Nem veszem észre hogy nem értené a csíziót, milyen is egy lány lábai között élvezkedni, így csak vigyorgok a sejtelmes kis mosolyán.
Aztán én is ráncolom a homlokom, a szemöldököm, tiszta ránc leszek lassan, de olyan kusza az egész, hogy csak na.
Nem, nem értem mire akar kilyukadni, pedig nekem van közöm a bujálkodás fogalmaihoz, de ezt a szende habogást nem bírom kihámozni.
-Nem, sajnálom, fogalmam sincs. Ha kicsit konkrétabb lennél... - Még közelebb is hajolok, hátha suttogni fog vagy valami, gondolnám skalpot gyűjt a fater, de azt nem nevezném családi örökségnek.
-Hát... lehet szeretné szüzen oltár elé vezetni a kislányát, de ez eléggé elmaradott gondolkodás, tekintve, hogy a nőknek nagyobb szükség van a tapasztalásra, mint nekünk. - Közlök némi tényt, amit Josh is tud gondolom, de nem bírom megállni. De érezheti hogy szex terén nem vagyok gátlásos vagy szégyellős.
-Hátöhm... nemhogy örülne hogy a lány nincs már egyedül... Ennek örülni szokás nem? - Aztán bólogatok. - Igen, ezt megértem. Ezt. - A tanulás fontos, ebbe nincs hiba, de ebbe nem is kötök bele.
Inkább váltunk, kínos lenne rögtön összetűzni, főleg hogy alig ismerjük még egymást.
-Aham. Még gimi alatt olvastam sokat, szerettem a borzongást ami a műveiből árad. A filmek szerintem nem tudják azt a hangulatot visszaadni ami a lapokról árad. - Aztán bólintok és megintem az ujjammal, hogy van benne valami. - Igen, a Halálsoron az kivétel, a Remény rabjait még nem volt erőm megnézni. Az olyan... depresszívnek tűnik, nem is olvastam. - Na igen, milyen már hogy megkönnyezel egy filmet? Olyan... kiábrándító, de engem ezek az alkotások mindig akkor találnak meg ha magam alatt vagyok, nem egészséges.
-Hmmm, hát lehet akkor adok neki még egy esélyt, elnézve milyen lelkes vagy. - Fektetem az arcom a tenyerembe, végül is, miért ne?
-Hmm. - Már megint a vallás, ez vesszőparipa lesz, de nem ijeszt el. - Nem tudom. De Jézus, Sziddhárta, Mózes... olyan dolgokat is tettek, teremtettek, amiket egy átlag ember nem lenne képes. És bár a tanításaik megszívlelendőek, a mai világ gyerekeinek mégis idegenek, mert az akkori világ és életkörülmények teljesen mások voltak. De ha olyan személyről olvasol, aki akár most a szomszédod lehetne, ha engem kérdezel, könnyebben azonosulsz. - Vonom meg a vállam, fogalmam sincs ért-e engem, vagy ez volt a kérdése igazából.
Aztán komolyabb lesz a témánk, keserű, halvány mosollyal az arcomon rázom meg tagadólag a fejem, hogy nem, nem idegen
-A dolgok néha kicsúsznak a kezeink közül. De örömmel látom hogy a te életkedved nem szegte. - Mosolygom, ha halványabban is, tényleg felnézek a kitartására és a pozitív világlátására.

Heily kapcsán elmesélem azt a sztorit is, amit az apjáról mesélt. Persze, meglehet, csak rám akart ijeszteni egy kicsit, de azt mondják, nem zörögne a haraszt, ha nem fújná a szél. Nem volt célom első napon Heilyre ugrani, de azért ezután is jól megfontolom, mikor hozakodom elő a témával. (Ha egyáltalán eljutunk odáig.)
Sebastian nem érti a célzást, ahogy én sem értettem, amikor Heilytől hallottam, és kezdek kételkedni, vajon jól mondom-e, családi örökség..., családi ékszer... Mi a fene volt? Hiába pislogok feltűnően déli irányba, Seb arcán csak értetlenkedés, aztán ahogy közelebb hajol, kimondom:
- A péniszt- még mindig nagyon hivatalosan ejtem ki a szót. Bár rengeteg kifejezést használunk rá, nem szokásom ezekkel élni. Nevelés. Ez van.
Az viszont biztos, hogy Sebnek nincs ilyen gondja. Valószínűleg pironkodás nélkül mesélné el legutóbbi szexuális élményét is, ha megkérdezném (és ha nem most, talán majd egyszer. Nem mintha ilyesmit megkérdeznék.)
- Gondolod? - nézek rá, és most nem a papa elképzelésein csodálkozom, hanem azon, ahogy a nőkről nyilatkozik. Mama mindig azt mondta, ha egy lány könnyen adja magát, könnyen adja bárkinek. Azaz nem lesz hűséges.
Lehet, hogy némileg ódivatú vagyok. Nem célom, hogy szűz legyek, amikor házasodom, és nem kívánom ezt a jövendőbelimtől sem, de azt sem szeretném, ha egy olyan lány lenne a feleségem, aki már a fél várossal tapasztalatot szerzett...
- Nem tudom... Örülnie kéne, hogy az iskolás lánya velem találkozgat?- Nem, a kérdés így nem teljesen helyes. Én rendes srác vagyok, ésszelíd, mint egy galamb. A rámenős srácoknak, akik bátran nyúlkálnak már első randin a szoknya alá; na, azoknak biztos nem örülne a kedves apuka. Lehet, hogy hülye vagyok, de azért látok, tudom, hogy mi folyik körülöttem a világban. Én vagyok a csodabogár, nem az, aki 15 évesen szül/nemz gyereket.
King témában nagy az összhang közöttünk, csak bólogatok minden mondatára. Nem hiszem, hogy őt kéne győzködnöm, olvasson Kinget, megteszi magától, úgy tűnik örömmel, bejön neki a borzongás, és az író képessége: láttat, ahogyan ír.
- Feltétlenül nézd meg...- emelem rá a szemeim- Bevallom, nekem könnyet csalt a szemembe, de nem a giccs miatt. Sejtheted, hogy azt ki nem állom!- zárom le a témát. Ha egyszer rászánja magát, társául szegődöm. Vevő vagyok mindig, minden körülmények között erre a filmre. - Ez csak egy novella. Talán 2-300 oldal , nem hiszem, hogy több... A film hosszúnak tűnhet, közel 3 óra hosszú, de úgy elszalad veled az idő, észre sem veszed!- hozom fe utolsó érveimet, aztán tényleg befogom. Még a végén unalmas leszek! A testbeszéde azért árulkodó...
Balzacról beszélgetve az az érzésem, kissé talán isteníti az írót, a próbálkozása végett, amit a társadalomért tett. Igyekszem követni a gondolatmenetét, de kiabál a bensőm, hogy szóljak én is; Balzac nem az első, és nem is az utolsó, akinek törekvései helyesek voltak, csak az eszköztára szerény. Ha csak magát a célt emeljük ki: az emberiség egmentése, hogy hibákat kövessen el önmaga és mások ellen, akkor a legnemesebb példa nem lehet más, mint Jézus. Önaga példájával, saját életével, önfeláldozásával.
Tudom, ez most úgy jöhet majd ki, mintha fanatikus vallásos lennék, de a szomszédban sosem lakott olyan valaki, akihez hasonló akartam volna lenni. A hibáit meg pont azért kerültem el, mert a Biblia megtanított rá, mik azok. Mégis maradok csöndben...
- Maradjunk annyiban, hogy nem feltétlenül...- mondom kissé szomorúan. Félek, koolyan félek, hogy ilyen apróságon csúszhat el a barátságunk és inkább maradok csöndeben, mintsem kifejtsem neki a véleményemet. inkább elfogadom az övét. Ha nem nézem túl mereven, igazat is adok neki. Szóval, lenne értelme vitatkozni? Nem.
A múltam kapcsán szóba kerül, hogy ápoltam a nagyszüleimet, és amikor együttérzését megérzem, elárulja, hogy ebben neki is van tapasztalata. Az a félmondat, amit hozzá tesz ("néha kicsúsznak a dolgok a kezeink közül") azonban nem túl bizakodó. Lehet, hogy elveszített valakit, pedig nem úgy kellett volna történnie. Elsősorban nem betegségre gondolok, hanem valamilyen káros dologra; önkéntelenül a beszélgetésünk elején elhangzott csoportelméletek járnak a fejemben. Rossz társaság, rossz hobby... csak megérzések hajtanak, és a vágy, hogy újra mosolyt lássak az arcán.
- Feledjük a múltat, igyunk a sikeres jövőre!- mondom nei vidámabb hangon, és megemelem a poharam, amiben van még egy kevéske sör.- Engedd meg, hogy a következőre én hívjalak meg!

Az istennek nem jövök rá mi az a családi örökség dolog, de mikor közelebb hajolok csak kinyögi, de elnevetem magam, hogy ilyen hivatalosodó. Válaszolok is kapásból megvilágosodva,  egy szerencséje hogy azért nem hangosan teszem, mert ő suttogott.
-Jah hogy a farkad, értem, kiheréltetsz ha hozzáérsz, milyen kedves... - Mondom, de nevetve, még mindig szórakoztat hogy ennyire prűd lenne? Ugyan, férfiak között van, nevezze nevén a dolgot.
-Hát... - Elbizonytalanodom, ő még nem beszélgetett erről a csajokkal? Jó nekem voltak idősebb barátnőim is, lehet innen jön, no meg hogy mindnek igazat adtam ilyen témákban, mert hát honnan kéne jobban tudnom? - Igen, tudod, mert ők nagyon érzelmi alapon élik meg, meg nekik minden rohadt fontos. A csóktól hogy aludsz vele az ágyban... na jó, utóbbi nekem is szempont de értsél. Ha az ágyban nem klappol valami, akkor azt a nő megérzi, hiába hiszed hogy jó menet volt. Másképp élik meg, de nem tom jobban kifejteni. - Néha érdekelt így rákérdeztem egy-egy szex után, de nem vagyok szakértő. - Szóval ha semmi nincs köztetek komolyabban erre hozzád megy, majd este kiderül hogy hát bizony ez hiba volt, milyen már?
-A barátnőjére értettem. De az apjának sem lehetne kifogása, nézz magadra! - Mutatok rajta végig. - Jól szituált vagy, udvarias, figyelmes. Nem vagy tele tetkóval, piercinggel, nem rasztás a hajad, tudod hogy kell bemutatkozni, azért ha a suli focikapitányával jönne össze a kislánya, aki épphogy nem köp egyet mikor azt mondja, csá, xy vagyok, a lányod pasija, akkor na... Jó, nincs még karriered, de mennyi vagy? Húsz? - Fiatalos, nem nézném 25-nek. Bár nézzünk rám, én se nézek ki annyinak, khm.
-Jól van, rászánom majd magam. - Mosolygok, tényleg hasonlíthatunk. Bár Joshból valahogy könnyen kinézem hogy megkönnyez mindent ami megható vagy szép. Talán azért mert olyan... szelíd. - De lehet hogy akkor este inkább elolvasom. - 3 óra sok idő, 300 oldal viszont nem sok, másfél óra alatt megvan.
Hallgatom, de nem próbál meg érvelni, kissé elszomorít, vitatársra leltem benne, de lehet alul műveltségem a vallás körében gátolja.
-Ne maradjunk, érdekel. Neked például ki a példaképed? És miért? - Kérdezek rá, ez egy jó téma, még Jézus sem zavar, miért is kéne hogy zavarjon.
Aztán komolyabb témánál kötünk ki, az én felelősségem, de érdekelt mi volt vele. De kellemesen meglep, hogy nem faggatózik, kérdezősködik, csak csendben, némán közöljük egymással: tudom, nem vagy egyedül. És ennyi épp elég, az ivásra meg egy fogvillantós mosollyal válaszolok, akár egy fogkrémreklám.
-Igaz! Mihamarabb lássalak Sebastianként! - Kacagok fel, milyen nagyképűen hangzik, te j ég, de én a szerepre gondolok, de ezt tudja ő is. Aztán kedves mosoly ül ki az arcomra, megcsóválom a fejem.
-Ma az én vendégem vagy. Ha legközelebb is eltűrsz, akkor meghívhatsz, nem bánom. - Mosolygok rá, dupla haszon. Talán így még összefutunk, én örülnék, na meg látom nincs sok keresete, nekem meg nem oszt vagy szoroz az a pár pohár, amit megiszik. Legalább elviszi a barátnőjét valahova a megmaradt pénzén.

Ahogy Seb kimondja a "farkad" szót, beharapom az ajkam. Mama ezt nem szerette. Olyan elemi erővel tör rám a tiltás emléke, hogy úgy kell visszatartani magam, fel ne szisszenjek, ezt nem szabad. Irigylem, hogy ennyire könnyedén nevezi nevén a dolgot, talán nekem is gyakorolnom kellene, már senki sem szólna rám. Zavaromban nevetek. Megrántom a vállam, nem vagyunk egyformák.
Beszélgetünk. A lányokról. Lényegesen több tapasztalattal rendelkezik, mint én, és nem rejti véka alá a véleményét. Nem gondoltam, hogy minden lány angyal, és a szüzességét meg akarja tartani a házasságkötésig, de azért túlzás, amit állít, úgy vélem. Szeretném hinni, hogy az. Sajátos szemlélete van a szexről, és arról, miért kell kipróbálni egymást házasságkötés előtt.
- Gondolod, elhagyna, mert az első alkalom nem volt tökéletes? Hát miért jön hozzám? - Fura ez. Ha tényleg ennyire csak a szex számít, házasodni sem lenne szabad.
A srácok a suliban mindig nagy szájjal beszéltek arról, kivel feküdtek le és kivel milyen volt. Nem tudom, azon kívül, hogy kit milyen pózban kaptak el, szerintem nem volt sok különbség a dolgok között. A lányok véleményét nem nagyon ismerem, legalábbis nem közvetlenül, azért az világos, hogy számukra ez fontosabb. Unalomig hallott szöveg, hogy míg egy fiú menő, ha sok csaja van, a lány kurva, ha már sok fiúval feküdt le. Mama ezért is óvott ezektől a dolgoktól. Zavarban vagyok, hogy zöldfülűnek néz, pedig igaza van.
A Heilyvel való kapcsolatomat is kielemzi. Nagy szemekkel hallgatom. Milyen lehet ez, külső szemmel nézve? Egyre inkább úgy érzem, elveszítem a magabiztosságomat. Mi lehet a baj? Mit csinálok rosszul? Sebastian szerint nincs velem baj, rendes gyereknek tart (annak is érzem magam), valami mégsem stimmel. Mintha Heily szégyellne, vagy nem is tudom. Miért nem mutatott be az apjának, amikor hazakísértem? Miért nem ismerem a barátait? Kezdek elkomorulni. Önvizsgálatot kell tartanom, és változtatni a dolgokon... Ez így... Nincs túl jól.
Témát váltunk. Sebastian is ráérez, hogy kényes nekem a téma, nem feszegeti tovább. Fogalma sincs, mibe nyúlt bele. Honnan is tudná? Néha azt kívánom, bár én is lehetnék átlagos! Könnyebb lenne az életem, nem vitás. Minek problémázok? Manapság úgysincs semminek értéke.... De nem erre tanítottak. Nehéz váltani, változtatni.
Fellélegzem amikor témát váltunk, Kingről jó beszélni. Valahol mélyen, magamat mindig is a remény rabjának hívtam. Van egy eszme, amihez hűen tartom magam, és Andy Dufresne példája ad erőt, hogy értelme is van. Én mégsem egy életfogytiglanból akarok megszökni.
- Tedd azt..., aztán majd elmeséled, milyen volt- nézek rá hálás mosollyal, amikor azt mondja, elolvassa a novellát. Mintha hallgatna a véleményemre. Jól esik.
Megint komolyabb témákba merülünk, és nagyon jó vele beszélgetni. Talán éppen ezért nem is szeretnék konfrontálódni vele olyan kérdésekben, amik nem is lényegesek. Nézeteltérési apróságokon kár is lenne lovagolni. A kérdése azonban elgondolkodtat.
- A nagyszüleim egymás iránti hűsége és odaadása, például. - Nem is tudnám elképzelni másként az életem, csak úgy, ahogy tőlük láttam. halálukig szerették egymást. Láttam. Éreztem. Ott voltam. - Ha már említettük a Bibliát, Jézus, vagy Jób- megrántom a vállam. Nem túl divatos példaképek. - De említhetném John Travoltát vagy Bon Jovit is...- nevetem el magam- Tudod, lehetnének beképzeltek, gőgösek, a hírnév miatt nem szállt el az agyuk. Ha jól tudom, mindketten hosszú ideje élnek boldog házasságban, egyikük sem szerepel a botránylapokban, szóval... - Híresen is lehet normálisan élni. Ha híres nem is leszek, én mindenképpen normális életet akarok élni.
Kis múltidézés után koccintásra emelem a poharam. Vannak dolgok, amiket nem kell, nem szabad kimondani. Ott az a pici jelzés, hogy más is összeköt bennünket, nemcsak hobbi és érdeklődési kör, de a fájdalmat nem kell kimondani, ahogy a küzdelemről sem beszélünk, amit nap mint nap vívunk meg magunkkal, másokkal... Elég a tudat: nem vagy egyedül.
Sebastianban sokkal több van, mint amit elsőre feltételeztem. Vannak dolgok, amiben sokkal nagyobb és tapasztaltabb nálam, és ezért felnézek rá. Szeretném, ha lehetne egy ilyen barátom, akitől tanácsot kérhetek, vagy egyszerűen csak megbeszélhetném vele a hétköznapi problémákat. Nem feltétlenül csak a sajátjaimat. Már most is úgy érzem, több lettem azáltal, hogy ismerhetem.
Kedves, hogy rám gondol, amikor koccintunk, egy szerepre...
- Sebastianre- mondom én, és nem kell tudnia, én rá iszom, nem a szerepre. Tartsa meg Isten jó egészségben!
Ahogy iszunk, azt mondja, ma az én vendége vagyok. Hálásan megköszönöm neki. De a lényeg mégsem ez. Kilátásba helyez egy másik sörözést, és ezzel okot ad reménykedni: nem csak én szeretnék barátságba kerülni vele.
- Naná, persze hogy!- felelem, lelkesen bólogatva. Akár holnap... Hú, ez nagyon rámenősen hangzik.

-A párkapcsolat felét a szex teszi ki és a testi kapcsolat. A másik fele ugyan olyan könnyen elromolhat ha eloszlik a rózsaszín köd, vagy ahogy egyszerűen változol, mert senki sem stagnál. Régen nem volt választás, ma már van. Nem azt mondtam hogy rögtön elhagy, csak hogy nem biztos hogy összeilletek. Mert lehet igazodni a másik igényeihez, lehet a szexben is összecsiszolódni, nem csak a mindennapok dolgaiban. - Mosolygok, túlsarkítottam, de azt hittem érteni fogja.
Aztán beszélgetünk a barátnőjéről, de azt hiszem olyan dologba szóltam bele amibe nem illet volna... De hát látom hogy valami fura, nem bírok felette szemet hunyni sajnos. De kicsit korrigálom.
-Lehet csak sok a rossz tapasztalata a lánynak és nem kapkodja el a dolgokat. Ennyi. - Biztatom kicsit, amúgy is csak őt hallottam, lehet a lány máshogy adná elő, szóval egy szempont, nem szempont.
-Úgy legyen! - Bólintok aztán rá a novellára, a hangulat is javul.
-Hmm, ez jó példa. - Mosolyodom el, nekem ilyenben nem volt részem. Aztán bólintok a két bibliai névre, majd elfojtok egy nevetést, éles a váltás. - Szerintem Travolta és Jovi meglepődnének, hogy egy lapon vannak említve Jézussal, ez már valami! Látod ez karrier! - Kuncogok, nem bírtam kihagyni. De hallgatom, látni a tekintetem hogy érdekel miért. Aztán megértem. - Ha megtanulod hogy kezeld a médiát, ha felfogod, hogy a pénz nem olyan hogy el kell szórni mindenre, mert van és muszáj, ha találsz ehhez társat is, nos, szerintem is őket kapjuk. Ez jó dolog, főleg ha befutsz. - miért ne, én hiszem hogy ha nagyon akarja összejön.
-Egészség! - Mondom már angolul is, én a szerepre iszom, tényleg jó lenne benne látni. Lenne okom egyedül is elmenni, de komolyan. Ez önzőnek tűnik, talán az is, de nem zavar. Sok dologra ráébreszt ez a srác, hogy ki is vagyok, ki lehetnék, ilyesmi. Furcsa, de jó.
-Jól van, megbeszéltük! Akármit kérhetsz, egészen... öhm... húsz dollár negyven centig... - Mondom elmerengve, a plafont mustrálva, majd csak nevetek jóízűen. - Nyugi, vicc volt, kérsz amit akarsz, de már egy ideje el akartam sütni ezt a viccet és olyannak, aki érti is! - Kacagok, mert hát... senkivel nem vagyok olyan viszonyban, hogy ilyennel poénkodhassak, ez a szomorú igazság. De hátha ez megváltozik.

Sebastian finomítja, amit korábban mondott. Bár nem értettem félre, meglepett, hogy mennyire hangsúlyozza a szex szerepét egy kapcsolatban. Valószínűleg csak azért nem tudok ebben állást foglalni, mert tapasztalatlan vagyok. Úgyhogy nem szállok vitába, bár nekem más elképzeléseim vannak. Azt már megtanultam, hogy elmélet és gyakorlat sokban különbözik.
- Én sem bánom, hogy nem kapkodja el- Ugye, most nem hiszi azt, hogy erőszakos lennék vele? Talán bújkál előlem? Szeretném azt hinni, hogy velem indent meg lehet beszélni!
Témát váltunk, már nem is egyszer, amikor a példakép kérdése jön, és én kapásból mondok néhányat. Az élet minden területéről. Meg is lepem vele, látom az arckifejezésén. Még nevetésre is ragadtatja magát. Pedig nem is vicceltem! Érvelek, és bólogat, érti.
- Elsősorban azt feltételezem, hogy semmit nem változtak emberileg. Éppen olyan közvetlenek és barátságosak, mint korábban voltak. Nem lett más a személyiségük, mert híresek vagy mert gazdagok lettek... Érted, ugye? Még soha nem gondolkodtam azon, mire költenék, ha gazdag lennék. Eddig is szerény körülmények között éltem, mamáék is mindig takarékosságra neveltek, ezzel nem lehet probléma. A póker csak szórakozás, mindig egy bizonyos kerettel játszom, és soha nem megyek az alá. Ha nyerek, az jó, az plusz pénz, és nem verem el rögvest.
Koccintunk, iszunk, összevillan a szemünk. Néma jele a barátság kezdetének, így értelmezem, és ebben csak megerősít, hogy azt mondja, ma a vendége vagyok. Vele nevetek a poénon, menniy pénze van "ránk", és azt gondolom, nem sajnálnám, ha nekem kéne kifizetni a számlát, akár ma, akár holnap.
Ez a srác jó befektetés,és nem úgy tűnik, mint a pénznyelő. Önzetlen és kedves, humora és esze is van, szimpatikus. Azt még nem tudom, ma mennyit iszunk és mit, de egyenlőre nincs szándékomban helyet és helyzetet változtatni. Nem csak a társaságom kítűnő, hanem a sör is, amit kortyolgatunk.
- Azt mondtad, fordítas és rádiózol. Mesélnél erről nekem valamit? - A munkájáról még alig beszélgettünk, pedig érdekel, hogy mivel is foglalkozik pontosabban. Ha úgy vesszük, mindkettő művészet (hacsak nem használati utasításokat kell fordítania). Talán most kiderül.

-Akkor semmi gond. Csak lazán! - Mosolygok rá, bár én nem a szexre értettem hanem általában, bár tény, azért a szex az kell, főleg ha kívánod a lányt.
-Igen. Én Keanu Reevesről hallottam, hogy a Matrixért kapott pénzt a húga kezelésére költötte és sima farmer-póló kombót hord, egyszerű emberként él, és eléggé magának való. De nem szállt el az agya, nem különcködik, ilyesmi. Vannak ilyenek, lehetséges. Amúgy ő is asszem csak úgy véletlen kötött ki a színészet mellett, mert nem tudja mit kezdjen magával. És lássuk be, Neoként igazán megmutatta mit tud. - Mosolygok, értem.
-Persze, mit meséljek... - Mondom kuncogva és iszok egy kis sört már pár téma után. - Hát, a Kusc-nál vagyok hírbemondó, ott nagyon nem csinálok mást, néha segítek összeállítani a híreket, meg apróságok, de a lényeg hogy artikuláltan, egyenletesen és jó angolsággal olvassam fel a híreket. Szeretem, mert így kicsit képbe vagyok, nem csak a BBC-t hallgatom. A fordítás meg... amit adnak, fordítok szerződéseket, diplomamunkákat, használati utasításokat... ó anyám, nah az idegőrlő, azért vagyok ma ilyen fáradt, mert egy felmosón, komolyan, mi a jó fészkes fenéért kell húsz oldalas használati útmutató?! Nem viccelek, ennek a fele, hogy ez az új, csilli-villi vacak mennyire fantasztikusan szedi össze a dzsuvát, szippantja fel a hajszálakat és vonzza a port, érted... Meg hogy mennyire macera tisztítani és tárolni... - Fakadok ki, túl friss az élmény. Egész hajnalban azt csináltam, mert kiderült a kollégám elnézte a leadási határidőt és nem egy hét múlvára kellett hanem holnapra. - Na mindegy... akarok műfordítást is csinálni, de... az már nehezebb, abban csak próbálgatom magam. Ott lehet teremteni is, érted? Az... maradandóbb, mint egy... egy... ilyen. - Nevetek szárazon, biztos baromság. - A tolmácskodás meg... az jó, azt szeretem, beszélgetni kell. Nem mindig érdekes ami éppen fordítandó, de ott van valami élő varázs, hogy nélkülem nem jön létre üzlet, nem értik meg a tanút, akármi. Hát... ezeket dolgozom. Izgalmasabbal nem tudok szolgálni, sajnálom. - Vigyorgok rá és iszok még egy kicsit, hú... sokat beszéltem, asszem.
-De ha kell bármi amit franciára vagy franciából szeretnél fordítani, szólj bátran. - Fogvillantós reklám mosoly, majd kuncogás, amúgy komolyan gondolom, segítek neki szívesen.

Lazán.... Olyan laza vagyok, éppen csak szét nem esek, mégis valamit rosszul csinálok. Hát miért nem ér rám az a lány? Miért van mindig kifogása? Lehet, hogy neki is fontos (lenne) a szex, én meg ilyen töketlen idióta vagyok... Bah, sosem tudja az ember, mi a jó.
Témaváltás után azonban feloldódom, könnyed beszélgetésbe kezdünk. Sebastiannal repül az idő, észre sem veszem, meg sem nézem, csak az tűnik fel, egyre többen vannak a kocsmában. Nem zavarnak. Isznak magukban vagy társaságban, kinek hogy esik jobban. Én kifejezetten örülök, hogy nem vagyok magamban. És megint nagyot nevetek, amikor Seb a munkájáról beszél.
A cérna ott szakad el, amikor a felmosó használati utasításáról beszél. Olyan mértékű gyűlölet és utálkozás szívódik át a beszédén, hogy az jut eszembe, nem lesz ember, aki megvenné a felmosót, ha előbb olvassa el a tájékoztatót. Bár én még soha nem olvastam iylen tárgyról használati útmutatót. Mi a manónak? Hát az csak egyvalamire való...
A szám elé kapom a kezem, ahogy felvihogok, aztán bocsánatot kérek.
- Nem rajtad, miattad...- mondom neki, ée empatikusan beleélem magam, milyen rossz lehet 20 oldalt írni egy felmosófa használatáról. Azt hiszem, neke angolul se menne. Nemhgy 20 oldal, 20 mondat se. Maxi azzal tölteném ki az üres oldalakat, hogy: Mire ne használd? Vicces. Komolyan.
A műfordítói tevékenységre már inkább felkapom a fejem. Oh, az igen!
- Nagyon kreatív lehetsz. Gondolkodtál már azon, hogy önálló darabot írj? - Nem tudom függetleníteni magam már tőle, milyen okos ötletekkel állt elő, vagy hogyan védte meg egy-egy esetben az álláspontját. A humora remek, nekem legalábbis bejön, remekül szórakoztat, és mégse fárasztó. Kíváncsi vagyok, ha írásra adná a fejét, mire jutna.
- Feltétlenül, kedves Sebastian. Míg el nem felejtjük: adnál valami elérhetőséget?- a lehetőség adja magát, hgy elkérjem a számát. Nem tudom, ha többet iszunk, alkalmas leszek-e egyáltalán beszélni is, tekintve, hogy ne vagyok szoros kapcsolatban az alkohollal (a sörrel sem). Egy -egy pohárnyi sör vagy bor még csak-csak legurul, de a repeta már könnyen a fejembe száll.

-Áh, inkább velem, én is röhögök, hidd el. - Legyintek, hát nem zavar.
-Hogyén? - Hadarom, pislogok rá, én? Darabot? - Ááááááhhh... - Nevetek, kissé zavartan. - Kevés lennék hozzá. Nem, nem, én csak fordítgatok. - Jegyzem meg szerényen, azért az nagyon nagy falat lenne, bár csábító a gondolat, jó ötlet, de akkora a pofára esés veszélye, hogy... hát azt nem szeretek, nem adok okot a sornak hogy kicseszhessen velem jobban. Azaz nem szeretnék.
-Öhm, persze. - Veszem elő a pénztárcám és adok belőle egy névjegykártyát. Ez áll rajta: "Villámfordítás fordítóiroda, fordítás 0-24, Sebastian Drayton, francia-angol tolmács, fordító." Alatta meg címem, a telefonszámom, az ímélem és a cég honlapcíme. - Ezeken mind elérsz. - Mosolygok rá biztatólag, válogathat. - De lehet én is elkérném a tied, hátha előbb keresnélek. - Előveszem a határidős noteszom, az mindig nálam van, elég kicsi és könnyű, így nem gond, meg egy tollat.
-És van valami hobbid? Már a filmeken meg a könyveken kívül. Valami állandó? Vagy sport?- Kérdezem meg, mert érdekelne mit csinál még amikor nem színészkedik vagy a barátnőjével lóg.
Közben megiszom a söröm és kérek másikat, hozok neki is, ha nem másmilyen kér, akkor ilyet kap.

Mulattat, hogy kineveti saját magát, vagy a munkáját; igazán nem tudom, micsodán, de jót derül ő is, amikor a felmosófáról beszélgetünk, és azt hiszem, szerencse, hogy olyan emberbe futottam bele, aki még a kínjain is nevetni tud. Ritkán látni ilyet. A legtöbb ember inkább morog vagy zsörtölődik, rosszabb esetben egy másikon vezeti le a feszültségeit.
- Miért is ne?- kérdezek vissza. Engem nem ver át! A játszott felháborodás mellett egy apró mosolyka elárulja, valójában gondolt már rá, hogy akár önállóan is írjon. Éppen azért, amiért olyan összetett a személyisége, azt is el tudom képzelni, hogy néhány novella vagy vers, esetleg regény vázlata máris ott lapul valahol az íróasztala fiókjában.
Időközben ad nekem egy névjegykártyát, végigfuttatom rajta a szemem, majd nevetgélve elrakom. Akaratlanul egy szó ugrik a fejembe: ordíts... Csak mert egy betű kell az elejére, hogy a szónak más jelentése legyen (és köze Sebastianhoz), ragozni kezdem:
- Én ordítok, te ordítasz, Sebastian f-ordít...- kezd a fejembe szállni az alkohol, hülyeségeket hordok össze. Ennek ellenére kikérjük a második korsó sört is.
Önbizalmat érzek, mert Sebastian elkérte a számomat. Egy kis noteszkába jegyezte fel, és azon gondolkodom, nekem is kellene egy olyan. A telefonban megannyi tárhely van számok őrzésére, de ha azt elhagynám, eltűnne vele együtt minden kapcsolatom is (számos ügynökség telefonon keresztül tartja velem a kapcsolatot. Vagy én velük. A fene se tudja.)
Visszaér a sörrel, én pedig a hobbimról kezdek beszélni, ha már megkérdezte:
- Nem is tudom, minek hívjam. Hobbi-e igazából, vagy időtöltés- kertelek egy kicsit, hogy felcsigázzam az érdeklődését. talán nem is hinné rólam, és talán először meg is fogom vele lepni, de az igazság mégis csak ez:- Pókerezek.
Most nem menne... Pókert csak tiszta fejjel lehet játszani. Nem szédíthet meg sem ital, sem szerelem. Ha az ember csak egyszer nem figyel, nem összpontosít, csúnyán megjárhatja.

-Hát nem tudom... az külön szakma, meg mi újat tudnék én mondani? - Mosolygok, a gondolat kecsegtető de megvalósítani... túl ábrándosan hangzik.
-Mi? - Nevetek hogy mi a fenéről beszél, aztán leesik, és fájdalmas fejjel vigyorgok, hogy lehet nem is én vagyok a pihent agyú kettőnk közül. - Héj, te ez alap hülyeség nálad vagy a sör teszi? - Kacagok, mert hát erősen kétlem hogy ő amúgy ordítani is tudna, annyira csendes, mondjuk nekem sem szokásom, talán azért ilyen vicces, hogy eszébe ötlött egyáltalán ez a fura ragozás.
Aztán elkérem a számát, felírom és gondosan elteszem a noteszt. Majd otthon elmentem a telefonomba is meg hasonlók, most nem akarok ezzel vacakolni.
-Van különbség? - Kérdezek vissza, mikor visszaérek a sörrel. Aztán valóban kicsit meglep, de nem annyira mint hiszi. - Áh, na és tétben játszol? Haverokkal vagy online? Valahogy nagy divatja kerekedett mostanság. - Kérdezem vidáman, sosem érettem mi olyan jó benne. Állítólag jó stratégia kell hozzá, a szerencse mellékes, de én valahogy sosem éreztem rá.

- Mi újat????- kérdezek vissza, őszinte meglepettséggel, hiszen ő maga is érezheti, hogy nem mindig a mondanivaló a lényeg. Egy elcsépelt témát is lehet új köntösben tálalni, lehet, éppen ezzel alapozza meg a szerencséjét. De ezt én mondom, aki Hamletből bőgőmasinát csinált.
Lehet, nekem is el kellene gondolkodnom ezen. Klasszikus darabok, más stílusban.. ez lehetne az önálló estem címe, és aztán kedvem szerint forgathatnám ki a drámai hősöket. Érdemes lenne ezzel komolyabban foglalkozni? Nem tudom. Lehet, hogy holnapra az egészet elfelejtem...
Meglátva a névjegyét, szinte tolul az agyamba a hülyeség, szójátékot kezdek játszani. Látva a meglepettségét, azt már el sem árulom neki, a nevétől hogy jutottam el a szexig. Talán azt nem fogadná nevetve.
- Szívesebben kenném a sörre, de alapjáraton is hülye vagyok...- vonom meg a vállam. Nem csak hülye leszek a piától, de érzékeny és közlékeny is. Gyengeségeim kicsapódása a köbön.
Számot cseréltünk és folytatjuk az ivászatot, és egyre közvetlenebbül cserélünk információkat. King imádna.
- Naná, hogy van. Időtöltés felmosni...a hiperszuper felmosófával, elmenni boltba, megnézni egy filmet a tévében... blablabla... Hobbi, nos, egy kicsit mélyebb dologról van szó. Egyfajta... vonzódás valamihez, amit szívesen csinálsz. Ha így nézed, a felmosás nem hobbi, ugye? Hacsak nem vagy tisztaságmániás, de bocsi, ezt kétlem- még emlékszem, miért mondta, hogy nehéz vele együtt élni.- Szóval, a póker... Kitisztítja az agyamat, ha játszom. Gyors döntéshozatalra tanít, mérlegelésre. Nem árt, ha szerencsés vagy, de okosan játszva, blöffölve még Fortuna is megtéveszthető...
Hobbi ez nálam? Annak nevezném. Nem vagyok a rabja, szenvedélybetegnek semmiképpen sem nevezném magam. Még csak nem is játszom rendszeresen. Amióta Anna finoman lerázott, nem is mentem a klub felé. De még a számítógépen sem játszottam. Elvagyok nélküle is.
- Időnként eljárok egy-egy klubba, ott játszom, kisebb tétekben, sosem nagyban, nem is rendszeresen. Talán mégse hobbi. Már én se tudom- nevetgélek. Egyértelmű alkohol hatás, szétfolynak a gondolatok a fejemben, a szavak a számban.
-Nem szabadna többet innom, mert aztán tényleg beteljesítem a második kívánságodat...- elnyűtten nézek rá. Nem szeretnék hányni...

-Ahhh... - Simogatom a tarkómat, értem mire céloz, de én más vagyok. - Nekem a mondandó a fő szempont. Ha írásra adnám a fejem, akkor olyat szeretnék alkotni, ami mond valamit, a társadalomról, az alap emberi természetről, akármiről. Egy könnyed romantikus műben nincs kihívás, vagy legalábbis engem nem kötne le. - Vallom meg neki, remélem ért engem, ez kissé nehezebb téma. Legalábbis nekem, mert rólam van szó.
-Jó válasz, kicsit drága lenne mindig leitatni, ha hülyeségre vágyom! - Kacagok, én szeretem a könnyed hülyülést, átmossa az embert jókedvvel és kipárolog a feszültség a bőr alól.
-Ahhhh... - Látszik vigyorogva tettetetten kiráz a hideg, bugyuta felmosó, ezzel fogok álmodni. Aztán kínosan emelem az égre a tekintetem, öhm, hát... kényes vagyok a lakásom tisztaságára mondjuk. - Hát... ha hobbi nem is de számomra fontos. - Na ha most nem néz komplett hülyének, akkor soha. De már megszoktam, de talán jobban átérzi, miért is nehéz velem.
Inkább hallgatom a pókerről, kevésbé kínos téma.
-Hm. Érdekes érvelés a póker mellett. - Szimpatikus, lehet benne akkor fejlődni. Vagy legalábbis a saját személyiséged és adottságaid csiszolni.
-Akkor kedvelt időtöltés! - Vigyorgok rá, ha nem hobbi, legyen ez.
-A másodikat? Annyi mindent kívánok és szeretnék, a rangsor meg folyton ugrál, mire gondolsz? - Közlöm könnyeden vigyorogva, hol van az már, gondolja emlékszik miket fecsegem? Mondjuk ha közli vagy mutatja akkor lesz egy óó fejem.
-Ugyan, két sör, az semmi... Meg most ettél. - Kuncogok, nálam is hat kicsit, de jóval kevésbé mint kedves új barátomnál. - De annyit igyál amennyi jól esik, hát sör nélkül is lehet beszélgetni. Nehogy azt hidd le akarlak itatni és szobára vinni... - Fogom a fejem, de hülye hasonlat, bár tény, lányokkal sörözve már megesett velem. Főleg hogy közvetlenebb és kéjelgőbb vagyok ittasan, de attól most messze vagyok, ahhoz tömény kell, vagy kevernem kell a piákat.

- Értem. Egy modern Balzac- mondom neki kedvesen, él nélkül. Tetszik, hogy felvállalja, nem akar tucatnyi író között az egyik lenni. Ha már álom, álmodjunk nagyot! Én is magam előtt látom magam, amint éppen átveszem az Oscar-díjat. Nem feltétlenül a férfi főszerepért.
Billen a libikóka, a komoly téma után megint hülyéskedés jön. Kell az egyensúly, kell a nevetés. Kinevet, és nevetek magamon is.
- Jót a legjobbtól- hajtom meg a fejem. Hát kivel lehetne a legjobban hülyéskedni? Nálam alap. A sör csak extra. Bátrabbá tesz. Vagy csak mondom? Burkoltan lehülyézett és lehülyéztem magam. Én kezdtem, mentségére legyen mondva. Nevetgélek.
- Annyi valódi hülye szaladgál az utcákon, nem mondod, hogy kihívás találni egyet!- ugratom tovább. Vagy nagy mázlija van, hogy ma egymásba botlottunk... Igény és kínálat egymásra talált. Én vagyok a legmegfelelőbb hülye a számára... Na jó, ez már nekem is sok.
Újabb sör mellett kezdünk hobbiról beszélni. a felmosófával kissé mellé célzok, talán a mosogatás és a szennyes holmi szétdobálásán kívül valóban nincs más hiányossága. Megkövetem magam, szótlanul kérek bocsánatot, és tudom, hogy érti, mert nem keletkezik feszültség közöttünk, lazán beszélgetünk tovább.
- Ez jó... Kedvelt időtöltés... Felírom, el ne felejtsem...- bukik ki belőlem megint egy nevetés. Rég nevettem ennyit. Fájni kezd a hasam, nem tudom eldönteni, a nevetés miatt-e, vagy mert feszíti a sör (még nem böfögtem)...
- Nem emlékszel? - nézek rá kérdőn, utalva a második kívánságára, amit még a kínaiban ejtett. hiszen az első miatt vagyunk itt. Vajon kapizsgálja már? Pillanatig nézem az elgondolkodó fejét, aztán egy mozdulattal segítek neki: a mutató ujjamat a szám felé vezetem. - Tudod, egy betű, és a földig ér... őőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő- rázkódik a vállam, úgy nevetek.
Közlöm, hogy nem szabadna többet innom, mire értetlenkedik.
- Jól van, nem igazán tolerálom jól az alkoholt, gyorsan beállok tőle, nem tehetek róla- mondom és vigyorgok. Azt mondják, én részegen is aranyos vagyok, sosem mentem még át agresszívba, úgyhogy nincs kifogásom a sörözés ellen, ha így is elvisel. - Deee, pont ezt hittem. Rosszul titkolod a szándékaid- ugratom tovább. Kemény dió vagyok. Még egy csajnak sem sikerült elcsábítania. Neki se menne, bármennyire bírom a búráját.

-Hát ha nem is ő, de valami olyasmi. - Kedves hogy nem gúnyol ki, jól esik.
-Ó, igen, első számú rajongód leszek, ha nem változol meg! - Vigyorgok, amúgy tényleg elképzelhető, ha színészként is ilyen elven, kellemes hangulatot teremtene a színpadon, ami kedvemre volna.
-Nekem fontos a hülyeség minősége kérlek alássan, nekem kulturált hülyék kellenek, akiktől minőségi poénokat kapok. - Adom elő némi sznob éllel, de a végén csak röhögök elfojtva, remélem nem vett komolyan.
-Írjad, ha más nem de a szókincsem és a kifejezőkészségem gazdag. És tudod, ez most ingyen volt! - Mutatom a tenyerem felé, mintha kegyes lennék, de csak vigyorgok. Elengedtem magam, azt hiszem, mert ahogy elnézem, vevő a hülyülésre és nem zavarja a stílusom.
Aztán megint baromkodik, most a hányással, röhögök azon is és közben megvilágosodom, közös hányás nélkül nem igazi a barátság.
-Óh, nem vagy edzett gyerek, nem baj. - Legyintek, én jobban bírom, de lehet alkatilag is, nem csak azért mert régebben sokat buliztam. - Majd ha már nagyon röhögsz, akkor kiviszlek a levegőre és kész. - Vigyorgok.
Aztán csak beüt a sör, mert előveszem a nőző vigyorom, ami annyit takar, úgy nézek rá mint a legkívánatosabb valakire, lassan végigmérve, enyhén elnyílt ajkakkal és rásimítok a kezére az asztalon. - Szerintem neeeeem! - Mondom játékosan intonálva a tagadást, de aztán csak megrázom a fejem és kiül az arcomra hogy nem megy, nem, ehhez mégsem ittam eleget. - Bocs, nem vagyok jó színész, pedig megnéztem volna a fejed, hogy mit reagálsz! Wááhh... - Dörzsölöm a kezem, ahol érzem a bőrét, rossz poén volt. Anno Henry hülyítette a srácokat, majd lenyúlta a srác kiszemeltjét, saját férfiúi hiúsága végett. Ritka egy ökör az öcsém, annyi szent, nekem van még mit fejlődnöm.
-Ahh, lehet nekem sem kéne többet inni, egyre betegebbek a vicceim! - Vigyorgok, remélem nem ijesztettem el, nem vagyok meleg, de szeretem az embereket kiakasztani ha viccelődöm. Valahogy sosem olyannak képzelnek amilyen vagyok, ebből pedig megtanultam viccet csinálni.
-De komolyan, hogy bírja eljátszani valaki hogy meleg, ha nem is az? Már színészeknél... Vagy akkor hajlamos rá és nem zavarja, hogy megy ez? - Jó ő nem színész még, de csak tudja. - Régebben még csak női színészek sem voltak, de csókjelenet tuti volt, azt hogy oldották meg? - Baromságokon gondolkodom, látszik, elkalandoztam, de témát válthat nyugodtan, látszik nem veszem zokon.

Már meg sem lepődöm, hogy Sebastianban milyen tervek, álmok lakoznak - pedig lehet, hogy eddig magának sem vallotta be. Kifejezetten szimpatikus, hogy nem a könnyebb utat választja. Példát vehetnék róla. Bár az igazat megvallva, én sem akarok senkihez hasonlítani. Szeressenek engem magamért, az egyéniségemért... Nem azért, mert kiköpött olyan vagyok, mint XY, késői klónja (ha nem is kinézetben) egy korábbi nagy sztárnak.
- Nem tervezem...- megváltozni. Bár vannak dolgok, amiken változtatni kell, én magamból sosem fogok kifordulni, az fix- A hülyeség minősége...- nevetek, és a hajamba túrok, ez tényleg nagyon jópofa. - Veled nincs nehéz dolgom, hallod...- cukkolom. Zsák a foltját megtalálta. Kíváncsi lennék, másnak a mi eszmecserénk mennyire tűnik viccesnek?
Úgy látszik, tényleg egymásnak lettünk kitalálva, mert én ugyanolyan könnyedén veszem a poénjait, mint ő az enyéimet. Röhögcsélek azon is, hogy ingyen osztogat kifejezéseket. Legszívesebben ezt is felírnám, de nem merem; mi van, ha ez már pénzbe kerül? (kifizetném, hacsak nem kér érte egy vagyont)
A második kör sör kapcsán már eszembe jut, talán nem kéne többet inni, mert a gyomrom befogadóképessége véges, netán úgy járnék, mint Jancsika, aki hat töltött káposzta után ivott meg néhány felest. A vicc úgy szól, hogy a káposzták összebeszélnek, megnézik maguknak kívülről is Jancsikát.
Sebastian támogatásának ad hangot, nem hagyná, hogy egyedül nevetgéljek, kivinne a levegőre (hogy többen is hallják?). Nem, pontosan értem én, de a friss levegő olykor még plusz eufóriát szokott okozni. A tompa vérkeringést ugyanis felváltja az oxigéndús vér áramlása. Lehet, hogy csak nálam működik úgy, de míg odabent (bármilyen tető alatt, zárt helyen) elaludnék szépen lassan, addig a friss levegőn felélénkülök és megbolondulok.
Megint egy ártatlan elszólás...(mármint, hogy szándékosan akarna leitatni), és ott tartunk, hogy hülyülünk megint, ugratva egymást, mert valóban úgy kezd viselkedni, mintha fel akarna szedni, és egy pillanatra talán el is kerekednek a szemeim, de aztán túl hamar neveti el magát, és mondja, nem tudja megjátszani magát. Pedig, ahogy megérintette a kezem... nem semmi mozdulat volt.
- Ha egy perccel tovább csinálod, megfordult volna a fejemben, hogy talán mégis belém szerettél- cukkolom tovább, ha már ő ilyen messze engedte magát, valahogy viszonoznom kell. De a szemem kajánul csillog. Tiszta hülye a srác, épp, mint én! Képes magából is poént csinálni, ez kedvemre való. Nem bánja, ha rajta is nevetnek, nem csak vele. Ezt csak olyasvalaki tudja megtenni, aki tisztában van saját értékeivel, hibáival. Egészséges éntudat. Szuper!
- Ne hagyd abba, neked is jól áll!- bólogatok. ha én iszom, neki is kell. Mit kell? Kötelező. Egy. csak ökör iszik magában. Kettő... Úgy látszik, mi és az alkohol jó triót alkotunk. Röhögésben nincs hiba.
Olyan kérdést tesz fel, amiről már én is agyaltam egy sort. Nem csak meleg szerep kapcsán, egyéb dolgok is eszembe jutnak. Hősszerelmes sem voltam még soha, sem katona, sem erdei manó...
- Szerintem csak fantázia kérdése. Egyeseknek az válik be, ha elvonatkoztatnak, másoknak az, ha beleélik magukat a szerepbe...- Arra gondolok, én hogyan oldanám meg, ha egy férfit kellene megcsókolnom.
A téma tovább foglalkoztatja, olyan időkre utal, amikor még nem voltak színésznők.
- Ez nagyon egyszerű. Akarod, hogy megmutassam? - mondom, és a műcsókra gondolok, két férfi közöttire, a múlt század elejéről. Régi filmeken hatalmasakat lehet (utólag) nevetni, milyen eltúlzott, mégis látványos mellécsókolásokat forgattak. Gond nélkül meg tudom csinálni, még csak elvéteni sem lehet. na, meglátjuk, Sebastian bevállalós-e, vagy csak a szája jár.

-Ez megnyugtató! - Kacagok, aztán látom kiakasztom, jól van. - Áh hát igen, mi elit hülyék tartsunk csak össze, jól látod! - Vigyorgok és nevetek, de kellemes érzés önmagam lenni és elfogadottnak lenni vele. Nem hittem volna hogy találok még egy embert, aki el bírja viselni a hülyeségeim, de talán mégis. Ha tartós haverság lesz, majd kiderül.
(Ez a Jancsikás vicc XDDD)
Hát mivel nem tudom, hogy őt megbolondítja a friss levegő, teljes nyugalommal gondolom, hogy majd kijózanodik tőle, ha nagyon becsípne.
-Áh, szerelem első látásra, kék a szemed mint az enyém, tuti kék szemű gyerekeink lennének! - Mondom már kínosan nagyon röhögve, mert hát ez úgy baromság ahogy van, de azért ha nem is teljes sikerrel, de kicsit átvertem és az vicces volt.
-Óh, ez bók volt, el fogok pirulni ám! - Röhögök, de okés, ha nem gondolja hogy kényszerzubbonyt érdemlek, akkor iszok még, mert amúgy most kimondottan jól esik ez a kesernyés nedű.
-Pf... de ebbe hogy éled bele magad? Elhiszed hogy tényleg tetszik a másik? Ez amolyan túl a barátságon, ez még belefér? Mert az elvonatkoztatás, hogy úgy gondolod, lánynak szavalsz és lányt csókolsz... hát... talán. - Gondolkozom, de azért szerintem a kezem alatt egy férfi teste volna nem bírnám azt gondolni az egy nő.
-Öhm... izé... - Látszik kicsit befeszülök, mi az hogy megmutassa? De tuti nem smárol le, a környékbeliek meg max azt hiszik bepasiztam, eleget ittam, hogy ne zavarjon. Látszik gyorsan számba vettem a lehetőségeim, már mosolygok újra. - Na kapj le! De a csajodnak ne szóljunk, kivéve ha szereti a hármast... - Mosolygok kajánul, és nagyon remélem nem csókol meg. De mivel nem tudom mit akar csinálni, így csak ülök és várok, igyekezve mozdulatlan maradni, nehogy még a végén balesetből tényleg megízleljük egymást.

Kölcsönösen húzzuk egymást, és egyre mélyebbre megyünk a hülyeségben, de mint kiderül, már nem csak magáról a hülyeségről beszélünk, hanem rólunk.
- Gondolod, hogy vigasztal a tudat, nem csak engem tartasz hülyének, hanem magadat is? - el nem árulnám, hogy egyetértek vele; legalábbis ami magamat illeti. Igaz, sokan mondták már, senkitől sem fogadtam korábban röhögve.
Az alkohol... Igaz, csak egy sör, vagy másfél... mi máris olyan dolgokról beszélünk, ami miatt a pasik egymás között feszengeni szoktak, kivéve, ha "természetes" köztük a nemi vonzódás, vagy - a mi esetünkben- kissé ittasak.
Sosem nyomult még rám férfi, és nem is vágytam ilyesmire. Sebastianra is csak azért reagálok pozitívan, mert tudom, hogy hülyül, és mert vicces ugratni, de minden egyes szavamat űbereli, és cukkol is... Szóval egyre hülyébbek vagyunk és egyre vörösebbek, mert néhány bók elhangzik ám, és az azért egyikünket sem hagyja hidegen.
Hogy miért, hogy nem, szóba kerül a filmes csók, azon belül is a férfiak közötti... Vonogatom a vállam, igazából én még ilyen helyzetben nem voltam, kútfőből szedem, ki hogyan csinálja.
- Beleélni magad az érzésbe kell... - Ha olvasok, én egyszerre vagyok nő és férfi, fiatal és idős, minden szerepbe beleélem magam. Az más kérdés, hogy egy idő után valamelyiket jobban magaménak érzem, pedig sokszor -alkatilag- nem is rám való a szerep.
- Nem, nem egészen úgy...- rázom a fejem, amikor azt mondja, én lányt képzelnék el, amikor egy fiút kell megcsókolnom. - A magam részéről inkább magamat képzelném lánynak... Ugyanis te nem változol. Látlak, érezlek, hallom a hangod... Magamat könnyebben képzelem másnak, mint amit tőled tapasztalok, érted?
Nem tudom, miért váltottam személyes névmást. Már nem általánosságban beszélek, hanem "rólunk", egy lehetséges helyzetről; mintha élő példa lenne. Lehetséges, hogy ez bátorítja fel, tovább beszéljünk a csókról, majd egyezik bele, hogy megmutassam? Bár utóbbi a régi idők csókjaira vonatkozik, az úgynevezett műcsókra, elröhögöm magam, amikor arra kér, kapjam le. A csajomra tett megjegyzést szinte meg sem hallom. Mintha nem is lenne csajom...
Szinte megdermedve néz rám, pillanatig farkasszemet nézünk, és az jár a fejemben, vajon tényleg arra vár-e, hogy megmutassam. Egye fene, ez is lehet egy jó poén, ha eddig nem ugrott nekem a téma miatt, ezzel sem tudok átlőni a célon.
- Na várj csak. Közelebb kell ülnöm hozzád, ezt nem lehet ilyen messziről...- Eddig szembe ültem vele, most felállok, hogy mellé telepedjek. Ha megállít vagy visszakozik, maximum a mosdóba húzom el a belem, úgyis ideje lenne már kiereszteni a csapot.

-Naná! Ez amolyan összetartó erő, nem leszel különc! - Vigyorgok a képébe.
-De teljesen más szerintem férfiként egy férfiba beleszeretned, mint egy nőbe, nem? Vagy nem? Meg a testiség sem fura? Pár biszex biztos mondaná, hogy nem fontos. - Kuncogok, már kevésbé gondolom át mit is mondok ki hangosan és mit tartok meg magamnak. - De tény, hogy hiteles csak akkor leszel, ha te elhiszed. Mert ha látom hogy te nem hiszed én miért higgyem el? - Kérdezem költőinek szánva, igazat kell adjak neki, de a látszat ellenére nem esik nehezemre.
Aztán eléggé meglep a válasza, de elgondolkodtató.
-Értelek. Ez jogos. Nekem sem menne, hogy érzem a kezem alatt a pasit és közben azt próbálom bebeszélni magamnak hogy nő. Tutira nem menne... Mondjuk nem tudom mennyire menne a másik fele, hogy akkor én leszek a lány. Én a férfi vagyok! - Jelentem ki amolyan hagyjuk már stílusban vigyorogva, égnek lökve a tenyereim és az ujjaim, hogy nézzen rám. Na igen, lehet nem a legférfiasabb a külsőm, de ettől függetlenül én nagyon is férfiasnak érzem magam.
De nem veszem fel, vagy nem mutatom hogy zavarna, hogy "rólunk" beszél, mintha akarnánk egymástól valamit. Amúgy is könnyebb így beszélgetni, mint ha csak úgy a nagy általánosságot használnánk. Meg tudom hogy nem meleg, vagy baromi jól titkolja.
Aztán belemegyek, hogy mutassa azt a csókot, még poén is lehet belőle, de látom azért ő sem esik nekem, haha, lehet nem hitte hogy belemegyek. Rosszul hitte, szeretem az ökörködést.
-Ahh, gyere bébi, de ha megérzed rajtam a parfümmel keveredett echte Sebastian illatot, lehet nem bírod visszafogni magad! - Kacagok, szélesen vigyorogva, jöjjön csak. Aztán nézek rá, enyhén elhúzott ajkakkal, tanácstalanabbul, hogy nah? Mit kell csinálnom? Azért ezt még benyögöm vigyorogva: - Fájni fog? - De olyan ártatlan, kisfiús hangon, ahogy csak telik, de a vigyorgok, nem bírom abbahagyni. Komolyan, szerencsétlenkedésem folytán összeszedek egy srácot, majd pár óra után már ott tartunk, megmutatja hogy (nem) csókolóznak a pasik a színpadon. Ez csak is úgy lehetséges, ha ő sem százas ahogy én, és ennek rettentő mód örülök, érezheti a közelsége sem feszélyez, elmúlt a távolságtartásom is, de talán a szóhasználatomon is észrevehette, hogy nem úriaskodom már rég. Az akcentusom is egyre inkább felbukkan, mert nem figyelek arra hogyan beszélek, otthonosan érzem magam vele. Fene jó érzés, meg kell hagynom!

- Ha veled összetartó erő, akkor szívesen vagyok hülye- mondom ki a tutit. A különcködést nem értem, mire érti; arra, hogy hülye vagyok, vagy arra, ha nem? De tökmindegy. Az a lényeg, hogy röhögünk magunkon. Miért nem volt nekem még ilyen barátom soha? Hol volt eddig?
Annyira belemélyedünk egy témába, hogy már meg sem tudom mondani, hol kezdődött, pedig nem szokványos, amit boncolgatunk. Pedig manapság a homoszexualitás teljesen elfogadott dolognak tűnik. Mozgalmak indulnak az elfogadásuk mellett, élhetnek élettársi kapcsolatban, néhol házasodhatnak is, gyereket fogadhatnak örökbe. Mamáékat biztos sokkolná a téma, de Sebastiannal végre szabadon beszélgethetek róla.
- Halvány fogalmam sincs, Sebastan. Még sosem fordult elő- mondom, amikor a nemi különbségekről kezd beszélni- Aktív színházi tapasztalatom sincs, mielőtt megkérdezed.
A kérdései alapján úgy tűnik, talán tévúton jár, és azt hiszi, volt már meleg szerepem. Láttam már néhány filmet, és néhány színházi darabot is, ami ezt a témát boncolgatta, de ennyi. Irodalmi leírásokat magam elé képzelni egészen más. Nem idegenkedek a látványtól, bár az biztos, hogy kezdetben zavarban lennék, ha nekem kellene ezt megvalósítanom.
- Mit akarsz elhinni?- elvesztem a fonalat. A testiségről beszélt, de nem tudom, mit kellene elhinnie. Azt, hogy én minek képzelem magam? Arról neki nem kell tudnia, mit gondolok közben én... Elvégre, ha ő lefekszik egy pasassal, akkor nem egy olyan pasast képzel el, aki nőnek képzeli magát. Hú, ez egyre bonyolultabb. Látszik, hogy nem vagyunk melegek. Nekik az egész biztos sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb. Milyen jó nekik! Nevetgélek, megint. Irigylem a buzikat, idáig süllyedtem. Nevetek azon is, ahogy ő erre az egészre reagál.
- Akkor neked más trükköt kéne alkalmaznod. Örülj inkább, hogy nem vagy színész!- Kár olyan dolgon törnie a fejét, aminek semmi haszna nincs. Ahogy felkiált, hogy ő férfi, néhányan odakapják a fejüket. De én csak nevetgélek, magamban, kicsit hangosabban is. Nagyon vicces a helyzet, tényleg.
Tovább ökörködünk, a témát boncolgatva, és úgy tűnik, izgatja a fantáziáját a gyakorlat. Addig nincs gondom, amíg az álcsókot akarja megismerni, azt minden nehézség nélkül el tudom játszani, ezt gyakoroltuk már az általános iskolában is. akkor jó mókának tűnt, sokat röhögtünk rajta.
- Nyugi, hatalmas önuralommal rendelkezem- kacsintok rá, amikor tovább évődik velem hogy netán majd rávetem magam, komolyan. Aztán megint elsüt egy poént, megint nevetnem kell, ahogy mellé zuttyanok a padra.
- Ha fájni fog, visszaadhatod...- hülyülök megint.
Basszus, néhányan már néznek minket. Inkább a feszült csendre leszek figyelmes, de hát nem csinálunk semmi rosszat. Én tudom, Sebastian tudja... Hogy ezek meg mit gondolnak, nem mindegy? Szabad országban élünk, vagy mi a fene.
- Körítéssel vagy anélkül? - kérdezem, kissé mákosan. A körítés azt jelenti, hogy van egy kis bevezetés a dologhoz, mintha egy jelenet lenne. Ha anélkül, kapja a száraz műcsókot, aztán annyi.

Elmosolyodom a szavaira, melegebben, nem tehetek róla, ez kedves volt tőle. Szóval emiatt is engedem el magam, őt valóban nem zavarhatja a lököttségem.
-Nekem se... - Mondom vállat vonva, aztán rájövök, hogy ez de hülyén jött ki, röhögök is hogy oké, nehogy azt higgye, vele akarom pótolni hiányosságaim. - Kár, de majd lesz. Szerzünk neked valamit! Majd kérdezősködöm az egyik műfordító kollégámtól, ő drámákat is fordít. - Hátha. Ki tudja?
-Hát ha egy színész eljátssza hogy szerelmes, meleg, beteg, akármi, játssza úgy hogy ő maga is elhiszi, mert különben én sem fogom. Vagy ha mégis, akkor nagyon jól csinálja! - Vigyorgok rá.
-Na igen, pocsék színész lennék. Semmi tehetségem! - Vallom be, de komolyan nincs. Amolyan élethelyzeti szerepeket igen, de azok mind én vagyok, egy színész ennél sokkal több. Az már nem menne.
-Mivan? Talán nem látszik? - Fordulok hátra, hogy látom másokon meg rajtam röhög, de én is röhögök, iszok egy kicsit, hogy tuti ne jöjjek zavarba hogy hangosan mondtam ki.
-Hmm, hál' isten. Szerintem erősebb vagy nálam. - Mondom összepréselt szájjal, végigmérve a fizikumát, de vigyorgok, ha letámadna, komolyan, nem hiszem hogy én nyernék. Csak ha elfutok. Akkor esélye sincs. Persze lehet azt hiszi arra értem, ha közel hajol lekapom, mert ő olyan szexi.
-Az engem nem kárpótol. - Mondom tovább ártatlanul, még pislogok is mellé már-már aranyosan, tiszta hülye vagyok, de nem baj.
-Hát... vallj már szerelmet, ha csak úgy lekapsz, kapsz egy pofont, oda az erényem. Dolgozz meg a csókomért! - Mondom de röhögök, látom én is a szemem sarkából hogy néznek mi a jó isten van velük, én csak feléjük kacsintok, kicsit emelgetem felváltva a vállaim, mintha hú, de izgi, mindjárt jön a lényeg és alig bírok a bőrömben maradni. Aztán már csak Joshuára koncentrálok, most már egyre jobban érdekel hogy is működik ez, hol a turpisság.

Kezdem azt hinni, mégsem viccel. Mert ez az ötlete, hogy "keresünk neked egy meleg darabot, hogy eljátszhasd", nem igazán tetszik. De valószínűleg csak én értettem félre valamit, mert semmi más nem utal arra, hogy baszogatna. Sőt, minden hülyeségre hülyeséggel válaszol. Talán tényleg azt hiszi, ennyire érdekel a téma. Nem valószínű, hogy ezzel próbálkoznék elsőként, de sosem lehet tudni. A dologtól nem rettegek, nem futamodnék meg, ha valami hasonlót kérnének tőlem. Tom Hanks sem lett senki szemében homokos a Philadelphia után.
- Megfogalmaztad a színészet lényegét. Teljes átélés, barátom, ez az! Vagy átverés...- teszem hozzá halkabban. Bár a cél a lényeg, számomra fontos az ahhoz vezető út.
Egyre inkább merülünk bele a hülyeségbe, lassan észre sem véve, hogy talán hangosabbak vagyunk a kelleténél, és néhányan már bennünket figyelnek. Engem nem nagyon érdekelnek; rossz színész válna belőlem, ha egy kisebb társaság is megzavarna, ha játszanék. Most nem játszom, de az eszmecserénk elég érdekes. Ha valaki kívülről belehallgatna a beszélgetésbe, esetleg úgy is tűnhet neki, mi most méregetjük egymást, hogy aztán majd vad kéjelgésben folytassuk az estét.
- Erősebb? Miben?- aztán ahogy végignéz rajtam, megértem. A fizikumról beszél. Nem jutok el odáig, hogy attól tart, letámadnám. Nekem meg sem fordul a fejemben.
Húzzuk egymást megint, felcukkol, én ugratom, kétértelműen válaszol.
- Be is verhetsz egyet, nem bánom- csak mikor kimondom, jut eszembe, ennek is lehet több értelme. A tenyerembe hajtom a fejem, beleröhögök- Na, ebből sem mosakszom már ki.
Nem zavarja. Hülyülünk tovább, és arra kér, csókoljam meg, színpadiasan. Nem teljesen ilyen tisztán, de ez a lényeg. Miért is ne? Közelebb fészkelem magam hozzá, mellé ülök, keresztbe vetem a lábam a padon. Kéri a körítést.
- Vallomás? Nem egészen erre gondoltam!- nevetek fel. Be kell vallani, logikus a gondolatmenete. Hirtelen semmi olyan nem jut eszembe, amit fiú mondhatna fiúnak, mielőtt meg akarná csókolni, ezért végiggondolom, mit is mondhatnék, ami őszinte és jellemző ránk, az adott helyzetre. Ami kedves, ami akár bók is lehetne... Megköszörülöm a torkom, az egyik kezemmel megsimítom a kézfejét....
- Ha találkozol egy olyan fiúval, aki a legjobb barátod, akivel jókat tudsz együtt nevetni, és hogyha sírsz, melletted áll és megvigasztal téged, akkor valami megüti a szívedet, ami több, mint a szeretet. Majd meg fogod látni, az élet nagyon nehéz tud lenni, s olyan fiút kell találnod, aki nem nehezíti az életed, hanem segít végigcsinálni...- egy tincset a füle mögé igazítok, egy pillanatig farkasszemet nézek vele, aztán az állára tapasztom a szám, pár centivel az ajka alatt. ha el nem lök magától, néhány másodpercig ott tartom a szám, majd puhán engedem el. Az ajkamba harapok.

-A végeredmény a lényeg, a többi részletkérdés... - Legyintek, jó az.
-Hát fizikumban! - Kuncogok, mi másban? Ugye... hehe. Khm, több komolyságot, nem akarok éles smacit.
-Hátöhm... Nem.... - Vigyorgok, ez jó volt, tényleg nem mászik ki belőle, de csak vicc, tudom én, nem értem félre, nevetek is. De ha fájni is fog akkor sem bántanám, más a mentalitásom.
-Ahhh... összetöröd szerelmetes szívem Joshua! - Mondom a mellkasomra téve a kezem, mini hattyú halálát előadva, de szörnyű, főleg hogy televigyorgom és röhögöm. De tetőzöm, mert hülye vagyok. - Nem is tetszem! - Közlöm, mintha most esne le hogy ez egy egy éjszakás kaland lesz, nem házasság, de már fáj az oldalam a nevetéstől.
De kicsit beszeppenek, hogy megsimogat, húhaaa... önkéntelen élesebben figyelek rá, a szemébe nézve, bár még mosolygok szélesen. Aztán félredöntöm a fejem, hmm, micsoda vallomás... még tetszik is, kár hogy fiúval mondja nem lánnyal, de Josh fiú, most "róla" van szó. A hajam igazítja és mélyen a szemembe néz, tényleg olyan mintha én lennék a lány, én is így szoktam velük, na de hogy velem csinálják? Megfeszül a testem, hogy milyen közel hajolt. Ledermedek, érzem az illatát, ha van arcszesze mint nekem, azt is, a sör kesernyés kipárolgását a bőrén, hú basszus. Plusz a száját az államon, ez furább mint hittem. A legszörnyűbb, hogy belepirulok zavaromban, mert nem hittem hogy bárhol hozzámér a szája, komolyan, én tényleg nem... De elenged én ijedt-beszeppenve pislogok rá. Az ajkába harap, hú de durva.
-Baszki. - Suttogom, puhán, szinte azt lehetne hinni azt mondom wúw, beléd szerettem, de csak meglepett. - Jól van, jó színész leszel, kétség sem fér hozzá haver... Egy pillanatig azt hittem tényleg lekapsz, olyan közel voltál... - Nagy levegő, kínos nevetgélés, megveregetem a vállát, zavarba jöttem. Én. Ez a srác nagyon durva, engem zavarba hozni nem könnyű, főleg testiséggel, de ez ütött.
-Lánynak is így vallj szerelmet, biztos vagyok benne nem utasít vissza. - Jegyzem meg azért neki csak úgy mellesleg, bár érzem hogy ég az arcom, csak azt ne higgye meleg vagyok, könyörgöm ne higgye. A szemkontaktust nem kerülöm, de megszívattam magam, ennyi eszem volt.

A végeredmény... Az előbb úgy tűnt, komolyabban érdekli a színészet. Bár lényegtelen, hogy az ember elhiszi, amit lát vagy csak el akarja hinni, ha tudja, játék az egész. A mozi, a színház élménye nekem mégis akkor igazi, ha nem csak pillanatnyi örömöt (élményt) jelent, hanem elgondolkodtat. Elgondolkodtatni viszont csak olyan dolgok tudnak, amik megérintenek, tehát komolyan veszem őket.
Néha zavarba hozható vagyok, néha magamat hozom kellemetlen helyzetbe. Szerencsére, Sebastian mellett ez is vicces, együtt röhögünk a hülyeségemen, a hülyeségeinken, mert mintha egymásnak dobálnánk a labdát. Egymást múljuk fölül. Talán még életemben nem nevettem ennyit, mint most, vele.
- Mi?- Először a szerelmes szíve említésén akadok ki, aztán azon, hogy azt mondja, nem tetszik. Majdnem megsértődöm, komolyan. Hát hogy a fenébe ne tetszene? De csak röhögök tovább, mint mindennek, ennek is több értelme van, jobb nekem, ha elhiszem, hogy én értem jól, különben szörnyen nagy szarban leszek.
Megbeszéljük, hogy megcsókolom (divatjamúltan, álságosan), de ezt is úgy, hogy majdnem leszakad a vesém a nevetéstől. Pláne, hogy nem éri be az egyszerű tettel, kell neki mindenestül, tokkal, vonóval, szerelmi vallomással. feladja a leckét. De milyen színész lennék, ha ezt a helyzetet nem tudnám megoldani? Felkötöm a gatyát...
Nem hiszem, hogy sikerrel járok. Az első pillanatban azt érzem, hogy megdermed, és már számítok rá, hogy eltaszít magától, ne legyek már hülye, hogy vehettem komolyan az ajánlatát? De aztán csak néz... Szívemből beszélek, elképzelem, hogy akár a pasim is lehetne, elvégre tényleg hatalmasakat nevetünk együtt, egymáson, magunkon. Az alkohol megereszti a nyelvem, talán érzékibben is szól a hangom, mint általában. Engedi, hogy megérintsem, hogy megsimítsam a haját, és akkor sem állít le, amikor közelebb hajolok, hogy megejtsem azt a műcsókot. Bátor ember! Hogy zavarba jött, egyedül a pirulása jelzi. Aztán hablatyol valamit, vállon vereget, nevetgél.
Figyelmesen nézem. Elhiszem, amit mond. Jó alakítás volt? Ezek szerint működik az elméletem. Egyébként nem volt nehéz. Nem a szerelemre gondoltam, hanem a barátságra, egy puszit pedig bárhova adhat az ember, arc vagy áll, olyan mindegy... Nem volt nehéz.
- Upsz...- mondom neki nevetgélve, aztán komolyabban folytatom - Nem tudom..., ha magamról van szó, tiszta tökkelütöttnek érzem magam... - Nem megyek bele a részletekbe, milyen béna voltam Heilyvel is. Ott is a színészkedés hozott fordulatot. Éppen ezért félek. Nem belém szerelmes az a lány, csak a színészbe, aki bennem rejtőzik. Ez elszomorít. Remélem, nincs igazam, mert én nem ilyen életre vágyom.
- Hozok még egy kör sört, jó?- talán nem is baj, ha kicsit kiütöm magam. Legalább nem piszkálnak a komor gondolataim.

Jaj, hát haláli hogy milyen fejet vág, hogy azt hiszem nem is tetszem neki, gondolom nem érti mit "hisztizek" mikor épp le akar kapni.
Aztán csak letesztelem milyen színész, folyton emelve a tétet, de ezt egy pókeresnek nem kell magyarázni, szeret kockáztatni, mindent vagy semmit! És hát, ez mindent vitt, komolyan. De csodálkozunk, hogy zavarba jöttem? Tök úgy csinálta mintha mindjárt felszedne, hogy erre várt, hogy most majd rájövök, melegeknek áll a világ, adja azt a gyémánt gyűrűt, ha nekem az kell... Basszus, ver a szívem, most én is érzem, hú de közel volt!
-Upsz?! - Nézek rá, mi van, mivan, mi upsz? Azt ne mondja hogy merevedésem van és látja, én nem érzem, tehát nincs, ne szívasson! Szerencsére nem ez. - Miért? Jó volt. Ha lánnyal csinálod, szerintem belefordul, mert azt hiszi nem tudod merre a szája... Tök őszíntének tűntél... és határozott voltál, kell ennél több? - basszus, zavarban vagyok, remélem nem hiszi hogy én is bele akartam fordulni a csókba... Tényleg zavarban vagyok, mi van ha fél óra baromkodás után mégis azt hiszi meleg vagyok. Pedig nem meleg vagyok, hanem hülye, az találóbb.
-Ahhh... jó, ettől kijózanodtam! - Kacagok fel, kezd kimenni belőlem a feszültség, kiiszom a poharat, nem volt már benne sok. Ha visszajön azért rákérdezek, kicsit kitisztult a fejem, hogy elmúlt a pír.
-De komolyan, mi bajod magaddal? Simán megcsináltál minden hülyeséget amit kértem. Még csak nem is gondolkodtál rajta sokat. Ez tök menő! Jó a rögtönző képességed, ez keveseknek jó! Színészek közül se mindnek! - Biztatom kicsit, mert ha nem nézzük hogy a szívbajt hozta rám, nagyon is hihetően és jól csinálta. Le a kalappal, csak még jobban felnézek rá.