Izabella az ágyamban alszik. Újra. Elszunnyad, ahogy a talpait masszírozom. Édes látvány, legyen bármennyire kócos, vagy elmosódott a sminkje. Nem ébresztem fel. Finoman teszem félre a lábait, majd elmegyek tusolni, borotválkozni. Mire visszaérek, már ő is a tegnapi bőrcuccban feszít, féloldalasan néz rám, és megbeszéljük, hogy hazaviszem. Megnyugtat, mert azt mondja, szívesen eljön velem moziba, ha még mindig akarom. Elmosolyodom: hát hogyne akarnám?
A kolesz előtt teszem ki, megbeszéljük, mikorra jövök érte vissza, és barátságosan válunk el. Semmi nagy csókjelenet, ilyesmi. Hazafurikázok, rendet teszek otthon, szellőztetek, ágyneműt cserélek, porszívozok... Kicsit fel vagyok pörögve. Még mindig van időm, és már csak egy dolog nyugtalanít, ezért korábban indulok, hogy azt is el tudjam intézni. Nem akarom telefonon...
Gwen munkahelyére hajtok, hogy beszéljek vele. Megnyugtatna, ha tudnám, nem haragszik rám, ha mással (is) randizom. Akarom hogy tőlem tudja, így látom helyesnek. Legutóbb azt hittem, még mindig belé vagyok zúgva, de talán mindkettőnknek jobb lenne, ha nem erőltetném ezt a dolgot. Ő már nem az a lány... Én már nem az a Daryl vagyok.
Éppen üres egy parkoló a kávézó előtt, ahol dolgozik, és ahogy megállítom a motort, meg is látom a kirakatüvegen keresztül. Csinos és rendezett, mint mindig. A haja fel van tűzve, csak egy kósza tincs lóg az arcába, és ahogy végiggondolom, hogy szívesen simítanám a füle mögé, ő teszi meg... Aztán rámosolyog valakire. Túl hosszan... Átkozottul hosszan. Egy fiatalember ül vele szemközt, és Gwen nem húzza el a kezét, amikor a kezük összeér, hanem... Eleget láttam. Nem kell már engedély.
Fellélegzem, azt hazudom magamnak, hogy meg is könnyebbültem, és nem fáj, amit láttam. Aztán vigasztalom magam, hogy én hasonló dologra készülök. Továbblépni, ismerkedni (abban elmélyülni), randizni, csókolózni...
Rálépek a gázra, végignyargalok a városon, majd leparkolok a kolesz előtt. Izziere várok, aki energikusan szalad lefelé a lépcsőn, majd ugrik be a kocsimba, esélyt sem adva rá, hogy megelőzve őt, kinyissam előtte az ajtót. Ahogy megérzem az illatát, máris jó kedvre derülök.
- Szia, Forgószél. Te vagy a navigátor! Merre induljunk?-a vidámságom immár nem erőltetett. Ő van rám ilyen hatással. Szükségem van rá...

Túl szépen indult a reggel, és nem akarom bemocskolni. Nekem fontos, hogy tisztázzam a dolgot Gwennel, de úgy tűnik, szükségtelen. Ő már a legutóbbi randinkon is megmondta. Talán nem fogalmazott elég egyértelműen, vagy én nem akartam érteni. Most már világos.
Elhitetem most magammal, hogy nincs szükség további lépésekre, mindketten függetlenek vagyunk, tovább léphetek, mindenféle lelkiismertfurdalás nélkül. Izzie szexi és vonzó, nagyon buja és kívánatos. Nehéz neki ellenállni. Egyáltalán nem is akarok... Csak... helyére kell tenni a dolgokat. Beszélni kell Izzievel is, Lioval is. Mert mi van akkor, ha félreértettem mindent? Hacsak az alkoholos befolyásoltság utóhatása volt minden, ami ma történt?
Nem, nem lehet. A csókjai, a nevetései őszintéknek tűntek. Hozzám bújt, elaludt a karjaimban, viccelődtünk, etetett... Ahogy felidézem, máris bizseregni kezdek. Jó érzések indulnak el a mellkasomban, áradnak a gyomrom és a nyelőcsövem felé.
Beveti magát az autómba, és az illata elbódít. A haja ki van vasalva, lágyan omlik a vállára, a hátára. Vörös fénye csodálatos összhangban van azzal a kék felsővel, amit felvett. Ez megint egy másik Izzie, nem az a kihívó szexi dög, aki tegnap volt.
- Szédítően szép vagy - mondom neki őszintén, és a tekintetébe fúrom a sajátomat, hogy most is látom-e benne azt a vágyat, amit délelőtt.
Hagyom, hogy csacsogjon, figyelem a száját, ami fénylik, de természetesnek tűnik (nincs rajta az a piros máz), és a szeme is ragyog.
- Szeretem a "régi" filmeket... A nosztalgiamozira gondolsz?- ugrik be valami. 80-as, 90-es évek filmjei. Talán még ötletet is meríthetek belőlük. - Oké, ez tetszik- bólintok.- Tudod, mit játszanak?
Ahogy beindítom a motort, még valami eszembe jut.
-Éhes vagy, együnk valamit film előtt?
Máris jól érzem magam. Csak attól, hogy beszállt az autómba, magával hozott valamit, amitől nekem jó kedvem lett. Kíváncsian tekintek az este elé. Szeretném, ha jól sikerülne. Egyszerűen nem ronthatom el!

Vele együtt jókedv is beül az autómba. Az előbbi borongós hangulatom el is felejtem. Izzie mosolya betölti a teret, elragad, megszédít.
- Néha járok arra, de moziban már ezer éve nem voltam.- Na jó, leszámítva azt az esetet, amikor Gwennel mentünk el (és akkor sem a nosztalgia moziba), de most őt töröltem a memóriámból. És minden mást is, ami vele kapcsolatos.
Rákérdezek a műsorra, de azt mondja, elfelejtette. Azt hiszem, viccel, de látom, hogy komolyan beszél.
-Hát hol jár az eszed, Kisasszonyom?- villogok rá, de van egy sejtésem. Ha csak annyit gondolt rám, mint én őrá, akkor nem csoda, hogy elfelejtette, mi lesz a moziban. Megbocsájtható tehát a bűne.- Nem baj, megnézzük a műsort. Aztán, ha mégsem találunk kedvünkre való filmet, megyünk máshová.....- Van itt mozi bőven, de igazság szerint, akármennyire az én ötletem volt, nem ragaszkodom hozzá...
Megkérdezem, éhes-e, és a teste is válaszol. Gyomorkorgással. Mintha ez nem lenne önmagában elég, Izziehez méltó módon körít hozzá. Már majdnem megijedek, hogy kannibállal van dolgom, amikor elárulja, hogy megteszi neki egy menü is a "mekiben".
- Hú, - játszom túl én is egy kicsit a szerepem- megizzasztott volna a feladat, ha egy tucat piknikkosaras lánykára kellett volna vadásznom miattad!
SIKKesen indulok (sebességváltó, index, körültekintés, kézifék), és célba veszem a mozit. Úgy emlékszem, azon az úton van valahol egy Mc Donald's. Bekapcsolom az egyik zenei adót. Többnyire erre vagyok hangolódva, mert kevés a szöveg, sok a zene. Most is U2 szól. Kedvelem a zenekart, óvatosan verem a ritmust a kormányon.
- Nem zavar, hogy szól a zene?- kérdezem Izziet. Nem szól hangosan, emellett kényelmesen tudunk beszélgetni. - Szereted ezt a bandát?

Bíbelődik egy kicsit az övvel, de nem avatkozom bele, formálja csak kedvére (és alakjára), elvégre, ha minden igaz, a közeljövőben ő fog legtöbbet az autómban ülni. A filmről csevegünk, amit meg akarnánk nézni, de nem jutunk előre, mert Izzie nem emlékszik a címére.
Kaland? Nézek rá némán. Csak a szemem tágul ki egy kicsit. Másként fogalmaztam volna, de ... Talán igaza van, így is lehet fogalmazni. Pici mosoly bujkál a szám szögletében, úgy érzem, ugratni készül. Nem számítok azonban arra, hogyan folytatja.
- Micsoda?- csipkedem meg rögtön a derekát.- Méghogy horkolok...! - Megharapdálom a nyakát, ahogy ficánkolás közben a közelembe csúszik. - Na, jobb lesz, ha ezt később újra leellenőrzöd. Szerintem álmodtad az egészet. Akár ma éjjel...- Hopp. Most arra kértem, aludjon megint velem? Igen, arra kértem. És nem valószínű, hogy horkolnék. Talán aludni sem fogok.
Lehiggadunk, már majdnem elindulunk, szóba hozza a szigetelőszalagot. Most meg fogom lepni. A kocsim kesztyűtartójában ugyanis mindig van valami ragasztóféleség. Most ragtapasz van nálam, egy egész tekercs, 10 cm széles.
-Nyúlj csak be a kesztyűtartóba!- mondom komolyan. - Felkészülten jöttem ám a randira!
Az én kis barátnőm azonban nyilvánvalóvá teszi (verbális és nonverbális módon is), hogy ő bizony éhes. Nem csodálom. Régen ettük már azt a pirítóst. Annak egy részét is az én számba nyomta. biztos nem ízlett neki... (Vigyorgok.) Egyenlőre tehát visszatesszük azt a ragtapaszt a helyére. Leragasztott szájjal nem tudna enni. Amúgy sem zavar (még), hogy folyton beszél.
Elneveti magát a poénomon, őszintén nem reméltem, hogy ekkora hatással lesz rá. Ez az, ami abszolút kiszámíthatatlan. Valami bejön, valami nem, ezt sosem tudom eldönteni. Izzievel talán azért van könnyű dolgom ezekben a poénkodásokban, mert minden apróságon nevetni tud, és ha valami nem tetszik neki, azt is úgy tudja tálalni, hogy mégsem bánt meg. Ritkán adatik meg az a pillanat, hogy ő ne tudna valamit űberelni. Én ezen nem rágódom, inkább bekapcsolom a rádiót, csendes üzemmódban, inkább háttérzajként. U2 szól, szeretem a zenéjüket, Izzie is mozogni kezd, Bono-t isteníti. Szó szerint! Olyan édesen lelkesedik, hogy mosolyogni van kedvem, és dobolom a ritmust a kormányon. Aztán észreveszem, hogy engem néz.
- Nagyon béna vagyok, mi? - húzom el a szám, de a dolog nem visel meg, ott marad a mosolyom is. Fogalmam sincs, egy ilyen lány mit keres mellettem. Bárkit megkaphatna, akit csak akar. Mégis örülök, hogy most én vagyok az. Vagy legalábbis ezt éreztem tegnap éjjel.
Kiszúrom a "mekit", és besorolok a megfelelő sávba. Míg a zöld jelzésre várunk, megkérdezem tőle:
- A kocsiban együnk vagy beüljünk?

Azzal ugrat, hogy iszonyú éjszakája volt miattam, a horkolásom miatt! Hát, ezen rendesen kiakadok, és azt javaslom neki erős felindultságomban, hogy tegyen próbát újra, miközben megcsiklandozom. Valószínűleg ezzel a lépéssel meglepem, mert válasz nélkül hagyja az ajánlatom, és igazából magam sem tudom, emiatt megkönnyebbülök-e, vagy sem. Ha másodszor is nálam lenne, és most nem innánk le magunkat, vajon alvással töltenénk az időt?
Inkább a ragasztóra tereli a szót, és én bebizonyítom neki, hogy készültem (bár csak szerencsém van a ragtapasszal, nem miatta vettem). Látom a mosolyt a szemében, és tudom, ha messzire is rúgtam az előbb azt a labdát, nincs harag, majd lesz valahogy, nem kell a témát feszegetni. Hátraveti a haját, mely puhán omlik a vállára, a megszokott loknik nélkül. Hiányoznak azok a loknik...
- Szóval eltervezted, hogy sokat fogsz beszélni...- nézek rá kajánul. - Ne üljünk be egy némafilmre? Akár hasznodat is vennénk a beszélőkédnek...- Behúzom a nyakam. Fogalmam sincs miért, mindig valami taslifélére számítok. Talán rossz beidegződés.
Kis idővel később, már a U2 zenéje alatt saját magamat hozom kellemetlen helyzetbe, mert rosszul reagálom le, hogy engem néz. Bevallom, nem vagyok ehhez hozzászokva. Inkább kinevetni szoktak, mint érdeklődve nézni... Nem újdonság részemről, hogy bénának titulálom magam. Ehhez vagyok hozzászokva, kérem szépen.
Azt mondja, nem vagyok béna, de elfordítja a fejét. Korholhatom magamat, ezt már elcsesztem, talán nem kéne mindig ennyire negatívnak lenni. Hát miről papolok én nap mint nap a srácoknak? Ebből is látszik, könnyebb beszélni róla, mint megcsinálni. Na, akkor próbálkozzunk valami mással... Terelek, a szót a kajára, annak módjára, hogyan óhajtja elfogyasztani. És ha az előbb elkámpicsorodtam, most nevetni kezdek. Viccel. Remélem, hogy viccel.
-Sült krumplival, dobálózni? Kitől tanultad ezt? Neeee- rázom a fejem, nevetve- Ha mindenképpen dobálózni akarsz, szerzünk néhány rothadásnak indult gyümölcsöt, zöldséget, záptojást... -Az már senkinek sem kell. A sült krumplit, amit nem eszünk meg, oda lehet adni valamelyik csövesnek...
Bekanyarodok az ablak alá, és leadom a rendelést, lefordítva "mekis"-re:
- Szép estét!- köszönök a pultos lánynak- Két XL csirkemellszendvics-menüt kérek, az egyiket Spritevel, a másikat kólával, a krumplikhoz majonézt, és szeretnék még két forró pitét is.
Aztán Izziehez fordulok:
- Szóval szereted a nagyot...- látom, ahogy megnyalja az ajkát. - Akkor nem árt, ha magamnak is rendelek valamit...- teszem hozzá elgondolkodva, és alig bírom visszafogni a nevetésemet. - Vagy szétdobjuk, amink van? Vagy összerakjuk? - kacsintok. Szeretném, ha a jó hangulat megmaradna közöttünk. Fizetek és előrébb hajtok, de a rendelésre még várni kell.
- Jól emlékszem, hogy a majonézt szereted? - Az álla alá nyúlok, finoman fordítom magam felé, és közelebb hajolok hozzá. Nagyon is élénk az emlékezetemben a kép, ahogy a parkban Domival a hot-dogot ették. Szívesen csókolnám meg, de megszólal a lány az ablak mögül, hogy kész a rendelés. Mint egy tini, akit rajtakaptak, elpirulok, és alig tudok úrrá lenni a kezem remegésén. Szerencse, hogy sebességben hagytam az autót, mert félő, hogy el sem tudnék indulni. A csomagot Izzie kezeibe nyomom, aztán megcélzom a kijáratot, majd a mozit.
Mégis béna vagyok. Elbénáztam egy jó lehetőséget, hogy csókot lopjak ettől a gyönyörű lánytól. Mégsem vagyok csalódott, hiszen itt ül mellettem, miénk az egész este, talán az éjszaka is. Minek kapkodjak? Megnyugszom. Átfordulok optimistába.

Ha már olyan jó a beszélőkéje - és magam is tapasztaltam, hogy az-, felajánlom neki, hogy nézzünk némafilmet, mert akkor kibontakoztathatná a tehetségét. Aztán kiderül, nem is kell ehhez némafilm. Ha csak engem szórakoztat a kommentjeivel, nem is lenne gondom. És minek is a ragasztó? Majd olyan helyen ülünk le a moziban, ahol nem zavarunk senkit (és minket sem zavarnak). Hogy jutott ez most eszembe?
Aztán eszébe jut egy film, amit szívesen megnézne a tartalma miatt. Fegyveres-szexes-elverős... Ki kit ver el? Szadista hajlamok? Félnem kéne? Kuncogok magamban. Na, ilyesmiben sem volt még részem soha.
- Nem, nem láttam. De nekem a Tom és Jerry is megteszi- félszegen nézek rá. Talán nem egyértelmű, hogy mindegy, mit ad a mozi, ha együtt lehetünk? Tudományosan alátámasztott tény, hogy a a randik nagy része a moziba szerveződik (annak idején magam is ezt csináltam), de nem a program a lényeg, hanem a társaság.
- Valóban, régen voltam már moziban. Ennyit változtak volna a szokások? - Csodálkozom rá nagy szemekkel, nevetgélve, amikor még mindig a sült krumpli dobálás mellett kardoskodik.- Na jó, nem bánom, de csak hogy teljes legyen az örömöd...- Bár az étel pazarlását nem díjazom, lehetséges, hogy az egészet ő sem gondolja komolyan, miért rontsam el az örömét?
Eljutunk a rendelésig, mindenből XL méretet rendelve. Ha már a méretekre céloz, feldobok én is egy labdát, lássuk csak, lecsapja-e, vagy repül tovább. Tulajdonképpen nem szavakkal vág vissza. De ahogy a "majdnem csókra" reagál, az tetszik, mert nem húzódik el, nem akar elverni. Legalábbis most nem, itt, az autóban.
Kicsit bánom, hogy nem sikerül az a csók, de aztán úgy gondolom, semmi sincs véletlenül, talán így a legjobb. Bennem nő a vágy, hogy újra megpróbáljam, és talán ugyanezt érzi Izzie is. A kezébe adom a menüket, aztán elindulok, és ennyi éppen elég, hogy elrendezzem a gondolataimat.
Nem vagyok már tini. Nem kell ajtóstól rohanni a házba, tudok várni. (De még mennyire!) Azt feltételezem, Izzienek is tele lehet azokkal a férfiakkal, akik azonnal lerohanják. És ha már eldöntöttük, hogy komolyabban megismerjük egymást, időt kell adni az érzéseinknek is, a vágyainknak is. Érjenek csak. Ez így még izgalmasabb, izgatóbb.
Leparkolok a mozi elé, gondosan leállítva a motort, kikapcsolva a rádiót.
- Várj egy pillanatot- mondom Izzienek, és kipattanok az autóból, hogy aztán kinyithassam neki a kocsi ajtaját, és kezet nyújtva neki, kisegíthessem őt onnan.- Kisasszonyom...- mosolygok rá. Van ami nem változik. Az idő halad, de én azért őskövület maradtam...

Kicsit talán meghökkentem a Tom és Jerryvel, de ezek szerint nem ért célt a mondanivalóm. Ha tudná, milyen sokat jelent most nekem a társasága, tudná, hogy akármire beülnék vele, az orosz drámától a francia vígjátékig. Lehet bármi. Nem a film a lényeg. Most nem.
Különböznek a véleményeink arról, mit kell és lehet a vászonhoz dobálni nemtetszésünk jeleként, és ahogy szokott, most is én vagyok az engedékenyebb. Nem szeretném Izzie örömét elrontani. Azonban nem vagyok biztos benne, hosszú távon ezt szó nélkül hagynám.
- Szóval vénember...- a számba harapok, fel ne nevessek.- Éppen ideje volt, hogy betoppanj az életembe!
Másképp reagálok most, mint korábban, ha csipkelődött. Ezt most nem adom vissza, nem dögönyözöm vagy csikizem meg. Hülyülni sem lehet folyamatosan, bár nagyon szeretem vele azt is csinálni. De vannak pillanatok, amiket nem lehet kihagyni, hogy kifejezzem abbéli reményemet, ez a mozizás nem egyszeri alkalom.
A mozihoz érve kisegítem az autóból (nem a kaja miatt), és nevetve fedezzük fel, hogy Tom és Jerry is a műsoron van. És ott van Dorian Grey, amit olvastam, és az Eredendő bűn... Nem nehéz választanom.
- Akkor maradjunk a fegyveres-szexes-elverősre- nevetek rá. Talán a krumpli is a gyomrunkban landol majd, és nem a vásznon.
Bemegyünk a vásárlóközpontba, de szó nélkül sétálunk el a kávézók mellett. Fel vagyunk szerelkezve étellel, itallal, tudtommal Izzie amúgy sem rajong a kávéért, és szólt volna a mekinél, ha kér. Van olyan nagylány.
- Még valami kívánság mozi előtt?- kérdem tőle szelíden, és megsimítom az arcát. Egy nem létező kósza tincset a füle mögé simítok, csak az érintés kedvéért. Megint lenyűgöz, milyen puha tapintatú a haja. Órákig tudnám simogatni.

Most mintha én leptem volna meg a lányt, egy pillanatra elakad a lélegzete, de sebaj. Ez is a játék része lehet. nem magyarázom meg, hogy értettem a szavaimat, idővel talán ő is rájön. Idővel. Ha valóban belefogunk, "járunk", meg fogja érteni. Ha meg nem... Jobb, ha nem tudja.
Azt a filmet választom, amit ő ajánlott. Mint mondtam, nem a film a lényeg. És nem is az erotikus tartalom. Angelina Jolie sokak szerint jó nő, de nem az én esetem, függetlenül attól, mennyi rajta a ruha.
Illedelmes szeretnék lenni, ezért rákérdezek, Izzie akar-e még valamit, bár nem tartom valószínűnek, hogy ennyi kaja mellé kérjen mást is. Újfent meglep, és kezdetben el sem hiszem, hogy komolyan gondolja, csak amikor elvágtat megvenni azokat. Rám bízza a jegyvásárlást, és kiköti, hogy 3 jegyet vegyek, mert kell a hely a kajának is. Vajon kettőnk közé akarja tenni?
Gondolatban jegyzetelek, hogy miket is kell beszereznek a jövőre nézve. Domival ugyan sokat filmezünk otthon, főleg, amióta Kilian rendszeresen ellát rajzfilmekkel, de ennyi mindent én sem tartok otthon. Na, majd bevásárolok...
Tulajdonképpen nincs min kiakadnom. Találkoztam egy lánnyal, láthatóan tele van élettel, döng benne az energia és már azt is tudom, honnan szedi. Rengeteget tud enni, nem kínos neki a súlytéma... Ilyen szempontból biztos, hogy az én emberem, mert magam is szeretem a kiadós evéseket.
Megveszem a jegyeket, és a szemeimmel őt keresem. Nem nehéz megtalálni. Nála van a legtöbb kaja. Olyan sok, hogy a pultra pakolja, mert tartani is nehezen tudja, és én vigyorogva közeledem hozzá.
- Nocsak, nocsak... Túlvállaltad magad, Forgószél? - most már világosan látom, miért kell a 3. szék. Aztán megszánom, és elmarkolom a csomagok egy részét (azért hagyok valamit neki is) és elindulunk a bejárat felé.
A jegyszedő ugyan nehezen fogja fel, hogy a harmadik jegy a kajának szól (kár volt odaadnom), végül csak beenged minket. Először gyereket keresett rajtunk, aztán rájött, hogy mi vagyunk azok. Szó szerint kiröhögött bennünket. (Sokat fiatalodtam negyed óra alatt!) Nevetgélve botorkálunk a helyünkre a félhomályban. Úgy helyezkedem, hogy Izzie a bal oldalamra üljön. És az ő választása, hogy közénk teszi-e az ételhalmokat.

Tudom, hogy néha kissé görcsös vagyok, és nagyon zavar, hogy legutóbb nem sikerült a randim (bár Gwennel voltam, és nem Izzievel), így most igyekszem mindent jól csinálni. És éppen az igyekezetem az, ami kissé merevvé tesz. Próbálom elengedni magam, nem gondolni arra, hogy tétje lenne az estének, miért is lenne? De aztán mégiscsak az hasít belém, bakker, ez egy gyönyörű lány, én meg egy lúzer vagyok. Izzienek elmentek otthonról, hogy velem foglalkozik. Aztán úgy vagyok vele, lehet, hogy éppen ez az én szerencsém, miért is ne éljem bele magam, ha boldog vagyok benne? Márpedig az a vidámság, ami ebből a lányból árad, részegít engem is.
Teljesen nyilvánvaló, hogy alig vagyok ura önmagamnak.
- Cöcöcö... az én adagom- ugratom- Hol van az? Nem is látom az ételkupacaidtól. Nehogy rám kend, hogy alig élted túl ezt a napot! -Azért elmarom tőle a zacskók javát, hogy ő a csokigolyókra tudjon ügyelni. Van itt aztán sós, édes, szénsavas... Jaj a fogainknak!
A jegyszedő -gyerek hiányában- minket minősít annak, de aztán nevetve enged be minket. Bár az ételhalom láttán kissé fennakad a szeme. Én is kételkedem, hogy minden el fog fogyni, de a csajjal ne vitatkozz, ne ellenkezz, főleg ne az első randin, alapszabály. Bevonulunk, topogunk, nevetgélve keressük a helyünk, aztán elhelyezkedünk, és Izzie szerencsére mellém ül, nem teszi közénk azt a sok egészségtelen cuccot. De persze, ezért is megcsipkedem:
-Á, tudtam én, hogy mindent magadnak akarsz!- kicsit megbökdösöm az oldalát, kipréselve belőle valami nevetésfélét, csak mert hallani akarom. A nevetés amúgy is ragadós, azt mondják.
- A szendvicsemet kérem szépen... Ha még megvan...- kacsintok rá, aztán elkezdünk enni. Fogalmam sincs, ettem-e valaha mást moziban, mint pattogatott kukoricát, de ez most tetszik. Új élmény.
Már az előzetesek alatt bepróbálkozik.
- Valójában azt hittem, hogy amíg a kaja kitart, csendben leszel. Anyukád nem tanított meg arra, hogy nem illik teli szájjal beszélni?- és hogy fokozzam felháborodását, máris egy krumplit nyomok a szájába. Nem kell ide ragasztó!
De Izzie rágás nélkül nyel, mert máris dumál. HP bemutató, és máris kommentel. Bár a téma valóban poénos, engem -érthető okokból - érzékenyen érint, mégis megpróbálom viccesen felfogni, és csak a filmre vonatkoztatni a mondandóját. Azt mégsem mondhatom neki, hogy nem lehet mindenki ekkora szexista, mint ő, mert... ajaj, fejemet venné.
- Tegyél javaslatot, hogy forgassák le ugyanezt 18-as korhatárral. Azokban nem húzzák az időt, hanem rögtön lényegre térnek... - Furcsa nekem, hogy ennyire szabad szájjal beszél a szexről, mintha semmi gátlás nem lenne benne. Oké, én meg olyan vagyok, mint egy múlt századi öregúr, de én kedvelem a régimódiságomat. Tulajdonképpen megmentett egy csomó, eleve kudarcra ítélt kapcsolattól.
Valamin kiakad, a krumplival kezd dobálózni (valóban nem viccelt, hogy ezt szokta csinálni), és amikor az valaki nyakában vagy ölében landol, ő ártatlan arccal bukik rám. A nyakamra. A pasas azonban pontosan bennünket méreget, így bármit is tegyen Izzie, akár homokba is dughatja a fejét, lelepleződött.
- Kicsit infantilis szegényke... - magyarázom a pasinak, mire morogva megfordul, én meg hálát adok az Istennek, hogy ennyivel megúsztuk.
- Most már higgadj le egy kicsit, Picikém- mondom félhangosan, hogy a környezetemet is megnyugtassam, kézben tartom a dolgokat, és nem lesz ránk több panasz. Ja, ahogy azt elképzelem. Fura, de igazából inkább szórakoztat a dolog, mint bosszant. Most még.

Izzie játékossága ragadós. Viccelődöm, csipkelődöm én is. Nagy nehezen bejutunk a nézőtérre, helyet foglalunk, enni kezdünk, Izzie dobálózni is. Lebukunk, azaz ő, nem is kellek hozzá, de én sem segítek a helyzeten. Izzie gyerekesen viselkedik, de csak adja alám a lovat, megfelel a szerepnek, amibe bújtattam, és ettől mulatságossá válik az egész. Tényleg olyan, mintha egy infantilis gyönyörűséggel mentem volna moziba. Mégis, mit vártam, mi lesz ebből?
Röhögcsélek magamban, hangosan, rajta, vele, magamon. És dumál, dumál, tényleg igaz, hogy folyamatosan tud beszélni. De szórakoztató, amit mond, szóval nem bánom, máris azt képzelem, mit fogok írni róla, erről az estéről...
Mintha mindenkiről mindent tudna. Olyan információk vannak a birtokában, amiről halvány dunsztom sem volt. Bár nem is érdekelt különösképpen.
- Minek kéne közülük választanom, amikor itt vagy nekem te?- mondom, miután megrágtam, és lenyeltem a krumplit, amit a számba tömött. Se szándékom, se merszem nem volt elvenni róla közben a szemem. Szinte fenyegetve érzetem magam, de ha így játszunk, hát legyen! És most hiheti azt is, a fenyegetésétől sz*rtam be. Mernék akár mást mondani?
Nevetgélek. Belém csíp, érzékeny helyen, összerezzenek, és szerencse, hogy nincs az ölemben pl. a popcorn, mert az kiborult volna, az biztos.
- Izzie, kérlek...- fogom meg a kezét, ujjai közé csúsztatom az ujjaim, és a számhoz emelve megpuszilom azokat... de aztán, hogy ne legyen zavarba ejtő a pillanat forrósága, a kezét a szám előtt pár centire tartva ezt súgom neki:- Ha így folytatod, sosem tudjuk meg a film végét...
Egyenlőre talán megúszom, és büntetlenül tömhetem magamba a kaját, amit behoztunk, mindaddig, amíg újra rám nem pirít. Sejtem ám, miben mesterkedik!
- Khm, izé- köpködöm fel a félrenyelt kukoricát- arra nem gondoltál, hogy csak melegük van?
Visszafojtom a nevetésem. Izzie provokál. Talán sokkal inkább szeretne velem ágyba bújni, mint gondoltam. Hiába most ez a szűzies külső... Ezzel csak egy problémám van. Ha nem éreznék iránta semmit, könnyedén ki is használhatnám. Persze, seggfejnek is kéne hozzá lennem. De a lány nem közömbös nekem. És mivel ez a helyzet, nem tehetek olyat, amit később bármelyikünk megbánna. Még akkor sem, ha ez nem is klappol Izzie terveivel. Mert tervez valamit. Olyan biztos vagyok benne, mint abban, hogy mellette ülök a moziban.
Bal kezemmel szorosabban ölelem magamhoz. Megpuszilom a fejét, ha a vállamra hajtja a fejét, vagy megcsókolom, ha az arcát dugja oda. Szeretném neki elmondani, megmutatni, hogy kedvelem, vonzódom hozzá, de én nem akarok rohanni. Azt szeretném, ha azért lennénk együtt, mert teljesen biztosak vagyunk egymásban, az akaratunkban, a vágyaink és tetteink helyességében. És ehhez idő kell, nem elég néhány óra, néhány nap. De minden perccel közelebb kerülünk egymáshoz. Én legalábbis közel állok hozzá, hogy beleszeressek. Nem csoda... Hosszú idő óta ő az első nő, aki férfiként viselkedett velem.

Igyekszem felvenni a ritmusát, alkalmazkodni ahhoz a lendülethez, amit diktál, és minden őrültségére legalább olyan jól válaszolni, hiszen szórakozni jöttünk... Nem tudom, valóban erre vágyik-e, de most éppen ennek van itt az ideje, hogy ezt csináljuk, vagy ezen keresztül ismerkedjünk, mondjunk ki dolgokat... Vajon erre megy ki a játék? Bevallom, fogalmam sincs.
Igyekszem mindenre őszintén válaszolni, mégis humorba csomagolva. Így igaz az is, hogy nekem egyik színésznő sem kellene.
-Mitől érzed magad kevesebbnek, mint azok? - kérdezek vissza kedvesen, és megsimogatom az arcát. Nem hinném, hogy kisebbségi érzései lennének, hiszen nagyon is talpraesett, agilis, helyes és szexi. Bármit és bárkit meg tud magának szerezni. (Nem csak szexuális értelemben)
Amikor a combomba csíp, óvatosan csitítom, azzal "fenyegetem", hogy talán nem látjuk a film végét. Visszakérdez, mit történne?
- Mondjuk a térdemre fektetlek, és elfenekellek. Vagy egyszerűen hazaviszlek. - Hogy hozzám, vagy hozzá, nem részletezem, a fantáziájára bízom.
Talán kissé visszább fogja magát, mert ezután már kevesebbet beszél, bár egy-egy jelenetet most is kommentál, és amit nem hagy ki... Blődséggel ütöm el a témát, zavarban vagyok, és nem megy könnyen, hogy erről a témáról beszélgessünk, itt, a moziban.
A hangulatot azonban nem akartam rontani, eszembe sincs. Csak vannak határok, amit miatta sem lépek még át. Ez is olyan. De ugratásból én is kiveszem a részem, nem tagadom. Hogy egy picit szelídebbé váljon a mozizásunk, és ne csak az ugratáson, közelebb ölelem magamhoz, ha engedi, meg is csókolom.
Többnyire ő etet engem, és már teli vagyok édességgel, kólával, popcornnal... Kezem nem veszem le a válláról, és örömmel veszem, ha hozzám dől. Kissé le is higgadt, már nem beszél olyan sokat, de a fimből igazából nem sokat érzékelek. vele van tele a fejem, és a hülye elveimmel, mert a kettő most ellentmond egymással. Próbálok okos maradni, és mégsem akarok fatökűnek tűnni, ezért már van is egy statégiám, mivel is állok elő.
Nevetve mondja, hogy legközelebb hozzuk el a ragasztót is, mire meglepem. Kiveszem a ragtapasztekercset a kabátom zsebéből.
-Úgy gondolod, elfelejtettem? - kacsintok rá. Lehet, hogy ez is egy próba volt részéről, hogy mennyit bírok ki mellette, de azt hiszem, nem volt elviselhetetlen. Én jól szórakoztam, remélem ő is. Legközelebb pedig még úgy sem ragasztóra lesz szükségem.
Kinyitom neki az ajtót, ahogy beszáll az autóba, és be is kötöm, mert a keze tele van a maradék dobozokkal: cukorka, popcorn...
- Látod, mégis túlvállaltad magad...- enyhe korholás a hangomban. Tényleg, néha olyan, mint egy kislány, de nagyon szeretni való. Aztán mellé ülök, bekötöm magam én is, aztán mielőtt beindítanám a motort, megkérdezem:
- Forgószél..., eljössz hozzám éjszkára? - Felé fordulok. Azt hiszem, most már nem szabad hülyéskedni, most komolyan kell beszélni. Elhatároztam magam, hogy megkérem, aludjon velem. De hogy az elveim ne sérüljenek nagyon, tényleg csak aludni szeretnék vele, mellette. - Próbára tehetnél, józanon horkolok-e...
A haja felé nyúlok, játszadozok egy tincsével. Persze, ha azt mondja, vigyem haza, megteszem. De vágyom a közelségére, túlságosan is örömöt okoz, hogy vele lehetek, hogy könnyen lemondjak róla.

-Jól van, jól van!-védekezem nevetgélve- És csak e kettő közül lehet választani?- kérdezem csalódottan, mert már értem,  hogy ez nem becsapós kérdés. - Akkor Uma.
Talán kicsit sok, amit csinál, főleg, amikor belém csíp (nem fájdalmasan). Szavaimra közelebb hajol, én meg nevetgélek magamban.
- Csak próbálkoztam- Igazából őszintén reméltem, hogy nem riad meg, sőt próbára tesz, mit tennék vele szívesebben. De lehet, hogy majd egyszer erre is sor kerül. Ki tudja?
Átölelem, de csak a feje búbjára tudok puszit adni. Nekem ez is megfelel. tulajdonképpen bármi megfelel. Ha tudná, hogy az is ajándék, hogy itt van, talán nem érezné úgy, hogy kitolt velem. Egyáltalán gondol ilyesmire vagy csak én hiszek ilyet róla?
Éppen ez a dilemmám. Ismerjük egymást, felszínesen. Nevetgéltünk, bosszantottuk már egymást, de annak nem volt semmi tétje. Próbálom én ezt is úgy kezelni, mintha nem lenne tétje, de pontosan tudjuk mindketten, hogy miért vagyunk itt. Vajon most is (józanon) kölcsönös a vonzalom, amit tegnap éreztünk (és ma reggel?)
Nevet rajtam, ahogy előhúzom a ragtapaszt.
- Tettem mindenhova: fürdőszoba, konyha, háló, kocsi, pizzázó, ...- ugratom. - Mindenhova, ahol megfordulhatsz a közeljövőben..
Aztán már a megmaradt kaja a lényeg, és értőn bólogatok:
- Szóval holnap is jövünk? Vagy mi a terved vele? - mosolyogva nézek rá.
Aztán lemegyünk, besegítem az autóba, és mert nem mindegy az uticél, szeretnék vele komolyan beszélni.
Egész este mulattatott és húzott, és időnként bosszantott, de jól éreztem magam vele. És nem felejtettem el, hogy azt mondta, horkolok, ezért ezt is beleszövöm abba, amikor megkérem, aludjon nálam.
Szeretnék vele lenni, akár végignevetgélve az éjszakát, akár egymás karjában aludva, de ott szeretném tudni a közelemben. Mert nem akarok tőle most elszakadni. Túl jó érzés ő most nekem.
- Izzie hatás. Igen...- sóhajtom lágyan.
Látom, hogy ő is elkomolyodik, figyel rám, próbál követni, megérteni. Tudom, hogy milyen hibáim vannak, de nem ezekre akarok koncentrálni.
- Az a helyes válasz, amit te szeretnél, Izzie. - De hogy ne hagyjam válasz nélkül, elmondom neki, én mit szeretnék. Talán ez segítségére lesz- Én veled szeretnék maradni. Beszélgethetünk, mozizhatunk otthon tovább, vagy ehetünk még két-három menüt cukorkákkal, vagy gumicukorral, mindegy... Csak nem szeretném, ha ennek most hirtelen lenne vége... Ha el kellene válnom tőled. Aludj mellettem, velem... És ébredj az ágyamban.
Észre sem veszem, mikor állt meg a kezem simogatni a haját. Kezem  már a kezére csúszott, azt tartogatom a tenyeremben, ha csak nem húzta el, és így nézek a szemeibe. Most rajta a sor...