-Áh, nem akarnám hogy megszökj. Amúgy sem tudsz. Igaz, te tudod hol lakom, meg ilyenek, de nehogy azt hidd, elszökhetsz. - Fenyegetem vigyorogva. Hülyülök, de látom hogy nem kéne piszkálnom. - Majd visszafogom magam, ígérem. De ha ideges vagyok, ne lepődj meg ha káromkodom. Akkor sajnos nem bírom kontrollálni magam. - Vallom meg neki, mert hát szeretném ha nem érezné feszélyezve magát velem azért mert én átmegyek argóba.
-Ó, hát még inkább odateszem majd magam, nehogy valaki lepipáljon! - Vigyorgok.
-Ne mááár, akkor mit mondanál rá, hogyha nem azt hogy macsó? - Kérdezek vissza. (Kavar, azzal a szűz papnővel. Asszem a csaj testvére Parisnak és Hectornak, a csaj azért is bőgött mert a nyálas Paris lelőtte (Legolas 2 módjára xD) a félisten Pitit.)
-Jah, nem volt rossz az az időseb színésznővel. Egész vicces film. - Bólogatok, nem lett a kedvencem, de így hogy visszagondolok, nem fog el rossz érzés hogy megint látni fogom.
-Hát igen, nagy vászonra ne számíts... Dolby surround sincs... - Kuncogok. Lehet kéne egy kivetítő és felvetíteném a falra. Nem is drága egy projektor... hm.
-Nah, akkor ha azt nem is tudjuk megválaszolni, azt igen, mikor fogsz, hmmm, úúúgy tíz perc múlva! - Kacagok.
-Hmm... figyelhetnéd mikor pattog ki! - Igen, ahhoz majd nem kellek. A többihez igen. - Gyere! - Intek a fejemmel és kimegyek vele a konyhába, ahol az egyik alsó szekrényből előveszem a kukoricát, feldobom a tűzhelyre. De rég ettem én is... mindig van itthon mert nem vagyok egy nagy édességes de ez nassnak elég jó.
-Mindjárt jövök ha kész csak zárd le. - Mosolygok rá. Amúgy mindenhol rend van, rendezetten vannak az edények, csak épp ki kéne majd pakolnom a gépből és elmosogatni ami nem fért bele. Majd. Ráér.
Addig a fürdőszoba melletti beugróból a nappaliba hozom a gépem és bekapcsolom, a polcról kikeresem a filmet.
-Jó ha a kanapén nézzük? Vagy a földön szeretnél ülni? Mondjuk nagy párnám nem hiszem hogy van, hogy kényelmesen hátra tudj dőlni... - Gondolkodom el és ahogy kéri úgy fordítom az asztalon a laptopot.
-Tálat találsz a sarok szekrényben, balra melletted! - Mondom neki, abba majd kiöntheti a popcorn. Amúgy még van két csomaggal, lesz utánpótlás, ha kér még és elfogy.

Nem sok olyan dolog van, ami kiakaszt. Sebastian néha zavarba hoz ugyan, de még nem tett vagy mondott olyat, ami miatt haragudnom lehetne rá, ő talán mégis így érzi. Az biztos, hogy sokban hasonlítunk, és az is igaz, hogy talán éppen ennyi dologban különbözünk, de már most ki merem jelenteni, ez bizony barátság, hiszen a ragaszkodás ugyanolyan az ő részéről, mint részemről.
- Milyen dolgok idegesítenek?- kérdezem. El sem tudom képzelni Sebastiant idegesen. Még az sem hozta ki a béketűrésből, amikor beletenyerelt az ebédjébe. Igyekszem ezeket jól észbe vésni, nehogy én magam hozzam ki belőle az ördögöt.
Röhögcsélünk megint, ismét hangulatot váltva, ahogy elképzeljük, melyikünkből lehetne jobb nő (szerintem ez az ő fejében is megfordul. Csak azért leszek én, mert színész vagyok. Velem valóban előfordulhat, hogy női ruhába bújva kell pózolnom a színpadon) Azért nagyon cuki, hogy azt mondja "udvarolna"...
Brad Pittel húzom, és már sajnálom is, hogy szóba hoztam, mert most megint olyan témában nyúltunk, amiben nem vagyok túl járatos. Nem jártam sokat moziba, egy csomó nagy (kötelező) film kimaradt az életemből, és nem csak ez a baj. Nem minden zsargon tértek tisztán. Szóval: a szó nem ismeretlen előttem,de nem tudom biztonsággal használni, ezért inkább kerülöm őket.
- Nem szállhatnánk le Pittről? - kérdem csendesen, vállat vonva. Mint férfi, hidegen hagy a pasas. Nem érdekel, ha macsó vagy ha nyálas, és az sem, ha meleg ókori hős.
Az este további részét beszéljük meg, és kizárva a két szélsőséges lehetősége (hogy ott maradok éjszakára, illetve, hogy azonnal tovább állok), megegyezünk, hogy megnézünk közösen egy filmet. Tulajdonképpen arra számítottam, hogy majd a lehengerlő stílusával rábeszél majd az egyik filmre, de rám bízza a döntést. Én meg -ahogy szoktam- elszúrni készülök az egészet. Nem vagyok elég bevállalós, vagy a fene sem tudja, inkább könnyed témát választok, nem a horrort. Pedig a Ragyogást nagyon szereztem. A szavai azonban megnyugtatnak.
- Tényleg? Akkor jó- vicces film. Ha nevetünk, akkor csak folytatódik a nap hangulata. Talán így a jó.
Megint szabadkozni kezd, pedig, ha tudná, milyen igénytelen vagyok ebből a szempontból, egy szót sem szólna. Nagy vászon? DS? Ugyan már! Nem ez a lényeg! A pattogatott kukorica viszont felvillanyoz. Szeretem. És már nagyon régen ettem!
Vele megyek a konyhába, és elnézem, milyen lazán mozog. Nem kerüli el a figyelmem, hogy bár van mosogatógépe, van mosatlan edény a mosogatóban. Talán elromlott. Máris eszembe jut, mire gondoltam idefelé jövet, és önkéntelenül elmosolyodom. Igyekszem nem kimutatni. Félek, félre értené.
Felteszi az edényt a tűzhelyre, és kukoricát önt bele. Ó, hagyományos módon pattogtatunk, ezt nagyon csípem! A nagyi is mindig így csinálta. Nem okoz kihívást a feladat, hogy megcsináljam.
Amíg eltűnik a beugróban, és a kukorica forrósodik, gyorsan ellögybölöm azt a néhány edényt, ami a mosogatóban árválkodott. Így mégiscsak jobban néz ki a konyha. Mire végzek, a kukorica is pattogni kezd, és ő is visszatér a nappaliba.
Nem kell kiabálni a ahhoz, hogy a nappaliból rákérdezzen, hogyan is szeretném nézni a filmet, hiszen a konyhája össze van nyitva a nappalival. Elgondolkodom. Én szívesen ülök a földön, de ezzel őt is rákényszeríteném, és talán neki nem lenne kényelmes. Alkalmazkodom, én amúgy sem vagyok válogatós...
- Felavatom a kanapédat...- mondom nevetgélve, miközben elzárom a gázt. Vad pattogás hangjával tele a levegő, és a kukorica illata is betölteni kezdi a teret. Hogy ezt mennyire szeretem!
A frissen elmosott edények között volt egy pohár is, abba töltök vizet, és egy hajtásra megiszom. Az elfogyasztott tea ellenére szomjasnak érzem magam, mintha ki lenne száradva a szám. (Nem is vagyok pedig zavarban!)
A pattogás abbamarad, és mintha csak a gondolataimban olvasna, Sebastian megmondja, hol találok edényt, amibe a kukoricát átönthetem. Útmutatásának megfelelően nyúlok be a szekrénybe, veszek ki egy műanyag tálat, és töltöm át bele a kukoricát. Az edényt a tűzhelyen hagyom... Ki tudja, lehet, hogy kelleni fog még, kevésnek tűnik ez a csemege. Pedig kb 2 liter...
- Itt is vagyok...- megyek be hozzá a nappaliba, ahol a laptoppal szorgoskodik. Leteszem a kukoricát; pár szemet kicsenve belőle ülök a kanapéra. Nem lesz ez rossz. Kényelmesnek tűnik.

-Húha... kevés dolog. Inkább szituációk, ha az emberek taplók vagy a kisujjukat nem mozdítanák mikor épp kéne és látom. Ha szidják az öcsém, vagy aki fontos nekem. De nehezen leszek ideges, ne aggódj. Ha nagyon káromkodom és nem mosolygok mellé, akkor van gond csak valószínűleg. - Mosolygok, nem kell félnie, ritkán esik meg velem.
-Most nagyon szereted vagy nagyon utálod... - Nézek rá sandán, félreértve a zavarát. - De jól van, nekem mindegy. - Mosolygok, a kezeim is felemelem megadólag, ha nem akarja megvitatni, nem fogom. Bár fura hogyha valami más, komoly témáról kérdezem szerintem biztos vehemens szenvedéllyel hozna fel pro és kontrát, erre Brad Pittre nem hajlandó egy jelzőt mondani. Ki érti ezt a srácot? Mindegy, ettől nem változik a róla alkotott véleményem. Fura is lenne.
-Jah, nem dráma ne félj. - Kuncogok.
Pakolászom, előkészítem a terepet.
-Jól van, legyen úgy! - Szerintem is kényelmesebb, jó ez a kanapé, majd ő is megtapasztalja.
Aztán kimegyek, megnézem hogy áll, félúton összefutunk, de eltátott szájjal döbbenten nézem hogy elmosogatott. Furcsálltam is hogy zúg a csap, de mondom ivott.
-Ne már, komolyan képes voltál elmosogatni? - Meredek rá, majd elnevetem magam. - Ha csaj lennél lekapnálak, de így izé. Hát kösz. - Tárom szét a kezem tanácstalan, hogy nem tudom meghálálni, bolond srác, elmostam volna. Úgy pár nap múlva...
-Na jó. - Csóválom a fejem. - Gyanús vagy te nekem... - Fonom keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt és az állam simogatva mérem végig. Még a szemem is összehúzom, úgy méricskélem. - Te tényleg a gyémánt gyűrűre pályázol... - Aztán felkacagok, megveregetem a vállát hogy csak szívatom, majd ledobom magam én is a kanapéra.
-Nah, mehet? - Ha úgy érzi indulhat a film és el is indítom. Én nem eszem annyi kukoricát, film közben nem szeretek enni, vagy csak keveset. Inkább iszom, az nem zavar. Szóval nyugodtan ehet amennyi jól esik, ha elfogy és kér még film közben is csinálok neki, elvégre én már láttam, nem zavar a dolog.

Attól, amit mond, nem leszek okosabb. Úgy tűnik mégis, a tehetetlen emberek, a közöny vagy az emberi butaság (és gonoszság) az, ami leginkább idegesítik. Abban biztos lehet, hogy a testvérét nem fogom szidni soha (szinte senkit sem szoktam), közönyösnek sem mondanám magam... Nos, a butaság..., nem vagyok egy IQ bajnok, gyakran elrontok dolgokat, de a hibáimból igyekszem tanulni, és nem követni el őket újra meg újra. De legalább beképzelt nem vagyok! Nézzük a dolgok jó oldalát!
Brad Pitt kapcsán egy csuka fogta róka helyzetbe kerülök. Már nem akarok beszélni a pasasról, már nem is emlékszem, miért hoztam fel, és nem ér az egész annyit, hogy róla dumáljunk, amikor lehetne izgalmasabb vagy értelmesebb dolgunk is.
- Imádom, de te lelökted őt a dobogó legfelső fokáról- próbálok megint humorral enyhíteni, talán az előbb félreérthető módon fogalmaztam. Rá vigyorgok, még kacsintok is egyet, nem kell komolyan venni, néha ok nélkül hülyeség jön ki belőlem.
- Ó, bakker, ne piszkálj már- mondom neki nevetve, amikor a dráma iránti "ellenszenvemre" céloz. - Megnézem a drámát is. Én csak annyit mondtam, a való életemben igyekszem kerülni a drámát. Jutott belőle épp elég...- halkul el a hangom. Nem keseregni akarok. Épp ezt akartam elkerülni! Mindenkinek megvan a maga keresztje, fel kell nőni végre!
Kimegyünk a konyhába, mert felajánlom neki, hogy segítek, és rám bízza a kukoricát. Miközben pattog, elmosogatok, iszok. Otthonosan érzem magam nála, nem kérek mindenhez engedélyt. Ő addig a nappaliban készít elő a filmezéshez. Kedves, hogy az én kényelmem tartja szem előtt. Képes lenne a földre is leülni velem, feltételezem.
Valamiért kiszalad a konyhába, és észreveszi, hogy elmosogattam. Szóvá teszi. A vállam vonogatom.
- Ugyan, semmiség- és elnevetem magam. Ilyen könnyen be lehetne vágódni nála? Mintha a gondolataimban olvasna, inkább visszadobja nekem a labdát.
- Mindig is álmodozó típus voltam- mondom neki, és kitör belőlem a röhögés. Eléggé elkeseredettnek kéne lennem ahhoz, hogy egy másik fiú karjaiban keressem a vigaszt. Sebastian is érti a módját, hogyan kell a humort fokozni, esküszöm, vicces, ahogy méricskél. Vállba ver, amolyan férfias módon, talán ezzel jelzi, hogy nem kíván nőként kezelni. Még jó.
Leülünk, viszonylag közel egymáshoz és kettőnk közé teszem a kukoricát, hogy ő ugyanolyan kényelmesen elérje, mint én, ne kelljen gebeszkedni érte. A kanapé valóban kényelmes, elengedem magam rajta, és hátra dőlök, mindkét lábam magam alá húzom, törökülés szerűen, és pár perccel később már egy tengerparti házban érzem magam... Még enni is elfelejtek.

Szívom a fogam, mert hirtelen komolyan veszem, hogy sértésnek vette hogy a Piti gyerekkel szívózom, de aztán kacsint meg vigyorog, elmosolyodom önkéntelen, de igazából nem értem most mit csináltam, mi a gond, de bizonyára nem fogja a csinos orromra kötni, így hagyom.
-Bocs, spártai módszer volt. - Hülyülöm el, de akkor váltsunk témát és rendben leszünk gondolom.
Aztán csak elfojtva röhögök hogy felhördül.
-Igyekszem, igyekszem, hmm, nem megy! - Nevetek tovább, tény, piszkálódós vagyok, de csak a humor miatt. - Tudom, tudom... - Mondom én is halkabban, nevetésem mosollyá szelídítve. É tudom, azaz sejtem.
Aztán készülődünk, látom a kedvemre tesz. Nem nehéz, legalábbis mosogatással nem.
-Neked... - Én másnál el nem mosogatnék. Na jó, talán Henrynél. Talán. Esetleg. Aztán röhögök megint, hülye ez a srác, de ezért kedveltem meg relatív gyorsan.
-Grrrr... - Vigyorgok rá, eljátszom hogy feltüzelt, de hát röhögök, nehéz lenne komolyan venni hogy beindultam.
De csak elkezdjük nézni a filmet, mi máááást, romantikus vígjátékot, az kell nekünk. Bár talán stílszerűbb lett volna a túl a barátságont vagy hasonló, melegnek lenni jó! felkiáltású filmet. Mindegy, hát ha a vígjáték részére összpontosítunk, akkor szerintem teljesen könnyed a film és el lehet mosolyogni rajta másfél órán keresztül.
A porcorn-t ha látom hogy nem enné, kicsit noszogatom érte, mert nem tudom hogy nem mer vagy nem akar enni. Ha utóbbi nem baj, de ha előbbi ne vicceljen velem. Aki nálam elmosogat, a minimum hogy mindenben otthon érzi magát.
A film aztán lemegy, nagyot nyújtózkodom ültömben.
-Nah? Milyen volt Jack? Hogy tetszett? - Kérdezem mosolyogva. - Elég könnyed volt? - Vigyorgok, remélem igen.

Valahol félreértettük egymást, de ha megszakadok se jövök rá, hol. Pitt említése nem volt jó húzás, inkább hagyom a fenébe; szó szerint komolyan gondolom, hogy számomra Sebastian fontosabb helyet foglal el, mint a lányok-asszonyok kedvence.
- Ha ott élnénk, párbajra kéne hívjalak- mondom, amikor a spártai módszereket említi. Legelőször az jut eszembe, hogy a spártaiak kinyírták a gyenge csecsemőiket (valami hegyről dobálták le őket, vagy mi), és ez nem túl hízelgő rám nézve. Gyengének tart vagy csecsemőnek? Meg kell majd torolnom! Röhögök magamban, jön még az én utcámba, az én házamba, játszunk mi még az én szabályaim szerint.
Fikarcnyi harag sincs bennem, és néhány perc múlva már vígan pattogtatom a kukoricát, és közben elmosogatni is van időm, ami megint évődésre ad okot. Kezdem megszokni, hogy szeret csipkelődni, ez a drámai beszólása is övön aluli volt, de majd jön a kamat, csak várja ki... Most is megragadom a lehetőséget, hogy visszadobjam a labdát, míg ő azzal ugrat, hogy talán a gyűrűjére hajtok, én bizonytalanságban tartom: mi van, ha éppen ez érdekel? A baj csak az, hogy ezt már egyikőnk sem bírja pókerarccal, akkora baromság. Nevetünk. Ezzel a korábbi feszültség is elpárolog.
Ha tudnék a gondolataiban olvasni, talán abban a pillanatban a fejére önteném a kukoricás tálat, ahogy a meleg filmek eszébe jutnak, és aztán ráugranék a hátára, hogy ledögönyözzem, hát bakker, nem tud egy percre sem elvonatkoztatni? Inkább tényleg lánynak öltözöm, és akkor kevésbé ciki, hogy bejövök neki. Szerencsére, nincsenek ilyen képességeim, így a kukorica marad a tálban, és mi sem birkózunk a puha szőnyegen.
A kanapéra ülünk, és elkezdjük nézni a filmet. sajnos, nekem megszűnik a tér-idő..., és bár a történet limonádé, azért az alakítások szenzációsak, gyakran elnevetem magam, és arra gondolok, ilyen hülyék vagyunk, mi, emberek. Néha megbökdösnek, és akkor automatikusan nyúlok a kukoricába, szóval, a film végére az is elfogy. Fogalmam sincs, én ettem-e meg az egészet. Lehet.
Nagyot nyújtózkodik, ahogy elkezdődik a stáblista, és ezt magamra veszem. Ideje lenne menni. Fáradt. (Eszembe nem jut, hogy csak elülte magát, hisz tényleg kényelmes az a kanapé.)
- Vicces volt. Sőt, néha nevetséges is, pajoratív értelemben. Nem értem, ha ennyire kijön a fiatalokkal, ezzel a nővel miért boldogult ilyen nehezen!? - Aztán, mintha csak el akarnám hessegetni a gondolatot, folytatom- Persze, klasszul játszott, időnként valóban elhittem, hogy egy rakás szerencsétlenség.
Aztán csak bólogatok, valóban könnyed film volt, talán még annál is könnyedebb, mint amire számítottam. Ez olyan csajos film lehet, de azért nem tagadom, szórakoztatott. Csak Sebastianon csodálkozom, hogy képes volt megnézni még egyszer. Miattam.
- Kösz szépen. Legközelebb majd Ragyogást szeretnék nézni veled, nálam, de addig begyűjtöm hozzá a cuccot, neked csak a filmet kell hoznod...
Megvárom, erre mit lép, aztán felállok. Valószínűleg már így is visszaéltem a vendégszeretetével.

-Óóó, akkor én választok fegyvernemet, jól meggondoltad? - Vigyorgok rá, szerintem ha háromszáz évvel hamarabb születek vagy kiváló árbajozó lettem volna vagy az elsőbe beledöglöttem volna.
Filmezünk a sok röhögés után, áldom az eszem hogy a gondolataim megtartom magamnak, bár biztos néztem volna, hogy "rám mászik".
Szerencsére csak noszogatni kell új barátom és eszik, ez jó, különben hiába csináltuk volna. Én ugyanis alig eszem belőle.
-Hát mert lehet neki már öreg. Másképp gondolkodik egy érett nő meg egy tinicsaj. - Vigyorgok rá, ez mondjuk igaz is, bár ha a szex a téma, szerintem annyira nem. De ez egy bonyolult kérdés, elvégre nőkről beszélünk.
-Igen, szerintem kihozták a filmből amit ki lehetett. - Bólogatok, egyet értek. A lényeg hogy párszor megnevettette Josht, nem ülte végig fapofával, akkor szívás lett volna.
-Hmmm, jó, de ha megijedsz és átkarolsz, félre fogom érteni! - Kacagok, még ki is nézném belőle hogy berezel. Horrort kéne vele nézetni, húú. Na nem azért hogy hozzám bújjon, csak lesni a fejét tényleg megijed-e.
-Szóval rendben, szólsz és megyek. Kivéve ha rádiózom, akkor csak tizenegy fele érnék hozzád este. - Bár ha nem zavarja lehet róla szó, de alapból nem éjszaka akarnám meglátogatni.
-Teh, nem kérsz inni? Sós volt azért a kukorica. - Mosolygok rá, nem kell elfutnia. - Hazavigyelek? - Ha már ő jött át, vezetni meg szeretek. Érzem hogy menne.

- Bakker, komolyan gondolod...- nevetem el magam- Oké, választhatsz.
Sok-sok nevetés után eljutunk a filmig, ami megint csak megdolgoztatja a rekeszizmaimat (bár közel sem annyira, mint új barátom). Pár szóban megvitatjuk az élményt, és megint olyan témába nyúlok bele, ahol nem sok tapasztalatom van.
- Na, majd ha öregek leszünk, ismét összeülünk, és megvitatjuk a kérdést. Akkor már elegendő tapasztalatunk lesz. Addig meg beérjük azzal, amit a filmből nyertünk.
Felhozom neki, hogy legközelebb talán horrort kellene néznünk, és közben újfent meghívom magamhoz (ha netán elfelejtette volna). De amit erre válaszol, több szempontból is "sértő".
- De kéhlek!- affektálom. - Elhontod a játékomat!
Elröhögöm magam, aztán komolyabban nézek rá.
- Ne csináld már, még az a műcsók sem akasztott ki, mit árthat neked egy összebújás? - Eszemben sincs elárulni, hogy imádom a horrort, az a film egyenesen a kedvencem, legalábbis azok közül, amiket eddig láttam. No, meg A rémálom az Elm utcában... Kifejezetten jól esik viszont húzni megint.
- Ó, az remek.... Horrort kifejezetten éjjel jó nézni. Melyik nap rádiózol? - ugratom megint. Nekem aztán mindegy, hogy melyik nap jön. Ha megbeszéljük, alszom délután, és akkor nem lesz gond a koránkeléssel.
Klassz, hogy ezt is elnevetjük, de már komolyan aggódom, hogy holnap majd nem tudom hajtani a biciklit, úgy fáj az oldalam. Megfordul a fejemben, hogy ez is csak szokás dolga, ha rendszeresen nevető-leckéket veszek Sebastiannal, nagyon edzett leszek. És a hasam szép, lapos.
- Igazad van, egy liter víz jól esne...-mondom és nyalogatom a szám széléről a sót. Mint a vén kecskének, nekem is csak ez jutott. Nem mintha bánnám, nagyon élveztem a társaságát. Felállok, feláll ő is, kimegyünk a konyhába inni, aztán megkérdezi, elvihet-e.
- Kedves vagy, köszi, de egy kis séta jót fog tenni- mondom, egészen komolyan, és nem csak udvariaskodok. Szeretek sétálni. És az sem mellékes, hogy fáradtnak látom. Nem akarom megterhelni, így is éppen elég hosszú ideig feltartottam, pedig lenne mit fordítania. Ha viszont most hazavisz, úgyis behívnám... Sosem lenne vége ennek az estének. Nehezemre esik elválni tőle, de így tartom illendőnek. Holnap is lesz nap. Meg azután is.

-Ha párbajra hívsz valakit, gondold is komolyan, ez alapszabály Joshua barátom! - Vigyorgok rá, nem is még engem, vakmerő vagyok és hülye. Na jó utóbbival szerintem tisztában van. - Jó, sörivás! - Vágom rá kaján és számító vigyor kíséretében, elvégre tuti jobban bírom mint ő. Na igen, lehet mondani ez nem tisztességes, én inkább csak azt mondanám, szeretem a győzelem és a sör ízét. De úgy is csak poén volt, nem akarom én leitatni.
Nem veszem a lapot hogy gondjai lennének a nőkkel, így csak vigyorgok.
-Jól van, legyen úgy! Addigra talán elfelejtem annyira a filmet hogy újként tekintsek rá! - Vigyorgok.
-Bocs, bocs, majd meglepődöm. - Bólogatok, hogy számíthat rám, meglepődöm majd a cselességén. Persze vigyorgok.
-Hátöhm... - Tényleg nem látta hogy mennyire zavarban voltam? Vagy csak jó fej és nem piszkál vele? Ha utóbbi túl rendes. - Igaz, igaz, amúgy szeretek összebújva lenni. - Közlöm vigyorogva, a fájdalmas az hogy nem hazudok. Bár eddig csak nőkkel tettem, esetleg Henryvel még régen, de ennyi.
-Ahh! Három na múlva, ha addig elkészülsz. - Akkor leszek esti műszakban. De ha akkorra hív, átmegyek. Ezen nem fog múlni.
-Ahaha, jól van, légy a vendégem, van ásványvíz is a hűtőben. - Nem kell csapvizet innia.
-Jól van, ahogy jól esik. - Megértem én futni szoktam, lehet még el is megyek, ha rendet raktam. Az kell. Hülye szokás de kell.
Ha ittunk és megvan mindene, akkor kikísérem az ajtóhoz.
-Örülök hogy megismertelek, mindenképpen keressük majd egymást! Szép estét Josh! - Mosolygok rá, megveregetem a vállát, mert a kézfogást most olyan távolságtartónak érezném.
Aztán nézem ahogy elmegy, majd valóban nekiállok pakolászni.

//Köszi a játékot //