Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kelly Evans
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Will you....? - Hale&Nick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Will you....? - Hale&Nick   Szomb. Szept. 20 2014, 13:06

Azt hiszem meghülyültem. Jó, persze, tény, hogy eddig se voltam százas és őszintén szólva sosem állt szándékomban karót nyelt nyárspolgárrá degradálódni, de azok a gondolatok, amik néhány hete nem hagynak nyugodni meglehetősen aggasztóak. Pár napja már Amy se tud hova tenni, arra mondjuk rájött, hogy a beszélgetéseink során én agyilag rohadt máshol járok. Az elején nem zavarta, egy idő után már csak tűrte majd tegnap hozzám vágta a papucsát, mert 10 perce várt egy válaszomra, pedig én még a kérdést se hallottam meg….ő itt feladta a velem való kommunikációt.
Hale-lel is jóval kevesebbet beszéltem, annak ellenére, hogy leírhatatlanul hiányzott, de gondolkodnom kellett. Sok mindenen. Többek között azon a videón, amit Mr. Spark mutatott nekem, amikor azután a gyökér, idióta köcsedék után kutattam, akit eddig csak megölni akartam, de most már előtte kegyetlenül megkínozni és utána egy műanyag késsel szétnyeszetelni. Embert még annyira nem gyűlöltem, mint őt. Persze, láttam a csókjelenetet is, olyan volt, mintha monoton mozgással mártogatnák belém az éles pengét. Azután kezdtem el kattogni bizonyos dolgokon…
Délelőtt mondtam Halenek, hogy este menjünk el valahova, azt ugyan bölcsen elhallgattam, hogy azért kell feltétlenül találkozunk mert beszélni szeretnék vele. Félek, hogy rögvest rosszra asszociálna, bár mondjuk azt úgyis észrevette, hogy fura vagyok mostanság.
Kettő rövidet dudálok, a házuk előtt. Erősen markolom a kormányt, az agyam lassan kisül, annyira kattog. Türelmetlenül lesek az ajtójuk felé, mikor láttam Halet utoljára? Tegnap…régen volt. Túlságosan régen…


_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Hétf. Szept. 22 2014, 14:42

Mélyeket lélegezve ülök az ágyon, várom, hogy értem jöjjön, kicsinosítottam magam, sminkeltem is, mert azt mondta elmegyünk valahova. Nem tudom hova, de csak nem futni visz. Az utóbbi időben olyan furcsa, magába zárkózó, visszahúzódó és én minden egyes nap rettegek, hogy kiderül velem van baj. Már engem nem akar, csak nem meri elmondani, mert fél, hogy felkötöm magam. Vagy nem tudja. Máskor meg tudom, hogy minden rendben, amikor szeret és elkerülnek a feje felöl a fellegek, melyek esőként ontják rá a búskomorságot. Annyira szeretném megmenteni, akármi rágja is a szívét, de félek, hogy én vagyok. Ilyen az ember. Ha szeret valakit, fél az elvesztésétől.
Kétszer dudál, felpattanok az ágyról, gondolatban keresztet vetek és süvítek lefelé a lépcsőn. A szívem hevesen ver, mint mindig, ha tudom, hogy találkozunk. Mérni nem lehetne mennyire szeretem, de már mondani sem nagyon merem az elmúlt pár napban. Kétségek között gyötrődöm. Most is. Kilépek a kapunk és máris ezerrel vigyorogva lépkedek a hófehér BMW felé, hagyom, hogy az ülésen átnyúlva ajtót nyisson, majd becsusszanok mellé. Én is hófehérben vagyok, meg testszínű harisnyában, zárt cipővel és boleróval, mert hideg van, igaz az fekete, kell a kontraszt. Az arcom meg szintén fehér a smink alatt, ma is olyan….
- Szia. Édes! – áthajolók, hogy a szájára csókoljak, de mindig félek, hogy egyszer az utolsó lesz. Ijesztget. Annyira agyal valamin. Lehet, mégis elmegy? Itt hagy? Elhagy? Baj van valami, amiről nem mesél? Rosszat tettem?
- Nagyon hiányoztál! - a szájára csókolom a szavakat, illata megint eltelít, olyan finom, férfias, bőre megsercegteti az enyémet, ajka tüzelő, ajaj. Üdv tavasz. Most azonban nem merek rámászni, valamiért távolságot tart.
- Minden rendben, kicsim? – igyekszem nem aggódni, visszasüppedek az ülésbe, bekötöm magam, ezt sem szoktam, és illedelmesen elhelyezkedem, csak a kezem lóg át a combjára, hogy markoljam, érintsem, simogassam, szeressem vele. Most is olyan komor, istenem, mit követtem el? Valamit tuti elrontottam… baj van? Velem? A szívesem hevesen kalimpál, majd kiugrik a torkomon. Ha baj van, ha elhagy, lőjön is le azonnal. Minden nélküle töltött percem kínszenvedés. Egy élet nélküle... minek is? Illata elbódít, közelsége megrészegít, nélküle elfogyok.

_________________
"Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra.
Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba,
s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert."


Fabyen
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Hétf. Szept. 22 2014, 19:50

Ez annyira tipikus. Tudom, hogy mindjárt kilép az ajtón és, amíg várok rá, addig úgy röpülnek a percek, akár az ólomszárnyú betonbagoly. Legközelebb ráfogok féküdni a dudára, hátha akkor gyorsabban érkezik. Az se fog meghatni, ha az egész szomszédság nyugalmát megzavarom, engem itt már úgy is szeretnek. Felsóhajtok, amint a meglátom. Édes jó istenem, adj erőt, hogy ne teperjem le megint itt rögvest a házuk előtt.
Hajolok is felé, amit beül a BMW-be, egy pillanatra minden zavartságom eltűnik és mohón csókolom meg, jó hosszan elnyújtva. Tenyerem máris a bolerója alá kúszik, komolyan kocsist kellene bérelnem, vagy gyakorolnom a nagyobb önuralmat és mindjárt fogom is, cserkészbegycsó, de még egy csókot…meg még egyet, jelezvén, hogy ő is leírhatatlanul hiányzott. Így. Most már kibírom talán az első piros lámpáig. Mélyet sóhajtva helyezkedem vissza a volánhoz, ujjaim megint  a kormány köré fonódnak. Visszatér gyomorgörcs, a félelem és a tehetetlenség…mi lesz, hogyha…? Ismét fénysebességgel cikáznak a gondolataim, amit egy halvány mosollyal próbálok leplezni.

- Persze, csak… ~ideges vagyok, kattogok, mindjárt elvisz a mentő~…hülyék a szerkesztőségben.  De ne aggódj, rendet teszek. dobok felé egy kacsintást is, hogy ne aggódjon. Legalább Ő ne.
Nem akarom giccses étterembe vinni, egyrészt mert tudom, hogy neki pont úgy a könyökén jön ki az összes puccparádé, mint nekem, másrészt, ott millióegy ember van. Mindenféle sznob népség, akik kaviármérgezés miatt rohannak gyomrot mosatni.
Egy meglehetősen istenhátamögötti tengerpart szakasz felé araszolok, de egyelőre még a külváros forgalma feltart.

- Na és mesélj, érdemes volt, múltkor úgy elrohannod a szerkesztőségből? Üres volt nélküled az asztal… - sejtelmese vigyorra húzódik a szám, egyik kezemet az övére teszem, finoman megcirógatom, aztán, mintha muszáj lenne, megint rászorítok vele a kormányra. Tényleg meg fogok hülyülni, mire vége lesz ennek az estének…


_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Szer. Szept. 24 2014, 16:09

Közelségétől mindig elfog a jóleső borzongás. A tudat, hogy itt van, hogy együtt vagyunk, kicsinál. Olyan hősiesen szeretem, hogy megvadulok tőle. Nekem ő a legjobb barátom, a szerelmem, a bizalmasom, az életem. Napok óta félek, hogy elvesztem, mert olyan fura. Csókja ugyanakkor felforrósít. Ilyenkor mindig olyan egyszerű minden. Csak szeretem, és szeret. Mosolyogva viszonozom az apró, majd elnyúló csókokat, a vérem felhevül tőle. Csak el szeretném mondani neki, hogy nagyon szeretem, nyálasan megint elmondanám, hogy ő a mindenem, de mostanában félek ettől, olyan mélyen magába zárkózik.
Érzem, hogy feszült, ettől én is az leszek. Neki simulok, ajkába harapok, majd visszaülök a helyemre.
- Akkor jó, már nem az, hogy hülyék a melóban, hanem, hogy minden rendben van... vagy...- valami ilyesmi. Mélyen belül meg nagyon félek. Valami van, izgatott idegesség fut végig a gerincemen, elmosolyodom. Imádnám, ha közvetlenebb lenne sokkal jobban. Annyira szeretem.
Ujjaimat az ujjai közé fűzöm, lazán, hogy el tudja venni, ha szükségeltetik a vezetés közben, de neki simulnék, csak valamiért nem merek. Jó isten, mi van velem? A félelem hullámokban önt el. Aztán azonnal átveszi a helyét a mérsékelten sem behatárolható szerelem.
- Hahha. Az az óra egy kalap szar volt. A tanárnő olyan sótlan, majd beledöglöttünk. Az óra céltalan volt. Látszik, hogy azért jutott oda ahol tart, mert jó ember ágyába fetrengett. Unalmas, öreglány, mellé pedo is. Lehet ez egy jó cikk neked. - mesélem vidáman, de nem nagyon vagyok jó kedélyű. Jó isten Nick.... könyörgöm csak ne.... ne mondja, hogy baj van. Én annyi mindent megtennék, neki adom a világom, a fél karom, a mindenem. Annyira nagyon szeretem. Nélkül minden nap..... Ha nem ír és eltelik pár óra, máris rossz a kedvem, a hiánya felemészt. Nélküle a világ ízetlen, szagtalan, színtelen.
- Nekem minden üres, ha nem vagy velem. Jól alakul az újság? Milyen az új fotós? Csinos? - láttam már a csajt és meglehetősen az.... ügye nem? Úristen, csak nem.... nem együtt fedezik fel az asztalt? A gondolat gyomron csap, megtekeri a szívem és a félelemtől a kezére szorítok.
- Szeretlek.... - súgom halkan, a szívem kalapál, a vérem gyorsvonatkánt száguld. Akarom őt, örökre, magamnak, bezárom a szobámba és csak az enyém lesz.... Az elsuhanó tájból sem látok, az arcélét figyelem, a lábait, a testbeszédét és rettegek, mert ő is fél.

_________________
"Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra.
Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba,
s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert."


Fabyen
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Szer. Szept. 24 2014, 19:46

Azon már csak fejcsóválva röhögök, hogy én legelső találkozásunkkor még őszintén elhittem, hogy ez egyéjszakás kaland lesz. Egy gyorsan kifutó tavaszi akármi, ami pont olyan hévvel hal el, mint, amilyennel lángra nyúlt…lássuk be, ezeket az elképzelések úgy bebuktam, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon. Azt hiszem örökre hálás maradok annak a tanárnak, aki aznap behívott engem, hogy tartsak életvezetési tanácsadást a szárnypróbálgató gólyának. Ha akkor nem megyek, lehet soha a büdös életbe nem botlok belé…bár, ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon jól tudom, hogy ha csak egyszer is szembesétált volna velem azon a sokat látott folyóson én utána a csillagokat leimádkozom azért, hogy legalább egyszer megfektessem…és azután pedig megint csak itt kötöttünk volna ki. Itt, hogy gyomorgöccsel várom a választ egy még fel sem tett kérdésre.
- Minden a legnagyobb rendben! – főleg most, hogy már itt van. Próbálok kellően meggyőző lenni, hogy ne aggódjon, ezt inkább hagyja rám, én úgyis teszem helyette is. Lehet könnyebb lenne most túlesni az egészen, akkor nem izzadnék jégdarabkákat. Mély levegő, Nick, mélylevegő.
- Ez esetben mostantól tölthetnéd nálam az órákat……- mondjuk a reklámhoz sok köze nem lenne, de kétlem, hogy egy félpercre is megbánná. – Dee, nehogy azt hidd, hogy lógásra akarlak csábítani , tudod, hogy nem jellemző rám! vigyorgok.  Neeeem, tényleg nem szokásom ott marasztani a szerkesztőségben, áh, dehogy . Különben meg egy kezem megtudom számolni, hányszor felejtettünk előadást látogatni a másik miatt….jó legyen két kéz és ezt szorozzuk be hárommal. Szóval, mindenki láthatja, hogy egyáltalán nem sok, sőt éppen kevés.
- Életkedvért pedopercek avagy mit takar a kőpúder? – széles mosollyal közlöm vele a következő Egyetemi hírmondó szalagcímét. Nagy sikere lenne ebben biztos vagyok, meg abban is, hogy a megjelenés utáni második másodpercben csapnának ki.
Szerelmetesen mosolygok felé, végigsimítók a kezén. Én se tudok mit kezdeni magammal nélküle és ez tény. Olyankor az órát bámulom, sietetném az időt. Olyankor nincs semmi, csak a tátongó nihil.

- Jaa, Nina? – kérdezek vissza kapásból ezzel időt nyerve magamnak. Mert igen, Nina meglehetősen csinos, hiába élek kapcsolatban, nem vagyok vak. De ugyanakkor Hale ezerszer szebb és jobb, nekem a legtökéletesebb. – Nina kedves lány és megbízható, meg baromi tehetséges, nincs okom panaszra. – a kinézetéről való kérdést inkább elegánsan elfelejtem megválaszolni, elég ez a pár érdektelen információ morzsa róla, legalábbis őszintén remélem.  
Időközben kicsit oldódom, de a pánik nem múlik teljesen. Mi lesz mindent tönkre teszek? Bakker…
Ujjaimmal a türelmetlenül dobolok a kormányon, amikor pirosat kapunk. Miért ilyen szarul vannak beállítva ezek a lámpák?

- Like a powerful drug, I can't get enough of.. - áthajolok felé egy csókra és belesutyorgom a dalszöveget. Máris nem utálom annyira a villanyrendőröket.
Ritkul a forgalom, kanyarogok párat és megállok a homokos tengerparton. Kicsit beljebb sétálva, van egy korhadásnak indult móló, amit szerintem már senki nem használ, de arra bőven tökéletes, hogy a ma estére elcsórt hajót kikössem indulásig.
Leállítom a motort, ki szállok, és sietős léptekkel kerülöm meg a kocsit hogy, mint megveszekedett lovag nyissam ki az ajtót előtte. Amint elhagyja a BMW-t két kézzel húzom magamhoz, végig simítok a testén, tenyerem a fenekén hagyom és  fulladásig csókolom, hogy aztán újrakezdjem. Annyira, de annyira…
Kisebb isteni csoda, hogy eltudunk szakadni az autótól. Ha nem mardosnának belül a „demileszhogyha” kérdések ezerszázalék, hogy ott helyben nekiesek.  Ujjaimat az övéi köré fonom, csak, mint mindig. Ezt is, mennyire utáltam még mielőtt nem ismertem Ő-t, most pedig már annyira természetes.

- Cica, azt elfelejtettem kérdezni…ugye, nem vagy tengeri beteg? – az kimondottan romantikus lenne. Engem majd szét fog vetni az ideg, amíg várni fogom a reakcióját, ő pedig éppen kisvukkal barátkozik. Választól függetlenül andalgok vele a vízi jármű irányába tovább.

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Csüt. Szept. 25 2014, 21:32

Mindig forr valami a testemben a közelében, mintha lávát nyeltem volna, annyira őrülten szeretem... belezúgtam, rég! Már rég szerelmes vagyok az érzésbe is, hogy szeretem. Aj, mennyi szó ismétlés, a baj az, hogy a fejemben is mindig ugyanaz a lemez pörög, ha bakelitből lenne, akkor elkopott volna. A tű már rég átszaggat volna és már csak én énekelném, hogy szeretem....
- Oké. - elhiszem, hogy rendben van, ha rendben van, a félelem meg gitározik az idegeimen. A szívem félre zakatol, minden csókja erőt ad és elhiteti velem, hogy nem akar kidobni, dehogy. Az egyetlen lenne, akinek könyörögnék, aki előtt térden csúsznék, hogy ne tegye... ha erre készül. De könyörületből meg... folyton félnék.
Látom, hogy ideges, de ha azt mondja nincs baj, csak nincs, nem hazudna nekem ilyet, igaz? Valamit el akar mondani, abban biztos vagyok. Lehet a szülei eltiltanak? Hahha, mintha az lehetséges lenne. Valami baj van! érzem, és retteg a szívem.
- Nanáhogy. Az a nő egy frigid picsa, nekem legalábbis ez jött le, tanítani nem tud semmi lelkesség nincs benne és mellé mondom, még buta is. Eleevel, meg Jodieval próbáltuk magunkat jól érezni, de kiderült, hogy hülyék vagyunk, mert élünk. - magyarázom lelkesen, hogy eltereljem a figyelmem arról, mennyire félek.
A felvázolt szalagcímen felnevetek, kezemmel az övét szorongatom, hüvelyk ujjammal simogatom, közben szóba kerül Nina és mélyen hallgatok. Kedves, megbízható, tehetséges... de csinos?
- Nina, aha, és csinos? - megkívántad? Szebb, mint én? Jobb, mint én? Elvarázsol? Tetszik? Bejön? Akarod őt? Gondolsz rá? Sokat dolgoztok majd együtt? Milliónyi kérdés szalad az elmémbe, hogy tolongjanak a kis ajtónál és kifelé akarjanak ömleni, legszívesebben mindent rázúdítanám, hogy elmondja, csak én kellek... de félek pasiból van, és mellé milyen jóból....A féltékenység is tök új számomra, csak vele kapcsolatban érzem, de mélyen belül rág, mint egy veszett bogár, zavaró a jelenléte. Idegesen figyelem az arcát, Szép a lány? Kell neki? Félnem kell? Az nem lehet, magasra emelem a fejem és arra gondolok, hogy engem szeret... de olyan zárkózott, úristen... világosság szökik a fejembe; megcsalt! Most fogja elmondani, hogy ..., hogy megcsalt. Belehalok.
Tuti nem, tévedek..... Ideges mosoly ül az ajkamra, de nem őszinte. Zizegni kezdek az idegességtől. Megcsalt, érzem.
A dalszövegre felnevetek, az ajkára csókolok, ízétől összeugrik a gyomrom, a szerelem olyan erős, megveszek tőle. Illata, íze, jelenléte, a hangja, hogy van, hogy az enyém... ha ugyan... az még? Mohón kapok az ajka után, a combjára markolok. Nem mondom el megint, hogy szeretem, de teszem szavak nélkül, és kell, hogy tudja.
Imádom a tengerpartot, örülök, hogy ide jöttünk és ezt tudja is, itt nem mondhatja el, hogy mással volt... abba belehalok, ha mást csókolt, vagy annál több.
Kiszállok, ahogy ajtót nyit, neki simulok, éhesen viszonzom a csókot, ölelem magamhoz, markolom a nyakát, mintha kötelező lenne. Halkan felnyögök, neki simulok a csípőmmel, és nekem máris elég, hogy a bugyim más állapotba kerüljön. Érintésétől felbizsereg a bőröm, mintha áramot vezettek volna a vérembe és végig harcolna a testemen.
Hagyom, hogy elváljon tőlem és kézen fogva a stég felé vezessen, ahol a hajó minket vár.
- Tengeri beteg? Én? Igazi kapitány vagyok! - mellé tényleg, már vezettem is vitorlás, igaz fatussal, de úúúú hajózni foguuunk.
- Kihajózunk? Tényleg? Imádom, imádlak. - felélénkülve sietni kezdek, nem tehetek ellene, de a hold fénye olyan szépen fonja keretbe a szépséges hajótestet. Izgalom költözik a szívembe a kezére szorítok.
- Csodálatos, tudod vezetni? - megindulok a roskatag stégen, ami csak még izgalmasabbá teszi az egészet, mert kapaszkodhatok belé. Még gyorsabban ver a szívem, ahogy a fedélzetre lépek, némi segítséggel. Hajamba szellő kap, ami eddig is volt, de most sokkal jobban érzem, a tenger sós illata táncra perdít, elengedem a kezét, amibe újra belekapaszkodtam és két karomat oldalra kitartva, fejemet hátra vetve körbe pördülök a holdfényes hajópadlón. Indulok segédkezni, hogy kikössünk és ellibbenjünk.

_________________
"Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra.
Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba,
s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert."


Fabyen
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Szomb. Szept. 27 2014, 22:49

Muszáj utána járnom ki ez az oktató ideál. Azt ugyan hallottam, hogy lesz pár tanárváltás, amit mondjuk mélységesen megértek, mert egy-két prof állítom, hogy öregebb volt, mint maga az épület. Az én szakomra is jött valaki, aki meglehetősen fiatal, első körben azt hittem ő is csoporttársam. Aztán bemutatkozott, mint Miss Mitudomémmi.
- Most már tuti, hogy megnyerte magának a címlapot. Olyan interjút csinálok vele, hogy elsírja magát. A végén kiderül, hogy igazából vele vannak a problémák és nem a diákság tisztelettudtata van elkopva, hanem az ő térde... szép botrány lesz belőle, de úgyis mérhetetlenül unalmas az élet az egyetemen.  Ha Hale nem lenne és nem dobná fel minden egyes campuson töltött napomat, akkor már biztos, hogy dobbantottam volna New Yorkba.
Elee említésre halkan felnevetek. Még jön nekem egy-két teljesítendő kívánsággal, amiket kegyetlenül be fogok rajta vasalni, bízom benne, hogy nem reménykedik abban, hogy időközben elfelejtetettem őket.
A tervem miszerint diplomatikusan letudom a Nina témát elég hamar elbukott. Mondjok ha abból indulok ki, hogy engem már akkor megüt a guta ha egy félszóval elejt egy pasinevet....

- Cica, mondd, hogy nem vagy féltékeny… - mert teljesen felesleges lenne. Miattam akár Victoria Secret modellek is zsonghatnának körülöttem észre se venném őket…jó azért ez így talán nem teljesen igaz, de az igen, hogy egyik sem érdekelne. Erősen kétlem, hogy bárki más kitudná belőlem váltani ezeket az érzéseket  ilyen intenzíven, mint Ő. Vagy hogy bárki másnak fel akarnám tenni azt a kérdést, amit neki készülök…és amitől, megint görcsbe rándul a gyomrom. Nyelek egyet, el akarom fojtani azokat a paranoid gondolatokat, amik a fejembe cikáznak és ettől megint kiül az arcomra a zavartság.  A csókok persze feloldanak kissé, de azért a idegességem aligha múlik.
Egyedül talán addig felejtek el aggódni, amíg magamhoz szorítom a kocsiból kiszállva, aztán persze beugrik a képkocka, amikor azzal az idióta nyomoronccal nyálcserélt és ettől megint átveszi az idill helyét, azaz érzés, hogy simán elveszthetem.

- Ez esetben kapitány…- szabad kezemmel a hajó felé mutatok, hogy lássa mi ma azzal vízre szállunk. Maximum félúton kilök, amolyan Dexter stílusban.
Elnevetem magam azon, hogy mennyire lelkesedik. Őszintén reméltem, hogy tetszeni fog neki és nem kap sikítófrászt attól, hogy a tenger hullámzik.

- Cöh, persze, hogy tudom! olyan határozottsággal jelentem ki, mintha már kiskoromban is vasmacska lett volna a jelem, és napi szinten szelném a habokat a Titaniccal...mondjuk azzal már aligha. Kár, hogy igazából életemben nem fogtam még hajókormányt, de nem lehet sokkal komplikáltabb, mint a kocsi.
- Miss Salisbury...- óvatosan felsegítem a fedélzetre. Basszus, ha mi innen elindulunk akkor már tényleg csak percek lesznek hátra és......Elfordulok, eloldom a csomót, egy határozott mozdulattal a korhadó stégre dobom a kötelet. Kihasználom, hogy háttal vagyok neki, lehunyom a szemem, mély levegő...nem fog faképnél hagyni, se a cápáknak hajítank. De mi van ha mégis? El fogok rontani mindent. Baszki, mióta vagyok én ilyen vívódós?! Nyugalom, Nick, nyugalom.Visszafordulok felé és felugrom mellé.
- Szia...- vigyorogva elkapom a derekát, amikor pördül és magamhoz húzom. -Na szóval arra gondoltam...-csók- ...hogy ha már múltkor, olyan sikeresen elcsórtunk egy létrát...- mégy egy-...most kicsit továbbfejlesztve kleptomán hajlamainkat...-ismét-..ezt kötjük el.. - persze semmi illegálisat nem csinàlunk... kivételesen. Egy haverom sokkal jön nekem és, amikor közöltem vele, hogy hétvégére kell a hajó meglehetősen lesápadt. Sörgyárat ígért, de alsó hangon is 3 tálca Portert és belépőt a Superbowlra, bármit csak a motorcsónakot ne. Nem hatott meg az arcára kikönyöklő pánik, se az, hogy négyezerszer a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rá nagyon, mert különben kiherél. De jelen pillanatban a legkisebb problémám is nagyobb, mint egy idióta szaktárs nyávergása.
Még lopok egy hosszúra elnyújtott csókot, mielőtt nekilátnék beindítani a szerkezetet Hale segítségével. Elfordítom a kulcsot, mondom én, eddig olyan, mint a BMW, megnyomok valami gombot, ami után nem robban fel semmi ebből következve nem csinálhattam nagy bajt. Különben is, őrizni kell a magabiztosságot, elvégre Jack Sparrow elbújhat az árnyékomban. Megengedem neki.
Óvatos mozdulatokkal kezdem kikormányozni a hajót a nyílt vízre és szépen lassan a sötétség elnyeli a egyre távolodó partot.

- Kapitány... - kicsit odébb lépek, hogy Hale átvesse az irányítást, már ha akarja. Még nem szegezhetem neki a kérdést...még korai vagy éppen, hogy késő...áááh, bazmeg.
Hagyom, hogy hosszú percekig csak lebegjünk a horizont felé és ötezer forgatókönyv pörög le bennem.  Nem tudom mikor éreztem ilyet..valószínűleg sohasem. Szerencsétlenül megköszörülöm a torkomat, mintha mondani akarnék valamit, de végül utat engedek ismét a tompa némaságnak és ezt vagy négyszer játszom el.

- Hale...én...szóval...voltam Mr. Sparksnál...- ergo tudok mindent. A hangom pont olyan esetlen, mint, amilyen jelenleg én magam is vagyok. Nem érződik belőle, hogy dühös lennék, mert egyáltalán nem vagyok az. Vagyis az vagyok, de arra az utolsó tetűládára, akiből én még tűpárnát fogok csinálni előbb utóbb.  
Leállítom a motort, már eléggé elhagytuk LA strandövezetét, elég ha már csak ringunk a vízen. Tétován topogok egyik lábamról a másikra, hátrálok, aztán megint felé indulok. Úgy érzem magam, mint egy tanácstalan óvodás, aki a legrosszabbaktól tart...

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Vas. Szept. 28 2014, 18:04

Lucynak helye lenne a címlapon, szó se róla, azonban a lehető legkevésbé érdekel egy óra, amit végig sem ültem, úgy kínlódtam, mint a kivert kutya. Szerencsére nem kellett végig szenvedni. A végére majdnem meggyőzött, hogy a reklámok nem termékek, szolgáltatások eladását, vagy a gyógyszer ipar fellendülését szolgálják.. Röhej. Látszik, hogy képzettség és tudás nélkül lett az aki. Prostitúció... ő is adott valamit, azért, amit kapott.
- Héj, mit nevetgélsz, mi van Eleevel? - naná, hogy lecsapok. Hogyne tenném? Elee és Nick csak ne szövetkezzenek. Hangom azonban nem számon kérő, mert nincs hozzá semmi jogom és nem is akarom rövid pórázra kötni, noha ő megtette velem, a szívem kapcsánál fogva. Más pasikra rá sem tudok nézni, na jóóóó, azért nah, vannak jóféle példányok, de azért én nagyon szeretem Nicket és nem kéne senki más helyette. Ha Ő nem lesz, hulla, vagy leszbi leszek.
Azt már el sem mesélem, hogy aztán leléptünk az óráról és felmentünk Eleehez, aki csábítási trükköket tanított Jodienek, hogy az hogyan csapjon le Vincentre. Atyaég, mennyit röhögtem, de tanultam ezt-azt is közben. Mindent összevetve mérhetetlenül vicces volt.
- Féltékeny? - felnevetek. Én? Féltékeny? Aha, akkor csinos, ezt a következtetést vagyok kénytele levonni, mert kerüli a válasz adást. Akkor a csaj nagyon is szép és tetszik neki, mert ha nem, így lenne, közölné, hogy ja szép és pötty. De neeeem, persze, hogy nem. Nem válaszol, húzza halasztja és nem, basszus, nem vagyok féltékeny. A francba már. Miért csak szép lányok rohangálnak Frances szerte?
Kiszállunk a kocsiból, pár csókja elfeledtet velem minden Ninát és Eleet és bárkit, aki nem én vagyok. Imádom, ahogy hozzám ér, vagy csak megszólít, a hangja selymét, lejtését, mindent ami ő. Menthetetlenül a rabja vagyok és ez ellen semmit sem tehetek, és nem is akarok.
A hajókázás ténye lázba hoz. Imádom a tengert, olyan kiszámíthatatlan mint egy mély sötét éjszaka, az illatát, ahogy sósan körbe leng, a víz hangját a nyugis ringatózást. Remélem nem lesz vihar, az nem a kedvencem, de csak egyszer próbáltam, az emléktől is összeugrik a gyomrom.
A fedélzetre lépünk, szeretem, hogy egy igazi lovag, folyton folyvást elcsábít ezekkel. Pedig utálom a gejl lávsztorikat, de megélni őket frenetikusak.
Felnevetek, ahogy körbe pörgök a csillagok alatt, úristen de rózsaszín mázas és félelmetesen élvezem. Neki pördülök, a mellkasának simulok, boldog kismadarak kelnek életre a gyomromban.
- Szia...- minden csókra csókkal felelek, végül elnevetem magam, két kézzel a tarkóját masszírozom a haját túrom, mosolyom állandósul.
- Ez egy remek ötlet, a sittről majd rendelhetsz anyának begóniát. - kivéve, ha koedukált lesz a megőrző, mert akkor összebújva fogunk csacsogni arról, hogy kit ölnek meg a szülei válogatott kínzásokkal és ki, hogy menekíti majd ki a másikat szorult helyzetéből.
Hosszan megcsókolom, a szívem felszaporázok, nekilát kimászni a torkomon keresztül, hogy a lábaim elé vesse magát és végre csend legyen a testemben.
Mellé sodródom, ahogy kihajózunk, jó pont, hogy nem fullasztja le a motort és a stéget sem visszük el. Nevetve ölelem magamhoz. Csak nem akar semmi rosszat, ha egyszer ide hozott, nemde?
- Juj, én is! - naná, hogy akarok vezetni, mint mindig, meg ebben nem is vagyok olyan béna. Így az első alkalommal átveszem a kormányt, hogy száguldjunk a semmibe, vagyis a mindenbe, remélem egy nagy hajsó se jön szembe.
Torok köszörülés és csend, aztán megint. A félelem újfent rám telepszik. Zúgva dobbant a szívem egyet a kis trambulinon. Baj van?
- Mondd! - biztatom mosolyogva, ugyan hazug mosoly, de legyen az bármi, ami miatt itt vagyunk, ki vele, mert nem bírom idegileg. Üresbe állítom a motort, és ellépek a kormánytól, hogy Nickre nézhessek. Mi a franc van?
A szám kiszárad, a rettegés ismerős érzésessel ölel körbe.
- Vincentnél? - mert akár lehetet Nate-nél is,de sejtem, hogy a jó öreg Viniről beszélgetünk. A gyomrom összeugrik. Akkor... látta a felvételeket, tud a csókról. A levegő megfagy körülöttem. Nick leállítja a motort és kiüresedik az éjszaka.
Felé fordulok, az arcából próbálok olvasni, de olyan bizonytalan, elfog a kétségbeesés. Idehozott, hogy itt dobjon ki.
- Én... nem akartam, csak... abban bíztam, hogy ideges lesz, hogy látják mások és megbüntetik érte, hogy odavisz.. és, hogy kiugrik a kocsiból, én nem, nekem nem. Úgy sajnálom, nem tudom, nem akartam, nekem nem... én nem. - a végére persze elpityergem magam, kezemmel eltakarom a számat, mintha egy bűnőst bujtatnék. Elfulladnak a szavaim, most jönne az, hogy kérlek ne hagyj el, nem tudok élni nélküled, de azzal vagyok elfoglalva, hogy a könnyeimet próbálom visszafojtani, a hangom rendbe szedni. Egy légkalapács dolgozik a szívem helyén, fújtat és dobol, csapkod, ver, zúz mindent. Olyan hangos a vérem száguldása, hogy azt sem hallanám meg, ha egy cápa ketté harapná a motorcsónakot. Nem merek felé lépni, nem merek semmit.
- Én. - súgom halkan, mégis előre lépek és a nyakába kapaszkodva ölelem magamhoz. Arcom a nyakába fúrom, nem akarok sírni, de könyörögni sem, mindenesetre azt tudom, hogy fogok. Erőse szorítom, hogy érezze, mennyire szeretem, nem tudom mit tegyek. Mondjam el megint, hogy sajnálom? Nekem eszembe sem jut, hogy nem a csókot akarja számon kérni, én biztos tenném.
Nem hozhatott ide.... a csendes feketesége, a csillagok milliónyi ragyogása alá, hogy aztán most ezt tegye velem. Nem lehet. A félelem markolja a szívem.
- Szeretlek. - olyan halkan súgom, mintha nem is akarnám, hogy meghallja. Végem van.. öljön meg, fojtson vízbe, csak ezt ne. Már nem sírok, már csak mélyeket sóhajtok, ahogy a levegő áramlik a tüdőmbe, felesleges cirkálás. Ha most kidob, akkor minden légvétel kínzó fájdalommal zárul majd számomra, olyan nagyon szétestem.

_________________
"Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra.
Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba,
s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert."


Fabyen
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Vas. Szept. 28 2014, 21:39

Azt hiszem már sosem fogom elfelejteni azt az arcot, amit Elee vágott, amikor előtte kerekeztem be a célba. Szép dolog a versenyszellem, főleg ha túlcsordul az emberben.
- Semmi, semmi! Csak nyertem tőle öt…azaz most már csak három kívánságot, amit, boldog mosollyal teljesítenie kell, bármiről legyen is szó. – persze a józanság keretein belül. Meg olyan túlzottan vad dolgot eleve nem kérhetek, lévén éppen most készülöm eljegyezni a barátnőmet, amitől megint csak összeugrik a gyomrom.
Ahha, nem féltékeny….nekem sem szokásom, dehogyis. Nem azért akartam már négyszer képen törölni Davidet, mert tudom, hogy majdnem lett valami közte és Hale között, hanem azért, mert az arca vonzza az öklömet. Színtiszta fizika, nem tehetek ellene.

- Úgyis tudod, hogy nekem csak Te… - kellesz, Te vagy és Te leszel. Ez van, már nem tudok mit tenni ez ellen. Nem mozgat meg más csak Ő, legyen ez bármilyen nyálba nyúló rózsaszín gejl.
Lassan megérkezünk a partra, majd a hajóra nekem pedig a pulzusom egyre magasabbra szökik. Folyamatosan ott marcangol azaz átkozott ’mileszhogyha’, és hiába próbálom elnyomni, mindig utat talál magának a szabadulásra.

- Utána el is ültetem őket…felfogadtok kertésznek? Múltkor szépen rendbe tettem mindent…- azaz este egyébként fél sikert hozott, mert már használhatom az ajtójukat…ha Halen kívül senki más nincs a házban. De előbb-utóbb el kell fogadniuk, bár nem fogok a párnába zokogni akkor, sem ha nem teszik meg.  Nem ez lenne az első olyan család Amerikában, ahol több a konfliktus, mint közös vasárnapi ebéd.
Készséggel adom át neki a kormány, mögé lépek, hátulról átkarolom és hagyom, hogy lazán szeljük a habokat haladva a végtelenbe. Aztán már ő is noszogat,, hogy valljak színt…olyan vagyok, mint egy robbanásra kész idegbomba.

- Igen…- Vincentnél. Hátrálok, zsebre rakom a kezem, másikkal zavarttan a hajamba túrok. Nagyot nyelek, mélyet sóhajtok…kész vagyok teljesen.
A szeme is elkerekedik, amikor szabadkozni kezd…Jézusom, én nem ezt akartam. Nagyon nagyon nem. Gyorsan csóválom a fejem,  elindulnék felé, de mégsem lépek semerre.

- Hale, Hale, Hale…sss..- hadarom.  Nehogy itt összetörjön nekem…már csak az hiányozna. Azt hiszem most fog elvinni egy szívroham…
Magamhoz ölelem, amikor bújik, simogatom a hátát,csitítom, szeretgetem…Édes Istenem…

- Hale én…- hátrálok egy kicsit, hogy lássam az arcát – én láttam a videót, igen azt is láttam és….és… - szaggatva veszem a levegőt, megint megjelenik előttem az ominózus képkocka és az ajkam egy vékony vonallá préselődik az össze. Az emlék dühvé olvadva keveredik a véremmel és tehetetlen félelembe foszlik. – Miközben néztem egész végig egy dolog pörgött bennem…az, hogy rettentően közel voltam ahhoz, hogy elveszítselek és én már akkor ott Vincentnél eldöntöttem, hogy soha, de soha nem történhet veled hasonló. Mert, azt nem tudom, mit csinálsz velem és azt sem, hogy hogyan teszed, de azt igen, hogy kellesz nekem. Mindig és bármi áron. Kell, hogy mindenről te juss eszembe, hogy bármikor megcsókolhassalak, hogy bármikor büntetlenül órákra elrabolhassalak. Kell a mosolyod, a hangod, az érintésed…Te kellesz nekem. És tudom, hogy még korai, de azt is, hogy nem akarok tovább várni, mert már régóta tudom, hogy mit akarok és az Te vagy, és ennél biztosabb még sosem voltam semmiben ezért… – kicsit összevissza beszélek, néha összefüggéstelenül kapkodva, de már csak dőlnek belőlem  a szavak koordinálatlanul. Remeg a hangom az izgatott feszültségtől, a tenyerem is izzad, mint valami kisiskolás hülyének. Eltávolodom tőle, hogy fél térdre ereszkedjek. Uramisten, de idiótán nézhetek most ki, de a hagyományok meg minden egyéb vacak. A zsebembe kotrok és egy kis dobozt szedek elő.
- Hale Salisbury leszel a feleségem? a szívem a torkomban dobog, bizonytalanul tartom felé a gyűrűt, a kezem imbolyog, zúg a fülem és forog velem a világ az idegességtől. Mi lesz hogyha…?

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Hétf. Szept. 29 2014, 07:46

Az, hogy mit alkot Eleevel, nem zavar. A lányban is megbízom, meg persze a srácba is, akibe bárgyún, fülig szerelmes vagyok. Mit tehetnék ellene? Nekem Ő a nagy csoda, ami szembe jött a folyosón, akiért bármit megtennék. Természetes, hogy féltékeny vagyok, de legyen a számlámra írva, a pozitív oldalra, hogy még soha nem rendeztem jelenetet. Rákérdezek, hogy szép-e a csaj, kívánja-e? De semmi hiszti, meg eltiltás ás semmi ilyesmi. Azt hiszem, ez megér egy dicséretes ötöst, vagy valamit, ha már egyszer Prof. Hill a magántanárom.
Tudom, hogy csak én kellek, ez nem is kérdés, de néha jó tudni, hallani, érezni. Nem mert nem vagyok elég magabiztos, hanem mert balzsam a léleknek, akkor is, ha Nináról tudom, hogy nagyon csinos. Már előre látom, hogy be fogok esni, amikor csak a csaj van bent és vidáman megfaggatom. Hah.
Anyám begóniáin csak vigyorgok, mert már régen ültetett újakat, szebbeket, jobbakat, igaz azóta sem nagyon áll velem szóba, de még mindig jobb, minthogy ordítozna. Apám meg, a Ricsis ügy óta sokkal jobban felügyel, mint bármikor, ő szívből aggódik és örömmel küld el Nickkel bármerre, mert nem vagyok egyedül, barátkozik a ténnyel, hogy a kislánya bizony szerelembe esett. Várja, hogy elmúljon, de azt hiszem, arra várhat.
A hullámok lágyan csapkodják a hajó oldalát, lebegünk a vízen, ahogy elhangzik a Sparks név, nekem már mindenféle bajom van. Tudom, mit látott... hogy megcsókolom, az ölébe hajolok, hogy küzdünk... Az eszembe sem jut, hogy fegyvert fogott a fejemhez, hogy kiugrottam a kocsiból, csak, hogy.... megcsókoltam. Mentegetőzés közben sírni kezdek. Annyira fáj, úgy bánt. Soha nem csalnám meg, nem tudnám megbántani, mert ő nem csak a szívem csücske, a szívem maga. Nélkül kietlen pusztaság a lét, ízek, illatok, fények nélkül. Élő halál.
Lassan csitulok a nyakába bújva, nem lehet, hogy emiatt már nem szeret. Bármit megteszek, amit csak kér, hogy ne haragudjon. Bálintok, hogy értem, nem ezt akarta, akkor mit?
Magamban százféle képen befejezem a mondatot... és...és... vége: a) nekem így nem megy, megcsaltál; b) nem haragszom, csak soha többet, nem csinálj ilyen faszságot;c) elmész a bús picsába.... és milliónyi jó és rossz, de inkább rossz.
A számat harapdálom, ahogy hátra lép, eltol magától, nem akarok megint sírni, hiába kúszik fel a csontjaimba a rettegés. A vérem pulzálni kezd, érzem minden idegvégződésem, a hajam apró tűkként áll a fejbőrömbe. Úgy fázom.
Szavaitól megszédülök. Alig hallom, amit beszél, most zavar, hogy süvít a vérem, mert a tamtam a fülemben, kiüt pár szót. Majdnem elveszett? Most mondjam el, hogy én is ezen aggódtam, hogy nem láthatom többé?
És remek... újra sírni kezdek. Szavai a szívbe marnak, kellek neki. Elmosolyodom, de a könnyim megállíthatatlanul potyognak. Miért nem bírok csak mosolyogni, mint minden más rendes ember? Neeem, nekem most örömsírni kell... hogyne. Minden szó, megüti a bordáimat, ahogy a szívem kifelé igyekszik, mintha a nyakába akarna ugrani helyettem és ölelné, csókolná, de én ehhez nem is kellek, csak annyi, hogy kiszaladjon a testemből, elcsituljon és szeresse helyettem. Könnyes fátyolban látom, ahogy hátra lép és féltérdre ereszkedik. A szemem kiguvad, a sírásom is abba marad, sajnos lélegezni is elfelejtek.
Hogy mi?
Pislogni sem merek, akkor elmulasztok valamit, ami nagyon nem kéne. Az ajkam harapdálom, hogy ne kezdjek el sikoltozni, még lehet félre értem. Ki hitte volna, hogy verhet a szívem gyorsabban? Csak hallgatom és figyelem a mozdulatait, míg elő nem szed egy dobozkát, ekkor kezdek újra sírni. Hát ez remek.
Egész testemben remegni kezdek, vagy ez már tart egy ideje és most érzem csak, hogy felé mozdulnék, és a térdeim harangoznak.
Pillanatnyi csend, míg azon agyalok, hogy mit kell mondani? Naná? Sikoltani kell? Ebből lesz az, hogy eszembe jut a szó is.
- Igenigenigen. - hadarom. A boldogság körülöttem lüktet, ahogy felé lendülök, a gyűrűre most csak egy pillantást vetek, mert ölelni akarom, csókolni, simítani. Még mindig igeneket hadarok, miközben hajolok, hogy öleljem, csókoljam, azon kapom magam, hogy koppan a térdem a hajópadlón és a nyakába vetődve okosan felzokogok.
- Úristen, úgy szeretlek, annyira. Nagyon igen, én nagyon, nagyon, nagyon... - boldog vagyok, de a szavakat csak makogom, ezt is elcseszem, mert nem tudom, hogy kéne viselkedni. Amúgy meg pukkadjon meg, aki kitalálta ezt a térdelős dolgot, mert így hogyan ugrasz a másik nyakába, ez olyan esetlen. Tökre nem is értem, tuti van hagyománya, meg minden.
Mohón csókolom a száját, jó kis sós ízű csókok, mert neeem, nekem nem megy bőgés nélkül.

_________________
"Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra.
Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba,
s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert."


Fabyen
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Hétf. Szept. 29 2014, 18:25

Úgy érzem magam, mintha bent ragadtam volna a pillanatban, abban, amikor feltettem a Kérdést. Így, nagybetűsen. Nem tudom, hogy csapdosott-e már ennél vadabbul a szívem, de attól tartok, hogy nem. Pedig ha visszagondolok arra a bizony első alkalomra, ott a folyosón, aztán a teremben, már akkor is azt hittem, hogy defibrillátorra lesz szükségem. De az, ehhez képest vicc volt. Remeg a kezem, a hangom, elmormogok egy imát azért, hogy ki ne ejtsem a gyűrűt a kezemből. Mondjuk akkor biztos, hogy utána ugrom még ha ezer cápa is köröz alattunk. Inkább leszek hal eledel, minthogy még egyszer végigjárjam azt a kálváriát. Ékszerboltba be, ékszerboltból ki, idegbaj, paranoia, agyfasz. Még jó, hogy Jodie segített, mert máskülönben még mindig egy kosztümbe kopott negédes mosolyú eladó beszámolóját hallgatnám a karátokról.
Megállt az idő, de legalábbis nem halad, vagy ha teszi is, akkor hátrafelé. Közben meg mindenféle ambivalens érzések örvénylenek bennem. Egyszerre vagyok mérhetetlenül meg könnyebbült attól, hogy végre kiböktem azt, ami miatt hetek óta rágom magam és pontosan emiatt vagyok kétségbeesett, ideges, frusztrált és bizonytalan. Azt hiszem ez zavar a legjobban. A bizonytalanság.
Nem hallok sok mindent, zúg a fülem és…és már csak túl akarok lenni ezen. Legyen bármi a válasz. Látom, hogy sírni kezd megint, engem elönt a pánik, hogy ennyi, kész, vége. Felkászálódnék, hogy szabadkozzak, hogy én nem úgy, és nem ezt…de a következő másodpercben már a nyakamba csimpaszkodik, én pedig felnevetek , amint tudatosnak bennem a szavai. Pontosabban csak egy szó, de az sokszor és végtelenítve.
Valamit mondani akarnék, de helyette mohón lecsapok az ajkaira és hosszú percekig el sem válok tőlük. Rég voltam ilyen felszabadult. A boldogság apró bombákként robban szét az ereimben .
Elmaszatolom az arcán a könnyeket, nem szeretem ha sír semmilyen formában sem. Arcomról a mosoly immár letörölhetetlen.

- Tuti? Jól meggondoltad? – egyfolytában vigyorgok, mint valami ovis. Komolyan attól féltem hogy a fejemhez vágja a dobozt és inkább visszaúszik a partra.
Óvatosan az ujjára húzom a gyűrűt. Fogalmam sincs mit kellene ilyenkor mondani, így inkább megint megcsókolom és hátradőlök a faléceken. Annyira hihetetlen ez az egész…Jó persze nyilván nem fogunk már holnap  pap elé rohanni, lehet, hogy arra csak évek múlva kerül sor, de akkor is, a tudat, hogy az enyém és csak az enyém...

- Édes jó szüleid hogy fogják fogadni? – mondjuk a nem nagyon érdekel mit mondanak. Még az enyémek se tudják, sőt még Amynek se mondtam el, bár ő szerintem sejti, még ha nem is konkrétan az eljegyzést, de azt mindenképpen, hogy valami lesz.
- Úú, várj! – sietősen feltápászkodom el eltűnök a kabinban, hogy aztán egy üveg pezsgővel térjek vissza. Erre koccintani kell, meg hát amúgy is. Miközben hűtőben kotorászok találok még egy karcos Chivas regalt, bár most nem tudom mennyire kéne sokat inni, legalábbis nekem, elvégre még vissza is kell érkezni a partra.  


_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Hétf. Szept. 29 2014, 21:10

Az egész világ tótágast áll, mintha minden, ami eddig történt volna, most a semmibe veszne. Már semmi sem számít, ami volt, már csak a jövő van, ami úgy néz ki, együtt lesz kerek. Ennél jobb dolog sosem történhetett volna.
A kérdés olyan erővel üti meg a gyomrom, hogy elfelejtem a szót, amit rá kell mondani. A szívem félre ugrik, dobbantva ér le a gyomromba és a világ összeborul felettem, akaratlan nem válaszolok egyből, de látom, hogy mi megy végbe Nick arcán. Főleg, hogy elbőgöm magam.
Azt hiszi, nemet mondok? Tényleg azt hiszi? Ez komoly?
Úgy ugrom a nyakába, mintha az életem múlna ezen és teszi is. Neki simulok, elhadarom azt a szép szót, ami megváltoztatja az egész életem. Mert akármi lesz is, ezt teszi.
A fülem zúg, a karom zsibbad olyan erősen ölelem magamhoz, mintha attól félnék, hogy meggondolja magát és elfut. Mondjuk hova?
Végül olyan vadul csókolom, hogy alig kapok levegőt. Most sem más a csókja mégis a tudat, hogy így most jobban összetartozunk, édesebbé teszi az ajkát és ettől kész vagyok Mik a határok? Hol lesz ennek vége? Remélem, hogy sehol és semmikor.
Elválok tőle, a sarkamra ülök, felé nyújtom a bal kezem, ami neeem, nem remeg, csak, mintha éppen rohamom lenne.
- Tuti? - elnevetem magam. Ziher?
- A világon a legtutibb. - minden mozdulatát beiszom annak ahogy a gyűrű az ujjamra csúszik, a helyére kerül és ettől azt érzem teljes minden. Így is az volt, de most.... most tökéletes.
Könnyeim már csak mutatóban vannak, megforgatom, az ujjam a holdfény felé. Pont illik a kezemre, de mit vagyok meglepve?
- Te nem kértél meg apámtól? - rémület kúszik a szemembe és egy pillanatra úgy teszek, mint aki, menten elájul. Úúúristen, most mi lesz? Megvárom, míg beparázik, aztán elnevetem magam. Felé hajolva az ajkába csókolok.
- Nem tudom, Édes, te fogod megtudni előbb.- heccelem tovább, de apámmal tényleg beszélnie kell, sajnos ez tény. Azonban ez engem semennyire sem érdekel, majd együtt megyünk. Most vég nélkül vigyorgok a és a gyűrűt bámulom az ujjamon.
- Gyönyörű. - súgom halkan, nem előtte titkolom, de tényleg nagyon szép. Észre sem veszem nagyon, hogy feláll és távozik, mert bámulok a kezemre. A boldogság száguld a ereimben, vadul, mintha kokain lenne.
Egyszerre megvilágosodom, boldogsága szemmel látható és ettől én még boldogabb leszek, mint azt hittem volna, hogy lehetséges. Ahogy visszatér, felé mutatom a kezem, mintha most mutatnám neki, hogy nééézd mit kaptam.
- Ezért...., úgy értem, hogy emiatt voltál az utóbbi időben olyan fura? - felnézek rá, kezében az üvegre, és ennek méltón fel is tápászkodom.
- Én meg azt hittem, hogy el akarsz hagyni. - most az egész olyan viccesnek tűnik, hiszen az egész életét velem szeretné leélni, természetesen nálam ez ezt jelenti, és az, hogy viszont szeret és elvesz. Mostantól nem is a barátom, nem a pasim, hanem a vőlegényem. Apám, hogy fog ordítani, hah. Anyám meg majd visít és alig várja, hogy megszabaduljon tőlem.
Hozzá lépek, a szájára csókolok, nyelvemmel végig simítom.
- Őrülten szeretlek. - vallom be ezredszer.
- Igyuuunk! - mázli, akkor semmi hír a bababoltról, különben nem itatna, nem is ezért kérte meg a kezem, hanem mert szeret. Ahogy én is őt, neeem, én jobban. Soha nem voltam még ilyen boldog, ennyire teljes. Tuti leszek még jobban is, minden téren, de most.....

_________________
"Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra.
Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba,
s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert."


Fabyen
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Will you....? - Hale&Nick   Today at 15:42

Vissza az elejére Go down
 

Will you....? - Hale&Nick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» My sister, my brother - Hale & Ry

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Lazíts! :: Archívum-