Mosollyal az arcomon olvastam a parkban Nick első jós SMS-ét, bele fog jönni és még a prémium szolgáltatást is megkaptam, pedig nem is fizettem elő, pompás, tudtam én, hogy kapok kedvezményt. Szóval elfutott előttem életem szerelme, aki most egy hot-dogos pultnál támaszkodik. Érdekes. Elégedetten mosolyodom el, főleg mikor meglátom a Nickhiató szót, kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik. Különben is, lassan elköltözik, így nem kell már sokáig kerülgetnem, belefér egy kávézgatás. Össze is cuccolok és még van időm odaérni a fiúhoz, ezért hazaugrom, ledobom a tonna cuccom és átöltözöm kényelmesebb ruhába, már  elegem volt mára a szoknyából, mindig is jobban szerettem nadrágban járkálni.
Az órámra pillantok, már nincs sok időm, így fogom is a táskám és kiérve a lakásból leintek gyorsan egy taxit, majd bediktálom neki a pontos címet. Furcsa, hogy fejből tudom, hiszen csak egyszer jártam ott, mégis általában a helyszínekre emlékszem, nem úgy, mint a nevekre. Megérkezve becsöngetek a kaputelefonon, majd ha hajlandó beengedni akkor megkeresem az ajtójukat, bár arra már nem emlékszem pontosan, de szerencsére voltak olyan jófejek az itt lakó emberek, hogy kiírták becses nevüket, így nincs nehéz dolgom. Bekopogok, jelezve megérkezésem, miközben mosolyra húzódik a szám akaratlanul is.

Nem tudom mi ütött belém, de úgy döntök elfogadom a kicsit kitekert meghívást. Még előtte gyorsan hazaugrom átöltözni és már indulok is Nickhez. Becsengetve azonnal kinyitja a kaput és egy rövid keresgélés után még az ajtójukat is sikerül megtalálnom, megy ez. Bekopogok, miközben mosolyra húzódik a szám.
-Szia! -köszönök mosolyogva, mialatt belépek és elégedetten látom, hogy nem sokat változott a hely, sőt szinte semmit, kivéve, hogy ezúttal nem Amy nyit ajtót. Végignézek a fiún. Nem igazán láttam még pólóban, és egyáltalán ilyen itthoni szerkóban. Furcsa, mintha nem várt volna. Na mindegy is, hessegetem el a gondolatot, hiszen betessékel és neki is lát az ígért italom elkészítésének.
-Pontosan. -foglalok helyet a pult melletti egyik széken, nem messze a MacBooktól. Mikor meghallom a szokásos és nagyon is ismerős pittyegést, akaratlanul is arra pillantok, de szerencsére nem látom rendesen. Nem akarnék még a világért sem beleolvasni semmilyen magánügyébe, hiszen semmi közöm hozzá.
-Csak nyugodtan. Ez a sztárok élete, készülj fel, hogy nem lesz egy nyugodt perced sem, főleg, ha beindul a washingtoni karriered. -mosolyodom el, majd türelmesen megvárom, míg érzékeny búcsút vesz az ismeretlentől és elhagyja a Facebbok virtuális terét.
-Én sem gondoltam, hogy eljövök. De örülök, hogy itt vagyok. -najó, ez már túl kedvesre sikerült. Azt hiszem, kicsit sok időt tölthettem a napon, megártott. Remélem azért holnapra kiheverem, bár pillanatnyilag nagyon is szükségem lenne a józan eszemre, szóval nem ártana minél hamarabb rendbe jönnöm.
-Amúgy köszönöm, hogy figyelmeztettél életem szerelméről. Bár sajnos nagyon belefeledkeztem a könyvbe, így nem igazán sikerült felfedeznem őt. De talán majd legközelebb amikor adsz valami támpontot. -jegyzem meg még mindig mosolyogva, de ezzel sikerül csak még furábban éreznem magam. Na mindegy, úgyis hamarosan elköltözik és vége az egész hercehurcának. De addig még épp van időm egy jó kis Nickhiátóra.

Önkénytelenül is mosolyra húzódik a szám, amikor bocsánatot kér, amiért nem öltözött ki. Hát ennél nagyobb baja ne legyen az életben. Oké, kicsit furcsálltam, de azért nem akadtam fent annyira rajta, bár lehet, hogy észrevette rajtam a meglepettséget és ezért szabadkozik.
-Ugyan, csak furcsa vagy így. Nem is tudom mikor láttalak a mai futásodon kívül pólóban... szerintem soha. Megszoktam, hogy mindig ingben vagy. -küldök felé egy biztató mosolyt, hogy ne stresszeljen ilyen hülyeségeken, hiszen ez aztán tényleg nem nagy ügy. Mindenesetre nem tudom mióta vagyok én egyáltalán ilyen kedves, de talán közeli távozásának hírére előtört a kedves énem.
-Ne mondd, hogy még nem írtál vissza nekik. Mire vársz még? Életed lehetősége fog elmenni melletted, ha még a karodat se vagy hajlandó kinyújtani. Katasztrófa. -tör fel belőlem az aggódás, nem hiszem el, hogy még mindig nem volt képes jelezni, hogy megy. Pedig teljesen egyértelmű, hogy nem fogja kihagyni ezt az életben csak egyszer bekövetkező alkalmat, akkor pedig nem is értem, mire vár egyáltalán. Vagy lehet, hogy nem is akar menni? De miért is ne akarna, hiszen ez lehet a karrierjének első nagyobb állomása. Nem igazodom már ki rajta, bár eddig se nagyon tettem, de akkor nem is bántam.
-Igazán köszönöm. Azt hiszem, kicsit Nickhiatófüggő lettem. -kortyolok bele elégedetten a mosolygós smileys italba és boldogan nyugtázom, hogy a minősége továbbra is töretlen, úgy tűnik nagyon beletanult már a fiú készítése minden fortélyába, csukott szemmel is bármikor megcsinálja. Kár, hogy Washingtonból nem tud majd fénypostán küldeni olykor egyet-egyet, pedig jól jönne a rosszabb napjaimon.
-Pompás, köszönöm. -mosolyodom el, miközben helyet foglal mellettem. Mindkét kezemmel a poharat kezdem szorongatni, na nem mintha fáznék, hiszen akkor szoktam általában ilyen mozdulatokat produkálni, egyszerűen csak szükségem van valamilyen stabil támpontra, és erre a célra tökéletesen megfelel a poharam. Ismét kortyolok egyet, egyszerűen tökéletes, bárhogy is csinálja.

Nem tudom honnan jött, de valahogy úgy voltam vele, még utoljára elfogadom a fiú meghívását. Úgyis hamarosan elhagyja a várost és jó ideig nem látom, legalább most jegyezzem meg milyen volt, hogy utána élethűen tudjam szidni magamban, bár azt hiszem most már annyira nem utálom, mint az elején. Sőt egész megkedveltem, bár ezt a világért sem lennék képest bárkinek bevallani, jobb is inkább, ha elmegy jó messze innen. És Washington pont megfelel erre a célra.
-Hát, hogy is szokták mondani? Ja igen, jó munkához, ez esetben döntéshez, idő kell. Gondold végig, de nem tudom mi tarthatna itt. -tárgyilagosan beszélek, semmi érzelemmel a hangomban. Így a legjobb, nekem legalábbis jobb lesz, ha elmegy és nem forgatja fel többé az életem, már így is sikerült neki kellően.
-Az is igaz. Pedig kár lenne, ha már eddig átszenvedted magad a vizsgákon. Mondanám, hogy segítek, de úgysem tudnék.. apropó, árvaház. Nem mutattál be a kis haverjaidnak és már soha nem is fogsz. -húzom el a számat, ha elfogadja az állást, márpedig miért is tenne másképp, akkor nem nagyon lesz ideje indulás előtt még eljönni velem az árvaházba. Én pedig egyedül nem fogok elmenni, ahhoz nem vagyok elég bátor. Na ezt tényleg sajnálni fogom, hogy kimaradt az életemből.
-Miért utálod ennyire az angyalok városát? -nézek kérdőn a fiúra, hiszen már többször is említette, mennyire nem a szíve csücske ez a város, de indoklást még soha nem fűzött hozzá, pedig én igenis kíváncsi lennék rá, hiszen nekem az ég világon semmi bajom vele, sőt még szeretem is. Süt a nap, van tenger, kell ennél több?
-Már miért ne válnál be? Lukat beszélsz az emberek hasába, inkább elmondanak mindent, csak szabaduljanak tőled. És a főnököd is inkább megtart majd, csak hagyd őt békén. -nevetek fel, de ez az igazság. Olyan opció nincs, hogy megszabadulni tőle. Pedig én szakértője lennék már, mert ezer módon próbáltam, de nem megy. Egyszerűen mindig ott van, de már hiányérzetem is van, ha mégsem így történik.
-Ó, remekül. Profi szocializált ember leszek, bár még mindig jobban szeretek otthon lenni, de majd veszek egy kutyát és akkor már nem leszek egyedül. Megnyugodhatsz, nem fogok magányosan meghalni, ha gyorsabb leszek mint a kutyám.-kacsintok mosolyogva, miközben belekortyolok a tökéletes italba. Ejj, na ez nagyon fog hiányozni, ha elmegy.

-Értem. -válaszolok egy halvány mosollyal az arcomon. Nem vagyok benne biztos, hogy szívesen lát a lakásában, bár teljesen érthető lenne. Igazából nem nagyon tudok kiigazodni rajta, főleg ma. Azt hiszem, amikor megmondtam neki, miért nem bírom, azt nem sikerül feldolgoznia. Vagy csak én stresszelek rá ennyire. Nem tudom. Mindenesetre lehet jobb lesz, hogy most elköltözik, már úgyis kellően összezavarta az életem és nem kevés időre lesz szükségem, hogy mindent helyrerakjak.
-Áh, világos. Ez egy rendkívül erős érv.. meggyőztél. -nevetek fel, bár nekem annyira nem hiányzik a hóesés. Sosem szerettem, már önmagában a tél sem tartozott a kedvenceim közé, hát még amikor esett a hó. Az maga a pokol, nincs tőle karácsony hangulatom. Amikor aztán megígéri, hogy békén hagy, kikerekedett szemekkel nézek rá.
-De.. de akkor mi lesz az én személyre szóló, prémium csomagos jóslásaimmal? -nézek a fiúra nagy szemekkel. Na persze a jóslás a legkisebb probléma, mert kezdem úgy érezni, életem szerelmét soha az életben nem fogom megtalálni, vagy ha mégis, úgyis elszúrom, pont mint eddig az összeset. Szóval menthetetlen vagyok. De akkor is, azt hiszem jó lenne néha hallani felőle. Najó, most már tényleg nem igazodom ki saját magamon sem, a fene tudja mit akarok. És egyáltalán mit keresek én itt? Miközben én ezen agyalok, kifejti miért is nem való nekem a kutyatartás.
-Héé, igenis jó gazdi lennék. -készülnék hozzávágni valamit, de Nick elővigyázatosságból arrébb költözött. Okos.
-De tényleg. Minden nap elvinném sétálni... legalábbis többnyire. És kaját is kapna rendesen.. ha el nem felejtem. Tényleg nem értem mi kifogásod van ellene. -nevetek fel, bár valóban nem nekem való a kutyatartás. De valamivel el kell foglalnom magam, keresnem kell egy új hobbit.

-Jó, hát gondolom majd szólsz... -jegyzem meg, annyira nem fontos, így is van elég dolgom, csak furdalt a kíváncsiság, hogy mégis hogy áll ez az egész árvaházas projekt. Minden esetre szeretek fotózni és a gyerekeket is, szóval biztos vagyok benne, hogy jó lesz, akár Nick nélkül is megoldanám, de lévén, hogy az ő anyagához kell, nem lenne egy hátrány, ha ő is ott lenne.
-Nem. Most már tényleg elmegyek New Yorkba, hogy megnézzem mit imád rajta minden amerikai ennyire. -mosolyodom el, majd nagyot kortyolok a kávémból. Tényleg nem értem mi ez a nagy felhajtás New York körül. Attól, hogy minden sorozatban azt sztárolják, még nem lesz felsőbbrendű. Vagyis nem tudom, majd kiderül.
-Na ebben megegyezhetünk. Nem vagy egy tehetséges jós. Kár, így tényleg kénytelen leszek én megtalálni a nagy Ő-t. -nevetek fel. Valahogy tényleg előnyös lenne, ha az égiek tudnának üzenni, mikor is beszélek életem szerelmével, talán úgy még nekem is menne a megtalálása, bár még így sem teljesen biztos, amilyen szerencsétlen vagyok.
-Héé, szerinted nem tudnék gondoskodni egy élőlényről? És mi az, hogy a virágok is csak talán vannak biztonságban? Szemtelen. -lököm le a kezét a vállamról, felháborodást színlelve. A hatás kedvéért most szívem szerint a kávéval is nyakon önteném, de nem hiszem , hogy hajlandó lenne azután újat készíteni nekem. És kár lenne a finom italért. Legalább ilyet küldhetne néha, vagy megtaníthatná Amynek és akkor átjárhatnék hozzá.
-Jut eszembe, a Nickhiató receptje ugye rászáll Amyre? Mert akkor legalább lenne okunk spanolni egy-egy kávézgatás során. -vetem fel az ötletem, hátha sikerül elérnem, hogy többször ihassak ilyet, akár Nick nélkül is, hiszen, ha már Amy tudja, akkor semmi szükség a fiúra.

-Lehet el kéne fogadnom, mert bárhol képes vagyok eltévedni. De neked Washingtonban kell lenned. -mosolyodom el, miközben életem utolsó Nickhiatóját kortyolgatom. Kész szerencse, hogy nem szoktatott rá jobban, így is rossz lesz rágondolni erre a remek italra.
-Mi az hogy vak?! -nézek rá értetlenül. Nem tudom mikor is kellett volna észrevennem ezek szerint életem szerelmét. Imádom, hogy mindig mindent jobban tud, mint én, legyen szó akár a saját életemről is. De nyilvánvalóan azt sem tudom önállóan megoldani és csakis ő segíthet rajtam. Épp ideje, hogy elmenjen már jó messze, legalább nem fog senki beleszólni, hogy élem az életem. Következő megjegyzése hallatán már képes lennék megfojtani mindenféle bűntudat nélkül, de ugyanannyi büntetést kapnék érte, mint egy normális emberért.. nem éri meg.
-Kész szerencse, hogy tegnap Amyvel felraktunk egy kicsike kamerát, hogy megfigyeljük a módszert. Tudtuk, hogy a világért sem osztanád meg velünk... de már nem is kell. -közlöm tárgyilagosan, pókerarccal. Ennyi jár, hogy szívathassam, amíg még itt vagyok. Ő is szekált eleget eddig, így sem tudom mindet visszaadni. De az is elég lesz, ha elmegy LA-ből és visszakapom a normális, nyugodt életemet. De jó is lesz.
-Amúgy meg mi bajod a StarBucks-sal? Majd eladjuk nekik a Nichiató receptjét és akkor már egy szavad nem lehet ellenük. -húzom tovább, miközben elégedetten kortyolgatom az oly sokat emlegetett italt. Na ez lehet, hogy hiányozni fog.

-Öö, miből gondolod, hogy szombaton ráérek? Najó, éppenséggel még nincs programom és New Yorkra is régóta kíváncsi vagyok, nem mellesleg te odavalósi vagy, szóval megfelelsz idegenvezetőnek. Legyen. -mosolyodom el. A fene tudja mi ütött belém, túl jó fej vagyok a fiúval, pedig alapesetben nem érdemelné meg, na de a Nickhiató más történet. Nevetve figyelem, ahogy keresi a kamerát, bár gyanús, hogy ilyen könnyen elhitte. Mindenesetre vicces, ahogy fel alá rohangál a konyhában a nemlétező szerkezetet keresve, így hát széles vigyorral az arcomon próbálom követni a szememmel.
-Háát.. -vonom meg a vállam továbbra is széles vigyorral az arcomon, majd mikor előadja, hogy akár szívinfarktust is kaphatott volna, akaratlanul kitör belőlem a nevetés.
-Azért ennyire ne dramatizáld túl... csak egy receptről lett volna szó. -nevetek továbbra is, miközben Nick már tovább is lép a kamerakereső akciótól és kifejti miért is nem bocsájtaná áruba a receptet.
-Ennyire ragaszkodsz hozzá? Van benne valami illegális? Azért nem mered nagyközönség elé vinni? Mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel vele. -minden komolyságom elveszett, lehet tényleg tett valamit a személyre szóló Nickhiatómba. De csak nem, hiszen semmi értelme nem lenne, csak vihetne haza, ami plusz probléma, szóval nincs benne semmi üzlet.
-Á, értem. Hát, manapság sok minden elég hypster. -húzom el a szám, bár én ennek ellenére is szívesen járok az emlegetett kávézóba. Nem tehetek róla, szeretek ilyen helyekre járni. De azt hiszem, ki kéne próbálnom új helyeket is a városban, már kezdenek kicsit unalmasak lenni a mostaniak.
-Jut eszembe, ahol múltkor sztárokká váltunk, az hol is van? Gondoltam beugrom meginni valamit, de mivel nem tudtam merre induljak, így nehézkes lenne. -érdeklődök, hiszen régóta foglalkoztat. Egész jó hely volt, sok ismeretlen arccal, tökéletes hely egy kicsit elrejtőzni a világ elől és még énekelni is lehet, illetve hallgatni a jobbnál-jobb önjelölt csillagokat.

Jót fog tenni egy kis kimozdulás a városból, bár nem épp Nickkel együtt terveztem ezt, sokkal inkább azért akartam elmenni, hogy ne is lássam. De nem fog menni, úgysem tudom megúszni ezt a new yorki utazgatást, essünk túl rajta minél hamarabb, legalább utána már békén hagy és hamarosan el is költözik az ország másik oldalára, onnan már nem fog zaklatni.
-Pontosan mit értesz reggel alatt? -nézek kérdőn a fiúra, jó ezt mielőbb tisztázni. Sosem voltam a koránkelés mintapéldánya, de, ha nagyon muszáj, fel tudok kelni hajnali hétkor is, de ahhoz alapos indokra van szükségem. Mikor aztán sikerül kellően megsértenem ismét a fiút, először értetlenül nézek rá, hagyom, hogy kihisztizze magát. Mikor aztán úgy érzem, kicsit lecsillapodott, belekezdek a mondandómba.
-Miért, ha nem recept, akkor mi? És különben is, nem reagálod kicsit túl a dolgokat? -kérdezem nevetve, majd belekortyolok az italba. Oké, tényleg jó, de akkor is túlreagálta. Ez egy recept. Lehet, hogy sokat kísérletezett vele, de senki nem kérte rá. Viszont nem lehet ennyire önző, hogy magával vigye a sírba is. Iszonyú. Legalább nyithatna egy kávézót.
-Szóval az életemmel játszom. Hát, vesztenivalóm nincs, szóval tudni akarom. -nem adom fel, akkor is meg akarom tudni. Nem lesz könnyű dolga, hogy eltitkolja előlem, ha kell be is török... najó, még a lakás ajtajáig sem jutnék el, de legalább a szándék megvolt.
-Hé, most meg mi bajod? Ugye nem... mondd, hogy nem a recepten duzzogsz még mindig! -nézek egyenesen a szemébe, hogy még véletlenül se álljon szándékában hazudni. Kész, rosszabb, mint egy gyerek. Sőt, összehasonlíthatatlan, egyszerűen kiakasztó néha. De tudni akarom, hol van az a hely, benéznék valamikor, persze szigorúan csak akkor, ha Nick már nincs a városban, hiszen szándékosan nem futok össze vele, az ellent mond az elveimnek.

Még mindig nem tudom hogy voltam képes beleegyezni, hogy velem jöjjön New Yorkba, de most már nincs visszaút, kénytelen leszek beletörődni, együtt megyünk és kész. Már csak az a kérdés, mikor és hogyan.
-Jó, legyen a repülő. Fél nyolcra még fel is tudok kelni. És különben sem bízom sofőri képességeidben hosszú távon. Meg kell élnem a diplomaosztóm. -kortyolok bele egy elégedett mosollyal a már oly sokat emlegetett Nickhiatóba. Tényleg nagyon jó, de azért ennyit nem kéne miatta hisztiznie. Kicsit talán.. najó nem talán, hanem biztosan, sőt nem is csak kicsit, de túlbecsüli az egész recept dolgot. Mindegy. Nem foglalkozom vele, hamarosan úgyis elhagyja a várost, aztán duzzoghat ott másoknak.
-Mindenképp. -mosolygom továbbra is, nem foglalkoztat annyira, hogy továbbra is vitába szálljak vele. Megnyugodhat, hogy fantasztikusat alkotott és elégedett lehet magával.. bár azt hiszem ebben eddig sem volt hiány.
-Hát jó, akkor az utókor már nem fog tudni életed legnagyobb sikeréről, a szentírásról. Milyen kár. -sóhajtok. Ha nem akarja elmondani, nem fontos. De azért jó húzni az idegeit, legalábbis amíg itt van. Utána úgysem látom jó ideig, ami azért annyira nem gond, így jobban belegondolva.
-Jajj, ne duzzogj már! Elhittük, hogy fantasztikus dolgot alkottál, nagyon szupi és ne is mondd el senkinek, nem méltó rá egy ember se, hogy megtudja a receptet. Igazad van, én teljesen megértelek. -mondom teljesen higgadtan, miközben együttérzően a vállára teszem a kezem. Juliettől tanultam, hogy így kell bánni a durcás kisgyerekekkel és mivel Nick pillanatnyilag még rajtuk is túltesz, úgy láttam jónak, ha így közelítem meg a helyzetet.

-De az csak városon belül volt. New york pedig kellően messze van ahhoz, hogy egy csomó bajunk essen. -nevetek fel. Nem bízom a sofőri képességeiben, sőt, a probléma ott kezdődik, hogy eleve Nickben nem bízom meg. De ez már nem is fog változni, eldöntöttem és kész.
-Tekintsd aminek szeretnéd. -kacsintok egy mosollyal az arcomon, majd ismét nagyot kortyolok a továbbra is nagyon finom italból. Na igen, sok mindent lehet mondani a fiúra, de kávét azt nagyon tud főzni. Ez a része hiányozni fog, ha Washingtonba költözik. De majd megpróbálom pótolni valahogy, mármint a kávét.
-Ugyaaan. -legyintek nevetve. Vicces, hogy ennyire ragaszkodik az elméletéhez, hogy a Nichiató egy csodatalálmány és el akarom tőle lopni. De ki tudja.. akkor legalább semmit nem kéne pótolnom, miután elmegy.
-Lebuktam. -sütöm le egy a szemem, de az arcomon továbbra is ugyanaz a mosoly terül el, nem tudom, most valamiért kezdem tényleg elhinni, hogy Nick tud jó társaság is lenni. Jellemző, mindig akkor jövök rá, hogy valaki egész jó arc, amikor már költözik, vagy én készülök költözni. Ez az én formám.
-Na azért ne éld bele magad. Jó ideig nem hallod tőlem újra. -jegyzem meg továbbra is mosolyogva, miközben figyelem a rögtönzött zsonglőrmutatványt, mely hamar kudarcba fullad és egy halk nevetés tör fel belőlem, de igyekszem elfojtani, mielőtt feltűnne a fiúnak.
-Ó igen, nyilván. -bólogatok komolyan, mint aki tényleg elhitte. Inkább kortyolok egyet a kávémból, addig sem röhögöm ki szegényt. Azért valljuk be, van még mit gyakorolnia zsonglőrködés terén.
-Megyünk New Yorkba... -ismétlem meg szinte már-már motyogva, nem is biztos, hogy feltűnik neki. Még mindig nem értem hogy egyezhettem bele, de nincs visszaút, kénytelen leszek most már elmenni vele, főleg, hogy ennyire belelkesült.
-Hé, mi bajod a cipőmmel? -nézek kérdőn a fiúra. Igenis jó az a cipő, tudok benne járni és nem törik ki a sarka. Tényleg nem értem miért nem tetszik neki.
-Pedig a háton cipeléssel nem lenne bajom. Úgy az igazi a városnézés. Remek ötlet. -nézek a fiúra, bár nyilván pillanatokon belül hozzám vágja az egyik almát, de addig is jó húzni őt.

-Azért annyira nem volt zsúfolt a belváros. -hajnal volt. Nem sokan tolonganak LA-ben, hogy hajnalban bárhová is mehessenek. Itt lusták az emberek, leszámítva egy-két munkamániás fazont. De rajtuk kívül inkább éjfélig dolgoznak, csak ne kelljen 8 előtt felkelniük. Ez van, ezt teszik a napsugarak.
-Igen? Akkor örülj ennyinek, mert tőlem nem hallod jó ideig újra. -húzom tovább, majd nagyot kortyolok, a lassan elfogyó italomba. Na jó, azért még van benne, de Nickhiatóból sosem elég. Mosollyal az arcomon figyelem rögtönzött és elég hamar kudarcba is fulladt cirkuszi produkcióját, még egy apró nevetés is elhagyja a szám, de be kell vallanom, én sem vagyok profibb, sőt nagy valószínűséggel, ha versenyre kerülne sor, alulmaradnék. Még mindig nem értem, mi baja van a cipőmmel, ezért hangot is adok értetlenségemnek, mire bele is kezd a magyarázatba.
-Leszúrni? Természetesen... rajtad ki is próbálnám. -lövellek felé sértődött pillantásokat, bár hamar elmúlik, hiszen szóba jön, hogy a hátán cipeljen át a városon. Úgy lenne kényelmes a városnézés igazán. Nem is rossz ötlet. Tekintetemmel követem, amint leugrik a pultról és hozzám lép.
-Túl sokat? Ugyan. Valld be, szívesen végigcipelnél a hátadon egész New Yorkon. -ismét mosolyra húzódik a szám, miközben én is lepattanok az ülőalkalmatosságomról, mert hiába bárszék, ha Nick mellettem áll, rögtön kicsinek kezdem magam érezni, jobb a két lábamon. A fiú tekintetét kezdem fürkészni, hátha meggondolja magát és mégiscsak hajlandó lesz, legalább egy darabon, cipelni.

-Igazán arrébb tehettél volna, ha annyira útban lettem volna. -nem értem, miért nem döntött át az ablak felé, akkor zavartalanul tudott volna vezetni és nem kéne most hallgatnom, hogy mennyire jól vezet még így is.
-Hát, sok sikert! -úgysem ismerem be, hogy igaza van, még akkor sem, ha tényleg. Már csak azért sem. Nehogy már igaza legyen, ha pedig erre még fogadást is kötünk, akkor tényleg vége, nem fog nyerni. Amúgy meg elég gyerekes, hogy ilyenekben fogadunk, kezdünk visszatérni a homokozóhoz.. New Yorkban már egy lapátért fogunk versenyezni, ha így haladunk. Fő az érett egyetemista gondolkodás!
-Hogy mi hasznod? Na figyelj, sorolom. Egy, büszke lehetsz magadra, hogy életedben először lovagias voltál. Másodszor, azon kevesek egyike lennél, akinek meg is engedném, hogy a hátán cipeljen. És még sorolhatnám. -próbálok komoly hangot megütni, több-kevesebb sikerrel, de a próbálkozás a fő.
-Megmasszírozni? Még mit ne! Egyéb kívánság? -változik rögtön élesebbé a hangom, de a szám sarkában még mindig ott bujkál a mostanában megszokott mosolyom. Hogyne, még masszírozzam is meg, kis telhetetlen. Nem elég neki, hogy hajlandó vagyok vele menni New Yorkba. Iszonyat.
-Tényleg képes lennél egész nap cipelni, ha megmasszírozlak? -csak nem hagy nyugodni, vajon egy masszázs miért érne ennyit neki. Nem értem, hiszen nem olyannak tűnik, aki ne mehetne el bármikor hivatásos masszőrhöz, amikor csak kedve tartja. Tényleg nem értem az embereket, Nicket pedig főleg nem.