Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Leopold K. Lindhardt
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Kőrösi Noel
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Joshua&Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Joshua&Sebastian   Szomb. Máj. 24 2014, 16:21

Egész este fordítottam valami hülye szakszövegnek szánt agymosásról, ami egy univerzális felmosót, vagy hasonlót hivatott bemutatni, ami olyan csodálatosan szedi fel a szöszmöszöket és a hajat, hogy beleszeretsz. Hát én a végére nem hogy beleszerettem, de megfogadtam sosem mosok fel ezután. Ami valljuk be, túlzás lenne, tekintve, hogy becsavarodnék a dzsuvától a lakásban. Kimerülten konstatálom, hogy nincs otthon kaja, nincs erőm főzni, bemegyek a közeli kínaiba és rendelek valami csuszpájzos, sok hússal teletűzdelt kaját, arcom és vállam között a telefonommal, ahol az egyik kollégám fáraszt a műfordítás rejtelmeivel. Néha nyögök egy ühümöt és egy ahát, a nembe bele sem kezdek mert sosem teszi le. Persze fáradt vagyok, rosszul teszem magam elé a pultra a tálcát, hogy fizessek, így reflexből beletenyerelek a tányérba, hogy ne landoljon az egész a cipőmön.
-Basszus... - Motyogom az orrom alatt, igyekszem mosolyt csalni az arcomra hogy az eladó kínai ne essen kétségbe, vagy épp ne röhögjön nagyon ki. Tiszta kezemmel fizetek, de lassabban, nehezebben bányászom elő a farzsebemből a tárcám és kotrom elő a pénzt. Azt hiszem feltartom a sort, aminek senki sem örül, persze engem nem kérdeznek, vajon jó mókának tartom-e... Hallok pár csúnya kuncogást, csak fél szemmel sandítok oda, nem adom meg az örömet nekik.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Szomb. Máj. 24 2014, 18:45

Bele vagyok merülve egy újságba, és most kivételesen nem álláshirdetést keresek (pedig nem ártana), hanem egy cikket olvasok egy színházi előadásról, melynek nyári -szabadtéri- bemutatóján talán én is ott lehetek, ha a sors is úgy akarja, amikor észreveszem, hogy egy fiatal srác bajban van a pénztárnál.
Nem voltam korábban híve a kínai kajának, de a múltkori próba hosszúra nyúlt, és az egyik csaj azt mondta, szívesen hozat kínait, mert azt gyorsan be lehet vágni, laktató is, és az ember szájának sem lesz rossz szaga. A kaja tetszett, úgyhogy ma magamtól jöttem be ide, és választottam egy édes-savanyú mártásos ragut. Rizskörettel kértem, és hatalmas adagot kaptam (nagyobbat, mint amit a dobozban küldtek ki), és ráadásul kaptam hozzá pálcikát is (nem mintha tudnám, hogyan kell vele enni, úgyhogy hoztam villát is).
Visszatérve a srácra... Éppen odanézek, amikor beletenyerel a kajába, és először talán mulatságos a dolog, ahogy bénázik, aztán megsajnálom, mert fél kézzel próbál fizetni: előkotorni a pénztárcáját, abból a pénzt, majd elrakni a visszajárót, ami elég kacifántos mutatvány. Otthagyom a tálcám az asztalon, és odalépek hozzá.
- Segítsek?- kérdem önzetlenül, miközben egy szalvétát nyomok a kezébe (azzal legalább felszínesen meg tudja törölni a kezét, míg nem jut mosdóhoz) és megpróbálok úgy mosolyogni, hogy barátságosnak tűnjek. Megtanultam már, hogy nem lehet akárkiben megbízni ebben a nagy városban, és ahogy én is jó vagyok másokhoz, szeretném, ha velem is mindig azok lennének az idegenek, de értek már csalódások. Én ettől nem leszek más. Talán kicsit óvatosabb. De kezdeményezésben már nem lehet lelőni.
- Annál az asztalnál ülök. Van kedved csatlakozni hozzám?- legalább én sem leszek egyedül, gondolom tovább magamban. Miért is ne?
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Szomb. Máj. 24 2014, 19:56

Magamban elszámolnék tízig, de megakadok, mert Gabriel ugyan úgy mondja a hülyeségeit a fülembe. Már kérdez vissza, hogy figyelek-e, mikor valaki megsajnál, először kissé bosszúsan nézek felé, de a szalvétra megenyhülök.
-Köszönöm. - Na jó, talán örülnöm kéne, hogy nem egy nő sajnál le, hanem egy srác, aki valószínű férfiúi összetartásból kisegít. A kérdése kissé meglep, de nem ellenkezem.
-Elfogadom, köszönöm. - Amúgy sem biztos hogy lett volna rendes és tiszta ülőhely, így meg legalább nem fogok egész idő alatt azon füstölögni magamban hogy ez nem az én napom. Közben Gabriel értetlenkedik, szemet forgatok.
-Nem neked mondtam. Figyelj, visszahívlak, ha nem gond, társaságom akadt. - Aztán kicsit fáradtabb hangon mondom. - Nem női, szervusz Gabriel. - Azzal gyorsan összecsukom a telefont, ráteszem a tálcára és összepréselt számmal próbálok visszamosolyogni, ha már ez a srác is mosolyog. Ráadásul őszintének tűnik, elég érdekes.
Oda is sétálok, szemben vele leteszem a tálcám és leülök, hogy alaposabban megtörölhessem a kezem, majd elmegyek kezet mosni.
-Igazán kedves tőled, hogy kisegítettél, elég... rossz napom volt eddig. - Mondom, azon sem lepődnék meg ha felkapná a telefonom és elrohanna vele... nem mintha megérné a fáradtságot, mivel régi típus. Veszek egy mélyebb levegőt, mintha le akarnám zárni és újraindítani az egész rendszert.
Fáradtan széttöröm az pálcát, hogy lehessen vele enni, majd felszalad a szemöldököm kicsit, ahogy a tányérra nézek. Enyhe turmixot csináltam, passzírozott húst, nyami! Lehet szólok a főnöknek hogy új receptet alkottam.
-Nos... jó étvágyat. Sebastian vagyok. Kezet nem nyújtanék mert félek elválaszthatatlanok lennénk egy ideig... - Mondom fáradtabb hangon, apró rándulással a szám szélén, mivel a kínai kaja mindig ragacsos. Komolyan, nem ettem olyat amitől ne ragadt volna a kezem. Nem a legjobb bemutatkozás lett részemről, de üsse kő.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Szomb. Máj. 24 2014, 21:44

Kisvárosban (ahol én születtem) sokkal segítőkészebbek az emberek. Nehéz megszoknom, hogy ez itt nem szokás, hogy az emberek közömbösek egymás iránt, illetve akkor sem segítenek, ha láthatóan bajban van valaki. Heilyt pl. fellökték az utcán, és senki nem ment oda, hogy segítsen, csak én.
Ez a srác is először úgy néz rám, mintha UFO lennék, és csak akkor enyhül meg valamelyest a tekintete, amikor a kezébe nyomok egy szalvétát. Bár úgy terveztem, hogy megfogom a tálcáját, míg megtörli (vagy megmossa) a kezét, ezt nem engedi át nekem. Talán azt hiszi, a kajára pályázom. (Amibe beletenyerelt? Kizárt!) Bizalmatlan a fiú. De azért megköszöni a segítségem (és el is fogadja).
Úgy tűnik, éppen beszél valakivel telefonon, én mégis az asztalomhoz invitálom, és rá bízom, él-e vele. Korombéli lehet a srác, talán könnyen szót tudok majd vele érteni. Már ha odajön. És jön, miközben lerázza azt, akivel beszél. Úgy tűnik, már régóta feltartotta, és biztos vagyok benne, nem kedveli túlságosan.
Leül velem szemben, komótosan teszi le a tálcát és ül le, hogy aztán megtörölhesse alaposabban a kezét (megtehette volna már korábban is, ha nem ennyire bizalmatlan), aztán ismét köszönetet mond. Fáradtnak tűnik, és azt mondja, rossz napja volt, de ez nem olyan közlés, amire harapnom kéne. A nagyvárosiak "hogy vagy?"-ja csupán üres szócséplés, igazából senki sem kíváncsi rád, csak a saját hangját akarja hallani.
Kíváncsian nézem, ahogy széttöri a pálcákat. Vajon vegyem a bátorságot, hogy megkérdezzem, hogy kell ezt az izét használni? Az étel, ami előtte van, kissé pépes formában terül szét a tányérján. beharapom az ajkam, hogy ne legyen feltűnő a mosolyom. "Ronda, de finom", jut eszembe egy hülye reklám, még valamikor gyermekkoromból.
- Nos, hát igen... Jó étvágyat. Joshua...- biccentek felé, és már nem leplezem a jókedvemet. A bemutatkozás ugyanis biztató előjel. Az ember nem mondja meg a nevét, ha nem akar beszélgetni. Bár az még mindig figyelemkeltő, hogy inkább marad az asztalnál, ragacsos kézzel, minthogy elmenjen megmosni. Érdekes kettősség. Akar bizalmas lenni, de nem tud?
- Gondolod, hogy csirizt használnak a főzéshez?- próbálok poénkodni, ha már elválaszthatatlanságról beszélt. Biztos jól meggondoltam én, hogy kínai kaját eszek? És ő?
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Szomb. Máj. 24 2014, 22:35

-Joshua...- Bólogatok, memorizálom, ha valamiben, akkor legalább a nevekben jó vagyok.
Aztán inkább maradok, lustaságom és magam felé tanusított hanyagságom kettőse megteszi az eredményt, gondolom furcsának tart, hogy maradtam és nem mentem ki. Majd rájön, hogy a végén mindig kézzel-lábbal eszem, így borzasztóan feleslegesnek érzem, hogy kimenjek tucatszor a nem épp tisztaságukról híres mellékhelyiségbe.
Aztán a falatot már emelem a számhoz és nyitott szájjal elgondolkodom egy pillanatra, hogy még igaza is lehet, de aztán csak bekapom a falatot és ha lenyeltem válaszolok.
-Hát... még az is megeshet. Lehet olcsóbb, mint a cukor és ugyan úgy összetartja. - Bólogatok, vettem a poént, bár lehet nem látszik. A telefont menet közben elteszem a zsebembe, frusztrál hogy elől van. Meg azt sem akarom, azt higgye, fontos hívást várok és nem vagyok kíváncsi rá, vagy valami.
-Te nem vagy idevalósi, ugye? - Kérdezem kissé óvatosan, nem akarok tolakodó lenni, csak érdekel. - Általában nem ilyen udvariasak az itteniek az idegenekkel, főleg nem egy kínai étteremben, hogy úgy mondjam. - Mosolyodom el kissé, nem vagyok én mogorva pokróc, tudok elviselhetőbb is lenni. Főleg hogy van kaja a gyomromban, és csak több és több lesz. Boldogsággal tölt el, hogy végre valami húst eszem, nem tésztát, egészen jókedvre derít. meg valahol az is hogy itt vidámkodik mellettem a srác, nem csak a kaja ragadós, úgy érzem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Szomb. Máj. 24 2014, 23:08

Megismétli a nevem, mintha így memorizálná, és ezen mosolyognom kell. Én is ezt csinálom, hangosan mondom ki a szöveget, amit tanulnom kell, hogy halljam, hogy ragadjon, ne csak lássam... Sokkal gyorsabb és egyszerre hallom magam, mikor csinálom jól vagy rosszul, rögtön korrigálva is magam. időt takarítok meg vele.
Bekapja az első falatot, és lenyeli, bár egy pillanatig nem vagyok benne biztos, valóban a gyomrában köt-e ki a falat, hiszen a csirizes poénom célba ért. Komolyan vette. Rém komolyan felel, de eszik tovább, és ettől nekem nevethetnékem támad. Ez a figura óriási! Vagy abszolút nincs humorérzéke, vagy hatalmas van neki. Még nem tudom. ezért nem merek hangosan nevetni.
A telefonját közben elteszi. Ez megint csak a bizalmatlansága jele (lehet). tán azt hiszei, elszaladnék vele? Meg sem néztem közelebbről, de nem egy intelligens fajtának tűnt. Régebbi típus, talán kamera van benne, de biztosan nem okostelefon. Amúgy nem érdekelnek különösképpen a modern kütyük. Egy telefon arra kell, amire való. Telefonálhassak, ha kell, és engem is el lehessen érni.
A kérdése váratlanul ér, olyan zavarba ejtően találó. Épp a falatot nyelem le, így még van ideje hozzátenni, miből gondolja, hogy nem tart nagyvárosi srácnak.
- Így van... Santa Barbarából jöttem, ami nem messze van innen, de a két hely ég és föld... - Közlékeny vagyok, mert bizalmat ébreszt, hogy hasonlóképpen gondolkodik a városiakról, mint én. Visszakérdezek- Te sem itt születtél, ugye?
Figyelem, ahogy eszik, mert érdekes... Tulajdonképpen pálca nélkül is egész jól boldogulna. Talán mégsem tőle fogok leckéket venni.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Szomb. Máj. 24 2014, 23:32

Ahogy elnézem növelem a jókedvét, alleluja, még a végén elégedetlenségébe leöntött volna kólával, vagy valami, hogy nem vagyok jó társaság mégsem. Az ember sosem tudhatja, manapság legalábbis semmi meglepő nem lenne benne.
-Értem, ott még nem jártam. - Fogalmam sincs mi lehet a különbség, de gondolom a lélekszám. Vagy a hülyék száma, de ez nehezebben mérhető, azt hiszem.
-Nem, én Angliában születettem. De mindig is elvoltam Amerikával, így itt kötöttem ki. - Amúgy használom a pálcikát is, egész ügyesen, nem ott a gond, hanem a lustaságommal, meg hogy amúgy is olyan a kezem. Szóval ha nem bírom a húst elharapni értelmesen, akkor megfogom és kész. Bár szórakoztat a gondolat, hogy semmi kultúra nem szorult jelenleg belém és van valami felszabadító abban, hogy a kezemben a falat. Borzasztó.
-És milyen Santa Barbara? - Kérdezek vissza, tényleg érdekel. Szeretek új helyeket megismerni és ha jókat mond, lehet leutazok az egyik hétvégén. Amúgy is rég voltam már városnézésen.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Vas. Máj. 25 2014, 00:33

A kezdeti bizalmatlankodás(a) után egész kellemesen kezdünk beszélgetni. Én még mindig nem ismerem ki magam rajta teljesen, bár ez nem csoda, nem vagyok valami jó emberismerő. Van ebben az emberben valami, ami különlegessé teszi. A kétértelmű megjegyzései, vagy az egymásnak ellentmondó cselekedetei? Vagy lángelme, vagy teljesen hülye, ez jut eszembe, aztán az, ez a kettő mennyire közel van egymáshoz. Legalábbis ezt mondják. egy biztos. Én biztosan nem vagyok lángelme.
Angliában született. Ezt már tudom, de a magyarázat, hogy mégis mit keres itt, nyúlfarknyi. Nincs lehetőségem azonban rákérdezni, mert beelőz. Bár nem bánom, ha majd lehetőséget ad arra is, hogy én kérdezzek.
- Los Angeleshez képest igazi kisváros- Mi szépet mondhatnék arról a városról, ahol felnőttem? Nekem a végére szürkének tűnt, hiszen ismertem minden utcát. De azért, be kell ismerni, szép hely. És vannak nevezetességei is, és állítólag közkedvelt, bár ez csak abból derült ki számomra, hogy a strandja mindig tele volt. Itt valahogy más a helyzet. Megvonom a vállam.
- Nem lennék jó idegenvezető. De van színháza és van múzeuma, és ha szereted az állatokat, akkor jó hír lehet számodra, hogy állatkertje is van. És a strandja -állítólag- talán a legszebb egész Californiában. - Nem valami nagy szám. Bár ahogy tudom, Anglia kifejezetten hideg. Los Angeles (és Santa Barbara is) azért is vonzó lehet számára, mert itt örök nyár van.
- Régen költöztél ide? - Nem mintha elzárkóznék a további beszélgetéstől. Sőt. de most meséljen ő, és én eszek. Villával. Szigorúan.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Vas. Máj. 25 2014, 01:41

-A kisvárosoknak és a falvaknak külön bája van, nem kebelez be, mint a nagyvárosok. - Mosolyodom el, imádtam mikor falvakon haladtunk át vagy akár éjszakáztunk. ott mindig békességre leltem, noha inkább valami kalandot kerestem, de ez nem zavart sosem.
Hallgatom, egész érdekes. Hálát adok sokadjára az égnek hogy az állatokra nem vagyok allergiás csak a növényekre, így nem taszít a gondolat, hogy állatkertet látogassak. Maximum füvészkertet.
-Kellemesen hangzik, bár nem vagyok strandolós fajta. De a múzeumokban sokszor találok valami kedvemre valót. - Nyugtázom, hogy mondott számomra hasznos információt, mégiscsak jó idegenvezető lenne. Nekem legalábbis, mert más nevében nem szokásom beszélni.
-Pár éve... De még mindig nem érzem úgy, hogy beilleszkedtem volna. Lehet sosem fogok, de azért reménykedem. Mondjuk ha úgy hozza a sors, hogy megyek tovább, nem olyan vészes, a munkámat bárhol végezhetem, legalábbis az egyiket. Fordító vagyok. - Teszem hozzá a végét, ha esetleg látom jelét, hogy érdekli. Kiropogtatom a hátam és halmozom az élvezeteket: egyik fajta húst kézzel, a másikat pálcikával eszem, vegyesen, kicsit szórakozott leszek.
-Nem szereted a pálcikát? - Kérdezem eltérve a tárgytól, ha lehet ezt mondani, de én nagyon szeretek pálcikát használni, szórakoztat, de sosem tudom eldönteni vajon egyedül vagyok-e ezzel a hóborttal. De lehet csak egy ázsiait kéne megkérdeznem, vagy inkább egy anime rajongót...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Vas. Máj. 25 2014, 20:03

Többnyire eddig úgy tapasztaltam, hogy a városiak lenézik azokat, akik nem közülük való. Én sosem éreztem magam városiasnak. A mamáék csendesen neveltek fel, jó gyerek voltam, és sokáig viseltem én a gondjukat, így a korombéli fiatalok sem tudtak elrontani, mert nem is volt igazán rájuk időm. Ha a szülővárosomra gondolok, elsősorban ők jutnak eszembe, és mindaz, amit tőlük tanultam.
- Ebben igazad lehet, bár a város hatása önmagában nem elég. De az egyéniség is meghatározó. Hisz valakit egyszerűen beszippant a nagyváros, és olyan lesz, mint tizenkettő egyformából az egyik. Ha így nézed, a kisvárosokban és a falvakban is találsz tucatembereket, szinte keresik egymást... Talán a magánytól való félelmük sodorja őket egymáshoz és kezdenek egymáshoz (vagy egy vezéregyéniséghez) idomulni. És a nagyvárosokban is akadnak egyéniségek, akikre sosem tudod ráaggatni a jelzőt, hogy szürke, úgy világít az egyénisége...
Fogalmam sincs, igazából ezek a szavak miért jönnek ki belőlem. Talán csak magamnak akarom bizonyítani, hogy nem bántam meg, amiért kitartottam a nagyszüleim mellett, és nem mentem a kortársaimmal csavarogni, inni, bulizni, csajozni, füvezni, amikor hívtak (amikor még hívtak). Ugyan nem maradtak barátaim, rá kellett jönnöm, soha nem is voltak azok, mert egészen más vagyok mint ők. És ez nem nekem jelentett problémát, hanem nekik.
Asztaltársam sem tűnik egyébkén tipikusan átlagosnak, a külseje alapján inkább azt mondanám, művészlélek féle lehet, és talán nem is tévedek nagyot, mert amikor a városom látnivalóit sorolom fel neki, legelőször erre a témára csap le.
- Mely irányzat vonz leginkább?- helyezkedem a széken. Ugyan keveset értek a művészet különböző irányzataihoz, előadóművésznek érzem magam, és ezért szívesen beszélgetek erről.
Szimpatikus a srácban, hogy nem hozza lázba a strand említése. Fura, de az olyan srácokat és lányokat akiket csak a strand érdekli, nem becsülöm valami sokra. Általánosítok, ha azt mondom, ezek a fiatalok többnyire anyagiasak és csak a külsőségek érdeklik őket? Lehet, de volt már velük tapasztalatom éppen elég. Köszi, ha lehet, kerülöm őket.
Hirtelen úgy érzem, én túl sokat beszéltem, ezért én is kérdést teszek fel neki, és máris felcsillan a szemem, mert azt mondja, fordító, és több munkahelye is van. Ez igazán érdekes lehet! Otthon végezhető munka? Szabad időbeosztás? Biztos így oldja meg, hogy egyszerre több helyen is tud dolgozni.
Nyújtózkodik, és aztán új stílusban kezd el enni, mintha csak halmozni akarná az élvezeteket. Vagy csak siet, mert mindkét kezében van valami... És aztán rákérdez a pálcikákra. egy pillanatig elkeseredve nézek rá; talán én vagyok az egyetlen ebben a kócerájban, aki nem tud pálcikával enni. Ezért viccelem el.
- Nem. Egyszer kipróbáltam, de fél óra után felhagytam velük. Számomra rejtély, hogy lehet ezeket megenni...- veszem újra kezembe a célszerszámokat, és úgy forgatom őket, mint anno a Rubik-kockát. Érdekes, azzal boldogultam.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Vas. Máj. 25 2014, 22:32

-Igazad lehet. - Érdekes egy srác, micsoda eszmefuttatás, de nem zavar, szeretem ezeket. - Csak míg a városban senki sem tudja, hogy bajba keveredtél emiatt esetleg, addig azért egy kisebben, vagy egy faluban már igen. Az más kérdés tesznek-e ellene. - Merengek el.
-Hm, nem tudom. Szeretem a festészetet és a régi járműveket. Vagy azokat a múzeumokat, amik régi dolgokat mutatnak be, vagy régi korokat. Konkrét kedvencem nincs, azt hiszem. De a családommal mindig elmentünk mindenféle helyinek számító jellegzetességhez, a múzeumokba, lehet csak megszokásból megyek el én is. - Gondolkodom el ezen hangosan.
-Te is szeretsz várost nézni? Vagy inkább a túrázó fajta vagy? - Kérdezem érdeklődve.
Aztán mesélgetek magamról, mert kérdez, de látom érdekesnek találja.
-Te is érdeklődsz ilyen munka után? - Kérdezem, mert nem tudom mi tetszett neki ebben, de ki tudja. A nyelvtudás sosem hátrány.
-Miii, nem tudsz pálcikával enni? - Lepődöm meg, de csak kuncogok, leteszem a falatokat és megnyalom kissé az ujjam. - Na figyelj! - Mosolyodom el, majd felé fordítom a pálcikás kezem, hogy jobban lássa hogyan fogom. - Az egyiket a hüvelyk és mutató ujjaddal megfogod és ide felfekteted. - Mutatom a másik kezemmel, hogy felfekszik a kézfejemre a pálcika. - A másikat meg megtámasztod a gyűrűs ujjaddal és a középsővel ráfogsz, azt is megtámasztod, így ni! - Mutatom, már nyitogatom és csukogatom a két pálcikát mint holmi ollót. - Ennyi az egész, csak érezd hogy kényelmesen fogod, nem kell görcsösen, akkor elfárad a kezed. Aztán annyi a dolgod hogy felszedd a kaját és voilà! - Emelem a számhoz és elégedett mosollyal bekapom, hogy megegyem.
-Nem nehéz, hat voltam, mikor megtanultam, simán menni fog neked is. - Mosolygok rá, hátha magabiztosabb lesz, szuggerálom, hogy próbálja meg. Igaz, az ő kajája nem a legjobb erre, de a rizzsel lehet bohóckodni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 00:36

Látom, hogy érdeklődve hallgatja, amit mondok neki, és ezzel önkéntelenül motivál, hogy beszéljek még és még. magamat is meglepő lazasággal és nyitottsággal beszélek. Talán badarság, amit összehordok, hiszen kútfőből beszélek, de mégiscsak ez a véleményem. Nem kell velem egyet érteni, és nem zavarna, ha ellent mondana, ha alátámasztja a saját érveit, de ... egyetért.
- Bajba? - kérdezek vissza. Mintha ugyanazt a dolgot a két végéről néznénk. - Úgy látod, baj, ha az ember nem olvad be egy közösségbe, csak mert nem akar azonosulni vele? Talán éppen így születnek ideológiák, előítéletek, ki tudja, mekkora... szarságok, már megbocsáss- szállok vele vitába. Ez mégsem nevezhető veszekedésnek, inkább érvek összeütköztetésének. - Bár jó, ha az ember talál valakit, valakiket, akikhez tartozónak vallhatja magát, de ez sosem lehet kényszer, és sosem lehet olyan dolog, amivel nem ért egyet. Akkor meghasonul önmagával... Lesz tucatból egy... elveszítve az egyéniségét. Érted, mire akarok kilyukadni? - teszem hozzá lényegesebben nyugodtabban.
A gimiben például már azért is kinéztek, mert elhagyott gyerek voltam. A nagyszüleimmel nőttem fel, és "ez de gáz!" Aztán ápoltuk papát, majd ápoltam mamát... És vér ciki, hogy fiatal lányok popsija és melle fogdosása helyett ugyanezt tettem a nagyagyáméval (amikor mosdattam). Persze, ezt nem fogom egy vadideges srác képébe tolni. Pláne nem ebéd közben. Különben sem bántott soha.
Beszélgetünk inkább a szülővárosom kellemesebb részéről, a látványosságairól, és úgy tűnik, érdekli a téma, mert lecsap rá. Bólogatok, a múzeum oké, a festményeket például én is nagyon szeretem, némelyik egészen elgondolkodtat és elvonatkoztat attól, amit látok, de...
- Ha lehetőségem van rá, szívesebben túrázok- mondom, és nem baj, hogy ebben is különbözünk, lehetséges, soha az életben nem találkozunk újra, szóval összeveszni ezen úgysem fogunk. Ki is eresztem a gőzt. Nem rá vagyok dühös, inkább a fiatalkori barátoknak nevezett egyénekre, akik képesek voltak kinevetni, amiért elmaradtam tőlük, pedig tudták, milyen helyzetben vagyok. Hát, kisvárosban sem fenékig tejfel az élet.
A munka is szóba kerül, és talán elárulnak a mozdulataim, mert megkérdezi, érdekel-e engem is.
- Nem valószínű, hogy az én sebességemmel sokra mennének, hacsak nem a jövő századra kell lefordítani egy nyúlfarknyi szöveget. Nem beszélek idegen nyelveket- csóválom meg csalódottan a fejem. - De ha elő kell adni valamelyiket, azt be tudom vállalni. Főleg, ha anyanyelvemen kell beszélni. Vagy egyáltalán nem kell beszélni...- teszem hozzá a tőlem telhető legkomolyabban.
Még egy hiányosságom terítékre kerül, és kezdem máris rosszul érzeni magam. Kezdeti magabiztosságom, hogy én segíthetek ennek a srácnak, már rég az alagsorba száguldott egy láthatatlan liften. Mindenhonnan valahogy ő kerül ki "győztesen", még ezekkel a fura pálcikákkal is, amiket úgy forgat az ujjai között, mintha oda nőttek volna.
- Hat? - nézek fel merev ujjaimról rá, mert közben próbálgatom ám, amit tanított!- Mit kerestél te hat évesen Kínában? Vagy egy kínai étteremben? - Meggyőződésem, hogy máshol nem futhatott bele pálcikákba. És közben úgy érzem magam, mint egy mutáns rák. Nekem miért nem csattan össze az olló két vége? Soha az életben nem tudok ezzel megfogni semmit. Nemhogy rizsszemet, mammutot se.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 01:37

-Nem, szerintem ez a jobb. Az a baj hogy az emberek mindig azonosulni akarnak és belemennek olyan dolgokba is amibe amúgy nem. De ha az emberek törődnének egymással, ahogy a falvakban szokás, talán jobb lenne. Az meg tény, hogy vannak csoportosulások amik kellenek, amik hasznosak, de én csak akkor látom értelmét, vagy hasznát ezeknek, ha mindenki önálló, független elem marad bennük. - Magyarázom, félreértett, de engem félre szoktak, nem lepődöm meg.
-Igen, nagyon is értem. De sajnos, sokan azt hiszik, így a jobb. Nehéz... elmagyarázni hogy nem. - Mondom kissé elmerengve, de csak halványan elmosolyodok, hogy leplezzem belső keserűségem a téma kapcsán.
-Gondoltam, a testmozgás és a szép táj együtt kellemesebb sokszor, mint a város zaja és a tömeg. - Mondom már őszinte mosollyal.
-Oh. - kuncogok, de nem kinevetem, inkább csak elképzeltem a főnököm fejét, hogy előadom neki, hogy nem leszek kész egy hét alatt.
Majdnem megkérdem színész-e, de aztán csak mosolygok.
-Pantomimes vagy, hogy mutogatni szeretnél? - Kérdezem hamiskás mosollyal.
-Igen. - Aztán kifejtem, mivel rákérdez. - Anyukám nem egy jó szakács és finom voltam. Apám meg... hát ő régi vágású, főzzön a nő! Vagy egy szakács... - Mondom kissé kínosabban. - De a keleti kaját mindig is szerette a családom, a pálcika meg vicces. Sosem növöm ki, hogy tetszik. - Emelem meg kicsit bocsánatkérően a vállam, mintha baj lenne, hogy szeretem.
Aztán csak somolygok.
-Túl merev a kezed... Lazán csináld. És kicsit csúsztasd lejjebb a pálcikát a kezedben, úgy könnyebb. - Mosolygok rá, hogy ügyetlenkedik vele.
-Én szerintem bármilyen evőeszközt felismerek és tudok vele enni... talán ezért tetszik ha kézzel eszem, nem tom. - Kuncogok, biztos hülyének néz, de nem baj.
-És te miért jöttél ebbe a városba, ha nem vagyok tolakodó? - Kérdezem, közben elkezdek újra enni, pálcikával, hogy lássa hogy működik. Na nem mintha eddig nem láthatta volna, de hátha kicsit kedvet kap hozzá, hogy így egyen, vagy jobban megy neki.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 02:23

Fura, ahogy kerülgetjük egymást, a témát, amit boncolgatunk, néha úgy érzem, egyetért velem, aztán a következővel cáfol, majd megint nekem ad igazat. Ez csak azt jelentheti, hogy a véleményünk sok ponton egyezik, és van néhány, ahol különbözik. Nem kétséges, hogy ezek tapasztalatból eredhetnek, hiszen az elmélet mindenhol ugyanaz, abban nem lehet vita. El is megyek odáig, hogy jobban lássam, hol lehet a probléma gyökere, amiben nem értünk egyet.
- Várj...- mondom neki kedvesen, és azt hiszem, akaratlanul hozzá is érek a kezéhez. Az egész egy pillanatig tart csak az egész, és én már mondom is tovább- Kezdjük az elején, érteni szeretnélek- mondom neki őszintén. Le sem tagadhatnám, hogy ki vagyok éhezve normális emberi kapcsolatokra. Barátokra. Ha ez most csak egy ebéd idejére szól, az sem baj, legalább kiélvezem a helyzetet.
A csoportelméletről kezdek beszélgetni vele. Hogy alakulhatnak spontán és tudatosan, és hogy hányféle célból... Mindig kell lennie közös pontnak, legyen az érdeklődési kor, faji hozzátartozás, nemiség, vagy bármi más. És hogy csoporton belül mindig van egyfajta rétegződés, ha jól emlékszem, ezt szociális hálónak hívják: kinek hány barátja van a csoporton belül, és azok a kapcsolatok hogy befolyásolják az egyén helyzetét a csoporton belül. Ezért van mindig kisebb felbolydulás, ha valaki távozik, vagy valaki belép... Az újrarendeződés szükségszerű. Ki a kiskakas a szemétdombon?
Úgy tűnik, az alapvető kérdésekben egyetértünk. A véleményünk ott tér el, hogy ő másképp általánosít, mint én. Ő azt állítja, az ember könnyebben adja fel magát, és alkalmazkodik a többség kedvéért, én az ellenkezője mellett kardoskodom.
- Hogy maradhatsz önálló és független, ha minden csoportnak bizonyos szabályai vannak? Alkalmazkodni kell, különben kinéznek. Tudod, célcsoport: egy dologért csinálni valamit. Például sakszakkör, zeneklub, utáljuk együtt Elvist-klub... mit tudom én. Belépsz, mert ugyanazt a nézetet vallod, amiért a csoport alakult. De lényegében neked van egy egyéniséged, nem hagyhatod, hogy rád erőltessenek mást is! Például, csak azért, mert szereted a sakkot, nem kell kockás ingben járnod, ugye? - tudom, hogy sarkosítom a példáimat, de szeretek úgy fogalmazni, hogy egyértelmű legyen, miről is beszélek. A nagyszüleim hatása? Lehet. Remélem, nem idegesítő.
Eljutunk odáig, hogy sokan olyan szokásokat vesznek fel, ami a csoportban mondjuk elfogadott (vagy elvárható), és bár nem kötelező, a beolvadás, befogadás nagyobb esélye miatt az egyén akkor is felveszi ezeket a szokásokat, ha egyébként soha nem csinálta volna. Tizenéves fiúk mániája az alkohol, nikotin, drog, csajok témaköre. Valamelyiket nem csinálod? Lúzer vagy, kophatsz le! Én is lúzer lettem. De nem bánom. Egészséges vagyok, és nincsenek gyerekeim.
- Jelenleg munkanélküli színész vagyok- mondom neki őszintén, amikor rákérdez a munkámra- a pantomim sem áll távol tőlem. Bár van néhány kilátás a közeljövőre, egyik sem nagy szerep...- húzom félre a szám. Hosszú távon megélni egyikből sem lehet. de sokan vagyunk a pályán, hogyan is remélhetném, hogy előképzettség nélkül nekem ajánljanak fel egy fontosabb szerepet?
Ő elmondja, miért van szoros kapcsolatban a pálcikákkal, miközben én ügyetlenkedem velük. Kedves, ahogy nevetgél rajtam, nem érzem bántónak, és a mozdulatok lassú mutogatása is eredményes lehetne, de a pálcika nem az én kezembe való. Mintha nem úgy működne a kezemben, ahogy az övében. Már én sem haragszom rájuk, lazábban is fogom őket, de engedelmeskedni nem akarnának nekem.
- Á, hagyd, ne pocsékold rám a drága időd...- adom fel aztán néhány perc után, és megfogadom, gyakorolni fogok. Pár falatot a számba teszek (villával), aztán ismét elhangzik egy kérdés, és illene válaszolnom.
- Az árva legény egyik késői kiadása vagyok, aki szerencsét próbálni megy a nagyvárosba, de éppen olyan csalódások érik, mint a pálcikákkal... valahogy nem akar semmi sem sikerülni. Újságot hordok ki és mellette járok meghallgatásokra, hátha egyszer rám kacsint a szerencse...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 03:05

Kicsit megszeppenek, hogy hozzám ér és közli várjak, de én várok, meglep, de hallgatom.
-Okééé. - Mondom kissé elnyújtva, furán közvetlen és érdeklődő, de nem taszítóan, csak meglepően. Nem szoktak ennyire figyelni rám, főleg nem megérteni. Mármint... úgy igazán. Hallgatom, én is jobban figyelek rá, lehet az érintése miatt, de lehet csak a lelkesedése miatt. Felkavart bennem valami érdeklődés félét, félredöntött fejjel vesézem ki magamban amit hallok.
-Persze, egyértelmű. De ha a szabályok a mindennapjaidba folynak, akkor szép lassan egyre több mindenben kell alkalmazkodnod. Ha nem veszed észre, vagy csak nem zavar, én utóbbit látom általánosnak, akkor szép lassan beszűkül a látótered erre a csoportra. Ettől pedig elfelejted hogy ki voltál, vagy ki lehetnél még. És ha ez a csoport, ezek a... barátok, esetleg, egyre vadabb ötletekkel állnak elő, nem biztos hogy objektíven tudod értékelni a cselekedetek morális és reális oldalát. Én a folyamatról és a következményről beszélek, nem a kötődés és valahova tartozás általános igényéről. Az normális. - Ecsetelem kissé lassabban, de nyugodtan, érezni, hogy a kulturált vitát preferálom, egyáltalán nem idegesít a mondandója, a véleménye meg pláne nem.
-Tényleg? - Vigyorodom el, de úgy hiszem félreérthető így gyorsan hozzáteszem. - Tök jó szakma, csak nehéz belőle megélni. Már azt mondják. De a kis szerepek kellenek ahhoz hogy nagyobbakat szerezz. Valahol el kell kezdeni, ez jó. - Biztatom mosolyogva, nocsak, lehet pár év és arról anekdotázom hogy Joshua kisegített, igen, igen, 'az a Joshua. Mókás belegondolni.
-Ó, nagyon drága, azért eszem kínait, mert rohanok, biztosan nem azért, mert lusta voltam főzni. - Mosolygok rá, remélem veszi a célzást. - Amúgy pálcikával nem lehet bármit enni, nem univerzális, nem hagysz ki semmit. - Vigasztalom kicsit, ne érezze úgy hogy ciki lenne.
-Hmm. - Hallgatom, nem lehet könnyű neki, sőt. De mégis segített nekem, kedves volt. Felnézek rá. - Ha fel bírsz állni a csalódásokból, gazdagabb lettél pár tapasztalattal, ha keserűekkel is. Maradj ilyen amilyen vagy és szerintem nem lesz gond. - Igaz, fikarcnyit sem tudok arról milyen igazból, de amit láttam elég markánsan hozzátartozhat, és az szerintem szimpatikus. - Na meg a másik. Ha most nem sikerül semmi sem, akkor előbb-utóbb sikerülnie kell a dolgoknak. Nem? - Kérdezem, bár nem vagyok valami jó támasz, megkaptam már párszor, igaz, a családomtól. Ő nem a családom, tehát hátha vele nagyobb sikerem lesz.
-Na meg teszel azért a szerencséért, hidd el, beérik majd.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 03:45

Az érintésem olyan ösztönszerű, észre sem veszem, csak amikor már túl vagyok rajta, és mivel semmiféle megbotránkozást nem tör elő belőle, úgy vagyok vele, ha nem is érti, legalább félre nem érti. Szóval nem foglalkozom vele, nem csinálok bolhából elefántot, ezzel rontanék el mindent, pedig a téma, amiről beszélgetünk, egyre érdekesebb.
Megnyugtató, hogy ilyen odaadóan figyel. a legtöbb embernek egyszerűen nincsen erre ideje, és közbevág, hogy "persze, értem, mire gondolsz, de... blablabla...."és elkezd valami teljesen másról beszélni, mint amiről te szerettél volna. De ő türelmes. Meghallgatja, amit mondok, és csak aztán válaszol. Ritka tulajdonságát ugyanilyen magatartással viszonzom, és csak akkor kezdek beszélni, amikor úgy érzem, befejezte a mondandóját.
- Igen, értelek, természetesen vannak kötelező táncok- bólintok mosolyogva, nyugtázva, hogy ebben is egyetértünk. bizonyos mértékig. apró finomságokban akár most is eltérhetne a véleményem, de nem vagyok kukacoskodó ember, azon az úton indulok el, amit ő kezdett kitaposni. - Elmagyaráznád nekem, mit értesz az alatt, hogy beszűkül a látóterem erre a csoportra? Mert ha a kötődés és hova tartozás érzése normális keretek közt tart, azaz nem adom fel magam csak azért, hogy tartozhassak valahova, akkor ez nem fordulhat elő. Hiszen te is ezt mondtad az imént: csak akkor van értelme, ha megtarthatjuk az önállóságunk, a függetlenségünk. A kényszer elől az ember többnyire menekül. Ha baráti csoportról van szó, mondjuk, szerintem könnyebb kilépni, mintha iskoláról vagy munkáról lenne szó, ott viszont különböző jogorvoslattal élhetsz, ha sérelem ér, vagy hátrányos megkülönböztetés...
A munkám kerül szóba, és igazán kedves, amit mond, de közel sem vigasztaló. Tisztában vagyok vele, hogy nagy fába vágtam a fejszém, de azt nem hittem, hogy ezrek, tízezrek törnek nap mint nap babérokra, és nem beszéltünk még a lecsúszott, de már ismert színészekről, akik egy-egy kiugró(bb) szerepre hivatkozva akarnak előnyhöz jutni.
Lehetséges, mégis inkább tanulnom kell, arra viszont fel kell hajtani a tandíjat, ha meg is akarok valamiből élni, és nem akarok fenekére rúgni a nagyszüleim örökségének. Így is boldog lehetek, hogy anyám nem jelent meg követelni a részét. Talán még az is kitelne tőle, hogy elpereljen tőlem mindent.
- Egyedül élsz? Barátnő, feleség, gyerek?-kérdem, kissé csodálkozva, mert hát férfias szemmel nézve is jó állású pasas ül velem szemben. Szinte valószínűtlen, hogy ne lenne valaki, aki főzzön rá. Az ember nem ehet mindig étteremben. De ha rengeteg ideje van, akkor nem valószínű, hogy kapcsolatban él. Sok tekintetben hasonlít rám. Nem is gondoltam volna.
Megvigasztal a pálcikával kapcsolatban, és éppen időben, mert belefáradtam a próbálkozásba, hogy egy húskockát csippentsek a pálcáim közé. Valamennyire már lazult a tartásom, nem töri be a pálca az ujjaimat, de még mindig túl erősen szorítok... vagy nem tudom...Eszek villával.
Aztán atyai jó tanácsokat kapok tőle, és ettől valamiért jobb kedvre derülök. Úgy tűnik, nem csak egy álmodozó él Los Angelesbe, és most akadtam bele a másikba.
- Mifelénk úgy mondják, minden rossz után következik valami jó. Rosszból már sok kijutott. Igazán rám kacsinthatna már Fortuna kisasszony!
Bólogatok, igen, teszek a szerencsémért, nem vagyok az a fajta, aki csak várja, hogy szájába repüljön a sült galamb. El is határozom, megint felhívom a kijelölt telefonszámokat. hátha valamelyik munka énrám vár. Keresnek most éjjeli őrt, rakodó munkást, szobafestő-segédet, és volt egy "modelleket keresünk"-hirdetés is. Egye fene, ha fogkrémet vagy óvszert kell reklámozni, csak tudjam fizetni a lakbért...
- Úgy legyen! - - mondom, amikor burkoltan sikert jósol nekem. Bár igaza lenne! Ideje volna már előrébb lépni. megeresztek megint egy mosolyt, aztán a tányéromba bámulok. Már csak néhány falat van rajta, de nincs kedvem menni.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 12:15

Nagyon érdekes, hogy ilyen lelkes, hogy ennyire érdekli a téma, bizonyára személyes okai lehetnek. Vagy csak fanatikus vitatkozó. Politikus? Na jó neeeem, az talán nem. De kellemes csalódás a mentalitása és a véleménye.
Mosolyogva nyugtázom, hogy egyetért velem, a kérdése pedig több érdeklődést csihol fel bennem. Tényleg érdekli amit mondok és azt hiszem, tényleg meg akar érteni. De miért? Hátul csak ez motoszkál a fejemben, mert a pofon amit kaptam az élettől felrázott abból a leányos álomból, hogy bármi lehet önzetlenül, ingyen. De ez a srác valahogy magamra emlékeztet, akaratlan is bizalommal vagyok felé. Válaszolok is apró megfontolás után, nem kapkodom el a választ, ha már komolyan kérdezi.
-Értelek. Én nem is a kényszerből elviselendő társulásokra gondolok, mint a munkahely és az iskola. Inkább olyanokra, amiket te magad választasz magadért, nem külső kényszerért. Maradjunk a sakk-klubnál, amit felhoztál. Imádsz sakkozni. Ha sakkozol, önmagad lehetsz. És találsz olyanokat, akik szintén ilyenek. Egyre többet vagy velük, az eszed csak a sakk körül jár, hogy milyen velük játszani, a többi barátod hogy vélekedik a sakkról, milyen szinten vannak, akár a versenyekről, megmérettetésekről. Otthon és más barátaiddal ritkábban találkozol, ha észre sem veszed, mert őket nem izgatja a sakk és a kedvedért, természetesen, nem fognak sakk-könyveket bújni. De mivel te a heted javát a sakkal töltöd, mindinkább kevesebbet tudsz máshoz hozzászólni, maximum hallgatni a másikat. De az embernek kell általában hogy beszélhessen magáról. Ettől megfosztatsz, így többet vagy azokkal akik megértenek, a sakk-klubbal. Ott pedig elég egy ember, aki kitalál egy hülyeséget és te nem fogsz nemet mondani, tudod miért? Azért mert a világod beszűkült erre a körre, erre a tevékenységre, ahol a sakk a minden, ahol te önmagad lehetsz, észre sem véve, hogy ezernyi más is lehetnél még mellette és őket feltétlen bizalommal fogod kezelni, nem tudsz tisztán látni. Nem tudsz már függetlenül gondolkodni, mert te odatartozol és a félelem, hogy elveszted őket és önmagad, az érzést, hogy el vagy fogadva és boldog vagy, semmi áron nem akarod elveszteni. Inkább adsz egy esélyt a hülyeségnek, minthogy nem és elveszíts mindent. Ez az én meglátásom persze és nincs mindig így. De olyan könnyű hülyeséget csinálni. És sok minden tűnhet ártatlan, jó ötletnek, ami amúgy baromság. - Mondom csendesebben, remélem így már érteni fogja, mire céloztam.
-Erről hogy vélekedsz? - Kérdezem őszintén, az ő álláspontját is szeretném megismerni.
Kicsit meglep a következő kérdése, de semmi okom nincs titkolózni.
-Egyedül élek igen. Nincs, egyik se, macskám sincs. - Mondom némileg reflexszerű, örömtelen mosollyal, de nem vagyok bánatos, ez amolyan, udvariasság, hogy nem kell sajnálni, még ha magányosnak látszom is a választól.
Aztán próbálom vigasztalni, mert hát eléggé elkenődöttnek látszik, mint bogár a szélvédőn.
-Áh, szerintem csak idő kérdése. A megfelelő alkalomra vár, hogy igazán meglephessen vele. - Mosolyodom el, de már őszintén. Valahogy mindig is szerettem az életvidám, soha-fel-nem-adom embereket.
Én is eszem közben, éhes is voltam, el is fogy a tányéromról az étek. De hasonló fura érzések és gondolatok keringenek bennem is, mint a szemben ülő sráccal, ha nem is tudok róla.
-Azt hiszem eszek valami édességet. Kell a cukor, leharcoltam az agyam. Már nem most, még hajnalban. - Kuncogok fel, nehogy azt higgye IQ-fighter-nek hiszem őt. Sőt!
-Pillanat és jövök. Kérsz valamit? Inni? - Kérdezek rá, látszik szívesen meg is hívom, ez a legkevesebb amiért emberséges volt velem. Én nem állok rosszul anyagilag sem, hogy földhöz kéne vágnia a dolognak.
Ha kér valamit mosolyogva bólintok, ha nyúlna a pénzéért elegánsan visszautasítom egy kézmozdulattal. Ha nem kér semmit akkor csak biccentek, úgy indulok el a mosdóba.
Igen, első cél a mosdó, kezet akarok mosni, nem ragadni többé. Belenézek a tükörbe, kissé karikás a szemem és a kontaktlencse kissé égeti a szemem, többet kellett volna aludni. Nem baj, szellemileg friss vagyok, a többi mellékes.
Kinn kérek magamnak öhm... hú micsoda választék... tavaszi tekercs... mi vagyok én? Nyúl? Akkor... sült banán... pfuj. Sült ananász... anyám. Jó, az jó lesz, a mézet is szeretem, kérek. Ha kért valamit a srác, azt is kikérem, meg magamnak egy szénsavmentes vizet. Aztán látok egy szerencsesütis dobozt, kérek egyet abból is.
Visszaülök, remélve nem ment el és hagyott magamra, majd ha kért valamit odatolom neki, de a sütit mindenképp odadobom neki könnyedén, mosolyogva.
-Nah, mond, mit jósolnak neked az égiek! Vagy a kínai fószer hátul. - Mosolyodom el szélesebben, adja az ég hogy valami értelmes és biztató szöveg legyen benne nem pedig ilyesmi "Lesz ez még így se" vagy akármi. Közben kibontom a vizem és megiszom a felét, azt hiszem szomjas voltam.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 20:29

Belemerülünk a csoport-témába, és érteni akarom őt. Talán egyszer azt is megtudom, ez miért szívügye, mert vaknak kellene lennem, ha ezt nem venném észre. Egyszer talán odáig is eljutunk. (Miért nem most?) Érdekes figyelnem őt. Néha lehajtja a fejét, mintha válaszokat találna a tányérjában, máskor pedig rám csillan a szeme, és örülök, mert észreveszem, hogy hallgat és figyel, nem csak a falnak beszélek. Megint türelmesen hallgat végig. Bólogatok minden szavára, amivel egyetértek, hiszen most ő követi az én példámat. Már azt is tudom, hol siklik el egymástól kettőnk véleménye. Onnantól kezdve érdeklődve hallgatom. Az utolsó szavai érzelmektől dúsak, fájdalmasak. Talán megégette magát egyszer?
Kicsit csendben maradok. Érzékeny vagyok az ilyesmire, ez majdnem olyan, mint a gyász élménye. Néha nem kell mondani semmit, elég egy érintés, de még mi nem vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt bárhogy is lereagáljam, így megvárom, amíg ismét megszólal, de azzal fel is hatalmaz, hogy véleményt nyilvánítsak.
- Oké. Akkor a sakk-klubnál maradva... Oké, hogy elkötelezettje vagyok a sakknak, és nagyon jól érzem magam velük, de a világom attól nem lesz alapjában más, mint eddig. Nem kockulok be a sakkba, ha érted, mire gondolok, az élet nem csak abból áll, így a többi barátommal is igyekszem megtartani a régi viszonyomat, hiszen, lehetséges, hogy egy másikhoz a póker miatt kötődöm, a harmadikhoz meg azért, mert mozimániások vagyunk. - Mosolyodom el- Szóval, azt akarom ebből kihozni, hogy csak azért, mert tagja lettem egy csoportnak, nem leszek a rabja. Ott kidumálom magam a sakkról, hisz arra való, és hazaérve maxi annyit mondok, ha megkérdik egyáltalán, hogy igen, ma is nagyon jól éreztem magam. Ha nekik elég ennyi, nem terhelem le őket a részletekkel. És...- emelem rá a szemem, keresve a kontaktust- még mindig őrzöm az egyéniségem, mert ha például olyasmire akarnak rávenni, ami nincs ínyemre, nem hajtom meg a fejem, csak azért, mert klubtársak vagyunk. Finoman ugyan, de elhárítom, ha cigivel vagy droggal kínálnak, például, mert én ezeket nem akarom kipróbálni, akkor se, ha azt mondják, nem veszélyes. Ha emiatt kitúrnak a klubból, így jártam, így jártak. Hülyeségekbe senki kedvéért nem megyek bele...- finoman vonom meg a vállam.
Lehetséges, hogy nem mindenki egyforma. Valószínűleg, itt kap szerepet az egyéniség, a jellem. Erős vagy befolyásolható? Bár lehet, csak nem volt még ilyen sakk-köröm. A válogatásokon ugyan összeismerkedtem már néhány taggal, de egyikkel sem járok össze. A pókerben nincs barát, ott mindenki potenciális ellenfél. A filmklub csak légből kapott volt, és igazából -nem most, de megint- rádöbbenek, milyen magányos vagyok.
- Önmagamat nem a csoporton keresztül kell megőriznöm. - Teszem még hozzá- A csoport mindig formál, az emberek hatással vannak egymásra. Mi ketten is, egymásra... Te is rám- Barátságosan nézek rá, hogy lássa, nem a vitatkozás a lételemem. Egyszerűen csak másképp vélekedünk dolgokról. Hatással vagyunk egymásra, de nem akarjuk átformálni egymást, saját képünkre. Ez nem ilyen dolog? Bár semmi látványos dolgot nem követelünk egymástól. Semmi hülyeséget. Lassan kivégezzük a témát, és amikor szóba kerül a munkám, nagyon udvariasan és kedvesen nyilatkozik. Optimizmust csöpögtet belém, és célt ér, mert ismét elmosolyodom.
Kiürülnek közben a tányérjaink, és szorongva gondolok arra, talán ennyi volt. Egy ebéd, egy jó beszélgetés, az ember jól lakik és tovább áll, és 1 óra múlva már arra sem fog emlékezni, hogy én a világon vagyok. De meglepetésemre nem köszön el, hanem azt mondja, maradna (enne) még, és engem is kérdez, kérek-e valamit. Igazából nem vagyok már éhes, de -hogy legyen indokom maradni- azt mondom, ennék én is valamit.
- Rád bízom magam, nem vagyok válogatós- mondom, és megköszönöm, amikor észreveszem, meg akar hívni.
Míg távol van (elment végre megmosni a kezét), rajta elmélkedem. Mi történhetett vele? Azt mondja, még macskája sincs. Az jár a fejemben, talán valamilyen magánéleti törés volt valaha (nemrég) az életében. Persze, csak fantáziálok, de megint sorsszerűséget látok abban, hogy találkoztunk. Én is nemrég vesztettem el a szeretteimet. Egyedül vagyok. Bár van barátnőm, az időm java részét mégsem vele töltöm, annyira más az időbeosztásunk, és őt a suli foglalja el, engem a munka utáni loholás. Felületes kapcsolataim (barátaim) vannak, és a póker (örök szerelem). Merengésemből ő húz ki, és máris a reflexeimre van szükség, mert felém dob valamit.
Egy süti. Egy szerencse-süti. Egy darabig csak tartom a kezemben, sosem ettem még ilyet. Nem is a süti a lényeg, hanem, amit rejt; egyfajta jóslat, kívánság, ki tudja, micsoda. Feltöröm a sütit és a számba nyomom, miközben kisimítom az összegörgetett papírcetlit. ez áll rajta: "Ne hagyjon el téged a szerető-kedvesség és a hűség." Odanyújtom neki a cetlit, hogy ő is olvassa el. Nekem teli a szám...

Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 21:04

Elmosolyodom kissé én is, ez így van, nem is tagadom. Én sosem léptem túl ezen a szinten, amit ő ecsetel. De akkor még talált igazi szenvedélyt magának, olyan barátokat akik szava többet ér egy testvér intésénél is...
A kontaktust állom, kék szemeink találkoznak. (remélem jól látom hogy a tied kék xD)
Aztán melegen elmosolyodom, tényleg olyan mint én. Ezért nem érti amit mondok, számára nem létezik a másik opció, mert baromság. És még igaza is van, de ettől sajnos a gond nem szűnik meg, hogy nem mindenkinek baromság ez.
-Mert te tisztában vagy a saját értékeiddel. Van saját értékrendszered, ami kiforrott, el tudod dönteni mi jó neked és mi nem. Erre nem mindenki képes. Fiatalabb korában pláne nem. Amiről te beszélsz a normális, érett gondolkodás. Amiről én beszélek - lesz kicsit keserűbb a hangom - a szomorú valóság a többség szemével nézve. De örülök hogy ilyen hasonlóan gondolkozunk. - Mosolyodom el, valahogy nyugalommal tölt el, kellemes meleggel belül.
-Egymagadban fejlődni nehéz, az interakciók szükségesek, egyet értek. - Bólintok, majd mosolygok tovább. - Ez kölcsönös. Szeretem az ilyen eszmecseréket, bárhol, bármikor. - Mosolyodom el szélesebben.
Aztán hozok valami további étket, indokot maradásra és magamnak cukrot, hogy magamhoz térjek.
-De jó neked. - Kuncogok, én azért kissé az vagyok, ha finnyásnak nem is nevezném magam.
Kezet mosok és mivel rám bízta magát, hát, azt kap amit én is eszem, egy kis sült ananászt és vizet, no meg a szerencsesütit, amit dobok felé.
Alig érezhetően rágom a szám belül, izgulva nehogy valami sületlenség legyen benne és visszasüljön a kedvességem. Aztán odanyújtja, rezignált, artikulált hangon olvasom fel, puszta megszokásból.
-Ez... jó tanács, tényleg ne hagyjon el. - Mondom neki, majd összepréselem a szám és halkan neveti kezdek. Kész vagyok a szerencsesütiktől, komolyan. De legalább nem olyan "ha ma kinyírhatod magad, ne halaszd holnapra" szöveg volt rajta.
-Nah, ha ezt megfogadod, baj nem érhet, hidd el. Ha kedvességgel fordulsz mások felé, akaratlanul is rájuk ragad, nekem is rossz kedvem volt, most meg nézz rám. - Nem nehéz leolvasnia, hogy határozottan jó a kedvem.
Megkóstolom a sült ananászt, kissé érdekes, de ehető, elleszek vele. Azért őt fürkészem, hogy tényleg megeszik-e bármit, vagy csak úgy mondta.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 21:56

Kifejezetten jó ez a sráccal beszélgetni. Amikor a segítségére siettem, nem is sejtettem, hogy hamarosan ilyen mélyen szántó gondolatokat cserélünk majd egymással, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Elgondolkodtat, ahogy a világot látja, és amikor nincs a közelemben, megpróbálom összefoglalni, mi is lehet az oka ennek.
Visszaidézem néhány mondatát, és rájövök, talán nem személyes tapasztalatról beszélt. legalábbis nem úgy, ahogy először gondoltam, mert azt mondta, mi hasonlóképpen gondolkodunk, azaz -amikor azt mondta, "a többség szemével élve"- nem magára gondolt. Az érzései azonban kiültek az arcára, egyértelműen szomorú volt, és ebből arra következtetek, valaki olyanról beszélhetett, aki közel állt hozzá.
Nem vagyok nagy szociológus, de azt tudom, hányfajta deviancia létezik a világon (mindent nem is ismerem, ebben biztos vagyok). Nem is ez a lényeg, ki és miben csábult el. valaki, akit szeretett, bajba került, mert a társasága kapcsán valami olyan dologba keveredett, ahova nem kellett volna. Alkohol, drog, játékszenvedély, szex, öngyilkosság... Ha fiatalokról beszélünk, ezek jutnak eszembe elsősorban.
Merengésemből ő húz ki, egy szerencsesütit dob felém, és kíváncsian néz rám. Kedves gesztus, és örömmel fogadom. Bár nem mondhatom, hogy máris nagy haverok lennénk, többet beszélgettem már vele ezalatt az idő alatt, mint például a postán bárkivel, beleértve Zint is, pedig vele együtt dolgoztam napokon át. Vele valahogy nem vagyok egy hullámhosszon, ezzel a sráccal meg, úgy tűnik, lehetnék is (vagyok is?).
Örülök, mert látom, hogyan oldódik fel egyre jobban a társaságomban. Mi lehet a titka, hogy általában az emberek ennyire bizonytalanok, bizalmatlanok? Heilyvel sem sikerült elsőre... Ő is furán viselkedett. Most meg már egész jóban vagyunk. Még sütit is kapok tőle. Édességre is meghívott. Kedves.
- Tudod, mi ebben az érdekes? - kérdem tőle. Tudom, hogy kíváncsi rá, mi jár a fejemben, ezért kis levegővétel után már folytatom is- Hogy ez megint lehet kétirányú. Lehet figyelmeztetés, hogy maradjak olyan, amilyen vagyok, feltételezve, hogy kedves vagyok és hűséges, és lehet kívánság, hogy velem szemben maradjanak ilyenek az emberek. Te melyikre tippelsz? - Nem mintha hinnék a kívánságokban, jóslatokban, de ha már láthatok a másik ember szemével, miért is ne?
Aztán a kezébe veszi a cetlit, elolvassa, és azt mondja, úgy vonatkozik rám a szöveg, hogy nekem nem szabad megváltoznom. Ezek szerint mégiscsak van valami ebben a kínai hókuszpókuszban, mert honnan tudták, hogy ilyen vagyok? És aztán hozzáteszi, az ő kedvét is felderítettem azzal, amilyen vagyok. Szerényen megjegyzem magamban, hogy észrevettem, hogy jobb lett a hangulata, de ez nem nekem köszönhető elsősorban.
- Köszi, ez nagyon kedves tőled- mondom, és hogy ne legyen visszautasítható a mondatom, az ananászra szegezem a tekintetem, mintha elsősorban annak szólna a köszönet, hogy megvendégelt az édességgel. Pedig a szavai esnek jól. Ő is tudja, én is.
Sosem ettem még sült ananászt. A gyümölcsöt szeretem, valószínűleg nem lesz bajom vele. Kifejezetten jól néz ki. Mintha grillezték volna.
- Hmmmm..... ez fojjó!- nevetem el magam, mert az első falatot csak forgatom a számban, miközben könny gyűlik a szememben. Épp ki nem köpöm ijedtemben. de legyűröm. akkor is, ha leégeti a nyelvem!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 22:40

-Nem, de úgy sejtem hamarosan megtudom. - Mondom pajkosabb mosollyal, de biccentek egyet, hogy mondja csak.
Kicsit gondolkodom csak, egyértelműen rávágom.
-Szerintem hogy te maradj olyan. Bár logikus a másik is, mint hogy maradjanak veled ilyenek, de szerintem a kettő egymásba hajlik. Ha kedvesek maradnak veled, akkor te is az maradsz, valamint ha te maradsz kedves másokkal, ők is azok lesznek veled. Ebből a szemszögből, szerintem a kettő elválaszthatatlan. - Mosolygok.
-Ha te mondod... - Kuncogok, de alapjáraton senkivel sem vagyok bunkó. Sőt. Csak azoknak mondom meg a nem tetsző véleményem ismeretlenként is, akikre ráfér.
Aztán vágom fel a kis mézes bizbaszomat, mikor felnézek rá kikerekedett szemekkel, pislogok párat és eltakarom a szám, hogy ne lássa hogy nevetek.
-Hááát, mákos nem lehet! - Kuncogok. - Igyál, ez hideg! - Tolom jobban a keze ügyébe a vizét, szegény, nagyon elmerenghetett, ha ennyire nem figyelt. Most frissen sütötték a kedvünkért, tehát nem valami kihűlt vacak. De nem gondoltam hogy erre figyelmeztetnem kéne, úgy fest tévedtem.
-Azért jó? Áh, lehet most már mindegy, nem fogod az ízét érezni mi? Valld be, ezért csináltad, ha szar, akkor is megedd. - Kuncogok, csak hülyéskedem. Közben előkotrok a zsebemből egy pzst, még jó hogy nem csak textil van nálam, aztán adok neki, törölje meg a szemét, esetleg köpje ki a kaját, nem vagyok szívbajos, nem fog zavarni.
-Amúgy sűrűn jársz ide enni, vagy csak betévedtél? - Érdeklődöm meg, azt hiszem jó lenne még vele összefutni, de nem akarok tolakodó lenni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Hétf. Máj. 26 2014, 23:54

Sebastiannal egyre inkább belemerülünk a beszélgetésbe, és egyre inkább érzem úgy, mintha nem is ma találkoztunk volna először. A hangulat egyre inkább oldódik, bár bizonyos határok között mozog. Erre igazán akkor jövök rá, amikor egy kis időre magamra hagy a gondolataimmal. Nem marad el sokáig, édességet és vizet hoz magával, meg egy szerencsesütit, amit nekem szánt. Kielemezzük azt is, és örülök a véleményének.
- Nem csodálkoznék, ha bibliai idézet lenne- gondolkodom hangosan.- Abban van csupa ilyesmi. Minden a szeretetről szól, meg arról, hogyan kellene viselkedniük egymással az embereknek. Te vallásos vagy?
Könnyedén teszem fel a kérdést. Ha nem akar válaszolni, ki is térhet előle, nem számít. Igazából csak a süti miatt jutott eszembe ez az egész. És amúgy sem számít. Nem változtathat a tényen, hogy eddig kedvelem, bármi a válasza. Nem befolyásol. Nem változtat meg. Kettőnknek már csoportja van. Mi vagyunk a csoport. Hehe.
Nevetgélünk, miközben elkezdjük enni a desszertet, és én mohón nyomom a számba az első falatot. meg is lepődöm, mert forró, bár nem láttam gőzölögni az ételt. Könny gyűlik a szemembe, ahogy a nyelvemmel forgatom a számban a falatot, és közben nevetek is, ez komolyan vicces, én tiszta hülye vagyok! Sebastian pedig egy zsepit nyom a kezembe, mintha azt akarná, köpjem ki, vagy ...
A vizet választom, nagyot kortyolok, hogy hűtse a szám, a nyelvem, a szájpadlásom, amire szinte rátapadt a forró méz.
- Köszi...- mondom, ahogy lenyelem a kortyot, a falattal együtt, és megtörölgetem a szemem is. Nevetek tovább.- Mákos? Miért pont mákos? - Ha nem forró, miért mákos? Ezt nem hallottam még.
A nyelvemmel próbálom feltérképezni a nyálkahártyámon keletkezett sérüléseket, de csak azt érzem, hogy valami nagyon érdes van a szájpadlásomon. Megégettem, nem vitás. de én gyorsan gyógyulok. Semmi gáz. Nem vette el a kedvem az ananásztól, csak lassabban fogom enni, és megfújom, mielőtt a számba teszem. de majdnem megint kiköpöm.
- Szar? - súgom hangosabban, mint szeretném, ez a szó nem asztalhoz való, fura, hogy használja. Bár lehet, ez is csak az őseim hatása, Mi sosem beszéltünk csúnyán, pláne nem az asztalnál, amikor ettünk. És megint fülig ér a szám. Ez a srác cinikus! Kedvemre való a humora.
- Legközelebb én égetem le a tenyerem, mielőtt lekezelek veled...- kacsintok rá. Még nem felejtettem el, hogy nem sikerült "teljesen" bemutatkoznunk. Röhögcsélek, mint egy lány.
Eszegetjük a gyümölcsöt, és közben folytatjuk a beszélgetésünk, könnyedebb vizekre evezve.
- Most vagyok itt először. Nem is tudom... Talán a sors keze volt, hogy találkozhassam veled- mondom barátságosan, mosolyogva, nem titkolt szándékkal, hogy kifejezzem tetszésemet. De pasik között nem olyan egyszerű erről beszélni. Mégsem sikoltozhatok örömömben!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Kedd. Máj. 27 2014, 00:17

-Szerintem elég fura lenne, ha egy 'kínai sütiben bibliai idézet lenne nem gondolod? Akkor már inkább Buddhától van. Vagy Konfuciusztól.- Horkanok fel, de mosolygok.
-Érdekes kérdés. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, de hogy vallásos vagy-e... - Merengek el, elvesztettem a hitem, mikor az öcsém eltaszított. Akkor és ott úgy éreztem, nincs Isten. Ez az érzés azóta is fekete lyukként tátog bennem és kiszív minden imát belőlem, azt hiszem.
-Te az vagy? - Kérdezek vissza, ha az, nem kéne megsértenem, ez kényes téma szokott lenni egyeseknél. Bár ha valóban hasonlítunk, akkor elnézi nekem, hogy én nem vagyok.
Aztán szerencsétlenkedik egy sort ő is, azt hiszem átragasztottam, milyen galád tett volt a részemről, pedig nem volt szándékos, eskü!
-Mittom én, ezt szokták mondani. Apám legalábbis mindig ezt mondogatta, ha hőbörögtem, hogy valami forró. Akkor szúrtam ki vele, mikor valami forró mákos pitét ettem, és akkor sütötte el. Egy hétig piszkáltam vele! Mondjuk olyan tíz lehettem, szóóval... - Kuncogok.
-Ó, elnézésedet kérem, nem finom, vagy hogy úgy mondjam, pocsék. - Jaj, hát elnézést, elveszem az étvágyát, remélem nem vizuális típus, én magam nem vagyok, ez az egy durvább szavam van, amit gátlástanul használok, mert a főnökömnek majdnem minden szar. Én már... megszoktam.
-Áh, éreztem hogy nyomulsz, és a bacik meg minden, az én kezem tiszta, de a tied? Inkább letenyereltem a kaját, addig sem kell kezet fognom, jól látod a szitut! - Kacagok fel, de hülye! Csípem.
-Lehet, bár én havonta egyszer tuti benézek, szóval ott a szerencse, hogy pont ma támadt kedved egy kis szecsuánihoz. - Mittom én mit evett, de szecsuáni is lehetett volna. Az is jó szaftos.
-És ha nem zavar a kérdés, színházi színész vagy, vagy inkább filmszínész akarsz lenni? Esetleg szinkron? Bár utóbbinál sokat kell beszélni és mintha nem rajonganál érte... - Vigyorgok rá játékosan, nem piszkálom, azaz csak egy kicsit, de nem bántóan.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Kedd. Máj. 27 2014, 00:56

A sütiben lévő idézeten agyalunk, és azt találom mondani, bibliai idézet. Ő erre felhorkan, legalábbis meglepődik. Én pedig nagy szemekkel pislogok rá.
- Nem lehetséges, hogy aki ezeket a sütibe való idézeteket gyártja, nem kínai?- de csak évődöm vele. Tőlem aztán maga Buddha is írhatta az idézetet, mert találó. Különben is, valakinek ez az istene, a másiknak meg valaki más, mégis, az elv ugyanaz: " Szeressétek egymást, gyerekek". Vagy: "Szeretkezz, ne háborúzz." Ö is hasonló véleményen lehet, nem említené különben egy napon Buddhát és Konfuciuszt.
A kérdésem igazából megválaszolatlan marad, vallásos-e, de újabb kérdést szül bennem.
-Minden okkal történik? Eleve elrendelés? Nincsenek véletlenek? És a szabad akarat?
A kérdéseimből láthatja, hogy van közöm a valláshoz, de mint ő, én sem válaszolok egyenesen, vallásos vagyok-e. Attól tartok, nincs jó válasz. Mamáék vallásosan neveltek, de én nem vagyok templomba járó típus, és imádkozni sem szoktam. Viszont vannak elvek, amiket betartok. És őszintén... Az az idézet szerintem a Példabeszédekből való, de nem vennék rá mérget.
Megint egy téma, nagyon élvezem ezt a beszélgetést, egyre inkább kedvelem a srácot is, aki velem szemben ül. Kicsit figyelmetlenül eszem, megégetem magam, de még ebből is nevetve jövünk ki, megtudva, hogy miért éppen mákos lehet valami, ha nem forró. Családi sztori. Apu. Én még csak nem is ismerem az apám.
- Már akkor is jó humorod volt- mondom nevetés közben.
- Nem, nem vagyok finnyás, félre ne érts, csak nem értettem, miért feltételezed...- aztán legyintek. Nem ér az egész ennyit. És hogy értse, miről beszélek, kimondom, bár nem szokásom ilyet mondani: - Ez nem szar. Ez jó. Szerintem akkor is ízlene, ha érezném az ízét.
Megint röhögcsélek. Valamennyit ugyan csökkent a gasztronómiai élmény, mert megégett a szájpadlásom, az ízérzésem nem esett ki teljesen. Nem kell erőltetnem, hogy le tudjam nyomni a torkomon. És örülök, hogy nem mákos, különben úgy néznék ki utána, mint a vidám motoros.
Kicsit húzni kezdjük egymást, és azt találja mondani, nyomulok. Olyan hangosan nevetek fel, hogy néhányan odakapják a fejüket.
- Bocs. Most lebuktam?- kérdem tőle, tovább gördítve a labdát, legyen jó napja, röhögjünk egy sort, nekem is hiányzott, és ez most jól esik. - Ezek szerint van esélyem, mert maradtál...
Szerencsére témát vált, és azt kérdezi, gyakran járok-e ide. Őszinte vagyok vele, és megmondom, ma vagyok itt először, de már nem is titkolom tovább, hogy egyáltalán nem bántam meg a döntésemet.
- Mi? Szecsuáni? Nem kínai volt?- kérdem, megint ugratva. - Engem könnyű átverni. De ugye a hús... az nem kutya volt? - úgy teszem a kezem a szám elé, mintha meg lennék ijedve. Még a szemem is kikerekedik.
Kicsit elröhögünk megint egymáson, aztán már túl a desszerten is, tovább maradva az asztalnál, ismét a munkámról kérdez. Milyen színész is vagyok tulajdonképpen?
- Jelenleg semmilyen, tekintve, hogy semmilyen munkám konkrétan még nincs. De lényegében bármit eljátszom. Nem baj, ha humoros a dolog... - aztán felkapom a fejem- Szeretnéd, ha többet dumálnék?
Vigyorgom. Provokál.
- Ki a kedvenc színészed? - felszegem a fejem. ismét egy próba. egy meghallgatás. Egy srác előtt, aki szimpatikus, akivel jót lehet nevetni, jól lehet beszélgetni. Nem hozna zavarba előtte szerepelni.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Kedd. Máj. 27 2014, 01:59

-Minden made in china, szerinted a szerencse süti majd pont nem? - Mosolygok szórakozottan.
-A szabad akarat az, hogy a megjelenő helyzetre úgy reagálsz ahogy akkor akarsz. Ez majd egy másik döntést állít eléd és így tovább. Az élet döntések sorozata, nincs véletlen. Ha A féleképpen döntesz az A fajta dolgokat indukál, ha B-t akkor B-ket. Szerintem ezért nincs véletlen. - Mosolygok, ez nem filozófia, csak életszemlélet. Már ha a kettő nem ugyan az, persze.
-De azt is mondhatnánk, valaki fentről terelget minket és reméli, okosan használjuk ki az időt, amely megadatik. - Látszik nem vagyok vallás ellenes, nekem ez a verzió is megfelelne az ő szájából.
-Áh, ezzel ritkán vádolnak, van valami a kajádban, lehet azért nevetsz. Többet járok ide akkor. - Kuncogok, régen mondták tényleg ezt.
-Nem tom, az emberek válogatósak. - Vonok vállat, nem ellene irányult a rossz tulajdonság kipécézése, hanem általánosan gondolom így ,ebből indulok ki.
Aztán hangosan felkacagok, kész vagyok. A kézfejemmel törölgetem a szemem, csitítom a rekeszizmon.
-Értem... értem... szóval gőzöd nincs milyen izű, de sebaj. Majd megint meghívlak egyre és akkor kiderül, valóban nem borzasztó-e. - Kuncogok még kicsit.
-Le ám. Én rögtön kiszúrom, sas szemem van! - Ezen kacagok, de csak hogy értse, felvilágosítom. - Mínusz hatos mindkét szemem, szemüveg nélkül a nagyapám is lehetnél, ha nem szólalnál meg. - Kacarászom, bár csitítom őt is meg magam pár hanyag kézmozdulattal. - Ahh, lebuktam, de akkor már közlöm hawaii esküvőt akarok és szigorúan koszorúsfiúkat! - Fogom a fejem, te jó ég. Azt sem tudom Hawaiin engedélyezett-e a melegházasság de én meg nem kérdezem, még a végén azt hiszi tényleg a homokozóban keresem a boldogságot és épp lapáttal kínálom.
-Lehet első vendégek különleges kaját kapnak, én már törzsvendég vagyok, nem számítok. - Nyomatok egy kis menedzsment kritikát.
-Nem, nem kutya, hát állatbarátok. A sikátori patkányokból van, olyan mint a csirke. - Ráncolom az orrom, hogy nyugi, tuti az anyag, de aztán csak vigyorgok.
-Nem is tudom, még a végén megismernélek, elmennénk sörözni, együtt hánynánk valami buli után, nem is tudom... - Kuncogok, vágyálmaim netovábbja az utolsó kettő, de tény, szívesen haverkodnék vele. Rég nevettem ennyit, csak úgy. - menjél el akkor komikusnak, tudod, mi a neve... akik kimennek a színpadra és vicces dolgokat mesélnek! Szerintem jól állna neked. - Mosolygok rá, nem tudom az mennyire színészet mondjuk.
-Huhh, kettő könnyebbet... - Kuncogok, de elgondolkodom. - Hmm, szeretem Anthony Hopkinst, aki mellesleg tök jó zenéket is komponált, az az ember őstehetség szerintem. Aztán... Robin Williams, a 200 éves ember az egyik kedvenc filmem. Meg Morgen Freeman... sok van Josh, nehéz lenne választani. Na de fontosabb kérdés 'Neked ki a példaképed! - Nézek rá vidoran, ez tényleg jó kérdés. Vajon kinek a nyomdokaiba akar lépni, milyen lehet az álomszerepe.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Joshua&Sebastian   Today at 11:13

Vissza az elejére Go down
 

Joshua&Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Ha már a véletlen így hozta.... Eleonor és Joshua
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-