Az első nap! ~ Josh && Suzy

Hamar eltelt ahhoz képest az egy nap, mióta Josh-sal megbeszélte a közös ebédet. Valahogy pörgősen telt a tegnapja, ment a galériába, sürgött-forgott, aztán ma azon kapta magát reggel, hogy ebédelni megy. Igaz, a Subwaybe, de... csak ki kéne kicsit öltözni, nem? Mármint ez nem randi, de ha már találkozik egy pasival ez alap nem? Josh amúgy is jól néz ki, ha kicsit is elegánsabban felöltözne tiszta ciki lenne, hogy Suzy meg nem. Na szóval felvesz egy orgona lila ruhát, ami a térdéig ér és kicsit buggyos ujjai vannak a vállánál, amúgy rövid ujjú. Ehhez egy lila balerinacipőszerűség és lila liliomos csatt a hajába, hogy ne lógjon a szemébe. Meg egy-egy kis lila virág fülbevalót, ami nem lógós, hanem a fülcimpájára simul. Sminkelni nem szokott, most sem fér bele az idejébe, mert mire kiválasztotta mit vegyen fel eltelt vagy fél óra is. Na de kis parfüm, felkapja a táskáját (ugyan az a fehér mint tegnap, abban van minden cucca oktatáshoz és estére is). Oda is siet a megbeszélt helyre, pár buszmegálló, nincs messze, kicsit sétál. Hiába sietett, kicsit akkor is késik, mert cicomázkodott és félt sok lesz vagy nem lesz jó, de csak ennél maradt.
-Upsz, bocsi, lekéstem az előző buszt, de itt vagyok már! Kialudtad magad? Nem harapott meg egy tacskó sem? Szuper!
Nevetgél, igazgatja a ruháját, reméli nem várt sokat a másik!
-Akkoooor mehetünk enni? Éhes vagy ugye? Milyen programot találtál? Néztél? Ha nem, akkor megkérdeztem, van egy szuper felújított játszótér, meg egy templom kicsit beljebb, bár az modern, nem freskós, de én szeretem a mozaikos üvegeket, szépen szórja a fényt. Szereted egyáltalán a templomokat?
Van aki nem... kicsit izgul, de valószínű leesik a másiknak, mert olyan mint egy lökött mérgezett egér, be van sózva. De nem mondhatni, hogy nem várta.

Miután Suzy magamra hagyott az iskola büféjében, elszürcsölgettem a limonádémat és azon agyaltam, felmegyek Sebastianhoz, elmesélni neki, mi történt. Aztán meggondoltam magam, abból a megfontolásból, hogy elriasztaná az orrom, és aggódni kezdene, biztos eltört, vagy hasonló. A hétvégén úgyis találkozunk, hiszen ebédre vagyok hivatalos hozzájuk, addig leápolom magam, felesleges őt ilyesmivel felzaklatni, úgyis van éppen elég baja, amin aggodalmaskodhat.
Vettem valami fájdalomcsillapítót a patikában, aztán hazafuvaroztattam magam, Nora és egy jó könyv társaságában eldőltem az ágyon, hogy majd olvasok, de nem bírtam koncentrálni. Újra előszedtem a rajzaim (az ágy alá, egy mappába rakosgattam mind), próbáltam rájönni, hol tévedtem... Miért nem élethűek ezek a rajzok? Aztán félretettem a könyvet és előszedtem a városi térképet, meg akartam keresni rajta a harmadik utcát... Négy kerületben is találtam ilyen nevű utcát, és a Subway egyiken sem volt feltüntetve... Ah! Most érzem csak, milyen jó, hogy nem ott beszéltünk meg randevút, hanem az egyetem előtti buszmegállónál. Hiába, nem jutok előbbre, azt tervezem, viszem magammal a térképet is, legalább eltévedni nem fogunk, mehetünk bárhova.
Sem olvasni, sem normálisan pihenni nem tudtam aznap délután, ezért aztán nagytakarításba kezdtem, leszedtem a függönyöket és megpucoltam az ablakokat, és miközben ment a mosógép, felporszívóztam illetve felmostam mindenhol. Estére dög fáradt voltam, hullaként estem ágyba, de legalább tudtam aludni. Ébresztőre keltem, gépiesen végeztem a melóm (nem biztos, hogy hiba nélkül), aztán hazaérve megint lefeküdtem... és megint aludtam. Kifejezetten jól. 10-re állítottam az ébresztőt, hogy legyen időm lezuhanyozni, elkészülni. Már dél előtt néhány perccel ott voltam a megbeszélt helyen, de Suzynak nem láttam nyomát. Kicsit ideges lettem, talán csak felültetett, de igyekeztem az idegességemet elfojtani. Ahogy teltek a percek, a pulzusszámom egyre emelkedett ( a vérnyomásom is), a hasam görcsbe ugrott, úgy gondoltam, várok még egy pár percet, ha nem jön, felhívom, ne várjak rá hiába ebben a nagy melegben. Aztán megláttam egy leányzót, aki viszonylag nagy sebességgel közeledett.
- Szia- mosolygok rá, és elszáll belőlem minden görcs, ahogy hozzám ér, megérzem az illatát, meghallom kedves fecsegését. Hihetetlen, hogy hat rám ez a csaj!- Nagyon csinos vagy! Jól áll neked a lila!
(Az orrom minimálisan duzzadt, enyhe pír fedi, de amúgy nem feltűnő. A borostám inkább.)
- Ah, csak egy német juhász harapta le a kézfejem, de sebaj, van másik!- az ingembe dugtam közbe a kézfejem, és így lóbálom meg előtte (hogy az nem látszik), majd gyorsan kidugom a kezem, nehogy megijesszem.
Meg sem lep, hogy megint ontja magából a szavakat. tegnap már említette, hogy akkor csinálja ezt, ha ideges egy kicsit. Hagyom, előbb-utóbb lenyugszik, és akkor majd én is szóhoz jutok.
- Köszönöm kérdésedet, remekül aludtam. Olyan éhes vagyok, mint a farkas, a tegnapi pizzázás óta semmit se ettem!- és a homlokomra csapok, milyen igaz! El is felejtettem- Nos, bevallom, próbáltam, de... Tudtad, hogy ebben a városban négy kerületben is van 3. utca? - kicsit tanácstalanul nézek rá, de amikor megemlíti a játszóteret és a templomot, akkor elmosolyodom- Tökéletes. Nem vagyok a templomok rabja, de szívesen megnézem veled azokat a mozaikos üvegeket.... - és naná, hogy szívesen megyek játszótérre. Sebastiannal is szoktam!
- Melyikkel kezdünk?- a karom nyújtom neki, ha kedve tartja, belém kapaszkodhat.

Kicsit sokáig készülődik, persze lekési a buszt, aztán meg rohan, remélve Josh megvárja (na meg egyáltalán eljön). De eljött, ott áll, vár, megéri sietni.
-Oh, igen? Valami kényelmeset akartam ha már mászkálunk, meg meleg van...
Pirul el kissé, mert habár szeretett volna csinos lenni, azt hitte elfelejtette hogyan kell, na meg nem várta hogy megdicsérik.
-Szeretem a lilát, vidám... te szereted?
Kérdezi zavartan, csak hogy terelje kicsit a témát, majd jobban, hogy faggatózni kezd mi legyen a program.
-Látom tényleg nem borotválkozol!
Nevet kicsit, megsimogatja a másik arcát, de csak enyhén szúr.
-Megharaptak?
Rémül meg kicsit, a kezen meg csak les, de dorgáló-nevetve néz a másikra, hogy bohóckodik vele.
-Neeeem? Miért nem? Ennyire nem kellett rámelegítened a gyomrod... csak azt mondtam ott ne egyél, nem azt hogy sehol se!
Mondja aggódva-kínosan, reméli nem ezért nem evett a másik.
-Nem... sosem nézem...
Von vállat az utcákra.
-Én sem, de szépek tudnak lenni, kellemesek. Főleg ahogy átsüt rajtuk a fény, meglásd nagyon szép lesz!
Mosolyog lelkesen, majd nézi a másik kezét, de nem vacillál sokat és belekarol, ha nem is szorosan.
-Hmmm... nézzük a templomot, aztán visszafele a teret, majd eszünk! Nem tudom a pontos utat, de majd kérdezősködünk! És... hogy telt a tegnapod? Mivel szoktad elütni a délutánjaid otthon?
Nem vár sokat a beszélgetéssel, elvégre ma nincs olyan sok idejük relatív és ki tudja mi lesz holnap? Nem zavartatja magát.

A Suzyval való találkozás hatásaként ragyog a lakásom, és hulla fáradtan fekszem le aludni, egyébként használhatatlan vagyok (még reggel is éppen csak), de a munka után ledőlök még egy kicsit, és amikor abból felkelek, minden szépnek és jónak tűnik. Gyorsan elkészülök, pedig nem mondhatnám, hogy gyakorlott vagyok a randizásban, de úgy gondolom, nem is így állok neki, mert akkor elrontanám.
Akkor kezdek ideges lenni, amikor Suzy nincs a megbeszélt helyen, és megfordul a fejemben, csak felültetett, vagy máshova kellett volna mennem..., de aztán meglátom, és siet, ami jó jelnek tűnik. Nagyon csinos, jól áll neki a lila, megdícsérem. Elpirul.
- Nem szívesen hordanék lilát, de neked tényleg remekül áll!- nevetgéle leplezetlenül. Úgy látom, semmi sem változott tegnap óta. Éppen olyan szórakozott, mint akkor volt.
- Látod, hogy gyorsabban nő, mint az átlagé? - nem úgy tűnik, mintha csak ma reggel felejtettem volna el borotválkozni, tény. - Szúr?
A szokott vehemenciával támad le kérdésekkel, meg kell viccelnem egy kicsit, pláne, hogy tacskótámadásról beszél. Buta vicc volt, neheztelve néz rám, de amikor észreveszi, hogy semmi bajom, már megint mosolyog, és ott folytatja, ahol korábban abbahagytuk.
- Nem így terveztem..., de így alakult. Szóval az biztos, hogy bármit megeszek, amit elém tesznek!- ha éhes vagyok, kevésbé válogatok.
Szóba hozzuk a programot, burkoltan megsúgom neki, bajban lettem volna, ha a Subway előtt akar találkozni, de olyan gondtalannak tűnik és vidámnak, nem is akarom tovább feszegetni a kérdést. Felajánlom a karom neki, ahogy elindulunk. Pillanatnyi habozás után belém karol.
- Köszönöm, hasznosan telt a délutánom. Sem próba nem volt, se egyéb meló, úgyhogy kitakarítottam- mondom röviden, és elhatározom, igyekszem az egyszerű, tömör mondatokra törekedni, nehogy valami hülyeséget találjak mondani.
- Tudtál segíteni annak a fiúnak tegnap? Nagyon kétsébeesettnek tűnt...- kérdezek vissza én is a tegnapjára, és remélem, nem áll meg ezzel a sztorija, hanem szépen elmeséli nekem, hogy ... (eszébe jutottam-e)
Elindulunk, már a mai nap eseményei töltik ki a fantáziáját, előre vetíti, hogy milyen szép lesz, ha átsüt a Nap a templom ablakain. Könnyedén sétálok mellette, vonzza a tekintetem, ahogy beszél; teljesen beleéli magát, és ettől kislányosnak tűnik. Már tegnap is megjegyeztem magamnak, naívabbnak tűnik az átlagnál, de nem feltétlenül rossz értelemben. Tetszik, hogy ilyen. Még a Nap is jobban süt.

-Hát... igen, inkább maradj a saját színeidnél...
Néz rajta végig, elképzeli lilában és... inkább elhessegeti, jobb a másiknak a kék, fekete, bordó... ilyesmik.
-Azt nem mondtam! Nem olyan hosszú ez. Nem, nem szúr.. maximum kicsit.
Mosolyog, szerinte ez normális ha sokat borotválkozik a másik.
-Szóval nem bíztál bennem, hogy finomat mutatok?
Kérdezi ártatlanul, csalódottan, de ha Josh beveszi elneveti magát és meglegyinti a mellkasát.
-Ezt a kezedért!
Nevetgél, csak viccelődött, ő sem evett sokat, szóval ő is ugyan olyan éhes.
-Hmmm... könnyed délutáni program? Kitessékeled a felesleges cicákat hogy csak egy maradhasson! Úúú, remélem a nem villámlik a cicád, attól olyan lenne mint Pikachu!
Na a kérdés ebből Josh mennyit értett, de Suzy elég szórakozott most, észre sem veszi, hogy kicsit csapong és túl gondtalan asszociálgat.
-Jah, igen. Akart valami új programot bemutatni, egy technikát végigvinni rajta, ez miben más mint a régiek, ilyesmi, ebben kért segítséget. De meg fogja oldani, elmondtam ami szerintem neki fontos funkció hogy ismerje meg ajánlottam pár népszerű régi programot, amivel összevetheti.
Ecseti könnyeden, ha már kérdezték. De ennél tovább nem megy, nem vette a... célzást, de Josh majd rájön, Suzy nem jó sorok között olvasó valaki.
-Milyen meghallgatáson voltál utoljára? Milyen karaktert alakítottál?
Kíváncsiskodik ő is a másik munkája felől.
-Jaj, arra gondoltam, hogyha végeztünk a téren is, mert kibohóckodtuk magunk, ehetnénk egy fagyit. Tök rég nem ettem fagyit és idefele láttam egy kislányt aki evett és úgy megkívántam. Gondoltam te is szereted, meg míg visszasétálunk belefér, mit szólsz? Csak találunk valahol egy cukrászdát, vagy valamit!
Dől egy kicsit a vállával a másiknak, noszogatja, jelzi ő örülne ha ennének azt is. Feldobja hogy van programja, sűrű is, szereti a sűrű programokat. Attól jobban úgy érzi, kiélvezi az adott napot.

Mosolyogva bólogatok, látom, érti a dolgot. Nekem a lila... nem a színem.
- Oké, de tegnap reggel még babapopsi sima volt, most meg olyan, mintha 3 napos lenne... Vagy nem?- Érintem meg újra az arcom, szerintem gyorsabban nő, mint az átlag emberé.
- Arra gondolsz, szándékosan kiéheztettem magam?- horkanok fel, meglepődve a feltételezésén. Ingatom a fejem- Nem, dehogy! Egyszerűen... elfelejtettem kajálni!- Ú, ez nagyon ciki- Bízok benned, különben nem engedném, hogy te vezess!- kacsintok. Ma az van, amit ő akar!
Elnevetem magam, ahogy meglegyint. Szóval, csak ugratott. Szó-szó, bevettem! (És meg is érdemeltem)
- Ha a zoknimmal olyan jókat játszik, nem kell porcica! Csak tüsszögne tőle!- rögtön értem, mire gondol. A porcica kifejezést egyébként a Doloresből ismerem. Én mindig szösznek hívtam azt a vackot. //Stephen King!//- A cicám ártalmatlan....- méghogy villámlik! Nevetgélek.
Finoman visszakérdezek az ő napjára, de hogy ne legyen annyira direkt, a srácra hivatkozom, aki lényegében elszakította tőlem.
- Ő tart majd előadást?- kérdem, jól értettem-e. De nem a srác érdekel..., sebaj. Tetszik, ahogy beszél. Csak éppen magáról nem akar.
- Legutóbb egy Tarzan film válogatóján voltam. Ott találkoztam Reevennel is- talán még emlékszik a srácra. Éppen úgy félt a kutyáktól, mint Suzy. - És hamarosan bemutató a Rómeó és Júliával, Tylbaltot játszom. - A suliban lévő projectről nem ejtek szót, egy ideje abbamaradtak a próbák. - Most ennyi!
Ahogy sétálunk, Suzy mocorogni kezd, és újabb ötlettel áll elő.
- Oké, nincs ellene kifogásom- egyezem bele rögtön- De akkor valami kézműves fagyit együnk, ne olyan kimértet, az csak por meg víz...- Száguldozik az agyamban az infó, hol van a közelben főzött fagyi. Tudom, hogy van, mert ettem már, és nagyon ízlett. Bőséges a választék, kellemes a kiszolgálás...
Eszembe jut, Sebastiannal hogyan játszottunk egyszer a téren. Igaz, már sötét volt, de beálltunk a hintába és úgy hajtottuk magunkat, aztán kiugrottunk, és fogócskáztunk, mintha a kölyökkorunkat élnénk át újra. Még a mászókára is felmásztunk. Lényegében nem hiszem, hogy szégyent hoznék Suzyra, ha bohóckodni akar, bennem emberére talál!
- Gyakran érzed úgy, szeretnél megint gyerek lenni? - feltételezem, szokta ezt érezni.

Nézegeti a másik arcát, lehet kicsit tényleg hosszabb mint kéne, de lehet csak sötétebb?
-Nem tudom Josh, lehet... egyezünk ki kettőben!
Mosolyog, akkor nem is egy de nem is három! Hosszabb is meg nem is. Aztán felhorkan a másik, nem pont erre gondolt, csak hasonlóra, ez így olyan... drasztikus! De a következő mondaton már nevet is, kezét a másik vállára teszi.
-Figyelj, ha van ember a világon aki megért, akkor az én vagyok!
Mondja arra, hogy elfelejtett enni, ő is ezzel szenved a hét napból haton. Aztán próbálja átverni a másikat, de nem nagyon sikerül, de ő nem is színész, általában látszik mit gondol.
-Vagy csak vakmerő vagy és szereted a kockázatot! Elvégre pókeres vagy, kártyázol, tuti szereted a kihívást!
Nevet, talán van is igazság abban amit mondott, bár ki tudja. Elvégre ugye ő nem valami jó emberismerő.
-Minden cica ártalmatlan és McLoad (nem tom hogy írják) sem volt gonosz! De tudod... csak egy maradhaaaat!
Neveti el a végét, ő a hegylakóra gondolt, onnan jött a villámlás.
-Előadást? Nem, ez a szakdolgozata. Meg kell írnia!
Vigyorog, bár lehet prezentálnia is kell a záróvizsgán, azt nem tudja.
-Hmm... Reeven volt... öhm... jaj ne haragudj, ismerős a neve, de nem emlékszem ki ő neked... Amúgy Tarzan? Mondjuk van olyan kék szemed mint a rajzfilmben lévőnek!
Mondja eleinte kínosan, mert Drayton megmaradt, Santa Barbara is (ha már név...) de Reeven nem. (Bocs Reeve xD)
-Úúúúú Tybalt a legjobb, mindenki Mercutiot szereti, de szerintem Tybalt szenvedélyessége izgalmasabb! Szereted a negatív karaktereket eljátszani?
Kérdezi mosolyogva, elvégre Tybalt nem egy Rómeó.
-Oh, jó... de olyat nem tudom hol kapni.
Biggyed le kicsit az ajka, mert ő csak a sima fagyikat tudja, fogalma sincs olyan sűrű, parfé szerű hol van.
-Hmm... ha nem is gyerek, mert gyerekként sok mindent nem lehet, de tini, jah, az jó, tini koromban úgy se nagyon bohóckodtam. Azt hiszem bennem most érett meg erre az igény, vagy nem tudom!
Nevetgél, mert amikor 18 volt, komolyabb volt, legalábbis próbált az lenni, Mike sokszor mondta azt szereti benne, hogy olyan komoly és megfontolt (a hebrencssége ellenében is). De most valahogy jól esik neki nem aggódni ki mit szól ahhoz ha bolondozik.

Olyan komolyan veszi a kérdést, vélekedem, hiszen úgy néz rám, mintha először látna. Mosolyogva mond véleményt, bólogatok, oké, kiegyezek vele. Legyen két nap. Majd nyílik még nagyra a szeme, mi lesz egy hét múlva!
Suzy egyre közvetlenebb velem és ennek nagyon örülök.
- Akkor épp ideje volt, hogy találkozzunk...- nézek rá, és elmosolyodom. Talán kicsit kövérebbek leszünk egy hónap múlva, de az biztos, hogy rendszert viszünk egymás életébe, ami a napi táplálkozást illeti. Ha csak ennyi előnye lesz... De remélem, nem csak ennyit jelent majd...
- Valld be, titokban szeretnéd, ha kockázatot látnék a veled való eszegetésekben...- somolygok. Lehet, hogy majd próbálgatja a határait? Ez is egy próba? Egyenlőre nem ismerem ki magam a szándékain. De a hozzáállása tetszik. Vicces és játékos. Hogy szeretem-e a kockázatot? Nem mondhatnám, hogy minden téren, de most a kajáról beszélgetünk. Vagy a pókerről? Vállat vonok, mint aki nem tudja.
- Hm? Ezt nem értem...- nézek rá értetlenül. Az is valami rajzfilmfigura?
Nem csak illemből kérdezek vissza, hogy alakult az ő napja, de elmerül a válasza abban, amit a srácról tudni érdemes. Közben ki is nevet egy kicsit. Ismét vállat vonok, nem értek én ehhez alapon, de figyelek, mert észrevettem egy különös fényt a szemében, amit eddig még nem láttam.
- Reeven...- mosolygok- akár a diákod is lehetne. Nemrég ismerkedtünk össze, de úgy érzem, nem csak ismerősei leszünk egymásnak. Kedvelem a srácot... Olyan gorilla lenne belőle, mint a huzat!- nevetek jóízűen. Aztán megállok egy pillanatra, s ha még belém van karolva, kénytelen ő is megállni. Épp azt mondja, éppen olyan kék a szemem, mint a rajzfilmhősé. A tenyerét a mellkasomra húzom.
- És a szívem is éppen úgy dobog...- kacsintok rá. Ezt nem lehetett kihagyni. Olyan kedves az a jelenet!
Arról kérdez, miben játszom mostanában, és Tybalt a legkézenfekvőbb. Abból hamarosan bemutató is lesz...
- Nem tartom negatív szereplőnek... - rázom a fejem és érdeklődve pillantok Suzy felé- A szerepe szerint õ az intrikus, a kártékony cselszövõ. Valóban kárt okoz, de nem önző és aljas indítékok vezetik. Ugyanolyan idealista, mint Rómeó... Talán csak a helyét keresi a világban, talán csak az öregei megbecsülését akarja kivívni, és ezért lesz megszállottja az "ősi ellentétnek". Ne feledd, ő is éppen olyan fiatal, mint Rómeó vagy Júlia, a személyisége még kiforratlan, nem is tudja az indulatait kordában tartani... Avagy utat enged meggondolatlanul a gyűlöletének? Ezen sokat gondolkodtam. Hiszen ha nem lenne a családi viszály, meglehet, barátja is lehetne Rómeónak... Nem így gondolod?- Amúgy szeretem Tybaltot. Hisz valamiben, és képes az életét áldozni érte. Igaz, kissé szűk látókörű, de szerethető figura. Nem nehéz azonosulni vele.
Aztán eszébe jut, hogy fagyizna majd ebéd után.
- Ezt bízd rám- eszembe fog jutni, hol az a hely... "Gondolkodj!" Optimista vagyok. Esélyt sem adok rá, hogy Suzy szomorkodjon. Megsimítom a lecsüggesztett ajkát.
- Hol az a mosoly? - biccentek neki bizakodva.
Aztán a játszóterezés kapcsán komolyabb kérdést teszek fel neki. Komolyan is válaszol, nincs kétségem felőle.
- Képzeld el, most úgy lehetsz gyerek, hogy már nincsenek tiltások! Én nem foglak eltiltani a magasságtól, a sebességtől, azt csinálhatsz, amit akarsz, vagy amit mindig is akartál!- buzdítom, legyen gyerek, annál felszabadítóbb érzés nem is létezik, amikor... engedünk a vágyainknak, titkos kívánságainknak. Rásimítok a kezére. Eszébe ne jusson visszafogni magát!
Felszabadultan lépkedek Suzy mellett. Egyedül a ruháját sajnálom... Nem garantálom, hogy makulátlan lesz, amikor hazaér. De majd legközelebb lazább gúnyát húz magára, ha velem találkozik!

-Igen, már ez nálam életvitel, szóval alaposan át kell formálnod!
Nevetgél, hirtelen csak a kajára érti, elvégre sosem evett rendszeresen. Régen még gyorsan is evett, de arról Rachel leszoktatta, mondván fel sem fogja hogy evett, élvezze már ki kicsit legalább az ízeket.
-Ha így lenne biztos nem unnád, szóóóóóval!
Nevet, bár úgy hiszi semmi kockázatos nincs ebben. Nem akarja meghívatni magát, ellopni az iratait és elszaladni, nem is valami lesifotós. Szóval mondhatni ártalmatlan a másikra.
-Ne máááár, nem láttad a Hegylakót? Sorozat is volt belőle. Ők is hallhatatlan emberkék és csak akkor halnak meg, ha levágják a fejüket, amúgy feltámadnak! És ha meghalnak akkor mindenhova villámok csapnak be és ha a másik hallhatatlan szerzi meg nő az ereje és csak egy maradhat, ez a lényege!
Ecseteli lelkesen a filmet, mutogatja is közben a villámok szemvakító csillámlását is úgymond az ujjai rebegtetésével.
-Igen? Sokan lehetnének igazából...
Mosolyog, majd a gorillán elkeredik a szeme.
-Olyan nagy darab?
Nem emlékszik leírták-e neki Reevent, de arra asszociál. Aztán megáll, mert megállnak, néz is mi a baj, főleg hogy a kezét is elveszik, nézi is a másikét, mit csinál. Aztán felnéz megint, neki is eszébe jut az a jelenet, az olyan megható! Bár most kicsit zavarba ejtő valahogy, némileg belepirul, pedig Josh színész, nem kéne meglepődnie az ilyeneken, de igazából teljesen el van szokva hogy valaki ilyen is lehet. Tetszik neki, más, mint amihez szokva van.
-Érzem...
Mondja mosolyogva, de inkább lesüti a szemét, nézi az utat, noszogatva a másikat, haladjanak. Nem mintha olyan farkaséhes lenne, de még a végén jobban zavarba hozzák, holott valószínű nem is ez volt a szándék. Ettől csak kínosabb lenne. Inkább kérdezget tovább a szerepeiről.
-Szerintem félti Júliát egyszerűen. Elvégre Rómeó egy szoknyapecér, és pár napja még a másik lányt hajkurászta, köztudott. Erre szemet vetett a rokonára, a törékeny Júliára. Ki hitte volna el nekik hogy ez tényleg szerelem? Tybalt csak realista volt és elragadta a hév, bár akkoriban a párbajok gyakran végződtek halállal, még ez sem fura. Én szeretem Tybaltot, olyan mint egy kiváló báty.
Mosolyog, ő sem mondta hogy számára negatív karakter, csak hogy általában negatívnak van lefestve. A fagyin aztán fellelkesül, de el is csügged, mert gőze sincs merre lehet olyat kapni amit Josh szeret. Biccent, hogy a másikra bízza a dolgot, de a szájsimításra megint zavarba jön. Zavartan is mosolyodik el, finoman elveszi a fejét, lesüti a szemét, picit ráharap a szájára, ég ahol a másik érintette. Régen simogatták a száját, hirtelen fura volt neki. De nem haragszik, inkább csak zavarba jött a gesztustól.
-Hmm, akkor is ha látod hogy életbiztosítás kéne rám?
Nevetgél aztán, de mondjuk csak nem lesz ennyire rosszcsont gyerek a téren.
-Szeretsz hintázni? Ó, mersz fejjel lefelé lógni a mászókán? Én sosem mertem, féltem leesek!
Nevet tovább, bevallja minden gyávaságát, amúgy is viccesnek gondolja miktől nem félt gyerekként. Bár lehet most sem merné megcsinálni, nincs rá technikája. Közben odaérnek a templomhoz, modern épület, a kereszt sem kirívó a tetején.
-Gyere, menjünk be!
Karol bele mindkét kezével a másik karjába és húza a templom fele. Óvatosan bekopog és bemegy a másikkal, nyitva minden, kevesen vannak benn.
-Nééézd, ugye milyen szép színes? Szeretem a mozaikokat!
Suttogja, közben mutogatja az ablakokat. A színes fények megtöltik a teret, megfestik a padlót és a falakat is. Maga a templom puritán, ha nem lennének a színes üvegek még ridegnek is lehetne mondani, középen is csak egyetlen szobor van, egy nagyobb keresztre feszített Jézus.

- Adtál rá egy hónapot... Akár sikerülhet is!- Ez nem a lehetetlen küldetés, kérem!
- Akárhogy van, unatkozni nem fogunk, az biztos!- mondom határozottan.
- Nem, azt nem- ne tűnik rajzfilmnek, ahogy leírja a sztorit, inkább sci-finek, vagy legalább fantasztikus filmnek. - És mi van, ha egy nem hallhatatlan vágja le a hallhatatlan fejét? Akkor is átszáll belé a másik ereje? - remélem, jól értem a lényeget. Azaz mégsem. Hogy jön ez a porcicáimhoz? Nem különösebben akarom feszegetni a témát. Suzy lelkesen magyaráz, biztposan nagy Hegylakó hívő, vagy mi a porcica (szösz)... Ha még ezután sem érdekel a téma, nem az ő hibája. Őt szívesebben nézném meg újra meg újra. Ahogy magyaráz.
- Igaz...- nevetem el magam. Sok diák jár a főiskolára. Az egyikük Reeven, de téved, ha azt hiszi, hogy testes...- Nem, nem a testalkata olyan. De legalább olyan fürge. Ki se néznéd belőle, mennyire gyorsan mozog, pláne , mert... -(bottal jár). Legyintek, ez az információ nem lényeges. Nem akarom, hogy erről ismerje meg. Majd úgyis bemutatom neki, ha egyszer együtt kajálunk. Miért is ne?
Suzy a szemeimmel van elkavarodva, nekem egy jelenet jut eszembe a rajzfilmből, valahogy le is utánzom, és Suzy legalább úgy elpirul, mint Jane, pedig még nem is nyúltam a mellkasához. Őrülten kislányos és mégis szexi, ahogy a földre pillant, aztán noszogatni kezd, mintha ezzel elkerülhetné, hogy észrevegyem a zavarát. De megadom neki az örömöt, szót fogadok, haladok mellette. Kicsit meg vagyok részegülve, azt hiszem, de nem kótyagos vagyok, csak örömittas.
Hamarosan érdekes témába csapunk, kicsit komolyabb, mint Tarzané.
- Ez igaz, de önmagában nem magyarázza, miért ennyire gyűlölködő Rómeóval. Ez mélyebbre mutat, minthogy féltő bátyja Júliának; abban az esetben talán csak a húga fejével beszél, vagy mondja el, amit tud Rómeóról, és a kétes érzelmeiről. Ez sokkal több annál. Provokál, uszít, párbajt szít...- Elgondolkodom. Suzy szemével nézve Tybalt éppen olyan elkötelezett a húgával kapcsolatban, mint az őseivel. Akár így is lehet értelmezni.- Miért hiszed, hogy Tybalt realista? - ez az egyetlen dolog, amivel nem értek vele egyet, de talán meg tud győzni.
A fagyi kapcsán kissé elszontyolodik, és nem tetszik, amikor lefelé görbül a száj; lelket vernék belé és mosolyt varázsolnék újra az ajkaira, de az érintés valahol megint túllő a célon, zavarba hozom vele Suzyt, és tudom, átléptem egy olyan határt, amit nem kellett volna. Másodszor találkozunk, ő első nap arcon csókolt, de hogy én érintsem meg a száját, soknak tűnik. Igyekszem érteni a jelekből, és visszafogni magam. Már az is jó jel, hogy nem verte be (újra) az orrom.
- Én leszek az életbiztosításod. Vigyázok rád. Tényleg, bármit kipróbálhatsz, ott leszek melletted! Elkaplak!- lelkes vagyok, mert hajlik rá, hogy hülyüljön, már a kérdés elárulja.
- Imádok hintázni!- bólogatok.- És igen, szeretek fejjel lefelé lógni! Olyan vicces úgy a világ! Na, majd kipróbálod...- nem feltétlenül ma. Ha ez sima szoknya, és nem rejtett nadrágos, nem szívesen lógna, bármennyire szeretne..., gyanítom. Elhatározom, ha már ennyire nyílt velem, azon leszek minden erőmmel, hogy segítsek legyőzni a félelmeit, mégha olyan apró dologról is van szó, mint fejjel lefelé lógni valahol.
Akkor halkulunk el a nagy lelkendezésben, beszélgetésben, amikor két karral belém karolva a templom kapuján belépünk. Eszembe jutnak a gyermekkorom képei, amikor nagyiékkal mentünk nagy ünnepek alkalmával templomba, mert ugyan istenfélő emberek voltak, nem igazán szívelték a templomot. Azt mondták, Isten nem a kőfalak között lakik...
Elcsendesedek mégis, ahogy a falak közé belépünk. Bizseregni kezd a bőröm, a torkom szokatlan gombóc szorongatja. Vannak bent néhányan, de ügyet sem vetnek ránk. Suzy a fülembe suttog, és nem enged el. Körbe mutat, az ablakokra, a falakra. Fel sem tudom fogni egyszerre a sok látványt. Olyan érzés fog el, mintha utaznék a múltba... De ez a hely nem emlékeztet semmire, semmi olyanra, amit korábban láthattam volna, és rájövök, nem a látvány az, amely elsősorban hat rám.
- Ez valóban... lélegzetelállító- mondom Suzynak, és megint felpörög a szívem, vadul kalapál.
A napfény átsüt az ablakok mozaiküvegén, megfesti a falakat, megfesti Suzyt is. Úgy néz ki, mintha csak oda lenne vetítve, mintha csak "derengene", meg kell érintsem, hogy érezzem, hús-vér teremtmény, és nem a képzeletem szüleménye. Borzongani kezdek, a karomon feláll a szőr. Az egyetlen dolog, ami elvonja a figyelmem, egy érzés, hogy figyel valaki. És amikor oda nézek, a megfeszített Jézussal találom szemben magam. Éppen úgy billenti a fejét, mintha minket nézne.
- Le lettünk fülelve...- suttogom Suzynak, és bujkál bennem a kisördög. Várhatott volna még egy kicsit. -Nézz csak egy kicsit... balra- a szobor irányába igazítom Suzy tekintetét. Kíváncsi vagyok, érti-e, mire gondolok.

Felnevet, hogy egy hónap elég az ő megváltására, ha a világéra nem is.
-Akkor jó, én is így gondoltam!
Nem nézi a másikat unalmasnak, el lehet vele beszélgetni mindenféléről, csak találnak majd mindig valami témát nem?
-Őőőő szerintem nem. Mert pl régen giotinnal öltek már, akkor egyszerűen elvész az ereje szerintem.
Morfondírozik el egy pillanatra, annyira nem szakértő ő sem.
-Ááá és a banánt is szereti?
Kuncog, ha már jó gorilla lenne a srác. Nem is tudta hogy a gorillák fürgék. Neki lomhának tűnnek, de biztos a felépítésük miatt. Aztán zavarba lesz hozva, próbálja leplezni, látszólag sikeresen, így belül örvendezik hogy nem égette be magát, legalábbis Josh nem neveti ki vagy hasonló. Tybalt aztán jó téma, elmulasztja a pirulását.
-Lehet irigyli is. Meg persze a családi ellenszenv is, a Capuletek gyűlölködőbbek szerintem.
Von vállat, annyira nem akar sokat belemagyarázni, meg mindenki Tybaltja ettől lesz egyedi színészként, milyen háttérérzéseket és gondolatokat visz bele.
-Azért mert nem hisz abban hogy valaki pár nap alatt megváltozzon. Hogy a régi sérelmek varázsütésre elmúlnak, ha ők összejönnek. Ilyen nincs, legalábbis ritka és Tybalt nem hiszi hogy Rómeó bármin is változtathatna. Sőt talán képmutatónak is gondolja Rómeót hogy "játssza az eszét meg a jó fiút". Elvégre tegnap még utálta az összes Capuletet, mára meg mind a rokonai... az érzelmek nem változnak ilyen hamar.
Magyarázza, de kissé félénkebben. Nem akar butaságokat mondani, de ő így gondolja. Aztán csak előjön megint a zavara, de mivel Josh ismét nem teszi szóvá, ő is könnyen továbblibben.
-Hmmm jó! De aztán nehogy rettegj nekem, mit csinálok!
Nevet, kétli, de jó ijesztgetni a másikat, mintha micsoda őrült tervei lennének.
-Akkor majd verseny-hintázzunk ki megy magasabbra! Meg kézen fogva! Az olyan jó, tartani kell a ritmust!
Nevetgél, Rachellel sokat hintáztak úgy, nehezebb mint elsőre tűnik amúgy. Egyformán kell hajtani. Aztán beérnek a templomba is, Suzy lelkes, mert szereti a színes és hangulatos dolgokat, így ennek a templomnak az egyszerű nagyszerűségét is. Benne nem idéz emléket, nem igen jártak templomba.
-Hmm? Miért?
Kérdezi halkan a lefülelésre, na meg miben? Ártatlan pislog a másikra. Oldalra is néz, de tanácstalan csak a szobrot látja.
-Meg kéne gyónnom hogy betörtem az orrod? Nem direkt volt...
Kérdezi ártatlan, elvégre nem érez magában semmi rosszaságot hirtelen. De elmosolyodik, jelezve sajnos nem érti, de nem hajol el Joshtól, érdekli a válasz. Reméli nem a pap bujkál mögötte összeszűkült szemekkel, mit pusmognak itt ezek a fiatalok!

Őrülten jó érzés, hogy mosolyt és nevetést csalok ki belőle. Szeretem magam körül a nevetős embereket, rájöttem, nekem ez a gyengém. Talán bohóckodni is ezért szeretek gyerekkorom óta.
- Oké, ezt értem. De van arra bizonyítékod, hogy giotinnal ilyen mágikus hegylakót is fejeztek már le? - Vagy így gondolta? Kicsit lemaradtam akkor. Pillanatnyi zavar, vagy csak tanácstalanság tükröződik az arcán, de aztán a helyzet megoldódik.
Reevent emlegetem, és -akaratom ellenére- kicsit ki lesz figurázva a srác.
- Szerintem szereti. De a mangót jobban!- most nem megyek bele, hogy zöldséget eszik, meg ilyesmi; Suzyt ez a tény most nem hiszem, hogy érdekelné. Talán az jobban, hogy miért hasonlítottam egy fürge gorillához. De amikor olyan ügyes volt! És amikor hülyéskedtünk, egyetlen mozdulattal ugrott a nyakamba; igaz, volt már bennünk egy kis pia. De akkor is, félelmet nem ismerő módon vetette magát a nagyobb srácok elé, és kész lett volna bármelyiket megregulázni!
Az első pirulását annak tudom be, hogy neki is eszébe jutott a jelenet Tarzan és Jane között a fán... Hisz ott kezdődött minden, nem? Vagy csak jobb színész, mint amilyennek vallja magát (vagy nem is tudja?)
Tybaltról vitát nyitunk, ami nem is igazi vita, csak vélemények ütköztetése, és kérdések özöne.
- Mivel kapcsolatban?- alig ismerik egymást. Hogy lenne irigy? Mire fel? Hacsak nem szerelmes ő is titokban Júliába... De ezt Shakespeare sehol nem említi. A családi ellenszenvre bólintok. - Úgy hiszem, Tybalt ebben a szellemben volt nevelve, számára ezért ennyire egyértelmű a negatív megnyilvánulás. -Hogy realista lenne, megkérdőjelezem, de nem zárkózom el a véleménye elől. Sőt, kíváncsi vagyok rá.
- Gondolod, realista? Ismeri ő annyira Rómeót, hogy tudja, mennyire szerette Rózát vagy most mit érez Júlia iránt? A szerelem Rómeó számára is akkor világosodik ki, amikor megismeri Júliát... Minden, ami előtte volt, feledésbe vész, mindegy, milyen nagy szavakkal írta körbe az érzéseit. Talán Rómeó álmodozó és romantikus, nem lehet? Tybalt meg félénk és abszolút sikertelen, ami a nőügyeit illeti, így esélye sincs megtapasztalni, mi az igaz szerelem... Hogyan is tudhatná, mire képes az? Például, ha téged megszeretlek, szeretni fogom az egész családodat is, rád való tekintettel, és nem igazán érdekel, száz évvel ezelőtt mit gondoltak egymásról az őseink!- Érvelek neki. - Júliában is csak kezdetben van egy gát, amikor megtudja, kivel hozta össze a sors... Nem kéri tán Rómeót, hogy ... - megállok egy pillanatra, és szavalni kezdem:
Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg atyád és dobd el neved!
S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé -
S majd én nem leszek Capulet tovább!
Csak neved ellenségem, nem magad.
S te önmagad vagy és nem Montague.
Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar,
Se arc, se test... Ó, válassz más nevet!
Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Ha Romeót nem hívják Romeónak,
Szakasztott oly tökéletes marad
Akármi néven... Dobd el hát neved!
És egy élettelen szóért cserébe -
Tiéd az életem!
Elhallgatok. Bízom abban, hogy létezik ilyen szerelem. A lelkem egy darabja sokkal jobban szeretné Rómeót játszani, főleg, hogy a srác, aki a szerepet kapta, el szokta bohóckodni az egészet, és csak arra játszik, hogy Júliával csókolózzon.
Tovább sétálunk, említi a fagyit, ennek kapcsán megint történik valami, ami figyelmeztet, túlságosan közvetlenül viselkedem (talán félreérthetően is). Visszahúzódom egy kicsit. Nem lenne okos, ha megint azt a látszatot kelteném, hogy szerelmes vagyok. Ha én vagyok félreérthető... szándékom ellenére okozhatok sebe(ke)t másokon.
Játszóterezünk, előre vetítjük, milyen bolondok leszünk.
- Nem tartok tőle, hogy meg tudsz ijeszteni- nevetgélek, de a vállammal kicsit megbillentem, nehogy minden szavam komolyan vegye! Félteném, ezért is vigyáznék rá...
- Oké, legyen!- Verseny? Mikor mondtam én utoljára nemet?- Várj... szamárhinta, így hívják, nem igaz?- nevetgélek, tényleg visszamegyünk a dedóba, de nem érdekel. Ha szülő leszek, a gyerekeimmel is végigjátszom a teret! Suzy pedig csuda aranyos.
Belém kapaszkodik két kézzel, ahogy a templom hangulata rá telepszik, odabent engem is magával ragad hangulat, emlék, nemtudommi... A fények kereszttüzében Suzy alakja és arca is átalakul, mesehőssé válik, varázslattá, angyallá... Megigéz, milyen szép, milyen bájos, milyen egyszerű. És egyáltalán nem tűnik átlagosnak, pedig könnyen mondhatnánk rá: egy lány a sok közül. Diák vagy tanár, most mellékes. Tömegben nem hívja fel magára a figyelmet, sőt, inkább eltűnik benne.
A keresztre feszített Jézus térít (meg) magamhoz, kuncogva bújok Suzyhoz közelebb... Tényleg olyan érzés, mintha egyenesen minket nézne, hasonlatosan ahhoz a festményekhez, amelyek emberi arcok szemeit ábrázolja úgy, mintha folyamatosan téged nézne, bárhova is állsz... De Suzy nem érti, sőt félre érti. A szeme, ahogy rám néz, az ártatlan arckifejezése, a kissé elnyíló, de mosolyra görbülő szája láttán elvetem a korábbi csínyem lehetőségét, és a homlokára adok egy puha puszit.
- Nem, dehogy kell! Tudom, hogy csak ismerkedni akartál...- Súgom vissza. Picit magamhoz ölelem, fel ne nevessen vagy sikkantson, meg ne zavarjuk a jelenlévőket.

// Nem tudom, erre hogyan reagálsz. Szóval nincs értelme tovább szőni a mesét, csináld te... Razz

Ne izgulj, én is mesélek majd a későbbiekben! Smile

//

Elkezd nevetni a bizonyítékra.
-Josh, ez egy film... lehet volt olyan rész de én annyit nem néztem! Olvass utána!
Nevetgél, hirtelen milyen komoly lett a kérdés!
-Mangót? Nem is tudom ettem-e már. Az olyan fanyar nem?
Mereng el rajta hirtelen, gyümölcsökből is van olyan bőven amit meg akar kóstolni. Később már Tybalt a téma.
-Hát hogy ő az örököse a Montegueknak, meg minden lány odavan érte, Tybalt nem tűnik olyan sikeresnek ábrázolva. Na igen, szegény.
Mondja a neveltetésre, örül, hogy őt nem így nevelték.
-Hát... az levágós hogy Rómeó csapongó alkat. Innen adódik hogy nem egy hűséges férfiidál jut róla eszedbe. Én például tuti kételkednék benne, hogy valóban szeret-e vagy csak teszi-e a szépet
Von vállat, talán Draytont is ezért kerüli, nem tudja eldönteni milyen.
-De nem a száz év a lényeg, hanem a jelen. A jelenben is él és pusztít ez a gyűlölet. Tybalt pedig nem ismeri a szerelmet, lehet, de ki tudja eldönteni hogy a pár napos kapcsolat igazi szerelem? Ne feledd az csak pár nap!
Már a darab maga, annyi idő, ami röhej, ennyi idő semmire sem elég. Max meghalni mint a mellékelt ábra és mű mutatja. Aztán jön Júlival és elvigyorodik, hogy Josh az ő részét is tudja fejből. Hallgatja, tetszik neki ahogy szavalja, hiába a női részt mondja, nem számít.
-Aki már volt szerelmes tudja hogy ez így megy, ez tény. De a női szív más mint a férfié, nőként nagyon vágyunk erre, a férfiak kevésbé vágyják hogy... szerelmesek legyenek.
Mosolyog, megrántja kicsit a vállait, de rég is volt hogy így érezte magát mint Júlia... nem most volt.
-Szépen szavalsz... tetszik.
Teszi azért hozzá, mert szereti hallgatni a darabokat, verseket is, ha olvasni nem is feltétlen.
-Ahh, félned kéne már attól is hogy ott a lehetőség! Totál terrort akarok!
Kacag, dehogy akar ő ilyet, csak viccelődik, mert Josh-sal szerencsére lehet. Meglökik kicsit, azon is nevet, de nem lök vissza, esélye sem lenne. Bemennek, Suzy elnézelődik lelkesen, szereti a mozaikokat. Meg a fényjátékokat is. Szóval ez így nagyon tetszik neki, Josh zökkenti ki, de nem érti sajnos az utalást, csak néz a másikra, hogy mit szeretett volna. Kap egy puszit, arra megszeppen, hirtelen jött, ártatlan néz tovább, mivel érdemelte ki. Aztán kuncog, hogy ismerkedni akart.
-Hááát először nem, de aztán már igen, szóval... de nem mondhatod hogy nem kíméllek, eddig még semmi balesetet nem okoztam neked ma!
Kuncog, eltakarja a száját, ó, úgy érzi fogja még hallani, hogy hogyan találkoztak. Az ölelés kissé fura, mert nem ismeri Josht igazából, de kellemes fiatalember, finom az illata, meleg és puha az ölelése, amibe jó belesüppedni kicsit. Szóval inkább a másik vállába kuncog, ne legyen hangos.
-Tudtad hogy az első mozaikok világos és sötét kavicsokból voltak? Na meg hogy egy Ólomháló tartja egybe? Legalábbis úgy emlékszem. Olyan szép!
Sutyorogja Josh fülébe amire emlékszik órákról, közben elengedni is elfelejti.

Suzy kinevet, biztos, valami baromságot mondtam, de nem tudok semmit a hegylakókról. Azokról, akik mágikus erővel rendelkeznek.
- Gondolod, hogy lényeges?- vonok vállat. Elég sokat olvasok, és ha azt mondja, ez nélkülözhetetlen információ az intellektusom szempontjából, Isten bizony, utánanézek.
- Igen... még amikor nagyon érett, és szinte tocsog a levétől, akkor is érzed a szádban, hogy mar egy kicsit. Ha meg éretlen, olyan íze van, mint a fűnek. És kemény. - Látni az arckifejezésemen, hogy utóbbi nem jön be. És máris felvésem magamnak, hozzak Suzynak mangót. Érett mangót.
Beszélgetünk a Rómeó és Júliáról, mint műről, a szereplőkről, Tybaltról (merthogy azt a szerepet kaptam én). Belemelegszünk a témába.
- Szegény?- forgatom kicsit a szemem, mert félre értem, mire is mondja. Suzy is Rómeóba lenne szerelmes, nem Tybaltba- Honnan veszed, hogy Rómeo szerencsés? Talán csak hedonista, és nincs besavanyodva, mint általában a nemesség. Nem gondolod, hogy ez a sikere titka? Mindig vidám, olyan benyomást kelt, akinek az élet csak játék és nevetés...
- Azért mondod ezt, mert te ismered Rómeo sztoriját. De ha szembe jönne veled, először látod, és megtörténnek az események, ami miatt megtetszik, talán rögtön kételkednél? Vagy hiszel a szívednek, ami azt súgja, ő... Ő? - Én lennék romantikus? Mindenki más kételkedik a másikban? Ha így van, Suzy is kételkedik bennem, a szándékaimban, holott nem is ismeri őket? Nőfalónak képzel? - Júlia helyében kételkedtél volna Rómeóban? Az érzéseiben?
Én feszegetem a kérdést, bár észrevettem a vállrándítást. Miért lényegtelen a kérdés, kiben lehet bízni? Hogyan lehet felismerni, akiben lehet és azt, akiben nem?
- Minden elkezdődik valahogy. Ha nincs tűz, nincs mi hajtsa az embert... Te talán pazarolnád az időd olyasmire, ami nem érdekel?- Ó, aljas vagyok, de most az érdekel, érdeklem-e, vagy csak szórakozik velem. Utóbbi sem probléma, de legalább tisztában vagyok a lehetőségeimmel.
- Egyébként igazad van. Tybald gyűlöletét fokozhatja, hogy azt hiszi, Rómeó szórakozik Júliával- bólintok.
Hogy mit (nem) jelent a név, ha van valami, ami erősebb minden családi köteléknél, a valakihez tartozás, a szerelem érzése Júlia szavaival adható vissza leginkább. Annyit gyakoroltam és végszavaztam Mackenzienek, hogy fejből tudom szinte az egész művet.
- És ezt ki mondja?- húzom fel a szemöldököm, csodálkozva. - Úgy gondolom, a szerelem átélése az egyik legjobb dolog, ami történhet velünk. - Eleeről ne is beszéljünk, aki lány, mégis messze kerüli a szerelmet.
- Kössz...- mondom a szavalásra- Eljöhetnél majd a bemutatóra, ha érdekel, milyen vagyok Tybalt bőrében- mosolygok rá.
Szeretek vele beszélgetni, és egyetlen "vitánk" sem okoz sebet bennem, inkább élvezem, ahogy összeütköznek az érveink, és a végére általában kisimulnak, és egyezségre jutunk, legalábbis megoldásokat találunk egy-egy helyzet miért úgy alakult. Közvetlen vagyok vele, kedvelem, az érintés éppen úgy része a kommunikációmnak, mint ahogy szavakat intézek hozzá. Ha véletlenül zavarba is hozom, nem tart sokáig, vagy nem adja jelét, hogy ellenére volna; bár figyelmeztető jelként veszem, és megpróbálok tartózkodóbb lenni. (Sebastian elrontott, kétségtelen)
- Terrort? Ki se nézem belőled!- nevetek. Ha tudna, most leszakadt volna az ég. Előttünk a játszótér, egyre kíváncsibb vagyok, mit alkot majd!
A templomban aztán más hangulatba kerülünk, sugdosódva beszélünk, Jézusra vonatkozó utalásom nem érti, olyan ártatlan, olyan édes, egyszerűen ellenállhatatlan a vágy, hogy megpusziljam, megöleljem egy kicsit, ugrassam szelíden.
- És melyik volt az a pillanat, amikor megfordult a szándékod? - kérdezem, a füléhez hajolva, és a szívem új ütemre kapcsol, ahogy megérzem, Suzy is közelebb bújik hozzám.
Kizökkent, a mozaikokra tett megjegyzése váratlanul ér.
- Nem, nem tudtam...- elképzelem, milyen lehetett egy kavicsokból álló ablak, aztán rájövök, ez lehetetlen. Kínosan kinevetem magam, igaz, csak halkan, és közben a mennyezetre emelem a tekintetem. Freskókat vártam, de ebben a templomban nincsenek a mennyezetre festett képek. Az üvegablakok kivételével minden nagyon puritán.
- Jut eszembe... Említetted a gyónást. Gyóntál valaha? - rá kacsintok- Akarsz?
Elsétálok vele a gyóntatófülkék felé. Meggyóntatom, bár feloldozni nem is tudom. Lenne egyáltalán bűne? Kétlem.

-Neeeem!
Nevet tovább, pont ez az, hogy nem lényeges szerinte.
-A fűnek? Tényleg? Az finom...
Kuncog, ő szereti a fű ízét. //Szerintem nem fű ízű hanem finom xDDD de én is szeretem a füvet xDDD//
-Hát igen... ő amolyan meg nem értett, nem figyelnek rá. Meg nem látják milyen rendes igazából és törődő, na jó a gyűlölködés nem nyerő, de mindenki az a főszereplőkön kívül szinte, megbocsátható.
Von vállat, ő sajnálja azt a karaktert, főleg mert meghal.
-Hááát azért nem árt ha van benne komolyság is. Egy hedonistával csak kis ideig jó lenni, aztán kiüresedik a dolog szerintem.
Nehéz eldöntenie, de ő nem szereti a bohém embereket, nem érzi megbízhatónak őket valahogy.
-Azért az más. Náluk működött a szerelem első látásra. Ha szerelmes vagy mindenki mondhat amit akar, te tudod akkor hogy az úgy jó, akkor is ha nem is. Júlia helyében bolondságnak mondanám, hogy ez a fiú más nőket hajkurászott, mikor érzem hogy csak engem akar. A szerelem vakságát ábrázolja a mű, hogy akkor minden szebb, aki nincs benne az érzésben az meg elborzad ha csak a rációkat nézi, a tényeket, de egyik sem jó. Az egészséges ismeretség és szeretet szerintem tartósabb.
Elvégre nem pár évig volt Mike-kal, náluk is lassan bomlott ki az érzés és sokáig is tartott. Aztán észre sem veszi a burkolt faggatózást, könnyedén válaszol.
-Nem, nincs nekem annyi időm, csak azt csinálom amiben látok fantáziát.
Mosolyodik el, hogy ez alap, ez természetes, de lényegében Joshra is igaz. Ha nem érezné úgy, jól fogja magát érezni, érdekes lesz, akkor nem mond igent.
Josh szaval, ő pedig örömmel hallgatja, bár a szerelem kérdésben eltérőek a tapasztalataik.
-Nem tudom. Szerettem szerelmes lenni, de elég régen voltam már... de a fiúimnál... fiúmnál nem ez volt a fontos elmondása szerint.
Javítja magát, mert az a pár kézen fogós beszélgetős eset nem nevezhető se randinak se párkapcsolatnak, így inkább marad csak Mikenál. Látszik elgondolkodott, könnyen meggyőzhető, hogy nem így van, elvégre nincs neki annyi tapasztalata.
-Nagyon szívesen, szeretem azt a darabot.
Mosolyog, sokak szerint már-már unalmas, de ő neki mindig kicsit más, meg szereti a verses műveket.
-Hááá, tele vagyok titkokkal, vigyázz!
Nevetgél, nem gondolja hogy így lenne, bár ki tudja, talán tényleg meg tudja majd lepni a másikat.
Később a templomban persze nem érti az utalást, de mosolyog, az ölelés meg a puszi sem zavarja, csak nem tudja hova tenni miért kapja.
-Nem tudom, nem emlékszem. Eléggé zavarban voltam!
Nevetgél halkan, inkább a másik vállába hogy tompítsa a hangot, de tényleg nem emlékszik. Valamikor azután hogy megnyugodott és már tudott koncentrálni a másikra rendesen.
De úgy fest ez a váratlanság mégis megy neki, Josh nem számított minielőadásra, pedig Suzy eléggé csapongó alkat, nem meglepő ha itt is meg ott is jár az esze.
-Mi olyan vicces? Nekem is!
kérdezi hogy a másik magában nevetgél, azt hiszi most látott valami érdekeset.
-Hogy gyóntam-e? Papnak nem, amúgy igen, persze. De nem igen jártam templomba, legalábbis nem eredeti rendeltetése végett, de a tananyag része volt hogy meg kell nézni jó párat. Szerettem őket, főleg nyáron bemenni a hűvösre és gyönyörködni. De hogy akarok-e.... Joshua vétkeztem, nem érzek bűntudatot hogy rád csaptam az ajtót, mert akkor nem lennék itt veled. Ez bűn?
Kuncog kicsit, de valahol komolyan kérdezi, mert tényleg nincs bűntudata. Igazából azóta örül a dolognak, de ez így meg olyan szadistán hangzik!
-Na és te? Veled mi a helyzet?
Kérdezi mosolyogva úgy mindenre, templomra, gyónásra, egyébre.

- Huh, jó- színészkedve törlöm meg a homlokom- Azt hittem, ez már válóok!- nevetem el.
- Mi? - csodálkozom - Eszed a füvet? - Idáig jutottunk a mangótól (és Reeventől).
Jó, kicsit komolytalankodunk, de már meg sem lepődöm. Tybalt kapcsán kárpótolva érzem magam, mert nagyon is kielemezzük a pasast..., aztán a szerelmet is.
- Nos, igen- értek vele ismét egyet. Sokat vitáztam a srácokkal odabent, milyen legyen Tybalt, bár abban egyet értettünk, hogy ellenszenvesnek kell lennie. A közönséget Rómeó oldalára kell állítani. Bár azzal érveltem, Rómeó sem ejtene miatta könnyet, ha nem lenne valahol szimpatikus neki. Biztos vagyok benne, hogy nem akarta megölni, csak a düh vakította el az elméjét, mert Tybalt megölte a barátját.
- Nem tudja kamatoztatni személyiségének pozitív jegyeit...- én is úgy vélem, Tybalt nem gonosz. Lehet, hogy kissé buta, de alapjában véve jó szándékú, legalábbis ami Júliát illeti. Többet nem nagyon tudunk meg róla.
- Naná, hogy van benne komolyság! Azért Rómeót se lökjük be a szívtipró skatulyába!- nézek Suzyra, mennyire gondolja ezt komolyan. Amúgy ráérzek, hogy Sebastiannal is ez lehet a baja. Bár Seby és Rómeó... Végig sem tudom gondolni.
- Nos, ha náluk működött, miért ne működhetne másnál is? Máskor is? Manapság?- kérdezem, valós érdeklődéssel, nem célzatosan. Mi már úgyis elkéstünk a "szerelem első látásra" dologgal. De a téma még nincs kivesézve.
- Várj, Rómeó csak addig hajkurászta a csajokat, amíg meg nem ismerte Júliát. aztán nem érdekelte más rajta kívül... És miért vak a szerelem az ő esetükben? - Nem értem, ezzel mire céloz. A szerelem nem feltétlenül borzasztja el a kívülállókat, csak ha esztelenségeket szül. - Lehetetlennek találod, hogy fordítva történjenek a dolgok? Hogy az ösztön erősebb lehet a tudatnál? - Megint ott tartunk, hogy a szerelemről beszélgetek egy lánnyal, akit alig ismerek. Suzy is arra fog gondolni, szerelmes lettem belé? Egyenlőre csak elméleteket gyártunk...
- Aha... Jó!- Miféle fantáziát lát bennem? Nem merek rákérdezni. Megelégszem azzal, ahogy rám néz. Nem tűnik úgy, mintha fenyegetve érezné magát.
A vallomása a szerelemről megnyugtat; bár nem értem, miért javítja magát. Talán fél, hogy lenézem, mert több fiúja is volt? Vagy mert csak egy komoly volt, a többi... csak szárnypróbálgatás?
- Erre csak annyit mondok, nem vagyunk egyformák, mi férfiak- nem kell olvasni a sorok között, hogy rájöjjön, számomra is fontos a szerelem.
A darabból idézek neki, aztán meghívom a premierre, mert tetszik neki, ahogy szavalok. A nyár már a nyakunkon van, hamarosan vége a sulinak, és az évzáró nagy buli után lesz a mi bemutatónk is... Bár túl az egy hónapon, ha a megállapodásunkat tekintjük. Belül viszont júl. 4-én, ahova közös programot szerveztünk.
...
A templomban sokat tudok meg róla, és az üvegablakokról is. Rövid időre össze is bújunk, bár nem úgy, mint a szerelmesek, a karjaimat nem fonom köré, de átölelem, kétségtelen. És ő is engem, nem elfelejtendő.
- Hirtelen azt hittem, most is ablakról beszélsz- vallom be, miért nevetek. De hogy is gondolhattam, kavicsokból, ablak? Elment az a csöpp eszem is, ami volt.
A gyónás kapcsán megint egy csomó információt kapok. Mulattat ez a lány és lenyűgöz az őszinteségével. Néha ugyan nem tudom követni, de majd megszokom a stílusát. Érdekes, ahogy a dolgokat látja. Született optimista. Csupa vidámság.
- Hű, ezt gyorsan elintézted!- nevetem el, mert egy mondatba (nekem úgy tűnik) belesűrített élményt, információkat és magát a gyónást, ami inkább... vicc. Hisz meg sem bánta!
- Ha nem érzel bűntudatot, miért mondod: vétkeztem? - csóválom a fejem, és mosolyogva nézek rá.
Úgy veszem ki a szavaiból, hogy örül, hogy így történt, mert így ismerkedtünk össze. Vagy jobban mondva, így kaptunk esélyt, hogy megismerkedjünk. Én se bánom. Az orrom se.
- Bűn, ha nem használod ki az esélyét, hogy ... megismerkedjünk- nehéz mást mondani, mit amit gondolok. De nem lehetek felelőtlen bolond megint.
- Nem jártam templomba. Nem gyóntam soha. Bár azt hiszem, lenne miről... a Bibliát jól ismerem, a nagyszüleim hittek Isten szavában- felelem komolyan. Nem tudom, miért kellene titkolózni, amikor ő sem teszi.

-Dehogy, ennél azért több kell ahhoz!
Nevetgél, nem is hitte volna ennyire belemennek, de hát ha nem ismerte! Alap.
-Néha, szeretem rágcsálni a végét ha zsenge. Te nem?
Neki inkább ez a meglepő, mikor az finom!
-Milyen szépen fogalmaztad igen!
Bólogat aztán Tybalt kapcsán, akinek a negatív oldala domborodik ki végig a műben.
-Nehéz nem odalökni. De komolyan, olyan hangulatom van tőle, csak épp most amolyan... révbe ért fiatal Casanova. Ez így ritka hülyén hangzik, de talán érted mit akarok.
Mosolyog bocsánatkérően, neki igenis meghatározó a nyitójelenet az örökös ábrándozó és kalandozó, Róza után síró Rómeóval.
-Nem állítom hogy ne lehetne. Csak szerintem ritka. Az emberek leterheltek, magukra sem tudnk eléggé figyelni, nem hogy másokra.
Mondja szomorkásabban, régebben valahogy több lehetőség volt normálisan ismerkedni. De lehet csak ő érzi így, mert neki nehezen megy.
-Jó... de még tök a kapcsolat eleje van, ki tudja, lehet egy hónap múlva keresett volna mást... meghal, sosem tudjuk meg.
Morbid, de igaz. Nem lehet tudni örökre együtt maradtak volna-e.
-Mert nem érdekli őket semmi, egyáltalán. Rómeót hogy megölhetik, Júlia még szoszo aggódik. Nem látják milyen ellentétet szít ez a rokonaik között.
Nem fest úgy elborzasztaná a téma, mármint a szerelem téma, elvégre ezek elméleti dolgok, álláspontok, főleg a mű kapcsán, könnyedén válaszol minden kérdésre.
-Nem, nagyon nem, általában így szokott lenni szerintem. Nehéz ellenállni az ösztönnek, ha olyan van. És az sem jó, ha csak az ész dönt és semmi ösztönösnek nem engedünk utat. Talán az még rosszabb is, nem gondolod?
Kérdez rá, igazából Josh a kérdéseivel is felel, de talán nem bánja ha direktbe kérdez ő is.
-A nők sem. Van akinek csak a körme és a haja szépsége számít, hogy ne legyen ránca...
Kuncog kicsit, ő csak az átlagról beszélt, kivételek akadnak bőséggel azért.

-Jaaaa nem, bocsi, azok leginkább a padlón voltak, azt díszítették. Az ablak az más.
Mosolyog, látszik nem zavartatja magát, mondhatni van benne tanári véna, hogy számára ne legyen buta feltételezés semmi.
-Nem akarok locsogósnak tűnni... túl tömör vagyok?
Ez a vád sem érte még, hogy őszinték legyünk, de ki tudja? Inkább rákérdez, nem akarja hogy rossz társaságnak legyen titulálva.
-Mert így kell kezdeni nem? Meg az attól még vétek volt, sajnálom az orrod...
Kuncog kicsit a vétkezésen.
-Akkor nem akarok vétkező lenni, kihasználom!
Nevet halkan, aztán el is takarja a száját, hogy nem szabad, halkabbnak kell lennie, még a végén nem csak Jézus nézi ki őket innen.
-És te nem hiszel?
Dönti kicsit oldalra a fejét, neki ebben a kontextusban úgy jön le nem hívő a másik.
-Gyere, menjünk a térre, unok sutyorogni!
Vallja be sutyorogva, ha nem ellenkeznek húzza is a másikat kifele, hogy végre lehessen nevetni meg hangosabban beszélgetni. Szép a templom, de kicsit hűvös, meg nyomasztó valahol sokáig, inkább a játszótérre menne játszani.
-Van olyan dolog amitől félsz?
Kíváncsiskodik tovább. Hogy hogy jött ez neki? Az istenfélő emberekről, aztán már csak kombinált.

Megnyugtat, hogy hiányos ismereteim a Hegylakóval kapcsolatban nem írnak le előtte.
- Sosem rágcsáltam még füvet- még mindig nem értem. Ha zsenge, ha nem, biztos, hogy egészséges füvet enni?- Ah, ne csináld, még a végén kipróbálom!- nem éghetek be, mint a Hegylakóval. Valahogy kárpótolnom illenék. De pont így?
- Köszönöm, köszönöm...- kuncogok, és meghajlok néhányszor, ahogy a színpadon szokás, csak gyorsabban. Néha az én számat is elhagyhatják szép gondolatok, noha nem vagyok irodalmár.
Tybalt után Rómeó kerül terítékre. Őt is védelmembe veszem.
- Ezt nem igazán értem... Milyen hangulatod van tőle?- Olyan vagy amolyan. Ez mit jelenthet? Aztán felnevetek- Gondolod, hogy révbe ért? Akkor érne révbe, ha meg tudna állapodni, élvezni tudná a boldogságát, de mi az? Egy éjszaka? - szívemből beszélek, nem is tudja, mennyire. Nem, most nem értem, mit akart kifejezni.
- Ó, ez igaz, nagyon is. Éppen ezért ritka jelenség. De nem lehetetlen, ugye? - csak visszakérdezek, lényegében már beismerte, hogy létezik szerelem első látásra. Az is sokat árul el, ahogy mondja; kicsit szomorúan, mintha bánná, hogy így van.
- Az egy másik történet!- nevetek megint. Igaz, az egész sztori csak néhány nap, mégis van benne minden, mint egy jó krimi és romantikus regény ötvözetében. - Ez pont így jó, ahogy van, nem gondolod?
Az embernek megmarad az az érzése, hogy ez egy halhatatlan szerelem. Elhiszi, hogy olyan erősek voltak az érzelmek, hogy egymás nélkül élni sem volt érdemes. Nos, ha így nézzük, sosem voltam még szerelmes.
- Ha szigorúan vesszük, igazad van. De akkor mivel magyarázod, hogy Rómeó elszökik a városból? - kérdezem, de nem kötekedve.
- Tudod...- harapok az alsó ajkamra, ahogy elgondolkodom, mit mondjak el neki. Mennyit- Éppen az különböztet meg minket az állatoktól, hogy tudunk gondolkodni. De nem véletlenül vagyunk ösztönökkel megáldva... Mert hiszem, hogy ez áldás, és nem átok. Az ösztön erősebb, magától jön, a gondolkodás funkció, és számos tényező befolyásolja. Néha nehéz elővenni a józanabbik eszünk, szokták is mondani. Szóval, az ösztön tudja, mi a jó neki. A tudat azért kell, hogy mégse váljunk állatokká- mondom neki nyíltan. Igaza van, az ösztönöknek utat kell engedni, még akkor is, ha ezzel szembefordulunk nevelési vagy vallási elvekkel. Minden, ami történt, azért volt, hogy tanuljak belőle. Különben akár csigaházban is élhetnék. De akkor minek? Az életet élni kell...
Meglep, hogy egyenesen kijelenti, a férfiakat nem érdekli a szerelem. Reagálok is rá, és viszonzásul elmondja, a nők sem egy kategória. A szemléltetése nagyon tetszik. Gondolatban kiegészítem, bár ezt bármelyik nemre rá lehetne húzni: szex. A kuncogása árulkodó. Tudom, hogy őt melyik csoportba soroljam. Csak rá kell nézni!
...
- Közben rájöttem...- hamarabb kellett volna lefelé néznem. Bár a kövezet nem kavicsokból áll, egyértelmű az utalás, hogy egyfajta mintát akartak kirakni, főként a szürke árnyalataival. Nem kell nagy képzeleterő, hogy elképzeljem, amiről Suzy beszélt.
Krisztus megles minket, a gyónás kerül szóba, Suzy megint lehengerel, milyen gyorsan tud sok mindent közölni egyszerre.
- Tömör vagy és mégis locsogós. Ezt hogy csinálod?- billentem meg óvatosan, nevetgélve.
- Szóval csak azért mondtad, mert így kell, nem is szívedből!- ugratom. Már rég megbeszéltük, hogy nem volt bűn, és harag sincs, megbánnia és meggyónnia sem kéne.
- Akkor mondd ezt: sajnálom az orrod. Mondd nekem, ne Istennek, vagy egy papnak, aki azt se tudja, a világon vagyok... - persze, az előbb épp ezt tette, azaz nekem mondta, hogy sajnálja, és mindjárt az eset után is //tegnap?// bocsánatot kért néhányszor...
Húzom kicsit, kuncog, talán hangosabban is, mint illene. A hitemről kérdez.
- Elméletben igen, talán, de gyakorlatilag nem vagyok keresztény- mondom kissé bizonytalanul, mert az utóbbi időben sokat változott a véleményem.
Kézen fogva menekülünk ki a templomból. A beszélgetés értelmesebb, ha megfelelő hangerőn folytatódik, a templom, és a közeg viszont nem engedte, hogy felszabadultak legyünk. És vár a játszótér!
Meglep a következő kérdésével. Bár úgy gondolom, akárkinek nem válaszolnék nyíltan, eddig is normálisan meg tudtuk beszélni a dolgokat, talán ezután sem lesz másképp.
- Úgy érted, a legjobban? Hiszen van egy csomó dolog, ami félelmet kelt bennem, vagy ami miatt aggódom...- ha bólint, hogy a legnagyobb félelmemre kíváncsi, összeszedem magam, hogy ne legyen árulkodó a hangom: - A magánytól. Attól félek a legjobban.
A játszótér közelébe érve ismét megfogom a kezét (ha közben elengedte volna az enyém), és fürgébb tempóra ösztökélem.
- Nézd csak, van szabad hinta! Azzal kezdünk? - visszatér a jókedvem.

Kissé elképed azon, hogy Josh nem rágcsált füvet, pedig az neki annyira alap!
-Neeeeem? Tényleg? De próbáld ki, finom! Majd szedek neked finomat! Én már ránézésből megmondom melyik a jó!
Nevetgél, ő nagyon szereti az ízét szóval szívesen. Aztán azon is nevet, hogy itt hajolgat Josh, viccesnek tartja a másikat annyi szent és még szépen is fogalmaz! Ő viszont már nem tud világosan fogalmazni, Josh mindig visszakérdez.
-Hát hogy... Rómeó egy szoknyabolond. Nem szeretem a szoknyabolondokat, nem is szeretem annyira Rómeót. Mercutiot se mondjuk, nekem ő nagyon elvont. Benvolio és Tybalt a kedvenceim.
Mosolyog, mert hát Josh pont az egyikük.
-Lehet neki az az egy éjszaka maga volt a világ. Élhetett volna száz esztendőt is, de nm lett volna soha olyan boldog és szabad, mint azon az egy éjszakán.
Mondja mosolyogva, mert nem lehet tudni.
-Szerintem semmi sem lehetetlen, bár vannak dolgok amiket erőltetni nem lehet, ez pont olyan. Vagy megtapasztalod vagy nem.
Mosolyodik el, mert hát nem jelentheti ki, hogy na, akkor a következő helyes pasiba ha meglátom beleszerelemesedik. Ilyen nincs.
-Persze, nem írnám át, bár szomorú a vége. Jobb szeretem a boldog befejezést!
Nem egy drámakedvelő alkat, az is biztos.
-Akkor már inkább a Vízkeresztet szeretem, Viola és Sebastian viccesek benne!
Főleg Olivia reakciója Sebastinnal kapcsolatban, tetszik neki (asszem Olivia de nem biztos xD)
-Hm. Jó ez igaz.
Mosolyog Joshra az elköltözést illetően, Rómeó azért próbálkozott. Júlia is, csak kevés volt.
-Hmmm?
Kérdez vissza, nem érti Josh miért tűnik úgy mintha vacillálna.
-Na igen. Bár ha azt veszed mi is csak állatok vagyunk. De azt hiszem egyet értünk ebben!
Lehet ő nem így fogalmazatott volna, sőt biztos, de a veleje a mondandőjának ez lett volna neki is. Mosolyog is a másikra, nem érti ezen mi volt fura neki elmondani. Nem harap ő!

-Gondoltam, csak hozzátettem. Falon is jól mutat, én azokat is szeretem. Igazából a mozaikokat meg puzzlelöket is szeretem, a montázsokat, olyan jók!
Lelkesedik megint kicsit, jó a kedve.
-Uhhh.. hát... szuper képesség!
Nevet a tömörlocsogásra. Ő sem tudja hogyan csinálja, ő... ilyen.
-Hát nem érzem úgy baj lett volna azaz baj volt, de a végeredmény meg jó! Sokat nevetsz, csak nem színészkedsz!
Nevetgél a vétkezésre, hát most mit csináljon, ha így érzi?
-Joshua, sajnálom az orrod.
Néz a szemébe, apró mosollyal, mert nem bír nem mosolyogni, ha a másik ennek örülne, teljesíti. De érezni ezt komolyan gondolja.
-Legközelebb egy masszívabb testrészed célzom!
Kuncog, csak ugratja, nem akarja bántani.
-Másban hiszel?
Kérdezi, de minden ítélet nélkül, pusztán érdekli milyen vallást vallna magáénak, vagy mit nem.

-Aham, van olyan? Vagy ami állandó, én például félek a pókoktól meg a hálójuktól, de persze nem attól félek a legjobban, de attól például félek. Legjobban mondjuk nem tudom mitől félek...
De bólogat, mondja, ha nem titok, majd elmosolyodik.
-Attól én is. Nem vagyok jó benne...
Mosolyog, megsimogatja a másik karját, a magány neki is ijesztő főleg most így egyedül. De inkább nem is gondol rá, egyszerűbb.
-Igeeeen, igen igen! Amúgy azon gondolkoztam van e neve a páros hintázásnak, lehet szamárhinta vagy mit mondtál, nem tudom!
Nevetgél, nem zavarja hogy megfogják a kezét újra, oda is szalad a hintához a másikkal és beleül az egyikbe.
-Te nem féltél attól soha, hogy átfordulsz vele? Az olyan ijesztő!
Nevetgél egy sort, felszabadultan, hogy már lehet, na meg hát ki fél ettől? Na mindegy. Josh talán elnézi neki.

- Milyen nagyra van valaki a tapasztalatával!- ugratom, és nevetve nézek rá: komolyan beszél? Ideje elkezdeni "füvezni". Nevetgélek Suzyval; inkább vele, mint rajta. Hihetetlen, milyen bájos!
Azt már észrevettem, hogy csaponganak a gondolatai, és könnyedén evez egyik témából a másikba, vagy éppen olyan összekötő szöveget használ, ami mellett könnyű elsiklani, így bizony előfordul, hogy nem mindent értek, de igyekszem követni. A hangulatát azonban nem tudja pontosan leírni Rómeóval kapcsolatban, s félek, nem értem. De azzal, hogy visszakérdezek, rájövök, rossz volt az első feltételezésem, és éppen nem Rómeó tetszene neki, mert őt szoknyabolondnak tartja.
- Ne..., tényleg?- kérdezem megint meglepetten, mert Tybaltot említi, hogy ő az egyik kedvence.- Benvolionak alig van szerepe!- nézek rá kérdőn. Mit kedvel rajta, amikor ő lényegében csak Rómeó sleppjét gazdagítja? Beleolvad a "tömegbe", igazi szerepe nincs is, csak erősíti azt a vonalat, amit Rómeó és a barátai képviselnek.
- Ez igaz...- felelem az egy éjszaka a boldogságra. Nagyon hitelesen tudtam volna játszani Rómeót, azt hiszem. Egy éjszaka engem is elvarázsolt, de az már régen volt...
Suzyra nézek, próbálom kitalálni, vajon volt-e neki egyéjszakás kalandja, de valahogy nem tudom elképzelni róla. Az a Mike, akiről tegnap mesélt, nem futó kaland volt az életében.
- Gondolod, soha máskor nem élte volna át azt az érzést? - megint kérdezek. Kiábrándító lenne, ha a (az effajta) szexuális öröm csak egyszeri lenne és megismételhetetlen.
- Ez így van!- bólogatok. -De ahhoz, hogy tapasztalatot szerezz, próbálkozni kell!- az erőlködés talán túlzás, de mégsem várhatom, hogy berepüljön egy sült galamb a számba, nem?
- Én is a happy end híve vagyok, de az élet néha mást produkál...- vonok vállat. Nem hiszem, hogy minden csak egy emberen múlik. Sőt; azt hiszem, épp ez a lényeg, hogy nem így van.
- A Vízkeresztet nem olvastam...- mondom kissé szégyenkezve. Bevallom, Shakespeare nem tartozik a nagy kedvenceim közé. Bár a mondanivalója ma is aktuális, a jellemábrázolásai a mai kor emberét is leírhatná, a verses elbeszélés nem az én műfajom. Szerencse, hogy gyorsan tanulok...
Hogy mi hajtja inkább az embert, az elme vagy az ösztön... Nos, tagadhatatlan, hogy sokat változtam az elmúlt hetek-hónapok alatt ebben a tekintetben. Most hogy ennek milyen fokozatai voltak, ne menjünk bele, ahogy abba se, meddig jutottam; összegezve annyit mondhatnék, olykor félre KELL tenni mindazt, amit az elme súg, hogy örömöt okozhassunk másoknak, magunknak. Van, hogy érdemes.
- Nem tudom jobban megfogalmazni- nevetek kínosan, amikor Suzy kérdőn néz rám- Még mindig azt mondom, nem lehetünk teljesen ösztönszerűek, az nem vezetne jóra. De ha engedünk az ösztöneinknek, nagy valószínűséggel nem csapódunk be, azaz... Ha tapasztalatot szerzünk valamiben, az mindenképpen hasznunkra lesz. A tűzről sem tudták, hogy veszélyes, míg ki nem próbálták, igaz?- próbálom szemléltetni, mire gondolok.
Megkönnyebbülök, amikor azt mondja, egyetért velem. Biccentek viszonzásul, hogy elfogadom: állatoknak tart bennünket. Lényegében igaza van. Nagyon sok tekintetben hasonlítunk állatokra.

A templomban kedvtelve nézem. Nem csak azzal varázsol el, ahogy külsőleg hat a színes fénynyalábok kereszttüzében. Még a halksága ellenére is tűz és energia árad a szavaiból. Megragadja a figyelmem, úgy tapadok rá, mintha holnap nekem kellene ebből az anyagból beszámolót adnom. Összenevetünk, aztán rájövünk, hogy a templom közege számunkra már nem éppen megfelelő...
- Leginkább abban hiszek, hogy a dolgok mindig jobbra fordulhatnak, mint amit előre feltételezek- van néhány dolog, amiben hiszek, vagy szeretnék hinni. Lehet, hogy csak annyi a titka, hogy megragadjuk a lehetőségeket, és éljünk velük?- Na és te? Hiszel valamiben? - vallás vagy elv, gondolat, eszme... Kíváncsi lennék, mi az, amit magáénak vall.

Beszélgetünk a félelmekről is. Nem tudom, hogy jut eszébe, de rákérdez, mitől félek a legjobban, és erre viszonylag könnyű válaszolnom. Soha olyan rosszul nem éreztem még magam, amikor rájöttem, magamra maradtam a nagyi halála után. Nem volt senkim. A szüleimet nem (vagy alig) ismerem, még az anyámra sem emlékszem túl jól. Apámról csak egy homályos információm van, nem is biztos, hogy igaz... Sosem láttam. Mi értelme lenne felkeresni ennyi év után?
- Talán te is sikítva rohansz ki a fürdőszobából, ha ott látsz meg egyet?- (pók)
A magány nem csak az én félelmem. Nem várt együttérzésének enged teret, amikor megsimítja a karom, mintha vigasztalna. Meglep vele, de jól esik. Visszatartom a (s)óhajom, nem kell magányosnak lennünk, se neki, se nekem. Úgy tűnik, jól kijövünk egymással, talán komolyabban is összebarátkozhatnánk. Hülyeség, hogy nem létezik férfiak és nők között barátság! Sebastiannak is vannak barátnői (még ha a többség meg is fordult az ágyában, mégsem ugyanaz a kategória, mintha csak szeretői lennének)
Suzyval becélozzuk a játszótéri hintát. Beleülünk.
- Igen, ha jól emlékszem, valami ilyesmi- mikor voltam utoljára gyerek? Egyáltalán, mikor is ültem utoljára hintában?
Ha érdeklődést mutat, a szabályokat is megosztom vele.
- Nem szabad egyszerre indulni. Épp az a lényege, hogy idővel egy ritmusba kerüljünk; de ezt akadályozhatod, vagy elősegítheted... Ha viszont együtt lendülünk, megfoghatjuk egymás kezét, addig nem!- lehet, hogy nem teljesen így van, de most így lesz. Nem rossz elképzelés.
A fák alatt, félig árnyékban, a majdnem kihalt játszótéren kezdünk hintázni.
- Nem emlékszem, hogy valaha sikerült volna átlendülnöm..., de ami késik, nem múlik, talán majd most!- kurjantom, és máris lököm magam... Vajon megállít? Megijeszti, hogy meg akarom próbálni? Vagy követi a példám?
Nagy amplitúdóval kezdem lökni magam, hevesen, gyorsan, hogy minél hamarabb "repülhessek", mint régen. Felébred bennem a kisfiú, aki valaha voltam...

-Nagyra hát! Tiszta szégyen és gyalázat hogy kend nem vett még egy jó zamatos friss hajtást a szájába, hiába kisvárosi!
Adja elő kicsit mélyített hangon, mintha vidéki nénike(bácsika?) lenne, de aztán nevet.
-De, nem szeretem Rómeót... Mercutiot se.
Ismétli meg, mert mindenki általában őket szereti, főleg utóbbit.
-De ami van az fontos és látni hogy igaz barát és csak jót akar, Ő viszi a levelet például, mindent megtesz a barátaiért és békés és hűséges!
Ecseteli hevesebben, hogy azért van szerepe, szerinte nem is olyan kicsi. Tybalt sincs sokkal többet szerinte.
-Nem tudom... Sok tényező befolyásolja. Csak 15 éves, vagy 14? Ráadásul olyan szerelmes, mint talán nem lesz még egyszer. Romantikus és kalandos is az egész éjszaka, másnap megesküsznek. Milyen szép nap már! Bár ha gyereke született volna valószínű újra ennyire boldog lett volna... szóval nem tudom.
Ismeri be, nem tudja hasonló örömöt élt-e volna még át Rómeó.
-Igen, én próbálkozom is, szerintem te is!
Mosolyog a másikra, úgy érzi Josh olyan fajta ember, aki tesz a boldogságáért, nem csak várja hogy történjen vele valami (mint Suzy tette anno).
-Nem is néha... De az élet azért színesebb, mint bármely darab, összehasonlíthatatlan. Nem?
Néz a másikra, de mosolyog, kicsit fürkészi is Josh tekintetét, vajon mire gondol, mi jár a fejében. De ebben ő egyáltalán nem jó, így inkább nem is találgat.
-Neeeem? Olvasd el, Viola annyira jó karakter, Sebastian meg vicces! Meg a többi karakter is jó! Nem is olyan mint a többi Shakespeare mű, azaz olyan, de kicsit azért másabb és ez megint csak jó, hogy nem annyira tucat.
Ő úgy van vele ha egymás után olvassa őket, olyan egyformák... főleg a nevek miatt is, de Viola és Sebastian nem sok van, örült is neki.
-Hmmm... de mi van ha rossz a tapasztalat? Én kicsit félek is azért...
Mondja halkabban az ösztön kontra ész eszmecseréjükre. Van amikor jobb nem játszani a tűzzel, legalábbis ő nem mer.

-Ez inkább reménység nem? Vagy úgy gondolod Isten terelget téged, csak oda kell figyelni?
Mosolyog, jó lenne, ha tényleg mindig jobb és jobb lenne, mint várjuk. Ő eddig nem pont ezt tapasztalta, de ki tudja.
-Én hiszek Istenben. Hiszek a gondviselésben. Abban is hiszek, hogy a döntéseim alapján leszek megítélve, hogy minden apró tettem egy nagy egész része. Szeretek pici fogaskerék lenni, abban a hitben, hogy van valaki aki átlátja ezt és néha más kerekekhez kapcsol, ha kell. Szeretem hinni hogy minden okkal van.
Mosolyog, nem tudja ez mennyire jó vagy nem, de ő ilyen. Nem szeret csak úgy lógni a levegőben, hogy mindegy mit tesz, mond. Így sokkal inkább... lát értelmet abban, hogy minden nap fontos, minden perc.

-Hááát nem sikítok de kirohanok igen... anno mindig Mike-ot megvártam hogy jöjjön haza és tegye ki az ablakon kívülre, bosszankodott is miért nem fogok egy befőttes üveget és oldom meg, elvégre nem kell kézzel megfognom, de olyan fürgék! És ha közben rám ugrik és megharap? Lehet allergiás vagyok rá... van olyan? Jajj.... Te félsz tőlük?
Teszi a kezeit az arcára, hogy belegondolt, ráugrik, rámászik és ki is van. Aztán mikor Josh a magányt említi teljesen meg tudja érteni, meg is simogatja, hogy nehogy elszomorodjon neki, nem azért kérdezte, csak kíváncsi volt. De szerencsére hamar mosolyog a másik újra.
A hintában aztán nagy szemekkel pislog hogy itt szabályok is vannak, más mint ahogy ők csinálták Rachellel, de ez nem ijeszti el, sőt!
-Hú... jó!
Hirtelen ennyit tud kipréselni magából, de látszik tetszik neki az ötlet. Izgalmasabb talán, bár végig egy ritmusban maradni sem volt anno könnyű. Josh el is löki magát, ő is bár késve és a másik szavaira kissé esetlenül is, mert inkább szabadkozni kezd.
-Jajajaj, nene, mi van ha nem is bír átfordulni te meg kiesel? Lehet nem csak az orrod törik be, én még a fejed is hátrahajtottam volna a múltkor, hát még a végén kicsinállak, alig ismerlek, még megakarlak, szóval nenenene!
Esedezik, de azért kínosan mosolyog, félti a másikat az az igazság, lehet kissé gyáva, de mindenben nem lehet bátor, nem?
-Hééééj túl gyors vagy! Na megállj...
Zsörtölődik, de már nevet is és elkezdi módszeresebben hajtani magát, hogy lobogjon a haja, élvezhesse a menetszelet. Ő szokott hintázni, bár inkább ha hazamegy, nem tud kinőni belőle, szereti. Most is vidám, próbál magasabbra menni, de kicsit csal, kinyújtja a lábát, csak így van esélye, de "hangosan" nyújt nyelvet, beee-zve, majd nevet, ha sikerül (látszólag) magasabbra mennie.

- Ó, föld, nyílj meg, el akarok süllyedni szégyenemben!- túldramatizálom a helyzetet, de játszok, és ezt neki is tudnia kell. Amúgy erre nem is lehetett volna másképp reagálni. Hát nem feldobta nekem a labdát? Kend... Istenem... Rácsodálkozom, milyen természetességgel játszik, és nagyon lazán. Tetszik.
- Na, egy kicsit sem? Őt mindenki szereti, maximum te nem a legjobban. Biztos megsirattad te is, amikor meghalt, vagy talán nem?- Noszogatom egy kicsit, valljon színt, ő sem maradhat közömbös Rómeó iránt, ez a minimum!És közben hízik a májam, hogy Tybalt lehetek, és nem Rómeó.
- Nos, ez igaz. De ha összességében nézed, mindig inkább csak a tömeg részét képezi... - vonok óvatosan vállat. Lehet valaki úgy is főszereplő, ha csak látszólag vana háttérben, és nem sok dolgot csináltatnak vele, amiket viszont tesz, vagy mondd, nagy jelentőséggel bír. Nemde ilyen a pap is? Olyan zizzent szegény, elfelejti közölni a lényeget! Amúgy meg megbocsáthatóan romantikus, hisz ki az a hülye, aki a szülők beegyezése nélkül adja össze az ellenségek gyermekeit?
- Ez... olyan fura. Mennyire elképzelhető, hogy tizenévesen egy fiú és egy lány ilyen érzelmekre legyen képes? - kérdezem, csak úgy a levegőbe.
Íme, itt vagyok én, és a kamaszkori rajongásaim egyike sem vezetett szerelemhez, illetve most sem mondhatom el magamról, hogy megtapasztalhattam volna a beteljesült szerelmet, mert ha éreztem is kifelé valamit, azt hiszem, sosem volt igazán viszonozva. És ez jelentősen csökkenti az értékét...
- Ne hidd, hogy ebben hiteles választ tudok adni. Kérdezzünk meg valakit, aki boldognak tűnik, mik a legszebb pontjai az életének. arra talán lehet alapozni... - szerelem, házasság, gyerek? Ha ennyire sarkallatos dolgok jelentik a boldogságot, elég csekély a lehetősége boldognak lenni...
Próbálkozi, na, azt lehet. Hol bejön, hol nem. Ismerkedni viszonylag szeretek (és már nem is megy olyan nehézkesen, mint a kezdetekben), de a korlátaim sajnos léteznek, és mintha ez lenne oka a magányomnak is. Ha a nőügye(i)met vesszük alapul. Suzy azonban ezekről mit se tud, még azzal is "vádolt", hogy nőcsábász vagyok.
- Ebben egyetértek. Az élet utánozhatatlan és leírhatatlan. Meg kell élni, nem csak olvasni róla, vagy megnézni a színházban, milyen lenne, ha...- utalok arra, amiből kiindultunk, s értheti ezt akár a szerelemre is. Nem elég elméletben tudni róla, meg kell tapasztalni az érzést.
Shakespeare egy másik műve is szóba kerül; eddig még nem volt szerencsém hozzá, de már két dolog is van, amiért szívesen elolvasom. Hogy az egyik szereplő neve Sebastian, és főképp, ahogy Suzy lelkesedik érte.
- Rendben, elolvasom!- ígérem meg neki.
- Rossz tapasztalatok nélkül a jók sem léteznének. Honnan tudnál különben különbséget tenni?- nézek rá kérdőn, kedvesen. Megértem, ha ezeket szeretné elkerülni, ki nem? De talán semmi sincs véletlenül. Meg kell tapasztalnunk valami rosszat, hogy észrevegyük vagy értékelni tudjuk a jót... Ezt már a saját bőrömön is megtapasztaltam.

- Van, amikor nem remélek semmit, mégis jó dolog történik velem. És nem akarok csalódni, valahogy mindig rosszra számítok, tudod, a kártyában sem vagyok mindig szerencsés, és... - nevetve legyintek. - Beszéljünk inkább jó dolgokról, hisz ez a cél!- Nem akarok Istenről beszélni. Nem volt szép dolog tőle, hogy idő előtt elvette tőlem azokat, akik felneveltek. (Nos, ennyire nem hibáztatom Istent, de időnként jó haragudni valakire. És másra nem lehet!)
A kérdésemre, hogy ő miben hisz, nagyon szépen válaszol. Néhány hónapja talán magam is így fogalmaztam volna.
- De ugye tudod, nincs eleve elrendelés, te szabhatod meg az irányt, amerre menni akarsz? - Nem csak arra gondolok, hogy minden eleve el van rendezve vagy sem. Hanem ha akar, képes-e tenni vagy küzdeni, esetleg az árral szembe menni, nem elfogadni, hogy egy terv része. Mindig van B terv! És ha az jobban tetszik? Ha kimondaná a gondolatait, jobban érteném.

Nevetek, ahogy a pókokkal kapcsolatos iszonyáról beszél.
- A pókok nem szoktak ugrándozni! - szerintem harapni se. Csípni talán, de ezt nem lenne okos közölni.
- Fogalmam sincs- rázom a fejem, nem tudom, van-e olyan, hogy allergiásnak lenni a pókra. Majd megrázom a fejem - Nem félek a póktól
Az viszont nem kérdés, hogy Suzy komolyan beszél. Máris sápadtabbnak tűnik, és még a gondolattól is megremeg. Témát kell váltani!
Szerencsére jön a játszótér és a hinta, üresek is. Megrohamozzuk őket, szabályokat beszélünk meg, aztán már lendítem is magam, mintha attól félnék, a következő percben vége a világnak, és soha nem próbálhatom ki. Suzy félénken hadar, hogy kieshetek és összeverhetem magam, és ráadásul "ki is csinál"... Nevetgélek a feltételezésén, de azért lassítok. Nincs kedvem halálra ijeszteni. Szóval, csak lazán...
A szavai elég későn jutnak el a tudatomig, de aztán odabent melegséget és jókedvet csinál (nem mintha híjján lettem volna): "még meg akarlak ismerni"... Hát jah, ez kölcsönös.
Aztán Suzy is kislánnyá alakul, beleéli magát a hintázásba, és ahogy löki magát, a haja csak úgy röpköd utána. Nevet, nyelvet nyújt, élvezi. Én is. Igyekszem a ritmusára állni, figyelem, ahogy lóbálja a lábát, utánzom én is, hogy aztán egy ütemben ringjunk a magasban.
- Szamarat fogtam kötél nélkül!- mondom neki vigyorogva, és átnyújtom neki a kezem, fogja meg.

-Hogy is ne hogy veled zúgjak én is, pedig én ettem már füvet!
Röhögcsél, főleg mert tudja, valószínű ő a furább, nem Josh.
-Jó hát ki nem siratja meg őket, mikor először látja vagy olvassa? Én Tybaltot is megsirattam...
Motyogja a végét, elég fiatal volt, mikor látta, ijesztő volt, hogy volt-nincs karakter lett.
-Az engem nem zavar. Vagy csak főszereplő lehet kedvenc karakter?
Csodálkozik a másikra, mert nem hallott még ilyen kikötést. Neki akkor is Benvolio az egyik szíve csücske.
-Miért ne? Akkoriban korábban értek a fiatalok. Manapság ez 15-16 évesen van, nem gondolod?
Legalábbis ő így látja, na meg ő is 16 volt mikor beleszeretett Mikeba. Jó régen volt...
-Engem a te legszebb emlékeid jobban érdekelnek.
Mosolyog kicsit félénkebben a másikra, mert idegenekkel nem óhajt kérdőívet kitöltetni, de érdekelné, Joshnak mit voltak a legszebb emlékei. Vajon lehet így szortírozni? Nem is tudja, neki menne-e.
-Ugye? Szerintem is!
Lelkesedik, partnerre lelt Joshban, hogy ezek szerint ő is tapasztalni szeretné a leírtakat, nem csak olvasni.
-Tényleg? De jó! Majd mondd el neked hogy tetszett!
Sejti nem fogja elolvasni, vagy ha mégis nem most lesz, addigra ő is elfelejti. De annyi baj legyen.
-Igen... de azért lehet különbséget tenni nem?
Kérdezi ártatlan, nem akar azért ő mindent megtapasztalni, a rossz dolgokat például kihagyná. Akkor is ha attól gazdagabb lenne lélekben, erősebb.

-De ez olyan pesszimista hozzáállás, mindig rosszat látni... nem jó!
Pislog a másikra, majd nevet.
-Aha, ahhoz képest azzal nyitottál, hogy állítólag miattam mennyit nyertél! Utánaolvastam, oda nem is szerencse kell, hanem ész, szóval átlátok rajtad Joshua!
Nevetgél, nem vádaskodik, csak piszkálja a másikat. Biztos az a csajozós dumája a másiknak... vagy tényleg beverte a fejét, ki tudja?
-Igen. De néha kell egy kis noszogatás, mert különben sosem megyek arra, ismerem magam!
Mosolyog, ez eléggé jellemző rá, csak Josh még nem ismeri annyira, hogy leszűrje, nem is hibáztatja érte, vagy bármi hasonló.

-Óóóó dehogynem! Így!
Mutogatja, hogy hopp, itt van, majd hopp, ott van, most épp Josh mellkasára "hopponált" a képzeletbeli pók, ami most Suzy keze. Közben meg ijedt fejet vág, rázza a fejét, hogy juj, az ijesztő!
-De jó neked!
Áhítattal mondja szinte, felnéz a másikra, milyen bátor! (xD)
Aztán hintáznak, szerencsére hebegve-habogva, de meggyőzi Joshuát, ne menjen úgy mint aki fékét vesztette, talán nem lesz baja. Utána már ő is lazább lesz, hajtja magát, látja hogy Josh lassít, gyorsít, igazodik. A szavain először csak les, majd elkacagja magát.
-Iáááá!
Nevet bele, de nyújtja a kezét, kicsit bénázik, de elkapja a másik kezét, megszorítja, bár nem erősen, inkább csak kapaszkodva, nem akarja elengedni. Próbál ő is igazodni, menjenek egyszerre, élvezi hogy együtt mennek, egy ritmusban, mindig is szeretett így hintázni. És úgy fest már nem csak Rachellel teheti ezt meg, ami külön jó. Rögtön azon agyal, vajon hárman tudnának-e menni egyszerre? Húúú!
-Ez olyan jóóó! Rachellel mindig így hintázunk!
Osztja meg, nem tudja miért, jól esik neki, nevet is, bár egy idő után kezdenek kicsit szétcsúszni, akkor elengedi a másik kezét, jobban meghajtja magát, hogy többet legyen fenn, de nevetgél.

- Te ne izgulj, a Föld szeret! Eszed a ... "termését"!- nevetem el magam.
Vitázunk egy kicsit Rómaó fölött, nem hiszem el, hogy ő ne kedvelné egy kicsit. Rómeót mindenki szereti. Nem hiába népszerű a szerelmi dráma.
- Tényleg?- kérdezem, megütközve, egy picit vidáman. Ha Tybaltért is lehet rajongani, én sem vagyok esélytelen.
- Nem, dehogy, nem erre gondoltam! De átlagban mindenki a főhőst szereti a legjobban, nem hiába ő a főhős!- Shakespeare csak tudja, mit csinál!
- Tizenévesen még ide-oda csapong az ember...- válaszolok általánosságban. Én legalábbis nem tudtam, mit akarok. Se nőideálom nem volt, se kitartásom, hogy fussak egy lány után. Időm se, de ez mellékes. Ha úgy nézzük, éppen ő emelte ki, Rómeó is milyen csapongó (volt).
Aztán személyesebb a kérdése, és érezhetően meghökkenek rajta. Legszebb emlékek?
- Párkapcsolati emlékekre gondolsz?- kérdezem, és mosolygok. Ha tudná...
Azért vannak dolgok, amiben egyértelműen egy követ fújunk. Vannak dolgok, aikben nem lehetünk passzívak, és mások élményei nem lehetnek önmagukban kielégítőek. Ha rajtam múlik, elégséges élményt szerzünk egy hónap alatt, hogy megismerjük egymást. Ki tudja, hova vezet ez az egyezség?
Figyelmembe ajánl egy másik darabot. Ígéretet teszek, hogy elolvasom. És ha nem felejtem el, valóban elolvasom. Sosem okozott problémát olvasni. Általa talán Suzy ízlését is jobban meg fogom ismerni.
- Mindenképpen- bólogatok. Valószínű, éppen úgy össze fogunk különbözni néhány karakteren, ahogy most, de nem bánom. Sőt, tetszene, ha így volna!
- Ha túl egyértelmű a dolog, természetesen lehet. De valamiről csak később jössz rá, ami egykor jó volt, tetszett, talán nem is feltétlenül volt olyan jó. Átértékelődik, mert tapasztalsz valami jobbat, szebbet, kedvesebbet... értékesebbet. rájössz, amit átéltél, jó volt ugyan, de csak máz, felszínesség és nem volt... ereje- próbálom érzékeltetni, mire gondolok.

- Nem, nem rosszat..., nem feltétlenül rosszat. Talán csak felkészülök lélekben minden eshetőségre...- azaz nem csak rózsaszínben látom a jövőt, magyarázok megint. Szélsőségesnek gondol, pedig nem vagyok az.
- A félkarú csak a szerencse dolga. Nekem TE hoztál szerencsét- nyomom meg a szót. Így gondoltam akkor, így gondolom most is. A kártya más. Vannak nálam okosabbak is, rafináltabbak is, szerencsésebbek is...
Suzy nevetgél, de megint átélem azt az erős indíttatást, ahogy a szemébe pillantottam... "MOST!", pedig nem is nekem üzent az a szempár. Legalábbis Suzy nem emlékszik rám.
- Ne hülyéskedj, csak vannak elképzeléseid a saját jövőddel kapcsolatban!?- nézek rá, kíváncsian mérlegelve. Nem tűnik teszetosza embernek. Biztos, hogy neki is vannak céljai!

Kétlem, hogy a pókok ugrándoznának, de Suzy szemléletesen be is mutatja rajtam. Mintha a keze volna a pók, és közben ijedezik is, át is élve, milyen félelmetes helyzet ez.
- Istenem, de aranyos vagy!- nevetek, és megfogom a kezét- Szerinted akkor miért sző hálót?
Kuncogok, hogy bátornak tart. Kihúzom magam. tetszik, hogy csodálattal néz rám, na!
Elmegyünk hintázni, lebeszél róla, hogy átfordítsam magam, mert kinyírna, hehehe, de nem ijesztem halálra, neki elég ahhoz egy pók is. Na, ne vicceljünk, kedvelem, eszembe sincs, hogy túlaggódja magát, pláne miattam (akit ráadásul meg is akar még ismerni. Ezt add össze!)
Hintázunk, igazodunk egymáshoz, látom az igyekezetét, segítek neki; nekem is jó érzés. Mintha odafönt is a társam lenne valamiben. Megfogja a kezem, erősen és határozottan, együtt lendülünk néhányat, amíg szét nem esik újra a ritmusunk, de ezalatt megint átragad belőle rám valami... Egy pozitív élmény, amit eddig ő csak a testvérével élt át, én meg még soha, senkivel. Lököm magam tovább, előre lendítem a lábam és hátra hajolok, olyan mélyen, amennyire csak lehet, és kinyitom a szemem, így nézem a fákat, a lombokon átcsillanó napfényt, Suzy haját, őt... Jól érzem magam. Tényleg nagyon jól. Amikor felegyenesedem, szédülök egy kicsit, de hajtom magam tovább. Ezt újra akarom...
- Ez nagyon jó, kipróbálod?
Ha hajlanmdóságot mutat rá, én leállítom magam, és ugrásra készen állok.
- Kapaszkodj!

Csak nevet azon hogy enné a föld termését, ergo a füvet, elvégre nem azon él! Nem tehén ő!
-Tényleg.
Közli egyszerűen, nem érti miért olyan fura ez a másiknak, hogy nem Rómeó a kedvence, hanem a két.. mellékszereplő pasi.
-Igen, de nekem sokszor a mellékszereplők érdekesebbek. Jobban ki tudom gondolni, milyen is lehet, nekem sokszor izgalmasabbnak is tűnnek. Nem mindig, de sokszor.
Ez például egy ilyen eset.
-Nem, miért csapongana? Én nem csapongtam. A körülöttem lévők sem. Mármint... jó, vannak olyan barátnőim, de nem mindenki!
Mosolyog, ő eléggé tudta mit akar, eddig még nem bánta meg. Mike-ot sem.
-Nem feltétlen... úgy általánosságban!
Mosolyog a másik, szóval csak nem volt túl tapintatlan a legjobb élményes kérdésével. Aztán könyvet ajánl, jól elbeszélgetnek (és nem egymás mellett!). Josh szavai aztán elgondolkodtatják.
-Gondolod? Érdekesen hangzik...
Akaratlan az jut eszébe, lehet a következő fiújával más lesz, fél nem lesz "ereje" a kapcsolatnak. Vagy épp több lesz? Az is fura elgondolás, bár kevésbé feszélyező.

-Lehet olyat? Annyi apróság befolyásolhat egyetlen eseményt is!
Mosolyog, főleg mert félreértette a másikat abban, hogy mindig rossz dolgokra készítené fel magát.
-Nem is biztos hogy én voltam...
Mondja némileg zavarban, megint, mert ahogy kihangsúlyozta a másik az ő szerepét a dologban, nos, azzal hirtelen nem tud mit kezdeni.
-Persze, persze vannak... álmaim is vannak, meg olyan... könnyebben megvalósítható álmok is mint család, gyerekek, saját otthon, ilyesmi, csak... most kicsit távolinak tűnik, ennyi.
Mosolyog, vállat ránt. Két éve azt hitte ilyenkorra már másodjára lesz terhes, vagy nagyban neveli a gyerekét legalább. Hogy aranygyűrű lesz az ujján... ilyesmi. Most meg itt van egyedül, azt se tudja hogyan kéne elölről kezdeni mindent szinte. Fura.

Szemlélteti, milyen is egy ugráló-pók, de Josh csak nevet, aztán megint elpirul a szavain Suzy.
-Hát... figyelem elterelésnek...
Mondja már-már bűnbánóan, szégyellősen, zavartan, lehajtott fejjel, mert hát van valami abban amit Josh mond, ahogy mondja, a kezét sem veszi el, mert jól esik neki, hogy fogják, a pókok képét könnyebben űzi ki így a fejéből.
Aztán hintáznak, remekül elvan, ahogy látja Josh is élvezi, ez külön öröm neki, elvégre ő javasolta neki hogy jöhetnének, de nem volt biztos benne mennyire tetszene neki a dolog. Josh nagyon löki magát aztán hogy elengedték egymás kezét, csak nézi mennyire élvezi a másik a dolgot. Mosolyog is kedvesen rajta, jó látnia hogy boldog a srác.
-Mit?
Hirtelen nem érti mire mondja, de bólogat, hogy persze. A kapaszkodásra ösztönösen jobban markolja a hinta láncát, néz nagy szemekkel a másikra hogy mi jön, rábízza magát teljesen.

//Nem teljesen értettem a végét, bocsi xD de ha kifejted érteni fogom! xD//

karakterinformáció

» Lauren & David első találkozás
» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
» Az első munkanap (Zin és Joshua)
» Az első (igazi) randi Eleevel
» Elaine&David - első randi

Az első nap! ~ Josh && Suzy

Az első nap! ~ Josh && Suzy

Similar topics

Similar topics