Az őserdő hősei II (Szereplőválogatás) Josh, Reev

Ez kell még az életembe! Sosem voltam meghallgatáson, legalábbis nem egy Tarzan-filmbe! Persze az ember joggal gondolhatná, hogy meg vagyok húzatva, elvégre se színészi előképzettségem, de még a lábam sem egészséges. Annak a nevében jöttem, mondhatni, hogy ne rekesszék ki a sánta figurákat! Most komolyan, hát látni bénákat a filmekben? Ott van Dr. House, de más nem ugrik be...
Szintet léptem, most már nem mankózom, bottal közlekedem, az elég és így elég életképesnek is érzem magam. Olvastam valahol a neten, nem zárják ki azokat sem, akik nem művészsuliba jártak, a korom is megfelel (20 - 30l) így hát miért ne? Még mindig hajlamos vagyok túl sokat unatkozni, annak ellenére, hogy az életem látszólag felpörgött. Szóval ez is olyan élmény, amit nem hagyhat ki az ember!
Kocsival érkezem, sikerült megszereznem a jogsit és kunyerálnom egy Suzuki Swift 2002-es kocsit, nem a legjobb, nem nagy durranás, de jobb mint gyalog menni, vagy néniket lökdösni fel a metrón. Habár....
Visszatérve a menetirányhoz, azzal furikázom a meghallgatás helyszínére, ahol már tolakodnak egy páran. A legjobb a rokkantságban persze a rokkant parkoló, úgyhogy nekem mindig van helyem! A botot lehet aztán is szuvenírnek tartogatom, ha a lábam már teljesen ép lesz és dátumot is hamisítok az igazolványomra. De az még odébb van, most lássuk nekem kedvez-e a szerencse, tudok-e karriert csinálni, valami majomgúnyás sánta állatként, vagy satnya bennszülöttként. Nem ez életem nagy álma, úgyhogy az esélytelenek nyugalmával szállok ki és bicegek a regisztrációs pulthoz. Nem ezen áll vagy bukik minden, míg többen szorongva mérik fel a nagy ellenfeleket, én lazán és szemtelen vigyorgok rá egyik-másikra, azt a benyomást keltve: esélyetek sincs ellenem. A nevem is úgy vágom be a regisztrációnál, mintha Silberberg trónörököse lennék, vagy Keanu Reeves fattya.
- Revven Callagher
Bököm oda olyan lazán és menőn, sokat sejtető arcfintort mímelve, hogy már látom mindenki kapirgálni kezd a mentális lexikonjában hol hallotta ezt a nevet. Én igyekszem nem könnyesre röhögni magam, mondhatom, nehezemre esik...

Nem sokat tépelődtem, hogy elmenjek-e egy meghallgatásra avagy se, hiába vagyok betáblázva már szinte egész sokáig előre... Hát egy Tarzan film nagyon jó buli! Nem mellesleg névtelen üzenetet is kaptam, hogy legyek ott a válogatáson, hátha kellemes meglepetés ér... <3 jel volt az üzenet végén, és ezen meglepődtem, de hát nagy az Isten állatkertje, miért ne lehetne, hogy valaki rám akarja kivetni a hálóját?
Nem a névtelen rajongó miatt, de feláldozva az alvóidőmet (újságkihordás után az a négy óra, mielőtt folytatódnának a színházi próbák), úgy döntök, vagyok olyan kíváncsi, hogy elmenjek, bár a fizikai izomzatom messze elmarad Johnny Weissmüllerétől, de a kiáltását egy az egyben le tudom utánozni: ááááá-ÁáÁááÁÁÁáá-ÁÁÁÁ! Amikor kipróbáltam, Nora bebújt a szekrény alá. Könyörögtem neki egy kis ideig, mire kijött. Amúgy az sem érdekel, ha egy majom szerepét bízzák rám, makogni éppen olyan jól tudok, mint üvölteni.
Jó kedvvel indulok a válogatásra, és egy darabig eszembe sem jut az üzenet. Aztán amikor a "váróba" érve bejelentkezem (sikernek számít, ha már nem mindig kell betűznöm a nevem?), szétnézve látok néhány ismerőst, de egyikük arcán sem venni észre, hogy fellelkesítette volna az érkezésem. Névtelen rajongó, tehát vagy nincs még itt vagy jól leplezi magát. Intek néhány ismerősnek, de aztán belebújok egy könyvbe..., ha most nem olvasok valamit, elalszok, mint a kistehén, és annyit érek majd, mint a lepény, amit emésztés után a földre pottyant.
Arra eszmélek (valószínűleg mégiscsak elbóbiskolhattam), hogy valaki elbiceg mellettem. Halk kipp-kopp kíséri mentét, ugyanis bottal jár, mint egy bizonyos Dr House. A srác fiatal és kevésbé szőrös, mint az említett címszereplő, egy folytott hang mégis beszól:
- Kicsit még drogoznod kell, nem vagy elég lepusztult utódnak, House!
Folytott röhögés hallatszik, de nem a saroba nézek, az idióták irányába, hanem a kis fickó felé.

Pedig olyan jól indult a nap és naivan azt hittem, ha magabiztosan játszom az agyam, az igazi színészek beszarnak a konkurenciától. Hát ez sem hat mindenkire.
Szóval bicegek a magam módján és még a nevem is kellemes angolsággal ejtem ki (mintha brit akcentusom lenne) hátha ez plusz haha, de nem beszólnak nekem? Ráadásul elég durvát, merthogy, merthogy... Igen, először elsápadok, amit felfogom a mondat jelentését és, hogy nyilván látszik rajtam, hogy drogoztam. Pedig olyan szépen elhitettem magammal, hogy nem… Nem mintha szégyellném, ezt csináltam, kész, vállalom, ez is az életem része volt, sőt, ha még egyszer elölről futnék neki, sem utasítanám el a dolgot, révén mindent ki kell próbálni a filozófiám szerint. Annyit változtatnék, hogy nem vinném túlzásba, merthogy a végleteket nem tudom kezelni. Szóval először mégiscsak szíven üt a dolog, au… még alsó ajkam is megbicsaklik lefelé. Aztán összeszűkített szemekkel elnézek a röhögők irányába és Houset megszégyenítő sebességgel találom magam közvetlen a közelükben. Talán csak azért nem veszik észre és reagálnak gyorsan, mert a szórakozás elvonja a figyelmüket. Megjegyeztem az arcát a szószólónak, ő az én prédám, ránehezedem a lábamra akkor is, ha fáj, a botot pedig a torkának szorítom. Egyetlen, reflexszerű, jól ismert mozdulat. Nem is tudom pontosan honnan tudok ilyet. Persze nem vagyok erős, sőt leverne talán még egy lány is, de a meglepetés erejével még tudok hatni, meg különben is, mikor érdekelt engem, ha nem voltam erőfölényben? Kihívó-szemtelen nézek a szemükbe, igazából nem tudnám a bottal levágni a fejüket, de úgy csinálok mintha, itt úgyis ez a módi.
- Na mi van lúzer? Kötekedsz egy exdrogossal? Jól meggondoltad? A következő mozdulat lehet, hogy a fejed lesz
Nézek rá vigyorogva, jól felpeckelem a szám, hogy a gatyája nedves legyen egy kicsit, aztán hirtelen elrántom az egész botot és megint rátámaszkodom, hátat fordítok nekik. Á, igazából most a forgatás jobban érdekel mint a verekedés, esetlen majd visszatérek rájuk, ha vége lesz. Persze az is lehet hátulról nekem támadnak, de erre hirtelen nem is gondolok.

A válogatásra nem csak a kiváncsiságom miatt megyek el, ki küldhetett nekem szívecskés üzenetet, hanem mert Tarzan figurája -és egy róla szóló új megközelítés- is érdekel. Fáradt vagyok, de már megtanultam, hogy az első rosta általában nem túl nehéz, szóval vesztenivalóm nincs, tapasztalatot gyűjteni pedig sosem árt.
Kicsit elalszom a széken ülve, hiába van a kezemben könyv, és valamiért felébredek (talán éppen a fejem billen a mellkasomra), amikor belép a sétabotos srác. Látom, hogy nem azért van nála, mert arisztokratának akarja beállítani magát, akkor a járása egyenletes ritmust adna, így viszont finom kis ütemet kopog a járólapon.
Nem csak nekem jut eszembe a hasonlat, de a beszólás inkább durva, mint vicces, és nem is röhög csak két-három fazon (meg egy csapat lány, a srácok közelében). Dr House még hagyján, de drogozással "vádolni" valakit elég bunkóság, ráadásul nyíltan, több tucat idegen előtt... A srácokat csak a látóterem széléről látom, a srác, a szőrtelen, fiatal Dr House kerül figyelmem középpontjába, és talán csak én veszem észre, ahogy megremeg az ajka. Oh. Talán nem csak vaktában lőtt szó a drog, fiatalsága ellenére már kerülhetett vele kapcsolatba. Talán az a hülye fazon ismeri is?
Nem sok időm van ezen agyalni, a megbántott srác villámgyorsan terem vádlója előtt, és a botját a nyakának szorítja. Fokokkal esik a helyiség hőmérséklete. Nem kívánok közbe avatkozni, legalábbis egyenlőre, úgy látom, senki nincs életveszélyben, csupán a "gyengébbik" megmutatja, a látszat néha csal.
Meg kell hagyjam, a srácban van kurázsi. Úgy látszik, mindkét lábbal szilárdan a földön áll, és azt sugározza, nem lehet kibillenteni az egyensúlyából, de nem véletlenül volt a bot, sem a bicegés, ezt a szülővárosom öregeiről már tapasztalatból tudom. Valahogy meg sem fordul a fejemben, hogy ezt a részét is megjátszaná. Kicsit megszorongatja a tagot, és érezhető a meglepődésen túl egyfajta félelem, ami villan a szemében. Mindkét kezét a botra szorítja, és próbálja tolni el a nyakától, de hasztalan.
A srác hagyja abba és sziszeg neki valamit, aztán hagyja faképnél, hátat fordítva neki, magabiztosan, félelmek nélkül. A megalázott köhécselve kap a nyakához, de nem akad a hangjára, és csak lökdösi a "barátját", aki mellette ül (feltételezem, hogy az), elég szúrósan néz rá: "csinálj már valamit, te hülye" stílusban.
Az felkel, és alattomosan a botos srác mögé oson, lábait előre nyújtva a srác lábai közé.
- Vigyázz, mögötted!- szólok bele én is, de már ugrok is, félek, ha nem vagyok elég gyors, valaki még csúnyán megsérül.

Nem kéne, hogy felcsesszen, mégis egy részem szinte még mindig kívánja az adrenalint, neki nagyon jól jön, hogy valaki belém köt, mintha réges rég csak erre vártam volna. S igen, mélyre tüdőzöm a másik rettegését, az érzést, hogy fél, megfélemlítek, csontomig hatoló kellemes bizsergéssel tölt el. Nem tart soká, csak egy perc, míg átélem az adrenalin vonzó gyönyörét, az erőfölény kéjét, hogy a botot nekiszorítom a másiknak és lehetőségem lenne azt csinálni a fejével, amit akarok. Nem zavar a fájdalom, amit azért érzek, mert teljes súlyom a beteg lábamra helyezem, a vasakarat, hogy ellenszegüljek, sokkal erősebb, mint egy hullám, késztetés, amivel nem lehet ellenkezni.
Fogalmam sincs, kik ezek a srácok, talán ismertek betépett időszakomról, talán nem, sért, hogy rám van írva és talán soha többé nem tudok lemosni a drogos jelzőt. Ennél már csak a hirtelen és gyors harag erősebb, amivel sarokba tudom szorítani a kis pöcst és elidőzni a szenvedésében. Szánalmas a kis ellenállás, amivel ijedten visszakozik, pedig tényleg nem vagyok erős… Cöccenve hagyom ott, nem ér ennyit a fiú, most különben is másért jöttem, nem akarom, hogy páros lábbal rugdaljanak ki innen. A fickóval elintézhetjük, ha vége, nem? Vagy talán olyan szerepet kap, amiben ütlegelhetem… Például ő lesz a féreg, akit majomként eltaposhatok. Szóval későbbre hagyom a dolgot, erősebb is vagyok szellemileg, minthogy jelenetet rendezzek egy ócska kis sértésért. Vagyok annyira naiv, hogy eszembe sem jut, mások nem ennyire nagyvonalúak. Hátulról támadni a gyávák taktikája. Ellenem viszont most nagyon jól beválik, ott nincs szemem.
Hirtelen egy fickóra kapom a tekintetem, aki felpattan és figyelmeztet, de mire felfogom, mit mond, már a két lábam közé vetődik egy harmadik, amiben sikeresen megbotlom.
- Áh
Kiáltok fel döbbenten, pedig egy esés nem a világ, de hát hirtelen jön és én zúgok annak rendje, s módja szerint. Bár jön a segítség, legalábbis vetődik a pasas, aki figyelmeztetett volna, így lehet rajta landolok, attól függ úgyjön-e, hogy el akar-e kapni. Tiszta gáz kikötni egy férfi karjaiban, de ha nem, marad a padló, hát nem is tudom melyiknek örülnék jobban. A dolgok állása attól függ elkap-e, mert ha igen, megkapaszkodom benne és kirúgok oldalt, akár a még gyenge lábammal is, hogy megtoroljam ezt az alattomos merényletet. Hogy hol találom el az már mindegy. De ha a figyelmeztető valaki nem kap el, tökölök még egy darabig azzal, hogy a földről összekaparjam magam és ki tudja, addigra már talán odaérnek a biztonságiak, én meg be tudom játszani a „nahát, így bánni egy nyomorékkal” arckifejezést. Egészen addig a dicső pillanatig, míg ki nem taszigálják őket, hogy egy mosolyt vessek feléjük „ számotokra véget ért a buli, lúzerek”!

Nem értem az embereket. Némelyiknek semmi intelligenciája nincs, úgy értem, érzelmileg, merthogy más fogyatékán élezze valaki a nyelvét, nem túl színvonalas szórakozás, hiába van közönség, aki még röhög is. Bár van némi hasonlóság abban, ahogy Reeven (amikor bemutatkozik, hallom a nevét) és Dr House jár, a döbbenetet és a fiú reakcióját mégis inkább a drog szó generálja.
Állapotát meghazudtoló fürgeséggel és ügyeséggel ugrik a gúnyolódó torkának, és a mozdulat mindenkit sokkol, senki nem akadályozza meg, vagy segít a most székhez szegezett fiúnak, aki minden erejét beveti, hogy ellökje magától a rá támadót, de nem sokra megy. Reeven aztán ott hagyja, és hátat fordít neki, így folytatva a fiú megalázását, hiszen kimutatja, nem tart támadástól.
A srác azonban rá uszítja az egyik barátját, és az alattomosan akarja felbuktatni Reevent.
Egyszerre szólok és ugrok, és innentől kezdve, mintha lassított filmen látnám az eseményeket... A támadó felbuktatja Reevent, akinek elkerekedik a szeme estében. A bot a levegőbe emelkedik, Reeven előre lendül, én felé. Bár elkapom a srácot, a botja kicsit kupán csap, de nem is ez a legérdekesebb, hanem Reeven lába. Ahogy padlót érünk, máris rúg hátra, vakon, ezzel éppen alhason találva a támadót.
Nem is lehetett erőtlen a rúgás, mert a srác összegörnyedve terül el a földön, mindkét kezét a lágyékhoz szorítva, és persze, mi is a földön kötünk ki. Én éppen Reeven alatt.
- Ha már így összejöttünk..., hello, Josh vagyok!- mondom és nevetni volna kedvem. Ez a srác igazi életművész.
Közben valakinek eszébe jut, hogy segítenie kellene, és Reevent leszedik rólam, nekem is kezet nyújtanak, hogy könnyebben szökkenjek talpra. Megtapogatom a koponyám, ahol a bot érte, de nem tűnik vészesnek a dolog, még csak nem is vérzik. Az ágyékát szorongató srác mintha jobban érezné magát a földön, nem akar felkelni. A nyakánál meegszorongatott srác dühösen ugrana felénk.
- Elég legyen, különben hívom a zsarukat!- mondja a recepciós kisasszony. Mintha lemaradt volna az eseményekről néhány perccel. Vagy ennyi a reakcióideje?

Hátulról támadnak a gyávák, ez is őket minősíti, de mielőtt még kétségbe vonnám f*sz van-e a lábuk között én kapok a sajátom közé egyet. Botlom annak rendje és módja szerint, hős megmentőm karjaiba! Esik a bot, lassított felvételen ez úgy nézne ki: szemmozgással követem röptét felfelé, lassan o alakúra kerekedik ajkam, s figyelem, ahogy a bot koppan egyet a srác fején. Nekiesem, tulajdonképpen átölelem, mert hát rá esem, de nem taszítom el, közben érzem lábam valami puhát fogott. Csak nem? Egy utolsó vigyor még a zuhanás előtt. Nem én húzom a rövidebbet, hanem a másik, én vagyok felül.
Mielőtt sajnálnám, vagy nagyon sajnálnám fel kell dolgoznom a sokkot, hogy ilyen közel terpeszkedem valakin, de szimpatikusan néz, nem mint aki az én tököm is be akarja célozni, úgyhogy folytatom a vigyorgást.
- Hahh basszus bocsi, mindjárt leszállok rólad, csak olyan jó puhára esni, Reev, nagyon örvendek.
Szerencsére segítenek lejönni róla, mielőtt még elkezdenék rajta vonaglani, nagy nehezen újra talpon vagyok, ha valaki a botom is a kezembe adja. Szegénynek nem nagyon tudok segíteni, lefoglal a saját nyomorom.
Vetek egy pillantást a művemre, elégedetten megemelem a fejem és nos, ha nem állnék ingatag lábakon még tennék a tűzre és taposnék a mogyoróira, de be kell érnem a látvánnyal.
- Ne tettesd gyökér, nincs neked tököd
A lehető leglekezelőbben nézek rá, mint egy darab használt tamponra, ilyet kap a másik is, aki jönne megint felém. Most már készen állnék rá, hogy agyonüssem, de a jó szó, talán lehűti és akkor nem bántom.
- Áh már értem, a honvágy miatt volt! Rácsok mögé vágytok! Hát bocs, erre castingra csak szabad majmok jöhetnek, állatkerti szolgák nem.
Gúnyosan vigyorgom rájuk, majd odabicegek Joshoz.
- Jól vagy? Hozhatok valamit inni?
Ki tudja mennyire vágta fejbe a bot basszus.

Nem vagyok egy Superman (sem Jézus, ahogy valaki - Hale, ha jól emlékszem- elkeresztelt, amikor felszedtem a földről), de ha belebotlok egy ilyen helyzetbe, nem szoktam nyugodtan ülni a seggemen, vagy ácsorogni, a bajba jutott segítségére sietek, talán mert a nagyszüleim így neveltek. Őket is kiápoltam, vagy mi, pedig leléphettem volna, mint az anyám.
Úgy nem jártam még sose, hogy én is pórul jártam volna, azaz fizikailag. Véletlenül ugyan, de fejbe csap a bot, ami a levegőbe repül, ahogy elgáncsolják Reevent. A srácot elkapom, a botot már nincs mivel, és a srácot rúgásának lendülete (gondolom én), minket is földre kényszerít. Nem tudom, mi minek a következménye, én csak azt látom (és érzem), hogy hárman vagyunk a földön, és nem én jártam a legrosszabbul.
Reeven vigyorog, így én is megengedek magamnak egy kis humort. (Ennyi telik tőlem, bocsi).
- Puhára... - rötyögök tovább. Még jó, hogy nem mást mondott. Attól zavarba jöttem volna. Bemutatkozik, de a helyzet még nem alkalmas kézfogásra.
Leszedik róla, kezébe adják a botot, engem is felsegít valaki. Ahelyett, hogy végre lekezelnénk rendesen, máris a bajt keresi. Beszól a srácnak, aki a földön fetreng.
- MÁR nincs. Valószínűleg felcsúszott a hasüregébe- teszem a kezem a srác vállára, hagyja már szegény nyomorultat, gyereke már úgyse lesz.
A recepciós kisasszony most avatkozik bele, morognak ugyan, de nem ugranak egymásnak újra a fiatalok. Reeven hangot enged még a véleményének, én meg felnevetek.
- Szegény rácsok...- Egy gyermekkori dalocska jut eszembe: "Szabad vagyok, mondta a majom a rácsnak. Én nem, mondja a rács, engem majmok köré zártak!"
Végre rám néz Reeven, és olyan kedvesen néz rám, mintha egy hétvégi pikniken találkoztunk volna.
- Jól vagyok. De inkább együtt lépjünk le, meghívlak. - És halkabban teszem hozzá- Utolsókból lesznek az elsők. Ráérünk visszajönni!

Nekem a legjobb, máris megkaptam a régóta áhított izgalmam, pedig még el se kezdődött a casting, az adrenalin máris a dobhártyám ütlegeli, kéjesen követel magának még többet, szinte kívánva, essen nekem az egész banda, hagy botozzam szét a pofájukat.
De a józan ész baszki, az azt súgja, ha már a poén kedvéért idebicegtem nem rúgatom ki magam azonnal pár idióta miatt, így kötök ki egy tök ismeretlen fickón.
Röhög azon, hogy puhára estem, legalábbis én. A fenébe, a botom alaposan fejbe verhette.
- Jobb vagy mint a padló, vagy a botom, arra se kellemes rázúgni.
Jut eszembe a lila foltom, aztán, hogy Lia jelenlétében is sikerült azon landolnom. Magamtól csak bajosan tudnék lemászni, szerencsére vannak itt irgalmas szamaritánusok, akik leszednek a srácról.
A véletlen tökön rúgott szerencsétlen feltűnően szenved és ha Josh nem rakná rám a kezét, lehet tovább csépelném a bandát. Egy elintézve, de ott a többi a kis szarláda.
- Ennek nem is volt soha, csak egy töketlen, gyáva féreg támadja hátba a másikat.
Megjegyzésem nem a szenvedőnek szánom, hanem akit a falhoz szorítottam, összeszűkített szemeim gúnyosan kacagnak rajta, ő biztos nekem jönne, ha nem szarna be egy recepciós asszonytól. Nyíltan kiröhögöm.
- Naja...
Prüszkölöm a fiú megjegyzésére, majd vetek még egy utolsó kihívó pillantást a bandára. Sziszegik, hogy anyám így meg úgy, de összefüggéstelen és addig jó, amíg nem hallom.
- Oké, lehet azt hiszik ismersz és neked mennének. Bármi van, tagadj le. Ne viccelj, te segítettél nekem, magadtól! Én tartozom. Hát jó, a legjobbak úgyis mindig a fináléra futnak be. Biztos ne nézzem meg a fejed?
Bicegek vele, amilyen gyorsan csak sántaságom engedi. Kell lennie a közelben valami vendéglőszerűnek, mert miért is mennénk messze? Pipogyáktól nem félünk. Josht megvédem! Most vagyok itt először, ő talán már nem, ha navigál, követem.

A szerepválogatás nem a megszokott mederben folyik, egyes vadállatok nem férnek a bőrükbe, mások pedig meghazudtolják önmagukat. Szóval így esik, hogy hamarabb leszek "hős" (nem az őserdőé) és ismerkedek meg Reevennel, mint ahogy reméltem.
- Kösz, ezt bóknak veszem- nevetgélek a mondata első felén, de a botjával kapcsolatban megjegyzést teszek- A bot akkor is kemény, ha éppen esik...- tapogatom meg a púpom. Nem komoly. Legalábbis a bőröm nem szakította fel.
Van még egy kis szóbeli csihi-puhi, de -lehet, hogy éppen a "kézrátételemnek" köszönhetően- Reeven már nem harciaskodik, és a recepciós kisasszony is elriasztja a heveskedőket a zsaruk emlegetésével.
Reeven felém fordulva kérdezi, jól vagyok-e, akarok-e inni valamit, mire azt javaslom, csináljuk ezt másképp. Lehet, hogy félreérti, és gyávaságnak tekinti, hogy mennék, csupán nem éri meg az időt, hogy hülyékkel töltsem az időt, ha egy fura kis figurával is lehet, aki máris felkeltette az érdeklődésemet. Szimpi, na. Hazudnék, ha letagadnám.
- Mire nem gondolsz? - bokszolok finoman a vállába. Méghogy tagadjam le. Hülye lennék!- Ha közelharcra kerülne a sor...- felemelem az ökleim, lássa, megvédeném magam. Legrosszabb esetben majd beprotezsáltatom magunk ahhoz a csajhoz, akit Sebastian ismer. Ápolónő a lelkem. Mire nem jók a kapcsolatok?- A fejemnek semmi baja - teszem hozzá, mintegy mellékesen.
Elindulok az ajtó felé, és szélesre tárom Reeven előtt, majd utána ugrándozom, mint egy felpörgött kismajom. Vissza se nézek. Reeven mellé szökkenek, és együtt indulunk el. A környéket viszonylag jól ismerem.
- Van itt a sarkon egy söröző. Iszunk egyet?

Zavartan hehegek a botos megjegyzésen, de ha nincs baja én nem fogok replikázni. A bókra bólintok, vegye bizony, mellém állt, nálam már plusz ponttal indul.
Faképnél hagyom a lúzereket, van már jobb társaságom. Mondjuk ha ő nincs lehet játszadozom még velük és akkor megint elvitetnek, hívhatom apám valami őrsről, belekezdve egy mondatba „Tudod az úgy volt…” Elvenné a kocsim, vagy ilyesmi, meg kéne tanulnom valahogy elkerülni az őrsöket. Bár csak a motorig ugye, ha az meglesz, viheti a kocsit. Azértis lenne jó valami, szüleimtől független kereset. Zenekar, meg még ilyesmi (is) De ezen most csak épp egy röpke percre mélázok el, itt van mellettem Josh, aki megmentett. Vagyis csak kisegített. Belebokszol a vállamba, amikor jó tanácsokat osztogatok. Vigyorom felkerül a pofámra és van egy olyan érzésem még jó darabig ott fog tündökölni.
- Ez igen! Nem szarral pirítasz! Biztos vagyok benne, hogy kiütnéd őket, nekem itt a botom, nem is kétséges, verhetetlenek vagyunk.
Húzom ki magam röhögve egy kicsit, lehet a tag tényleg harcművész vagy valami, de én a no comment kategóriájába tartozom. Nem csak erő kell az ilyesmihez, bátorság is, annak pedig nemhogy híján nem vagyok, de még mindig baj van az agyam bajérzékelő receptoraival.
Többször már nem is kérdem meg, semmi baja, felfogom. Peckesen kihúzva magam besántikálok a feltáródó ajtón.
- Nahát, ez egy gyönyörű barátság kezdete!
Inni? Ezt a srácot lehet valami nem létező rajongóm küldte a megmentésemre. Színjózanon nem is lehet élethű majmot játszani. De rég ittam már, atyaisten!
- A vendégem vagy Sir Josh.
Közlöm ünnepélyesen, meg sem állok a sarokig és a sörözőig, még előre is engedem, ha igényli.
- Színész vagy egyébként?
Kérdezem a pult felé evickélve.

A bottal az a baj, nem csak akkor tud fájdalmat okozni, ha ütnek vele. Mint kiderül, estében is okozhat kellemetlen pillanatokat. De nincs nagy baj, a fejem nem tört be, úgy látszik, az is elég kemény.
Elnevetem magam, fogalmam sincs, miről beszél, ezt a kifejezést még sosem hallottam: "nem szarral pirítasz". Ma megint tanultam valami újat, hát hé, érdemes volt felkelni és eljönni. De a srác még jobban érdekel, kíváncsi vagyok, honnan szorult belé ennyi kurázsi. Tuti, hogy nem a tévéből tanulta. Észre sem veszem, hogy a mozdulatommal vissza fogom, talán rámenne még az alakokra, akik kikiezdtek vele, de aztán rám emeli a tekintetét, és lelépünk, mintha helyére fordult volna a nagy kerék...
- Casablanca után szabadon?- nevetek fel, mert ismerős a mondat, de akár gondolhatja komolyan is. Fogalmam sincs, ez a kezdet hova fog vezetni. Sebastiannak egy papírszalvéta is elég volt, mégis a legjobb barátom lett. Bár ott is majdnem búnyóztunk, a műcsók miatt. Csak hát... elröhögtük...
Vágyom egy hűvös sörre, hívom a srácot is (gondolom, nagykorú, és nem viszem bele a bűnbe), és együtt indulunk el, nevetgélve, kicsit hülyülve.
- Semmilyen Sir nem vagyok, még csak nem is angol, az a barátom... félig-meddig. Félig francia- hadoválok össze-vissza.
Nem engedem, hogy ő nyisson ajtót nekem. Ha megtenné, átvszem tőle az ajtót, és betessékelem.
- Nem, nem mondhatnám. Szóval nem tanultam soha, de játszom itt-ott. Amatőr vagyok...- lúzerség ezt kimondani? Majd jön a következő kérdés, miből élek, és hogy újságkihordó vagyok, nem szégyen, de erre legyek büszke? egy srác előtt, aki Sir Joshnak szólít? Inkább visszamegy a lúzerekhez, mert én még náluk is rosszabb vagyok.
A pult fele biceg, én meg megyek mellette, aztán leülün és olyan lazán int a pincérnek, hogy csak na. Engedem, hogy az első kört fizesse, úgy látszik, ez fontos neki, de én sem maradok adósa. Maxi lerészegedünk, és nem majmokat játszunk majd, hanem disznókat. Ha visszatalálunk. Ha lesz még kedvünk. Ha. haha. hahahahaha...
- Na és te, ifjú titán? Régóta vagy a szakában? - emelem felé a poharam, ha már kiszolgáltak minket. Mondjuk úgy, szupergyors a pultos ilyentájban...

Lúzerek egyelőre leszarva, talán majd később. A barátságot komolyan gondoltam, aki ilyen rendes, hogy kiáll mellettem egy hasonló helyzetben, azzal szívesen haverkodnék, főleg, hogy a sörözés is eszébe jut. Persze az ilyen dolgok lassan alakulnak ki, nem akarok rámenős lenni, egyelőre értheti poénnak.
- Pontosan.
Vigyorgok rá. Nem nagyon értem ezt az angol, nem angol dolgot, talán zavarban van? Igyekszem nem pofákat vágni, a srác nálam nagyon jól indult.
- Úgy érted amerikai vagy, de a barátod félig angol, félig…francia?
Ejtem ki ezt a szót undorral. A francia óra óta biztosan tudom, hogy a csigaevőket csak gyűlölni lehet, nagyképű, arrogáns férgek.
- De ugye nem olyan barátod?
Kérdezem hülyéskedve, bár igazából tényleg nincs bajom a melegekkel, amíg engem kihagynak a buliból és ha neki franciája van, csak nem rángatnának be harmadiknak. Az ajtón bejutunk valahogy, ő enged be, elnyomok neki egy „köszit”
Szóval Josh amatőr, ez olyan lesajnáló szó, megingatom a fejem.
- Nem mindenkinek kell azt tanulni, egy igazi tehetség magától is lehet jó.
Én se jártam zeneiskolába és nem oktató képezte a hangom, mégsem voltam rossz. Mivel mást nem mond, én elkönyvelem színésznek, nem foglalkozom ezzel az amatőr dolgokkal, különben is odaérünk a pulthoz. Szóval meghívom egy sörre, én világossal nyitok, mint a sakkban. Elég durva, nagyon rég ittam már bármit, szerintem is szabad és mivel enni se nagyon ehetek marhára meg fog ütni. Király! Mohón mammogok a sörrel, mintha először kóstolnám, pedig csak az a gond, rég ittam.
- Á, dehogy, közöm nincs a színészethez, csak poénból jöttem el. Egy olyan, hogy szereplőválogatás az őserdő hőseire, kihagyhatatlan.
Mosolygok rá, sörtől habos szájjal, öblöset kortyolok bele, érzem máris megüti a fejem.
- Melyik volt a kedvenc szereped? Vagy amelyik nagyon nehéz volt? Vagy amit nagyon nem szerettél. Bocs a sok kérdésért, csak ez a nedű felpörget.
Még ennél is jobban? Igazából csak a fejem szédül kicsit, de az kellemesen. Joshnak biztos, hogy majd több kell.

Reeven kis vadócnak tűnik, de szimpatikus nekem. Nem egy gyáva nyuszi, meg kell hagyni, és tetszik, hogy milyen gyorsan feltalálja magát, illetve alkalmazkodik az új helyzetekhez. Nem is kérdés, hogy mellé állok egy hülye vitában, és ezáltal a kegyeibe fogad, mert együtt megyünk sörözni. Közben meg már röhögünk is.
Sirnek szólít, ami tudtommal valami lovagias megszólítás még az angol aranykorból. Ha valakire rá lehetne sütni, hogy sir, az Sebastian, erre célzok újkeletű ismerősömnek, de persze, a srácot nem ismeri, így hadova neki, ait beszélek. A lényegét azonban érti.
- Ahogy mondod!- örülök, hogy nem volt kínai. (Már amit mondtam.) Bár azt is észreveszem, a franciával valami baja van.
- Nem, nem olyan...- bólogatok, és somolygok, mert már biztosan nem neki fogom elmesélni, milyen kapcsolatban is vagyok Sebastiannal. De kisördög bújt belém, és valamiért elhülyéskedem:- Tudod, mindig üvegkalitkában találkozom vele. A franciákkal nem árt óvatos lenni...- kacsintok rá, hátha kiderül, neki mi baja azzal a népséggel.
Bejutunk a sörözőbe, és közben arról kérdez, színész vagyok-e. Nem szégyellem, hogy amatőr vagyok, ahogy azt sem, hogy újságkihordás a fő keresetem, de nem ezzel kezdem a bemutatkozást.
- Kedves tőled, hogy megelőlegezed a bizalmadat, de éppen abban a fázisban vagyok, amikor bizonyítgatom a tehetségemet..., már ha van... - vonok vállat, mellesleg vigyorogva.
Egyesek szerint tényleg jó vagyok, mások szerint csak nagy mázlista vagyok, hogy képes vagyok bárkit utánozni, gyorsan tanulok, ráadásukl nem vagyok ronda. Mr Bean sem egy ideál, de ő is befutott, szoktam válaszolni. Nem a külső a lényeg. Szépfiúkból sok van a piacon.
A srác világosat rendel magának, és én is csatlakozom hozzá.
- Rendeljünk valami kaját is, régen volt már reggel, és üres a gyomrom.
Utána nézek, van-e valami normálisabb kaja, és ha Reeven is igényli, rendelek két adagot, tök mindegy mi az, ha ehető.
- He, jól csinálod, meg kell hagyni! Amilyen kisugárzásod van, még Tarzan szerepét is megkaphatod, bot ide vagy oda. Ugye, átmeneti?- pillantok a segédeszközre, és gyanítom, valami balesete volt, nem olyan, mint House. Mire elkezdődnek a forgatások, simán eldobhatja azt a vackot.
Kicsit sörhabos a szája, eszembe jut, talán mégsem szokott hozzá a piáláshoz. Finoman figyelmeztetem rá, hogy meg kellene törölnie magát, kezébe nyomok egy szalvétát.
- A gimiben léptem fel utoljára, azóta csak szerepeket tanulok. Nincs olyan, amit ne szeretnék, könnyen tudok azonosulni bármelyikkel. Nehéz szerepep..., talán csak a szövegezés miatt...Enyém Tybalt szerepe, de már tudom Rómeóét is... - kezdek bele, de a kisebb szerepekről nem csacsogok neki. - Inkább mellékszerepeim vannak, nem fedeztek még fel...- mondom kissé nagy mellénnyel, de elnevetem magam, mert a fene sem bánja. Jól elvagyok így.
- Na és ha téged nem a színészet vonz igazából, akkor micsoda? Mivel foglalkozol, ha épp nem önvédelemmel?- nevetek rá.

Jófej srácnak tűnik a Sir, vagyis nem Sir Josh, még ha franciákkal is barátkozik…
Hülyéskedek, egy percre sem fordul meg a fejemben, hogy „olyan” lenne. Az üvegkalitkára ráncolom a szemöldököm, nem értem, valamilyen metafora?
- Ott kéne őket tartani, de csak a csajokat, őket lehet nézegetni. Igaz…a legnagyobb írók is mind franciák voltak. Fura egy nép…
Emlékeztetem magam, elég nehéz nem utálkozni, ha valaki francia etikettre jár. Bólintok, hogy nem árt velük óvatosnak lenni, azért Rimbaud sem volt egyszerű figura, függetlenül attól, hogy nagyot alkotott. Meg biztos a többi se, bár Balzac világlátása kimondottan vicces.
Biccentek, úgy látszik még ő is csak szárny próbálgat, de én mint egy szerencsejátékos, fogadnék a sikerére. Végülis csak akaraterő kérdése.
- Az jó, mert még nem skatulyáztak be, bármit kipróbálgatsz.
Biztatom. Nem tudom jó-e, de embernek az, nem olyannak tűnik, mint akinek nincs önkritikája.
Megrendelem a sört, aztán a kajánál kicsit megrendülök.
- Ahh…a, persze.
Vontatottan kezdem a mondatot, de hadarva fejezem be. Ha van étlap, belepillantok. Ezeknek a kilencvenöt százaléka olyan, hogy behánynék… Valami köret, vagy magában főtt krumpli? Látok salátát…
- Én ezt kérem, te rendelj nyugodtan mást.
Sőt még ebből is fél adagot fogok kérni, ez a dolog ilyen, egy jó ideig még nem ehetek normálisan, sajna emiatt hízni sem tudok.
- Kisugárzás?
Vakarom meg zavartan hátul a hajam.
- Nem hiszem, a Tarzanok mindig kigyúrt állatok, én csak gebe majomnak lennék jó. Inkább majd te!
Meg is feledkezem a botról.
- Ja meg az! Tarzan bottal? Mondjuk egész nagy újítás lenne, hogy boldogulna egy sánta Tarzan az őserdőben?! Igen, már gyógyul, volt egy kisebb-nagyobb balesetem.
Nevetek fel még mindig zavartan egy kissé. Kezembe nyomnak egy szalvétát, de nem titkos telefonszám van rajta. Egy kis pislogás után rájövök mit akar jelenteni, megtörlöm a szám, megköszönöm és összegyűröm. Iszogatom, érzem, máris a fejembe száll, gyenge vagyok, hehe.
- Josheó!!! Akkor jobb vagy mint egy Sir! Igazi romantikus hős! Kár, hogy kinyírnak, meg végülis Tybaltként is. Ezek nem épp mellékszerepek! Én szívesen lennék Hamlet, vagy… Róbert Gida
Ráncolom a szemöldököm. Utóbbi csak vicc, a sör miatt.
Tetszik a kérdés, önvédelemmel. Azzal mindig foglalkoztam. Vidáman vihogom el magam.
- Régebben zenéltem, most meg fotózást tanulok, de még csak zöldfülű elsős vagyok. Szóval…még zöldebb, mint te a színészetben. Mi vagyunk a zöldek… Erről eszembe jut, hogy a Zöld Manót is szívesen eljátszanám a Pókemberből. Tudod a Pókember nagyon király…
Inkább iszom még. Mintha kicsiz ciki lennék. Vagy csak képzelem?

Fogalmam sincs, mennyit ért a locsogásomból. Úgy tűnik, veszi a lapot, mindenre reagál, nem érzem, hogy nem értenénk egymást. Elég, ha annyit tud, hogy nem beszélek komolyan. Ő is látszólag másképp érti.
- Kik a legnagyobbak? Mármint szerinted...- Noha nem vagyok nagy irodalmár, ha meg tudom jegyezni, amit Reeven mond, majd kérek egy kis útmutatót Sebastiantól. Véleményem szerint nincs olyan kérdés az irodalomban, amire ő ne tudna válaszolni. Ráadásul francia. Hát nem innen indult az egész?
Ha volt bennem némi félelem, hogy majd elítél, miszerint nem vagyok gyakorlott színész, csupán holmi amatőr, a szavaival szívemet melengeti. Nekem ez eszembe sem jutott.
- Hallod, milyen igazad van! -Lehetséges, azért jelentkezem én is mindenfélére, hogy kiderüljön, van-e valami, amiben kiemelkedően jó vagyok. Vagy laposan középszerű mindenben. Akkor maradok újságkihordó. Vagy pizzásfiú. Daryl hírdetése óta komolyan fontolgatom, hogy jelentkezem az állásra, ha még esedékes egyáltalán...
A sört gyorsan elintézzük, a kajával mintha gondja lenne. Talán érzékeny a gyomra, vagy allergiás, meg nem mondanám, bár amióta Sebastiant ismerem, el tudok képzelni akármit, ami a diétát illeti. Meglesi az étlapot, de nem látom, hogy nagyon felderülne a képe. Végül ezt kéri, de nem látom, mire mutat.
- Ne lógjak ki, nekem is ugyanazt...- nem vagyok valami válogatós, és nem akarom, hogy bármi olyat rendeljek, ami esetleg nála kiveri a biztosítékot. Talán nem eszik húst? Vagy lisztmentesen étkezik? Most amúgy sem elsősorban a minőség számít, csupán az, hogy legyen valami a gyomromban, különben gyorsan megárt a sör. Akármi. Alacsony az alkohol-toleranciám.
Nekem nagyon szimpatikus Reeven, éppen azt ecsetelem neki, milyen szenzációsan reagálta le annak a három idiótának a támadásait. Ő csak a fejét vakarja. Kételkedik.
- Nem vagy te olyan gyenge bélű. Gondolom, ha időd is lenne gyúrni kicsit, az sokat dobna rajtad, de hidd csak el, az össze izompacsirta semmire sem menne ellened... - Tarzan karakteres egyéniség, és nem csak az izmai szabják meg a személyiségét. Én is inkább a hülye barátja lennék, valamelyik gorilla...
Aztán papol a botról, bár én kérdezek rá, átmeneti-e.
- Na, lásd! Mire forgatni kezdenek, nem is lesz szükséged rá, jól értem? Akkor meg miféle sánta Tarzanról beszélünk? - nevetgélek. Fura srác, de kedvelem.
Tovább beszélgetünk, kissé sörhabosan, néhány szerepemet osztom meg vele. A többi vagy jelentéktelen, vagy ismeretlen, hisz először fogják bemutatni. Reeven nem ért velem egyet, szerinte romantikus hős vagyok. Kacagok, miként lát ő.
Aztán az ő választotta szerepekre terelődik a szó.
- Hű, micsoda párhuzam! Miért pont ők? - nevetgélek, szerintem most is viccel, kicsit máris szét van csúszva. Nem csak ő. Értem, hogy viccel, kérdezem is, komolyabban, mivel foglalkozik, amikor komoly.
Nagyra nyílik a szemem, hogy köze van a fotózáshoz. Ej, ha ilyen vicces, biztos akkor sem akarja kettéharapni az ember torkát, ha éppen a kamera mögött áll! Hogy is hívták a kis kopasz köpcöst, aki Eleevel volt jóban? Nem ugrik be... Talán Mario? (Mint a varázsló, Mann egyik művében)
- Zenéltél... - ismétlem, és felviszem a hangsúlyt, meséljen még erről, hogyan is értesem: milyen hangszeren, milyen bandában... El tudom képzelni, hogy dobol vagy gitározik. Még azt is, hogy énekel. A beszédhangja nagyon kellmes, gondolom, énekelni is tud.
A gondolattársításai gyorsak, de talán az alkohol miatt, most még fogom, miről beszél.
- Á, nem vagy elég gonosz hozzá. Inkább legyél maga Pókember! Elég fürge vagy, és kész a gonosz embereket likvidálni... - bólogatok vidáman, és újra megemelem a poharam.
- Igyunk a király szerepekre. Neked is lesz, nekem is!- jó terv!
Hol a kaja? Nézegetek pincér után. Szar hely. Lassú a kiszolgálás. Le fogok részegedni egyetlen sörtől. Mi lesz így a meghallgatással?

Fogós kérdés, kicsit sandítok Joshra.
- Talán Hugo a Nyomorultakkal és a Notre Dame-i toronyőrrel, vagy Balzac, Moliére és hát persze Baudelaire a maga lázadó Dögével.
Biztos tudja miről beszélek, ha ő kérdezett ezekről.
- Szerinted? Vagy nem feltétlen a farnciák közül ki a legjobb? Stephanie Meyert leszámítva
Tény, hogy a franciák értenek a dolgokhoz, ezt nem vitathatom tőlük, végülis az írás alfái... A Twilight írónőjével meg csak hülyéskedek.
Kicsit vigyorgom, hogy a másik milyen igazat ad nekem, öntelten bólogatok, mintha nekem csakis igazam lehetne. Josh előtt ezernyi lehetőség, addigis kipróbálja mire vágyik, miben mozog otthonosan.
A kajálás kicsit kizökkent az önünneplésből, mindig emlékeztet a selejtes múltamra, kicsit beharapom az ajkam, de csak bámulok, mikor rávágja, hogy neki ugyan azt hozzanak, mint nekem.
- Ne, ne! Én csak salátát kértem, az neked biztos nyúltáp! Neki valami férfiasabbat!
Kiáltok a rendelést felvevő után, érzem, hogy kipirultam, talán mert magam égetem. Kicsit elnézek most Josh feje felett.
- Nem igazán ehetek még normálisan, volt egy gonosz életmódom, ami kibabrált velem.
Fogalmazok így, enyhébben, próbálom a zavarból visszarántani magam, elvégre nem szégyellős kiscsaj vagyok, hanem most egy...ismerkedő, haverkodó, söröző valaki. Máris jön a dopping, semmire se mennének ellenem, ezen felröhögök. Mivel nincs veszélyérzetem, ebben van valami!
- Jól mondod, semmire! Egyébként nem vagyok az a gyúrogatós fajta... te sportolsz valamit?
Kérdem és felmerül a jó öreg, elmaradhatatlan, átkozott bot is!
- Az lehet, pedig milyen újítás lenne egy sántító őserdő hős, bár akkor már farba harapott kellene, abból biztos még kevesebb van mint sántából.
Nevetgélek és beszélek baromságokat, ennek a szar, legyengült szervezetemnek néhány öblös korty a sörből most olyan, mintha máris feleseget gurítottam volna le. Kellemes, szédülős, bizsergős érzemények szállnak meg, kedvem nem lehetne szegni semmivel, de potenciálom annál nagyobb lesz, húúúú igen, hiányzott ez a tompa bénultság, így még azt is elhiszem, hogy tényleg enyém lehet a szerep, vagy az egész világ!
A szerepek jó téma, Josh igazi Rómeó, meg szerintem Tybalt se volt nagy szűz.
- Hamlet megjátssza az őrültet, lényegében olyan, mint az én egykori énem. Én is megjátszottam, aztán kinyírtam az ellenfelem és meghaltam.
Ezt én se hiszem el, de jól hangzik. Róbert Gida, meg lássuk csak miben is szerepelt?
- Birom a szamarat! A shrekes szamár se rossz, de az eredeti, Füles! Tök jó érzés lehet beleszúrni a masnit a farába! Mint azokban a gyerekjátékokban, próbáltad? A szamár farkát kellet megfelelő helyre szúrni bekötött szemmel.
Magyarázom mutatóujjal mutogatva, igazából tökre belelendülök, főleg még egy nagy korty sör után.
- Neked van ilyen álmod? Akár ilyen nagyobb valami, mint pl egy Zorro, vagy James Bond?
Mert Josh elég szerény gyereknek tűnik, pedig egyenesen Rómeóhoz van szerencsém, baszki! Akkor merjen nagyot álmodni!
- Aha, énekeltem, gitároztam egy bandában, Killer peace, rockosabb társaság volt. Jah, és persze a dalszövegeket is nekem kellett írnom, minden rám sóztak.
Nevetek, megemelem a poharam vele, mikor a Csudálatos Píkembör szerepét osztaná inkább rám. Kicsit csalódott arcot vágok, hogy nem vagyok elég gonosz. Próbálok grimaszolni, a szemöldökömmel játszom, sandán nézek, őrülten, csücsörítek, elhúzom a szám.
- Mos' se? Fene! Hmm....lehet, lehet
Végülis imádom azt a szerencsétlen fazont, még az is lehet egyszer leszek olyan őrült falat mászni.
- Igyunk!
Koccintok vele. A saláta viszont nem jön...
- Szerintem elfelejtették a salátánkat... Megyek, reklamálok, hátha répát is adnak. Az passzolna a sörhöz
Vigyorgok, aztán rámászom kicsit a pultra, igaz csak a felső testemmel.
- Salátát, a barátomnak jó kaját!
Csapok rá.

A sir megszólítástól jutunk el a francia irodalomig, biztos ez is csak egy egyedi és megismételhetetlen beszélgetés, amíg ki nem derül, mennyire műveletlen vagyok.
- Bevallom, utóbbiról nem is hallottam. Milyen lázadó dögről van szó? - az író neve ismerősen cseng, de nem tudnám időben behatárolni. Talán a francia forradalom környéke, de meglehet, keverem valakivel.
Amikor visszakérdez, zavarba jövök. Talán elhamarkodott volt ilyen beszélgetést indítani, ha mélyebben nem tudok a témához hozzá szólni, de a név, amit feldob, nevetésre késztet.
- Ugyan, hagyjál már lógva. Miféle irodalom az, amiben egy sápkóros tinilány meg egy vérszopó kapcsolata az ideál? - forgatom a szemem, ennyire azért nem rajongok a franciákért. Feltétlenül, minden mennyiségben- Nézd, bevallom, nem vagyok túlképzett, ami a francia irodalmat illeti, de többet olvastam a gimiben, mint amennyit kötelező volt, és volt néhány regény, ami kifejezetten tetszett. Közöttük éppen pl. A nyomorultak. Szerintem hatalmas mű, csak az első 100 oldalt éld túl, hogy nem alszol folyton bele, milyen jó ember volt a püspök...Sosem értettem, miért kellett azt olyan bő lére ereszteni... - kacsintok. Bevallom, ha nem olvastam volna a regény rövidített változatát valahol, sosem szánom rá magam, hogy átvergődjek a könyv elején. Az borzasztó volt. Kínos, nem?
Reeven látásmódja pozitívan hat rám, elképzelem, hogy jó oldalai is vannak, hogy még nem vagyok sikeres, és máris szebb a napom. Hehe. Már nyertem valamit.
- Ugyan már, a saláta klassz! De én kérek hozzá akkor egy... rántott sajtot is...- na, ez így tök jó! A nyúltáp kifejezés ugyan elgondolkodtat; valószínűleg Reeven nem mindig csak ilyen kaján élt. Biztos megvan az oka, ha most diétázik, de nem találgatok. Beszél róla, ha akar, ha meg nem... Nincs közöm hozzá. Sebastian mellett megszoktam már, hogy nem kell feltétlenül mindennek az okát tudni. És a taktikám beválik, anélkül, hogy kérdezném, ő maga kezd erről beszélni.
- Oké, értem... Akkor néhány hónap múlva már vadast eszünk?- nézek rá mosolyogva. Nem számít, mit eszünk, ha olyan tartalmas lesz a barátságunk, mint Sebyvel, mondjuk. Örülnék. A gonosz életmód alatt olyasmit értek, hogy kínozta magát, talán étkezési problémái voltak, abból eredően csontritkulása, lábtörése... Ah, mire nem képes az agy, ha kombinálni kezd, amikor nincs birtokában minden információ. A "kisebb-nagyobb baleset" lehet néhány túlkapás... Még a drogot is bele tudom helyezni, mint valami fájdalomcsillapítót...
Valamiért szimpatikus a srác, és ez a fajta érzés egyszer már bejött (másszor nem, de ez lényegtelen), szóval inkább pozitív dolgokról kezdek beszélni, nehogy elmenjen a jókedvünk holmi butaság felé (ami egyébként többnyire lányok szokása)
Nevetve ért velem egyet, és visszakérdez.
- Nem, nem igazán. Bár nem ártana kicsit kondicióban lenni. Ha indákon kell helyet változtatni, kell az izomerő!- hülyülöm el, épp az adott szereplőválogatás miatt. Amúgy sosem érdekelt különösképpen a kockahas. Nem azért csinálok naponta pár száz felülést. Csak egy fotó miatt. Na meg talán Elee miatt, mert neki mintha tetszene. Bár nem tudom.
- Tarzan vs Cápa- röhögök fel. Milyen már! Farba harapott Tarzan. Hogy fog kinézni a cápa? Tetszik a humora a srácnak. Máris jókat nevetünk.
Látom, hogy hat rá a sör, kicsit bódultabb, lököttebb, és egyre kevésbé tudom követni. Például elvesztem a fonalat, amikor Hamletről beszél. Vagy inkább, amikor hozzá hasonlítja magát.
- Ezt nem értem...- rázom a fejem, de a szám még mosolyra áll. Biztos vagyok benne, hogy ez is egy jó poén, csak kár, hogylemaradtam róla
És még mindig nem hagyja abba, jön Róbert Gida, bár utóbb kiderül, csak a szamarat irigyli.
- Érdekes ízlésed van, szó se róla- rötyögök, nem értem az okfejtését, de nem is kell mindent komolyan venni. Elvégre a világ legrosszabb filmjét is képesek voltunk végig nevetni! (Igaz, ahhoz kellett Sebastian is). Vagy én nem ittam még eleget...
Reeven azonban olyan lelkes, és olyan összefüggésszerűen magyaráz, hogy elhiszem minden mondatát, pedig nem sokat értek belőle. Például még mindig nem jöttem rá, miért szeretne Róbert Gida lenni.
- Nem, gyerekkoromban nem igazán voltak barátaim- mondom, mert azt hiszem, arra a játékra gondol, amikor csapatostúl verődnek össze a gyerekek, és a nyeremény a szamár (vagy más állat) hasába varrt édességhalom...
- Híres szerepálmom nincs. De van szerep, ami innen-onnan érdekel, és más dolgok is megfordultak már a fejemben, aminek konkrét köze nincs is a színészkedéshez, hacsak a hangom nem számít külön...- célzok finoman a szinkron színészetre. Elee egyszer elültette a bogarat a fejemben.
Egyre többször emelem a poharam, a sör gyorsabban készül el, mint a saláta, meg a sajt... Bakker, most szedik? Reeven már kissé bódult, de én is bizonytalanabb vagyok, noha most éppen értem, miről beszél .
Reeven szerepálmait vasézzük ki. Szerintem nem elég gonosza hhoz, amit elképzelt, a Pókembert meg elhülyüli, de az, hogy zenekara volt, nagyon érdekesnek tartom, és sokat sejtető az is , hogy "mindent ő csinál".
- Ha ennyire jó vagy, keress egy zenekart. Minden héten olvasok hírdetést ebben a témában: valaki gitárost, valaki énekest keres...- biztatom, mert hiába grimaszol, a gonosz szerepkörrel nem győzött meg.
Neki is feltűnik, hogy nincs még kaja, csak nem olyan türelmes mint én, és a pulthoz megy, jól rá is vág.
- Ó, Reev...- szusszanok fel, és megyek utána, nem szeretném, ha kidobnának innen, mert balhézunk. Átvetem a karom a vállán- Ha most szedik a salátához az alapanyagot, inkább menjünk máshova, tudok néhány tuti helyet...

- Az egy nagyon gusztustalan vers egy halott nőről. Újítás volt, hogy szerelmes verset ír egy rothadó testhez.
Vigyorodom el, aztán homlokom ráncolva, koncentrálva megpróbálok felidézni néhány sort.
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.
A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.
Adom elő nagy átéléssel, majd kicsit meghajolok
- Baudelaire, Egy dög
A twlight mindenkiből képes kihozni az állatot, felröhögök Joshon és csak nehezen hagyom abba. Játékosan könyökön bököm, fulladozva a röhögéstől.
- Miér szted Edward nem szexi?
Igyekszem befejezni a nevetést és komolyan hallgatni a Nyomorultakat, rég olvastam már és nem tudom nem-e csak rövidítetten. Bólogatok, nem sok mindenre emlékszem csak Jeanra meg Cosettere, vagy Closette?
- Rohadt hosszú, akkor biztos ez volt a divat.
A kajarendelésnél gyorsan tájékoztatom Josht, hogy én csak füvet kértem, mármint olyat, amit legelni, nem szívni kell, a sajtra viszont bólogatok, az ehető.
- Hááát nem hiszem…. Nem tudom, hogy visszaáll-e valaha is normálisba az emésztésem. Már nagyon-nagyon hosszú idő óta nem ettem rendesen és…
Ráncolom a szemöldököm, végül csak kibököm, nincs rajta semmi titkolnivaló, nem felkavaró, legalábbis szerintem. Megesik, hogy az ember kómába esik.
- Az sem segített, hogy másfél évre kómába estem.
Azelőtt meg ugye szétdrogoztam az agyam, már akkor evésproblémáim voltak. Ezvan, megtörtént, kár ezen rágódni, seperc alatt tovább lépek és már folytatom is a megkezdett mosolyt.
- Jó lenne, ha ez lenne a meghallgatásunkon, az indákon lógás. Szerinted mi lesz? El kell mondanunk egy szöveget repkedés közben?
Tűkön ülök, be akarok lendülni, csak a lendülés kedvéért, de biztos, hogy még mindig rengetegen próbálnak bejutni, elég ha saját finálét csinálunk.
Elhülyülünk egy lebénult seggű Tarzan fikcióval, lehet, hogy neki is megártott a sör? Nevetve bólogatok.
- Ő lenne az ősellensége, csak az őserdőbe nemtom hogy követné.
Elég elborult elmélet. Hamlet, magam sem tudom hogy jön, mintha valami régi dologgal hoznám párhuzamba, amire nem akarok emlékezni. Az orvosok szerint felmerülhetnek képek, érzések, amikre érdemes odafigyelni, de ez nem tölt el sok jó érzéssel, gyorsan elhessegetem.
- Semmi, semmi, nem fontos.
Nagy levegőt veszek, miért hasonlítanék én Hamletre? Ostobaság…
- A szamár olyan aranyos! Várj, tudok is tőle aranyköpéseket. - Füles, te tudsz repülni! Nahát milyen jó nekem…
Mammogom Füles válaszát ironikusan. Magyarázom aztán a hová szúrd a szamár farkát játékot is, de egy elég lehangoló kijelentést tesz.
- Sajnálom…de ha ez vigasztal nekem még most sincsenek.
Húzom ki magam "büszkén", mert ez már teljesítmény. Aztán némileg visszaempatizálódom.
- Pedig rendes és lökött kölyök lehettél, nem értem hogy lehet ez…
Próbálom kibogarászni milyen szerepálomra céloz Josh, nehezebben esik le, most, hogy iszunk. Egy idő után mégis koppan.
- Komolyan? Ez tökjó ötlet! Megpróbáltad már, elmentél egy szinkronstúdióba?

Úgy tűnik JOsh nem tart gonosznak. Ennyit változtam volna? Kortyolom a sört, végül helyeslőn hümmögve teszem le a poharat. Nem hiszem, hogy annyira jó vagyok, de rengeteg a hirdetés, miért ne folytathatnám hobbiból a dolgokat. Kinyújtom felé a kezem.
- Én jelentkezem egy bandába, te utánanézel egy szinkronstúdiónak
Ha benne van, kezet rázhatunk rá, mint amolyan félrészeg, komolytalan fogadalomra.
A kajánk nem hozzák, pedig beüt az alkoholtartalom, legalábbis kacsamadarak tűnnek fel a szemem sarkában. Mielőtt rámásznék a pultra, Josh visszafog.
- Már hozzák…
Éppen ebben a pillanatban jelenik meg a pincér és rakja elénk mogorván a kért kaját. Nekem salátát, neki ugyan ezt, sajttal.
Rondán nézek vissza rá én is, az ő feladata, hogy akármilyen vendég vagyok, örömmel szolgáljon ki. Na mindegy, felkapok egy levelet, néhány répát és rágcsálni kezdem. Egy, rágás, két rágás, három és még a sörből is van, igazi nagy korsóval hoztak, fél litert. Tiszta lakoma feelingem van.

Ha finnyás lennék, azt hiszem, nem lenne már kedvem enni azok után, aiket Reeven szaval, tapsom mellé egy grimasz a reakcióm, és elképedve hozzáteszem:
- És ez tetszik valakinek? - komolyan, a hülyeség fáj. Az előadásmódja viszont tök jó volt.
Nem ez az egyetlen francia, aki kiakaszt. Arról a másikról, -aki a vámpírszerelemmel bódítja a lányokat- sem vagyok túl jó véleménnyel. Bár nem hittem, hogy nagyon vicceset mondtam volna, Reevennek tetszik. Sokáig nevet jóízűen. És még képes tovább tépni az idegeimet.
- Szexi? A félig lehunyt szemhéjjába, a búskomor képébe vagy a csillogó bőrébe kellett volna beleessek? - húzom fel a szemöldököm, és utánzom azt a halál unott fejet, amit a plakátokon is lehetett látni. Bah, jobban forog a gyomrom, mint amikor szavalta azt a verset a hulláról. - Neked melyik jön be? - dobom vissza a labdát nevetve.
Abbahagyja nagy nehezen a röhögést, és komolyabb írókról is beszélgetünk, úgymint Hugo.
- Nos, ha énrajtam múlna, simán kihúznám az első 100 oldal háromnegyedét, és megnyírbálnám azokat a részeket, amikor a barikádokat építik, de a többi egész jó. A maga módján olyan, mint egy krimi, és különösen tetszett, hogy Javert dilemmába kerül Valjean miatt...
Kaját rendeltünk, mint kiderült, salátát, én csak rántott sajtot rendelek pluszba mellé, és emiatt Reeven egy pár információba is beavat, ami saját magát illeti, bár úgy tűnik, ez nem szokása, általánosságban.
- Bár nem azt mondom, hogy dicsekedj ezzel fűnek-fának, nincs mit szégyellni rajta, Reev- mondom neki együttérzőn- Meg nem mondtam volna, hogy ilyen dolgon átestél... -Csak remélni tudom, hogy ahogy az agyi képességei, a testi funkciói is mind rendbe jönnek. Mert hogy az agyának nincs baja (nem károsodott, legalábbis feltünően nem), az biztos.
Ha el is komorultunk egy pillanatra, Tarzan (és a meghallgatás) miatt ismét visszalopjuk a jókedvet az asztalhoz.
- Repkedés közben csak ennyit lehetne... ááááááááÁÁÁÁÁÁÁááááááÁÁÁááááÁÁááá- adom elő magam, köszönhetően a sör hatásának, lazán, zavartalanul. Ebben az időpontban nem túl sok vendég van az ivóban, de az mind oda néz.
Röhögünk, kifigurázzuk Tarzant, és nem csak járóképtelen lesz, de egy cápa által félseggű is. Reeven azon aggódik, hogy megy be a cápa az őserdőbe.
- Nem elég élénk a fantáziád- ingatom a fejem- Tedd a sztorit pár száz évvel előrébb, valami genetikai csodalény, hibrid vagy mifene cápa ez, mely az őserdőben él, és T-Rex szerű végtagokon, leopárd sebességgel képes helyet változtatni. Össze kell kapnia magát Tarzannak, ha le akarja győzni!- magyarázok komolykodva.
Kicsit zavaros rész jön, legalábbis én elvesztem a fonalat, de nem baj, mert biztos minden mondatnak van/volt értelme, csak én nem tudtam már felfogni. Na, persze, a sör. Éhgyomorra. Nem bírom az alkoholt, nem mondtam még?
Röhögök megint, ahogy Fülest utánozza, a mélabú átjön, diszta depi. Reeven tehetséges!
A szamár kapcsán megsajnál, mert kijelentem, nem igazán voltak barátaim. Azt mondja, neki most sincsenek.
- Hej, ne sértegess!- nézek rá fancsalian, aztán oldalba bököm- Ma van az új életed első napja. Máris van egy barátod, hacsak nem akarod hogy kútba ugorjak máris bánatomban...- velem könnyű dolga lehetne, Sebastian is mindig ezt mondja. De ha nincs rám szüksége, kalap, kabát, nincs harag.
- Épp olyan voltam, mint most... - épp csak a környezetem volt bunkó és előítéletes. De ez más lapra tartozik. Elmosolyodom, mert lényegében pozitívan ír le.
Szerepekről beszélünk, elkottyantom, hogy nem híres szerepekre vágyom, és megfordult a fejemben a szinkronszínészet is, de nem esik le neki azonnal. De lagalább leesik. Nem úgy, mint nekem Hamlet. És nem is én voltam kómában másfél évig.
Szórakozottan rázom a fejem.
- Nem, dehogy. Ez csak... ötlet...- nem is tőlem származik, de ez lényegében megint mindegy.
Újabb szerepek, újabb röhögések. Reeven grimaszol, hogy bizonyítsa, tud ő gonosz is lenni, de a kölyök képe lehetetlenné teszi, hogy hiteles legyen. Csak nevetek... Sokkal inkább tudom elképzelni, hogy zenekarban látom viszont, bizonyára rajonganának érte a csajok. És aztán kezet nyújt. Meglepődve nézek rá, aztán elmondja, mi a fogadalom tárgya.
- Na oké. Egy hónapon belül...- legyen időkorlát, különben nem lesz belőle semmi. Elnevetjük, kicsit kótyagosak vagyunk, de nem annyira, hogy elfelejtsük, kezet adtunk egymásnak, azaz meg kell tenni a kellő lépéseket.
Elveszítjük a türelmet, mert elfogyott a sör, ráadásul a kajának még semmi nyoma, de azt mégsem hagyhatom, hogy Reevennek újabb konfliktusa legyen, a pincérünk amúgy sem túl barátságos (talán megijedt néhány perce, amikor tolmácsoltam Tarzan üvöltését). Szóval landol előttünk a tányér, a sok zöldség, a sajt, rendelek még sört és rávetem magam a sajtra. A panír azonnal megreped, ahogy ráharapok, és a forró sajt folyik minden felé, leginkább a tányéromba, de így is úgy nézek ki, mint akinek fonalszálak lógnak ki a szájából. Könnybe lábad a szemem, mert még meg is égeti a nyelvem-szájpadlásom.
- 'Vamme...- nyögöm.- ÁáááÁáá- nyöszörgöm, nem Tarzanosan.

Vállatvonok.
- Ez akkoriban tök nagy újítás volt, még ma is, te is hogy megrökönyödtél. Más mint a legtöbb szerelmes vers, nekem tetszik.
Vallok, max. Josh hülyének néz, nem lepne meg, nem ez lenne az első eset, sosem hatott meg, van, ami nem változik.
JOsh oltári, ahogy előadja, hogy egy fiúnak is bejöhet Cullan, vagy nemtom, képtelen vagyok lerohasztani a képemről a vigyort. Főleg, ahogy utánozza, mint egy rossz zombi.
- Nem jön be, mert férfi
Cukkolom nevetve. A nyomorultak kicsit komolyabb téma, bólogatok, végülis olyan mint egy krimi, ez a nagy művekre általában igaz. Ha tágabb értelemben is nézzük.
Jön a nem ehetek, de szar nekem téma, hozzáteszem a kómát, igaz, hogy engem nem visel meg úgy, mint normális esetben megviselné az emberek többségét. Inkább csak az bosszant, hogy bizonyos dolgok tiltottak és nemtok felszedni, meg normálisan enni. Az ételek sosem kötöttek le, de lehet benne valami, ha a többség általában élvezi.
- Nem szégyellem, dehogy. Inkább csak az zavarna, ha sajnálnának miatta. Mármint nekem nem volt rossz közben, hisz nem is emlékszem.
Vonok vállat. Ezt a sajnálat dolgot még nem mondtam senkinek, érzem, hogy kicsit vörösebb a fülem, mintha égne.
A hangulat viszont nincs agyonnyomva, itt az aktuális téma, Tarzan szövege! Nevetve tapsolom meg a feltűnő produkciót, nézőközönség is van, mindenki ebben a bárban. Ilyesmire azért lehet számítani egy Tarzan meghallgatáson. A pultra borulva röhögök tovább.
- Élethű volt, én neked adnám a szerepet.
A röhögés után aztán megpróbálok komoly képet vágni, hogy nincs elég fantáziám és elképedve hallgatom mit alkot.
- Hozzád képest tényleg nincs bazzeg, azta! Próbálom elképzelni, de a cápafejnél mindig kiakadok. Tarzan gyenge lenne a mutáns cápafogak fogak ellen, akkor tudnia kéne repülni, meg óriás vaskarmai lennének és mondjuk…mérgező taknya.
Szállok az eszeveszett elmefuttatásba bele én is.
Nincsenek barátaim, de engem ez sosem zavart, mostanában gondoltam csak úgy, hogy ki kéne próbálni, vagy, hogy nem jó a gyökértelenség, de mivel soha nem voltak nem tudom annyira átérezni. Oldalba bök, azt hiszem ez vigasztalás akar lenni, vigyorgom.
- Tényleg? Jó, jó, akkor te az lettél, de szűz vagyok a terepen, szólj majd rám, ha rosszul csinálom, oké?
Bököm vissza én is vállal, játékosan.
- Akkor csak nem volt fantáziájuk. De rá se ránts, szegényes emberek, az életük is ilyen, hiába süt rájuk a nap, vagy leng felettük Tarzan, nem veszik észre.
Metafora, már megint metafora! Hihetetlen, hogy nem tudok róluk leszokni, főleg mert bóduló elmével még nehezebb megérteni.
Asszem Josh szégyellős etéren is, pedig Rómeóra én szörnyen büszke lennék. Nem vagyok Rómeó alkat, de a helyében. Megint kicsit megbököm a vállammal az övét, lazán, kicsit hintázom vízszintesen, a széken ide-oda.
- Gondold át, aztán majd meglátod, vedd könnyedén. Csak azt kell csinálnod, amihez neked is kedved van.
Hiába vágok képeket, tudom, hogy még mindig max. 17 évesnek nézek ki, a drogok, naná, régi jó barátaim, úgyhogy marad JOsh szórakoztatása az igazi gonoszkodás helyett. A kézrázást viszonylag komoly képpel bonyolítom le, felállok, bal kezem elegánsan a hátam mögé rakom és úgy úriasan megrázom jobbommal az övét.
- Egy hónap Josh, megkereslek… Megkeresem a telefonkönyvben Rómeót!
„Fenyegetem” röhögve. Megjön a kaja, nekem zöld növényzet, JOsh még rendel sört, bár előttem már táncolnak a pincér miteszerei. A söröm megiszom, mikor JOsh beleharap a sajtjába és szenved, elröhögöm magam, pechemre sörrel a pofámban. Közben meg nem akarom kiröhögni szegényt, folyik ki az orromon szinte, köhögök, fulladozom és röhögök egyszerre, de közben JOsh hátát veregetem. Egyébként elég kellemetlen, de muszáj megkérdeznem és elcsennek egy olyan hosszú fehér bigyót a szájából.
- Ez ugye nem a nyálad?

Mellé nyúlok, az a borzalom tetszik Reevennek.
- Na látod, való igaz, más. Lehet, hogy szerelem tekintetében konzervatív vagyok- vonom meg a vállam. - Remélem, ez nem áll kettőnk közé. - Neki úgysem fogok soha szerelmet vallani, és remélem, ő se nekem.
Egyéb írókat vesézünk ki. Kit így, kit úgy. Néha nem is az író a hülye; meglehet, csak a rendező osztott rosszul szerepet.
- Ah, megnyugtató válasz!- már majdnem bevettem, hogy odavan azért a vámpírért- Bírod a vámpírokat, általában? - Azért van olyan sztori, ami megállja a helyét.
A saláta rendelése kapcsán azonban kiderül, egy kisebb idő (nem is olyan kicsi) kiesett az életéből. Váratlanul ér, hogy az életének ebbe a részébe beavat. Asszociálok saját nagyszüleimre, aztán elhessegetem a képeket, gondolatokat. Nem kéne elérzékenyülni.
- Milyen igaz...- bólogatok, és elmosolyodom. Pozitív szemléletmód, tetszik. Már csak azt nem értem, akkor miért is lesz vörösebb a füle. Nem gondolom, hogy lódított volna, valahogy nem illik a témához, meg amúgy is...
A szerepekkel hülyéskedünk, Tarzanordításomat megtapsolja, nevetünk. Az ivóban mi egyedül. Mások talán azt fontolgatják, rendőrt vagy mentőt hívnak.
- Hacsak ennyi dolgom lenne, megkapnám...- nagyzolok. Nem én vagyok az egyetlen, aki le tudja utánozni ezt az üvöltést. Nem olyan nehéz...
Aztán fantáziálunk, egyik ötlet követi a másikat, eltorzítjuk az eredeti sztorit, és már sci-fibe illő módon képzeljük Tarzant megjeleníteni.
- Ah, valóban! - értek egyet vadul bólogatva- De a repülés helyett találjunk ki mást; szükségtelenné válna a sok inda... és ezáltal az üvöltés... - Ah, esélyem sincs a szerepre, ha ez bekövetkezik, ne csesszen már ki velem, amikor éppen beleéltem magam, hogy én leszek Tarzan! Röhögök.
Szerepek kapcsán fény derül arra is, hogy -ahogy én- ő sem dúskál barátokban. Már csak azért is meghazudtolom, mert láthatóan mi jól kijövünk, és nem lenne ellenemre, ha Reeven is a barátom lenne. Bírom a srácot, egyedi humora van, és hihetetlen szemléletmódja. Biztos vele is át tudnám dumálni az egész napot, mert a komoly dolgokban éppen olyan könnyen és biztonságosan foglal állást, mint ahogy hülyülni tud. És a váltások sem gyötrik meg...
- Bocs, de ez pont az az eset, amikor vak vezet világtalant. Üdv a klubban- én nem tudom, mi a szabály, hogyan kell ezt csinálni, vagyok, amilyen vagyok. Valakinek tetszik, másnak meg nem- Nos, nekem ugyan van egy barátom. De mert egy van, még nem számítok tapasztaltnak, ugye?
Kedves, ahogy nekem nyomja a vállát; nyomatékot ad a szavainak, hogy nem komolytalankodik, legalábbis én így értelmezem. És a szavai csak megerősítenek benne, közöttünk is elkezdődött valami...
- Főleg, ha éppen üvölt...- mármint Trazan. Aki leng. A szegényes emberek feje felett... Szegény Tarzan... Höhöhö. Tarzanra nézve degradáló a gondolat.
Tovább beszélgetünk, és nem hiszem, hogy az alkohol miatt dülöngél, inkább engem noszogat eképpen, hogy merjek kockáztatni. Ah, ha tudná... Néha merev vagyok, és hajlíthatatlan, máskor a legelképesztőbb hülyeségbe is belemegyek. Csak egy gyutacs kell (vagy szikra). Megmagyarázhatatlan erőket engedek olykor az életemben érvényesülni, és vagy bejön, vagy nem.
- Igaz, erre törekszem most is... -bólintok, a poharamba nézve. Néha le kell mondani dolgokról, néha küzdeni kell, a határokat nem mindig érzem. Ilyenkor Sebastian segít. De legalább van kitől tanácsot kérnem. Rendes srácnak tűnik Reeven is. Nem kizárt, hogy jóban leszünk.
- Remélem, nem kulcsoltad össze az ujjaid, hogy rád nem vonatkozik!- nevetgélek, amikor kezet rázunk. Hát most aztán kereshetek lehetőséget, hogy meghallgassanak szinkronszínészként. És ő együttesek után fog rohangálni... Hehehe...
- Ilyen ritkán akarsz találkozni? - nyílik nagyra a szemem. Ha barátok leszünk, minimum közösen koslatunk szerepek után, de nem csak hivatalos minőségben szeretném az időt tölteni vele. Egy barátságnak éppen az eleje a legfontosabb...- Amúgy megadom a számom. Rómeóként nem leszek benne a sárga könyvben...
Végre jön a kaja, meg az újabb adag sör. Én a sajttól akarok megfulladni, ahogy a szájpadlásomra ragad, és folyik a torkomra, Reeven meg a sörtől, ahogy rajtam röhög. Ez mulatságosabb, mint amikor fejbe vert a botja; két hülye, aki fullákol-röhög-köhög, veri egymás hátát. Merthogy verem én is az övét, meg ne fulladjon itt nekem, jelen állapotomban képtelen lennék mesterséges lélegeztetésben részesíteni...
Még ki sem pihenem magam, fáj az oldalam is a nevetéstől, és fáj a szájpadlásom, amin nem maradt ép felületű nyálkahártya, máris újra röhögök.
- Rosszabb...orrváladék....- csapom hátba, köpje ki. - Inkább a tányéromból egyél, ennyi bizalmat nem érdemlek!- nevetek, jóízűen, fájdalmas mosoly ide vagy oda.

Röhögök Joshon. Szerelem és kettőnk közé.
- Dehogy. Mindenkinek lehet véleménye, van, hogy ez nem egyezik. Egyébként nem baj, hogy konzervatív vagy etéren. Majd tanulok tőled
Kacsintok rá. Vissza akarom fogni a liberális késztetéseimet és a dugjunk orrba-szájba felfogást… De olyan messze van tőlem a téma, mint égen is csillagok. Talán nem is tudnék szerelmes lenni.
Szerencsére Josh kérdez, úgyhogy nem tudok jobban elmerülni a témában, jönnek a vámpírok. Végigpörgetem milyenek vannak és végülis kijön belőlem egy kósza biccentés.
- Végülis… az Interjú a vámpírral jó film. Szerinted?
Többre nem emlékszem, az újabb filmeket még nem pótoltam.
A kómás dolog megint szóba kerül, maga az eset nem gáz, olyan szempontból, hogy nagy dolognak hangzik, de én úgy érzem az előtte való életem nagyobb volt. A kóma szinte megváltásként csöppent az életembe, valami sokkal nagyobb helyett, mint például a halál. Ha folytatom a keménydrogozást, egészen biztos padlót fogok előtbb-utóbb. Sőt, ha nincs a kóma talán sose szokom le…Néha úgy gondolok rá, mintha nem rossz, hanem fordítva, jó dolog lenne, viszont ezt nagyon hosszú és elrugaszkodott lenne kifejteni. Az italnak köszönhetően még azt is kibököm, inkább csak a sajnálat zavar. Belevörösödöm, mert szóban, így, egy személynek még nem fogalmaztam meg. Elmosolyodom kissé haloványabban és biccentek.
Josh üvöltése tökjól sikeredik, annak, aki nagyon bámul minket, meg beintek a középső ujjammal.
- Mi más kéne még? Meggyőzöm a rendezőt
Miért ne? Bár annyira nem vagyok nagyképű, hogy elhiggyem, sikerrel is járnék.
A kitalált Tarzanon vigyorgom, bólogatok.
- Igaz, az üvöltés és az indák kellenek, az hülyén jönne ki, ha repülés közben iáááázna.
Barátokban JOsh is elég tapasztalatlannak tűnik, nem is értem. Nekem jó okom volt, de ő teljesen nemnormális a jó értelemben. Az emberek lennének ennyire gyökerek?
- Akkor majd mi, a két vak, vezetjük egymást. Háááát tapasztaltabbnak, mint én. Szóval nem vagy annyira a nullán, már elérted az egyet! Egyébként szerintem nem is kell egynél, vagy kettőnél több, komolyabb barát. Legalábbis én úgy képzelem az a haver kategóriától feljebb van és kivételes dolgokat mondasz neki el. A havert meg elfelejted…
Vagy csak az amnézia? Kajak egyre se emlékszem normálisan. Csak abban vagyok biztos, hogy az exbandám és a drogos haverjaim sosem léptek feljebb. De nézek Joshra, hogy szerinte mi a helyzet.
- Hát igen…
Mondom együttérzősödve az üvöltre. Úgy teszek, mint aki nagy bölcsességet mondott, hehe. Megint beköpök egyet, lassan kezdem magam úgy érezni, mint Gandalf, de talán eltűnődik, hogy nem rágörcsölni, hanem ráérezni kell. Nem ellenkezik, úgyhogy biztosan.
- Ahh, dehogy. Szerintem a csalás kicsinyes és visszatetsző. Mármint az ilyenfajta, és amit a politikusok csinálnak. De a kártyajátékokban is.
Tűnődöm, mert végülis nem jut eszembe az összes csalás formáció. A kezem rárakom a pultra, hogy ő is lássa eszemben sem volt összekulcsolni.
Felröhögök
- Neem, egy hónap hosszú idő, ha rajtam múlna meg is unnál. Igen, az jobb lesz, még a végén felhívnék egy meleg telefonszexes központot.
Az az abszurd szituáció jut eszembe, hogy tárcsázok egy Rómeó név alatt szereplő számot és valaki erotikusan próbálja magát eladni. Bakker bebasztam! A sör meg már a fülemen jön ki, merthogy nem akarom én annyira kinevetni a sajttal szenvedő Josht. Köhögök és könnybe lábadt szemmel fulladozom én is, de közben ő is majd meg fullad, úgyhogy ez közös nagy szenvedés-röhögés a pultnál a tulaj nagy örömére. Levegőt kapkodva röhögök és már nem tudom a sörtől, vagy a kacagástól könnyes-e a szemem. Még egy felém szálló, hosszabb sajt szálat is bekapok és megrágok, de egy pillanatig valamiért nyálnak nézem. Viszont Josh szerint meg takony, úgyhogy ezt is röhögve, prüszkölne kiköpöm valahová a pult mögé.
- Egyébként miért ne…én csak…
Nem bírok leállni a röhögéssel. Egyébként nem, jó lesz nekem a saláta, ha eljutok addig. Egyelőre a zsebemben kotorászok zsebkendőért.
- De kösz… jó lesz nekem a répa. Meg ez a zöld, nyers brokkoli.
Közben észreveszem ahogy felpillantanék, hogy valami nagy és sötét takarja el a nem természetes világítást, felemelem a fejem és a pincér az. Ajjajj… úgy a képébe röhögök, mintha Spongya bob görnyedne felém. Akkora röhögő göcs jön rám, hogy kétrét görnyedek és ha már a második sörnél tartanék úgy összepisálnám magam mint egy kétéves.
- Jó…jó…nem rendbontok, értem.
Mint tapasztalt mondom már ezt, a lecseszegetések emlékei élénken élnek bennem. Pedig most jól akarok viselkedni, nem lenne jó, ha Josh meggondolná magát a barátságunkat illetően.

- Reeven, rossz lóra teszel. Tőlem nincs mit tanulni, kész csőd a magánéletem- rázom a fejem nevetve- Elveim vannak, barátnőm nincs. Gondolom, te inkább fordítva szeretnéd. Legalábbis barátnőt magadnak...- Nem akarom feltételezni róla, hogy elvek nélkül akarna élni. Ez csak... Butaság volt. Dörgölöm a fejem, hogy érezze, ezzel most felsültem. Ha csajokról kell beszélni, elveszítem a talajt a lábam alól.
- Igen! Azt láttam is!- mondom őrült mód bólogatva, hiszen nem vagyok egy nagy mozizós fajta. Sebastiannal ugyan már pótoltunk néhány "sikerfilmet", de a világtörténelem összes filmjét úgysem tudom megnézni. A vámpírosakat meg nem is akarom, főleg, amióta a sápkórpár a tiniideál.
Láthatóan érzékenyebb témákat is érintünk, de Reeven sajátos életfelfogása és szemlélete pozitív hatással van rám. Új nézőpontból látom a dolgokat, és ettől felszabadultabbnak érzem kicsit magam. Úgy tűnik ez visszahat rá is, mert egyre felszabadultabban beszélgetünk. Kár, hogy nem avat be a legrejtettebb gondolataiba, egyetértenék vele, azt hiszem. És jobban érteném őt, miért ilyen.
- Minimum egy csajnak beléd kéne esnie. Nem árt, ha Jane az illető, és nem egy gorilla- mondom a kérdésére válaszolva, és ezzel csak arra célzok, az üvöltés önmagában nem elég.
Amúgy nem nagyon zavartatom magam, mások is hangoskodnak, más témában, a Tarzan üvöltés pedig egyszeri volt és utánozhatatlan. Vagy ismételhetetlen. Mindegy.
- Te már Fülessel is klónozod szerencsétlent? Akkor már legyen denevérszárnya és a csuklójából kirepülő pókháló, illetve, ha bepipul, változzon zölddé...- beleinstallálom az össze képregényhőst, csak engedjenek inni...
Ki hinné, hogy Reeven éppen olyan árva, mint ahogy én éreztem magam még Sebastian előtt. Azt hiszem, nagy mázlim van vele, és nem félek lehetőséget adni Reevennek sem, elvégre a beszélgetésünk egyre inkább arra enged következtetni, hogy hasonszőrűek vagyunk.
A barátságról kezdünk beszélgetni. Megint csak bólintok arra, amit mond, már ami a haverokat illeti.
- Ha nincsenek is elfelejteve, nem ápolsz velük napi kapcsolatot. Mondjuk, a barátommal se tudok, mert eléggé más a napi ritmusunk, de időnként összejövünk, és ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Tudod, mintha sosem váltunk volna el.
Nem akarok elbizakodott lenni, de Reeven is ilyen módon csöppent az életembe, és nem is úgy társalgok vele, mint egy idegennel, más esetben. Nehogy azt higgye bárki is, hogy én mindenkinek azonnal meg tudok nyílni.
A terveket boncolgatva arra biztat, olyan dolgokat csináljak, amit majd élvezek is. Totál egyetértek vele, bár nem hiszem, hogy minden ilyen egyszerű. Akkor csupa elégedett ember rohangálna (?) az utcákon. Olyan dologgal foglalkozni, amit szívesen csinálsz, kiváltság, és nem mindenkinek adatik meg. Én is keresem még az utam. Hogy merre vezet... Nem tudom.
Kezet foigunk, hogy ő együttest, én meg szinkronstúdiót kerítek egy hónap alatt, és közben a csalás kerü szóba. Kicsit elvesztem a fonalat azzal kapcsolatban, amit az egy hónapos határidővel kapcsolatban mond.
- Hogy micsoda? Miért unnálak? - de aztán nevetek, mert nem hiszem, hogy minden Rómeo melegeket takar a telefonkönyvben. De azért biztonságosabb, ha megadom neki a számom. Még elcsavarják (a melegek) a csinos kis fejét...
- Ó, remélem, kártyázol, és nem a politika vonz?!- csillan fel a szemem.
Valamin megint nevetünk, sajnos, egyikünk sem üres szájjal. Kisebb katasztrófa a vége, de ha még nem volt elég, ráhozom a frászt, hogy a taknyom eszi, nem a sajtot. Bőszen köpköd, újabb röhögőgörcs keretében, a pultos csúnyán néz ránk, úgy látszik, nem tetszik neki a kritika. A zöldség sem érdemel többet, mint a sajt. Ráadásul nyers. A zöldség. De a pincér is. Hát, könyörgöm, itt semmi sem tökéletes, csak a társaság. Nem a pincér!
Reevenbe nem tudom, mi ütött, de amikor meglátja a pasast, újra nevetni kezd. A nyelvemmel a hámfosztott szájpadlásom térképezem fel, elég érdekes arcot vághatok. A pincér bárgyú, Reevent nem látom, csak a fogait, az egész arca tele van velük... jaj, de hülye...
Farkasszemet nézek a pincérrel. Ha ki mer dobni, kérem a panaszkönyvet. Többszörös sérelem ért, kérem szépen. Reeven hamarabb kér bocsánatot, átnyalábolom az egyik kezével a nyakam.
- Vonuljunk vissza a fedezékbe... - mondom neki, és elviszem a boxig, félig a csípőmön emelve őt, mert kissé elhagyja magát (vagy hat az alkohol).
- Egyél- tolom elé a tányért. Magunk után hozom a kajákat, söröket is. Naná. A sajtot apró darabkákra vágom. Már ami maradt belőle. Mert mintha csak a bunda lenne a tányéromon. Mindegy, jó az is. Egy kis paníííír!

Josh kap egy marha magasra vont szemöldököt.
- Nincsenek rajongóid? És Júlia?
Biztos volt neki, csak épp hullámvölgyben van, vagy ilyesmi. Én pl nem emlékszem, hogy valaha is lett volna barátnőm, szerintem csak dugtam.
- Hát nemtom akarok-e. Az elveim alakulnak.

Kicsit megtúrom a hajam.
- Tök bonyolult lehet… Olyan nő kéne, aki nem nyafog, vagány, de nem fiús, szerintem túl nagyok az elvárásaim. Még nem igazán volt, legalábbis…nem emlékszem…hogy lett volna. Neked? Milyen kéne? Mondanám, hogy csajozzunk be, de szerintem csak egyéjszakásat tudnánk találni. Azt meg kinőttem. Dugni kurvákkal is tudok, nem?
Meg mondjuk extrém helyzetekben, mint az apáca. Na mindegy, játszom a brokkolival, pöckölgetem, bólogatva vigyorgom a Brad Pitt Tom Cruise koprodukción és megint a nőknél kötünk ki, bár fogalmam nincs hogyan, mintha ugrana egyet az idő.
- De Te leszel Tarzan! Az ordításoddal kiütöttél minden riválist! Szerintem még a meghallgató teremben vagy micsodában is hallották. Úgyhogy Jane a tiéd öregem
Bököm meg vigyorogva a mutatóujjammal a mellkasát. Neki vannak magánéleti problémái, vagy mi. Arra jól jönnek a Janek.
- Őőő nemtom, én szeretem Fülest. De rádbízom a karakteralkotást, ez nagyon durva Josh!
Gratulálok röhögve a szörnyhöz.
- Szerintem a mutáns Tarzan, így már szörnyebb, mint az ellensége az cápaizé
Bólogatok a barátos témára, Josh olyan mint egy mester, mindenhez ért. Nekem pl sosem voltam kapcsolati válságaim, mert nem voltak kapcsolataim. Most majd lesznek, lesznek Joshssal.
- Inkább évek, nem napok. De van egy unokanővérem. Ő nagyon rendes, de nemtom barátként tekint-e rám, vagy a rokon más kategória-e… Értem, értem. Akkor ti így érzitek. Hát én is így érzem az unokanővéremmel, de valójában másfél év telt el, amióta felébredtem ugye és neki…neki nem olyan. Félek, hogy már nem kedvel úgy mint régen, valamiért nagy különbséget lát az akkori énem és a mostani között.
Vonok vállat, inkább iszom, végzek az egész pohárral. Kicsit ciki, hogy ezt kimondom, de legalább azt nem teszem hozzá, rám ez milyen hatással van. Ezek is csak tények azt hiszem. Az ital lehet az oka ennek a nagy őszinteségnek, vagy ez a srác hozza ki belőlem. Josh barátja is francia…mindenki francia.
Ezen elgondolkodom, mint egy lassított filmfelvételen, aztán visszahunyorgom Joshra. Unni… Ja igen! Próbálom felvenni a fonalat.
- Hát, hogy ha rajtam múlna annyiszor keresnélek, hogy megunnál.
Mondom neki kicsit hangosan.
- Igazából egyik sem vonz. A kártyák közül csak egy bizonyos… meg a Fekete Péter!
De az ilyen pokerekhez én mindig nagyon be voltam állva.
- Te kártyázol, vagy ilyesmi?
A következő epizódban fuldokolva röhögünk, megrágom Josh nyálát, ami a taknya és én sajtnak hiszem, a következő pillanatban meg már a pincért nézem szivacsnak. Valahogy nagyon kiakaszt, pedig próbálok normális lenni, de Josh von el onnan a nyakamnál fogva, úgyhogy asszem ez nem jön össze.
- Oké, nehogy megmosson minket. Nem olyan, mint egy óriási Sponyga bob?
Kicsit rátámaszkodom, mert összeakadó lábakkal megyek, de szerencsére hamar széket fog a seggem. Ismét a brokkolival szemezek, aztán egy tragikus sóhajjal bekapom és rágni kezdem. Az orvos még azt is megmondta hányszor kell. Alig nyelem le, máris ismét röhögő görcsöt kapok, mert Josh játszik a kajával.
- Haragszol a sajtra, ugye? Ha akarod rendelek neked másikat. Vagy kapsz egy hamburgert egy másik büfében.
Aztán megrágok egy répát, kicsit köhögve a röhögéstől.
[/color]

karakterinformáció

» Beszéljük meg! (Josh és Reev)
» Josh & Hale
» Tesós nap ~ Josh & Matt
» Catmageddon || Josh&Demi
» Meglepetés! (Josh és Seby)

Az őserdő hősei II (Szereplőválogatás) Josh, Reev

Az őserdő hősei II (Szereplőválogatás) Josh, Reev

Similar topics

Similar topics