A fényképeket nézegetem, amit rólunk készített, és a a mobilról töltött le a számítógépre: csupa nevetős kép, mindegyiken fülig ér a szája, csillog a szeme, és persze röhögök én is... Hogyan lehetséges, hogy ez az életvidám fiú most kómás állapotban fekszik az intenzíven?
3 napja csak "aludni" járok haza, az egész napomat mellette töltöm, duruzsolok neki és sztorikat mesélek: az első találkozásunkról a repülőtéren, a görbe esténkről, amikor leitatott, vagy amikor füvet szívatott velem, vagy amikor bejött a kórházba elém és ...
Sírok. Megint sírok, pedig már annyit sírtam, hogy azt hittem, nem lesz több könnyem. Úgy tűnik, ez sosem apad el. Lídia kerget mindig haza, azt mondja, aludnom kell (és ennem, innom sem ártana), de nekem nem kell semmi. Csak papírzsebkendő. De abból jó sok.
Csörög a telefon. S mert hiszek a csodában, gondolkodás nélkül felkapom, mert arra számítok, jön a hír, hogy végre magához tért... Különben sem látom a kijelzőt. De nem női hang, nem Andrea hangja, akire ma éjjel rá van bízva az unokatestvérem, és akit megkértem, hívjon azonnal, ha változás állna be...
Egy férfi. Kissé morózus, és rögtön felismerem.
- Jaj, Lio...- de elakadok, ismét feltörnek a könnyeim, és nem tudom visszatartani őket, csak sírok, mint egy hülye. Eszembe jut, hogy én is cserben hagytam valakit, éppen Őt. Milyen önző liba vagyok! Fogalmam sincs, melyiküket szeretem jobban (persze másként, nem vagyok beteg), és nem tudok úrrá lenni az érzelmeimen, ami most a kimerültség miatt éppen zokogásban nyilvánul meg.

Gyötrődve a fájdalomtól és a magánytól, fáradtan és kialvatlanul téblábolok otthon, és önmagam pusztítom, amikor emlékeket tépek fel Reevennel kapcsolatban, csak azért, hogy ne az maradjon a fejemben, ahogy a kórházban látom: sápadtan, verejtékesen, és főként eszméletlenül, hanem úgy, ahogy az időnk javát töltöttük: nevetéssel, vidámsággal. Ezért nézem a fényképeket, de a kontraszt túl fájdalmas. És nem akarom elhinni, hogy saját maga akart volna véget vetni az életének. Talán véletlen volt... Baleset... A droggal volt valami gáz...
Csörög a telefonom, szinte biztos vagyok abban, hogy a kórházból keresnek, de Lio az, és én megint elbőgöm magam, még csak köszönni sem tudok normálisan. Morcos hangját szinte azonnal felváltja az aggodalom, én pedig rájövök, milyen nagy szükségem lenne most rá. Ha csak úgy megölelne, mint a tetőn, amikor cigit csempésztem be neki...
-Reeven kómában van- nyögöm ki végül, nagy nehezen préselve ki magamból a szavakat. Nem gondolom át, számára ez milyen információt hordoz, hisz most nem tudok józanul gondolkodni. Nekem nyilvánvaló, hogy ők ismerik egymást, hisz Reevennek mindent elmondtam Lioról... (és így automatikusan említem Lio előtt a nevét, bár még nem beszéltünk róla). És volt ugye, a lift előtti csetepaté, amikor Reeven tévesen azt hitte, Lio megbántott, és meg akart tőle védeni... Jaj...
- Itthon vagyok- szipogom, de nem vagyok olyan bátor, hogy megkérjem, jöjjön át. Amúgy is pihentetnie kellene a lábát. Még így is sokkal hamarabb engedték ki a kórházból, de kompromisszumokat kötöttünk. Ő is beleegyezett! Némán sóvárgok hát a társasága után, és igyekszem a hangjából erőt meríteni.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de ez....- mindazok ellenére, hogy úgy érzem, máskor is így tettem volna, hiszen Reeven mellett volt a helyem, szabadkozom, mert őt sem akartam becsapni, cserben hagyni. És megígértem neki, hogy keresni fogom. - Veled minden rendben? Jól vagy? Ugye, használod a mankót, pihensz eleget...?
Ebben a pillanatban ő került a fókuszba. Minden panaszával, nyűgjével, és fájdalmával. Hiába, sosem leszek más, csak ápolónő. Vagy elsősorban az. Ez néha előny, máskor hátrány... És ha elgondolkodnék rajta, akkor sem tudnám megmondani, ez most melyik.

Összezavar egy pillanatra, hogy Lio van a vonal másik végén. Ha nem lenne Reeven kómában, azt hiszem, sikongatnék örömömben, de most a lelkiismeretfurdalás és a fájdalom miatt inkább mélyebbre esek. Megígértem, hogy keresni fogom, hogy segíteni fogok az ápolásában, hogy hamarabb hazamehessen, és tessék... Cserben hagytam.
A telefonba gépiesen nyögöm bele bajomat, át sem gondolva, a két srác milyen viszonyban van egymással. Mintha természetes volna, ismerik egymást, hisz mindketten hozzám tartoznak, mindkettőjüket szeretem. (Hogy lehet, hogy ők ne lennének jóban?)
Lio szavai nem hoznak megnyugvást, ő laikus, én szakmabeli vagyok, tudom, hogy csodák csak ritkán történnek. És ha Reeven szülein múlik a dolog... Jaj, erre gondolni sem akarok. Mégis... Nehezen hiszem el, hogy az a vidám pasi, aki a számítógép képernyőjéről vigyorog rám, képes volt arra... "Suicid hajlam", a papírjaiban is benne volt, azóta elolvastam néhányszor, de most sem hiszem el.
- Mellette...- kissé felszalad a hangsúlyom a szó végén, mintha nem kijelentés, hanem kérdés volna. - Talán számít valamit, ha érzi, hogy van ott valaki...- mondom őszintén, szomorúan. A gépek szerint nincs agytevékenysége, ki tudja, mióta nem volt légzése, amikor a mentősök kiértek a riasztásra...
És aztán fejbe kólint Lio állapota. Hogy ígéretet tettem neki, és az aggodalmam most célszemélyt vált. Ő kerül középpontba. Az volt a szerencse, hogy legutóbb rendesen megtanult mankózni, most ezzel nem kellett sokat vesződni, de pihennie kell, és ... Behunyom a szemem, amikor egy szóval válaszol. "Persze"... Ez azt is jelenti, persze, hogy nem, hisz ismersz! Ismerem, valamennyire. Amennyire félek a csökönyösségétől, annyira vonzódom is hozzá.
-Segíthetsz...- sóhajtom a telefonba. Ő most az egyetlen személy, akit el tudok magam mellett viselni, aki nem zúdítaná rám: "ugye megmondtam!", hisz apám rossz véleménnyel van Reevenről, és amikor megtudta, mi történt, nem jött haza, hanem folytatta az előadói körútját, hiszen "az sokkal fontosabb"...
Megtörlöm az arcom, és közben erőt gyűjtök, hogy kimondhassam, hogy ki merjem mondani, és amikor megteszem, vadul kalapálni kezd a szívem, mintha csak randit kértem volna:
- A társaságodra lenne szükségem...- Nincs ebben semmi megbotránkoztató, ugye? Nem a testem kínáltam fel neki... Csak szükségem van arra a gyengédségre, amit őtőle kaptam. Hogy megöleljen, hogy hozzá bújhassak, hogy... Istenem, igen, a csókja is kell.

Lio telefonja kicsit felráz, és rájövök, milyen nagy szükségem volna most rá. Nem az én stílusom, hogy szívességet kérjek bárkitől is, pláne nem férfitől, és azok után, amin ketten átmentünk, nem akarom, hogy netán félreértsen, ezért megpróbálok nagyon tisztán fogalmazni. Azt mondom, a társaságára vágyom. És ez igaz, mennyire igaz! És hogy ez mennyit takar... Nos, csak legyen itt, és kiderül, mit akar ő, és mire vagyok képes én...
Nagy Fehér után senkim nem volt, és nem is akartam férfit a közelemben tudni. Lio volt az első, akit megcsókoltam, és akartam még csókolni. Azt hiszem, többet is szeretnék, de nagyon félek a csalódástól. És tudom, hogy Lio életében nem én vagyok az egyetlen nő. A kórházban is látogatta valaki. Nem engedem, hogy ez most a szívembe marjon. Biztos van ésszerű magyarázat. Éppen úgy, ahogy arra is, kicsoda Daryl. (Nem a meleg barát.)
Bediktálom neki apám címét, és újra a monitor elé görnyedek. Reeven mosolygós arcát nézem, monitoron keresztül simítom meg, suttogok el egy imát érte, aztán -anélkül, hogy kikapcsolnám a számítógépet- a fürdőszobába megyek, hogy megmossam az arcom és a fogam. Kifésülöm a hajam. Belenézek a tükörbe és csak vállrántással nyugtázom, milyen rosszul nézek ki. A szemem alatt sötét karikák, az arcom beesett. Kicsit megcsipkedem, hogy legalább sápadt ne legyek, amikor meghallom a kapu csengőjét.
A monitoron látom, hogy Lio az, beengedem. Aztán az ajtóhoz megyek, és ahogy kopog, szélesre nyitom neki az ajtót. Egy pillanatra farkasszemet nézek vele, aztán hozzá lépek és a nyaka köré fonom karjaim. Hozzá simulok, a kulcscsontjának nyomom a homlokom.
-Köszönöm- ennyi telik tőlem.

Nem telik el sok idő a telefonhívása óta, és Lio már az ajtóban van, aztán az ölelésemben (vagy én az övében). Hálásan bújok hozzá, amikor körülölel. Finom az illata, és a teste meleget áraszt, a puszija a fejem búbján vigasztaló (és egy kicsit apás, de semmi kifogásom ez ellen). Az egyetlen, amivel belerondít a képbe, a szavai, mert nem érzem igaznak, őszintének.
Keze éppen a hajamat szánja végig, és én is a hajával babrálok, de a szemeit fürkészem. A liftbéli találkozás jut eszembe, amikor ők ketten találkoztak, de fogalmam sincs, azt követte-e másik alkalom. Reeven nem említette, Lioval pedig megint csak nem beszéltünk róla. Homlokon csókol, és szavaival rádöbbent, hogy még mindig az ajtóban állunk.
- Jaj, ne haragudj!- és máris kézen ragadom és beljebb húzom, becsukva mögötte az ajtót. Aztán szavaira reagálva hozzáfűzöm - Már azzal is segítettél, hogy eljöttél.
Félénken nézek rá. Még nem tudom, milyen módját találta ki a vigasztalásnak, főleg, hogy bort is hozott mellé. Le akar itatni? A tekintete másról árulkodik. Elpirulok. Megfordul a fejemben, mire gondoltam a hívása közben, és elszégyellem magam, hogy még ebben a helyzetben is a csókjára vágyom. A karjaiban valószínűleg nem Reevenre gondolnék. Vajon ezért hívtam őt ide? A gondolat zavarba ejt és lelkiismeret furdalásom lesz tőle.
- Gyere, kerítünk egy dugóhúzót és két poharat...- mondom neki halkan és megpuszilom a szája csücskét, futólag, légiesen- aztán letáborozunk valahol...
A kezébe csúsztatom a kezem, és viszem magammal a konyhába, magamhoz véve a poharakat és a dugóhúzót, aztán megyünk tovább a nappaliba, aminek üvegfala a teraszra és az ott elterülő medencére nyílik.
- Kint vagy bent? - nézek rá kérdőn. Nekem igazából édes mindegy, csak a közelében lehessek. Már a puszta jelenléte is jó hatással van rám. Mintha felébredtem volna egy mély álomból, kevésbé érzem magam fáradtnak és elgyötörtnek, pedig alig néhány perce van velem. De még mindig a zavarom a legnagyobb.

Érzések kavalkádja bennem, mert perzsel az öröm, hogy itt van, és egyszerre okoz bűntudatot is, mert már most nem Reevenre gondolok, hanem csak arra, milyen jó az ölelésében lenni. Azok a napok jutnak eszembe, amikor először csókoltam meg, és nem is tudtam másra gondolni csak arr, és most, hogy itt van, valami másra is... De ettől meg még inkább parázok, mert nem akarok még egyszer úgy járni, mint 4 éve, otthon, Magyarországon.
A szexi megjelenése, a bor a kezében, a kihívó tekintete, még a homlokomra adott csók is arról árulkodik, hogy izgatni akar, éhessé tenni, azaz kihívó, még akkor is, ha nekem most elsősorban vigazs kell, és nem szex. Hogy jelent volna meg, ha ezért hívom át? Még a gondolat is arcpirító.
Azt hiszem, én is el tudnám magam képzelni vele, de nekem több kell, hogy erre rábólintsak, kell az érzelmi háttér, mert kell a bizonyosság, hogy szeretve vagyok, és nem csak a testem akarja valaki kihasználni. Zavar egy kicsit, hogy tudok a vörös hajú lányról, és nem tudom, mennyire kötődik Liohoz, mert közöttünk valami alakulófélben volt, van... De ezzel teljesen összezavart.
És mégis... A jelenléte, a gyengédsége, a mosolya, a hangja... Borzol és bizserget, és vágyakozom rá, hogy csinálja még, és soha ne hagyja abba. Mégis úgy viselkedem mint egy kislány, nem mint egy nő. Egy szerelmes nő. Szerelmes lennék? Félek, igen.
Kezébe kulcsolom a kezem, konyha, nappali, terasz...
- Jó választás. Én is itt szeretek legjobban üldögélni...- apró mosoly. Azok után, mennyit sírtam, nem is esik rosszul.
- Igen, már csak ketten. A barátnője... a volt barátnője nemrég költözött ki. Apám pedig konferenciakörúton van...- mondom lassan, elhalón. Milyen gáz lenne elmondani, hogy éppen Reeven miatt szakítottak. Egy pillanatra ismét belém mar a fájdalom, és nem a mostohaanyám elvesztése miatt.
A medence mellé telepedünk le, és észreveszem, ahogy a vizet nézi.
- Kipróbálhatod, ha van hozzá kedved...- vajon jól olvastam a szemében? A medence szélére ülök, az egyik lábamat a vízbe lógatom, a másikat felhúzom, és átkulcsolom rajta a kezem. A bort és a poharakat a földre teszem. Azt hiszem, ez ellen Lionak sincs kifogása. Meleg az este, meleg a terasz köve.

Lio egész megjelenése felizgatja bennem a nőt (ha van bennem egyáltalán még olyan, és Nagy Fehér nem ölte meg teljesen). A csókjaink jutnak eszembe, és az a vonzalom, amit iránta érzek, de a tudatom sikít, hogy vigyázzak, mert nem én vagyok az egyedüli nő az életében... És ettől nyuszi leszek. Ki akarja magát még egyszer megégetni? Én nem. Még az a seb sem gyógyult be teljesen.
A jelenléte mégis jó, vágyom rá, többre is, mégis szemérmes vagyok vele. Aztán borral és poharakkal a kezünkben kijutunk a teraszra. Ahogy beszélgetünk, egy mosolyt is kicsal belőlem, és ő megérinti az arcom, mintha az a mosolynak szólna. Kellemes az érintése, szeretném a tenyerébe dugni az egész arcomat. Olyan gyengéd érintés, és én érzelmeket képzelek mögé, mert magányos vagyok. Csak ez lehet az oka...
- Igen, bérelünk egy lakást két másik lánnyal a kórház közelében, de ők most... - pasiznak? Állandóan pasiznak. Nekem pedig nem volt kedvem most velük diszkóba menni, bármennyire is azt mondták, az a legjobb búfelejtő. Korábban sem vált be. Inkább szenvedek egyedül. Vagy keresek jobb vigaszt. Társaságot. Bármit. Bárkit? Nem, ez nem igaz. Akárki nem felelne meg. Liot akartam. A szívem hamarabb tudta, mint az eszem. Legyintek. Nem számít a másik lakás, a két barátnő... A pótmama sem.
- Nem hiányzik. Néhány évvel idősebb nálam, és kezdettől fogva volt ellenérzés bennem iránta. Tudod, az a tipikus plázanő. Csak magával foglalkozott, senki mással nem...- Pótmama? Közel sem. Inkább vetélytársnak tekintett a "paradicsomban".
Leülök a medence szélére, egyik lábam a vízbe lógatva. A bor és a poharak egyenlőre mellettem a földön, Liora vár, hogy kinyissa, és töltsön. Nézi a medencét, és úgy látom, kedve lenne belemenni. Semmi jónak elrontója nem vagyok, azt mondom hát, próbálja ki.
Gombolni kezdi az ingét, én pedig úgy nézem, mint akit megbabonáztak. Visszatartom a lélegzetem, ahogy a nadrágjához nyúl. Csak a farmert veszi le, és igazából nem tudom, ennek örülök jobban, vagy ha mindent levetett volna. Talán ennek. Eszembe jut, hogyan reagált rám, amikor a katéterzsákját kellett kicserélni, és ettől zavarba jövök. A munkám során láttam már néhány nemi szervet (az övét éppen nem), de sosem gondoltam rájuk szexuális értelemben. Úgy tanítottak, az is csak az emberi test része, és ha nekem az a feladatom, hogy megmosdassak vagy megkatéterezzek egy férfit... hát meg kell csinálni, és kész. Liora mégsem tudok úgy nézni, mintha "csak" egy test volna. Az ő szememben - itt és most- férfi. Tetőtől talpig.
Van benne némi kihívás, ahogy rám néz, ahogy vetkőzik. Tudhatnám, hogy mire készül, már a kérdéséből is, de le vagyok lassulva. Nem ugrom félre, ahogy a vízbe veti magát, és igazából nem is zavar, hogy vizes leszek. Amikor feljön a víz alól, és megfogja a karom, már tudom, hogy engem is bele fog rántani.
Ruhástól csobbanok a vízbe, és elmerülök, a hajam is csupa víz, amikor fellököm magam a víz felszínére. Tenyeremmel fröcskölök felé vizet, de ennyi revanssal meg is elégszem. Az jut eszembe, ha ez egy romantikus film jelenete lenne, a két főszereplő most biztosan vadul esne egymásnak... A férfi leszedné a lány ruháit, és vad csókokkal halmozná el...
Bakker, erre vágyom, súgja az agyam, és ettől égni kezd az arcom. Lemerülök, de nem tempózok el mellőle. Kinyitom a szemem a víz alatt, hogy lássam őt. Próbálom fékezni zakatoló szívemet, kikapcsolni az agyam, hogy ne gondoljak a múltra. Azt hiszem, szeretném újra megcsókolni, élvezni az ölelését, függetlenül attól, hogy bezavar a vörös hajú lány, csak éppen... össze kell gyűjtenem a bátorságomat hozzá.

Lio a másik lakásról kérdez, én meg elmondom hogy két másik lánnyal lakunk ott.
- Buliznak, pasiznak... Fiatalok, ebben semmi kivetnivaló nincsen, csak én most nem erre vágytam. - Mondom leszegett fejjel. Mert csak részben igaz, amit mondok. Az a fajta bulizás és pasizás tényleg nem hiányzik, amit ők csinálnak. Szinte minden szabad estéjükön elmennek valahova, és bolondítanak magukba srácokat, férfiakat, jól szórakozva. Nos, ez a fajta életmód nem nekem való. A bulizás még hagyján, de nem szeretnék minden nap másik ágyban, másik pasas mellett ébredni. Erre alkalmatlan vagyok. Aztán Liora nézek- Néha bulizunk együtt. Iszunk néhány sört, táncolunk, vagy elmegyünk közösen moziba. De meguntam már, hogy rendszerint nélkülük megyek haza az ilyen esték után...
Ahogy apám barátnőjéről beszélek, felnevet. Meglepetten nézek rá. Vicceset mondtam? Aztán megmagyarázza, és elképzelem, amit mondott. Hát, muris lett volna. De sosem volt a nyomomban. Legalábbis nem ilyen értelemben. Inkább mindent leellenőrzött, amit csináltam. Reeven cuccait is ő túrta át először... Mérges vagyok rá, és örülök, hogy már nincs itt.
- Hát milyen nőket szeretsz? - csúszik ki a számon, és már nincs időm visszaszívni. talán jobb is így. Kíváncsi vagyok, beszél-e a vörös lányról. Úgy vélem, ő az aktuális barátnő. De akkor mit akar tőlem?
Nyugodt vagyok, bármit válaszoljon is, hisz még nem ígértünk egymásnak semmit, még az a szó sem hangzott el, ami érzelmileg összeköthetne bennünket (csak szeretném), és talán kissé hidegen viselkedem, amikor a medence szélére ülök. A bor még nincs felnyitva, ezt neki kellene magára vállalnia, de én nem sürgetem. Ráérünk még. Talán mégsem az volt az elsődleges célja, hogy leitasson, és ettől a gondolattól meg is nyugszom (nem mintha túlzottan ideges lettem volna), csak... Csak. Csak ne lenne az a furcsa bizsergés kettőnk között.
Leplezetlenül nézem, ahogy vetkőzik. Szép teste van. Sokkal izmosabb, mint ahogy emlékeztem rá. Úgy tűnik, a lába is teljesen rendbe jött, mert a forradásokat is csak azért veszem észre, mert tudom, hol kell keresni.
Beugrik a vízbe, aztán engem is magával ránt. Fröcskölök egyet, de magam sem gondolom komolyan, hogy ez igazi revans. Arcpirító gondolataim támadnak, és előlük a víz alá merülök, talán éppen akkor, amikor ő közeledne; nem veszem észre. Talán csak a víz alatt, ahogy nyitott szemmel bámulom őt. Körülölel a hűvös víz, és nekem ég az arcom. Lemerül ő is, talán kissé döbbent az arca, de én rá mosolygok, ahogy felém nyújtja a kezét. Megfogom, közelebb tempózom magam hozzá, és amikor felbukunk a víz felszínére, megérzem az ölelő karjait magam körül. Levegőt veszek, mert ha így ölel, süllyedni fogunk, de nem akarom elengedni. Átkulcsolom a karjaim a nyaka körül, a bal kezemet a tarkójára támasztom, beletúrok a hajába, hozzá dugom a fejem.... Merülünk, együtt.

A barátnőimről visszafordítja a kérdést, és ezzel nemcsak engem aláz meg, hanem őket is. Megütközve nézek rá. Talán leforrázva is. Mégis őket veszem pártfogásba.
- Ők sem azok...- Szeretném hinni, hogy nem fekszenek le akárkivel. Persze sok pasival volt már dolguk, élvezik az életet, de nem akarom tudni a statisztikát.
Lio egy új arcát mutatja. Egyértelműen szemtelen, és ha nem kötne hozzá semmi, most arcul kenném, és elküldeném a fenébe. Mindenesetre jó lecke ez nekem, hogy óvatosabb legyek vele kapcsolatban. A kérdését azonban feltette, és nem félek felvállalni az ezzel kapcsolatos gondolataimat.
- Hazudnék, ha azt mondanám, vallásos vagyok, mert nem. De tartom magam bizonyos alapelvekhez, és köztük van az is, hogy ne bújjak mindenkivel ágyba, aki szembe jön velem. Hogy vágyom-e kalandokra? Hiszem, hogy egy férfivel is képes vagyok átkalandozni az életen, csak éppen meg kell találnom az illetőt. - Megvonom a vállam. Lehet, hogy idealista vagyok, de nekem ez -jelenleg- megfelel.
Visszakérdezek, ő milyen nőket szeret, hisz azt mondja, a plázacicák nem igazán jönnek be neki. Meglepő a nyers őszintesége, ahogy róluk nyilatkozik. Mintha csak tárgyak lennének... És ő is tárgynak érzi magát, akit csak kihasználnak.
Liot nagyon vonzó pasasnak látom, és nem csodálkoznék, ha ragadnának rá a nők. Általában az ilyen férfiak megszokják, hogy mindig válogathatnak, mindig, mindenhol körbedongják őket a (többnyire) üres fejű csajok...Valószínűleg nagyon menő, ha egy pasinak több nője van, mint amennyi az IQ-ja. A nő hasonló esetben csak kurva. Hát, én nem akarok egy lenni a sok közül, és bármennyire fájdalmasan érint a dolog, úgy érzem, le kell tudnom mondani róla, mielőtt ő is széttörné a szívemet.
De aztán elréved, és összeszorul a szívem, mert egy másik lányról beszél, aki több lehetett volna, ha nem lép le Daryllel.
Fura. Darylt nagyon korrektnek ismertem, az egész sztorit elmesélte, hogy mi minden történt Lioval, és ő hogyan jutott be a kórházba. Utólag vicces is volt az egész, de a kalapom megemelem a leleményessége előtt. Szerintem erre nem is lett volna képes más, csak egy igazi barát. Ezért tartom furcsának, amit Lio mond. De nem kételkedem a szavaiban. Ha ő így látja, akkor így kellett lennie, még akkor is, ha a dolognak lehet egy másfajta megközelítése is. Lásd példaként, miért hittem őt homokosnak.
Egy részről együttérzés éled bennem iránta, amiatt, hogy őt is elhagyták, másrészről szomorúságot érzek saját magam miatt: megint olyasmire vágyakoztam, ami soha nem is volt igazán az enyém. Esélyem sem volt rá. De akkor azok a jelek, amiket nekem küldött? Hova tegyem azokat?
Nevet, de a nevetésében több a fájdalom, mintha elsírta volna magát.
-Talán te is rossz fiúnak tartod magad? - nézek rá kíváncsian, szemeit fürkészve.
Aztán a medencébe vágyik, én nem tartom vissza, a teste némi vigaszt nyújt az előbbi (kiábrándító) felismerés után, és amikor magával ránt a vízbe, csak lefröcskölöm, aztán ismét menekülnék előle. Még mindig vonz hozzá valami. Gondolom, ezt sem napok alatt fogom kiheverni, pedig még csak nem is feküdtem le vele, mint Nagy Fehérrel.
Víz alatt közelít, ölel meg. Tudom, hogy hülye vagyok, saját magamnak csinálok bonyodalmat, amikor átkulcsolom a nyakát. Lebukunk a víz alá, hűvösen ölel körbe a víz, aztán ismét fel, a felszín fölé... Hátrahajtom a fejem, ahogy kisímitom arcomból a hajam, aztán kisimítom az ő haját is az ő homlokából. A kezem a hajában marad, és tudom, ha elég bátor ennék, megcsókolnám újra.
De ott az a lány, akit minden bizonnyal szeret, és ott van az is, hogy ő "rossz fiú", és nem mellesleg én sem akarok préda lenni. Csak a prédája lenni semmi esetre sem. Elmúlik a késztetés, hogy közeledjek hozzá, és lassan le is csúszik a hajából a kezem... a nyakára, a vállára, a karjára... És elmúlik a varázs, elmúlik a pillanat, elszalasztottam, már ennyi sem (egy csók sem) lehet az enyém, hacsak ő nem tesz valamit.

Lio nyers kifejezésmódja olykor letaglózóan kiábrándító. Néha az az érzésem, egyszerűen csak egy bunkó, aki csak kihasználja a nőket, a szexet és semmi sem szent előtte. Valószínűleg pontosan tisztában van vele, mennyire érzékenyen érint engem minden kritikája, és éppen ezért azt gondolom, talán csak ez a bosszúja, amiért azt hittem róla, hogy meleg. Istenem, miért nem teszi már túl magát rajta?
Annyiféle érzés fut végig rajtam, és nem tudom, mit indít a szív, mit az ész... Egyszerre vonzódom ehhez a pasihoz, és tartok tőle, sőt, amikor így beszél, talán viszolygok is. Kell nekem ez? Kell, hogy szeressek valakit, akinek ennyire nem számítanak az érzelmek? Vagy az egész csak álca, mert valaha őt is megsebezték... Amikor arról a lányról beszél (aki Daryllel lelépett), úgy tűnik, mégis képes szeretni. Legalábbis tudat alatt vágyik rá...
Ahogy rám néz... A szavai.. Ha el akarom érteni, azt mondja, szívesen lefeküdne velem. És a következő pillanatban már azt mondja, nem lenne méltó hozzám, ha megtenném. Micsoda furcsa játékot játszik velem? Nem elég nekem a magam baja, még ő is akadályokat gördít annak útjába, hogy hátat tudjak fordítani a múltamnak?
Megharapom a szám, ki ne bukjon belőlem: "Azt hittem, közöttünk történik valami.." Milyen lányregényben éltem? Jane Austin hozzám képest ártatlan kisded.
- Nem a méltóságomról van szó- rázom meg a fejem, aztán pontosítok- Vagy nem csak arról. - Szégyellném bevallani neki, hogy voltam már áldozat. Nem csak naívnak, hanem ostobának is titulálna, ha elmondanám, egy felettesembe voltam szerelmes.
- A nemi aktus ténye önmagában inkább negatív érzéseket vált ki belőlem- teszem hozzá, alig hallhatóan.
Fura beszélgetés ez. Ismerj meg, ne akarj ismerni; akarlak, de te nem akarhatsz... És a legkijózanítóbb gondolat: "rossz fiú vagyok". Vajon csak figyelmeztetni akar? Jobb ebbe nem belegondolni.
A medencében elfelejtem, ami a parton történt, a víz alatt összeölelkezem vele. Eszembe jutnak a csókjaink, a finom érintések, amiket eddig váltottunk, a csupa jó és biztató dolog, a borzongások, az álmok... Éppen úgy tudnám szeretni, ahogy Nagy Fehérbe belezúgtam, vagy talán sokkal jobban, de éppen azt mondta, neki ez nem való és nem képes rá... Akarok próbálkozni? Vajon ő akarna szeretni?
A "kis kalapos" említésére felkapom a fejem, de aztán másfelé tereli a figyelmem, így lehetséges, hogy nem reagálom le tévedését: azt hiszi, a kis kalapos a pasim.  Arról beszél, hogy mióta ismer, nem volt más nővel, mert ... És mielőtt megölelhetném, megcsókolhatnám, hogy bátorságot merítsek belőle, hogy bátorságot meríthessen belőlem, ő eltávolodik tőlem, ismét azt vallva, ő mennyire rossz.
Nagyon hidegnek érzem a vizet. Fázom. Libabőrös vagyok a víz alatt, és érzem, ahogy dideregni kezdek, pedig ez fűtött medence, sosem kellemetlenül hideg benne a víz. Kimászom a medencéből én is, és egy pillanatra eltűnődöm, mit szeretnék jobban. Megakad a szemem a boron, amit hozott, és a kezébe nyomom.
- Igyuk ezt meg...- mondom vacogva, aztán a kis kerti szekrényhez lépek, hogy törölközőket és köntösöket vegyek elő belőle. Ha nekifogott az üveg kinyitásának, egy törölközőt terítek a vállára, én pedig megszabadulok a vizes ruháimtól.

Lioval az egy éjszakás kalandokról váltunk eszmecserét. Néha úgy érzem, mintha az előnyeit akarná előttem ecsetelni, máskor meg azt, engem mégis óvna tőle. Azt mondja, az nem lenne méltó hozzám. Nem tudhatja, hogy nem csak erről van szó. Nem is érti, és mintha kérdés lenne, válaszolok rá, bár szerintem ez nála kicsapja a biztosítékot.
- Pocsék... Bár nem úgy, ahogy te gondolod. Nem a teljesítményével volt baj...- elhúzom a szám. Milyen dolog az, hogy Nagy Fehérről így beszélek? Egy darab hús. Egy fasz. Megdugott. Jó volt. De szar alak. Ezeket mondjam el? Semmi értelme. És mégis... Vágyom rá, hogy értse, miért vagyok ilyen... zárkózott. Féltem magam. Félek újra összetörni. Kimondom egyenesen, ahogy történt, és akkor annyi- Kihasznált.
Jó, hogy most nem kell rá néznem. Inkább a kezébe nyomom a bort, hogy nyissa ki, amíg én is megszabadulok a vizes gönceimtől. Kicsavarom a hajamból a vizet, aztán lefejtem magamról az inget. Belebújok az egyik pihe puha köntösbe, és leveszem a melltartómat is, majd a nadrágom és a bugyim, még mindig Lionak háttal állva. Megkötöm a köntös övét a derekamon, és megfordulok. A medence széléről felveszem a két poharat, és odamegyek Liohoz. Most válaszolok a szavaira...
- Belőled nem könnyű kiábrándulni- mondom könnyedén, és megvonom a vállam. Nem tehetek róla. Bemutatta magát nekem, milyen. Veszekedtünk már egy sort, és azt mondta magáról, leginkább dugásra használja a nőket, én mégis a csókjaira gondolok és az érintéseire. Kísértem a sorsom? Lehet rosszabb annál, ami most van? Ha rosszul döntök, csak magamat okolhatom, de legalább megpróbáltam. Most is kívánom az érintéseit.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy Lio megtudjon valamit rólam, miért is vagyok ennyire "visszafogott", avagy "szűzies", noha nem érzem magam annak. Az ellenkezőse sem vagyok, ez biztos, nem is kívánok ribanc lenni, bárki babája...
- Kedves vagy, de már semmi jelentősége nincs. Régen volt. És Magyarország nincs a szomszédban. Nem kéne miattam olyan messzire utaznod- viccelem el a végét.
Mélyen, belül, ujjong egy hangocska. Éppen úgy, ahogy Reeven hajlandó lett volna megverekedni miattam Lioval, amikor azt hitte, bántott engem, most Lio is hasonlóan vehemensen lépne fel egy férfivel szemben, akiről azt sugalltam, kihasznált. Ha közömbös lennék neki, érdekelné? Tenne bármit is? Kötve hiszem.
Eközben vetem le magamról vizes gönceimet, bújok köntösbe. Talán majd bemegyek egy bugyiért, a meztelenségem a köntös alatt nem zavar. Állítom, némelyik nővérruhában kellemetlenebbül érzem magam, mint ebben a köntösben. Ahogy Liohoz közelítek a két pohárral, meglepődve tudatosul, hogy még mindig nem nyitotta ki. Mégsem ezt teszem szóvá, hanem a tévedését.
Még nem ábrándultam ki belőle. Nem tudom, egyáltalán lehetséges-e. A kapcsolatunk egyáltalán nem nevezhető felhőtlennek. Vitáztunk, és értettük félre egymást, haragudtunk...
- Ó, hát... kösz...- mondom zavartan, és kuncogva, ahogy a kezembe nyomja az üveget. Az asztalhoz kell menjek vele, mert nehéz dolgom lenne ezzel a módszerrel tölteni magunknak. Nagyon bénán fogtam a poharakat meg az üveget.
- Te is kérsz, ugye? - nézek rá, a vállam fölött, ahogy kitöltöm az italokat. Aztán odanyújtom neki az egyik poharat.
- Igaz- rántok egyet a vállamon. Nem mindegy? Megbeszéltük, hogy nekem nem való a kaland, ő pedig nem alkalmas hosszabb kapcsolatra. Ennél ellentétesebb céljaink aligha lehetnének. De legalább tisztáztuk.
Ő kínosan mosolyodik el, aztán beszélni kezd, és ezzel - úgy érzem- nem csak engem hoz zavarba. Csak nézem, ahogy beszél. A gyönyörű, dús ajkait. Milyen szexi, Istenem! Zavartalanul nézhetem, hiszen ő nem engem figyel. Mintha a víznek beszélne. A medencének. Belekortyolok a boromba, és amikor ott tart, hogy el kell húznia ebből a városból, már tudom, hogy nincs több esélyem.
- Mielőtt elmész...- érintem meg az arcát, hogy aztán a hajába fussanak az ujjaim- kaphatnék néhány búcsúcsókot?