Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Go Home... @ Elle & Dommy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Hétf. Nov. 10 2014, 21:02

Unalomig ismételt kérdés, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van? Hát most nincs idő ezen agyalni, mert amint elfogy a sörünk, hipp-hopp érkezik a következő korsó. Nem vagyok alkoholista, tényleg nem, mindig tudom, hol a határ, talán csak egyszer vagy kétszer jutottam el a teleportálásig, de az már nagyon régen volt, akkor még kis bakfis voltam. Most mégis sokkal jobban kell figyelnem, mert ma különösen furcsán reagálok az alkoholra. Alapból pörgök, a pia meg csak bontja a gátlásaim amúgy is romos falait.
Döbbenetes, hogy mennyire nem tudom senkihez hasonlítani. Volt dolgom reflektorfényben fürdőző pasikkal, olyanokkal is, akik csak szerettek volna minimum úgy tűnni, mintha fürdőznének a népszerűségben, olyanokkal, akik egyáltalán nem vágytak ilyesmire, olyanokkal, akik nem voltak biztosak abban, hogy mit is akarnak, és olyanokkal is, akik biztosak voltak még abban is, hogy én mit akarok. Nem szeretek skatulyázni, azt sem szeretem, ha engem tesznek fel egy bizonyos polcra, de így azt sem tudom, hogy kéne hozzáállnom. Annyi biztos, hogy élvezem a helyzetet, hogy finoman kerülgetjük egymást, hogy lassan, kissé tétován haladunk, mert szeretek játszani. Valahogy mégsem vagyok biztos az este végkimenetelében, annyira óvatos, annyira bizonytalan, annyira nem tudom hova rakni!
Szavaira nem tudok mit reagálni, csak vigyorgok, mint valami kényszerzubbonyos, és közben feldübörög a szívem. Miért? Hova? Mi van? Mit tud ez a szárnyaszegett kismadár, amitől ennyire érdekes a számomra? Olyan marha sokat nem beszélgetünk, és őrült fanatikus sem vagyok, aki bármit elvisel, csak hogy megkaphassa. Egyszerűen érdekel, és meglepően türelmessé tesz, ami szokatlan, meglepő és mulatságos.
Segítségemre siet a következő lökésemnél, de bár ne tenné, közelsége, apró érintése, illata megzavar, elvesztem a koncentrációt, és a fehér golyó mindent ér, csak golyót nem.
- Nem mondod? Erre még sosem gondoltam! – hatalmas bambi szemekkel nézek rá, de ajkamon játékos mosoly bujkál, mert kezdem azt érezni, hogy többet nyerek, ha a játékot veszni hagyom. Előnyben van, ami várható volt, még meglepő is, hogy nem húzott el jobban, de talán direkt csinálja, hogy kiélezett legyen a meccs, és ne érezzem úgy, jobban járok, ha feladom.
Elém lép, előleget követel, de nem várja meg a választ, ellép inkább, pedig lelki szemeim előtt lepörgetem a jelenetet, hogy hajába túrok, megcsókolom, hogy a füle is kettéálljon tőle, aztán… Aztán az a helyzet, hogy nyilvános helyen vagyunk, és itt a bibi. Kettesben akarok lenni vele, hogy egymásnak eshessünk, hogy magunk mögött hagyjuk a forró kását, amit kerülgetünk és csak mi legyünk. Ugyanakkor akarom, hogy maradjunk, hogy játszunk – a golyókkal is és egymással is – és nem akarom, hogy vége legyen, hogy elmúljon. Elszelel, és én mosolyogva nézek utána, mert valahogy hozzátartozik ehhez az estéhez, hogy rövid pórázon tartjuk saját magunkat.
Jól megy a játék, belejöttem, annyira látom a helyzeteket, hogy simán elfelejtem, hogy nekem a teli golyókkal kéne játszanom. Bummm, bevágok egy csíkosat. Már ellököm a fehéret, mire rájövök, hibáztam, és szerencsétlenségemre csont nélkül pottyan a lyukba az említett csíkos pizsamás.
- Ja, olyat is lehet? – vigyorgok rá, de mosolyom most keserűbb, mert tényleg nem tudok veszíteni, főleg így nem, hogy saját magam alatt vágom a fát, aztán megrázom a fejem: - Nem, még nyerhetek, és én soha nem adom fel!
Az asztalnak támasztom a dákót, és a söröm után nyúlok. Aprót kortyolok belőle, nőieset, nem akarom, hogy hirtelen megüssön az erős pia. Követem a tekintetemmel, ahogy felém indul és megáll előttem, önkéntelenül megfogom a dákót, csak hogy csináljak valamit, mert nem tudom, mire készül. Kérdése teljesen lényegtelen, bal szemöldököm a magasba szalad, mert kegyetlenül gyerekes rávezetésnek lehetek tanúja, de neki ez is jól áll, ettől lesz olyan ellenállhatatlan. Jobb kezem ujjai görcsösen kapaszkodnak a lakozott fába, ahogy felém hajol, ajka puhán érinti az enyémet, bal kezem felszalad a karján, épp hogy megsimítom, de már vége is az egésznek, ennyit kapok, és nincs esélyem bátorítani, mert ugyanolyan gyorsan ér véget, mint az érintése a hátamon korábban. Megnyalom az ajkam, bizsereg a szám, ahol hozzám ért, ujjbegyeim, amikkel én érintettem.
Megköszörülöm a torkom és az asztal felé pillantok: - Asszem te jössz. Kétszer. – bal kezem csatlakozik a jobbomhoz a dákón, abba kapaszkodom, és hálát adok az égnek magamnak, hogy levettem a cipőm. Magas sarkúban már nem tudnék állni, meggyengültek a térdeim egyetlen lágy csókjától. Mit művel velem ez a srác????
Vissza az elejére Go down
Dominic Tveit
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : autóversenyző
Hozzászólások száma : 100

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Kedd. Nov. 11 2014, 16:27

A csaj olyan fura nekem, hogy szavakkal nem tudom kifejezni, sem amit érzek, sem amit gondolok róla. Annyira szexi, hogy belepusztulok a közelségébe, bőrének finom, friss illata megcsap, ahogy neki simulok. Szédületes forróság árad a pórusaiból, kicsit olyan érzésem van a közelében, mint akire ráfújnak hajszárítóval, egyszerűen megcsap a hője. Annyira megtehetné, hogy szóba sem áll egy olyan sráccal, mint én. Láthatóan nem tudja, hogy pilóta vagyok, nem ez imponál neki, hanem én magam. Tudom magamról, hogy nem vagyok magas, jóképű, döglesztő testű vagy olyan dumával rendelkező, amitől a csajoknak leolvad a bugyija. Hülye azért nem vagyok, ahogy a szlogen is említi. Mégis valahogy hatunk.
Persze a sör is üt, de nekem igazából nem az. Hanem Miss O'Hara, ahogy előre hajol az a természetesség, ami körbe veszi, nem művi, nem direkt....Finom, nőies, illatos, ízes és annyira gyönyörű, hogy folyton mosolyognom kell. Ellépek, hogy érvényesülhessen és lazán bezsákolj a golyóm.
Ó, szépségem nem akar egy másik golyót is lyukra tenni?
A sör kezd bátorrá tenni, gondolatban.
- Neked mindent lehet. - és mellé így is gondolom, még a mosolyom is erről mesél. Jó ég, kérje, hogy ugorjak kútba és örömteli halálom lesz. A formái, a lökhárítója.... aaa. Ez a csaj úgy vonz, hogy nem tudok de talán nem is akarok ellenállni.
- Hogyne nyerhetnél, de... megéri? - mert nekem mindent megér. Ha ő a nyeremény és akkor is megkapom ha vesztek, akarom. Őt akarom. Figyelem a mozdulatait, vonását, igéző szemét. Szeretném megérinteni, neki simulni, az ajkára csókolni, végig simítani a nyelvemmel, kezemmel a bőrébe markolni, akarom. Most.
A csaj össze képét láttam, most valahogy mázli, hogy a twitteren nem mertem követni, most tuti tudná, hogy csekkolgatom. A végén azt hinné valami őrült rajongó vagyok, aki el akarja rabolni, gipszel a kurva lábán. De ha egyszer..... Várjunk... remélem plakátom nincs kint róla....Csak a szekrényemben, belül..... egész alakos. Fuck! De azt meg, honnan is látná?
- De tetszik, hogy kitartó vagy. - úgy sétálok felé, hogy még magam sem tudom mit szeretnék, illetve tudom. Máskor simán lesmárolok egy csajt, de most összemorzsolódik a gyomom a félelemtől, hogy elutasít. Pedig... nem úgy néz ki.
A kérdésem extra szar, de kell valami indok. Kapaszkodik a dákóba, de kapaszkodhatna belém is és akkor még nem is dákóról beszélgetünk.
Ajkam finoman érinti az övét, íze azonnal megcsap, noha nem is érzem, olyan pillanatnyi, ujjai felégetik a bőrömet, ahogy megérint. A vérem forrni kezd. Érzem, hogy nem lenne ellene a folytatásnak, mégsem merülök el a csókban, pedig megtehetném, benne lenne. Elvesznék, csókolnám, ölelném, felcsapnám az asztalra és megdöngetném, de.... mégsem erre vágyom. A hangját akarom hallani, ahogy sóhajt, felnyög, miközben ajkam a nyakán kalandozik, fülcimpáját az ajkaim közé venném, a nyakába harapnék. Ezekre vágyom, kényeztetni akarom, összepréselődni, mellkasomon érezni a szíve lüktetését.... na igen, vannak vágyaim.
Zavart vagyok, ellépek előle, a sörömhöz kopogok, nagyot kortyolok, pedig bűn lemosni ajka ízét a számról, de kiszáradtam mint a sivatag.
- Kétszer? - elnevetem magam. Köbe kémlelek az asztalon, nem jók az esélyeim. Nagyon nem.
Koncentrálnom kell, ahogy a fehér gömb mögé sétálok, félig felfekszem az asztalra, ahogy megtámadom a bordó golyómat és persze közöm nincs a lyukhoz, amit kinéztem neki. Már nem figyelek könnyen.
- Ajaj, még tényleg győzhetsz! - direkt sétálok el megint előtte, pedig a másik irányból közelebb lenne a kiszemelt gömböm, de neki akarok simulni egyetlen pillanatra, mutató ujjam végig siklik a karján, amivel a dákót szorongatja. Már lépek is tovább, hogy lökjek, a golyóm a lyukban landol. A fehér golyó vissza pattan elém, pár centit lépek arrébb, hogy útjára indítsak egy újabb üres járatot, pedig nyernem kell, ha beledöglök is, haza akarom vinni. Nem a vágy ég bennem, hogy megdugja, ami kezd problematikus lenni. Én csak... vele akarok lenni. Ennyi.
- Te jössz. Nyűgözz le! - nem kétséges, hogy le is fog, csupán azzal, hogy van.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Pént. Nov. 14 2014, 01:35

Szívem szerint most a hajamat túrva hívnám fel valamelyik barátnőmet, hogy magyarázza már el nekem, hogy mi történik, mert én nem értem. Furcsa, rég nem tapasztalt érzések kavarognak bennem és én igyekszem őket távol tartani magamtól. Mintha egy dobozt próbálnék zárva tartani, amiben tomboló, ugráló, kitörni vágyó valamik vannak, és minden erőmre szükségem van, hogy zárva tartsam a fedelét. Mosolygok, mert nem veheti észre, mennyire össze vagyok zavarodva. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, legalább egyikőnk legyen határozott, nem igaz?
Fogalmam sincs, hogy Ő mit érez, mit gondol, mire vágyik – bár utóbbiról vannak elképzeléseim – de ez nem csoda, hisz azt sem tudom, hogy én hogy vagyok ezzel az egésszel. Annyit tudok, hogy jól esik vele tölteni az estémet, hogy vágyom a közelségére, még csak beszélnünk sem kell, ölni tudnék egy csókjáért, és nagyon de nagyon remélem, hogy nem valami töketlen kis pöcs. De hát nem lehet az, profi autóversenyző, kizárt, hogy elbénázzon egy ilyen lehetőséget. És ha igen? Valahogy azt érzem, hogy akkor sem hagynám faképnél sértetten, ha nem csap falhoz abban a szent pillanatban, hogy kettesben maradunk. Ez már csak abból is kiderül, hogy egy röpke érintése meg tud zavarni annyira, hogy luftot lőjek…
- Tényleg? Mindent? – kaján vigyorra húzom a szám, mert ha mindent szabad, akkor elég komoly elképzeléseim vannak a folytatásról.
- Persze, ha hagysz nyerni… - nevetek, mert kizárt, hogy le tudjam győzni, ha mindent belead – Attól függ, hogy mik a terveid egy esetleges győzelem utánra. – rákacsintok, aztán átadom neki a terepet. Ő jön, és nem is olyan rossz a helyzet, amit teremtettem neki.
Nem tudom, mire vágyom jobban: hogy hazavigyem és mindennemű beszélgetést mellőzve nekiessek, vagy hogy hagyjam, hogy Ő vigyen haza, és rábízzam magam az Ő terveire. Elég határozott csajnak tartom magam, de azzal is tisztában vagyok, hogy vannak pasik, akiket ez riaszt. Az esélyét sem akarom megadni, hogy ezt elcsesszem, hát veszítenem kell. A játékot, természetesen, nem mást.
- Ó, ha tudnád! – emelem égnek a tekintetem, szélesen mosolygok. Nem jellemző rám, hogy könnyen elengedek dolgokat. A céljaimat, amiket kitűzök magam elé, soha nem veszítem szem elől. Maximum apró módosításokat engedek meg magamnak, mint például azt, hogy ma este nem akarok minden áron nyerni. Egyszerűen azért, mert kíváncsi vagyok, mit kezd a helyzettel, egy olyan helyzettel, amit az én értékrendemmel bűn lenne kihagyni.
Felém indul, egyértelműen nem a játék van már a középpontban, szívem hevesen feldübörög, mintha egy egész ménes vágtatna keresztül a testemen, minden porcikámban érzem vérem lüktetését. Mint amikor kihúzatom a Kawát, nyolcezres fordulatszámon, sikítva száguld a vérem, berobban a mellkasomban, mint benzin a motorba érve. Forróság önti el az arcomat, ahogy felém hajol, ajka az enyémhez ér. Nem vad, nem éhes, nem követel, nem birtokol. Nem Nagy Sándor, nem Hannibal, nem Caesar. Puha, tapogatózó, gyengéd, és… rövid. Túl rövid. Ajkam finoman elnyílik, de hiába, ujjaim épp csak simítják a karját, de magamhoz húzni nincs idő. Jön és már megy is, ad is, meg nem is. De igaz, ami igaz, jól csinálja! Felkelti az érdeklődésemet, felkorbácsolja a vágyaimat, és aztán nyugalomra, türelemre int. Ha tudatos, akkor ravaszabb, mint amilyennek valaha is képzelni mertem volna, ha pedig nem az, akkor… Nos, akkor is iszonyatosan kíváncsivá tesz. Miért? Mitől ennyire óvatos? Egy sikeres srác, aki nem mellesleg még tüneményes is. Na, persze pont azért ennyire tüneményes, mert nem ront ajtóstul a hálószobába…
- Legjobb tudomásom szerint… De persze átadhatod a lehetőséget! – elnevetem magam, mert valamivel lepleznem kell, hogy mennyire kibillentett egyetlen röpke csókja. Figyelem, ahogy nyújtózkodva lök. Amennyire meg tudom ítélni, az elképzelés nem rossz, de mintha valami félresiklana, a golyó messze elkerüli a lyukat.
- Az nem győzelem, ha a cél előtt leveszed a lábad a gázról… - Vin Diesel és a Halálos iramban ugrik be, amikor hagyja nyerni Paul Walkert. Én nem szeretek így nyerni. Protekcióval, jóindulatból. Megalázó. Csak mert nő vagyok? Nem korrekt. Abba bele sem gondolok, hogy az ilyen jellegű hasonlatok most igazán vékony jégnek számítanak, mert még nem szóltam róla, hogy tudom, ki Ő valójában.
Újra felém sétál, felragyog az arcom, talán kapok még egy csókot, talán egy kicsit hosszabbat, talán… Ujja könnyed táncot jár a karomon, ahogy elsétál mellettem. Nyúlnék utána, húznám vissza, fordítanám magamhoz, de valamiért mégsem teszem, kezem testem mellé hullik, mielőtt még elérném. Hagyom menni, tovább játszani, csak figyelem, tekintetemmel simítom végig az ajka vonalát, állkapcsának ívét, karját, ahogy a dákót a helyére igazítja, és ahogy ellöki a golyót. Hallom, ahogy a lyukban landol, de nem tudnám megmondani, hogy melyikben.
- Igenis, mester! – vigyorgok rá, és bár könnyedébben is elérném a kívánt helyzetet, fél fenékkel felülök az asztal szélére, és oldalvást nyúlok be az asztalra, de így persze nem tudok olyan pontosan célozni, na meg amúgy sem vagyok valami ász, úgyhogy a kiszemelt golyó a célzott lyuk közelébe sem jut.
Vissza az elejére Go down
Dominic Tveit
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : autóversenyző
Hozzászólások száma : 100

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Vas. Nov. 16 2014, 19:07

Nekem valahol kezd mindegy lenni, hogy mit is játszunk, mert ez már messze nem egy kis lökdöséséről szól, több annál, sokkal több. A csaj olyan szexis, hogy majd beledöglök a közelségébe, annyira vágyom rá. Félelmetes, hogy itt van velem, VELEM! Folyton felé pillantok, hogy el ne fusson,. lássam. Még nem ismerem jó, de azt tudom, hogy baromira bejön.
Csak sokat sejtően mosolygok, hogy lehet neki mindent, vagy ha nem is mindent, akkor nagyon sokfélét, velem.... tehet, amit csak akar. Leszek a szolgáljam, a hű alattvalója. Na jó, ezek némi túlzások, vagy nem? Ki tudja?
Tetszik, hogy nyerni akar, holott ő még elég kezdő én meg egy ideje tolom, de mindettől független mindenre van esélye.
- A győztesnek járó jutalommal hidd el élni fogok. - hogy bátrabb legyek és ezt magam is elhiggyem nagyot kortyolok a sörömből és mellé lökök is párat, haladunk, valamerre. Remélem, hogy egymás felé, nagy léptekkel. Kezdek nagyon becsípni, de messze nem hiszem, hogy erről a sör tehet, erről Ő tehet, senki más. Figyelem a formáit.... Grrrr. Legszívesebben megharapdálnám minden kis porcikáját.
- Nem hiszem, hogy átadom. - nem tudok veszíteni, akkor sem, ha sokkal nagyobb jutalom járna, egyszerűen nincs benne a vérembe, nekem a győzelem az ereimben folyik.
Az apró csók kibillent mindenből, ajkának íze finom, édes, levegő forraló.
Mégis folytatódik a sajátos játék, és már azt sem tudom, hogy hívnak, ki vagyok, mit csinálok és kezd nem is számítani.
- Sosem veszem le a lábam a gázról, míg van előttem ellenfél. - ismerem az idézetet, tudom, hogy filmből van, ki a lószar nem látta a halálos iramban hatezer változatát? Hiszen kocsik vannak benne, noha.... milliónyi lyuk van a sztoriban, de ettől még kocsik....
Ujjaim végig szaladnak a hasán, érzem, hogy feszült kicsit, de megveszek tőle. Annyira szeretnék vele lenni, neki simulni, csókolni, kóstolni, a vágy felrobbantja a bensőm. Egyszerűen nem tehetek róla, hogy nem tudok koncentrálni a játékra, nem és nem megy.
Nem tudok arra figyelni, hogy játszunk, nekem egyszerűen ő kell, már nem érdekelnek a golyók, illetve nem azok, amik a zöld posztón vannak.
Mivel ő jön, hagyom, hogy lökjön, ha akar hatvanszor is. A póz amiben az asztalon ül kicsinál. Olyan szexi....
- Pf! - halkan felnyögök, felé sétálok, még le sem száll az asztalról, amikor finoman a lábai közé lépek, tenyerem végig siklik csupasz combján. Nem tapogatom, finoman érintem, éppen az ujjaim hegyével, dákómat az asztalra csúsztatom, már nem akarok vele semmit kezdeni.
- Mi lenne, ha..... ? - kezem lecövekel a combján, bőre felégeti a tenyerem, másik kezemmel az állára simítok, hüvelykujjam az ajkára siklik.
- Döntetlen? - próbálok egyezkedni, le kell lépnem vele, megpusztulok a vágytól. A szavakat finoman az ajkára lehelem. Tüzel a testem, felég az ajkam annyira akarom, nagyon érintőileg csókolok újra a szájára.
- Lépjünk le! - inkább már könyörgök, mint bármi más, menni akarok, vele. Hozzám, vagy hozzá, akár hozzám is jöhet. Remélem, hogy nem tengerparti luxus villát vár tőlem. A gondolttól hirtelen lefagyok egy pillanatra. Egy ilyen nőt hazavihetek? Be tudom csempészni? lehet olyat? Vele? Basszameg!
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Vas. Nov. 16 2014, 23:54

Ragadozó módjára figyelem minden mozdulatát. Úgy cserkészem, mintha nem tudnám, hogy velem képzeli el az estéjét. Mintha nem velem jött volna ide, mintha még észre sem vett volna. Ajkamat harapdálom, próbálom kordában tartani magam, hiába tudom, hogy együtt hagyjuk majd el a helyet, mert így lesz, mert nem engedem elvenni tőlem, és mert engem ma már nem érdekel senki más.
Mosolya elárulja, hogy hasonlóképpen vélekedünk az este kimeneteléről, és ez tetszik, nagyon tetszik, forralja a vérem és tenyerembe kell vájnom a körmeimet, hogy észnél tartsam magam. Véremet hígítja az alkohol, talán ezért is kergeti egyre őrültebb tempóban körbe-körbe a szívem. Az biztos, hogy nem adom fel. Legalábbis nem látványosan.
- Csalódtam volna, ha mást mondasz… - mosolygok rá, és tekintetem nem ereszti. Figyelem, követem minden mozdulatát, talán attól félek, ha egy pillanatra is félrenézek, eltűnik, lecsapják a kezemről, vagy isten tudja, mi történik.
Felnevetek a válaszán, mert nem is vártam mást, mégiscsak egy versenyzőről van szó. De azért ezt így kijelenteni… Ez kérem, egy Achilles sarok! Az enyém meg a csók. Nagyon sok minden leszűrhető egyetlen csókból, és még sok minden másból, de a csók… Az első tesztek egyike. Ez a csók pedig, habár rövid volt, és keveset kaptam, mégis sokat mesélt. Nem tudok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, és szemmel láthatóan Ő sem. Mégis megpróbáljuk, több-kevesebb sikerrel.
- Akkor sem, ha az ellenfélnek csinos a hátsója? – félrebillentem a fejem, mosolygok, mert egyértelmű, hogy ezzel lehet cukkolni. És én nem leszek rest szívni a vérét, ha veszi a poént. És miért ne venné? Értelmes srácnak tűnik.
Játszik velem, feszegeti a határokat, lassan, de biztosan veszi el az eszem. Megőrjít, dróton rángat, és ez furcsa mód most nem zavar, csak annyira, hogy még jobban érdekeljen.
Nyűgözzem le? Rajtam ne múljék! A lehető legerkölcsösebb módon dobom fel magam az asztal szélére. Már hogy bizonyos kereteken belül, mert ugye eleve olyan kevés ruha van rajtam, amiért más államban már bevinnének közszemérem sértésért, de minimum üzletszerű kéjelgés gyanújával. A lökésem mint a harmatos lepke fing, de már rég nem az a célom, hogy profinak tűnjek. Nem szállok le az asztal széléről, csak magam mellé, az asztalnak támasztom a dákót, és figyelem, ahogy közeledik. Elém lép, keze a combomra fekszik, elakad a lélegzetem. Felbizsereg a bőröm, ahol hozzám ér, perzselő ösvényt hagy maga után. Belekezd valamibe, de nehezemre esik, hogy felfogjam a szavait, lehunyom a szemem, ahogy ujja az ajkamra simít. Kipattannak és nagyra nyílnak a szemeim, ahogy döntetlent ajánl. Nem vagyok az egyezkedős típus, de talán… Igen, még ha csak egy röpke csók is, de képes befolyásolni az eredeti elképzelésemet.
- Oké, csak előbb… - előbb muszáj megtudnom valamit. Nyaka köré fonom a karjaimat, bal kezem ujjai a hajába futnak a tarkóján, és megcsókolom. Nem olyan vadul és nem olyan szenvedélyesen, amennyire szívem szerint tenném, sokkal finomabb vagyok, de tudnom kell, érezni akarom, ahogy ajkaink egymásnak feszülnek, éreznem kell az áramütést, ami végigfut a gerincem mentén, ahogy nyelvünk találkozik. Jobb kezem végigszalad a hátán, combjaim megtámasztják a csípőjét, amikor finoman rámarkolok a fenekére. Igen, olyan, amilyennek képzeltem, ha nem jobb. Vihet, ahova akar!
Elengedem, kezeimmel magam mellett az asztalra támaszkodom, úgy ugrok le, cipőmért nyúlok, belebújok; nincs kedvem belelépni valami szarba kint az utcán.
- Mehetünk! – mosolygok rá, és szentül meg vagyok róla győződve, hogy hozzá megyünk. Valahogy ehhez az estéhez nekem az illik, de persze feltalálom magam, ha mégsem így alakul.
Vissza az elejére Go down
Dominic Tveit
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : autóversenyző
Hozzászólások száma : 100

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Szer. Nov. 19 2014, 21:39

Vannak dolgok, amik változnak és vannak, amik nem. Néha megéri lassítani, ha jó hátsó csattog előttünk, de olyankor az országúton vagyok és nem a versenypályán. Mert ott nincs csinosabb hátsó az enyémnél, ehhez kértség sem fér. Hagyom, hogy mások bámulják az én seggem.
Felnevetek a megjegyzésen, sejtem, hogy most az ő hátsója a téma és valljuk be.. na ezért megéri lassítani. Mindig és minden esetben, mert túl jó a nyeremény, ha az ő. Azt hiszem a játék, már nem klasszikusan arról szól, hogy golyókat pakolászunk lyukakba egy farúddal, hanem egymást húzzuk fel, nem is elaprózva.
Minden pillanatban mellé akarok préselődni, hogy neki simuljak, illata betöltse az orrom, elkapjon a heves szívzörej, vagy lehet ez már sokkal több is annál.
Feltelepszik az asztalra, olyan pózba, amitől leáll a világ forgataga, azt sem látom mit csinál, csak a kicsavart dereka, a mellei, a nyaka vonala, a haja lágy esése az elszabadult tincsekbe, az ajka, ahogy elnyílik, amikor lök.... úúúristen. Eléggé kész vagyok. Nem hiszem, hogy ma fogok tudni mással foglalkozni, mint azzal, hogy milyen szexi a csaj, de nem is nagyon hiszem, hogy akarom. Igazából csak Ő számít. Felé sétálok, a lábai közé lépek, forró tenyerem finoman a combjára siklik. Bőre felizzítja a vérem, olyan erővel hat rám, mint egy úthenger, ami letaglózza az érzelmeim viharát. Neki simulok, lehunyt szeme felhívás keringőre és nekem azonnal kedvem támad táncolni. Veszett leszek, zsibongok test szerte. Ajka feszes az ujjam alatt, puha, hívogató, felkínálkozó és ettől elakad a lélegzetem is.
- Előbb? - van valami annál előbb, hogy lelépjünk és egymással játszogassunk, semmint itt múlatjuk az értékes időt, amit egymással is tölthetnénk. Mennyivel izgalmasabb lenne már. Ujjai a hajamban már mesélnek arról, amit szeretne, engedékenyen az ajkára hajolok, hagyom, hogy vezesse az ismerkedős csókot. Ajka lángol, íze szétfut a számba, ahogy elnyílik az ajka, lehelet átszökik a számba.. nos vannak dolgok, amiket nem kéne lealacsonyítani a szavak szintjére, mert nem lehet kifejezni őket. Puha, édes a csókja, olyan, amitől kiszakad a szívem és a bizsereg a tarkóm. Kezének útja tuti, hogy nyomot hagy a bőrömön, ingen keresztül is, mert olyan érzéki. Ujjaim a bőrébe maródnak, ahogy a combjára szorítok, de muszáj kapaszkodnom, különben menten összeesek.
Ahogy a hátsómra markol belemosolygok a csókba. Basszameg! Nem akarok felnyögni, de valljuk be elég kihívó mozdulat, jelző, utalgató és nekem tetszik a sztori, amiről mesél.
Hátrébb lépek, hogy lecsússzon az asztalról, míg összeszedi a holmiját én fizetek és azon agyalok, hogyan teleportáljunk haza.
Összekaparom a holminkat, előre engedem a hűvös éjszakába, éljen, hogy nálunk az is 18 fokot jelent.
Neki simulok és áldom a jó sorost, hogy arra grasszál egy taxi. A világ velem van, Murphy bekaphatja és az összes lószar pesszimista hangulat kép is.
Leintem a járművet, ajtót nyitok a lánynak és beülök mellé, persze nem mulasztom el szemrevételezni a mozdulatok, amikkel beszáll. Gyalog is 15 percre lakom, de nem bírok annyit, ez a szent helyzet. Bemondom a címet és már nem is figyelek a sofőrre.
Elee felé fordulok, tenyerem az nyakára siklik, ujjammal megtámasztom az állát, ahogy magam felé fordítom és az este folyamán először fullasztóan megcsókolom. Már nem kezdetleges csók, nem kíváncsi, inkább mohó, éhes. Őrületet jelző.
Mire észbe kapok, már szállhatunk is ki Köszi az öt percet.. és, hogy kukkoltál csóreszkám. Fiezetek és kisegítem a lányt.
- Na most.... - szembe fordulok vele, kezét a kezembe fogva húzom magam után a kapu felé, gipszem halkan kopácsol.
- Nagyon le fogok égni, de anyámékkal lakom, ugyanis a sérülésem ide köt.. szóval.....- a számra harapok, hogy ki se kelljen mondanom, csendben fogom becsempészni a szobámba. De csak mert semmi kedvem magyarázkodni, időt húzni.
Olyan szép, ahogy lépked utána, a gyomrom táncot jár, el sem hiszem, hogy jön, velem, fel a szobámba és ha van isten levetkőztethetem.... Ahhh.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Csüt. Nov. 20 2014, 13:39

Nem vagyok egy sótlan, humorérzéktől mentes valaki, mégis, büszkén mosolygok, amikor ismét sikerül megnevettetnem. Legyezgeti a büszkeségemet, hogy igenis képes vagyok egy ilyen ócska poént úgy elsütni, hogy sikere legyen. Csak pakolok rá még néhány lapáttal a helyzetre, mert valljuk be, hogy a biliárd egy eléggé szexi sport, főleg ha két olyan ember játssza, akik nem annyira közömbösek egymás iránt. Mert hogy én nem vagyok az, az egészen biztos, és szemmel láthatóan neki is vannak elképzelései a folytatást illetően.
Felülök az asztal szélére, eléggé kifacsart pózban sikerül csak elérnem a golyót, de hát azt mondta, nyűgözzem le. És ha nekem magasra teszik a lécet, nem ijedek meg, csak még inkább meg akarom csinálni. És azt hiszem, ezzel nem lőttem mellé. Annál is inkább, mert egyszer csak megjelenik előttem, lábaim közé lép, és egyszerűen kitörli a körülöttem lévő világot egyetlen érintésével. Megszédülök a hirtelen forróságtól, attól, ahogy szívem egy tizedmásodperc alatt ezerszeres erővel kezd el dolgozni, és lehunyom a szemem, hogy visszanyerjem egy kicsit az erőmet. Ujja táncot jár az ajkamon, és nem tudok nem arra gondolni, hogy bár máshogy fedezné föl!
Mielőtt lelépnénk, tudnom kell, hogy mennyire passzolunk. Jó, aláírom, hogy a kémia megvan, de ha nem tudja egy komolyabb csókkal leolvasztani a vezérlésemet, akkor nincs miről beszélnünk. Nem vagyok szívbajos, nem érdekel, hol vagyunk, milyen kihívó pózban ülök az asztalon, semmi nem érdekel – biztosan a két korsónyi sör is rendesen dolgozik bennem. Csak az érdekel, hogy itt áll előttem, izzik köztünk a levegő, lángol a bőröm, ahol hozzám ér, és olyan sötéten ragyog a szeme, amit nem lehet félreérteni. Ujjaim a hajába futnak, és feldübörög a szívem, ahogy veszi a célzást és közelebb hajol. Abban a pillanatban, hogy ajkaink találkoznak, mintha felrobbanna bennem valami; combommal szorosan tartom, mintha attól félnék, elmenekül. Lassan, lágyan csókolom, ez nem az alkalmas hely és nem a megfelelő idő egy igazán kemény, éhes csókra. Még csak ismerkedünk, nem igaz? Kicsit félrebillentem a fejem, mélyítek a csókon, nyelvünk lassú, igéző táncba kezd, és érzem, ahogy ujjai a bőrömbe vájnak. Jobb kezem édes útra indul, hogy leteszteljem, mennyire áll kézre a feneke, de hát nem kell csalódnom. Pontosan tudom, érzem, hogy tetszik neki a gondolat, vagy legalábbis neki is hasonló dolgok jutottak eszébe, mint nekem.
Ellép előlem, helyet csinál, hogy le tudjak csúszni, és újra a saját lábamra tudjak állni, de lássuk be, ez nem is olyan egyszerű. Nehezemre esik, hogy megtartsam magam, mert bármilyen kemény csajnak is tartom magam, egy ilyen ígéretes este, egy ilyen csók igenis meggyengíti a térdeimet. Amíg rendezi a számlát, összeszedem magam, még csak az kéne, hogy kitörjem a bokám ebben a rohadék cipőben. Mit kezdenénk egymással, ha mindketten gipszben virítanánk? Jó, Ő már biztos elég gyakorlott a témában, de én tuti béna lennék.
Taxit int le, ajtót nyit – mi a fene, a lovagiasság még nem halt ki? – és én engedelmesen, jó kislányhoz méltón szállok be. Odébb csúszok, hogy neki is jusson hely, bár azzal is tisztában vagyok, hogy nem marad köztünk pár milliméternél több légüres tér. Bemondja a címet, ha jól emlékszem, nincs is olyan messze, de áldom az eget, hogy nem akart gyalogolni hazáig, tuti nem bírtam volna ki. Egyszerűen akarom, testének minden négyzetcentiméterét fel akarom térképezni így vagy úgy, csókolni akarom, és azt akarom, hogy csókoljon, ahol csak ér, hogy érintésével felperzselje a bőrömet, és… Sosem tudjuk meg, mit akarok még, mert keze a nyakamra fut, és olyan csókot kapok, amitől elakad a lélegzetem. Nem olyan ám ez, mint a filmekben, nem egyszerű egy taxi hátsó ülésén jól mulatni, bőven kisebb a hely, mint az ember a moziban ülve képzeli. Bal kezem a combjára fut, mert kettétörne a gerincem, ha jobban felé fordulnék, és hagyom, hogy mohóságával felkorbácsolja a vágyaimat. Fogalmam sincs, meddig tart a csók, és hogy merrefelé ment az autó, mert arra rebbenünk szét, hogy a sofőr megköszörüli a torkát.
Megcsap a hűvös esti szellő, ahogy kiszállok a kocsiból, elég fülledt volt odabent a levegő – nem is értem miért… A kapu felé húz, de nem tudom megnézni a házat, mert csak Őt nézem, a szemét, próbálok olvasni a tekintetéből, mert mintha valami komoly dologról lenne szó. Mielőtt még nagyon beteg gondolataim támadhatnának, rövidre zárja a dolgot. Szülők. Elmosolyodom, mert ez annyira cuki! De értem én, hát, ha nem lenne gipszben, akkor meg minden hétvégén a világ más pontján lenne, szóval ja, érthető, hogy anyuci rátette a kis mancsát a lábadozás idejére.
- Szóval ne csapjak zajt, értem. – mondom vigyorogva. A kapunál megállok egy pillanatra és kilépek a cipőmből, iszonyú hangos tud lenni egy magas sarkú egy csöndes házban. Ajkamat harapdálva követem, ahogy vezet, mert nem tudom mi olyan rohadt vicces ebben a helyzetben, de küzdök magammal, hogy ne röhögjek fel hangosan. Ez annyira… Nem, nem szabad, csak csendben, néma csendben, nem lehet röhögni, muszáj csöndben maradni!
Vissza az elejére Go down
Dominic Tveit
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : autóversenyző
Hozzászólások száma : 100

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Vas. Nov. 23 2014, 20:40

A billiárd terem megfelelő előjáték volt ahhoz, hogy a taxiban szinte felfalom mohó csókjaimmal, de totál kész vagyok. Mire megérkezünk nekem már majdnem mindegy hol vagyunk, ha lenne elég hely, ha a gipszem nem akadályozna mindenbe.
Kiszállunk, fizetek, a vérem ezerrel lángol, én vagyok a fény az éjszakában csak nem petróleum lámpa formájában, hanem csak úgy életszerűen. Zakatolva dobol a szívem és mindenhol bizsereg a bőröm.
Bevallom, hogy nagyon cinkes de anyámékkal lakom, mondjuk mindketten mély alvók, de nah... sosem lehet tudni. Azt sem hiszem, hogy nagyon zavarná őket fa felhozok egy csajt, csak... mondjuk nem akarok magyarázkodni, ki ő? Honnan ismerem? Balbalbal.
- Hálás lennék... - és persze sokat segítene abban az ügyben, hogy bejussunk a szobám rejtekébe és végre neki ugorhassak.
Elmosolyodok ahogy kilép a cipőjéből és végig vezetem a folyosón, jó, hogy a földszinten lakunk, és a folyosót szőnyeggel bélelték ki. Előkotrom a kulcsom, de a kezét nem engedem el, míg benyitok az ajtón.
- MI ilyen vicces? - súgom, miközben behúzom a lakásba, betolom az ajtót és rászorítok az ujjaira. Sejtem, hogy nagyon nem ehhez van szokva. Kilépek a cipőimből és visszazárom az ajtót. Végig vezetem a tágas, hosszú folyóson, bemutatom neki a WC ajtót, ezt akár még meg is jegyezheti, sosem lehet tudni. Belépünk a nappaliba, melynek berendezése nagyon fiatalos, itt ott beletarkítva a nagymuter életével. Balra van egy kisebb folyosó, annak a végén két szoba, az egyik a háló, a másik pedig a dolgozó szoba. Én jobbra vezetem, szintén egy kis folyosón a szobámba, amit csak azóta birtoklok, hogy eltört a lábam, de már kellemesen belaktam. Előtte ugyanis nem itt laktunk. Sem a tesóimnak sem nekem nincs kiutalt szobánk. De mivel ennek a folyosónak a végén is két szoba van, csak nem leszünk híján.
Benyitok az ajtón és előre engedem. Áldom a sorost, hogy anyám egy kullancs és mindig takarít, különben nem szívesen hoznám ide, én elég trehány alkat vagyok. Felkapcsolok egy álló lámpát és egy lávalámpa is ég az egyik sarokban, az ablakon is beszűrődik némi fény, de nem tervezek nagy lámpát kapcsolni, az nagyon rombolná az illúziót. A falakon plakátok, nem sok, csak 5-6 darab, szebbnél jobb autókról, mindent vezettem, kettő az "enyém", ettől simán nézhet valami F1 buzinak. Jó indítás.
- Kérsz valamit? - elengedem a kezét, hagyom, hogy körbe nézzen, hatalmas tévé, franciaágy, fotel, íróasztal székkel, és fiú dolgok tartoznak a berendezéshez valamit egy ruhás szekrény, de az az egyik falat fogja fel, jóval inkább faljellege van.
A virágok sem az én érdemeim, de ezt szerintem egyből sejti.
El sem hiszem, hogy itt van, annyira nonszensz ez a lány, ahogy áll a sötétkék puha szőnyegen, a testet öltött vágyálom. Olyan szexi alig bírok magammal, de nem akarom letámadni, nagyon nem én lennék az, aki neki ugrik és az ágyra teperi, de lenne kedvem nem mondom. Mégsem teszem, elengedem, hogy körbe nézhessen, noha nem túl személyes, de vannak könyveim, leginkább szépirodalom, vagy horror sztori, egyiket sem olvasom, x-box, játékok, számítógép. Csak fiókot ne húzogasson, akkor nagyon be fogok égni. Mert hát elég magányos vagyok, neki meg elég szexi fotói vannak az újságban szóval jah, ne nyissa ki inkább.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Kedd. Nov. 25 2014, 01:11

A taxiban nekem esik, és ezzel eléggé egyértelművé teszi az amúgy sem kétséges véleményemet a biliárdról: pasival csak akkor játssz, ha akarsz is tőle valamit, különben nagy bajban leszel! Hát, abból, ahogy bánik velem a kocsi hátsó ülésén, nem nézek rossz éjszaka elé.
Kicsengeti azt a pár dollárt, amibe az út került a kocsmától idáig, én pedig átkarolom saját magam, mert azért már ősz van, hol vannak már a fülledt nyári éjszakák! Hűvös szellő simogatja a felhevült bőröm, meg kell nedvesítenem az ajkam, mert duzzadtan feszül a csókjától, és úgy érzem, menten szétreped rajta a bőr.
Nagyon komoly az arca, ahogy belekezd valami szemmel láthatóan kellemetlenbe. Basszus, remélem nem valami csajjal él együtt! Menyasszony? Feleség? Nem, semmi ilyesmi nem rémlik a bulvár lapokból, na de nem is vagyok fanatikus rajongó, szóval simán lehet… Szélesen elmosolyodom, ahogy tisztázza: szülők. Ó, hát ha csak szülők, akkor semmi probléma!
- Naná, értem én! – igaz, én tizenhat voltam, amikor utoljára bárkit is becsempésztem Apa hatalmas házába, de az is igaz, hogy csak egyszer próbáltam, és le is buktam. Szegény barátnőm szívinfarktust kapott. Igen, barátnő, mert pasit még véletlenül sem jutott volna eszembe Apa közelébe vinni. Kettétörte volna a gerincét egy fa testápolóval – értsd: baseball ütő.
Jobb kezemben szorongatom a tűsarkakat, bal kezem az Ő kezébe simul, ahogy elvezet a folyosón a földszinti lakás ajtajáig. Ajkamat harapdálva próbálom visszafojtani a nevetést, aminek csakis a két korsó sör, és a hangoskodás tilalma lehet az oka. Csak megrázom a fejem, mert félek, ha megszólalnék, azonnal elröhögném magam. Azt hiszem, kicsit becsiccsentettem. De azért a fejemet nem kezdem a falba verni, hogy „Rossz Elee, rossz Elee!” Valaki adjon nekem egy használt zoknit és szabadítson fel! Uh, jó, oké, többet ma már nem szabad innom, sőt! Valahogy kicsit józanodni kéne… Leteszem az előszobában a cipőmet az övé mellé, és követem beljebb a lakásba. A fürdőszoba ajtaja felé int, és én szinte azonnal megvilágosodom: kicsit be kéne borogatni hideg vízzel a nyakamat.
- Egy percre megbocsátasz? – nézek rá egy félénk mosollyal, és fejemmel a fürdőszoba felé biccentek. Ha elengedi a kezem, belépek és mélyet sóhajtok, amikor becsukódik mögöttem az ajtó. Mit csinálsz, Elenore? De nincs idő töprengeni, gyorsan hideg vizet folyatok a csapból és a nyakam hátulját kicsit benedvesítem. Érzem, ahogy azonnal zuhanni kezd a testhőm. Tekintetem megakad a kád szélén csücsülő fürdőszivacson. Mintha transzba esnék, felveszem, forgatom kicsit az ujjaim között, aztán őrült ötletem támad. Vigyorogva nyitom ki az ajtót, kicsit sem kijózanodva, és behúzom Dominicot is. – Ezt figyeld! – súgom neki, és a szivaccsal alig érintve simítok végig a karján. Nem tudom, mit akarok elérni, de szerintem óriási érzés, hát tök puha, meg finom, meg simogat és ez állati! Nekem kell egy ilyen otthonra! Aztán inkább visszateszem a szivacsot és újra felé fordulok: - Bocsi, ne is törődj velem, mehetünk tovább! – vigyorgok, mint valami eszelős, és csak remélem, hogy nem néz teljesen elmeháborodottnak.
Aztán követem végig a lakáson, a tágas, laza nappaliba, konstatálom, hogy hol horpasztanak a Züllők, és hogy mi homlokegyenest a másik irányba haladunk tovább.
Belépek a szobába, és az első, ami feltűnik, hogy szokatlanul nagy rend van. Nekem legalábbis szokatlan, nálam mindig lakájos kis kupi van, én úgy szeretem. Ha csak nem tudta előre, hogy ma este ezermillió százalékra nőt hoz haza… De nem, az még durvább lenne, hogy egy alkalmi csaj kedvéért ilyen rendet vágjon. Talán egy lelkiismeretes bejárónő követte el ezt, talán Anyuci. Igazából teljesen mindegy. Kellemes hangulatvilágítást varázsol, nekem pedig körbeszalad a tekintetem: szobanövények, könyvek, poszterek, minden olyan, mintha egy bemutató teremben állnék, és azt nézném, milyen egy ideális kamasz fiú szobája. De nem érdekel a katalógus szag, mert a szemem rátalál az autókra a falakon. Halvány mosollyal díjazom a gyönyörűségeket, és a díszhelyet, amit elfoglalnak. Addig jó, amíg nem Playmate-ek vigyorognak le a plafonról… Gyorsan felpillantok, de semmi szőke ciklon szilikon mellel. Huh!
- Öööö… Egy pohár vizet, azt hiszem, az jól esne. – mosolygok rá, mert persze inni nem ittam, amikor bevetettem magam a vizes blokkba, ugye.
Egyedül maradok, és kicsit jobban szétnézek. A táskámat az ágyra dobom, megszemlélem az autós plakátokat, aztán valami furcsa érzés kerít a hatalmába. Pofátlanság lenne turkálni a cuccai között, fiókokat húzogatni, könyvekbe belelapozni, de talán nem bukok le, ha kinyitom a szekrényt. Csak egy kicsit, aztán már vissza is csukom, tényleg! Mondjuk, fogalmam sincs, mire számítok, hogy mit találok majd… Odalépek a szekrényhez és kinyitom, ami pedig az ajtó belső oldalán fogad, arra nem lehet felkészülni. Saját magammal nézek farkasszemet, és nem, nem egész alakos tükör van a fára akasztva! Elakad a lélegzetem, mert így már értem a kezdeti zavarát, de ez… Basszus, ez egy igen jó kép rólam, hogy lehet az, hogy neki megvan, nekem meg nincs?
Vissza az elejére Go down
Dominic Tveit
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : autóversenyző
Hozzászólások száma : 100

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Pént. Nov. 28 2014, 21:44

Úgy csempészem a szobámba, mintha tinédzser lennék és éppen az első randijaim egyikét ejteném meg, pedig azok sem nagyon voltak sikeresek, azt tekintve, hogy milyen későn sikerült elvesztenem a szüzességem és milyen rohadt kevés tapasztalatom van. Emiatt remeg a gyomrom. Egy tíz pontból tizenötös csajjal összegabalyodni és nem tudom mi lesz a vége... Hiszen a taxiban úgy csókolt, mint aki kész átadni az istenek ajándékát bármi legyen is az. Valahogy azt érzem olyan élményben lesz részem, amit nem fogok egykönnyen elfelejteni.
Bemutatom a fürdőszoba ajtónak és egyből kikertészkedik. Elengedem a kezét, és rápisszegek, hogy csak halkan, de nem kell lopakodni. Nem vagyunk mi vadász pilóták. A falnak dőlve tervezem bevárni, de nem sok idő múlva nyílik az ajtó és beinvitál.... Óóó igen, csináljunk valami jót a fürdőben.
Persze érdekességnek nem maradunk híján, mert nekem ugrik a szivaccsal. Halkan felnevetek, ahogy dörzsölget. Oooké, ez a csaj sem százas, így már kezd nem is véletlen lenni, hogy a szobám felé húzom.
- Hát nem rossz, de... lenne jobb ötletem. - halkan felnevetek, majd a szivacs felé bökök a fejemmel.
- Hozhatod, ha akarod. - szúrok oda cinkosan. Ha ekkora örömét leli benne, akár ma még hasznát is vehetjük, bár jobb szeretném nem szivaccsal dörzsölgetni. Köhöm. Magamhoz húzom, puhán az orrára csókolok, onnan egyből az ajkára, élesen szívom be a levegőt, ahogy bársonyos ajkához simul az enyém. Tüzelő forrósága mit sem múlik. Felsóhajtok, ahogy neki simulok, majd el is engedem, hogy haladhassunk tovább a szobám felé.
Előre engedem és hagyom nézelődni, pedig kedvem lenne neki ugrani, letépni a ruhát róla és ... nem inkább lassan akarom kicsomagolni, élvezettel elkóstolgatni a bőrét, mellének puha húsát...
Őőőő, mi? Víz? Akkor megkérdeztem kér-e valamit?!
Biccentek és kicsörtetek a szobából. Valljuk be a bicegésem is daliásabba, hogy sietve a konyha felé tartok.
Kinyitom a hűtőt és felmarkolok egy doboz fagyit, mert nekem kell, mellé két kanalat.
A víz mellé beszerzek egy jóféle száraz Roset. Mire reggel felébredünk anyáméknak híre hamva sem lesz, szóval nem kell attól félni, hogy nem tud lezuhanyozni, vagy valami. Esküszöm még az ablakon át sem kell majd menekülnie, bár mondjuk a földszinten vagyunk. Milyen jól mutatna, ahogy félmeztelen(?) mászna ki az ablakon.. Jó, hát lehet, hogy ezt a bort ma mégsem kéne megcsapolni. Nagyon remélem, hogy Elee az a csaj, akinek nem kellett kristálypoharakkal csilingelnem. Így is kettőt cipelek, meg üvegeket és fagyit, tisztára vasember vagyok. A poharak mégis egymáshoz ütődnek, ahogy haladok az ajtóm felé.
El sem hiszem, hogy itt van. Egy konkrét álom válik valóra.
Berúgom magam mögött az ajtót, az íróasztalhoz sétálok és lepakolom a zsákmányt.
- Bort? Nasit? - a nais lehetnék én, illetve lehetne ő maga. Felé nyújtom a kezem, miközben vizet töltök a pohárba, de sejtem, hogy nem fog sokat kérni, így csak negyedig löttyintem.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. - súgom halkan. Ha felém lép és a kezét is nyújtja, ujjaim közé fűzöm az övét, ahogy közel húzom, hogy a mellkasomnak simuljon. Beszívjam részégtő illatát, orromat a nyakához simítom, végig rajzolom kecses ívét és a füléhez hajolok.
- Mi lenne ha... szivacs nélkül játszanánk? -a szám meg attól is kiszárad, ahogy bőre íze szinte testet ölt a számba, pedig csak az illat jut el hozzám.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Csüt. Dec. 04 2014, 01:53

Tisztára tinilánynak érzem magam, aki életében először ivott alkoholt, és totál kész van tőle. Nem vagyok már kezdő, semmilyen téren, most mégis kis bakfisként viháncolok mellette. Csak akkor tudatosul bennem, mennyire is vagyok berúgva, amikor kikérem magam a fürdőszobába. Eredetileg csak egy kis hideg vizet szerettem volna a nyakamra löttyinteni, de persze soha semmi nem alakulhat terv szerint. Jobb lenne, ha megszoknám, nem igaz? A tekintetem megakad egy fürdőszivacson, és mint akit hipnotizáltak, kitágult szemekkel lépek felé, fogom meg, és próbálgatom a saját bőrömön. De ugye, ennyivel nem lehet megelégedni, hát berángatom Dominicot is, és neki is megmutatom, mit találtam. Na, persze tök egyértelmű, hogy neki ez nem újdonság, de vagy nem néz bolondnak, vagy csak rám hagyja, és inkább ez utóbbi a valószínűbb.
- Tényleg? – nézek rá hatalmas szemekkel, de közben mosoly játszik a szám sarkában. Gondosan visszateszem a szivacsot oda, ahonnan elvettem, vagy legalábbis nagyjából, nehogy lebukjunk már egy ilyen kis szarság miatt – mert ugye a cipőm nem lesz feltűnő az előszobában -, aztán ujjai közé fűzöm a sajátjaimat, és irány tovább!
- Ja, nem, nem, tényleg, nem is tudom, miért csináltam… - rázom meg a fejem, de bár ne tenném, megszédülök, mint akit fejbe vertek. Baszki, hát nem is ittam ennyit! Jó, mondjuk nem jó vodkára sörözni, meg erős is volt, de… Én akkor is jobban bírom a piát! Aztán azon kapom magam, hogy finoman magához húz, és olyan puhán csókol, ahogy szerintem még soha senki, de valahogy élvezem, tetszik, ám ennek is túl hamar vége van, mint az első csókunknak. Úgy látszik, ezek az „elsők” ma ilyen rövidek.
Belépek a szobájába, és kíváncsian körbenézek. Remélem, nem úgy nézek ki, mint valami őrült rajongó, és nem süt a tekintetemből az áhítat, hogy én most egy profi F1 pilóta szobájában állok. Mert azért valljuk be, kacérkodtam már ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, és akkor most tessék, itt vagyok. Nyerek egy kis időt azzal, hogy kérek egy pohár vizet, és neki is állok egy kicsit körbe kommandózni a szobát, bár nem jutok messzire. Rögtön az első kinyitott szekrényben saját magamat találom. Már hogy plakát formájában, nem felakasztva, vagy ilyesmi! Becsukom inkább a szekrényt, aztán leülök az ágy szélére, és várok. Kicsit hátra dőlök, az alkarjaimra támaszkodom, lábam keresztben. Aztán mégis inkább felállok, beletúrok a hajamba, és megindulok az éjjeliszekrény felé, hogy kihúzzam a fiókot, kezem már a fogantyún, de ekkor meghallom, ahogy a közelben összekoccan két pohár. Visszarántom a kezem, mintha megégetett volna valami és az ajtó felé fordulok. Most vagy látszik rajtam, hogy rosszban sántikáltam, vagy nem. Reménykedjünk az utóbbiban! Aztán belép, és csak ámulok, hogy mennyi minden van nála. Nem tudom, hogy most akkor megkérdezzem-e, hogy elvegyek-e valamit, mert elég jól elnavigált eddig egyedül a konyhából, de most akkor vagyok bunkó, ha nem segítek, vagy akkor, ha igen? Mire elhatároznám magam az alkoholtól lustán forgó agyammal, már le is pakolt az íróasztalra. Hozott ugyan bort, de ha csak miattam, akkor nem fogjuk kibontani, nekem már tényleg nem kéne többet innom!
- Öhm… Nem, köszi. – nyögöm ki végre, mondjuk a nasi nem rossz ötlet, akárhogy is érti. Figyelem, ahogy ügyködik, vizet tölt. Nagyon édes! Oké, Elenore, szedd össze magad. Csak egy k*va pohár vizet tölt! Mitől lenne édes? Talán majd mindjárt nekiállsz esküvőt szervezni, meg gyerek neveken gondolkodni! Jesszus, muszáj összeszednem magam!
Megfogom a kezét, és hagyom, hogy közel húzzon magához.
- Hát, jobb ha elkezded elhinni… - mosolygok. Vajon mi kéne még neki, hogy elhiggye; nem álmodik? – Mivel tudnálak meggyőzni?
Mellkasának feszül a testem, libabőrös leszek mindenfelé, ahogy a nyakamba bújik, és minden idegszálam milliónyi jelet küld az agyamnak, szinte zsibong a bőröm a sok ingertől. Nem hiszem, hogy tudja, milyen hatással van rám az érintése. Elmosolyodom, ahogy a fülembe súg. Semmi kifogásom ellene, de a játék, az játék! Kicsit ellépek tőle, az ágy felé húzom, és amikor a vádlim nekiütközik, leülök. Kezem még mindig az Ő kezében, úgy nézek fel rá. Megfordul a fejemben, hogy elkezdem kigombolni az ingét, de aztán mégsem teszem. Elvégre most játszunk, és sokkal inkább játéknak minősül bármit is teszünk, ha van rajtunk ruha. Biztos vagyok benne, hogy mosolyom elárul, de nem tűnik annak a vad pasinak, mint mondjuk Vincent, szóval jobbnak látom, ha nem veszem a kezembe az irányítást. hagyom, haladjunk csak az Ő tempójában.
Vissza az elejére Go down
Dominic Tveit
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : autóversenyző
Hozzászólások száma : 100

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Hétf. Dec. 08 2014, 19:08

Olyan ártatlan arcot vág, ahogy a szobába lépek, hogy azonnal tudom valamit bűnözőt. Kutakodott? A kis cseles. Elvigyorodom és nem tudok haragudni rá, mert nem hiszem, hogy nagyon ijesztőt látott volna, különben most válna valóra az elképzelésem reggelről, miszerint kimászik az ablakon.
Meg sem lep, hogy végül sem bort sem pedig vizet nem iszik, a poharat az asztalra csúsztatom és neki simulok a lány forró testének.
Kívülről a szövegem, olyan nyálas, menten félek, hogy elnyel a padló, de láthatóan nem tervezi, hogy kinevet. Pedig totál kész vagyok, azt sem tudom milyen planétán leledzünk.
A dologban az a poén, hogy néha bátor vagyok, mint egy oroszlán, de mégsem merem leteríteni. Valahogy nem erre vágyom tőle, mindenre és módszeresen.
- Jól haladsz! - súgom felé hajolva, beszívom illatát, legszívesebben a fogaim közé fognám puha bőrét és megrángatnám. De lehet nem most kéne széttépnem, ámvagy nem pont így.
Ellép tőlem és azonnal hidegebb lesz, tuti valami boszorkány, és én a tűzzel játszom el fogok égni, de megéri. Utána lépek.
Mélyet kell sóhajtanom, ahogy az ágyamra ül, közelebb lépek, kissé pronósan felpislog rám és ettől végképek kiakad minden, ami a józanságért lenne felelős. Nekem ez a nő kell, azonnal, vagyis akkor is késő lenne. Tegnapra, mégse moccanok, mert egy kis gyáva tetű vagyok és nem merem leteperni, az ágyba döngölni, pedig valahol mélyen sejtem, hogy erre vágyik.
Kezét a hasamra húzom, be az ingem alá, hogy érezze, mennyire lüktet a szívem. Bőre a bőrömön megbizserget, alhasam összeugrál, mintha csak éppen először érne hozzám nő.
Másik kezem a tarkójára csúszik, míg infót gyűjtök, hogy mit is kéne most tenni. Istenem, annyi tapasztalatom van ilyen ügyben, mint egy molynak. Ösztönösen a hajába túrok, hátra húzom kicsit a fejét, inkább a tenyerembe fektettem, semmint húznám, közelebb hajolok és a szájára csókolok. Kezem végig szalad a hátán, bőre olyan forró, mintha lázas lenne.
Visszaegyenesedve bebátorodom és elkezdem kigombolni az ingem, megszabadulnék tőle és aztán haladhatunk tovább, de muszáj kivárnom mit reagál, mert félek, hogy elijesztem, hiszen olyan kis szépséges.
Maga a tudat, hogy itt ül az ágyamon, a tenyere a hasamon siklik, és éppen készülök levetkőzni, egy kis frásszal tölt el, de nem számít semmi. annyit akarok, hogy meztelen testéhez és be simuljak. A helyzet az, hogy elégé kicsinál, minden jelet megad ami kell mégsem merem taposni a gázt, nehogy valahol hirtelen váltson a lámpa pirosra és a vesztembe rohanjak.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Csüt. Dec. 11 2014, 12:29

Egyedül hagy a szobájában, és én nem tudok mit kezdeni magammal; fel vagyok húzva, részeg vagyok, pörgök, kíváncsi vagyok, de nem lehet mindent egyszerre. Az első szekrény után úgy döntök, elég volt. Nem akarom tudni, hogy milyen illusztris társaság veszi körül az egyik legjobban sikerült képemet. Mert hát nem én voltam a legsikeresebb és legkeresettebb modell az államokban, gyanítom, hogy a többi szekrényben sokkal nagyobb nevek várják, hogy némi fényt kapjanak. Az önbecsülésemnek nem tenne jót, ha a másik ajtón mondjuk Cindy Crawford vagy Kate Moss virítana. Itt halnék meg… Halkan visszacsukom az ajtót, és letelepszem az ágyra. Próbálgatok néhány pózt, de aztán mégis legyőz a kíváncsiságom, és az éjjeliszekrény felé settenkedek. Megpördülök, ahogy hallom közeledni, és tettetett lazasággal várom, hogy belépjen. Annyira lehetek laza, mint egy fagyott villanyoszlop Alaszkában, de egy gyors mosoly talán eltereli a figyelmét. Vagy más. Közelebb húz magához, miután felszabadulnak a kezei, vérem felforr, bőröm szinte izzik, ahol hozzám ér. A szívem hevesebben ver, mint egy halálra rémülőben lévő kisegéré a sas karmai között, és csak remélni tudom, hogy nem töri ketté a szegycsontomat.
- Örülök neki… - mosolygok, de a szavakat épp hogy csak lehelem, mert ahogy orra végigfut nyakam ívén, meggyengülnek a lábaim. Ajkamba harapva fogom vissza magam, veszek erőt magamon, hogy hátra tudjak lépni és az ágy felé húzom. Leülök, és ahogy a combjaim közé lép, felszegem az állam, és keresem a tekintetét. Sokat ki lehet olvasni az ember szeméből, én pedig eléggé értek hozzá, most mégis gondban vagyok, mert összekuszálódtak a dolgok a kis agyamban. Persze, mindent a piára fogok, pedig nem is ittam annyit, hogy ennyire elveszett legyek, de hát kit érdekel, kifogás mindig van!
Lassan mozdul, óvatosan húzza a kezemet, lágyan érintem feszes bőrét a hasán, közben sem engedem el a tekintetemmel az övét. Látni akarok minden rezdülést, minden szikrát a szemében, tudni akarom, hogy mire vágyik. Szeretek adni, nem tudok ezzel mit csinálni, így neveltek a pasijaim. Mélyebb levegőt veszek, ahogy keze a tarkómra fut, a testem már tudja, hogy ilyenkor mi következik, most mégis várnom kell még. Engedek a finom húzásnak, hátrébb döntöm a fejem, érzem, ahogy tart. Szemhéjam már félig lecsukódik, szempilláim alól lesem a mozdulatait, és ahogy felém hajol, kezem a hasáról a hátára vándorol, ajkam finoman elnyílik. Íze is illata eltölt, megszédít, megrészegít. Mondjuk ahhoz most már ennél sokkal kevesebb is elég lenne… Körmeim hegyével lustán végigkarcolom a gerince mentén fölfelé, aztán tenyeremmel simítom a bőrét vissza, lefelé, hogy ismét a hasán terüljenek szét az ujjaim, amikor felegyenesedik. Önkéntelenül megnyalom az ajkam, amikor újra kinyitom a szemem, és látom, hogy ujjai a gombokkal járnak táncot. Elfogy a türelmem, segítek neki, már eleget vártam, és tombol testem a folytatásért. Gyorsan haladok alulról fölfele, és amikor már csak egy van hátra, felállok, hogy én tolhassam le a válláról. Az utolsó gomb az Ő dolga, nem akarok túl heves lenni – ne, ne is kérdezzetek rá a logikára, mert nincs!
Kezeim két oldalról az arcára simulnak, puhán a szájára csókolok, tenyerem már a nyakát simítja, a vállát, és tolom lefelé a feleslegessé vált anyagot.
- Azt hiszem, lógok neked egy tánccal… - széles mosoly szalad szét az arcomon, és csípőjébe kapaszkodva finoman megfordítom, hogy leültessem az ágyra. Bár zene nincs, mert ugye hangoskodni nem lehet, és éppenséggel józan sem vagyok, meg régen is volt már, hogy utoljára ilyet csináltam, azért megpróbálkozom valami szexi dologgal. Persze lehet, hogy tök suta lesz az egész, de maximum röhögünk egy jót. Istenem, az lenne a legjobb, ha nem engedné, hogy sztriptízbe kezdjek, akkor megúsznám az egészet, mert így, hogy már felkonferáltam magam, már el is szállt minden bátorságom, már nem is tűnik annyira jó ötletnek!
Vissza az elejére Go down
Dominic Tveit
Városlakó
Életkor : 23
Foglalkozás : autóversenyző
Hozzászólások száma : 100

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Pént. Dec. 12 2014, 17:19

Elee a szobámban olyan, mint egy álom. Közelsége megrészegít, felforralja a vérem és már nem érdekel semmi csak ő. Illata az orromba kúszik, finom érintése elhiteti velem, hogy ebből még lesz valami Noha már semmi mást nem kéne, mint neon betűkkel felírnia a homlokára, hogy essek neki. Mégsem teszem, mert nem ez a vágyam, lassan akarom feltérképezni, hogy minden kis porcikáját kiélvezzem.
Az ágyhoz sétálunk, úgy ül előttem, mint valami szexistennő. A baj az, hogy nekem máris többnek tűnik, mint a csaj, akit haza hozok és meghágok, nem is hiszem, hogy erre képes lennék, de talán nem csak vele.
Pillantása feltüzel, ajkának formája folyton oda vonzza a tekintetem. Tenyere a hasamon lángokkal borítja el a bőröm, a bordáim szinte feszülnek, ahogy a szívem zakatol.
Kikészít a közelsége.
Hátra mozdítom a fejét, az ajkába kóstolok. Manna a csókja, olyan finom, hogy belepusztulok. Feszes, telt bőre, fürge nyelve mind játszani hív és nem is akarok ellenállni, mert érzem, ahogy lüktet a vérem. Kis barátom kezd lelkesedni, a lágyékomban dobol a vérem.
Körme a gerincemen olyan érzés, mintha kéjjel nyúznának. De élvezem, ezen az oltáron el kell veszni, ez az igazság.
Újra az arára pillantok, ahogy elhajolok tőle. Játékosan felnevetek, hiszen az ingemnek ugrik, az utolsó gombot meghagyja nekem, de mégis felzsizseg a vérem. Arca oly közel siklik a mellkasomhoz, hogy szinte érzem forró leheletét. Kénytelen vagyok felnyögni.
Kigombolom a utolsó gombot, hogy aztán letolja az inget rólam. A levegő hitelen sokkal melegebb lesz, mint eddig. Sóhajtva simulnék neki, de csókja hevességre sarkal, finom csókját mohóba fojtom és ráharapok az ajkára kínomban, hogy letol magától. Menten könyörögni kezdek neki.
- Tánc? - dadogom, de végül elvigyorodok, hagyom, hogy megforgasson és az ágyra huppanok.
A gondolattól kiszárad a szám, ahogy felé pillantok, vetkőzni fog. Jó isten.
- Várj! - feltápászkodom, halk zenét kapcsolok. Az senkit nem szokott zavarni, még anyámékat sem. Ritmikus, halk zene csendül fel az éjjeli szekrényemről és a hangszórókból.
Felé lépek, mert az arca mégis azt sugallja, hogy nincs a helyzet magaslatán, pedig, nekem elég ha ledobja a ruháit. Elé állok a csípőjére fogok és a zene ritmusára megringatom, a szemére csókolok, remélem becsukja, ha más nem reflexből.
A fülébe morgom, hogy mennyire szexi, lassan ringatom, mert gipszben nem az igazi a tánc, majd amikor már kicsit lazul, érzésem szerint, magára hagyom és visszazuhanok az ágyra, hogy végig nézem az Elee produkciót. A szám azonnal kiszárad, a farkam pedig lüktetni kezd.... ez a csaj kell nekem, akármit alkot, hiszen olyan szexi, az illata idáig érződik, vagy csak érezni vélem.
Hátrább csúszok az ágyon és szemlélem, ahogy a lány táncba kezd.... Istenem, mennyire mázlista vagyok.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Szer. Dec. 17 2014, 11:27

Nem sok finomkodó pasi volt az életemben. Jó, legyünk őszinték, az utóbbi időben csak Josh és most Dominic. De ez más. Nem tudom megmagyarázni, de más. Akkor is azt éreztem, hogy más, hogy különleges, de talán csak az újdonság erejével hatott, mert ez… Tudom, látom, érzem, hogy mennyire akar, hogy kíván, hogy vágyik rám, csak visszafogja magát. Ez nem bizonytalanság, ez tudatosság. És akkor itt a különbség? Ez lenne az? És miért agyalok ilyeneken, amikor egy nem kicsit helyes, tüneményes srác áll előttem?
Amúgy is menni készülő gondolataimat szétrobbantja egyetlen csókjával. Ezt nagyon bírom benne, hogy akármilyen röpke csókot is kapok tőle, a fejem kiürül, és nincs már semmi rajta, a pillanaton kívül. Kezem lustán simul a testére, finoman karcolom, mert ez az este nem a széttépős fajta, nem is illene most ide, ha vörös csíkokat festenék a hátára. Az egyetlen pont, amikor hagyom, vagy inkább nem tudom visszafogni hevességemet, amikor nekiesek a gombjainak. Tisztában vagyok vele – így utólag – hogy mennyire nevetséges lehet a jelenet, de már mindegy, már végig kell vinni, már így alakult. Ahogy felállok az ágyról, kísértést érzek, hogy végigcsókoljam a mellkasát, mégsem teszem meg, valahogy élvezem, hogy csak húzzuk egymást egyre feljebb, mintha valami veszett csigalépcsőn kergetnénk egymást. De hát arról volt szó, hogy játszunk, nem?
Tenyerem végigsimítja az útját; az arcát, a nyakát, a vállát, hogy az ing csendesen kivonuljon a képből. Megcsókolom, mert itt az ideje, hogy egyszer én csókoljam meg őt, és hiába vagyok gyengéd és lágy, ha ő most másra vágyik. Váratlanul ér mohósága, de felpezsdül a vérem, szájába sóhajtok, mert ezt a részét sokkal jobban ismerem a dolgoknak, heves és mohó sokkal többször voltam, vagyok, mint az óvatoskodó, finomkodó. Érzem fogait az ajkamon, ismerős érzés önti el a testem, ahogy lassan minden forróság kiindulópontja a combjaim között összpontosul.
Meggondolatlanul ígérek neki táncot, bár a remény hal meg utoljára, hogy talán mégsem lesz rá szükség. De ugyan milyen pasi utasít vissza egy ilyen lehetőséget? Na, ez az! Mire az ágyra ül, már félreérthetetlenül vigyorog és tudom, hogy minden veszve van, táncolnom kell. Csak csendben átkozom magam, amiért ilyen baromságok hagyják el a számat. Az ajkamat rágom, és azon gondolkozom, hogy melyik számot is kezdjem el dúdolni magamban, hogy legalább valami alapritmus legyen, meg persze időt is nyerek, hát mi másért nem kezdek bele azonnal?
Hálásan mosolygok rá, amikor meghallom a felcsendülő halk zenét. Jó lesz ez! Becsukom a szemem, és érzem, ahogy a testem kezd ráérezni a zenére. Várjunk csak! Ha a testem magtól mozog, akkor ki csókolt a szememre? Amikor meghallom a hangját, megérzem leheletének forró huzatát a nyakamon, már minden világos. A kis hamis! Nyaka köré fonom a karjaimat, hagyom, hogy tovább ringasson. Hiú ábránd volt az is, hogy ezzel megvolt a tánc, mert pontosan tudja, hogy mire gondoltam eredetileg, és kegyetlenül ki is használja könnyelműségemet. De most már nem zavar, pezseg annyira a vérem, hogy semmi se legyen ciki. Megvárom, míg elhelyezkedik, aztán hátat fordítok neki, hogy ne lássa a grimaszaimat, ami az első pár mozdulatnál elkerülhetetlen, úgysem leszek megelégedve magammal. Hajamba túrva kezdek mozogni a zenére, gondolkoznom kell, hogy hogy is kell ezt, de nem húzom sokáig az időt. Kínzóan lassan kezdem feltűrni a pólómat, elég bő, lehet vele vicceskedni, elől már egészen a melleimnél jár az alja, de érzem, hogy hátul még sokat takar, mégsem fordulok meg. Visszaengedem inkább, és első körben mégis a shortitól válok meg. Kigombolom, lehúzom a zipzárt, és kínzóan lassan kezdem letolni, jobbra-balra billentve közben a csípőmet. Megfordulok, mert nincs kedvem az arcába tolni a fenekem, másrészt pedig sokkal izgibb, ha beleshet a pólómba, míg előrehajolok és megszabadulok a nacitól. Hagyom, hogy magától csússzon le a lábaimon, aztán kilépek belőle, és Dominic felé lépek. Apró, ruganyos macskaléptekkel közelítek felé, és megállok a lábai között. Most rajtam a sor, hogy kicsit a hajába kapaszkodjak, de nem csókolom meg, elvégre játszunk, csak finoman végigsimítok ajkaimmal az állkapcsa vonalán és az állára csókolok. Bal lábammal jobb combja mellé térdelek, jobb térdemet kissé behajlítva a matrac szélének támaszkodom, és kezét a pólóm aljához húzom. Rajta áll, hogy csak alábújnak az ujjai, vagy le is veszi rólam, de ha nem Ő, akkor majd én megteszem, mert már elegem van egy kicsit ebből a játszadozásból. Félreértés ne essék, élvezem, és szórakoztató is, de már majd szétrobbanok a vágytól, hogy hozzám érjen, és minden egyes ruhadarabomat legszívesebben apró cafatokra tépném. Szóval jobban járunk, ha ő vetkőztet tovább. Bár, szívesen elcsórnám az egyik ingjét, ha a pólóm látná a hevességem kárát…
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Go Home... @ Elle & Dommy   Today at 20:53

Vissza az elejére Go down
 

Go Home... @ Elle & Dommy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-