Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Szer. Júl. 02 2014, 00:30

Nah, tényleg egyre felkapottabb vagyok tanárként, ha ennyi diákom lesz lassan kilépek a rádióból. Bár nem, ott nem tartunk természetesen. Újra egy hölgy, kellemes hölgyekkel franciául csevegnem, nem mondhattam nemet. Igaz ő kezdő, de ez sosem zavart. Egyeztettem vele időpontot, megadtam a címem, hogy itt lenne az óra, szerencsére nem zavarta. Mivel meleg van szokásomhoz híven készítek egy kis limonádét rendes citromból, kevés cukorral és a konyhába kipakolok pár dolgot, mint szótárak, szószedetek, a laptop-omon, amiről adok neki anyagot. Kértem hozzon egy pen drive-ot ha van neki, vagy egy dvd-t és akkor adok neki mindenféle segédanyagot.
A mosatlan edény kivételesen és nyolcadik csodaként nincs elől, mert kipakoltam a mosogató gépet és minden mást bepakoltam, épp mos a kis drága. A fürdőben meg összedobáltam a ruháim a szennyesbe, mióta több a vendégem, nem ott veszem le a ruhám ahol épp jól esik.
Most épp a konyhában ülök és nézegetem át a szószedeteket, hogy melyiket adjam oda majd először.
Ha hallom a csengőt vagy a kopogást felállok és ajtót nyitok széles mosollyal (már meggyógyult a szám, az orrom, és a kezem, csak az oldalam van félig rossz állapotban még). Egy fekete ing van rajtam és a fekete farmernadrág még amit nem rég vettem mikor Nanát megismertem. Tényleg jó vétel volt...
-Üdvözlet, Amelia ugye? Fáradj be! - Nyitom ki neki az ajtót ha nem tévedtem, majd elkérem a kezét egy kézcsókra.
-Sebastian Drayton, a leendő tanárod ha a mai óra után is így gondolod! Kérlek vedd le a cipőd és foglalj helyet! - Mutatok a konyha fele, ahol kihúzom neki a széket. Én mezitláb vagyok, de tisztaság van és van padlófűtés is ha kéne neki, bár még nem használtam szerintem sosem. Szerintem nem hideg a padló.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Szer. Júl. 02 2014, 01:58

Pár hétig voltam otthon, Magyarországon, és ezalatt összeszedtem magam. Nos, nem az anyám segített, de ezt hagyjuk. Meglátogattam a régi munkahelyem, elbeszélgettem egy pár régi kollegával, és összefutottam néhány osztálytársammal is. Nem terveztem sokáig maradni, de mint kiderült, az egyikük épp most készül férjhez menni, és volt olyan kedves, hogy meghívott. Nem mondtam nemet....Volt okom (és időm) elmenni kozmetikushoz és fodrászhoz, akik jó és praktikus ötletekkel láttak el, és átgyúrattam a testemet, ami először fájdalmasnak tűnt, aztán pedig nagyon hasznosnak, mert napok múlva úgy éreztem, minden fáradtság és fájdalom eltűnt a hátamból. Mintha kicseréltek volna.
Így, megújulva tértem vissza második otthonomba, Los Angelesbe, apámhoz, bár eldöntöttem, hogy nem nála, hanem az albérletemben fogok lakni, akkor is, ha egyedül leszek (mert a lányok elköltöztek a pasijaikhoz). Eldöntöttem, hogy a szabadidőmben is lefoglalom magam, tanulni fogok és utazgatni, és ezért, amikor megláttam a hirdetést a nyelvtanulásról- azonnal rá is csaptam. Francia! Remek! Úgyis meg akarom nézni Párizst...
Térdig érő szűk szoknya és lezser blúz van rajtam, a hajam (nem szándékosan) francia csattal feltűzve. Korábbi szokásomtól eltérően magas sarkút húztam, és sminket is tettem fel. "Nőcis vagy"... -ezt mondta a kozmetikus, ezt mondta a fodrász is, lassan magam is elhiszem. "Használd a tested!"- ezt valaki más mondta, de igaza volt... használni kell. Vagy ki kell használni. Mindegy.
Nem sok holmi van nálam. Nem kellenek füzetek, könyvek, a tanár "úr" azt mondta, elég egy pen drive, azon majd ad anyagot.... Ó, mire nem jó a technika! Gyalog megyek, útközben elnyalok egy fagyit, nagy a hőség, kell a hideg. A napszemüvegem mindaddig a szememen van, míg be nem érek a lépcsőházba, az adott címen, aztán a fejemre tolom. Gyalog megyek fel az emeletre, és ellenőrzöm a nevet az ajtón, mielőtt bekopogok.
Fekete ingbe és farmerbe bújt fiatal férfi áll az ajtóban, aki szívélyesen üdvözöl (a keresztnevemen). Fiatal, kedvesnek tűnik és ebben a feketében betegesen soványnak (és sápadtnak). A haja félhosszú, olyan modell-féle lehet, újságokban legalábbis ilyesmi pasikat látni. A kezemért nyúl és megcsókolja. Ekkor lesz belőle úriember. Nem hiszem, hogy apám üzletfelein kívül bárki más kezet csókolt volna nekem (hacsak nem viccből).
- -Szólíthatlak én is a keresztneveden, Sebastiannak? - kérdezem tőle, szintén tegezve. Mennyi lehet? Mint én? Pár évvel idősebb? A kisfiús arc gyakran megtévesztő, ráadásul rajta még arcszőrzet sincsen... Vajon puha lenne? Vagy szúrós, mint a tüske?
Ahogy kéri, kibújok a cipőimből, -a lábam hálásan mond köszönetet-, majd a mutatott irányba megyek. Igaz, konyhát mondott, de ahogy látom, egy légtérben van a nappalival, és van lehetőségem kicsit körülnézni. Bár nem e célból vagyok itt, és talán nem is illik, azért nem tagadhatom meg a szemeimet. Az asztalon néhány könyv, a legfelső egy szótár, kinyitva pedig egy lap top. Képernyőkímélőnek két fiúcska képe. Kihúz nekem egy széket, arra ülök le.
- Köszönöm- mondom neki, és várakozón nézek rá.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Szer. Júl. 02 2014, 02:18

Kopogtatnak, ajtót nyitok és kezet csókolok, meg kell hagyni, gyönyörű tanítványaim vannak. Miért nem a francia csókot oktatom? Na mindegy, nem vagyok telhetetlen.
-Hogyne, természetesen, örülnék neki! - Nem szeretek magázódni, sokkal könnyebb úgy tanulni hogy nincs formalitás.
Leül, majd én is követem, egyelőre nem messze tőle, mert mutogatni akarok a gépen dolgokat.
-Nos, kedves Amelia, kezdjük azzal hogy szigorú tanár vagyok, ne tévesszen meg a charme-os mosolyom. - Mosolygok rá valóban csábosan, aztán csak vigyorgok. - Javarészt csak franciául fogok beszélni hozzád, egyrészt hogy szokd a nyelvet, másrészt azért, mert így ha akarod ha nem használnod kell a meglévő tudásod. A szavak is jobban rögzülnek majd, higgy nekem. Ez eleinte megterhelő lesz. Nagyon. - Nevetek kicsit, de jobb ha tisztában lesz vele. - Azonban azt kell mondjam én nem tudlak megtanítani franciául. Akkor tanulsz meg, ha te is akarod és gyakorlod én csak segítség lehetek, egy társ, aki egyengeti az utad. Ebben a mappában amit megkapsz - simogatom meg finoman a tapi padot a gépen - rengeteg hanganyag van, nyelvtan könyvek, kiejtés segítő anyagok. Én Franciaországban nevelkedtem így anyanyelvi franciát hallhatsz tőlem, párizsi dialektussal. Szeretném ha minden órán beszélgetnénk az óra felében, kivéve ha olyan céllal jöttél, hogy az írásos kommunikációd akarod fejleszteni, mondjuk mert levelezel, akkor az más. Szóval az első kérdésem, miért szeretnél franciát tanulni? - Fordulok a testemmel is felé érdeklődve, végig mosolyogtam, mindig nagyon érdekes új diákkal foglalkozni, mindben ott a lehetőség hogy idővel nekik is életük részévé váljon ez a nyelv.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Szer. Júl. 02 2014, 04:17

Szimpatikus, hogy a keresztnevemen szólít, ez számomra is közvetlenebb, mintha a családnevemet használná, bár bizonyos gesztusokat megtart (mint például a kézcsók, vagy hogy kihúzza nekem a széket). Tetszik, hogy mezítláb járkál a lakásában, én is szeretem a talpam a hűvös kövön. A lábam most különösen ujjong, nincs hozzászokva a magassarkú cipőhöz, pedig most abban tipegtem ide.
A konyhába invitál, ami tulajdonképpen a nappali része, nem is kifejezett konyha. Megcsodálom a lakását; tágas és mégis nagyon lakályos, világos és szellős, anyámnak is biztos nagyon tetszene (Furcsa, hogy most ő jut eszembe, és nem apám; ez csak azzal magyarázható, hogy az elmúlt hetekben kénytelen voltam mindenről meghallgatni a véleményét. Leginkább engem kritizált: "Istenem, milyen sovány vagy, milyen nyúzott vagy, alszol te eleget, nem drogozol, ugye?" És a jó tanácsai: "aludj többet, egyél többet, ne aggodalmaskodjál, olvass, tanulj..." Nos, az utolsót legalább megfogadtam. Legalábbis azon vagyok.
A pasinak humora is van, mindjárt kiderül, ahogy asztalhoz ülünk. Próbálok komolyan válaszolni, de alig bírom visszatartani a nevetésem.
- Igenis, értettem. Megterhelő lesz, hogyne- igazat kell adjak neki, az angollal is megszenvedtem, hiába ismerkedtem a nyelvvel otthon, igazából csak  itt tanultam meg.
Elneveti magát ő is, talán csak nem olyan szigorú, ahogy állítja. Egyáltalán, régóta tanít? No, majd megkérdezem. Azonban most övé a szó, és ki is használja (szerencsére, angolul), így valamennyit róla is megtudok. Szóval Párizsban nevelkedett. Legalább lesz kitől információt szerezni, mennyi időre érdemes menni, mit érdemes megnézni...  
- Pontosan ezért jöttem...- mondom neki határozottan- tanulni...
Sosem voltam az a típus, aki várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. Sokan azt hitték, csak törtető vagyok, pedig ami érdekel, abba bele tudok szerelmesedni. (Legyen az személy, élettelen dolog, vers, dal vagy film...). Szóval, ha az első óra elnyeri a tetszésem, biztos lehet benne, hogy rendes diák leszek és szorgalmas.
Ahogy kérdez, felém fordul, hát én is felé fordulok egy kicsit. Leteszem a napszemüvegem az asztalra, közben a szárával kihúzok néhány tincset a hajamból, de nem igazán foglalkozom vele.
- Sok a szabadidőm- kezdek bele - Utazgatni szeretnék. Gyerekkori vágyam, hogy eljussak Franciaországba, és nem szeretném, ha eladnának...
Elnevetem magam, aztán bocsánatot kérek.
- Ne haragudj... Szóval az utolsó tagmondatom (az "és" után) ne vedd figyelembe, minden más igaz. De mondjuk az nem árt, ha nagyjából értem, miről beszélnek körülöttem és én is ki tudom fejezni magam, ha szükségem van valamire...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Szer. Júl. 02 2014, 16:02

-Háhá, most még nevetsz, pár hét és a nevem lesz az új szitok szavad! - Kuncogok. - De ha ezen túllendülünk nagyon klassz lesz, hidd el. - Mosolygok rá biztatólag.
-Ez remek! Akkor már csak gyakorolni kell és pár hónap múlva már folyékonyan beszélgetünk! - Vigyorgok, én bízom benne hogy így lesz.
Aztán felé fordulok, kérdezgetem mit szeretne kezdeni a francia tudásával.
-Jaj, dehogy adnak, bár tény nagyon csinos vagy! - Kuncogok. - De ne egyedül menj, partnerrel kellemesebb. - Mosolygok rá. - De társalgási szintre akár nyár végére is eljuthatunk attól függően mennyit gyakorolsz. Mikor szeretnél utazni? - Érdeklődöm meg, mert ha hamar, szigorúbbra veszem a figurát.
-Amúgy a franciák java tud angolul, de azért csak jobb ha érted mi van kiírva és tudod anyanyelvi környezetben gyakorolni a franciát. Főleg a kisebb falvak, ha mész, gyönyörűek, oda nem árt. - Mosolygok melegen, kicsit hiányzik. Jó lenne elmenni, de nincs kivel. Bár talán Phoenix eljönne velem, bár nem tudom. Nem biztos hogy együtt akarna velem lenni pár napig amolyan non-stop.
-Kérem a pendrive-od és addig el is kezdhetjük. Próbáld meg elmondani mit mondtam és mondd majd vissza franciául, persze magadra értve, segítek majd. - Mosolygok, ha adja a kütyüt elkezdem neki másolni és aztán mosolyogva felé fordulok és elkezdek franciául beszélni, de lassan és tagoltan.
-A nevem Sebastian Drayton. - Teszem a kezem a mellkasomra, kis ingyen activityt is kap mellé. - Én huszonhét éves vagyok. - Mutatok egy kettest és két kézzel hetet. - Tudom, nőtől ilyen nem illik kérdezni, nem kérem el a személyid, mondasz ami jól esik! - Kacsintok rá.
-Franciaországban születtem, brit származású vagyok. - Mintha egy csecsemőt ringatnék, majd lefordítom neki a második felét a mondatnak, mert ennyire jó én sem vagyok ezt hogy kéne elmutogatni.
-Fekete, hosszú hajam van, kék szemem, magas vagyok, vékony. - Írom le magam közben megfogom a hajam, majd végighúzom, aztán a szememre mutatok, majd a fejem búbjától leviszem a kezem és vissza, mutatva fölfele, hogy én magasnak titulálom magam, azután két kézzel az alkatomra utalok és mutatom vigyorogva a kisujjam. Na nem mintha látszatra kövér lennék, de így egyértelműbb.
Elveszek egy üres lapot az előttem lévő stócból és egy tollat és írogatni is kezdem neki a mondatokat. Gyorsan írok, de olvashatóan, bár nem teljesen nyomtatottal, va benne némi folyóírás, ettől kissé díszítettebbnek hat. Ha bármit nem tud angolul beszélek hozzá először.
Szeretném ha kipróbálná magát, ha megszólalna, ha lenne némi sikerélménye hogy már pár alap dolgot el tud mondani. És mivel leírom neki, meg is marad.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 03 2014, 01:57

- Gondolod?- nézek rá. Nem nagyon szitkozódom, bár egyszer elátkoztam még az Istent is. - Minden kezdet nehéz. De ha bármikor úgy látod, reménytelen vagyok, kérlek, őszintén mond meg, ne raboljam feleslegesen az időd. És akkor megtanulok, mondjuk... görögül...- Elviccelem a végét, bár amit mondtam, komolynak szántam. Nem lenne jó, ha fölöslegesen ölné belém az idejét.
Optimista vagyok. Tudom, hogy képes vagyok tanulni, tulajdonképpen szeretek is, csak nem a saját káromon. Bár néha azon is kell. Mindegy, nem azért vagyok itt, hogy az elcseszett életem felett keseregjek, hanem, hogy megtanuljak franciául. Amit elrontottam, azt meg úgy sem lehet helyrehozni. Majd az idő begyógyítja azt a sebet is.
Finoman bókol nekem, udvariasan, és ennek megfelelően reagálok rá.
- Köszönöm- még talán egy mosolyra is futja, hiszen én sem gondoltam komolyan, hogy el akarnának adni, ez csak olyan mondás mifelénk, de aztán a partner kérdés kicsit elszomorít- Ezen még nem gondolkodtam- mondom, és szerencse, hogy rákérdezett, mikor utaznék, mert a válaszom akár értheti erre is. - Idén? Jövőre?
Kivel mehetnék? Kivel mennék? Egyenlőre senkim sincs, akit ilyen céllal magammal cipelnék. Mondjuk, egy olyan romantikusnak tűnő fiatalembert, mint amilyennek Sebastian tűnik, el tudnék képzelni. Már csak azért is, mert anyanyelvi szinten tud franciául, mert udvarias, mert kedves, mert csibészes a mosolya, mert biztos nem hagyná, hogy unatkozzam, azt meg pláne nem, hogy félre értsenek (mások vagy mi egymást). Mi jut eszembe? Már megint akaratlanul hasonlítgatok. Lio kitörölhetetlen emlék lesz a szívemben, de rácsuktam az ajtót. Nem kukucskálhatok folyton vissza, ha tovább akarok lépni.
Szerencsére, Sebastian nem hagyja, hogy elkalandozzanak a gondolataim, és elkéri az adathordozómat, hogy anyagot másoljon rá, és míg az dolgozik, bele is vágunk a tanulásba. Nagyon édes, mert ahogy beszél, mutogat mellé, mintha nem lenne egyértelmű, mi lenne az óra anyaga. Főleg, hogy a nevével kezdi.
Bólogatok. És röviden kommentálom, mit mond (nagy valószínűséggel). Hogy visszaadjam, amit mond, nehezebbnek tűnik, bele-belelesek a papírba, amit leírt nekem.
- Értem. Bemutatkoztál. Huszonhét éves vagy. Tényleg? Nem gondoltam volna! Upsz, bocsi- kapok a számra, mert feleslegesen dumálok. Ő is közbeszúr valamit, a koromra vonatkozóan. Aztán megpróbálom én is elmondani, több-kevesebb sikerrel:
- A nevem Amelia Siemon. Hogy mondják a huszonnégyet? - Hogy telik az idő! A napokban lettem 24 éves. Anyámnak eszébe se jutott. Apámnak se. Nem mintha számítana. Ha Sebastian kisegít, megismétlem- Huszonnégy éves vagyok.
Mennyivel lágyabb nyelv a francia, mint az angol! Csupa l, n, ö, e...
- Franciaországban születtél. Angol vagy... Magyarország(on) születtem, magyar vagyok- nézek rá, kicsit kérdőn, mert nem tudom, hogyan kell ejtenem ezeket a szavakat. Angolosan ejtem, el is húzom a szám. Kicsit idétlenül hangzik, de majd kijavít, ha nem jól mondom! Elvégre ez az első óra.
A hajára mutat, és magára, és fordítom , mintha érteném, pedig csak az activityje jó:
-Hosszú?.. hosszú, sötét... bocsánat, fekete hajad van, a szemed kék, magas és sovány vagy... azaz vékony...- Kijavít, ha valamit rosszul fordítok, és aztán rajtam a sor. A papírra nézek.
- Hosszú,  ... barna hajam van, a szemem ... zöld, magas vagyok és vékony. - mondom franciául. Nem tűnik franciának. Ez éppen olyan, mint amikor először szólaltam meg angolul. Katasztrófális volt! Most sem túl jó a helyzet, bár igyekszem. Képzelem, milyen jót mulat rajtam magában. Én is mulatnék. Majd tanítok neki egy-két magyar nyelvtörőt. Akkor majd lehet, jobban érzem magam. (Á, dehogy!)
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 03 2014, 02:21

-Tapasztaltam, tudod amikor napokig csuklasz kombinálni kezdesz. - Ugratom.
-Áh a görög is csodás, görögül én is megtanulnék! - Kuncogok. - De nincs olyan hogy reménytelen, verd ki a csinos fejedből. Maximum neked több idő lesz, de semmi sem lehetetlen. A francia pedig könnyen gyakorolható nyelv. - Mosolygok, ugyan, remek tanítvány lesz.
-Gondolkodj rajta. - Noszogatom mosolyogva, szerintem ketten sokkal kellemesebb, nem magányos és biztos a nevetés vagy a társaság. Na meg ha hamarabb foglal jegyet olcsóbb és könnyebb szállást foglalni.
Kuncogok hogy nevet a koromon.
-Örök botrány tárgya, hogy nem csak huszonkettő. Valaki azt hitte heccelem. Úgy nézek én ki? - Vigyorgok csibészesen, érezze velem lehet nevetni, rajtam is, nem veszem fel. Érezzük jól magunkat és franciázzunk. (már nem úgy habár átvitten sem lenne ellenemre.)
Aztán megosztom vele a korát franciául, ő annyinak tűnt, nem tévesztett meg a szemem.
-Jó! Folytassuk! - Adok neki pozitív visszajelzést, hogy ügyesen megtette a kezdeti lépéseket.
-Igen, ó tényleg? Majdnem jártam ott. - Mosolygok. Európa szerte majdnem mindenhol voltunk, de az az ország nagyon kicsi volt a szüleimnek, nem mentünk. Közben elmondom franciául hogy mondják a szülőhazáját.
-Nem érezni a kiejtéseden, ha angolul ilyen jól megtanultál, akkor a francia sem lesz nehezebb! - Biztatom lelkesen, érdekes lány annyi szent.
Mosolygok, bólogatok.
-A sovány franciául "maigre". - Mondom, mert soványnak nem mondanám magam.
-Ügyes vagy! Látod, menni fog az. Csak a magánhangzóidon finomítsunk. A franciában vannak orrhangok, mint a lengyelben is. A magyarban nem tudom van-e, úgy sejtem nincs. Próbálj utánozni, rá fogsz érezni.
Mondok is neki pár szót amiben van ilyen magánhangzó, mutatom mondja velem, tegye a nyakára a kezét hogy érezze hogy remeg, szakszavakkal is közlöm hol képzi a hangot, de csak érdekességként. Valakinek így könnyebb elképzelnie mit rezegtessen ilyesmi.
Elmagyarázom a nemeket és a személyes névmásokat, táblázatosan leírom neki, ez egy kis pihenő, nem kell beszélnie.
-Kérdezz mi érdekel és lefordítom, majd válaszolok. Játszunk kicsit! - Bármit kérdezhet, rólam, másról, ami érdekli és szeretné franciául hallani, visszamondani. Ez elég jó kedvcsináló szokott lenni, bár tény, nem mindenkinél.
Amúgy néha maximum megmosolygom, de nem nevetem ki a kiejtés miatt, elvégre ha nem figyelek nekem francia akcentusos brit kiejtésem van ami... nem a legszebb. De most nem fogja hallani, elvégre figyelek nagyon hogy beszélek.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 03 2014, 04:04

- Azt nem mondtam, hogy nem foglak emlegetni- a csuklástól nem tudom megmenteni, gondolom, Nagy Fehér is is kezeltette magát annak idején. Utóbb meg Lio. Bár őrá csak gondoltam, nem nagyon beszéltem róla senkinek. Mintha szégyenfoltja lenne az életemnek, holott nem az. Mi lehet vajon vele?
Kinevet. Érzem, hogy most mulat rajtam. Nem tehetek róla, nem a magabiztosságomról vagyok híres. Magamnak mindig úgy magyaráztam, ha pozitív visszajelzéseket kapok, jól működöm. Ha bizonytalanságban vesz körül, én is elbizonytalanodom. Talán a munkám az egyetlen kivétel, többnyire írott szabályokat követünk, bár a a szabályok nem egyénre szabottak. Fontos pedig, hogy kit hogyan közelítünk meg... Bár néha azzal is mellé lehet fogni.
Bólogatok.
- Nálunk azt mondják: "Nincs lehetetlen, csak tehetetlen", azaz minden rajtunk múlik. Mennyire akarjuk... - gondolatban megint máshol járok, finoman megvonom a vállam. Nekem lehet, hogy több idő lesz. Nekem minden több időbe telik. Ismerkedni, közel engedni, szeretni, elfelejteni. De most nem erről van szó, tudom én. Tanulásban szorgalmas vagyok. Kár, hogy nem minden ilyen egyszerű, mint nyelvet tanulni. Az optimizmusomnak adok hangot, én jó tanítvány leszek!
- Majd felírom a többi közé- mármint, amin gondolkodnom kell. Anyám hosszú listát nyújtott be nekem. Nem vette észre, hogy már nem tizenéves kamasz vagyok, bár akkor nem voltam lázadó, most kifejezetten annak tartott, mert nem azt csináltam, amit ő diktált, hanem amihez nekem volt kedvem.
Mielőtt nagyon elcsaponganának a gondolataim egykori szeretteim felett, Sebastiannal belevágunk a francia nyelv ismeretébe. Azaz, elkezdünk franciául társalogni. Azaz inkább ő, én csak ócska utánzata vagyok egy ararát papagájnak.
- Nos, valóban fiatalabbnak nézel ki a korodnál..., de szerintem ez nem botrányos. Talán elkérték a személyidet, amikor piát vettél a sarki boltban? - Olyan ártatlan az ábrázata, hogy feltételezni sem tudnék róla rosszabbat. Lazább vagyok, ő is közvetlenebb, miért ne?
Aztán beszélgetünk. Kis túlzással, oké, mert ez még nem igazi társalgás, de rávesz, hogy próbálgassam a francia kiejtést, és bár kezdetben szörnyen érzem magam, az apró javaslatait megfogadva igyekszem őt (még mindig) utánozni. Úgy tűnik, valami ragadt rám, mert megdicsér, aztán folytatjuk tovább, kissé nagyobb önbizalommal. Aztán veszünk egy kis nyelvtant, egyenlőre még számomra átláthatatlan, de segít, hogy táblázatba írja le őket. Vizuális tipus vagyok, így gyorsan rögzülni fog.
Később egy játékra invitál, ez meglep egy kicsit, és egy pillanatra elgondolkodom. Mit is kérdezhetnék tőle? Angol nyelvi leckék jutnak eszembe: család, egészség, hobby, utazás... Ezek a témák kerülnek elsőként előtérbe.
- Beszélnél nekem egy kicsit Franciaországról? Akár egy emlékedről, tudod, valami... - személyesről- hogy te miért szereted...- Mert szereti, szerette, biztos vagyok benne. Az előbb nyilvánvalóvá vált, hogy Sebastian nem egy érzéketlen... (bunkó. Oké, Lio sem az. Csak jobban esik így gondolni rá.)
Teljes testtel fordulok felé, amíg beszél. Nem csak az érdekel, ahogy beszél (bár a francia nyelvnek különös dallama van), hanem azt is, amit mond. (Mert mindent lefordít, ugye). Hetek óta most érzem magam igazán jól. Kivéve az esküvő napját. Az hatalmas volt!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 03 2014, 04:33

Nevetek, jól van. Nem bánom, bár nem szoktam csuklani ami két dolgot jelenthet: 1 nem hiányzom senkinek 2 babonás marhaság az egész. Én remélem hogy utóbbi.
-Ez teljesen igaz. Én is vallom. - Kár hogy én sokszor vagyok tehetetlen, hiába cselekednék.
-Tégy úgy. - Mosolygok rá, ezek jó dolgok, jó gondolkodni rajtuk.
Nevetek, még csak az kellett volna!
-Nem, nem szerencsére nem. Csak általában ha tolmácsolok tapasztalt személyeket keresnek, némi korral, és nekem sokszor félrevezető a külsőm. - Mosolygok. - De szakáll nélkül helyesebb vagyok! - Kacsintok és nevetek, de tény, sok lány ezt mondta, nekem meg nincs ellenemre ez a külső.
Írom neki a kezdeti lépéseket, szavakat, fordításokat, ahogy elnézem gyorsan tanul. Remek, pár hét és jobban átlátja majd a nyelvet.
Szabad kezet engedek neki, kérdezhet miről hallani szívesen tőlem franciául, milyen témában érdeklik szavak, kifejezések. Persze Franciaországot mondja, elmosolyintom magam.
Bólintok és mesélek, franciául, de fordítom neki mondatonként és szavakat, kifejezéseket írok fel neki közben, de mivel jobban felém fordult önkéntelenül én is teszem, oldalt ülve írok a lapra, láthatóan nem zavar.
-Öt éves koromig Franciaországban éltem, a bébiszitterem francia meséket olvasott, az első lány akit megpusziltam francia volt, Anette. Később a családommal vissza-vissza jártunk, de csak pár hétre vagy hónapra. Amikor egyetemista voltam ösztöndíjjal fél évre kimentem a Sorbonne-ra, ott végeztem el pár tárgyat a francia szakomból. Kollégiumban laktam, először éltem külön a családomtól, ami egyszerre volt fájó és kellemes. Kinn tanultam meg főzni és sütni, a francia emberek kedvesek, vidámak és olykor bohókásak. Imádom a művészeteket és a Louvre eszményi. Az Eiffel-torony kivilágítva, ősszel egyszerűen pazar látvány. Nem tudtam sosem megunni teával a kezemben hogy a padon ülve nézzem. - Mesélek neki mosolyogva, közben írogatva, de java részt a szemébe nézve.
-Miért pont Franciaország az úti célod? - Kérdezem meg, de lefordítom neki. Nem kell még franciául válaszolnia, de én jegyzetelem majd neki ami fontos.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 03 2014, 05:24

Tetszik, ahogy nevet. Szeretem a mosolyt magam körül. Felszabadító érzés, bár nem emlékszem, hogy nagyon vicces dolgot mondtam. Talán a fejembe lát? Mert az vicces volt, amit gondoltam. Szerintem.
Egyetértéséről biztosít, amikor a tanulásról beszélünk. Én is tudom jól, hogy nekem kell akarni, nélkülem a legideálisabb tanár sem tanít meg semmilyen idegen nyelvre (de másra sem). Szóval, rajtam nem fog múlni, én beleadok anyait-apait, aztán kiderül, a francia nyelv szeret-e engem.
Azt hiszem, rá villannak a szemeim, amikor a listámról beszélek neki. Nem rá vagyok mérges, csak az a lista tele van felesleges dolgokkal. Legalábbis olyanokkal, ami anyám számára fontos, és nem nekem. Apámat ezért kedvelem jobban. Nem akarja az életemet irányítani. Meghallgat, és ha tanácsot kérek tőle, meg is osztja velem a véleményét, de azt sosem erőszakolja rám. Azt mondja, élni kell az életet, nem csak lézengeni benne, és ez számomra épp elég. Vannak dolgok, amikről határozott elképzeléseim vannak, és ilyen a munka, ilyen lesz majd a család is, csak kell találnom hozzá egy normális pasast. Az nem megy egyik percről a másikra...
Sebastiannal aztán elkezdjük a lényegi órát, és nagyon kedves, ahogy segít, igazán könnyű dolgom van vele. A korán rögtön meglepődöm, és ezen egy kicsit el is beszélgetünk. Hihetetlen, milyen könnyedén oszt meg az életéről információkat. Mással miért olyan nehéz ez? Lioval pontosan a lényeges dolgokról nem tudtunk beszélgetni; azt hiszem, jó néhány dolog számára sem volt világos egészen az utolsó együtt töltött estéig, pl. Revről... Én is hibás vagyok. De még mennyire!
- Azt ne mondd, hogy viseltél szakállt valaha is!- nézek rá kétkedve, mert el sem tudom képzelni, hogy valaha neki szüksége lehetett borotvára. Pedig nagy valószínűséggel igen, ha 27 éves... Elnevetem magam. - Nem tudom, szakállal még nem láttalak....- Szó, szó, helyes. Nem mondom ki hangosan, pedig talán félre sem értené. Talán.
Pár dolgot megbeszélünk még franciául. Alap dolgok, nekem mégis nagyon kell koncentrálnom, elsősorban a kiejtés miatt. Arra gyorsan ráérzek, hogy a hangsúly a szavak utolsó szótagján van, bár nem egészen úgy nyomják meg, mint ahogy a magyarok, azért van némi hasonlóság.
Aztán nyelvtan, ebbe majd otthon bele kell mélyedni... Aztán játék... Sebastian felém fordul, szinte egymással szemben ülünk már, ő mégis jegyzetel, miközben beszél hozzám. Érdekes, amit mond. Elmosolyodom, amikor egy kislányról beszél, akit megpuszilt. A beszámolója több, mint vártam, pár mondat alapján többet tudok róla, mint... (Megint Lio. Vajon elfelejtem valaha is? Vajon el akarom-e felejteni?) Mosolyogva hallgatom, ahogy a francia emberekről beszél. Aztán kérdez.
- Gyerekkoromban láttam valami filmet, a címére már nem is emlékszem, de az Eiffel torony benne volt, és én sokáig rágtam a szüleim fülét, hogy oda én fel szeretnék menni. Nem lett belőle semmi. Majdnem el is felejtettem az egészet... Aztán megláttam a hirdetésed az újságban, és az emlék életre kelt bennem. Úgy érzetem, ez az! Ezt kell csinálnom! Megtanulni franciául (egy kicsit), elmenni Párizsba... Mintha valaki más döntött volna helyettem, aki jobban tudja, mi a jó nekem... Jártál már így valaha?
Bolondnak nézhet. Hóbortosnak tűnhetek. Ha azt is elmondanám neki, hogy megfordult a fejemben, ő lenne az ideális utitárs, biztos soha többé be nem engedne a lakásába. Pedig nem úgy akarom, mint férfit... Csak mint egy barát. Valaki, aki ismerős helyen jár, aki nem engedné, hogy eltévedjek...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 03 2014, 18:09

Hagyom a lista dolgot, úgy fest zavarja a téma, inkább belekezdek a tényleges órába, az érdekesebb.
-Az államon volt már, de untam rendben tartani, így könnyebb. - Kuncogok, tény, nem vagyok egy medve típus semmilyen értelemben.
-Más se, ne félj. - Legyintek hogy nincs lemaradva. De csak somolygok hogy nem ellenkezik a helyességem illetően.
Mesélek neki sok lényegtelen dolgot magamról, mert hát nekem ezek apróságok, megmosolyogtató semmiségek, majd kérdezek én is.
-Hmm, igen. - Válaszolok franciául, de ezt szerintem érti. - Az hogy megszületett az öcsém, olyan volt, hogy tudtam már soha nem leszek egyedül. Senki nem mondta hogy viseltessek az öcsém iránt, de nem tudtam nem szeretni vagy barátként tekinteni rá, pedig lehetett volna másképp, mert a szüleim sosem foglalkoztak velem annyit mint vele mikor kicsi volt. - Vonok vállat mosolyogva, közben fordítgatok, leírom a testvér szót, a családot, a szeretetet. Azt hogy barát.
-De az Eiffel-toronyba menj fel, nagyon jó! Különleges élmény lépcsőzni rajta! - Mosolygok. Szerettem megmászni és bámészkodni róla.
-Szoktál főzni? - Kérdezek és fordítom kicsit témát váltok, mutatok a tűzhelyre és látatlanba keverek valamit, a kaja még alap. Meg nem akarok most az öcsémen merengeni, ez is belejátszik, de titkolom, mivel mosolygok ahogy eddig ha nem is teljesen boldog már ez a mosoly legbelül.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Pént. Júl. 04 2014, 09:32

Furcsa elképzelnem Sebastiant szakállal. Olyasmi lehet, mint Johnny Depp, számomra az az alak is kortalan.
- Mit kell csinálni egy szakállal? Csak nő, mint a haj, nem? - Igazából nem is tudom, hogy mi nevezhető szakállnak. A néhány napos borosta biztosan nem...
Sebastian víg kedélye megmosolyogtat engem is. Miért mondja magáról, hogy szigorú, ha ilyen sokszor mosolyog, nevet? Ez csak az első óra grátisza, vagy valami félrevezető hadművelet? Jót tesz nekem, ha mosolygós emberek vesznek körül. Visszazökkent abba az időbe, amikor még én is ilyen voltam. Miért változtam meg? És főleg, mikor? El kellene menni a csajokkal bulizni egyet...
Bár időnként elkalandozok, a nők képesek egyszerre több felé figyelni. Sebastian belefog az órába, elkezd franciául beszélni, közben jegyzetel és némi társalgást is próbálunk folytatni. A családról kezdünk beszélgetni. Az övéről. Lehetséges, hogy apróságokat árul el magáról, de ennek segítségével arra következtetek, hogy családcentrikus, érzékeny ember a tanárom. (Persze, az egész mese is lehet; nem mindenki szeret magáról információkat megoszatani vadidegenekkel)
Próbálom követni, amit mond, de néha az activity sem segít. Ezen csak az tud segíteni, hogy le is írja azokat a szavakat, amire szükségem lehet.
- Nekem is van testvérem. Lány. Idősebb nálam- mondom szaggatottan, hiszen jó pár szót még nem használtunk. - Mi nem vagyunk szoros kapcsolatban... A szüleim nem élnek együtt. Én néhány éve apámhoz költöztem.
Úgy érzem, kezdetnek ennyi is elég, főleg, hogy percekig tart, mire kinyögöm ezt a néhány mondatot is, hiszen meg kell ismételnem franciául.
Ártatlanul válaszolok arra a kérdésére is, miért akarok elmenni a franciák földjére, és amikor meglátom a szavakat a papíron, félek, hogy majd vissza kell mondanom mindent. Talán meglátta, hogy elrettentem kicsit, mert nem erőlteti a dolgot. Én meg nem értem magamat, miért ijesztett meg a dolog. Szerencsére, úgy tesz, mint aki nem vett észre semmit (vagy tényleg nem vette észre), és más témába kezdünk bele.
- Főzni? - kérdezek vissza, aztán elmosolyodom. Apám húsimádó, nem éppen a francia konyha szerelmese. - Szoktam főzni, de nem túl gyakran. - Ez jó téma, a zöldségek, gyümölcsök nevét ismernem kell, hisz étkezni (esetleg vásárolni) kell majd, ha Párizsba megyek. Sebastiantól biztosan kapok majd segédanyagot, de ha nem... marad az internet...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Pént. Júl. 04 2014, 15:51

Kuncogok.
-Attól függ, én fazont csináltam neki, akkor meg máshol ugyan úgy borotválod vagy vágod. - Mosolygok rá. Nem vagyok szakértő én sem, mert hamar ráuntam és a többség azt mondta inkább hanyagoljam, így hagytam is.
-Egy nővér! Jó is az. Jól kijöttök? - Aztán válaszol is, elhúzom a szám. Nekem mindig annyira fura ha két testvér nincs annyira jóban vagy nem lógnak együtt sokat. Már a mi korunkban, ha már családjuk van meg hasonló, akkor az más.
Leírom közben a lánytestvér, idősebb szavakat is.
-És hogy érzed magad édesapáddal? Ő amerikai? - Kérdezem meg, közben leírom az apa és amerikai szavakat is, csoportosítgatva neki téma szerint.
-Mit szoktál főzni? - Kérdezem meg mosolyogva, ez egy jó téma, nem is vagyok idegen a konyhában, franciául sem, szóval kellemesnek és könnyednek ígérkezik. Ezeket a szavakat, ételeket viszont visszamondatom vele, gyakoroljon csak.
Persze mosolygok rá és ha elkezd beszélni újra jól érzem magam, nem feszélyezve, bár szerintem csak én éreztem hogy bajom van, ő szerencsére nem. Noha tény, én láttam rajta elsőre nehéz lett volna visszamondania a francia mondatokat Párizsról, azon is csak mosolyogtam. Eljön majd annak is az ideje.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Vas. Júl. 06 2014, 23:08

- Értem- hát ezt is lehet mesterfokon csinálni. A legtöbb férfi erre nem fordít (látszólag) különösebb figyelmet, talán ezért nem tűnt fel. A fazonigazítás meg tény, hogy babra munka. Legyen szó akár hajról, akár szakállról, akár... Khm.
A családjáról beszél. Kitűnik belőle, mennyire fontos neki a testvére, hogy nem csak a vérségi kapcsolat, de barátság is összeköti őket. Elhalkulását inkább a nosztalgikus emlékezés számlájára írom, nem érzek feszültséget.
Ilyen szempontból én nem vagyok ennyire szerencsés. A nővérem 6 évvel idősebb, és éppen, amikor kezdtem volna hozzá felnőni, repült ki a fészekből. A jelenlegi férjét már 16 évesen ismerte, és akkor hozzá is költözött. Utólag nem is értem, anyám hogy egyezhetett bele. Tény, hogy volt bennem neheztelés iránta, mert akármit tehetett, mindig ő volt a legjobb, a legokosabb... Bármit tehettem, lehettem én a legjobb a suliban, akkor sem voltam olyan jó, szép és okos, mint a nővérem. Anyám istenítette; én sosem érhettem még a nyomába se.
Amikor elmondom, nem vagyunk túl jóban, láthatóan meglepődik, de van olyan udvarias, hogy nem kérdez a részletekről. (Hogyne, akkor nem franciatanár lenne, hanem pszichiáter). Csak a vállam vonom meg egy félmosollyal, jelezve, van ilyen, ehhez is hozzá lehet szokni.
- Apám jó ember. Szeretek vele élni. Jól kijövünk. Ő is magyar, a munkája miatt jött ide dolgozni.
Furfangosabb vagyok, mert próbálok egyszerűbben fogalmazni, hogy könnyebb legyen franciául. Első alkalommal nem kellenek körmondatok. Remélem, nem kapok érte fejmosást! De szükségem van pozitív visszajelzésre, elengedhetetlen! Remélem, ahogy a javítgatásaival, úgy a dicsérő szavakkal sem lesz fukar. Csak ha megérdemlem, persze. Csak ha megérdemlem...
- Többnyire magyaros ételeket főzök, apám miatt: paprikás krumpli, csirkepaprikás, marhapörkölt, töltött káposzta, rakott krumpli, brassói aprópecsenye- némelyiket magyarul mondom neki. Ugratom, kíváncsi vagyok, elkerekedik-e a szeme.
Hálás vagyok neki, mert néhány perc után elérte, hogy csak a feladatra koncentráljak, arra, amiért itt vagyok: tanulni, tanulni, tanulni. Egyre több szó van a papíron, és ahogy elnézem az írását, kicsit rácsodálkozom. Nagyon egyedi a stílusa.
- Számtalan dolgot lehet hallani a franciák étkezési szokásairól. Megosztanád velem a tapasztalataidat? Te milyen ételeket kedvelsz? - kérdezem Sebastiant. Ha már interaktív órát tartunk, a magam kedvére is hagy ismerkedjek.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Vas. Júl. 06 2014, 23:30

Hmm, láthatóan nincsenek annyira szoros testvéri viszonyba mint mi Henryvel, bár már ránk is mondták hogy ez abnormális. Na mindegy.
Inkább az apjáról kérdezem, hátha az a téma kevésbé gondterhes.
Fordítom amit mond, észre is veszem, hogy tömörebben fogalmaz, az jó, nem nekem kell "butítanom" a mondatait.
-Mit dolgozik Édesapád? - Kérdezem meg mosolyogva, ahogy elnézem az apa téma nála nyerőbb mint nálam.
Kérdezem az ételekről is, bólogatok, de az idegen hangzásra a plafonra emelem a tekintetem, keresve a régi emlékek között, tudom-e miről beszél de.... nem.
-Eehhhe, nos... nem vagyok otthon a magyar konyhában, csak akkor tudnám leírni neked mi az ha látom hogy készül el. - Kuncogok, egész multinyelv képzés lesz itt kérem!
-Hogy én? Ó, belőlem nem jó kiindulni! - Nevetek. - De Párizsban minden regionális... területi ételt megkóstolhatsz, csak drágább. - Dörzsölöm össze az ujjaim, hogy sok pénz. - De finom a csiga... - Vigyorgok és nekiállok rajzolni a francia szó mellé. Aranyos kis nyomi csiga lesz, antitálentum rajzoló vagyok. - A kagyló... - Na jó a shell embléma azért megy. - A béka... - Hát.. a békát lehet nem ismeri fel rajzról, kicsit gülü szemű lett. Inkább odaírom mi akart lenni kuncogva. - Omlett, azt kinn tanultam meg jól csinálni az egyetem alatt! - Fecsegek, de lefordítom mit mondtam. - Öhm... de a bagett és a pékárú nagyon könnyű és finom, ott megeszem. - Somolygok, lefordítom ezt is. Mert hát én utálom a kenyeret és a többi pékárut, az íze és az állaga nem esik jól a számban. Persze ha olyan van megeszem bármilyen formában, néha meg kell. Szegény Josh, remélem sokára jön rá erre és elfelejti hogy szendviccsel és pirítóssal kínált. Biztos kikészülne.
-Te milyen ételeket szeretsz? Levesek? Húsok? Zöldségek? Desszertek? - Írogatom a szavakat mosolyogva, amelyiket mondja rajzolok mellé poénból egy pici szivecskét, hogy ezt szereti, ezt jegyezze meg.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Kedd. Júl. 08 2014, 17:37

Francia nyelvlecke. Család. Testvér, apa. Igazán figyelmes nyelvtanárom van. Elég néhány megjegyzés, hogy tudja, mit kell gondosan kerülni. Nem szabadna ennyire őszintének lenni. a dolog nem erről szól. Lehet, valamiben majd lódítok neki, legalább kiderül, képes vagyok-e rá.
- Apám plasztikai sebész. Én nővér vagyok.
Könnyebben haladunk az egyszerű mondatokkal. Továbbra is megpróbálok így fogalmazni. Úgy tűnik, ez mindkettőnk számára könnyebbség. Talán a mindennapi életben is így kellett volna, mindig. Kevésbé értettük volna félre egymást Lioval? Lehetséges. Bizonyára. Mindegy, ezen már kár keseregni.
Hamarosan Sebastiannal annyira belemerülünk a "konyha" rejtelmeibe, hogy eszembe sem jut Lio. Beszélek neki a magyar konyháról, főleg, hogy zsírosan és fűszeresen főznek, előszeretettel használják a hagymát és a paprikát (és ezt apám is nagyon kedveli), cserébe ő a francia különlegességeket árulja el. Ahogy rajzol, elnevetem magam, aztán bocsánatkérően simítom meg a kezét, folytassa csak, értem, hogy mire akar kilyukadni. Bár nem hiszem, hogy valaha ennék én csigát és békát, eleve nem szeretem ezeket az állatokat, bár gyerekkoromban még puszta kézzel fogdostam őket (állítólag). Kicsit meg is borzongok.
- Omlett. Mi, magyarok is szeretjük a tojást. Összekeverjük, "daraboljuk" így lesz rántotta, de ízre szerintem hasonló...- mosolygok Sebastianra. Tojást sütni sokféleképpen szoktam. Telerakom hagymával, házi kolbásszal, szalonnával, paprikával, paradicsommal... Hm... Laktató reggeli. Azzal is kísérletezgettem, hogy úgy sütöm ki, mint a palacsintát, aztán betöltöm, de nekem még mindig a "mindentbele" a kedvencem.
- Nem szereted a lisztes dolgokat? - kérdem, amikor megérzem a hangsúlyt a bagetten: "ott" megeszem. Nem tartom valószínűnek, hogy csupán a bagettel lenne baja. Lehet, hogy coeliákiás, azért ilyen ... vékony? (Soványra gondolok)
- Melyik egyetemen tanultál és mit? - burkolva kérdezem, milyen diplomája van. Fura az élet, egyébként. Mondta, hogy ott született, de aztán Angliában nőtt fel. Tanulni mégis visszament a szülőhazájába. - Nálunk nem volt divat, hogy más országokban tanuljuk a szakmát. Legalábbis nekem nem jutott eszembe. Az orvos-nővér képzés inkább Magyarországon híres. Sok országból jönnek hozzánk tanulni fiatalok.
- A leveseket szeretem. Kedvenceim a krémlevesek: hagyma, brokkoli, sajt... Húsok közül a soványabbak, de megeszem a disznóhúst is, nem csak a szárnyasokat. Zöldségek közül a kelbimbót nem, a többi jöhet... Desszertek... Hm... Mindenevő vagyok. Szeretem az édességet.
- És te milyen ételeket szeretsz?- kérdezem franciául tőle. Nem túl nehéz mondat. (Le is írta.) Remélem, a kiejtéssel sincs nagy gond. Szeretném, ha rajzolna még. Az a béka haláli! Smile
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Kedd. Júl. 08 2014, 18:27

-Óh... Oh, gyönyörű szakma... - Jövök zavarba, egy nővér? Áh, remélem nem fanatikus ápoló, mert bajosan fogom kitanítani. Aztán rájövök franciául mondtam amit, szóval határozottan megismétlem angolul és leírom neki a szakmáját és az édesapa foglalkozását is.
Inkább váltunk a konyhára, ahogy mesél írom neki a szavakat, bár néha csak pislogok, hogy nem egyszerű kaják lehetnek ezek. Meg óvatosan végigmérem, nem látszik hogy neki gond lenne az anyagcseréjével. Remélem nem a munkája stresszes.
Elkezdek neki rajzolni, de kinevet, tetszik ahogy nevet, ezért megérte. A kézsimításra csak mosolygok és folytatom, nem akartam abbahagyni. Ha ez megnevetteti, semmiképp.
-Ha összekutyulod más az íze. - Somolygok, a szobatársam úgy csinálhatta ahogy Amelia mondja, de hát az nem olyan.
-Hmm... nem a liszt a bajom. Az állaga meg az íze... bár lehet ez a kulcsa... - Mondom tanácstalan fejjel. - De a palacsintát van hogy megeszem. - Mondom neki, mert hát ettem már úgy hogy vékonyabb volt nem olyan vastag mint itt Amerikában és az jó volt. Szerencsére nem mondja ki hogy beteg vagyok, meg sem rökönyödik, ennek örülök. Nem tudom miért, de sosem értettem ezen miért akadnak ki egynéhányan.
-Otthon, Londonban voltam anglisztikás és francia szakon, de fél évig Erasmussal a Sorbonne-on is hallgattam órát. - Mondom el nyíltan, mi a végzettségem, úgy is ez a kérdés, gondolom én.
-Áh! Akkor a szülőhazád híres a... porkolt-ről és az orvosokról! - Oda sem megyek, ahahah. De ezt nem mondom csak mosolygok. A pörkölt szó nem ment, akartam úgy mondani mint ő, de hát na. Engem is lehetne tanítani.
Áh, a levesek nyerik el a szívecskét. Mosolygok, hallgatom, szorgosan jegyzetelem a szavakat neki. Élő szótárnak érzem magam, de ez nem zavar.
-Mi a baj a kelbimbóval? - Vigyorgok, de csak kuncogok. Próbálok valami kelbimbó félét ügyködni ördögszarvakkal és villás farokkal. Olyan mint valami elhízott ördög... őő... nem baj, lehet be kéne fejeznem.
-Én hús kedvelő vagyok. Általában az a menü nálam. Sokat sütök. De a halat is szeretem. Süteményt csak a vendégek kedvéért sütök. Amúgy ritkán eszem édességet. - Mondogatom és írogatom a dolgokat. -Ettél már whithe puddingot? - Kérdezek rá, az ugye a hurka, de lehet így nem hallotta még. Sokan azt hiszik külföldiek valami édesség, pedig nem.
-Gyakran sütsz édességet? Vagy veszel? - Kérdezem meg, ha szereti, miért ne?  
-Szeretsz ruhákat vásárolni? - Kérdezem meg, mert akkor a ruha témába is belenézhetünk, de ha annyira nem, akkor keresek másikat.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Szer. Júl. 23 2014, 22:08

Ha valakinek mesélem, hogy nővér vagyok, általában bolondnak néz, miért ilyen hivatást választottam magamnak, hiszen nem keresünk valami jól, olyan munkát végzünk, amitől sokan mások undorodnak, ráadásul ki vagyunk téve egy csomó stressznek. Én nem így élem meg. Bár már nem ringatom magam illúziókban, még mindig hiszem, hogy a mi szakmánk szép. Számomra is örömet okoz egy-egy beteg sikere, amikor túllép egy problémán, azaz elindul a gyógyulás felé. Azt az elvet vallom, hogy annyiban segítsünk egy betegen, amennyire neki szüksége van rá; hagyjuk, hogy önállóan oldja meg a problémáit, mert ezzel is erősítjük az önbizalmát és a gyógyulásba vetett hitét.
Persze, vannak kirívó esetek, amikor egy beteg mindent maga akar csinálni, vagy olyan, amikor mindent a nővérre bízna, de általában egy kis beszélgetéssel könnyen meg lehet találni az egészséges egyensúlyt. Akinél nem... Ott nem csak testi problémák vannak, és szükség lehet a szakember segítségére is (fejben kell rendet tenni). Fura, de sokszor többet tanulok én a betegtől, mint ők tőlem, de ezt mindig a javamra próbálom fordítani. Még akkor is, ha kezdetben fáj. Nagyon fáj. Pokolian fáj. Lio például... Nem! Nem gondolok rá! Annyira félreismertem!
Hálás téma a konyha, beszélek egy kicsit magyarul, Sebastiannak guvadnak a szemei, megmosolyogtat, aztán elmagyarázom neki, kb mi micsoda. Örülök, hogy tudok neki olyat mondani, amivel meg tudom lepni. Beszélünk mindenféléről, és közben kiderül, a lisztet nem "szereti". Félreteszem a kíváncsiságomat, nem merülök bele ebbe a témába, pedig lehetséges, hogy a szervezete ösztönösen jelez, a liszttel vigyázzon. Az állaga és az íze..., hogyan lehet ezzel problémája, ha senki sem eszi magában a lisztet?
- Úgy érted, az amerikai palacsintát?- nézek rá kérdőn. - Tudod, mi, magyarok, egészen vékonyra sütjük, aztán feltekerjük, vagy négybe hajtjuk. Vannak édes és sós palacsinták, sőt, az ínyencek abból készítenek tortát is.
Aztán a suliról beszélünk, azaz az egyetemről, ahová járt Párizsban.
- Más nyelveken is beszélsz? - mindig csodáltam az olyan embereket, akik több nyelven is tudnak beszélni. Erről úgy gondolkodom, valaki vagy képes rá, vagy nem. Ha valakinek jó nyelvérzéke van, könnyebben tud tanulni, mint akinek csak szorgalma van hozzá.
Idegeneknek többnyire meggyűlik a bajuk néhány magánhangzónkkal, és ezzel Sebastian sincs másképp; nagyon aranyos, ahogy küzd a pörkölt szóval, de nem sikerül jól formáznia a hangot; én meg képtelen vagyok elmagyarázni a különbséget o és ö között.
- Mondhatjuk így is- bólintok, mosolyogva. Bár nem igazán tudom. Ha turistákat kérdeznének meg, mi jut eszükbe először Magyarországról, vajon mi jutna eszükbe először? Inkább a gulyás. A hortobágyi puszta. Ezen még nem gondolkodtam komolyabban.
Miközben beszélgetünk, Sebastian lelkesen írogatja a szavakat, néha megkér, hogy ismételjem el, amit leírt. Ha nem is mondatokban kell beszélni, de a szavakat megismételteti, és ha rossza a kiejtésem, kiigazít. Türelmes és kedves velem, jól érzem magam a társaságában. Tetszenek a rajzai, időnként nagyon viccesek. A kelbimbónál hangosan elnevetem magam.
- A káposztaféléket általában megeszem, de inkább salátának, vagy töltve, a főzeléket azonban nem szeretem. A kelbimbó azonban nem tetszik. Sem az íze, sem az állaga...- vonom meg a vállam, finoman utalva a lisztre.
Beszél a saját szokásairól és a kedvenceiről is. Kiderül, hogy inkább a húsféléket részesíti előnyben. Apámmal jól megértenék egymást. Á, halak...
- Halászlé? - Arra vagyok kíváncsi, evett-e már, szereti-e. Bár azt is ezerféleképpen lehet készíteni, és én magam nem ugrálok érte, legyen akár szegedi, akár bajai... Halat csak rántva, filézve. Láttam már halcsontot nyelőcsőben megakadva...
Szóba kerülnek az édességek is. Én édes szájú vagyok, Sebastian azt mondja, csak ritkán eszik. A white puddinggal zavarba hoz. Gyanús, hogy nem édességről van szó, de hirtelen nem tudom hova tenni a kifejezést, ezért nagy szemekkel nézek rá.
- Valami rémlik, de nem vagyok benne biztos. Ez nem édesség, ugye? - kérdem, kicsit félénken. Talán illene tudnom, de ez van, én sem tudhatok mindent.
- Édességet inkább venni szoktam, magamnak nem éri meg sütni. Ha sütök, akkor inkább sósat, apám inkább azokat szereti. Neki vigyázni kell az alakjára- mondom, és közben enyhe mutogatással célzok rá, apám nem a legszerencsésebb alkat. Gyakran mondogatja, hogy csak ránéz az édességre, máris hízott három kilót.
A szavak egyre gyűlnek a papíron, Sebastian azonban láthatóan nem fárad. Újabb témát dob fel, mely most a ruházkodással kapcsolatos.
- Nem szeretek vásárolni. De játsszuk el, hogy igen...- mosolygok rá. Eszembe sincs megbontani a tematikáját. És ki tudja? Lehet, hogy éppen találok valamit majd a kirándulás alatt, amit szeretnék megvenni. Olyan jó lenne franciául kérni!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 24 2014, 04:47

-Néha azt is, de inkább azokat, amiknek nem olyan vastag a tésztájuk. Tudod... - Én nem szoktam palacsintát csinálni, azt sem tudom hogy kell. - Óh... egészen vékonyan nem tudom ettem-e. - Gondolkodom el. - Az lehet ízlene. - Vonok vállat mosolyogva.
-Nem, csak angolul és franciául. Egy egy mondatot sok nyelven tudok, de nem beszélek más nyelveket. - Vallom meg, mert hát én sosem tanultam nyelveket. Ez a kettő anyanyelvem, azt nem tanulja az ember. Már az alapfelfogás szerint, egyes nyelvészeti elméletek másképp is boncolgatják a kérdést.
Mosolygok, ha így is mondhatjuk, akkor nekem megfelel, elégedett vagyok magammal.
Ahogy elnézem élvezi ahogy tanítom, szép a kiejtése is, vagy csak jó a hallása, mindegy, a lényeg hogy figyel és jól haladunk. Jó, a kelbimbós rajzom nem egy mestermű, de legalább nevet egy jóízűt.
-Mi az a főzelék? - Kérdezek rá, nálunk nincs olyan. - Áh, nem baj, nem vesztes sokat vele. - Kuncogok, én megeszem, de nem egy erős ízű valami.
-Hmmm, azt szeretem. - A halból készített levesek jók. A csigát és a kagylót is szeretem levesnek.
Kuncogok, olyan rémülten kérdez vissza mintha keresztbe lenyelném vagy hasonló.
-Nem, az nem édesség. Az húsféleség, darálva, bélbe töltve. - Mosolygok. - Ez pont a májas változat. - Már a white.
-Óh... - Mondom az apukát illetően, mi vékony család vagyunk. - Lehet ám kis adagot is sütni. - Kacsintok rá, hogy magának is süthetne. - Vagy diétásan, diabetikusan. - Nem kerül több macerába, csak az alapanyag drágább valamivel. De mivel nem csinálna sokat, lehet megérné.
-Rendben, akkor most mindketten imádunk vásárolni, pláza cicák és kandúrok leszünk. - Mert én sem szeretek, tegyük hozzá.
-Nyár van. Meleg. - Legyezem magam, de angolul is fordítom. - Ez egy ing. Fekete. Ez nadrág, farmer. Az blúz. Az pedig szoknya! - Ami rajtam van azt elhúzom a testemtől, hogy egyértelmű legyen, ami rajta van, arra csak mutatok. - Azok ott cipők. - Mutatok a cipőtartóra, gyakoroljuk a többesszámot is akkor már.
-Hmm, ha divatos fürdőruhát akarsz, érdemes kinn megvenni! - Mosolygok, a fürdőruha szót is felvésem.
Közben kiegészítem egy kis dobozkába a színek listáját, az is fontos.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 24 2014, 06:26

A palacsintáról beszélünk, és rájövök, Sebastian nem lisztérzékeny. Lehet akármennyire vékony a palacsinta tésztája, mégiscsak liszt, tojás meg tej van benne, de az, hogy vékonyan megeszi (és ízlik is neki) arra utal, valóban csak ízlés dolga, hogy szereti-e vagy nem.
- Legközelebb hozok neked!- mondom neki vidáman, én is imádom a palacsintát, bár az igazi baracklekvár és tehéntúró itt szinte ismeretlen. - Milyen tölteléket tegyek bele?
Nem utolsó szempont, hogy ennek kapcsán is megismerkedem egy csomó francia szóval. Szépen ismételgetem magamnak (és neki) őket, és apró jelzéseket teszek a szavak mellé, amiket szeret. Szerencsére, lesz miből választanom.
Beszélünk a nyelvekről, és szinte meglep, hogy csak két nyelven beszél. Azt gondoltam, majd elkápráztat, hogy négy, öt, esetleg még több nyelvet felsorol majd, amiken ért, vagy amiken beszél. Nyelvtanárok általában sosem állnak meg egy idegen nyelvnél. Ráadásul neki mindkettő szinte anyanyelve...
Bár meggyűlik a baja a pörkölt szóval, amikor azt mondja, hogy Magyarország a porkoltról és az orvosokról híres, igazat adok neki. Mosolyogva fogadja. Én meg egyre jobban érzem magam. Már nem félek ismételgetni a szavakat; bár nem érzem magam nagyon ügyesnek, ha tévedek, türelmesen javítgatja a kiejtésem, és addig próbálkozik, amíg elfogadhatóvá nem válik a szó, amivel próbálkozom. Egy idő után azonban rááll a fülem és a szám a franciára, kicsit fojtottan ejtem a szavakat, és ez úgy tűnik, jó taktika, mert kevesebbszer hibázom. Időnként megnevettet, és mert így van, külön hálás vagyok. Beállíthatta magát bármilyen szigorú tanárnak, én máris kedvelem.
- A főzelék általában az, ami úgy készül, mint a leves, azaz vízben főzik a zöldséget (általában) csak aztán behabarják, ezt liszttel és tejföllel csinálják, vagy rántják, ami zsiradék plusz liszt. Nem nagy mennyiség, ki kellene próbálnod, lehet, hogy ízlene. A főzelékeket általában szeretem, cska a káposztaféléket nem. A kelbimbó-főzeléket sem. - Javítom ki magam. Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. Nem mintha számítana, szeretem-e a főzelékeket. Ritkán eszem.
Beszélünk a halakról, a hallevesről (vagy halászléről, ha jobban tetszik), és aztán szóba hozza a white puddingot. Kicsit tanácstalan vagyok. Rémlik, hogy találkoztam a kifejezéssel, és úgy emlékszem, megtévesztő a neve, de mégsem tudom, hogy miről van szó.
Kinevet egy kicsit, ezzel megint felold. Nem is értem, miért görcsöltem be megint. Mintha elrontottam volna valamit...
- Bélbe töltve... Értem. Nálunk az kolbász, hurka, virsli, krinolin... - aztán elhúzom a szám- A májat nem szeretem. Még a szagától is rosszul vagyok!- mondom, fintorogva. Megborzongok. Rossz élményem ugyan konkrétan nincs a májjal, sosem erőltették belém, vagy hasonló, de próbálták már úgy megetetni velem, hogy nem tudtam, micsoda. Az első falattól is felfordult tőle. Anyám fixa ideája volt, hogy pszichésen utálom a májat. Hogy lehet valamit úgy utálni?
Édességek kapcsán aztán próbál ötleteket adni, de csak rázom a fejem.
- Jobb, ha nem tudod, miket okoz az édesítő. Sose használj olyat!
Ha néha sütök is valami édeset, kristálycukor helyett nádcukrot vagy mézet használok, abból kevesebb kell, igaz, ízre sem ugyanaz. de meg lehet szokni. Édesítőket viszont nem szabad használni. Anyám csak tudja, ő gasztroenterológus, az ételízesítőket és ételfestékeket teszi felelőssé a sok emésztőrendszeri rákos betegségekkel kapcsolatban.
Ha kitárgyaltuk a konyhai dolgokat, jön a vásárlás, és elképzeljük, hogy szeretünk vásárolni. Azokkal a ruhaneműkkel kezdünk, amiket viselünk, és megint egészen feloldódom, mert néhány szót már meg is tanultam (óra eleje, külső leírása). Nem is nagyon kell lesnem, a színeket viszonylag könnyű megjegyezni. Sebastian remek tanár, türelmes és kedves. Biztos vagyok benne, hogy mindig ilyen, és nem hangulatember.
Gyorsan telik az idő. Túl gyorsan.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 24 2014, 18:24

-Oh, ne fáradj! - Kuncogok, rendes tőle, de mégiscsak én vagyok a tanár ő a diák vagy mi. Ez meg egy próbaóra, de lassan így randin érzem magam. Bár a töltelék kérdésre mosolyogva szemet forgatok, úgy fest nem enged. - A kedvencedet. - Mosolygk rá szélesen, legalább megtudom mi az, meg mégiscsak ő tudja mit lehet és érdemes beletenni.
Az étel téma nyerő, főleg mert megjön a bátorsága a beszédre, kezd belejönni, örülök ennek.
-Mily meglepő... - Kuncogok, hogy a kelbimbó ilyenformán sem nyerő. Bár elég groteszk kajának tűnik ez a főzelékesdi. - Hát... én szeretem ha híg a leves és a liszt sem vonzz, ugye. - Mosolygok. Bár Frankfurti levest szoktam csinálni, abba van tejszín, a hagymalevesbe is teszek, szóval lehet ízlene, de a liszt eléggé morbidnak tűnik bele.
-Tényleg? Akkor májas ételt nem kapsz! - Leírom a májat franciául és szaggatottan áthúzom. Ezt nem szeressük alapon. - Akkor a libamájpástétomot sem szereted? Pedig azt a franciák jól csinálják! - Mosolygok rá.
-Hát jó. Nem szokásom, nem vagyok édesszájú. - Kivéve ha csókolózom, akkor azt mondják édes vagyok. De ezt nem osztom meg. Még.
Na de váltok témát, mert kell a változatosság, az gyönyörködtet ugyanis. Állítólag.
Valerien okulva nem aktivitizek most, hanem amit látok magunk körül ruhákat azokat írom le. Mivel még nem pakoltam el a szárítóról a ruhákat (mert a mosogatót pakoltam ki és be) ezért felállok és szépen mutogatom franciául mondva, hogy ez a póló, ez a rövid nadrág, ez a pizsama (az nálam csak egy pizsamagatya, de remélem érti) meg akkor már vigyorogva leakasztom az egyik alsónadrágom és azt is elmondom. Fekete, semmi extrém.
-Voilà! - kuncogok. - A női ruhákat nem mutogatom, nincs. - Vigyorgok, és csak papírra vetem míg mondom mi a hálóing, a ruha, a kosztüm, az estélyi, a fehérnemű, a melltartó és a fűző. Ki tudja mi érdekli?

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Csüt. Júl. 24 2014, 21:49

Szóba kerül a palacsinta, a világ legegyszerűbb étele. Én imádom, és mert Sebastian azt mondja, vékonyan ő is megeszi, felajánlom neki, hogy legközelebb hozok neki. Már ha lesz legközelebb, bár ez egyre valószínűbb. A töltelék kérdésére nem kapok határozott választ. Inkább visszadobja nekem a labdát, hogy a "kedvencemet" tegyem bele. Szent Isten, melyiket? A mosolyára azonban mosoly a válaszom. Hát jó. Kitalálok valamit.
- A leves az leves...- nevetem el magam. Megint félreérthető lettem volna?- A főzelék nem sűrű leves, ne úgy képzeld el... - Megpróbálom elmagyarázni neki, hogy általában egy vagy kétféle zöldséget főznek össze, és a főzővizet sűrítik be rántással vagy habarással. Azt hiszem, elvettem a kedvét attól, hogy valaha is megkóstolja, mert hogy lisztes a "sűrítmény". Ha nem árulom el neki, talán ezt is megkóstoltattam volna vele, mint a palacsintát.
- A faterom szerint a krumplifőzelék például szakasztott olyan, mint a csiriz. Tudod, a tapétaragasztó. De én megőrülök érte! Fasírttal... nyami!- nevetem el magam. Még sosem beszéltem senkinek a mániáimról. - És szeretem a tésztákat is... Paradicsomos tészták, tudod, milánói, bolognai, olivás... Szeretem a sajtokat, mindenhogy... Igaz, hogy a franciák is nagy sajtevők? - Érzem, hogy egyre lelkesebb vagyok, az ennivalóról beszélni sokkal jobb, mint a családról, például. Előbbiben több örömöm van, bármilyen furcsán hangzik.
Máj. Fúj. Rázom a fejem. Máj semmilyen formában nem jöhet szóba. Ha pástétom, ha rántott, ha sült... nem bírom. Ennyi. Szerencsére, nem akad ki rajtam, és nem kezd el papolni, hogy az milyen egészséges. Szerintem pedig nem az. A máj feladata a méregtelenítés, kizártnak tartom, hogy a test méreganyagaitól bármilyen konyhatechnikával meg lehetne szabadulni. Ergó, ha valaki májat eszik, megeszik egy csomó mérget is. Bár alapból nem ezért kerülöm. Egyszerűen nem tetszik még a szaga sem.
Beszélünk az édességről, az édesítőkről. Az sem tartozik az egészséges dolgok közé. Manapság már semmi sem az. Anyám szerint, pár év múlva a populáció több mint a fele emésztőrendszeri betegségekkel fog küzdeni. Szerintem már most is így van. Minden második embernek ég a gyomra, puffad, vagy böfög... És ez csak rosszabb lesz. De hagyjuk most a melót. Nyelvet tanulni jöttem ide, nem gasztroenterológiai tanulmányokat megvitatni. Vagy maradjunk a kajáknál, azt még élvezem is.
Más témára térünk át. Ruhák, színek. Sebastian nagyon kedves, továbbra is mutogat, mintha angolul nem érteném, miről beszél. Először magamban ismétlem a szavakat, aztán hangosan is kimondom őket. Érzem, hogy egyre nagyobb bizalmam van Sebastiannal szemben, könnyebb megszólalni, próbálkozni, az sem hoz zavarba, ha elrontok egy-egy szót. Könnyű vele tanulni. És közben rohan az idő. De én ráérek. Ő vajon ráér-e?
- A lábbelik? Cipő, csizma, sportcipő? - kérdezem, mert hiányosnak érzem a listát. És mert érdekel. Aztán jöhetnek a kiegészítők: táskák, kendők, ékszerek... Más nem nagyon jut eszembe; még ezeket is nehezen veszem meg magamnak. Nem szeretek vásárolni.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Pént. Júl. 25 2014, 03:58

Nevet, valószínű a tudatlanságom szórakoztatja, de nem zavar.
-Áhá... hát.. érdekes. - Jobb és frappánsabb válasz nem ötlik a fejembe miután újra elmagyarázza, de már nem valami elcseszett leves képe van a fejemben legalább.
Összeszalad a szemöldököm, hogy valami ragadós krumplis masszát képzelek el amihez fasírtot eszik. Vagány csaj... fura ízléssel.
-Hátööö... én például a spenótot szeretem ketchup-pel... már a szószt... az is elég... fura. - Csak hogy ne érezze egyedül magát a furcsaságaival, de nem is sejtem hogy az övével semmi fura nem volt, ellenben az enyémmel!
-Ó, a sajtokat én is imádom! - Kuncogok. - Ühüm, sok féle-fajta sajtjuk van és mindenféle italhoz tudnak ajánlani, reggelire imádom azt enni gyümölccsel. Főleg amik kimondottan gyümölcshöz vannak, isteniek... - Ecsetelem neki. - Ha elmész mindenképp kóstolgass bele mindenfélébe, nagyon finomak!
A máj nem nyerő, szerintem semmit nem veszt vele. A májpástétom finom, de ha nem szereti rengeteg minden más is van még.
Mutogatok, képet kötök a szavak mellé bár lehet nem vizuális. De a rajzok is ezt a célt szolgálták bármily gagyik is lettek.
Leülök mellé és írogatom a női holmikat, kérdez, mosolygok. Természetesen írom neki a dolgokat.
-Hmmm... érdekel még valami? A divatban kicsit gyenge vagyok, megvallom bűnöm neked. - Mosolygok, fordítottam már divatról szóló cikket is, de... oda sok netezés és szótár kellett, más világ.
-Mi az ami még feltétlen érdekel? Még van időnk, elmagyarázom. Vagy belemegyünk a témába. - Ha például témakört mond, mint állatok vagy hasonló.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Szomb. Júl. 26 2014, 14:39

Nehéz megmagyarázni valakinek, mi a főzelék, ha még sohasem evett. Én is először tévútra viszem Sebastiant, azt gondolja, valami levesféle a főzelék, de én bennem van a hiba, mert rosszul magyaráztam. Inkább magamat nevetem ki, vagy a helyzetet, nem is tudom, és próbálok újra nekifutni a témának, hátha nagyobb eredménye lesz. Az eredmény nem túl biztató.
- Pedig a főzelék finom...- nevetgélek, rémült képét látva. Inkább csinálok neki egyszer, csak ne kelljen magyarázni!
Példaként a krumplifőzeléket hozom fel (nekem az a kedvencem, de továbbra sem nyerem el a bizalmát, most éppen a szemöldökét ráncolja. Jaj!
- Na, azt még nem próbáltam!- Mondjuk a spenót és a sóska is azon a listán van, amit megeszek, de sosem csinálnék magamnak. Ezt vajon bátorításnak akarta szánni, ne érezzem magam csodabogárnak az ízlés(ficamom)mal? Kedves ember! Kedvelem.
További ételek jutnak eszembe, zavartalanul beszélek arról, mit szeretek, és mit nem, Sebastianról is megtudok ezt-azt, vagy ha nem is róla, tőle. A szavak szépen gyűlnek a papíron, és kicsit zsong a fejem, de kifejezetten élvezem az órát, és egyre bátrabban szólalok meg franciául is.
- Azzal nem lesz hiba...- szeretem a sajtokat. Önmagában is, de ha egy étel tetején olvadozik, vagy éppen ki van rántva, egészen odavagyok. Ha csak krumpli és sajt lenne a világon, tökéletesen elégedett lennék a választékkal. Oké, kell némi hús is...
Újabb témára térünk át: vásárlás, ruhák... Sebastian fáradhatatlanul mutogat és rajzol, látszólag nincs miattam zavarban (miért is lenne), mert még az alsónadrágját is megmutatja. (Nem azt, ami rajta van).
- Rá se ránts, engem sem érdekel a divat! Olyan holmikat hordok, amikben jól érzem magam. Többnyire nem hordok szoknyát, csak most...- Megakadok. Mi van most? Kicsit zavarba jövök, azt mégis ciki lenne kimondani, hogy a nőiességem akartam hangsúlyozni. Ki kell azt is próbálni, milyen. A farmer és a póló nem pasifogó szerelés. (Nem mintha pasit akarnék fogni. Vagy de. A francba!) Megvonom a vállam, jelezve, hogy nem tudom, mit is akartam mondani.
Amikor felajánlja, hogy beszéljünk bármiről, ami érdekel, elfelejtem az ékszereket, táskákat, hiszen ezek számomra nem olyan fontosak. Ha már szán rám időt, szeretném jól kihasználni, ezért azt tanácsolom, beszéljünk az utazásról.
- Tudod, jegyvásárlás, szállásfoglalás, ilyesmi... Erre biztosan szükségem lesz, ha eljutok Párizsba- És miért is ne? Egyre jobban tetszik a gondolat...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Vas. Júl. 27 2014, 02:55

-Oké. - Én elhiszem neki, elvégre a finom fogalma szubjektív... nekem elég furának tűnik.
-Hát... én is csak véletlen, de... ha ízetlen a spenót akkor jobb így. - Kuncogok, nem azért mondtam hogy próbálja ki, bár igazán vicces lenne, bár félek nem nyerné el a tetszését az ízvilág.
-Helyes! - Vigyorgok, örülök, hogy egyre kevesebbet kell noszogatni, talán élvezi is egyre inkább hogy javul a kiejtés, sokat tanul.
Valóban nem jövök zavarba hogy látja a ruháim, felnőtt nő, mitől jönne zavarba? Én se szoktam. Bár ha zavarba jött volna az is sok mindenről árulkodik.
-Miért nem? Csinos vagy benne! Hord többet, fogadd meg egy férfi tanácsát! - Kacsintok rá, szépek a lábai, kár lenne nem kiemelni őket. Látom zavarba jött, lehet ide öltözött ki? Ez tetszik, lehet azt hitte valami szigorú ötvenes vagyok. - A szoknya is kényelmes nem? - Faggatom, élvezem a zavarát, de rá kéne jönnie a csinos és a kényelmes nem feltétlen zárja ki egymást. Nekem is sok kényelmes ingem van, bár nekem könnyebb dolgom van, belátom. Nőnek lehet nem lennék valami nyerő.
-Igaz is, természetesen! - Mosolygok, elmesélem Párizsban mik a kommersz megnevezések a szállodákban egyes dolgokra, milyen utazásra jogosító jegyek vannak a buszokon, metrókon, azt kicsit kifejtem ha érdekli, közben írom neki, újabb lap, de van bőven. Írok olyan kifejezéseket is hogy utcára néző, földszinti, emeleti szobák, villás reggeli, svéd asztal, ilyenek.
-Milyen szállás érdekelne? Belvárosi, külvárosi, környező városbeli? Bérelsz majd kocsit vagy tömegközlekedsz? - Mert akkor azokra fókuszálok. Mosolygok, lehet még fogalma sincs, az is egy válasz, de ha mégis, könnyebb a dolgunk.
-És mit szeretnél majd ott megnézni? Mi érdekel? - Kérdezek rá.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)   Today at 12:48

Vissza az elejére Go down
 

Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Secrets - Zin & Amelia
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-