Vannak azok a napok, amikor semmi nem jön össze. De úgy tényleg, igazán semmi. Nem tudsz felkelni időben, elkésel egy találkozóról, zárva az üzlet, ahol valami fontos dolgot kéne elintézned, a kifőzdés kiderül, hogy nem fogad el kártyát, aztán a gyorsétteremben kiderül, hogy amúgy is lejárt a kis plasztiklap és így nem kapsz kaját, majd amikor mérgedben elmész egy kört gördeszkázni, hogy szusszanj, higgadj és jó irányba tereld a napod, akkor zuhogni kezd az eső, és már látszik az arcodon az a bizonyos "Ezt már tényleg nem hiszem el!" kifejezés. Na ekkor van az, hogy az "Ennél nem lehet rosszabb!" kifejezést is felülírja a sors...
Mivel az eső éppen zuhog, és nincs túl sok kedvem bőrig ázva gurulni, így hazafelé veszem az irányt. Az egyik zebránál, ahol piros a lámpa számomra, azonban nem tudok időben megállni. Valahogy síkos lehet a járda, vagy nem is tudom, de szépen kisiklik alólam a deszka és kigurul az útra, én meg megtántorodva utána lépek, mert az egyensúlyom is majdnem elveszítem. Amelia pedig pontosan ezt a pillanatot választja arra, hogy örömteli találkozásban részesítsen.
A deszkám nagyot reccsen, ahogy áthalad rajta, de jobban izgat, hogy az egyik lábfejembe is fájdalom nyilall. Tökéletes mozdulattal haladt át rajta, így ismét megtántorodom és ugrabugrálok egy kört a fájós lábamat felemelve... Ott bukdácsolok előtte, és más támaszt nem találva rátenyerelek a már lefékezett kocsi motorháztetejére. Mások persze dudálnak, mert hirtelen érte őket a fékezés, na meg mások látják, hogy én ott manőverezek az úton, ahol nem kéne...
-Basszameg... - Szalad ki a számon fájdalmamban és kínomban.
Ha mindez nem lenne elég, akkor még egy totál bepánikolt csajt is kapok a nyakamba, aki azonnal körülugrál, és kórházba akar vinni.
-Áh, nincs semmi baj, nem kell! - Ó dehogynincs, de hát utálom a kórházakat. Már akkor is utáltam, mikor Maisey-t kellett elvinnem, mert fellöktem véletlenül és beverte a fejét a járdába... Kórházfóbiám lehet. Inkább élek ezentúl sántán, minthogy engem most elcipeljen abba a fertőtlenítőszagú építménybe.
Persze nem sokat hatok a csaj lelkére, aki már karol is belém, hogy becipeljen a kocsijába. Ember, mégis hogy akar behajtogatni egy ilyen kis izébe?
A deszkám maradványait nézem szomorúan az út közepén, majd lehajolok, hogy összeszedjem a ketté tört, jobb napokat is látott tárgyat.
-Jössz egy új deszkával! - Mutatom felé, arcomon halvány mosoly. Nem, nem örülök túlzottan, én nincs is jó kedvem, de ha nem erőltetek vigyort a képemre, nem fogja elhinni, hogy haza tudok menni lábon, és nem kell elcipelnie sehová!
Valahogy mindig is éreztem, hogy a barna lányokkal nem jó kezdenem. Újabb strigula, ami engem igazol!

Azért valljuk be, ki ne ódzkodna attól, hogy beüljön a gázolója kocsijába? Na ugye... Ráadásul ez egy smart, könyörgöm! Ha még valakit elüt a kórházig, azt mégis hova tesszük? Felkötözi a tetőre, vagy mi?
Naná, hogy elsőre nem nagyon akarok beülni mellé, de - ahogy a barnáktól már megszoktam - nagyon erőszakos, és nem hagy kicsúszni az ujjai közül.
-Oké! - Győz meg azzal, hogy ápolónő (a deszkával már annyira nem, mert azt most is vehetnék, akár 40-et is...). Lehet, hogy éppen így szedi fel a pasijait. Elüti őket, de csak egy kicsit, hogy nagy bajuk ne legyen, és ne sitteljék le, de mégis bevihesse őket ápolásra... Milyen kis ravasz.
Belém karol és nyitná az ajtót, de az zárva. Ó anyám... Támasztom a verda oldalát, míg körbeszalad, hogy kinyissa az ajtót, aztán végig nézem, ahogy az esőben visszarohan, majd szépen be is hajtogat a miniatűr autójába... Az enyémbe legalább háromszor beleférne... Érthető hát, hogy több helyhez szoktam és jelenleg úgy ülök a kocsiban, mint egy hering a dobozban. Nem is vagyok kis darab, a kocsi sem nagy, és a lábam is fáj. A deszkáról és az egész napomról már ne is beszéljünk... Azért persze az övet bekapcsolom, biztos, ami ziher...
Apránként csepeg az ölembe a víz a hajamról, és muszáj letörölnöm az arcomat is a vizes kezemmel, mert irritáló, ahogy apránként csordogál az eső maradéka a bőrömön. Mindig olyan fura érzés, mintha viszketnél, mert apró hangyák rohangálnak rajtad. Az ülést elnézve pedig szép lassan issza majd be a kárpit a sebtében összegyűjtögetett nedvességet...
-Csak egy kicsit! - Nem vészes az, csak átgurult egy picit a jobbomon. Spongyát rá, csak ne rángasson be a kórházba... Sántán talán még kivívhatom egy két csaj szánalmát és felszedhetnék valakit...
-Remekül hangzik... - Biccentek egy fintor keretében és kibámulok az ablakon. Nem akarooooooom! Na jó, szedd össze magad, Mark fiam, voltál már ennél szarabb helyzetben is. Ha fegyvert fognak a fejedhez, az csak rosszabb, mint néhány fehér köpenyes, meg pár órányi kínzás, nem? Gondolj arra, hogy hátha van Ameliának egy szexi, szőke barátnője, aki majd ápolgat! Igen, ez az! Nem történhet meg, hogy egy öreg szakállas kezeljen, mert akkor ez a nap tényleg maga lesz az apokalipszis kezdete!
-Az önérzetemen kívül? Nem... - Nevetem el magam kínomban! Ó igen. Nincs is kínosabb annál, minthogy elüt egy csaj, majd bepasszíroz a kocsijába és még kórházba is visz. Tuti, hogy lesz ennél rosszabb is!
-Mellesleg lassíthatnál, ha nem akarsz még egy balesetet... Elvérezni nem fogok! - Próbálkozom, hisz jelenleg hajthatja az adrenalin és szerintem azért néhány helyen már átlépte a megengedett sebességhatárt. Nem mintha én foglalkoznék ilyesmivel, amikor vezetek, de jelenleg egy őrült gázoló kocsijában ülök... Jobb az óvatosság.

Magamat is meglepem, ahogy viselem a szituációt, mert nem hinném, hogy a higgadtság szobra lennék. Usui két szavával felbosszant úgy, hogy ölni tudnék, másokat egy apró botlásért meg tudnék ölni. Most viszont szépen csendben ülök, mint egy okos kis óvodás, akit az anyja utasított. Lehet, hogy az anyakomplexusomnak köszönhető a helyzet, hisz Amelia elég határozottan lép fel irányomba. Ám az is lehet, hogy csak baromira be vagyok tojva a kórházasditól. Nincs is nekem akkora bajom, hogy ez szükséges legyen. Minden esetre tartom magam, és jobb, ha nem szólalok meg, vagy csak nagyon keveset. Addig nem jön rá a parámra.
A másik megjegyzésére felszalad a szemöldököm a homlokom közepére és kínosan pillogok ide-oda. Mi van?
-Ő... Okkkééé... Hagyom rá, de azért foglalkoztat, hogy Obama hogy a halálba jött ide? Vagy ezt most úgy akarja érteni, hogy hímsoviniszta vagyok és sért, hogy egy nő ütött el? Pff... Banyek. Érdekes egy lány. Nem irigylem a pasiját... Már, ha van neki.
-Veszem észre! - Bólintok a másiknak és egy apró fintort ejtek meg az ablak elé. Hát ez aztán nem volt újdonság. A kapkodás, a beszéd, a száguldozás. Úgy viselkedik, mintha a deszkám fele a mellkasomba ékelődött volna és többszörös nyílt törésem lenne. Jó, gonosz vagyok... Ki tudja én hogy reagálnék, ha elcsapnék valakit. Maiseyt csak fellöktem az utcán és beverte a fejét a járdába, mégis kórházba vittem a parám ellenére. Mégcsak meg sem látszott rajtam, hogy baj lenne.
-A seriffet nem fogja érdekelni, hogy mi a forgalom sebessége! - Hogy nem szakad rám a kocsi teteje... Pont én papolok! Ettől függetlenül a másiknak van elég baja... Ha még a villogó kék fény is üldözőbe veszi, hogy lecsattinthassa, akkor tényleg nem lesz túl jó napja. Persze mit sem tudok a napjáról, és a könnyáztatta arcát sem vehettem észre az esőben. Az látszik, hogy nincs túl jól, de ezt betudom az aggodalomnak és a hirtelen jött szituációnak.
Minden esetre aprót rántok a vállamon, mert nekem aztán mindegy. Ha ennyire gáz, hogy ledudálják, hát haladjon, ahogy akar. Nem engem fognak megbüntetni, ha elkapnak. Nem mintha szabályosan közlekednék a saját autómmal, de hát a makacs paranoia mindig dolgozik.
-Persze, nézd! - Mutatom felé a bal tenyerem. Seggeltem ugyanis ma egyet már a deszkával, és az aszfalt végig horzsolta a bőrt. Apró foszlányok és egy ici-pici piros pontban látszik egy kis alvadt vér. Jó, igaz. Ez már nem vérzik. De vérzett! A vérem nem nyugszik és most is csak szemétkedek, így halvány mosoly ismét megjelenik a szám szegletében. Nem bírok komoly maradni. Hát nem akkora a gond. Remélem...
-Szuper, akkor talán még van esélyem az életben maradásra! - Érthető, hogy Amelia be van pánikolva, de... Ennyire??? Sebaj. Lassan már szórakoztat a helyzet. Kínomban... Jó, szórakoztat is. Tényleg. Beszélgetésünk néha elég kínos, de amikor bemutatkozik, majdnem kitör belőlem a röhögés.
-Szóval Amelia... Tudtam, hogy így szeded fel a pasikat... - Szélesen vigyorgok. Hát akkor mégsincs pasija, és megint igazam volt! Mark, egy kib*szott zseni vagy!
-Mark... - Mondom meg a nevem, mert hát nagyon úgy fest, hogy minden áron tudni akarja. Bár fél percen belül még azt is tudni fogja, hol lakom, akkor meg már nem mindegy?
Szórakozottságom és hirtelen jött jókedvem csak odáig tart, míg elő nem keríti azt a bizonyos kocsit.
-Te viccelsz! - Nem, nem kérdés. Tuti, hogy ez egy vicc. Nincs az az isten, hogy betologasson ebben a szarban! Inkább végig bicegem.
-Inkább adj egy mankót! - Legalább addig is telik az idő, míg kerít egyet, és annál később kell bemennem a fertőtlenítőszagú építménybe. Nővérként talán úgyis protekciója van az ilyesmire. Mégiscsak méltóságteljesebb bebicegni, minthogy egy nővér toljon be egy kerekesszékben. Ne már!
Nagy valószínűséggel persze nem fogok megszabadulni a másiktól és az ötleteitől sem, így egy "B*zd meg!" elsziszegésével, és egy szenvedő fintor és szemforgatás kíséretében be fogok ülni a nyomikocsiba. Azt persze előre ki fogom kötni, ha így lenne, hogy nem hagyom tolni... Legalább hagy randalírozzak egyedül!

A kezdeti kínosnak ítélt szituáció lassan kezd szórakoztatni. Ugyan a lábam még fáj, de Amelia görcsössége annyira vicces számomra, hogy ismét kezdek önmagam lenni és előkaptam a béna humoromat is. Őszintén szólva esélyem sem volt másra, hiszen a lány olyan gyorsan kiugrott a kocsiból a "gázolás" után, és olyan hamar körberohangált, majd passzírozott be a kocsiba, hogy észbe kapni sem volt időm. Teljesen letarolt, hát nincs mit szépíteni ezen.
Felnevetek, mikor a seriff ellen tiltakozik. Oké, az ember nem szokott röhögcsélni ilyen helyzetekben, de hát annyira kis harcimalac a másik, hogy az már mulattató! Ahogy az is, amint látom, hogy a tenyeremre néz, majd vissza az útra. Szó nélkül. Vigyorognom kell, mert szerintem forgatja a szemét, csak nem látom. De belül biztos elkönyvelte, hogy egy idióta vagyok. Hát végül is nem téved!
-Sejtettem! - Mondom, mint aki most leplezte le az évszázad bűncselekmény sorozatát, vagy fedezett fel egy új bolygót!
-De úgy tűnik, akkor én leszek az igazi, hisz még életben vagyok! - Vigyorom nem szűnik, bár csöppet sem tartanék igényt Ameliára barátnőként. Egyrészt közveszélyes, másrészt más az ízlésem, harmadrészt kétlem, hogy egy magam fajta őrült kéne neki. Még csak el sem mosolyodott a feszült szituban. Totál görcsös. Ember nincs, aki ezt kicsomózza! Ha mégis, akkor az nagyon bátor!
-Várd meg, baby, hogy életben maradok-e! Utána hozhatod is a papot! - Lassan úgy nézek ki, mint Cheshire cat... A vigyorom körbe éri a fejem. De hát muszáj baromkodni, különben belesavanyodok az aggodalmaskodásába. Ha tudná, hogy volt ennél rosszabb és akkor sem mentem orvoshoz, és még mindig élek, akkor nem aggódna... Áh, fenét. Inkább jól leszidna, mint egy óvónéni...
-Egy fogas is megteszi! - Mármint az a kabát akasztó állvány. Bár úgy néz ki, hogy Amelia hajthatatlan, így belehuppanok abba a székbe és szépen hagyom, hogy elhajtson a kocsival. Addig én támasztom az okos kis buksimat a karfára téve a könyököm. Nem akarok bentebb menni, míg nem jön vissza és az is megfordul a fejemben, hogy lelépek, de úgyis meglátna és a végén még megint elütne, csak hogy nyugton maradjak.Ugyan kiadta az ukázt, hogy a liftnél várjak, de már csak azért se. Dacoskodok anyucival. Slussz...
Szerencsétlenségemre hamar feltűnik újra a színen és vihet is leápolni. Ha esetleg értetlenkedni kezdene, hogy miért nem vagyok a liftnél, magyarázatba kezdek.
-Olyan súlyos agyrázkódást szenvedhettem az ütközéstől, hogy nem tudtam megállapítani, melyik a lift. Egyáltalán mi az a lift? - Játszom a lököttet, mert az mindig jól jön és legalább viccessé teszi az életet. Rendőrökből már csináltam hülyét, most jöhetnek a mentősök/doktorok. Liz olyan büszke lenne!

Látható, hogy Amelia azért eléggé frászt kapott a szitutól, és ha nem törődtem volna bele, hogy mennyire ultra rossz napom van, talán én sem lennék ilyen elnéző vele szemben. A mai napom azonban már tényleg nem lehet ennél rosszabb (max, ha vizsgálódás közben megállapítják, hogy impotens lettem és/vagy le kell vágni a farkam), így meghagyom a parát a lánynak.
-Ki nem? - Jegyzem meg. A seriffet mindenki ismeri. Ki így, ki úgy. Magamtól is volt már hozzá közöm és Usuinak hála is. Hogy szakadna rá az ég.
A feszültséget azért oldani kell, mert utálom az ilyen kínos helyzeteket (Usuival való vitatkozás közben is inkább mogyorót tömtem a fejembe...), szóval hülyeségeket kezdek magyarázni. A vérző kezemre csak felmordul a másik, amit elégedetten nyugtázok. Egy pillanatra kizökkent. Háhá!
-Még... - Ismétlem. -De, ha nem akarnál életben látni, akkor inkább visszatolatsz, hátha sikerül telibe találnod másodszorra! - Ez csak amolyan légypapír volt. Kis csapda, amiért még nem jelentik fel és sittelik le, de magához láncolja a kis áldozatát. Ha a vizsgálatok után még ápolónői szolgálatait is felkínálja, akkor már biztos lehetek benne, hogy csak meg akart fogni magának! Na jó, ezt a sok sületlenséget magam sem hiszem el, de jó dolog fényezni az egómat. Ha más nem, legalább magamnak. Kell az önbizalom!
-Csak figyelj rá, hogy ortodox papot keríts! - Bírom én a rabbikat is, de akkor már tartsuk magunkat a formalitásokhoz. Ha már egy orosz veszi el, legalább a vallás legyen rendjén... Vagy ha már meghalok, akkor főképpen ne valami hitetlent hozzon elém. Jah, és gyorsan végrendeletet is kéne írnom, és meghagyni, hogy csak a szent orosz földben helyezhetnek örök nyugalomra! Természetesen...
A kórház elé érve rövid nyivákolásba kezdek, hogy én márpedig nem fogok nyomikocsizni, és próbálok lehetőséget keresni, hogy kibújjak alóla. Persze lehetetlen... Hova az Isten háta mögé hozott ez a némber?
-Ennyire? - Döbbenek meg, hogy még egy fogas sincs. Hát akkor télen mindenki szorongatja a kis kabátját? Még a legcsóróbb kórházban is szokott lenni egy nyamvadt fogas... Na mindegy. A másik túl erélyes, így aztán hamar a kocsiban kötök ki. Remek. Szórakoztatom magam egy kicsit, míg nem tér vissza, és próbálgatom az új járgányom. Körözgetek, meg tekergek, de aztán hamar visszagurulok az ajtóba, hogy megint játszhassam az idiótát. Nincs elég baja Ameliának, még egy őrültet is ütött el, aki folyton szívja a vérét. Lehet ennél jobb napja? Kizárt!
-Gyorsan szerezhetnél egy ügyvédet is mellé, hogy megírhassam a végrendeletem! Meg egyet magadnak is, ha netán lesittelnének emberölésért! - Csak úgy mellékest... Hát most muszáj figyelembe venni a legrosszabb eshetőséget, aztán maximum kellemesen csalódik, nem igaz?
-Hééééééé, nemáááááááár! - Hördülök fel, mikor elkapja a kocsimat és benyom a liftbe. Hát mi ez már? Mondtam, hogy nem kell tologatni, erre meg itt... Áhh... Nők... Duzzogva ülök a kocsimban, miközben a lift felér a megfelelő emeletre és kigurítanak, hogy az orvos elé vigyenek.
-Ja... - Bököm ki, majd turkálni kezdek a zsebemben. Ha mázlim van, nem hagytam el a tárcám, amiben az irataim vannak. Rövid fészkelődés után kiderül, hogy a nadrágom oldalzsebében van az említett, így hamar át is tudom adni magamról az összes infót. Csak úgy... Hmpf...
Jó kedvem ettől függetlenül töretlen kezd visszatérni, aminek talán az az egyetlen logikus magyarázata, hogy a lábam már tökéletesen beledagadt a cipőmbe, és nem fáj annyira, hála az elszorított vérkeringésem. Vagy már teljesen elhalt, és üszkösödni kezdett. Ki tudja...

Amelia láthatóan eléggé feszélyezett. Fordított helyzetben biztos én is ilyen lennék. Legalábbis nem tűntem túl nyugodtnak, amikor Maisey-t taroltam le. Vagy igen? Fene sem emlékszik már rá. Jut eszembe, régen láttam a csajt! Lehet túl sokat dolgoztatja a főnöke. Csórikám...
-Képes volnál eltörölni a cuki kis arcom a Föld színéről? - Megdöbbenést igyekszem színlelni, de a szám szegletében bujkáló mosoly elárul. Váhh. Tényleg kiakadok, ha a másik nem oldódik fel hamarosan. Ne feszkózzon már, hát látja, hogy élek!
-Egyébként meg nővérként könnyű... - Ha éppen nekem kéne válogatnom, hogy egy kórházban mivel tegyem el láb alól, nekem is könnyebben menne.
-Viszont jobb, ha ezt átgondolod, mert a gázolás mellé egy halálos fenyegetés... Hááát. Nem áll jól a szénád, doktornéni! - Hangom még mindig vicceskedő, és igen, tudom, hogy nővér, de azok kb annyit tudnak, mint az orvosok, csak nem praktizálhatnak. Meg jobban hangzik a doktornéni, mint a nővérke.
-Távozz tőlem hitetlen! - Adom ki az utasítást nagy színészkedések közepette.
-Amúgy én se... - Rántom meg a vállam. Soha nem is gyakoroltam semmilyen vallást, így azt hiszem nem lesz itt akkora gond! Bár az utolsó kívánság dologra kissé megrezzenek.
-Nem! Szeretnék egy kólát, és egy csokit az automatából, amit a bejárat mellett láttam, plusz három szöszi nővérkét, akik kényeztetnek az utolsó óráimban! - Ő kérdezte! Én meg álmodozó, vigyorral telt arcot veszek fel, ahogy végig gondolom ezt a szuper véget!
A fogasra csak bólintok. Évek óta itt élek, de még mindig a tél az tél. Hiába. Oroszországban a tél az durva dolog tud lenni. Na meg lehet azért hűvösebb idő, meg kabát, de hát nem kezdem ecsetelni. Ha biztonsági előírás, akkor nincs mit tenni. Nincs fogas, nincs mankó, így aztán nincs miről beszélni. Csak a nyomikocsiról.
-Ahogy már említetted, MÉG! - Már csak az hiányzik a határozott tekintetem mellé, hogy a még szócskánál az ujjamat is az orra elé biggyesszem nyomatékosításként, és figyelemfelkeltés gyanánt.
Mindezek után jöhet egy kis duzzogás, amiért kisajátította az új, kétkerekű verdámat.
-Igen, pont ez volt a tervem, mielőtt találkoztunk... - Jajj, de szemét vagyok. Nem is olyan burkoltan közlöm, hogy mostanára már otthon kéne lennem és élvezni egy finom italt, vagy kólát a kis kanapémon, ahelyett, hogy elütöttek és kórházat járok. Főleg, hogy utálom ezt a helyet. Muszáj vicceskedni, különben becsavarodok a szagtól. Bár a legrosszabb úgyis akkor lesz, ha elém járul a fehérköpenyes hóhér.
Igénylik közben az irataimat is, meg bejelentenek, és a munkatárs csodálkozni kezd Amelia gázolásán. Úgy tűnik, a többi delikvenst másik kórházba szállította, hogy ne tűnjön fel a sok pasi fogási céllal elkövetett gázolás.
-Hívhatná a rendőröket, meg keríthetne egy ügyvédet! Szándékos emberölési kísérletet szeretnék bejelenteni! - Fordulok a kopaszhoz. Persze a dolog nem komoly, de nem hagyhatom ki. Várakozásom ellenére azonban egy kicsit sem vesznek komolyan, így aztán a halál nővér képébe bújt angyala már tol is be valami vizsgálóba... Szuper. A fertőtlenítőszag, mintha egyre erősebb lenne. Lehetséges? Tuti, hogy ezeknek a légfrissítő is fertőtlenítős. Utálom.
-Emberi nyelven is lehetne? - Áhh. Szóval nem csak gyilkos, még az ufók is hozták. Ez legalább jó pont. Néha én is azt képzelem, hogy az ufók hoztak a Földre. Legalább lesz közös témánk. Talán az is kiderül, hogy egy bolygóról származunk!
-Mi lenne, ha nem? - Nézek rá, ahogy elém térdel. Egy pornófilm első kockáinak szuperül beillene a jelenet, de ezt most hamar mellőzöm az agyamból.
A cipőm viszont jobb szeretném még megtartani egy ideig. Plusz magamnak is le tudom venni. Attól, hogy nyomikocsiba ültetett, még nem vagyok nyomorék!

-Ez hízelgő! Jól van. Kezded átérezni csodás lényem! - Vigyorgok a másikra. Nekem sem volt soha jó a humorom, csak maximum jól adom elő magam. Kac-kac... Frászt. Annyira béna humorom és előadásmódom van, hogy az már vicces. De hát a végeredmény ugyanaz. Az pedig, hogy csodás kis pofázmányommal kimázolnának egy falat és örök időkre - vagy amíg a fal áll - megcsodálható lenne... Ahh. Simogatja a lelkem. Bár annak nem örülnék, ha a graffitis kölykök fikát fújnának az orromba... Bár, az is az önkifejezés egyik formája lenne. Végülis... Legalább nem lennének irántam érdektelenek. Tök jó!
-Helyes! - Ijedjen is meg. Az őrültek mindig félelmetesek. Némelyik ugyan szerethető, mint én, de attól még ijesztőek. Önfényezésem egyébként nem foglal le annyira, hogy ne halljam azt a minimális kuncogást, amit igyekszik elfojtani. Úgy tűnik nem is annyira ideges, csak tartani akarja a szigorú nővérke imidzset? De minek?
-Tényleg? Ha sikerül, és elégedett leszek, máskor is elüthetsz! - Vigyorgok rá. Tudom, hogy most olyan vagyok, mint egy ötéves, de mindennek örülni kell az életben nem? Jobb, ha vidáman fogsz fel mindent és akkor sokkal egyszerűbb, mintha görcsölnél.
Közben túlesünk a bejelentkezésen, és még talán valaki komolyan is veszi, hogy ma meg akartak ölni és hívja a szerveket. Pacsi Somának. Már, ha nem ver át!
//A kórházaknak mindig fura szaga van. Mindegy, hogy mivel van fertőtlenítve. Tisztítószer utálata van a drágának. És kórház undoritisz is. Ne keresd a logikát... //
A magyarázatra csak bólintok, hogy éppen sebet varr a nekem szánt doktor. Remek. Addig nézzünk itt szét, és tereljük el a gondolatot a kórházutálatról. Mondjuk pakoljunk le mindent és kérdezzük meg, hogy az mi és mire való! Bár a kezdeti terveim Amelia hamar keresztülhúzza, mert a kocsi elé guggolva nem igazán van esélyem mozdulni ezzel a hatalmas nyomivagonnal. Ráadásul nem hogy mozdulni nem tudok, de még a cipőmet is el akarják csórni.
-De nincs semmi baja! - Megyek át ismét kisgyerekbe. Nincs nekem bajom, hagyjanak békén, azt kész. Haza sántikálok, vagy hívok valakit, hogy vigyen el, és slussz. Nincs itt semmi para.
-Jó szórakozás volt a kórházlátogatás, de most már mennék! - Lehet, hogy az orvosoktól parázok igazából és nem is a kórháztól? Ki tudja... Az mondjuk biztos, hogy nem akarom, hogy levegye a cipőm. Mindkettőnknek addig jobb, míg nem tudjuk, hogy mit rejt... Mondjuk sejtem, hogy úgysem úszom meg, ha már idáig eljátszottam magam...
-Bár, ha hozzáférsz a gyógyszeres szekrényhez és szerzel valami "izomlazítót", akkor felőlem le is vághatod a lábam... - Az izomlazítónál ujjaimmal macskakörmöket rajzolok a levegőbe, hogy értse, valami bivalyölő szerre gondolok, vagy orvosi fűre, de felőlem vodka is lehetne, csak azt itt tuti nem adnak. A lényeg, hogy ne tudjak róla, mit művelnek. Utálom a kórházat, és a dokikat is. Ráadásul annyira, hogy már nyíltan is kimutatom, ami eléggé gáz... Szedd össze magad Mark gyerek, mert ennek rossz vége lesz!

A viselkedésem általános, így aztán nem lehet ráhúzni, hogy bármelyikünk feszültségét is oldani szeretném. Mondjuk tény, hogy visszafogottabb vagyok, mint általában lenni szoktam, és véletlen egybeesés, hogy a hülye stílusom éppen feszültségoldóként hat bármelyikünkre is... Mondjuk érdekes, hogy ahogy Amelia oldódik, én úgy feszülök be egyre jobban. Lehet, hogy szivacsként magamba szívom a nyomorát.
-Főleg, ha megtudod, milyen válogatós vagyok! - Nem elég ám, hogy szőke legyen az adott hölgy! Azért nem árt, ha formás is. Az nem baj, ha duci, de arányos legyen ám!
A poénkodás egyébként hamar kezd elülni, hiszen előtör belőle a szakmája és már hajol is, hogy leápolja a lábam.
-Dehogy fáj. Egy darázscsípés rosszabb ennél! - Bizonygatom, de a székből kiszállni már nem nagyon tudnék. Próbálkozom is vele, de hamar rájövünk mindketten, hogy csak erőteljesen kamuzok!
-És fáj az valakinek? - Már az, hogy én gyerek vagyok! Utálom a dokikat, meg a kórházat. Ha a tag meg bunkó, hát az az ő baja. Nekem jó így fájós lábú kölyöknek lenni. Neki lesz úgyis szar napja, ha nem lesz az, amit akar. Én ettől még nem megyek majd falnak...
Amelia hangja azért elég megnyugtató tud lenni és még vicceskedni is tud, szóval némiképp engedek, de nem sokat. Nehogy már elkanászodjon!
-Hát nézd, ha valami jobb van kilátásban, engedni kell! - Márpedig egy kis orvosi mariska csak jó lehet! Bár akár pár bogyót is csípnék. Mi baj van azzal? Orvosi felügyelet mellett működne! A terápia része. Ha már ilyen galád módon elcsapott, nem tagadhat meg ennyi örömöt! Nem lehet ilyen szívtelen! Túl szép ahhoz, hogy ennyire gonosz legyen a belsője!
-Mert ki venne meg egy félpár cipőt? - Ráncolom össze a homlokom. A másikat fix, hogy nem szedi le a lábamról! Már így is be vagyok rezelve... Ekkor meg jön egy újabb ápolónő... Agyam üvölt, hogy most kéne felpattanni és Hamupipőkét játszva hátrahagyni a csukám és eliszkolni, amilyen gyorsan csak lehet. Jobb, ha nem várom meg, hogy többen legyenek és a doki is ide érjen...
-Hello! - Nincs menekvés, így nyugalmat erőltetek magamra. Bár amikor suttogni kezdi, hogy Ameliát rendőrök várják kint, akkor azért egy kicsit összeszalad a szemöldököm. Ránézek, hogy ez most mi? Soma nem úgy tűnt, hogy komolyan vette a kérésem, feljelenteni meg eszem ágában nem volt. Baleset volt. Mi a fene? Vagy ez ilyen munkahelyi kötelezőség, hogy látlelet, meg mit tudom én? Furák ezek az amcsik én mindig tudtam! Nálunk ilyenkor kapnál egy üveg jó erős szeszt és minden bajod megoldódna másnapra!
-Baleset volt! - Vicceskedni próbál a Bex névre hallgató csaj, de nem fogok röhögve egyet érteni vele. Nem ismerem Ameliát, de nem hiszem, hogy buta tyúk lenne. Na meg tényleg baleset volt.
A törés hallatára azonban fészkelődni kezdek. Főleg, hogy kijelentik, kapjam az ölembe a lépőmet, mert mi most megyünk röntgenre... Hurrá. Azt hittem 10 perc és megszabadulok az őrült fehér köpenyesektől, erre nesze nekem. Törött láb. Bááár. Talán még lenne esélyem, hogy ezáltal kivívjam pár nő ismerősöm szánalmát. Mondjuk Nina sajnálatát, hogy főzzön nekem, mert gipsszel vezetni nem egyszerű... Bakker! A kocsi! Ha tényleg eltört, akkor egy hónapig nincs kocsi és nem vezethetek??? Ez komoly? Adná a magasságos, hogy ne legyen ekkora szerencsém...
Míg belül kislányokat meghazudtoló módon hisztizek, addig szépen feltolnak a röntgen elé, hogy várjak. Amelia is megjelenik nemsokára és kapok csokit, meg kólát! Isten királylány ez a csaj.
-Azon kívül, hogy pont jókor hoztál kaját, semmit! - Ingyenélő fajtám nem tiltakozik és hamar be is termeli a hozott, totálisan egészséges élelmiszernek nevezett izét.
Épp az utolsó korty kólával küzdök, amikor nyílik az ajtó, hogy bevigyenek...
-Megfognád? - Nyújtom át a szemetem, mert kuka nincs kartávolságon belül, be meg nem kéne vinni...
Ha a másik átveszi a szarjaim, akkor rövid időre eltűnök egy szobában.
Bentről ordítás hangzik, majd fapofával újra kigurulok pár perc múlva... Kínoztak ezek a vadállatok! A röntgenes persze csóválja a fejét, mert ő már tudja, hogy csak azért üvöltöttem, hogy frászt hozzak rá, majd kivágtam magam annyival, hogy féltem, hogy fájni fog, ahogy lefényképezi a kis jeti tappancsom! Ameliát egy életre leégetem. Csórikám nem tudott volna elütni egy értelmes embert???
-Mi volt a zsarukkal? - Azt az okos kis agyam össze sem rakja, hogy ha gáz lenne ennyi idő alatt nem húznak el, és ha a zsarukkal volt, mikor hozott volna csokit? Sebaj. Legalább szép vagyok, ha okos nem is...

-Kénytelen leszel új eszközök után nézni... - Biccentem félre a fejem egy mosoly kíséretében, mint valami érdeklődő német juhász. Mondjuk kitalálhatná, hogy elütés helyett legurít valami lépcsőn a nyomikocsimmal. Garantált lenne, hogy egy ideig nem boldogítom a hülye fejemmel. Már, ha túlélem...
A lábam vizsgálata egyre jobban feszélyez. Nem vagyok én hozzászokva az efféle taperoláshoz. Ha úgy egy fél méterrel fentebb tevékenykedne, még talán nem is lenne annyira ellenemre - bár ki tudja... -, de így! Ráadásul a kórházi látogatás sem a kedvencem.
-Azt azért nem mondtam, hogy rábírhatsz, csak van esélyed, hogy kedvesebb leszek! - A másik persze nyugtatni próbál, de hát vajmi kevés sikerrel. Főleg azok után, hogy rám szabadítanak egy másik ápolót is, aki baromira poénos akar lenni, aztán eltessékel a röntgenbe.
Hála az égnek, hogy hamar kikerülök abból a kis sufni vizsgálóból. Naná, hogy a másik előtt meg várni kell, és a halálán lévő többi várakozó arcát kell bámulnom. Szerencsémre nem sokáig, mert a Majdnem Gyilkosom már hozza is a vigaszdíjat. Teletömöm magam a csokival, meg a kólával, és cukorsokk következtében azonnal bátrabb leszek. Máris elememben érzem magam, és kicsit megviccelem az embereket a tágasabb helyiségben, ahová modellkedési célzattal gurítottak be. Túl nagy sikerre, visszatapsolásra, csokira és virágra nem számíthatok az öltözőmbe, mert ezek görcsös egészségügyi dolgozók és nem értik a poént. De attól nekem még jól esett. Addig is legalább kiadtam a kórház parámat és egy kicsit jobban lettem.
Hamar ki is dobnak a röntgenből, és egy Ameliát látok, aki felvette a várakozók nyomorúságos, aggódó arcát. Baszki, az ilyen helyeken az ember betegebben távozik, mint ahogy ide jött... Hogy képes valaki itt dolgozni?
No mindegy, a lényeg, hogy nem elég, hogy kitessékelnek, még el is küldenek. Áhh. Tényleg nem értékelik ezek a poént. Arról nekem halvány lila gőzöm sincs, hogy azért küldenek el ilyen gyorsan, mert tényleg eltört a lábam és szükségem lehet valami egyéb beavatkozásra. Én csak jóhiszeműen ott tartok, hogy nem bírják a fejem... Addig jó.
-Megy egyedül is! - Szólok a lányra. Ne tologasson már, mint egy ötévest. Legalább kiélvezhetném a szorult helyzetemben adódott lehetőséget...
-A fejvesztés túl gyors. De ha életfogyt, akkor ideje felkészíteni a segged! - Huncut vigyor terül szét a képemen. Persze ő nő, jobban jár, mert nem csak a seggével bánhatnak el, viszont köztudott, hogy a női elítéltek mindig is brutálisabbak! Bár ezt csak hallomásból tudom.
-Amúgy, ha már ilyen gyorsan kidobtak, akkor akár haza is mehetnék, nem? - Próbálkozom be. Gyanítom, hogy nem láttak semmi komolyat, ha már azt mondták, ne várjuk meg az eredményt.

-Dehogy, csak mazochista! - Elpusztíthatatlan vagyok, szóval kár lenne az öngyilkossági hajlamaimmal jönni. Nincs ilyen. De ugye azt mindenki tudja, hogy akkor jó, ha fáj!
-Nem! Kíváncsi vagyok a mocskos fantáziádra! - Vigyorom széles, hangomban pedig egy cseppnyi huncutságot lehet érezni. Nem is tűnök úgy, mintha éppen az előbb mentek volna át a lábamon egy autóval...
Nem sokára már a röntgenen is túl vagyok, meg egy kis cukorsokk okozta poénkodáson, aminek ugye túl nagy sikere nem volt, de kit érdekel? Amelia arca az ajtóban minden megért!
Elbocsátó szép üzenet után tologatni akar már megint, de rászólok, hogy hagyja már, megy az egyedül is.
-Gyere, ülj az ölembe és viszlek egy kört az új gépszörnyemen! - Szokásos idiotizmus már megint... Nem hiszem, hogy valaha képes leszek leállni a béna poénjaimmal. Ráadásul túl nagyot mondtam már megint. ha az ölembe ülne, kettőnk súlyát már biztosan nem bírnám meghajtani ezzel a szakadt kis nyomivagonnal. De persze poénnak jó lenne, ha a lány nem lenne annyira görcsös, és végre élvezné az életet!
-Ugye? Puszta szívjóságból, segítek a felkészülésben! Csak, hogy tudd, milyen emberrel kezdtél ki... -Vigyorom olyan széles, hogy lassan körbe éri a fejem és a végén kiderül, hogy nem is 32 foggal rendelkezek, hanem 126-al...
-Mindig is utáltam a kórházakat... - Lankad le a jókedvem, amikor közli, hogy még mindig nem végeztünk. A frásznak kell a hülye papírjuk, hogy nincs semmi bajom. Hát tudom én azt magamtól is...
Mindegy. Talán Amelia által gyorsított eljárásban nem kell a fél életemet itt tölteni, mire közlik, hogy húzhatok a francba... Gurulok hát mellette a szoba felé, ahol majd elmondják, amit tudnom kell.
-Mi? Neehhhehem! - Röhögök fel az ötletén. Egyrészt, bőven van pénzem, hogy vegyek egy új deszkát, másrészt pedig ilyen fajankónak néz?
-Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! Egy életre a rabszolgám leszel! - Nevetek fel ismét. Még egy kicsit ismizünk, mielőtt megadom neki azt a kegyet, hogy lezártnak tekinthesse a velem történt balesetét. Ennyi szórakozás nekem is jár!
Közben némi hatásszünet is bekövetkezik közöttünk és szöget üt a fejemben, amit mondott. "Ha minden jól megy..." Ő okos és ide való, ergo tudnia kell, hogy van-e gáz, vagy sem. A minden jól megy nem arról árulkodik, hogy határozottan állítja, nincs semmi bajom.
-Egyébként mi van, ha nem megy minden jól? - Nézek rá olyan tekintettel, ami mellőzi az eddigi humoros megnyilvánulásaimat. Őszinteséget akarok és úgy kb most. De már egy órával ezelőtt is későn lett volna.

-Tele vagyok meglepetésekkel! - Vigyorgok a másikra. Sosem adhatom ki magam teljesen első blikkre, így aztán apró cseppenként adagolom csak beteges személyiségem.
-Alig várom! - Nővérként a halálosztó lehetőségei elég tartalmasak lehetnek, de túl egyszerű is. Kíváncsi lennék, mit hozna össze, ha megerőltetné énje sötét oldalát. Muhhahaha.
Aztán jön a csoki, a röntgen, az üvöltés, meg a többi, és már hagyjuk is el a terepet, de a másik nem vevő az ötleteimre. Ismét...
-Jajj, de finnyás itt valaki! Diszkriminálsz, mert rokkant vagyok és nem fehér BMW-vel jöttem? Cöhh... - Szám szélén azért mosoly bújik meg, de jobb szívatni a másikat. Főleg, hogy mekkora poén lenne. Még, ha nem is bír el minket ez a vagon, és összecsuklik, akkor is. A lábamnak már valszeg úgyis mindegy.
No, de mindegy. Ha már ilyen kis "igényes", hagyom is a témát, és inkább segítséget nyújtok, hogy kibírja a sittet. Kapom is az evidens kérdést, hogy mégis miben tudnék segíteni neki. Ha pedig hallanám gondolatait, még el is vigyorodnék, hogy mennyire nagyon Farka vagyok... Bizony ám...
-Hát, elsősorban ajánlanám neked a Big Stan magyarul Kegyenc Fegyenc című filmet! Sok hasznos infóval szolgálhat. Aztán a többit majd megbeszéljük utána! - Áh, nem ijesztem el elsőre! Na meg ilyen nyíltan sem adhatom ki szexuális aberráltságom... Még megint megvádolnának, hogy látens buznyák vagyok. Nyehh.
Bár még mindig jobb valahol máshol lenni és úgy élni, hogy melegnek hisznek, mint egy kórházban dekkolni...
Meg is kapom a magamét már megint, hogy ne rinyáljak, jó ez.
-Még csak most kezd előtörni belőlem az ősi mazochista ösztön! Egyelőre csak barátkozunk. Nem élvezhetek mindent, ami rossz! - Próbálom kimagyarázni. Nem sok sikerrel, úgy érzem. Nyűglődésem igyekszik hamar enyhíteni. Kapok deszkát, ha ügyes kisfiú leszek... Tényleg gyerek vagyok még.
-A tempóval! - Válaszolok kérdésére. Ilyen gyorsan ne szabaduljunk már meg egymástól. Elütött egy rohadt esős napon, eltörte a deszkám és nagy eséllyel a lábam is, berángat egy sátánista szentélybe, és csak úgy le akar passzolni egy deszka megvásárlása után. Hát na nem! Én is kínozni akarom egy kicsit.
-Idő közben már én is megszoktam a gondolatot, hogy meg akartál szerezni magadnak, és egyre vonzóbb, hogy magamhoz láncoljalak... - Vigyorgok Ameliára. Hát nem lenne szép? Címlapon hozhatnánk románcunkat, ami egy gázolással kezdődött. Igazi hollywoodi kasszasiker lehetne... Persze a másik csak a személyiségi jogait sérti és nem látja át az üzletet, de sebaj. Majd rájön!
De ezt hagyjuk későbbre, hiszen most komolyabb dolgunk is akad...
-Szép kilátások! - Nyögöm egy kis hatásszünet után... Nem számítottam rá, hogy ilyen nagy is lehet a gond. Majd a doki hamarosan megérkezik és elmondja, hogy levágja a lábam, vagy megtarthatom még egy kis ideig, míg elüszkösödik és magától le nem esik...

//http://www.lanawin.hu/kocka.php?do=eredmenyek Remélem jó lesz!//

-Az eddigiek nem voltak elegendőek? - Nézek rá vigyorogva. Ha az eddigi viselkedésem nem volt neki elég ok, akkor semmi sem lesz az! Amelia túl toleráns lehet, ami persze nekem nem gond, sőt! Legalább találtam egy újabb személyt, aki el tudja viselni őrültségem. Kincs az ilyen ember!
[...]
Hiába ajánlom fel neki, nem akar velem kocsikázni. Pedig vicces lenne, de nem. Levonom hát a következtetést, hogy a másik túl válogatós.
-Egy: én is vizes vagyok! Kettő: Nem tudhatod! Három: Ha nem kellenél, kértelek volna? - Kérdőn nézek rá, mert abszolút megcáfolható az összes béna érve. Arról nem is beszélve, hogy ütközésünk előtt deszkával közlekedtem, így szerintem én több esőt fogtam fel a ruházatomban, mint ő abban a tíz percben, míg beszenvedett a gyufaskatulyájába. Ráadásul az ázott pudli szagom mellé nekem még a büdös cipőm és zoknim is le kellett venni, amivel egyenértékű, hogy megfázhat a lábam, és a végén tüsszögni fog.
-Na meg ugye mazochista vagyok, szóval lehet, hogy élvezném, ha összenyomorgatnál! - Teszem még hozzá úgy pluszban. De mindegy is, mert inkább a börtönéletről kezdünk csevegni, ami mindezért a lányra vár.
-Mert Big Stannek is segítségre volt szüksége! Egyedül nem menne. Én pedig puszta szívjóságból segítek majd! - Az egyéb ismeretekről nem ejtek szót. Túl hosszú tapasztalataim úgysincsenek.
-Szuper! Mi elmebetegek tartsunk össze, nem igaz? - Vigyorgok a másikra, bár nem tudom eldönteni, hogy mennyire lépek bele ezzel a másik lelki világába. Nem tudom, hogy csak szerencsétlen, vagy sok tragédia érhette, amit rosszul dolgoz fel és ezért nevezi magát mazochistának, vagy esetleg rosszul választ mindig az életben és szemét emberekkel van körülvéve, akik bántalmazzák? Akármennyire is érdekel, az első találkozás és az adott, extrém körülmények nem alkalmasak ennek kiderítésére.
Ráadásul még várnunk is kell, ami nem erősségem. Valahogy nem szeretek tétlenül ücsörögni és várni. Megőrít! Beszélgetésünk legalább nem hal el, és ez az egyetlen reménysugár számomra jelenleg.
-Miért, ennyire rossz barátnő vagy? Vagy csak ezt állítja a sok pancser, akinek eddig köze volt hozzád? - Muszáj megkérdeznem, mert nem tudom hová tenni, hogy miért is lennék mazochista, ha őt akarnám. Mondjuk kicsit tényleg az lennék, főleg, hogy nem az esetem és még csak nem is kötnek hozzá érzelmek, úgy, mint valaki máshoz, aki naná, hogy szóba sem jöhet.
A beszélgetés akkor fordul komolyba, mikor megemlítem neki, hogy mi is várható a lábammal kapcsolatban. Hát nem tartom magam túl szerencsésnek... Emésztgetni azonban nincs túl sok időm, mert a doki hamarosan megjelenik és Amelia azonnal jó nővérhez hűen be is tologat a kezelőbe.
A doki hamarosan közli a rossz hírt, ami minden normális ember esetében jó hír lenne, de nálam nem. 4-6 hét pihenés??? Mi? Ugye nem feküdni és sehova sem menni pihenés ez??? Na meg mi az, hogy elveszítem a körmöm? És úgy mindennek a tetejébe: KONTROLL??? Itt? Mégis hányszor? Kizárt, hogy berángatnak még egyszer ide, csak úgy... Áh, nem! Elég volt nekem a kórházasdiból ennyi... Mázli, hogy Amelia velem volt, mert különben már egy sarokban sírnék kínomban, ő viszont elterelte a gondolataim...
-Négy-hat hét. - Tudatosítom magamban hangosan is kimondva.
-Mármint úgy érti, hogy volt, nincs, sose lesz? - Kérdezem némiképp homlokráncolva a köröm dologra. Ugye lesz még körmöm? nehogy már egy kis húscafat legyen ezentúl a nagylábujjam! Hogy nézne ki?
A többit majd megkérdezem gázolómtól, mert talán a doki teljesen hülyének nézne, hogy bepánikolok egy kis ujjtörés miatt. De hát ő nem tudhatja, hogy nem bírok a s*ggemen maradni, és ez nekem egyenlő lenne a halállal, ha a pihentetés arról szólna, hogy nem csinálhatok semmit... Bár végülis, csak egy lábujj. Lehet teljes életet élni görbe, vagy hiányzó lábujjal is. Akkor legalább a körömgondom is megoldódna... Hátha még szexepilemmé is válna.