Kártyázás közben folyamatosan nyomjuk a sódert, pedig lehet, arra is meg kel majd tanítanom, hogy be tudja fogni a száját. A zöld posztós asztalnál nem szokás dumálni, mindenki csak a tétjét tolja be és annyi.
Hogy Sebastian ismeretei a kártyázásról honnnan erednek, az sem marad titok, és aztán a régi filmekben való jártasságom miatt kissé le is esik az álla.
- Ah, semmiség, tudod, az őseim...- nem az én érdemem, hogy beugrott egy név.
Nem unatkozunk. Ha gonoszkodnék, azt mondanám, Sebastian viszi a prímet, szokás szerint, de engem nem zavar, ha ő eszél, a saját sztorijaimat nem élvezném ennyire. Főleg, hogy nem is ennyire izgalmasak és túlfűtöttek. Hogy a barátom máskor is ilyen, vagy most is (nézőpont kérdése), megint egy kérdés ébreszt rá.
- Azt nem mondtam, hogy 18-as korhatáros...- csóválom a fejem, de elképzelem, hogy mint egy tini, felizgult állapotban nézi mereven a képernyőt... Nem, nem tudom elképzelni! Nevetek.
- Addig majd kitalálom...- viccelem el. Amúgy sem hiszem, hogy ilyesi előfordulhatna, nem gyerekek vagyunk.
Lemegy az első kör, de az osztó szerepét inkább magamra vállalom, ezzel se terheljem drága barátomat. Mintha kissé fel is húzná magát, pedig csak kímélni akartam, aztán kuncogok, ahogy látszólag felháborodik.
- Naná, minden feltételes, az is, ha én nyerek, az is, ha te!- nevetek megint. Össze kell kapnia magát, ha vaamit ennyire nem akar! A pókerben viszont az a jó, hogy nem lehet csupán mindent a logikára bízni. Sokszor a szerencse miatt dől el a játék.
- Hű, ezt érdemes lesz átgondolnom. Vagy beszerzek egy pelust, és a vállamra hajtom, a fejed alá... Abba sűrűn törölgethetem az orrodat...- nyújtok rá óvatosan nyelvet. Már majdnem bánom, hogy romantikust mondtam.
Kezd körvonalazódni, mit is fogunk csinálni este, és célzatosan abba az irányba tolom, ahogy ő festette le az egészet (a mozi kivételével). Már sejtheti, hogy lesz térdsimogatás, meg minden ilyesmi, csak legyen meg a feeling..., ehhez kell a kukorica.
- Á, ez hihetetlen, tényleg úgy lesz, ahogy mondtad!- nevetek, s már lelki szemeim előtt le is játszódik, ahogy csapkodja a kezem, miközben én kukoricát próbálok csenni tőle.
Sebastian pedig élvezi a dicsőségét, hogy megnyerte a kört. Úgy teszek, mintha ez letört volna, hisz veszteni nem jó, pláne nem egy ilyen fontos tét kapcsán. Na, majd legközelebb...
- Á, ez nagyon jó, oké, legyen a tét a távirányító!- nevetek.
Osztok. Sebastianra sandítok, le tudom-e olvasni az arcáról, milyen lapjai vannak. Semmi biztató. Na, lássuk..., mit kapok én. //3//
Elég közömbösek a lapok, szívesen dobnám el a sunyiba, de akkor én adnám a távirányítót Sebastian kezébe. Tartom a tétet, és felfordítom a  három lapot: 10, B, K...
Az egyik lap a kezemben király...
- Na, mid van, Bébi?

Ahogy belelendülünk a játékba leszünk megint egyre lazábbak és hülyébbek. Sebastiant könnyű megnevettetni, és azt hiszem, az ő kisugárzása az, ami könnyedén átsegít engem is bizonyos kríziseken. A játék önmagában jó, játszani jó, a tétek hülyeségek, és mindig fabrikálunk hozzá valami zöldséget mellé, köretként. Így garantált a szórakozás.
- Azt nem láttam- húzom fel a vállaim az Elemi ösztönre- Nézzük azt?
- A fene se tudja, a rögtönzés jó a színpadon, de nem mindig válik be a magánszférában...- hinnye, de tapasztalt lettem hirtelenjében... A téma amúgy is sikamlós. Mit is mondhatnék konkrétabban?
- Hülye vagy, Sebastian, ha azt hiszed, megfélemlít a sikered. Inkább ragadozóvá tesz!- csattogtatom meg a fogaim, figyelek ám, el ne higgye, hogy nem! (Röhögök)
- Hozzál magadnak, papírzsepi a finnyás nózidnak!- ciccegek, miért nem jó neki a pelus.
Aztán tényleg nyer egy osztást, bánatos pofát vágok, de egyértelműen a szórakoztatása a cél. Be is szopja rendesen... Hát hiába pofázok neki?
- Szóval azzal is vádolsz, hogy csalok? - bökdösöm meg egy kicsit, hisz nem látok a lapjaiba.
Sora van... , a drillem semmit sem ér vele szemben, el is dobom a kártyáim.
- Tied a távirányító...- hajaj, mintha ez nagy gond lenne. Szerintem megint csak nevetés lesz a vége... Mit bánom én?
//Már miért kéne nekem nyerni? De ha körönként csak egyikünk dob, mert az ő eredménye alapján kiszámítható a másiké, akkor úgy játsszunk. Pl. Ha te 5,6-tal nyersz, akkor nekem felesleges dobni, mert veszítek.//
- A következő tét... - már le is osztom a lapokat, nálam két pikk csücsül- ha visszatekersz egy jelenetet, el kell játszanod!- Hehe, talán kevésbé fog játszani a visszatekeréssel...

//Igazad van, bocsi. Mondtam, hogy még nem játszottam ilyet.//

Hogy honnan jön az Elemi ösztön, nem tudom, az egyik adó épp azt adja, talán Sebastian belepillantott az újságba. Rábólintok, legyen, úgysem tudom, miről szól. (Bár sejthető. Fajfentartás? Az elég elemi...)
- Na, lám csak... - vigyorgok, kissé zavarban, mert már fogalmam sincs, ki kit tudna jobban zavarba hozni. Mintha elmosódtak volna a határaink. De mert a témát kibeszéltük, nem hiszem, hogy ezeket bármelyikőnk is könnyedén át akarná lépni.
- Grrrr- meresztem rá a körmeim, kissé vicsorogva. Na, az tuti, hogy nem kell Tigrist játszanom sehol, szörnyű vagyok. Kinevetem saját magam.
- Elit, brit orr, oda ne rohanjak- utánzom a hanghordozását és nevetgélek, olyan vicces- Barátom, vagyunk olyan viszonyban? - nézek rá kérdőn. Az egy dolog, ha a vállamon akar sírni, de hogy szándékosan oda fújja az orrát, nos... Ez meredek.
Aztán "megvádol", hogy csalok, mert szerinte tudom, milyen lapok vannak a kezében. Kicsit megbökdösöm érte, de aztán megpaskolom, ne vegye zokon, olyan fura fejet vág. Nem bántanám őt, ugye, tudja? (Nem is csinálom erősen)
Hiába a három azonos értékű lap, az ő sora erősebb. Övé a távirányító, s mert tudom, mennyire szeret vele játszani, tudom, hogy ma sem ússzuk meg. Mondjuk, soha nem bántam még, hogy tekergette a filmeket, mert mindig elhülyültük az egészet.
- Okés!- nekem könnyű dolgom van, amúgy is szeretek utánozni.
//Szóval én nyerek. Okkkké.... //
Sebastiant nem keseríti el, hogy én nyertem, bár mázlim volt, hogy éppen három pikket fordítottam.
- Kezdjek rettegni?- kérdezem, olyan vigyort vág, megfordul a fejemben, ez egy szadista film. Talán csak nem!
A következő tétet ő mondja, fel is csillan a szemem, ez milyen jó! Mindjárt gondolkozni is kezdek, mi lehet egy filmben olyan szó, ami gyakran előfordul, főleg, ha felnőtt kategóriájú a film.
- Várj, ki határozza meg a szót?
Kiosztottam a lapokat, már csak a három lapot kell felcsapni. //5. Nyertél, barátom!//

//Tökre félreértettem ezt a kockázást, sebaj. Hiszen azt hittem, az 5, 6-nál mindig te nyersz, mindegy, ki dobja. De mostmár ÉRTEM, asszem... :DDD//

Az esélytelenek nyugalmával játszom, már ami a filmre vonatkozó szabályokat illeti. Ennyi előny Sebastiannak is jár, ha már a pókerben erősebbnek gondolom magam. Bár a látszat néha csal. Sebastian sem buta a játékhoz, annyi szent. Vagy ördögi szerencséje van.
- Előbb meg kéne vadítanod!- nevetek. Nem vagyok vadállat, sem ragadozó, inkább mulya. Mi leszek, ha tovább szelidít?
- Különleges, igen... De beteges?- nézek rá kérdőn. Komolyan gondolja?
Nem szokásom csalni, sem kártyában, sem máshogy, Sebastian feltételezésére csak egy kis bökdösést kap, aztán, hogy "csúnyán" néz rám, kissé megpaskolom, ne vegye zokon. Én is megbocsájtom, hogy azt feltételezte, csalok. Láthatóan megenyhül. Azt is bírom benne többek között, hogy könnyű kiengesztelni. Könnyű vele kijönni, megbeszélni dolgokat, elsimítani a nézeteltéréseket. Biztos, mert ő is így akarja...
Sebastian látatlanban is élvezkedik, övé lett a kukorica, a távirányító, s az sem riasztja, hogy neki kell színészkednie. Megegyezünk a következő tétben, és egy jó szón töröm a fejem, mint kiderül, nem hiába, csak éppen teljesen tanácstalan vagyok. Mi legyen az a szó?
- Mondj te hármat, kiválasztom az egyiket. Fingom sincs, mit mondjak!- azt akarom, hogy igyon, mégsem mondhatok olyan szavakat, hogy pap, toll, macska? Józan maradna, egészen biztos. De az egyértelmű, erotikus töltetű szavaktól is tartózkodnék. Még...
- Van egy ötletem. Várjuk meg a kaját, szerintem perceken belül meg kell jönnie. Aztán filmezhetünk...- s mint egy végszóra, megszólal az ajtócsengő.
Ha valóban a futár jött, fizetem a kaját, és beviszem Sebastiannak a cuccot, evőeszközöket véve magamhoz. Megyek még egy kört, viszek be innivalót, és beteszek a mikróba egy adag kukoricát (majd még egyet, ha szükséges)

//Segíts, please, különben tényleg hasamra csapok, úgy mondok egy szót...//

- Megvadítanál vagy be?- nem mindegy, nagyon nem. A kéjesen vigyorgó arcába meg most szívesen másznék bele (nem tenyérrel). Hát hogy lehet ilyet csinálni velem?
- Majd térjünk vissza erre a témára, ha túl esünk rajta- mert hát ki tudja, mit hoz a holnap? Amúgy taknyoltam már össze a pólóját, éppen ma, a fürdőszobában, amikor rám jött a bőghetnék, ilyen rövid lenne a memóriája? Ezek szerint én már beteg vagyok. Ő a soros!
- Becsiccsentesz te varázsszavak nélkül is, ha úgy akarom...- találok én neki más okot arra, hogy igyon!
Húzzuk megint egymás agyát, már nem is a kártya fontos.
A kaja jókor jön, megkérdezem a futárt, látta-e a filmet, kb mi a lényege, és erőteljesen vigyorgok, amikor elmondja, hogy egy írónő és egy nyomozó kapcsolatáról szól az erotikától túlfűtött történet. Máris van néhány szó, ami esélyes, de játszom a tudatlant, ez így izgalmasabb...
Míg hurcibálom be a kaját a szobába, pattogtatom a kukoricát, folyamatosan töröm a fejem, mi a fenét mondjak. Nem mondhatom a szereplők nevét, lebuknék, honnan szedtem azokat. Mivel krimiről van szó (ezt akár az újság is megírhatta), eszembe jut megint néhány szó, bár nem tudom, magát a gyilkosságo(ka)t mivel hajtják végre. Mire mindennel végzek, a szó is megvan, szerintem jó lesz...
Sebastian a macskámmal az ölében vár. A kis hülyének úgy rezeg a bajusza, mint a gitár húrja a pangetés után. Nyivákol, hogy abból a finomságból ő is akar, aminek az illatát érzi. (Sejtem én, hogy arra ácsingózik a picur!)
- Éhes vagyok. Kívánom a kaját. Biztos menni fog. Ha nem, abbahagyom, nyugi, nem akarok megint hányni- nyugtatom Sebastiant, mert láthatóan megint túlaggódja a helyzetemet.
Sebastian szépen lassan eszik, mint akinek ez a legfontosabb dolog az életében. Én sem akarok habzsolónak tűnni, pedig a gyomrom már panaszosan könyörög, hogy töltsem gyors tempóban. Én is nyugodtan eszek. Nora is kap néhány falatot, hogy lehessen vele bírni.
- Inni kérsz?- hoztam be üdítőt, piát (JD). Röhögnék, ha máris alapoznánk egy kis piával, de amikor felkínálom, nem gondolom teljesen komolyan. Bár nem ártana, hiszen eszünk...
Sebastian nem segít szót keresni, így kénytelen vagyok a futár szavaira támaszkodni. Belenézek az újságba, mintha onnan merítenék ötletet, és azt mondom:
- A szó pedig, amire innod kell, legyen... a gyilkos... ság? - na, lássa jó szívemet, még választhat is.

Hülyéskedünk megint, Sebastian arca megér egy misét, komolyan. Imádom húzni. Imádom, hogy megtanított rá, előtte nagyon béna voltam.
- Tudom, már voltál kedves megemlíteni, hogy a te finnyás brit orrodnak puha papírzsepi való- mintha sértene, hogy nem elégszik meg a pólommal. Bah, ezt a fejet!
Az egyik feladvány aztán feladja a leckét, mert a tét az lenne, hogy a szót hallva neki innia kell, de mivel nem ismerem a filmet, elég tanácstalan vagyok. Szerencsére, mielőtt elhatároznám magam, hogy mondok valamit, megjön a kajával a futár, és egy kis segítséget kérek tőle.
Nem tudom, miért jó nekem, ha Sebastian leissza magát. De mégis azt akarom, hogy estére segg részegek legyünk. Talán ez az utolsó este, hogy ilyesmit tehetünk, felelőtlenül, kontrollálatlanul. Amelia itt kísért közöttünk, amióta csak bejelentette, hogy összeköltöznek.
A szobában eszünk, az ágyban, a macska is be van vonva, pedig őt sosem szoktam idebent etetni. Legyen ez a nap neki is ünnep. Sebastian szóvá is teszi, de finoman csak vállat vonok. Talán egyszeri alkalom nem ront el semmit. Amúgy sem jellemző, hogy a szobában egyek. (Egyedül pláne nem)
Sebastian miattam is aggódik, hiába mondom neki, hogy jól vagyok. És marha éhes. Mégis lassan eszek, Sebastiannal szinte szinkronban.
Közben alapozunk Jack-kel, Sebastian el se aprózza, mintha sejtené a szándékom. Egy húron pendülünk? Talán.. A szó, amire innia kell a gyilkos (vagy gyilkosság) lesz, aztán elröhögöm magam.
- Legalább sok pasast kinyírnak a filmben?
Aztán ő is megkínálja Norát egy kis husival, majd egyszer csak engem is. Nagyon óvatosan veszem el a kezéből a falatot, aztán én dugok egy krumplit az orra elé. Tetszik a gesztus, hogy engem is etet(ne). Nekem is a szívem csücske. Nem csak a macska.
Bár megbeszéltük, hogy nem kell búcsúzkodni, ez nem az utolsó közös napunk, mégis van egy olyan érzésem, más lesz ezek után. Nem tudnám megmagyarázni, miért van bennem ez a fojtogató érzés; mintha most látnám utoljára, mintha most élvezhetném utoljára a közelségét. Igyekszem nem gondolni erre, főleg, hogy egyszer már túltettem magam rajta. Csak van valami, amit nem akarok elmulasztani, megbánni... Totál össze vagyok zavarodva.
- Na, akarod, hogy megkeressem a filmet a boxban, vagy várjunk estig, amíg műsorra van tűzve? - a kaja már biztos bennem marad, nem kéne aggódnia. Norát ugyan ki kell engedni, de ügyes nagylány, feltalálja magát, az ikrek meg amúgy is itthon vannak; hallom a hangjukat a szomszédból...

- Többrétegű, virág illatú, három nyelven beszél, jó lesz? Csak ilyet tartok itthon...- ejnye, nézd már, hogy válogat! (Röhögök)
Amelia neve ugyan nem véres kard, de igenis tartok tőle, hogy akaratlanul "megrontjja" a kapcsolatunkat, ha ő lesz az első számú közkedvenc. Nem mintha abban bíznék, most én vagyok, de valahol fent vagyok a dobogón, Amelia meg mind a hármat elfoglalja. valami ilyesmi...
- Aha! Szóval lesz itt hulla, ne aggódjak...- Na jól van, iszunk majd eleget.
Etetjük Norát, etetjük egymást, igazi szappanopera, komolyan, de félek elnevetni. Amúgy meg van ebben valami meghittség, és ez most jól esik. Basszus, ne lenne gombóc a torkomban! A töménnyel lecsúszik.
//Tévém továbbra sincs, minden a számítógépről megy. Valami ilyesmit írtam annak idején, ha jól emlékszem. De ha mégsem, vettem egy plazmatévét. Ha lúd, legyen kövér!//
A kezébe nyomom a távirányítót, elvégre az ő feladata lesz kezelni, én csak beállítom a megfelelő csatornákat. Olyan gyakran használom a kütyüket, hogy legalább három percembe telik. Addig Sebastian kiengedi Norát. Atán közli, pizsomára öltözne.
- Tedd, ami jól esik, itthon vagy...- mondom neki.
Átöltözik, majd befészkeli magát az ágyba, az ölébe véve a popkornos tálat. És azonnal incselkedni kezd.
- Egy perc, és itt vagyok- mondom neki, aztán kiviszem a műanyagot a szemetesbe, amiből ettünk. Klassz, mosogatni sem kell.
Visszamegyek és mellé ülök. Nincs abban semmi szokatlan, hogy közben egymáshoz érünk, ennél szorosabb kapcsolat van közöttünk, ha alszunk vagy hülyülünk, tehát most sem húzódunk el egymástól, ha összeérne karunk, lábunk...
- Van még egy ászom, Sebykém...- vigyorgok rá sandán- Mostantól film végéig csak két szóval fejezheted ki magad..., ha szeretnél valamit... Kivétel ez alól a feladat, amikor visszatekersz egy jelenetet!
Hehehe. Na, nehogymár minden nyeremény az övé legyen! Kezébe nyomom a kikészített piát.
- Erre igyunk!- upsz... Most már elengedhetem magam. Lehajtom a magam pohár italát, és elindítom a filmet...

- Mentholos... most hogy mondod, lehet, hogy az, és nem virágillatú...- még jó, hogy nem a nyelvek miatt van kiborulva. Gondolatban nyelvet nyújtok neki.
(Ok, tisztában vagyok vele - mint user-, csak néha megfeledkezem róla. Josh ilyen csökött agyú, mint Mici, a mackó. :DDD)
- Bakker, ne nekem mondd, nem én rendeztem a filmet- amúgy nem nekem fontosak a hullák. Vagy mégis? Már azt sem tudom, mi lenne jó neki, és mi nekem...
Egészen ellazulunk megint, ahogy eszünk, Nora is befészkeli magát közénk, és mindkettőnktől kuncsorog egy kis harapnivalót. Kap is. Hangosan dorombol, ahogy falatozza a húst. Nem tudom, a fokhagyma majd milyen hatással lesz rá, nem merek sokat adni neki, inkább kap krumplit, azt úgyis nagyon szereti.
//Nem hiszem, hogy volt időm vásárolni. Elvégre csak "tegnap" este nyertem...//
Nora kikerül az udvarra, de nem kell félteni, az ikrek még kint játszanak, és szeretik a macskámat, szóval nem marad kényeztetés nélkül. Míg kiszemetelek, Sebastian átöltözik, így már mellé ülök a hatalmas ágyon (nem kihasználva a méreteit)...
Sebastian mázlista volt, egy csomó dologban ő nyert, ami az est további részét meghatározza, és egyetlen nehezítéssel tudok ellene élni, -mivel korábban nyertem ellene-, hogy két-két szóban fejezheti ki szándékait, és ez alól csak a filmes feladatok adhatnak felmentést.
Sebastian azonban nem jön zavarba, máris kezd replikázni, marha gyorsan alkalmazkodik a feladathoz. (Nemhiába nyelvész!) A kedvem azért nem töri le, biztosan okoz neki majd még fejtörést, ha akar valamit... Mindenekelőtt iszunk, egymásra, a játékra. Jó a hangulat.
Elindul a film, Sebastian hozzám hajol, a fülembe ropogtatja a pattogatott kukoricát.
- Nem, köszi, most tele vagyok, de igazán kedves vagy, hogy emlékeztetsz, van még popcorn...- mintha nem verné ki a szemem. Azt a csibész mindenit!
Elindul a film, mindjárt akció, gyilkosság is, töltöm is a poharat, hehe, mert ugye, nonverbálisan, de egyértelmű gyilkosságról van szó... Ez ér? De ha magától nem akar inni, velem talán mégis. Én lehajtok egy ujjnyit. Élvezem, ahogy elönt a melegség, mikor leér a torkomon.

Csak grimaszolok, ahogy a fanyalgásról beszél. Előszedek valahonnan néhány csomag zsebkendőt, és az ágyra dobom. Nem mintha valószínűsíteném, hogy szükség lesz rá.
- Én? - tiltakozom- Nem is aggodalmaskodok! Legalábbis nem a hullák száma miatt!
//Mindegy, te kezeled!//
Kényelmesen elhelyezkedünk, de mégis közel vagyunk egymáshoz; nem használjuk ki a gigantikus méretű ágyam lehetőségeit. Lesöprök ugyan néhány rajzot (a takaróval együtt), így már valóban üres az ágy, csak a párnák vannak rajta, meg mi.
- Ennél azért jobb a memóriám, tudom, hogy kuncsorognom kell, ha enni akarok belőle- pillogok rá. lehet, hogy eljön annak is az ideje, de most totál tele vagyok. Maximum egy kis piának maradt hely. Áh, már annak se... Hehehe...
Iszik velem, pedig még csak láttunk egy gyilkosságot, de mg senki nem beszélt róla. Aztán jön az a jelenet, amikor a főhősnő nem vesz fel bugyit és villant, a pasiknak meg csorog a nyála. Visszatekeri.
- Ez így nem ér...- döntögete neki a mutatóujjamat.- Mi izgalmas van abban, ha pizsinadrágban keresztezed nekem a lábaid?- heccelem. Csinálja rendesen, vagy sehogy. Feláldozom egy kinyúlt pólómat a cél érdekében, ami éppen takarja a seggét. Abban huncutkodjon!
- Nem, sosem dohányoztam. Rágyújtanál? - a csaj a filmben folyton szívja.

Rávillantok, amikor a Reszkessetek betőrőkből idéz (legalábbis nekem ez a film jut eszembe a szavai kapcsán, az eredetiről nem tudom, mi volt).
- Hallod, ez egész jó volt!- mondom elismerően és nevetek.
Sebastian kötekedős hangulatában van, de elnézem neki, mert röhög, és tudom, hogy csak cukkolni akar.
- Újgazdag a nénikéd...- 5000 dollár még nem jelenti, hogy soha többé ne kéne pénzt keresnem. "Bosszúból" nem mutatom meg neki a képeket, maradnak az ágy mellett-alatt, ahova söpörtem őket.
- Holnap majd köténykébe öltöztetlek, és meghálálhatod, hogy a barátod vagyok...- cukkolom kajánul.
Amúgy rend van és tisztaság, már csak Nora miatt is. Képes széthurcibálni a zoknijaimat és egyéb holmikat gyűjt az ágy alatt. Hogy honnan szedi őket? Fogalmam sincs.
Összeráncolom a homlokom, amikor a kuncsorgásra áment mond. Ó, bakker, most toltam ki magammal, de nem baj, egyenlőre úgysem kívánom a sósat.
Amikor visszateker egy jelentet, provokálni kezdem, hogy nem volt elég jó a műsor.
- Aha!- bólogatok, és már ugrok is fel, hogy a szekrényből megfelelően hosszú pólót keressek neki- Tudod, sokkal bájosabb vagy, ha marad még valami izgalom...- röhögök befelé. A meztelen testek önmagukban kevésbé dolgoztatják meg a fantáziát.
- Á, így sokkal hatásosabb volt!- nevetek jóízűen. Régen szórakoztam már ilyen jól. Sebastian, mint nőimitátor, hahaha!!
Aztán utal rá, hogy rágyújtana, s mert ő engedett a kívánságomnak,  (és vetkőzött, meg öltözött), nem bánom, hogy a szobában gyújt rá. Megkínál engem is, s engedek a kíváncsiságomnak, kiveszem a kezéből a szálat. Nézem a kezemben, biztos nagyon béna a fogásom, de aztán az ajkaim közé teszem és megszívom.
Először csak azt érzem, hogy fura íze van és forró, mert gyáva módon csak a számat szívtam vele tele, és ahogy az orromon levegőt vennék, úgy halad le a forróság a légcsövömön, kisebb köhögési rohamot csikarva ki belőlem. A szám elé kapom a kezem, a másikat, amiben a cigi van, már nyújtom is vissza Sebastiannak.
- Kö-köhö-kössz- próbálok megszabadulni attól a kaparó érzéstől, amit a slukk okozott. Szerencsére, nem halok bele, még a hátamat sem kell megveregetni, de bizony könny szökik a szemembe- Nem lesz a kedvencem...- mosolygok rá Sebastianra, és már örülök, hogy nem Elee előtt próbáltam ki. Az is biztos, hogy többé nem szívok egy slukkot se...
- Ha kényelmetlenül érzed magad, húzd vissza a gatyád, ne hülyülj- szólok rá, amikor birizgálni kezdi a póló alját. A film amúgy izgalmas, két (újabb) nő is képbe kerül, érezni lehet a feszültséget, és érzem, hogy lesz még itt csavar, hiába mutatnak egy irányba a jelek.
Iszogat, ha a gyilkosság kerül szóba, gyakran tartok én is vele; jót tesz nekem, ahogy elnehezít az ital. Egyre lejjebb csúszom az ágyon. A jelenet, amikor a "mesterlövész" hazakíséri a nőt, és kissé betámadja, kissé felélénkít. Bár nem kedvelem az erőszakot, mindaddig, amíg a pasas be nem akaszt a nőnek, egész izgalmasnak tűnik a játék.
- Be. Te vagy a nő, elvégre szoknyában vagy....- kacsintok rá. Tudom, hogy ezzel kiakasztom, de ez a cél. Amúgy nem tervezem letaperolni.

-Nem kell neked mester, kísérletezz!- basszus, jól csinálja, már a Star Wars karácsonyi különkiadása alatt is mondtam neki...
- Sznob vagy újgazdag, egykutya...- az újgazdagok éppen olyan majmok, mint a sznobok. Már amennyire el tudom képzelni.
- Naja, a takarítás miatt kapnál kötényként, de akkor inkább magadra hagynálak, felizgatna a csupasz segged!- mondom röhögve, mégis őszintén. Hátulról meg nem mondanám, hogy pasi, főleg, ha úgy hajol be, hogy takarja a csomagot vagy mifene, hehehe...
- De, de...- nevetek- RÉM bájos vagy, főleg, de azt is látom, amit nem kéne látnom... Csak sejtenem...- dobok neki egy pólót, játszhat megint, villant, finoman, nagyon klasszul csinálja. Élvezem a műsort, tényleg (fizikailag még nem látszik). Egyre jobban nevetünk, gondolom, az alkohol is besegít, de nem baj, röhögni mindig jó Sebastiannal. Hülyülni is.
Megkínál cigivel, elfogadom. Nem vagyok rutinos, az első slukkom meg is köhögtet, és az íze sem, a feelingje sem tetszik, szóval vissza is adom a cigit Sebastiannak, és inkább iszok, ahogy javasolta. Sokat. Mindegy, hogy éppen Jack Daniels van a poharamban.
- Már jól vagyok, kösz...- nézek rá krákogva- viszont te alaposan kiestél a szerepedből, mert a két-két szavakat bőven túllépted, úgyhogy légy szíves, igyál te is, de villámgyorsan!
És nem húz fel gatyát, viszont az ajkát úgy simogatja, mintha nem is cigizne, hanem női ajkat csókolt volna az előbb.. Miért tűnik ez most annyira erotikusnak? Hehehe, megfertőzött a film!
Az egyik jelenetnél provokál, én meg nagyon bátornak érzem magam, és feldobom neki a labdát. Mégegyszer visszatekeri a filmet és megnézzük újra a jelenetet, hát, nem sokat beszélnek benne, az biztos.
- Na, akkor gyere, angyalom. Bár kéne rád egy bugyi is... - vakarászom a fejem- Sajna, ilyesmit nem tartok itthon. De gatya kell, tudod, ez olyan, mint az előbb a villantós jelenetnél a "ruha"...
Feltápászkodom. Nézem, hogy tudom majd megoldani, hogy dobáljam faltól-falig, ez a szoba nem éppen erre lett kitalálva, de majd megoldom máshogy. És kanapé sincs, bár a behatolás kihagyható, azt mondta...Hehehe...
Nyújtom felé a kezem, másszon ő is, ha ma még el akarja ezt játszani.
- Na, akkor ez az ajtó a bejárati... Ki kell mennünk, hogy be tudjunk jönni...- magyarázom türelmesen, bár kissé inogva.

Örülök, hogy nem skatulyázta be a kapcsolatunkba, hogy a színészkedés csak az én dolgom lehet. Egész jól csinálja, bár a hangját alig változtatja el, a szándék átjön, hogy játékra kész. Még a takarítónőm is lenne, ugyan szerény kelléktárral, inkább csak egy köténykében végezné a munkát, és nem a portörlés a lényege, hisz a pucérsága egyértelmű merénylet ellenem. Még mindig csábít a drága.
Kipróbálom a cigit. Elsőre azt mondom, nem fogok rászokni, de az is biztos, sok láncdohányos kezdte így. Nos, nem célom rászokni, leszögezem, szóval ne tessék erőltetni! A piát nem kell, az csúszik magától, több is, mint kéne, akár a víz, úgy siklik a torkomon, s csak utána érzem a forróságot, ahogy elönt... Ah..., minő kellemes bizsergés! Bizonytalanabb vagyok már az egyensúlyom megtartásában, amikor egy jelenetet kell eljátszani, de nem félek belemenni, mert kivételesen Sebastian a nő, én meg egy vad "macsó" leszek...
- Körülményes? Hol kellene kezdenem? Amikor leszaggatom rólad a gatyát?- vonom fel a szemöldököm. Ennek a jelenetnek felépítettnek kell lennie, így van értelme, izgalma. Látszólag ugyanis szó sincs vágyról, amikor hazaérnek (talán a nő lakására), az egész spontán, vad és meglehetősen rövid, bár  valószínűleg az aktus hossza fordított arányban áll az elemi ösztönök nagyságával, ugye...
- Te mész be elsőként, te vagy a nő....- engedem magam elé, és ÉN csukom az ajtót, hanyagul. S már ragadom is meg Sebastiant, döntöm a falnak, szuszogok a képébe (te jó ég, a visszacsapodó lehelletem alkohol-tartalmától is simán be tudnék rúgni), egyik kezemmel a kezeit felszorítom a falhoz (a feje fölé), a másik kezem az oldalát pásztázza, tenyeremmel felkúszok a mellkasára, ami -természetesen- lapos, de úgy teszek, mintha ennél izgalmasabb élményben sosem lett volna részem, és közben nekiesek csókolni is, ahogy a nyomozótól láttam. Aztán úgy teszek, mintha gondolkodnék, akarnám-e folytatni, de kétség nem fér hozzá, a -minta szerint- akarom, és benyúlok Sebastian ( a nő) ruhája alá, miközben ágyékomat a combjának feszítem. Tombol a vérem, és nem tudom, az alkohol dolgozik-e bennem, vagy valóban begerjedek, ha folytatom, de erre csak egy válasz létezik: meg kell tudni.
Ócska a póló, nem gáz, ha szakad, fel is szakítom alulról felfelé, de a vállairól nem dúrom le. Nem létező melleit nem tudom gyömöszölni, így lépek egyet, és megfordítanám, de abban a pillanatban az egyensúlyom is elvesztem, és az ajtófélfa helyett ágynak esünk. Biztos puhább. Ahogy nagykanálként nyalábolom át a kisebbet, már elnevetem magam. Kicsit ráharaptam a nyelvemre, de nem vészes, nem fáj, csak érzem a sós ízt a számban. Megszívom, és a fejem Sebastian hajába fúrom, kezemmel szorosan ölelem továbbra is magamhoz, de már szívből nevetek. Kimaradt vagy 20 másodpercnyi tapi, de a feeleng megvolt, és már tudom a választ a kérdésemre.
- Ú, bocs, talán többet ittam, mint a pasas a filmben...
Lesimítom a szakadt pólót a válláról, és meztelen bőrére nyomok egy puszit, aztán visszadugom a fejem az illatos hajába. Egy pillanatra elképzelem, hogy tényleg a szerelmem, és aludhatnék vele mindig így. Ettől megint furcsán bús-boldog leszek, aztán elengedem, kicsit megpaskolom a seggét.
- Na, most ennyire voltam képes, csillagom. Sajna, erősen alkohol befolyásoltság alatt állok. Azaz... fekszek, mert állni nem tudok... Hehehe.
Elnyúlok. Szétfolynak a tagjaim, kontrollálni sem tudom őket, olyan nehezek. És forog a szoba. Ha becsukom a szemem, még rosszabb, úgyhogy kinézem az egyik mennyezeti sarkot, de az nem akar megállni, csak forog-forog...
- Hú, de eszelős...- mantyogom magamnak. Még sosem szédültem ennyire.

- Szeretném, de nyafogsz, mint egy kislány...- morcogok én is nevetgélve, a fene sem akar haragot (és ügyet) csinálni egy hülyeségből, de hát ha valamit meg kell formázni, akkor én a maximumra törekszem.
Nem megy túl jól. Azaz addig egészen (azaz túlzottan is) jól, amíg nekifeszítem a falnak, és talán azért is olyan hiteles, mert -ha nem is szándékosan- de valóban a falhoz préselem, hisz általa magamat is megtartom.
Hogy ő is olyan jó színész-e, vagy csakugyan én hoztam ki belőle azokat a pillantásokat, valószínűleg sosem fogom megtudni, mert ha megkérdezném, elrontanám a jelenetet, viszont most szájon csókolom, és letépem róla a felsőt. A fordulásnál veszítem el az egyensúlyom, dölünk el, rontva a jelenet hosszát és tartalmát, de talán Sebastian sem bánja. Hogy fekve ölelm magamhoz talán még izgalmasabb, mintha állva csinálnám. Őrülten vágyom erre az érzésre, amit az ölelés és a csók okoz, és a fantáziám most szabadon szárnyal, túllép azon, hogy mindketten férfiak vagyunk.
Némiképpen sós vér ízével a számban, mintha éppen forgó hintáról szálltam volna le fekszem az ágyon, elnyúlva, tehetetlenül, bámulva a "mozgó" plafont, amikor Sebastian képe kúszik be a látóterembe. Az előbb mintha kuncogott volna, de már nem emlékszem, én mondtam-e valami vicceset. Akartam...
- Ja, igen, az előbb...- mondanám, hogy egyszerre ittam ki a pohár tartalmát, amikor köhécseltem a cigi után, és az nem volt valami okos ötlet, de az ujjait a szájamra teszi, talán, hogy fogjam már be, és aztán megsimít, oldalra fordítja a fejem. Bennem reked a szó.
- Ah- nyögök egyet, ahogy forró lélegzetét és nedves ajkait (nyelvét) a nyakamban megérzem. Visszaszorítanám a levegőt, de nem megy, sőt, úgy érzem, egyre kevesebb van belőle, egyre inkább veszem gyorsabban, kapkodva. Mintha parazsat nyeltem volna... az egész testem lángol, olyan forrónak érzem magam, mintha láz emésztene. Zsibbadok. Nem mozdulnak a tagjaim, csak egy, a legrövidebb, az rángatózik furcsán és követelőzve, dédelgesse őt is valaki. Ráfognék, de Sebastian keze útban van. Ugyan csak az oldalam simogatja, a kezétől nem férek magamhoz. Erőtlenül simítom meg a kezét, fordítom felé a fejem. Nem érdekel, hogy pasiból van, a csókját akarom. Szükségem van rá... A tekintetem kétségbeesett és kérlelő, az ajkam nedves, felé nyújtom.