Alexandra Olsen  


"... Ha valaki úgy viselkedik, mintha csak tizenöt perce lenne, akkor az egész napja rá fog menni a feladatra; ha viszont úgy tesz, mintha egész nap ráérne, akkor akár tizenöt perc alatt is elkészülhet..."

Nem: nő
Kor: 19
Csoport: filmművészet
Szakirány: színész
Évfolyam: 1.
Titulus: lovas csaj

This is me

Anyukám mindig azt mondta hogy soha nem leszek színész, mindig csak a lovakkal fogok foglalkozni. Hogy miért mondta ezt? Talán azért mert már kis koromtól a lovak alatt mászkáltam. De hogy ezt megértsétek elmondom nektek élet történetemet. 1995-ben születem meg Magyarországon. Majd ahogy anyum haza vitt a kórházból, apukám haza jött Amerikából. Igen apum amerikai csak anyum miatt odaköltözött Magyarországra. Persze amiatt hogy hazajött sok mindenről le kellet mondania, pl. a színészetről. A lényeg apa hozott magával egy lovat, egy nagy lipicait. Úgy fél éves lehettem mikor először ráültetett. Imádtam azt a lovat. Hat éves voltam mikor szegénykém meghalt. Akkor jöttem rá, hogy nekem kell egy másik ló. Megkaptam egy feltétellel, ha saját magam gondozom. Persze vállaltam a felelősséget, akkor nem tudtam hogy ilyen nagy munka lesz. Az a ló nem volt betörve, és alig voltam 9 éves mikor ledobott. Eltört a kulcscsontom, picit megviselt a törés. Hisz nem lovagolhattam. Teljesen le voltam hangolódva. Ezért anyám el akarta adni a lovam. Persze nem engedtem neki, végül nem adta el inkább apum betörte. Tizennégy éves voltam mikor elkezdtem otthon edzeni, hogy letehessem a rajt engedélyt. Alig egy év alatt sikerült. De az edzések miatt nem tudtam oda figyelni a tovább tanulásra. Így nem vettek fel a művészeti iskolába. Így aztán a lovakra kezdtem koncentrálni. És felvetek egy lovas iskolába. Persze hogy onnantól fogva a lovak voltak közép pontba, de a színészetről e miatt nem mondtam le. Elkezdtem egy helyi amatőr dráma klubba járni, először csak hobbi volt. De aztán nagyon sok darabban játszottam. Kicsivel később megkeresett a helyi színház igazgatója, hogy egy darabba szerepeljek. Vállaltam, lehet hogy kicsi szerep volt, de olyan jól éreztem magam a színpadon. Aztán az egyik iskola társam meg keresett egy főszereppel a rövid filmjében. Azt is elfogadtam, akkor jöttem rá hogy kamera mögött sokkal jobban érzem magam mint színpadon. Ám de a városi színház nem akart nagyobb szerepeket adni mikor ezt elmondtam. Így inkább kiléptem onnan. Kisebb filmekbe ugyan csak hívtak még. Bár már ha kaptam egy-kettőt egy évben. Így eljártam a sulival lovas versenyekre. Anya nem akarta ezt, úgy gondolta hogy inkább apa nyomába lépjek mint az övébe. Igen anya lovas volt, de egyszer nagyon súlyosan megsérült és befejezte a lovaglást. De a lényeg az hogy nem akarta hogy versenyezek. De már csak az maradt nekem, abban az évben és az utána valóban is meg hát egészen 12. elejéig. Akkor ugyanis eldöntöttem hogy próbálkozok még egyszer. Bár inkább nem akartam Pestre menni a színművészetire, mert nem színpadra teremtettek, inkább kamera mögé. Így apa azt mondta hogy kivisz külföldre. Mivel hogy az angolom tökéletes és tapasztalatom is van. Kijöttem ide, szerencsét próbálni.  

Shine on me  

Úgy kezdeném hogy a barátaim mindig azt mondják hogy célra törő vagyok. Hogy miért?Talán azért mert ha elakarok érni valamit azt el is érem. Bárhol járok mindig találok olyan embereket mint én. Vagyis inkább hasonlókat. Nem vagyok egy visszahúzódó lány, de nem is keveredek nagy balhékba. Mindig kimondom amit gondolok, bár néha szépítem mert nem akarok senkit megbántani. Alapvetően jószívű lány vagyok, és imádom az állatokat.

Show a little more    

-Anya minden meg van. Nyugi nem lesz semmi baj.- Ölelem meg anyát és beszállok a taxiba. Apa még mond valamit anyának aztán kinyitja az ajtót és beül az anyósülésre. Megszólal és érdes hanggal mondja a sofőrnek az úti célt. A sofőr szépen kiáll a kocsibeállóról és elindul. Hátra fordulok és integetek anyának, potyognak a könnyek a szeméből, így én is elkezdek sírni. Apa hátra nyúl és megsimítja a kezem. Szipogok egyet  és abba hagyom a sírást. A mellettem lévő kék táskából kikeresem a fejhallgatóm és a telefont, össze rakom és benyomom a kedvenc zeném. Hátra dőlök és kinézek az ablakon. A fák suhannak el a kocsi mellet, egy karám húzódik az út mellet, a benne lévő lovak versenyt vágtáznak a kocsival. Majd szépen lassan lecsukódik a szemem, és elszundítok.  *2 óra múlva*  Úristen hol vagyok? Ja már tudom a repülőtér közelében. Tíz perc és ott vagyunk. Megérkeztünk, apa kiszedi a csomagokat a kocsiból és indulunk be a nagy fehér épületbe. Oda megyünk a kapuhoz és fölmegyünk a gépre. Elfoglaljuk a helyünket, leülök az ablak  melletti helyre. Becsatolom az övem, mert hogy azt mondták. Apa megfogja a kezem, mert ő meg fél a repüléstől. Majd előveszem a kedvenc könyvem. Ahogy keresem a könyvjelzőm helyét ki pillantok az ablakon. Éppen egy vadliba csapat repült el mellettünk. Rám és apára emlékeztetnek, ahogy ebbe belegondolok rögtön el érzékenyülök. Ahogy vissza gondolok arra hogy anyát meg a lovamat ott hagytam. De inkább vissza nézek a könyvemre és olvasok. Olyan gyorsan haladok az olvasással. Felnézek a könyvből és kipillantok az ablakon. Látom a Hollywood felíratott. Gyönyörű és a város is olyan nagy. Hogy fogok itt boldogulni. Hisz apa vissza fog menni egy idő után anyához. És én itt maradok egyedül. De biztos lesznek már addigra barátaim. Biztos jól fog ez az egész menni.    

Show a little less

Nem mondanám kezdő szerepjátékosnak magam inkább haladó vagyok. Kb egy éve kezdtem el.