Általában nem lesz senkiből sem sztár azonnal és ismeri meg mindenki egy héten belül. Ahhoz különösen nagy szerencse, avagy magas befolyás kell. A könnyebb út nem adatik meg az egyszerű kisvárosi lányoknak, akik normális anyagi körülmények közül származnak. Példának okáért itt vagyok én, kinek a családja sosem volt gazdag, de azért nélkülöznünk sem kellett. Nem éltünk királyokként, nem engedhettünk meg magunknak drága dolgokat, azonban szegények sem voltunk. Azt kell mondanom jó gyermekkorom volt és igazán nem panaszkodhatok azért, mert rossz sorsom lett volna. Nem a pénzügyi helyzetünkön múlott a döntésem, miszerint Los Angelesbe költözöm, hanem az álmaim elérése motivált. Jó a hangom, ezt már többen is állították és szeretném ha megismernék a nevem. Ezért élek már lassan egy éve a Santa Monica nevű helyen lakom. Folyamatosan gyakorlok, ismételgetem a dalszövegeket, próbálom megütni a megfelelő hangot. Sok erőfeszítésem van a jelenleg is szorgosan épülő karrieremben az azonban elég lassan halad előre. Még teljesen a siker ranglétrájánk alsó fokait koptatom minden törekvésem ellenére. Kevesen hívnak fellépni hiába plakátoltam ki több helyre is a nevem és az elérhetőségem, vállalok kevés pénzért éneklést akkor is alig pár bárban adok elő dalokat, ahol előző alkalommal megszeretett a közönség. Ma nem szóltak sehonnan sem és munka van, ezért más választásom nem lévén beálltam pincérnőként az esti műszakba. Pincéri egyenruha (öltöny, nyakkendő, az egész ruházat fiúsan hat) van rajtam és úgy járok az étteremben ülő vendégek között lesve, hogy éppen mit kérnek. Kezemben egy tálcát, karomon egy étteremlogóval díszített szalvétát tartok. Nem igazán szeretem ezt a munkát, ám barátságos mosolyt kell erőltetnem az arcomra és úgy kiszolgálni.

Annak ellenére, hogy már nem apával lakom, hanem albérletben, amikor szüksége van valamire, általában engem kér meg, és nem a Barbie-babáját, hogy ő intézze el. Most is valami partyra készül, néhány kollegája és jónéhány befolyásos páciense részére. Állófogadást akar, lehetőleg élő zenét, de nem azt a fajta ricsajkodást, amit Reeven művel. Apámnak nem tetszik a stílus, amit nyom, pedig szerintem baromi jól játszik.
Egy nyugodt helyre vágyom, ahol összeszedhetem a gondolataimat, tervezhetek, és használhatom esetleg a laptopom, hogy nézelődjek, árajánlatot kérjek, ötleteket merítsek.
Éppen egy étterem mellett haladok el, amikor hangosan megkordul a gyomrom. Mintha égi jel lenne, bemegyek. Ha a rám bízott feladattal nem is haladok, legalább megtöltöm a hasam. Szememmel egy csendes sarkot keresek. Annak ellenére, hogy kora este van, elég sokan ülnek bent, de láthatóan van szabad asztal is, így talán a kívánalmaimnak megfelelően, talán egy eldugodtabb zugban is akadhat, ha szerencsém van.
Egy pillanatra megállok, nem messze az ajtótól. Azt remélem, talán ez is olyan hely, ahol a vendég elé jönnek, hogy asztalhoz kísérjék. Akkor lenne alkalmam elmondani, mit szeretnék. Közben pillogok, hogy van-e valaki másnál is laptop (ma már ez éppolyan hétköznapi kütyü, mint a mobiltelefon), esetleg használja-e. Ha nincs wifi, akkor majd a jegyzettömbömbe firkálom az ötleteimet, de haladnom kell...

Sok lehetőség sétál az utcán, mivel többen is keresnek zenészeket valamilyen alkalomra, csak sajnos én nem tudok olvasni az emberek fejében, ők pedig gyakran nem tudják rólam, hogy énekes vagyok. Hiába. ez a kezdő lét átka, melytől egy jó darabig nem fogok tudni megszabadulni. Egyszer majd valamikor jó pár év elteltével talán híres leszek, addig meg szorgosan gyakorlok. Tudom, hogy a kemény munka előbb, vagy utóbb meghozza a gyümölcsét, csak unalmas kivárni. Azért próbálok türelmes lenni, bár ez annyira nem könnyű, mivel szeretnék minél hamarabb szép karriert befutni. Ahhoz nehéz munka és sok-sok fejlődés szükséges, amit szívem szerint kihagynák, azonban ha így tennék akkor nem lépnék egy apró lépést sem előre a pályafutásomban. Nem akarok megrekedni ezen a szintén, mert bár egyesek szerint jól énekelek, de szeretnék még jobb lenni. A hangom állítólag meg van hozzá és ha ez igaz, akkor nem kell más, csak rengeteg kemény, kitartó munka. Addig is dolgozom tovább pincérként és megragadok minden adódó alkalmat arra, hogy fellépjek. A pincérnői állás pusztán pénzkeresésre szolgál számomra, mást nem jelent. Esetleg még lehetőségét pár fellépés szerzésére, de ennyi. Ideje visszatérni a gondolataimból és folytatni tovább a munkát. Sorra szolgálom ki a vendégeket, amikor jön egy lány várakozva valamire. Igen, nálunk szokás elkísérni a betérő vendéget egy asztalhoz, viszont ezt nem mindenki veszi igénybe. Lerakom a tálcámon lévő kávét a vendég elé aki kérte és az üres tálcát a hónom alá csapva veszem az irányt Amelia felé.
- Üdvözlöm önt Velis Étteremben! - köszöntöm. Az étterem nevében a Velis rész a tulajdonos vezetékneve.
- Van üres asztalunk, jöjjön odavezetem! - invitálom a laptopot tartó lány a sarokban lévő üres asztalhoz. Tud itt internetezni kedvére, mivel van wifi és többeknél is látható laptop, vagy okos telefon. Ez is növeli az érkező vendégek számát.

Elsősorban az éhség vezet be az étterembe, de hamarosan kiderül, talán a Gondviselés is közbejátszik. Ennyire szerencsés nem lehetek! De azért ne szaladjunk ilyen gyorsan előre...
Belépek, és csak egy pillanatra nézek körül, hogy felmérjem a helyet (tulajdonképpen nem rossz), amikor mellém lép egy lány. Fiatal, és nagyon csinos, még úgy is, hogy rákényszerítettek valami pasis göncöt. "Egy nő legyen nőies!"- mondogatja mindig az apám, így nem szíveli az olyan hölgyeket, akik pasisan járnak (öltöny, esetleg nyakkendő..., vagy olyan hacuka, amit kifejezetten férfiak szoktak viselni). Ez az uniformis apám szerint biztosan elfogadhatatlan lenne. Minimum szoknyát akarna, és nőiesebb felsőt...
- Jó estét kívánok!- köszöntöm üdvözlésére, aztán, mielőtt még elindulna, kérdőn nézek rá: -Egy csendesebb asztalt szeretnék... van még egy kis elintéznivalóm- pillantok a laptopomra.
Pillantásom elárulja, hogy azon kellene dolgoznom, így nem kell felesleges kérdésekkel bombáznom. Bízom benne, hogy van annyira intelligens, hogy érti, mit akarok kérni-kérdezni, és úgy tűnik, veszi is az adást, mert egy egész eldugott kis sarokba vezet. Hálásan nézek rá, amikor elém teszi az étlapot, és máris kérek tőle egy kólát. Nem egészséges, de ma sokáig fent kell lennem, függetlenül attól, milyen korán keltem.
Amíg kiér az itallal, beüzemelem a laptomom, és megpróbálok belépni a (remélhetőleg már megkapott) jelszóval. Az étlapot csak akkor veszem a kezembe, ha ez sikeresen megtörtént.
Nagyjából tudom, mit szeretnék enni, csak abban nem vagyok biztos, ebben az étteremben csinálnak-e ilyet, így gyorsan megvan a választás is. Tekintettel arra, hogy közeledik az este, már nem eszek nehezet... Legalábbis nem eszem pörköltet vagy fűszereset. De nehezen tudok ellenállni a sajtnak, így valamilyen saláta és rántott vagy pirított sajt után kutakodik tekintetem.

Számomra sem tetszik ez az öltözet, azonban ez a munkaruhám amit muszáj viselnem, ha nem akarom, hogy kirúgjanak. Szükségem van erre az állásra, mivel énekesnőként még kevesebb pénzhez jutok, mint amiből megélhetnék. Ha éneklésből elég dollárhoz jutnék akkor felmondanék pincérnőként. A számlák fizetéséhez még egy jó darabig kell felszolgálnom. Egy lakótárssal valószínűleg könnyebb lenne, de nem akarok egy idegennel osztozni az otthonomon egy vadidegennel, mert az feszélyezne. Akkor inkább egyedül próbálok megbirkózni a költségekkel. Egyenlőre még jó pár akadály tornyosul előttem, ám ettől még nem adom fel. Van egy álmom és kitartok érte ameddig szükséges, legalábbis igyekszek. Tudom milyen hosszú út áll előttem, azonban nem hátrálok meg. Jelenleg lentről próbálok feltörni.
A vendég kérését természetesen értem, ezért vezetem a saroknál elhelyezett asztalhoz és felveszem a rendelését.
- Azonnal hozom. - mondom és alig pár röpke perc múlva kiviszem neki a kért italt.
- Tessék! Kér még valami mást is? - kérdezem meg tőle és a hangom még mindig kedvesen cseng. Türelmesen várok és ajánlok neki ételt, ha képtelen dönteni, vagy kikéri a véleményem.

A lány, aki a helyemre kísér, nagyon kedves és segítőkész. Igyekszem vele szemkontaktust tartani, tudom, hogy ez milyen fontos. Nekem is fontos, hogy ne csak egy nővér legyek a sok közül. Kell, hogy valamiért emlékezzenek rám, hogy megjegyezzék a nevem. Számomra fontos, hogy embernek érezhessem magam, ne csak egy gépnek, aki robotszerűen végzi a munkáját. Ez a lány is éppen ilyen figyelmet érdemel. Nem csak egy felszolgáló, aki kihozza a rendelést. Neki is van szíve, lelke. Ember, és nem gép.
Egy kólát kérek tőle, és aztán bekapcsolom a laptopom. Mire kész vagyok, a kóla is előttem van, így az étlapot éppen csak kinyitottam, de máris megakad a szemem egy képen.
- Köszönöm, igen- mutatok rá a képre- Ebből a vega-tálból szeretnék kérni.
Úgy látom, a sajt mellett van gomba is, és idény-zöldség... Ez most mi lehet? Valami tökféle? Mindegy. Szeretem mindegyiket. Máris összecsordul a nyál a számban. Eszembe jut, vajon automatikusan adnak-e öntetet az ételhez, és ha igen, milyet, de ha van választási lehetőség, a lány biztos meg fogja kérdezni, én milyet szeretnék.
A kis listámra gondolok, aminek utána kell járnom, és úgy gondolom, mégis először enni fogok. Üres gyomorral hidegtálak, sültek között válogatni kész kínzás volna. Márpedig nekem most össze kéne dobnom valami menüsort... Na, majd meglátjuk!
Aztán ráérek még keresni zenészt vagy énekest. Az interneten biztos akad valaki, aki hirdeti magát, hogy fellépést vállal... Remélem.

Gép valóban nem vagyok, bár a vendégek egy része annak tekint és elég flegmán bánnak velem. Azokat a vendégeket nem kedvelem, viszont mégis muszáj mosolyt erőltetnem az arcomra, miközben a pokolba kívánom őket. Nem tudom az ilyenek mégis mit képzelnek magukról, mert nem mindegyik gazdag. Vannak köztük szegények akik fent hordják az orrukat és minimális tiszteletet sem tanúsítanak irántam. Néhányan emellett még ágyba is próbálnak csábítani, akiket finoman visszautasítok. Nem adom magam oda ilyeneknek, inkább türelmesen várok egy olyan személyre, aki tényleg megérdemel. Természetesen más lányok szívesen odavetik magukat a modortalanoknak, de én nem vagyok olyan, mint ők. Visszatérve a munkához úgy tűnik Amelia emberszámba vesz és nem bábúként kezel, akit zsinóron rángathat. Általában ötből jó ha kettő ilyen, a többi lenézi a munkája miatt. Ezen elmélkedik, miközben várja a rendelést, amit megkap. Gyors mozdulatokkal felvési a kezében lévő jegyzettömbbe.
- Értem. Öntetet kér hozzá? - kérdezem meg, mivel ha igen az ételek alatt láthatja az öntetek listáit. Ami az illendő beszédemet illeti nem szeretek magázódni, számomra kényelmetlen, csak a munkaadóm rám erőlteti a kötelező mosollyal és ezzel a fiús munkaruhával együtt. Ez van, ha pénzt akarok keresni akkor muszáj ezt megtennem, hiszen ide vettek fel pincérnői végzettség nélkül, mivel egyszerű bolti eladóként szereztem érettségit, bár azzal képtelen voltam elhelyezkedni. Abból túl sok van, de így jártam, ezért feleslegesen szidnám magam. Pincérnőként különben sem akarok nevet szerezni, sokkal inkább énekesként, nem véletlenül tettem ki némi pénzért cserébe a netre a hirdetésem, hátha több fellépés akad ezáltal.

Egyenlőre nagyon elégedett vagyok. A hely kellemes, az asztalom szuper, a felszolgáló(m) nagyon udvarias, ért engem fél szavakból is, így biztosan jól megleszünk. A wifivel gyorsan rákapcsolódom a hálózatra, és csak azért nem kezdek máris szervezkedni, mert Jennifer gyorsabb az üdítőmmel, mint az oldal betöltése, amit kiválasztottam. Így az étlapra alig van időm. Nagyjából van elképzelésem, és ezt közlöm is a lánnyal. Nem tévedek az öntettel kapcsolatban sem, és kíváncsi vagyok az ő ötletére.
-Ön mit ajánlana hozzá? - kérdezek vissza. Valószínűleg el fogom fogadni, amit mond, egyedül a kapros-joghurttal nem vagyok kibékülve, de ma este még azt is megenném, olyan éhes vagyok. Azért, ha van valami pikánsabb... Nos, ki tudja?
Ha sikerült tisztázni az öntet kérdését is, belemerülök a weboldalba, amit úgy írtam be: hidegtálak, szendvicsek. Leszűkítem a keresést a városra, de még így is meglepően sok az ajánlat, így először olvasói leveleket, elégedettségi lapokat nézek meg. Feltűnően nagy fölénnyel vezet egy hideg-konyhai ajánlat, a képek tetszetősek, az árak elfogadhatóak. Az olvasói levelek nagy része is erről ömleng... Elsőre talán túl szép, hogy igaz legyen. Aztán megnézem a második és harmadik ajánlatot is, és visszakanyarodom az elsőre. Sokkal-sokkal jobb ajánlat a többinél.
Annyira belemerülök a különböző tálak tanulmányozásába, hogy alig veszem észre, amikor Jennifer megjelenik az asztalomnál. Pedig valahogy felhívja magára a figyelmem, mert hirtelen észbe kapok, és már őrá nézek.
- Kérem, bocsásson meg, kissé belemerültem...- nézek rá mosolyogva. Helyet csinálok az ételnek, amit hozott, és elismerően nézek rá.- Nagyon jól néz ki! Köszönöm szépen!
Az étel szépen van tálalva, pompás az illata, és látszik, hogy frissen van sütve, nem csak melegítve van. Élvezettel vágok bele a sajtba, és nézem, hogyan folyik az a tányéromra... Isteni...
Evés közben megfeledkezem a hidegtálakról. Egyszerűen csak az ízeknek adom át magam, és élvezkedem. Nagyon elégedett vagyok. A fokhagymás-majonézes mártás isteni ötletnek bizonyult. Kellemesen csípős, éppen csak savanykás... Ez nagyon tetszik!

Nálunk a Velisben igyekszünk a vendég kedvére tenni, ezért ügyelünk az ízlése berendezésre és a jó felszolgálásra. Minden bizonnyal emiatt kel mosolyogva pincérnőként dolgoznom és kedvesen beszélnem. Ha ilyen barátságos vendéggel akad dolgom, mint most a lánnyal akkor valamivel könnyebben tudom hozni a formám. Ha tiszteletlen személyt sodor utamba balsors, akkor nehezebb udvariasan viselkednem. Azzal legalább megtanulok kicsit színészkedni, aminek talán később hasznát vehetem a színpadon. Úgy érzem egyenlőre még a színészi képességeimnek csak itt veszem hasznát, esetleg az érzelgősebb daloknál, ahol bele kell éljem magam a számban lévő érzelmekbe.*
- Én a fokhagymás-majonézes mártást javaslom, viszont ha nem felel meg az étlapon vannak mártások is. - válaszolom, ugyanis azzal a mártással többen is szerették vega-tálhoz, állítólag jól kihozza az ízeket. Figyelmesen végighallgatom Ameliat, majd jegyzetelek.
- Rendben, mindjárt jövök. - mondom és a konyhába indulok, ahol leadom a rendelést. Alig negyedóra alatt elkészül az étel és a lapostányéron talált ételt tálcán viszem ki neki. Nálunk nem szokás maradékot kivinni, mert a helyben készült ételt finomabbnak tartják. Odaérve az asztalához úgy tűnik enyhén eltűnődött és a böngészésből én zökkentettem ki.
- Semmi baj. - nézem el neki és lerakom a tányért az asztal üres részére. Ahol wifi van ott gyakrabban merülnek bele az emberek a készülékeikbe, ez itt mindennapos eset.
- Tessék, jó étvágyat kívánok! - szólok barátságosan és magára hagyom hadd étkezzen kellemesen, addig kiszolgálom a többi vendéget és a helyére kísérem azt, akit szükséges. Tudom, hogy általában a vendégek nem szeretik, ha nézik őket evés közben, meg engem különben sem ácsorgásért és csevegésért fizetnek. Arra ráérek munkaidő után is valahol másutt.

Egy kis időre elfeledkezem a hidegtálakról, annyira lenyűgöz az, amivel én töltöm meg most a gyomromat. A sajt fenomenális, a gomba nem tocsog az olajban, a cukkini ízletesen fűszerezett. Mennyei lakoma. A mártás kitűnően egészíti ki az ízeket. Nagyon elégedett vagyok!
Belefeledkezem az evésbe. Az az ember vagyok, aki igazán szeret enni. Nem mondom, hogy lassan eszek, de minden falatot alaposan megrágok (így egészségesebb, egyébként), és kiélvezem az ízek adta élményeket. Így beletelik egy kis időbe, míg végzek az adagommal.
Közben kivégeztem a kólámat is, és a fél liter folyadék bizony érezteti a hatását. Körbe kémlelek. Nem sok vendéget látok, de sajnos, Jennifert sem. Azon gondolkodom, itt merjem-e hagyni a laptomom az asztalon, amíg használom a mosdót. Összecsukom, de nem kapcsolom ki, és magam mellé teszem, ráborítva a blézeremet.
Naív vagyok, de bízom abban, hogy nem nyúlnak a cuccaimhoz. A kézitáskám a hónom alá csapom és gyors léptekkel indulok meg a mosó felé. Nem szokásom húzni az időt, viszont közben egy hang üti meg a fülemet és ettől megmerevedek. Nem mozdulok.
Női hang, tiszta és bársonyos. Modern számot énekel-dúdol, lassan, érzelmesen, úgy érzem, teljes beleéléssel, és bevallom, magával ragad. Visszatartott lélegzettek hallgatom. Honnan jöhet a hang? Kié lehet? Éppúgy, ahogy az evéskor a hidegtálakról, most a laptopomról és a blézeremről feledkezem el. Csak arra a hangra tudok figyelni. Nem tudom, mennyi idő telhetett el... Talán csak néhány másodperc, vagy néhány perc... Az ajtó csapódásával térek észhez, ugrom fel a kagylóról, öblítem le a kagylót, és sietve mosok kezet. Meg kell tudnom, ki énekelt!

Nálunk szerencsére még nem volt lopásra példa, legalábbis én nem tudok róla, ezért nem kell féltenie a lánynak a készülékét. Nem igazán figyelek oda rá, a többi vendéggel törődöm, bár néha a tekintetem felé vetem, hátha szeretne valamit rendelni. Úgy tűnik egyenlőre jól elvan az ételével és kellemesen fogyasztja. Az arckifejezése elégedettnek tűnik, nem látszik rajta fintor. Ennek örülök, ugyanis a jó szájízzel távozó vendég nagyobb eséllyel tér vissza. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben szolgálom ki a vendégeket, azonban szólít a szükség és lerakva a tálcámon lévő italt a tálcát pedig a pultra indulok meg a személyzeti mosdóba. Út közben a konyha felől egy dalt hallok, amely megtetszik. Beérve a mosdóba elvégzem a dolgom. Nem tudom kiverni a fejemből a kellemes sláger és halkan elkezdem énekelni. Nem túl hangosan hallatom a hangom, éppen csak az itt tartózkodó kolléga hallhatja meg. Szeretek énekelni, számomra jó elfoglaltság, ezért is szeretem annyira a munkám (nem a pincérnőit). Azt beszélik azok akik hallottak, hogy képes vagyok átnyújtani nekik az érzelmeket, élethűen adom elő az adott számot. Leöblítem a vécét, felkelek és felhúzom a nadrágom és becsukva a fülkeajtót lépek ki kezet mosni. Meglepődik, amikor meglátom ott Ameliat.
- Elnézést kérek, úgy látom eltévedt, ez itt a személyzeti mosdó. - közlöm vele, miközben megeresztem a csapot és szappannal kezet mosok. Barátságosan viselkedem vele, most sem feledkezem meg a betanított modorról, melyet itt rám erőltetnek. Biztosan sietségében elkerülte a figyelmét a felirat, hiszen táblák jelzik melyik ajtó mit rejt. Nem haragszom a lányra, az ilyesmi bárkivel előfordulhat, akár velem is.

A koffein vízhajtó hatása... Nos, igen. Ugyan nem kávézok, vagy csak nagyon ritkán, kólát viszonylag gyakran iszok. Nem tipikus, hogy este esek neki, de most azt kívántam, és különben sem akarok aludni. Viszont...
Megkeresem a mosdót. Talán szétszórt vagyok, talán figyelmetlen, eszembe sem jut, hogy esetleg rossz ajtón nyitok be. Odabent tisztaság van, semmi gyanús... Csak hogy valaki énekelgetni kezd. Talán azt hiszi, egyedül van. Ez akkor sem szokás! A dolog akár mulattathatna is, de sokkal inkább megindít. Valami lágy nótát énekel, ismerős, de nem jut eszembe a címe. De az a hang... Istenem, ez nagyon szép!
Akkor ugrok fel, amikor a dal megszakad, és hallom a csapódát (azt hiszem, az ajtóé), és gyorsan ugrok fel leöblíteni a wc-t, majd megmosni a kezem. Majdnem szívinfarktust kapok, amikor újra hallom a víz zubogását, és megpillantom az egyik fülkéből kilépő Jennifert.
- Jézusom!- suttogom, és a mellkasomhoz kapom a kezem. Egy pillanatra még a lélegzetem is elakad - Ó, valóban? Elnézést! - hökkenek meg annak hallatán, hogy a személyzeti mosdóban vagyok. Jennifer hangjában azonban nincs rosszallás, így kevésbé érzem magam zavarban. Mert azért zavarban vagyok.
Jennifer közben mellém lép, és nyugodtan mos kezet. Mozdulatai nyugodtak, kisimultak, nem érződik rajta, hogy izgatott vagy haragos lenne. Egy pillanatig nézem, és azon tűnődöm, vajon elő merjek-e állni az ötletemmel. Megvárom, amíg megmossa és megtörli a kezét, aztán kezet nyújtok neki.
- Amelia Simeon vagyok. Tudom, hogy rendhagyó a hely és az idő, de lenne egy ajánlatom...- ha elfogadja a kezem, folytatom- Volna rám pár perce? Folytathatnám az asztalomnál...?
Mégsem a mosdó a legalkalmasabb hely egy ajánlat felvezetéséhez...

Igen, valóban nem mindennap találkozni mosódban éneklő emberekkel és nekem sem szokásom. Egyszerűen szép dal volt az, amit hallottam, igazán fülbemászó szöveggel rendelkezik, ízléses rímeléssel. Bárcsak az én dalaim lennének ilyen szépen csengőek. Sajnos nekem nem telik dalszerzőre ezért magam írom a zenéimet. Eleinte béna voltam, viszont idővel belejöttem és kezdenek egész jól kijönni a szótagszámok, rímelések, refrének, viszont még van mit tanulnom bőven. Ha egyszer talán híres leszek, akkor már lesz miből költenem arra, hogy valaki más költögessen helyettem, addig pedig megoldom magam a dolgot, hiszen nem olyan nagy ügy. Könnyedén kitelik az időmből, hiszen nem hívnak sűrűn fellépésre, nem zsúfolt a naptáram. Egyenlőre jobban örülnek neki, ha az lenne, bár lehet, hogy később visszakívánom majd ezt a nyugodt időszakot. Ki tudja, sok rejtélyt tartogat még számomra a jövő. Türelem kell és választ kapok a felmerülő kérdéseimre, csak hát nem olyan könnyű türelmesnek lenni. Jólesik most ez a lágy muzsika, melyet dúdolgatok, nyugodtság árad szét bennem. Szinte teljesen megfeledkezem pár perc erejéig a külvilágról annak minden egyes zavaró jelenségével, történésével együtt. Nem szégyenkezem, amikor dolgom végeztével nekilátok kezet mosni és kiderül, hogy volt hallgatóságom. A lány, akit észreveszek és tájékoztatok úgy tűnik meghökken a kijelentésem miatt.
- Sajnálom, ha megijesztettem, nem volt szándékos. - kérek elnézést. -Nincsen baj, átlagos eset. - nyugtatom meg a magyarázkodó lányt. Ami az éneklésemet illeti sosem szégyelltem a hangom, mivel többek szerint is kivételesen szép hangom van. Még rengetegen nem fedezték ezt fel, de majd fordulni fog egyet a kocka és a szerencse végre rám mosolyog. Fortuna előbb-utóbb csak észrevesz már. Amikor ez fut végig az eszemen a kezeim tisztítása közben, mintha meghallgattak volna az imáim, mivel felajánlást kapok Ameliatól, aminek megörülök, mert úgy sejtem a hangommal kapcsolatos. Egy gyors kéztörlést követően elfogadom a felém kinyújtott jobb kezet és gyengéden megrázom.
- Örülök a megismerkedésnek, Jennifer Frewer vagyok. - mutatkozok be és elengedem a kezét. - Természetesen tudok időt szakítani önre. Menjünk akkor az asztalhoz. - válaszolom és előre engedve a lányt az asztalához sétálunk.

A mosóbéli kiruccanásom nem várt fejleményeket hoz. Magával ragad a hang, amit halok. Régen tapasztaltam már ilyet, Nem hiszem, hogy a hűvös csempe miatt lúdbőröznék. Talán Birdy volt az utolsó, akiknél hasonló érzetem volt? Akkor is hasonlót éreztem. Az a hang... És ez... Más, és mégis ugyanolyan.
Csak a szívbajt hozza rám, amikor belefeledkezve a kézmosásba, újra meghallom a vízöblítő hangját, és meglátom kilépni az egyik fülkéből. Ráadásul én vagyok rossz helyen, nem ő. De a lehetőség itt van, éppen az orrom előtt. Hülye lennék, ha nem kérdezném meg, ha elszalasztanám, amit nagyon keresek!
Tetszik a természetessége. Szinte hidegvérű ez a lány, mintha semmivel sem lehetne zavarba hozni. Lenne mit tanulnom tőle. De kár, hogy nem a barátnőm! Mielőtt leülünk, ezt kérem tőle:
- Kérem, hozzon nekünk valamit inni...., természetesen a vendégem, bármit választ is magának- miközben elmegy, gyorsan felfirkantom a nevét, és hatalmas felkiáltójelet teszek mellé. Énekes!- húzom alá.
Lázasan jár az agyam. Lehet, hogy csak véletlen volt. Vagy csak ezt az egy számot tudja ilyen jól. Vagy tényleg tehetsége? Szokott énekelni máskor is, máshol is? Jó lenne meghallgatni és nem elsietni ezt a dolgot, de.. és mi van, ha nem is vállalná el? Ezernyi kérdés és kétely a fejemben... Jó lenne meghallgatni. Jó lenne, ha Reeven is hallaná, ő mégiscsak játszik hangszeren... és ha ő kísérné? Apa lehidalna! Jennifer gyönyörű lány, Reevent könnyen rá tudnám beszélni, hogy kísérje... Főleg, ha a hangja is tetszeni fog neki... Mert hogy ő tetszeni fog, az biztos.
A laptopomon egyébként a helyén, senki nem bántotta, de most kikapcsolom. Ha igaz, erre most nem lesz szükségem, hiszen annak a konyhának is felírtam a nevét, ami leginkább lázba hozott. Alig várom, hogy visszaérjen a lány, és leüljön, hogy beszélgethessünk.
Úúúúú, tiszta izgalom vagyok!

Néha akkor érnek minket kellemes események, amikor a legkevésbé számítunk rá. Én például kicsit sem hittem, hogy ma este akadhat egy egy fellépésem, úgy hittem ismét az egyhangú, monoton felszolgálás vár jut nekem, mint mindig, amikor pincérnőként dolgozom. Felvenni a rendelést, kivinni azt és közben még mosolyogni is nem mindig olyan jó. Még is egy szerencsés véletlen felderíti ezt a műszakom. Igyekszem leplezni az ajánlatára felszínre került izgalmamat, amely sikerül. Képes vagyok megőrizni a hidegvérem és leplezni a lelkesedésem, bár annyit azért kimutatok belőle, hogy igazán tetszik a lehetőség. Egyébként szimpatikus lánynak tűnik, szívesen kötnék vele barátságot.
Kisétálunk a mosdóból és az asztalhoz érve kér egy italt és nagylelkűen kifizeti azt is, ha én kérek valamit.
- Rendben. - mondom és igyekszem hozni az italok. Nincs szívem kihasználni a kedvességét, ezért amíg ő egy kólát kap, addig én egy pohár vizet kérek magamnak, ami ingyenes. Visszatérek az asztalhoz és lerakom elé a kólát, magam elé pedig a vizet. Leülök a vele szemben lévő székre, hogy kényelemesen társaloghassunk.
- Ha szabad megkérdeznem pontosan milyen ajánlatról lenne szó? - kérdezem meg, mivel furdal a kíváncsiság. Minden bizonnyal énekesnek akar felkérni, azonban jó lenne tudni milyen rendezvényen kellene részt vennem, mettől meddig kell énekelnem, mennyi pénzért várhatok érte és hogy egyáltalán hol kell. Ezek fontos részletek és szeretném az összeset tisztázni, nehogy később félreértés támadjon belőlük. Azt igazán nem szeretném. A fizetség érdekel a legkevésbé ezek közül, még kevés pénzért is elvállalnám a dolgot, mert engem nem a sok dollár ígérete motivál, hanem az hátha ezzel is jobban megismerhet a közönség.

Néha úgy érzem, kárpótolni akar az élet. Valami rossz után mindig jön a jó. Bella kisasszony "áldásos" tevékenysége tönkre vágta a hetemet, de most erőfeszítés nélkül akadtam bele valamibe, amit keresnem kellett volna.
A dolgot persze nem sietem el. Biztosra kell mennem, esetleg másokat is meghallgatnom, de ez a lány valamiért tetszik. A hangja is, a kiállása is... És meg kell hagyni, nagyon dekoratív jelenség. Szép a szeme, az arca, az alakja... (még ebben a hülye uniformisban is). Visszajön, és a szerénységéről árulkodik, hogy vizet hoz magának. (Nekem kólát.)
- Köszönöm, nagyon figyelmes.
Leül, aztán feltesz egy egyszerű kérdést, és nem hibáztatom, hogy rögtön a lényegre tér. Bár én lennék ennyire határozott!
- Nos,... egy lehetőség. Persze, még nem döntöttem véglegesen, és ha esélyt adna rá, hogy többet halljak abból, amit a mosdóban...- elmosolyodom. Tudja ő, hogy a hangjáról van szó. De éppen azért, hogy ne legyen közöttünk szó félreértésről, és hiába ne raboljuk egymás idejét, ha mégsem vállalná, nekem is tudnom kell egy-két dolgot.
- Szokott énekelni nyilvánosság előtt? - ha bólint, vagy igenlő választ ad, folytatom. - Keresek valakit, valakiket... Akik egy partyn élő zenét szolgáltatnának. Nem nagy társaság, tudtommal 50 főre tervezzük. - Hogy ki és mikor, még lényegtelen- Vállal ilyesmit?
Mosolyogva nézek rá. Olyan örömféle érzés bujkál bennem, pedig még nem egyeztünk meg semmiben. Ha megtudom, hol lehet őt meghallgatni, elcibálom Reevent is, kikérem a véleményét, és ha ő azt mondja, oké.... Nagyon boldog leszek!

Azt beszélik a rossz dolgok nem véletlenül következnek be, mert általában egy jót egy rossz övet, már amikor. Megtapasztaltam már, hogy ez nem mindig van így. Szerencsére gyakrabban kapunk kárpótlást az élettel, mint újabb rosszat. Emlékszem arra, amikor apám még dohányzott és sajnos utolérte a rák. Még jó, hogy egy rutinvizsgálaton kiderült és még műthető volt, különben anyám egyedül maradt volna velem és a húgommal. Mázlink volt és ezért rengetegszer adtam már hálát az égnek, mert úgy érzem nem tudnék mit kezdeni, ha valamelyik szülőm halott lenne. Egyikük nélkül sem lelném igazán helyem a világban, legalábbis egy jó darabig biztosan nem. Kicsit szigorúak, de ennek ellenére én nagyon szeretem őket a testvéremmel együtt. Számomra fontos a család és egyszer magam is családot akarok alapítani, addig viszont még bőven ráérek. Egyenlőre ideje a karrieremmel törődni, ami most akár felfelé is ívelhet ennek az új felkérésnek hála. Ki tudja, talán ez lehet az az alkalom, amikor valamennyire feltörhetek és igazán megszerethet a tisztelt nagyérdemű.
- Szívesen. - mondom az italt illetően. Számomra egy pohár víz is ugyanúgy megfelel, mint egy kóla. Nem akarok nagyképű lenni, az nem az én stílusom. Akkor biztosan szereznék magamnak pár ellenséget, azok pedig nem kellenek, százszor inkább az igaz barátok. Tetszik a lány őszintesége, hogy miként azt kértem tőle részleteket árul el.
- Örömmel adok önnek több ízelítőt. - egyezek bele, mert bár a döntés még nem született meg, de jó tudni, hogy esélyes vagyok.
- Természetesen szoktam. - válaszolom, mert még ha nem is mindenki tart egy bárnyi embert közönségnek, én attól még ugyanúgy nem csak magamban énekelek. Végighallgatom az ajánlatát, ami nekem tökéletesen megfelelőnek tűnik. - Igen, kihasználom az adódó lehetőségeket. - felelem mosolyogja. Engem még nem ismernek annyian, mint azt szeretném és ezen igyekszek változtatni amennyire képes vagyok rá. Tudom, hogy egyszer összejön a kitűzött cél, csak ki kell tartanom, hiszen ha szerencsém van az egyik fellépésemen akadhat egy producer aki hajlandó lenne szerződtetni és híressé tenni. Egyszer talán megvalósul ez az álom, addig viszont pusztán álom marad.

Szerencsém van, hogy ráér, és le tud velem ülni néhány percre beszélgetni. Szükségem van innivalóra, de ezt is gyorsan megoldja, és magának csak vizet hoz. Szándékosan vagy akarattal, de ez is sokat elárul (vagy feltételez) róla. Bár az is lehet, etikai kódexben lefektetett alapelv, hogy mit fogadhat el egy vendégtől és mit nem. Vagy csak én nem fogalmaztam eléggé egyértelműen... De ez most már mindegy.
Kicsit meglep, hogy a dolgok közepébe vág, de lehet, hogy ennek is az a magyarázata, ő sem akarná húzni az időt. Elvégre a munkahelyén vagyunk, ő munkaidőben, tehát nem ér rá a végtelenségig. Sokkal határozottabb, mint én, és ezt máris csodálom benne.
-Arra gondoltam, hogy ha van fellépése a közeljövőben, szívesen elmennék megnézni, meghallgatni- mondom ki egy kis habozás után. Így a legegyszerűbb. Hiszen több legyet is üthetek egyszerre. Magammal vinném Reevent, figyelném, hogy tetszik-e a közönségnek, hogyan mozog, énekel mások előtt... Mit gondol róla Reeven szakmai szemmel... stb. Az már pozitívum, hogy vállal fellépéseket, akár kisebb közönség előtt is.
Abban reménykedem, hogy az elkövetkező 4 hétben valamikor lesz ilyen alkalom... Ennyi időm van ugyanis a "buli" megszervezéséig. Éppen elég idő, hogy szétnézzek és megszervezzek mindent, még akkor is, ha közben az iskola és a munka kiszívják az energiáim nagy részét. A sulinak mindjárt vége, még két gyakorlati hét, két vizsga és aztán az év végi hajtás... De az már csak munka mellett. Nem kell bejárni gyakorlatokra. Tulajdonképpen egy csomó időm felszabadul.
Ránézek erre a lányra. Nekem kifejezetten szimpatikus. És kikívánkozik belőlem egy kérdés:
-Énekesként szeretne érvényesülni? - Fiatal. Szép. Agilis. Engem meg a kiváncsiságom hajt. Mit is keresne ebben a szakmában? Mármint, miért pincérkedik? Biztos csak átmeneti állapot. Nem lehet más.

Kész szerencse, hogy a főnököm bár kissé szigorú mégsem teljesen szőrös szívű és elnézi, ha pár percnyi szünetet tartok. Szerinte nem árt, ha jó kapcsolatot ápolunk a vendégekkel és esetleg röviden elbeszélgetünk velük. Most nem akarok a főnök kedvére tenni ezzel a párbeszéddel, személyes okok fűznek ahhoz, hogy nekiláttam társalogni Ameliaval. Nem játszom meg magam előtte. Alapjából nem viselkedek képmutatóként. Azért rendeltem vizet, mert enyhén szomjas vagyok és a szomjat legjobban a tiszta víz oltja. A koffeines italok ilyenkor már inkább hanyagolom, mert még a végén nem bírnák este aludni és nem szeretek kialvatlan lenni, ugyanis akkor könnyeben hoznak ki a sodromból. Egyenlőre ez most mindegy és a további töprengés helyett a lánnyal, no meg az imént feltett kérdésével foglalkozom.
- Szerencséje van, holnap fogok fellépni. - nyúlok a zsebembe és elószedem a jegyzettömbömet és egy tollat, majd leírom a címet és a pontos időpontot. Kitépem a lapot és átnyújtom Amelianak. - Ha van kedve jöjjön el. - hívom meg szívéjesen a fellépésemre. Már előre látom, hogy gyakorolnom kell előtte, ha elakarom nyerni Amelia tetszését, mármint zenei értelemben. A hirtelen jött kérdés picit meglep, viszont nem zavar.
- Igen, a pincérkedés csak arra szolgál, hogy megkeressem a megélhetésem. - válaszolom őszintén, mert én ilyen nyílt lány vagyok.

Kedves, hogy időt szán rám, még akkor is, ha érdeke fűződik hozzá. Simán lerázhatna. Talán ezért hiszem, hogy fontos neki az éneklés. És a szerencsecsillagom most talán tényleg felragyogott, mert nem is kell sokat várnom...
-Már holnap?- kérdezek vissza. De már tolja is elém a papírt, cím, időpont, nagyon korrekt. És rá is érek. Szuper! - Köszönöm szépen, élek a lehetőséggel- mosolygok rá.
- Lesz alkalmunk beszélgetni a fellépése után?
Én sem akarom sokáig húzni az időt. Ha holnap olyat énekel, amivel levesz a lábamról, és az esetlegesen megjelenő Reevennek is tetszeni fog, nem keresgélek tovább. Valószínűleg nem véletlen, hogy mi ma találkoztunk.
A kérdésemre őszintén felel. Nyílt lány, nem beszél mellé.
- Tanult valakinél énekelni vagy autodidakta?- nem árt, ha képzi a hangját, de sokat számít a tehetség. Valakiben vagy van, vagy nincs érzék az énekléshez. S bár a tehetségkutatók ontják magukból a jobbnál jobb énekeseket, évek múlva kevés marad a pályán, mert eltűnnek a süllyesztőben. A tehetség önmagában tehát nem elég, és biztos vagyok benne, hogy Jennifer is egy lehetőségre vár, hogy ki tudjon tűnni, aztán biztosan képezné magát, ha arra lenne szükség.
Lényegében megbeszéltük, amit kell. Most már minden azon múlik, hogyan sikerül a holnap este. Én örülnék, ha beválna, szimpatikus nekem ez a lány.
- Jennifer...- húzom magamhoz a táskám, jelezve, hogy fizetni készülök- Mi holnap mindenképpen találkozunk. Most viszont már nem rabolnám az idejét...
Megvárom, míg összeállítja a számlát, addig összepakolom a kis motyómat, majd a szokásos borravalót hagyom neki a tárcában.
- Őszintén örülök, hogy találkoztunk- búcsúzom el tőle, kezet nyújtva neki.- A holnapi viszontlátásra!
Meglehetősen vidám hangulatban hagyom ott a kis éttermet, még egyszer megnézve a címerét. Ide máskor is visszajövök, hisz tetszik a hely, finom az étel, jó a kiszolgálás. Elégedett vagyok.

// A folytatást megbeszéljük. Kijátszhatjuk a holnap estét is, ha volna hozzá kedved. Az eddigieket is köszönöm. //

A fontosabb munkámra (az éneklésre) mindig tudok időt szakítani, a pincér állásom ennek nem állja útját. Úgysem pincérként akarok befutni, akkor bármelyik bárban, vagy étteremben elhelyezkedhetnék, azonban énekesként azzal a kevés lehetőséggel kell beérnem, ami adatik nekem. Nem futottam még be, tehát nem válogathatok. Nem kapkodnak utánam, pedig szeretném. Egyenlőre van egy fellépés amit megszerezhetek és ennek én őszintén örülök.
- Igen, már holnap. - helyeslek megerősítve ezzel amit mondott, miközben a tollat koptatom. Óvatosan letépem a lapot rajta az információkkal és átnyújtom neki. A következő mondatára széles mosoly terül el az arcomon. - Remek. - szólok boldogan.
- Természetesen lesz. - mondom, mivel nem vagyok betáblázva és senki nem vár rám otthon, ami miatt néha hatalmába kerít a magány. Olyankor igyekszek keresni valakit, akivel lehet új barátságot kötni, avagy beszélgetni. Ameliaval úgy érzem jó barátnők lehetünk, hiszen kedves lány. Könnyedén veszem, hogy kissé személyesebb vizekre eveztünk át.
- Eleinte tanítottak, a többi dolgot magamtól sajátítottam el. - válaszolom. Ami az autodidakta tanulást illeti ahhoz néha a tévéből merítettem ötletet, például az egyik zenecsatornáról. Az okítóm csak az alapfogásokkal ismertetett meg, de már akkor is emlegette, hogy egész jó hangom van, bár akkor még nem mutált a hangom. Várom a további kérdéseket, azonban nincsen több, ezért amikor fizetni készül gyorsan összeállítom a számlát.
- Rendben, holnap ott leszek a leírt helyen, a leírt időben. - ígérem meg, pláne hogy különben is mennem kellene, azaz semmi pénzért nem hagynám ki.
- Viszlát! - köszönök el tőle, majd a borravalót zsebre rakom, a többi pénz pedig a kasszában köt ki. Ezután rátérek a többi vendégre.

//Rendben, majd átbeszéljük PÜ-ben //

Előző este pár órával Amelia távozása után véget ér a műszakom, átöltözöm és hazamegyek. Otthon kipihenem magam, mivel hosszú nap áll mögöttem és a holnapi minden bizonnyal ugyanilyen hosszú lesz. Már előre elterveztem, hogy holnap gyakorolni fogok a fellépésemre, hiszen ezen múlhat egy másik fellépés. Este egy gyors vacsora után ágyba bújok és gyorsan elreppenő órák múltán korán reggel keltenek fel a nap első sugarai, melyek az ablakomon át hatolnak be. Kissé álmos vagyok, szívem szerint még aludnák, azonban ma ezt nem tehetem meg. Talán máskor lesz rá alkalmam, viszont ezen a napon minden adódó alkalmat meg kell ragadnom a gyakorlásra. Fáradtan felkelek, elkészülődöm és nekilátok tornáztatni a hangom a szomszédok legnagyobb örömére. Tényleg szeretik a hangom és egész jól kijövök velük. A rájuk való tekintettel egy halk, kellemesen lassú számot gyakorlok énekelni, amire jó felébredni. Ha nem bosszantanak fel akkor ők is élvezik a gyakorlást, ám ha kihoznak a sodromból, akkor bosszút állok. Legutóbb kisebb bosszúként egy jó magas fejhangot adtam elő ezzel okozva kisebb kínt az illető hallójáratainak. Azóta már kibékéltem vele, a bocsánatkérés is megvolt, nincs harag közöttünk. Különben sem vagyok az, aki szeret haragban lenni másokkal. Most béke honol és a reggeli csendet is csak a hangom töri meg. Káromkodást nem hallok a többi lakás felől, tehát zavartalanul fejezem be a dalt és kezdek bele a következőbe. Körülbelül hat órától kilencig gyakorlok, utána pedig megreggelizek, mivel a gyomra korgása felszólít rá. Csinálok pár szelet pirítóst és hozzá egy bögre teát. Ez számomra tökéletes reggeli. Étkezés után újra gyakorlok. Ma van bőven időm, nem kell dolgoznom mennek, csak este énekelni. Az nem okoz különösebb nehézséget, ki sem fáradok benne. Könnyű munka és ráadásul értek is hozzá, nem véletlenül csinálom. Meg nem mellesleg szeretek énekelni, kellemes elfoglaltság, magam is szórakozom közben. Ha ez nem így lenne, akkor nem lennék énekes, hanem csak egy átlagos pincérlány, így viszont egy pincérlány vagyok álmokkal és egy jó nagy adag kitartással. Ez a kitartásom most sem lankad és kisebb szünetekkel gyakorlok kora estig. Akkor felöltözök és elmegyek a bárba. Ott megigazítom a sminkem és izgulva színpadra lépek tekintetemmel Ameliat keresve, aki azt ígérte, hogy eljön és ad nekem egy esélyt.

A Jennyfertől való elválás után nagyon lelkes voltam. Szinte biztos vagyok benne, hogy megtaláltam a megfelelő embert, akit szerződtethetek arra az estére, apámhoz. Az a lány kifejezetten szép, a hangja kellemes, a modora visszafogott, mégis agilis... Eddig nagyon jó benyomást tett rám.
Első dolgom lenne, hogy Reevennel beszéljek, de a mobilját nem veszi fel, apámnál nincsen. Nem szokása bejelenteni, hol császkál, elvégre szabad ember, mégis bántó, hogy nem hagyott semmiféle elérhetőséget. Azzal magyarázom a dolgot, hogy vagy az együttese vagy egy csaj van a dologban, és próbálom elhessegetni a türelmetlenségemből adódó feszültséget.
A nappaliban olvasgatok, de gyorsan elálmosodom. Nem bírok tovább Reevenre várni, elmegyek zuhanyozni, majd lefeküdni. A szobájában csak egy üzenetet hagyok, leírva benne, mi történt, és milyen segítségre számítok tőle. Remélem, hogy találkozunk addig, de jobb biztosra menni.
Sűrűn telik a napom, éppen csak arra van időm, hogy felszaladjak az albérletbe, hogy megnézzem a lányokat (nincsenek otthon), és hiába hívogatom Reevent, ő nem veszi fel. Rohanok apám lakására, de csak "pótanyu" van otthon, ő meg nem hoz lázba. Valami szappanoperát néz a tévében. A vendégszoba érintetlen, tehát Reeven azóta sem volt itthon, és ezen kicsit elgondolkodom. Hol lehet?
Aztán a saját dolgaimra koncentrálok. Tusolás, smink... Mégiscsak egy bárba megyek... Jennyfer jut eszembe, remélem, hogy nem okoz majd csalódást. A megadott helyre megyek, leülök egy asztalhoz, és egy pohár martini mellett várom a fellépését. A mobilomat készenlétbe helyezem. Ha jó lesz a kihangosítás, talán sikerül csinálnom egy felvételt, amit megmutathatnék Reevennek...
Hamarosan feltűnik a színpadon, és elismerően mosolygok rá. ma igazán nőies ruhába bújt, a sminkje ízléses és amikor úgy látom, szemeivel a közönséget pásztázza, intek neki, hogy itt vagyok. Nem vagyok tipikusan izgulós fajta, de most összefűzöm az ujjaimat. "Ügyes légy!", üzenem az éteren át, gondolathullámokon.

Elérkezett a várva várt óra és már a várva várt perc is. Felkonferálnak és színpadra lépek és átnyújtom a kottát a fiúnak, kinek az ölében egy gitár pihen. Egy gitárost nem ártana szereznem magam mellé, mert ő is csak ideiglenes. Elkergetem ezeket a gondolatokat egyenlőre, most nem szabad, hogy elkalandozzon a figyelmem. Néha izgulok amikor fellépek a színpadra és kiállok a közönség elé és ez most is így van. Nem lámpaláz ez, azt már rég leküzdöttem, ez csak egyszerű izgulás. Kilépek, a fények elsötétülnek és amíg a gitáros a neki átadott kottával belekezd a dalba és várnom kell gyorsan rápillantok a közönségre. Még ilyen fényviszonyoknál is kiszúrom Ameliat, aki a nézőtéren ül. Valamennyire képes vagyok olvasni a tekintetében és a sajátommal ezt súgom neki:"Igyekszek.". Elérkezik a pillanat és belekezdek a dalba. Lassú számról van szó, amelynek szomorú a hangvétele. Átéléssel adom elő eme saját szerzeményem, igyekszek átadni a beleszőtt érzelmeket, mintha a saját élményem lenne. Valójában nem az egyik régi emlékem írtam meg, pusztán a fantázia szüleményei ezek az érzések. A dallam végig lassú, bánatos, azonban ennek ellenére szerintem igazán élvezhető. Szerencsére nem rontom el a szöveget és zökkenőmentesen fejezem be a számot. Taps lesz a jutalmam a nagyérdeműtől, melyre színpadiasan meghajolok.
- Köszönöm. - mondom a mikrofonba szerény mosollyal és távozok a színpadról Ameliat keresve. Megtalálom az egyik asztalnál egyedül ücsörögve.
- Szép estét! - köszöntöm, de nem ülök le, csak ha hellyel kínál. - Nos, mit gondol? - kérdezem meg kissé félve a választól, reménykedéssel a szívemben. Hátha tetszett neki a dal és nem áll el a fellépésről, amire tegnap esélyt adott.

//Kb ez a dal lenne az:https://www.youtube.com/watch?v=JXmUYdOVJtc//

Annak ellenére, hogy Reevennel akartam ide jönni, van ötletem arra nézve, hogyan tudom megoldani a helyzetet egyedül. Van pasiriasztó szövegem, erre a lányok oktattak ki, akik ne tudták nevetés nélkül nézni, kezdetben hogy bénázok. Megrendelem az italom, kényelembe helyezem magam, és várom Jennifert.
Amikor meglátom, megörülök neki, és úgy izgulok, mintha én állnék azon a színpadon. Úgy érzem, engem keres a tekintete, így intek neki, és -talán nem tévedek- egy apró mosollyal jelzi, hogy észrevett. Én szorítok neki, és ő is mintha üzenne nekem, de lehet, hogy csak az élénk képzeletem játszik velem. Bekapcsolom a telefonomon a felvétel gombját.
Kialszanak a fények, csak az asztali lámpák maradnak égve és gitárszó tölti meg a termet. Zsibongás is csak addig hallatszik, amíg Jennifer el nem kezd énekelni. Akkor viszont néma csend lesz. A hangja bámulatos. Elképesztően lágy és érzéki, lúdbőrözni kezdek tőle már néhány taktus után. Szomorú dalt énekel, de nagyon ízlésesen adja elő, nincs benne nagy pátosz, dráma, de szinte kézzel fogható az érzelem.
Sajnálom, amikor abbahagyja... , szívesen hallgattam volna még. A fények ismét világosabbá festik a kis bárt, amíg az újabb fellépő el nem készül. Jennifer szép tapsot kap, nem csak tőlem, hanem szinte az összes vendégtől akikről szépen meg is feledkeztem, pedig őket is szemügyre akartam venni a műsorszám közben. De ha egyszer ennyire lekötötte a figyelmem ez a lány!
Odalibben hozzám, miután elköszön a közönségtől. Látom, hogy izgalom van a szemében, és én mosollyal várom, hogy megnyugtassam őt.
- Jöjjön, üljön le!- invitálom, és kijjebb húzom a hozzám közelebb eső széket.- Iszik valamit?- Az a tervem, hogy rendelek egy kör italt, hogy koccintani tudjak vele. Egyrészről tegezni szeretném... És...
- Csodálatos volt! El vagyok ragadtatva!- áradozok neki, és őszintén beszélek. Félelmetes, hogy senki nem karolta még fel ezt a lányt. Nálam tuti befutó, az biztos!