Go Home... @ Elle & Dommy

Rohadék szar világban élünk. Ahol a haverok simán otthagynak egy buliban, mert túl részegek, hogy eszükbe jusson a háttér szereplő. A rohadt anyjukat. A legnagyobb baki az egészben, hogy 15 perce hívtak, miszerint ők még ott vannak, én hol a retekben járok? Szivacs, de így jártam. Nem megyek már vissza, mert olyan dühös vagyok, majd felrobbanok. Összevesztem egy buta kis csajjal, aki kinevetett, már nem emlékszem miért.... Pedig nem is vagyok részeg, nem is ittam csak egy sört, na jó kettőt, abból az egyik almás volt, az meg nem is számít sörnek.
Idegesen csapkodom a bokrokat a mankómmal, amire már nem is sok szükségem van, de magabiztosságból hordom,
erőt ad, ha bizonytalan lennék.. mindig van támaszom. Pedig most is a kedvem lenne földhöz vágni.
Anyámat kéne felhívni, hogy jöjjön értem. Milyen vicces lenne, anyucikám, ugyan gyere már értem... hátbaszki milyen menő lehetne már. Felsírok kínomba, ezen a szaros úton sem jön neki. Baktatok az éjszaka elején, mennyi az idő? 9 óra? Úristen, nem vagyok ám antiszociális, hogy egy buliból 9- kor megpattanok, ami még el sem kezdődött igazán... Remek, mint egy 30 éves, tudok ám bulizni rendesen.... De a kis csajok úgy másztak, mint megannyi pióca. Látszik, hogy vége a nyárnak és még egy utolsó utánit akarnak bulizni, hogy ez is egy sztori legyen majd a hideg téli napokra. Olyan tipikus, hogy a gyomrom felfordul tőle. Nem szeretek vad lenni és mert el van tűrve a kurva lábam, tökre vigasztalgatnak. Miért? Mi?
Dühösen a lábamra csapok a mankóval, na nem akkorát, hogy fájjon igazán, de már nagyon unom. Minden nadrágom tönkre vágja, mert anyám rendre vagdossa le a lábukat, hogy betűrhesse a gipszbe és ne fázzak, de ne is lebegjen a szára. Nagggyon szexi. Alig várom, hogy valami csaj kihámozzon belőle.. Alicia óta semmi ígéretes nem tűnt fel a piacon. A görényes csaj, full bolond volt, a másik meg eltűnik, mint cigarettafüst a szürkületben, ennyit róluk.
Nem. nem vagyok csalódott csak amiatt, hogy most egyedül baktatok hazafelé, amiről azt sem tudom merre van, de mit számít? Semmit. Nem igaz?
Úúú, azt is megverem, aki kitalálta, hogy jöjjünk el.
Ha parás lennék, márpedig nem vagyok az?, akkor még az utat körülvevő fákban lapuló árnyékoktól is félhetnék, de bátor vagyok. A nyakamba húzom a dzsekim, bátor vagyok..... Anyukáááám!

Nem tudok magammal mit kezdeni otthon, de senki nem akar velem ma este bulizni menni, így úgy határozok, hogy egyedül megyek. Semmi különösebbre nem készülök, semmi kihívót nem akarok magamra aggatni, de azért persze sikerül. Rövid, csipkével díszített sortot, laza, kicsit átlátszó fehér pólót húzok, aminek ejtett a válla, így a vállam kivillan, de a póló ujja a könyökömig leér. Csinos kis dekoltázst csinál, de azért nincs könyékig kivágva. Laza kontyba fogom a hajam, a rövidebb tincsek hamar kiszabadulnak, de ez is volt a cél. A sminkem már reggel óta csak az estére vár, gondos tusvonallal emeltem ki a szemem és óriási szempillákat varázsoltam magamnak. Semmi extra, csak a szokásos. Benyitok a cipős szobába, a megfelelő lábbelit keresem, eredetileg valami sportos csizmát akartam, de amikor meglátom az egyik tűsarkúmat, nincs min tovább gondolkodni.
Taxit fogok, és az egyik kedves helyemre vitetem magam, ahol jóban vagyok a pultos lányokkal. Nem tervezek inni, legalábbis nem sokat, istenigazából pasizni sem feltétlenül vágyom, csak embereket akarok magam körül, esetleg táncolni egyet-kettőt, aztán hazamenni, kellemesen bebódulva, de nem részegen. A hely már dübörög, vannak is elegen, van, aki már most segg részeg, de nem igazán erre számítottam. A pulthoz ülök, és csacsogok a lánnyal, aki ma műszakban van, közben Cosmo-t kortyolgatok, és próbálom figyelmen kívül hagyni a hülyébbnél idegesítőbb beszólásokat. Kilenc után nem sokkal megunom, a felhozatalt elnézve nem is lesz ez ma már jobb. Kezdenek felszaporodni az italrendelések, a csajnak sincs már rám annyi ideje, főleg, hogy tudja, nem fogok többet inni. Ott hagyom az italom árát a pulton, intek neki, hogy lelépek és a táskámat a vállamra vetve kifelé igyekszem.
Megcsap a hűvös levegő odakint, előhúzok egy szál cigit, meggyújtom, ezzel kilőve az esélyét, hogy azonnal taxit fogjak. Nem izgat, lassan kopogva indulok meg a járdán. Talán benézek máshova is, ha valami érdekes szembejön. Mire elérek a sarokig, már nem esik jól a cigi, és bár majdnem a fele még megvan, inkább elnyomom. A fülem mögé igazítok egy kósza tincset és tovább indulok. Ahogy befordulok a sarkon, rossz érzésem támad. Sötétebb az utca a fák miatt, de attól eltekintve, hogy jobban figyelek, nem akadok ki nagyon. Annál is inkább, mert nem vagyok egyedül. Velem szemben egy srác sétál, vagy inkább sántikál. Gipsz van a lábán, mankó a kezében, és nem tűnik boldognak. Nagyon elvan magában, nem is biztos, hogy észrevett, de nem hiszem, hogy leütne a mankójával, ha leszólítom. Biztos dolgozik bennem a koktél, mert ugye nem pasizni indultam el, de mégis, úgy érzem, nem véletlenül vagyunk mi ketten ugyanabban az utcában, amikor minden normális fiatal ilyenkor kezdi a bulit.
- Helló! – köszönök rá mosolyogva, amikor már elég közel vagyok hozzá. – Buliba vagy buliból?

Isteni lenne megint vezetni, amikor nem azon kell agyalni, hogy jutok haza vagy bárhova, csak kocsiba ülsz és tied a világ. A vezetés amúgy is olyan művészet amit imádok űzni, ez soha nem lesz máshogy. Nem is nagyon lehet és nem is akarom. Azonban azt egyből eldöntöm, hogy én többet nem nézek egyetlen rohadék horrort sem, mert parázok, mint tapsifüles a tepsiben, vagy akkor már mindegy neki? Azt hiszem ez meg nekem mindegy.
A gyér világításnak hála előbb látom meg a csajt, mint hallom. Már messziről le kell vonni pár következtetést. Remélem nem kurva, most nincs kedvem egy szócsatához a szépfiú, tízesért szopok jellegben.
Ahogy egyre közelebb ér, annál jobban remélem, hogy nem olyan csaj, mert bitang jól néz ki, az egyszer biztos, hosszú combú, fogható... úúú, de le kéne tesztelni, vagy nem. Miket is nem gondolok? Lépteim azonnal daliásabbá válnak, már a dzsekimben sem bujkálok. Lehet vámpír, faszom, félre a szaros filmekkel.
Lassan közeledek felé és egyre jobban azt érzem, ez egy kellemes találkozás is lehet, ha csak el nem megyünk egymás mellett. Minta csajok, akit kiszúrsz a mozgólépcsőn, a vonaton, az egész egy pillanat, de a fejedben ezer forgatókönyve készül arról, hogyan KELLETT volna. Végül persze nagyon bánod, hogy elengedted.
Elmormolok egy halk imát, hogy rámköszön, hangja balzsam az éjben, kora estében. dedó van.
- Szia. - részemről le is cövekelek, nehogy tovább menjen egy ilyen préda, vagy vad, vagy maga a vadász? Ezt majd eldönti a sors. Uram add, hogy ne legyen kurva. Rövid sortja folyton odavonzza a tekintetem, csakúgy mint kerek mellei. Jó isten, mik ezek a kihívások? Milyen nőket sorod már utamba a lágy őszi szellő?
- Ciki, de buliból. - vallom be őszintén, minek kamuzzak, nekem lassan lövik a pizsit, de ezt azért nem kötöm csinos kis orrára.
- Te? Magányosan hazafelé? - vagy lehet ő megy buliba? Esetleg bulizhatnánk édes kettesben, aztán közelebbről is megismerném. Ah bakker, utálom, amikor a farkam akar vezényelni és nem az agyam mert az is van, valamelyik bokorban kucorog a vérfarkasok miatt. A vélt farkasok miatt, hogy helyes legyen az agybéli megfogalmazás. Anyám ha látna...

Hát, meg kell mondanom, hogy nem úgy terveztem, ahogy végül is alakulni látszik. Kikészít, hogy az ember lánya nem tud egy normális pasit sem találni. Este 9-kor hogy lehet már mindenki részeg? Na, jó, lehet, hogy az a probléma, hogy én nem vagyok az. Kevés ez az egy koktél, ha még kettőt-hármat ledöntök, talán másképp látom a világot. A pasikat. Ah, innom kellett volna még!
Nem vagyok szívbajos, bárhol végig tudok sétálni határozott léptekkel. Na, jó, nem bárhol, de azért elég sok helyen hajlandó vagyok felszegett fejjel, hosszú léptekkel elközlekedek. De azért azt is meg kell hagyni, hogy egy kihalt, sötét utcán ilyen cuccban azért bennem van a para. Annak ellenére, hogy nem terveztem sok bőrt megvillantani, lássuk be, sikerült. A kis farmersort alig takar valamit, a magas sarkútól még hosszabbnak tűnik a lábam, és hát felül sem vagyok túlöltözve. Ja, végül is csak egy koktélra jöttem el otthonról… Kezdem bánni, hogy eldobtam a cigit, legalább lett volna mibe kapaszkodnom. Mert ugye egy szál cigi biztosan megmentene, nem? Mondjuk, égetni lehet vele… De ez az egész megbánós dolog hamar elillan, amikor kiszúrom a srácot. A gipszével embert lehetne ölni, igaz, ahhoz le kéne csavarni a lábát a helyéről, de ha megáll mankó nélkül, vagy legalább csak eggyel, akkor az még lehet önvédelmi eszköz. Persze csak abban az esetben, ha nem Ő fog leütni engem a mankóval…
Ráköszönök, mosolygok, mert cukinak tűnik. Megáll, amikor visszaköszön, megteszem a maradék kevés távolságot, ami köztünk van, és úgy egy lépésre tőle én is megállok. Figyelem, ahogy küzd saját magával, hogy hova is nézzen, de hát basszus, ha már kiraktam, nem hisztizhetek, hogy ne nézzék! Ciki vagy nem, én is onnan jövök, még ha nem is nevezhető bulinak, hogy ittam egy Cosmo-t és pletykáltam a pultos lánykával.
- Megmondom őszintén, szórakozni indultam, de… - elhúzom a számat, aztán elnevetem magam; végül is csak ideggörcsöt kaptam a sok pöcstől a kocsmában – Már korántsem vagyok magányos, úgy látom. Elee vagyok. – nyújtom a kezem, bár kissé bizonytalanul, mert nem tudom, hogy elengedi-e a mankót.
Na, hát ha már végigmér, legyen kölcsönös! Végigszalad rajta a tekintetem, különös gonddal szemlélem az arcát, iszonyú ismerős valahonnan, de hát elég félhomály van, simán lehet, hogy csak a Csomo dolgozik bennem, meg a fantáziám. Nem bámulom meg nagyon a törött lábát, pontosan tudom, hogy milyen sérültnek lenni, meg még élénken él bennem a Nick ellen elkövetett merényletem. Egy pasi szerintem különben is nehezebben viseli, ha érzékeltetik vele, hogy nem teljes, ha meg a sajnálatom kéne neki, úgyis el fogja panaszolni, hogy milyen szerencsétlen. Addig is, nem teszek mást, mint teljes értékű pasiként kezelem, elvégre az is. Csak szüksége van némi támaszra. Nevezetesen mankóra.

Mert a világ ilyen. A balfékek 9-kor már hazafelé tartanak, főleg, ha azt hiszik, hogy a haverok elhagyták.. én ezt hittem. Most meg ott buliznak, isznak, csajoznak, táncolnak, pörögnek, én meg... egy nehéz bombázóval állok szemben egy sötét utcában és a szívem ezerhatvannal ver. Már nincs is olyan veszett hideg, nem marja le a csontomról a húst.
- Nincs partner? - sors. Nekem sem, akkor lehet együtt kéne egy kicsit huncutkodni, illetve, hogy bulizni. Inni egy italt, meghívhatnám kajálni, bárhova, ahol mellettem feszít egy ilyen nő.
- A magányosak sorsa az egymásra találás. - elnevetem magam, még jobban kihúzom a hátam, hogy lássa, mi most éppen ezt tesszük. Milyen alakja van, azok a combok. Bele kéne harapni, vagy csókolni, vagy őőő, mi?
Elle???
- O' Hara? - a döbbenet a hangomba kúszik, nem tehetek sokat ellene. De....
Aztaszentég! Én ezt a csajt ismerem. A felismerés úgy üt meg, mint egy gyors vonat. Azt hiszem, nem kéne kifejtenem neki, hogy van az éjjeli szekrényem fiókjában egy, na jó kettő, illetve jó, legyünk őszinték, három olyan újság is, amiben szerepel, az egyiken főposzter van róla. Arra már gondolni sem merek, hogy mik történtek, miközben a nyálam csorgattam a képekre, és ránézésre nem sok photoshop van bennük. Basszus.
Lángolni kezd a fülem és érzem, ahogy átforrósodik az arcom. A lapok azért nincsenek összeragadva. Úristen. Kéne kérni egy autogrammot tőle.
- Én... öö.. meghívhatlak egy italra? - máris kész vagyok, most, hogy tudom ki ő. Nem tudom, hogy még fotózik-e? De kár lenne, ha nem. Tök jó, hogy eddig nem voltam zavart, most meg.. már alig bírok megszólalni.
Fúh! Kinek adatik meg, hogy találkozik a csajjal a férfimagazinból egy sötét utcában, amikor magányos és társaságra vágyik.

Egész kellemes fordulatot vesz az este, amikor kiderül, nem is vagyok annyira egyedül a nyomorommal. Ha ciki, akkor már nem egyedül ciki. Hurrá!
- Tettem egy próbát, de szánalmas volt a felhozatal, és nevetségesen alacsony árért próbáltak megvenni, szóval itt vagyok. – széttárom a kezem, mert így volt. Ha gáz, ha nem, néha én is rákényszerülök az egyedüllétre.
- Jó hozzáállás, és hát a nagy számok törvénye alapján… - mosolygok, mert tény és való, hogy tetszik a gondolatmenete. Bemutatkozom neki, nyújtom is a kezem, de mintha kissé zavarba jönne tőle. Vagy inkább tőlem. Meglepődöm, le is ejtem a kezem, mert tudja, ki vagyok. Most meg én jövök zavarba, mert akkor nem vagyok hülye, hogy nekem is ismerős. Vagy… Basszus, lehet, hogy már találkoztunk, csak nem emlékszem? Az nagyon ciki lenne!
- Igen… - most gondosabban nézem meg az arcát, és legszívesebben a homlokomra csapnék: Dominic Tveit, a F1 ifjú üdvöskéje. Nem vagyok egy nagy rajongó, de egy pár éve, a balesete előtt iszonyú zsongás volt körülötte, és az ügynökségnél az egyik fodrász totál oda volt érte, a tükrén volt is egy fotó a dobogón vigyorgó srácról. Valahogy azt hittem, már rendbejött, vagy visszavonult, nem igazán követtem az eseményeket. Az volt az elképzelésem, hogy apuci kicsi fia, akin kiütközött valami tehetség, és biztos voltam benne, hogy egy elviselhetetlen, arrogáns kis seggdugasz. Lám, lám, ilyenek ezek a mocskos előítéletek.
- Bocsi, szörnyű az arcmemóriám… Ismerjük egymást? – tény és való, hogy vannak gondjaim néha azzal, hogy kit honnan ismerek, de általában van velem valaki, aki tud súgni. Ha meg nincs, akkor is kivágom magam valahogy. Na, de most, ebben a különös esetben tuti, hogy nem fogom bevallani neki, hogy kivételesen pontosan tudom, kivel állok szemben.
- Ha nem a Lucky Cloverben akarsz iszogatni, akkor mehetünk. Onnan jövök, és bár csípem azt a helyet, ma nem mennék vissza… - rákacsintok, mert nincs kedvem ugyanazokat a pöcsöket nézni, akiktől már egyszer elmenekültem. És naná, hogy meghívhat egy italra, elvégre mikor lesz még egy lehetőségem ilyen cuki hírességgel nyomulni?

Máris sokkal jobban érzem magam, hogy nem csak nekem ért véget korán az estém, hanem neki is kezd leszállni a köd. Igaz így, hogy egymásba botlottunk talán nem nincs minden veszve, még lehet ebből valami, esetleg egy jó berúgás. Vagy nem tudom, az ilyen csajok szoktak vajon lerészegedni? Felnevetek a panaszán. Izgalmas terület
- Nem érték el az ingerküszöböd? - tudom miről beszél, mert én meg a kis csírák miatt futottam el. Úgy rám másztak a csajok, mintha kötelező lett volna, de sejtem, hogy csak egy plecsni lettem volna, Jaj, a kiscsávó, aki elszállt a McLaren jóvoltából, na az is megvolt. Apámfaszát. Nem leszek bélyeg az albumban.
- Az már biztos, hogy matematikából jók vagyunk. - hallom a nevét, beüt a crack, tudom ki ő. Hogy a francba ne tudnám? Annyi nyálam elfolyt rá, hogy azt hittem szájszárazságot kapok. Lehulló keze után kapnék, ha nem félnék hozzá érni. Lehet akkor eltűnik, vagy felébredek, és cseszhetem az egészet. Még egy álmomba se sikerült meghívni, hogy belekóstolhassak. Bár az íze nem ütött volna át, ebben biztos vagyok. Illatát érezni vélem, apró szikrák pattognak a bőrömön, legalábbis ezt érzem. Azt hiszem tavaly őt kértem karácsonyra, de nem hozta el a jesszuska. Pedig... de kicsomagoltam volna... álmomban. Egy piros masni, jól állna rajta.
Fel sem tűnik, hogy méreget, de nem is baj, amióta nem feszítek a merci köreiben nem nagyon ismernek fel, kripli vagyok. Főleg, hogy már rég nem kéne sérültnek lennem, elvégre május elején szálltam falba, már a gipsznek sem kéne rajtam lennie, de voltam olyan seggfej, hogy túlnyúztam, nem hittem a lassú gyógyulásba, vagy a sors retkes velem. De jövőhéten leveszik és kezdődik a móka..... Annyira vicces lesz, majd sírok sokat.... örömömben.
- Nem, nem hinném. - illetve, hogy én tutira ismerem az ő arcát és annál egy kicsit többet is belőle, de koránt sem eleget. A gyomrom izgatott táncot lejt, mintha megtalálta volna benne valaki, a rég elveszett jojomat.
- Bunkó vagyok, bocsi, de biztos hozzá szoktál már, hogy... letaglózod az embereket. - igyekszem nem a mellével beszélgetni, de baszki, úgy kipakolta, mintha arra várna, hogy valaki megízlelje és nekem folyton visszakúszik a tekintetet. Milyen lehet kézbe venni? Biztos van súlya, ami a tenyerembe préseli... most rajtam a sor, hogy bemutatkozzam, azt hiszem itt tartunk, és nem, még mindig nem a mellinek baszki.
- Dominic.- ennyi elég, nem szeretném, hogy ő is csak egy kirakandó trófeának lásson, bár egy ilyen csajnak biztos tele a fala jobbnál jobb leszúrt jelképekkel. Még lehet majd elő kell szedni a múlta, hogy egyáltalán megigyon velem valamit. Daliásan elhagyom a mankó használatát, ahogy megindulok az úton, amerről ő jött, arra vannak jó nevű piáldák.
- Akkor kihagyjuk, de remélem nem táncolni szeretnél? Abban most nem lennék jó partner, mit szólnál valami csendesebb helyhez? Ahol nem vesznek meg kilóra? - ismerek ilyen helyet és persze nem is messze, igazából oda szerettem volna betérni, hogy anyámat oda invitáljam és még ihassak is valamit. A csapos régi rajongóm, minden alkalommal meghív egy Porterre, ami szerintem Amerika legjobb söre. Még nem ittam finomabbat, az alkohol tartalma sem elenyésző.
- Negyed óra gyalog, nekem lehet 20 perc. - ami nagyon felbosszant, hiszen a sebességhez vagyok szokva. De most ez lehet előny is, hiszen egy ilyen csajjal még gyalogolni is megéri.

Próbálom finoman megfogalmazni, hogy a Cloverben milyen arcokkal futottam össze, jobban mondva kiket hajtottam el, és hogy felmerült bennem a pultnál ülve, hogy talán félreérthetően sikerült felöltöznöm. Túl erősnek érezném, ha megkérdezném, vajon mennyire vagyok kurvás.
- A pofonküszöböt elérték, de eljöttem balhé nélkül. Féltem a kezem, túlságosan nélkülözhetetlen a mindennapjaimban… - és, tényleg! Az életem bármelyik pontján szükségem van a kezemre: rajzolás, lovaglás, vezetés, szex… Öööö, ezt az utolsót lehetne törölni a jegyzőkönyvből?
- Hát, ha csak annyira vagyunk jók benne, mint én, akkor erőteljesen veszélyben vagyunk. – nevetem el magam – De talán van más, amiben esetleg jobbak lehetnénk. – példádul a bulizás, iszogatás, hasonlók. Bármi, amihez nem kell deriválni. Pfuj, már a szó is undorító!
Azt hiszem, egy kicsit mindketten elkalandozunk, ki-ki a maga módján. Láthatóan küzd magával, nem is tudom felróni neki, hiszen van mit nézni. Miközben méregetjük egymást, és nekem leesik, hogy kivel is találkoztam Hollywood egyik elhagyatott és kifejezetten baljóslóan sötét utcáján, telik az idő, és kiderül – mert Ő bevallja – hogy ismerjük egymást.
Félrebillentem a fejem, amikor azt mondja, nem így van. Bár, ha szigorúan vesszük, igaza van, hiszen soha nem találkoztunk, de mindketten tudjuk, hogy ki a másik. Csakhogy ezt az infót egyelőre csak én tudom.
- Ja, hát… Az utóbbi időben már nem szoktak felismerni. – megvonom a vállam, keserű mosoly szalad szét az arcomon. A modellek kérészéletűek; ha abbahagyod, és mondjuk nem világraszóló botránnyal teszed, akkor gyorsan feledésbe merülsz. Nem mintha bánnám, az első hetekben utáltam a rohadék fotósokat, akik próbáltak rólam smink nélküli képeket csinálni, meg úgy beállítani, mintha a meló nélkül már nem is ember lennék, de legalábbis csöves. Köszönöm, remekül megvagyok nélkülük! Talán csak a fotózások hiányoznak, az utazások, a hangulat…
- Hát, akkor helló Dominic! – mosolygok rá, olyan óriásplakátososan. Teljes mértékig pozitív csalódás a srác. Nem tagadom, amikor úgy nézett ki, hogy az évszázad pilótája lesz, fantáziáltam róla, hogy esetleg találkozhatok vele valami rendezvényen, hogy jól mutatnék a boxában, mint Nicole Hamiltonéban, de aztán hamar feladtam ezt az álmomat. Ott hagytam az állást, amin keresztül megismerhettem volna, aztán beleszállt a falba. Úgy tűnt, ha modell maradok, sem jön össze, így meg aztán meg főleg nem. Amúgy is inkább a rally vonz, ott fontosabbnak érzem a pilóta tudását, a F1 már szinte csak a számítógépek harca.
- Benne vagyok. Bár, tulajdonképpen neked nem muszáj táncolnod… - játékos mosoly játszik az ajkamon, mert ha elég alkohol kering a véremben, gondolkodás nélkül táncolok neki egy privátot.
- Én ráérek. – biccentek, hogy oké, indulhatunk – Majd kórusban kopogunk. – teszem még hozzá nevetve, mert talán ez még egy kicsit erős poén volt, de ha mázlim van, elnézi nekem. Ha meg tud magán nevetni, külön jó, mert jóban leszünk.

Elnevetem magam, erősen sejtem, hogy milyen pasikkal lehetett dolga, hiszen egy ilyen nőt ki nem akarna leszólaltatni, csak fél pillanatra is akár.
- Igen? El sem merem képzelni, hogy mire használod a kezed. - a helyzet az, hogy de. Vannak elképzeléseim, nem is kevés, de kifejteni nem merném. Lepillantok hosszú ujjaira és fellángol az arcom, pedig tuti nem arra gondolt, amire én. De nekem is másra kéne gondolnom, hogy ne legyek sekélyes. De valljuk be, ez mellette nem könnyű.
- Lehet neked elég másban jónak lenned, majd én számolgatok. - azonnal bele egyezem mert én matekból király vagyok, nekem minden napom erről szól. Számokról, mennyivel, milyen szögben, hányszor, mennyit pörög, hányat koppan és ezek a felsőbb célok. A Forma 1 tiszta matek.
- Öhm, miben vagy jobb? - nah jó, már kezd elviselhetetlen meleg kezd lenni, pedig semmi olyat nem mond, amit magamra kéne vennem. De mégis teszem, a hangja zúg az éjszakában, finoman simít végig a hátamon és ettől kikészülök. Atyaég, fél perce ismerem és kész.... de mondjuk évek óta nézegetem a képeit. Oh istenem. Fényre kell vinnem, hogy láthassam a szemeit, az ajkát.
Nem tudom hova nézzek rajta, de a felsője átsejlik, a hold és a fél lámpák pont annyit világítanak, ami semmi. Látok, de nem sokat. Nem eleget, korántsem.... A testem felbizsereg, nekem ez a csaj nagyon kéne, ha nem félnék, hogy elbaszok nála bármit is.
- Tényleg? A hírnév mulandó. De a szépség marad. - úúúristen de szar ez a bók volt, menten nyíljon meg a föld alattam és nyeljen el, de azonnal, most! Akkor könnyebb lenne. A gyomromban félelem növekszik, hogy velem tart. Nem akarok beégni, nem akarom, hogy kisfiúnak tartson, hülyének, esetlennek, mamlasznak. Vagány szeretnék lenni, menő.... Ezért kihúzom magam és délcegen lépkedek mellette, amennyire megy. Illata megzavar.
Csak elvigyorodom., ahogy a nevem ejti. Finoman, gördülékenyen, szájából sokkal szebben hangzik, mint valaha, most szeretem a nevem. Máris elhittem.
- Nem jó, akkor mással kell táncolnod. Lehet bárkit lepofozol, és mire oda érek levered a bandát, meg mi lesz a kezeddel? Hiszen szükséged van rá. - a szavak kiszaladnak a számon, meggondolatlanok. Fájnak is, majdnem a számra csapok. Megint sikeresen leszerepelek. Nem akarom kisajátítani, nagyon nem. Csak, mégis kicsit, ma estére. Holnap már a nevemre sem emlékszik amúgy sem.
- Sajnos nem leszek teljes, én majd követő leszek és minden második ritmusra csatlakozom be. - mert a mankó nem koppan, a gipsz meg csak második lépésre, szóval csak szólóban nyomom és utána. Le kéne kicsit maradni, mert megnézhetném a fenekét, de pofátlan lenne, meg amúgy is lesz elég időm rá, remélem. Haladunk a kis kocsma felé, ami tuti tetszeni fog neki, nekem ott ismeretségem van, igaz az is múlandó, mint a hírnév, amiről már szót ejtettünk, de én jövőre megint a csúcson, különben nincs igazság.
A kocsma, amúgy a régi kicsit western stílusát követi, kis boxokkal, , összesen hattal, ennyit bír a hely. Elszórva pár billiárdasztal foglal helyet, igazából emiatt hívtam őt ma ide, hátha benne van egy kis lökdösésben.
Előre megyek, hogy ajtót nyissak, nem az a tipikus füstös lebuj, az emberek kifelé orientálódnak bagózni, idebent másról szól az élet. Magam elé engedem, hogy számára szimpatikus boxba üljön, a kettő szabadból, persze arról szót sem ejtem, hogy mennyi szempár akad meg rajta... Ez a nő most velem van, valameddig, mára és ez pontosan elég is.

Máris igen szimpatikus, mert értékeli a poénomat. És olyan édes, ahogy nevet. Jézusom, mi van velem? A rohadt életbe, hát totál elmentek nekem otthonról! Egy srác, aki édesen nevet? O’Hara, az Isten áldjon meg, kapj már az agyadhoz!
- Ugyan már, tippelj, aztán majd megmondom, eltaláltad-e. – mosolygok, mert ez jó játék. És én imádok játszani. Arról nem is beszélve, hogy kíváncsi vagyok, mit néz ki belőlem, ha már ismer, vagy mi.
- Hát jó, ha te a matekra vágysz… - megvonom a vállam, de a mosolyom nem hervad le az arcomról. Gondolhattam volna, hogy a számok nem az ellenségei, elvégre Forma 1-es pilóta. Nekik meg ugye eléggé érteni kell az ilyesmihez.
- Tulajdonképpen mindenfélében, amihez nem kell számolni… - elnevetem magam, mert hát a számok meg én, nem vagyunk kifejezetten jóban. Nekem annyi elég belőlük, hogy meg tudom mondani, hogy a két ugrás közötti távolságot hány vágtaugrással szelem át. És ennyi, nekem a számok csak ott segítenek, egyébként a világból kiszaladok tőlük.
- Hát, egy darabig, aztán az is megkopik. – megvonom a vállam. Tisztában vagyok vele, hogy az idő nagy ellenség, de majd a negyedik X után elkezdek aggódni. Addig meg élem az életemet, mert felesleges üvegkoporsóba bújni. Nem vagyok én Hófehérke! Több szempontból sem. Na, mindegy.
Elindulunk arra, amerről jöttem, de nem izgulok, mert megbeszéltük, hogy a Clover ma nem lesz többször terítéken. Hallgatom a kifakadását, jót mulatok rajta. Nem esett le neki, hogy mire gondolok, de nem baj, legalább majd meglepődik, ha úgy hozza a sors, hogy két további ital után táncra perdülök. Olyan bunkó soha nem voltam, hogy ha valakivel voltam, mással táncoljak. Na, jó, előfordult, de annak igenis komoly oka volt, és nem az, hogy az illető nem tudott táncolni. Rohadjon meg, nekiállt flörtölni a csajokkal úgy, hogy ott ültem mellette. Még szép, hogy elhúztam táncolni egy helyes darabbal!
- Nyugi, nem fogok mással táncolni, és főleg nem fogok verekedni. Még a végén kivágnának a helyről, akkor meg kivel buliznék? Egyedül az utcán? Az olyan… Olyan, mintha dilis lennék. – simán lehet, hogy eleve az vagyok. Hah, addig jó, amíg ezt nem tudja, lehet, itt helyben ütne le a mankójával…
- Addig jó, mi lenne, ha mindkét lábadon gipsz lenne? – elnevetem magam, de nem azért, mintha olyan vicces lehetőség lenne, csak hogy elvegyem a megjegyzésem élét. Basszus, gondolkodnom kéne, mielőtt kinyitom a számat!
A kocsma szimpatikusnak tűnik, nem is értem, miért nem voltam még itt. Olyan western filmes, vadnyugatos stílus. Vajon itt is van az emeleten bordélyház? Nem, nem hiszem, de hát ki tudja. Lehet, hogy vannak kiadó szobáik… Na, jó, azt hiszem, innom kéne még, mert veszettül kezdek hülye lenni. Az alkohol meg majd eltompítja a fantáziámat. Vagy nem, de ezt sosem tudjuk meg, ha nem iszom egy pohár valamit! Kinyitja nekem az ajtót, végigszalad a tekintetem a helyen. Tetszik, nagyon is, főleg, hogy van biliárdasztal, nem is egy. Úristen, de rég játszottam! Két szabad boksz van még, és én a közelebbit választom. Egyrészt, hogy ne kelljen annyit bicegnie, másrészt mert az éhes tekintetek kereszttüzében konkrétan meztelennek érzem magam. Szóval jó lenne mihamarabb leülni és védeni a seggem.

Zavartan felnevetek, mert nagyon de nagyon sok elképzelésem lenne arról, hogy mire használhatná a kezeit, vagy nekem elég egy is. De mégsem merem kimondani, hogy esetleg simogathatna vele és ha nem nagy baj, akkor engem, de azt hiszem ilyen Kánaán nem jár. Tovább meg nem is merem gondolni.
- Üm, nézzük csak.... - egy pillanatra megállok vele szemben, merészen a keze után nyúlok, hogy a tenyerembe fogjam. Csak azért nem izzad, mert hideg van, de enyhén remeg és ez ciki. Ujjai tűzforrók, szemrevételezem őket és sejtelmesen elmosolyodom.
- Nem jók a fények, majd meg kell még néznem, hogy megmondjam.... mit alkothatsz a kezeiddel. - időt kell nyernem, vagy menten meghalok és ötlettelenségemben még azt sem tudom majd milyen temetést kérjek.
Elengedem a kezét és mellé szegődöm, majd újra elnevetem magam és torkot köszörülök.
- Van olyan pasi, aki a közeledben matekozni szeretne? - mondjuk szívesen rászámolok, ha az ágyamban fekszik, két vállon... bár azt hiszem...nem tudom, olyan merész az ötlet, hogy lángra lobban a fülem tőle. Nagyon szexi lehetek, mint egy elbaszott manó.
Nevetése csengő, vidám, a fülembe issza magát, már ezt is tudom mihez társítani majd. A csaj észbontó, nehéz a közelében épelméjűnek maradni.
Baktatunk a bár felé és már előre örülök, hogy meghívom egy billiárdra, de lehet ez csak addig jó ötlet, míg nem kerül a dákóm a kezébe, márhogy nem az enyém... celeb vagyok, valaki mentsen ki.
- Nem? Ennek örülök, majd nagyon szurkolok, hogy megfeleljek az igényeidnek. - nem zavar ha dilis, ki mondta, hogy ettől nem ő a normális? Mindenki más is lehet dilis ő meg lehet normális és ettől dilis, és hagyjuk is. Ha tudnék gondolkodni a közelében mennyivel jobb is lenne.
- Neeem. Már ez sem lesz sokáig. Jövőhéten leszedik és enyém a világ. - menyit fogok szenvedni?! Majd sírok eleget, amikor megtanulok újra járni vagy nem.
Előre engedem a bárba, mert odabent nincs bunyó, beslisszol az egyik boxba és leülök bele szembe. Remélem elfelejtette, hogy megmutassa a kezét, mert semmi jó nem jutott az eszembe. Úristen, pedig nekem jó a beszélőkém, négydumás vagyok és frappáns, meg sötét mint az éjszaka.
- Mit iszol? Figyelmeztetlek, ha lerészegedsz nem tudom hol laksz, csak azt, hogy én hol. - Még felé is kacsintok, mire leesik, hogy menyire seggfej vagyok. Atyaég.
Ha rám bízza rendelek neki egy extra finom sört, tudom, hogy nem női ital, de ha belekóstol a karamellás italba menten szerelmes lesz, sajnos azt hiszem nem belém.
- Visszatérve, a szépség lehet mulandó, de a személyiség nem kopandó és emiatt lehet valaki győztes az életben. - én a kitartásom miatt vagyok és leszek is az, illetve voltam, de még leszek, mert nem adom alább a dobogó felső fokánál.
- Lökünk párat? - mesei, hogy milyen szava szaladgálnak elő a számból. Ismerősként köszöntöm a zavart az arcomon. Nem, nem úgy gondoltam, most még. Fejemmel az asztalok felé biccentek, nem árt ha lecsap a dákóval, a sajátjával... ha van neki, de remélem nincs.... Mivan?

Tippelni ugyan nem tippel, de gondosan szemügyre veszi a kezemet, az ujjaimat. Alapos vizsgálat után megállapítja, hogy nem tudja megállapítani, de nem akadok fenn ezen a tényen, mert nem ragaszkodom én a hülyüléshez.
- Időd, mint a tenger, nem fogok elszaladni. – mosolygok rá, mert tényleg nem tervezek lelépni. Nem tűnik olyan ijesztően komoly figurának.
- Hát, nézd, a matektanáromnak sikerült… - a többiekről pedig nem tudok nyilatkozni, nem nagyon szoktam arról kérdezgetni a pasikat, hogy melyik tantárgyat kívánják gyakorolni. Általában leragadunk a biológia tanulmányaink csiszolásánál, ápolgatásánál.
Haladunk szépen, kopácsolunk az utcán, és közben felmerül a kérdés, hogy hogyan is bulizok én. Nem hiszem, hogy ma este találnék nála édesebb pasit, és most valahogy jól esik egy ilyen tüneményes sráccal tölteni az időmet. Azt hiszem, ma nem lenne hangulatom a kissé erőszakos izomkolosszusokhoz, akiket ilyen estéimen fel szoktam csípni. Ma nem erre vágyom, és talán itt lenne az ideje, ha kicsit magamra figyelnék, és nem minden este vadidegenekkel összeszűrni a levet. Kezdem magam tényleg ribancnak érezni. Eddig rendben voltam magammal, de az elfuserált randi Josh-sal kicsit felrázott. Nem élhetem le az életemet úgy, hogy egyik pasitól a másikig csapódok. Mondjuk azt sem gondolom, hogy olyan marhára le tudnék horgonyozni valaki mellett, szóval simán lehet, hogy ebből az egészből nem lesz semmi.
- Ha igazán jó akarsz lenni, akkor légy önmagad. Senki sem tökéletes, szóval felesleges elkendőzni a hülyeségeinket. Nekem is van elég, hidd el! – oldalra pillantok, mosolygok, hogy érezze, semmiféle elvárásom nincs. És tényleg nincs. Jó, mondjuk nagyszerű lenne, ha nem erőszakolna meg az utca közepén, bár azt hiszem talán még abban is benne lennék. Ja, mert nem vagyok egy ócska ringyó… Na, mindegy, majd csak elszámolok a lelkiismeretemmel! Életem párja meg remélem, nem kérdezi majd meg, hogy hány pasim volt előtte…
- Ó, akkor most már tulajdonképpen hiába akarnék írni rá valami bíztatót? – lebiggyesztem az ajkam, mert hát erre kell valamit mondani, de mégsem csimpaszkodhatok a nyakába, hogy „úúú, dejóóóó, és akkor majd elviszel vezetniiiiiii????” Nem, egyszerűen kizárt, több okból is. Az egyik, hogy elég régóta gipszben van a lába, tehát gyanítom, hogy némi gyógytorna előtt áll, másrészt nem tudja, hogy tudom, hogy kicsoda Ő valójában.
Belépünk a bárba, és kissé eltátom a számat. Atyaúristen! Milliószor sétáltam már végig ezen az utcán jobbnál rosszabb helyeket keresve, de ide még soha nem jöttem be. Micsoda rohadt egy hiba volt! Nagyon tetszik, a vadnyugati stílussal, a boxokkal és a biliárdasztalokkal. Egyszerűen ez egy fasza hely! Az arcok sem vészesek, akik ide járnak, szóval könnyen lehet, hogy még visszatérek ide. Talán egyszer lóval jövök, csak a poén kedvéért…
- Ú, le akarsz itatni? – nevetem el magam. Ó, ha tudná… Tőlem aztán hazavihet magához, mit bánom én. Szívesen megnézném egy profi pilóta szobáját. – Ebben az esetben rád bízom magam. Te ismered a helyet, te tudod, mit kell kérni, hogy üssön.
Kapok egy korsó sört, és bár nem a kedvencem, még véletlenül sem fogom húzni a számat. Főleg akkor nem, amikor belekortyolok. Isteni karamellás íze van, és már értem, miért jár ide.
- Köszi, ez… Ilyet még nem ittam. – mosolygok rá a korsó felett, mert örülök, hogy tudott nekem újat mutatni. Felszalad a szemöldököm, ahogy meghallom a kérdését, és eltelik egy pár másodperc, mire leesik, hogy mire gondol. Azonnal széles mosoly szalad szét az arcomon.
- Persze, menjünk! – tisztára belelkesülök, azonnal felpattanok, hogy haladjunk, mire várunk még? A korsót viszem magammal, mert ugye azt oda fogom tenni az asztal szélére. A problémám csak az, hogy imádok biliárdozni, de nem tudok. Arról nem is beszélve, hogy idejét sem tudom, mikor játszottam utoljára. Azt hiszem, valami fotózás után volt, mert mintha rémlene egy sorozat, amikor a zöld posztón kellett fetrengenem igen kevés textilben. Na, azt pont nem szerettem.
- Kezdesz, vagy kezdjek? – kérdőn nézek Dominicra, de szerintem sugárzik a fejemről a lelkesedés. Akárhogy is legyen, elveszek egy dákót a falról, és önkéntelenül végigsimítok rajta; egy régi ismerős újra a kezemben. Na, jó, aki félreérti ezt a gondolatmenetet, az nagyon, nagggyon perverz. Oké?

Jó szerivel kinevetem, ahogy a matektanárját említi, amint hallom nem gyakorolt rá túl nagy hatást, mert nem jutottak messzire, eme nemes műfaj elsajátításában
- De... amint hallom ő is csak próbálkozott. - rákacsintok és mégis csak felnevetek, mert nem nagyon osztja a metamatematika szépségeit, de tuti van egy halom dolog, amit maga is számokban mér. Csak mondjuk maga sem tud róla.
- Ohó, dehogynem, elteszem emlékbe, bekereteztem és felakasztom a falra.- ha egyszer ellátja kézjelével is, akkor mindenképpen. De az erősen tény, hogy napokon belül megszabadulok tőle és nincs az a hatalom istené, vagy bárki másé, ami ebben meggátolhatna. És akkor mehetek be az egyetemre jóanyámmal, hogy szemmel tartson és ne kopjon a memóriám. Jó indok, sosem rossz, kár, hogy keresztbe leszarom.... Semmi kedven suliba járni, olyan unalmas, hogy minden egyes nap beledöglök.
Becsúszok vele szembe a boxba, vigyorogva megrázom a fejem.
- Mernélek én leitatni? Mondjuk attól függ, milyen vagy részegen. Jófej, kedélyes? Égető? Táncoló, éneklő, úgy, hogy hangod nincs? - sosem lehet tudni mennyire vállalhatatlan részegen? Simán lehet, hogy a falnak megyek tőle és nagyon nem akarom, hogy részeg legyen, de aztán lehet, hogy kenyérre kenhető és vicces... Majd elválik. Sört rendelek, a kedvencemből és örömmel nyugtázom, hogy neki is ízlik.
Ahogy felvetem a billiárd ötletét, pattan is és mosolyogva indulok utána. Szemrevételezem hátulról és mélyet sóhajtok.
Atyaég, de jó nő....
A korsómat az övével szembe pakolom az asztalra és fogok egy dákot. Még pont elkapom, ahogy a sajátját simogatja. Akkorát nyelek félek, hogy meghallja.
- Öhöm.. mi? Jahogy ja, ahha. - persze, hogy igen, de mi is? Letámasztom a dákóm és nekiállok rendezgetni a golyókat a háromszögben, majd a fehéret a pontra teszem és felemelem a háromszöget, hogy Elee kezdhessen, én meg, közben nem arra gondolok, hogy az ujjai milyen játékot tudnának játszani az én... köhöm... fülemen. Igazából meg nagyon nem arra gondolok.

Matekozni mellettem? Ahhoz minimum melegnek kell lenni, vagy olyan zseniálisan elvetemültnek, mint Sheldon Cooper az Agymenőkből. És ezt most nem azért mondom, mert olyan rohadt nagyra vagyok magammal, de lássuk be, általában felpiszkálom a hangulatot. Mint mondjuk egy jól megválasztott ruhadarabbal, ahogy tettem a jótékonysági bálon is.
- Jó, hát azért két számot még össze tudok szorozni… - mondjuk, ha nem túl nagyok, mert szorozzon össze fejben két háromnál többjegyű számot az, akinek hét anyja van!
- Tényleg? Akkor nem úszol meg egy frappáns Elee féle üzenetet! – elnevetem magam, aztán remek ötletem támad, amihez tartani is fogom magam, ha nem iszom túúúúúl sokat.
- Nem tudom, milyen vagyok, általában nem emlékszem… - nevetek, mert ez nem igaz, nagyon sokat kell innom, hogy elérjem a filmszakadás jelenségét, és abszolút társaság függő, hogy milyen részeg vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy mellette mennyire jönne elő belőlem a vadmacska. A biliárd tuti, hogy ebbe az irányba fogja lökni a személyiségem kifordulását, és az erős sör sem utolsó indok, hogy hamar megpördüljön körülöttem a világ.
Legalább van mibe kapaszkodnom, ha a korábban ledöntött Cosmo és a most kortyolt erős sör meghullámosítaná a tűsarkaimat, amikor a biliárdasztal mellé lépek. Elég stabilan áll, hogy megtartson, én mégis előbb inkább egy dákóban kapaszkodom meg. Elnevetem magam, hogy milyen zavarban van, és nem egészen kapok egyenes választ, mert ez ugye olyan kielégítő volt, mintha semmit sem mondott volna. Mindenesetre a golyókat elrendezi, és átadja nekem a kezdés lehetőségét.
Na, most leszek gondban! A fehér golyó mögé sétálok, annyit tudok, hogy azzal kell szétlőnöm a többit, meg oké, hogy majd választanom kell, hogy csíkos vagy teli, de a technikám, hát elég amatőr… Bal kezemmel a posztóra támaszkodom, ráfektetem a dákot és ráhajolok, hogy becélozzam a fehéret. Kifújom a levegőt, ahogy jobb kezem mozdul és ellököm a szellem golyót a többi felé. Az egyre halkuló koppanások szinte duruzsolnak a fülemben, de persze egy golyó sem közelíti meg a lyukakat.
- Bocsi, nem vagyok egy nagy ász, de a lelkesedésem határtalan. – mondom szabadkozva, mosolyogva, ahogy felegyenesedek, és két kézzel a dákóba kapaszkodva nézek rá.
Dominicon a sor, hogy bemutassa a tudományát, és majd sas szemekkel figyelek, hogy milyen technikával dolgozik, és majd igyekszem fejlődni.

Már csak odabent örömködök, hogy nem úszok meg egy frappáns Elee féle üzenetet. A nagy helyzet az, hogy nem is akarom. Ámen. Mindent, ami Elee, az kell nekem. Még indig nem hiszem el,hogy itt ül velem szemben, a kedvenc söröm kortyolgatja és még ízlik is neki. Milyen finom lehet most az a szép telt ajka. Illetve, hogy csakis a sör miatt. Kínban leszek, már szemmel látható.
- Azt hiszem nem titok, hogy semmit sem akarok megúszni, ami te vagy. - a mondat kiszalad a számon, semmi kontról, de nem szabad így kitárulkozni egy nőnek, mert akkor elesett kisfiúnak lát, ami amúgy is vagyok jelenleg, pedig... na jó, nem tudok nőkkel bánni, a tökeim felszállnak tőlük. Míg simán elvezetek egy bármilyen kocsit vagy pofázok az ellenne, a nők meg.... Pedig légiónyi jó nővel pózoltam már, őket ölelve a pálya szélén. Olyan hostesek vonulnak fel minden egyes versenyen, hogy a szemed fennakad. De az megint más, mert azokkal bármit lehet csak csettinteni kell nekik és ugranak. Nincs hódítás...
Átadom a kezdés jogát, csak, hogy... hiszen nő, és a közelében átmelegszik az arcom, ami kicsit azért fura.
Aztabaszki, milyen nő....
Ráhajol az asztalra és itt van végem. Mire észbe kapok koccannak a golyók, egyet sem pakol el és valahogy nekem egy másfajta pakolás jut eszembe.Mélyet sóhajtva szítom el a tekintetem ívben feszülő testétől, anyám micsoda ragadozó.
- Nem vagy ász? - kérdezem hitetlenkedve, olyan segge van megér egy imát, milyen lehet markolni.
- Én kiosztom ezt a szerepet, szerintem aduász vagy. -merészen rákacsintok, és a fehér golyócska után bicegek, hogy keressek egy megfelelő szöget, ujjaimat az asztalra támasztom, a hüvelykemmel manőverezek, előredőlök és az egyik csíkosat a lyukba küldöm.
- A telivel vagy, innentől tessék nyerni. - most mondhatnám, hogy én sem vagyok ász, de sejti, hogy én sűrűn járok ide, márpedig aki olyan helyre jár ahol asztal van az tud lökni, ennyi. Sőt mivel máshoz sem volt erőm... de ez persze a jövő zenéje, főleg, hogy a testhője elterel, és a látványa meg.... úgy vonz mint darazsat a méz.
- Várj. Tét? A győztes kapjon valamit. - merész lennék csókot kárnék, de lehet az sok egy ilyen nőtől, meg majd beetet valami laza szájra puszival, mint az unokaöcsének szokás.
Ha van sors lesz valami kis kedvesség mára tőle nekem.

Tulajdonképpen kellemesen végigcsevegjük az utat, ami még hátravan a kocsmáig. Odabent aztán szemem, szám elkerekedik, de pár másodperc után sikerül rendeznem a vonásaimat. A következő, ami egy kicsit meglep, és kizökkent a csábító szerepből, az egy szerintem átgondolatlanul kicsúszott mondat. Mert lássuk be, ez egy elég nyílt kijelentése annak, hogy igen szívesen tölt el velem időt. Vagy töltene el még több időt valahol máshol. Azt hiszem, eddig csak kerülgettük a forró kását, de ezzel minden titkolózás és csűrés-csavarás okafogyottá válik. Mondjuk, én még csavargathatom egy kicsit, de nincs szívem bizonytalanságba taszítani. Vagy mégis? Pont most jönne elő belőlem a hideg játékos?
- Hát, most már biztos nem az. – mosolygok rá, végül is most már tényleg elég biztosra tudom, ha eddig nem tudtam volna, hogy szívesen hozna ki többet a mai napból, mint egy kis csevegés, iszogatás, vagy akár biliárdozás. Nincs ezzel semmi gond, elvégre egy egészséges fiatal srác, nem is éppen a gázosabb fajtából, szóval ebből még akármi is lehet.
A zöld posztó számomra olyan, mint a bikának a vörös; verseny van láthatáron, mert minden játék versenyhez vezet. Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy béna vagyok, és hogy valószínűleg sokkal jobb nálam, ha ez amolyan törzshelye. Ja, és hát ne feledkezzünk meg róla, hogy egy profi F1-es pilótával van dolgom, ami egyet jelent azzal, hogy siker orientált és arrogáns, ha versenyről van szó. Kénytelen annak lenni, különben nem lenne sikeres.
Elkezdem a játékot, de azon kívül, hogy rendesen szétszórom a golyókat, semmi nem történik.
- Ó, köszi, igazán rendes tőled. De azt hiszem, kicsit elfogult vagy… - elnevetem magam, mert hát a játékom gagyi, amatőr. Ha nőként aduásznak gondol… Ő tudja, hogy mi az esete, mindenki mást tart a legjobbnak. Széles mosoly szalad szét az arcomon, ahogy rám kacsint, aztán figyelem, hogyan célozza be az egyik csíkos golyót. Lök, és a golyó a lyukban landol. Elismerő ajakbiggyesztést és biccentést kap a gyönyörű mozdulatért. Várom, hogy lökjön még egyet, hiszen még rajta a sor, amíg el nem hibáz egyet.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, nem tudod, kivel kezdtél! – kacér mosolyra húzódik a szám, mert amilyen nehezen veszítek, még akár csalásra is adnám a fejem. No nem nagyon, kézzel nem nyúlok a golyókhoz, de amilyen hatással vagyok rá… Nem lesz nehéz elterelni a figyelmét.
- Tét? Milyen jellegű? – nagyokat pislogva nézek rá, mintha nagyon csodálkoznék, de már azon pörög az agyam, hogy vajon mégis mi olyat tudnék kérni, ami elég kétértelmű ahhoz, hogy beinduljon a fantáziája, de ne legyen elég egyértelmű ahhoz, hogy kibújjon a szög a zsákból. – Mondjuk, aki nyer, azt a másik meghívja egy körre? Vagy, hogy aki nyer, az dönti el, merre tovább? Esetleg valami konkrétabb? Aki veszít az ledob egy ruhadarabot? - elnevetem magam, mert ez az utolsó ajánlat annyira valószínűtlen, mégis elég kacér... Ha nem nyilvános helyen játszanánk, talán még meg is tenném.
Végső soron semmi komolyajánlatot nem tettem, de elég alternatívát felsoroltam, hogy kedvére válasszon, megpörgessem kicsit, hogy mire is gondolhatok, és válasszon egyet, vagy újabbat ajánljon fel. A kívánságos lehetőséget fel sem vetem, Nickkel azt már ellőttük egyszer, és nincs kedvem csak úgy osztogatni a lehetőségeket, hogy akárki csak úgy kívánhasson tőlem akármit is.

Elnevetem magam, hát most mit mondjak? A csaj elég nyitottnak tűnik, nem azt mondom, hogy könnyű vérű lenne vagy bármi, mert nem tudom, hogy milyen, de legalább kedves, mosolygós, veszi a poénokat, nem fapicsa. Nem szeretem, amikor valaki buta, vagy nagyon sokat akar magáról és elfelejt nem bunkó lenne. Ezek a nagy tapasztalásaim.
Ebből a napbólé és vele én nagyon szívesen kihoznék bármit, vagy egy kis akármit, nekem tökéletes, ha kicsit lökünk, már hogy billiárdban, golyókkal, meg dákokkal.... Köhöm
- Tudod, hogy van ez? Egy kis billiárd meg sörözés aztán egy frappáns dolog a gipszemre és teljes az estém. - igyekszem magam kivágni a dologból, mert nem akarok pofátlan lenni, és ajánlatot sem tenni, hiszen ki vagyok én? Csak egy kiszuperált versenyző, de nem sokára újra a csúcson, mert ez a sorsom és mert ezt akarom. Indulnak a nagy utazások, elhagyom az angyalok városát és újra a dobogóra állok.
Figyelem ahogy szétrobbantja golyó együttest és persze nincs olyan mázlija, hogy bármit is bezsákoljon.
A versenyszellem újra éled bennem, máris jobban elememben vagyok. Imádok küzdeni, harcolni, a gázra taposni és száguldania győzelem felé, ettől van energia a testemben, ez éltet, emiatt vagyok az aki.
- Még lehet szerencséd, a kezdőké vagy valami. - magabiztosságom álca csupán, de tetszik, ahogy nevet, az sem baj, ha rajtam teszi. Hangja felkúszik a gerincemen és már nem is merek arra gondolni, milyen lehet, amikor nyög. Biztos, hogy extrém szexi. lelki szemeim előtt megjelenik a kép, ahogy az ölemben lovagol, és felbizsereg az alhasam. Köhöm. bajban leszek. Főleg, ha így hajlong. Anyukám prizniclej, azt a segget... úúú de rá kéne markolni, tuti kemény, de nem lapos, nem egy gerezd fokhagyma... Úristen. Nagyot nyelek, majd kifújom a levegőt. Fúúú basszameg...
Az asztalra hajolok, elrámolok egy csikós golyót, majd egy másikat beállítok a középső lyuk elé. Így kicsit esélyt is adok, de ki is cseszek vele, mert számára az a lyuk innentől tabu, vagy megint én jövök, ha az én golyómmal játszogat. Illetve... átadom a lehetőséget, ha élvezetes a játék. Megveszek.
- Igen? Minden tőled telhetőt? - rátámaszkodom a dákóra és végig mérem. Jó isten, elég ha van és nekem lőttek. Látom a felé kalandozó szempárokat, a csapos mosolyát, alig várta, hogy valami csajjal essek be, de hogy egy 10-ből 15 pontossal, az merész.
Elnevetem magam a felajánlásain. Össze kéne kötni. A győztes, aki én leszek, eldöntöm, hogy folytatás nálunk... mondjuk anyám boldog lesz.... de majd kitalálok valamit, és ott mehet a vetkőzés, na meg az már elég konkrét. Mégis elég bátorság bennem, hogy ezt így odavágjam.
- Tetszik az ötlet, és még a sorrend is. - nyekegem, miközben nekem már megjelent a szemeim előtt kevés ruhában, mint az egyik újságban? Pontosan tudom, hogy a fele PS, de erősen nem érdekel, hiszen a csaj gyönyörű.
Nagyot kortyolok az italomból, majd vissza teszem az asztal szélére és arra tartok ahova ő igyekszik a fehér golyóbis után. Ez a játék nagyon perverz. Folyton összeugrál a gyomrom, ahogy golyók és dákók kerülnek terítékre. Csak segíteni akarok, semmiképen nem a közelében lenni, neeeem.

Széles a mosolyom; imádom, ha meg tudok nevettetni egy srácot, különösen, ha melengeti a mellkasomat, ahogy hallom, és nézem. Szerintem mindenkinek jól esik, ha szórakoztatja a másikat, és nem kergeti az őrületbe a hülyeségeivel. Én mondjuk arra is képes vagyok, szóval ez ma már egy pozitív nap lesz. Legalábbis a vége, történjék bármi, én már nyertem.
- Hát, mit ne mondjak, könnyű téged boldoggá tenni… - vigyorgok, mint valami bolond. Ha neki ennyi kell a teljeséghez, akkor szívesen teljesítem minden kívánságát. Na, meg hát valószínűleg amúgy is, hacsak nem valami elvetemült perverz állat. Akkor inkább sikítva menekülök. Ha még eleget iszom, előbb utóbb úgy is elszólom magam, hogy tudom, kicsoda valójában, mert azt hiszem, ez a sör elég hamar be fog ütni… Erős, finom, csak úgy itatja magát, én pedig nem szívesen mondok neki nemet.
Koccannak a golyók, gurulnak jobbra-balra, de csalódott sóhajjal veszem tudomásul, hogy nem kerültem közelebb a győzelemhez.
- Köszi, hogy megengeded! – nevetek, miközben már lökéshez készülődik, figyelem a mozdulatait, igyekszem tanulni, de tuti van valami trükkje, amit nem szúrtam még ki az életben, mert a kezén nem látok semmi extrát, az ujjai határozottan vezetik a dákót, lökése erős és pontos. Kicsit megszalad a fantáziám, ahogy figyelem, mit művelnek az ujjai, milyen táncot járnak az izmai a bőre alatt. Ajkamba harapok, ahogy másodszorra is végigkísérem a mozdulatsort, egy másik szögből. Az egyetlen hibája a helynek, hogy a biliárdasztalnak nincs külön terme. Felrakhatna a posztóra, neki megengedném, szívesen elpakolnám az összes golyót, akár többet egyszerre is kézzel, hogy legyen helyem… Ah, legszívesebben lekevernék magamnak egy pofont, mégsem teszem, csak virtuálisan, képzeletben, mert még a végén tényleg bolondnak nézne, és cseszhetném a jó kis estémet.
- Amit csak a jó ízlés megenged… - helyeslően bólintok, hogy bizony bizony, én nem vagyok szívbajos, remekül tudok pózolgatni mutatósabbnál szexibb módon, hogy ne legyen olyan pontos a lökése. Érzem a tekinteteket végigsiklani a testemen. Nem idegen számomra az érzés, hogy figyelik minden mozdulatomat, már régen nem zavar. Most mégis kicsit kellemetlenül érint, mert tisztában vagyok vele, hogy ha nyerni akarok, akkor tekergetnem kell magam, akkor viszont nem csak Dominic lesz megzavarva, hanem a kocsmában lévő összes ittas és még józannak nevezhető tesztoszteron bomba fel fog robbanni. Az pedig nem feltétlenül egy életbiztosítás.
Felsorolom az ötleteimet, hogy mivel lehetne jutalmazni a nyertest, és elmarasztalni a vesztest. Még mindig reménykedem benne, hogy le tudom győzni, a nagy kérdés csak az, hogy akarom-e.
- Kis mohó… - mosolyodom el, majd iszom egy igazi férfias kortyot a sörből, nincs értelme finomkodni, és felkészülök a következő lökésemre. Nem lenne ellenemre, ha abban a sorrendben hajtanánk végre az ötleteimet, ahogy felsoroltam, tényleg nem, de nem is fogom odadobni magam, mint egy darab húst. Nem az a típusú pasi, akivel nem találkoznék újra és újra szívesen.
A fehér golyó mögé lépek, a kelleténél kicsit jobban kitolom a fenekem, ahogy ráhajolok az asztalra és mutató ujjammal lefogom a dákot, ami a középső ujjamon fekszik. Észlelem, hogy Ő is ott van, valahol mellettem vagy mögöttem áll, annyira a golyóra koncentrálok, hogy nem igazán működik a perifériás látásom. Szívesen venném, ha segítene, kíváncsi vagyok, hogy milyen érzéseket váltana ki belőlem az érintése. A 4-es pont jó helyen van, egész közel parkol az egyik lyukhoz, csakhogy macerás elérni a fehérrel. Kockáztatnom kell, hogy a falról visszapattanó golyó pont jól lökje meg, és szépen beguruljon a lyukba, ahol a helye van. A magas sarkú nem épp a legoptimálisabb viselet egy ilyen játékhoz, maximum akkor segítene, ha törpe lennék, így csak annyit ér el, hogy kicsit nagyobb terpeszbe állok, mint ami egy ilyen zsúfolt helyen megengedhető lenne ilyen lenge öltözékben. Szemből gyakorlatilag át lehet látni a felsőmön, laza lévén egész mélyen lelóg, megmutatva mindent, amim csak van. Kifújom a levegőt, és meglököm a fehér golyót. Nem mozdulok, csak amikor hallom a koccanást, akkor felegyenesedek és vékony vonallá préselt szájjal figyelem a lila golyó lassú gurulását. Nem mertem nagyon meglökni, féltem, akkor a túl nagy erőtől kipattan a lyuk pereméről, így viszont csigalassúsággal falja a centiket. Épp hogy megáll a lyuk szélén, billeg egy kicsit, de nem esik be. Csalódottan sóhajtok, újabb korty után nyúlok, és ahogy lerakom a korsót, az a drága 4-es úgy dönt, megkegyelmez nekem és a lyukba hullik.
- Öööö… Akkor most én jövök újra, igaz? – nagy szemekkel, széles, könyörgő mosollyal nézek Dominicra, hogy eszébe ne jusson csalást emlegetni, hiszen nem volt szándékos a mozdulat. Csak ösztönös.

Játékosan elnevetem magam, és csak vállat rántok. Mit tegyek? Ha én egyszerűen ilyen könnyű eset vagyok, nagy vitát nem fogunk nyitni. Nem hiszem, hogy lesz harc, ha a meggyőzésemről van szó, vagy ha csak lesz vagy mit tudom én. De neki tényleg nem sokat kéne tennie, hogy boldoggá tegyen engem, és még csak nem is kell egyből szexre gondolni, elég lesz másodkörben. Mindjárt utána. Minek tagadjam, hogy szívesen megsimogatnám minden kis porcikáját? Lehet már attól el tudnék élvezni, ha csak hozzá érek, érhetek. Na persze nem lesz elég a kezéhez... bár kezdetnek.
- Engedékeny alkat vagyok. - már amiben, mert versenyben soha, semmilyen téren. Ha győzni kell, akkor csak arra tudok koncentrálni, egyszerűen nem megy másfelé. Úgy hajt az első hely, mintha ostor lenne a kezében és csapkodná a hátam. Előre! Győzni! Sosem szabad a dobogó második helyével beérni, akkor pont lemaradtál győzelemről. Egyvalaki jobb volt, mint te, és ez olyan luxus, amit én nem engedhetek meg magamnak.
De a mai este más. Lehet nagyobbat kaszálok, egy vereséggel.
Ráhajlok az asztalra és a golyóra koncentrálok, de érzem a tekintetét, ahogy perzseli bőröm. Kiszárad a szám, alig bírom ki, hogy ne nyögjek fel ahogy a dákó kiszalad az ujjaim között és a golyók összekoccannak.
A nő nem csak gyönyörű, de cseles is.
Tudom, hogy direkt éget fel a tekintetével, a tarkómon égnek állnak a szőrszálak.
- A jó ízlést dobd a kukába. - nekem teljesen mindegy. Csaljon, nyerjen, ha kapok belőle valamit. Akarom, egy csókjáért megveszek, tekintetem lesiklik az ajkára, belém szakad a levegő, feljajdul a tüdőm. Istenem, mit tehetne velem ez a csaj??
A korsómhoz kopogok, nyelek egy hatalmas kortyot, a szám sivatagos lett. Megdöglök ettől a csajtól.
- Miattad, érted! - miatta vagyok mohó, mert szerintem ő az a típus, akiből nem elég kevés. belőle minden kell. A sör jótékonyan oldja meg a nyelvem és az sem utolsó, hogy nagyon pozitív a másik, adja alám azt a bizonyos lovat. Ő istenem lehetnék a lova, amit én tudok róla, az alapján lovagol is, mellé kiválóan. Oh megvágtáztatnám, vagy, hogy van ez.
Rádől az asztalra és újra kiszárad a szám, szembe vele beállok az asztaléhoz, leguggolok, hogy lássam a ...... golyókat. Oh bassza meg. Úgy látok a mellei közé, mint a világ legkiválóbb leszállópályájára.
Jesszus Elee!
Azonnal elvesztem a fonalat, ennyit nem fogok tudni inni, hogy észnél maradjak, megörülök. Nehezen szakítom el a tekintetem a melleitől, és a szemébe pislantok, onnan megint az ajkára, majd a melleire és a kezére, ahogy a dákóval játszik. Ujjam az asztal szélére csúsztatom, hogy jelezzem hova lőjön...
Na most kell valamire gondolni, ami eltereli a figyelmem, a gyomrom remegéséről. Az alhasam édes érzéssel ránt össze. Azonnal szerelembe esek és semennyire nem baj, ha ez reggelig tart, vagy addig sem, mert most tobzódom benne. De nem vagyok egy szerelmes alkat, Alicia is porondon van még, amúgy is.....
Le sem követem a golyó mozgását, mert a csaj leköt minden pillanatot. Azt vágom, hogy a golyó megáll a lyuk előtt én komolyan szurkolok, hogy zuhanjon be, had lőjön még egyet és megint, nekem az sem baj, ha egész este ő lök, mondjuk valahol majd átvenném a szerepet.
Felé sétálok közben becsalja a golyót a lyukba és elnevetem magam.
- Cseles!- súgom elé lépve és az asztal felé mutatok, hogy előtte a pálya.
- Esetleg segítsek? - magamtól is megtenném, de akkor már jussunk el oda, hogy kérje, mert ha nem érhetek kicsit hozzá megörülök. Muszáj megérintenem, ha más nem akkor csak a kezét, a bőrét, Őt!

Általában jól elvagyok mindenkivel, megtalálom a hangot, legyen szó bárkiről, mégis meglep, hogy képesek vagyunk ennyire egy hullámhosszon szörfölni. Nem is igazán nehezíti meg a dolgom, mert nem az a kötözködős fajta, bár erősen kétlem, hogy olyan engedékeny lenne, mint ahogy mondja. Persze lehet, hogy amikor éppen nem a gázt nyomja, akkor könnyen enged, majd kiderül…
- Micsoda szerencse! Én meg makacs vagyok, mint egy öszvér… - elnevetem magam én is, mert hát tény és való, hogy görcsösen tudok kapaszkodni a saját nézőpontomba, és még magamat is képes vagyok meggyőzni, hogy igazam van, még akkor is, ha mélyen belül tudom, hogy kamu az egész. De így éltem túl az utóbbi pár évet, és bejött, szóval… Még szerencse, hogy tisztában vagyok a hülyeségemmel!
Figyelemmel kísérem a mozdulatait, minden rezdülését. Tanulok, legalábbis eredetileg az volt a terv, de tekintetem szabadon kalandozik ujjai hegyétől az arcáig; határozott mozdulatok, koncentrációtól izzó tekintet, izmok tánca az állkapcson. Gyönyörű látvány, amitől összeszalad a számban a nyál, miközben sivatagi szárazság kaparja a torkom.
Felszalad a szemöldököm, de a mosolyom szinte szétrepeszti a bőrt az arcomon. Az ilyen megjegyzésekben meg lehet bízni; annyira egyértelműen őszinte, hogy eszemben sincs kételkedni benne, azon agyalni, hogy vajon van-e mögötte hátsó szándék. Tekintete perzsel, ahogy az ajkamra pillant, önkéntelenül megnedvesítem őket. Aztán jóízűen felkacagok, mert egyszerűen nem tudok máshogy reagálni. Aztán rájövök, hogy komolyan gondolja, és befogom a szám. Hajjajjaj, oda kell figyelnem, mert ez a srác olyan tiszta, mint a hó. Semmi csapda, semmi csavar. Az van, amit mond, és kész.
Felmérem a helyzetemet, ami nem túl rózsás, de egy merész vállalással még akár sikerülhet is. Az asztal fölé hajolok, és mérhetetlenül koncentrálok, mégsem kerüli el a figyelmemet, hogy segíteni próbál. Nem látom, csak ahogy mozdul a keze, hogy a megfelelő irányba tereljen, és végül majdnem be is jön. Csalódott vagyok, hogy nem voltam elég határozott. Ha csak egy kicsit jobban meglököm… Az a jó a biliárdban, hogy hiába vagyok makacs, hiába nem tudok veszíteni, ha a golyó nem pottyan be a lyukba, akkor így jártam.
- Én nem… - belekezdek, de hát minek is? Nem megmondtam, hogy csalni fogok? És még szinte kért is, hogy tegyem, hát akkor minek szabadkozni? – Igen az! – elvigyorodom, és tekintetemmel már az asztalt pásztázom. A hetes egész jó helyen van, mondjuk lyukba nem tudnám varázsolni, de a többi meg esélytelen.
- Egy profinak soha nem mondanék nemet! – mosolygok rá, és túl későn esik le, hogy mit mondtam. Az egyetlen esélyem, hogy a biliárdra érti, és akkor még nem derül ki, hogy ismerem az előéletét. – A hetes lenne az áldozat… - mutatok a bordó golyó felé, de ha lát valami másban fantáziát, tőlem bármi lehet a cél. Akkor már úgyis mindegy lesz, mert sokat elárul egy érintés, és az nekünk még nem volt meg, pótlásra szorul, de hát ami késik, az jön, mert ami el sem indult, az késni sem tud… Jesszus, mi lesz itt, mire elfogy a sör?

Az este meglehetősen jól alakul, mert a csaj gyönyörű és humoros, tetszik, hogy könnyedén flörtöl. Imádom a hangját, ahogy nevet, adja alám a lovat. Olyan szexi beledöglök. Csak figyelem minden mozdulatát, beiszom a látványát. Lesz miről elmélkednem. A csaj annyira szexi, hogy pillanatok alatt zúgok teljesen belé. Persze tudom, hogy ennek erősen oka a sör is meg az, hogy nagyon fel vagyok dobva, holnap máshogy látom, de ma tökéletes így.
- Tényleg? Szóljon melletted, hogy gyönyörű vagy. - és akkor lehet makacs is. Biztos megteheti, mert olyan simulékony jellem, hogy lehet dühös, fúria, haragos hiszen az ember ránéz és elönti a forróság, mint engem.
Közben golyók kerülnek a lyukba és tovább iszom az italból, majd jelzem a csaposnak, hogy lassan fogyunk, kapunk újat esetleg?
Nem baj, ha becsípünk, szentül hiszem, hogy én ma egyedül megyek haza és akkor kell a vigasz, hogy elmulasztottam a világ legjobb nőjét.
Elee közben csal és ezen jót nevetek, mert tegye. Jó isten, tegye. Csaljon, cselezzen, tegyen bármit, amit csak szeretne, ha ez boldoggá teszi, ha mosolyog tőle. Olyan mosolya van, amitől összerezzen a gyomrom és az alhasam ficeregni kezd.
Ahogy behajol, pucsít... olyan segge van, hogy folyton érzem a késztetést, hogy rásimítsak, megmarkoljam, magamhoz rántsam, ajkam az ajkára szorítsam, forró lélegzetét beszívjam....
Mi?
- Ahha, szóval beismered, hogy csaló vagy? - elmosolyodom, ahogy kicsit közelebb lépek hozzá. Az illata megcsap, megszédít. Teljesen elveszek a közelében és ez frenetikus. Imádom minden rezdülését, még akkor is, ha reggelig tart.
- Nem vagyok profi, de szívesen átadom a tudásom. - naná, hogy nem vagyok profi, hiszen alig löktem párat, és nem vagyok benne nagyon jó, csak baromi jó a szemem és a reflexeim is tökéletesek, de ezen kívül ennyi.
Megnézem a hetes golyót, sóhajtva hajolok utána az asztalra, nem akarok neki simulni, de kicsit kénytelen vagyok, testhője elveszi az eszem. Mellkasommal a vállának simulok, hogy megnézzem az ő szemszögéből a golyót, ahogy az asztalra hajol.
Atyaég, megveszek.
Csípőm a csípőjéhez ér. Sikoltani lenne kedvem, a gyomromban bugyborékol a láva folyam.
Mellé hajolok, nyaka olyan közel van az arcomhoz, érzem az illatát, melegségét.
Kicsit lejjebb tolom a dákót a kezében.
- Oldalról találd el a fehéret, így....- beigazítom a dákot, csak pár milit arrébb, de nem is nagyon tudok figyelni.
- Mert ha oldalról lövöd meg, arról bepattan..... csak... ha jól látom, de nem garantálom. - mert igazából azt sem tudom, hogy hívnak, lehunyom a szemem, beszívom az illatát, kezem a kezére szalad, az ajkam kiszárad és alig bírok arra koncentrálni, hogy van valaki rajtunk kívül a világon. Akaratlan belehümmögök a fülébe, leheletem végig perzseli a nyakát, én legalábbis így érzem, hagyom, hogy ő lendítse a dákót. Elszakadok tőle, megköszörülöm a torkom, felegyenesedek és figyelem, hogy boldogul. Nekem meg végen van, az egyszer ziher.

Jó hangulatban telik az este, persze rátesz egy lapáttal a sör is, de szerintem nekünk alkoholmentessel is ilyen jól menne.
- Köszönöm! – mosolygok rá, mert édes, hogy ilyeneket mond – Talán csak ezért vagyok elviselhető…
Talán tényleg ez az egyetlen oka, hogy még nem vertek meg soha a pasijaim. Iszonyatosan idegesítő tudok lenni, és a legdurvább, hogy ezzel még tisztában is vagyok. Na, meg persze az is benne van a pakliban, hogy ha kezet emelnek rám, én nem fogok óvatoskodni, és igenis visszaütök. Szerencsére erre még csak egyszer volt szükség, akkor engem is meglepett, hogy sikerült ököllel bevinnem egy ütést, és nem lett semmi bajom. De legalább meglepődött az a kis gyáva féreg, és inkább békén hagyott. Apának meg beadtam valami sztorit, hogy megfejeltem az istállóban az egyik bokszajtót.
Játszunk, még ha elég amatőr is vagyok, azért sikerül becsalnom egy golyót a lyukba, a sör közben erősen fogy, pusztítom rendesen, és kezdem érezni, hogy ha még egy korsót a kezem ügyébe helyeznek, lesz ám baj elég. Csaláshoz folyamodom, még ha nem is szándékosan, de hát kérem, még Ő mondta, hogy tegyem bátran. Akkor? Mi a probléma?
- Soha nem is tagadtam. Sőt, előre szóltam! – kacsintok rá, és kiiszom az utolsó kortyot is. Kicsit nagyobb korty volt, mint amire számítottam, de a nyeléssel ritkán akadnak gondjaim. Grimaszolok egyet, ahogy megérzem az erejét, aztán eljön az ideje, hogy újabb lökéssel próbálkozzam.
- Szeretsz tanítani, vagy ez egy különleges eset? – én is szeretem átadni a tudásomat, csak lenne kinek… De persze, ha mindenkinek szórja az igét, akkor ez semmi extra, tehát nekem sem kéne annyira örülnöm, mint amennyire teszem. Nem is értem, miért, de a szívem meglódul, mint egy erős autó, amin visszaváltanak előzés előtt, és felpörög a motorja. A vérem nyolcezres fordulatszámon pörög, csoda, hogy nem hallani, ahogy visítva száguld körbe testem versenypályáján. Ohó, azt hiszem, a sör, és egy profi autóversenyző elég hozzá, hogy vadabbnál vadabb hasonlatokat eszeljek ki!
Az asztalra hajolok, hogy kezdjek valamit a hetessel, és érzem, ahogy mellém lép, odahajol. Ajkamba harapva igyekszem úgy tenni, mintha nem lenne rám hatással, ahogy teste az enyémnek feszül, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ujjai az enyémekre futnak, igazít a dákón, de nem érdekel, hogy merre, hogy miért, hogy mi történik, csak feszülten próbálom nyugodtan tartani a légzésemet. Hallom, hogy beszél, szavai mégis összefolynak, nem értem, vagyis értem, de nem fogom fel, nem látom az értelmét, hiszen tök mindegy, itt úgysem a játékon van a hangsúly, ez csak alibi, bemelegítés, előjáték, ha úgy tetszik. Elmosolyodom, ahogy a nyakamba sóhajt, tetszik, hogy ilyen hatással vagyok rá, hogy próbálja keretek közé szorítani magát, mégis kimutatja, amit gondol, még ha nem is szándékosan. Persze simán lehet, hogy ez a taktikája: előadja itt a zavarban lévő kisfiút, miközben tök tudatos az egész. Akkor viszont cselesebb, mint bárki, akivel eddig találkoztam, és ez piszkálja a fantáziámat. Oldalra pillantok, ajkam önkéntelenül elnyílik egy kicsit, mikor tudatosul bennem, hogy milyen közel is van hozzám, aztán amikor felegyenesedik, újra a golyókra koncentrálok, és eltalálom a dákóval a fehéret. Figyelem, ahogy a szám nélküli elefántcsont színű golyó nekikoccan a bordónak, odébb tessékeli, közelebb egy lyukhoz, de még mindig nagyon messze van.
- Köszi, azt hiszem, nélküled még ennyit sem javult volna a helyzetem! – én is felegyenesedek, rámosolygok, kicsit beharapom az ajkam, ahogy végigszalad rajta a tekintetem. Érzem, ahogy az alkohol felfelé kúszik a gerincemen, egyenesen a fejembe, és tudom, hogy hamarosan már nem egyszerűen jókedvű leszek, hanem jönnek a vállalhatatlan gondolatok, és nekem minden erőmre szükségem lesz, hogy a részeg Elee mégis elviselhető maradjon. A dákóra támaszkodva kilépek a tűsarkúmból, és a cipőket is felteszem az asztal peremére, ahol a korsók is pihennek, hogy nehogy elhagyjam őket, vagy elessek bennük. Legyenek csak szem előtt.

Bírom amikor egy csaj tudja fogadni a bókot, sajnos a legtöbben képtelenek rá. Vagy nem tudják, hogyan kell lereagálni és ezért nem is teszik, vagy magától értetődőnek veszik és átsiklanak felette. Pedig szerintem egy férfi fegyvere a nyelve, sok értelemben. Bár nekem nem sok tapasztalatom van.. némely téren. Csak mosollyal felelek, hogy ezért lenne elviselhető, biztos van pár rigolyája, de egy olyan nőnek, mint ő lehet is, ha az nem hiszti és kizsákmányolás. Bár engem most kirabolhat, mindenem neki adom, amim csak van, mert az mind neki adható. De cserébe ő is adjon nekem. mindent, még annál is többet. Álomnő, ha jól látom eddig minden értelemben. Kiiszom a söröm és kapjuk a következő kört, nem első sorban, mert minden szempár, ami férfihez tartozik Eleen legel, mintha valami kurva ménes lenne. Hess, mindenkinek. Enyém. Grr. Harapok. Fenyegetően megvillantom a szemem az egyik fickóra, aki annyira les, hogy majd kiesik az agya a szemén, ha lenne neki, de nem sok van. Édes jó anyám szokta volt, hiányolni, igaz belőlem. Most valóban nincs, de nem is hiányzik.
Édes, hogy csal. Istenem, de szép és okos is, nekem ez a csaj kell, nagyon kell.
- Különleges vagy! - minden értelemben. Az eset is az, mert én nagyon nem tudok tanítani, türelmetlen vagyok. Csak vezetésben vagyok jó, de abban kifejezetten. Arra okítanám, de lehet nincs rá szüksége, aztán ki tudja ki okítani kit és mire??? Olyanokat mutathatna nekem, beledöglenék.
Mellé állok, testem az övének feszül, érzem ahogy lüktet a szíve, illata az orromba kúszik. Elveszek a közelében, már azt sem tudom, hogy miről van szó, mit csinálunk tulajdonképpen? Nem merek jobban neki simulni, mert nem szerintem gondban lennénk a dákom miatt. A végén rárántana és azzal próbálná pályára állítania golyóbist. Milyen cinkes lenne már.
Lélegzete szinte perzsel, akkor is, ha semmi köze hozzám, mert előre figyel.
Tekintetem leszalad az ajkára, majdnem felnyögök, ahogy némán elnyílik, jó isten. Ha csak súrolhatnám az ajkammal. De a mesék később kezdődnek, legalábbis a felnőtteké, most még a tündér részét toljuk.
Hátra lépek, mielőtt valami meggondolatlan dolgot teszek, kezem elválásként őrült pillangóként a gerincére röppen, lehet meg sem érzi, olyan lopott az érintés, de nekem felbizsereg tőle mindenem, a hajam szúrni kezdi a fejbőröm.
A lökés technikája tökéletes, csak egy milit csapódna máshol a heteshez....
- Még nyerhetsz, hiszen csaló vagy. - vigyorogva rákacsintok, már a pályát szemlélem, mit is kéne meglőni, két golyóm is jó helyen várakozik, egyet lyukra tettem, egyet pedig fogok, hogy legyen benne küzdő szellem.
Mosolyogva szemlélem ahogy vetkőzik, igaz csak lábról, már félig asztalon fekszem a fehér gömb mögött. Annyira lyukra áll a golyóm, hogy vaktában lököm meg és zsákolom be. Majd tovább lépek és elpakolom a bordó golyóm, harmadszorra hibázok, pedig szemmel láthatóan esélyt adok. Na nem a győzelemre, arra, hogy az asztalra hasaljon, elé lépek, így magasabb vagyok nála.
- Hogy is volt? A győztes kap mindent? - pofátlanul közel lépek, hogy alig legyen köztünk pár centi. erősnek kell lennem, hogy meg ne csókoljam, mert vadító a kipirult arca, élénk bordó ajka, illata.... Milyen lehet az íze....? Minden szempontból érdekel, az ajkának, a bőrének....
- Előleg? - félre sem érthetően pillantok az ajkára, de inamba száll a bátorság és torkot köszörülve ellépek előle. Jesszus, a szívem mindjárt az asztalra ugrik...

Meglepő mértékben pozitív a csalódásom Dominickal kapcsolatban. Valahogy mindig is azt gondoltam, hogy egy elkényeztetett kis mitugrász, egy srác, aki jó dolgában nem tudott mit kitalálni, így apa pénzével bejutott a nagyok közé. Nyilvánvalóan irigykedtem is rá, hiszen az én apám sem áll rosszul, nekem mégis ki lett kötve, hogy előbb tanuljak, utána versenyezhetek. Most pedig szembesülök azzal, hogy a srác, akit ostoba, felfuvalkodott kiskirálynak gondoltam, valójában egy tüneményes fiatal pasi, aki korántsem olyan számító, mint hittem, és aki képes levenni engem, Elenore O’Harát a lábamról, pedig én már sok mindent láttam, és sok mindent tapasztaltam.
Elfogy a sörünk, de hamar kapjuk a következőt, és én nem tudom eldönteni, hogy ez Dominic hírnevének szól-e inkább, vagy az enyémnek. Nem is lényeges, a lényeg, hogy nem fogunk kiszáradni. Az már más kérdés, hogy csúnya vége lesz, ha ugyanolyan gyors ütemben pusztítom a második korsót is, mint az elsőt. Pontosan tudom, mert érzem, hogy sokan bámulnak minket, engem. Jogos, elvégre elég sok csupasz felület van rajtam. Én azonban az ilyesmit már megszoktam, nem is törődöm vele. Sokkal inkább zavarna, ha egyedül lennék, vagy mondjuk egy csaj társasággal, mint így, hogy pasi van az oldalamon. Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, csak így mégis kényelmesebb.
Megvillantok felé egy ezer wattos mosolyt, hogy igazán különleges legyek, ha már annak tart. Ezek szerint nem tanít akárkit, én pedig teljes joggal repeshetek az örömtől. Yippiaye! – folytassa, aki tudja, és legalább akkora Willis rajongó, mint én.
- Mertél volna mást mondani! – nevetek rá, aztán az asztalra hajolok, és ha már segítséget ajánlott fel, akkor felkészülök, de erre nem lehet. Közelsége felpörgeti a szívverésem, megkergeti a véremet, és nehezemre esik a játékra koncentrálni. Fogalmam sincs, az Ő pulzusa hol járhat, mert még ha dörömböl is a szíve a bordáin, akkor sem hallom, úgy lüktet a vér a fülemben. Elengedem a pillantásommal, az asztal felé nézek ismét, de már nem tudom felfogni, hogy a golyók elhelyezkedése mit is jelent, hova is kéne céloznom, csak lökök, ahogy keze a hátamra siklik. Pár másodperc az egész, és mire felegyenesedek, el kell gondolkodnom, hogy ez meg is történt, vagy csak hallucináltam?
- Ó, igen, sajna nem tudok veszíteni… - biggyesztem az ajkam, de a szemem mosolyog, mert ma este még veszítenék is. Kíváncsi vagyok, mit kezdene a győztesnek járó előnyökkel. Figyelem, ahogy egy szakértő könnyedségével pakolja egyik golyót a másik után a lyukakba. Nem érzek irigységet, vagy mardosó versenyszellemet, csak figyelem a mozdulatait, mert egy élmény nézni testközelből. Látni, ahogy összpontosít, ahogy halálpontosan beigazítja a dákót… Ó, jesszus! Inkább iszom még egy kicsit, mert ezekhez a gondolatokhoz még túl józan vagyok.
Elém lép, és most, hogy nincs rajtam a magas sarkú, fel kell pislognom rá. Nem nagyon, mert én sem vagyok alacsony, és Ő sem egy óriás, de pont annyival magasabb nálam, hogy jó legyen. Lehet, hogy maradi vagyok, de szerintem egy pasi legyen magasabb! Közel lép hozzám, és én kissé talán élesebben szívom be a levegőt, mint illene.
- Aha, valahogy így… - jobb kezem felemelkedik, bár magam sem tudom, mit is akarok vele kezdeni. Végül csak a mellkasára fektetem a tenyerem és finoman végigsimítok rajta. Nem tudok nem hozzáérni, egyszerűen akarom, éreznem kell, muszáj, de közben nem tudom elengedni a tekintetét sem. Csak bámulok a szemébe, és aztán hagyom, hogy kezem a testem mellé hulljon. Aztán kacér mosolyra húzom az ajkam, ahogy előleget emleget, de mielőtt meg is adhatnám neki, amit kér, már el is lép. Ó, pedig ha valahol máshol lennénk, olyan előleget kapna, amit örök életében emlegetne! Így csak az ajkamba harapok és egy mély lélegzetvétel erejéig lehunyom a szemem. Koncentrálnom kell, tartani magam, észnél lenni, és lassan haladni. Lassan… Basszus, az nekem nem szokott menni! Most mégis meg kell próbálnom, mert tetszik. Tetszik a nyíltsága, az őszintesége, az egész lénye.
Amikor úgy érzem, már helyreáll a légzésem, az asztalon heverő golyók felé pillantok, de már rég nem látom át, mi a helyzet a posztón. A hetesem jó helyen van, de a fehéret rendesen ellökdöste előlem. Viszont így az 1-es és a 6-os is esélyes az elpakolásra, csak azt kell eldöntenem, hogy melyik irányba induljak. Aztán döntök, elvégre előleget akart: a hatos a célpont, ehhez azonban eléggé hülye szögből kell megközelítenem a fehér golyót. Megkerülöm az asztalt, és óvatosan, nehogy hozzáérjek valamelyik golyóhoz, ráhajolok az asztalra. Most jól jönne a magas sarok, így lábujjhegyre állok, hogy messzebb beérjek, de hogy cifrázzam a jelenetet, bal lábamat fellendítem, sarkam a fenekemhez ér, ahogy a dákó a golyónak csapódik. A hatos begurul a lyukba, én pedig elégedetten állok újra két lábra. Akaratomon kívül, mert hogy ennyire előre egyáltalán nem terveztem, a fehér most ideális helyen van, hogy a hetest végre lyukba tegyem. Egyetlen gyors lökés, és már meg is vagyok. Dominicra vigyorgok, hogy megy ez, mint az ágyba szarás – ahogy a drága nagyi mondta mindig – és nekiállok a harmadik lökésemnek is. A baj csak az, hogy olyan rohadt magabiztos vagyok, hogy már nem azt nézem, hogy melyikek az én golyóim, hanem hogy mit tudok még gyorsan elpakolni. Így esik meg, hogy remekül bezsákolok egy csíkosat…
- Ó, baszki! – hátravetem a fejem, és mélyet sóhajtok, mert hát remek vagyok, tényleg! Inkább a korsó után nyúlok, mint egy jó alkoholista, ha már rágyújtani nem lehet…

Tárgy: Re: Go Home... @ Elle & Dommy Csüt. Nov. 06 2014, 07:58

Itt lenni vele olyan, mint egy elvadult álom, ami kitör a szemeim mögül és valósággá válik, ez már nem is 3D, ez mag a virtuális valóság. A csaj bombázó, és nekem kezd végem lenni, mert a szívem hevesen csapkod. Már nem érdekel ki és mit nyer, bár... ezt azt hiszem nem lehet elhanyagolni, veszteni egy játékban, amiben golyók és dákók játsszák a főszerepet, nem lenne férfihoz illő.
Lassan az sem érdekel, hogy ki nézegeti, mert kezdünk elég sok sört inni ahhoz, hogy elhiggyem, egy ilyen nőnek is kellhetek, pedig ami azt illeti pár csaj már akaszkodott rám, akik elég jól néztek ki, de nekik csak a reflektor kellett, aminek fényében a dobogón álltam.
Figyelmem a nagy közösségről Eleere terelődik, mert a csaj úgy vonz, mint méz a méhet, lehet pont annyira finom is.
- Mernék, ha karnék! - igazából tényleg, hazudni nem szeretek. Mellé elhinni sem tudom, hogy lenne olyan csaj, aki jobban fel tud a húzni, már csak azzal ahogy az asztalra hajol, kiváló belátást nyerek a mellei közé. Pedig csak azért vagyok szemben hogy segítsek hova lőjön, hogy én hova lőnék az nem lehet kérdés. Olyan puhának tűnik a bőre, meg kéne ízlelni, de lehet egyből írnék is egy ódát a melleihez, vagy ahhoz a testrészéhez, ami a fogaim alá kerülne.
Segítségül mellé sétálok, testéhez simulok, apró kis tűszúrások jelzik a bőrömön, hogy ennek nem lesz jó vége, hát vagy pont hogy de. Illata megcsap, mint egy veszett kutyát, halkan felsóhajtok és muszáj eltávolodnom, mielőtt feldobom az asztalra és menten megerőszakolom, ha tiltakozna. Nem hinném, remélem. Nagyot kortyolok az újabb adag italból, mielőtt faszságokat kezdek beszélni.
Közben a csaj olyan lufot lő, öröm nézni, de szerintem oda sem figyelt, kicsit kezd elkalandozni, a gondolattól önelégült mosoly kúszik az ajkamra.
- Tééényleg? Megsúgom a megoldást... ne tedd. - ne veszítsen naná, nem is akarom. Vagy de, még nem tudom. Tudnék-e mit kezdeni a jutalommal? Vele? Na jó, azt tuti tudnék, csak még kell egy kis sör.... Az asztalt szemlélve próbálok helyzeteket teremteni, csakhogy tudom nem itt kéne. Mivel egyre kevesebb a golyó az asztalon fogynak a lehetőségek.
Ha jól számolom nekem még 4 golyóm van, neki pedig 5. De nekem kettő is elég, amik kezdenek nagy galibát okozni.
Összeszedve magam, elé sétálok, felteszem a buta kérdést, de közben az ajkát figyelem, csókjának gondolata felkarcolja az érzéseimet. Hullámokban önt el a forróság, érzem, hogy kezd nagyon melegem lenni. Ujjai puhán érintik a mellkasom, mégis fellobbant mint megannyi égető fáklya. Kedvem lenne a derekára markolni, magamhoz rántani és fulladásig csókolni, hogy az oxigén helyet is adrenalin csöpögjön a tüdőmbe. Látásom leszűkül, csak rá, formásan ívelt szemöldökére, kutató pillantására, telt ajkára..... Ajjjajaj. Futás!
Mielőtt bármi történhetne tovább kopogok a kurva gipsszel, ami annyit elvesz daliás járásomból, hogy menten agyhugykövet kapok.
Azonnal meg is bánom persze, lehet egy csók ellen semmi kifogása nem lenne... nem tudhatom.
A csaj olyan spécin fekszik az asztalra, hogy lefagy a levegő körülöttem, formás hátsója hívogatóan domborodik, hátának íve sok mindent eszembe juttat, nem is figyelem mi történik a pályán, leköt a kilátás. Akkorát nyelek, majdnem eltűnik a nyelvem a gyomromban.
Azt szentségit!
Persze látom, hogy kétszer is lyukra talál, eskü nekem egy is elég lenne, de az nem egyszer, vagy hogy is van ez most?
Alig bírom legyőzni a kísértést, hogy hozzá sétáljak, elforgassam az asztaltól, magamhoz öleljem, feldobjam a fára és dákóra húzzam és nem, itt már nagyon a húsvére gondolok. Kezdek zavarba ejtően kikészülni, erősen kell koncentrálnom, hogy ne égjek be 13 éves tiniként és merevedjek bele a gondolatba.
A kis csacsi elteszi a 13-asom. Tudtam én, hogy haza játszik! Olyan ez mint nekem a sakk. Nagyfater tanított, és sajnos nagyon nem ment, akkor adtam fel, amikor így szólt: "Jól van, jól, de akkor most döntsd el, hogy melyik színnel is játszol" és akkor a parti már tartott vagy fél órája. Sakk, matt. Csakúgy, mint most nekem. Mióta játszunk? Szintén fél órája?
- Cseles vagy, de szólj ha unod és mennél! - persze csak húzom, sejtem, hogy a játék hevében lőtt mellé, de azért lássuk be, jól csinálja. Megint felé sétálok, egyszerűen nem bírom megállni.
- A te söröd is olyan finom, mint az enyém? - mivel ugyanazt issza teljesen egyértelmű, hogy a kérdés nem az italra vonatkozik. A szívem felver, akár egy ventilátor, ahogy felé hajolok és ha hagyja, finoman az ajkára csókolok. Nem tervezek mélyre menően smárolni vele, most még. Csak húzom, ízlelem, keveset adok, sajnos annyit is kapok. Testem sem simul az övének, játszom, veszélyeset. De imádom a veszélyt.

karakterinformáció

» Let's get high! - Dommy & Elee
» Home Sweet Home - 2E
» Szabadság! (Alexandra - Dommy)
» Heavenly Hell -- Elle&Vincent
» Minden kezdet.... Judith&Dommy

Go Home... @ Elle & Dommy

Go Home... @ Elle & Dommy

Similar topics

Similar topics