David & Thalia

Minden szép, minden jó egy újabb csodás nap az egyetemen. Vége a vizsgaidőszaknak, szóval csak élvezem a lazább tempó előnyeit. Alapjáraton is egy pozitív emberke hírében állok, de most valamiért kivételesen virul a fejem. Nincs különösebb oka, hiszen még egyik castinról sem hívtak vissza, de nem is sürgetem őket. Előttem még az egész élet, annyi szerepet játszhatok el, hogy a végén már unni fogom. Na jó, ez hazugság mert ezt sosem lehet megunni, vagy legalábbis én képtelen vagyok rá. Lehet a korom miatt, mert fiatal vagyok éppen csak a karrierem kezdetén, de tisztán érzem hogy a felszín alatt tajtékzik bennem a sok lehetőség, felpezsdíti a véremet, istentelen fényt lop a pillantásomba és még szélesebb mosolyt ragaszt az arcomra. Komolyan kezdek rosszul lenni magamtól néha, de egyszerűen nem tudok mit tenni ellene. Néha elgondolkozom, anya mit szívott mialatt terhes volt velem, vagy esetleg a kórházban szívtam valamilyen gázt? Esetleg az anyatejjel babrált valaki, hogy ennyire napsugaras látásmódom volt. De igazából mindegy is, jó volt így élni még akkor is ha sokszor magamat is idegesítem. Inkább idegbe nevetem magam mint sírok egész nap és görcsölök. Az élet szép, süt a nap és csak ez számít.
Jó hangulatban lépek ki az egyetem udvarára és körbe pillantottam. Próbáltam valamilyen ismerős arcot keresni a tömegben, hogy ne csak magamat boldogítsam a fene nagy pozitívságommal hanem mást is megörvendeztessek ezzel az istenadta áldással. Na meg a vizsga időszak alatt nem volt annyi időm a barátaimmal lenni és kezdtem úgy érezni magam mint egy besavanyodott liba, bár az egész vizsga időszak alatt nevetéstől csillogó szemekkel és egy jó heccet ígérő mosollyal az arcomon róttam a folyosókat. De tény hogy kevesebbet beszéltem, az egyetemről egyenesen hazamentem, vagy éppen egy újabb castingra és onnan ugyan csak a családi fészekbe vezetett az utam kerülő nélkül. Nálam ez már besavanyodottságot jelent. Nem húzhattam senki agyát és nem vidítottam fel egy árva arra szoruló lelket sem az idiótaságommal.
Elfogadhatatlan állapot, de tényleg!
Pár perc nézelődés után kiszúrtam magamnak egy ismerős szőke kobakot. Nem nézett felém, de így is tudtam hogy David az. Még gólya korunkban ismerkedtünk meg egy buliban és azóta nem tudunk leszállni egymás agyáról, megy a huzavona és be kell vallanom hogy nagyon élvezem. Bohókás vigyor terül el az arcomon, végre rajtam van a sor! Óvatosan közelítem meg, kis termetemmel tökéletesen eltűnök a tömegben miközben remekül játszom a feltűnésmentes őgyelgőt. Csak semmi hirtelenség, mert abból van mindig a lebukás. Nem tervezek túl nagy dolgot, nem is akkora szám de azért okoz némi bűnös élvezetet hogy belerondíthatok egy újabb hódításba vagy beszélgetésbe. Mert ugye, ilyenek a barátok... A haverok szólnak ha maszatos a szád, de a barát az a többiekkel együtt fetreng a földön a nevetéstől.
Miután mögé kerültem a lélegzetemet visszafojtva küzdöttem a kitörni készülő nevetés ellen, az arcomra mókás fintor ült ki, ahogy próbálkoztam, kezeimet előrenyújtottam a derekához és hirtelen megcsikiztem mind a két oldalon. Csak reménykedtem benne hogy csikis, mert őszintén szólva ezt a trükköt a két év során még nem vetettem be, mert általában mindig ő hozta rám a frászt és nem fordítva. De most végre nekem is jutott egy esély, muhahahaha!
- SZIIIA nagyfiú! - kiáltottam még rá, hát ha ráhozom a frászt... Istenem, azt nagyon élvezném! .

to: David ;; words: 528 szó  
With love from Hell

David & Thalia

Picit orrolok a lányra hogy furcsa arckifejezésével figyelmezteti Davidet a ráleselkedő Thalia-veszélyre, de próbálom úgy felfogni hogy én is lehettem volna ügyesebb és viselkedhettem volna picit természetesebben. De hát istenem, egyszerűen felvillanyoz a gondolat hogy revansot vehetek a szöszin. Három... Kettő... Egy... és meg is tettem, csilingelő nevetés közepette csikizem meg, de nem egészen azt a hatást érem el amit akartam. David ijedtében hatalmasat üt a mellette lévő szekrényre, keze csúnyán csattan a fémen, miközben vörösödő arccal fordul felém.
Megijedtem, de mégis kósza elégedettséggel tölt el hogy meg tudtam ijeszteni, de a vészesen vörösödő arca és a gyilkos pillantás nem éppen bíztató. Pici félelem kezdi bizsergetni a tarkómat, miközben tudom hogy nem lenne szabad mosolyognom, mégis a szemem kinevet és a vészes durva ajakrágásom sem segít elrejteni a szám görbületét. Igaz hogy színész vagyok, de van amikor még én sem tudok uralkodni a vonásaimat.
Ártatlanul pislogva nézek farkas szemet Daviddel, miközben alig láthatóan teszek egy lépést hátra. Már éppen nyitom a számat, amikor a lány megelőz és a srác hogylétéről érdeklődik. Bűnbánóan pillantok David felhorzsolt öklére, de még így is nevet a tekintetem amikor újra felpillantok rá. Szavai nem teljesen hozzák rám a frászt, inkább csak izgatottá tesznek. Ereimet átjárja az adrenalin, miközben félig meddig az arcomra fagy a mosoly. Sosem láttam még ennyire dühösnek. Tudom hogy soha se lenne képes bántani a lányt, de ez a pillantás és a rákvörös fej elég erősen kezdi megingatni ezt a feltevésemet.
- Kapsz 3 másodperc előnyt! - mondja, én pedig hitetlenkedve pislogok rá.
- David, sajnálom!... - motyogom értetlenül a hajamba túrva majd fél másodperc múlva eszmélek rá, hogy tényleg nem viccel. Idegesen nevetek fel.
- Nos, hát akkor pá! Kapj el ha tudsz! - intek oda vigyorogva a lánynak és már ott sem vagyok. Felvillanyoz a játék, de közben rettentően sajnálom a kezeit. Mégsem tudom megállni mosolygás nélkül, rákacsintok, majd újra előre koncentrálva szlalomozok az emberek között. Páran bolondnak néznek, de nem érdekel, igyekszem összeszedni magamat és valamilyen tervet kitalálni, hogy hogyan úszhatnám meg a vérbosszút amit David szemeiből olyan tisztán olvastam ki.
Fejemben körvonalazódott a lány mosdó, oda biztosan nem jönne utánam, de a legközelebbi női illemhely az nem volt éppen közel, az épület egy kevésbé zsúfolt részén. Tökéletes hely, hogy David ízekre szedjen, aztán elásson az iskola udvarán. De hát, ez van... Vagy megpróbálok oda eljutni, vagy akár meg is állhatok. Elszánt fény villant fel a szememben és rákapcsoltam. Ilyen tempóban nincs is olyan messze az a lány mosdó, egyre kevesebb embert kell kikerülnöm szóval nem járhatok messze. Hatalmas a csábítás hogy hátra nézzek, de van egy olyan sejtésem hogy hogyha megtenném biztosan akkor vágódnék el és akkor végem.
Mint oázis a sivatagban, pont akkora megkönnyebbüléssel ölt el, amikor meglátom a kis lány piktogramot.  
Már csak pár méter és megmenekültem... Talán - gondoltam, és persze hogy előre ittam a medve bőrére. Egy kávéautomata előtt elhaladva sikeresen beleléptem és megcsúsztam egy kiloccsantott kávén. A lábam egy másodperc tört része alatt repült ki alólam, én pedig egy kecses gellert kapva találtam magam a fenekemen, elterülve a hideg kövön. A lélegzetem bennakadt a zuhanás pillanatában, majd hatalmas nevetés formájában szakadt ki belőlem. Zihálva pillantok hátra a vállam felett, majd megadón emelem fel a kezeimet.
-Sajnálom! Tényleg sajnálom nem úgy akartam!

.

to: David ;; words: 528 szó  
With love from Hell

David & Thalia

Akkorát zakózok, hogy öröm nézni. Igazából nem fáj annyira mint megérdemelném, bár egy pillanatig bennakad a levegő, de aztán nincs semmi baj. Úgy ráz a nevetés hogy alig kapok levegőt, miközben érzem hogy egy kávétócsa kecsesen áztatja át a nadrágomat. Kellemetlen érzés, ahogy a fenekemet bizsergető fájdalom is de nem foglalkozom vele. Nem kapok levegőt annyira kacagok, amikor David mellém ér. Bármennyire mérges is rám, süt róla az aggodalom, ami nagyon jól esik.
- Persze - nyögöm, miközben felülök és még mindig nevetve felnézek rá. Kezeimet felemelve jeézem hogy, megadom magam.
Igaza van ami az engesztelést illeti, de ilyen könnyen nem kapja meg amit akar. Persze, szándékomban áll valamivel majd kárpótolni de nem olyan fából faragtak hogy bármit könnyen adnék, főleg ha David az illető. Amióta ismerjük egymást kölcsönösen szívjuk egymás vérét, de azért ha az igazságot nézzük mindig is David volt előnyben és Ő szúrt oda többször. Szóval nem, nem fogom könnyen adni az engesztelést, pedig jogos lenne.
- Én nem tehetek róla, hogy ilyen agresszív kismalac vagy! - mondom bújkáló mosollyal az arcomon, miközben keresztbefonom a karomat a mellemen - Csak meg kellett volna ijedned, nem pedig Rontó Pált játszva szarrá verni egy szerencsétlen ártatlan szekrényt! Szóval a te hibád is!
Szélesen mosolygok rá, miközben hatalmas ártatlan boci szemeket meresztek rá. Naná hogy hergelem egy kicsit. Nem is lenne élvezetes a játék ha nem használnék ki minden helyzetet. Aztán az orrom alá dugja a sérült kezét, ami miatt azért sikerül elérnie hogy rosszabbu érezzem magam. Nem nagyon, csak egy kicsit. Ezért sóhajtva elfogadom a felém nyújtott kezét, majd úgy csinálva mint akit nem érdekel a dolog bemegyek a lánymosdóba. Amint bezárul mögöttem az ajtó kiengedem az arcomra az aggodalmamat és tépelődve rágom az ajkam, miközben a csaphoz rohanok. Előszedem a táskámból egy kelléknek használt szövet zsebkendőt (ami tökéletesen tiszta) és hideg víz alá nyomom.
Ha David utánam ront őszinte bűnbánattal csillogó szemekkel kapom felé a fejem, majd szó nélkül a sérült keze után nyúlva teszem rá a rögtönzött borogatást.
Ha nem volt ennyire vadállat, akkor higgadtságot erőltetve magamra megyek ki hozzá és borogatom be a kezét és még egyszer megjegyzem:
- Honnan kellett volna tudnom hogy ennyire agresszív kismalac vagy?! Vagyis... inkább disznó! ÉS tudod hogy megérdemelted a visszavágót a múltkori miatt! - persze remélem tudja hogy csak viccelek. Nem akarok még emiatt is magyarázkodni.

.

to: David ;; words: 528 szó  
With love from Hell