Hazafelé tartok a rádióból, és épp egy CD és könyvesbolt előtt megyek el, amikor úgy döntök be kéne néznem. Egyszerű farmert és fehér, francia feliratot hirdető pólót viselek, tornacipővel, laza napom van.
Úgy határozok, veszek magamnak pár cd-t a könyvespolcra, egyrészt mert Valerie mondta hogy jobban ösztönözné a francia tanulását ha lenne ezen a nyelven is pár albuma és rájöttem, kevés francia számom van, ami meglepő. Szóval nézelődöm, ha találok valami jót még akkor veszek Henrynek meg Joshnak is ajándékba valamit, na nekik nem franciául, inkább valami rockosabb vonalon, amolyan miért ne alapon. Eléggé belemélyedek az egyik album nézegetésébe, észre sem veszem, hogy mikor vakon nyúlok a másik CD-ért, akkor valaki kezét fogom meg, rögtön zavart mosoly ül az arcomra.
-Elnézést, nagyon elmélyedtem... bocsánat... - Mosolygok, hoppá.

Egy könyvet keresek a könyves boltba. De meglátom a kedvenc bandám CD-jét. Szinte csak én vagyok a boltba, vagy legalább is nem veszek senkit észre. Hallom ahogy megyek. Lenézek egy pillanatra a földre, illetve a cipőmre. Majd végig gondolom hogy milyen hülyén nézhetek ki. Itt vagyok LA-ba és sapkába vagyok meg hosszú nadrágba. Jó még nem vagyok átállva erre az időjárásra. Odaérek a polchoz, és mikor nyúlok a CD-ért meg foglya valaki a kezem. Felnézek és egy fiú áll ott. Bocsánatot kér, bár én nem figyeltem.
-Nem én kérek bocsánatot.-Úgy mosolygok mint a tejbe tök.

A meleg érintés a Cd hidege helyett meglep, kínosan mosolygok, de a lány, akit sikerült ilyenformán "megkaparintanom" csak édesen mosolyog. Hát én is szórakozottan mosolygok tovább, bár a sapka elkerekíti a szemem.
-Húha... nincs... nincs meleged? - Pislogok rá, elvégre a tomboló nyári forróságban egy sapka? Honnan jött, Afrikából? Nem gyullad ki? - Már bocs, hogy megszólítalak csak így csak... öhm... nem bírtam ki. - Nevetek kínosan, valahogy ezek az első megszólítások nem mennek, de komolyan.
Közben nézem hogy abból a Cd-ből amiért nyúltunk már csak egy darab van, mutatom vigye, én találtam mást már, nem létszükség.

Próbálok nem mosolyogni. De a fiú is mosolyog, úgy hogy nem próbálkozok. Látom hogy a sapkámon akad meg a szeme. Kérdez is felőle, hogy tudtam, hogy nem úszhatom meg.
-Ami azt illeti de. De hát.. Nem tudok meglenni nélküle.Mindig nálam van. Olyan szerencse sapka féleség. - Mosolygok még mindig.
-Ó semmi gond. Mindig ezt jegyzik meg. - Megvonom a vállam. Hozzá szoktam az ilyenekhez. Majd ránézek a CD-re, egy van már csak. A fiú mutatja hogy lehet az enyém, de nekem van másik ettől a bandától.
-Nyugodtan lehet a tiéd. Elég nekem a könyv. Meg aztán tanuláshoz nem jó zenét hallgatni. Főleg egy teljesen idegen nyelvhez. - Mosolygok még mindig. Bár már nem olyan intenzíven.

-Óh... - Meredek a sapkára. - Hát... csinos... - Végül is ha nem pusztul meg a melegtől. Lehet tényleg szerencsét hoz neki, bár én ezekben nem hiszek.
-Megértem... - Kuncogok, lehet szemtelen leszek, de ha így van?
-Milyen nyelven tanulsz? Kösz. - Mondom, hát akkor elviszem. Veszek így hármat, csak elég lesz... Mosolygok rá, a kiejtése szép így azt hiszem itt lakik, csak most mondjuk németül vagy olaszul tanul, ilyesmi. Közben óvatosan megnézem milyen könyvet vett, lehet abból is okosabb lettem volna, ha nyelvkönyv.

-Köszi. - Köszönöm meg neki a "bókot". Végül is ha úgy nézzük ez egy bók. Rendes fiúnak tűnik, vagy legalább is túl tudd lépni a témákon. Meglepő, de nem sok fiú tud ezen a sapkás dolgon túllépni. De ő megkérdezte mit tanulok. A könyvet nézi, gondolom azért mert hogy megtudja mit tanulok. Hát ebből a könyvből nem igen foglya tudni.
-Franciát. Elég nehéz nyelv. - Mondom és sóhajtok egy nagyot a végén. Már lassan egy éve tanulok de szinte nem tudok semmit. Ezért vettem most ezt az angol francia könyvet. Amibe végül is több az angol mint a francia. Vagy legalább is gondolom, mert ahogy megnéztem több volt benne. Meg a borítón is angol a szöveg.

Felkacagok, de kedvesen.
-Nem tudom miért mondod, hiszen az egész olyan könnyed és lágy! - Mondom franciául mosolygósan, meglátjuk érti-e.
-De tényleg, nem olyan bonyolult az! Amúgy... Sebastian vagyok! - Adom a kezem és ha ő is adja, akkor kezet csókolok neki.
-Ha már így elkezdtünk beszélgetni nem lenne kedved folytatni egy tea vagy kávé mellett? Én megszomjaztam. - Mosolygok rá, miért ne, mostanában csupa kedves és vicces emberrel hozott össze a sors, ő is ilyennek tűnik.

Megszólal franciául. Valami olyasmit mondhat hogy nem is olyan nehéz ez a nyelv. De máshogy fogalmaz, bár a lényege ugyan ez. Értettlenül nézek rá, értem én de nem minden szavát.
- Akkor csak nekem nem megy. Én meg Alexandra. - Nyújtja a kezét, én meg elfogadom, így kezet ráztunk. Megkérdi akarok-e vele kávézni. Jó fej srác így elfogadom az ajánlatot.
-Miért ne. Ha tudsz egy jó kávézót mutatni. - Villantok rá egy mosolyt.

Nevetek, kétlem hogy csak neki ne menne. Meg pofátlan nagy előnyöm van.
-Ugyan, én ott születtem. Nekem van egy pici előnyöm. - Kacsintok rá, majd kuncogok. Nem, nem rázok vele kezet, megcsókolom a kis kacsóját, utálok nővel kezet rázni. Érzem ő lehet jobban örülne, de ez nem kívánság műsor, ebből nem engedek. Mellettem muszáj nőnek lennie.
-Tudok persze, egy sarokkal lejjebb van egy jó. - Bólintok, oda szoktam néha járni, kisebb így sokan szoktak lenni, de rettentő jó a tea meg a kávé is.
Előbb mutatok a kasszák fele, nehogy szépen kisétálunk és a földre teperjen minket a biztonsági kétajtós szekrény. Szóval megveszem a három CD-t ő gondolom a könyvét aztán mutatom az utat.
-És mióta tanulod a franciát? - Érdeklődöm meg mosolyogva.

Pici előnye, nem mondja komolyon.
-Picit nagy. - Kommentálom az előbbi mondatát. Vissza kacsintok. És nem ráz velem kezet, inkább ad rá egy csókot. Úri ember az fix.
-Akkor menjünk. Bár fizetni se ártana. - Mondom ahogy a pénztár felé mutat. Oda megyünk, gondolom ő a CD-t fizeti ki, én meg a könyvet. Mikor fizetünk mutatja az utat a kávézó felé.
-Kb. egy éve. Mikor elköltöztünk Magyarországról. Akkor azt mondta apum hogy elkísér ide. Meg pár hónapig itt is marad, de utána el kell mennie Párizsba. - Ügyes vagyok, egy most ismert alaknak mondom el az élet történetemet.

-Petit! - Mutatom is a kicsit az ujjaimmal, mondjuk az hogy ott születtem nem vonzza azt rögtön hogy tudnom is kell, bár én megtanultam.
-Nem vagy egy tolvajszarka típus mi? - Vigyorgok rá.
-Magyaroszág? Te is? - Lepődöm meg, mert eszembe jut Amelia. - Ismerek egy lányt, ő is az édesapjával költözött ide. - Mosolygok. - Ott dolgozik? - Mert ha félig francia lenne a leány gondolom tudna, persze ez sem kéne hogy adja magát.
Bevezetem a kávézóba, kihúzom neki az egyik széket, hogy le tudjon ülni, majd helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Bele se nézek az itallapba, tudom mit akarok kérni.
-És hogy hogy ide jöttél olyan messziről? Már miért pont Los Angeles? - Érdeklődöm meg, remélem ő nem nővér. Bár Amelia azt mondta ott jó az orvosképzés, szóval akkor nem ide jön, huh. Gyorsan ki is zártam ezt, mosolyogva várom mit válaszol.

Ja perfekt francia, király, legalább tudom hogy hogy beszél egy anyanyelvi.
-Nem. Inkább kifizetem, mint hogy leterítsen egy kétajtós szekrény. - Sétálok melle a kávézó felé.
-Igen, én is. - Mosolyodok el.
-Akkor legalább tudod milyenek a magyar lányok. - Na jó most lehet hogy nem volt vicces, de nem is biztos hogy viccnek szántam.
-Igen, most ott kapott egy szerepet. - Na hát már megint, ilyen bolond hogy lehetek. Megjöttünk a kávézóba, bevezet és az egyik asztalnál kihúzza az egyik széket. Leülök.
-Igazi úri ember vagy. - Mondom és villantok rá egy elismerő tekintetett.
-Tanulni szeretem volna, egy olyan egyetemen aki filmszínészeket csinál. Apum meg azt mondta hogy itt jó az egyetem.

-Áh, olyan maradi vagy! - Kacagok, na nem mintha én nem akarnék fizetni, tisztes állampolgár vagyok.
-Hát azt nem mondanám, te vagy a második akit látok, szóval... - Kuncogok, Ameliával is egyszer találkoztam még, az semmi.
-Szerepet? Színész? - Nem lenne meglepő, itt körülöttem lassan mindenki az, kezdem megszokni.
-Igyekszem. - Mosolygok, ezek apróságok, de a nők szeretik, én meg szeretem ha a nők mosolyognak rám, szóval egyenes ági következmény, hogy udvarias vagyok.
-Háát, rosszat még nem hallottam róla. Pár diákom a Francesra jár, nem tudom ott van-e ilyesmi, de azt nagyon szeretik. Vagy te is oda jelentkeztél? - Hirtelen nem dereng hogy a közelbe mi más egyetem van még.

Nevetek a fiú válaszára. pont egy ilyen fiúról nem hittem volna, hogy ilyen vicces. Hátha minden francia ilyen.
-Szóval furcsa még hogy ilyen messziről jöttem. Nem igaz? - Mondom mosolyogva  rá. Biztos furcsa neki, mindig ez a furcsa mindenkinek. Vagy talán ő máshogy gondolkozik?
-Igen, színész. Nem olyan ismert,  mint mondjuk Brad Pitt, de azért sok filmben játszik. - Büszke vagyok apára. Hisz miután megszületem ott hagyta a pályát, addig míg biztonságban nem tudhatta anyát meg engem. Jól csinálja ezt az úri emberes dolgot, kevés fiú van aki azt szeretné hogy mi nőnek érezzük magunkat.
-Jó csinálod. - Villantok rá egy mosolyt.
-Igen én is oda járok. Illetve papíron igen, csak gyakorlatilag nem. Mert ugye még nem kezdődött el a tanév.

-Hmmm, igen, az egy kis ország, ez meg hatalmas, és tényleg eléggé messze van! De hát Amerika mindig olyan vonzó, nem csoda ha annyi féle fajta ember megfordul itt. - Mosolygok, jó én meg Londonból jöttem, az sem két perc, szóval. Én is amolyan "idege" vagyok mint ő.
-Az a lényeg hogy amiben játszik maradandó és karakteres legyen, így aki ismeri annak becsben lesz a neve! Az én öcsém is színész, ő most kezdett. - Dicsekszem el én is, hogy tudom milyen érzés "drukkolni" valami jó szerepért a szerettünknek.
-Ez megnyugtató, köszönöm! - A pozitív visszajelzés mindig jól jön.
-Áh, és hogy hogy akkor már ilyen korán idejöttél? Hogy szokjad az idegen környezetet? - Érdeklődöm meg és mivel jön egy pincérlány, várom hogy rendeljen, majd kérek magamnak egy zöld teát jegesen. Aztán mosolyogva hallgatom tovább.

-Igen elégé kicsi. Amerika az a kontinens ahol minden fajta ember megtalálható. - Mondom igazat adva neki. Tudom milyen órákon át repülni, egy csomó magyar között, tudom milyen ha csak itt valósíthatják meg álmukat. Úgy hogy nekem nem is kell mondania.
-Nagy jó színész. Ahhoz képest hogy sokáig nem volt látható. Nagyon büszke lehetsz az öcsédre. - Mondom, hisz tudom milyen érzés, ha bármelyik szereted híres valamibe. Mosolygok rá, válaszul neki. Közben megjön a pincérnő. Kértem egy gyümölcsös teát és persze jeget bele.
-Igen, bár inkább a meleget nehéz megszokni.

-És milyen fajta filmjei vannak? Vagy szerepei? - Érdeklődöm meg, lehet láttam is a vásznon, ki tudja. - Az is vagyok, köszönöm! - Mondom határtalan büszke mosollyal az arcomon, hát Henry az én sikeres és ügyes kisöcsém, mindig is büszke voltam rá, most csak jobban.
-Pont a meleget? Miért nálatok nem olyan forró a nyár? - Földrajzból nem voltam a legjobb, de asszem ott is meleg van.
-És a barátnőid nem látogatnak meg még nyáron? Jó ok hogy nyaraljanak veled, te nem lennél egyedül... - Mosolygok, nem tudom mik a tervei nyárra, lehet dolgozni akar és akkor nem fér bele.

-Általában romantikus és horror filmekben. - Mondom, őszintén nem sok filmet láttam tőle. Tudom hogy az apám, de nem szeretem a romantikus filmeket, inkább olyan vígjáték típus vagyok.
-Tudom milyen jó érzés valakire büszke lenni. - Igen, bár kevés filmet láttam tőle, még is büszke vagyok rá.
-Max. 30 fok szokott lenni. Igen elég meleg van. Bár én otthon se bírom medence nélkül. - Én ilyen vagyok. Tudom jó helyre jöttem, de azért megfogok birkózni vele.
-Nem sajna. Dolgoznak, meg van már olyan aki nem sokára házasodik, úgy hogy nem. Szeretném de mind az ötünknek jobb így. - Nem értheti, öten vagyunk barátnők és abból az egyetem miatt három barátnőmmel összevesztem. Annak az egynek meg dolgoznia kell. Igen csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy még a barátnőim se akarnak látni.

-Óh! Hát akkor valószínű nem ismerem. - Vallom be, mert én inkább sci-fit és krimit nézek.
Mosolygok, hát igen, jó is örülni más örömének, úgy fest ő is olyan típus mint én.
-Hát akkor lehet előbb utóbb leveszed azt a sapkát, itt van hogy melegebb van! - Kuncogok, szoknia kell majd akkor a klímát is. - De itt van tengerpart, az kicsit jobb mint a medence nem? - Én legalábbis jobban szeretem a természetes vizeket.
-Még egy darabig itt leszel az egyetem miatt, ráérnek végül is kiutazni. - Szerintem a munka nem lenne feltétlen kifogás az esküvő inkább. De fura, elég fiatalnak tűnik így a barátnői vagy fiatalon házasodnak vagy idősebbek.

Hát ja, nem sok fiú szereti a romantikus filmeket. Bár van egy-kettő kivétel. De azok is csak csajoznak vele. Vissza mosolygok rá. Talán van bennünk egy-kettő közös dolog, ahogy elnézem.
-Igen, bevallom győzött a hőség. - Leveszem a sapkám, és elteszem a táskámba. Igyekszem olyan helyre rakni, ahol nem esik ki. Fontos nekem ez a sapka, ha elveszíteném végleg vége lenne a csajokkal a barátságom. -Sokkal jobb, mert hogy itt szabadon lehet úszni. Nincs meghatározva úgy mint egy medencénél. - Igazat adok neki, tényleg jobb. Meg hát tengerparton nincsenek az emberek egy kis helyre összezárva. -Ha akarnának. - Mondom kicsit szomorúan. Úgy se fognak kijönni. Az az egy se aki még maradt. Meg az esküvőre se fog meghívni a másik.

-Húúú, megéltük, leveszed a szerencse sapkád! - Nevetek halkan, nekem sem lesz már olyan melegem, mert hát a látvány is izzasztó volt.
-Igen, meg nem klóros. És rengeteg hely van benne! - Nevetek, hát igen sok előnye van, ez tény. Amúgy is szeretek úszni, tengerben külön jó.
-Már miért ne akarnának? - Kérdezek vissza finoman, elvégre ha barátnői bizonyára hiányzik nekik. Nem értem mi okuk lenni nemet mondani ha van kihez utazni. Szerintem úgy izgalmasabb a dolog. Bár lehet csak nekem tűnik annak, mert mi mindig a magunk kedvéért utaztunk, nem valakihez.

-Meg, de vissza vehetem ha gondolod. - Nevetek, jó csak halkan. Picit jó megszabadulni.
-Meg ebbe lehet búvárkodni is. - Szép lehet az élő világ a víz alatt. Jaj ha csak rágondolok elfog a strandolási vágy.
-Mert összevesztem velük azért mert ide jövök tanulni. - Mondom már szomorúan. Nem tudom hogy miért kellet ezen összevesznünk. De most örülök hogy nincsenek itt, mert most hallgathatnám őket. Hogy ezentúl velük nem is fogok foglalkozni, meg ilyeneket. Mondhatom nagyon jól esik ez az állítólagos barátnőimtől.

-Nem nem, akarok gyönyörködni a hajadban! - Vissza ne vegye, Isten ments, jól áll neki, de olyan mintha télikabátban ücsörögne a negyven fokban.
-Igen, az mókás dolog, bár nekem a fülem nem bírja valami jól a nyomáskülönbséget. De halakat simogatni jó! - Egyszer kipróbáltam, elég is volt. Hiába volt szép, gyenge vagyok hozzá valahogy.
-De ezért miért vesznek veled össze? Attól hogy most egy darabig máshol élsz még nem lettetek elvágva egymástól. Főleg a mai világban, ott a chat, a videobeszélgetés... repülővel pár óra az egész, nem hónapok kérdése. - Lepődöm meg, nem is értem, ezen miért vesztek össze. - Vagy más karriert vagy életlehetőséget dobtál el magadtól hogy idejöttél? - Kérdezem meg finoman, most már érdekel. Bár ha nem válaszol sem fogok megorrolni, de hátha nem titok vagy túl személyes a dolog.

-Kösz, bár a hajam is melegít, de azt kibírom. - Örülök hogy azt mondta hogy ne vegyem vissza. Bár ha kérte volna se vettem volna vissza. -Akkor is tudod élvezni. Vagy legalább is simogathatsz halak egy akváriumba is. - Végül is ez igaz, bár nem olyan élvezetes, de úgy is jó. -Nem tudom. Pedig mondtam nekik hogy minden nyáron megyek majd. Meg nagyobb szünetekbe is. Meg igen ott van a net. Nem tudom, egyszerűen nem tudom. - Mondom, így belegondolva a nagy semmin vesztünk össze.
-Nem semmi ilyet. Vagy ők azt akarták hogy velük együtt menjek egy másik egyetemre. De hát az az egyetem nem nekem való volt. Meg avval a szakmával amit az adott volna, ott nem tudtam volna megélni.

-Hát szerintem a sapka után meg sem érzed! - Vigyorgok rá, hát ez már igazán semmiségnek tűnik.
-Igen, úgy legalább nem érzem azt hogy kiszakad a dobhártyám! - Mosolygok, szeretem az ilyen nagy akváriumokat, úsznak előtted a cápák és hasonló. Rég voltam már ilyen helyen, most döbbenek rá.
-Hát... csak megbékélnek, nem? Biztos így akarták kifejezni hogy mennyire hiányozni fogsz nekik. - Végül is... lányok. A lányok sok dologra furcsán reagálnak.
-Miért, ők mire mentek, hogy nem tudtál volna megélni belőle? - Érdeklődöm meg. Nem tudom náluk mi keresett és mi nem. Itt a színészet biztosan az.