Nem sokára ki kell költözni a koliból. Sejtem, hogy Bree is lelép meg nyaral meg tudom is én mit szokott csinálni a nyáron. Mindenesetre, mielőtt elszalasztanám a lehetőséget körbe autóztam a fél várost, hogy találjak valamit, amit neki adhatnék. Amíg éppen elpocsékoltam az életem valami szerelmi bánat nevű baromságra ő tartotta helyettem a frontot a HÖKben és rengeteg dolgot elintézett. Értem ezalatt azokat a dolgokat, amik az én feladatom lettek volna. Mert én ugye napokig arra sem volt képes, hogy felálljak a székemből... Szánalmas voltam, és ha nincs Izzie és Bree valószínűleg most is az lennék. Szóval amíg Izzie engem kapart össze addig Bree a HÖKben volt helyettem is, és amikor visszatértem, meglepő módon nem tett szemrehányást sőt, még információkkal is ellátott, és a káosz fele akkora sem volt, mint vártam. Tulajdonképpen nem is volt, de szeretném hinni, hogy igen. Akkor nélkülözhetetlen lennék... De azt hiszem nem vagyok. Ezt persze nem igazán veszem tudomásul, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy körbe jártam a fél várost, hogy vegyek neki valami kis apróságot, amivel kifejezhetném neki, hogy hálás vagyok. Csak úgy... szimplán még is... ööö... Na mindegy.
A doboz meg van, benne az ajándékkal, ami nem túl ötletes, de legalább "személyre szóló" és "egyedi". A díszdobozkát dísz szatyorba tették, és azzal a kezemben sietek fel a koliba az ő szobájukhoz. Bekopogok, bár lehet célszerűbb lett volna előbb felhívni, hogy itt van-e, de reménykedem, hogy itt találom. Ha Izzie nyit ajtót, akkor szimplán megmondom, hogy Breet keresem, ha pedig ő, akkor sokkal egyszerűbb:
- Van egy perced? - kérdezem köszönés helyett, és nem kell beengedni bemegyek én magamtól is, minél gyorsabban, annál jobb. Valahogy nem szeretem, ha a folyosónak ezen a felén látnak. A szatyrot egyelőre szorongatom, megigazítom a szemüvegem, és szétnézek, hogy kettesben vagyunk-e. Mert igen, ezt szeretném négyszemközt intézni. Főleg mert, Isabella még félreértené... Mondjuk, ez nem tudom miért számít de lényegtelen. A lényeg, hogy ketten legyünk. Akkor belekezdhetek. De mibe is?

Szerencsém van, mert Bree nyit ajtót, és Izziet sem látom sehol. Egy gonddal kevesebb. Na nem mintha az baj lenne, ha Izzie látna, csak neki ugye még nem vettem semmit, de ami késik nem múlik, neki már kitaláltam. Na meg Izzie az más... Mert ő...ő... hát ő Isabella, és nem Bree. Értelmes gondolatmenet, mint mindig ha nőkről van szó. Nem is foglalkozom ezzel tovább, csak belépek, és várom, hogy becsukódjon az ajtó. Szétnézek és a magyarázkodása teljesen felesleges. Egyáltalán nem tűnik kupisnak, sokkal inkább úgy fest, hogy meggondoltam pakol. Meg is rázom a fejem.
- Szerintem menni fog. De ha nem szólj, tudok adni még pár bőröndöt... - igaz nem az enyémek, hanem Kiliané és biztos kell is neki, de ez engem egyáltalán nem izgat. Fogalmam sincs, hogyan kezdjek bele abba, amit valóban szeretnék, szóval még jól is jönne egy ilyen semmilyen kis beszélgetés a pakolászásról, de persze Bree nyilván siet, mert nem hagy eltérni a témától és rögtön rá is kérdez.
- Semmiben - válaszolom, aztán beszívom a számat, rám nem jellemző módon, amíg kitalálom, hogy mit is akarok mondani - Igazából, már eddig is nagyon sokat segítettél, szóval ha lehet a jövőben ne tedd!
Mondom végül és előre tartom a kis díszszatyrot benne a díszdobozzal és az ajándékával. Bár a stílus nem éppen megfelelő, és elég trehány ahogy a mutató ujjamon lógatom oda neki, de bízom benne, hogy hamar elveszi, és akkor folytathatom.
- Nem igazán tudtam mire van szükséged, de ezzel talán nem nyúltam nagyon mellé... - zsebre vágom a kezeimet, és enyhén hintázni kezdek a lábaimon előre hátra amíg várok. Kíváncsi vagyok mit fog szólni a tollhoz, amibe a nevét gravírozták. Persze lehet van már egy tucat ilyenje. Nem tudom, nem szoktam erre figyelni. Nekem viszont folyton lenyúlják a HÖKben az íróeszközeimet, így egy névre szóló toll szuper lenne, akkor mindenki tudná, hogy nem elvitelre van. Szóval várok, hogy mit szól hozzá.  Enyhén metálos zöld-ezüst színű, az ezüstös részben a nevével. Én örülnék egy ilyennek... De az én vagyok.

Mosoly szerűségre húzódik a szám, ahogy elutasít. Nem zavar különösebben, sejtettem, hogy ez lesz a reakció, de egy próbát megért, hogy kevesebb csomag legyen a szobánkban. Viszont mivel tökéletesen átlát rajtam, vagy nem is tudom, ezért nem húzhatom tovább a dolgot, s nagy nehezen el is mondom, hogy miért jöttem. Ha nem is éppen tökéletes módja ez a köszönetnyilvánításnak, azt legalább tudom, hogy Bree négyszemközt nem fog ebbe belekötni. Talán ezért is megy könnyebben, mint elsőre gondoltam.
- Persze természetesen - hagyom rá, hogy bárkiért megtenné, de azért tudni kell, hogy rajta kívül értem, nem sokan tennék ezt meg, szóval valahogy ki akartam fejezni a hálámat. Addig amíg meg kinyitja az ajándékát kissé idegesen várakozom, mert bár tényleg sokat gondolkodtam mi lenne a megfelelő, még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a toll tetszeni fog neki.
- Örülök ha tetszik - mondom még mindig bizonytalanul, de már valamivel nyugodtabban, még a szám sarka is felfelé görbül. Őszintének tűnik minden egyes reakciója, így nem is igazán kell tovább győzködnie.
- Megérdemled - mondok neki ellent, és remélem ezzel nagyjából le is zárhatjuk a témát, tehát mehetnék is, de nem mozdulok és jól is teszem, mert kérdez. Válaszként először a fejemet rázom, aztán egy pillanatnyi szünet után hozzáfűzöm.
- Megműttetem a szemem, aztán otthon fekszem majd, a gólyatáborig - megvonom a vállam. Nem túl izgalmas, de végre elhatároztam, hogy megteszem. Még az sem számít, ha nincs rá pénzem. Valahogy megoldom. Elvégre a látásom fontosabb mindennél.

Elégedett vagyok, és örülök is, hogy tényleg tetszik neki. Ha nem is nagyon látszik rajtam, jó érzéssel tölt el, hogy nem vagyok teljesen reménytelen ha például ajándékokról van szó. S mivel ezen viszonylag könnyedén átestünk - nem is volt annyira nehéz, mint gondoltam - sokkal nyugodtabban tudok válaszolni a további kérdéseire is.
Bree előtt nem titkolom, hogy mik a terveim, valahogy úgy gondolom, ő jobban megérti, hogy ez sem éppen olyasmi, amiről könnyű beszélni, de közben meg muszáj valakinek elmondanom. Nem is tudom pontosan miért, de nem is számít.
- Ha hiányzom felhívhatsz - válaszolom, de hangomban most nincs semmi lekezelő vagy flegma. Komolyan gondolom, hisz szívesen beszélek vele. - De esetleg, telefonálhatok én is...
Toldom még hozzá, bár ebben már van némi kétkedés. Viszont ha megvan a műtét talán küldök neki egy sms-t hogy látok, vagy ilyesmi.
Részben udvariasságból, részben kíváncsiságból én is kifaggatom a nyári terveiről, mert csak azt tudom, hogy Gabe-bel tart, de talán terveztek valami többet is. Persze ha nem tartozik rám, azt is megértem. Néhány perc után pedig, úgy döntök, nem tartom fel, hisz bármikor megérkezhet az említett srác, és akkor én leszek a hibás, hogy Bree még nem pakolt össze. Kellemes nyarat kívánok, aztán tényleg eltűnök, elvégre nekem is össze kell még csomagolnom, és elszáguldanom haza, mielőtt mindenki elindul, hogy valami függetlenségnapi rendezvényen vegyen részt, vagy a családjával ünnepeljen... Meg a tűzijátékokat is meg akarom úszni...