A rossz idő ellenére felszállt velem a gép, anyám és apám zsebkendőt lobogtatva búcsúzkodtak. Apám fogai között láttam azt a bizonyos "soha többé ne gyere vissza fiam" mosolyát. Azt hiszik lepasszolhatnak valami rokon bácsinak, aki majd rábeszél olyanra, hogy iskola, melóhely, elvonó. Megpróbáltam nem vigyorogni, sőt egész végig úgy tettem, mintha nem akarnék elutazni. Több zenét szereztem, kevesebb füvet szívtam, hallottam, hogy anyám odasúgja apámnak " a gyerek végre magába szállt, békén kellene hagyni." De apám lehetőséget látott Holywoodban, egy egész koffernyi cuccot összeszedett nekem. Kiszórtam őket az ágy alá, csak kisebb utazótáska van nálam, hátamon a gitár és tartója. A melegebb cuccokat otthon hagytam, én így várom a tavaszt. Elengedtek ennyivel, mert jól berugdostam mindent az ágy alá és nem találták meg pl a kötött pulóvereket, az egyik hóembereset és a másik Jézuskásat. A Jézuskás nagyon gáz. Poénból elhozhattam volna, valami hülyének eladom, tuti kaszálok vele.
Szóval a szüleim nem nagyon sirattak meg, asszem ott adták fel, ahol a legutolsó pszichiátert kezeltem.
Végre felszállok, rossz idő van, szeretem magam alatt bámulni a vihart és fülig ér a szám, amikor Cián haverom hívom, hogy hová tartok éppen. A bandám tagjai valamerre arrafelé cirkálnak, föl fognak szedni és megint nyakunkba vesszük a világot. Kell nekik az énekes, gitározni sokan tudnak, de olyan hangja senkinek sincs mint nekem. Az egészet jó előre kiterveltem a rokonnal, akitől majd meglépek, miközben a szüleim azt hiszik egy darabig náluk nyaralok. Hátradőlök a repülőgép ülésen, kemény zenét hallgatok és cseszegetem a műgumi Yodám farkát. Csináltak neki farkat. Már feketedik, mert megpróbáltam leégetni neki, minek szegény Yodának farok?! Különben is ez kutyák seggébe való, meggyújtottam neki hagy égjen a harmadik keze, de közben sajna lángra kapott valami rongy is a közelben. Maradt a farok, mégsem tudtam szegény ufot kiherélni. Ez lett a kabalám, a mű Yoda, amióta elloptam tök jó dolgok történnek velem. Pl, hogy végre szabadulhattam, mint aki börtönből jött, olyanokat lélegzek, hogy kétszer megkérdezik a gépen nem vagyok-e rosszul. Be kell szívnom a szabadság illatát.
Az út hamar elmegy, túl hamar, most kereshetek valami kopaszodó vénembert a tömegben, akire rátetoválták, hogy: Simon.
Elég jól túléltem az utat, csak a zakóm gyűrődött össze és most félreáll a kalapom. Egyetlen nyűgöm, hogy Marist nem sikerült elhoznom. Csomagom tényleg kevés van, az az utazótáska, meg a gitár a tartóval. Megállok, miután magamhoz veszem őket és lesem a pacákot, az se lenne baj, ha elfelejtett volna, feltalálom magam.

Amióta megcsókoltam azt a fickót, többnyire csak ő jár a fejemben, ami több mint ciki, lévén, hogy az illető egy pasast szeret. Viszont többet gondolok rá, mint a Nagy Fehérre, és emiatt már nyert helyzetben vagyok. Az első férfi, akinek ez sikerült a négy év alatt, mióta itt vagyok. Holnap meg majd emettől is el kell válnom, hiszen felkerül a rehabra. Az más kérdés, hogy rövidesen én is ott töltöm majd a gyakorlatom.
A mai napot sikeresen elblicceltem, nem kerültem Mr Anderson (a megcsókolt pasi) közelébe. Minden hülyeséget elvállaltam, csak hogy elkerüljem a vele való találkozást. Pedig majd szembe kell néznem vele, valahogyan bocsánatot kell kérnem. Lídiáéktól nem volt szép, hogy kihagyták a sztoriból, hogy már eszméleténél van, felébredt. Hiszen az, hogy belementem a fogadásba, nagyrészt annak köszönhető, hogy meg voltam győződve róla, semmi nyoma, emléke nem marad. Jól elcsesztem.
Éppen az öltözőben kapom magamra a gönceimet, amikor csörög a telefonom. Ránézek a kijelzőre, apám az.
- Szia!- szólok bele, vidáman, hiszen neki mindig örülök.
Hadarni kezd, alig bírom követni, az arcomról meg lassanként tűnik el a mosoly. Úgy volt, hogy ma együtt csinálunk programot, mert jön valami rokon NY-ból, és legalább együtt leszünk egy kicsit. Nos, a rokon jön, de nekem kell kimennem érte a repülőtérre, mert Mrs. Izébizének gondja akadt a műtétével, bent kell maradnia még egy darabig, így változik a terv, de este nála találkozunk, a vacsiról gondoskodott. 18 órakor ott találkozzunk. Válaszolni is alig tudok, mondja, hogy rohannia kell, elköszön és már bontja is a vonalat.
Ez igazán remek! Még jó, hogy valamelyik nap beszéltünk róla, hogy melyik reptérre érkezik a srác, és arra is emlékszem, kb mikor. Az órámra nézek. Metróval menjek
vagy kocsival? Utóbbi mellett döntök, mert valahogy el kell tölteni az időt estig, annak meg nem sok értelme van, ha csomagokkal felpakolva hurcolom végig a városon.
Hazavágódom, beállok a tus alá, de hajmosásra már nincs idő, így csak felkötöm, valami csatot teszek bele. Farmert húzok, és egy kevésbé kihívó blúzt veszek fel. Tavasz van, az idő azonban csalóka. Esőzések szinte mindennaposak mostanában, hiába mondják, hogy itt többnyire nyár van. Így az esőkabátom is magamhoz veszem, a kocsiban elfér.
Apám lepett meg vele, egy kétüléses SMART, kifejezetten városi autó, azt mondta, ezzel még én is elbírok. Nagyon kedves, jót nevettem. Haha. Mindegy, ritkán használom, de most kifejezetten örülök, hogy van. Már az ajtónál állok, amikor eszembe jut valami. Vissza szaladok, egy A4-es papírra felfírkálom: REEVEN CALLAGHER, -hiszen semmit nem tudok a fickóról, csak a nevét- és már húzok is a reptérre.
Nem vagyok késésben, időben a reptéren vagyok. A városban még viszonylag nagy a forgalom, de a gyorsforgalmi úton jól haladok, hála apám haverjának, aki kicsit kikupálta az autót, hogy ne pörögjön fel minden második kanyarban. Amúgy szeretem, mert kényelmes, könnyű vele parkolni, és nekem bőségesen elég. a gond csak akkor van, ha a lányokkal hármasban karunk elmenni valahova. Már lebuktunk párszor, hogy Gina a csomagtartóban ül. Nos, valóban nem veszélytelen ott utazni...
Magamhoz veszem a táblácskámat (jó, papírlap), és a kiléptető kapuhoz megyek,
ahova a gép érkezik. Remélem, hogy a srác nem vak, és nézelődik egy kicsit, mert én fel nem ismerem, az biztos. A saját neve meg csak feltűnik neki. Szóval, most csak várnom kell.

Zsebre vágom a kutyasegg pucolót (csak én gondolom, hogy oda való) és kihalászom a csomagjaimat. A táska tök könnyű, egy vékony törölközőt, néhány inget, pólót, bokszert és vagy 2 nadrágot tettem bele, egy fogkefét és asszem borotvát. Idő, amíg oda jutok, ahol kiadják a csomagokat, sokan özönlenek a fővárosból, mindenki repülni akart. A gitáromra háklisabb vagyok, bár enélkül is meg tudnék élni, mindig lehet szerezni újat. Amint kitolódik elém a futószalagon, elragadom és a hátamra passzintom, a csomagom pedig a kezembe fogom. Átnézek az embertömegen, adok Simonnak egy esélyt. Ha képes kiszúrni egy perc alatt elmegyek vele. Valamiért egy kopasz emberre gyanakszom, a terminál háromnegyede kopaszodik. Jobb kezemmel megvakarom a műgumi Yodát a zsebemben. Sokan vannak, összeszűkítem a szemem, és sarkon fordulok. Apa, sajnálom Mr Simon nem jött ki értem, mekkora alávaló gazamber, nem? Vártam rá, hát persze, nagyjából öt percig.
Nem fognak hiányolni, tutira hallották már hírem, állandó téma voltam a rokonságban. Nos...kit izgat? Megpöccintem a félredöntött kalapom, mintha agyőt mondanák a nagyvilágnak és teszek két nagy lépést előre, amikor meglátom a nevem. Megtorpanok, hm...ha jól tudom teljesen színjózan vagyok és ez itt Reeven Callagher. Gratulálok a névrokonomnak. A francba! Elolvasom a nevem kétszer, aha, vágom, megjegyeztem, felpillantok és kopasz orvos helyett egy szép lányt látok meg. De még milyen szépet! Pislogni is elfelejtek. Megemelem a kalapom, csak kicsit, nem veszem le egészen, hát ilyet! Ő lenne a kis Ami...Amidala? Valami izé neve van a lányának. Vagy a nője? Hallottam, hogy jó nője is van. Lehet nem lenne rossz üzlet náluk időzni pár napig.
- Valahogy ismerős a fickó neve.
Nézem hunyorogva az írást, aztán rávigyorgok a csajra, hogy na ezzel megfogott. Meg a szemeivel és a gyönyörű piros szájával.
- Nahát Simon bácsi! Hogy maga milyen szép nő lett!
Most már mindegy, biztos láttak rólam fényképet, és enni se ártana. Azért hülyéskedem egy kört a csajjal, ölelésre tárom a karom. Biztos, hogy a rokonom? Ha nem ő Amália, akkor van egy tippem hová mehetnénk.
Valakire emlékeztet, hasonlít a pszichológusomra, hiába a barnák! (és vörösek meg szőkék) Az se lenne rossz, ha egy idegen nőt tapiznék le, habár ilyen névvel nem sok fiatal srácot várhatnak. Nem lesz rossz megszorongatni, éljen a rokonok közti kötődés, megmutatom mennyire szeretem a családot!

Kint vagyok a reptéren, és már nem bánom, hogy egyedül jöttem. Apa nem igazán bírja a tömeget, állandóan felizgatja magát, türelmetlenné válik, stb. No igen, a hajszolt életmód.
Azt hittem, könnyebb lesz a dolga, de - szerencsére- igen jó neve van a szakmában, a betegek szeretik, ő meg nehezen tud nemet mondani. Mrs. Izébizé meg megmentette ettől a reptéri nyüzsitől...
Nézem a kijelzőn, leszállt az a gép. Kezemben tartom a papírom, és csak meresztgetem a szemem, de ugyan minek, fel se ismerném, akit várok. Sosem találkoztunk még. Igazából a rokoni szálakat sem értem túl jól, valami másod- vagy harmad unokatestvér, vagy annak valakije. Annyit tudok, hogy pár napra, hétre (na, ezt sem tudom pontosan) jön LA-be, és addig nálunk fog lakni, ha nem talál magának jobbat. Azért vannak annak árnyoldalai, hogy nem vagyok napi kapcsolatba apámmal, mert erről a srácról és a terveiről nagyon nagy hiányosságaim vannak. Remélem, elnézi majd nekem, ha faggatni fogom.
Igazából azt sem tudom, hogy néz ki... Tűnődöm, amikor a kiáramló embertömeget bámulom. Nem emlékszem, hány éves pontosan, de úgy rémlik, korombéli. És az is szóba került, hogy kissé... problémás. Szóval... Nem könnyű eset, na.
Elmélázok, és arra leszek figyelmes, hogy egy fiatal, nyurga srác vizslatja a papíromat. (Remélem, hogy azt fixírozza, és nem engem. Megvan nekem a magam baja.) Megemeli a kalapját, éppen csak egy kicsit és viccelődni kezd. Már-már visszavágnék, hogy ne szórakozzon, de akkor kimondja apám nevét, én meg mosolyra húzom a szám.
- Önmagam reklámja vagyok. Hogy lehetnék különben híres plasztikai sebész? - Hogy honnan jön a hülyeség, nem tudom. Talán a kis rokonunk belépője váltotta ki belőlem.
Ölelésre tárja a karját, én meg beleborulok. Ha lúd, legyen kövér.
- Örülök Öcsém, hogy itt vagy- és hagyom, hogy meglapogasson.
- Szerencséd, hogy női inkognitóban jöttem ki eléd, mert különben most rosszat gondolnék rólad- ugratom.
- Ennyi az összes csomagod?- mutatok a poggyászára, és a gitártokra.- Akkor jó, hogy a kamionom a garázsban hagytam!
Hehe, biztos jó benyomást szerez most a Simon családról. Majd otthon elmesélheti, hogy "vazze, ezek mind hülyék!" Ja. Most éppen annak tartom magam. Ennek is Lídia, vagy inkább Lio az oka. Lio... Hm... vagy én...?

Pontosan ilyen fogadtatásra számítottam! "Simon bácsi" bájos kezéből csak pezsgő hiányzik, fejem fölé csupán konfetti. Jól magamhoz ölelem a drágát, mindketten vékonyak vagyunk, ropogtathatjuk egymás csontjait. Rajta azért lenne mit fogni. A seggét bámulom fölülről, miközben nagy átéléssel nyomom magam a mellkasához, nem merek nagyon belemerülni, még mindig kiderülhet, hogy a rokonom. Nagyon-nagyon messzi rokon. Engem nem zavarna. Nem is engedném el, de kezd kínossá válni a helyzet odalenn, hátralépek tőle.
Van humora a nőnek, miért ne játszogatnánk kicsit.
Tényleg! Simon bácsi plasztikai sebész! Talán tudna rám hájat varázsolni!
- Jól dolgozik a bácsi, egészen profi munkát végzett!
Kacsintok a melleire, ha lendülne a keze, igyekszem elhajolni az útjából. Ezek tuti igaziak, megérte lecsekkolni, egy plasztikai sebész családban sosem lehet tudni. Valahogy kimaradt az infó, elég perverz figura lehet az öreg, egész nap kicsi, aztán nagyobb és egyre nagyobb melleket tapogathat. Álommeló, neveli a palántákat.
Örül nekem, hát haha, ez sem fog soká tartani. A szüleim szeretnek, túlszeretnek, de éreztem, hogy már sok nekik, hogy még mindig életben vagyok. Ami valljuk be lehetne akár a világ nyolcadik csodája is.
- Hát még én Simon bácsi.
Ma este összefutok Ciánnal, pár napon belül le tudom rázni őket, nem sietnék, de nem rajtam múlik, hiába vagyok jó, az exbandám híresebb lett.
- Ne mondjon ilyet bácsikám, nekem kopaszon is bejön. Kopasznak tetszik lenni, ugye?
Csak tippeltem, lehet félrement.
- Ennyi.
Rántok vállat kicsit, szerintem ennyi csomag is sok, a kamionon röhögök egy sort.
- Tetszik bácsi humora, de hogyan becézzem? Biztos választott magának szép női nevet is.
Amit nehezen fogok megjegyezni bármi lesz az. Megragadom a táskám, részemről indulhatunk.

Kényelmesen érek ki a reptérre. Apa kérése nem esik nehezemre, bár kissé módosította a terveimet. Így is, úgy is együtt vacsoráztunk volna. Így csak a délutánom borult fel, de amilyen zizi vagyok, úgysem lettem volna képes semmire.
Amikor a srácról, aki poénkodni kezd, kiderül, hogy ő a rokon, én is hülyülni kezdek. Külső szemlélő talán úgy lát minket, mintha szerelmespár volnánk, hiszen szorosan ölel magához. Biztos a neveltetése. Így jártam. Mindegy.
- Naná, hogy profi. A te pofidat is átszabhatom!- főleg, ha nem hagyja abba a melleim bámulását. Azért ennyire még nem vagyunk jóban. Nem volt elég neki az a hosszúra nyúlt ölelés?
- Micsoda ízlésed van neked?- csóválom a fejem. Amúgy apám nem kopasz, de sebaj. Remélem, ez nem lesz probléma. De azt hiszem, még mindig hülyül.
Az valóban meglep, hogy láthatóan milyen kevés csomaggal jött. Le is csekkolom, hogy jól gondolom-e, de ő is megerősít... Legalább kényelmesen be fogunk férni a SMART-ba, ettől megnyugszom. A poénomon nevet egy sort. (Pedig nem is volt jó.)
- Hívj csak Lianak-fojtok el egy mosolyt- A Simont csak kopaszon használom- és rákacsintok.
Ha a hülyeségből elég volt, akár indulhatnánk is. Erre gondolhat ő is, mert felveszi a táskát, amit az ölelésemkor a földre rakott.
- Van egy kis változás a programunkban, de ha nem vagy nagyon fáradt, könnyen elüthetjük az időt. Vacsora ugyanis 18:00-kor, apámnál. - Érdeklődve nézek rá Jártál már Los Angelesben?

Nem rossz kilátás, a helyzetben maradnék, továbbvinném a szituációt, de ez nem a taperolás pillanata. Ellépek, hadd ne gömbölyödjek nyilvánosan.
Letapizom a pofimat, de Simon bácsi cickóihoz csak szemmel nyúlkálok. Végigsimítok az államon, tegnap borotváltam, simább mint egy babapopsi. Különben ez de egy barom hasonlat! Miért kell a meztelen arcot babasegghez hasonlítani? Olyan az arcom mint egy fenék? Fenét!
- Azt inkább kihagyom, szeretek fiú lenni, bár az biztos, hogy ha belőled ilyen nő lett én lennék Miss Amerika.
Játszadozunk, felteszem azt is, hogy az öreg talán kopasz, de nem kapok rá egyértelmű választ. Átugrom a kérdésen, firtatjuk az ízlésem. Kiváló, rangsorolni is tudok. Eddig három említésre méltó bige mászta föl magát a dobogóra a szememben, az egyik ex pszichológusom, a másik a hidrogén szőke bombázó a templomból és most Simon bácsi! Ez utóbbinak adnám a koronát, a neve magáért beszél! Simon bácsi a legszexisebb nő, akit valaha láttam! Mondom ezt színjózanon. Gondolom, nem mondom. Visszatérve az ízlésemhez, szólni kellene valamit a dologhoz, a bókjaim általában túl sok fényt kapnak.
- Felismerem a szépet és közlöm vele, ha az.
Rántok egyszerűen vállat, ezek csak szavak, bárkit képen lehetne vágni velük, de ha valaki nem üti a mércét, például Simon bácsit, akkor egyszerűen nem teszem szóvá. (kivéve, ha berúgatnak, akkor E.T. is mesés)
Kevés csomaggal jöttem, megmarkolom ezt a keveset és követem Liát, merthogy ez a neve.
- Akkor te vagy Amália, Simon bácsi lánya?
Tippelek, de ez elég gyanús nekem. Kiesünk a játékból, bár én már korábban kidobtam magunkat ezzel a kérdéssel, kicsit elfárasztott. Tudat alatt biztos attól tartok, hogy Simonékhoz is eljutott: nem vagyok normális.
Vakon követem, közben Kamélia már szervezett nekem programot. Fáradt, én? Elfojtok egy ásítást.
- Alig várom, hová megyünk? Apád érdekes program lesz.
Pénzben fogadnék rá, hogy nem fog kedvelni. Mert egy Simon bácsi...nem vagyok naiv.
Los Angeles...amikor utoljára itt jártam nagyon be voltam állva.
- Csak átutazóban. Te ugye magyar vagy? Hogy kerültél ide? Magyarország nyugisabb hely.
A Simont sokáig Szimónnak ejtettem, de mielőtt eljöttem apám begyakoroltatta velem, hogy legalább ezt az egy szót sikerüljön rendesen kimondanom.

A rokonom vicces figura, de úgy tűnik, éreztetni kell vele, hol vannak a határai. Az ölelés belefér, magyar virtus a hosszú, forró üdvözlés, szorongatás, de nem tudom, neki magának van-e köze a magyarokhoz, vagy csak a szülei, nagyszülei révén (hiszen mégiscsak rokon). Szóval az is előfordul, egyszerűen csak kihasználja a helyzetet. Amikor a szemeit a mellkasomon felejti, még belefér egy poén, amivel az előbb játszottunk.
Istenemre mondom, ha nem a rokonom lenne, már magam kezdtem volna átszabdalni az arcát. Itt, helyben, pedig nem vagyok erőszakos természetű. (Csak kissé zaklatott.)
Végigsimít az állán, aztán egoista kijelentést tesz.
- Miért nem mindjárt Miss World?- húzom fel a szemöldököm. Ha már álmodozik, álmodjon nagyot. Szóval jobb csaj lenne, mint amilyen én vagyok. Heh! Bánja a fene! Sose törtem ilyen babérokra.
Tulajdonképpen nagyon jól mulatok magamban. Éppen ez a lazaság hiányzott most nekem. Könnyed humor, egy "idegen", akivel hülyülni is lehet (ha már a csajok nem érnek rá velem foglalkozni éppen ma). Szóval, örülök a rokonomnak, bármilyen fura is, ezért ajánlom fel neki, hogy töltsük együtt a délutánt. Legalább némi előnyben leszek a faterral szemben, mire ők ketten összefutnak.
A bókjait viszont inkább elengedem a fülem mellett, nem szeretnék abba a hibába esni, hogy komolyan veszek valamit, ami nem az. Nagy Fehérrel elég volt. És azt a helyzetet is meg kell majd magyaráznom, amit tegnap teremtettem, azzal a csókkal, amit a motorbalesetes srácnak adtam. Miért gondolok ennyit rá?
- Lia, kérlek. - A teljes nevemet annyira mégsem szeretem, egy hülye francia film adta az ötletet, Amelia. Amália nem is tetszik. Juj. De a magyar keresztnevemet sem szerettem igazán (Karolina). Apának azonban kislányként mindig Lina voltam, vagy Lia, ezért kerestem hasonló nevet, ideát. Az a film meg éppen kapóra jött...- Egyébként hogy találtad ki? - ugratom még egy kicsit. Lehetnék akár "Simon bácsi" szeretője is. A nő csak néhány évvel idősebb nálam. Ki sem állom. Egy pénzéhes plázacica. De apu nem lát tovább az orránál.
Mivel van még időnk a vacsoráig, felajánlom, hogy töltsük együtt, ha van kedve, de egy kissé ásítozik, mintha nem is lenne kedve hozzá.
- Nem aludtál a repülőn? Álmos vagy?- kérdezem meg újra. Nem szégyen a fáradtság, csak mondja meg a tutit, különben úgy lefárasztom, hogy belefejel a levesestányérba. Annak ellenére, hogy az előbb kedvetlennek mutatta magát, most mégis hajlandóságot mutat az együttműködésre.
-Az ősöm meglehetősen jó fej, ne írd le előre. - Szólok rá, mert szavai mögött némi iróniát vélek felfedezni. Nekem is csak az ízlésével van bajom. Van, amibe nem szólhatok bele, és az pont egy ágyban alszik vele. (Ha még csak aludnának! Meggyőződésem, hogy a luvnya gyereket akar apámtól, nem teljesen önzetlenül.) Csak azzal nem számolt, hogy apám okosabb, mint hiszi. Ő már gondoskodott róla, hogy ne legyen több Simon a családjában (legalábbis akinek ő az apja).
Míg a kijárat, illetve az autóm felé araszolunk, beszélgetünk erről-arról. Szóba kerül a származásom is.
- Igen, magyar vagyok.- Váltok át a magyar nyelvre. - Talán te is ott születtél?
Ha megfelelő magyarsággal válaszol, nem csak néz rám, mintha megőrültem volna, akkor anyanyelven beszélek tovább, kihasználva a lehetőséget, hogy van valaki, akivel így beszélhetek.
- Az érettségi után jöttem ide. És igazad van, Magyarország nyugisabb hely.- Csak volt ott valaki, aki miatt túl kicsinek tűnt, teszem hozzá gondolatban.
Nem akarok komolykodni, és a múltamról beszélni. Inkább dobjunk be egy szendvicset, egy sört... Mindegy. Csak kapcsoljon ki. Feledtessen. Azt hiszem, túl sokat várok el tőle, pedig nem is ismerjük még egymást.
-Éhes vagy? Vacsoráig még rengeteg időnk van...

Úgyhogy a nő nagyon jól néz ki és erről ennyit, mert mindjárt kiderül, hogy bigott katolikus és ellenzi a házasságtörést vagy a vérfertőzést.
Elviccelünk ezzel a Simon bácsikával, nem vágom a szépségkirálynőket, de ő már tuti nyert egy-két versenyt.
- Mi a különbség? Te gondolom már voltál mindkettő
Vetek rá egy csábmosolyt, nem tehetek róla reflexszerű és tudom, hogy szexi. Szinte ellenállhatatlan, kivéve, ha túl fiatalnak tart, mert akkor tűnhet kisfiúsnak is.
És ki is derül néhány percen belül, hogy a rokonom. Akkor vérfertőzés, az még izgalmasabb. Ájh érzem, valahogy majd le kell szállnom róla. Ott az a mostoha, tudom, hogy ő is fiatal. Ez rövid, hogy Lia, elképzelhető, hogy megjegyzem. Magamban ki mondom vagy kétszer: Lia és bár töröm a magyart, az is megyeget és segít, mert magyaros hangzása van, bár én úgy mondanám magyarul: Lijja. Szar a kiejtésem. Biccentek, ha öt perc múlva megkérdezi emlékszem-e még a nevére és akkor is tudni fogom, az lesz a siker.
- Áh, tippeltem. Tudtam, hogy van a bácsinak egy lánya és egy nője, a lánya Alámia, vagy valami ilyesmi és amikor mondtad, hogy hívjalak Liának beugrott, hogy sajna rokonok vagyunk.
Szép mosoly neki, aztán a falnak. Na igen, szívás és rokon kislány szívét még nagyobb szívás lenne összetörni. Igyekszem lefaragni a csáberőmből. Igazából fáradt vagyok, biztos a repülés, gépen nem szoktam elszállni, de csak egy kávé kell nekem, az a legkevesebb bevallani meg nem fogom.
- Á, dehogy
Éneklem
- De azért egy automata jól jönne.
Biztos van erre valamiféle, ott lehet kávét kapni. Az apját nagyon szereti, azt már látom, úgy látszik csak én szoktam gúnyolódni a szülőkön (meg mindenki máson) Igyekszem komoly, Simon papa imádó képet vágni.
- Nem, biztos érdekes lesz, bírom az öregeket.
Ez megint nem lesz jó.
- A plasztikai sebészeket. Még azt is elnézem neki, hogy nem kopasz.
Inkább befogom. Kérdezek, az mindig bejön. És tessék! Magyarul beszél, amit értek, de szar a kiejtésem és nem nagyon szeretek dicsekedni vele, úgy érzem magam, mintha fogyi lennék, ha magyarul kell beszélnem. De én number one vagyok tettetésből, abból, hogy ne mondjam vagy mutassam ki, amit érzek, vagy gondolok, próbálok megfelelni az elvárásoknak (és ettől megint 15 évesnek érzem magam)
- Nem, én születni Emerika. New York és lenni rossz kiejtés.
Vigyorodom el szégyellősen, kifejezetten bénán érzem magam.
- Dé jobb á nyűzsi.
Azt akartam mondani, arra reagálva, hogy érettségi után ide jött, hogy "de jobb a nyüzsi" vagyis itt Los Angelesben.
- Majd néha angolul beszélek, nem baj?
Váltok át angolra, ez mégis jobban megy, egyelőre. Éhes? Hát elég ritkán eszem, úgyhogy nem szoktam érezni. De csinálhatnánk valamit hatig.
- Inkább szómjas
Mondom magyarul, aztán angolul mert ezt gyorsabban akarom.
- Igyunk valamit az egyik mozgólépcsőn. Ittál már mozgólépcsőn? Nem muszáj meleget, lehet üdítő is, vagy sör. Gyere ott egy italbolt.
Intek fejemmel egy olyan italárus izé felé, különben mozgólépcsőn ülve sokkal jobb piálni. Nem a megbotránkozott közlekedők miatt, hanem mert mozog és szabályai vannak.

Még mindig az a vicc tárgya, hogy én vagyok Simon bácsi, csak átplasztikáztam magam, a jó reklám céljából. A külsőmre tett megjegyzését elengedem a fülem mellett, hiába bámul rám úgy, mintha becserkészhető vad lennék. Ezzel engem nem tud szédíteni.
- Benne van a nevében is, hogy melyik verseny mit takar...- nem kell ebbe jobban belemenni- Soha napján, Reeve, nem ettem bolondgombát!
Nem felejtem el, hogy középiskolában milyen becenevet aggattak rám. Én csak egy átlagos lány vagyok, annak érzem magam, legalábbis ami a külsőmet illeti. Vannak nálam sokkal szebbek, vagy ami még fontosabb, olyanok, akik annak hiszik magukat. A szépségversenyek az ilyen csajoknak van kitalálva. Köszi, ebből én nem kérek.
- Hú, nagyon kedves vagy!- Elég nyersen fogalmaz, ebből nekem az jön le, hogy nagyon nincs kedve itt lenni, és totálisan érdektelen velünk kapcsolatban. Nem is javítom ki, ami a nevemet illeti, maradok neki Lia és kész. A pótmama meg majd úgyis bemutatkozik neki... (Képzelem, hogy...)
- Jól van, igazad van, buta kérdés volt. A repülés fárasztó...- engedek kicsit vissza. - Kávé? Van a reptéren egy jó cukrászda, kávét is lehet inni. De ha csak az kell, nem ragaszkodom az édességhez...- nekem aztán nyolc. Bár... Nem is rossz ötlet, ha vennénk desszertnek valamit. Szerintem apa erre nem gondolt. Cynthiáról nem is beszélve. Ő semmire sem gondol. Nincs is mivel gondolkodnia, hisz üres a feje.
Az apámról tesz valami megjegyzést, meg kell védenem, nem írható le olyan könnyen. Különben is, hogy alkothat véleményt valakiről, akit nem is ismer? Megvédem, de erre megint zöldséget beszél.
- Jól van, ne erőlködj... Értem én. De majd meglátod. Apám normális, jó fej. És képzeld, még csak nem is tolószékkel közlekedik!- inkább elviccelem. Mit képzel ez? Vén trotty az apám? - Értékelem nagylelkűségedet!- most már nevetnem kell.-Majd ha mégsem megy, szólok neki, hogyan vágódhatna be nálad.- Mutatok a fejemre, hajnyírást imitálva.
Elképzelem apát kopaszon.... Neeee, inkább maradjon haragban Reeve-vel!
Rólam kérdez, és magyarul válaszolok, talán azért, hogy őt is teszteljem kicsit. Töri a magyart, de annak ellenére, hogy sosem élt ott az is csoda, hogy így megy neki.
- Nem erőltetem, ha nehezedre esik- mondom neki kedvesen. Olyan cuki lett a feje, tényleg, mintha kicsit zavarba jött volna! Egészen kisfiús lett, és egy pillanatra elmaradt a vagány srác feeling. Eddig vicces volt, most szimpi lett..., remélem, csak jó és csak jobb jöhet ezek után.
Átvált angolra, bár még próbálkozik néhány szóval magyarul. Istenemre, nem nevetem ki, de megmosolyogtat, ahogy beszél. És eszembe jut, én milyen béna voltam angolul. Még most sem vagyok tökéletes, pedig már illene...
- Inni? Jó!- Ha szomjas, igyunk. De aztán leesik, mit akar.- Kedves vagy, de én nem iszom alkoholt. Vagy csak nagyon ritkán. És sosem nappal...- Nem akarok ünneprontó lenni, tőlem aztán sörözhet, de abból én nem kérek. Különben is vezetek. - Igyunk üdítőt, oké? És estére veszünk sört. Majd iszunk a medence mellett, holdfénynél...
Ugratom, de ezt nem tudhatja. Szeretném balhémentesen hazavinni. Nem hiszem, hogy nem tudja, nem lehet alkoholt fogyasztani akárhol. Reptéren biztos tilos. Igazából nem tudom pontosan, de jobb kikerülni az ilyen helyzeteket. A mozgólépcsőn meg bármit lehet csinálni, ami a többi utast nem zavarja, így tőlem akár ott is megihatjuk, amit veszünk.
Tetszik nekem a srác, örülök, hogy itt van. És legalább 10 perce nem gondoltam Liora.
- Akkor mi legyen előbb? Kávé vagy üdítő? - Még az is lehet, hogy az italboltban is főznek feketét. Manapság már nem lehet tudni.

Nekem ez aztán nem mond semmit, én azt hittem csak egy szépségkirálynő van nem ilyen-olyan Miss akármi. Úgylátszik tudnom kéne, mert a csaj úgy mondja mintha evidens lenne, csak vállat vonok. Nekem mindegy, végülis.
Inkább tippelek, hogy ő Amólia, vagyis Lia, ennyit még meg tudok jegyezni. Kicsit félreérti, mintha gúnyolódnék, pedig most nem. Lia kivételes lány, kivételes esetekben én is tehetek kivételt.
- Úgy értettem azért sajna, hogy a rokonom vagy mert különben randiznék veled.
Igyekszem megmagyarázni hogy gondoltam, hát ha ezt is zokon veszi, így jártam. Biztos túlérzékeny, vagy ilyesmi. De örülök neki, hogy nem vagyok lány!
A repülés fárasztó még engem is elbambított kicsit, általában könnyebben feltalálom magam. Nem reagálok, mondtam én, hogy bírom. A cukrászda jól hangzik, de most más terveim vannak.
- Ha végeztünk a mozgólépcsőzéssel vehetünk valamit.
Szeretem az édességeket, ez egy jó ötlet, de előtte még meg akarok neki mutatni valamit, főleg, hogy kötelező családi vacsira megyünk plasztikai sebész úrral. A tolószéket nem is mondtam, valahogy kopasznak képzeltem, néha lehetetlen logikát találni bennem.
- A Simon olyan kopasz név, ne értsd félre, neked szép hajad van, őt valahogy kopasznak és unalmasnak képzelem, de ha te mondod...
Őszinte vagyok mint általában mindig, ha ilyennek képzelem minek szépíteném? Legfeljebb majd csalódok. Általában nem jövök ki az idősebb generációval és nem volt senki, aki szívesen megtűrt volna, önként a házában, Lia még nem ismer, de műcsöcs maker tuti hallott már rólam és biztos nincs elragadtatva, én meg nem szeretek jópofizni. Felröhögök azon, hogy majd szól neki, vágassa le.
- Ha olyan szép haja van mint neked szeretni fogom.
Vigyorgom, ő meg kihasználja, hogy értem a magyart. Érteni értem szinte tökéletesen, de a kiejtésem borzalmas, otthon próbálkoztam vele, de egyszerűbb volt angolul. Nem nagyon szoktam zavarba jönni, de most hülyén érzem magam, ő meg nem erőlteti. Néha azért még próbálkozom, de inkább lesz röhejes ez az egész. Nem volna rossz berúgni, nekem nem para, ha részegen kell vezetni, pláne, hogy repülőtéren vagyunk, de Lia jó kislány, olyan akit szeretnek a hajas apukák.
- Értem. Akkor majd este, van medencétek? Miért nem ezzel kezdted?
Simán beveszem, szerintem Simon bácsi gazdag, a plasztikai sebészek jól keresnek, új nőre is tellett neki.
- Igyunk üdítőt, azzal is lehet játszani, sőt azzal még jobb. Szóval előbb kipróbáljuk, amit mondtam, aztán beugrunk a cukiba kávéra és sütire, majd irány Simon bácsi.
Foglalom össze, hogy jó lesz-e így és addira szerintem már meg is érkezünk. Én magamnak narancsos üdítőitalt kérek, az a kedvencem, Liától megkérdem ő milyet akar. Aztán mielőtt beleinna, megfogom a kezét és a mozgólépcsők felé vezetem. Remélem nem bánja, végülis ezt unokatesók is szokták (gyerekkorukban)
- Eredetileg valóban piával kell játszani, felesekkel, mondjuk plázákban, ha leérsz, iszol egyet, aztán a végén már olyan részeg vagy, hogy nem tudsz felszállni rá, tök jó olyankor utazni. Ez meg olyan, hogy leülünk, mert úgy kényelmesebb, az egyikünk iszik, lehetőleg minél nagyobb kortyot, hogy ne tartson a játék sokáig és kérdez, valami olyat, amiről azt gondolná a másik nehezen beszélne. A másiknak beszélnie kell, amíg le nem érünk a mozgólépcső aljára, arról, amit a másik kérdezett. Ha nem akar válaszolni le kell vennie egy ruhadarabját, a másiknak meg felvennie. A játék addig tart, amíg el nem fogy az innivaló, mindig csak az iszik, egy jó nagyot, aki kérdez. Az veszít, aki pucér lesz a végére. Világos? Na gyere!
Vigyorgok rá, ezt most találtam ki, hogy narancslével is játsszák, talán így még nagyobb poén.
- Szeretnéd kezdeni?
Kérdem, mielőtt ráülnénk a lépcsőkre, azért is lesz jobb ülni, mert idővel ha jól játszunk egyikünknek, vagy mindkettőnknek jó sok cucca lesz és így kényelmesebb.

- És miből gondolod, hogy én randiznék veled?- kérdezek vissza, de már ugratom. Az egész találkozásunk komikusan indult, ez is belefér. Tulajdonképpen helyes fiú, semmi bajom nincs vele, de randizni nem igazán szoktam. Honnan tudná?
- Nem értelek...- legyintek. Biztos vagyok benne, hogy ezt még majd megmagyarázza, de most fontosabbnak tűnik, hogy a családomról beszéljünk.
-Látod, ennyit az előítéletekről. Előre elképzelsz valamit, véleményt alkotsz, és fogalmad sincs az egészről. Apámnak nagy és dús haja van, szerintem nagyon fiatalos, és igazán jó fej. Szerintem cseppet sem unalmas! - Szeretem az apámat, de elfogultság nélkül nyilatkozom róla. Elég sok korabéli pasas van a szakmában, egyik sem ér a nyomába. Vagy csak én vagyok kritikus?
Reeven kedveskedik, el is éri a célját, mert elnevetem magam.
-Na jó, elhiszem... Bár az övé nem olyan hosszú, mint az enyém, szerintem szép haja van, tehát szeretni fogod! - És felmerül bennem a kérdés, csak a szép hajam miatt már engem is szeret? Nem gondolhatja ezt komolyan!
Kipróbálom, beszél-e magyarul, de nehézkesen megy, ezért nem erőltetem. Jó lett volna kicsit az anyanyelvemen beszélni, de már megszoktam, hogy otthon is többnyire csak angolul beszélhetünk. Apám barátnője megsértődik, ha előtte magyarul beszélünk, kiközösítve érzi magát, ha nem érti, miről van szó közöttünk.
- Ez olyan, mint a kötelező tánc...- Nem mintha magyaráznom kéne- Szinte elvárják, hogy legyen. Bár csak ritkán van nálunk kert party, az mindig a medencében ér véget. - Medence téma részemről kivégezve. Simán benne vagyok, hogy este ott töltsük az időt.
Felveti egy játék lehetőségét, na itt jön képbe a mozgólépcső. Még mindig nem értem, ezért majd még el kell magyaráznia, miről is van szó. Megvesszük az üdítőket, majd odamegyünk a lépcsőkhöz. Aranyos gesztus, ahogy megfogja a kezem, eszemben sincs tiltakozni. Inkább tetszik a dolog. Olyan... kedves... És elmondja a szabályokat.
- Tessék? - azt hiszem, rosszul hallottam. - Levetkőzni? - Elnevetem magam. Hülyít. Jól csinálja, régen nevettetett már meg így valaki. - Várj. várj....- Megállítom, mielőtt elindulna, a kezébe kapaszkodva.
-A játéknak akkor is vége van, ha elfogy az ital, nem?- Mert ha jól értem, minden kérdés előtt inni kell. Ezek szerint kortyonként. Egy korty, egy kérdés, a másiknak addig kell válaszolnia, míg tart a "menet". Ha nem válaszol, vetkőzik, a másik meg magára kapja a levetett ruhadarabot. Rajtam nincs sok cucc. De vajon tud olyat kérdezni, amire nem akarok válaszolni?
Reeven vigyorog, talán ennek figyelmeztető jelnek kéne lennie, de most nagyon örülök neki, hogy itt van, és eltereli a gondolataimat. Csak egy pillanatig habozok, aztán nevetve nézek rá.
- A bírságot te fizeted!- Ha megbüntetnek bennünket közszemérem sértésért, a terheket neki kell viselnie, mert övé az ötlet. Persze, ezt sem gondolom komolyan. Ha a hülyeségben benne vagyok, a büntetésben is. - Gyerünk. Kezdj te!- Hagyom, hogy magával rántson. Nevetgélek.

Vállat vonok, nem jellemző, hogy elutasítanának, mert soha nem kérek randit senkitől, de ezt honnan tudná?
Nekem már van tervem, amiről ő még mit sem sejt, titokzatosan megbámulom a mennyezetet. Leszűrendő információ: nulla. De a családjára háklis, úgy mint én a kopasz emberekre.
- Hajbeültetés, hát persze, hiszen plasztikai sebész!
Szívózom tovább a csajjal, egyszerű megérzés, hogy nem fogjuk kedvelni egymást az öreggel, mert a szülők nem szoktak kedvelni.
- Az más, akkor imádni fogom, még fürtöt is lopok majd tőle.
Felröhögök, lehet túlzásba viszem az iróniát. Különben is éljen Simon bácsi, ha csak egy napra is, de kénytelen lesz befogadni.
Gazdagéknál medence is van, azt hiszem hét éve strandoltam utoljára, legalábbis józanon.
- Hát persze, le ne maradjatok.
Gúnyosra sikeredik ez is, lehet Lia sem fog kedvelni, huszonnégy órát adok nekik. De a fürdés bejönne, tényleg rég csináltam már ilyesmit, viszont a sör nem illik a fényűzéshez, milyen lenne már kifosztani a rokon bárszekrényét?! Kipróbálandó. Az esti, világszép nőkkel való fürdőzést márkás piával kell ünnepelni, akkor is, ha a nő is hozzátartozó. Simán pezsgőznék én anyámmal is.
Megvesszük az italokat, megfogom a kezét és beállunk a sorba. Vigyorgok, jól hallotta. Csak én vagyok zörgőcsontú, rajta senki sem fog röhögni.
- De, akkor is, és ha addigra még fel leszel öltözve így jártam. Na meg Te is.
Igazítom meg a kalapom, ezt fogom először rátestálni, bár ki tudja, lehet olyat kérdez, amire kivételesen válaszolhatok.
- Hogyne, fizetem.
Igérem és ez alap, a nem sok pénzem mindig hülyeségre költöm, pedig zoknit kéne vennem, azt nem hoztam. Első kérdés, megfogom Lia kezét, nagyot kortyolok a narancslevemből.
- Voltál már szerelmes?
Vagyis beszélnie kell róla, kibe, hol, mikor, miért. Egyszerű kérdés, mégis kínos lehet, nézem milyen ruhát adhatna nekem. Akár a táska is játszhat, közben sorra kerülünk és ráállunk a mozgólépcsőre.

-Te idefigyelj, kupán csaplak!- játékosan felé kapok, hogy most már hagyja abba. Minden viccelődésnek van határa, most éppen az enyémet feszegeti, apám kárára. Amúgy sem szokásom gúnyolódni senkin és semmin, azt sem veszem jó néven, ha ez történik a jelenlétemben. A dolog ugyanis érzékenyen érint, én is voltam kirekesztett a gimiben, saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen, amikor gúnyolódnak rajtam.
Szerencsére elneveti magát, ez magával húz engem is, a kezdeti feszültségem oszlani kezd. Talán nem is ő tehet róla, csak én vagyok felfokozott érzelmi állapotban, most érzékenyebben reagálok mindenre, nem ő tehet róla. Humorizál vagy gúnyolódik? Akarom tudni? Inkább nem gondolok bele.
- Te nem szeretnél egy saját medencét a kertedben? - Nézek rá, ártatlanul. Amikor szóba került ez a medencés dolog, én visongtam az örömtől, kifejezetten vízimádó vagyok, és azt hittem, minden nap majd a medencébe fogom áztatni magam. Nem teljesen passzívan, de úgy is, ha rám jön az 5 perc.
Nem kerüli el figyelmemet az új rokonom hangja. Most kifejezetten gúnyos. Lesz majd alkalom, ha már jobban megismerem, hogy visszavágjak neki, ha úgy adódik, de nem akarom már az első napunkat veszekedéssel indítani. Ha akarja, kiélvezi a medence örömeit, ha nem akarja, a közelébe se kell mennie. Az ő dolga. Bármennyire hülyén hangzik, valóban vannak dolgok, külsőségek, amiknek be kell hódolni, de apám is csak addig szokott elmenni, ami neki is tetszik. Minden hóbortnak nem dől be. Nem tagja egyetlen klubnak sem, például. Nem golfozik, csak azért, mert az a sikk.
A hangulat ezek ellenére sem romlik meg közöttünk, talán, mert csapong egy kicsit, és nem engedi, hogy elkomoruljak, inkább valami bolondságba cibál, most például ezzel a mozgólépcsős dologgal. Röhögcsélek, ahogy a szabályokat ecseteli, csak egy picit vagyok betojva, de izgalma a dolog, és a büntit is magára vállalja.
Amúgy meg titkon remélem, ha bajba kerülünk, majd úgyis kimászunk belőle, ez a pasas nem egy beszari alak, az biztos. Legalább jobban megismerem. Ha meg beszari... Hű, akkor nagyon rossz vagyok emberismeretből!
Elhatározom, hogy majd jó nagyokat kortyolok, hogy hamar elfogyjon az üdítőm, néhány kérdéssel talán meg is ússzuk a dolgot, és aztán mehetünk kávézni, sütizni, vagy hazafelé... Vagy amit akar. Mi vesztenivalóm van?
Tetszik a lazasága. Már régen láttam ennyire szabad embert. Úgy viselkedik, mintha minden szabály alól fel lenne mentve, és ez tökéletesen boldoggá teszi. Irigylem ezért. a részese akarok lenni. Kiszakadni a kórházban rám ragadt hierarchia kötöttségeiből. Elengedni magam. Fütyülni a szabályokra. Éppen úgy, mint amikor...
Lio...
Csak egy pillanat, már el is múlik, ahogy megfogja a kezem, és a lépcső tetején állunk. Jaj, biztos akarom én ezt? kipróbáljuk, nem vagyok gyáva, gyerünk, Lia!- biztatom magam. Ahogy akarta, leülünk a lépcsőn. Fura így, de szórakoztató. És ráhagyom a kezdést. Heh. Betalál. Elsőre. De ki ő? Akár hazudhatnék is, sose jönne rá. Mégsem teszem.
- Igen, voltam. Még otthon. Suliba jártam, utolsó év, gyakorlatok... Tudod, ápolónőképző...- nézek rá, még röhögcsélve- Beleszerettem az egyik dokiba. Azt hittem, ő is így érez, hiszen ő kezdeményezett. - Vállat vonok. - Csak hat hétig tartott. Aztán vége lett a kapcsolatunknak. Elég ennyi?- Hű, ezt elég dióhéjban mondtam el, és még nem értünk le teljesen. De remélem, beéri ennyivel. Ha igen, akkor megvárom, míg újra a lépcső tetején állunk, iszok egy nagy kortyot, és felteszem én az első kérdésemet.
- Mi miatt vagy te a család fekete báránya? - tippelek. A Simon család arról híres, hogy minden tagja híres ügyvéd vagy orvos, vagy tudomisén micsoda... Kivétel vagyok én, mert még nincs diplomám, de legalább szakma van a kezemben, és ha jól tudom, ez a fiú. Őbelőle ki se nézném, hogy valaha irodai munkára adná a fejét. Inkább csavargásra.

Reflexek bekapcsolva, elhajolok, mikor felém legyint. Nem érzem magam undoknak, csak hülyülök, eléggé rá lehet kattanva az apjára, ha ennyire védi. Igyekszem már nem lovagolni Mr Simonon (hú, de perverz) Csak félvigyor jut a megjegyzésnek, ugorjunk a bácsikámtól kicsit el.
- Mi csórók vagyunk
Bököm ki tele természetességgel, nem lehet medencénk, anyámat nem is tudnám elképzelni bikiniben, fuj már, apám sem az a típus. Ők régimódiak, mint a Harry Potterben a muglik, egy Dursley család medencével?! Hát az valahogy nem illik a képbe, az én szüleim is ilyenek a két dolog nem passzol egy képbe. Pár napig csak ellóghatok Simonéknál, magamat ismerve unatkozni fogok, jól jönne a víz, azzal sok mindent lehetne csinálni, Liát pedig megnézném meztelen fürdőruhában. Rááll a játékra, mi ketten együtt ülünk a lépcsőkre, kérdezni akarok valamit, amitől ledobja nekem a felsőjét, de nem sikerül. Kóbor pillantást vetek a melleire, mellé fogtam, minden lány volt már szerelmes, nem mindenkit vágott pofán a sors annyira ezzel, hogy emlékezni se akarjon rá. Az csak egy lány volt... Lia mesél, valami no name fickóról, elég vidám maga a csaj, gondolom tetszik neki az izgalmas játék. Persze az sem biztos, hogy én vetkőzni fogok, kérdezhet olyasmit, amit még ki tudok kerülni. Visszatérve hozzá, ápolónőképző, el tudom képzelni a dolgot, úgyhogy bólintok. Kisvártatva folytatja, még nem értünk le és ez csak egy mondat volt. Doki?! Ahá, szóval az idősebb pasikra bukik!
- Mit tett veled? Na jó ez már két kérdés és nem ér, szóval nem muszáj válaszolnod, vagy vetkőznöd.
Már majdnem leértünk a Lia képbe pedig be tudok már illeszteni egy dokit. Ő jön, kérdez, leülünk a lépcsőre megint. Ez olyasmi, ami nem titok, meg tudom facsarni úgy a dolgokat, hogy nekem is jó legyen. Egyelőre marad rajtam minden, úgy néz ki.
- Rossz csillagzat alatt születtem, más a gondolkodásmódom, nem szeretem a korlátokat, szabályokat, skatulyákat, parancsokat, biztos rossz helyre hozott a gólya. Más az értékrendem és másban vagyok tehetséges, én művészlélek vagyok.
Mosolygok rá sokat sejtetően, aztán gondolom le is érünk lassan, pillantásom kérdő is egyben: megfeleltem-e. Ha meg, akkor megint én jövök a versenykérdéssel, ezúttal valami találót kellene kérdeznem.
- Mi volt a legnegatívabb élményed egy férfival kapcsolatban?
Akár az apja, akár a doki, akár egy terrorista, vagy én, bárki!

A medence témánál kikerülhetetlen, hogy reagáljak az iróniára. Egy családból származunk, anyagi különbségeink mégis árkot ásnak közénk.
- Nem tehetek róla, hogy apám nem az. - Mondom neki komolyan. Engem nem igazán érdekel a pénz. Az albérletben is éppen olyan jól érzem magam, mint otthon, pedig az egész akkora, mint otthon a melléképület. Nem hiszem, hogy a pénz meghatározó része a boldogságnak. Nem árt, ha van, de nem ez a legfőbb tényező.
- Semmit nem tudok rólad, rólatok. Hol éltek, mivel foglalkozol te és a szüleid? Mesélhetnél...- Úgy látszik, van még mit tanulnom. Itt van egy rokonom, és szinte semmit sem tudok róla. Apám sem volt bőbeszédű vele kapcsolatban, sem most, sem korábban. Annyit tudtam csak, hogy vannak rokonaim "ideát", de eddig nem beszéltünk túl sokat róluk. És nem járunk össze ünnepekkor, int más családoknál szokás.
Tulajdonképpen örülök, hogy játszani hív. A játék mindig nevetéssel jár, ez az alak kinézetre is olyan, hogy buli lehet vele az élet. Szórakozott művészféle. Vicces, nekem tetszik, egyenlőre, még akkor is, ha a humora kissé egyedi. Megszokom. Vagy nem, de ez most mindegy. Reevent most jókor küldte az ég, legalább nem gondolok másra.
Az első kérdés a mozgólépcsőn éppen a Nagy Fehérre vonatkozik. Nem egészen képzeltem, hogy jól fogom érzeni magam, de ha már így alakult... Tulajdonképpen higgadtan kezelem a kérdést. Igyekszem dióhéjban válaszolni, a részletekbe nem megyek bele, nem is beszéltük meg előre, ezt mennyire kell... De úgy tűnik, nagyjából kielégítette a válaszom. Csak belekérdez. Na, ez már fogósabb kérdés... De nem is kell rá válaszolni, hisze ez már a második...
Én jövök, iszok, kérdezek, leülünk. Gyorsan válaszol, mintha már ezerszer elmondta volna már ugyanazt. Én próbálom emészteni, összerakni, de ez túl gyors. Nem agyalok azonban túl sokat rajta, lesz még időnk beszélgetni, talán este is, a medence szélén, vagy a vízben, ha szeret ázva dumálni. Máris van néhány dolog, amivel felkeltette az érdeklődésemet. Pillantásával csak annyit kérdez, vajon beérem-e most ennyivel. Csak a tokra nézek és ennyit kérdezek még:
- Magadban játszol, vagy van bandád?- ha mindenhova viszi a gitárját, akkor nagy függő lehet. Már csak az a fontos, egyedül játszik-e? Esetleg együttese van, vagy azt keres? Ezért jött volna ide?
A következő kérdésével már elgondolkodtat. Mi okozta életemben a legnagyobb csalódást? Legnegatívabb élmény, azaz legrosszabb...
- Éppen Nagy Fehér..., a doki... - kezdem zavartan. Azt már nehezebben döntöm el, mi volt a legnagyobb bajom vele. Az, amit elmondott, vagy az, amit nem- Kommunikációs problémáink voltak. - Ennél konkrétabb választ remélt? A várakozó tekintetéből azt látom, ennyivel nem elégszik meg- Elmondta egy kollegájának, hogy "megvoltam" neki, erre ő is rám nyomult, de arról elfelejtett szólni, hogy menyasszonya van.
Mármint a Nagy Fehérnek. Nem tudom, mi volt nagyobb pofon számomra. Amikor a másik pasas szemérmetlenül ajánlatot tett vagy amikor szembesültem a ténnyel, csak játék voltam...
- Mi volt életed eddigi legnagyobb balhéja?- kérdezek én. Legalább tudni fogom, mire számítsak. Fel kell kötnöm a gatyát? Jobban járok, ha hozzábilincselem a radiátorhoz, amíg nem vagyunk otthon?

Aha, nem, különben sem egy medencébe kerül a boldogságom. Bólintok, ettől ne féljen, talán csak viccből ítélkezem.
OÓ, mesélni? Kicsit meg is hökkenek, mert azt nem szeretek, nem szeretek mesélni, pedig ezek csak hétköznapi kérdések, már most vetkőzhetnék, ha belevágna a közepébe. Erről mindig a pszichiátereim jutnak eszembe: kérdezni, kérdezni, kérdezni.
- Átlagos család vagyunk
Hazudok, ugyanakkor igazat mondok.
- New York mellett lakunk egy kisvárosban, anyám otthon háziasszonykodik apám meg ügyvéd.
Itt akaratlanul is elvigyorodom, mert szerintem ez az életem legnagyobb iróniája. Hogy hányszor védett már engem, miket ki nem bulizott nekem! Nem kellene csodálkoznom, hogy megutált. Valahol ez zavar és zavar, hogy ez zavar. Kérdések, ezektől elgondolkodom, ez ártalmas a kedélyállapotomra.
- Inkább Te mesélj, hogyan nőtt ilyen szép hosszúra a hajad?
Szeretem túrni, de nem hinném, hogy ő megengedné. Különben lehet adok majd neki drogot, nem keményet, olyat, amitől rendesen beáll, mégsem lesz baja.
Elhívom játszani és belemegy, kisvártatva már a lépcsőkön állunk, illetve ülünk. Lia kérdez, én válaszolok és kérdezek, mindkettőnkön ruha, ez baj, nem vagyok elég okos. A gitáros kérdés asszem nem számít és nem is titok, számítottam rá, hogy megkérdezi.
- Is-is, volt egy bandám, illetve tervezünk ismét összeállni, merthogy itt vannak a városban.
Én jövök, leülünk, iszom, már majdnem a felét megittam, kisebbeket kell kortyolnom, naiv voltam, azt hittem két kérdéssel levetkőztetem. Na hagyom mesélni. A Nagy Fehéren felröhögök, mert muszáj.
- Bocs, ő volt a bálna? Doki? Aha... Nagy fehér bálna, kövér volt?
Kérdem, nem értem miért neveznek el így valakit, végigvigyorgom, pedig nem kéne, neki ez fájdalmas élmény.
- Azt elhiszem, a bálnák nem tudnak beszélni, gondolom ő is csak fújta a levegőt kifelé.
Igyekszem letörölni a képemről a vigyort, de ez a Nagy Fehér...
- Ne félj jól megverte az Isten a nevével, úgy értem ezek a nagy fehérek nagy szemétládák tudnak lenni, próbálkoztál már más színekkel? Mondjuk kicsi sárga, vékony fekete?
Na jó...bunkó vagyok.
- Amúgy idióta volt, a menyasszonya pedig csúnyább és értéktelenebb mint Te, tuti azóta is téged sirat, nem bálnának való Nő vagy, ha úgy fognád fel hogy mondjuk...jobb, hogy azelőtt derül ki minthogy mondjuk teherbe ejt, mindig van rosszabb. De azért bármikor megverem neked bár én csak Kis fehér vagyok.
Fehérnek viszont eléggé fehér. Le is érünk, remélem nem sértődött meg, már csak azért sem, mert mikor kérdez azonnal vetkőzni kezdek. A felsőm vetem le és ráterítem, különben egész kidolgozottak az izmaim, csak kissé csenevész vagyok és elég fehér.
- Erről nem beszélnék.
Kicsivel fehérebb most, próbálom kikerülni nagy ívben a dolgot, de szinte semmit nem tudok kinyögni, a szám is kiszárad. Egy kérdés kellene inkább, amitől Lia letolja a bugyiját...vagyis zokni vagyok, semmi ilyesmi nem jut az eszembe.
- Mikor voltál életedben a legrosszabb?
Kérdezem, neki nem lehet nagy bűne és remélem engem elterel.

Nem szeretném, hogy haragudjon rám valamiért, amiről nem tehetek. Ezek az anyagi dolgok úgyis olyan sok viszályt szülnek a világban! Ha már egy család vagyunk, össze kellene tartanunk, nem igaz? Legalább nekünk, fiataloknak...
Tudni szeretnék róla, róluk. Érdekel, hogy honnan jött, mit csinál. Rá bízom, hogy miről mesél, hiszen, ha igaz, lesz időnk beszélgetni épp elég. De inkább elébe megyek a dolgoknak, még ha felszínesnek tűnök is. Nem akarom, hogy azt higgye, nem vagyok rá kíváncsi. Nagyon is kíváncsi vagyok, és egyre inkább az.
- Még nem jártam ott... Mármint New Yorkban...- Áhítattal nézek rá. New York! Oda szívesen elmennék. Bár igazat megvallva, bárhova. Szeretek kirándulni.
Mosolya árulkodó, amikor az apjáról beszél. Szinte biztos, hogy számtalanszor húzta már ki a csávából. Tipikusan tékozló fiú benyomását kelti. vajon most unt rá az apja, ezért kell, hogy itt legyen? Vagy saját döntése volt? Nos, ezek a kérdések még várhatnak.
Ő egy egész könnyűvel áll elő.
- Nagyon egyszerű. Nem vágattam le- vonok vállat. Igazából a végei mindig meg vannak csipdesve, állítólag így gyorsabban nő, nekem meg tetszik, hogy hosszú. Bár a munkahelyen fel kell kötni, ha viszont nem bent vagyok, többnyire kibontva hordom. Szeretem, ahogy belekap a szél...
Elkezdünk játszani, és az egész nagyon viccesnek tűnik. Körülöttünk értetlenkedő emberek, de ez nem izgat. itt van egy rokonom, akivel soha ezelőtt még nem találkoztam, és nagyon vicces, ahogy ismerkedik. Rendhagyó. Örülök, hogy ilyen, és nem valami nyársat nyelt Tóbiás. Egészen jól feloldódom vele.
- Koncert is lesz? Elviszel? Szívesen megnéznélek. Milyen stílusban nyomjátok?- kissé letámadom. Nem sokan feltételezik rólam, de szeretek lazulni, bulizni. Mindent a maga idejében...
A kérdésére csak cseppet rándulok össze, de már nem nehéz róla beszélni. Egyre inkább halványul el a fájdalom, és lép a helyébe valami más. Kinevetem magam a hiszékenységemért, és megvetem őt a hazugságaiért. Mert hazugságnak számít olyan álomképben ringatni valakit, ami nem igaz. Ugye?
- Nem, dehogy, nem volt kövér!- kell egy kis idő, amíg leesik, Moby Dick-ről beszél. Elnevetem magam. - De biztos vagyok benne, néhány év, és az lesz!- Ennyi év távlatából akár csúnyát is gondolhatok róla. Kövér, sörpocakos... Fúj! Még egy lépés, hogy ne ne bánkódjak miatta.
Aztán ő hülyülni kezd, én nevetni.
- Mutass be egy kicsi sárgának és egy vékony feketének, aztán majd eldöntöm, akarok-e olyanokkal próbálkozni- nyomom a vállam a vállához. Azt hiszi, nem merek ismerkedni?
Aztán olyat mond, amivel meglep, igazából gyerekeknek való vigaszokkal jön. Az egészről fogalma sincs, hiába a jó szándék.
- Csodálatos barátnője volt. Komolyan mondom. Helyesebb és okosabb nálam. Ügyvédnek tanult. Azóta már biztos praktizál is. - Kelek a "vélt ellenségem" védelmére. - Biztos boldogok lesznek (vagy már azok). Lesz szép házuk, három gyerekük, kutya, macska, meg ami kell. Idilli, nem? - A franc se tudja. Lehet, ez jelenti a boldogságot, valahol, valakinek. Én beérem egyszerűbbel is. Azt, hogy megverné... Nos, aranyos gesztus, kicsit elmosolyodom rajta, de ennyiben hagyom. Nem akarom megveretni.
Az én kérdésem jön, de bele se fog, máris vetkőzni kezd. Hűha! Mibe tenyereltem bele? Leveszi az ingét, rám teríti, és ezáltal ő kerül kérdező pozícióba.
- Legrosszabb? - vonom meg a vállam. Úgy sejtem, nem a gyerekkori csínytevéseimre kíváncsi. Egy picit gondolkodnom kell. Összeütközésbe még nem kerültem a törvénnyel. No, egyszer, de azt kidumáltuk. A rendőr nagyon bepörgött, hogy három csaj nyomja neki a rizsát. Aztán volt egy kis villantás, és már el is illantunk. Később csak úgy emlegettük a sztorit, hogy hárman a Smart-iban. De ez nem elég pikáns... Vagy nem tudom. Inkább a legutolsó "gaztettemet" mesélem el neki.
- Tegnap megcsókoltam az egyik beteget...- Fura, hogy elönt a meleg, amikor beszélek róla, pedig az egész poén volt. Fogadás. És egész nap ezt akartam elfelejteni, most mégis én hozom fel. Reevenre pillogok, vajon érdekli a téma, vagy ennyi elég.

Nem olyan nagy szám a főváros, de aranyos, hogy ennyire elkápráztatja már ha csak megemlítem.
- Majd elviszlek.
Jelentem, kis mosoly társul hozzá, természetesen bármikor mehetünk, ha neki megfelel, időm mint a tenger, a hajának tapintása is tengerszerű lehet. Nem az enyém, az övé. Nekem tipikus babahajam van, nem jó nagyon megnöveszteni a képem is fura lesz, ha nagyon hosszúra hagyom. Most komolyan a hajamról filózom? Az övéről akartam, meg a melleiről, derekáról, formás hátsójáról, hol is tartottunk? A haja, hogyne.
- Ne vágasd, vagy apád vállal hajbeültetést is? Szerencsés vagy vele, ha rondább lennél néhány fokkal tuti azonnal segítene rajtad.
Pedig nem poén már megint ezzel jönni, ismét nem bírom kihagyni, próbálom visszafojtani az iróniát, még nyelek is, inkább a zenéről beszélek.
- Nemtom lesz-e, de jó lenne.
Kéne nekem valami meló. A sok kérdést játékon kívül próbálom megjegyezni.
- Ha lesz elviszlek, de a többiek nem ennyire jóképűek.
Kis vigyor a megjegyzéshez, aztán folytatom.
- Rock, de dallamosabb, van egy stílusunk, majd meglátod, elég egyedi, élőben lesz a legjobb hallani.
Ha cd-t adok a kezébe az már nem olyan, az élményt semmi sem adja vissza, ott kell lenni, átélni a dolgokat. Játszunk, illetve ismerkedünk kicsit egyedi módon, nem szeretem a kliséket. Megtehetnénk egyszerűen is egy pohár kakaó mellett, de abban mi a kihívás? Rohadt kíváncsi vagyok a melltartójára!
Első kérdés, vagy második? Rossz vagyok matekból a lényeg, hogy Nagy fehér (bálna) vékony példányáról még nem hallottam, de ha ő mondja bólogatok, aztán harciasan összeráncolom a homlokom, igen kövér lesz, kopasz lesz, impotens! Hülyül velem, de miért ne, léteznek japánok, négerek, itt főleg, ember van mindenféle színben.
- Majd ha elmegyünk bulizni.
Lia tíz perc alatt húsz sárgát meg tud szerezni, a feketéket meg majd én lerendezem, túl nagy a szerszámuk. Akkor már inkább a bálna! Izé...rossz vagyok ebben, de megpróbálom vigasztalni, rosszul csinálom, pedig elvileg másokhoz jobban értek, mint magamhoz, de a szövegem most olcsó, Lia se veszi meg.
- Nálad helyesebbet nem nagyon tudok elképzelni, de ha lerajzolod...
Emelem fel kezeim megadóan, az ügyvéden szemet forgatok, na jah, mesélhetnék, szar meló.
- Sok kis fehér bálna, nem annyira, szaros pelenkákat moshat Te meg három színből is választhatsz pasit, amennyit akarsz. Kinek a jobb?
Pasi vagy szar a helyében nem ez utóbbit tippelném. Megint benyögök egy közhelyet, megfájdul a klisém.
- Rohadt fiatal vagy Lia, annyira ráérsz, most csak élj, örülj, hogy nem fehérítette ki a fiatalságod az a Nagy.
Vigyor, nem, képtelen vagyok túltenni magam ezen a min? Becenéven? Olyasmin. Viszont kérdez és vetkőznöm kell, mert erre gondolni se akarok, nem még elárulni valakinek, aki ráadásul nem ismer. Mutogatom a szép, vékony, de ahhoz képest gyér izmú, holtfehér felsőtestem. Kérdezek, válaszol és érdekeset mond.
- És? Fejtsd ki, különben nem ér!
Vigyorgok rá, nem is tudom mit szeretnék jobban. Hallani a teljes sztorit a beteg reakciójával, meg hogy hány éves volt, volt-e protézise, vagy megkapni a blúzát.

Úgymond a "lényegi" kérdések mellett elhangzik néhány, amelyek nem tartoznak közvetlenül a játék közé, de egyre jobban érzem magam. Még akkor is, ha a rokonomnak kissé nyers a humora, vagy időnként éppen az iróniájával vagy a cinicmusával csipked meg, lassanként azt gondolom, nem is szándékosan csinálja. Nála ez zsigerből jön, évek alatt alakulhatott ki, már nem is gondolkodik rajta... Így az is bizonyos, hogy nem ellenem vagy a családom ellen irányul. És ha mégis, nem szándékos gonoszságból.
- Csak vigyázz, mert szavadon foglak!- előbb-utóbb úgyis elmennék New Yorkba, de abban mégiscsak van valami poén, hogy egy olyan helybélivel járod be a várost, aki ilyen szemmel látja a világot. Garantált, hogy nem fogok unatkozni!
A hajamra és az apámra tett megjegyzésre már nem is reagálok. Legalábbis szavakkal nem. Megvonom a vállam. Ha tudná, hogy inkább kevésbé "szép" akarok lenni! Gimiben mindenki porcelánbabának csúfolt, és ez hagyott bennem némi tüskét. De ez már a múlté.
Sokszor hallom, hogy a szép nőkről általában azt gondolják, hogy beképzeltek is. Szerintem nem erről van szó. A sok hülye megjegyzés miatt inkább lesz befelé forduló valaki. A magánynak ezer oka lehet.
Jobban szeretnék róla hallani, őt megismerni, ha kell, a zene által, így azt hozom szóba. Valóban érdekel, milyen zenét játszanak, szívesen hallgatnám meg őket élőben, de kezdetnek beérném én a CD-vel is. Azt már tudom, hogy semmi sem adhatja vissza egy valódi koncert élményét, nekem is volt részem már néhányban, és azokat élveztem a legjobban, amit a küzdőtéren ugráltunk, énekeltünk végig...
- Azt mindjárt gondoltam- kacsintok rá, amikor azt mondja, ő a leghelyesebb srácok közül, akikkel együtt játszik.
Lovagolja a Nagy Fehér témát, ez a név neki a nagy bálnát jelenti, pedig... Attila nem is volt kövér. Fura, hogy mégsem nevezem soha a keresztnevén. Talán mert nem akarok már úgy emlékezni rá. Aztán megígéri, hogy bemutat majd sárgáknak és feketéknek is. Vicces.
- Édes vagy, tényleg!- nézek rá, most komolyan. Tudom, hogy vigasztalni akar, de ezen már rég túl vagyok- Nem számít. Valószínűleg sosem voltam képben, csak szórakozott velem. Így mindegy, hogy milyen vagyok, voltam...- megrántom a vállam. Szépség? Ész? Pénz? Iskolázottság? Nem hiszem, hogy erről lett volna szó. Egyszerűen csak egy kaland voltam, és kész.
Megnevettet. Igazán és szívből kezdek nevetni, amikor leírja, milyen élete lehet most annak a lánynak a Nagy Fehér mellett, és úgy nevetek, hogy még a könnyem is kicsordul.
-Hogy neked milyen igazad van!- ebből a szempontból még sosem gondoltam végig. Máris hálás vagyok a sorsnak, hogy nem én vagyok a felesége és szültem neki gyereke(ke)t. Hát hol van az, hogy fiatal vagyok, élvezzük az életet? Nem akarom mondani, hogy a pasizás nem az erősségem, úgysem hinné el, de a nevetésért már megérte. A dolgot ennyiben hagyom. Szabad vagyok. Független. És nem kell szaros pelenkákat mosnom. Hűha!
- Kifehéríteni?- ezt a hasonlatot nem értem. -Mit jelent ez?- Bár biztos megint a nevével van összefüggésben... erről lehet szó...
Végre én kérdezhetek, kortyolok (igazából nem is nagyot, tetszik ez a játék), ő meg kapásból leveszi az ingét. Kissé meglepődöm. Amilyen nagy dumás, arra számítottam, kapásból elmeséli, mi történt vele. Olyan vagánynak látszik, csibészesen rossz fiú, és érdekelne, milyen rossznak. De nem beszél.
- Hű, hát ennyire szörnyű volt?- mindösze ennyire futja. Biztos, hogy nem tudom szóra bírni, ha már az inge rajtam van. Így viszont övé a lehetőség, és én a tegnapi csókomról beszélek.
Nem tudom, melyik irányból közelítsem meg a dolgok. Beszéljek neki Lioról és a balesetről, vagy a fogadásról?
- Egy fogadásról volt szó, a nővértársaimmal... - kezdek neki, sóhajtva. - Nem tudom, mi volt az igazi cél. Talán valóban csak a nevetés. De azt a srácot választották ki, akit előtte nap hozott be a mentő. Motorbalesete volt, és én azt hittem, még mindig eszméletlen állapotban van. Úgy gondoltam, esély sincs lebukni. A srác nagyon helyes, nem esett nehezemre megcsókolni...- nem teszem hozzá, hogy hanyadik pasi volt, akivel megtettem. Egy kezemen meg tudom számolni, és fel sem kéne minden ujjamat használni hozzá. Úgysem hinné el.- Akkor ért a meglepetés, amikor kinyitotta a szemét. Fogalmam sincs, melyikünk volt jobban meglepődve...
Érzem, hogy elpirulok. Az tuti, hogy nagyon zavarba jöttem, össze-vissza beszéltem, és amilyen gyorsan csak lehet kimenekültem a figyelőből. Aztán egész nap (és ma is) bujkáltam előle, annyira szégyelltem magam. De vajon valóban szégyenérzet ez? Az a csók azóta is itt ég a számon és nem tudom kiverni a fejemből. Olyan volt, mintha viszonzásra talált volna, ha csak egy pillanatra is, és ... Lia, térj észhez, hülye vagy! Az a fiú meleg! Lídia is megmondta. Te magad is hallottad, amikor a barátja kereste... Zavartan rázom meg a fejem. Ha Reeven még mindig kérdőn néz rám, hozzáteszem.
- Azóta kerülöm. De majd holnap... holnap beszélek vele...- Igen, elhatároztam, hogy bocsánatot kérek tőle. Bízom benne, hogy nem fog haragudni. Vagy ha haragszik, majd kiengesztelem valahogy. Muszáj...
Leér a mozgólépcső, ezáltal új esély egy új témára, bár most fogalmam sincs, mit kérdezzek, annyira elragadott ez az emlék. Zavartan nézek Reevenre, próbálom kiolvasni, mit gondolhat rólam. Ha szerencsém van, úgyis elmondja, rá se kell kérdeznem!
- Hány éves volt a legidősebb nő, akivel dolgod volt? - kérdezek aztán tőle, egy kicsit revansként az előbbi kérdésért. Minden pasinak van húzós sztorija, meséljen most ő egy kicsit, bármilyen ciki. Belekortyolok az italomba, de ez már csak jelképes. Szerintem órákig is itt fogunk játszani. Elmosolyodom. Úgy érzem, hogy minden rendben lesz.

Kicsit vállat vonok, úgy mosolygom, hogy értse: felőlem, bármikor elviszem New Yorkba. És folytatjuk a beszélgetést, kérdez a zenéről, nem tudja, hogy a csapatból két tag kövér és csúnya, Ciánnal talán versenyezhetnék, ő túl szőrös, bár van aki meg pont azt szereti. De azért én vagyok a leghelyesebb akkor is, rosszfiúsan kacsintok a bók mellé. Kicsit ravaszkásan, Reevenesen, meg sem tudom magyarázni úgy, ahogy. Nem csak helyes vagyok, de édes is, igen, ezt is tudtam, pedig most sem csinálok mást, csak megmondom, amit gondolok. Lia szép, okos, meg mindenféle jó a bálna idióta volt, ha kihasználta, rosszul járt az ügyvéddel, már csak azért is mert ügyvéd, én már csak tudom. A csaj viszont szabad, fiatal, független, előtte van minden, amit életnek lehetne nevezni, csupa-csupa lehetőség és már nem is bántja, nem is firtatom.
- Akkor ő volt a hülye, ha látok fehér bálnát elvből levadászom neked, magamnak, hagy legyen családi összetartás.
Mert ha azt mondanám levadászom neki, talán megint jönne azzal, hogy ugyan hagyjam már, nem kell megbosszulnom semmit, különben is már túl van rajta. Az lehet, de én nem vagyok, különben is rokon kislány és még sosem voltam bálnavadász. Mindig szeretek az lenni, ami még sosem voltam. Attila, Isten jó nagy bálnaostora! Jössz Te még a Lia kórházába, de ott is maradsz, garantálom. Ha meglátnám lehet mérges lennék, pedig nem szoktam és ez érdekes. Vajon a bálna el tudná érni... Esetleg, ha kötődnék Liához, egyelőre csak szexi rokonkislány, szimpatikus, de meg fog rekedni ott, ahol mindenki, hogy jó fej vagyok és kész. Nem mennek tovább, soha, mert a jófejség alatt már erősen rezeg a léc és aki megismer belémsüllyed, mint egy mocsárba. Embernyelő vagyok, úgyhogy maradok a jó fejnél, ráadásképp még vigyorgok is egyet.
- Úgy van, hallgass rám, nekem mindig igazam van.
Jelentem ki szerényen.
- Bocs, olcsó névjáték volt, néha nem érteni a vicceim.
Magyarázom, hogy nem benne a hiba, én vagyok néha elvont, mindig az, de maradjunk a felszínnél, hogy jó fej és ennyi, semmi több, úgyhogy kap még egy mosolyt rokonkislány. Mert rákérdez valamire, amire pont nem akarok válaszolni, megnyílni...Huh, levegő!
- El sem tudod képzelni, úgyhogy ugorjunk.
A gondolataimmal igyekszem kikerülni, nagy ívben ezt az egyet, valahogy a többivel, hogy bele ne ütközzek és máris itt a kérdés a fogadásról és csókról, ez most jobban érdekel.
- Nahát, milyen szerencsés beteg!
Rögtön ez jut eszembe erről a sztoryról, még fizetnék is érte, hogy velem is ezt csinálna, mondjuk ne a rokonom legyen, de nekem úgy sem gond, nem ő pelenkázott, én se őt.
- Bejön neked a fickó? Ha nem nagy fehér, akkor talán megbeszélhetnél vele egy randit kórházon kívül. Biztos bejössz neki!
Olyan nincs, hogy nem, a csávesz meg fogja kérdezni, sőt garantálom, hogy már most belezúgott. Lia az a lány, akibe jó szerelmesnek lenni, akibe általában beleszeretnek a férfiak.
Megyünk tovább, hogy melyik volt a legidősebb? Vágok egy elgondolkodó fintort.
- Ő...szerintem volt az negyven is, de nem nagyon emlékszem rájuk. Ja igen, asszem szoptatóscicije volt, kicsit ereszkedett már, az lesz az, talán volt már ötven, de nem tudom a nevét, jól tartotta magát, mert ha nagyon csúnya azt megjegyzem. Kevés különleges nővel voltam.
És ennyi, remélem elég lesz. Azt nem tettem hozzá mennyit fizetett...
- Szoktál önkielégíteni? Hogy, milyen gyakran, szóval erről...
Ravaszan nézek rá, erről biztos nem akar majd beszélni. Nyersen kutatok rajta végig két szememmel, hogy vajon mit fog most levenni.

Annak ellenére, hogy először találkozunk, nagyon elfogult velem szemben. A kedvemben akar járni, ez kedves és figyelmes tőle, de lehet, hogy ő is ugyanúgy döntött volna, ahogy az én "első és egyetlen kedvesem"...
A dolgot végül elvicceljük, komolyan nevetni kezdek, amikor a szaros pelenkák képe bontakozik ki előttem. Nagyon fiatal vagyok még, abszolút nem kész az anyaságra, és igaza van, hogy élni kell az életet, nem babák fenekét tisztába tenni. Egyszer annak is eljön az ideje... De Addig bőven van még idő! Nem mellesleg egy jó apa is kell hozzá. Tesz egy megjegyzést, de kiderül, nincs igazi jelentése, így át is ugorjuk a témát. Éppen úgy, ahogy ő az én kérdésemet. Eszméletlen gyorsan lerázza. Hűha! Nagy gáz lehetett!
Tovább játszunk a mozgólépcsőn, és az egész nagyon jól megy, mert egyrészt ismerkedünk, másrészt figyelemelterelő hatása van... Egy darabig. A következő kérdésével eljutunk Liohoz... Mégsem tudom elkerülni, hogy gondoljak rá.
Reeven a csókra is másképp reagál, ahogy várom. De ez így van jól! Kissé felélénkít.
- Szerencsés? - nem biztos, hogy mindenki örömmel fogadná egy idegen nő csókját. Ez is egyfajta bók lehet. El is pirulok egy kicsit, azt hiszem. Még abban sem vagyok biztos, jól csináltam-e. Akkor annak tűnt. És megint megnevettet- Nem nagy fehér... bár a lábán nagy fehér gipsz van- rötyögök. Hülye vagyok, teljesen, nem vitás!- Biztos nem jövök be neki... Sajnos, van valakije- kimondom, amit gondolok. Sajnos. Valóban sajnálom. Nem abban az értelemben, hogy együtt van valakivel, hanem, hogy így esély sincs arra, hogy mi randizzunk. Ha egy lány lett volna a párja, meg se csókolom. Ez ebben a röhejes.
A kérdésemre kapásból felel, és egyáltalán nem jön zavarba. Hát, ez a fiú nem kispályás. Már csak az érdekelne, hogy:
-Magadtól volt kedved elmenni vele, vagy fizetett érte? - viccelek vele. Álmomban sem gondolnám, hogy a kedves rokonom árulná magát. Egyszerűen nem fér bele abba a képbe, amit eddig alkottam róla. Inkább fogadás lehetett, vagy egy nagyon vad (esetleg drogos) buli.
-Mitől különleges egy nő? - nocsak, ez érdekes téma. Végre van valaki, aki hajlandó erről beszélni!
A következő kérdése váratlanul ér. Na nem, erről aztán már mégsem! Röhögök egyet, és a napszemüvegem az orrára tolom. Én jövök...
- Volt már szexuális élményed... férfivel?- beharapom az ajkam. Talán én is messzire mentem, de akkor valamit le kell vennie. Ha meg nem... Kifaggatom, mi is abban a jó. Bár lehet, hogy nem csak a szex tartja össze a párokat, talán Liot is jobban megértem. Szeretném érteni.

Rokonkislány szimpatikus és nagyon ártatlan, el fogom rontani. Rontanám, de majd valami megakadályoz, példának okáért az apja kitilt a házból. Egyértelmű, hogy a pasas jól járt a csókkal, aki férfi, annak ez egyszerű, talán Lia csak túl szerény, vagy nem nézett még tükörbe. Naná, hogy jó, ha egy ilyen nő megcsókolja az embert! Engem nem sok ilyen csókolt meg, én már csak tudom, sejtem, hogy gond nem lehet belőle.
- Abszolút, mázlista!
Kicsit merengve meredek előre, a szám sarkában csak úgy, egyszerűen ott felejtődik a mosoly.
- Az már nem jó jel, keress rajta valamilyen színt.
Vigyorgom vissza, látom jó kedve van, de nem akarom elhinni, hogy pusztán miattam, mivel nem ismerem, feltételezem jó kedélyű leány.
- Biztos bejössz, ez nem kérdés
Egyesek komolyan veszik az ilyesmit, hogy párkapcsolat, kicsit elhúzom a szám, na igen...
- Az lehet probléma, egyébként bármilyen a csaj Te simán vernéd.
De lehet a fickó szerelmes, ilyesmi létezik még, ha jól tudom. Túl sokat bókolok rokonkislánynak, abba kéne hagynom, hisz mire fel, a jó nősége tény, dehát... Rokon, ez neki számít, az én múltam és stb. Remélem legalább az önbizalmának jót teszek. Megyünk tovább és nevetve olyat kérdez, amitől kicsit megingok, nem lenne jó bevallani neki a dolgokat, főleg, mert nem tudhatja milyenek voltak a körülmények, de nem akarom kibeszélni magam. Pénzért csináltam. Mosolygom, megrázom a fejem.
- Ha ez a kérdés ruhaneműt érne, de nem ér...
Bújok ki a válasz alól, elég vigyorogva, hátha ettől elhiszi "ugyan, nem olyan fiú vagyok én"
Várom mit vesz le, csalódottan igazítom meg a napszemüvegét. Ja...ing helyett én is adhattam volna kalapot, de míg egyikünk exhibicionista, addig a másikunk nem az. Mihhilyen kérdés ez, kiguvvasztja a szemeim, furán nézek rá, rendesen visszaadta. Ha most hárítok, egyértelművé teszem, hogy voltam és ha nem magyarázom meg hiheti azt is, hogy langyi vagyok. Nagy levegőt veszek, nem szeretek magamról beszélni.
- Ez kicsit bonyolult, nem voltam magamnál, úgyhogy nem emlékszem semmire, utána kicsit fájt a seggem. Tulajdonképp megerőszakoltak, mert én nem akartam!
Vigyorogni nem tudok, pedig nem volt akkora megrázó élmény, nem is emlékszem rá. A tudat persze rohadt kellemetlen, de vadabb dolgok is vannak, amikkel együtt kell élnem. Ismét kerülök egy gondolatot. Én jövök, meghúzom az üveget, mi olyat kérdezhetnék, ami vetkőzésre bírja?
- Borotválod a tudod mit? Ha igen, milyen fazonra?
Sunyin lesek rá, pofátlan kérdés, mint az előző, de a pasiügyeit már kibeszéltük, most jöhet az intimitás.

- Majd ezt alkalmasint neki is megmondom..., hátha más a véleménye- gondolkodok el a dolgon. Remélem, humora még van. "Képzelje, az unokatesóm szerint maga egy igazi mázlista!" Nem, ezt azért mégsem így kellene megközelíteni.
- Színt? - persze, még mindig a fehér a téma, de már egyre kevésbé izgat. Lio színei... A szeme, a szemöldöke, a haja, az ajka, a bőre... Fel tudom idézni. Itt van előttem, még a szemem sem kell behunynom hozzá. Egy pillanatig olyan közel voltunk egymáshoz... Vagy több lett volna, min egy pillanat? Nos, ezt már nem tudom.
Egy kis időre elfelejtek mindent. Minden körülményt, minden sallangot, feltételezést. Csak az számít, hogy abban a pillanatban, amikor megcsókoltam, mit éreztem. Azt hiszem, hosszú idő óta most először éreztem magam igazán szabadnak. Azzal hárítok, hogy esélytelen vagyok. Reeven megint próbálkozik a korábbi trükkel, de ez nem jön be. Bár csajt említ, nem javítom ki.
- Nem szeretnék harmadik lenni egy kapcsolatban. Versenyeztetni magam sem akarom senkivel. Lehet, hogy nekem hosszabb a hajam, vagy nagyobb a mellem...- sorolom, holott mindkettőről biztosan tudom, hogy nyerő lennék- de tudnám-e jobban szeretni, mint az a másik? - persze, ez költői kérdés. Hisz fogalmam sincs, mióta és mennyire szeretik egymást, és azt sem tudom, én tudnám-e szeretni azt az embert, hiszen nem is ismerem. Mindössze pár szót váltottunk... És attól is teljesen összezavarodtam.
Amikor témát és kérdést váltunk, valamibe beletenyerelek megint, de ügyesen hárít. Én meg gondoljak ezek után azt, amit akarok. Hát... Talán kapott cserébe valamit. Az én kedves unokatesóm bizony nem önzetlenül okozott örömöt azoknak az idősebb hölgyeknek... Maradjunk ennyiben. Mert nem egyszeri eset volt, ez szinte biztos.
Amiért a magánszférámba tévedt, megkapta a napszemüvegem, de a kérdésem is legalább ugyan ilyen erős. Aha, szóval megfogtalak, Reeven. Egy kicsit most én szorongathatlak. Tetszik a helyzet, azt hiszem, élvezem, hogy most én érezhetem magam nyeregben. Önbizalmat ad. Rám fér.
- Ó, micsoda duma! -lököm kicsit oldalba.- Ezt mások el szokták hinni? - kérdezem nevetve. De egy szavam sem lehet, tulajdonképpen válaszolt a kérdésre, szóval a ruha marad, én meg hiszek, amit akarok. Jajajaj! Ő jön. Kérdez. Kicsit merész. De így jártam.
-Aha. Pucér, mint a seggem- súgom neki halkan, de merészen a szemeibe nézek. Ezt adja össze! Aztán belekortyolok az italomba, és nevetve húzom fel.
-Na, gyere, rokon, én kinyírtam az italom. Álljunk tovább!- Kézen fogom, el sem engedem, így vágtázunk ki a reptérről..., hacsak meg nem állít valami miatt. Ha nem, az autómig vonszolom...

Nem hiszem, hogy más lenne a fickóka véleménye, csak rejtelmesen mosolygok a dolgon "hátha más neki" Úgy látom rokonkislány nagyon odavan a srácért, mit tehetnék azon kívül, hogy drukkolok nekik? A színt úgyis tudja hogy értem, meg sem kell magyarázni. Érthető, akarom mondani, de a melles megjegyzés szíven üt és akaratlanul is oda nézek, ahol Lia mellei találhatóak. Elkerekedett szemekkel bámulok a játékosokra.
- Tényleg? Mennyire nagyok?
Játékon kívüli kérdés, de a fenébe, el is felejtem most ezt a buta játékot, hamarosan legyőz rokonkislány anélkül, hogy bármit is feltárt volna azokból a különleges keblekből.
Igyekszem váltani, ő rákérdez egyik vénebb kurvámra, hacsak nem én vagyok a kurva, akinek fizettek. Nem ismer, sem a körülményeket, ítélkezhet ha akar, annyira megszoktam a rólam való össze-vissza gondolásokat, miközben az igazságot rólam senki nem tudja. Jobb, ez még mindig jobb, mintha ismernének, azt a mást is, aki néha lenni tudok, aki nem ilyen lökött. Ugrojunk! Szex férfival, minek tagadjam, hogy volt már rá példa, noha a részletekre nem emlékszem... Betéptem, sokan voltunk, akadtak buzik és csábító a hátsó felem ugyan ki hibáztatná őket. Megbámulom az igencsak magas mennyezetet, megforgatom a szemem.
- Mindig igazat mondok.
Általában, ha nem, akkor hallgatok. Az igazság sokkal ütősebb tud lenni bármilyen hazugságnál.
Igyekszem én is sarokba szorítani, de rokonkislány nagyon merészen súg valamit a képembe és én a döbbenettől hagyom magam az autóig vonszolni. Menet közben sem veszem észre, hogy most bizony elvörösödtem. Csak az autónál motyogom valahogy félkábán, égő orcával:
- Nyertél...
És közben nem is rá nézek, hanem valahová oldalra.