hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Egy vérbeli piperkőc józan, nyugodt megfontolásával készülődik, még akkor is, hogyha erős késésben van, és erős késésben van. Mégis, emberek előtt fog megjelenni, ezt nem lehet elaprózni. A színházban nem a színdarab a lényeg, az ifjú tehetség bemutatkozó darabja, hanem az adja meg az értékét, hogy kik nézik meg, és nyilatkoznak aztán róla. Az igazából nem fontos, hogy ki, mikor ér oda, így aztán nincs miért sietni. Frissre zuhanyozza magát, fehér inget, csontszín mellényt húz, zakót, rá, a zsebébe szakértő kézzel simítja a kék csíkkal mintázott, csontszín szatén zsebkendőt, aminek színei és anyaga természetszerűleg azonos a nyakába között nyakkendőével. Amikor kész némi habbal a helyére igazítja a haját, és máris tökéletesen készen áll arra, hogy holnap a szakosodott magazinban előkelő helyett foglaljon el. Üzleties művészet, üzleties minden, még a szépség is eladó, de legalább jó fizet. A hóna alatt a mappával vágódik végre a saját kocsijába, gyönyörű, magas farú, nagy és nehéz, fekete BMW X6 Typhoon. Elmosolyodik azon, hogy az a szerencsétlen nyomorult Anderson bizonyára tudná értékelni, hogy mit vett a buzi segge alá, és szedné róla keresztvizet, de Lionelről aztán egy másik, korabeli fiúra terelődik a figyelme, a mappára tekint, és meg is marad a figyelme ott, ahol volt.
Aztán fél 12 lesz, és ő egy afterpartyba hivatalos, hogy a győzelmet alaposan megünnepeljék, ehelyett a csendes, félreeső környéken ül a parkolóban. Mármint, a tömbházak rengetegében lakó ezrek biztos nem gondolják annyira csendesnek ezt a környéket, de a belváros fénnyel üvöltő szörnyetegéhez képest mintha egy temetőben járna. Egy élő, lélegző, szórakozni induló fiataloktól nyüzsgő játszóterekkel teli temetőben. Péntek éjjel mégis hova máshova mennének? Szeánszra?
Kiszáll végül, mint egy notórius alkoholista a hóna alá csapja az üveg whiskeyt, aztán a megfelelő kaputelefonhoz lépked, a hozzá képest olcsó környéken magára hagyott kocsi bánatosan pislant utána vörös riasztó-szemeivel.
Röviden tárcsáz, aztán kicseng, és kicseng, és kicseng, és végre szólhat is.
- A pizzafutár - bár nem is ezt akarta mondani.

Kicsit elcsúsztam a dolgaimmal, főleg mert futás helyett főzéssel csaptam el az időt, annyit szöszmöszöltem vele, mondjuk jó lett. De egy órával tovább tartott, mert először odaégettem a szószt. Hülye barnamártás. Szóval így egy órával csúszott minden, ahelyett hogy már fél órája aludnék, most jöttem ki a zuhany alól, a megkezdett fordítás kurzora álmosan pislog rám újra meg újra, hogy mentsem el a dokumentumot vagy legyek szíves írni még valamit ma. A gyógykenőcsöt meg friss fáslit pakolok ki a dohányzóasztalra, szokásos szemüvegemben, álmosan, hogy basszus, még ez is van, még mindig nem aludhatok, mikor megszólal a kaputelefon. Először az sem tudom mi az, mert ilyen későn sosem jön ide senki, csak hatig fogadok munka miatt bárkit is. Aztán odasietek és felkapom, erre közli valaki hogy pizzafutár.
-Rossz helyre csöngetett, de beengedem ha közli a pontos címet és a cég nevét. - Csak úgy nem engedek be senkit, de ha értelmesen válaszol, elhiszem hogy pizzát hozott. Közben száraz vállamra kövér cseppekben csöpög a víz, beleborzongok, a kapkodás hátrányai.

Ez jó móka lesz.
Sötét kis vigyor húzódik a szájára, ahogy a hangja ismeretlen tartományban marad a fiú felismerésében, a kaputelefonja nem torzít annyit, hogy ő ne ismerje fel, hogy ő az, aki beleszól. Tudja, hogy egyedül él. Nagyon sok mindent tud. És csak még többre vágyik, egy kis színjáték kifejezetten szórakoztató.
- Ez a házszám volt... meg emelet. Bár lehet az emelet a tévedés, a diszpécser azt mondta, egy kapatos társaságnak lesz, szóóóóval elnézést a kései zavarásért - vajon mennyit fecseg egy átlagos pizzafutár?
Soha nem rendelt még pizzát, pedig az átlagos amerikaiak napi rutinjához tartozik, ha a filmeknek hinni lehet. Szörnyű. Ki kell próbálnia, bár biztos, hogy az összes diabetikus sikítozva könyörögne, hogy ne tegye ezt a testével.
- Ja, és a Pizza Companytól vagyok - teszi még hozzá gyorsan, mert ahogy oldalra pillant egy eldobott szórólapon ezt látja, tehát a környéken népszerűek. Ebbe azért kicsit beleizzad. Paranoid kis Szent Sebastian, hát az angyalok azt súgják a füledbe, hogy őrizd meg a ház békéjét a huligánoktól?
Ha beengedik gyorsan fellépcsőzik/liftezik, és kopogtat a leghatározottabban nem a pár emelettel lentebbi lakáson, hanem a Drayton névtábláson. Nem jött üres kézzel, tíz éves brandy kelleti magát nála.
- Helo ~

Hát elsőre nem ad sok választ, ettől nem lettem okosabb, de a cég meg nagyon nem ismerős, de mindegy. Amúgy sem ismerek sokat, nem szoktam pizzázni.
-Hah, jól van, most az egyszer. Jó éjt! - Azzal nyitom neki az ajtót, majd leülök fejcsóválva hogy kibontsam a fáslit a fóliákból.
Éppen a kenőcsbe nyúlnék bele, kiráz a hideg, meg kéne törölnöm a hajam de hirtelen el is felejtettem, mikor kopogtatnak. Na ez már durva ki a fene keres ilyenkor?! Lehet Henry? De mit keresne itt? Meg szerintem a címem se tudja. Beakasztva hagyom a láncot, úgy nyitom ki, erre teljes döbbenet ül ki az arcomra, hogy ki van nálam ilyenkor... Be is csukom, de csak hogy leakasszam a láncot és kinyissam neki az ajtót.
-Nem is hoztál pizzát. - Mondom kissé csücsörítve a szám számon kérően, felszaladt szemöldökkel, honnan tudja hol lakom?! Mondjuk a szám még kissé fel van dagadva, így a mozdulat éget, de nem mutatom. Az orrom is látszik hogy eltört, oldalamon már sárgul-zöldül a zúzódás, a bal kezem is felhorzsolódott és belilult kissé. Mert hát pizsamában vagyok, azaz egy fekete hosszú szárú pizsamanadrág és felül semmi. Látszik most fürödtem, erősen érezni még a tusfürdő illatát.
-Gyere, vedd le a cipőd és szépen meséld el, hogy kerülsz ide késő este és főleg honnan tudod hova kellett jönni... - Csóválom a fejem, bár kicsit örülök hogy látom, attól még elég érdekes az egész. Lehet kivett volna a pénztárcámból akkor reggel egy névjegykártyát? Azon mindenem rajta van, a számom, a címem, a teljes nevem... hm.
Mivel nem számítottam vendégre a lakás olyan mint szokott - bár Joshua látogatása óta legalább csökkentettem a mosatlant a mosogatóban és egy kupacba gyűjtöttem a szennyes tartó mellett ami már nem fér bele. De a könyvek ugyan úgy szanaszét vannak, van ami nem változik.
Kitárom az ajtót, megvárom míg bejön, majd bezárom. Aztán elindulok a kanapé fele, de megállok félúton.
-Kérsz valamit? - Azért nem akarok rossz házigazda lenni, főleg vele, ő rendes volt.
Tágas lakásban élek, a legtágasabban amit csak remélhettem, előttem valami festőé volt, aki műteremnek is használta a lakást. Amerikai konyhás, tehát mondhatni egybe a konyha és a nappali, utóbbi jó világos és tágas szintén, a falakon rengeteg könyvespolccal, amiken főleg könyvek, de hifi lejátszó és bakelit-lejátszó is kapott helyett. Van egy elektromos kandallóm, de első blikkre teljesen olyan mint az ódivatú, hagyományos. Előtte kellemesen puha, nagy fehér szőnyeg terül el, egy nagy fehér kanapé, előtte kis üveg dohányzóasztallal. Hátul rálátni a fürdőre, nyitva az ajtó is, meg a lakás másik végében a háló, közötte meg valami dolgozó/edző szoba féleség ajtó és fal nélkül, így inkább valami beugrónak tűnik. Régimódi angolos hangulat uralkodik, bár ahogy mondtam van rendetlenség így is.

//Itt a kép, ne próbáld meg elolvasni, csúnyán írtam, ha érdekel a szöveg holnap megcsinálom szebbre xD
http://kepfeltoltes.hu/140604/1248402882Sebastian_lak_sa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg//

- Köszönet - nevet vidoran a felberregő ajtóra, legalább annyi örömmel és diadallal, mint a középkori lovag tehette, amikor rájött hölgyének erényövének nyitjára. Bár az talán nem volt ilyen számkódos varázslat, de legalább olyan vasszerkezet választotta el az áhított céltól, mint őt.
Van az a mese, amikor a farkas bekönyörgi a lábait egyesével a kisgidák mellé a házba. Momentán ő a farkasbőrbe bújt madár, és egyáltalán nincs lelkiismeret furdalása, bubickol a kakukkfi létben, mintha legalábbis tolvajként járna, az amúgy tisztesnek látszó házba.
- Na... - mordul méltatlankodva, nem szokták az ajtót az orrára csukni, de mielőtt kikérhetné magának zajosan a szomszédok nagy örömére, értelmet kap a mozdulat. Mosolyít a csücsörítésen, a brandyt emeli maga elé köszönni, át is engedi Sebastian kezébe, amíg megbámulja.
Van rajta néznivaló bőven, a természet adta báján kívül is, nem kerüli a figyelmét a duzzadt száj erotikától mentes vöröslése, az orr ramatysága, a kéz színe, az oldal kórságossága. Emlékszik még a roppanásra az Audi visszapillantóján, ami hangnak a vokálját a bordák adták.
- Ilyen későn már ne is egyél, mert husi kis haspárnákat növesztesz. De még rendelhetsz - tér magához, miközben belép, mélyen belélegzi a tusfürdő illatát, mindig szerette a frissen fürdött embereket, de most furcsa lenne hozzányúlni a fehér ördögangyalhoz.
- Nincs is későn - cáfol rögtön, a vérében van. - Hallottam, amikor a taxisnak mondtad a címet - blöfföl szemérmetlenül. Engedelmesen kilép a drága bőrcipőből, otthagyja az előszobában az erre kijelölt helyen, sötét zoknija nyilvánvalóan megy az öltönynadrág szárához. Sima léptekkel kerül beljebb, kíváncsian körülnéz a lakban, kicsit szíven ütik az állapotok.
- Még csak most költöztél? Jól kezdődött az életed itt, ha rögtön elütöttelek - mással nem tudja magyarázni, egyszerű logika, a fiú még nem rendezkedett be egészen. Igazából ő teljesen elégedett a magyarázattal.
A fehér szőnyeg tetszik neki. Rá is lépked, ő makulátlanul tiszta, nem fogja összeszöszölni. - Egyébként csinos lesz, ha majd belakod. Ha van poharad, ebből kérek egy kortyot - mutat arra, amit hozott. - De ha van bontott üveged, elrakhatod a ... bárba - hümmentve körülnéz, nem találja amit keres, a bárt. Fura.
- Gondoltam megnézem, hogy vagy. Méghogy nem élsz veszélyesen, te kis borivó, vizetprédikáló - persze, tud a támadásról, de arról nem tudott, hogy a kölyköt nem foltozta meg orvoskéz.

//olyan cuki, hogy képes vagy úgy belinkelni, hogy a linkről ne lehessen megnyitni XD
amúgy husi, csak azt remélem jól értelmezem, hogy jobb alul jöttem be Very Happy

//

-Hah... kezdetnek megteszi. - Mondom morcosabban az italt látva, el is veszem, hah, még jó is. De hát Phoenixtől nem is vártam kevesebbet, ami azt illeti.
-Nem szeretem a pizzát. - Vetem oda csak úgy, mellékesen, már ettem, nem vagyok éhes, rosszul alszom, ha lefekvés előtt eszem. A súlyfeleslegtől nem félek, gyors az anyagcserém.
-Neked. - Teszem hozzá, mert én ilyenkor, alapjáron már aludni szoktam. A munka hátrányai, fogja arra. - Hah, de jó a füled... Attól még a vezetéknevem nem tudod. - Mondom úgy mustrálva őt, mintha át akarnék látni rajta. De mindegy, majd elmondja ha akarja. Lehet csak fél beszéltem-e? Akkor jöhetett volna máskor is. Ahh, mindegy.
Nekem is feltűnik milyen elegáns, jól áll neki, valahogy passzol az imidzséhez, meg kell hagyni.
-Miért költöztem volna csak most? Nem, már vagy két éve itt lakom. - Ütközöm meg, miből veszi hogy most jöttem? - Már be van lakva... - Mondom némileg duzzogva, de csak sarkon fordulok és hozok neki két whiskys poharat. Nem tudom iszom-e, de nincs kedvem kétszer fordulni.
-Nincs bár. Ritkán iszom, mint említettem, főleg nem egyedül, ritkán van vendégem. - Jól látja hogy nem látja a bárt, van némi brandy és pezsgő itthon, de ennyi.
-Hah... hagyjál. Véletlen volt és csak segítettem mert nem tudtam elmenni látva, hogy valaki bajban van. És ne gyere azzal hogy szent vagyok, mert a nyakadba öntök valamit, és csak az öltönyöd fogom sajnálni. - Mondom elgyötörten, majd leülök a kanapéra, miután letettem az asztalra az üveg mellé a két poharat. Bele is nyúlok a kenőcsbe és elkezdem bekenni a kezem, hogy enyhüljön a fájó lüktetés. Megint kiráz a hideg, hogy csöpög a hajam, de már azért sem törlöm meg. Ez már dac.
-Na és te? elütöttél azóta még valakit? - Kérdezem csevegő hangon, rejtve hagyom az élt, hogy furcsállom, hogy tudja hol lakom és most jött át.
-Amúgy honnan jössz? Valami kései megbeszélésről? - Pillantok rá megint.

//Bahbahbah XDDDD http://kepfeltoltes.hu/140604/1248402882Sebastian_lak_sa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg nah XD Ez jó, megnéztem XD
Jaja ott jöttél be xD ~~De akkor most látod vagy nem?~~ Leesett XD//

Széles vigyorral fogadja az elfogadás gesztusát. Furcsa is volna, hogyha az efféle párlat nem felelne meg amolyan engesztelő ajándékként, valami nagyon baj lenne akkor.
- Egyiket sem? Tízmillió fajtája van - villantja meg a nagyon jólértesültségét, némi túlzással és nagyvonalúsággal kezelve a számadatot.
- A korodbelieknek sem. Az egyik megkínált egy füves cigivel, szerintem nem ismerte meg bennem a felsőbb osztályt - komolykodik. - Kitaláltam. Teljesen egyértelmű. Rádnézek és Sebastian Drayton - teljesen átlátszó, de a legtöbb hazudóssal ellentétben ő nem jön zavarba attól, hogy lebukott, sőt, kéjesen tetszeleg benne, ott villog a szemében a gondolat: tudom, hogy tudod, hogy nem mondtam igazat, de azt is tudom, hogy tudod, hogy nem tudod belőlem kiszedni, hogy akkor honnan tudok és miért, ameddig én magam nem mondom el. De azért próbálkozni lehet, ha muszáj, csak nem érdemes. Na nem mintha visszatartaná az információt túl sokáig, nem volna értelme.
- Hát... az állapotok? - nem egy jól nevelt vendég, olyan pofátlan nagyvonalúsággal int körbe, mintha Sebastian legalábbis az ő nappalijában hagyta volna szerteszét a könyveit és a munkaanyagát.
- Ó, akkor elnézést - de ezt csak úgy mondja udvariasságból, rosszalló homlokránc mélyül el a szemöldöke felett. Hogy lehet érdekes egy olyan srác, aki képes így élni, és valószínűleg boldog és teljes életet él így? Nonszensz.
- Szerfelett helytelen, de amíg van pohár ... - addig megbocsátja. Elvigyorodik.
- Egy szent vagy - kissé előrenyújtja a nyakát, bár nem hiszi, hogy ténylegesen leöntenék, amióta az Ayres fiú ráköpte a whiskeyt, azóta nincsenek fenntartásai a folyatás iránt, hiszen az ágyán végezte végül a kis rátarti. - Ne sajnáld, nem élőlény. Szóval ki az új barátod, akit megmentettél a saját hülyeségének következményétől? - közelebb sétál, felveszi az üveget, tölt az egyik pohárba rendesen, a másik pohárba éppen csak egy fél ujjnyit, ha esetleg Sebastian mégis önteni akar, minél kevesebbet pazaroljon.
- Két kiskutyát, három babakocsit, egy öregasszonyt járókerettel és Keanu Reevest, de ő egy olyan Mátrixos mozdulattal feldobta magát a levegő, és elszállt, mint a győzedelmi zászló - kortyol egyet, ennyi hülyeségre musztáj valamit inni is, amit gyorsan összehordott.
- Nem, színházban voltam. Az egyik pártfogoltam darabját mutatták be, nagy siker volt, ahhoz képest, hogy reméltem, hogy egy kicsit kijózanítóan sikertelen marad, de a rosszindulatom nem győzött a világ extravagancia-igényével szemben.

//varázsló vagyok Very Happy

//

-Nem vagyok oda a pékárúért. És nekem ez olyasmi... tészta. Megeszem, de nem szeretem. - Mondom félvállról, nem ezt tartom most a legfontosabb témának. Amúgy sem hiszem hogy annyira érdekelné, mit eszem meg és mit nem.
-Ó, gondolom sértette az egód. - Mondom elegáns mosollyal, hát az első benyomásom még él bennem, nekem sem a top száz úriember ugrik be.
-Aha. Jobban járnál ha majd elmondanád honnan vetted, könnyebb lenne hidd el. - Most ráhagyom, de ne higgye hogy elnézem. Megkérdezhette volna, akármi, nem titkolom előle.
-Miféle állapotok? - Kérdezek vissza, kezd felbosszantani. Igaz, közrejátszik, hogy amióta elvertek ingerültebb vagyok.
-Nincs elnézve. - Mondom neki foghegyről, én sem vagyok tökéletes házigazda, de beállít és sérteget, titkolózik, nem leszek vele kedves csak mert az illem úgy diktálja.
-Tartózkodom az italtól. - Morgom neki, ahh, miért bosszant ez az egész? Talán csak frusztrál hogy nem tudom mit is akar tőlem.
Hú... felhúz. Én megtartom a szavam, de csak nem fogom a whiskyt pazarolni rá... nincs a közelben semmi folyékony, csak a kenőcs, hát belenyúlok és elkenem a homlokán. Az öltönyén megesett a szívem.
-Lehet ránctalanít is, kipróbáljuk. - Mondom harcos, dacos és negédes mosollyal, majd kenem tovább a kezem. Amúgy erős mentol illata van és eredetileg zúzódásokra, reumára, izomlázra, hasonló dolgokra van.
-Mittom én. Nem ismerem. De folyton bajban lehet... Hagyjuk. - Legyintek, hogy nem akarok róla beszélni. Lehet tényleg inni fogok, basszus. De nem baj, jót fog tenni. Érzem hogy gyűl bennem a feszültség, főleg hogy nem is tudom levezetni. Borzalom.
-Keanu túlélő, jó példakép. - Mondom komolyan, bár csak félig szántam hülyeségnek. Kedvelem azt a színészt. De mivel hülyeségeket mond, gondolom nem volt balesete. Akkor azt mondta volna olvasd el a napilapot.
-A színház jó. - Szeretem a színházat, elönt az irigység mint egy hirtelen hidegfront, de ennyi. El is múlt én meg áttérek az oldalam bekenésére, de ráng kicsit az arcom ahogy csinálom, fáj. És nem örülök hogy látja. Bár megérdemli, szedje össze a lelkiismeretét. - Amúgy sok az új tehetség, nem kéne lenézned őket, csak mert fiatalabbak nálad és kevesebb a tapasztalatuk az élet iskolájában. Ami amúgy nem is feltétlenül igaz, de ezt csak csendben tenném hozzá. - Magyarázom neki, kézfejemmel feljebb tolom a szemövegem óvatosan, mert ahogy lejjebb csúszik fáj.

- A pékáruért? Kenyér, kifli, bagett? - csodálkozik rá, ez újdonság, bár semmilyen ételért nem kell oda lenni, hiszen az étel csak étel, de azért furcsa ez a kiválasztás.
- Annyira nem, ha az embert fűvel kínálják, akkor nem a sértődés az első, ami az eszébe jut - csóválja meg a fejét komolyan, a szemeit kissé összehunyorítja.
- Kinek lenne könnyebb? - incselkedik, és a fiú most úgy látszik, hogy ugrik is a dolgokra, elégedettség fénylik a kékes szemekben.
- Hadd ne fejtsem ki bővebben. Végül is, van pohár - legyinti félre az állapotok kérdését, és tekint bizakodva a jövőbe, hiszen hamarosan italt is tölthet bele.
Kissé megvonja a vállát, sok megbocsátatlan dolog terheli a lelkét, odadobja ezt is közéjük, meg is emeli rá a poharát, sőt, még kortyint is.
- Egy igennel és egy tartózkodással az indítványt elfogadtuk - mondja szórakozottan, még mindig a kezeletlen ábrázat és testzet sebei kötik le leginkább, a fiú elé tolja a poharat, aztán letelepszik ő is, fotel híján a kanapén, Sebastian felé fordulva, így szabad, bár megrezzenő terepet nyújt a homlokonkenéshez, de nem ellenkezik, csak utána nyúl oda kissé csodálkozva, elmázolva.
- Remélem nem az aranyered kened ezzel - sóhajt sztoikus nyugalommal. - Bizarr keresztelő krémmel szent Sebastian, és mi lesz a nevem ebben az új keresztségben? Előrebocsátom, nem fogadok el akármi - odaadó figyelemmel nézi az oldalbordák kenését, és valójában egyáltalán nem a bűntudat látszik az arcán, inkább nyers, tiszta érdeklődés a derék hajlítása iránt.
- Elhiheted, hogy én aztán tudom, mennyi "tehetség" termelődik ki a nagy számok törvénye alapján a növekvő populációból. De ha valaki nem nézi le őket, márpedig a szüleik nem fogják megadni a szigorú és kritikus ellensúlyt, ami az egészséges önértékeléshez kell, akkor mire hozzám kerülnek már a szélsőségesen hatalmas egójukat csakis szélsőségesen lehet lehúzni. Akinél nem sikerül, azokból lesznek az öt perces sztárok. Nagy lehetőség, kicsi teherbírás, gyors kipukkadás. Szó sincs korról és tapasztalatról - félreteszi a poharat.
- Mi lenne amúgy, ha ezt valaki csinálná neked? Így, ahogy fordulsz, a saját, repedt bordáid mozgatod, annyi kenőcsöt nem tudsz rátenni, amennyi kompenzálná a kenegetés közben okozott egyéb bajt. Egyébként a srácot Lionel Andersonnak hívják, nem a magadfajta anya-kedvencének való jó barát, a többiek neve nem érdekelt, de semmi komoly nincs a számlájuk, nemi erőszak, könnyebb rablás, testi sérülések, rongálás, közszeméremsértés, stb. Ők talán igen.

-Igen. Látom, ismered ezt a gyűjtőfogalmat, gratulálok, ötös! - Mondom hanyag vidámsággal.
-Hát igen, de gondolom azért bosszantott. - Mondom gonosz kis bujkáló mosollyal, piszkálódom csak, szerintem érezni rajta ha szakadt is, hogy más világ.
-Mindkettőnknek. Nem szeretem az ilyen macska-egér játékot. És most én vagyok a házigazda. - Jó, valószínű nem dobom ki éjnek évadján az utcára, nem is bántom, de szerintem ő sem örülne, ha végigmorognám az estét.
-Egyetértünk, ne fejtsd ki. - Azt hiszem, erre most speciel nem vagyok kíváncsi, pedig érdekel a véleménye. Szerintem intelligens és jó meglátásai vannak, de ide nem kell bár.
-Gratulálok. - Hurrá, hurrá... hah. Inkább leülök.
Aztán összekenem, de csak gonosz kárörvendéssel mosolygok.
-Nem, vagy talán a fenekem kenem éppen? Az anatómia nem az erősséged akkor. - Nem izgat mit gondol, amúgy is miatta kell a kenőcs...
-Jó a Phoenix, illik hozzád. - Nincs kedvem átkeresztelni, ha meg jelzőt várt, azt most lenyeltem, mert sértő lett volna. Lehet kiérzi, bár komolyan gondoltam, hogy nincs kedvem máshogy hívni.
Félreértem hogyan néz rám, az én szememben csak felméri megmaradok-e. Sajnálattal láttatom: meg.
-Lehet. De sokan pont hogy nem kapnak megfelelő támogatást, pedig rájuk férne, mert van tehetségük. - Eszembe jut Joshua, szerintem ő jó színész lenne, ha több embertől kapna visszajelzést. - Szóval te is csak az egyik oldalt mutattad be.
-Hm? - Nézek rá, mit csinálna nekem valaki? Aztán mondja tovább, elgondolkodtat. Több szempontból is. - Mert te leállsz bekenni? - Nézek rá, hogy nem úgy ismertem meg, akinek ne lenne kényes csak úgy segíteni. Önzetlen, főleg hogy moshat utána kezet. Ölembe ejtem a kezeim és hátradőlök, kicsit magam alatt vagyok, de neki nem akarom mutatni.
-Mégis honnan tudod hogy hívják? - Nézek rá összeszaladt szemöldökkel. - Szóval huligánokkal és erőszaktevőkkel kéne barátkoznom? Akkor már Lionel is ezerszer jobb választás... - Képedek el, honnan tud ő ilyeneket? És miért mondja el? - Mit szeretnél tőlem megtudni igazából? - Azt hiszi tudok valamit? Vagy beleköptem valami piszkos levelesébe? Egyre furább az egész.
Nem bírom, kell a pia. Nyúlok is érte, a mozgás valóban nem esik jól, jól látja, aztán visszadőlök és a számhoz emelem, beleiszok. Húúú basszuskulcs és minden kulcs, rögtön elemelem a számtól, tudtam hogy csípni fog, de nem hogy ennyire. Bekönnyezik a szemem és kissé ki is csordul a könnyem, elnyitom a szám, a sebet mintha így akarnám szellőztetni. Kissé megnyalom lihegve tovább, majd megcsóválom a fejem. Szipogok egy rövidet és lehúzom a pohárból a nedűt, ez vétek, tudom én, de most kell.
Könnyedebben sóhajtok fel, nyalogatom a szám feltűnés mentesen, ez jól esett.
-Imádom az ízlésed... ez az egy szerencséd... - Mosolyintom el magam, de aztán komoly leszek megint, ez a hét ez... hah.

- Milyen epések ma egyesek - sok ilyen kollégát, sztárfeleséget, csillogó milliomost ismer mindkét nemből, általában egy kiadós dugás orvosolja a problémákat. Persze, törött bordával az sem jó. Határozotan nem.
- Miután szívtam egy slukkot már semmi nem bosszantott - piszkálja vissza, ráadásul még hazudik is, mert a nyílt utcán, ahol bárki lekandizhatja természetesen nem csinál ilyesmit.
- Ó hidd el, jobb neked e nélkül a tudás nélkül - somolyít olyan macskásan, a kitérő válaszok nagymestere.
- Nos, mivel szemlátomást nem értesz az orvosláshoz, mert a sérüléseid orvost kívánnak maguknak, így feltételezem, hogy akármivel bekened magad. Köszönöm, a nevem is köszöni - nem voltak igazán elvárásai.
Olyan kényelmesen elhelyezkedik, amennyire csak lehet, iszik, aztán leteszi a poharat, kibújik a zakóból, a karfára teríti, mert ahhoz azért meleg van, hogy három rétegben igyon.
- Tény, tudod... erre találták ki a mentor programokat, persze, ahogy a gumi óvszer, az sem nyúlt 100%os védelmet.
Iszik még egy kortyot, aztán újra leteszi a poharat, kék fényű szemeivel biztatón hunyorít a fiúra.
- Hát ha széppen megkérsz, akkor igen - bár nem kell túlzásba vinni, kinyúl a tégelyért, még egyszer megszaglássza. Mosakodnia már úgyis kell, a homlokát és a kezét is meg kell mosnia.
- Kölcsönöztem neki pár hónappal ezelőtt. Félbeszakadt vele egy üzleti tárgyalásom, amit feltett szándékomban áll majd valamikor, megfelelőbb diplomáciai helyzetben folytatni - csak úgy szórja az információt két marékkal, miközben megmeríti az ujját a kenőcsben.
- Húzd ki magad, úgy jobban hozzáférek. Esetleg feltérdelhetnél, és a karfára támaszkodhatnál - eszményi lenne, az ölbe ejtett karok nem zavarnák.
- Nem kéne, de ha az ilyenekkel összekeveredsz, ki vagyok én, hogy visszatartsalak? Ha meg nem tudod kikerülni őket, akkor még mindig jobb taktika, hogyha barátkoztok, és nem akarnak megölni. Lionel ugyanaz a kategória, csak okosabb náluk még pár évig, aztán ő is homogenizálódik -
lehetfinom érintése komoly kézügyességre utal, szinte percekkel később érezni meg a mozdulatait, mint ahogy ténylegesen elkezdte a kenegetést.
- Miért gondolod, hogy tudni akarok tőled valamit azon kívül, hogy hogy vagy, és miért nem teszel komoly lépéseket az iránt, hogy jobban legyél? A személyes benyomásaidon kívül ne aggódj, tárgyi információkkal nem kell szolgálnod - dorombolja egészen engedékenyen, csak alig vigyorog, amikor látja, hogy a fiú végre iszik.
- Van szívószálad? - volt ő partiribanc is, tudja, hogy mivel lehet csak feldobni igazán a jó brandyt.
- Óóóó, mondj még ilyeneket ~

(Jaj te, egy másik fórum lévő karakterem megveszne érted, ő is ezen a véleményen van, mint neked az első gondolatod XDDD)
-Megeshet. Késő van. - Na nem mintha ez annyira befolyásolna amúgy is tudok ilyen lenni. Egyáltalán nem nehéz belőlem kihozni ami azt illeti. Phoenixnek sikerült.
-Fantasztikus. Még ilyen jó híreket, ne kímélj! - Mondom tovább negédesen, amúgy tényleg frusztrál kicsit vajon mi van vele, valóban füvezett-e. Megkedveltem annyira hogy érdekeljen, bár tényleg le kéne szoknom erről a nagyon hülye szokásomról. Csak a baj van vele, folyton szívok miatta.
-Hah. Tesztelj. - Vetem oda, nem tetszik, ahogy játszik velem. Lehet máskor szórakoztatna, ugyan mi a fenét lát bennem, ami miatt velem szórakozik, de most nem vagyok ilyen hangulatban. Nagyon nem.
-Volt már bordarepedésem, ez ugyan az a recept. Szóval nem, nem vaktában kenegetem minden szarral, tudom mit csinálok. - Káromkodok, nem jó előjel. Sóhajtok is egyet.
A kanapém nem olyan kényelmes mint az övé, de nem is kényelmetlen, pont elég kemény, hogy kellemes legyen rajta hosszan is ülni, de nem puha hogy belesüppedj.
-Ne hozzak egy vállfát? Kár lenne ha összegyűrődne. - Mondom neki úgy mellékesen, szép ez a ruha, megérdemli.
-Mivan? - Nézek rá, hogy jön ide az óvszer? Nem értek a meleg szex előnyeihez-hátrányaihoz (gondolom valami ilyesmi lehet a háttérben), de inkább meg is rázom a fejem, hogy hagyjuk.
-Hmpf... - Pofátlan. Bár ha bele kell gondolnom, egy idegen pasit kéne kenegetnie valami gyógykrémmel. Jó, jogos... Szemet forgatok, mert lehet igaza van, jobban járok ha megkérem.
-Kérlek. - Azt visszanyelem, hogy "ha már úgy is elütöttél...". Amúgy kérőbb a hangom, nem tudom jobban járok-e vagy csak direkt fájdalmat fog okozni. De talán nem, talán benne lesz annyi emberség hogy ne tegye. Remélem, azért aggályaim vannak.
-Hát... rendes tőled, hogy adtál neki. Visszaadta? Ha nem... nos... gyorsan kérd vissza. - Nem mondok többet, nem akarok belefolyni, de ha Lionel elhagyja a várost Phoenix látja kárát. Bár biztos nagy volt Lionelnek a kamat, de hát most ez van. Kemény világot élünk.
-Támaszkodni? - Hát amit kér nem valami kényelmes, így csak hasonlót csinálok kelletlen: Felhúzom a lábam fél törökülésbe, hogy felé tudjak fordulni és megtámaszkodom magam mögött. Így egyenes a testem és még kényelmes is. A karfa nem lett volna az.
Ahogy közelít a keze (mert szemben vagyok vele, nem leszek neki háttal) gyorsabban veszem a levegőt akaratlan, hullámzik a mellkasom, de látszik az arcomon, megkönnyebbülök, milyen finom ér hozzám, le is hunyom kicsit a szemem. Talán nekem is lehet szerencsém.
-Nem hagyhattam ott. Hatan mentek neki, késsel... - Mentegetőzöm, mintha bárkinek fontos lenne. Nekem sem az, egyszerűen csak nem tudtam volna tükörbe nézni, ha otthagyom, ennyi. - Nem barátkozom ilyenekkel, mert nem jó a vége. Lionel is majdnem megvert csak azért, mert nem bírta érthetően kifejezni magát és nem azt a választ kapta tőlem amit hallani akart... na nem mintha én bárkinek ilyen szívességet tennék... - Nyögök kicsit, azért érzem a kezét, de messze nem olyan rossz, mintha magamnak ügyködnék. Lehet valóban jobban megrepedt a bordám, de erről nem Phoenix tehet.
-Nem tudom. Furcsállom hogy itt vagy. - Mondom ki őszintén, de már enyhül a hangulatom. Úgy fest könnyű lekenyerezni egy kis ápolással, katasztrófa. Tényleg rossz hetem volt. - Nem tudom... utálom a kórházakat. Csupa rossz emlékem van. És ez országtól és dokiktól független állapot. - Sütöm le a szemem, igaza van, el kéne mennem, de... egyedül nem akarok. Egy. Kettő, meg hiszem ha kipihenem nem lesz bajom.
Aztán iszok, de eléggé csípett az első korty, ahogy kimosta az alkohol a sebet a számon.
-Óóó, úgy berúgnék, rám se ismernél, kössz nem. Jól viselem a fájdalmat. - Mosolyodom el, még csak az kéne.
Aztán csak nevetek halkan, csóválom a fejem, kész ez a pasi.
-Phoenix... kössz. - Nézek rá komolyabban, a piát is köszönöm, de főleg hogy foglalkozik velem. Nem tudom megmagyarázni, mert sok ellenérzésem van vele kapcsolatban, de mégis. Nem vagyok egyedül, itt van... ugyan nem tudom miért, de lassan nem is izgat. - Amúgy... - Kezdek bele, ezt el akartam neki mondani és hogy lehiggadtam, eszembe is ötlött. - Elgondolkoztam azon amit mondtál. - Aztán pontosítok, rengeteg mindent mondott. - Hogy csak ártok a körülöttem lévőknek, hiába akarok segíteni. Átgondoltam és... azt hiszem igazad van. Örülök hogy a képembe vágtad. Azt hiszem sikerült megértenem valamit és ez nekem sokat jelent. Kösz. - Mesélem el neki hálásabb hangon, komolyan, kissé félrenézve, úgy se tudja miről beszélek, nem is áll szándékomban jobban kifejteni, de... jól esett megköszönni.

((látatlanban is viszonzom a megveszős érzelmeit Very Happy

))
Felhorkan. Ez nem magyarázat, főleg, hogy megegyeztek abban, hogy nincs későn. Pontosabban, ő kijelentette, Sebastian meg ne apelláljon. Főleg ilyen állapotban.
- Ne kísérts, mert olyanokat mondok, hogy lehullik a glóriád - kacag könnyedén és rosszindulatúan egy kicsit, megmaradva a negédes stílus hangulatában, Sebastian szabta meg az irányt, csak később építi át valamilyen irányba.
Csak mosolyog, és nem tesztel, komoly pillantást vet a fiúra, komolyan mérlegel, és most inkább nem mélyíti további játékkal az amúgy is gyászos hangulatot.
- Ha volt már, akkor pláne tudhatnád, hogy a röntgenezés szükséges, mivel egy repedt bordáról leválhatnak szilánkok, amik a tüdőbe, gyomorba fúródva olyan belső szövődményeket eredményezhetnek, amiket ha nem fedeznek fel, belső vérzéseket okozhatnak - penge a témában. Kenőcstől függetlenül.
- Nem kell, kösz, úgyis a tisztítóba megy - rendezi el az öltöny kérdést, bár tényleg drága és kényes jószág, ettől még nem lesz semmi baja, egy kis gyűrődés ráfér.
- Tudod. Biztonság. És hasonlat. Simán teherbe lehet esni gumival is. Kicsit... fura, hogy ezt én magyarázom neked - hökken meg, ebben kivételesen semmi homoszexuális felhang nem volt.
Ha már szépen kérik, szépen ken, próbálja nem meglátni a felvett póz obszcén magakelletését. Szerencsére már kinőtt a korból, hogy leverje a víz, de ínycsiklandónak ítéli a látványt, és ha nem lennének a lila foltok, tízből legalább nyolc pontot ítélne a fiúnak.
- Megadta már, egy további ügylet miatt van rá szükségem. Miért? Beszéltetek valami olyasmiről, hogy el akar utazni? Nos... nem fog - a szelíd kézmozdulatokhoz alig illik a sötét kis mosoly a szája sarkában.
- Nem azt mondtad, hogy többet nem segítesz senkinek? Én nem voltam elég rossz példa? - nevet intelmül, de aztán komolyra fordítja a szót.
- Nagyon jóindulatú vagy, de a stratégiai érzéked egy dobókockáé. Gondolkodj legközelebb, színtiszta pszichológia. Az ilyen bandák általában gyávák. Nem támadnak meg felnőtt férfiakat, főleg nem Lionel féléket - hja, Sebastiannak talán nekimennének viccből is - mert az ilyen nagyvárosi kiscápák nem az ő ízlésüknek valóak. Ha egy banda nekimegy egy felnőtt férfinek, akkor annak oka van. Valószínűleg simlis. Valószínűleg ő se jobb náluk. Valamint az is lehetséges, hogy felbérelték őket, akkor viszont belekeveredsz egy bandaháborúba, ami szerintem nem éri meg a jóindulatodnak sem, mert akkor nem hagyhatnak szemtanút. Ergo. Mindkét esetben a legjobb, ha elfutsz. Ők a célponttal törődnek, és hidd el, nem ölik meg olyan gyorsan, mint a filmekben, ha hívtad volna a rendőröket, mentőket, hamar odaértek volna - utcaszinti lélektan oktatás.
- Majdnem megvert? Egyáltalán nem csodálkozom, de miért? - enyhíti egy kis mosollyal az amúgy komor témát, gondosan szétteríti a kenőcsöt.
- Máshol nem kell kenni? - figyelmesen vizsgálódik. - Mindenki utálja a kórházat, pedig tudod, a kórház azért van, hogy az ember jobban érezze magát, megfelelő körülmények között és biztonságban, egyáltalán nem szolgált rá az utálatra - na nem mintha ő rohanna, de nincs is ilyen komoly baja.
- Ennyitől még te se rúgnál be. Még nyugtatóra se - ő csak kortyintja az italát, ahogy kell, szabályosan, meglepően szabadon nyúl a kenőcsös kézzel is a pohárhoz, magabiztosan fogja, nem csúszik ki belőle, nem fintorog a saját ujjlenyomatai láttán.
Félig felemeli a szemöldökét a köszönésre, amolyan "igazán nincs mit" gesztussal, aztán egy kissé világosabbá válik a számára az egész.
A tiszta kezével kihalássza a zakóból a díszzsebkendőt, ha máshol nem kell kenni, azzal megtörölgeti az ujjait, amíg a fiú beszél. Tényleg sok mindent mondott, és hogy pont ez megmaradt szerfelett hízelgő és okos dolog. Nem is tudja hirtelen hogy reagáljon rá, nem szokott "jót" tenni másokkal. Úgyhogy muszáj kompenzálnia valamivel.
- Nem csak valami betanult ősbölcsesség alapján mondtam. Én is voltam elvonón, mint az öcséd, és nekem is van egy bátyám. Szabad? - karcsú, elektronikus cigaretta kerül elő a zakó belső zsebéből, és hacsak nem küldik el ordítozva, hát teszteli a fiú információbírását, hiszen korábban erre biztatta.

-Ami eddig sem volt, szóval max ördögszarvam nő. - Vetem oda örömtelen mosollyal, nem értem miért hiszi hogy én szent vagyok.
Nem tesztel le, talán majd később. Legalábbis ennél a feltevésnél maradok, mert ez nyugtat meg.
-Hhhh. - Hörgöm esetlen, fáj hallani hogy igaza van. - Tudom. Elmegyek, ígérem. - Nézek rá komolyabban és mivel megígértem neki, kénytelen vagyok elmenni. Gyötrelem.
-Jól van. - Áldott tisztítok. Mosnak és vasalnak. Egy időben tisztítóban dolgozó barátnőt akartam. Abszurd ötlet volt.
-Tudom, tisztában vagyok vele, hát használtam már hányszor... csak hirtelen lemaradtam hogy jött ide... nem vagyok a toppon, mint látod. - Fogom a fejem, feltolom a szemüvegem, nem vagyok jó vitapartnere, szégyen. Le kéne higgadnom.
Aztán kicsit csak lehűlök, mert képes vagyok gúny nélkül, szépen mgkérni hogy kenjen be és meglepetésemre, teljesen emberséges velem.
-Jól van. - Aztán kicsit zavarba jövök, de válaszolok. - Nem hiszem elmenne. Nem oldana meg semmit de amikor majdnem megölték teljesen érthető, hogy ezt mondta, hogy nem marad itt. - Kicsit körítek, nem tudom valóban mennyire a veszély mondatta vele, vagy mennyire tervezett a dolog.
-Nem, mert te nem vertél meg miután segítettem. Azóta kissé átértékeltem a dolgot, valószínű. Na meg... neked csak mérgemben mondtam. - Vallom be töredelmesen, ezt nem lehet csak úgy kivágni az emberből, mint egy darab húst. Ez a bőröm alatt fészkel, az érzés, hogy nem mehetek el csak úgy a gondok mellett.
-Nem zavartatták magukat. Amúgy is nagydarabok voltak és de... hidd el, megtették volna nélkülem is. Égett a szemükben a gyilkos vágy. - Mentegetem magam, de nem hazudok. Ez be volt tervezve. Azért voltak hatan és nem ketten.
Sóhajtok ahogy kifejti egyre jobban, van logika a szavaiban, félrenézek.
-Hülyeségre nincs gyógyszer. - Utalok magamra. - De... jól van. Igyekszem ezután így tenni. - Nem mondhatni hogy nem hallgatok az okosabbra, bár kényelmetlen elismerni, tényleg hülye voltam. De olyan gyorsan történt minden.
-Nem tom... olyan stílusban válaszoltam ahogy ő... meg közölte nem olyan típus mint akinek barátnője van. Én meg mondtam, hogy nem nézett ki melegnek, elnézést. - Bujkál némi mosoly a szám sarkában nekem is, tényleg ő volt a hülye és félreérthető. Szegény melegek, pedig semmi bajom velük.
-Hmm... a derekam kibírja, arra csak ráestem még veled. A kezem bekentem... az orrom meg a szám van. - Vonok vállat, más bajom nincs szerencsére. Szóval igazából nem, az orrom én is be tudom.
-Hah... mindig lekezelnek. Mintha... - Elharapom. - Mindegy. Megígértem neked, elmegyek. Bármennyire nem akarok. - Sóhajtok fel, érezheti, komolyan gondolom és hogy ez nagy áldozat nekem.
-Igaz, de... - Mosolygok, ha iszom mindenféle hülyeséget csinálok, nem hiszem hogy jó ötlet. Mindegy. - Szívószál nélkül is jó lesz, kössz. - Ha hagyja, töltök még magamnak egy keveset, ezt már lassabban iszom, valóban kiélvezem.
Az hogy lassan úszik minden a kenőcsben nem zavar, magamnak köszönhetem.
Aztán megköszönöm, hogy elgondolkodtatott, de leplezetlen esik le az állam és meredek rá mintha maga az úr Jézus vagy a Sátán ülne itt. El is sápadok, még én is érzem hogy kiszökik az arcomból a vér.
-Te meg... - Forr a torkomra a szó, mert hát... azt hittem ilyen a filmekben van. Pislogok párat. - Lenyomoztattál. És ráadásul eredménnyel, mert az otthon volt. - Meredek magam elé. - És... jöttél közölni hülye voltam, vagy mire fel mondtad el nekem, hogy tudod? Vagy figyelmeztetés ne járjon a szám? - Azt nem teszem hozzá, hogy az öcsémmel ha bármit tesz rosszabbat teszek minthogy közlöm valami újságíróval hogy elütött, de óvatosan nézek rá, méregetem.
-Mondtam hogy hallgatok. És ha bármi érdekel rólam, javaslom az olcsóbb módszert: kérdezz. - Fordulok el tőle, hogy a hátam a háttámlának dönthessem és iszogatom a piát. Úgy érzem elárultak de mire fel nem tudom. Egyszerűen csak... féltem Henryt. Az hogy cigizik nem zavar, most ez a legkisebb gondom, majd kiszellőztetek.
-Az öcsém hagyd ki jó? - Kérem csendesen, az italt mustrálva. Mindegy mit akar tőlem, de az öcsém karrierje és élete maradjon tiszta, ha már annyit szenvedett. Nem tudom miért hozta fel, de bűntudatom van miatta amúgy is, most meg ez is. Nem akarom bajba keverni.

- Azt kivárom - derül. Már megindokolta, miért hiszi, valójában egyáltalán nem nagy ördöngősség, a fiú egy szent. És pont.
- AZ ígéret szép szó - az ő világában nem szokták betartani, de ha a fiú eddigi viselkedéséből indul ki, akkor lehet, hogy mégsem kell neki kocsiba pakolnia és elfurikázni. - Lehetőleg a közeljövőben, ne akkor, amikor már meggyógyult, vagy a szomszéd kihívja a hullabűzre az illetéket hatóságokat.
Elvigyorodik pofátlanul szélesen.
- Egy gumi bárhol, bármikor szóba jöhet - és az se árt, ha az ember tárcájában is van néhány. Felkészült kislányok és kisfiúk enélkül nem mászkálnak, de ez már túl sok lenne apai intelemnek.
- Majd rajta tartom a fél szemem - ha el is megy, nem nagy ügy visszahozni.- De beléd kötöttem, és dühös voltál, ha mérgedben mondtad. Manapság az már majdnem egy pofonnal egyenértékű. Az embernek sok minden ég a szemében, de nem olyan könnyű megölni valakit, percek, sőt, egy Lionel féle sarokba szorított patkány elég vehemensen küzd a saját nyomorult életéért. Egyenlőtlen küzdelem, de nem eleve elrendelt vég. Úgy legyen, érted azért elég nagy kár volna, nem? Ha mondjuk megjegyezték volna az arcod, kinyomozták volna a címed, aztán mondjuk egy este amikor kocogni indult lent várnának egy furgonnal és némi intravénás patridroggal, mire megijednél már nem is akarnál tiltakozni, aztán téged senki nem védene meg.
Sóhajt.
- Te tényleg teljesen hülye vagy. Ha hülyeséget beszélnek, és taplón, és te ezt a stílust átveszed, ne csodálkozz, ha pont úgy bánik veled, mint a saját fajtájával, és még ő is megver.
Bólint, bár arra a derékra is vetne egy pillantást, de majd az orvos. Így is túl sok az ingerkedő látnivaló, leszereli a kencés-nővér szerelését azaz kezet töröl. Nem kommentálja az orvos tapasztalatot, ismeri ő is, de gyógyítani akkor is ott tudnak jobban, szigorúan néz, jelezve, hogy az ígéret betartására igenis igényt tart.
Hagyja, hogy töltsön, örül, hiszen az ízlését is megdicsérték, bár az ízlése kitermelhetne olyan italokat is, amik drágábbak volnának Sebastiannál is, azért ez is meglehetősen jó.
A szájához emelve a poharat ő is vele iszik lassan, így pontosan a pohár pereme felett néz, amikor a szavai bejárják az amúgy tompa elmét, és hát okoznak odabent némi káoszt. Szerencsére a pohárral a szájában nem tud nagyon elvigyorodni ezen a pillantáson, és ezen a döbbeneten, pedig bitangul szórakoztató. A következő szavak már nem annyira, összeráncolja a homlokát.
- Nincs neked egy kis paranoiád? Nem azért jöttem, hogy közöljek veled bármit is, te hoztad szóba azt, amit korábban elmondtam, erre adtam meg a válaszban az információt, amit nem titkoltam, tehát nem is kellett külön elmondani. És ahogy hallom, nem is figyelmeztettelek semmire. Vagy igen? - hajtja félre a fejét kissé, és egyszeriben nagyon ártatlannak néz ki.
- Kérdeztem, de pár dolgot elsunnyogtál és elhallgattál, ez még belőve is feltűnt, úgyhogy ne legyél álszent. Ez így tiszta, és egyszerű. Értelmet kapott a hisztériád, testet a félelmed, és okszerűvé emelkedett, amit én mondtam neked.
Az elektromos cigi nem füstöl nagyon, ráadásul nincs benne égés, gombnyomásra indul, inkább kicsit vízipipa-szerű illatos. A nikotint nem keveri kátránnyal és dohány-szénnel. Még csak rá se lehet vele igazán gyújtani, hiszen nem kell gyújtani, de azért elég sikkes.
- Miből hagyjam ki? -ez a rész azért érdekli, mármint, mindig jó másoktól megtudni, hogy mire készül.

-Cöh... - Mondanám hogy várhatja, de nem vagyok szent, inkább vagyok ördögfióka mint szárnyas angyalka.
-Tisztában vagyok vele, betartom. - Mondom neki, kiérezheti, hogy nem veszem félvállról, komolyan veszem.
-Jól van. Bár nem tudom észrevennék e, elég szellős a lakás. - Hát... lehet senkinek nem tűnne fel hogy eltűntem. Na jó, a főnökeim tuti kiakadnának.
-Persze. - Nálam is van, nem is egy hanem egy doboznyi, de hát nem hitte volna hogy Phoenix-szel ilyen is szóba jön. Valahogy olyan... érdekes.
-Jól van. - Bólintok. Aztán hallgatom, kioktat, csúnyán, de megérdemlem, ha dacos is vagyok, most titkolom és elnyomom.
-Nem, engem valóban nem. - Kivéve Henry, de ő nincs itt. - De kétlem hogy rám pazarolnák a drága drogot. - Vonok vállat.
Aztán szemet forgatok.
-Mert lettem volna angol úriember? Nehéz kihozni a sodromból, de ha megtörténik nem tudok higgadtan gondolkodni. Kész, ez van, akkor túl vakmerő leszek és szabad szájú. - Ismerem saját hibáim, ezért is kerülöm az ilyen helyzeteket. Csak nem mindig sikerül.
-Nem csodálkoztam. Nagyon. - Teszem hozzá, mert először azért meglepett. - De kivitt, szorult belé is emberség, nem szidom. - Nagyon, legalábbis szidhatnám jobban is de nem teszem.
De jól esik hogy foglalkozik velem, nem is értem miért. Nem vagyok senkije, megszoktam hogy csak én gondolkodik maradian, hogy ez nem alap. Szóval jól esik, az is hogy szúrósan néz húzzak el egy dokihoz. Lesütöm a szemem, igaza van, eltolom a csinos, bevert pofám majd oda is.
Zavarba jövök, nem akarna semmit? De olyan... látszik fogalmam sincs mit akar, vagy mitől tartok. Azaz de, én tudom mitől tartok, az öcsémért harapok, bármit megtennék érte, nem tudok rendesen gondolkodni ha ő is szóba kerül, rögtön úgy érzem fenyegetnek.
Aztán csak megfeszül az állkapcsom, lehunyom a szemem, olyan szerencsétlennek érzem magam, de nem mutatom.
-Az én hibám volt... én ápoltam de... - Akad el a hangom. - Nem szeretném még egyszer ezt. Veled se. - Nézek rá, ez tudom hogy hülyén hangzik, látszik is rajtam, hogy nehezemre esik erről beszélnem. - Ő az öcsém, nem fogom elmesélni csak úgy, hogy mi történt vele. Gondolom a te bátyád se mondja el fűnek fának. És amikor láttam rosszul vagy... - Vonom meg a vállam. - Sajnálom. - Nem is tudom miért mondom, hiszen nem csináltam semmi olyat tudtommal ami borzasztó lenne, de mégis. Neki se lehet könnyű, gondolom tudja vagy sejti mi bajom. Vagy nem. Már nem tudok semmit. Csak azt hittem... olyan fura volt ahogy közölte.
-Mindenből. Attól hogy én hülye vagyok ő róla ne vonj le következtetéseket. Nem ismered, nem szeretném, hogy általam vagy papírok alapján gondolj róla bármit is. - Elvégre nem volt soha a legjobb tanuló, még tanul is, drogozott. Ez nem ad a papírok alapján valami fényes képet róla, pedig ő igenis nagyon értékes ember. Nekem egészen biztosan.
-De kérdezz ha akarsz, válaszolok. - Legalábbis nagyon fogok igyekezni. Amúgy is elmúlt éjfél, tökéletes lelkizős idő van vagy mi a fene. Lögybölöm az italt és nézem a mézszínt ahogy másképp esik rajta a lámpa fénye. Tetszik. Majd inkább iszok belőle, lehet tényleg paranoiás vagyok. meg is ereszkedett a vállam és hagyom hogy a hajam a szemüveg elé tüsténkedjen és rakoncátlankodjon, nem tud izgatni. Kezd hatni az alkohol meg a kenőcs, de eszembe jut az orrom, leteszem a szemüveget az asztalra, veszek az ujjamra egy kis kenőcsöt és elkezdem bekenni óvatosan a törést ahogy hátra dőlök.

- Pont azért vennék észre, a hullabűz elég sűrű, de ha szellőzik valahol, akkor kikacsint, és szétterjed a lépcsőházban - átható, kitüntető figyelmét mind a fiúra fordítja, és még csak alig tudja elhinni, hogy ettől neki mennyire is jó. Vagyis nem biztos, hogy jó, de azért nem olyan rossz.
- Amire gondolok, az nem olyan drága, és szerinted, ha arra pazarolják, hogy középkategóriás tinilányok italába szórják táncolós bulikon egy kis móka kedvéért, akkor majd beléd nem tolnak belőle, miután felbosszantottad őket? Emlegettem már a naivitásod? - gondolkodik el látványosan.
- Lettél volna okos és higgadt. Nem azt akarod, hogy figyeljenek rád, és józan, felnőtt emberként vegyenek számításba téged? Nem követeled meg magadnak ugyanazt az emberi tiszteletet, ami kijár másnak? Akkor viselkedj ahhoz méltón. Ki áll le verekedni, néhány izomagyú barommal, akik meg akarnak verni valakit, aki lehet hogy nem is ártatlan? Na ki? - a kérdés nem költői, bár lehet elég az osztásból, de ha már belekezdett, elmegy a falig.
Mindig elmegy.
- Az emberségességénél fogva fogom irodába vonszolni, ha nem sikerül elkapnom - vigyorint szélesen, mert még vannak kételyei annak az embernek az emberségével kapcsolatban, aki megrugdalta egy liftben. Bár tény, nagyobbat is rúghatott volna.
Aztán a vigyora elpárolog, a szemébe újra komolyság költözik, meg valami nagyvonalúság, amivel a helyzetet kezeli. A cigarettába szív, a fémes, műanyagos végét okosan nem rágcsálja.
- Velem? - lepődik meg - Tartok saját testvért, aki látogathat az elvonón, meg összeszedhet, ha rossz vagyok - a keserűségétől szinte megromlik a brandy a nyitott üvegben. Tartaná ő szívesen Griffint, selyempárnán, vitrinben, boldogságban, de hát a drogos, léha kisöccsöknek csak az álmaik nagyok.
- Akkor a kör bezárult, hallod magad? A szememre hányod, hogy miért nem kérdeztem, amikor magad is beismered a nyilvánvalót, erről a dologról nem beszélnél. Nem is baj ez, mindkettőnk idejével és energiájával spóroltam.
Sajnálja. Feljebb rebben a szemöldöke, hogy vajon mit, de nem siet elébe a dolgoknak kérdéssel, igazán ráér.
- Sebastian... az emberek automatikusan vonnak le következtetés a másikról, ezt mégis hogy gondoltad megakadályozni? És miért? És hogyan kerülne összefüggésbe a rólad megismert személyiségjegyek vele? Nyilvánvalóan nem tudom hozzád hasonlítani, elvégre ő lőtte magát, te meg nem, te elítéled ezt az egészet, ő meg nyilvánvalóan nem ítéli el, te szenteskedsz az emberek között, bár meglehetősen hebrencs egy szent vagy, ő meg, feltételezem, hogy egyáltalán nem. Na és akkor mi van, ha én ezt gondolom? Ebbe még nem halt bele senki sem.
Nem dől hátra, a fél lábát felhúzza a kanapéra, amolyan féltörökülésbe, a másik a szőnyegen marad, így szembe tud fordulni egészen a fiúval.
- Nyugalom, nincsenek kérdéseim, nem vallatni jöttem - és amit tudni akar, azt már úgyis tudja. - Bár ez a reakció felvet némi kérdést. Az elvonósokat hivatalból küldik a pszichológushoz, de nem gondoltál arra, hogy neked is el kéne menned? A rokonoknak, barátoknak se árt, mert a társadalmi gátlásaik, és a jófiú szerepük miatt, sokkal jobban képesek belebolondulni az esetbe, mint maga a függő.

-Hmm, ez is igaz. - Bólintok rá, akkor észrevennék a hullám, éljen...
-Nem elégszer. - Mosolygok rá kissé bárgyún, de aztán átmegy hagyjál békén félrenézésbe.
-Én, de én ezt akkor sem érzem rossznak. Hova fajulna a világ ha mindenki beszűkülne a saját kicsiny világába ha rohadtul nem foglalkozna, hogy összeesik mellette valaki? Mert lehet részeg, meg drogos. És ha leesett a vércukra? Szívinfarktusa van? Hmm? Ha mindenki úgy gondolkodna mint ahogy te szeretnéd hogy gondolkodjak, akkor semmivel sem lennénk különbek a huligánoknál, akiktől úgy óvsz! - Állok ki némileg harciasabban a saját igazamért, lehet tényleg egy másik korban kellett volna élnem, Anyegin mellett, vagy még régebben, de én nem bírok ilyen nem törődöm lenni.
-Ez a ti dolgotok, én csak úgy mondtam. - Nem akartam beleszólni, igazából egyikőjüket sem ismerem.
-Ugyan Phoenix... Sokan nem értik meg mivel jár ez... én tudom. Ha kellek, megtalálsz. Nem vagyok a testvéred, de báty vagyok. És tudom hogy velem nem jársz annyira jól, mert hát annyira megismertél, hogy tudd nem vagyok főnyeremény de... Oka van hogy itt vagy. Nem tudom mi, de talán az hogy érzed, engem nem hagy hidegen mi van veled. És jól érzed. Kedvellek minden hülyeséged ellenében is. - Mosolygok erőtlenül egy kicsit, tényleg nem tudom miért keresett meg.
-Jó de tudod nem abból állok, nem egyetlen tulajdonságom, nem attól vagyok Sebastian, hogy nem voltam elég jó és az öcsém bajba keveredett és beteg lett. Szóval de, kérdezhetsz, azért van a szád. - Sóhajtok, érzékeny témába tenyerelt bele, de visszafogom magam.
-Nem akarom hogy rosszat gondolj róla. - Motyogom, magam sem értem, de ez az igazság. Átkarolom magam a szabad kezemmel keresztbe és a vállam nyomkodom. Legalább már nem csöpög a hajam, csak nyirkos.
Aztán felém fordul, úgy pillantok rá, összezavarodtam.
-Belebolondulni... - Forgatok szemet. - Nem. Semmilyen orvost nem szívesen tudok magam körül. És semmi bajom. Henry jobban van, leszokott, jól van és ez a lényeg. Egy pszichológus amúgy sem tudna segíteni mert nincs min. nem tud engem megváltoztatni, nem tudja semmissé tenni a megtett dolgokat a kimondott szavakat. Én csak azt szeretném, ha boldog lenne. Ezért miért szorulnék orvosra? Olyan beteg gondolat ez? - Kérdezem tőle, de semleges a hangom, nincs benne se vád se sértődés. Igazából bűntudatom van és fájnak a szavak amik égetik a lelkem. Amiket a fejemhez vágott. Mert nem tudom a drog vagy a fájdalom beszélt belőle, esetleg mindkettő. De ha igaz amiket mondott, akkor nem voltam jó testvére, pedig nekem ő a mindenem.
Bekentem az orrom, újra kezembe veszem a poharam és lassan kortyolgatom. Szinte élvezem hogy csípi a szám az alkohol, segít koncentrálni ne merengjek el.
-Miért, a te bátyád elment? - Kérdezem, de óvatosan, nem tudom mennyire fáj neki a téma, éreztetem ha nem akar nem válaszol. Csak érdekel.

- Nem konrkét személyre gondoltam, hanem a "hülye" és az "életképtelen" jelzőkre - sóhajt. - Egyáltalán nem egyről beszélünk, attól, hogy okosan és átgondoltan állsz egy feszültséghelyzethez, még nem leszel beszűkült. Ne keverd össze a segítőkészséget és a jóindulatot a butasággal, mert azért tart ott ez a világ ahol, mert a legtöbben összekeverik. Ezt is.
Megütközve néz a fiúra.
- Tényleg nem érzed a különbséget? Te tényleg 27 éves vagy? - borzolódnak fel a nagyon képletes tollai, amik egyáltalán nem egy angyalszárnyból származnak.
- Te sem érted, hogy mivel jár ez, éppen ezzel borítottalak ki legutóbb - mutat rá könyörtelenül. - Mert te csak kívülről nézel, bírálsz és elítélsz, miközben azt mondod magadnak, azt mondod a testvérednek, hogy érte teszed, mert szereted őt. Ismerjük a konflikust. Annak az oka, hogy én itt vagyok, nem én vagyok, hanem te - mosolyodik el puhán és gonoszul.
- Egyáltalán nem azért vagyok itt, hogy foglalkozz a beteg lelkemmel, hanem hogy én foglalkozzam a tieddel. Hihetetlenül furcsa, hogy ezt így külön fel lehet fedezni az esetedben. Igazából nekem tetszenek az ilyen fura dolgod - gyönyörűt, mélyet szív a cigarettából, játékosan megbillegteti az ujjai között, de nem ejti el, könnyedén játszik vele.
Mint Sebastiannal. Bár a stílusváltás annyira nem tetszik neki az "azért van a szája" gondolattal, mert egyszerűen nincs értelme. Mintha vallatnia kéne ahhoz, hogy megismerje. Ifjúság, bolondság, néha össze-vissza beszélnek, de azért imádnivalóak.
- Ahogy mondtad, nem csak az öcséd az egyetlen tulajdonságod, tehát, nem befolyásolhatod, hogy ki mit gondol róla az ő tettei alapján - a "csakazértis" szellem máris rosszakat gondol látatlanban Henryről. Pedig a fényképek alapján elég helyes hús.
Felveszi újra a poharát, kortyol elégedetten.
- Mind ezt mondjuk, hogy semmi bajuk. Egy világklasszis szerint nincs leszokott ember, csak olyan, aki éppen nem csinálja - komolyan beszél, de kissé szórakozottan.
- Az a gondolat a beteg, amit nem mondasz ki. Ami miatt erről beszélünk, holott hidd el, van némi gyakorlatom a beszélgetések irányításában, és most rád bíztam. Csak te tehetsz arról, hogy erről beszélünk, ami téged zavarba hoz, feszültté tesz, mert mégha nem is beszélsz róla, zavaró gondolatok vannak benned a témával kapcsolatban, amiket nem tudsz a helyükre tenni, nem tudsz tőlük függetlenedni. Különben egy harminchét éves férfiben nem az öcséd látnád meg, elvégre drogosok vannak milliónyian - ez már egyáltalán nincs félvállról, halálkomoly ítélet. Szörnyű, miket ki nem hoz belőle a kölyök, pedig igazán valami léha szórakozásra jobban vágyna.
- Igen, tőle tudom, hogy érdemes. Amíg fiatalkorú voltam, csak olyan pszichiáterhez, pszichológushoz engedett elmenni, akinél ő is vizitelt rendszeresen és megbízott benne.

-Hát... nem érzem magam butának, de lehet mégis az vagyok. Lehet tényleg szuperhősnek képzelem magam, aki megváltja a világot... hmpf... - Csóválom a fejem, tényleg idióta vagyok. Igaza van. Henry is mindig mondta, neki is elhittem már, csak... na mindegy. - Amúgy nem a legjobban kezelem a feszült helyzeteket. A saját feszültségem is rosszul kezelem. Ezért kerülöm a feszült helyzeteket. - Vallom meg neki, mert így talán rájön miért nem tudok megokosodni a kérdésben.
-Igen, annyi vagyok. Kéred a személyim? - Sóhajtok. - Annyi vagyok csak... és érzem a különbséget csak... Én nem akarok különbséget tenni. Mert szerintem nem bírnám higgadtan mérlegelni hogy most helyes-e kimaradnom, segítenem, vagy nem. Egyszer hoztam egy rossz döntést, megint nem akarok. - Vonom meg a vállam, nem sértődöm meg, ha teljes agyalágyultnak néz, esetleg valami éretlen tizenévesnek. Nekem sem könnyű a saját hülyeségemmel és hibámmal együtt élni.
-Már miért? Én mondtam hogy gyere? Vagy te érzed úgy, hogy eléd ugrottam és követeltem hogy látogass meg, mert úgy sem megyek el a kib.szott kórházba? - Húha... kezdek ideges lenni, de veszek egy mélyebb levegőt. - Phoenix... Én szeretem a testvérem, mindennél és mindenkinél jobban, sosem titkoltam. De magára hagytam, akaratlan, berángatták minden hülyeségbe és beteg lett... elvonóra kényszerült, sokáig alig bírt rendesen gondoskodni magáról, és miért? Mert én nem vettem észre, hogy nem kéne elmennem a kib.szott tolmácskodás miatt... ahh... - Basszus, bekönnyesedett a szemem, de nem sírok. Megnyugodhat, sosem sírok úgy ha látnak. Amúgy sem segít, nem lesz tőle könnyebb. Csak eldugul az orrom és rosszul alszom este. Fantasztikus, szóval kihagyom. - Szóval ne mond hogy csak kívülről nézem, benne voltam... láttam hogy szenved. Alig bírtam elviselni... Ha a te bátyád is lennék, érted is ennyire aggódnék, ahogy a te bátyád is aggódik érted minden valószínűség szerint. Én csak aggódtam érted, mert nem akartam hogy kijöjjön rajtad valami mellékhatás és belebetegedj. Az... az nagyon borzasztó. - Jó, lehiggadtam, már csak fényesebben csillog a kék szemem a szemüveg mögött, de ennyi. Végre ráemelem a tekintetem és látszik, hogy sajnálom hogy túl aggodalmas vagyok, de nem tudom megmásítani magam.
-Az én lelkem? Már mit lehet felfedezni... - hah, nem bírom követni, teljesen összekuszálódtak gondolataim vékony fonalai. Van ami elszakadt, van ami összegabalyodott... nehéz átlátni a káoszon jelenleg.
Amúgy nem félek hogy elejti a cigarettát, amúgy sem lenne semmi.
-Hah! Bosszantasz fel... - Nem ez lenne az első, mégsem tudok rá haragudni. - Hagyjuk. - Aki megismeri Henryt az nem tudja nem szeretni. Ezért is esik nehezemre elhinni Henrynek, hogy őt nem is szeretik. Baromság. Nem lehet nem szeretni.
-Ha azt mondom bajom van, abba kötsz bele, erre nincs helyes válasz. Hidd el. - Nézek rá súlyosabban, hogy ne játsszon az idegeimmel, mint holmi gitárhúron. - Tisztában vagyok vele. Utálom is ezt gondolni. - Henry leszokott, nem nyúl hozzá többet. Én hinni akarok ebben, még ha anyáék szerint már menthetetlen is. Azóta is neheztelek rájuk hogy ki merték előttem mondani ezt a szót.
-Nem nézlek az öcsémnek... - Szalad össze a szemöldököm. Mintha pótolni akarnám Henryt, vagy mi... baromság. - Nézd... én csak általa láttam mi lehet még következmény azon kívül, hogy jól érzed magad. Nem csak neked segítettem volna, lehettél volna akárki, akkor is megtettem volna. - Mondom értetlen, de sajnos nem téved abban hogy káosz van idebent, belül. Én is tudom. De... nekem idő kell és kész. Lassan dolgozom fel ezeket.
-Értem. - Hát... látszik az ő bátyja talpraesettebb. Vagy ilyesmi. Nekem ez eszembe sem jutott. Mondjuk a saját önzőségem miatt, elvégre én és az orvosok...
-Ilyen rég... - Aztán inkább nem kérdezem meg. Megrázom a fejem.
-Amúgy miért... miért akarsz rajtam segíteni? Kioktattalak, az agyadra mentem, mittom én... Simán hagyhatnál, hogy majd megoldom magam. - Valahogy... megszoktam hogy én törődöm másokkal, nem is várom el hogy velem foglalkozzanak. Talán ezért is fura, hogy ő nem azt akarja, én foglalkozzam vele, hanem fordítva. Megint ránézek, mert amúgy kerülöm a tekintetét. Túl áthatóan néz, túl könyörtelenül őszintén, amit habár nagyra értékelek, és szimpatikus, most valahogy összejött minden és félek megroppanok a súlya alatt. Talán azért, mert neki nem számít mit mondok. Ő elmondja és legyek nagyfiú. És igaza is van. De attól még belül érzem, hogy gyenge vagyok, hiába akarok kívül erős lenni.

- A megoldás nagyon egyszerű, ha nem érzed magad butának, ne viselkedj úgy - Nyilvánvaló Kapitány lecsapott. - Szuperhős, vagy szent... - legyint, jelezve, hogy mennyire édesmindegy, ő inkább otthon van a szentségtelen szentekben, mint a random hősökben.
- Ha nem kezeled a legjobban, akkor pláne a futás, és átgondolás a legjobb megoldás, mert a feszült helyzeteket nehezen lehet elkerülni. Ettől feszültek. A specialitásuk - sóhajtja olyan gondterhelten, mintha legalábbis ezt ő fedezte volna fel. Nem hisz abban, hogy ne lehetne megokosodni. Ő, aki annyiszor váltott paradigmát rövidke élete során nem ismeri el a betokozódás tényét, főleg nem huszonévesnél.
- Nem kell, tudod, utánad néztem, csak a hitetlenségemnek adtam hangot. Különbséget tenni mindig kell, különben te magad maszatolod össze a dolgokat huligánossá, ami megint hibás állapot. Ah, nem nézel filmeket? A félelem a rossz döntés meghozatalától automatikusan indukálja a rossz döntést. Tedd a teljesen ellenkezőjét annak, amit tennél, lehet, hogy neked bejön - elrágódik ezen saját magára kivetítve.
Nos, annak nagyon szórakoztató végeredménye volna.
Mélyet szív a cigarettából, kéklő szemeit a fiúra mereszti, ahogy ő is mélylélegzéssel csillapítja az ingerültségét, ám a kérdésre nem válaszol, kissé elmosolyodik.
- És ezt úgy hozod helyre, hogy megvetsz és gyűlölsz mindent, ami neki érdekes lett, és ... váó, megint elköltöztél - igazából ez az adalék csak most világosodik meg, elvégre azt tudta, hogy az ifjabb Európában maradt egy ideig. Töprengve simogatja meg a száját a kis műanyagvéggel.
- Éppen ettől voltál kívül. Mert te magad is áldozata lettél a saját döntésednek, éppen olyan elrekesztő - nem társul az érzelmi kifejezésekhez, pontosan úgy ül ott, ahogy érkezett, sikkesen, csak már ingben és mellényben, a nyakkendője a mellkasára simul, pontosan tudja, hol a helye, nem gyűrődik. Ő a masszív állandóság, még ha el is fojtja a fiú torkát a témákkal.
- Ne befolyásolja a dolgokat, hogy én mibe kötök bele - vigyorra húzza a száját. - Az álló fába is - speciális képesség, nem látszik, hogy felvenné a fiú pillantásának a súlyát, ahhoz nagyon-nagyon-nagyon sok minden kéne.
- Akárkit néznél az öcsédnek, nem arról van szó, hogy csak engem. Ez nem normális reakció Sebastian, jobb, ha tőlem tudod. Nem helyes az, hogy mindenkin segíteni akarsz, de nem szabályosan, azaz felhívva a mentőket. Mintha mindenkit egyedül, egyesével akarnál megváltani. Magaddal. A saját dédelgetett bűnöddel és önmagad iránti haragoddal. Nem fog sikerülni - őt nem lehet zavarba hozni.
- A kérdés jó - biccent a cigarettával. - Már-már közelít ahhoz, hogy miért vagyunk itt. Ahhoz, hogy érdekes és élvezetes társaságod legyen, kissé nem ártana, ha harmonikus lennél. Szemet szúrt, hogy nem vagy az. Ha rajtad segítek, de igazából nem segítek, nem az én műfajom, azzal magamon segítek - mert elszórakoztatja, de ezt a mosolyába elrejti, csillogó szemei örömmel fogadják, hogy végre a szemébe néznek, pajkosan összehunyorítanak mézszínű szempillái, az ő lélektükrein nincs ártatlanság, nincs naiv fény, odaadó segítővágy, és kedvesség. Látás van benne. Belelátás.

-Mondani könnyebb, mint csinálni. Próbálom, hidd el. - Sóhajtom. - Azért nem mindegy. A szentek mindenben példát mutatnak, a szuperhősök hibázhatnak, mert csak emberek, nincs isteni hátszél. - Javítom ki, van különbség. Ha már ő is beleköt mindenbe, én is.
-Hah... Jó de... most nem hagyhattam ott na. És megtörtént, kár piszkálnod érte már. Egy darabig még fájlalhatom a döntésem. - Azt nem mondom meg neki, hogy nem sajnálom.
-Nem, hidd el nem. Az nem lenne jobb. - Sóhajtom, hogy megnyugodtam kissé. Még hogy az ellenkezőjét. - Amúgy a filmek filmek. Ez meg a valóság. - Azért a filmek... a valóság sokkal összetettebb.
-Nem dehogy! Semmit nem vetek meg amit szeret, csak ha megint drogozna, amit a szervezete nem bír, maradandó baja is eshet. Ne várd, hogy támogassam abban hogy tönkretegye a testét és az ép eszét öt percnyi gyönyörért. Akkor inkább befizetek neki tíz lányt, akármi. És... láttam rajta hogy már nehezen visel el. Velem együtt lenni a nap 24 órájában tudom hogy nehéz. Jobban lett, úgy gondoltam hagyok neki teret. - eljöttem igen. De nem azért hogy cserben hagyjam, hanem hogy ne gyűlöljön meg teljesen.
-Áldozata a döntésemnek? Egy percig nem gondolkodtam, hogy segítek-e neki, nem kellett dönteni. És nem rekesztődtem el. Mitől rekesztődtem volna el? - Nem értem ahh... kínoz engem. Marcangolja a témát mint valami kiéheztetett buldog, de én meg úgy érzem magam mint az a véres hús. Tehetetlen és mentegetőzőn, hogy nem is vagyok ízletes. Sikertelen próbálnék csöndben maradni, nem is ismer, rosszul következtet.
-Tudom, ebben hasonlítunk... - Forgatok szemet, én is imádok mindenbe belekötni. Borzasztó tulajdonság, de van egy olyan perverzitásom, hogy élvezem, ha így vitapartnerre akadok. Éppen ezért nem is idegesít tőle sem, még ha most elég kellemetlen is.
-Hah... - Valóban ilyen lennék? Ki tudja, neki még el is hiszem. Olyan hidegen, tárgyilagosan mondja. - Akkor elbukom, újfent. - Kész, nem tudok vele mit kezdeni. Inkább magamban morgok. Tudom, roppant szellemes, de elfáradtam.
Inkább megkérdezem, tulajdonképpen miért akar segíteni, miért érdekli a világkínom. De öhm... lehet mivel már rég aludnom kéne, nehezebben forognak az agytekervényeim.
-Miért segít az rajtad, ha én kiegyensúlyozottabb vagyok? Amúgy de, a te műfajod. Még ha nem is akarod, segítesz. Nekem például rengeteget, bármennyire is fáj hallanod. - Sóhajtom. Inkább leveszem a szemüvegem, fáj a szemem, szúr és éget, hogy elfáradt. Dörzsölgetem a lehunyt szemhéjam.
-Jó... igyekszem összekaparni magam. Bár nem hittem volna ezt bárki is... szóval... mindegy. - Most mondjam, hogy nem is ismer és mégis pontosan megért? Csak Henry értett meg eddig, de ő sem tud mindent. Mennyi belső frusztrációval küzdök és mennyire nem vagyok olyan, mint hiszi. Erre jön Phoenix és... ő lát engem. Ez hülyén hangzik de lát. Ijesztő és megnyugtató egyben. Szerintem még nem éreztem ilyet.
Sóhajtok egy nagyot, kiiszom a poharat. Érzem hogy hat. Egyrészt mert kevésbé fáj mindenem, másrészt egyre nehezebb koncentrálni, jobban ellazulok.
-Nem értem hogy bírod ki velem, főleg ha látod mennyire problémás egy pasi vagyok... - Sóhajtom, komolyan érdekelne. Bizonyára birkatürelme van. Nem, ez baromság. Neki? Hát... tényleg nem tudom hogy visel el.
-És... Hívjak majd taxit vagy ágyazzak meg neked? - Nézek rá, nem zavar ha marad, de akkor lehet még most kéne intézkednem, mert ha iszok még akkor azért ha nem akkor azért lesz nehézkes a rendesen koordinált és szép, szabályos mozgás.

- A klasszikus verzióban még a szentek is emberek voltak, viszont nem a hibájuk miatt voltak kiemelkedőek hanem egy-egy erény miatt, amit tudtak, sokan a haláluk után, ereklyeként. Szóval, a definíció marad. Nem vagy szuper. Szupcsi - valamelyik lány mondta. Ne tetszik neki a szóperverzió újabb áldozata.
- De. Otthagyhattad volna. Ez az egész arról szól, hogy legközelebb realizáld, hogy mikor kell futni. Hátha felbosszantalak annyira, hogy beleégjen az agyadba. Mert amilyen szerencséd van, lesz még ilyen - bár általában nem bocsátkozik jóslatokba, Sebastian nem egy szerencsés csillagzat alatt született, bár nem, asztrológussal még nem vizsgáltatta be. Lehet, hogy itt van az ideje.
- Ezt megtanulhatnád a filmekből. Korrekt. Tudod, az emberek imádnak magukról hallani, a saját lelkük elemzése az egyetlen hiteles filmművészet.
Kár, hogy ő megél belőlük, a filmművészekből, ha nem így volna, talán még indokolt is volna a finom kis megvetése.
- "csak ha", már kifejezőeszközökben is kirekesztő vagy. Ne támogasd, de te maradj józan, ne a szerre acsarogj, amit az emberek miatt vesz magához, hanem az emberekre. Például őrá is, mert nem bírja a világot maga körül. Vagy rám, mert az szórakoztató - fanyar.
- Hogy maradtál te életben, ha nem tudod, néha mennyire sokat számít öt percnyi gyönyör. Még ha szenvedés is a vége.
Sóhajt, a fiú kapkod. Bár talán nem kellett volna éjszaka rátörnie. Mindjárt lelkiismeret furdalása lesz. Mindjárt. Mindjárt. Mégsem.
- Például a józan belátástól. Te droghatás nélkül veszítetted el az ítélőképességed egy részét érzelmi ráhatásra. De ne aggódj, nem olyan, mint a pusztuló agysejtek milliárdja, ez még visszajöhet -simán alkot véleményt, mélyebb, tartósabb ismeretség nélkül. Az ezekre a rögtönzött diagnózisokra adott reakciók pedig feltárják a fiút magát, sokkal őszintébb mélységig, mintha megkérdezte volna a kedvenc színét és az első kiskutyájának a sírhelyét.
Természetes és rafinált. De senki nincs itt, hogy hátba veregesse érte, pedig ráférne egy kis dicséret.
- Milyen nyűgösek vagyunk - piszkálódik kicsit kisállatsimogató hangon, de aztán képes komolyra fordítani a szót.- Azt majd meglátod. Még nem aktuális. Neked fáj hallanod. Szemlátomást - dobja vissza a labdát vidáman, aztán kiissza a poharát ő is.
Így bordatörötten úgyse viheti sehova, sóhajtva átütemezi a terveit.
- Ugyan már. Csak szerinted vagy olyan nagyon problémás, hogy az elviselhetetlen. És nem csak azért mondom, hogy megvigasztaljalak. Nem vagyok az a vigasztaló típus - fintorog, ha megpróbálnak a vállán sírni sikítva elmenekül.
- Kocsival vagyok. Hol akarnál megágyazni? - néz körül egy pillanatra szent borzalommal. Bár neki nem lenne kifogása a fiú ágya ellen, aligha tűrné meg benne. És aligha lenne udvarias.
- Lehet hagylak pihenni, úgyis nyűgös leszel, orvoshoz menni - lekoppantja a poharat az üvegasztalra.

-Igen, tudom, én a tévedés lehetőségének fennállhatóságára értettem. - Aztán csak elvigyorodom. - Tudom, foscsi vagyok. - Kuncogok, talán a mai este alatt először. De Phoenix szájából a szupcsi legalább annyira vicces, minthogy én valami modern pókembernek képzelem magam.
-Hah... van rá esély. - Tényleg annyit mondogatja hogy beleég az agyamba. Lehet igazat kéne adnom neki, de valahogy úgy érzem a saját elveim árulom el. De lehet csak lazábbra kéne vennem a becsületkódexem, ha meg akarom élni a harmincat.
-Nem feltétlen, egy kreatív krimi szerintem ugyan ugyan jó. - Azért is megcáfolom. Dacból. Miket ki nem hoz belőlem ez a férfi...
-Hrrr.. - Adok ki valami elfojtott, fura torokhangot. - Akkor is attól lett beteg. Ha mást hibáztatnék, ha személyt hibáztatnék, akkor valószínű még pár ember tönkremegy a dologba, akkor meg aztán végképp ott vagyunk ahol a part szakad. - Nem, nem tudom elfogadni, hogy a drog jó, megengedett, mértékkel semmi gond nincs vele. Az a pia meg a cigi. Kész.
Vállat vonok. Sok mindent megvontam magamtól egy jó ideje.
(neeeee de izé XD mindjárt mindjárt mégsem XD ááá XD)
-Ó, köszönöm, tehát még nem vagyok teljesen menthetetlen. - Hú de gyűlölöm a szót, de ez nem neki szól. Ez csak egy szó, Phoenixtől nem fáj, anyáéktól fájt. Henry nem tudja miket mondtak róla, jobb is így. - Szóval, ne legyek ennyire szentimentális és helyrejövök? - Kérdezem már én is mintha mi sem lenne egyszerűbb, Phoenix válaszol, én meg varázsütésre megváltozom és kész.
-Csak most veszed észre? - Hördülök fel, pár napja ilyen vagyok. Már nekem fárasztó néha. Katasztrófa.
-Nem aktuális... nem aktuális? - Jelentem ki először hitetlen, majd értetlen visszakérdezek. - Fura férfi vagy te Phoenix... - nem tudok mást mondani. Lehet bedrogozott és megkergültem, most meg nézi hogy reagálok. Fogalmam sincs lassan.
-Aoh... hát ez megnyugtat. - És láss csodát, tényleg könnyebb ettől hogy ezt mondta. Főleg mert elhiszem, hogy már rég behúzott volna egyet, ha már nem bírja.
-Hah, akkor pláne nem mész sehova ittasan. Az kéne felcsavarodj egy lámpaoszlopra... - Forgatok szemet, tapasztalta a bordám milyen jól vezet ha nem józan.
-Mégis hol, itt. - Mondom fáradtan, molesztálja a személyes terem, de durván. De elnézem, már mindent lassan. - De aludhatsz az ágyamban, talán kevésbé piszmogsz majd hogy nem olyan kényelmes mint a tied. - Mert hát a kanapé nem rossz, én aludtam már rajta, de az ágyam kényelmesebb, főleg hogy egy drága és nagyon jó matracot vettem bele.
-Nem zavarsz, ha zavarnál be sem engedtelek volna. És már kinyűglődtem magam. - Na jó ez lehet nem teljesen igaz, de most én akarom itt tartani, szét izgulnám a hülye fejem haza ért-e. Azt meg még se kérhetem hívjon fel, ha rendben hazaért, te jó ég, míg el nem patkolok hallgathatnám!
-Ha akarsz fürdeni van törülköző a fürdőben, hozok neked egy nadrágot, meg adok vállfát hogy felakaszd az öltönyöd és az inged.- Jelentem ki, hogy marad, ha akarja ha nem. Fel is állok, de kicsúszik egy "wów", tapogatózom a szemüvegért, majd ha megvan, újra látok és el tudok indulni a hálóba. A fürdőben amúgy mindent megtalál, zuhanyzó van és nem kád, valamint köntösöm nincs, de van vagy öt törölköző, ami tiszta és lóg szépen egymás alatt sorba a törölközőtartón.
Az ágyneműt hagyom az ágyon, tegnap előtt cseréltem le és nem vagyok izzadékony, tiszta a paplan. Magamnak viszont elkezdem kivinni a másik szett paplant, meg kiterítek az ágyra egy ugyan olyan fekete pizsamanadrágot neki, ami rajtam is van. Én 178 centi vagyok, remélem jó lesz rá. Max rövidnadrág lesz neki, na bumm.
A hálóban amúgy egy nagy franciaágy van, rácsos háttámlával és fehér ágynemű huzattal. Van két éjjeliszekrény az ágy mellett egy-egy oldalt, az egyik falon pedig egy gitár meg egy íj lóg tegezzel. Szemben az ággyal egy nagy tükrös szekrény foglal helyet, ott van az összes ruhám és textílem.

- Ne emeld ki szóban a tévedések lehetőségét. Ez olyan, mintha ezzel mentséget keresnél, pedig nem keresel, ugye? -micsoda szugerálás, teljesen önkéntelenül.
Bár a hideg kirázza a foscsitól. A fiatalságnak nagy előnye van, egészen merevnek és rugalmatlannak érzi most magát. Ezen sürgősen változtatni kell.
Szerényen mosolyog, remekül tud az emberek agyába mondatokat sujkolni, akár akarják, akár nem.
- A kreatív krimi is az emberek érzelmeit manipulálja - köti a filmes ebet a karóhoz.
- Tönkremegy? Vagy megjavul. De ha a szert hibáztatod senki nem javul, sőt, te is romlasz - mosolyog, könnyedén és okosan, sajnos elég jól be van betonozva ahhoz, hogy ne vegye a lelkére a dolgokat.
(bocsi XD megpróbálta!)
- Azt nem tudhatom biztosan, de talán még nem. Mindenki menthető, ha ő maga is akarja, ha nem, akkor lesz menthetetlen - kivételesen nem is tudja mi a baj a menthetetlen szóval. - Legyél szentimentális, ha neked az jó, de józan keretek között. Ne a szentimentalitás motiváljon akkor, amikor okosan kell gondolkodni - ahogy elmosolyodik, abban benne van, hogy ő is tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű, de momentán egyáltalán nem érdekli, attól még lefektetik az alapvető dolgokat, mert eddig úgy nem voltak a helyükön.
- Miért volnék fura? Nézz magadra, mindjárt elalszol, össze vagy törve, nem vagy alkalmas a szociális életre. Egyébként nem most tűnt fel a mordság, csak most tettem szóvá. Szóval miért volna furcsa, hogy a terveim elnapolom akadályoztatás végett? - rebbenti meg a szemét.
- Nem vagyok ittas, és tudod, hogy magányosan sétáló szentekre szeretek felcsavarodni - és nem fogja érteni. Már vigyorog. - De akkor se sikerült a villanyoszlopot megkapni, pedig volt ott bőven. De egy korty nekem még nem fog megártani - és tényleg nem.
- Az ágyadban? Akkor te hol alszol? Különben is, ilyenkor nekem még nincs alvásidő, de neked látom lövik a pizsit - ezt a mondást szereti. Szórakoztató néha az ifjúság nyelvezete.
Fel is kel, jelezve, hogy kitart a távozási szándéka mellett. Főleg, mert marasztalják. Húzás és eresztés, igazából ha érdekelnék a halak és a vizek, bitang jó horgász lehetne.
- Csak óvatosan - nyúl a szintén felpattanó fiúért, de végül nem segít megtámaszkodni, hanem egy mozdulattal elcseni a szemüvegét, mielőtt elérhetné, az arca elé próbálja, rápislog azon keresztül.
- Majd legközelebb kiélvezem a vendéglátásod - fogja meg a karját magától értetődő természetességgel, ha továbbmozdul.

karakterinformáció

» Bocs, hogy élek haver... ~ Louis és Sebastian
» Rendelésre! Egy régi történet Emily-Seth
» Hogy is van ez? - Rev-Rav
» Joshua&Sebastian
» Kedves Staff, megtennétek, hogy...

hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Similar topics

Similar topics