Szeretem a munkám. Szeretem a munkám. Szeretem a munkám. Mantraként mondogatom magamnak. Újságírónak lenni érdekes foglalkozás, interjúztatni pedig néha vicces ( illetve az lenne ha nem gyűlölném alapból ezt csinálni ), egészen addig, amíg a felvett hanganyagot, monoton módon le nem kell gépelni, hogy abból egy normális anyagot ollózón össze az ember. Amikor az egyszeri, amerikai felcsapja valamelyik szennylap színes oldalait, hogy éppen aktuális kedvence agyonretusált fényképe mellett elolvassa az azzal készült beszélgetés nyomdafestékbe öntött változatát, szentül hiszi, hogy azok a mondatok így ebben a formátumban hagyták el a kedves híresség ajkát. Természetes a sztárpalánta sem szeretné, ha kitudódna a kellemetlen titok, miszerint nincs egy épkézláb tőmondata, amibe ne pakolná bele serényen töltelék szavak tucatjait. Ezért a jó fej zsurnaliszta ízlésesen, a tartalmat változatlanul hagyva gyúrja át a szöveget. A rajongó élvezettel falja a sorokat, a bálványozott ideál, pedig továbbra is fenntartja műveltségének látszatát. Mindenki jól jár, kivéve engem, aki fájdalomtól torzult arccal hallgatom fejhallgatómon keresztül a diktafonnal felvett társalgást. Nyugtat a tudat, hogy ez az utolsó interjúm, a diploma mellé elengedhetetlen volt még egyet végig szenvednem, mielőtt végleg az oknyomozásra adnám a fejem. Fáradtam kevergetem sokadik kávém. Mindig itt dolgozom, ebben kis poros helyiségben. A pincércsaj ismer, oly annyira, hogy, amióta idejárok szerelmes belém és ezt felém lövellt ábrándos pillantásaival nem átallja tudtomra adni. Fájdalmasan a laptop monitorján villogó, teleírt Word dokumentumra nézek. Ez még csak nyers szó szerinti forma, tele értelmetlen és céltalan kijelentésekkel. Hogy fogok én ebből vállalhatót csinálni? - Megőrülök. Sóhajtom önkéntelenül. A nyakamba tolom a fejhallgatót és kínomban a plafon felé emelem a fejem. Soha nem fogok lediplomázni.
Ritka az olyan nap amikor nyugodtan el tudok menni egy kávézóba. Nincs rohanás, ma nincs próba sem és igazoltan vagyok távol az egyetemtől is. Csupa olyan előadásom lenne ma amire nem kötelező bejárni, én pedig bármennyire maximalista vagyok ma úgy érzem megtehetem hogy lógok. Kicsit fáradt voltam, de ez az energiáimon semmit sem csapolt. Halvány mosollyal az arcomon, zenével a fülemben battyogtam végig LA utcáin keresve a megfelelő helyet. Valami eldugott csendes kávézóra vágytam, így minél messzebb vettem az irányt a belvárostól. Ott most túl sok a nyüzsgés, amit egyébként nagyon élveztem, de nem ma. Eszembe jutott egy poros kis lebuj, ami pont megfelelt a hangulatomnak és a pihenni vágyásomnak. A gondolatot erősítette, hogy remek kávét főztek és a süti is finom volt, így már nem is maradt kérdés hogy hova megyek. Tíz perces séta után értem oda, az ajtóban kihúztam a fülemből a fülhallgatót és egy gombnyomással kikapcsoltam a zenét a telefonomon. Bent csak a csendre vágyom, nem illenek hozzá a pörgős slágerek amiket séta közben szerettem hallgatni, hogy megadják a kellő lendületet és ritmust a rohanásnak. Belépve magamba szívtam a frissen főtt kávé illatát és azonnal összefutott a nyál a számban. Gondolkodás nélkül siettem a pulthoz, kikértem egy hatalmas bögre gőzölgő tejes kávét és egy csokis sütit. A patinás fa pultnak támaszkodva vártam, miközben tekintetemet körbe futtatva próbáltam kitalálni hova üljek. Ekkor akadt meg a szemem Nicken. Szemmel láthatólag nyúzott folt, fejét a plafon felé fordítva motyogott valamit. Kezemet a szám elé kapva akadályoztam meg hogy kitörjön belőlem a nevetés. Esküszöm nem kinevetni akartam, szóval a gondolataimat elterelendő újra a pincérlány felé fordítottam. - Lesz még egy szelet csokis süti, légyszíves! - kértem mosolyogva, aztán miután a lány kitette őket a pultra fizettem, majd profikat meghazudtolva fogtam meg egy kézben a két tányért, a másikban pedig a kávémat fogva lépdeltem oda Nick asztalához. - Mielőtt azonban hívnám a sárga házat, egyél egy szelet sütit! - válaszolok a plafonnak intézett megjegyzésén, majd lehuppantam elé. Letettem a kávémat, majd a sütiket és az egyiket felé toltam. - Szia! .
______________________ Nem a legjobb, de lesz majd jobb! (: to: Nick ;; words: kevés :$ With love from Hell
Nem tudom, mikor takaríthattak rendesen ki itt utoljára, tekintve, hogy a sarkokban kényelmes befészkelték magukat Pókék. Igen, konkrétan már ennek a tanulmányozása is jobban érdekel, mint felvételről szóló hollywoodi üdvöske nyávogása. Közel a mentális megsemmisüléshez egy ismerős hang szól felém egészem közelről. Annyira belemerültem a plafon átszellemült tanulmányozásába, hogy észre sem vettem, amikor belépett, pedig az ajtó egészen egyedi szólamban tud nyikorogni. A váratlan meglepetéstől széles mosolyra húzódik a szám. - Istennő vagy! Thalia valahogy mindig a legjobbkor tud felbukkanni, tehetsége van hozzá. Hálás pillantások közepette húzom magamhoz a sütit. - Ez marha finom! Életet mentettél...megint. Örömködöm még egy sort, miközben megállítom a diktafonon futó duruzsolást és odébb tolom a laptopot. Szerencsére akadt jobb dolgom, a billentyűk csapkodásánál. Eddig is csak megfelelő ürügyre vártam, hogy abba hagyhassam ezt az egész borzalmat. - Rég láttalak. Hogy vagy mostanság? Hogy megy a színjátszó? Érdeklődöm lelkesen, majd kortyolok egy nagyot kihűlő félben levő kávémból.
Istennő vagy - mondja, én pedig szélesen vigyorogva fogadom a bókot és úgy hajtom le a fejemet egy pillanatra mintha pukedliznék. Nem teljesen értettem egyet az "istennő" szóval, de őszintén jól esett a bók még ha csak a sütinek szólt is talán és mivel tudok elismeréseket fogadni csendben élvezem a helyzetet. Szerettem segíteni másokon, főleg ha barát volt az illető. Hálás pillantása amivel közelebb húzta magához a tányért amin az a szelet süti feküdt olyan csábíton felért három köszönő levéllel és olyan jól érzéssel töltött el, mintha megölelt volna. Felmelegedett tőle a szívem és máris több energiát éreztem magamban. Persze még nem vágytam vissza a nyüzsgésbe, csak adott valami pluszt a kedvesség és a hála... - Ilyenek a szuperhősök... na meg a Gondos bocsok - vigyorogtam még mindig - Örülök hogy ízlik. Mindig ezt eszem ha idejövök... Én is elkezdem majszolni a sütit, mosolyogva figyelem ahogy arrébb tolja a laptopot. Tisztán látszik hogy valami borzalmastól mentettem meg. - Min dolgozol? - kérdezem szinte egyszerre vele, aztán felnevetek és válaszolok - Zajlik az élet, castingokra rohanok, egyetemen rohanok... Most eléggé szét van esve a banda a vizsgaidőszak miatt, de már próbálom elkapni a grabancukat. .
______________________ Nem a legjobb, de lesz majd jobb! (: to: Nick ;; words: kevés :$ With love from Hell
Halkan elnevetem magam színpadias meghajlásán. - Hálám üldözni fog, te Gondos bocs! Kacsintok egy félmosoly kíséretében. - Ámbár sosem talál meg... Teszem hozzá előző gondolatmenetemhez egy pimasz vigyorral. Feltehetőleg, a napom fénypontját okozta, hogy pont itt kötött ki és nem valamelyik másik romos épületben. Fejcsóválva nevetek fel én is, amikor egyszerre kezdünk bele a mondandónkba. Mondjuk, már hozzá szokhattam volna, de még mindig megdöbbent. Kíváncsian végighallgatom, mielőtt én is a válaszolnék. - Interjút szerkesztek, egy buta libával. Komolyan, hallgass bele, nincs egy normális mondata. Lehámozom magamról a fejhallgatót és átnyúlva az asztalon óvatosan ráteszem és elindítom a felvételt, ahonnét idétlen vihorászás közepette egy-egy fél megjegyzés elcsíphető, tele 'izével''hogyishívjákkal' és irritáló divatszavakkal. Nem akarom sokáig kínozni, úgyhogy hamar megnyomom a STOP gombot. - De ez az utolsó! Sóhajtok megkönnyebbülten és eszek pár falatot a sütiből. - Milyen castingokra jársz? Mikor láthatlak az Oscar gálán? Kérdéses mennyit ér manapság a kis aranyszobrocska, erős előítéleteim vannak vele kapcsolatban, de tagadhatatlanul fontos eleme a filmiparnak és Thalia meg is érdemelné majd egyszer. Addigra talán a díj is visszanyeri a hitelességét.
Pimasz mint mindig. Vigyorogva forgatom a szememet, miközben élvezettel kapok be egy újabb falat sütit. Csokoládé addikcióm van szóval, nekem ez felér a cigivel vagy bármilyen más droggal. Visszatérve Nickre, nem lep meg a megjegyzése, sőt szórakoztat. Szerintem ő az a srác aki majd akkor fog megkomolyodni ha jön egy lány aki végre elkapja a grabancát. Addig viszont jókat derülök rajta, bár őszintén szólva remélem hogy csak félre értelmezek valamit és sosem hal ki a mókagyáros. Igazán nagy kár lenne. - Tudom, még megvan mind a két szemed, de ha nem vigyázol kinyomom és jogosan mondhatom rád hogy szemtelen - vigyorgok rá, majd játékosan a tányéjáért nyúlok és lassan kezdem elhúzni előle - Ha így állsz hozzá, majd megeszem én! Felnevetek, majd abbahagyom a piszkálását és tovább nassolok, egy-egy falatot pár korty kávéval leöblítve. Igaz a hely poros és koszos, de isteni kávét főznek és szinte verhetetlen a csokis sütijük. Ezért szeretek ide járni, na meg azért mert itt sosem nagy a nyüzsgés. Ha magányra vágyok vagy egy kis nyugira akkor mindig idejövök, leülök egy sarokba és csak élvezem a pangást. Miután egyszerre kezdünk beszélni felkuncogok, majd válaszolok neki. Aztán figyelmesen hallgatom a válaszát. Érdeklődve pillantok a laptop felé, majd a felém nyújtott füles felé. Kíváncsian teszem a fejemre, majd mikor meghallom a csaj nyökögését hangosan felnevetek. - Te jó ég! Mondd hogy nem színész... Jézusúristen, őszinte részvétem! - vigyorogva hámozom le a fejemről a fülhallgatót, majd tökéletesen gyászos részvéttel az arcomon adom vissza. Aztán hirtelen lehullik a maszk és újra a vigyorgó Thalia néz vissza rá. - Nocsak, csak nem diploma munka? - kérdezek rá lelkesen és tovább falatozom a sütimből. Istenem ezzel nem lehet betelni. - Mindenfélére... Amin csak szerepet lehet kapni elmegyek - magyarázom lelkesen - Igazából szeretnék már egy nagyobb szerepet, de eddig csak kisebbeket kaptam... De a szerep az szerep, elvállalom mert élvezem amit csinálok... És ne essünk túlzásba Nick... Nem hiszem hogy valaha is eljutok oda, de köszönöm a bókot - kacsintok rá picit elpirulva. .
______________________ Nem a legjobb, de lesz majd jobb! (: to: Nick ;; words: kevés :$ With love from Hell
- Eszedbe se jut! Arrébb a mancsokkal. Kapom el a kezét, miközben galád módon a sütimet próbálja lenyúlni. - Mellesleg kár lenne a két szép szememért. Bököm vissza előző megjegyzésére, egy kacsintás kíséretében és visszahúzom magam elé a csokicsodát. Pár falat után odaadom neki a fejhallgatót, hadd élvezze ő is ezt a verbális varázslatot, bár nem bírja túl sokáig. Világfájdalmas nézésén elmosolyodom. Tényleg jó színész lesz belőle. - Rosszabb...énekes. Igazából, nem tudom melyik az elviselhetetlenebb. Ha szimplán beszél vagy ha nyivákol. Lerakom a diktafont és a fülest. Egészen biztos, hogy itt fogom felejteni. Még az előző költői kérdésemen elmerengve, filozofikus arccal meredek magam elé. - Talán az lenne a legjobb, ha némasági fogadalmat tenne. Igen, ez mindenkivel szemben egy hálás döntés volna! Az arisztotelészi alakításom hamar kudarcba fullad, de épp ezért választottam az újságírást a világot jelentő deszkák helyett. Thalia kérdésére egy pillantást vetek a halványodó képernyőre. - Remélhetőleg az lesz belőle, de ebben jelenleg erősen kételkedem. Vigyorodom el és egy gyors kattintással el is tűnik a Word és a háttérképem kerül a helyére. Éveken keresztül a gyárilag beállított Windows logót nézegettem, de, amint megláttam ezt egy oldalon rögtön lecseréltem. Ennél jobban semmilyen figura nem tudna jellemezni. - Jó színésszel a legjelentéktelenebb mellékkarakter is lemossa a gyatra főszereplőt. Mosolygok biztatón. Több hónapig elemeztem és kritizáltam filmeket egy helyi lapnál, akkor vesztettem el az Oscar iránti jó véleményemet is. - Lassan egyébként sokkal nagyobb elismerés ha nem kapod meg az arany levéltámasztékot, mert, amit a sznob, rasszista akadémia csinál... Be se fejezem a mondatot, ismer annyira, hogy leszűrje mennyire nem rajongók a díszes díjkiosztó társulatért. - Mostanában megnézhetlek valamikor? Régóta tervezem, hogy beülök egy előadására, de eddig siralmasan kevésszer volt rá alkalmam.
Kezdőlap 
Pént. Feb. 14 2020, 20:58 by 
