Egy sör nem sör... ~ Nick és Seb

Épp egy tolmács munkával végeztem, tíz is elmúlt, de nem lennék képes aludni. Igazából nem tudom elhinni hogyan lehet két ilyen nő cégvezető. Értem én hogy valami divatlapok igazgatói de könyörgöm... úristen, semmi elegancia, semmi értelem, olyan volt mintha ként tinilány közé szorultam volna és még mosolyogva is közöljem, hogy milyen csini a másik cipője, hol vette? UUAAAhh... Ritka IQ romboló kör volt. Megfizettek, szerintem a türelmem tesztelték, de mosolyogni és bájologni tudok, angol vagyok, az illem a véremben van. Akkor is ha belül ordítok. Azon se lepődnék meg, ha mindkettő tudna angolul vagy franciául csak szívattak volna. Komolyan, ez rémálom volt. Rég volt ennyire fárasztó napom. Pedig mikor megvertek, az is fárasztó volt. A Csontgyáros vagy milyen film is nagyon fárasztó volt, attól is úgy éreztem pár agysejtem öngyilkos lett, hara kiri, kész. De eeeez. Erre inni kell. Lehet nem is sört kérek hanem töményet. Ahh.. mindegy, sörrel kezdek az a biztos. Mivel öltönyben vagyok, valami kulturáltabb pubot keresek magamnak, a nyakkendőm kilazítottam és csendben örülök hogy a szám már annyira rendbe jött, hogy az alkohol nem csípi. Az orrom is már alig tükrözi hogy eltört. A bal kézfejem még kissé sárgás-zöldes, de az nem zavar. Leülök a pulthoz, kérek egy márkásabb barna sört és áldom az eget, hogy ihatok.

Az elmúlt hetekben már egészen megszoktam azt, hogy nem kell esti program után kutatgatnom. Ha nem a diploma munkámat pötyörögtem, miközben a leadási határidő kárörvendre röhögött minden elgépelt szó után a képembe, akkor a csillapíthatatlan Hale addikciómnak hódoltam. De vannak olyan igazságtalan napok, amikor neki is akadna tennivalója, olyan, ami túlmutat rajtam. Veszettül hiányzik, pedig alig pár órája köszöntünk el egymástól. Hazamentem feküdtem az ágyon, kapcsolgattam a TV-t, ahol végtelenítve játszották az egyik csatornán a Dallast, a másikon a Szex és New Yorkot asztroshowkkal fűszerezve. Hosszú percekbe tellett, amíg találtam olyan adót, ahol közvetítik a vb-t. Egyedül viszont unalmas meccset nézni, mindezek mellé sör sincs otthon, szóval kocsma. Bölcs előrelátással kihagyom a romos, lepukkant sportbárokat, ahol nagy eséllyel vernének péppé, ha van rajtam sapka azért, ha nincs akkor azért. A sznob helyektől zsigerileg irtózom, ezért marad egy középkategóriás pub.
A Holland-Spanyol már megy, én pedig fél szemmel a képernyője meredve kérek egy korsóval. Naivan azt hiszem eseménytelen percek fognak következni, ezért el is indulok, a full HD-s plazmának háttal valami asztalfélét keresni magamnak, amikor is rögvest hatalmas ováció és taps. B*zdmeg. Kapásból veszek egy 180 fokos fordulatot, hátha még az ismétlést elcsípem, és ebben a pillanatban löttyen ki a hab.
- Ne haragudj, bocs! – lerakom az asztalára a poharat, még lopva a labda után futkosókra figyelek, de egy ingerült legyintéssel le is teszek arról, hogy én ezt a gólt valahalátni fogom. Mindegyis.
- Nick. – kezet nyújtok a srác felé, akinek a zakóját kissé meglocsoltam – Csatlakozhatok? A következő kör az enyém! – kárpótlásul ha már kishíján nyakonöntöttem. Ha nem küld el, akkor leülök vele szembe úgy, hogy azért némi rálátásom legyen a Brazil stadionra is.

Az első söröm közbe konstatálom, hogy most megy a vb. Spanyol-holland talán? Nem szoktam nézni, nem köt le a sport, na meg holnap úgy is én olvasom fel reggel az eredményeket. Ha mást nem akkor megtudom, mi a vége. Hirtelen nagy ováció, csak nem gól? Háát, azt nem tudom meg, csak azt hogy sörrel meg lettem szentelve. Csak lehunyom a szemem, vihetem megint a tisztítóba. Még szerencse hogy szeretem a tisztítókat, nem nekem kell mosni. Áldott hely. Felpillantok a túlbuzgó srácra, megrázom a fejem összepréselt ajkaimmal, hogy segáz, nem olvadok el. De bemutatkozik, ez jobban meglep belül, mint hogy leöntött a gól miatt.
-Sebastian. - Fogok vele határozottan kezet. Tudom az elkövető nevét, hmmm. - Csak nyugodtan, mondhatni egy sör károsít minket, ez már valami. - Mondom félszeg mosollyal, utalva ő hamarosan részeg lesz attól, amitől én meg sör szagú egész estére. Bár értékelem a gesztust hogy kárpótolni akar a kis malőrért.
-Látom rajongsz a fociért. - Somolygok rá. - Egyedül? - Csodálkozom rá, elvégre haverokkal szokás pop-cornnal az ölben felpattanni a székből, hogy gól. Bár lehet ez sztereotípia, de szórakoztató.
Mivel én háttal ülök a TV-nek, nincs nehéz dolga követni a játék eseményeit. Szerintem én vagyok az egyetlen aki csak szimplán leinni jött magát, nem a foci miatt.

Sebbel kezet rázok, és fél szemmel továbbra is a képernyőt vizslatva ledobom magam vele szembe.
- A sör mindig jó, és olyan különben sincs, hogy valami nem sörnyitó. – ezt az íratlan elvet egyedül a kulcsom nem akarta elhinni és inkább kettétört, mintsem lepöckölje az üvegről a kupakot. Értem én, hogy azt hiszi berúgok pár korsótól, pedig dehogy. Szerencsére jól bírom a piát, a sört meg kiváltképp.
- Az erős túlzás, hogy rajongok. Egy-két meccset, ami érdekel megnézek, de azokat nagyon áttudom élni. - némi önirónia cseng ki a hangomból.
- És te? Ha jól sejtem a foci nem a te sportod. Baseball? Rögbi? Sakk? Hoki? – mármint jégkorong, félreértés ne essék.
- Igen, mára ez jutott. A baráti társaságom nem nagyon hisz az európai labdarúgásban, a barátnőmet pedig nem akartam ezzel untatni. – az meg megint más kérdés, hogy ha Hale ma ráért volna nem ragaszkodtam volna görcsösen a vb nézéshez.
- Honnan jöttél, hogy így öltönyösen? Vagy csak nem Barney Stinson elveit vallod? – nézek végig a srácon, elvégre meglehetősen ritkán jár az ember így kiöltözve kocsmázni

-Ez tény bár én korsóban szeretem kérni. - Vigyorgok, úgy van igazi hangulata. - Bár az itteni pint kevesebb, mint az otthoni, mindig megfeledkezem róla... - Sóhajtok, de mosolygok. Azért az a cirka egy deci számít.
-Átélés nélkül minek nézni? - Mosolygok rá, ez a lényege. Szerintem ezzel a hozzáállással semmi baj.
-Hmm, nem nem mondanám, valóban. A fociban kevés a taktika. Bár az amerikai foci igazán érdekes. Meg a tenisz, de kevés sportot követek. - Vallom meg őszintén, mert mindig volt érdekesebb vagy fontosabb ami miatt nem maradtam meg a tévé előtt.
-Ki tudja, lehet élvezte volna. - Vonok vállat, a lányok néha egészen meglepő reakciókat tudnak produkálni. A baráti társaságát pedig teljesen megértem.
Barney, Barney... ismerős név, valami színész? Ahh, nem köt le a bulvár. valószínű látja is rajtam, hogy nem tudom hova tenni a hallott nevet.
-Dolgoztam de olyan fárasztó napom volt, hogy gondoltam tompítom magam kicsit. Amolyan azonnal... Van amikor már csak a sör segít. - Vigyorgok, hú, na ez egy ilyen nap. - Gondolom veled is volt már ilyen. - Tételezem fel.
-Gyakran jársz ide amúgy? - Én néha szoktam, de még nem láttam. Vagy csak nem figyeltem? Megeshet. Közben hátrafordulok, nézem ahogy kicsit kergetik a labdát, semmi különösen izgalmas így vissza is fordulok az ivótársamhoz.

- Merre van azaz otthoni? - menten odaköltözöm. Na jó, azért ennyire nem vagyok alkoholista, de van, amikor kicsinylem a korsó űrtartalmát. Meg különben is, most inkább nem akarok arra gondolni, hogy magam mögött hagyom LA-t. Túlságosan valószerű. Tegnap megint hívtak New Yorkból, hogy ők azért várnak. Még fizetési ajánlatot is adtak, amit hallva kis híján kiesett a kezemből a telefon. Neeeem lenne sokkal több, mint amennyivel itt szúrják ki a szeme. Dehogyis. Csak úgy a hatszorosa.
- Nadal, Feder, Jokivic? – tippelgettem, hogy vajon kinek szurkolhat és ezzel egy csapásra kiadtam minden tenisztudásom. Valahogy sosem kötött le, csinálni persze marhán élveztem, de a többórás közvetítéseken rendre bealudtam.
- Lehetséges…csak mondjuk akkor nem hiszem, hogy sokat látok a mérkőzésből...- muszáj elfojtanom egy kósza vigyort. Nagy valószínűséggel Hale a sípszót követő ötödik percben ráunt volna a dologra és minden elkövetve próbálkozott volna, hogy az én figyelmem is el-el szabaduljon a zöld gyepet mutató képernyő fogságából.
- Neked barátnő? – érdeklődöm továbbra is töretlen lelkesedéssel. Előre látom, hogy a csapatom bukni fog, nem is nagyon merek már arrafelé nézni, mert fájna, amit látok.
- Ezek szerint nem néztél Így jártam anyátokkalt. Szomorú. – csóválom a fejem, mintha valami óriási tragédia lenne ezen tény, de persze az arcomból levehető, hogy közel sem élem meg kíméletlen krízisként a dolgot.
- Olyasmi, mint a Jóbarátok, ha azt láttad akkor ez is tetszene. – térek még vissza egy gondolat erejéig a sorozatra. Két Dexter rész után egészen lélekemelő volt a gondolatmentes sitcom.
- És ez nem is olyan ritka! – helyeslek bólogatva a szavaira. A sör mindig segít, ha már besokkaltam a írásba, vagy ha épp ihlet kellene hozzá.
- Mit dolgozol? Azt hittem még tanulsz…- na mert mintha ez a kettő kizárná egymást és én nem lettem volna már oszlopos tagja a helyi napilap szerkesztőségének a második egyetemi évemtől kezdve.
- Öööhm. Annyira nem mondhatnám, mármint nem ez a törzshelyem, csak párszor ugrok be ide. Ahol a legtöbbet dekkolok, ott jelenleg megvernének. Ott a nagyon fanatikus szurkolók vernek tanyát általában. – sandán újra a plazmára pislantok és rögvest az asztalra is csapok hirtelen haragomban.
- Miii, ez most mi volt? Neem! – az nem lehet, hogy az gól volt, az kizárt.
- A holland süti az oka. Beetették vele a spanyolokat! – háborgok egy sort, aztán inkább iszok egy jó nagy kortyot, ezzel majdnem ki végezve az első adagot.

Nevetek, meg is értem, mondjuk én az otthoni pub-okat jobban kedvelem valahogy.
-Londonban. - Mosolygok.
-Nadal és Federer igen. Djokovic-ot ki nem állhatom. - Kuncogok. A szerb roppant bunkó, ami sérti a tenisz szellemét a szememben.
-Hát, szerintem nem bántad volna annyira... - Somolygok, én simán lecserélek bármilyen sportot egy kis szexre. Meg végül is, az egy sport, és ezt űzni a legjobb.
-Nekem? Nincs. - Rázom a fejem, nem vagyok barátnős típus. - Jobb szeretek független lenni, egy-egy estére áthívni valakit. - Teszem hozzá tanulva Lionel hibájából, ó atyám, bár ha le lennék melegezve én azért nem ütném meg Nicket, az is biztos.
-Ti mióta vagytok együtt? - Érdeklődöm meg. Attól hogy én más alkat vagyok még felnézek azokra akik mondjuk már pár hónapnál tovább elviselik egymást.
-Öhm, nem. - Csóválom a fejem, rémlik hogy egy sorozat. Én meg a sorozatok... nem igen passzolunk. - Örökre leírtam magam, mi? - Bökök felé a fejemmel, hogy mondja csak meg, de vigyorgok.
-Abból sem láttam sokat... Nem igen vagyok oda ezekért, túl hosszú maga a sorozat. - Vonok vállat. A Jóbarátok is hány évad? Tíz? Jesszus.
-Akkor hasonlítunk. - Vigyorgok, hát igen, a sör az kell.
Aztán szokás szerint kiül az arcomra a "igen, tudtam hogy ezt fogod mondani" szemlehunyós mosolyom.
-Nem, már nem. Rég nem. Tolmács meg fordító vagyok. Ma épp tolmácsolni voltam. Na és te? Te tanulsz nem? - Max felsülök hogy ő is dolgozó ember kéri alássan, de sebaj.
Aztán elkerekedik a szemem és felnevetek, de intek is hogy elnézést.
-Bocs, azon nevetek hogy én is így vagyok. Engem is lehet megverne a kedvenc pub-omban pár izomagyú szóval még pár hónapig kerülni kényszerülök a helyet. Pedig ott az egyik legjobb a barna sör... - Sóhajtom beletörődve.
Aztán csap az asztalra, hátrapillantok, hmmm, azt hiszem a spanyoloknak szurkolhat. Én jobban kedvelem a hollandokat, de ezt most megtartom magamnak.
-Hmmm, szerintem Brazíliába nem vihették magukkal. Majd felzárkóznak, hát hangoztatták a spanyolok, hogy most nagyon formában vannak. - Mosolygok rá, mindig is csodáltam hogy lehet ilyen indulatba jönni a foci miatt. De mondjuk nekem nem is tenne jót, jobb hogy rám nem hat.
-Meghívlak, hátha jobb lesz a kedved. - Azzal kérek is még két korsót. Amúgy is jól esik egy normális emberi lénnyel beszélgetni, sőt, ritka alkalmak egyike, de örülök hogy férfi. Nem fog nekem a ruhákról és a sminkelésről fecsegni, alleluja. Legalábbis eddig nem ilyen típusnak tűnt.

London említésére elfolytok egy mosolyt. Mennyit hallottam én arról a városról, atyaisten.
- A húgom kedvence, ha valahol meglát egy emeletes buszt vagy egy pirosló telefonfülkét máris végeláthatatlan dicsőítő hőskölteménybe kezd. – az elején még élveztem, aztán tűrtem, mára pedig már bölcs előrelátással menekülök. Mert Anglia így, Anglia úgy…rettenet. Nők.
A teniszezőkre csak jól nevelten bólogatok, mintha mindenben egyet értenék vele, mert tényleg csak ennyit tudtam nyilatkozni az ügyben. Ja, nem még azt tudom, hogy Wembley és akkor már megint Londonnál vagyunk. Ördögi kör.
- Szerintem se… - mehetne a világtörténelem legizgalmasabb meccse, magasról tennék rá, hogyha Hale ott ücsörögne mellettem. Francnak kell ma mást csinálnia, befogok kattani.
- Annak is megvan a varázsa – bólintok egyetértően az egyéjszakásokra. Jó dolgok is azok egy ideig. Amíg be nem robban valaki és dönti szemrebbenés nélkül a süppedő porba összes addigi elveidet.
- Nem olyan túlontúl rég óta, de azért már egy jó ideje… - hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy pontosan mióta alkotunk egy párt, de ez annyira talán nem is lényeges. Majd évforduló előtt ráérek ezen agyalni, az pedig még odébb van.
- Ha ezt előbb tudom akkor nem is ültem volna ide…- heccelem még egy kicsit a sorozatanalfabetizmusa miatt, de persze nem gondolom komolyan. Szíve joga milyen filmekkel mossa az agyát fáradt estéken.
- Na erre igyunk! – emelem a korsónkat arra, hogy hasonlítunk. Sok férfitársunk koccintaná erre a korsóját azt hiszem.
- Tolmács? – kérdezek vissza rögvest, remélve, hogy megtudom, miről mire fordít. Az egyik nyilvánvalóan az angol, de a másikra kíváncsi vagyok.
- Már nem! – büszkén el is vigyorodom arra, hogy többé nem kell az egyetem padjait koptatnom…maximum csak a tanári asztalt…remek, témánál vagyok megint.
- Pár napja leadtam a diplomamunkámat. De már előtte is bőven újságírtam a helyi lapnál. – kortyolok egyet. Továbbra is idilli nyugalommal tölt el a gondolat, hogy végeztem azzal az átkos szakdogával és minden egyéb kötelező vonzattal, ami a nemes falra akasztani való papírhoz kell.
- Azért ez se rossz, nem mondom ittam már jobbat, de kibírható… - ez a nagy ívű sportrendezvények átka. A fanatikusok einstandolnak minden valamirevaló helyet. De nem baj, két évente belefér.
Közben beüt a gól, nálam elpattannak az idegek.
- Azok a hülye hollandok megoldják…- csóválom mérgesen a fejem. Nem igaz, különben is nem volt az les? Bunda az egész!
- Neeem, mondtam, hogy a következő kör az enyém és különben is van egy ötletelem, hogy te is élvezd a focit. Gólonként egy feles. – sejthetőleg csúnya vége lesz ennek, de sebaj, egyszer élünk. Ha nem visszakozik nagyon akkor elbattyogok a pultig kikérni két újabb korsó sört illetve négy darab vodkát, lévén eddig már két gól született és lerakok elé három poharat.
- Előjáróban. Ritkán vagyok részeg, tényleg jól bírom a piát. De ha nagyon beüt, akkor állítólag olyanokat kiabálok, hogy elvarázsollak és hasonlók.– azért ezt jobb ha tudja, még a végén sültbolondnak nézne ha mégis különösen vidám állapotba kerülnék meccs végére.

-Valóban? Ennyire kedveli Londont? Pedig semmi különleges nincs benne... - Legalábbis szerintem nincs. Persze, szülőváros, azt nehéz különlegesnek látni, elvégre minden természetes hogy ott van és kész. - És volt is Londonban? - Azért ez egy lényeges kérdés, már szerintem, de csak mosolygok.
Nem ragaszkodom a tenisz témához, szóval mondhatni szerencséje van. Az jobban érdekel ő ki fia-borja.
Somolygok, akkor szerencsére ő sem foci függő.
-Szépen megfogalmaztad igen, én inkább kényelmesebbnek mondanám. Ahogy a jó öreg Bob is mondta, nincs nő, nincs sírás. - Vigyorodom el. De persze nem gondolom úgy, hogy mivel neki van az baj. Ezért is kérdezem mióta vannak együtt.
-Hmmm... szerintem te szívecskével jelölöd a naptárban és még az órát is beírtad, mikor csattant el az első csók... csak most homályosítsz! - Kacagok, csak hülyéskedem, ettől a válaszától nem lettem okosabb, csak kb annyira, hogy nem tegnap jöttek össze, de talán fél éve még nincsenek együtt.
-Elb.sztad. - Bólogatok vigyorogva, hogy mégis ide ült.
Biccentek, emelem a korsót, majd ki is iszom a tartalmát. Hah, ez kellett. Nagyon.
-Francia, igen. - Mosolygok, itt Amerikában sokszor rádöbbentem, mennyire hiányzik a másik anyanyelvem. Ki kéne ruccannom Kanadába talán...
-Nah, csak nem most végeztél? Gratulálok! Mi lett a szakmád? - Kérdezek rá. Aztán válaszol is, kiderül hogy újságíró.
-És milyen cikkeket írsz? Sport, politika, rendőrségi dolgok? - Sok mindenről lehet írni.
-Persze, én is inkább azért választottam ezt, mert nem leszek annyira kinézve az öltöny miatt... - Sóhajtom.
Csak mosolygok, de igyekszem leplezni. De pikkel valaki a szöszi focistákra. Azaz csak gondolom hogy szőkék, kis sztereotípia. Vagy ez csak a finnekre igaz? Talán nem.
-Hmmm, én benne vagyok! - Kacagok, miért ne? Amúgy is kacérkodtam a gondolattal, hogy ne csak sört igyak, de így akkor el lett döntve.
Hagyom hogy hozzon sört, de úgy fest az eddigi gólokat is megünnepeljük, nem baj. Úgy sem szokás sok gólt lőni egy meccsen nem? (Én naiv).
-Dettó Merlin, de én csak hülyeségeket beszélek. - Kuncogok. - Esetleg előadom a mai fordítandó beszélgetést, de akkor már nagyon részeg leszek és leszívom a maradék agyad! - Vigyorgok majd felemelem az egyik felest koccintani és lehúzom olyan mosollyal, hogy na ki bírja tovább?
-De a következő kört tényleg én állom, jó, Nick? - Még most gyakorlom a nevét, később már lehet olyan neve lesz ami először eszembe jut. Például Jack vagy Joe.
-És mi a terved, itt maradsz míg a csajod nem végez? Vagy tovább is? Erre fele kevesebb a nagy lap, nem? - Nem igen értek hozzá, csak kíváncsiskodom.

-Igen, pár hónapot töltött kint, akkor szeretett bele és azóta másról sem beszél. – egy fáradt szemforgatással jelzem, hogy nincs ínyemre a húgom ezen szokása, de nem tehetek ellene semmit. Nőből van, ha heccelem miatta csak rosszabb lesz, hogy csakazértis bosszantson.
- Na igen, én is sokáig ezt vallottam. – nevetek fel Bob említésére. Ha belegondolok, hogy nekem reggae korszakom is volt, amikor raszta hajat akartam…jesszusom. Letagadom magam.
- Lebuktam. Mellé, még rongyosra hallgatom a közös számunkat miközben az „én akkor is jobban szeretlek” szócsatát folytatom vele telefonon és minden hétfordulót megünneplünk. Hónapfordulóra a városszéli arborétumot kapta, de csak mert arra nem akartam túl nagy dolgot venni. – tekeredem én is bele a humor fonalába. Ha csak nem süketnémavak, akkor érzi a vegytiszta iróniát. Ennyire azért még mi sem vagyunk nyálasak, hiába hallgatom meg az Addicted to you gyakrabban, mint előtte tettem.
- Komolyan, itt minden második ember francia vagy legalább beszéli a nyelvet. Nekem az össz tudásom egy rajzfilmből van és annyit tesz: Omlette du fromage! - ezek a Dexterek... úgy tűnik örökké kísértenek már. Mind a kettő nagy kedvenc . A kiejtésem meg biztos, hogy pocsék. Előbb fogok tudni japánul, újszuahéliül és hottentottául, mint franciául, de már beletörődtem ebbe a keserű ténybe és így is teljes értékű életet élek a sajtos omlettemmel.
- Köszönöm! Oknyomozó és tényfeltáró újságíró lettem, immáron papír szerint is. – büszkén kihúzom magam, mert azért megszenvedtem érte rendesen, de merem hinni, hogy megérte és izgalmas karriernek nézek elébe. Ámen.
- Jelenleg még nem a tényleges szakmámban dolgozom, illetve nem főállásban. Eddig jórészt kritikáim voltak meg glosszák, jegyzetek. A témát pedig az élet hozta. De mostantól kőkemény bűnügy. Beleásom magam az alvilági kemény mag simlis ügyeibe. - ahol előbb-utóbb Hale édesdrága apjával fogok összetalálkozni, de ezt inkább csak magamban jegyzem meg. Lesznek még itt érdekes körök látom előre.
Kihozom a piákat, kihívást elfogadva koccintok. Nem biztos, hogy ennek jó vége lesz, de a legnagyobb sztorik mindig így kezdődnek, nem igaz?
Az első vodka könnyen csúszik, kissé marja a torkom és, huhh, b*szki ez erős, nem holmi olcsó bolti vacak. Kíváncsi lennék hány százalékos, de talán jobb is ha ez a részlet a tudatlanság reményteljes homályába burkolódzik.
- Nyugodtan hablatyolhatsz franciául, úgysem fogom érteni. Beszélhetsz a tücsök populáció rohamos szaporulatáról, de az aktuálpolitikai helyzetről is, nem fogom tudni megkülönböztetni. – amúgy sem vagyok egy befeszült figura, de már kezdek oldódni az alkoholtól. Hiába, fáradtan és kimerültem gyorsabban hat. Ennek örömére emelem meg a második felespoharat és gurítom is lefele.
- Túltárgyaltuk. – bólintok beleegyezően, hogy a következő számla az ő zsebét fogja nyomni.
- Ez egy nagyon jó kérdés…- belemeredek a sörömbe, nézem a habot, mintha az megválaszolná minden kérdésemet.
- Állást ajánlottak a Timesnál, de New York még repülővel is három óra, de…Times. – vághatja mi a dilemma tárgya. Mert oké, eldöntöttem, hogy maradok, de akkor is. Times.
- Na és neked? A fordításból meg lehet élni? Vagy mást is csinálsz mellette? – valamiből vennie kellett az öltönyt, még kocsmázni is el tud járni, sőt fizetni is akar, ha mindezt abból, hogy két nyelvet beszél anyanyelvi szinten, rögvest megyek és beíratom magam egy pandzsábi nyelvtanfolyamra.
- Ó hát, b*ssza meg! – nézek fel ismét a képernyője. Szívnak a spanyolok rendesen, ennek köszönhetően valószínűleg holnap reggel mi is fogunk.

//Hát én is leiszom magam... elszállt a hsz és nem értem hogy... na mindegy, megírom megint xD//
-Akkor megkíméllek London reklámozásától. Bár ha óhajtod rázendítek, csak egy szavadba kerül! - Vigyorgok, gondolom elküldene a sunyiba, ha jönnék a London Eye-jal és a többivel. - Azért érdekelne mit eszik rajta 'ennyire... -Kuncogok picit fejcsóválva.
-Remélem megérte váltani. - Vigyorgok, de csak hülyülök, gondolom igen, különben nem lenne a barátnőjével még mindig.
-Áhh, nem is szereted igazán. Annyi szál rózsa kellett volna a lakásába, ahány órája együtt vagytok, ccc. - Ciccegek, de nevetek, hallani is fáj ezeket a kliséket. És van aki ilyen... ez a szörnyű, nem a csillámpónik és hasonló baromságok.
-Tényleg? Én miért nem találkozom velük? - Sóhajtom nevetve, csak Phoenixet ismertem meg aki tud, de amúgy köröttem senki. - Figyelj, éhen már nem halsz. Amúgy senki nem várja el hogy alap legyen hogy tudsz franciául, csak a franciák. - Vigyorgok, szegény Henry de nem szerette hogy nem akartak angolul megszólalni miattam.
-Naaa, az nagyon jó! Izgalmas, változatos és hasznos! Szerintem a legjobb ágat választottad! - A többi sem rossz, de ez az igazi kihívás szerintem.
-Valahol el kell kezdeni és ezek a témák nehezek, könnyű belebukni ha jól sejtem, már ha nincs rutinod.
Aztán gondolok egyet és megheccelem: műmosolyt veszek fel, közel hajolok és komoly hangon szólalok meg.
-Aztán csak ésszel írj Nicholas barátom, a főnök szemmel tart, akárcsak a barátnődet. Nem szeretjük ha beleütik kis kezdő firkászok a fitos kis orruk a nagyok dolgaiba... - Hajolok vissza a kimért mosolyommal fürkészve komolyan a tekintetét, majd ha vártam kicsit elnevetem magam és vállba verem. - Hülyülök, igyunk! De tényleg légy óvatos, veszélyes szakma a tied! - Kuncogok, de komolyabb a hangom, tényleg csak óvatosan.
Aztán hozza a felest, lehajtjuk, kellemesen átmelenget a hideg sör után. Már nagyon kellett, nem akarok gondolkodni, ehhez pedig a pia a legjobb eszköz és a legrövidebb út.
-Áh kössz, remekül elfecserészünk majd ezek szerint, néha majd bólints kérlek, annyi kell! - Nevetek, be is b.sznék tényleg ha holmi tücskök trücsköléséről pofáznék.
Inkább iszom is a második rövidet, ahh, remélem formában vannak a srácok, inni akarok. Kimondottan jól esik.
-Örülök hogy nem untatlak... - Kuncogok, de várom a válaszát.
-Naaa, hát ez remek, miért vagy még itt? A csajod miatt? Vidd őt is, hát kétszer nem ajánlják fel ezt az állást! Az remek ugródeszka! - Lepődöm meg, az egy nívós vagy legalábbis neves lap, ki kéne használnia szerintem.
-Meglehet persze, tolmács is vagyok, meg részmunkaidőben hírbemondó vagyok egy rádióban. Nem unatkozom. - Kuncogok. De tény, jól keresek, gyorsan és jól dolgozom, mindig van munkám.
-Nem jó csapatnak szurkolsz barátom, azt kell mondjam, ne lottóz, nincs szerencséd. - Mondom elfojtott széles mosollyal, pont én, aki mostanában baromi peches. Sebaj, belefér. - Hozom a gyógyszert, csak hogy vigaszra lelj. Ha ki is kapnak te mosolyogni fogsz, garantálom! - Kuncogok és hozok még egy kör felest, majd ha koccintottunk fel is hajtom vigyorogva. Uhh, kezd beütni, éljen. Kicsit hangosabban is kezdek beszélni.
-Amúgy honnan jött hogy újságíró legyél? - Kérdezem, nálam adott volt a tolmács.
//Csakazértismegírtam ahahah! xDDD//

//Don't worry, don't cry drink vodka and fly;) köszi, hogy mégsem adtad fel tegnap Very Happy

//

- Nő. Ne próbáld megérteni – legyintek lemondóan. Én már régesrég feladtam, hogy valaha is rájöjjek milyen rendszer szerint gondolkodnak, feltéve ha beszélhetünk egyáltalán rendszerről. Talán jobb is nem tudni mik zajlanak a szebbik nem fejében.
Csak bőszen bólogatok, hogy igen, nagyon is megérte hirtelen feladni hajdani elveimet. Mondjuk a laza flörtök azért hiányoznak, noha nem lenne halálos vétek ha másra is rákacsintanék, de egyelőre, még potenciális jelöltet sem vettem észre, aki valamennyire megmozgatna. Értem én, hogy a szerelem vakká és süketté tesz, de ennyire?
- Igazad van. – megjátszott bűnbánattal szegezem le a fejem - Nem baj, következő alkalomra kap egy pónit és a rózsákat is bepótolom. – a lónak mondjuk nagyon tudna örülni.
- Kapásból tudok hármat mondani, aki perfektül beszél, és ebből egy Párizsból érkezett. – gondolok ez utóbbi alatt Gisellre, de teszem azt, hogy visszakanyarodjunk a famíliámhoz, a húgom is szebben szólal meg azon a nyelven, mint egy született csigaevő.
- Ezért nem szeretem őket, beképzelt egy népség, már persze tisztelet a kivételnek. – újból Gis jut eszembe, bár rajta rosszabb napjain látszik, hogy az Eiffel torony mellett született.
- Na de várj, ha Londonban születtél akkor hol tanultad meg ennyire a nyelvet? – „megkésve bár, de törve nem” fogom fel az infót, hogy neki angol hidegvér csörgedezik az ereiben, némi alkohollal vegyítve mostmár.
- Itt hiába van rutinod, ha beletenyerelsz valamibe, amibe nem kéne, akkor golyót kapsz a fejbe. Már persze, ha a tagok kedvesek és nem kínoznak inkább halálra helyette. – keringenek kemény anekdoták a szakon, amikre nyilván az idő elteltével nem csak dohos por, de kellő mennyiségű színezék is került, ám ettől függetlenül tanulságosan brutálisak. Volt, aki egy véresebb eset hallása után otthagyta még az egyetemet is, én pedig csak lelkesebb lettem tőle. Ez van.
Automatikusan felszökik a szemöldököm, amikor hivatalos hangon kezd beszélni. Könnyedén bekajálom az egészet, lévén, hogy beillene a skatulyába. Fiatal, jól öltözött, tanult, de láthatóan könnyen irányítható. Pont, mint azok az ipsék, akiket ugráltatni szoktak, hogy beszélgessenek el , csak úgy barátilag, egy whisky ízű fenyegetés mellett a hozzám hasonló lelkes ifjakkal.
Felröhögök fejcsóválva. Kissé csalódott is leszek, amellett, hogy megkönnyebbülök, amikor közli, az egész poén mivoltát. Már kezdtem reménykedni, hogy ilyen hamar felfigyeltek rám a fejesek. Az mondjuk erősen gyomron vágott, amikor Halet is belevette, pedig ha engem figyelni fognak majd előbb-utóbb őt is észreveszik, de ez még a jövő sejtelemes zenéje.
- Igyunk! – támogatom az ötletét,és amint elém kerül a pohár már öntöm is magamba.
- Veszélyes, de izgalmas. – megvonom a vállam. Mindennek ára van, annak is, hogy nem akarok életem végéig ugyanolyan klisés cikkeket írogatni a pletykaéhes kisnyugdíjasok számára.
- Nem tudom…de hagyjuk is, ez majd még alakul…- terelem gyorsan a Times témát. Nem akarok beszélni róla, mert akkor csak kattogni fogok, mérlegelni meg pro és kontrákat gyűjteni és rájönni, hogy nincs aranyközépút, mert a távkapcsolat nem működőképes, kár lenne ezzel áltatni magunkat.
- Na, és melyik rádióban? És miért nem hallottalak eddig? – csapok le rögtön az információra. Valószínűleg a hajnali órák hőse lehet, azért nem találkoztam még hangjával az éterben.
- B*sszameg, akkor ezentúl a németeknek szurkolok, hátha akkor nem ők nyerik meg a vb-t. – előbb viselném el a hollandok nyakában lógó arany látványát, még ha ma leverik szeretett spanyoljaimat.
Még egy feles, már nem is számolom, lassan nem is biztos, hogy tudnám. Kezdem érezni, ahogy vodkagőzbe borul az agyam és a tömény szeszben oldódom fel.
- A franc se tudja. Már kiskoromban is folyton dumáltam mindenféléket, aztán, amint megtanultam írni papírra is vetettem őket. – párat visszaolvasgattam belőlük, és botrányosan szarok, de valahol elkellett kezdenem.
- És neked a rádió? A francia akcentus vonzza a hallgatóságot? – az megint más dolog, hogy én magam élből továbbtekertem volna arról a csatornáról, amelynél dolgozik. A britek kiejtésénél, már csak a franciákét viselem nehezebbem. A sors fáradt iróniája, hogy ő mindkettőben otthonosan mozog.

//Áh, ha felszívom magam semmi nem állít meg xDDDD Meg ez nem két oldalas hsz, ott mondjuk lehet inkább lefekszem aludni mert sok xD Volt rá példa... hah xD//
-Nem szoktam ezzel próbálkozni. - Vigyorgok.
Aztán látom teljesen elégedett és boldog hogy fix partnere van, már komolyabb, szóval örülök hogy örül és maradunk ennyiben.
-Jól van jól van, talán nem hagy el akkor. - Vigyorgok, ez a póni dolog. Sosem értettem, de hát nem is kell igazából.
-Nah, ha úgy alakul gondolj rám, én nem tudok egy jót beszélgetni itt franciául senkivel. - Ez tényleg nagy szívfájdalmam, rettenetesen hiányzik.
-Csak túlontúl önérzetesek. Ők a nyelven keresztül ragadták meg azt amit más nemzetek mondjuk a himnusszal vagy bármi mással oldottak meg, hogy egy nemzet legyenek. - Mosolygok, az egyik francia szakos lány mesélte hogy csak azóta ennyire kényesek a nyelvükre, és azért csinálnak ennyi hiperkorrekciót, hogy "tökéletes" maradjon a nyelv, irodalmi. Amúgy nem olyan beképzeltek. De nekem nehéz megítélni én csak franciául beszélek ha ott vagyok.
-Londoni a családom, Cachan-ban születtem, az olyan öt mérföld Párizstól. De londoninak vallom magam, elvégre ott nőttem fel és a családom is brit. De öt éves koromig külhonban éltem, csak franciául beszéltek hozzám, kivéve a szüleim, ha épp eszükbe jutott, hogy kéne angol szót is hallanom. - Mosolygok, na igen, esélyes volt hogy a francia legyen csak az anyanyelvem... akkor aztán leshettek volna hogy tolmács kell mellém...
-Na igen, igen... - Mond valamit, nem is az írás itt a fő lényeg, hanem a taktikázás. Az írás a könnyebbik része, noha másnak az sem menne. Durva. De csak nem lövik le...
Aztán gondolok egyet és megviccelem, bár nem gondolom teljesen át hogy ez talán erős, de hát a pia is közrejátszik.
Látom hogy elgondolkodik, de hát közlöm hogy csak poénkodom, szerencsére nevet ő is.
-Nem kell kétszer mondani! - Iszunk, így lehet gyorsan ismeretséget kötni, hamarosan majd rengeteg felesleges infót is tudni fogunk egymásról, de ez ettől szép. Hogy nincs kontroll csak mondjuk ami eszünkbe jut.
-Ez így van! - Ha belegondolok hogy Phoenix az én munkámra is azt mondta milyen veszélyes, mert egy szót félrefordítok és kapok hatvan pert a nyakamba. Semmiség ehhez képest, lehet nekem túl stresszes lenne.
-Jól van, de bárhogy döntesz ne bánd meg. Akkor az volt a helyes és kész. - Érzem én hogy nincs helyes döntés most neki, hiába lenne mondjuk nekem egyértelmű a helyében.
-Mert nem olyannak tűnsz aki Beethovent és Csajkovszkijt hallgat. - Vigyorgok rá. - A KUSC-nál vagyok, de csak reggel meg este vannak hírek, ez egy kis rádió. - Mosolygok, kétlem hogy ismerné.
-Hmm, szóóóóóval a spanyoloknak drukkolsz a németeket meg utálod... hmm, mit ártottak neked a németek? - Kuncogok. Inkább leisszuk magunkat, nekem sem kell sok és szerintem baromságokat fogok beszélni.
-Áh, hát író is lehettél volna akkor nem? Vagy az nem érdekel? - Másfajta írás a kettő, de írás.
-Nem, akkor elnyomom. - Basszus, hallja? Na igen a pia... pedig odafigyelek hogy ne lehessen érezni, de hát... van amikor nem fordítok erre kellő figyelmet, most sem. - Akkor olyan vagyok mintha a BBC vetett volna ki magából hirdetve a perfekt angol kiejtést. - Kuncogok. De tény, akkor elég britesen beszélek, talán ezért is vettek fel, illik a komolyzenei adóhoz, ha már a műsorvezetők olyan lazák. Ennyi kompenzálás kellett, gondolom.
-Amúgy kétlem hogy a francia akcentus bárkit vonzana. - Kuncogok. - Bár csajozni jó vele. - Vigyorgok, hat a pia, kezd egyre elrugaszkodottabb lenni a gondolatmenetem, csapongok is fejben, bár kívülről próbálom tartani magam.
-Amúgy te szoktál focizni, vagy csak nézed? - Jut eszembe, gondolom valamivel elüti az időt ha épp nem ír és nem a barátnőjével van.

- Remélem is! – bólogatok vigyorogva. Nem nagyon tudom mit csinálnék magammal, ha Hale úgy döntene, hogy holnaptól vége mindennek, de az biztos, hogy csúnyán padlóra kerülnék hosszú ideig. Még a gondolatot is sietve elhessegetem.
- Majd összehozlak valamelyikkel, ha megígéred, hogy addig nem kezdtek el franciázni, amíg azt én is hallhatom. – szavaimnak nyomatékot adva kortyolok egy embereset. Az a nyelv továbbra is olyan, mintha selymet hánynál, ahogy Szirmai mester is megmondta.
A nép kiértékelését hagyom, én továbbra sem szeretem őket, náluk talán már csak a németek az ellenszenvesebbek, noha ők zseniális söröket és autókat gyártanak, ez pedig mindenképp plusszpont.
Érdeklődve hallgatom, ahogy felvezeti gyerekkorának szövevényes szálait.
- Az ilyet mindig irigyeltem. Mármint, te gyerekkorod óta két nyelvet is tudsz, más meg évekig szívózik velük és nincs egy valamire való mondata és így gondolom ha például olasz leckéket akarnál venni, az sem okozna túl nagy kihívást. – sokkal jobb nyelvérzéke lehet, mint nekem valaha is lesz. Az más kérdés, hogy ha a másik nyelvérzékről beszélnénk, ott kétségtelenül én vinném a prímet.
Megérkezik az újabb kör, én pedig már lassan kezdem érezni, ahogy eltompulnak a józan eszem küszködő maradványai is. Mindig is abban reménykedtem, hogy csendes, filozofikus részeg vagyok, aki kissé kábán ugyan, de órákig tudja elemezni a légy zümmögés szimfóniáját is. Kár, hogy sosem sikerült elérnem ezt az állapotot…
- Meglepődnél, de szoktam komolyzenét hallgatni, meg persze mellette minden mást, de ha írok, leggyakrabban valami klasszikus szól a fülemben. – osztom meg vele ezt az érdektelen dolgot. Kutakodom alkoholködbe burkolt emlékezetben, hátha felidéződik valami a rádió neve hallatán, de semmi nem dereng. Meg is rázom a fejem, még grimaszolok is, hogy lássa fogalmam sincs milyen adó is lehet az övé.
- Holnap, ha még emlékezni fogok rá, feltétlen megkeresem! – kíváncsi vagyok másnaposan miként olvassa be híreket.
- Egészen egyszerűen, hogy vannak. De most komolyan, undorító nyelv, tirpák emberek. Hányinger… - legyintek is egyet jelezvén, hogy vesszen minden német.
- De nem vagyok én rasszista. Egyformán utálok mindenkit, de a németeket a legegyformábban! – lecsapom a korsót az asztalra.
- Hozom a következőt! – már kissé bizonytalanul feltápászkodom, hogy kikérjek még két sört, a harmadikat vagy a negyediket, nem számolom, talán jobb is így.
- Írok is, de az csak hobbi. Majd egyszer kiadom, bestseller lesz én pedig vígan fogom élni a vigálom…világom. – már kezd akadozni a nyelvem, ez az első, amit utálok abban ha ittas vagyok. Amikor még józannak érzem magam, és közelebb is állok ahhoz, mint a sárga földhöz, mégis nehezek a szavak.
- Igen, nekem is ez volt az első gondolatom… - bólogatok a BBC-re.
- És a csajokon kívül mit akarsz még vonzani? – röhögök fel. Ha hódítani tud pár orrhangú szavával akkor már megérte, bőségesen meg.
- Csak nézem, meg persze ha úgy van haverokkal rugdosunk egy kicsit, de inkább kosárpárti vagyok. – azt meg már tudom, hogy ő a tenisz rajongók táborát erősíti.
- Na Sebastian, látod ott azt a nőt… - a pultnál támaszkodó szőke, szilikon ’csoda’ felé biccentek, akinél látszik, hogy az agya helyett is implantátum van.
- Fizetem a következő összes kört, ha előveszed a legbénább csajozós dumádat és azzal megszerzed a számát! – ha már úgy is az egyéjszakásokban utazik akkor még hasznot is húzhat belőle, de akárhogy is, szerezne magának egy jó sztorit.

-Ó, csak úgy nem állok le franciázni senkivel, az olyan intim dolog... - Hülyéskedem nevetve, kicsit félreérthető volt amit mondott és csak remélem nem férfi ismerőst emlegetett. - De amúgy persze. Ez a legkevesebb, ha nem szereted. - Mosolygok, nah, ha jóban leszünk lehet tényleg szaván fogom.
Elmesélem aztán miért tudok franciául, az olaszon elgondolkodom.
-Nem tudom, lehet az olasz pont nem lenne olyan nehéz, de mondjuk a német már nehezebb lenne. De igazából ha van egy jó tanárod te is könnyen megtanulhatsz ahogy bárki. Vagy költözz ki, akkor rákényszerülsz. Csak használni kell folyamatosan. - Szerintem ezen van a lényeg. Én csak azért tudok még mindig ilyen jól franciául mert használom. Ha nem használnám bizonyára rengeteget elfelejtettem volna.
-Tényleg? - Vigyorgok rá, hát hat az alkohol, nem lehet levakarni a jó kedvet az arcomról. - Én is azt hallgatok, arra könnyebb fordítani! - Nah, nem vagyok egyedül, Jodie és te nem hallod!
-Semmi gáz, mondtam hogy kicsi. - Kuncogok, hogy grimaszol. - Jól van, lehet meg is szereted, jó fejek a műsorvezetők, fiatalos adó. - Nem olyan hogy a hetven éves papi haldoklik míg elemzi Chopin egyik tételét.
Aztán csak nevetek, józanul csak elképednék. De így...
-A német? Ich bin dein Vater... - Kacagok fel, ahogy erélyesebb németet produkálok, ez az egyik mondat amit tudok. Irtó hasznos mi? - Nem is értem miért mondod! - Kacarászom. - De a németek jó fejek, miért mondod? Tök rendesek, őszinték, udvariasak... és van humoruk, tiszta meglepő! - Vigyorgok, én jól éreztem magam Münchenben meg hol voltunk... Kalzburg? Mittom én nem fog az eszem.
Aztán nevetek megint, de lökött.
-Milyen rendes tőled, kivételezni nem lenne szép dolog! - Ááá, jó társaságom van. És még iszunk is, kell ennél több?
-Húha, hát jó, de ne locsolj meg vele, elég volt egyszer! - Kacagok, vicces ahogy feláll és imbolyog. Vajon én tudok egyenesen menni még? Ahahhaa, nem tudjuk meg, a seggemen maradok.
-Na és mit írsz? - Fel sem veszem hogy összeakad a nyelve, majd ha nagyon nem értem visszakérdezek. - Mármint... milyen műfajban meg témában? - Hú nem bírom kifejezni magam, de remélem érti mi is érdekel.
-Akkor érzéseid jól szolgáltak ifjú padawan, lottóz! - Kuncogok, közben iszok, nehogy kiszáradjak, milyen lenne már.
-Én? Vonzani? Őőőőő.... - Röhögök, hogy jött ez? Tompulok. - Nem tom, a beszéd a munkám, valami hírességnek szívesen tolmácsolnék, érdekes lehet! - Bár melyik francia nem tud angolul? Meddő álom.
-Jah én is. Az még elmegy, bár nem vagyok egy logarléc de na. De fociban nagyon béna vagyok, sosem bírok gólt lőni, folyton félremegy vagy a kapus megfogja... tiszta szívás... - Vigyorgok, tuti nem érdekelte, de hát esélye sincs, minden lényegtelen kis hülyeséget meg fog tudni rólam ami csak felmerül.
-Hát szemet szúr pár külső... öhm... tulajdonsága. - Adottságnak nem nevezném, ha csak úgy nem értjük hogy az orvos adta. Aztán csak röhögök, ez már valami. - Áh, elég a következő, mert megszerzem! - Vigyorgok. - Szóval a legbénábbat? Úúhh... jól van! - Nevetek, felállok, hmm, még megy, bár megállok kicsit, szokni kell a magaslati levegőt és összeszedem magam, hogy a nő mellé sétáljak és megtámaszkodjam mellette a pulton.
-Elnézést, hogy megzavarlak, de tudod... szerintem már álmomban már láttalak. Annyira gyönyörű vagy és én annyira boldoggá szeretnélek tenni! Nem bírlak kiverni a fejemből és csak arra tudok gondolni hogy az ajkunk összeforr és a hajadba fésülve sugdoshatom a füledbe a nevedet... - Fésülök a hajába, de persze komoly fejjel mondom mindezt, mosolyogva, ábrándosan kissé. - Mondd, van esélyem hogy valóra válik az álmom? - Kérlelem finoman és az ajkamba harapok kissé, ha hagyja szemezem is vele. Ennél gázabb szövegem kevés van ami azt illeti, de ha Nick ezt kérte, ezt kapja. Inkább a külső kisugárzásomra hagyatkozom, a vágyakozó tekintetre, amiben ott lapul a szenvedély, de tény, egy ilyen szöveggel nehéz értelmesen csajozni. De meglátjuk mennyi ész szorult a szöszibe vagy közli cuki vagyok... uh. Inkább legyek nyálas mint cuki, na mindegy, szóval várom a "mindent eldöntő" válaszát.

- Ezt mondd még két sör után annak a csajnak - fejemmel egy 10/8-as felé bökök, akit személy szerint én még józanul is örömmel bevállalnék, ha nem várna otthon egy tízpertizenötös.
- A német nyelv undorító. Küzdöttem vele pár évet, de végül is hagytam a francba. Nincsenek olyan ambícióim, amihez létszükség lenne, hogy folyékony tudjak úgy is beszélni, így nem is hullajtottam krokodilkönnyeket azért, mert bebuktam vele. Pedig ott még a tanár is jó volt. - vállat rántva hagyom annyiban a témát, meg különben is, ha angolul tudsz bárhol megértenek, hiába nagy érték más kultúrák szókincsét elsajátítani, mi amerikaiak nem vagyunk erre rákényszerítve.
- Tényleg... - bólogatok bőszen a komolyzenére - Jazzt a legtöbbször, Gershwint például. De Debussyt vagy Ravelt is bármikor. Meg úgy általánosságban a bécsi klasszikától kezdve szinte mindent elhallgatok. Kell a hangulati aláfestés. - más kérdés, hogy ha nem euforikus alkotói lázban csapkodom laptopom szétgyalázott klaviatúráját akkor ritkán nyomok be szonátákat, és prelűdöket.
- És te? Te miket hallgatsz? - most már kíváncsi vagyok neki mit dob be a Youtube vagy mivel tömi tele a zenelejátszót. Lehet valami barokk toccata, de nem azt, nem nézném ki belőle.
Bele fogok tekerni a frekvenciájába,ez most már egészen biztos, feltéve ha reggel emlékezni fogok még rá.
- Nicht zu danken! - legyintek nevetve a Dart Vaderezésre. Nagyjából ennyi maradt meg a tanulmányaimból, ez az egy mondat. De ez minden után elsütöm, még ha logikátlan, akkor is. Ezen kívül csak legfontosabbat tudom: Sprechen Sie Englisch? Ezzel pedig már a jég hátán is megélek, nem csoda, hogy nem törtem össze vissza magam tanulás terén.
- A franc se tudja, Seb, én sose tudtam megbékélni velük. Szerint kiállhatatlan egy népség, de ez az én véleményem. - vállat rántok. Nem tehetek róla, hogy zsigerből érzek ellenszenvet irántuk. Ha huszonhárom év alatt nem sikerült ezen változtatni ezután se hiszem, hogy puszipajtásként fogok gondolni rájuk. De persze soha ne mondd, hogy soha és egyéb kopottas klisék.
- Nincs még itt a húsvét... - kicsit megkapaszkodok, a falban, tévedés ne essék, nem az segít rajtam, én akarok meggyőződni róla, hogy nem szándékszik szuicid jelleggel ledőlni a vasbeton, de velem ellentétben az meglehetősen stabilnak tűnik.
Visszabotorkálok két korsóval imbolyogva, és majdnem sikerül nyakon öntenem, de csak az asztalra löttyen pár korty, amin felröhögök.
- Bestsellert írók! - az lesz majd ha kiadják, annak kell lennie és az a minimum.
- Egyébként, regényt, kicsit bűnügyi thriller szerűt, ami valamennyire átfedi az oknyomozósdi. Utána pedig, ha az kész akkor egy riportregényt. - milyen nagyra törő terveim vannak. Persze, az szép, hogy így elképzelem mindet, de rávenni magam, hogy félnapokat csak gépeljek és görgessem előre a cselekményt, egészen nehéz dolog, főleg most, hogy mindig akadna jobb elfoglaltságom is, mint a monitor előtt ücsörögni.
- Tudom az erő velem volt Obi wan! - emelem is a söröm, igyunk a Star Warsra, de csakis és kizárólag a régi szériára. Az új trilógiáról, jobb szót sem ejteni.
- Ja mondjuk Scarlet Johansonnak én is szívesen fordítanék... - még ha nem is francia, de akkor is. Van ember, aki ne tenne meg neki bármit? Na ugye. Jut eszembe, most jön majd ki egy új filmje a Lucy, ami a Csúcshatás koppintása egy az egyben, de attól még meg kell nézni. Írok is Halenek, hogy eljönne velem rá. Előveszem a telefonomat, azt sem tudom mennyi az idő, és már bőven ittam annyit, hogy minden gondolatot rögvest tetté is váltsak.
- Egy pillanat! - kezd elnehezedni már a kezem, ezt akkor érzem, amikor felakarom emelni, jelezvén, hogy mennyire egy azaz egy pillanat. Bepötyörgöm, megkérdőjelezhető helyesírással a sorokat és küldöm azzal az általános mosolyommal, amit mindig kivált belőlem ha valamilyen formában beszélek vele.
- Valakinek labdaszedőnek is kell lenni! - és ha már ilyen szerencsétlen meg is van a tökéletes alany eme pompázatos állásra. Remélem nem túl sértődékeny, ha meg az is, már nem különösebben érdekel.
- Ámen! - már előre nevetek, látom már neki is forog a a belső miliő és a tekintete sem kimondottan kristálytiszta. Mivel messzebb van, és a meccs zaja is szól a TV-ből nem hallom a nyálban elúszó szöveget, de azt látom, ahogy a plasztikk*rva szeme elkerekedik. Seb, bízhatsz a belső kisugárzásodban, de ezt ne három-négy sör és ugyanennyi feles után tedd. Áldom az eget, hogy tudok szájról olvasni, még a gimiben fejlesztettem ezt a képességemet tökélyre, dogáknál különösen sokat tudtam belőle profitálni. Elkap a röhögő görcs, ahogy a csaj odébb hajol és döbbenten pislogva kérdezi, hogy 'De ugye, nem molesztálni akarsz?' Itt már végem, elfekszek az asztalon a könnyem is majdnem kijön, de azért még erőt véve magamon érdeklődve felpillantok mit kezd a helyzetével újdonsült Don Juanunk.

-Nem kell ahhoz nekem még két sör, hogy leszólítsam! - Kuncogok, de most Nickel vagyok nem hagyom itt. Meg most inni akarok, csajozni ráérek.
-Hmmm, megesik, ne foglalkozz vele. Az angol a világnyelv, vagy akkor már a kínai ami globális, ennyi. - A sok kis keleti mindenhol ott van. És amúgy is minden lassan made in china.
-Áh, jók is azok. Jazzt ritkán hallgatok valahogy. - Vallom meg, főleg mert hirtelen nem ugrik be az előadó. De lehet ha hallanám valamelyik művét rögtön jönne a jah ő felismerés.
-Én bármit. Ha futok vagy bulizok akkor lehet pop, rock, reggie, jazz, blues, metal... van egy két techno szám is amit szeretek, tényleg mindegy. Szerintem minden műfajból találok olyat ami tetszik. - Mosolygok, nálam a zene olyan téma hogy mindenkivel van közösöm.
Kacagok, a köszönömöt értettem, jól eltársalgunk németül.
Kuncogok, főleg hogy becéz, nem zavar mondjuk.
-Végül is mindegy, itt nem igen vannak, ne menj ki hozzájuk és gond letudva! - Vigyorgok.
-Hát nincs, de ne nézz lánynak, vili? Köszi! - Kacagok, szerencsétlen, de legalább a kedve jó, az hogy menni már necces mellékes.
Csóválom a fejem, hogy löttyen a nedű, nem szólok semmit, a következő kört én hozom, csak nem öntöm le magam.
-De miről szól? - Ez is érdekelt, de tényleg tompulok. Aztán kifejti, megszán.
-Ó, mennyi terv! és hogy állsz velük? - Kérdezem mosolyogva, jól hangzik, ezt még el is olvasnám.
-Legyen is, legyen is! - Azzal emelem én is a korsót és iszok, jól esik nagyon, bár kezd eltelíteni.
-Na igen, dögös vörös... - Vigyorgok, remélem nem kevertem össze, de ha emlékeim nem csalnak nem.
-Nyugodtan! - Legyintek, addig hátrafordulok és lesem a meccset, úú.. csúnyán kikapnak Nick kedvencei. És mi nagyon részegek leszünk.
Látom aztán mikor kész van hogy bazsalyog, kész ez a csávó. Én is somolygok.
-Pfff kössz, fantasztikus! - Kacagok, neeeem, nem akarnék az lenni. akkor inkább kihagyom az életemből teljesen és kész.
Aztán megyek leszólítani a lányt, na igen, én csak szimplán jól érzem magam, nem érzékelem hogy látszik az ittasságom. Meg amúgy is, imádnak a nők, jaj hagyjuk már hogy nem jövök be... na jó, lehet nem. Molesztálni? Most az én szemem kerekedik el.
-Nem... én udvarolok. Tetszel... tudod, randit szeretnék. - Pislogok rá, molesztálósnak tűnök? Ú, durva. Ennyire rossz fiúnak még nem néztek. vagy nem tudok róla.

Manapság meglehetősen ritka az olyan ember, aki még ha kis mértékben is, de hallgat komolyzenét és az átlagéletkora nem nyolcvan valamint a halál között leledzik. Pedig, néha kétségkívül jót tud tenni pár izmos rockszám közé beékelve.
- Jazz és whisky. A hosszú, boldog élet titka. – ugyan nem árt ha van mellé még egy jó csaj is, én szerencsére e téren sem panaszkodhatom.
- Amúgy meg, hallgass elektronikus swinget. Pont annyira zseniálisan jó, mint, amilyen furán hangzik. – kortyolok sokadik sörömből, szép este lesz ez csak ne csatangoljak el semerre. Szerencsére nem vagyok hányós részeg, de helyette annál több baromságot csinálok, amiket akkor és ott elképesztően jó ötletnek szoktam tartani. Bezzeg másnap reggel…
- A hosszú haj megtévesztő tud ám lenni! Rasztáztasd be – elképzelem milyen lenne Bob Marley stílusú frizurával és menten elkap a röhögőgörcs.
- Ne, inkább mégse… - remélem nem most tiportam bele gyerekkora óta dédelgetett reagge ízű álmaiba, ha meg mégis, akkor nyilván hosszú évek tervét nem egy félig idegen véleménye miatt fogja feladni.
- Szarul, de büszkén! – elégedetten vigyorgok terveim hogylétére. Nem fogok velük sietni, most csak élek egyik napról a másikra. Örülök, hogy megszabadultam a diplomamunka fojtogató fogságából, jelenleg nem hajszolom magam, csak pangok.
Elpötyörgöm alkoholban úszó üzeneteimet Halenek, kapok egy mini szívinfarktust és elrakom a mobilt egy időre, mert kíváncsi vagyok hogyan hódítja meg a szilikon szépséget.
Nekem már a könnyeim potyognak, az a csaj egy növény intelligenciájával bír, bár azok legalább foto szintetizálni tudnak. ’Nekünk nincs udvarunk!’ pislogja tanácstalanul és én már az asztalt csapkodnám legszívesebben, már fáj a hasam a nevetéstől. Szegény szerencsétlen Sebastian. ’De azért tessék’ A hölgyemény valami cetlifélét nyom a francia kezébe, nyilván a száma, nem tudom, odáig nem látok el. ’De apu rendőr!’ Mint egy végszó és a lány elviharzik a mosdó felé, gondolom sminket igazít. Legalább a külső legyen megnyerő, ha már irodalmi idézetekkel úgysem tudna hódítani.
- Na? – érdeklődöm még rázkodó vállal visszatérő ivó cimborám. Ennél többet úgysem tudnék mondani, anélkül, hogy mindent elsöprő lávaként buggyogjon ki belőlem a van hahotázás.

- Viszont még egy kör és én lépek...mára még van egy programon.- pontosabban lett egy, ami külön érdekes lesz így ittasan, de úgysem bírom ki, hogy nyugodton maradjak akár egyetlen éjszakára is.

-Lehet benne valami! - Vigyorgok, bár nem vagyok jazzes de tény hogy aki szereti nyugisabb. És nem a fűtől, mint a reggaesek.
Nézek rá hogy viccel-e, de úgy fest nem.
-Hát... rendben! Ez tényleg elég... pikáns kombó, hallod. - Nevetek fel, bár kissé hitetlen hogy valóban jó-e, de hiszek neki.
-Úúúú... te nem kedvelsz engem... - Vigyorgok rá, hát a raszta, na az nem vonz... igénytelenül csinálják meg sokszor és magamon igénytelennek is tartanám. Valamint azt hiszem tolmácsolni már nem hívnának... - Szerintem se..... -Kacagok fel, jaj istenem, szörnyen festenék annyi szent.
-Ez a beszéd, fel a fejjel, lesz ez még így se! - Kuncogok, nem kell elkapkodni valóban semmit, egy könyvet nyolcvan évesen is ki lehet adni szóval...
Aztán kötök fogadást de... de... ANYÁM BOROGASSSSSSS.... wtf?! mi, hogy nincs udvar?! Pislogok, lesokkolódtam, tátott szájjal, az alkohol miatt málén állva lesek rá, leragadtam a viccnek is gyengének minősíthető komoly felszólalásán, mert komoly volt. Mire feleszmélek kezemben a száma, bólogatok, hogy oké, van valami a faterral. Kérek két felest és visszatántorgok megsemmisülten Nickhez és elé tolom a számot, majd visszaveszem, előveszem az öngyújtóm és a pad alatt elégetem.
-Basszus.... basszus... csökkent az IQ-m 100-zal... basszus... - Ő csak röhög, ránézek és hangosan felkacagok, hogy neeeeee, ez de durva volt basszuskulcs és fogom a fejem, dadogva és vihogva előadom mit mondott a csaj, ha a hátam mögé is jönne amit kétlek sem hiszem hogy értené mit mondok, Nick max hasonló részeges állapota miatt érti szerintem ezt a töredezett beszédet.
-Igyunk... okés. Csak nem a csajod? Nocsak, te is gólt lősz mégiscsak mint a hollandok? - Vigyorgok és nevetek, hát nincs is jobb program este mint egy laza szex. Nekem is jól esne, de holnap kelek, el fogok aludni ha este még akciózom.
Lehúzom a felest, remélem ő is, majd nevetek halkan, ez már csak úgy jön.
-Teh... Nick... öröm veled inni, még ha a csapatod nem is nyert, lásd, legalább ittunk! Ha máskor is jársz erre majd én is benézek, még lesz pár meccs, szívesen innék veled megint! - Jó ivócimbora lenne, szó se róla. Közben asszem nyertek a hollandok, valami ilyesmit duruzsolnak a háttérben, szegény Nick, de sebaj, kárpótolva lett szerintem és még lesz is ha minden igaz.
Amíg megisszuk a maradék sört szórakoztatom azzal hogy micsoda partit szervezett be nekem, menjen el kerítőnek, na meg hogy sajnálom hogy felgyújtottam a papírt, neki biztos kedvére lett volna a maca. De ha mennie kell, akkor mennie kell, megyek én is, kinn a kocsma előtt kezet rázok vele és sok sikert kívánok neki a könyveihez a viszont látásig és hívok egy taxit magamnak hogy vigyen haza. Hú de lefáradtam, ma a nők teljesen kikészítettek, szó se róla. Remélem holnap valaki értelmessel is összefutok közülük.

//Ha nem baj zártam, úgy is nagyon megszenvedtél ezzel a hsz-szel xD Köszi a játékot, élveztem Very Happy

//

karakterinformáció

» It's not a date it's just a...-Gis&Nick
» Will you....? - Hale&Nick
» Coffee to go-Zin&Nick
» Hale&Nick
» Nick & Will -- A nagy hír

Egy sör nem sör... ~ Nick és Seb

Egy sör nem sör... ~ Nick és Seb

Similar topics

Similar topics