer csak eltűnnek vagy hiába keresem őket a végén sosem érnek rá és ők nem próbálkoznak felhívni se... szóval... gondolom annyira nem vagyok érdekes. - Vallom meg a kis okfejtést, miért is van nekem ez a félelmem. - Ugyan már, hogy unnálak meg, mikor mindig meglepsz, mindig mozgásban vagy, vicces és bájos vagy. Ugyan.. - De tényleg, nekem valóban fura, hogy meg lehetne unni őt. Én magam tök sok mindent kipróbálnék vele, mindenféle területen. Sportolni, színházba menni, akármi.
A szerelem téma hogy jobban belemegyünk úgy fest valóban nem frusztrálja, nem akad ki rajta, nem féltékenykedik, semmi... furát nem csinál. Ez nagy megkönnyebbülés, azt kell mondjam. De a legalább szóra való visszakérdezés zavarba hoz, kicsit el is pirulok.
-Hát... legalább barát... de ha több, mint most, az nem baj... érted... - Nekem jó így, sőt a legjobb egyelőre. Egy igazi párkapcsolat nálam szerintem sokkal több idő lenne, főleg hogy fél év után is hajlamos vagyok azt érezni törékeny a kapcsolat, még Josh-sal is, hát akkor még egy nővel, akitől többet akarnék.
-Én örülnék neki, de... kevés barátom van és sokakról azt hittem azok és kiderült annyira mégsem, így azóta... sosem vagyok biztos abban kölcsönös-e ha érzem. - Mondom csendesen, ez nem vetít rám jó fényt, tudom jól, de ez az igazság. Josh-sal kapcsolatban már eljutottam oda hogy nyugodt szívvel használjam a barát szót, Eleevel is kezdem érezni, Callievel, Phoenix-szel. De csak Elee erősített meg, hogy barátok vagyunk, utóbbi két személy nem, csak annyi mindent tesznek értem, hogy merem azt gondolni, tényleg barátaim is.
Elveszem a kezét, de szerencsére hagyja, nem bánja, sőt, még hozzám is bújik, nem is tudja nekem az most mennyit jelent. Kapva kapok az alkalmon, hogy már jelzi, szabad és átölelem, puszilgatom, bújok hozzá. Megnyugtat, hogy magam mellett tudhatom.
-Dehogy vagy, csak elfelejted, ha én kiakadok, akkor tényleg komoly a dolog, mert nem szokásom. - Mosolygok, kevés dologgal lehet megbántani, már amiért haragudhatnék is.
-Nah, szeretnél enni? Szedjek? Még meleg szerintem. - Mosolygok, de el nem engedném az ölelésből, az olyan jó. Remélem van annyi ideje hogy egyen.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Kedd. Jan. 13 2015, 13:17

Tőlem megszokott, hogy néha hülyeség miatt kerülök kalamajkába, de sosem fordult még ez elő Sebastiannal szemben. Hát most. Tulajdonképpen túlizgulom a dolgot, egyszerűen rosszul közelítem meg, jobban félek, mintha ki kellene állnom a nagyközönség elé előadást tartani pl. a védekezésről (pedig attól is de paráztam, Istenem!).
A lényeg, hogy -ugyan kicsit felhúzom magam-, de Sebastian végtelen türelemmel segít át rajta, s ez megint ahhoz hasonlatos, mint amikor az első éjszakát töltöttem nála. Hogyan is képzeltem, hogy magamra hagy, hot hátat fordít egy ilyen apró dolog miatt? Igen, számomra nagyon fontos a péntek, és ahogy beszél, számára is, de nincs kőbe vésve, hogy valamelyikünk programja ne változhatna meg, és ezt remekül kezeli ő is (tulajdonképpen én sem voltam kiakadva, amikor ő lemondott egyet... Az más kérdés, hogy néhány nap múlva már nagyon hiányzott, és a rádióban sem hallottam a hangját, így személyesen kerestem fel, és jutottunk el a szállodába.)
Összemosolygunk, hogy képesek vagyunk segíteni egymáson, ez olyan most, mint amikor az esőfelhők között végre kikukucskál a Nap. Beragyogja a szívem az a kicsiny mosoly, és az a mondat, amit elejt.
De aztán beszélni kell még, tisztába tenni a gyereket, ahogy nálunk mondani szokták, és tulajdonképpen eddig szőnyeg alá söpört "félelmeim" kerülnek napvilágra, lesznek letisztázva, hogy hogyan is állunk egymással. Titkon nagyon szeretném, ha Lioval komolyabbra fordulnának a dolgok, frusztrál, hogy olyan kevésszer látom, és mindig szalad valahová, ritkán van rám ideje...
Sebastian nyíltan beszél a kapcsolatunkról, és most sem mond mást, mint az elején, és ebben van valami megnyugtató. Annak ellenére, hogy időnként gyengédebb érzéseket érzek iránta, avgy éppen tőle, úgy látszik, ez még mindig azok között a keretek között mozog, amikor nem félő, hogy megbánthatom, ha mással találkozgatok (illetve másba szeretek bele. Ez Lioval kapcsolatban is nagyon kényes kérdés.)
- Nem szabad magadra venned...- osztom meg vele ellenérveimet, amikor magát tartja hibásnak abban, hogy a kapcsolatai időről-időre "elpárolognak"- az emberek nagy része ki se mozdul otthonról, csak a net előtt lóg, és lassan megszűnnek emberi kapcslatokat ápolni... Észrevetted például, milyen kevés srác játszik manapság a játszótereken? Régen tömve voltak az uszodák, moziba is vadászni kellett a jegyekért, most meg... Nincs is olyan ember, akinek legalább egy mobilja ne lenne, és folyton azon lógnak...
Elmosolyodom, hogy azt hiszi, mindig mozgásban vagyok. Fura, hogy ilyennek lát. Ő tesz ilyenné. Igazából én is otthon punnyadnék a szabadidőmben, ha nem lenne ő, nem járnék órára, enni, táncolni vele... Ha úgy vesszük, én is elidegenedtem a régi barátoktól, csak mert nekik egészen másféle szemléletük van, mint az enyém. És ez az én hibám. Nem voltam elég nyitott, elfogadó...
Egyetlen dolgon akadok meg, amikor a kapcsolatunkról beszél. Azt mondja, szeretne "legalább" a barátom lenni, és bevalom, ez kicsit megkavarja az eddig felépített képet. Mert ami azon túlmegy, számomra nem lehet más, mint... De jobb, ha előbb megkérdezem, ő mire gondol.
- Éééértem- sóhajtva fújom ki a levegőt. Valószínűleg a szexről lesz itt szó. Ezzel kapcsolatban kissé merevebb vagyok. - Nos, igen, azt hiszem, mindaddig, amíg senkit nem bánt, sért vagy feszélyez a dolog...
Erről nem tudok most többet mondani. Az biztos, hogy nem tudtam elképzelni, hogy valaki olyannal feküdjek le, akit nem szeretek,és ilyen módon tudom, hogy Sebastiant (is) szeretem, de nem úgy... Viszont, ha Liora gondolok, és a vele való kapcsolatra, nehezen tudom elképzelni, hogy mellette más barátom is legyen. "Olyan" barátom. Ha biztos lehetnék abban, hogy Lionak én vagyok az egyedüli, és a kapcsolatunkat hosszú távra tervezné, nekem sem lenne bőr a képemen mással lefeküdni. Ilyen szempontból még ebben a helyzetben is furdal a lelkiismeret, hogy őrá vágyom, mégis ... van Sebastian...
- Sebastian- nézek rá, amikor arról beszél, milyen félelmei vannak a barátsággal kapcsolatban- Nem tudhatom, te hogyan gondolkodsz a barátságról, de nálam megütöd a mércét, én úgy tekintek rád, és abban biztos lehetsz, hogy én is ragaszkodom ahhoz, amit szeretek, szóval... Te fontos vagy nekem és nehezen mondanék le rólad. Nem is teszem, ha nem muszáj, vagy amíg te nem fordítasz nekem hátat...
Kezdek felengedni, lehet, hogy belesegít az is, ahogy a szájával melengeti a kezem. Bevalom, szeretek bújni hozzá, most is megteszem, tudom, hogy az megnyugtat engem is, őt is. Kevés embert ismerek, aki ennyire szeretne ölelkezni, mint Sebastian. Ebben mintha egyformák lennénk... Kapok is néhány puszit, s ez megerősít benne, jól gondolom.
- Egyszer azt mondtad, rólam sem tudod elképzelni, hogy kiakadjak..., emlékszel?- mostmár nevetek magamon, ritka nagy ökör vagyok. - Remélem, sosem foglak kiakasztani...
Felnézek rá, és ha engedi, átölelem a nyakát, megpuszilom (és ha csókot szeretne, azt is megadom neki). Szeretem, amikor ölel. Az olyan megnyugtató, békés. Csak a szavai nyomán bontakozom ki az öleléséből.
- Aha, együnk! Farkaséhes vagyok!- mondom nevetve, és aztán becélzom a fürdőszobát kézmosás céljából.

Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Szer. Jan. 14 2015, 23:22

Az elején elég furán, majd döcögősen indul a beszélgetés, de már sokkal jobb, hogy tisztáztunk pár dolgot. Talán ezért is merek neki pár... személyesebb dolgot is elmondani, például a félelemeim az egész barátság dologgal kapcsolatban.
-Persze, igen, lehet de... valahogy mégis... nem is tudom. - Sóhajtom, na tessék, megint kezdem. Igazából nem vagyok valami határozott jellem, legalábbis magammal kapcsolatban, de nem is ez a lényeg most. Hanem hogy megbeszéljük a dolgokat.
Aztán fejtem ki, mit is értek legalább dolgon, bár ez a sóhaj... nem tudom mire vélni.
-Ennyire szörnyű lenne ha másra gondoltam volna? - Szalad össze a szemöldököm, bölcsebb lett volna meg sem szólalni, de kicsúszott. Valahogy olyan... nem esett jól. De persze megértem, sok szempontból, szóval inkább folytatom is. - Ha bármikor azt mondod zavar, tudod, hogy tiszteletben tartom a kérésed. Bár teljesen elhidegülni sosem fogok, előre jelzem, általában látni és érezni rajtam a közvetlenséget akkor is, ha nem csinálok semmit direktbe. - Erre talán nem árt figyelmeztetni, mert ha így alakul és később valaki együtt lát minket, könnyen ért félre engem azt hiszem úgy is, hogy betartom a lányok kérését. Nana esetében is felmerült, de más esetekben is régebben. Eleevel sem tudok teljesen távolságtartó lenni... Ameliával pláne nem menne.
-Én nem fogok, nem szokásom. De... örülök ha így gondolod, mert én is így szóval... szóval érted. - Nevetek kicsit, na ezt jól megmondtam. Minden esetre a lényeg az, hogy Amelia a barátjának tekint és ez boldogsággal tölt el.
Ahogy összebújunk még inkább elpárolog az előbbi kellemetlen hangulat, jó így.
-Igen, de pontosítok... én úgy emlékszem arra mondtam, hogy haragtartó lennél, kiakadni ha úgy vesszük egyszer már kiakadtál. - Mosolygok rá, nem bántás, csak felvetés, valamint akkor sem zavart. - Kétlem, mivel tudnál? - Mosolygok tovább. (XD)
Átkarolja a nyakam, puszit adna, de belefordulok, olyan jó érezni őt. Békülni nem is olyan rossz dolog...
-Hmm, na jól van, amúgy is érdekel van bármi köze-e az eredetihez vagy sem! - Vigyorgok és kihúzom neki az egyik széket a konyhában, ahogy kimentünk és visszajött a fürdőből, majd szedek is magunknak.
-Szoktál ilyet enni amúgy? Állítólag ez olyan... kommersz, ha érted. - Mosolygok, leülök vele szemben és várom a reakcióját, milyen lett, csak aztán kóstolom meg én is.
-És amúgy, honnan ismered ezt a Liot? Vagy ő is magyar? - Kérdezősködöm, ha már miatta vagyok lemondva, legalább tudjam meg miért ilyen fontos Ameliának, amúgy is érdekel.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Csüt. Jan. 15 2015, 19:06

Számomra megfejthetetlen, hogy Sebastian miért fél ennyire az elmagányosodástól; úgy tudom, sok barátja (ismerőse) van, nem csoda, hogy velem is csak hetente egyszer találkozik (legalábbis ezzel magyarázom magamnak). Egyrészt fordít, ott a rádió, sok tanítványa van, és a magánéletéről még nem is beszéltem. (Melyik az a férfi, akinek nincs?)
- Nem értelek, Sebastian... Mitől tartasz? - kérdezek vissza, ritkán látom ilyen bizonytalannak, emellett nem tudok elmenni szó nélkül. Hiszen éppen ő volt az, akitől önbizalmat tanulta, ez a fajta bizonytalanság nem jellemző rá!
A kapcsolatunkról kezdünk beszélni, és világosan kimondja, hogy nem szerelmes belém, amikor azonban azt mondja, legalább a barátom akar lenni, ezt megmagyaráztatom vele, mert nem egészen értem. Úgy hiszem, és arra jutok, hogy az "extrákra" gondol, ha nyersen akarok fogalmazni a testiségre, a szexre, bár a fogalmazás még mindig homályos egy kicsit. Ezzel kapcsolatban elmondom neki, hogy csak addig vagyok képes ezt folytatni (vele), amíg... Nos, amíg nem lesz egy "igazi" kapcsolat az életemben. Talán a sóhajom érti félre, de most ő kérdez vissza:
- Lemaradtam... Mi másra?- kérdezek meglepetten. Valahol elveszítettem a fonalat. Érdeklődő tekintettel nézek rá, kíváncsian, fürkészőn. Mi járhat a fejében?
- Úgy hiszem, a közvetlenségnek is vannak fokozatai...- ismerem be, kissé pirulva, hiszen már az első alkalom után felmerültek bennem kérdések, mit szabad, mit nem, mi helyes, mi nem, egyáltalán... Jó-e az, amit teszek, amikor ez ellentétes a (korábbi) elveimmel? Azt a harcot magammal harcoltam meg, és nem avattam be Sebastiant. Ő meg sosem kérdezte, hogy ezzel kapcsolatban hogy érzek. Ha itt maradtam, jó volt, ha hazamentem, úgy is. Elfogadta a döntésemet, s nem firtatta a miérteket. - Nem zavar, ha mások előtt megölelsz, vagy arcon csókolsz, ilyesmi... De valószínűleg nehezemree esne megmagyarázni, miért csókolózunk és fekszünk le egymással...- harapok a számba.
Ez már így is kényes téma. Ha Lio a barátom lenne, (igazán az, nem csak időnként fel-feltünő, majd hosszú időre magamra hagyó srác az életmből), Sebastian titulusa megváltozna. Ha maradna az a kapcsolat közöttünk, ami most, azt mondhatná rá egy kívülálló, hogy a "szeretőm". (Most mi, kedves Lia? Most mi neked Sebastian?)
- Vagy... már el sem tudod képzelni, hogy mi úgy legyünk egymással, mint ... az elején? Amikor még nem volt közöttünk testi kapcsolat? - kérdezem félénken. Emlékszem rá, milyen volt velem akkor: közvetlen, kedves, vicces. A testi közelsége attól számítva volt jelen..., hogy megtáncoltatott az utcán...
Úgy érzem, el kell mondnom neki, mit és hogyan érzek iránta, mennyire fontos nekem a barátsága. Részemről ez a kapcsolat már régóta nem felszínes, nem dughatom abba a köntösbe, hogy a diákja vagyok, és abba sem, jó ismerőse. Valamiképpen jobban ismerjük egymást, mégha a "hétköznapi énünk" nincs is a felszínen. A közös élmények összekovácsoltak bennünket, egyfajta közösségünk van. Ha minden nap olyan lenne, mint a péntek (kéthetente), azt is ki merném jelenteni, hogy... Nem, nem lenne jó. Akkor valószínűleg többet kezdenék iránta érezni, és azzal rontanék el mindent.
Megkönnyebbülök, amikor egyforma vélemnyen vagyunk. Megnyugtat a ragaszkodása, mert én is ragaszkodom hozzá. Nincs tervben, hogy elhanyagolnám őt, senki kedvéért... Bár némiképp át kell alakítani a kapcsolatunkat, ha a "másik fronton" élesedik a helyzet. Vajon nem tenné ő is ugyanezt, ha komolyabbra fordulna a kapcsolata valamelyik lánnyal?
Eljutunk odáig, hogy összebújjunk egy kicsit, megenyhülve, megbékélve, megnyugodva (kinek mire volt éppen szüksége), és bocsánatot kérek tőle, hogy feszültséget okoztam feleslegesen.
- Ó, igen, igazad van...- remegek meg egy kicsit, nem szeretem a múltamat, főleg nem azt, ami kiváltotta belőlem ezt az egészet. Bár azt mondják, mindennek oka van, és semmi sem történik véletlenül... Néha kiakadok. De miért is haragudnék olyasvalakire, aki nem ártott nekem?
Vele nevetek, mert képtelenségnek tűnik, hogy haragban legyünk egymással, legalábbis ezt most így értelmezem. Kiakadás pipa, ezen már túlvagyunk, ugye? Éppen, mert sokmindent köszönhetek neki, s mert annyi minden köt hozzá, s mert határozottabbá lettem általa, mindig hálás szívvel fogok rá gondolni, sosem rossz szájízzel. (Ez megint olyan, mintha búcsúzkodnék, pedig nem így gondolom). Odabújok hozzá, és az arcára adnék egy puszit, de megérezve szándékomat (vagy véletlenül?) belefordul, és csókot kap. Ahogy összeér a szánk, nem kétséges, hogy hogyan folytatódik, hiszen ez sem új dolog közöttünk, és szeretem Sebastian száját, szeretem a csókját is...
Ő szerel le, amikor enni hív, és vidám hangulatban ülünk le egymással szemközt. Amit kivesz a sütőből, nagyon jól néz ki, és isteni az illata, szépen meg is van sülve (és sajt is van a tetején! Hű!) Hatalmasat nyelek, ahogy elém rak egy adagot.
- Ez nagyon jól néz ki, és biztosan nem átlagos, mert sajtot is tettél rá!- mondom lelkesen- Otthon gyakran ettünk rakott krumplit..., úgy értem, Szegeden, mert nagy kedvenc..., de amióta elköltöztem apámtól, csak néhányszor csináltam...
Becsukom a szemem, úgy szagolok bele az étel illatába ismét, mintha már attól jól lehetne lakni, hogy az illatát tüdőzöm le. Sebastian azt lesi, hogyan ízlik, ezért nem is váratom tovább, szorgos fújások után a számba teszem az első falatot.
- Hmmmm..., nagyon finom!- bólogatok vigyorogva, és szorgosan enni kezdek, ha csatlakozik hozzám Sebastian.
Társalgási stílusban beszélgetünk tovább, míg szóba kerül Lio. Nincs okom titkolózni Sebastian előtt, így fesztelenül válaszolok a kérdésére.
- Nem, nem magyar. Itt ismertem meg Los Angelesben, pontosabban a kórházban, amikor motorbalesete volt...- Nem szokványos történet, de nem akarom ezzel Sebastiant untatni. Valószínűleg úgyis csak udvariasságból (vagy kíváncsiságból) kérdez a fiúról, aki miatt nem megyünk ma táncolni.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Csüt. Jan. 15 2015, 20:18

-Hát... - Vonogatom a vállam, rossz szokás, mikor nem tudom mi a bajom. Mi az hogy mitől tartok... sok mindentől tartok, ha tudná mennyi mindentől tartok... - Nem tom... nem szeretek csalódást okozni. - Ez az egyik, de talán a gyökere, úgy érzem ennyi is elég lesz válasznak.
Aztán elkezdjük megbeszélni mi is van köztünk, addig minden rendben is van (fura mód) hogy nem vagyok szerelmes, csak élvezem ezt a nyitott kapcsolatot köztünk. Persze ahogy ezt kifejtem és nem érti, azaz félreérti hogy arra gondolok esetleg komoly kapcsolatot szeretnék, de a megkönnyebbülése, hogy nem valahogy olyan... fura. Gondolom annyira nem vagyok jó parti, amivel semmi baj, csak ezt így a tudtomra adni nem érint jól.
-Semmi, nem fontos. - Mondom keserűbb szájízzel, mert tényleg nem fontos. Csak az elméleti síkon lenne fontos, de láttam a reakcióját és köszönöm, egyszer elég volt. Úgy is az volt az őszinte, a többi csak szépítés lenne, azt meg utálom és nem szorulok rá.
Amúgy is... annak valóban örülök, hogy a barátom, ha a barátom is marad, nekem az tökéletesen elég, elvégre nekem abból kevés van.
-Vannak, de én csak arra értem, látni ahogy hozzád érek hogy nem vagy nekem közömbös Amelia. Nem arra hogy fogdosni fogom a feneked. - Sóhajtok, de ezen mosolygok kicsit, mégis mit hisz? Hogy értem? Ugyan már.
-Értem, de ez egyszerű... mert... jól esik. - Közlöm könnyen némi értetlenség közepette. Én ezért csinálom. - De ha neked kínos felvállalni engem, semmi baj. Ezért nem haragszom. - Ha a szeretője lennék és lenne komoly kapcsolata azért akarná titokban tartani, na azért haragudnék. Senki kiegészítője vagy pótléka nem óhajtok lenni.
-De... miért ne tudnám? - Összeszalad a szemöldököm, asszem megint félreértett, sóhajtok. - Én csak azt akartam mondani kedvesem, hogy sokkal közvetlenebb vagyok beszédben és állítólag úgy viselkedek, mintha még mindig együtt lennénk, annyi különbséggel, hogy nem csókollak meg és ölelgetlek, hasonlók. De... Nem tudom elnyomni, hogy kedvellek... vagy hogy tetszel. - Vonok vállat, ezzel tényleg nem tudok mit kezdeni, ha én kedvelek valakit és fontos nekem az kilométerekről kiszúrható. De nem is óhajtom eltitkolni senki elől ezeket.
De csak megbékélünk, a csók is teljesen száműz belőlem minden kellemetlen érzésfoszlányt is, így invitálom enni. Ahogy elnézem kedvére lesz ez a kaja, nekem kissé fura, de a lényeg hogy neki finom legyen.
-Óh... nem kellett volna? - Nézek kissé megijedve, a receptben volt sajt is rajta. De talán nem lesz gáz. - Értem... akkor remélem olyasmi lesz ízre is. - Mosolygok, én javarészt otthoni kajákat csinálok, szóval nekem semmi új nem szokott lenni, kivéve az ilyen eseteket, mikor kísérletezgetek.
-Van kenyér is, kérsz? Vettem neked, hátha kell. - Kínálom mosolyogva.
-Ennek örülök, kicsit... tartottam ettől a kajától. - Nevetek röviden, majd megkóstolom én is, hmm. Egész jó, más íze van mint amiket enni szoktam, de jó.
Szóval erről a Lioról kérdezem.
-Uh... az nem túl kellemes első találkozás. - Bár talán még mindig jobb, mint az enyém Phoenix-szel, elvégre elütött... - És hogy hogy jóba letettetek? Mármint... elhívott randizni vagy mi? Már nem azért, csak az ember a kórházból szabadulna mihamarabb, nehéz ott ismerkedni nem? - Mondom én a tapasztalt... bár voltam kétszer kórházban, több időre, de én olyan ideges voltam, hogy nem ismerkedni akartam, hanem túlélni, szóval lehet nem magamból kéne kiindulni... hm.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Csüt. Jan. 15 2015, 22:02

- Értem- mondom bólintva- Hát, azt én sem akarok...
Ebből volt az egész gebasz, ma is... Ki tudja, hogy az ember hogyan értékel egy bizonyos dolgot? Ha egyszerűen csak annyit mondtam volna, ma este más dolgom van, lehet, hogy megsértem Sebastiant (bár lehet, hogy nem), vagy legalább tudni akarta volna (mint én), hogy miért, de Lioról beszélni... Még én sem tudom, mi lesz Lioval. Nem merek beleképzelni semmit se!
A kapcsolatunkat kitárgyalva inkább örülök, hogy nem szerelmes belém. Tudom, hogy ez furcsa, de a Nagy Fehér után elhatároztam, sosem engedem, hogy belebonyolódjak egy egyoldalú kapcsolatba. Az érzelmeimet éppen ezért fogom vissza (és nem csak vele szemben, hiszen könnyen belé tudnék esni). Ahogy Lioval szemben is igyekszem féken tartani magam, (elég rosszul megy) azt sem engedem, hogy elhatalmasodjon rajtam a gyengeség, ha Sebastiannal vagyok. Valószínűleg ezért is érzem úgy időnként, hogy az egyikőnk jobban szeret..., mert ez a próbálkozás még gyermekcipőben jár. De ha ő nem szerelmes, akkor még keményebbnek kell lennem, és nekem sem szabad jobban szeretnem, mint..., ha "csak" barátom lenne. Annyit lehet, annyit ő is érez... Azt hiszem.
A kérdésemre furcsán felel, kitér, mintha megbántottam volna. Ha ismerném, amit gondol, ha tudná, hogyan vélekedek a dologról, talán mindketten megkönnyebbülnénk, és újra segítenénk egymáson; most a hallgatással ártunk. Érzem én, hogy van valami, de félek kérdezni; ez éppen olyan, amikor Lioval tévedek veszélyes vizekre. //Useresen: komoly kapcsolat. Mit takar ez Sebastian olvasatában?//
Úgy tűnik, számára is fontos a barátságunk. Amikor elmondom neki, milyen fontos nekem, ő is megenyhülni látszik. Talán csak rosszul értelmeztem előbb valamit, gondolom, és ettől megnyugszom. Lehet, nekem is nehezemre esne tovább fejtegetni a témát, hiszen be kellene ismernem, hogy könnyedén tudnék nyitni vele egy kapcsolatra, hiszen a személyisége nagyon vonzó. Nem hiába mondtam (gondoltam?), hogy szerencsés lesz az a nő, akibe Sebastian beleszeret.
- Nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy kínos vagy számomra- lepődök meg azon, ahogy fogalmaz- Az viszont kínos, ha más-más férfival látnak intim közelségben. Az, hogy közöttünk milyen és mekkora bizalmi viszony van, a kettőnk dolga. Nem is engednék senkit beleszólni, ki ölel meg, ki csókol arcon. De ha már el vagyok kötelezve...- miért feltételezem, hogy Lio akar engem?- nem lenne tisztességes, hogy olyat teszek, ami a másikat bánthatja. - És ez csak az egyik oldal. Lionál kiverné a biztosítékot, ha megtudná, kapcsolatom van Sebastiannal. Hiszen, ahogy mondta, ő sem dugna félre, ha velem járna. Sebastiannak vajon tetszene, ha barátnője volna, aki mással is lefekszik? Egyáltalán... ő megtenné, ha szerelmes lenne valakibe? Komolyan? (Halálosan?)- Nekem sem esne jól, ha ő tenné mással... Értesz?
Az a baj, mindez csak feltételezés, mégis már nézőponton vagyunk. Egyszer pedig valószínűleg be fog következni: ő vagy én társat találunk. Ha Sebastiannak lesz barátnője, (és nekem elmondja), akkor se lenne képem folytatni vele így a kapcsolatot. Lehet, hogy túl empatikus vagyok, lehet, hogy csak gyenge. Lehetek bármilyen, amennyire lehetséges, tisztességes szeretnék maradni.
Óvatosan fogalmazva kérdezem meg, el tudja-e képzelni a kapcsolatunk testiség nélkül. Úgy látom, csaknem kinevet. Szégyenlem magam megint, hogy ennyire naiv vagyok. Vagy inkább csak szélsőségekben tudok gondolkodni? Valami vagy fehér, vagy fekete? Nem tudom, melyik okoz pírt az arcomon: ez a szégyenérzet, vagy az újabb bók, hogy tetszem neki. (S közben eloszlatja félelmeimet, hogy nem tudná fékezni magát.)
- Ah, így már világos- mondom zavartan, és én elfogadom és elhiszem, hogy ilyen; ilyen volt és ilyen lesz, mindig is... (mással is). És ha én tudom, hogy mi van közöttünk, nem érdekel, hogy más mit gondol (mindaddig, amíg az nem Lio). De ha Lio bízik bennem, elhiszi, amit mondok? Ha kérdőre von Sebastiannal kapcsolatban, elhiszi majd, amit elmondok vele kapcsolatban?
Kiegyezünk abban, milyen fontosak vagyunk egymásnak, és a ragaszkodásunknak is hangot adunk (ebben a minőségben, mint barátok). A hosszú hónapok alatt egészen hozzám nőtt Sebastian, és nem is akarok lemondani róla, sem a nyelvi órákról, sem a táncos estékről. Az összebújást azonban csók követi (és ez most, ebben az időpontban még helyén való, senkit nem sért.) Mintha ez a csók lenne az i-re a pont, a békülést lezáró pecsét.
Lényegesen vidámabb és jobb hangulatban ülünk asztalhoz, kezdünk enni, beszélgetünk tovább fesztelenül.
- Bevallom, én nem szoktam sajtot tenni rá, de tuti, hogy nem rontja el! És nagyon szertem a sajtot!- nevetgélek, annyira nagy szemeket mereszt Sebastian. Tán megijedt, hogy elrontott valamit?
Felajánlja a kenyeret, és mivel nekem vette (hiszen ő nem eszik), nem utasítom el. Nagyon figyelmes, hogy mindenre gondol!
- Igen, kérek. Köszönöm!
Sebastiannak nem volt mitől tartania, a rakott krumpli tökéletes. Még tojás is van benne, a hagyományos recept szerint, és a kolbász fűszerezése is tökéletes. Nem is fukarkodom megdícsérni.
- Előre megfőzted hajában a krumplit, vagy nyersen tetted a tepsibe? - kérdezem. Anyám rögtön rájött, ha spóroltam az idővel, de én meg nem tudnám mondani, mi a különbség...
Ahogy enni kezdünk, Lioról kérdez. Nem tudhatja, hogy most ő tévedt vékony jégre, és megpróbálok fesztelenül beszélni róla, nem belemerülve a részletekbe, de Sebastian tovább kérdez, gyanútlanul.
- Nem is tudom...- mondom zavartan, hiszen nem akarom elmesélni (még), hogyan kerültem vele kapcsolatba. S mit takar az, hogy jóba lettünk? Mit feltételez rólunk Sebastian? Kicsit leteszem a villát, megtörlöm a szám, de mindez időhúzás, mielőtt válaszolnék.
- Az én gondjaimra volt bízva..., ezért több időt töltöttem vele- egyszerűsítem le a dolgot- és...
Megakadok. Hogyan is mondhatnám el, mi zajlott közöttünk? Megcsókoltam (fogadásból, s mert azt hittem, nincs magánál) és nagyon édesen reagált, hogy emlékezett a csókomra később is, de aztán egy félreértés miatt csak elbeszéltünk egymás mellett, és csak hosszú idő után tudtuk tisztázni a félreértéseket, mert azt hittem, meleg... És aztán a másik lány is megjelent, meg Reeven, akiről azt hitte, hogy a pasim, hát... ezt nem lehetne gyorsan elmesélni. Lerövödítem.
- A nyáron összefutottunk, beszélgettünk, és ... hát, a szimpátia úgy tűnik, nem múlt el... És most újra találkozni akart
Valahol elemi vágyat érzek, hogy beszéljek róla; babonából soha nem tettem eddig, de félek, főleg az előbbi beszélgetés után, csak fájdalmat okoznék ezzel Sebastiannak. Nem bántaná az önérzetét, hogy amikor vele vagyok, egy másik férfiről ömlengek? Jaj, én nagyon átlátszó vagyok!
- A kórház remek hely ismerkedni, ha elég nyitott vagy... Nem is hinnéd, hogy milyen apróságok indítanak el később nagyobb dolgokat! Például volt egy srác, akire egyszer valaha jó benyomást tettem, s aztán tőlem kért tanácsot a saját betegségével kapcsolatban...- terelem el a szót Lioról.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Csüt. Jan. 15 2015, 22:35

//Hát ez egy jó kérdés xD Szerintem neki ugyan azt mint Liának, csak Seb sztem az összeköltözést is bele veszi, meg azt tényleg hosszútávra tervezné, anélkül nem látná értelmét komolynak nevezni//
Nem is akarok belemenni a dolgokba, nekem elég, hogy barátjának tekint, hogy megbeszéltük amit meg kellett, hogy nem dobni jött és ennyi. De azért ahogy látom nem árt tisztázni, hogy mit takar nálam a közvetlenség, maradjunk annyiban.
-Ha lenne egy fix fiúd én szakítanám meg ezt köztünk, ha te nem tennéd. Senki szeretője nem vagyok, nem is akarok. - Mondom komolyan, mert némileg sért a feltételezés, hogy én olyan nőkkel is kikezdek, akiknek van valakijük. - De persze, megértem, nyilvános helyen, vagy legalábbis társaságban nem csókollak meg és hasonlók, ehhez általában tartom magam. - Sosem tudhatom ki hogy reagálja le, szóval erről jó pár éve leszoktam már. Persze ha valaki nyíltan kikezd velem ilyen jellegű kapcsolat esetén, akkor nem fogom vissza magam, Elee erre jó példa.
-Nem értem ezt miért fejtegeted nekem. A látszat ellenére, hűséges típus vagyok. A nyitott kapcsolat lényege, hogy semmi alapot nem tud adni a féltékenységre, mert nyitott. Én nem udvarolok férjes asszonyoknak és kapcsolatban lévőknek, minek nézel engem. - Na jó, ezt már kicsit sértettebben mondom. - Nem is értem hogy ez ide. De komolyan. - Ráncolom a homlokom, mert komolyan nem értem honnan vette.
Ezért is fejtem ki, hogy mire gondolok, talán egy fokkal megint közelebb vagyunk az eredeti szálhoz, mert számomra Lia kissé letért róla isten tudja miért.
-Reméltem, mert ennél jobban nehéz lenne megfogalmaznom. - Mosolygok rá, nem harapok én, látom zavarba jött, csak tudnám mitől.
A csók és az étel azonban jót tesznek nekünk, tudunk újra fesztelen beszélgetni.
-Oh, akkor jó... én is. - Mosolygok megkönnyebbülten, hogy nem csesztem el az ételt. Kenyeret is kér, szóval tényleg jó hozzá, vágok is neki pár szeletet és egy tányéron odateszem neki. Tudja hogy csak neki van, szóval nem kell visszafognia magát.
-Előre megfőztem majdnem teljesen, bár meghámoztam előbb, aztán csak összesütöttem az alapanyagokat. A sajt amúgy is megégett volna, ha másképp teszek. - Mosolygok rá, hogy ha mást nem, a sajt árulkodó.
-Nem tudod? - Mosolygok, mit nem lehet ezen tudni? Annyi a kérdésem lényege honnan jött hogy újra találkozzanak.
-És? Gondolom beszélgetettek. Jött valami közös program... ilyesmi. - Nézek rá, de sűrűbben pislogok, hogy miért akadt meg. Most mi rosszat mondtam?
-Jaaa. Ez jó dolog nem? Már hogy emlékeztetek egymásra, volt kedv megismételni... - Furán reagál már megint. Mi van ezzel a sráccal, hogy ilyen fura tőle? Én közben eszegetek tovább azért.
-Aham... hát... nekem csak rossz élményeim vannak, ha onnan látnék valakit, valószínű nem örülnék. - Vallom meg. - És mi lesz a program? Vagy még te sem tudod? - Nem akarok a kórházról beszélni, pechje van, Lio akkor már sokkal százszor sőt ezerszer jobb téma, amúgy is érdekel miért ilyen fura Lia.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Vas. Jan. 18 2015, 21:37

Félek, megbántom a szavaimmal, a véleményemmel, a nézetemmel, kicsit sértettnek tűnik, és a fogalmazása alapján úgy érzem, félreértett, ezért beszélni szeretnék a dologról, mert nem akarom, hogy tüske maradjon benne.
Bevallom, nehezen tudom értelmezni, amit mond, konkrétan fogalmam sincs, mire számíthatok mellette, ha kiderül "fix fiúm" van. Úgy gondolom, nem törné meg a barátságunkat, ha valamelyikünk társra találna. Sokkal jobban tartok attól, mit szólna a "másik", ha meglátná, milyen szoros közöttünk a kapcsolat. Jobb szeretném ezeket a vitákat eleve elkerülni, de úgy látszik, ebben a kérdésben nem egyezik a véleményünk. Vagy nem teljesen.
- Itt nem másokról van szó, hanem rólad és rólam...- húzom össze a szemöldökeim. Belebonyolódok, hogyan is gondolom, lelkiismetről, meg a harmadikról, bármelyikünk részéről legyen is. Ettől megint felhúzza magát.
- Ó, bocsánat...- mondom cinikusan- mintha arra céloztál volna, hogy csak nyilvánosság előtt fogod vissza magad...
Hogy jutunk idáig? Miért veszekszünk? Inkább hízelegnie kellene a hiúságomnak, hogy kedvel, hogy tetszem neki... Bakker! Valószínűleg nekem is nehezemre esne lemondani róla, akár apránként, akár egyik-napról a másikra. Olyan jó fej volt velem mindig! Igazából nagyon szeretem. De tisztában vagyok vele, hogy ő nem szeret annyira, ahogy én azt szeretném, és inkább azt a vasat ütöm, amiben van potenciális lehetőség. Ettől rossz vagyok? Ezt a kérdést most elsöpröm a tudatomból, mert nehéz lenne szembenézni vele, hogy önző lettem.
De aztán tisztázzuk ezt is; mint kiderül, a tetszésnyilvánításait nehezen tudná féken tartani (és én tetszem neki).
Ettől megint zavarba jövök, és el is érzékenyülök. Van még egy pasas a világegyetemben, aki ennyira nyíltan tud bókolni, és (aki) nem akar tőlem semmit? Hogyan kezeljem ezt? Ha elvonatkoztatok utóbbitól, a világ legszerencsésebb nője lehetnék. Ez a fiú csupa kedvesség, finomság, udvariasság (és mellesleg humor). Azon csodálkozom, hogyhogy nincs Sebastiannak állandó kapcsolata. Miért nem szalad utána száz meg ezer nő... Ez az ő választása, képzelem el, talán kényelmes így, vagy...
Ahogy megragadja a kezem, és a szájával megmelengeti, hozzá bújok és nem csak ennyi történik, így már megbékélve ülünk asztalhoz. Bár rövid időre az étel köti le a figyelmünket, és arról csacsogunk, (számomra) váratlanul előhozakodik Lioval, és nem elégszik meg felszínes válaszokkal. Ráemelem a szemem, mintha többet tudna, mint amennyit elárul, vagy csak ráérzett volna valamire, ami számomra ... nem egyértelmű.
- Az első találkozásra gondoltam... Eltekintve a körülményektől, a kórháztól... az... lényegében inkább meseszerű volt... -(Eszembe jut, hogy fordított Csipkerózsikát játszottunk Lio szerint. Ezzel akkor nagyon meglepett!)
Kínomban elnevetem magam, hogy ilyen egyszerűen látja a dolgot. Beszélgettünk? Először igen. Aztán veszekedtünk, aminek majdnem verekedés lett a vége (nem én lettem volna az áldozat). És annak ellenére, milyen feszültségek voltak közöttünk, volt valami más is, ami néha megcsillant a felszín alól, valami, amiről úgy gondoltam, erre van szükségem, erre vágyom, és... arra vágyik Lio is. Aztán megint csalódtam, azaz... kiderült, mit akar Lio, és sokkal később az is kiderült, hogy miért "csak" annyit.. Szóval, nem egy egyszerű kapcsolat a miénk. Hogyan is mondhatnám ezt el?
- Maradjunk annyiban, hogy nem hagyományos kapcsolat alakult ki közöttünk- vonom meg finoman a vállam, hajtok fejet, ahogy látom Sebastian érdeklődő (és értetlenkedő) tekintetét. Hálásan nézek rá, amikor kimenteni akar zavartságomból.
- Igen, ez jó dolog...- Főleg, hogy nem a haarg maradt meg, hanem... az a "valami más", a felszín alatti...
Próbálom elterelni Lioról a témát, és azzal kapcsolatban, hogy a kórház remek lehetőség ismerkedni egy másik példát hozok, de Sebastian nem olyan pasas, akit ilyen könnyen lehetne irányítani.
- Szóval, ha egyszer az én kezeim közé kerülsz "odabent", készüljek fel, hogy többé már nem leszek az a Lia a szemedben, mint aki eddig? - kérdezem, kicsit nevetve, ezt ő sem gondolhatja komolyan.
Aztán visszatér az estémre, Lioval.
- Semmit sem tudok..- pirulok el megint. Ez megint ciki. Egyértelművé válik, hogy Lioért áldoztam fel a közös esténket. - Nem vagyok biztos benne, hogy neki határozott programja lenne, hiszen az sem volt biztos, hogy ráérek, nagyon nem szerevezkedhetett...- Persze, ez csak következtetés. Mi lett volna, ha dolgozok? Lio nem tudja, hogy kéthetenként szabad vagyok péntek este (vagy mégis?) Mi van, ha annyira elbizakodott, és biztos benne, hogy őt nem mondom le, és valóban leszervezett valamit? Nem tudhatom, mi jár(t) Lio fejében, amikor megkeresett... - 8-ra jön értem..., hozzám.
Utóbbi információt azért kötöm az orrára, hogy rájöjjön végre, nem olyan forró a kása, hogy csak kajálunk és lelépek (a cuccaimat se hoztam volna el), hanem van időnk bőven... Bár a tanulás már nem is tűnik annyira fontosnak. Inkább beszélgetni volna jó, újra közelebb kerülni. Úgysem tudnék koncentrálni most a franciára (a nyelvre).
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Vas. Jan. 18 2015, 22:35

-Akkor miért vonsz be folyton harmadik felet? Te kezdtél el beszélni erről, nem én. - Nézek rá értetlen. - Ameddig neked ez így jó, nekem is jó, amint neked terhes lesz, fel fogom fogni. Erőszakos alkatnak tűnök talán? Vagy gyengeelméjűnek? Most szólj ha igen... - Nem értem. Komolyan, mindent annyira jól meg tudunk beszélni, de ezek az érzelmi témák... mondjuk nem csak Ameliával nem tudok erről beszélgetni, más lányokkal sem megy rendesen. Mondjuk fiúkkal se... valószínű én cseszem el, de nem is én akarok ezekről beszélni általában.
Aztán még gúnyolódik is velem, elképedek.
-A hálószobában mi a fenének fogjam vissza magam? Meglát a szekrény?! Én csak azt mondom, nem akarlak kínos helyzetbe hozni, mert rólam tudják, hogy nincs komoly kapcsolatom, csak pár lány, akikkel kicsit több a kapcsolatom mint barátság. De tisztában vagyok azzal is, hogy nem minden lány szereti beismerni, hogy úgy randizgat velem, hogy nem járunk. Komolyan, ezzel mi a bajod? Én simán büszkélkednék veled akárhova megyek, de gondolom nem örülnél, hogy ezt csinálnám. - Mondom már én is epésebben, mert eszembe jut az előbbi reakciója, az a megkönnyebbült sóhaj. Biztos nem igen tart olyannak, akit szívevesn bemutatna az ismerőseinek... jó tudni.
Aztán hogy kifejtem jobban, hogy nekem igenis tetszik, vonzódom hozzá, szerintem megérti, hogy nekem nem csak egy a tucatból. Főleg hogy semmilyen tucat nincs jelenleg. Én nagyon nem szeretek veszekedni, szeretnék a kedvére tenni, de mintha direkt forgatná ki a szavaim és gondolna valami butaságot, holott én tényleg semmi rosszat nem akarok. Sőt, mindenben a kedvére próbálok tenni, igazodni.
De az asztalnál ülve kicsit jobb, kérdezgetem is erről a Lioról, mert már érdekel. Az egész veszekedés miatta van. Na jó, ez erős túlzás, próbálom is kiverni a fejemből ezt a gondolatot, mert véletlen találkozunk és eleve rossz érzésekkel indulok.
-Meseszerű? Ez alatt mit értesz? - Csodálkozom, én csak kíváncsiskodom, mert egy első találkozást elmesélni szerintem nem olyan bonyolult dolog. De lehet tévedek.
-Hm, értem. - Nézek rá, igazából nem értem, de ha nem akarja elmesélni, nem haragszom meg. Lehet olyan összetett, annyi mellékszereplővel járna, hogy kár lenne belekezdenie. Ki tudja.
Inkább terelek kicsit, nem akartam zavarba hozni, azt hittem valami régi barát, annyira boldog volt. Én Henrynek szoktam így örülni, főleg mert ritkán látom.
-Khm... - Lesütöm a szemem, mert nem akarok kórházas sztorikat hallani vagy mesélni. - Maradjunk annyiban, hogy nem nagyon volt velem foglalkozva és rohadtul féltem. Komoly gond lesz, ha be kell mennem és el kell látnod. - Mondom csendesen, de nem nézek rá, csak monotonon eszem. De sejtheti a kórházfóbiám nem magától alakult ki és nem véletlen elég maga az épület látványa, hogy lesápadjak. Szóval inkább beszélgessünk Lioról, ő sokkal felemelőbb téma.
-Ez igaz... Akkor gondolom csak ellesztek, beszélgettek. De az jó, néha az sokkal többet ér. - Legalábbis én ezeket tudom értékelni, akkor valóban a másik személlyel vagyok, ő köt le, nem más. - Vagy amolyan meglepetés párti a srác? - Kérdezek csak ennyi, mert akkor korán sem biztos.
-Gondolom hamarabb otthon szeretnél lenni majd... de elvihetlek ha gondolod akkor kicsit tovább lehetsz... ha nem sietsz... nem tudom otthon akarsz-e még valamit csinálni, mielőtt átmegy. - Már ha még akar maradni. Megérteném ha rögtön menne, nem indult valami fényesen a délután. Kicsit el is bizonytalanodom.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Hétf. Jan. 19 2015, 00:20

Igazából már azt sem tudom, pontosan hogy jutunk el idáig. Talán ... Igen, saját magamból indulok ki. Én szeretném tudni, mi lesz, ha egfyszer változik valami, és az nem történhet másként, csak ha "valaki" közbelép.
- Istenem, Sebastian...- szinte könyörgő a tekintetem. Lehajtom a fejem, aztán egyenesen rá nézek- Én sem hittem, hogy ezt fogom mondani, de nem hiszem, hogy más véget vetne a kettőnk közötti... kapcsolatnak, hacsak nem egy harmadik. Az most mindegy, nekem lesz pasim, vagy neked csajod... Az úgy már nem menne, nem lenne fair, éppen a harmadik miatt... Csak ezt akartam elmondani. - Méghogy terhes lenne nekem a vele való kapcsolat? Amikor... Bakker, bár Lio bánna velem így (nap mint nap)...
De valamit megint félre ért, én is rossz hangot ütök meg, csaknem veszekszünk (vagy veszekszünk?) Egyszerre érzek hideget, meleget, amit a fejemre olvas. Miért ért félre? Nem akarok tudomást venni róla, hogy lényegében igazat mond. Én más oldalról akarok rávilágítani a dolgokra, mert az is igaz, és kevésbé fáj.
- Mondd, ki tudja rajtunk kívül, hogy mi nem járunk? És kinek mi köze hozzá? - kérdezem kicsit mérgesebben, mert ahogy előadja magát, az rám nézve sértő. Őróla mindenki tudja, hogy nem jár senkivel. Aha! Szóval én is csak egy olcsó ribanc vagyok, mert lefekszem vele?- Szerinted ... - Nem, ez a beszélgetés nem jó irányba megy. Eszébe sem jut, hogy sosem szégyelltem vele lenni? Hogy megannyi gátlásomat vetkőztem le... miatta?
Fáradtan legyintek egyet, mintha már nem akarnék erről beszélni, pedig tisztázni kell, ez nem maradhat így, ez túlontúl olyan irányt vesz, mint anno Lioval, amikor félreértettük egymást, és hogy nem tisztáztuk azonnal, csak még rosszabb lett. Ezért teszem hozzá:
- Te voltál eddig az egyetlen, aki mellett nem éreztem magam hullámvasúton... Szeretek veled lenni, önző dolog, de nőnek érzem magam, ez jót tesz velem, és... Igazán akkor lennék büszke, ha olyan pasim lenne, amilyen te vagy.
Hopp. Azt hiszem, kissé túlszaladtam, nem erről volt szó, nem úgy gondolom, hogy... A barátságunkról kezdek beszélni, mert nem akarom, hogy félreértse, többet akarok tőle, de ennyit akarok... Lehetne egyáltalán másképp? Nem is szeretnék ebbe jobban belegondolni. Nem akarok reménytelenül szeretni! (És mi van Lioval? Struccpolitika.)
Valahogy helyre rázódunk, a barátság számára éppen olyan fontos, mint nekem, a puszik megnyugtatnak, kibékülünk. Az újabb vihar akkor lopakodik a fejünk fölé, amikor Liot hozza szóba. Ahelyett, hogy sikerülne kimászni a témából, egyre csak újabb kérdéseket kapok. Végül feladom, hülyeség bármit eltitkolni, és majdnem kitálalok neki, de aztán az utolsó pillanatban csak egy mondattal intézem el.
- Tényleg?- nevetem el magam, amikor azt mondja, ért- Jó neked. - Én sem értem, mi volt, és mi van közöttünk. Egyszer fent, egyszer lent, boldogság és kétségbeesés, óh, bakker... Sosem az történik, amire számítok.
Én Lioról próbálok terelni, ő a kórházról, vicces párbeszédet folytatunk.
- Eddig rossz kezekbe kerültél. Én rád is vigyáznék...- mondom megenyhülve, anyáskodva, ápolónőként. Mennyivel könnyebb lenne vele! Nem hoznánk egymást folytonosan zavarba, az már fix. Bátran adnék neki gyógypuszit, és adhatna ő, ha éppen arra volna kedve. Stb...
Hogy mennyire komolyan beszél, csak az árulja el, hogy lehajtott fejjel beszél, illetve az emlék, hogy amikor egyszer elkísért haza, frászt kapott a kórháztól. (Most már értem a viselkedését.)
Aztán visszatér Liora, az esti programra, én pedig igyekszem megnyugtatni, hogy nem vagyok rohanásban. Nem tudom, milyen programot tervez Lio, egyáltalán tervez-e, és Sebastiannak erre is megvannak a maga elméletei.
- Nagyon kedvelem, amikor beszél..., beszélget- ábrándozok el. Megint elönt a melegség, eszembe jut az a nyári este, amit együtt töltöttünk. - Minél ér többet? - kérdezek vissza, bár nem egyértelmű, hogy a szexre céloz. Tudni szeretném, csak általánosságban gondolkodott-e, vagy konkrétan erre.
Aztán, amikor azt kérdezi, meglepetéspárti-e, elnevetem magam.
- Az biztos, hogy tud meglepetést okozni. Azt viszont nem tudom, szándékosan csinálja-e- mosolygok Sebastianra, jelezve, hogy fogalmam sincs, mire számíthatok tőle.
Ha ennyiben hagyja a dolgot, eszegetünk. Tényleg finom az étel, eteti magát. Ő töri meg a csendet, a hangja szokatlanul bizonytalan. Felállok az üres tányérom mellől, és odalépek hozzá, a vállára téve a kezeim.
- Hacsak ki nem dobsz, maradnék még... Nem terveztem nagy feneket keríteni a találkozónknak. Nem tudok mit csinálni... Valószínűleg nem is maradunk ott- rántom meg a vállam, és ez most olyan ösztönös, észre sem veszem.
Sebastian hajába túrok, megsimítom az arcát.
- Isteni volt a rakott krumpli. Elmosogathatok? - kérdezem kuncogva. Szeretném, ha végre elnevetné magát.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Hétf. Jan. 19 2015, 20:05

-Nos... ez kedves, hogy úgy gondolod, amíg nem találsz valakit addig... nem mondasz nemet, de nekem magától értetődik, ha találsz valakit, akkor nem leszünk többek mint barát. - Erősen kétlem, hogy nekem legyen valakim, ezért meg sem említem.
-Senkinek semmi köze hozzá, nekem csak feléd van elszámolni valóm. Próbálom megbeszélni veled, mert nekem ez fontos... de... tök nehéz. - Mondom és sóhajtok egyet. - Igazából... nem tudom mit vársz tőlem, mit mondjak. Hazudni nem fogok, abban biztos lehetsz. Én örülök ha velem vagy, ha együtt vagyunk, de én nem tudok veszekedni, nem tudom hogy kell. Csak azt érzem, hogy haragszol, de nem tudom miért. Szerintem ez van. - Közlöm, mert azt a szerintemet sem értettem. De örülök, hogy nem mondja ki hogy lerib@ncozta magát, mert engem sértene meg vele. Na jó, engem is. De tényleg nem értem az egészet.
-Amelia... tulajdonképpen... min veszekszünk? - Nekem már ez sem világos, de komolyan. De ilyen sokáig veszekedni sem szoktam, csoda hát, ha elvesztettem a fonalat? Talán ő még tudja.
Aztán mond pár dolgot amin először elképedek, aztán... elpirulok. Utóbbit szerencsére nem érzem, lekötnek a gondolataim.
-Akkor miért könnyebbültél meg, hogy nem arra utaltam, komolyabbat szeretnék tőled? És persze hogy nőkét kezellek, nem vagy már kislány és érett a gondolkodásod és gyönyörű vagy és... összezavarsz. - Köszörülöm a torkom. - Te vagy a leghosszabb kapcsolatom, szerinted miért erőlködöm ennyire, ha nem azért, hogy ne veszítselek el? - Nézek rá, akkor miért veszekszik velem és tesz olyan gesztusokat amikből az jön le, csak erre vagyok jó neki, többre még véletlen se.
Persze a barátság téma miatt nem értem félre, bár lehet nem mentem bele neki eléggé hogy azt hiszem, mint embert nem tart sokra vagy ilyesmi.
Aztán az asztalnál már Lioról kérdezem, vállat vonok az értésre. A mai napom elég értetlen, egy kis füllentés belefér. A kórház persze kedvem szegi, Amelia egyetlen, de markáns hibája a munkahelye. Komolyan, egyéb nincs is.
-És ha nem? Inkább vigyázok magamra ahogy tudok. És szabadnapod is van, nem te vagy benn állandóan. És amilyen peches vagyok, pont nagyon nem érnél rá. - Még a fejem is megrázom hogy kiűzzem a képeket, nem, nem, a kórházat hagyjuk.
Lio, ó, Lio jobb téma. Nekem legalábbis.
Fura, megint fura... olyan... ábrándos? Gyanús. A kérdése zökkent ki.
-Hátö... nem tom, elmentek moziba, ott nem lehet beszélgetni, ha se előtte, se utána nem tudtok, csak egy keveset az olyan... nem jó. Én igyekszem olyan programokat szervezni, hogy sokat lehessen beszélgetni. De lehet azért mert én nagyon szeretek...? - Kérdezem tanácstalan, mert erre nem szoktak visszakérdezni, csak úgy általában mondtam amit, de remélem érti.
-Lehet ő sem tudja. - Mosolygok, én aztán pláne nem tudom, nem is ismerem.
Megebédelünk, de igazából most nem tudom mit szeretne, szóval inkább kérdezek. A szavai és mozdulatai megnyugtatnak, de a mosogatásba beleborzongok és inkább kicsit eltolom magam a székkel és az ölembe húzom ha már itt van mellettem.
-Még csak az kéne, a drága időt mosogatással tölteni... frászt. Inkább csókolj meg. - Vigyorodom el, ha hagyja át is ölelem, megcsókolom.
-Hmm, szóval a nagy kérdőjelért mondtál le... hmmm. - Somolygok rá, cukkolom. - Tényleg kedveled. Remélem pocsékul táncol, még a végén lecserélsz rá! - Vigyorgok, bár fura hogy nem mond sokat. Én órákig tudnék Joshról vagy Eleeről mesélni, de zavarba sem jönnék tőle. Max... egy két részlettől, de az belefér.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Kedd. Jan. 20 2015, 00:12

- Ne már...- dugom az ujjaim a hajamba, és megráncigálom. Lényegében igaz, amit mond, de ez nagyon kegyetlenül hangzik. Ilyen szörnyű lennék? - Ne haragudj, de azt mondtad, hűséges vagy te is. Úgy értettem, te is ugyanígy járnál el az én helyemben. Azaz...- Nem akarok én lenni a fekete bárány. Nem én akarok lenni, aki "szakít". Nem én akarok lenni, aki a másiknak fájdalmat okoz- látom be végre, de nem számolok azokkal a következményekkel, milyen lesz, ha én válok feleslegessé. Ez így sehogy sem jó. Belegondolni Sebastian helyzetébe sem jó. Vagy ő fájdalommentesen át tudna lépni ezeken a dolgokon bármelyik oldalról is nézze? Nem akarom bántani.
Kisiklik alólunk a lábunk, mérgesebben szólunk egymáshoz, néha meggondolatlanul és sértetten. Még soha nem éreztem vele kapcsolatban ilyet, egyre csak nő a feszültség közöttünk, ahelyett, hogy meg tudnánk beszélni, és nekem úgy tűnik, (legalábbis kezdetben), hogy ő nem akar a kapcsolatunkon változtatni azután sem, ha netán lenne komolyabb kapcsolatom. Aztán ezt finomítjuk, és kiderül, hogyan is érti, bár van néhány mozzanata a dolgoknak, ami ezután is frusztrál. Most először érzem hibásnak magamat, hogy ebbe a kapcsolatba belekezdtem; mert Sebastian mindent könnyedén vesz, én meg mindent túlbonyolítok, és eközben mindent magamra veszek. Lehet, most is egyszerűbbek a dolgok, mint hiszem, és csak számomra van jelentőségük. De ebben is tévedek.
- Nem tudom...- vonom fel, majd ejtem le a vállaim, én is sóhajtok. - Nehéz megmagyarázni...- gondolkodom a mondatok között, a plafont nézem, vagy a bútort, még véletlenül se Sebastiant. Mit is szeretnék hallani? Hogy majd ő tart gyertyát? Vagy...? Mit? Mit akartam? Mit képzeltem? Egyáltalán: kinek képzelem én magam, hogy bármit is elvárhatok másoktól?
- Ez csak... váratlanul ért. Sosem hittem, hogy valaha sor kerül közöttünk ilyesmi beszélgetésre. És lehet, hogy az egész felesleges, mert csak feltételeztem, hogy van harmadik, de lehet, ő éppen úgy nem akar tőlem semmit, mint te. Vagy még ennyit sem...
(Csak egy dolgot.)
Most én nem gondolok bele abba, mi lenne, ha egy lány lenne a harmadik, ha Sebastian mondana szép búcsúbeszédet a mi kis kiruccanásainkra. Nagy valószínűséggel éppen úgy le kellene arról mondani... Jaj, előre hiányzik. Az összebújós alvások. A finom érintések. Az orgazmusok... oh. OH!
Elgyengülök, ahogy rám néz, ahogy kérdez. Ki akartam kerülni egy veszekedést, és ez lett belőle. Világoisan látom, hogy én vagyok az oka. Szeretném ezt neki másképp elmondani, szeretném, ha érezné, milyen fontos szerepet tölt be ő az életemben. (És én mit adok neki cserébe? Azért ez elgondolkodtató...)
Kicsúszik a számon, hogy örülnék, ha olyan pasim lenne, mint ő (lényegében örülnék, ha ő lenne az), de ilyet nem mondhatok nyíltan, mert előttem Lio-függöny lebeg és az a takaró, amibe magunkat elkülönítettük egymástól Sebastiannal. Mi nem lehetünk egy pár. Soha. Azaz, több "tény" is azt igazolja, megint hülyét csináltam magamból.
- Téves következtetéseket vontam le..., de most már látom a hibáimat- felelek őszintén, bár a sóhaj értelmezése lehet, hogy megérne még egy-két ajtócsapkodást. Ha belegondolok, hogy azt hittem, egy szerelmi háromszög része vagyok, nagyon elszaladt velem a ló. Pedig valami ilyesmi fordult meg a fejemben. (Tudat alatt talán vágyok ilyesmire? Hiányzik az izgalom az életemből? Mi bajom van?)- Összezavarodtam magam is.
Egyre jobban megenyhülünk egymás iránt, vigasztalón bújunk össze. Beleremegek, ahogy azt mondja, én vagyok a leghosszabb kapcsolata, és ezért erőlködik a megtartásomért. Félek, bármit csinálok, meg fogom bántani. Hiszen nem csak egy harmadik (és nem feltétlenül Lio) lehet majd az oka, hogy ennek a kapcsolatnak, ilyen formában egyszer majd véget kell vetni.
Ha tudná, milyen erős bennem a vágy, hogy a kapcsolatunkat kiterjesszem, nem csak a péntekekre, nem csak a nyelvi órákra a táncra, az együtt alvásra, a szexre..., telán ő is meglepődne. Időnként szeretnék kiszállni a szokott dolgokból, és teljesen mást csinálni, megismerni Sebastiuant más helyzetekben, más körülmények között, mert igenis kíváncsi vagyok rá. Ahogy érdekel akkor is, amikor szomorú, és akkor is, amikor olyan álmos, hogy a nyelve alig forog...
Megbékélünk... ez a lényeg. Igyekszem témát terelni, és egy darabig megy is, mert a rakott krumpli elfogyasztásának közepéig nem is hozzuk egymást újfent zavarba. Aztán ő engem Lioval, én őt a kórházzal.
- Mindig vigyázz magadra!- mosolygok rá, most valahogy nagyon cuki- De ha bajba kerülsz, ne feledd, számíthatsz rám! Rohanok, ha szükségét érzed...- mint ápolónő ajánlom fel magamat, bár ezen túl is léphetnék. Vagyunk annyira jóban, hogy -ha nem is ápolói minőségben, de- szüksége van rám, hívjon. De a témát nem erőltetem, látom, hogy nem igazán tetszik neki.
Aztán Lioról beszégetünk, a tervekről (amiről nem tudok semmit).
- Ja, vagy így!  Azt hittem konkrét dologra gondolsz...- Már megint női aggyal kombináltam, már megint túlértékeltem magam, és azt, ami közöttünk történik...
- Nem, ő nem az a beszélgetős tipus. Képes hallgatni órákon át, vagy blődségekkel kikerülni a kérdéseket, amiket olykor felteszek neki. Nem is mindig alkalmas a helyzet kérdezősködni. És  te is tudod, szörnyű kérdező vagyok. Ha tehetném, mindig hallgatnék. Miért nem vagyok néma? - költői kérdés, persze, nem lenne jó úgy sem. De azért lenne még mit tanulnom, az biztos!
Bevallom, kicsit elmerengek Lion, ha már szóba került, és ahogy felidézem őt, kissé el is merengek ("elszállok" mint lufi a lila ködben)...
Vállat vonok; nem tudom és nem is akarom tudni előre, hogy Lio mit tervez. Ha úgy készülök, hogy vacsorázni hív, vagy elmegyünk valahova, lehet, hogy csalódni fogok. Ha nem készülök semmire, csak hogy megnézze, egyben vagyok-e még, vagy megvan-e még a szobája (ágya), inkább kellemesebb csalódás ér, ha foglalkozik is velem... Tehát... nem készülök semmire.
Olyan érzékenynek tűnik most Sebastian; én is érzékeny vagyok, a kapcsolatunk is annak tűnik most... És fontosnak érzem, hogy ápolgassam őt, magam, minket, ezért úgy határozok, hogy a lehető legtovább kitolom az időt, vele maradok, hogy érezze, ő is fontos nekem, és amíg csak lehet, vele szeretnék maradni.
Ahogy megölelem, fordul felém, ölel ő is, mosogatásnak agyő, a csókja alatt hozzá simulok, elfelejtek minden vitát, haragot.
- Ne légy igazságtalan. Egészen más ember, mint amilyen te vagy...- koppintok egy kicsit az orrára. Igaz is. S ha így van, hogy rajonghatok mégis egyszerre ezért a két fiúért? Sebastian naponta képes bókokkal elhalmozni. Lio ritkán mond kedveset, de azzal hegyeket lenne képes megmozgatni. Sosem feledem el majd, amit nekem mondott, és senki sem lesz képes hasonlót mondani nekem. Egyszeri és megismételhetetlen alkalom, egyszeri bók, nem visszajátszható...
Sebastian ráérez, hogy kedvelem, csak bólintok, némán, aztán nevetve vállat vonok. Nem tudom, hogy táncol.
- Azt hiszem, vannak dolgok, amiben te vagy utolérhetetlen...- mondom kedvesen Sebastiannak, aztán -ha engedi- újra hozzá bújok, megcsókolva őt.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Kedd. Jan. 20 2015, 00:51

Látom már lassan ő is kikészül, de akkor ketten vagyunk. Kellett nekünk ebbe belemenni, de most már addig beszélünk míg béke nem lesz. Legalábbis remélem.
-Igen, ugyan így. Éppen ezt magyarázom, hogy megértelek. Ha most szakítani jöttél volna, mert találtál valakit, fájt volna, mert hát na... de természetesen megértettem volna. Mi a baj, Amelia? Rossz... hogy csak így vagyunk? Hogy ez amolyan se ilyen, se olyan állapot? - Kérdezgetem, mert nem értem mi a baj, továbbra se. Na jó, lehet mégis gyengeelméjű vagyok.
Aztán rákérdezek mit akar hallani tőlem, miért is veszekszünk még, de ebből arra enged sejtetni, tetszik neki valaki. Akkor ezek szerint mégsem lőttem nagyon mellé az elején, vagy ilyesmi.
-Ha nem próbálod meg vele, sosem derül ki, nem igaz? - Erre okosabbat nem tudok mondani, bár inkább meglepődött vagyok már, mint haragos. - Amúgy... most ne értsd félre, de... ha nem akarnék semmit, nem ülnél itt. Akarni akarok, sok mindent akarok tőled, bár szebb a szeretnék, de érted. Nem vagy közömbös Amelia, nekem nincsenek egy éjszakás kalandjaim, legalábbis ritkán. De... azok sem olyan elítélendőek. Van hogy kellemes az is. Attól tartok, túl szigorú vagy magadhoz. Próbálj ki mindenfélét, ez nem... bűn. A szexualitás ma már egyáltalán nem tabu. Tudod hány szexshop van csak a harmadik sugárúton? - Mosolygok rá, hogy érezze, lazább a világ mint ő, be kéne látnia.
Aztán tovább kérdezek, hátha okosabb leszek, de csak zavarba hoz. Főleg hogy még jobban összezavar.
-Na várj... most... milyen téves következtetések? Amelia... te... mint embert, milyennek tartasz engem? Vagy... szóval... nem is tudom... csak a szexért vagy velem? Vagy.... olyan mintha egyszer megsértenél, aztán bókolnál, aztán visszavonnád... Sok hibám van, én azt elismerem, de nem szeretnék annyira naiv lenni, hogy többet lássak a dologba, mint amit te valóban tartasz róla. Vagy rólam. Nem vagyok egy... nos... sok minden nem vagyok, lehetnék sokkal jobb barát, férfi, mindenféle egyéb, de... annyira összezavarsz, hogy mit is gondolsz rólam, vagy velem kapcsolatban és nem akarok csalódást okozni, de úgy érzem, csalódsz bennem... és ez... fáj. - Sütöm le a szemem, asszem megkapom a nyafogós plecsnit. Nem direkt, de komolyan nem tudom mit gondol. Főleg rólam. Mert előbb azt mondja, elfogadna egy olyan pasit mint én, aztán meg azt, tévesen következtetett... most akkor mi van?
De az ebédnél témát váltunk, az is kell, talán jobb is.
-Hmm... házi ápolást is vállalsz? Nyugi, nátha miatt nem hívlak. - Mosolyodok el kicsit, hálásan, mert ha tudná mennyire rettegek a kórház vagy a doktorok gondolatától, nem is tudja mennyit jelent, hogy kikerülhetem őket, ha valami bajom akad és jó lenne ha valaki rám nézne. Az hogy amúgy keressem, már adódik magától, bár még tanulom, hogy elmondjam a gondjaim a barátaimnak. Elee és Josh rengeteget segítenek ebben, hogy merjek beszélni.
-Öhm, nem, csak úgy, általában... nem tudom miket szoktatok csinálni, hogy konkretizáljak. - Vallom meg, mert én max akkor tenném.
-Én szeretek veled beszélgetni. - Nézek értetlen, mert az előbbi civakodás ellenére én igenis jókat beszélgetek vele. - De vannak ilyen hallgatag emberek, halld ki a csendből a szavakat. Az egyik női ismerősöm hasonló, szerintem utálja, hogy mennyit fecsegek, de azért... apránként ő is megismerhető. Ha mást nem a szokásai alapján. - Mosolygok, mert Allegrát írtam le, hát ő aztán nem valami beszédes!
De azért kicsit félek mennyire maradt benne tüske az előbbiek miatt, na meg most nyugodt szívvel mondhatja, dolga van és megy, de reménykedem benne, marad még.
Szerencsére az ölembe ül és a csókot is hagyja, jól esik bújni, közel tudni, érezni. Nagyon is.
-Hmm, igen? Pocsék a franciája, rövid a haja és nincs rajta sebhely. - Felsoroltam Phoenixtől kapott érdemeim negáltját, de vigyorgok, nevetek, az belül azóta is fáj, de nem mondanám Pheonixnek, főleg mert lehet csak ki akart akasztani. Ki tudja. Mindenesetre sikerült neki.
-Úúú, ilyet is ritkán hallok! - Nevetek és hagyom a csókot, én ne hagynám? Ölelem is védelmezőn, le ne essen, érezze magát biztonságban. Amúgy is, most valahogy duplán jól esik, de szöget üt a fejemben, amit mondott arról, hogy van egy harmadik aki lehet nem is akar semmit, meg ahogy Lioról beszél... nem vagyok féltékeny típus, de kíváncsi igen, na meg... ha van jelölt a képben, jó lenne tudni, legalább lelkileg felkészülnék, hogy esetleg bekövetkezik a mai félelmem.
-Amelia... említetted a kanapén még, hogy... van valaki aki... nem tudod szeretne-e tőled valamit. Liora gondoltál? Tetszik neked? - Láthatóan nem kerítek nagy ügyet neki, érdeklődöm kedvesen, simogatom és puszilgatom, hiszen attól hogy tőlem nem akar komolyabbat, mástól akarhat. És mint mondta Lio egész más, szóval ki tudja.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian   Today at 22:19

Vissza az elejére Go down
 

Minden végzet nehéz ~ Amelia és Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Sebastian-Reev "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"
» Secrets - Zin & Amelia
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-