Nem akarom, hogy David így itt hagyjon, bár lényegében mondani se nagyon akarok neki semmit. De mégis, nagyon rosszul érezném magam, ha most hagynám elmenni, mert tudom, akkor kerülne. Ismerem már, azt hiszem. Így hát fel is pattanok és igyekszem mihamarabb utolérni a fiút, hogy ne a strand közepén rendezzünk jelenetet. Nem nagyon akar megállni a kiabálásomra, de nem adom fel, így végül sikeresen utol is érem.
-Nem szeretném, hogy most elmenj és utána ne is akarj látni. Én tényleg jóban szeretnék lenni veled és újrakezdeni... mint barátok. -próbálom megválaszolni a kérdését, ám hamarosan rám zúdítja mi is a baja velem. Türelmesen végighallgatom. Nem fogom félbeszakítani. Majd miután végzett, végiggondolom azt, amiket hallottam és igyekszem higgadtan valami használható választ adni.
-Nem is kértem, hogy szeress belém. Csak azt, hogy legyünk barátok... Figyelj. Nem szeretnék beszélni róla, mert rossz emlék, még nem dolgoztam fel. De ha sikerül, ígérem elmesélem. Csak adj egy kicsi időt. Kérlek. -najó, az indítás nem az igazi, de egész értelmesen sikerült befejeznem. Remélem, hogy a fiú hajlandó nem teljesen megutálni és esetleg egyszer még ismét tudunk jó barátok lenni, bár ahogy észreveszem ez nem épp ma vagy holnap lesz.

Teljesen máshogy képzeltem el azt a napot, amikor újra találkozunk Daviddel. Igazából két elképzelés is volt, az egyik, hogy észre se vesz és úgy tesz, mintha idegen lennék, a másik szerint viszont jó barátok leszünk és elhülyülünk. Szerencsére végül a pozitívabbik valósult meg, bár most úgy tűnik, kezdünk a másik elképzelésem felé haladni és ezt nem szeretném, így hát amikor otthagy, felpattanok és utána igyekszem. Mikor nagy nehezen megáll, igyekszem válaszolni a kérdésére, miközben állom a tekintetét.
-Nem, egyáltalán nem akarok többet. Már nem vagyok beléd szerelmes és nem is akarok, de azért még lehetünk barátok, nem? -A kérdés hallatán egy pillanatig elgondolkozom, hiszen így még sosem fogalmazódott meg bennem sem a kérdés, majd összeszedem magam és bele is vágok a válaszba.
-Mert ez egy nagyon jó lehetőség volt. Mióta ide jöttem tanulni, azóta szerettem volna elmenni erre a félévre. És mikor mi megismerkedtünk, már beadtam rá a jelentkezésem. Nem gondoltam volna, hogy közbejön valaki, aki megnehezíti ezt az egészet. -nem tudom, mennyire sikerültek értelmesre a mondataim, de sajnos több nem telt tőlem. Csak nem adja fel, és Philipről kezd kérdezősködni. Még a puszta gondolattól is kiráz a hideg, de úgy látom, nincs más esélyem, mint nagy vonalakban elmesélni a történetet.
-Na jó, látom nem adod fel. Szóval kb. 2 hónapja lehettem már távol, amikor egy csoportba kerültem vele. Nagyon kedves volt, és a többiektől megtudtam, már régóta szemet vetett rám. Igazából nekem is tetszett, így hát eljártunk randizni, meg minden és szép lassan beleszerettem. De egy idő után egyre féltékenyebb lett, mindenen kiakadt, még ha elmentem egy csoporttársammal meginni egy kávét a büfébe, főleg, ha fiú volt. Így hát megmondtam neki, hogy vége, de ekkor a falhoz nyomott és közölte, nincs vége, csak akkor, amikor ő azt mondja. Nagyon megijedtem, így hát elmentem a program vezetőjéhez és kértem a fiú vagy az én áthelyezésemet egy másik városba. Azt mondta, ha lefekszem vele, meggondolja a dolgot. Nagyon fontos volt, hogy minél távolabb legyek tőle, így beleegyeztem és tényleg egy héten belül már másik helyen volt. Nagyon megkönnyebbültem, de ekkor kezdtek tőle jönni az sms-ek és hívások, így számot kellett változtatnom. És ezért nem tudtalak felhívni. Hát ennyi, remélem most boldog vagy, hogy tudod. -fordulok meg és indulok vissza a cuccomhoz, egy legördülő könnycseppel az arcomon. Még mindig rosszat álmodok olykor, és azt hiszem, nem sikerült teljesen feldolgoznom a történeteket. Hála annak, hogy a fiú addig piszkált, míg elmeséltem neki, sikeresen elromlott a kedvem, inkább összecsomagolok és hazamegyek. Átmászok a sziklákon, majd elkezdek mindent bedobálni a táskámba és felvenni a ruhámat.

Látom Daviden, hogy nem épp ezeket a válaszokat akarja hallani, de nem mondhatom neki azt, amit hallani szeretne csak azért, hogy ne sértődjön meg, jobb, ha tudja az igazat. Kár is lenne agyalnia rajta, én már nem szándékozom beleszeretni, bár még fogalmam sincs, mihez fogok kezdeni most, hogy visszajöttem.
-Igen, de nem úgy, ahogy gondolod. Szóval megnehezítetted, mert nagyon nehéz volt itt hagyni téged. -Próbálom megértetni vele, mert szemmel láthatóan eléggé megbántották a szavaim, pedig tényleg nem sértőnek szántam. Sőt, azt reméltem, kicsit még tetszeni is fog neki, de tévedtem. Van egy olyan érzésem, hogy sosem fogom tejesen kiismerni ezt a fiút, bármennyi időt is töltök vele. Mivel nem hagy békén, úgy döntök, elmesélem neki a történetem, talán így végre leszáll a dologról és igyekezhetek elfelejteni, bár azt hiszem, ez nem fog menni, de rajta leszek az ügyön. Miután végeztem, vissza is indulok inkább a cuccomhoz, hiszen kellően elrontotta a kedvem, inkább haza is megyek, de David elkap, és magához ölel. Nem is nagyon van időm feldolgozni, inkább a nyaka köré fonom a karjaim és megpróbálok megnyugodni, hiszen már eleget sírtam a történtek miatt, nem akarok ismét.
-Nem tudhattad. -motyogom, szinte alig hallhatóan, de mivel közel van a fiú, valószínűleg érteni fogja.
-Köszönöm. Nem szeretnék egyedül hazamenni. -nézek hálásan a szemébe, majd el is indulok a cuccokhoz és gyorsan összepakolom őket, utána pedig már indulhatunk is.