És igen, ismét eljöttek az ünnepek. Igazából nem vártam túlzottan, valahogy annyira nem hat meg. Lényegében nincs is kivel ünnepelnem, bár ehhez már hozzászoktam. Amikor még otthon laktam, akkor is a szüleim elrángattak valami giccses karácsonyi partyba és ezzel le is tudták a dolgot, ja meg elémvágtak pár becsomagolt cuccost, de ez sem érdekelt. Mióta ideköltöztem legalább ennyivel kevesebb bajom van, nem rángat senki sehova. Juliettnek is megmondtam, hogy inkább töltse a pasijával a karácsonyt és érezzék jól magukat. Azért beugrott ma és hozott kaját, lévén, hogy ma nem nagyon lehet rendelni az ünnep miatt. Unalmamban nekiálltam olvasni, de hamar meguntam, így inkább neki is álltam filmet nézni. Na nem valami csajos, karácsonyos cuccost, Giselle karácsonyi hangulatához leginkább a Bad Boys 2 köthető. Kb a film felénél tarthatok, túl egy üveg kólán és egy zacskó csipszen, amikor valaki kopog. Biztos Juliette az, vajon mit hagyott itt. Felkászálódok és kinyitom az ajtót, de legnagyobb meglepetésemre Nick áll velem szemben. Egek. És normális ruhában, nem úgy, mint én a cicanaci, bő póló és lófarok kombómmal. Miután magamhoz térek a sokkból, szólásra is nyitom a szám.
-Öööö, szia. Nem számítottam ma vendégre. Mi járatban erre?

Teljesen nyugodt estét terveztem. Semmi program, semmi idegesítő ember körülöttem, csak én és néhány jó film. Utána pedig végre kialszom magam, hiszen a vizsgaidőszak nem épp erről szólt.
Ám hála Nicknek ez a tervem is elúszott. Valahogy mindig sikerül keresztülhúznia a számításaimat, és mindig a lehető legrosszabb időben tud betoppanni. Egyáltalán ha már betoppan, az rossz... még időzítés se kell hozzá. Nem tudok mihez kezdeni vele és már az se érdekel, hogy iszonyúan nézek ki, megpróbálok jóképet vágni hozzá.
-Jujj, de jó nekem. - jegyzem meg ironikusan, miközben a fiú lelkesedését nézem.
-Remek. Mást nem találtál, aki vevő is a fárasztásodra? Najó, gyere be. De csak mert karácsony van. És azt hiszem az újév első dolga lesz, hogy elköltözöm. Még a városból is. -jelenik meg egy mosoly az arcomon, majd betessékelem a lakásba és bezárom utána az ajtót. Ha még valaki meg merne jelenni előtte, azt tuti agyonverem.

Sikerült, mint az esetek kilencvenkilenc százalékában mindig. Elégedett mosollyal nyugtázom csipkelődő megjegyzéseit.
- Azért ne mond, hogy egy picit sem hiányoztam lerúgom a tornacipőt. Határozottan kényelmesebb ebben róni a várost. A TV felől ismerős hangokat hallok. Majdnem eltaláltam. Filmet néz, de nem nyálban megfulladó karácsonyi tragédiát. A bort rögtönzött mikrofonként használva indokolatlan éneklésbe török ki.
-Bad boys, bad boys whatcha gonna do whatcha gonna do? Szerintem jó hangom van, mások elmondása szerint rigók fordulnak le a póznáról tőle. Nincs hallásuk, ennyi az egész.
- Azt hittem Igazából szerelmet fogsz nézni. Közlöm némi szarkazmussal. Lerakom a bort a pultra a cookiest pedig Gis kezébe nyomom.
- A dugó húzod ott vagy ugye? Amíg jóvá nem hagyja előveszek két poharat. Egészen otthonosan közlekedem már a konyhájában, ez nem biztos, hogy tetszik neki, de nem baj, annál jobb.
- Mesélj, mi volt veled az elmúlt hónapokban? Neki támaszkodom a pultnak és kíváncsi tekintettel fürkészem.

Varázslatos. Nick sikeresen elcseszte a nyugodt, filmnézős estém. Pedig már olyan jól elterveztem mindent. Nem értem. Minek kellett egyáltalán beugrania. Nincs más, akit fáraszthatna?
-De, borzasztóan hiányoztál. Nem is értem,hogy bírtam ki eddig nélküled. -jegyzem meg szemforgatva, majd becsukom az ajtót és a nappali felé indulok. Elég önálló ahhoz, hogy miután megszabadult a cipőjétől követ. Az éneke hallatán aztán akaratlanul is elnevetem magam, és ezt nem is próbálom titkolni, de nem szólok semmit.
-Miért? Az jobban illene hozzám? Mi bajod a Bad Boys 2-vel? -mosolyodom el, majd megfogom a kezembe nyomott cookiest és leülök a kanapéra.
-Igen, pont jó helyen keresed. -figyelem ahogy pakolászik a konyhámban. Teljesen olyan, mintha itt lakna. Na persze, még az hiányozna az életemből. De pakolásszon nyugodtan, már megszoktam, hogy lehetetlen leállítani, meg sem kísérlem.
-Nem sok. Vége a vizsgaidőszaknak, úgyhogy mára aktív pihenést terveztem. - bár te félbeszakítottad, folytatom magamban, de mégiscsak karácsony van, én kedves leszek.
-És veled miújság? -felkészülök egy rendkívül hosszú monológra, majdnem születésétől kezdve mesélt történetre, mely soha nem ér véget, csak ha betömöm a száját egy sütivel.

-Na látod pont emiatt ugrottam be, hogy jól záruljon az éved. Ne szenvedj hiányt semmiben. Diadalmasan rákacsintok. A fellépésem után színpadias meghajolok.
- Hogy jobban illene-e? Kitudja? A legtöbb csaj ilyenkor ahhoz hasonlót néz, de örülök ha te nem. A bad boys sokkal jobb. Miután jóváhagyja, kikotorászom a dugóhúzót, kinyitom a bort és leülök mellé.
- Parancsoljon kisasszony! Átnyújtom lassan a poharat.
- És hogy mentek? Kortyolok egyet.
-Én immár főállású újságíró lettem. Végül is oknyomozó riporterként helyezkedtem el és január elsején már kezdek is. Ezért a laza öltözet ma, ugyanis onnantól kezdve munkaköri kötelesség lesz öltöny-nyakkendőben rohadnom negyven fokban. De várom. Én leszek a senkivel nem törődő idegesítő firkász, aki a tetthelyen sólyomként köröz információ morzsákra éhesen majd felkutatja a családot, a hozzátartozókat, mindenkit. Évente öt-hat ezzel foglalkozó ember hal meg munka közben, szóval ha szerencséd van hamar megszabadulsz tőlem, mert én nem fogok  törődni semmivel ha lehetőséget látok.   Kicsit valahol félek ettől az állástól, de ettől lesz izgalmas igazán.
-Mik a terveid szentestére? Hazamész Párizsba? Félig a tévére nézek és elnyomok egy mosolyt. Nem hiába ez egyik kedvenc filmem.

-Milyen figyelmes tőled.. -jelenik meg egy fintor az arcomon, de feladom. Le se lehetne lőni Nicket, kezdem úgy érezni, hogy soha nem szabadulok már meg tőle.
-Szerintem is jobb, pont ezért nézem. -mosolyodom el, majd levágódok a kanapéra és onnan figyelem, ahogy tesz-vesz a konyhámban, pont úgy, mintha otthon lenne. De meg sem lepődök már rajta. Aztán meg is érkezik két pohár borral, melyből az egyiket elveszem, a sütit pedig lerakom kettőnk közé.
-Merci. - belekortyolok. Meg kell hagyni, jó ízlése van a borválasztáshoz.
-Szerintem jók lettek, de most kell keresnem gyakornoki állást, mert itt az idő dolgozni a szakmai gyakorlatra. -válaszolom kissé bővebben, mint szoktam, majd türelmesen hallgatom a beszámolóját. Na igen, lehet tényleg szerencsém lesz végre, és valaki megteszi helyettem, hogy agyoncsapja.
-Na, örülök, hogy van állásod. Akkor manapság nem lesz túl sok szabadidőd.. -ami azt jelenti, hogy nekem annál több nyugodt napom lesz. Tökéletes.
-Nem. A szüleim tuti elrángatnának valami sznob bálba és ezzel végeznének is, mint akik jól végezték dolgukat. Nekem ebből elég volt. Inkább itt maradok. -a fene tudja miért lettem hirtelen ennyire bőbeszédű, nem vall rám.
-És neked mik a terveid? -kérdezek vissza, hiszen kíváncsi vagyok más emberek hogyan töltik az ünnepeket.

- A volt főszerkesztőm fotósa szülési szabadságon van ő pedig haját tépve kutat egy megbízható ember után. Ha gondolod szólhatok pár szót az érdekedben. Nem tudom mennyire akarsz újságnak dolgozni de a semminél mindenképp jobb, bár fájdalom, de nem leszünk munkatársak. Túljátszott, elgyötört arccal nézek a távolba. Érdekes lett volna vele együtt dolgozni, előbb utóbb valamelyikőnk otthagyta volna az állást és attól tartok ő lett volna a gyengébb láncszem.
- Januárig csak a tiéd vagyok és rád mindig lesz időm. Kacsintok biztatóan. Döbbenten hallgatom karácsonyi terveit. Tudtam, hogy nincs jóba a szüleivel, de hogy még ilyenkor sem látogat el hozzájuk valahol elkeserítő.
- És egyedül nézed majd a Bad boys kettőt miközben chipset eszel? Rég nem voltál otthon tudomásom szerint, talán a szüleid jobban örülnének annak, hogy visszakapják kicsi lányukat, mintsem flancos bálokban mutogassák. Ők is változhattak és szerintem piszkosul hiányzol nekik. Nicholas Hill a béke borostás angyala. Nem sokára tényleg meg fog jelenni a glória a fejem felett.
- Szokásos. Hazamegyünk Amyvel, nagy családi vacsora, élménybeszámolók, ajándék bontás és mint minden évben megállapítják, hogy sosem fogunk felnőni a húgommal, de legfőképpen én nem fogok sohasem megkomolyodni és bánatukra nem ellenkezem. Bár idén lehet ez nem kerül terítékre, mert akkor fogom elmondani nekik az új munkámat. Előre látom a sok sopánkodást.' Miért pont ezt? Kell neked kisérteni a sorsot? Vigyázz magadra! Ne csinálj hülyeséget!'

-Az remek lenne. Őszintén. De biztos jó ajánlás vagy?... najó, kell a gyakorlat, tehát tudnál szólni pár szót? Nagyon megköszönném. -mosolyodom el. Nem tudom mióta nem mosolyogtam őszintén, önszántamból a fiúra. De azért nem tart ez sokáig és nem kell semmit belegondolni.
-Milyen kár. Azért valahogy túlélem. -jegyzem meg ironikusan, majd iszom egy kortyot a borból, de majd megfulladok rajta a következő kijelentése hallatán.
-Ő, ez igazán kedves. De nyugodtan szervezz programokat más emberekkel is.. minden napra. -bár lehet jó lenne vele még összefutni, hiszen velem mindig rendes, de akkor is. Túl sok. És nem tudom mire vélni ezt az egészet. Nekem nincs szükségem barátokra. Jól elvagyok nélkülük. Elgondolkodtat a következő mondataival, de sajnos tudom, hogy nincs igaza és nem tudom magamban tartani.
-Jó lenne... ha nem tudnám biztosan, hogy így lesz. Pár napja felhívott apa, hogy megyek-e haza, mert akkor foglaltat nekem is helyet a fiatalok asztalánál a partin. Sébastien mellett. Egy elkényeztetett gazdag ficsúr, akivel mindenáron össze akarnak házasítani, hogy a francia elit visszafogadjon. Na ennyit róluk. Inkább nézek Bad boys kettőt és közben chipset eszem. -nem tudom miért zúdítottam ezt a fiú nyakába, de rátapintott erre a kényes kérdésre, így hát kénytelen voltam megosztani vele, nem tudok mit tenni.
-Legalább nektek jó karácsonyotok lesz. Nem tudod mit meg nem adnék, ha normális családom lenne. Az se érdekelne, ha nem lennénk gazdagok, csak szeretne végre valaki. Úgy teljes szívéből, ahogy egy szülőnek kéne. Az nem igazi szülői szeretet, hogy feltöltik a bankszámlámat. -jegyzem meg, de túl sok volt már az érzelgősségből, inkább felpattanok és a konyhába sietek. Közben egy könnycsepp gördül le az arcomon, de ezt nem feltétlenül látja, hiszen akkor már felálltam. Remélem nem vette észre.

- Nálam jobb ajánlást nem kaphatsz, ezt garantálhatom.   Biztatón rámosolygok, majd a hirtelen fulladását követően durcás kisgyerek arccal nézek rá.
- Így legyen önfeláldozó az ember. Tettet fájdalmas sóhajjal kortyolok bele a borba én is. Nem vagyok ideges típus. Illetve az vagyok, de sosem mutatom ki, helyette birkatürelmemmel emelkedem felül a vitákban. Fölényes mosollyal és gúnyos hanggal szállok általában harcba és ez tíz esetből kilencszer sikerre vezet, a maradék egynél pedig, amikor elszáll az agyam pár jól célzott ütés dönt. Miközben Giselle apjáról beszél fokozatosan szorul ökölbe a kezem, a tetőpont a nyomorék Sébastian megemlítése és valahol itt kapcsol ki a józan eszem.  
- Szard le a francia elitet. Nem érdemelnek meg. Egymagad többet érsz mint az összes koktél szürcsölő, kaviárt zabló gyémánttal felaggatott, szex és pénzmániás sznob kurva együttvéve.   Nem tudok tovább egy helyben ülni. Idegesen járkálok fel alá majd lerakom a poharamat a pultra és neki támaszkodva folytatom, hasonló felhevült állapotban.  
-Az pedig kibaszott nagy tévedés, hogy a felső tízezernek kell befogadni téged. Inkább azoknak a kikent seggnyalók kéne térden kúszva könyörögni, hogy menj vissza a köreikbe ezzel megtriplázva a közöttük keringő intelligencia szintet. Zavartan beletúrok a hajamba, felveszem a poharat, lehúzom, ami benne van és teszek még pár feszültség levezető kört. Pár perccel később tudatosul bennem, hogy hozzám teljesen szokatlan módon  majdhogynem teljesen kikelve magamból, minden ékes szólásomat a sarokba szórva dühöngtem, egy jobban belegondolva engem semmilyen mértékben nem érintő ügy miatt. Némileg lenyugodva ismét visszaülök Giselle mellé.
- A szüleid, pedig csak biztos megélhetést akarnak neked és talán így tudják  kimutatni a szeretetüket.   Kedvem lenne elbeszélgetni Mr. Veriottal. Nyilván a bor adta bátorság miatt lettem ennyire védelmező, bár egy pohár Rosét, sosem szoktam megérezni. Az arcát finoman felém fordítom és mélyen a szemébe nézek.
- Neked normális családod lesz majd és mindent megadsz a gyerekeidnek. Hálaadáskor pulykát esztek, július negyedikén piknikre mentek és tűzijátékot néztek meg azokat az idióta papírzászlókat lóbáljátok, zoknikat raktok a kandallóra Mikuláskor és ti lesztek, a tipikus amerikai család, kutyával kerttel és fehér kerítéssel. Rámosolygok, a legőszintébb, legkedvesebb mosolyommal.
- Hidd el, hogy így lesz, csak ne legyél ennyire antiszoci Szúrom oda egy csibészes félmosollyal a végét. Miután elindul a konyha felé, hátradőlök a kanapén és próbálom összeszedni magam.

-Ez esetben köszönöm és tényleg igényt tartanék rá. -mosolyodom el. Újabban egész kedves a srác, kevésbé idegesítő, mint az elején volt. A tettetett fájdalmát látva elmosolyodom, de nem mondok rá semmit. Inkább kifejtem miért is nem szeretném "otthon" tölteni az ünnepeket, és ezt láthatóan meg is érti. Amikor aztán kifakad, hirtelen nem is tudok mit mondani, de úgy érzem muszáj lenne valamit.
-Köszönöm. De azt hiszem ezt egyedül te érzed így. Lehet tényleg meg kéne békülnöm a rám váró élettel és nem pedig fájdítani a szívem itt Amerikában. -válaszolok beletörődően, majd figyelem, ahogy Nick fel alá járkál és folytatja mondandóját. Elmosolyodom a mondatai hallatán. Régen éreztem, hogy valaki tényleg önszántából kedves velem. Az egyetlen ember, aki kedves velem az Juliette, de mostanában, mióta pasija lett, ő is egyre kevesebbet foglalkozik velem, így fokozatosan egyedül maradok. Továbbra is figyelem, hogy kering a lakásomban, majd visszaül, és teljesen higgadtan folytatja.
-Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Szerinted miért csak egyedül vagyok? Mert csak örökös kellett, nem gyerek. Ha lehetett volna, leginkább vettek volna egy 20 éves kész gyereket és betették volna, mint saját. Azzal kevés baj lett volna. De mégis mit szólna az elit.... -lehet ugranunk kéne erről a témáról, hiszen nekem túl fájdalmas, Nicknek pedig amint látszik nagyon nem tetszik ez a fajta világ. Örülhet, hogy nem a részese. Figyelem, ahogy biztat és annyira őszintének és kedvesnek tűnik. Hirtelen fogom magam és megölelem. Olyan jól esik, hogy valaki őszintén törődik velem, nem tudom kontrollálni magam. Mikor aztán nagyjából egy perc után felfogom mégis mit tettem, gyorsan felpattanok és a borommal együtt a pulthoz masírozok. Jesszus, mit tettem? Már csak ez hiányzott. Nagyot kortyolok a borból, most már mindegy, ennél nagyobb baromságot nem csinálok.
-Chh. Na majd az új évben. -ezaz, visszatért a régi Nick. Egy elégedett mosoly jelenik meg az arcomon, bár nem tudja szegény mire vélni valószínűleg. Nagy levegőt veszek és visszabattyogok a kanapéhoz, beülök a sarkába törökülésben és ölembe kapok egy párnát, azt kezdem szorongatni.

- Ne hülyéskedj már, itt csak az nem veszi észre a lehetőségeket, aki nem akarja. Egy egész tenger választ el attól a pöcegödörtől. A szép részeit meg itt is láthatod, Eiffel torony van Las Vegasban is sőt még gusztustalan csigákat is tudunk szerezni, ha azt szeretnél enni.   Egy pillanatra megállok és kinézek az ablakon.
- Nem szeretem Los Angelest, de ilyen szép kilátásban Párizsban aligha lehetne részed. Visszasétálok és leülök.
- Ha ennyire fontos nekik az elit, akkor vágj vissza azzal. Szedd össze magad! Mit szólnának hozzá ha kicsi lány, miután faképnél hagyta apuci birodalmát, többre vitte mint tervezték? Mert egyértelműen az a forgatókönyv, hogy nem bírod egyedül és visszamenekülsz, hogy mint tékozló fiút fogadjanak vissza. Előtted a jövő, a Frances neves egyetem és te is tudod, hogy tehetséges vagy, csak el kéne hinned. Monológom végén meglepetés szerűen megölel.  Sok mindenre számítottam, de erre nem. Gondolkodás nélkül ölelem meg én is és megsimogatom a hátát.
- Minden rendben lesz. Súgom a fülébe. Komolyan, mint valami nyálas, B kategóriás romantikus film, ragacsos cukormázzal. Normál esetben már régestelen régen rámásztam volna, de nem akarom jelenlegi lelki állapotát még jobban összezavarni. Én a megtestesült jófiú. Hamar realizálja a helyzetet és elmenekül a pult jótékony védelme mögé. Muszáj egy halvány mosollyal nyugtáznom a dolgot.
- Szavadon foglak. Tényleg, van újévi fogadalmad? Én is a konyhába megyek és töltök még egy pohár bort. Visszafelé ismét szinte észrevétlenül folytok el egy mosolyt, hogy a lehető legtávolabbi helyre ült.
- Azon gondolkodtam kellene neked valami háziállat, hogy ne legyél egyedül és, hogy többet mozdulj ki, mert azokat sétáltatni kell. Kutya, macska vagy legújabb kedvencem a vadászgörény. Komolyan, múltkor valaki piros masnival vonszolt egyet a parton. Próbálom oldani az előbbi beszélgetés komolyságát, bár erős kétségeim vannak afelől, hogy Giselle mellett egy hétnél tovább bírná bármelyik házi kedvenc is.

Nagyon jól esik a vigasztalása, és a mosoly is egyre jobban szélesedik az arcomon. Még senki nem mondta, hogy magamtól is képes vagyok bármire. Mindig csak azt hallgattam, hogy a szüleim nélkül és legfőképp a pénzük nélkül nem vinném semmire. Ezért is nem szóltam nekik, hogy jelentkeztem ide, mert tuti le akarták volna fizetni a dékánt, hogy vegyen fel. Épp ezt akartam elkerülni és igen, sikerült magamtól is, amit nem is gondoltak volna. Megölelem és ő vissza is ölel, mondjuk gondolhattam volna. De aztán leesik, hogy ezt azért nem kéne és fel is pattanok. Visszatérve leülök a kanapéra és onnan kezdem meg mondandómat.
-Köszönöm, Nick. De tényleg. Tudod, nekem még senki nem mondta, hogy magamtól képes lennék valamire. Mindenki csak a szüleim pénzét látja mögöttem. És ez most annyira jól esett. Tényleg köszönöm. -najó, kezdek teljesen megkattanni. Már így is túl kedves voltam a fiúval. Nem szabad, hogy bárkit is megszeressek, még csak barátilag sem. Mert egyszer úgyis elveszíteném, és az nagyon fájna. Jobb, ha inkább nem is kezdek bele.
-Kéne, hogy legyen? Eddig még nincs semmi. Na és neked? -érdeklődök egy mosollyal az arcomon. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de jól érzem magam a fiú társaságában, talán tényleg igényt tartok a társaságára még a szünetben.
-Gondolod, hogy jó gazdi lennék? Nekem még sose volt háziállatom. Azt sem tudom, mit kell azokkal csinálni. Túl nagy falat lenne nekem ez. -nézek a fiúra és tényleg úgy érzem, sok lenne. Egyedül nem tudnék vele megbirkózni, Juliette pedig tuti nem segítene. Tehát az állat érdekében jobb,ha a kereskedésben marad.

- Ne köszöngess semmit. Ez az igazság. Csak vedd észre. Nyomatékosítván az utolsó szavakat hirtelen ötlettől vezérelve hozzádobok egy párnát.
- Persze, hogy kéne! Nem leszek antiszoci, örülök ha láthatom Nicket, többet mosolygok, többet járok társaságba, soroljam még? Elszántan rákacsintok.
- Amit mindig megfogadok. Nem halasztom a dolgokat az utolsó percre illetve idén van még kettő. Nem hagyom, hogy lehetetlen letargiádban teljesen remete életet élj a másik viszont titkos. Megiszom az utolsó pár korty bort és az üres poharat a pultra teszem, majd ismét onnan támaszkodva figyelem tovább. Kíváncsi vagyok mennyire piszkálja majd a fantáziáját a harmadik fogadalmam.
-Őszintén? Szerintem egy hétig nem bírná szerencsétlen. Kezdetben próbálkozhatnál növényekkel...mondjuk kaktusszal, vagy művirággal. Igen, azt hiszem ez lenne a legjobb döntés. Vetem fel a javaslatot elfojtott mosollyal félve a reakciótól. Visszahuppanok a kanapéra és a TV-re nézek. Vége a filmnek, pedig bőven az eleje fele volt, amikor érkeztem. Fogalmam sincs mennyi lehet az idő.
- Will Smithék ideje leáldozott. Jegyzem meg az elsötétedő képernyőt figyelve. Talán lassan nekem is indulnom kellene, de még nem visz rá a lélek.

Elmosolyodom a fiú válasza hallatán. Nagyon rám fért már egy kis önbizalomdopping és azt hiszem ezt most meg is kaptam. A párnát elkapom és még szélesebbre húzódik a mosoly az arcomon, amit azt hiszem ma már nem fogok tudni levakarni.
-Neeem, azt hiszem ennyi fogadalom bőven elég lesz. Hellyel-közzel megfogadom. -mosolyodom el ismét, legalább egy fogadalomnak már neki is kezdtem... vagy talán többnek is.
-Ezek jó fogadalmak, bár sok sikert a másodikhoz. -válaszolom mosolyogva, majd elkezdek gondolkozni, vajon mi is lehet a harmadik.
-De ha már itt tartunk... mi is a harmadik fogadalmad? Nem ér eltitkolni. -belekortyolok a boromba, mely már vészesen fogy, de ennyi elég is lesz, mert lassan kezd eltűnni a józan ítélőképességem, pedig arra nagyon is szükségem van.
-Igen. Szerintem profi művirágkertész lennék. Most nézz rám. Pont ilyennek kell lennie. Holnap el is megyek venni párat. -nevetek fel, majd elkezdem fürkészni, hol lesz a "virágoskertem". Felpattanok és a poharamat leteszem Nick pohara mellé, majd én is visszahuppanok a kanapéra.
-De le ám. És megint nem láttam belőle semmit. Na nem gáz, majd holnap. -elhelyezkedek a kanapén, pont oldalasan ülve, szembe a fiúval és elkezdem fürkészni. Fogalmam sincs mi ütött belém, de ki akarom találni, miért is ilyen kedves velem. Hiszen eddig csak idegesítő volt, de kedves sosem. És ez furcsa. Nem tetszik ez nekem.

- Helyes, nagyon helyes Egy büszke vigyorral konstatálom, hogy megfontolja a fogadalmi javaslataimat.
-A második megvalósítása könnyebb mint az elsőé Életem mottója, amit megtehetsz ma holnap is megvár. Ennek értelmében számtalan cikkemet épp, hogy be tudtam fejezni annak ellenére, hogy két hetem volt rá. Giselle kimozdítása egyáltalán nem jelent problémát és valahol ezt ő is tudja.
- Esélytelen, hogy kiszedd belőlem. Elképesztően makacs tudok lenni. De, jó találgatást. Nyilván valóan nem fogja megtudni és erősen kétlem, hogy ráhibázna.  
- Ott az ablak előtt tökéletes helyük lenne, kapnak fényt, ami műanyag mivoltukat tekintve igazán fontos életfeltétel. Nem mellesleg egész LA láthatná a csodálatosan gyűjteményt. Talán olyat kis beszerezhetsz majd, amire egy lila lepke van freccsentve. Esztétikai élmény műkedvelő kertészeknek.
Az utolsó mondatom után önkénytelen is fejcsóválva elnevetem magam.
- Ez volt az első önálló interjúm címe. Egy teljesen kattant pasas orchideákat gyűjtött, verset írt hozzájuk és lefestette őket, majd ezeket kiállította. Azt hinnéd, hogy a pénz miatt csinálta, de nem. Akkor gondolkodtam el először azon, hogy biztos újságíró akarok-e lenni. Nosztalgiázom egy kicsit.
-Mit jelentenek önnek ezek a növények? Tipikus interjúztató hangomban idézem fel akkori kérdésemet, majd a kattant férfi, nyávogós, idegtépő, idióta hangján folytatom miközben kezeimmel is pontosan úgy legyezgetek, mint akkor ő.
- Kérem, ne nevezze pusztán, hogy is fogalmazott, növényeknek őket. Ők érző emberek, akik ilyen csoda formájában teremtek és ősi misztériumot hordoznak magukban.  Ők a családom. Az a gyönyörű fehér a feleségem. Nem bírom tovább még az emlékén is elnevetem magam.
- És ilyen emberekkel csinálj, értelmes interjút közben a profizmust olyan szintre hozva, hogy ne röhögöd szembe az első mondata után. Felkeveredik még egy-két vicces történet, de Giselle vissza érkezése után érdektelenné válnak. Mi a francot csinálok itt? Az este folyamán többször felvetődött bennem a kérdés. Mert a saját magának tett ígéretet miszerint addig koslatok utána, amíg felhagy az utálkozással már régen teljesítettem. Betudom a karácsony idilli hangulatának és nem filozofálok rajta többet, annak ellenére, hogy egyáltalán nem érzem az ünnep jótékony hatásának a dolgot. A beállt pár percnyi csendben rámosolygok, minden előleges gondolkodás vagy ok nélkül. A bor szentimentálissá tesz.
- Nem jól borotválkoztam? Borostásabb vagyok, mint általában, ez tény, de meglepően sokáig méreget, na nem mintha én nem ezt csináltam volna ugyanezt percekkel ezelőtt.

-Gondolod? Hát, sok sikert hozzá. -kacsintok a fiúra. Azért nem olyan egyszerű engem kimozdítani, hiszen ahhoz túlzottan is szeretek itthon lenni. És szeretem ezt a lakást is.
-Naaaa, légysziiiii. -nézek rá kiskutya szemekkel, hátha ez meghatja és tényleg hiszek benne,hogy kiszedem belőle, bár azt még nem tudom mégis hogy, de majd kiderül.
-Igen, ott tökéletes lenne. Igazad lehet. Bár nem hiszem, hogy az emberek fellátnak a második emeletre, át az erkélyen, de ki tudja milyen szuperhősök mászkálnak itt, hiszen ez LA. -nevetek fel, majd elképzelem a művirágkertészetet. Lehet inkább valami egyszerűen kezelhető, de élő növényt kéne vennem. Aztán, ha nagyon nem megy a gondozása, majd elajándékozom valami hobbikertésznek.
-Nem is értem, miért pont neked adták. -mosolyodom el. Szinte előttem van a kép, ahogy Nick szenved a pasassal. Azt hiszem már akkor sem kedvelték az emberek és ebbe beletartozott az akkori főnöke is. Hallgatom a rögtönzött párbeszédet és őszintén felnevetek. Már régen sikerült valakinek tényleg megnevettetnie. Na jó, tényleg megártott a bor, túl érzelgős leszek tőle. Ez nem vall rám és nem is nagyon tetszik.
-Az igazi profik meg tudják csinálni.... szóval hányadik mondatnál röhögted el magad? -mosolyodom el, majd elkezdem figyelni és azon gondolkozom, miért is nem dobtam ki, amikor becsöngetett, hiszen idegesítő, arrogáns, egoista. És most mégis itt van és jól érzem magam vele. Fene tudja mi történik velem. Legközelebb tuti nem engedem be. Elmélkedésemből a fiú kérdése zökkent ki.
-Egyáltalán nem borotválkoztál.... -mosolyodom el, majd visszahelyezkedek a kanapé sarkába és törökülésben kezdek az ujjaimmal dobolni a térdemen.

- Gondolom. Erősítem meg előbbi állításomat elszánt határozottsággal. Kiskutya tekintetén elmosolyodom.
- Nagyon aranyos vagy így, de nem hatsz meg.   Szembe fordulva vele Shrek macskás szemekkel próbálom utánozni.
- Nyem. Kisfiús hangon tartok ki továbbra is a titoktartás mellett. Első csipkelődő megjegyzését egy szemforgatással elintézem, de a másodikat már nem tudom szó nélkül hagyni és kénytelen vagyok az utolsó, a kényelmemet biztosító párnát is hozzá dobni.
- Végig tartottam magam és komolyan kezeltem a témát. De utána fizetés emelést kértem. Egy darabig próbálok ismét valami előnyös pozícióba helyezkedni, de esélytelen így törökülésben folytatom tovább. Megjegyzérésre felnevetek.
- Legközelebbre mindenképpen pótolom vagy jobban tetszem így? Kezemmel megdörzsölöm szúrós államat miközben érdeklő félmosollyal nézem Gisellet.
- Lassan lehet mennem kéne. Az órámra pillantok. Jóval tovább maradtam, mint terveztem. Szándékomat egyelőre tett nem követi, ugyanúgy ülök kissé elmélázva, erőnek erejével leküzdve a feltörő hülye gondolatok sokaságát. Nicholas Hillnek nincs szüksége kapcsolatra az arról való fantáziálást pedig mélységesen elítéli.

-Sok sikert. -mosolyodom el, majd elhatározom, kiderítem mi az a titkos fogadalom. Nem fogja magában tartani. De azt hiszem az első módszerem nem igazán jött be. Mivel több ötletem nincs, ezért egy időre jegelem a témát. A kisfiús ellenkezésén ismét elmosolyodom, majd begyűjtöm az utolsó párnát is, mostantól nincs mit hozzám vágnia. Egy gonddal kevesebb.
-És természetesen nem kaptál. -nevetek fel, hiszen nem tartom túl valószínűnek, hogy ilyen semmiségért fizetésemelést kapott volna. De ha abból indulunk ki, hogy milyen bolondok mostanában az emberek és mennyire tönkreteszi őket a fű és keményebb társai... ki tudja?
-Felőlem aztán úgy vagy, ahogy akarsz. És a legközelebb azért bőven messze van, ugye? -és igen, visszatért a régi Giselle. Büszke vagyok magamra... csak ne mosolyogna így. De nem érdekel. Nick egy egoista gyökér, nem foglalkozom vele. Az ötletét hallva, miszerint ideje mennie, szinte gépiesen válaszolok.
-Igen, ideje lenne. Már későre jár, lassan mennék aludni. -nem mozdulok, csak nézek magam elé. Nem tudom, miért nem pattanok fel és dobom már ki, hiszen kellően sokáig volt itt, hogy beosszam egy fél évre. Májusban találkozunk, addig elleszek nélküle. Nem, nem leszek el, de nem engedem, hogy hiányozzon. Tudom kontrollálni az érzéseimet. Ez az egyetlen előnye, ha az emberrel senki nem foglalkozik. Megtanulja, hogy legyen el egyedül és nincs szüksége senkire.

- És természetesen kaptam. Húzom ki magam büszkén.
- Azért annyira nem lesz messze. Nem engedhetem, hogy hiányozzak neked. Kacsintok rá eltökéltem, aztán kitudja lehet megint csak véletlenül hoz össze minket a sors. Egy darabig nem látogatom meg, ezt már az előbb elhatároztam, betegesen nyálas gondolatfoszlányaim után. Nem nagyon siet ő sem kitessékelni viszont nem akarom tovább húzni az időd ezért felállok és elindulok de, megállok a konyhánál engedek a borospoharamba vizet és megiszom. Felemelem az üres üveget.
- Ezt leviszem a szelektívbe. Ha már felcsapsz kertésznek legyünk környezet tudatosak. A pult mögül nézek rá. Tényleg zseniális védőgátként funkcionál a szerkezet. Innen figyelve sem tűnik álmosnak. Bár nem tudom mit vártam. Térden kúszva könyörög, hogy maradjak és mondjam meg a harmadik fogadalmamat?
- Akkor szép álmokat... Egy lépéssel sem megyek az ajtó felé továbbra sem inkább erősen szorítom egyik kezemmel a márvány lapot másikkal pedig a palackot. Egy elnyújtott pillanatig kitartok ennél a pozíciónál aztán halk nevetésbe fulladó, fejcsóváló sóhajjal elindulok kifelé. Már majdnem a kijárathoz érve hirtelen visszafordulok és törtető lépésekkel masírozok a konyhába.
- És boldog karácsonyt. Viselkedésem enyhén szólva szánalmas és gyerekes. Inkább egy taknyos kamaszhoz hasonlítok, mint önmagamra, de nem érdekel. Nem akarom elkötelezni magam hosszú távú kapcsolatra, Gisellel való viszonyomat pedig sajnálnám feláldozni holmi éjszakás kalandért. Ismét elindulok az ajtó felé és a villany felkapcsolása nélkül próbálom a földön ülve magamra erőszakolni a cipőmet.

-Ugyan, ezért nem kell aggódnod. -mosolygok, miközben öntudatlanul kihúzom magam. Erős, független nő vagyok, nem hiányzik senki. Megvagyok én így, ahogy eddig is. Elindul, én pedig továbbra is a kanapén maradok, onnan figyelem. Azért nem csipkedi magát túlzottan.
-Éljen a környezettudatosság. -mosolyodom el ismét, majd tovább figyelem, amíg el nem tűnik az előszobát és konyhát elválasztó fal mögött.
-Neked is szép álmokat.. -mondom, szinte már-már suttogva, nem tudom meghallotta-e egyáltalán. Csak bámulok magam elé. Egyáltalán nem könnyebbültem meg, hogy elment, vagy legalábbis nagyon azon van, hogy elhagyja a lakásom. Amikor visszatér elmosolyodom, de nem mondok semmit, csak ülök. Aztán valami hirtelen belém száll és arra vezérel, most azonnal pattanjak fel és irány az ajtó. Nem tudok,hát mit tenni, elindulok és látom, ahogy a fiú a sötétben szerencsétlenkedik.
-Hát te meg mit csinálsz itt a sötétben? -mosolyodom el és felkapcsolom a villanyt.
-Neked is boldog karácsonyt és érezd jól magad a családoddal. -pótlom be az előbbi elmaradásom, majd figyelem, ahogy magára szenvedi a lábbeliket, bár most, hogy világos van, valószínűleg könnyebben boldogul. És gyorsabban távozik. Lehet kár volt felkapcsolnom a villanyt. Hülyeség. Nem érzek iránta semmit, jobb is lenne, ha mihamarabb elmenne és egy ideig nem is jönne vissza. Sokat segítene a helyzeten.

Egy mosollyal díjazom környezettudatosságunkat, majd figyelem, ahogy kimegy az ajtóhoz. Én meg csak ülök a kanapén, nem tudom miért, de először nem érzek kitörő örömet annak gondolatán, hogy távozik. Biztos csak a bor beszél belőlem. Magamtól nem lennének ilyen gondolataim. Végül felpattanok és látva, hogy a sötétben húzza fel a cipőjét, villanyt kapcsolok.
-Ezért inkább kacsalábasan vetted fel. -nevetek a cipőjét nézve, meglátszik,hogy sötétben vette fel. Mint egy kisfiú.
-Kész szerencse. -mosolyogva figyelem, ahogy lerángatja a másikat,hogy immár rendesen felvegye. Máskor szemforgatva figyeltem volna a kis időhúzását, de most inkább mosolygok. Figyelem, ahogy feláll és távozni készül. De nem, nem megy sehova. Helyette inkább szenvedélyesen megcsókol. Átkarolom a nyakát és visszacsókolok, de ekkor, mintha valaki megnyomta volna a nagy piros gombot a fejemben, kitisztul, mi is folyik körülöttem. Hogy én és Nick? Na ne, hirtelen eltolom magamtól.
-Ne, ezt nem kéne. -lehelem, de magam sem gondolom teljesen komolyan. Mégis, nem lennénk jó páros, kár mindent összezavarni. Eddig teljesen jól megvoltam azzal, hogy utáltam Nicket. Nem hiányzik, hogy valakihez megint kötődjek. Nem szeretném újra átélni milyen, amikor az az egy ember is távozik az életedből, akiről azt hitted mindig ott lesz. Belenézek a fiú szemébe, valamiért mégsem szeretném, hogy távozzon. Még nem. Többet nem iszom bort, de a francba is. Egyszer fiatal az ember, mikor kövesse az érzéseit, ha nem most.
-Bár, ha jobban meggondolom. -mosolyodom el, és közelebb lépve a fiúhoz egy csókot lehelek az ajkára, aztán már csak rajta áll, hogy viszonozva lesz-e.