Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Az első (igazi) randi Eleevel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Az első (igazi) randi Eleevel   Pént. Aug. 22 2014, 04:03

Most először bánom, hogy szűkös a ruhatáram. Amikor meghívtam Eleet vacsorázni, még fogalmam sem volt, én főzök majd neki, vagy elviszem valahová, és olyan természetesnek tűnt a dolog, hogy mostanáig nem is foglalkoztatott a dolog. Tegnap azonban felhívott, és azt mondta, a héten már bármelyik este jó neki, kivéve a pénteket, én meg rögtön rávágtam, hogy akkor találkozzunk ma...
Itt állok a szekrényem előtt egy szál alsónadrágban, Deep Blue illatba burkolózva, és fogalmam sincs, mi a francot vegyek fel. Amilyen barom vagyok, Eleenek sem mondtam semmi konkrétat (bár ezt direkt csináltam), csak annyit mondtam neki, hogy ne kisestélyiben, és ne szakadt farmerben jöjjön... Azaz tudhatja, hogy viszem valahová, mert nekem szakadt farmerben is tetszene. Sem alul- sem felülöltözni nem akarom.
Végül egy vékony pamutnadrágot választok (világos színű), fehér, nagy galléros inget, és egy báránybőr dzsekit, amit valamelyik turkálóban vettem, fillérekért, remek állapotban. Az ingem begombolva nagyon zártnak tűnik, nyakkendő szóba sem jöhet, de a nyakam sem akarom szabadon hagyni, ezért egy mintás sálat kötök bele, és így nagyon meg vagyok elégedve magammal. Új frizurám és frissen borotvált képem miatt most meglehetősen fiatalosnak érzem magam.
Pontosan este 7 órakor gördülök a címre, -amit Elee adott- a kölcsön járgánnyal , amivel máris el akarom őt bűvölni. Remélem, szereti az olds mobilt... Mindenesetre alkalmasabb kocsi ez egy randihoz, mint az én autóm... Egy szál virág van nálam, egy hosszú szárú, piros rózsa. Leállítom a motort, és kiszállok az autóból, a virágot egyenlőre az autóban rejtegetem.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Pént. Aug. 22 2014, 23:21

A párizsi hétvége fantasztikus volt, annak ellenére, vagy pont azért, mert nagyon sokszor, szinte túl sokszor jutott eszembe a rám váró randi. Tulajdonképpen bemelegítettem rá Sebyvel, mindezt persze úgy, hogy vele a hülye, infantilis énem dominál, míg Joshnak a komoly Elee-t szánom. Na, persze, ember tervez…
Hétfőn kipihentem magam, visszaálltam a rendes kerékvágásba, délután bekúsztam a suliba az előzetes órarendemért is, és megejtettem egy telefont. Tudtam, éreztem, hogy nem lesz egyszerű, mert már csak attól, hogy hallhattam a hangját, meglódult a szívem és libabőrös lett a karom. Most pedig, kedd kora este van, és itt állok a szekrényem előtt, körülöttem ruhák hevernek szanaszét, én meg komoran meredek a még vállfán lógó rongyokra. Hogy lehet egy nőnek ennyire kevés információt adni? Oké, gondolom, valahova megyünk, mert sejtem, hogy nem az Ő szemét szúrná egy szakadt farmer, de… Annyi lehetőség van még, és én tanácstalan vagyok. Kedvem lenne újra felhívni, hogy elmondja neki, a szekrény előtt állok egy szál törülközőben, de félek, akkor nem lenne a randiból semmi. Legalábbis nem olyan irányt venne, mint amilyenre terveztük. Persze a hajam meg a sminkem sincs kész, hiszen minden attól függ, hogy mit kapok magamra, úgyhogy biztosan el fogok késni. Már megint…
Végül a sportosság mellett döntök, abból nagy baj nem lehet. Egyszerű piros ruhát veszek fel, semmi különös, sportos darab, épphogy kivillan alóla a térdem, a dekoltázsa sem vészes, épp csak sejtet valamicskét. Csinos szandált választok hozzá, feketét. Hajamat fél oldalra fésülöm és hullám csattokkal meg egy adag hajlakkal rögzítem is, egyszerű tusvonalat húzok szemhéjamra és piros rúzzsal emelem ki a számat. Épp a fülbevalókkal szórakozom, amikor megszólal a telefon, és felszól a portás, hogy szerinte rám várnak. Mondtam neki, hogy ha nem vagyok lent időben, akkor szóljon fel, bárki jön, és lehet abban igazság, amit mond. Már hogy rám várnak, hogy Josh érkezett meg. Az órámra nézek, halál pontos. Lesz mit tanulnom, ha nem ez lesz az utolsó randink, és miért is lenne? Gyorsan fújok magamra egy hangyányi parfümöt, és felkapom a rövid derekú bőrdzsekimet, könyékig feltűröm az ujját, hogy ne legyen nagyon melegem. Utolsó pillantást vetek a tükörbe, hónom alá csapom elegáns táskámat és kilépek a folyosóra. Szinte repülök a liftig, gyerekes módon nyomogatom a gombot, mintha attól gyorsabban jönne.
Végre megjön az átkozott doboz, ami majd ledöcög velem a hallba, idegesen nézek magammal farkasszemet odabent, hogy aztán szinte azonnal megtorpanja, amikor kilépek. A hatalmas üvegajtón át látom a gyönyörű autót parkolni odakint, az elegáns alakot, ahogy áll mellette. Tényleg Josh lenne az? Olyan más!
- Szia! – köszönök sután, mert igyekszem úgy csinálni, mint akit hidegen hagy az autó szépsége, és mint aki nem bámulja meg a gazdáját sem. A haja! Levágatta a haját! – Jó a frizurád. – dicsérem, mert igazán jól áll neki. Be nem vallanám, hogy így még inkább tetszik! Megcsap az illata, ahogy adok egy lágy puszit az ajkára, és érzem, ahogy megrészegít a közelsége. Máris bárgyún vigyorgok, pedig még semmi sem történt.
- Most már elárulod, hova viszel? Ilyen elegánsan, gyönyörű autóval… - elakad a lélegzetem, a szavak elhagynak, csak állok előtte és ámulok. Megkönnyebbült mosoly szalad szét az arcomon, hogy Ő is bőrkabátban van. Máskor is hallgatnom kell a megérzéseimre, már nem is tudom, hányadszor állapítom ezt meg…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Szomb. Aug. 23 2014, 00:16

Ma nem csavargó leszek..., nagyon nem. Kölcsönöztem egy elegáns autót, ehhez kell öltöznöm is, a frizurámról Sebastian fodrásza gondoskodott, és egyáltalán nem bántam, hogy levágattam. Bár szokatlan, hogy nem lóg a nyakamba, és talán ezért érzem olyan meztelennek a nyakam, hogy a sálra is szükségem van... A külsőm így alaposan megváltozott, de talán nem hátrányomra. Sebastiant kellene megkérdeznem, de ő most nincs itt, és az ösztöneimre hallgatok. Remélem, hogy nem csapnak be. Túl erősek az impulzusok, amiket Eleetől kapok.
Pontosan érkezem a ház elé. Úgy beszéltük meg, a kapu előtt fogom várni, de arra nem számítok, ami fogad. Áldom az eszem, hogy nem a tragaccsal jöttem ide, biztos rám hívták volna a zsarukat. Hatalmas ház előtt állítom le a motort, és messziről is látszik, nem engednek be ide akárkit. Az üvegajtóval szemben portás (vagy valami afféle) áll, és kíváncsian nézeget kifelé. Mintha telefonhoz nyúlna, de annyira nem látok jól. Mivel meg sem közelítem az ajtót, nem piszkál; talán Elee szólt neki, hogy jönni fognak érte.
Pár perc telik el; normális, hogy ennyit késsen egy lány (azt olvastam, illik is ennyit késni), szóval emiatt nem izgulok. Azt már megszoktam, hogy 130-cal teker a szívem, meg sem lepődöm, fel sem veszem. Akkor nyugszom majd meg, ha itt lesz..., remélem. Aztán meglátom... Egy pillanatra mintha ledermedt volna, és én kiegyenesedem, várakozó testhelyzetet felvéve, hogy lássa, várom... ÉN vagyok az!
Végre odaér hozzám, én pedig majd kibújok a bőrömből. Piros ruha, fekete bőrdzseki, cipő... Ez a lány... eszméletlen!
- Szia- mondom neki, és a szívem - amikor szájon csókol- nemhogy normál ütemre kapcsolna, hanem még rátesz egy lapáttal- Nagyon csinos vagy, Elenore.
Megdicséri a hajam, és elmosolyodom, ő az első, akinek megmutathatom, Sebastian ugyanis hétvégén nem volt otthon, tegnap pedig dolgozott, nem ért rám. Ma meg én készülődtem veszettül...
- Nem, kedvesem, nem árulhatok el semmit. Ez egy meglepetés-randi, emlékszel?
Kihasználva, hogy le van sokkolódva (bevallom, nagyon tetszik az a fény a szemében!), kihúzom az ablakon át a rózsát, amit hoztam neki, és oda nyújtom neki.
- Virágot a virágnak...- súgom szelíden, és kinyitom neki az ajtót, hogy be tudjon szállni. - Hacsak meg nem gondoltad magad, meg kell bíznod bennem...
Ha beül, és remélem beül, becsukom mögötte az ajtót, és megkerülve az autót, mellé ülök. Egy pöccre indul az autó, és lassan indulok el, aztán a város egyik kivezető útjára hajtom rá az autót.
- Nem bánod, hogy nem Los Angelesben töltjük majd az estét, ugye?
A szívem akkor kezd normál ütemben verni, ha már kiértünk a városból.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Vas. Aug. 24 2014, 00:01

Amikor felszól a portás, hogy itt vannak értem, erős kísértéssel küzdök, hogy kilibbenjek az elegáns környékre néző penthouse lakás teraszára és kilessek, de végül nem teszem. Érzem, ha így tennék, akkor nagy valószínűséggel hatalmas kapkodásba kezdenék, mert át akarnék öltözni. Nem mintha ilyen szédítő magasságból olyan marhára látnám, hogy mi van Joshon, csak úgy, csajos elmebajból kifolyólag.
A folyosó burgundi vörös padlószőnyege elnyeli cipősarkaim kopogását, de a puha csöndet élesen töri meg, ahogy milliószor megnyomom a lift gombját. Utálok késni, mégis mindig megteszem, mert mindig mindent az utolsó pillanatban variálok át. Egy pszichológus biztos azt mondaná, azért kések, mert figyelmet akarok, pedig nem! Tényleg nem, sőt, utálom, ha mindenki rám figyel.
Idegesen igazgatok egy kósza tincset a liftben, a tükörképem halott sápadtan néz vissza rám. Hiába mantrázom magamban, hogy minden rendben lesz, ez csak egy randi, a szívem kétszázzal ver a mellkasomban. A hall márvány kövén élesen koppan a cipőm, aztán fülsértő a csend, ahogy megtorpanok. Visszatartom a lélegzetem, de amikor Josh – mert Ő az – kihúzza magát a kocsi mellett, mosolyogva indulok el felé. Intek a pultban álló éjszakai portásnak és kilépek az ajtón. Megcsap a meleg esti levegő, de nem ettől kezd el rám olvadni a kabát. Ahogy Josh néz, figyeli a mozdulataimat, vár rám, vérem forrni kezd, lábaim elgyengülnek, mégis képes vagyok határozott léptekkel megérkezni elé.
- Köszi. – elmosolyodom, végigmérem, és elismerően hümmentek. Igazán jól fest. – Te is… nagyon jól nézel ki. – kicsit keresnem kell a szavakat, az agyam valahol menet közben leállt, csak egy kép villog előttem, ahogy meztelenül fekszik a szőnyegen, de most más a helyzet.
- Nem segítettél túl sokat, hogy mire készüljek, úgyhogy bocsi a késésért… - fogalmam sincs, mennyit várt rám, hogy szólnia kellett-e, hogy értem jött. Laknak itt még egy páran, és hát nem én vagyok az egyetlen, akihez pasi jöhet.
Csalódottan, és szinte bosszúsan felsóhajtok. Szeretem a meglepetéseket, de attól függetlenül kíváncsi is vagyok. A virággal viszont levesz a lábamról, bár a szöveg nem túl eredeti. Idejét sem tudom, hogy mikor várt valaki rózsával. Ez olyan… filmes, mégis figyelmes, és szerintem nagyon is elegáns. Ahogy Ő is az, ebben a nagyvilági szerelésében, és ahogy a kocsi is az. Hol dugdosta eddig? Úgy tűnik a piros lesz a ma este színe; az autó, a rózsa, a ruhám, a rúzsom, a fehérneműm… Túl sok infó lenne? Még szerencse, hogy ezt Ő – még – nem tudja. De lehet, hogy ma nem is fogja megtudni, nem tudom, mennyire vesszük ezt az ismerkedést most komolyan.
- Ó, ha tudnék gondolkodni, akkor sem döntenék máshogy! – mosolygok fel rá, ahogy beülök a kocsiba. Annyira édes, hogy még az ajtót is kinyitja nekem! Eligazítom a ruhámat, combomra fektetem a kis táskámat, és várom, hogy beüljön mellém. Megbízom benne, mert eddig semmi olyat nem tett, ami miatt kételkednem kéne. Nem hiszem, hogy most akar elvinni a világ végére, hogy kinyírjon. Az túl hollywoodi lenne…
- Semmit sem bánok, amíg itt ülhetek melletted. – mondom vigyorogva, ujjaim között forgatva a rózsát, időről időre az orromhoz emelem, hogy beszívjam bódító illatát, és kicsit végighúzzam a szirmokat az ajkamon. Le kell foglalnom az agyam, hogy ne pörögjön fel túlzottan a fantáziám.
Figyelek, hogy merre megyünk, de nem tudom kitalálni, hogy mi lesz a végcél. Hogy hol is fog zajlani ez a randi tulajdonképpen, és hogy mit is fogunk csinálni. Jó, oké, vacsorázunk, hiszen tulajdonképpen vacsora meghívást kaptam, de hogy mit, hol, hogyan, azt nem tudom. Remekül tud titkolózni, ami vagy előny, vagy hátrány, vagy mindkettő egyszerre. Az idő majd mindent megold, mondogatom is magamnak, mert őrülten érdekel, hogy mire készül. Mégis, valahogy sejtem, hogy hiába kezdeném el faggatni, nem árulna el semmit.
- Messzire megyünk? – nem bírom megállni, hogy ne puhatolózzak, hiszen ha meg sem próbálom, akkor elvesztegetek egy lehetőséget. A remény hal meg utoljára, talán elszólja magát!
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Vas. Aug. 24 2014, 23:40

Zakatol a szívem, ahogy Eleere várok. Sebastian szavai járnak a fejemben, és amellett, hogy semmit nem akarok elrontani, elsietni, túlgörcsölni, mégis a legjobb akarok lenni. A legjobb, amit magamból kihozhatok. Olyan, természetességgel, ahogy Sebastiannal teszem, amilyen vele tudok lenni, és mégis... Másmilyen. Mert Elee nem Seby. Ah, minél többet agyalok rajta, annál rosszabb!
Aztán megjelenik ő, és máris mosolyra görbül a szám. Kapok is rá egy puszit. El is felejtem, mit akartam neki mondani, amikor átadom neki a virágot, ezért valami hülyeséget gagyogok, mégse nyomhatom a kezébe: "nesze, a tied", de nem érdekel, remélem, őt sem érdekli, nem is a szó számít, hanem az a vibrálás, ami most is ott feszül közöttünk.
- Felül akartam múlni a múltkori csavargójelmezt...- húzom el a szám, belátva, hogy az nem volt jó húzás, ezért kárpótolom százszor is, ezerszer is, amíg meg nem bocsájt!
Elnevetem magam, ahogy a késése miatt szabadkozik.
- Rendben, legközelebb pontosabban fogok fogalmazni, mire készülj. De hidd el, tökéletes vagy! - mosolyodom el megint, hacsak nem mosolyogtam állandóan, mert úgy nehéz lenne. A késését szóvá sem teszem. Mondjuk, ha fél órát késett volna, már aggódtam volna.
Látom, ahogy elismerően végig néz az autón. Hát igen. Ez nem az a tragacs, a mivel múltkor látott.
- Bevallom, egy kicsit be akartam vágódni nálad- mondom, mert nem szeretném, ha azt hinné, enyém a kocsi. Az olyan lenne, mintha becsapnám. - Ha majd szakadt farmeros randink lesz, a tragacsommal megyünk...- De már nyitom is neki az ajtót, és szerencsére beül.
Talán nem szándékosan, de elárulja magát; ő legalább annyira izgul, mint én, mert arra céloz, gondolkodni sem tud. Ezt jó jelnek veszem és rossznak egyszerre, mégis megmosolyogtat, és örömmel tölt el, hogy itt van. Még ha nem is az esze vezette ide. Ahogy beülök mellé, izgatottnak látom. Tetszik neki a rózsa, gyakran szagol bele, és az ajkaihoz emeli, mintha attól várna csókot. Máris irigykedem arra a virágra...
- Remélem, hogy nem csak ülni fogsz!- nézek rá, sokat mondóan. Nem csak kocsikázni fogunk, nem autóban enni... Bár egyszer majd azt is kipróbálhatjuk, nem is rossz ötlet.
Los Angeles utcáin óvatosan vezetek. Sok az őrült az éjszakában (nemrég mi is azok voltunk Sebastiannal), de sem meztelen alakokba, sem egyéb furcsaságba nem ütközünk, és viszonylag gyorsan rá tudok térni a 101-es útra, ami a célállomáshoz vezet.
- Ha nem lesz nagy forgalom, kb 90 perc- Igaz, nyomnom kell a gázt, de ez az autó szereti a sebességet. Ha már kint leszünk a tengerparton, ott mehetek akár 150 km/h-val is. A tragacsom 90 km/h fölött már betegesen köhécsel. - Ugye, nem kell sietned haza?- Jut eszembe első aggodalmam. Mi van, ha korán akart kelni, én pedig csak az utazással 3 óráját rabolom el? 153 km a városhatártól a városhatár, és ebbe még nem számoltam bele, amit a városban autókázunk... Akkor máris jöhet egy B terv...
- Abba a városba viszlek, amit a legjobban ismerek...Santa Barbarába... Nem bánod?
Nem gondoltam végig, és nem is lett volna jó, ha előre megtervezem, mit fogok majd mondani az úton neki. Egy hét telt el, mióta nem láttam, így azt hiszem, nem tolakodó a kérdésem.
- Hogy telt a heted? Sikerült az a vacsora, amit apáddal terveztetek?
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Hétf. Aug. 25 2014, 22:58

Szerintem idegesebb vagyok, mint ami indokolt lenne ilyen helyzetben, de ha Joshról meg a meglepetéseiről van szó… Hát, az ember sosem tudhatja, mire számítson. Megnyugszom, amikor meglátom, mert jelmez nincs, csak a kocsija más, na meg persze az egész megjelenése olyan… más. A virág nagyon édes, és figyelmes, amit meg mond, nem számít különösebben, amúgy is úgy dobol a vér a fülemben, hogy alig hallom a hangját.
- Hát, sikerült. – vajon lehetséges még ennél is szélesebben mosolyogni? Kineveti az aggodalmam, hogy késtem, és ez megnyugtat. Ha olyan baromi sokat várt volna rám, akkor most nem lenne ennyire mosolygós kedvében.
- Ó, köszi, ez megnyugtató. Tudod, azok a híres női megérzések… - kacsintok rá, mert hát még mindig fogalmam sincs, hogy hova visz, de az tuti, hogy ha rajta is elegáns cucc van, meg bőrkabát, akkor tényleg nem lőhettem mellé a szerelésemmel.
- Gyönyörű… - szinte csak lehelem a szót, mert tényleg tetszik, ez még igazán autó volt, gondosan kidolgozott részletekkel, meg mindennel, ami csak kellhet – Honnan szerezted? – csodálkozva nézek rá, mert első ránézésre azt mondanám, hogy lenyúlta egy kiállításról, de… nem annak a típusnak tűnik. Simán lehet, hogy a garázsban rejtegette, és családi örökség. Bármit el tudok képzelni.
- Ha? – nézek rá csodálkozva, de máris újra mosolyra húzom a szám, ahogy kijavítom: - Amikor! De ha most elrabolsz, akkor legközelebb én rabollak el téged! – fantasztikus ötletem támadt, és csak remélni tudom, hogy ma este nem ábrándul ki belőlem, és lesz lehetőségem meglepni valamivel.
Kinyitja nekem az ajtót, és én tényleg nem gondolkodom sokat, hogy beüljek-e vagy sem. Még ha nem is lennék benne biztos, hogy nem fog bántani, akkor sem szalasztanám el a lehetőséget, az egyetlen lehetőséget, hogy kiderítsem, mit tervezett mára. Hogy mit tervez velem. Beül mellém, és én iszom a látványt, ahogy előrenyúl, elindítja a motort, a sebváltót kezeli és tekeri a kormányt. Közben öntudatlanul is játszom a rózsával, amit tőle kaptam, gondolataim olyan messzire kalandoznak, hogy én magam sem tudom őket követni.
- Hát, mivel nem tudom, mit tervezel, mert nem mondasz semmit – gondosan megnyomom a megfelelő szavakat, jelezve, hogy értékelnék némi információ morzsát, de persze ugyanakkor élvezem is a játékot – ezért erre most nem tudok válaszolni.
Biztonságosan vezet, noha érzem a kocsiból áradó erőt, hogy kívánja a benzin löketet, hogy valaki végre a gázra lépjen. Legszívesebben átnyúlnék, és térdénél fogva lenyomnám a lábát, hogy haladjunk, de nem akarom megzavarni. Forgatom a fejem, figyelek, hova visz, de nem tudok logikusan gondolkodni. Tekintetem minduntalan visszatér rá, az arcára, a szájára, ahogy beszél hozzám, a kezére, ahogy a kormányon pihen. Annyira… Annyira szexi ebben a cuccban, ebben az autóban, ezzel a hanggal, ezzel a kisugárzással; hogy magabiztos, mégis, mintha aggódna, izgulna, vagy nem tudom… Nem tudom megmondani, de érzem a vibrálást.
Másfél óra, jó kis túra, de nem bánom. Elmosolyodom, ahogy hallom hangjából kicsendülni az aggodalmat.
- Nem, nem sietek. Nincs kinek elszámolnom az időmmel, ha csak nem az éjszakai portásnak, és amúgy is úgy készültem, hogy… - elharapom a mondatot, mert amit mondani akarok, nos, az félreérthető; hogy neked szántam az egész éjszakámat. Nem, ezt nem mondhatom! – Szóval nem sietek. – zárom le gyorsan és kibámulok az ablakon. Érzem, hogy a fülem hegyéig elvörösödöm, és nem szeretném, ha ezt látná. Ahogy kicsit megnyugszom, újra felé pislogok, hogy mi van, hogy reagált erre a hülyeségre, amit előadtam.
- Nem, dehogy bánom! – mosolygok újra, nekem végül is teljesen mindegy, hova visz, vihet akár a világ végére is. A következő mondata váratlanul ér, zavaromban fel is nevetek halkan. Bár tény, hogy eltelt egy hét, de ez valahogy olyan… Klisé kérdés. Nemgond, szívesen beszélgetek semmiségekről is, majd szóba kerülnek a komolyabb témák is, ebben egészen biztos vagyok.
- A hetem nem volt olyan érdekes, csak átlagos, de a hétvégém… Az fantasztikus volt! – felcsillan a szemem, ahogy eszembe jut Párizs, de aztán lelkiismeretem feltámad, és az orromra koppint, hogy ne lelkendezzek már annyira, mert ott egy tök másik pasival voltam, még ha nem is történt semmi. – A vacsi… Hát, az még előttünk van, ezen a héten lesz, de nem szokott az ilyenekkel gond lenni. Csak ott kell ülnöm, szépen mosolyognom, nevetni a favicceken, meg ilyenek. – megvonom a vállam. Nem hatnak már meg az ilyen üzleti dolgok, szinte ebben nőttem fel. Ismerem az etikettet, tudok viselkedni, bájcsevegni, semmi megerőltető nincs benne számomra.
- És veled mi a helyzet? Bármi szokatlan? Ami eltér az átlagos napjaidtól? – elhagytuk a várost, sötétség borul ránk, mégis látom csillogni a szemét, és a sejtelmes fényben markánsabbnak tűnnek az arcvonásai is. Elmerülök a tanulmányozásában, ahogy várom a válaszát.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Kedd. Aug. 26 2014, 00:26

Megnyugszom, hogy nem neheztel a múltkori ballépésem miatt. Tulajdonképpen már a lovardában megbocsájtott, aztán nálam, de most megint, szavakkal is, mert eddig azt nem hoztuk szóba, és ennyivel el is van intézve a dolog, remélem, soha eszébe sem jut majd többé az a nap... (Az a Joshua. Az a buta, nagyon buta fiú.)
Tetszik, ahogy felöltözött, nőies és mégis nagyon vagyány, az illata és a sminkje visszafogott és csábító, a viselkedése... Nos, nem olyan, ami miatt feszengenem kéne, hiszen ő is nagyon könnyed. Amilyen a csókja, a mosolya, a szavai, azv a kacsintás! És csak figyelmeztetem magam: lassan, lassan, visszafogottan!- mert legszívesebben felkapnám és megpörgetném, aztán magamhoz ölelném egy hosszú csókra. Jah, álmodik a nyomor!
Az autó nagyon tetszik neki, és nem tagadom le előtte, mi okból szereztem.
- Béreltem...- Mondom halkabban. Ezzel lehet, hogy nagy hibát követek el. Elég veszedelmes beruházás egy randira, de engem ez nem érdekel. A kaszinóban legutóbb volt egy jó szériám, csak kevéssel kellett kipótolnom, és ... Magamra amúgy sem költök sokat, hát hagy költsem rá!
Optimizmusa, ahogy kijavít, újra megtölti a szívem reménnyel. Nem feltételes módban gondolkodik! Lesz szakadt farmeres bulink, és ha rajtam múlik, nem is csak egy... (Farmerben kétségtelenül jobban érzem magam. Mondjuk, ez a nadrág is meglepően kényelmes.) És megint megörvendeztet: ő akar elrabolni engem.
Udvariasan ajtót nyitok előtte, és máris táncolni van kedvem, ahogy az autót megkerülöm. De azzal még várni kell. Ha be is soroltam a tervek közé, nem biztos, hogy Elee akarja majd. Van B-terv, és vannak alternatívák, amiket nem dolgoztam ki, elvégre Sebastian azt mondta, legyek spontán. De annyira féltem attól, hogy egyszerűen leblokkolok, hogy muszáj volt terveket kovácsolni!
Bármennyire is vagyok titokzatos, Eleeben is van furfang, és számtalan módon próbál belőlem infókat kiszedni a randival kapcsolatban, és tulajdonképpen nincs is miért nagyon titkolózni, hiszen rám bízta magát, már azzal, hogy beszállt az autóba. Nem sokáig tudom magamban tartani én sem, hogy mondjak valamit, és amikor a 101-re fordulok, már Elee is tudja, hova megyünk. Magamon érzem a tekintetét, és én is odapillantok néha, bár most sokkal jobban figyelek a forgalomra (elvégre nem a saját tragacsom kockáztatom...)
Először jut eszembe, mi van, ha csak egy vacsorára készült velem, és talán nem is rá egész este, hogy talán később még programja lenne, vagy korán kel (ó, nagyon remélem, hogy egyik sem!), és aztán MUSZÁJ rá néznem, amikor azt említi, úgy készült, hogy... Nem fejezi be a mondatot, én pedig csak reménykedem, hogy azt mondja majd, velem akart maradni. De nem mond semmit, én pedig hiszek, amit akarok. A pirulása biztos árulkodó lenne, de nem olyan feltűnő, hogy észrevegyem. Attól én még reménykedhetek, hogy ezt akarta mondani.
- Remek, akkor nem játszom autóversenyzőt...- és bár ezt mondom, a városból kiérve igencsak ráteszem a lábam a gázra, mert szinte sír az autó a sebességért, én pedig nem akarom kihasználatlanul hagyni a lehetőséget, hogy egy ilyen autóval a fenekem alatt rójam a kilométereket!
A kérdésemet kineveti, és most igazat adok Sebastiannak. Nem lett volna szabad megkérdeznem, mit csinált az elmúlt napokban. Túl árulkodó. Azt hiheti, számoltam a napokat, nem tudtam magammal mit kezdeni, stb. )Pedig azzal töltöttem az időt, hogy kiszámoltam, hány perc telik el, ha hétfőn hív, ha kedden, ha szerdán a nap különböző óráiban. Viccelek...) Tulajdonképpen arra számítottam, emondja, milyen unalmasan teltek a napjai, hogy mindegyik egyforma volt, hogy nagyon várta már, hogy vége legyen a hétnek, hogy letudja azt a vacsorát az apjával, vagy valami ilyesmi, ehelyett... Szinte bezsong, ahogy a hétvégéjét megemlíti.
- Ó, hát merre jártál, mit csináltál? - kérdem őszinte kíváncsisággal, vidáman, és arra gondolok, biztos az imádott lovaival volt valami bemutatón vagy versenyen, vagy ilyesmi...
Hogy az apjával nem volt még meg az az üzleti vacsora... Nos, megeshet, főleg felsőbb körökben, hogy egy vacsorát elhalasztanak, vagy az időpontját csak az utolsó pillanatokban mondják meg. Annál különlegesebbnek érzik magukat, és abban a hitben ringatják a vendégeiket, hogy érezzék magukat megtisztelve, hogy egyáltalán meg lettek hívva... Á, sötét vagyok, ha gazdagokról van szó. Nem igazán kedvelem őket. És tudom is, miért. Irigy vagyok. Tudom, hogy én sohasem leszek gazdag. Én sosem adok majd pompás vacsorákat. Én sosem hívok majd százával vendégeket a házamban önnön szórakoztatásomra....
- Akkor... ez lesz most pénteken? - kérdezem, Eleere tekintve, mert ha igen, biztosan tudom, hogy Sebastiannal csinálok programot. Elvégre ígértem neki egy Rocco-féle pornófilmet. És a randiról -ha addig ki nem faggat- biztosan be kell majd számolnom, töviről hegyire.
Ahogy arról beszél, színészkednie kell, újabb görcs mar belém. Honnan tudom, hogy velem nem csak színészkedik? Már megint az önbizalomhiányommal küszködöm, és ettől idegesebb leszek. Saját magam ellensége vagyok! Ezt az estét csak én szúrhatom el, és nem akarom elszúrni. Elűzöm magamtól a negatív gondolatokat, és most a vezetésre koncentrálom a figyelmem, mert kézzel fogható örömöt okoz fogni a kormányt, váltani, és nyomni a gázt... Le is higgadok, másodpercek alatt. Eleere nézek, és olyan szépnek látom, mint amikor összebújtunk az erkélyes szoba szőnyegén. Szép a szeme, a mosolya. Nagyon tetszik nekem. Tetszik a hallgatása is. Sötétségbe és csöndbe burkolózunk, csak a motor duruzsol a fenekünk alatt, és az egész nagyon megnyugtató. Én is békébe kerülök magammal.
- Voltam néhány meghallgatáson. Elhívtak egy fotózásra. A lovászfiú szerepre még mindig esélyes vagyok...- sorolom, és igazából most tudatosul, hogy mióta ismerem, több ajánlatot kaptam, mint annak előtte. Elmosolyodom. Ezt is neki köszönhetem, biztos vagyok benne. Meghozta a szerencsémet. - Amúgy, tudod, a szokásos dolgok... Semmi különös. - nem szánom nagyképű megjegyzésnek, a postás melóm inkább egyhangúnak nevezhető, de még azzal is jól megvagyok.
A tengerparti autózás a sötétben még szokatlan nekem, és kissé csökkentem a sebességet, hiszen jobbra tőlünk sziklák, hegyek, balra pedig maga az óceán terül el. Bár tetszik a száguldás, jobban tetszene, ha nem utoljára tehetnénk meg ezt az utat. Az égen egyre több a csillag. Ahogy elmerül a Nap az óceánban, gyönyörű színeket rajzol a horizontra, mielőtt teljes sötétségbe nem borul minden...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Kedd. Aug. 26 2014, 23:42

Látom a szemén, hogy már Ő is megbánta azt a csavargó jelmezt. Ó, ha tudná, hogy ezt meddig fogja még hallgatni tőlem! Sokáig fogom ezzel a vérét szívni, na persze csak akkor, ha hosszútávon kapcsolatban maradunk. Mert ugye, korántsem biztos, hogy mi lesz a ma este végkimenetele; kapcsolat, barátság, vagy végleges szakítás. Magam sem tudom, hogy minek örülnék a legjobban. Az biztos, hogy nagyon régen volt már normális, tartós kapcsolatom, és erős kérdőjel él bennem azzal kapcsolatban, hogy képes vagyok-e rá egyáltalán. Tény és való, hogy Josh eszméletlen ütemben verekszi át magát a páncélom rétegein, és nagyon közel lopta magát a szívemhez, de néha mégis azt érzem, hogy túl gyorsan haladunk az érzelmek viharában. Nincs időm feldolgozni a saját érzéseimet, még ez az egy hét is kevésnek bizonyult, amit most kaptam. Még mindig nem tudom, hányadán állok vele. Mert Sebyvel töltöttem a hétvégét, és emiatt most egy kicsit rosszul is érzem magam, pedig nem történt semmi. Semmi olyan, ami miatt bárki megszólhatna. Hiszen nem járunk, vagy ilyesmi, nem igaz? Jó, oké, tudtam, hogy randira fogok menni Josh-sal, ennek ellenére Sebyvel utaztam át a fél világot, de… Istenem, hát ezt lehet, nem? Vagy nem? Ó, basszus, már nem tudok semmit!
- Hogy? – nézek rá nagy szemekkel. Azt értem, hogy bérelte, meg tudom, hogy ez hogy zajlik, nem hülye vagyok, csak… Nem lehetett olcsó. – Mármint… Igazán nem kellett volna. – Félreértés ne essék, megdobogtatja a szívem, hogy csak miattam, hogy engem lenyűgözzön… De mi van, ha ma este rájön, hogy őrült vagyok – mert nem vagyok normális, ebben biztos vagyok – és tulajdonképpen jobban örülne, ha soha nem is találkoztunk volna? És engem ez miért érdekel, miért törődöm vele? Mi történik velem?!
Aztán kellemesebb témára váltunk, kicsit el is tudok lazulni, ahogy egyből bevillan, hogy fogom viszonozni neki a ma estét. Beülök az autóba, és figyelem, ahogy kissé merev mozdulatokkal átmegy a másik oldalra; mintha visszafogná magát, egy kicsit kockásabbak a mozdulatai. Mardos a kíváncsiság, hogy hova megyünk, mi lesz a program, de egyelőre visszafogom magam. Aztán, viszonylag hamar sikerül kihúznom belőle az úti célt: Santa Barbara. Elmosolyodom, hogy mindig aggódik valamin. Legszívesebben megborzolnám a haját, azt a frissen vágottat, hogy ne aggodalmaskodjon már ennyit, csak nyomja a gázt, és haladjuuuuunk! És persze sikerül saját magamat zavarba hoznom, de elharapom a gondolatom végét, rábízom magam a fantáziájára. Talán nem kéne, talán hülye vagyok, de nem merem megkockáztatni, hogy ennyire szex-központúnak gondoljon. Mert persze, fontos, de… Tudom én anélkül is jól érezni magam.
- Ahh… - forgatom a szemem, mert én nem bánnám, de persze tudom, hogy különösen vigyáznia kell az autóra, hiszen nem az övé – Akkor sietek! – azért persze nem hagyhatom ki, hátha egy kicsit sikerül bevadítani, de remélem, érzi a hangomban bujkáló mosolyt.
A hetemről kérdez, és meg kell fegyelmeznem magam, ahogy eszembe jut Párizs. De nem zsonghatok be nagyon, nem illik.
- Párizsban voltam egy barátommal. – kicsit óvatosan fogalmazok, mert nem tudom, Seby micsoda nekem, de talán ez így helyes. – Soha nem voltam még ott, és amikor felajánlotta, hogy menjünk, nem tudtam nemet mondani. – kicsit félve nézek rá, nem akarom a nyakába önteni, hogy minden nap eszembe jutott, hogy mi lenne, ha vele mentem volna ki. Félek, ha ezeket elmondanám neki, még frászt kapna, hogy máris ráakaszkodom.
- Igen, ez. – bólintok. Már előre fintorgok, mert nem vagyok benne biztos, hogy lesz hozzá kedvem, de persze már nem okoz gondot. Meg csak készülődni utálok, amikor ott vagyok, már szoktam élvezni. Ahogy arról beszélek, hogy néz ki egy üzleti ebéd, látom, hogy keze megfeszül a kormányon, és mintha a gázra is rálépne. Ideges lenne? De miért? Mindenesetre hamar megnyugszik, vagy csak sikerül elnyomnia magában. Egy pillanatra összeakad a tekintetünk, feldobol a szívem, és rámosolygok. Most én kérdezek, és rajta a sor, hogy beszámoljon a hetéről.
- Jól hangzik! – tényleg örülök neki. Azok után, amilyen Oscar díjas alakítást nyújtott nekem a második találkozásunknál, igazán ráférne egy jó szerep – Ha akarod a lovas szerepet, akkor bármikor folytathatjuk a tanulást.
Szerintem tök jó lenne, bár nem tudom, mennyire tudnánk egymást komolyan venni.
- És tetszik valamelyik szerep? Fotózás? Milyen? – felélénkülök, mert ez kicsit olyan szakmai nekem, egy időben én is sok ilyesmire jártam. Kíváncsi vagyok, hogy hol láthatom majd, melyik újságban, mit reklámoznak majd vele. Szerintem tuti leesnék a motorról, ha meglátnám valami óriásplakáton.
A táj gyönyörű, néha azért az is eljut a tudatomig, hogy milyen csodálatos helyen vagyunk, pedig még mindig izgulok, hogy mi lesz ebből. A lemenő Nap narancsos vörös fénybe von mindent, mielőtt még elsötétülne az égbolt, és teret engedne a millió apró, pislákoló csillagnak. Mintha egy hatalmas tűpárna húzódna felettünk, ahonnan a gyémántfényű tűhegynyi csillagok könnyedén, mosolyogva csillognak felénk.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Szer. Aug. 27 2014, 22:34

Jól indul az este. Elee elragadó, és az első meglepetés most jól sül el. Az autó elnyeri a tetszését (és a rózsa is). Hogy az én külsőm tetszett neki, elárulja a csókja, a kedves kis megjegyzése, a csillogó szeme. Magaménak akarom tudni a lelkesedését. Tetszik az is, hogy meglepem vele, bérelem az autót miatta.
- Nem ígérem, hogy minden randira ezzel viszlek majd- mosolyodom el, és nem számít, hogy ezzel anyagi helyzetemről adok némi információt. Ez az alkalom, az első komoly randink megérte, hogy áldozzak rá.
Boldog vagyok, hogy kilátásba helyez új randikat, hogy máris tervek vannak a fejében. Jó kezdete ez a ma estének. A hangulatomat legalábbis megdobja, bár az összes feszültség még nem tűnt el maradéktalanul. Újabb feszültség és megkönnyebbülés, vajon rám szánta-e az egész estéjét, nem lőttem-e túl a célon, amikor ilyen messzi randit terveztem neki. Elvégre csak az út közel három óra (oda-vissza), és akkor még nem beszéltünk a vacsiról, meg a ... (többi meglepetésről).
Elnevetem magam, amikor a sebességre célozva azt mondja, mégis siet, és ahogy alkalmam adódik rá, meg is nyomom a gázpedált, az autó pedig olyan odaadással gyorsul, hogy öröm nézni. Közben finoman beszélgetünk, az elmúlt hétről kérdezem, és szinte csalódás, hogy jól érezte magát. Legalábbis a hétvégéje nagyon jól telhetett, mert lelkesnek tűnik. Aztán kiderül, mi az oka, és már meg sem lepődöm.
- Akkor nem csodálkozom, hogy be vagy zsongva!- mondom mosolyogva, és közben megint a kisördögöt kell elhajtanom, aki azt súgja, hogyhogy rám nem volt ideje, Párizsra meg igen? Szívemre teszem a kezem, és bevallom magamnak, nem érek annyit, mint Párizs. Belátom. Én sem döntöttem volna másképp a helyében. Hogy milyen barátjával volt, úgy érzem, nem illik megkérdezni. Elee számtalan embert ismerhet, és a barát szó sem feltétlenül jelent férfit. És ha férfi? Nem is kellett volna elmondania. - Mesélj!- biztatom. Az ő öröme fontos nekem. Érdekel, mit látott, mit evett, mit csinált (gondolt-e rám)...
Tisztázunk egy félreértést, de igazából semmiség az egész. Az apja üzleti vacsorájáról van szó, amiről azt hittem, a múlt hétre tervezték. Beszél egy kicsit róla, és persze megint jön az ördög-duma, és megint jönne a mentségei(m). Rám mosolyog, ennek nem teljesen értem az okát, de butaság is lenne mindenben az okokat keresni. Visszamosolygok rá, és aztán az egyik kezemmel elengedem a kormányt, hogy meg tudjam érinteni. Szükségem van erre. (Nem vagyok tolakodó.)
Aztán rólam kérdez, a hetemről, és először nagy vonalakban válaszolok neki. Közel sem volt olyan érdekes az egész hetem, mint neki csak a hétvégéje, úgyhogy gyorsan rövidre zárnám a beszámolót, de ő belekérdez a részletekbe is.
- Ha nem is a szerep miatt, de örülnék, ha folytatnánk...- válaszolom neki meleg mosollyal, amikor felajánlja, hogy okosít még arra a szerepre, ami tulajdonképpen lehetőséget teremtett, hogy újra találkozzunk. A lovakat is megkedveltem.... - Valószínűleg Pricipessa sem evett azóta kalapot...
További kérdései vannak, és mindegyikre maradéktalanul szeretnék válaszolni.
- Nem konkrét szerepek voltak, csak meghallgatások. Visszajelzést eddig ugyan nem kaptam, de talán, nem vagyok esélytelen. Az egyik helyen például megkérdezték, tudok-e énekelni....- elnevetem magam az emlék hatására, mert hát... "Tudok énekelni, csak senki nem ért velem egyet."- válaszoltam. Azért próbára tettek. Hát, majd kiderül.
- A fotózás vicces lesz...- tulajdonképpen ez sem történt még meg. Ez a sztori arra az estére vezethető vissza, amikor Sebastiannal meztelenül mentünk haza. Az egyik járókelő ugyanis felismert (az egyik ügynökségen dolgozik, ahova beadtam a fényképeim), és felhívott, vállalnék-e fehérnemű-reklám fotózást. Erre azt válaszoltam, hacsak nem csipkét akar rám adni, okés a dolog, mire megbeszéltük, hol és mikor találkozzunk. Nem kevés pénzt ígért érte. A történetet Sebastian nevének kihagyásával (és sok kihagyással) mesélem el neki. Azt nem mondom el, hogy anyaszült meztelenek voltunk.
Bár tetszik a száguldás, ez a könnyed beszélgetés Eleevel még inkább. A táj, a lemenő nap, aztán az este ragyogó fényei mintha cinkosaim lennének a randiban. Pompásan alakul minden. Elee is ki-kitekinget a kocsi ablakán, mintha maga sem hinné el, hogy létezik ennyi csillag az égen.
- Ha szeretnél, megállhatunk valahol, hogy kedvünket leljük a tájban, a csillagokban...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Csüt. Aug. 28 2014, 23:57

Csak ámulok, hogy a kedvemért kibérelt egy kocsit. Úgy értem, nem idegen számomra a helyzet, hogy ilyen eszközökkel próbálnak ágyba csábítani, de róla tudom, hogy nem ez a célja. Vagyis, csak tudni vélem. Hiszen Ő más. Legalábbis eddig más volt… Talán megcsalnak a megérzéseim, talán ezért nem tudom eldönteni, mit érzek iránta, mert talán nem is igaz. Ha meg igaz, akkor meg annyira furcsa, annyira új ez az őszinteség, ez a gyermekded bizonyítási vágy, hogy azért nem vagyok biztos magamban és az érzéseimben. Nem tudom, és talán nem is akarom tudni az igazi okot, mert bármelyik az igaz, fájna. Fájna, hogy csak megbabonázni akar, és fájna az is, ha ennyire tiszta lelkű lenne. Ez utóbbi talán jobban; mert akkor túl jó hozzám, olyan, akit én nem tudnék megfelelően értékelni, akit csak összetörnék, és ezt nem érdemelné meg. Így hagyom elsiklani ezeket a zavaró gondolatokat, nem akarom, hogy megmérgezzék a pillanatot.
Csak mosolyogva, félredöntött fejjel nézek rá, majd a kocsira, majd megint rá. El sem akarom hinni, majd még mindig felfelé görbülő szájjal, fejemet most már hitetlenkedve ingatva szállok be. A lovagiasság talán még nem halt ki teljesen, bár tény, hogy különösen veszélyeztetett faj az ilyen pasi. Amikor kiderül számomra, hogy hova visz, hogy milyen messzire megyünk, kicsit meglepődöm, de nem zavar, semmi dolgom nincs, de azért bátor dolog ilyen hosszú randit tervezni elsőre. Bár, ha szigorúan vesszük, akkor nem az első, csak… Az első igazi. Szerencsére veszi a poént, hogy sietek, és rálép a gázra. Felbőg a motor, és szinte hálásan duruzsol, mintha órák óta arra várt volna, hogy végre nagyobb adagot kapjon a benzinből. Szinte repülünk, hangosabban zúg mellettünk a menetszél. Laza csevegésbe kezdünk, mintha nem tudnánk mindketten, hogy ez csak a felszín kapargatása.
- Mindig is vágytam oda, és szinte derült égből jött a lehetőség… - szinte magyarázkodom, bár nem tudom, miért kéne. – Szerencsére gyakorlott idegenvezetőm volt, úgyhogy nem a turistalátványosságoknál harcoltam a vágott szeműekkel. – kuncogok, mert eszembe jut, hogy azért az Eiffel toronynál akadtak gondjaink – Szóval megnézhettem magamnak az igazi Párizst.
Az üzleti ebédek, vacsorák menetéről mesélek neki, szinte csacsogva magyarázom neki, és ahogy a végére érek, ránézek. Felém nyúl, megsimítja az arcomat, én pedig visszatartom a lélegzetem. Érzem, hogy tágra nyílnak a szemeim, de mosolygok. Nem is tudok nem mosolyogni ma este.
- Jól van, semmi akadálya. – rámosolygok a rózsa fölött, mert nagyon szeretném megtanítani lovagolni. Szerintem jól mutatna a nyeregben. Persze semmit nem akarok ráerőszakolni. – Nem, szerintem nem különösebben lesz a kedvence, maximum a szalmakalap…
- És tudsz? – kíváncsian nézek rá, szívesen meghallgatnám, ahogy dalol. Na, persze attól függ… De ha fahangja van, és mégis bevállalja, akkor legalább röhögünk egy jót. Nekem sincs különösebben jó hangom, de szerencsére nem is vagyok vészes eset.
Hallgatom, ahogy a fotózásról beszél, hogy hogy kapott felkérést, milyen munkához, és csak pislogok.
- Igazán? És hol leszel látható? – komolyan kezd érdekelni. Na persze nem leszek fanatikus rajongó – vagy ki tudja – és nem fogom kiplakátolni vele a szobámat – vagy mégis.
Hellyel-közzel elmerülök a tájban, de persze nem tudom túl sokáig nézni a fel-felbukkanó csillagokat.
- Jaj, miattam nem kell megállnunk… - valójában persze az a gondolat fordul meg a fejemben, ha most megállunk, akkor nem nagyon jutunk sokkal messzebb. – De ha szeretnél, megállhatunk.
Önkéntelenül az utat kezdem pásztázni, hogy van-e lehetőség félreállni, és aztán Őt figyelem, hogy készül-e megállni, vagy megyünk tovább.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Vas. Aug. 31 2014, 21:33

Elee tépelődéséből semmit sem érzek. Talán csak nevetnék rajta, hogy éppen úgy festi az ördögöt a falra, ahogy én. A 101-es úton suhanva viszont egyre inkább próbálok lazítani. Ez egy kellemes este: adott az időjárás, adott a környezet, a csodás kocsi, és mi ketten... Egyetlen hibás alkotója sincs, hogy bármi elromolhasson. Csak rajtunk múlik. És azért vagyunk itt, hogy jobban megismerjük egymást.
- Szerencsés vagy!- mondom neki mosolyogva, és őszintén örülök, hogy ennyire lelkes. - És milyen az igazi Párizs? Mit láttál? Mi tetszett a legjobban? - Az ember nem is hinné, mennyi mindenről árulkodik, hogy miről hogyan beszél. Az utazás -például- felvillanyozza Eleet, bár Párizs (egyenlőre) jobban, mint Santa Barbara. Hagyom beszélni. Jó hallgatni, ahogy az élményeiről beszél. Jókedvűen idézi fel a történteket. Vidámnak tűnik.
Beszélünk aztán az apjával tervezett vacsoráról is, az én hetemről is... Szóba kerül a lovászfiú szerepe is, így a közös leckék lehetősége. Megbeszéljük, hogy folytatjuk. Nem is kívánhatnék jobb oktatót nála. Elmosolyodom az emlékre, amikor a lova elcsente a fejfedőmet. Vicces egy ló..., de aztán egészen összebarátkoztunk. Elmesélem neki azt is, amikor arra kértek, énekeljek.
- Neked is csak azt mondhatom, amit nekik: "Tudok énekelni, csak senki nem ért velem egyet"- elmosolyodom. Biztos vagyok benne, hogy minden srác énekli a kedvenceit a zuhanyzóban. - Én is "kipróbáltam" magam rock-énekesként, és vannak musicalak, amiket kívülről fújok oda-vissza, de a gimnáziumi közönségen kívül más még nem csodálhatta meg a tehetségemet- nevetem el magam. Hű, micsoda nagyképűség!
- Még nem tudom. Férfi fehérnemű... Nem röhejes? Lehet, az arcom nem is kell nekik, csak a gatyákat akarják fotózni rajtam. Úgy felismernél, ha csak a hátsóm látod?- kérdezem tőle, és elnevetem magam. Milyen már, ha popsi-modell leszek! (Legalább lesz rajtam valami)
Elee előre dől az ülésben, és felfelé pislog, úgy hiszem, a csillagokkal szemez, de amikor felajánlom, hogy megállok, ha szeretne egy kicsit nézelődni, de megint egy olyan helyzetbe kerülünk, amikor mást mond, mint amit a teste üzen. Mert mintha lesné az alkalmat, hogy hol tudnánk megállni, viszont azt mondja, miatta nem kell... Gyorsan kell döntenem, mert egy útjelző tábla éppen pihenőhelyre hívja fel a figyelmet. Új ötlet születik a fejemben...
- Van nálad jogsi? - emlékszem, milyen stílussal láttam vezetni első alkalommal. Biztos tetszene neki ebben a kocsiban is a kormány mögött...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Hétf. Szept. 01 2014, 22:53

Magam sem tudom, miért, vagy hogyan jutnak eszembe ilyen gondolatok. Mintha le akarnám beszélni magam az egészről. Joshról. Pedig én meg akarom ismerni, és szeretném, ha Ő is megismerne engem. Ha most megfutamodok, és lefújom az egészet, elnézést kérek tőle, hogy hülyítettem, és szépen nézek, talán még megbocsát. De akkor sosem fog kiderülni, hogy vajon Ő-e az a férfi, aki képes megváltoztatni. Aki képes visszarepíteni a múltba, amikor még minden tökéletes volt. Persze lehet, hogy nem így van, hogy ez csak egy rózsaszín álom, és én már sosem leszek a régi, vagy nem Ő lesz az, aki eléri, hogy teljesen levessem a páncélomat. De az esélyt meg kell adnom neki, és magamnak is. Ami biztos, hogy nagyon figyelnem kell saját magamra; pontosan tudnom kell, hogy mit érzek, és ki iránt, mert nem akarom bántani. Nem akarom úgy összetörni, ahogy engem is összetörtek. Mert nem érdemli meg. Azt senki sem érdemli meg.
Most azonban semmi sincs, ami elronthatná az esténket. Csak én szúrhatom el a dolgokat, például azzal, hogy ilyen hülyeségeken agyalok. Úgyhogy ezt itt és most be kell fejeznem. Beülök a kocsiba, és igyekszem az aggályaimat és kételyeimet a ház előtt hagyni. Nem lesz rájuk szükségem.
- Igen, szerintem is óriási szerencsém volt. – bólogatok vigyorogva, mert hát ez semmi másnak nem köszönhető, mint hogy akkor este felültettek engem is, és Sebastiant is. Ennyi kellett hozzá, meg persze annyi, hogy jól összemelegedjünk és egy hullámhosszra vergődjünk. Teszem hozzá, nem volt nehéz. – Ó, hát a kötelező dolgokat letudva, ami az Eiffel torony, a Diadal ív, és a Louvre – persze csak kívülről, mert ha bemegyünk, akkor egy hétig ki se jövünk, annyi minden látnivaló van ott – megtapasztaltam, milyen a párizsi élet. Leginkább a Sunset Boulevardhoz tudnám hasonlítani egy forgalmasabb hétköznap estén. Nyüzsgés van, de nem elviselhetetlen a tömeg, az emberek sietnek a dolgukra, vagy csak andalognak, kávéznak, boroznak, esznek, és… Nos, hát végső soron nagyon jókat buliznak. – ahogy mesélek, kissé talán vissza is repülök gondolatban Párizs utcáira, a szemem biztosan őrült fénnyel csillog, érzem, hogy kipirulok, és ahogy befejezem, Joshra pillantok, hátha Ő is átveszi a zsongásomat, mint ahogy én is átvettem Sebyét. Ki tudja, talán működik a dolog.
- Ne már, nem hiszem el! – húzom kicsit az agyát, ahogy azt állítja, nem tud énekelni – Mindenki tud énekelni, csak vannak egyedi stílusok… Nekem is elég egyedi a hangom. – nevetem el magam, mert az X-faktorban nem indulnék, de a zuhany alá tökéletes. – Milyen musicalaket tudsz? – érdeklődöm, mert tényleg érdekel. Na persze gondolhattam volna, hogy ha színésznek készül, akkor nem idegen tőle ez a műfaj, de nekem mindig furcsa, ha egy fiú musical rajongó. Bekapcsolom a kocsi rádióját csak úgy találomra, és amikor felcsendül a Passenger Let her go-ja, valahol a közepe táján, beszállok és énekelni kezdem a szöveget. Véget ér a szám, lehalkítom a rádiót és nevetve fordulok felé.
- Na? Milyen volt? Nyugodtan mondd meg, ha a port jobban bírod, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok valami ász. Csak bátor…
A szerepek, pontosabban meghallgatások kerülnek szóba, meg a fotózás. Atyaég… Fehérnemű modell. Nyami!
- Ó, szerintem meg kell nekik az arcod is. Ezekkel az igéző szemekkel… Még én is vennék alsógatyát, ha te reklámoznád! – elnevetem magam, mert valószínűbbnek tartom, hogy éjszaka lenyúlnám a plakátnak azt a részét, amin a szeme van és hazalopnám tapétának, mint hogy a Calvin Klein vagy fene tudja milyen márkájú boxerekkel plakátolnám ki a hálószobámat. – Nem is tudom… Talán még egy kicsit tanulmányoznom kéne a csupasz hátsódat, hogy ezer közül is felismerjem. – félre billentem a fejem és kacér mosolyra húzom a szám. Ezt nem lehetett kihagyni, bárki bármit mondjon is a viselkedésemről!
Az utat kémlelem, ahogy arról beszélünk, megálljunk-e vagy sem. Csodálkozva kapom felé a fejem, amikor megkérdezi, van-e nálam jogsi, nem tudom, mit akar ebből kihozni.
- Van, az mindig van. Sosem lehet tudni alapon. - mondom végül, de még mindig nem sejtek semmit. Előre fordulok, és még épp látok egy táblát, ami egy pihenőt jelez.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Kedd. Szept. 02 2014, 11:11

Elee és Párizs. Tetszik, hogy ennyire meg tudja örvendeztetni, még akkor is, ha nincs benne az én kezem. Ez a lány tele van élettel, kíváncsisággal. Gondolom, vakmerő is, nem szívesen mond nemet... Süt róla, hogy kalandvágyó, és ezt most jó értelemben gondolom. Eszembe sem jutnak más férfiak. Bár azt már leszögeztem magamban, hogy ami közöttünk történt, -talán- számára nem jelentett olyan sokat, de ezen túltettem magam. Még mindig inkább érjen kellemes meglepetés, mint hogy (megint) pofára essek.
- Gondolom, kevésnek bizonyult a hétvége, hogy mindenre jusson idő...- vagy csak nem rajong annyira a festészetért. Valószínűleg én sem egy épületben tölteném a szabadidőm, ha lehetőségem lenne elutazni. Olyan sok szép hely van a világon!
- Szeretsz utazgatni? Sok helyen jártál már?- kérdezem. Elee mosolya azonban ragadós. Tetszik, hogy ilyen felszabadult, és én is átveszem a hangulatát. Most nem szabad előre tervezni. Egyszerűen csak élvezni kell a pillanatot, az alkalmat, hogy együtt vagyunk.
- Jól van, majd énekelek..., ha már ittál egy kicsit- mondom neki, pedig igazán nem kellene szégyellnem a hangom. Az előbb poénkodtam, de úgy tűnik, komolyan vette. Ezt még tanulni kell. Sebastiannal már elég jól ismerjük egymást, hogy tudjuk, mi komoly, és mi nem. Általában minden zöldség, amiről beszélünk. Vagy mindenből azt csinálunk.
- Jézus Krisztus szupersztár, Macskák, Nyomorultak... - sorolom, ami éppen eszembe jut. Leginkább anyám és a nagyszüleim lemezeit és kazettáit (!) hallgattam rongyosra. Akkoriban még nem volt CD, DVD... Ezek már őskövületnek számítanak a 21. században, de ezek is megvannak, valahol, az emeleten, gondosan elcsomagolva.
Hogy, hogy nem, bekapcsolja a rádiót, és először azt hiszem, nem vár addig, hogy legyen benne alkohol, engem akar meghallgatni, de aztán ő fakad dalra. Elakad a lélegzetem is. Legszívesebben leállítanám az autót, hogy csak őt nézhessem. Amikor lehalkítja a rádiót, füttyentek egyet.
- Szép hangod van, tisztán énekelsz!- mondom neki lelkesen. Az a kis "füst", amit lehet hallani, egyértelműen a dohányzás okozta ártalom. Bár csak egyszer láttam dohányozni, tudok a szenvedélyéről. - Csak bátran énekelj máskor is!
Gyerekkoromban játszottam azt, hogy ugyanazt a dalt többféle stílusban adtam elő. Manapság ezzel milliókat keresnek. Dalokat dolgoznak fel, leginkább a lassabb számokat pörgetik fel, ritkán fordítva... És éppen, amikor erre gondolok, megszólal egy dal, amit nagyon jól ismerek. A rádió gombjához nyúlok.
- Felkészültél?- Ez szól: https://www.youtube.com/watch?v=SdvZa46xb3M&list=AL94UKMTqg-9DiNcKWKggfPqYxKhdFlsv-
Ha rábólint, vagy biztatni kezd, hogy énekeljek, megteszem! remélem, majd ő is bekapcsolódik, ha ismeri. Régi szám.
Aztán a fotózásról beszélünk. Megnevettet.
- Valóban? Jól állna!- elképzelem Eleet egy szűk boxerben. Miért is ne? Kajánul mosolygok. Az igéző szemeimet másra szeretném használni, ha már ennyire tetszik neki. Mondjuk arra, hogy benne gyönyörködjek.
- Adok rá lehetőséget, hogy szemrevételezd..., kizáróan kölcsönösségi alapon- nevetem el magam, amikor a csupasz fenekemről beszélünk. - Bár ha csak arra kell, hogy a plakátokon felismerj, nem gondolod, hogy magamon kellene tartanom az alsóm? - kihívás. Egyértelmű, hogy most arról beszélünk, lesz-e még közöttünk valami. Nem szorongok a válasza miatt. Lehet bármi, tetszik a társasága. Olyanná kezd válni, ahogy Sebastiannal szoktunk hülyülni, és ez kedvemre való. Kacérkodása nem ízléstelen.
Ahogy kémleli az eget, az utat, felmerül bennem, talán megállna egy kicsit, de amikor megkérdezem, tagadja. Közeleg egy pihenő, és lekanyarodom. Van nála jogosítvány. Leparkolok.
- Csak egy perc, ígérem!- mondom, mielőtt azt hinné, a csillagok alatt akarnék romantikázni. Nem most. Most fel vagyunk pörögve, most nem lenne jó..., azt hiszem. Kivágódom az autóból, és előzékenyen megkerülve az autót, kinyitom neki az ajtót és kisegítem (hacsak nem szállt ki már egyedül)- Cseréljünk helyet, vezess te!
Le sem lehet tagadni, hogy boldog vagyok. Fülig ér a szám. Kifejezetten jól érzem magam, és egyáltalán nem izgulok semmi miatt. Ez egy jó este, Elee szuper, mert könnyed és vicces, és mert nagyon kedves és szexi, és mert úgy érzem, nem vagyok nyomás alatt. Lehetek az, aki valójában vagyok.


Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Szer. Szept. 03 2014, 22:00

Párizs említésétől is teljesen belelkesedem; mintha visszarepülnék oda, abba a csodás városba az emlékeim hátán.
- Hát igen, három nap rövid idő… - szomorkásan mosolygok, mert bőven több időt is el tudtam volna ott tölteni – De így legalább beleszagolhattam az ottani életbe. Nem vacakoltunk azzal, hogy a látványosságok előtt tömörüljünk, azt az ember megcsodálhatja a képeslapokon, meg ilyenek. – nevetek, mert vettem egy pár lapot, hogy azokról a dolgokról is legyen fogalmam, amikre nem maradt időnk.
- Imádok új helyeket felfedezni! – tetszik a téma, annál is inkább, mert ez sok mindent elárul egy emberről anélkül, hogy bele kéne mászni az életébe – A lovak miatt sokat utaztam egy időben, de turistáskodni csak keveset tudtam… - ha csak az nem számít annak, hogy lovardáról lovardára, ménesből ménesbe, tenyésztőtől tenyésztőig rohangál az ember lánya.
- És veled mi a helyzet? Utazgatsz? – kíváncsi vagyok, vajon merre járt élete során, mit látott, tud-e nekem újat mondani. Na, persze biztosan tud, azért rengeteg hely van a világon, ahova még csak a lábamat sem tettem be.
- Jesszus, innom is kell hozzá? – megjátszott rémülettel nézek rá. Annyira csak nem lehet szörnyű, hogy csak félkómás állapotban viseljem el. Kizárt! A musicalekre bólogatok, amiket felsorol. Persze, ismerem őket, de én annyira nem rajongok a műfajért. Az operát sem bírom. Mondjuk, filmben elmegy, ha dalolnak, de ott sem csípem igazán. Nekem rendesen beszéljenek, mit kell mindent dalba foglalni?
A rádió nekem dolgozik, szeretem ezt a számot, történetesen tudom is kívülről, így rázendítek, és karcos hangomon beszállok a banda mellé. Persze, jó lett volna előtte egy kicsit bemelegíteni, skálázni, de így sem olyan vészes. Csodálkozom, hogy tetszik neki, koránt sem volt hibátlan.
- Á, dehogy! – legyintek – Ez a hangszínem, ezen tudok énekelni, de semmi több. A magas meg a nagyon mély hangok egyáltalán nincsenek meg. Azokhoz tanár kéne… - megvonom a vállam, mert eszemben sincs ebben a szakmában kilincselni a sikerért. Nekem az elég, hogy ha karaoke est van, ne süljek fel, és kész. Meg persze ez annak a maradéka, hogy kiskoromban énekesnő akartam lenni, és Apa járatott tanárhoz. Azóta megkopott a tudásom, és le is tettem róla, hogy nagy sztár legyek.
Felcsendül a következő szám, felhangosítja, és ránézek, ahogy megkérdezi: készen állok-e.
- Na, halljuk! – bátorítóan rámosolygok, és hegyezem a fülem. Ismerős a szám, de a szöveggel bajban lennék, talán majd a refrénnél becsatlakozom. Figyelem, ahogy énekel, kellemesen simogat a hangja, és el is felejtek vele énekelni. Csak ámulok, mosolygok, keresem a szavakat, amikor vége a dalnak. Hú, ez elég kétértelmű gondolat…
- Hát… - megköszörülöm a torkom, mert nagy csodálkozásomban szökni készül a hangom – vagy csak túl hirtelen fakadtam dalra korábban – Ez elég jó volt. Amúgy milyen zenéket hallgatsz szívesen? – tessék, újabb felszínes kérdés, ami mélyebb betekintést enged a személyiségébe. Nekem, személy szerint nagyon fontos, hogy valakivel egyezzen a zenei ízlésem. Persze, szeretek újat mutatni, és szeretem, ha újat mutatnak, de ha teljesen különbözünk ebben a témában, akkor nagy viták elé nézünk…
- Biztos vagyok benne, hogy milliót el tudnék adni belőle, ha készülne rólam egy fotósorozat. Mondjuk egy szál bokszerben még nem pózoltam senkinek… - halkan felnevetek, mert aggattak rám extrém dolgokat, de alsónadrágot még nem reklámoztam. Nem is rossz ötlet. Forradalmi. Nőkkel férfi fehérneműt reklámozni… Nagy sikere lenne, ha azt vesszük, hogy minden férfias cuccot nőkkel próbálnak eladni – gondolok itt a láncfűrészekre, tévékre, megy egyebekre.
- Szerintem semmi akadálya. A gond csak az, hogy ha egyszerre szeretnénk egymás seggét stírölni, akkor ahhoz minimum tükrök kellenének… - nevetek, mert tőlem aztán bármikor tanulmányozhatjuk egymást egy szál semmiben. Az is igaz, hogy ha már levetkőzünk, akkor nem csak nézelődni szeretnék. – Ó, de, igazad van. Csakhogy akkor én sem vetkőzöm tovább. Szigorúan a fair play érdekében! – nevetek. Igaz, hogy ha a plakáton kisgatyában lesz, akkor nem feltétlenül kell ismernem meztelenül, de valljuk be, a forma az forma, akár pucér, akár van rajta valami rongy. Igazság szerint meg sem fordul a fejemben, hogy most arról beszélgetünk, sztriptízelünk-e még valaha a másiknak. Számomra ez csak egy kihívó beszélgetés, kétértelmű szópárbaj, amiben elég jól érzem magam. Tetszik a beszélgetés menete, az ilyenekben jó vagyok, sőt, élvezem őket. Ezért imádok Sebyvel is dumálni, élvezet húzni az agyát. Na, és persze természetesen ez kölcsönös.
Lefordul a pihenőnél, csodálkozva pislogok felé, ahogy kipattan. Nem értem, persze lehet, hogy egy gyors pisi szünetet tartunk, addig legalább elszívok gyorsan egy cigit. De tévedek, az én oldalam felé tart és kinyitja nekem az ajtót.
- Biztos? – nézek rá csodálkozva, ahogy helycserét javasol. Persze, imádnám a helyzetet, hogy száguldhatok egy ilyen öreg csodával. Igazán feelinges lenne, de szerintem ez neki is ugyanakkora élmény. Kelepcét gyanítok a helyzetben, még ha nem is kellemetlent, de akkor is. Ilyet nem szoktak felajánlani, legalábbis nekem még soha senki nem adta oda a kocsiját egy randin. Még akkor sem, ha bérelt volt. – Gyanús vagy… Azt sem tudom, hova megyünk, de én vezessek? Nem félsz, hogy eltévedünk? Vagy hogy máshova viszlek?
Nevetek, ahogy kiszállok a kocsiból, kezemben szorongatva a táskámat és az egy szál rózsát. Elképzelem, ahogy átadom neki őket, és szélesebbre húzódik a mosolyom. Jól állna neki, kétségtelen. Nem kétlem, hogy a nőt is olyan jól tudja alakítani, mint a koldust, igaz, így rövid hajjal nehezebb dolga lenne, ha át akarna verni.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Pént. Szept. 05 2014, 12:53

Három nap... Mire lenne elég nekem három nap Eleevel, legyek akárhol? Érdekelne-e más, vagy csak ő? Tudnék-e másra figyelni, akarnék-e? Most még az is nehezemre esik, hogy az útra figyeljek, és ne állandóan őt bámuljam, olyan gyönyörű. Bólogatok, hogy megértem, a tömegelést én sem szeretem. Vannak kivételek, például egy koncert (nem olyan, amin közösen voltunk), hanem olyan, amire az ember azért megy, hogy kitombolja magát. Az ugrálás, a tömeggel való hullámzás, hömpölygés ritka jó módszer, hogy az emberből kiszívja a feszültséget. Ugyanez, ha múzeumba vagy bámészkodni megy, éppen az ellenkező hatást éri el.
- Úgy tűnik, ez a kis kiruccanás csak fokozta benned a kalandvágyat...- mondom mosolyogva, és máris az jár a fejemben, hányszor megyünk majd mi kirándulni (nem feltétlenül messzi országokba).
Ésszerű a kérdése, nekem ezzel kapcsolatban milyen szokásaim vannak.
- Nem ...- Gyorsan gondolkodom, mennyit mondjak erről, hogy ne legyek unalmas, mégse tűnjek zárkózottnak. - Eddig nem igazán volt lehetőségem- Tényszerű vagyok, a hangom nem árul el érzelmeket. Sosem hibáztattam a nagyszüleimet, hogy nem tudtak elküldeni utazgatni, nyaralni, és amióta a magam ura vagyok, nekem is megvoltak a magam gondjai. Letelepedni, berendezkedni, munkát találni... Eszembe sem jutott még komolyabban megfontolni, hogy kiruccanjak valahova.
Ahogy arról beszélgetünk, mivel és hogyan telt a hetem, az énekhangom is szóba kerül, és elsütöm neki is azt a poént, amit a meghallgatáson. Tovább húzom az agyát, hogy csak ittasan tudná elviselni a hangom, és aranyos, ahogy rémüldözik, de a mosolya elárulja, hogy érti a poént. Színházi darabokra gondolok, amikor megkérdi, mit tudok énekelni, és a musicaleket említem neki, amivel az iskolában léptünk fel. Aztán dalra fakad. Tisztán énekel és szívből, nekem ennyi elég, hogy tetsszen, amit csinál, és megdicsérem, bár ő szabadkozik. És ha ő ilyen bátor volt, én sem maradok adósa, én is dalolok neki egyet. Lassú szám, kissé melankólikus. // Nagyon remélem, az Only you-t linkeltem be// Hogy a dal mondanivalója mennyire illik abba a képbe, ami most a fejemben jár, csak a véletlen műve. Talán ezért tudom teljes átéléssel énekelni. Ha ezt észre is veszi, nem teszi szóvá. Elvégre nem én választottam a zenét, ez szólt a rádióban...
- Majdhogynem mindenevő vagyok...- mondom nevetve. - Végig tudok ülni egy komolyzenei koncertet, de ugráltam már két órán keresztül rockra is. - Igaz, csak a szobámban, de ez nem számít. A lényeg, hogy élveztem. - Az tetszik, ami meg tud érinteni. Zene vagy szöveg, vagy ideális esetben a kettő együtt... - vonok vállat. Nem igazán vagyok válogatós, ahogy elkötelezett rajongója sem egyetlen zenekarnak, stílusnak sem. - És te? - Talán nem volt véletlen a kérdés. Bár véleményem szerint ő is többféle stílust kedvel. Ez azon az estén is kiderült, amikor először találkoztunk.
Elee-t nem csak a meghallgatásom érdekli, hanem az a lehetőség is, amit a fotózásról mondok neki. Próbálom lazára venni, hogy mi lesz a dolgom, és Elee támogatását élvezem. Innen a játék, hogy ő is felvenné a férfi alsókat.
- Nem is rossz ötlet! Magammal viszlek, nekik is tetszeni fogsz... - nem is az ötlet. Elee. Elee férfi alsóban. Vajon a nőknek is tetszene?
Együtt nevetünk. Mint Sebastiannal, a popsi téma ismét terítéken, már zavarba sem hoz, edzett vagyok, kérem szépen!
- Hm, hm. Nem elég hajlékony... a fantáziád- Számtalan módját tudom, hogyan nézzük egymás fenekét. Tükrök? Nem kell nekem tükör! Nem a sajátomra vagyok kíváncsi! Nevetgélek. Mindegy, mennyire vagyunk levetkőzve. Nem emelek kifogást, hogy ha én kisgatyában vagyok, ő sem vetkőzne tovább. A lényeg úgyis az, hogy jól érezzük magunkat egymással. Ha képesek vagyunk mindenből viccet csinálni, legyen az bármilyen szokatlan vagy idegen helyzet, nagy baj nem történhet.
Csöndesedünk, Elee az utat nézi, és a ránk boruló éjszaka fényeit. Bár megállni nem akar, külön azért, hogy erre vesztegessük az időt, én mégis megállok. Valami eszembe jut, amivel -reményeim szerint- örömöt szerezhetek neki.
Nála van a vezetői engedély, és tudom, hogy szeret vezetni. Tud is. Ha élmény nekem ez az autó, neki is az lesz. Felajánlom, hogy vezesse. Csodálkozik, aztán nevet, és valami csalafintaságot sejthet a dologban, olyan furcsán néz rám. A táskáját és a virágot még a kezében tartja. Értük nyúlok, hogy elvegyem tőle.
- Tegyük be ezeket a hátsó ülésre...- valljuk be, hozzám nem illenek olyan jól... (jelenlegi öltözékemben)- Eltévedni nem tudsz, maradj csak a főúton, a 101-esen.
Gondolok rá, lopok tőle egy csókot, és ha közelebb lép, talán meg is teszem. De az egészet nem emiatt találtam ki, és megtörni a hangulatot sem akarom, úgyhogy ha kimarad, nem leszek összetörve. Míg megkerüli az autót, én is beülök. Most ő a sofőr. Kezében az irányítás. Az út amúgy valóban eltéveszthetetlen, csak az óceán mellett kell maradnunk. Egy ideig még leagázunk sem lesz... Egy percig sem kételkedem, hogy jól fogunk szórakozni.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Pént. Szept. 05 2014, 15:48

Kicsit mintha elkalandozna, ahogy a hétvégémről mesélek. Talán Ő is vágyik oda, talán volt már ott, talán tudja, miről beszélek.
- Ó, annak sosem voltam híján! – kacsintok rá, nevetek, mert hát eléggé sokféleképpen lehet ezt érteni. Végül is teljesen mindegy, hogy milyen értelmezésben gondolkodik, én nem hazudtam ezzel a kijelentéssel.
Ahogy arról kérdezem, utazgat-e vagy utazgatott-e, mintha megkeményednének a vonásai. Hangja hidegen, szinte távolságtartóan cseng, és érzem, valami mélyebb témát súrolhattam.
- És szeretnél? – próbálok úgy tenni, mintha ebből az egészből nem vennék észre semmit. Korai lenne belekérdeznem az okokba, az már mélyen a privát szférán belül van, amire ráérünk később is.
Énekel nekem, egy nagyon érzelmes számot kapott el a rádióban, és teljes átéléssel adja elő. Úgy át tudja adni az érzelmeket, hogy libabőrös lesz a karom. Aztán kicsit magunkhoz térünk, visszarángatjuk magunkat a földre, és a zenei ízlést kezdjük boncolgatni.
- Én általában nehezen ülök nyugton koncerten. Nekem a komolyzene… Szeretem, ismerem, de egy fél óra elég belőle. – nevetek, mert nem vagyok valami kulturlény ebből a szempontból. Persze, ismerem a klasszikusokat, meg ami az alapműveltséghez kell, de nem ismerem fel őket hallás után.
- Alapvetően a keményebb pop és a lágyabb rock áll a legközelebb a szívemhez, de előfordul, hogy megszeretek egy-egy elektronikusabb dallamot is. Szóval tulajdonképpen széles a repertoár, de elég erősen válogatok belőle. – megvonom a vállam, nem igazán tudnám definiálni az ízlésemet. Ha akár csak egy fél perces rész is van a számban, ami tetszik, már szívesen hallgatom. Általában fontosabb a szöveg, a mondanivaló számomra, de vannak olyan kedvenceim is, amikben egy emberi hang sem hangzik el. És persze vannak azok a számok, amikhez csak a hozzájuk kapcsolódó szép, vagy kevésbé kedves emlékek miatt ragaszkodom.
A fotózás és az infók, amiket kapok róla elterelik a témát, ismét csak a sekélyesben tocsogunk, de nem baj, nem szabad egyből a mélyvízbe vetni magunkat; rengeteg az áramlat, az örvény, és még a végén belefulladunk egymás érzelmeibe – vagy éppen a sajátjainkba.
- Jó, szívesen megyek! – elnevetem magam. Nem is rossz ötlet, biztosan jól szórakoznánk. Annál is inkább, kíváncsi vagyok, melyik ügynökség csapott le rá, hátha ismerek még ott valakit. Aztán tovább fűzzük a témát, és már javában arról egyezkedünk, hogy ki meddig vetkőzik. Minden komolyságot mellőzve társalgunk egymás seggéről, és ez megnyugtat; hogy amit mondok, annak nem feltétlenül lesz következménye.
- Szóval nem vagy megelégedve a fantáziámmal? Hm… Pedig még soha senki nem panaszkodott rá. – kicsit felé fordulok az ülésben, hátamat a B oszlopnak vetem és bal vállammal az ülés háttámláján támaszkodom. Végigmérem, iszom a látványt, ahogy combján feszülnek az izmok, miközben nyomja a gázt, kezét a kormányon, ahogy szorosan tartja a kanyarokban, és az arcát. A mosolyt, ami a szája sarkában bujkál, tarkójának és nyakának ívét, amit rövidre vágott haja most látni enged.
- Végül is nem kell látnom, elég, ha érzem. A többit a fantáziám, az a merev, megoldja. – kaján mosolyra húzódik az ajkam, ahogy ezt mondom. Hangomban nem bújik meg nevetés, csak a felhorgadó vágytól lesz egy hangyányit mélyebb. Lassanként homályba vész körülöttünk a táj, alig van forgalom, szinte szabadon száguldhatunk az úton. Mélyülnek az árnyékok, egyre feketébbek, ahogy a fényszóró rávetül egy-egy táblára, póznára, bokorra. Elő- előtűnnek a csillagok az ég éjsötét bársonyán, de a horizontnál még vérvörös fények táncolnak ott, ahol a Nap lebukott.
Félreáll egy pihenőben, de a motort nem állítja le. Kipattan és az autó türelmetlen morgására ügyet sem vetve felém tart. Kinyitja az ajtót és felajánl egy cserét. Meglepődve, mégis nevetve szállok ki, erre egyáltalán nem számítottam. Hagyom, hogy kivegye a kezemből a táskámat és a rózsát, habár én is hátra dobhattam volna őket. Közelsége felborzolja érzékszerveimet, bőrömön érzem teste melegét a hűvösödő estében, érintését, ahogy ujjaink összeérnek, amikor átadom neki a dolgaimat. Félénken rebben a tekintetem a szemére, az ajkára, és vissza, hogy elmerüljek azokban a vadítóan kék szemekben.
- Oké, maradok. – bólintok komolyan, mintha a világ legbonyolultabb útitervét osztotta volna meg velem ezzel az egy mondattal. Jobb keze az ajtón pihen, baljában ott a táskám és rózsa, valahogy mégsem akaródzik kikerülnöm. Csak állok előtte és nézek, mint valami agyatlan zombi, ajkaimon bódult mosollyal. Mintha nem is én lennék, kívülről látom magam és gondolatban ciccegve figyelem az eseményeket. Ez annyira nem az az Elee, aki én vagyok. Ez egy régen elveszett Elee, egy fantom, egy jelenés, egy kísértet. Aztán elszáll a pillanat, sután megigazítom a hajam és megkerülöm az autót, hogy beszálljak. Beállítom a tükröt, egy pillanatra meg is akad a tekintetem saját arcomon; eszelősen csillog a szemem, arcom kipirult, mintha futottam volna. Elengedem a képet, sebességbe teszem az autót. Lassan, óvatosan indulok el vele, próbálgatom saját magamat, hogy mennyire érzem a magas sarkúmban a pedálokat, de mire kikanyarodok a 101-esre, már tövig nyomom a gázt, sikítanak a gumik, és én vigyorogva száguldok át a lágy kanyarokon, csak időnként fékezve, ha nagyon muszáj. Nem is pillantok a sebességmérőre, nincs szükségem rá, hogy tudjam, mennyivel megyünk. Ugyanis nem érdekelnek a közlekedési szabályok, ma különösen nem. Mégis elveszem a lábam a gázról, amikor egy kanyarból kiérve rendőröket látok meg az út mentén. Megtehetném, hogy ügyet sem vetve rájuk a gázra lépve összeborzoljam a frizurájukat, de nem akarom a szívbajt hozni Joshra. A megengedett sebességre lassítva megyek el mellettük, hogy a következő kanyarban eltűnjek a szemük elől, és ismét száguldásba kezdjek. Élvezem a régi, jól összerakott autónak azt a sajátosságát, hogy érezni benne a sebességet, az erőt. Ahogy sivít a motor, mégsem a haldoklást hallja benne az ember, hanem a sürgető vágyat, hogy még, még, még többet! Egy pillanatra oldalra nézek, hogy lássam, Josh bírja-e a tempót. Nem szeretném, ha megbánná, hogy átadta ezt a csodát nekem.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 05 2014, 22:23-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Pént. Szept. 05 2014, 21:21

- Nem kétlem...- mondom mosolyogva, de most annál is inkább ragyog, mint szokott. Talán csak egyszer láttam szebbnek. Fent, az erkélyes szobában, amikor a karjaimban feküdt.
- Igen, szeretnék...- válaszolok, és megkönnyebbülök, hogy ilyen irányt vesz a beszélgetésünk, és nem a miértekről szól.
Aztán énekel nekem és én is énekelek neki, észre sem véve, hogy milyen hatással van rá a dal. Én többnyire teljes beleéléssel énekelek, legyen az a szám szomorú vagy vidám. Ez éppen a szerelemről szól, akár rólam (rólunk) is szólhatna, de Sebastian azt mondta, nem szabad ennyire gyorsan előreszaladni, így megjegyzést sem fűzök a dalhoz. Elkönyvelem véletlennek, hogy éppen ez a dal szólt a rádióban, és kész.
Viszont elkezdünk a zenéről beszélgetni. Tulajdonképpen, ahogy megfogalmazza az ízlését, helyeslően bólogatok én is. De azért valami feltűnik.
- Ha nem szereted a komolyzenét, mégis mi hozott el arra a koncertre, amin először találkoztunk? - Nagyzenekar, zongora, bőgő... Nem sorolnám azok közé a stílusok közé, amiket felsorolt.
Egyébként megértem. A komolyzenéhez hangulat kell. Otthon én sem hallgatok kifejezett komolyzenét. De a komolyzenei alapra épült popot szívesen meghallgatom. Modern feldolgozásban hallgatom a régit. Szerintem szórakoztató. Megnyugtató, hogy Elee éppen olyan széles zenei ízléssel bír, mint én. Ha a nap 24 órájában csak egy előadó számait hallgatná, félek, kevés időt töltenék vele. Szeretem a zenei sokszínűséget, változatosságot. Ezért hallgatok inkább rádiót, Ott sosem szól ugyanolyan szám egymás után...
A fotózás kapcsán is beszélgetünk, nevetgélünk, húzzuk egymást. Arra kérem, jöjjön velem, és könnyedén egyezik bele.
- Szavadon foglak, én nem vicceltem!- mondom, és fülig ér a szám. Amilyen bevállalós, tényleg képes magára kapni egy alsónadrágot, és abban pózolni a fotós előtt. El tudom képzelni. Mindenkit lehengerel majd!
- Félreértesz, nem panaszkodok!- tisztázom magam- Csak annyit gondoltam, nem kellenek feltétlenül tükrök ahhoz, hogy egymás fenekében gyönyörködjünk.- A fantáziájával semmi bajom. Gyanítom, hogy meg tud még lepni, pedig már eddig is megtette néhányszor.
- Ó, Elee...- szavaira meglódul az én fantáziám is, a hangja olyan érzéki, ahogy mondja. És közben szégyenben is hagy, hiszen megint az orrom alá dörgöli, hogy fantáziátlannak neveztem. (Pedig ez nem is igaz). Hogyan lehet egyszerre ilyen sokszínű?
A pihenőben aztán helyet cserélek vele, ékes bizonyítékát adva, hogy megbízom benne, vezetheti az autót. Van egy pillanat, amikor úgy érzem, magamhoz ölelhetném, megcsókolhatnám, de aztán elsuhan mellettem, és ismét heves szívdobogással ülök vissza az autóba. Bakker, mit tesz velem ez a lány? Egyetlen érintés, szemrebbenés, hajigazítás elég, hogy tüzet gyújtson a mellkasomban?
Én sem vagyok szívbajos, ahogy vezetek, de Elee alatt szinte életre kel a motor. Sivít a gumi, ahogy hirtelen felpörgeti a kereket, és kilövünk a főútra. Élvezem, hogy utas vagyok, hogy nézhetem Eleet, hogy élvezhetem a mellettem elsuhanó tájat. Annyira elmerülök ebben a lebegésben, hogy meglepődöm, amikor lassít. Kedvem lenne integetni a zsaruknak, ahogy elhaladunk mellettük, aztán felnevetek, amikor a kanyar után újra gázt ad.
- Nyomd a gázt, ne kíméld! -harsogom felszabadultan, és lehúzom az ablakot, hogy belekapjon az arcomba a szél (hajam már nincs, amit téphetne. Legalábbis nem hosszú.)
Elhagyjuk a hegyeket, és eltávolodunk az óceántól is, beérünk egy városba, de szinte néptelen az utca, ahol végighajtunk. Úgy nézek szét, mintha először járnék erre. Mindig csak átutaztam, sosem néztem szét igazán. Most, hogy nem kell az utat figyelnem, alaposabban szétnézhetek.
- Most már hamarosan odaérünk...- mondom valamivel később.
Beérünk a városba, és fellélegzem. Lassan egy éve, hogy utoljára itt jártam. Nem jártam vissza. Mama sem akarta, hogy így tegyek. Még az utolsó óráiban is az én utamat egyengette.
- A következő lámpánál fordulj balra...- kérem Eleet, és ahogy befordul, látni fogja, hogy az zsákutca, a végén parkolóval. Nem is kell többet mondanom. Okos lány. Onnan majd gyalog megyünk tovább.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Pént. Szept. 05 2014, 23:24

Kétértelmű – vagy inkább sokértelmű – megjegyzésemre mosollyal válaszol. Nem tudom, melyik értelmezést mellett tette le a voksát, de végül is mindegy is. Tényleg szeretem a kalandokat, legyen szó bármiről; vakon megbízni egy idegenben, és utazni indulni vele – ahogy tettem Sebyvel Párizsba, és ahogy teszem vele most Santa Barbarába – új helyeket megismerni, új zenei műfajba beleásni magam, új stílust választani filmben, ruhában, akármiben, és még sorolhatnám!
- És hova utaznál legszívesebben? – mintha megkönnyebbülne, hogy az álmai, vágyai kerülnek inkább terítékre, és nem a múltja, a tények, az okok. Kíváncsi vagyok, mit szeretne látni, megismerni; vágyik-e más kultúrába, idegen országba, vagy csak egy másik állam más jellegű tájaira. Tervezem, de mindig csak tervezem, hogy egyszer az összes államot bejáró körtúrára indulok, de négy ló és az egyetem bőven elég kötöttség, ez a kis kirándulás pedig hónapokat venne igénybe.
Kölcsönösen meg vagyunk elégedve a másik hangjával, énektudásával, és elértük a következő, sablonszerű témát: a zenei ízlést. Nagyjából egyezik, ez nem lesz konfliktus forrás – amíg nem akar velem hörgős metalt vagy zenének nem minősülő technót hallgattatni, addig nem állok ellent az újnak.
- A kíváncsiság. – vágom rá egyből. És tényleg, nem ismertem a bandát, kellett estére valami program is, különben addig nyomkodtam volna a távirányító csatornaváltó gombját, amíg el nem kopik az ujjam, és a banda is ígéretesnek tűnt. – Igaz, hogy nagyzenekart ígértek, de valahogy mégis az volt az érzésem, hogy ez olyan komolyzene lesz, amit szeretni fogok. Bár, ha visszaemlékszel, nem vártam meg a végét. – az utolsó mondatot nevetve mondom, viccnek szánom, remélem nem ért félre.
- És én sem! – mondom én is vigyorogva, mert már szinte látom magunkat a fotós kamerája előtt, sőt, kifejezetten remek marketingfogások jutnak eszembe, ahogy szabadjára engedem a fantáziámat.
Szabadkozásán csak nevetek, én sem gondoltam komolyan a szemrehányást. Nem is volt az… Lényegtelen, mert jól szórakozunk, én legalábbis biztosan. Aztán, ahogy kilátásba helyezem, hogy nem csak a szememmel tudom az eszembe vésni testének íveit és görbületeit, érzem, hogy változik a képzeletbeli talaj a képzeletbeli lábaim alatt. Szeretek így viccelődni, húzni a másikat, de túlzásba nem akarok esni, és ahogy hangjából sütni kezd a vágy, valahogy önkéntelenül is hátralépek képzeletben. Nem akarom elrontani ezt a felhőtlen, laza, szórakozott hangulatot. Nem akarok komolyságot, burkoltan a jövőre vonatkozó kijelentéseket.
Helyet cserélünk, de előtte a járó motorú autó mellett állva mintha feszültségtől lenne terhes az esti levegő. Jó értelemben vett feszültségtől. Érzem, látom, hogy szeretne valamit mondani, tenni, de visszafogja magát. Én pedig… Magam sem vagyok benne biztos, hogy mit szeretnék jobban: itt helyben a karjaiba omlani, soha tovább nem menni, csak élvezni a pillanatot, vagy beülni a kormány mögé, és keresztülszáguldani a világon. Aztán, valami rég nem tapasztalt bizonytalanságtól hajtva a kisebb, szinte nulla kockázattal járó lehetőséget választom: beülök a kocsiba. Magabiztosan markolom a kormányt és nyomom a gázt. Mintha az én autóm lenne, egy általam jól ismert útszakaszon. Na, ebből egyik sem igaz, de nincsenek kemény kanyarok, és messzire belátom az aszfalt feketén csillogó szalagját.
Elhagyjuk a rendőröket, biztonságban, ártatlanul, feltűnés nélkül. Ahogy rálépek a gázra és a motor felmordul, Josh, mint egy kisfiú, elrikoltja magát, lehúzza az ablakot, csoda, hogy a fejét nem lógatja ki, mint egy eksztázisban lévő kutya – minden pejoratív értelem nélkül.
- Igenis, főnök! – nevetek, homlokomhoz emelem a jobb kezem, két ujjal szalutálok reakcióját hallva, látva, és padlóig nyomom a gázt. Egyenes szakasz jön, alig pár fokos emelkedővel, és talán ez az egyetlen esélyem lesz, hogy kihozzam az állatot a kölcsön autóból. Aztán visszaveszek a tempóból, fékezek is, ahogy egy éles kanyar után város bukkan fel előttünk. Senki sincs az utcákon, dolgos emberek lakhatnak erre, hiszen hétköznap este van, nincs helye randalírozásnak. Csak mi vagyunk az utcán, gyorsan átvágunk a kisvároson, és újra csak a természet szegődik mellénk útitársul.
- Oké. – nyugtázom, hogy hamarosan vége ennek a csodás élménynek, ki kell majd szállnom és el kell búcsúznom az autótól egy időre. Na, persze nem a fémkasztnival jöttem randizni, úgyhogy sírva nem fogok fakadni. Lassítok, ahogy tábla üdvözöl Santa Barbara közigazgatási határán. Figyelek a házakra, a fényekre, a járókelőkre. Talán egyszer, régen jártam már itt, de nem emlékszem pontosan, mikor, miért, és kivel tévedtem ide. Bólintok, ahogy irányít, és befordulok a kijelölt utcába. Zsákutca, éttermet nem látok, ezért biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint elsőre gondoltam. Lassan gurulok végig az utcán, szinte nem is nyomom a gázt, csak tartom a pedál fölött a lábam, hogy ha kell, kicsit adagoljak az erőből. A kis utca parkolóban végződik, és mivel nem mond semmit, beállok egy helyre. Üresbe teszem, behúzom a kéziféket és lekapcsolom a lámpát, mielőtt kihúznám a kulcsot az indítóból. Nem szállok ki, nem nyúlok a kilincs felé, csak markomban szorongatva a slusszkulcsot kérdőn Joshra nézek, hogy hogyan tovább. Remélem, hegyet nem akar velem mászatni, nem ahhoz öltöztem, bár így elnézve a helyzetet, egy éjszakai piknik még alakulhat. Ügyesen titkolózik, én pedig megelégedtem azzal, hogy az elején elárulta, hova megyünk, így a továbbiakról nem kérdeztem. Most sem teszem, csak várom, hogy vezessen, mutassa az utat, újabb információ morzsákkal enyhítse éhes kíváncsiságomat.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Vas. Szept. 07 2014, 15:23

Logikus a kérdés, ha már szeretnék utazgatni, mi lenne az, amit szívesen megnéznék. Erre azonban csak megvonom a vállam.
- Nagy a világ, egy élet is kevés lenne mindent látni... Ahogy Párizsról meséltél, nekem is kedvem támadt elmenni oda, részt venni egy európai nagyváros nyüzsgésében, felbámulni az Eiffel toronyra, vagy éppen le onnan; de ugyanilyen örömmel mennék el egy lakatlan szigetre, kipróbálni, hogyan találom fel magam a technika vívmányai nélkül...
Amikor pletykálni kezdtek rólam a suliban, minden vágyam volt, hogy eltüntessem őket a Föld színéről. Aztán én akartam eltűnni; úgy élni, mint Chuck Noland a Számkivetettben. Úgy éreztem, mindenki az ellenségem, és egyedül akartam lenni. De aztán a magányból is sok lett... Sebastiannal megismerkedni szinte megváltás volt, a társasági életem nagy részét ő tölti ki (meg a kaszinó), és úgy hiszem, ennek az életnek is látom a varázsát. Élvezem is, bizonyos keretek között.
A zenei ízlésünk valóban sokban hasonlít; ha tudnám, mik Elee kitételei, hangosan felnevetnék. Sem a hörgős metál, sem a tuc-tuc zene nem tartozik a kedvenceim közé. Nekem viszont úgy tűnik, a komolyzene sem szerepel Elee kedvencei között. Emlékszem, milyen sóvárogva nézett rám, amikor kiderült, van szabad jegyem. Mintha minden vágya az lenne, hogy bejusson arra a koncertre, és talán ezért is furcsa, hogy nem ismerte korábbról azt a formációt. felemlegeti, hogy nem maradt végig, én pedig egy pillanatra rá nézek, vajon van-e neheztelés a hangjában. Miattam ment el, vagy mert neki annyi elég volt a komolyzenéből? Gyanítom, előbbi, de Elee most majdhogynem nevet; ezek szerint nem neheztel.
- Igen, emlékszem- válaszolom, és hangomban csak cseppnyi bánat bujkál. Emlékszem, milyen hatással volt rám, és mennyire rosszul esett, hogy "elmenekült". Mintha csak egy dolog történhetett volna közöttünk, de azt éppen a kapcsolatom zárta ki. Eleevel azóta sem beszéltem arról a lányról, és látszólag nem is érdekli, változott-e valami. Nem akarok abba belegondolni, ennek mi lehet az oka. Különben is, a téma, amibe újfent belevágtunk, sokkal izgalmasabbnak tűnik.
- Akkor megállapodtunk! Jössz velem!- nevetek, és elképzelem, hogy miféle pózokba "kényszerítenek" majd kettőnket. Csupa tűz, csupa erotika. Nem lesz nehéz dolgom, ha azt kell elhitetnem, egy férfi alsó még a női testen is vonzó. Főleg, ha az a test Elee-é. De mindez csak ábránd. Még az sem biztos, hogy én beválok. Az sem biztos, hogy nincs eleve egy terv, amit a megrendelő akar. Nem igazán tudom, hogy mennek ezek a dolgok. De nem véletlenszerűen, az biztos!
Aztán egymás fenekének megismeréséről beszélünk, kölcsönösségi alapon, és az az érzésem támad, nem idegenkedne közelebbi kapcsolatba kerülni az említett testrészemmel, hogy aztán majd felismerje, száz vagy ezer közül is. Nem érdekel, hogy néz vagy tapint, a tény, hogy ismerni akarja, finom célzata, hogy lehetünk még együtt. De a témát rövidre zárja, és én sem lovalom bele magam a jövő tervezgetésébe.
Mennyi minden vezet oda, hogy nem használom ki a lehetőséget, hogy megöleljem, megcsókoljam, amikor helyet cserélünk? Van ott egy pillanat, amikor szívesen megtenném (talán nincs is olyan pillanat, amikor ne tenném szívesen), és ő is zavartnak tűnik egy kicsit. Furcsa, sosem láttam még ennyire bizonytalannak. De amikor beül az autóba, és rálép a gázra, már nyoma sincs az előbbi törékenységének.
Elnyúlok az ülésben. Biztonságban érzem magam mellette, bár falja a kilométereket, és nem törődik a sebességkorlátozással. A zsarukat messziről szúrja ki, mellettük úgy hajtunk el, hogy esélyük se legyen belénk kötni. Aztán megint jön a sebesség, és én úgy érzem magam, mint egy részeg kamasz, aki először lovasítja meg a szülei verdáját. Ráadásul csak élveznem kell a száguldást, mert nem én vezetek. Elee pedig ugyanolyan komolytalan, mint én, az egészből viccet csinál, és tovább fokozza a tempót.
A kanyar és a város észhez térít, meglep, mennyire csöndes a kisváros, aminek a nevére sem emlékszem, aztán hajtunk tovább, és aztán újra csak a miénk az út. Santa Barbarába érve enyhe nyomást érzek a mellkasomban. Nem jöttem vissza ide, mióta bepakoltam az utolsó adag dobozt is a furgonba. Vissza sem néztem. A kapcsolatot sem tartottam senkivel. Furcsa itt lenni. Újra. És mégis, valahogy ... jó is. Az utcák, ahol naponta bicikliztem végig, a házak, ahova naponta vittem a postát vagy a fagyasztott zöldséget, ismerősként kacsintanak rám...
Eleenek időben szólok, hol kell lekanyarodnia, és ő ügyesen leparkol. Nem kezdek ficánkolni, hogy máris kiugorjak az autóból, mintha nekem éppen úgy meg kellene pihennem az út után, mint a most forrón pattogó motornak. Elee kérdőn fordul felém. Mosolyogva nézem.
- Illik hozzád ez az autó... Milyen érzés volt vezetni? - Láttam, hogy élvezi. Egy csöppnyi félelem sem volt benne. Olyan gyorsan ismerte ki, mintha már ült volna ilyen csodában, teljes természetességgel uralta, olvadt vele eggyé- Elfáradtál?
Sosem vezettem magas sarkú cipőben, de nem lehet túl kényelmes. Bár az út nem volt túl kanyargós, a ránk telepedő sötét, és a veszélyes útszakasz miatt elég energiát szívhatott ki belőle, hiszen folyamatos koncentrációt igényel, nehogy sziklafalnak csapódjunk... vagy bele az óceánba.
Ha azonban felkészült rá, megkerülve az autót, őt is kisegítem (Függetlenül, hogy ő volt a sofőr), visszaadom a táskáját és a rózsát (az autóban elhervadna), és felajánlom a karomat, hogy aztán elsétáljunk a mólón az étteremig, ahova jöttünk. Az étterem a Moby Dick nevet viseli, és a móló legvégében helyezkedik el, így három oldalról (és alulról) a víz veszi körül. Néhány perces séta az egész, de az esti part fényeinek, az óceán illatának, a víz felől érkező szélnek varázslatos hatása van.
Az étteremnek van egy zárt része, odabent kellemes (élő) zene szól, a teraszon, az asztalokon mécsesekkel díszítik az asztalt.
- Megérkeztünk... - Ha eddig nem lett volna Elee keze az enyémben, most megfogom. - A teraszon szeretnél leülni vagy bent, az étteremben?
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Hétf. Szept. 08 2014, 00:39

Meglep, hogy semmi különösen konkrét vágya nincs utazás terén, de abszolút megértem, amit mond. A világ nagy, az élet rövid, a rendelkezésre álló források szűkek.
- Jogos. – hagyom helyben – És ha nem meséltem volna Párizsról? Maradna a lakatlan sziget? – persze, megfordul a fejemben, hogy megkérdezzem, biztosan egyedül akarna-e egy szigeten csövezni, de kissé korainak érzem, hogy ilyen kacér kérdéseket tegyek fel. Az emberek hajlamosak jó bulinak elképzelni egy lakatlan szigetet. Homokos tengerpart, szikrázóan kék ég, pálmafák, ragyogó lagúnák, hűsítő víz. De mi van azzal a sztorival, amit Tom Hanks alakít? Ugye, az már nem is olyan vidám. Na, kérem, én ezért nem kívánok ilyesmiket. Persze, megértem, hogy vonzó lehetőség elmenekülni a hülyék elől, de… Nem, én nem vállalnám. Ennyire nem vágyom a kalandra.
Kivesézzük a zenei ízlésünket is, nem sokban különbözik, annyi meg pont kell. Kérdőre von, hogy mit kerestem a koncerten. Hát szórakozást, mi mást? És meg is találtam, a személyében. Csak hát… Sok volt, kemény volt, és úgy éreztem, ellentmondásos jeleket kapok. Foglalt, de mégis éreztem a vibrálást, amit mindig érzek a közelében. Azóta sem merek rákérdezni, mi van a rejtélyes lánnyal, mert nem akarom tudni. Nem akarok, soha nem is akartam a harmadik lenni, jobb nekem, ha nem tudom, mégis az vagyok. Az elidegenítene tőle, amit nem szeretnék. Ha mindezt barátnő mellett vállalja… Hát, nem lehet egy fényes kapcsolat, de mégis zavarna, hogy van. Próbálok most is viccet csinálni az egészből, nem szeretném komolyra fordítani a beszélgetést, korán van még ahhoz. Mégis, mintha elkomorodna annak említésére, hogy egyedül hagytam. Talán magára vette, pedig nem neki szólt, illetve nem egészen. A helyzetnek, amiben nem éreztem elég magabiztosnak magam. Az olyat pedig nem szeretem. Igen, lehet mondani, hogy gyáva vagyok, hogy amit nem kapok meg azonnal, az iránt elvesztem az érdeklődésemet. De ilyeneket csak az állíthat rólam, aki nem ismer eléggé. Aki meg nem ismer, ne ítélkezzen. Vagy ha teszi is, nem érdekel.
- Csak mondd, hogy mikor legyek hol, és számíthatsz rám. – mondom vigyorogva. Rég nem voltam már fotózáson, kicsit hiányzik is a sürgés-forgás, a vakuk villanása – persze nem úgy, ahogy Vincenttel megtapasztaltuk, váratlanul, lesből – a reflektorok melege, a sminkesek púder szaga és a fodrászok hajlakk felhője. – Tudod, hogy zajlik egy ilyen? – kíváncsian nézek rá. Ha ez lesz az első fotózása, nem tudja, hogy csattan a fotós hangja, de persze én sem tudhatom, ha csak nem ismerem az illetőt. Hogy mennyire kötött a koreográfia, azt csak a megrendelő mondhatja meg, bár extra képeket a mai digitális korban nem akkora macera készíteni; kicsit több idő, kicsit több energia, és kész.
A közelében valahogy gyakrabban bizonytalanodom el saját magamban, mint azt a személyiségem indokolná. Akkor is ez a helyzet, amikor a pihenőben egymással szemben állunk, sután, mint két tinédzser. A kormány mögé kerülve azonban elönt a magabiztosság; itt ülve, fenekem alatt érezve az erőt, kezemben a motor egyenletes vibrálását, ahogy berezonál a kormány otthon érzem magam. A magas sarkúban vezetésről legenda, hogy kényelmetlen, sőt, veszélyes. Könnyéden tartom a pedálon a lábam, sokkal kevésbé terhelem a bokámat, mint egy lapos sarkú cipőben; a sarok eleve döntött helyzetbe kényszeríti a lábfejem, szinte erre van kitalálva. Josh pedig úgy tombol mellettem, mint aki még soha nem ment gyorsabban a megengedettnél, holott Ő sem tötymögött korábban. Megmosolyogtat és csak még őrültebb tempóra késztet; ha élvezi, had élvezze, én imádom a száguldást. A városba érve elcsendesülünk, a tempón is lassítok, elvégre emberéletet nem szeretek és nem is szoktam veszélyeztetni. A város fényei sárgás fénybe vonnak mindent, vagy éppen színes villódzással sütik ki az ember retináját a neonfények. Josh egy zsákutcába irányít, szó nélkül figyeli, ahogy leparkolok. Gondolom, szólna, ha mást tervezne. Kérdőn nézek rá, de csak mosolyog, mintha számára igen kedves jelenetet figyelne.
- Köszi! – kissé zavarba hoz: a nézésével, a bókjával, a kérdésével – Hát tudod… Isteni autó! – elnevetem magam, mert tényleg az volt; felejthetetlen, megismételhetetlen, csodálatos – De szerintem ezt te is így érzed, nem?
Hiába tartom azt, hogy az autóknak is lelkük van, a kormány az kormány, a pedálok ugyanott vannak, csak annyi a különbség, hogy hol kettő van, hol három és hogy hol kezdődik a fémtest és hol végződik. Gyorsan megérzem az autók testét, elég néhányszor belenéznem a tükörbe, elhelyeznem a térben.
- El kellett volna? – halványan mosolygok. Engem a vezetés feltölt, főleg ha nem csak monoton utazásról van szó. Imádok kanyargós utakon vezetni, kétszer egy sávon, maximum kettőn, ahol van kihívás, ahol nem mindenki tud úgy közlekedni, mint egy állat.
Elhatározzuk magunkat, hogy nekivágunk a lényegében vett randinak, a vacsorának. Ismét kinyitja nekem az ajtót, újra kislányosan szorongatom az apró táskámat, és a gyönyörű, illatos rózsát. Önkéntelenül az orromhoz emelem, megnyugtat bódító, édes illata. Belekarolok, a móló felé vezet. Alattunk, a deszkák alatt halkan, csacsogva locsog az óceán vize. Cipőm sarka élesen kopog, megtörve a természet lágy hangjait. Az étterem hangulatos, az Egyenlítő környékén található luxus szigetek bárjait idézi azzal, hogy a víz fölé nyúlik. Tetszik a hely, tetszik az ötlet, barátságos a hangulat. A sós levegő, a lágy, hűvös szellő, az illatok… Mintha egy másik világba csöppentem volna, vissza a múltba, amikor Apával nyaralni mentünk. Mélyen letüdőzöm az óceán nyirkos, sós levegőjét.
- A teraszon, ha nem bánod. – mosolygok rá, és kicsit megszorítom a kezét. A zene, ami bent szól, kellemesen halkan szüremlik ki a teraszon álló, lágy, meleg félhomályba burkolózó asztalok közé. Nem túl hangos, mégis ügyesen leplezné az esetleges kínos csendeket. Arról nem is beszélve, hogy ha megengedi, rá is gyújtanék; ideges vagyok, kijöttem a gyakorlatból, de persze kibírom nikotin nélkül is, annyira nem vészes a helyzet. Mégis, tudnia kell, hogy dohányzom.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Kedd. Szept. 09 2014, 21:21

- Párizs csak példa- úgy érzem, nem értett meg, ezért tovább fűzöm a gondolatmenetem- Csak azt akartam mondani, egyszer a nyüzsgés, és a nagyvárosi forgatag vonz, máskor pedig éppen a csend és a nyugalom... - Nem feltétlenül a magány. Nehezen tudom elképzelni például, hogy valaha is idegesítsen Sebastian, Nora vagy ... Elee. De még nincs is sok tapasztalatom vele.
Újfent rá pillantok. Mindaz, amit eddig tudok róla, a nagyvárosokhoz köti. Olyan lánynak tűnik, aki állandóan pörög, és élvezi, ha pezseg az élet körülötte. Amikor azonban kettesben voltunk, és belesimult a karjaimba, el tudtam képzelni, hogy csak ketten vagyunk, valahol, a világ legvégén, és nem foglalkozunk semmivel. Ha nem is éveken át, néhány nap együttlét nem válna kárunkra. Szép is lenne...
Beszélünk a zenéről, a heti programról, és ha lehetséges, inkább a jelenbe és a jövőbe kapaszkodom.
- Oké...- nevetek rá. Klassz dolgot találtunk ki, és az egész lehet, hogy csak ötlet marad, de remekül elszórakozunk rajta. Kérdésére megrázom a fejem.
- Profi fotózáson nem voltam még. Bár volt egy lány, aki bevitt a suli műtermébe, és ott csinálta meg rólam a portfóliót, az érdekes volt. Vele azt találtuk ki, hogy lassan megöregszem a kamerák előtt....
Felvázolom neki, mennyit tervezgettük, hogy egy nap alatt meg tudjunk csinálni mindent, és aztán mégsem ment, mert a sminkesek nem bírták a tempót. Akkor vágattam le utoljára a hajam (a mostani hétvége előtt), a fotók kedvéért, és emlékszem, mennyit nevettünk, amikor tele volt liszttel (mert azzal festettük fehérre). A paletta viszont tényleg nagyon színes lett és gazdag; amikor azt adtam be különböző ügynökségeken, megugrott a hívásaim száma.
- A reklám-fotózásról azonban még nincs tapasztalatom- mondom őszintén. Lehet, hogy ez óriási hátrány, de mint mindent, ezt is meg lehet tanulni. Lehet, hogy előnyömre szolgál majd, ha nincsenek rosszul betanult pózaim. Olyan lehetek, amilyennek akarják, hogy legyek. Ki tudja...
- Te ... esetleg voltál már?- nézek rá mosolyogva. El tudom képzelni. Miért is ne? Talán nem is véletlen, hogy olyan könnyedén adta be a derekát, hogy eljön velem.
Aztán átadom neki a kormányt, és csak élvezem az utat, vele. Remekül vezet, el kell ismerni. Nagyon merész, mégis biztonságban érzem magam mellette. Felszabadult vagyok, és ez jó. Kicselezzük a zsarukat, lassítunk a városban, majd újra száguldunk... Szinte sajnálom, hogy nem megyünk messzebb...
Elismerésemnek hangot is adok, amikor megérkezünk.
- Igen, eszméletlen - értek vele egyet. Nem véletlen, hogy azt mondtam, illik hozzá. - Úgy éreztem, húz magával, és amikor te vezettél, hárman olvadtunk össze... - az ajkamba harapok, ez talán egy kicsit merész kijelentés volt, pedig nem gondoltam most szexre. Csak a harmóniára. "Lassíts!", hallom Sebastian hangját, és én szót fogadok.
Az autóban maradunk egy pár percre, mintegy ráhangolódásra az este további részéhez, hiszen most annyira fel vagyok hevülve, nem tudnék uralkodni lendületemen, ami rám ragadt, az autóból, Eleeből.
- Nem, dehogy!- Nem várom el, hogy fáradtnak érezze magát; sajnálnám is, ha így lenne. Örömöt akartam szerezni neki azzal, hogy vezeti az autót, nem terhet jelenteni. De azt tudom, milyen megterhelő idegen, ismeretlen terepen vezetni, sötétben.
Udvariasan kisegítem az autóból, aztán a karomat kínálom fel, hogy közösen tegyük meg az utat az étteremig. Közben beszívom az este és a szülővárosom levegőjét. Finom és sós, és tekeri a mellkasom. Úrrá leszek az érzésen (talán honvágy), és Eleet kézen fogva vezetem tovább, kérése szerint a teraszra, amit lampionok és mécsesek világítanak meg.
Ülnek néhányan a teraszon, és az üvegen keresztül látom, az étteremben is. Nem igazán érdekel, hogy itt akár ismerősbe is botolhatok. Itt nőttem fel, de a turizmusból él a város java. Nem mindenki ellenség. És ezt a helyet szerettem. A tulaj nagyapa cimborája volt, gyakran mentek ki közösen pecázni, és időnként vittek engem is, azt gondolva, leköt, hogy csendben figyeljem a botot órákon át. Mondjuk úgy, néhányszor kibírtam, de a pecázás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé.
Eleet aztán egy asztalhoz vezetem, a terasz azon oldalán, ami a nyílt vízre néz. Nem messze a kikötő, most is számtalan hajó horgonyoz a közelben: motoros hajók, vitorlások, yachtok ...
- Itt megfelel?- kérdezem, és ha tetszik neki az asztal, kihúzom neki a széket, hogy le tudjon ülni. Aztán leülök én is, vele szemben.
- Szereted a halételeket, a tenger gyümölcseit? - Azért hoztam ide, mert erről a helyről tudom, mindig friss az áru. De tartanak egyéb húsokat is és gondolnak a vegetariánusokra is. Mellé fogni nem lehet, bármit rendeljen az ember.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Szer. Szept. 10 2014, 21:49

- Ó, oké, értem! – bólintok, mert most már minden világos. Igen, ezt tök meg tudom érteni, néha jól tud esni egy kis nyugalom, ez tény. De én imádom a pörgést, a nyüzsgést, a pezsgést, jönni-menni, mászkálni, millió képet csinálni, meg ilyesmik.
Ámulva hallgatom az első portfóliójának történetét. Nagyon kreatív és rengeteg energiát igénylő móka lehetett, nem is csodálom, hogy a sminkesek bicskája beletört.
- Értem, akkor jó móka lesz. – mondom mosolyogva, mert kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni egy profi csapat sürgésforgásához. Ott hangzavar van, pörgés, az újakat, tanácstalanokat gátlástalanul félretolják. De ha komolyan gondolta, hogy elvisz magával, akkor majd idegenvezetek neki.
- Igen, volt egy pár… Volt egy ilyen időszakom. – mondom mosolyogva. Ha érdekli, szívesen mesélek róla, de nem szeretek nagy csevegésbe belekezdeni, ha nem tudom, mennyire érdekli a másikat a téma.
A parkolóban mosolyogva hallgatom, ahogy magyarázza, meséli, hogy milyen élmény volt neki mellettem ülni a kocsiban. Melegség önti el a mellkasom, hogy tetszett neki a műsor.
- Örülök, hogy tetszett az út, én is élveztem. – nekem az is tetszett, amikor Ő vezetett, és persze azt is élveztem, amikor én nyomhattam a gázt.
- Akkor jó, mert épp hogy feltöltött. – mosolyodom el szélesen. Imádok vezetni, főleg akkor, amikor nincs forgalom. Egy ilyen autóról nem is beszélve. Életre szóló élményt kaptam, és ezért örökké hálás leszek Joshnak, alakuljon bárhogy a randi.
Végigsétálunk a mólón, és a végén ott vár minket egy kedves, hangulatos étterem. A teraszt választom, több okból is, és csak az egyik a függőségem. Néhány asztalnál ülnek, néhány foglalt, de azért akad egy-két üres is. Josh egy tengerre néző asztalhoz vezet, bólintok, hogy tökéletes, és kihúzza nekem a széket. Nem is tudom, ki volt velem ilyen udvarias utoljára. Na, persze a kötelező dolgokat nem számítva, amilyenek az üzleti ebédek, vacsorák, meg hasonlók. Gyönyörű a kilátás, egész messze, a nyílt vízre bámulok, nézem, ahogy a Hold fénye táncot lejt a lágy hullámokon. A kikötőben csendesen lassúznak egymással a csónakok, hajók és yachtok.
- Hááát, attól függ. – mondom mosolyogva, mert azért mindent nem csípek, mint ahogy a kagylót is csak csukott szemmel, befogott orral tudom lenyelni. – Ami nem nyálkás, és már nem él, mire elém kerül, azzal nincs bajom. – elnevetem magam, mert eszembe jut Seby, meg a csigái, de aztán rendezem a vonásaimat, elvégre nem róla kéne gondolkodnom egy randin, nem igaz? Figyelem inkább Josh arcát, keresem a tekintetét, próbálok kiolvasni belőle valamit, csak tudnám, mit…
- Ismered a helyet? Ajánlasz valamit? – valamiért ide jöttünk, egy másik városba. Biztosan oka van, és én kíváncsi vagyok erre az okra. Magam elé húzom az asztalon heverő papírt, azt hiszem, a napi ajánlat az, vagy valami hasonló.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Pént. Szept. 12 2014, 17:51

Beszélgetés közben időnként felcsillan a szeme. Akár Párizsnál, az első komolyabb fotózásom története is felcsigázza, és szinte elnyílik a szája, úgy figyel, ahogy ecsetelem, hogyan lett egyre rövidebb és őszebb a hajam, lettek mélyebbek rajtam a szarkalábak, lettem májfoltos... Utólag viccesnek tűnhet, a képek nagyon jól sikerültek, de akkor - sok nevetés ellenére is- nagyon fárasztónak tűnt. A közösre tervezett fehérneműreklám ötlete azonban éppen ezért lesz izgalmas. Nem leszek egyedül (ha engednek Eleevel szerepelni); ha viszont nem, és csak néz, én akkor is erőt merítek belőle. Őt is lelkesíti a gondolat, ez kétségtelen.
- Szóval... modellkedtél? - Most az én szemem csillan fel. Félre értés ne essék, nem lepődtem meg. Elee csodálatos lány, és tökéletes a bőre, a haja. Hogy éppen nem fogpiszkáló alkat, hát Istenem. Nem is jön be az olyan. Az embernek az az érzése, beteg ember, akit lát. Nagyon örülök, ha valóban életbe lép a törvény, miszerint ilyen módon (sem) propagálják az anorexiát.
A parkolóba érve megbeszéljük, milyen ezt a kocsit hajtani. Tényleg élmény, szó se róla. Nem tudom, neki mennyit jelentett, hiszen jobbnál jobb autókat van/volt/lesz lehetősége vezetni. Kalandnak mindenesetre jó volt, és ha nem is tudok naponta ilyen kocsival menni érte, az első komoly randinkon mindenképpen kijárt neki.
Szerencsére nem fáradt el a vezetés alatt. Bár az út nem volt igazán forgalmas, a leszálló sötétség, és a terepviszonyok miatt nem ártott figyelni. De Elee tényleg remek volt, el kell ismerni.
- Az ember azt hinné, ezekben a cipőkben, aminek ilyen magas a sarka, nem túl kényelmes vezetni- mondom neki, és a lábára nézek. Szívesebben szemlélődnék tovább, de ami nekem élvezetes, az nem biztos, hogy Eleenek is az. Én hiába mutatnám meg neki a lábam... Nem olyan formás, mint az övé.
Az egyik olyan étterembe vezetem, aminek nem csak a konyhája jó, hanem a kiszolgálás és a hangulat is kedves számomra, és azt remélem, Elee is jól érzi majd magát. Ahogy reméltem, a teraszon ülünk le. Elee elbámészkodik. A tengeri szél éppen csak lebegteti a haját. Ahogy rám néz, az az érzésem, ő ugyanúgy keres valamit, mint én. Mintha ő is attól tartana, a legutóbbi találkozás óta megváltozott valami. Az ő arca számomra ma sem hétköznapi; az elmúlt héten gyakran álmodtam róla és gondoltam rá. Vajon ő másképp néz rám? Mást lát? Más a fizimiskám, nem ez a lényeg. Arra a vonzalomra gondolok, ami... ("Lassíts!")
Az ételre terelem a témát, hisz enni készültünk. Bár olyan étterembe hoztam, ahol mindig friss az áru, nem árt tudni, egyáltalán szereti-e a tenger élőlényeit, mielőtt megrendelném neki a napi specialitást. Az éppen attól függ, mit hoztak be a halászok. Elnevetem magam.
- Nem, élő állatot én sem szívesen rendelnék...- Úgy jönne ki, én gyilkolom le. Ments Isten!
Összeakad a tekintetünk, látom, hogy foglalkoztatja, van-e különösebb oka, hogy ide jöttünk. Óvatosan fogalmazza meg a kérdését, de azért értem én.
- A vacsorára vonatkozó ajánlatot majd mindjárt megkapjuk...- mosolygok rá. Nekem is vannak ajánlataim, de azt nem az asztalnál szeretném vele megbeszélni. Bár az étlap kivonatát már olvasgatja, a napi specialitás sosincs feltüntetve.
- Igen, jól ismerem a helyet.... Gyakran ettem itt. Sőt, még beszállító is voltam, ha nagyapámnak jó napja volt, és volt kapás. De bevallom, a horgászat nem olyan izgalmas, mint ahogy ő lefestette- Mert szerettem az öreget, gyakrabban kísértem el, mint ahogy kedvem volt "horgászni".
Gyakran eszembe jut, milyen aprólékosan készített elő mindent. Már otthon lázban égett, áztatta a kenyeret, kukoricát készített elő, és eső után gilisztákra vadásztunk a kertben. Mindig hajnalban, még napfelkelte előtt indultunk, és egészen messze kihajóztunk, mert voltak "törzshelyei". Kicsiként nevetségesnek tűnt, hogy pontosan meghatároz egy helyet a nagy vízben... Miért jobb ott, mint máshol? Elmerengek, ahogy a vizet nézem. Már nem azt látom, hanem a nagyapámat. Az arcát, a mosolyát. Így maradt meg az emlékezetemben.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Vas. Szept. 14 2014, 22:07

Bár korábban már kiderült, hogy színész szeretne lenni, az valahogy nekem kimaradt, hogy ehhez portfólió is kell. Valahogy nem raktam össze, pedig hát elég egyértelmű. Hiszen, ha úgy vesszük, a színészek is a testüket, az arcukat árulják, ahogy a modellek is, csak nekik még fontosabb, hogy minél szélesebb legyen a paletta. Ebből a szempontból kifejezetten jó ötletnek tartom ezt az öregedést bemutató sorozatot, mert kreatív és megmutatja az ember arcának sokszínűségét. Biztos látszik rajtam, mennyire lelkesít a közös fotózás lehetősége; hiányzik, és ha nem úgy jöttem volna el az ügynökségtől, ahogy, akkor akár vissza is mennék.
- Igen, de csak egy egészen rövid ideig. – elmosolyodom, szép emlékek fűznek ahhoz az időszakhoz – Tudod, kellett a pénz, és ez könnyű munkának tűnt a gimi mellett. Persze, nem volt annyira egyszerű, mint elsőre gondoltam, és csak két évig bírtam, de így utólag nem bánom.
Leparkolok, viszonylag sokáig ülünk, még kicsit beszélgetünk. Mintha oldanánk a feszültséget, a zavarunkat. Tudja fene, én biztosan feszengek kicsit.
- Kamu! – rázom a fejem nevetve – Szerintem sokkal kényelmesebb így a pedál fölött tartani a lábam. Igaz, hogy kicsit nehezebb finoman kezelni őket, a kuplungot csúsztatni, de hamar ráérez az ember. Kipróbálod? – nevetve nézek rá, nem gondolom komolyan, de hát látom, hogy nézi a lábamat, ha ilyen cipőben lenne, én is megbámulnám. Meg amúgy is, az ember szívesen nézi azt, amit jó nézni.
Az étterem hangulatos, különösen a terasz tetszik, így ott ülünk le. A tekintetemet vonzza a víz, a távolság, a sötét mélység. A sós levegő lágyan simogatja az arcomat, hűvös, frissítő, édes-savanyú emlékeket idéz. Leül velem szemben, ránézek, kutatom az arcát. Magam sem tudom, mit keresek, hiszen egy emberi arc nem árulja el, hogy igen, vagy nem. Bár sok mindenre lehet következtetni, nem felejthetem el, hogy egy színésszel nézek farkasszemet, ha nem is futott még be. Más az arca így, rövid hajjal, de a szemei ugyanazok. És ugye a szemek nem hazudnak, vagy valami ilyesmi… Talán nem csak én keresem a válaszokat, mert a tekintetünk összefonódik az asztal fölött. Önkéntelenül elmosolyodom, mert zavarba jövök, mintha belém látna. A vesémig. A lelkemig. Mintha forró viaszt öntenének végig a gerincemen, kicsit előre dőlök a széken, ahogy megvitatjuk, lesz-e élő állat ma az asztalon. Megnyugtató, hogy nem így lesz, hogy Ő sem szereti, ha rápislog a vacsora. Kérdezek, finoman tapogatózom, próbálok valami infót szerezni Róla, és elsőre kicsit mintha megint túl komolyan venne, de legalább már azt tudom, hogy mit nem tartok a kezemben. Gyorsan belepillantok az étlapba, ahogy válaszol, immár a burkolt kérdésre.
- Szóval a nagyszüleid itt laktak? – inkább kijelentés ez, mint kérdés, mégis inkább kérdezek. Jó hallgatni, szeretem a hangját, és ahogy a nagyapjáról beszél, érezni a szeretetet. – Sokat voltál velük?
Figyelem, ahogy a tengerre bámul, biztosan emlékeket idéz fel. Összefűzött ujjaimra támasztom az állam és nézem, figyelem, ahogy változnak a vonásai. A finom légmozgás táncoltatja a mécses lángját, a lágy, meleg fények furcsa árnyakat festenek Joshra. A bajok akkor kezdődnek, amikor a szél úgy dönt, felerősödik egy kicsit, szabadjára eresztett tincseim pedig játszani indulnak, és mintha csak molylepkéket hordanék a fejemen, a forró lánggal incselkednek. Merengésemből az égett haj kellemetlen szaga ránt vissza, és első reakciómban hirtelen hátradőlök, megcsikordul a szék lába is a nagy erőkifejtéstől. Megkapaszkodom az asztal szélében, hogy ne dőljek hanyatt, majd a hajamhoz kapok; a vége kicsit megperzselődött, összeugrott.
- Basszus… - szalad ki a számon, de szinte csak lehelem a szót. Hát ez nem igaz, a rohadt életbe, hát hogy lehetek ilyen béna?
- Bocsi, öhm, merre találom a mosdót? – felállok, bocsánatkérően mosolygok rá, de ezt muszáj megszemlélnem, hogy mekkora a kár, tudok-e kezdeni vele valamit, hasonlók.
- Addig is, rád bízom magam, ami a vacsorát illeti. – mondom, ha elirányít a megfelelő irányba, elsuhanok, hogy rendbe szedjem magam.
Nem tart sokáig a művelet, a táskámban szerencsére találok egy hajgumit, így gyorsan, féloldalasan befonom a hajam, sikerül eltüntetnem a sérült tincs végét. Gyors pillantást vetek a sminkemre is, de nincs vele gond, úgyhogy vissza is indulok.
- Ne haragudj, azt hiszem, nagyobb volt a füstje, mint a lángja… - mosolyodok el szélesen a saját szóviccemen, mert én az ijedségre gondolok, még ha erre nem is szokták használni ezt a kifejezést.
- Zavarna? – kérdezem, ahogy előveszem a táskámból a cigimet. Jólesne a nagy riadalomra egy szál nikotin rúd, de ha zavarja, nem fogok rágyújtani.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Kedd. Szept. 16 2014, 03:41

Az ügynökségek már szóba sem állnak veled, ha nem viszel be magadról szakmai önéletrajzot, és legalább két tucat képet, mert első körben mindig abból válogatnak. Amikor úgy döntöttem, kipróbálom magam a színészetben, nem fűztem a dologhoz nagy reményeket. Elvégre, semmilyen iskolám nincs, sem tapasztalatom. Azt mégsem írhatom: "iskolai színjátszókör"? Volt egy lány, aki segített, hogy hogyan kezdjek neki, akár modellkedéssel, ha bevállalom, hogy berángathatnak minden f.szságra (bocs, ő mondta így), bármikor, amikor nekik tetszik. És egy másik javasolta a fényképsorozatot, amit egy harmadik készített el "profi" módon. Mert először megpróbálkoztam saját fényképekkel. Nem volt túl sok, és többnyire rossz minőségűek voltak, de a nagyszüleim nem igazán értettek a modern masinákhoz.
- Gimi mellett modellkedtél? Szééép...- vonom fel a szemöldököm. És meglepő. A szülei engedték? Támogatták? És vajon mire kellett neki a pénz? Úgy tűnik, mindene megvan. Bár a látszat néha csal. Lovakat tartani sem olcsó mulatság, és a ház, ahol lakik... Szóval, na. Biztos nem olyan családból származik, mint én.
- És mire költötted, amit kerestél?- Érdekel, mi az, amire nem kérhetett a szüleitől. Bár dicséretes, hogy nem szaladt minden kiadásával hozzájuk, egy iskolás lányt még a szülei tartanak el. Jobb esetben. Az, hogy én mennyit dolgoztam, más kérdés. Rá voltunk kényszerülve. Amúgy mama sosem kényszerített. Inkább magától vonta meg a falatot, olyan jó szíve volt.
Az autóról és a vezetésről beszélgetve rákérdezek, mennyire fárasztó magas sarkúban vezetni. Állítása szerint kényelmes, és azt javasolja, próbáljam ki.
- Gondolod, hogy kapok a lábamra tűsarkú cipőt? - kérdezek vissza. Amilyen bolond vagyok, kipróbálom, miért is ne, elvégre a női ruha sem szörnyű. Nevetünk. Szerintem ő is elképzelt magassarkúban.
A vendéglő láthatóan tetszik neki. Az biztos, hogy a terasz adta lehetőséget kihasználva eltekint a víz, majd a város felé, és úgy látom, tetszik neki a látvány. Beszélgetünk a leendő vacsoráról, és közben gyakran akad össze a tekintetünk. Mégsem beszélünk másról. Rólunk. Érdekelne, mit gondol, hogyan érez, de Sebastian szerint nem szabad szaladni, ha ő nem ad rá jelet. Ő viszont nem mond ezzel kapcsolatban semmit, és én is csak célozgatok, (remélhetően nagyon finoman), hogy milyen terveim vannak vele a jövőre nézve.
A helyről beszélgetünk, és úgy érzem, jó alkalom ez arra, hogy kicsit megismerjen, főleg, hogy konkrétan rákérdez, nem én erőszakolom rá a múltamat.
- Ők neveltek fel...- nézek Eleere, a másik kérdés el is sikkad, olyan egyértelmű, nem is igényel választ. Már abból tudtam, ahogy megkérdezte. Ciki, hogy ide hoztam el? Talán nem tartja annak. Ha érdeklődést mutat, vacsora után akár sétát is tehetünk, hogy megmutassak neki néhány dolgot.
Beszélek a nagyapámról, meg a horgászatról, és közben a tengert nézem, a nagyapám arcát látom. Arra eszmélek, hogy csikordul a szék, és enyhe égett szag terjeng a levegőben.
- Istenem, a hajad!- bár nem túl feltűnő; de ahogy a kezében tartja a tincseit, rögtön vágom, hogy az perzselődött meg.
- Odabent, balra, a sarokban...- a mosdó. Vele kellene mennem? Bizonytalan vagyok. Láthatóan neki nincs baja, talán nem venné jól ki magát, ha kísérgetném, mint valami aggódó férj. Aggódom, de elég, hogy én tudom. Az a nézés úgyis azt sugallja, maradjak, elintézi egyedül. Szinte ő kér bocsánatot. Rám bízza a vacsorakérdést, és ezzel végleg eldönti a kérdést, maradok a seggemen. Bár fogalmam sincs, mit rendeljek neki.
Míg távol van, megjelenik a pincér, új "fiú", sosem láttam, nem is a korosztályom. A napi specialitást választom, és egy adag steaket, hátha nem jön be Eleenek az avokádós ráksaláta... Felállok, amikor meglátom közeledni. A keze után nyúlok, megnézem közelebbről is, hogy semmi baja sincsen. A haját egyébként ügyesen befonta, így letagadhat még néhány évet, bár igazán azt sem tudom, pontosan hány éves. Egyetemista. Húsz körüli.
- Örülök, hogy nem lett komoly bajod... - Azon gondolkodom, hogyan történhetett. Ha a mécses volt, eléggé rá kellett dőlnie az asztalra. De mi más lehetett volna?
Visszaülünk az asztalhoz, újra alá segítem a széket, és aztán a táskájából előhúz valamit. Cigi. Nem ér váratlanul. Bólintok, hogy tegye, ha akarja.
- Régóta dohányzol? - kérdem, megragadva a témát. Nem hiszem, hogy tájékozatlan, és nem hiszem, hogy az én tisztem felvilágosítani a dohányzás veszélyeiről... Én meg kibírom. Tulajdonképpen szerencsésnek kellene éreznem magam. Akár láncdohányos is lehetne.
- Elfelejtettem megkérdezni, mit szeretnél inni. A vacsorát megrendeltem, de ezzel kapcsolatban megkértem a pincért, hogy jöjjön vissza, ha visszaérsz...- mondom neki, miközben figyelem, hogyan szívja és fújja a füstöt. Istenem, ez a lány mindenhogy erotikus.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Az első (igazi) randi Eleevel   Today at 22:15

Vissza az elejére Go down
 

Az első (igazi) randi Eleevel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Az első nap! ~ Josh && Suzy

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Világjárás :: Archívum-