Főhősünk, ahogy Shinoda-san mondaná, nem átlagos napot tudhat magáénak, ezt előre vázolhatjuk.
Először is az egyik újságírás óráján a tanár az egyik szalagcím példájának azt hozta fel, hogy brutálisan hasba szúrtak egy tinédzsert. Itt elmagyarázta hogy a brutális és a tinédzser szó is mennyire figyelemfelkeltő. Hát Usuinak önmagában is az lett volna, mert egy pillanatra érezte is a hideg fémet megint elmélyedni magában, de gyorsan összeszedte magát és a gondolatait így meg tudta tartani szokásos fapofáját, ahogy mindig.
A mosdóban a Hinata név feltünt neki, de a Narutóhoz kötötte, elvégre lassan vége az animének és sokan szeretik azt a karaktert. Eszébe jut, hogy Hinata is szerette...
Akkor kezd fura lenni neki a dolog, mikor a rádióban azt az esetet olvassák be. Talán kicsit le is sápadt, de éppen nem volt vele senki így senkit sem érdekelt szerencséjére. Valahogy furcsa érzése kezd lenni. Amúgy is mindig készenlétben van, de most feszültebbek az izmai mint szoktak. Talán ezért is esik meg, hogy mikor nagy hévvel belejön valami férfi, csak hátratántorodik, de pár meglepett másodpercet követve megtalálja az egyensúlyát. Szúrós szemmel néz a férfira, egészen addig míg azt nem tapasztalja ázsiai. Valahogy mindig örül, ha lát egy magához hasonló embert, maga sem tudja miért. Talán mert ott a remény, hogy japán az illető.
-Jobban oda kéne figyelnie, dömper ellen nincs mentő... Úttesten meg is halhat így. - Magyarázza fejet csóválva semleges hangján, majd elkezdi a papírokat felszedni, na meg a telefont, aminek a képernyője elrepedt. - Azt hiszem, Önnek ma nincsen jó napja... - Adja oda amit sikerült hirtelen felszednie, mondjuk neki sincs jó kedve, az tény... sok emlék kavarog benne.

-Nem fontos... csak figyeljen jobban magára és másokra... - Sóhajtja, hogy nem értik, de nincs neki ebben semmi új. Mondhatni megszokta már.
Biccent a köszönömre, ahogy odaadta a törött holmit, azért végignéz óvatosan a másikon valóban jól van-e, de úgy fest nem lett baja a koccanástól. Ez az egy jó hír legalább, nem lenne kedve veszekedni.
-Nem lehet sokkal idősebb nálam és Ön jött belém mint valami fékevesztett ló. Továbbá Ön nem figyelt, mert beszippantotta a technika, ahogy az amerikai nép javát, akik kocsi és telefon nélkül képtelenek közlekedni... Ebből kifolyólag, azt javaslom, maradjunk abban, elfogadom az elnézését és fátylat rá. Nincs jó napom, így ha megbocsát... - Mondja némi gúnnyal a hangjában és próbálja kikerülni a másikat, hogy tovább haladjon. De persze ott hever előtte a térkép, rossz helyen kinyitva, mert nem is ott vannak, így sóhajjal ugyan, de lehajol, átlapozza és visszalép.
-Ön itt van jelenleg. Javaslom tüzesebben nézze át, vagy használjon GPS-t... könnyű eltévedni errefele. - Legalábbis a turisták hamar el szoktak, mint rendőr szoktak tőle segítséget kérni.
Közben rámutat a térképre, éppen hol állnak, könnyebben tudjon tájékozódni a másik. Most még az sem enyhítette meg, hogy japán a másik, pedig nyugodtabb napon nagyon is érdeklődő lenne, elvégre keresi a gyökereit.

Könnyű szerel mondja ki amit gondol, mert nagyon nem érdekli mások mit gondolnak róla, ez már jó ideje így megy. Főleg mert senki sem tudja ki ő, csak kevesen, de ott általában megadja hallgatásba burkolózva a tiszteletet, amit ez a férfi is magának követel. Ellenben most nincs jó napja és valóban idegesíti, hogy ennyire nem volt képes figyelni ez az alak.
-Mert maga talán az? Kétlem, sosem láttam nálunk. Hovatovább, mondhatnám a hivatásom végett is kijárna nekem a tisztelet elvileg, de ezekkel nem szoktam foglalkozni. - Apró negédes mosolyra rándul a szája. Elvégre rendőr, kijárna neki egy alapvető tisztelet, de nem hordja látható helyen a jelvényét, nem tartja fontosnak.
-Ez Amerika, Los Angeles, nyoma sincs a keleti életstílusnak sajnos, majd meglátja. Amúgy ha Ön ennyire talpraesett, akkor kikerült volna még telefonálás közben is. Ennyi. Meddő vita. Meddig kíván az óhajaival feltartani? - Kérdezi szárazon, jelezve, van neki is gondja, most pont nem érdekli a másik nyűgje.
-Sensei... Ilyen modorral és hisztivel mindent mondanék magára csak azt nem, hogy sensei. Esetleg senpai... a kora végett. Valamint mint mondtam, nem Japánban vagyunk, fogadja el, ha más kultúrában leledzik, ne várja el hogy több millió ember igazodjon magához a városban, hanem igazodjon Ön. Nem kérek elnézést, mert nem érzem jogosnak a kérését. Maga rontott nekem, szóban is, tehát nem fogok üres megszokásból fejet hajtani magának. - Forgat szemet, miért... miért van ennyire pocsék napja? Mostanában Mark ment az agyára, de kapott még egy idióta hisztigépet. Lehet vonzza őket.
Persze menne, de a térkép miatt megáll és próbál lehiggadni, értelmes és tiszta maradni, így legalább ennyiben a másik hasznára próbál lenni. A köszönetre ő maga is biccent, hogy nincs mit.
Az ő szemöldöke is felszalad, hogy mi a fene ez? Körbe vezetni? Mi ő? Idegenvezető? Sárga esernyőt nem kap a poszt mellé?
-Kávéra ne hívjam meg...? - Kérdezi némileg megütközött hangon, hogy mi ez, de sóhajt egyet, kifújva minden feszültséget, elvégre talán nem is ezzel a férfival van baja, csak rajta csattant minden idege.
-Mi érdekli? A város elég nagy, gondolom van egy specifikus rész, amit megnézne. - Fonja maga előtt keresztbe a karját, de már sokkal semlegesebb a hangja, mondhatni, olyan mint szokott. Még pár levegővétel, jobban is van.
-Elnézést a hangvételekért, de rossz napom van. Ideges voltam. Azt hiszem, magán csattant a dühöm. A következő műszakomig van két órám, addig tudok a segítségére lenni. - Elvégre esti műszakja van, megy az őrsre. Na meg ha valóban segít neki, jobb lenne elviselhetőbb viszonyt kialakítani, praktikusabb lenne.

-Pf. Értem. Az más. - Semmiben sem másabb, mert akkor meg honnan kéne tudnia? Írja a homlokára hogy tanár vagyok, adj tisztelet, talán segít. - Rendőr. - Mondja szárazon, elvégre ő a rend őre, de csóválja a fejét. Meg fogja kapni hogy ő is tipikusan az mert hülye és bunkó. Nem hatják meg ezek, most sem fogja. Ő komolyan veszi a munkáját, mint más az orvosi szakmát. Mint anno a szülei az orvosi szakmát...
//Ez vicces xDDDDDD Cöccögés... szomorú fej áááá XDDDD *röhög*//
-Helyes. - Nem tudja eldönteni milyen érzelem vetül a másik arcára, elég vegyes, de nem is igazán érdekli. Neki senki se mondja meg mit csináljon, mit mondjon, mikor mondja... majd ő megadja a tiszteletet, ha úgy érzi kiérdemelték. Ez így megy.
-Pontosan. Nem hallja magát. Nők szoktak így replikázni. - Közli nyugodtan, némi kaján éllel. Egészen kedvét leli a másik szóbeli molesztásával. Mark érte ezt el nála utoljára, pedig ő is dolgozott érte, keményen.
-Nem, de Ahogy elmondja, már lehet az. - Egészen elégedett magával, hogy kiakasztotta a másikat, kárörvend egy sort. Kár hogy elfelejtett már mosolyogni, most megkoronázhatná vele az egész mondatot.
Égnek emeli a tekintetét, hogy micsoda prédikátort fogott ki, egyszerűen irritáló. Ennyi.
-Japán vagyok, annak vallom magam, de ez tény, nem tekintem soha sem sértésnek sem dícséretnek, botorság is lenne. Amit ön produkál nem kritika, csak közli a nemtetszését, amit megtehet, én is megtettem. Egyéb vitatni való pont? - Szemtelen, de jelenleg cseppet sem érdekli. Menne, edzene, akármi, csak ne itt legyen már üresbe, értelmetlen vitát folytatva. Ő maga némileg fáradtan néz a másikra, nem hatja meg a kemény tekintet. Az ilyesmi pont nem szokta.
-Az egyetemen nem bír kiigazodni? - Nem érti. Akkor minek mászkál térképpel és jön azzal most jött, ha már célnál van, minek segítsen? Az egyetemen belül ha eltéved régen gáz és pláne fura tanár... de persze nem hal bele, mást is körbevezetett már.
-Amúgy a várostérképet cipeli és az volt rossz helyen nyitva. - Mondja, mellesleg, de érezni nem fontos a válasz mert az egyetem akkor a lényeg ezek szerint.
De csak lenyugszik, mert ennek nincs sok értelme és alapjáraton nem egy utálkozós valaki. Csak Markkal nem bírt eddig kibékülni, de vele nem is akar. Ezzel a pasassal meg kéne próbálnia, főleg ha tanár, még a végén őt is kerülgetnie kéne a folyosón, hogy ne legyen szemrángása rövid időn belül.
-Értem, egyszerű az út, mutatom. Közben elmondom hol van a többi tanszék, mert valószínű nem árt ha tudja. Kávé terén nem leszek jó tanácsadója, én teázom. De állítólag az egyik büfében finomat főznek, majd útba ejtem. - Mondja, az meg hogy nem fog vele kávézni, pláne a műszakjában, neki evidens.
El is indul vele, de látszik nem valami beszédes, maximum akkor szólal meg magától, ha valami egyetemmel kapcsolatos közlendője van, mi hol van.

-A nőktől elfogadom ezt a magatartást, egy férfitől nem. Ennyi a különbség. - Fel sem veszi hogy nem ért a nőkhöz. Ő az emberekhez kompletten nem ért, maradjunk annyiban.
-Nehéz, ha ennyire idegesít és hallgatnom kell. - Közli negédesen, mert csak emiatt foglalkozik vele, hátha a másik észbe kap és megembereli magát.
-Lépjünk. - Végre egy jó hír, lapozhatnak, bár a kedve ekkor még nem sokban javul.
-Tehát semmit sem ismer, ergo mindenhogy segítségre szorul. - Nem, nem érzi magát hülyének, elvégre akkor sem a várost, sem az egyetemet, se semmit nem ismer a másik. Akkor meg? Mindenképp Usuira szorul, bármit akar is. Legalábbis ha úticélról van szó.
-Nem szeretem az ízét. - Meg tudná inni, de nem ízlik neki, káros is. Minek igya azt ha a tea egészségesebb és ízletesebb?
-Arrébb az egyetemtől van. Benn csak menza van. - Az úgy sejti nem nevezhető étteremnek a férfi szemében, főleg hogy önkiszolgáló a dolog félig.
Biccent, elveszi a papírokat, neki édes mindegy, meg sem nézi, csak összerendezi és hozza.
Megcsörren a telefonja, kelletlen veszi fel. Párat hümmög, majd közli hamarosan indul.
-A kollégám lebetegedett, hamarabb be kell mennem. Megmutatom amiket ígértem, aztán indulnom kell. - Közli és hacsak a férfi nem ellenkezik, akkor elvezeti a büféhez ahol tud venni kávét, megmutatja a fontosabb tanszékeket út közben, de aztán el is köszön, hogy ideje mennie. A térképen még elmagyarázza amit kell, ha kérik, aztán reményei szerint úgy távozik, hogy nem botlik megint a férfiba, nem volt neki szimpatikus, de úgy érzi ez kölcsönös érzés.

//Köszi, kezdünk újat, amikor gondolod//