Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Szomb. Feb. 21 2015, 14:05

Pár nap..., ennyiről lett volna szó, mert az agyi oedéma gyorsan reagált a kezelésre, és nem lett volna semmi baj. De aztán jött egy nozokomiális fertőzés, és miért ne, engem is érintett, szóval maradnom kellett még néhány napra, és mert nem reagált a szervezetem a gyógyszerekre, még néhányra.
Kezdetben az agyrázkódás miatt kellett feküdnöm, aztán amiatt, mert a fertőzés döntött le a lábamról, legyengültem és sokat hánytam, és az egész megint egy ördögi kör volt, mert nem tudtam felkelni, és ettől még gyengébb lettem, a gyógyszert sem igen toleráltam, hiába adták intravénásan.
Végül 17 nap után sokalltam be, és mondtam, itt nem leszek jobban, engedjenek haza, majd otthon kikúrálom magam, elvégre értem a szakmám. Lídia erősködött volna, hogy maradjak még, de már elegem volt az egészből, a fehér falakból, a csipogó gépekből, az infúzióból, a gyógyszerekből, az egész egészségügyből.
Lídiát kértem meg, mint egyetlen látogatómat, hogy hozzon nekem ruhát, de nem a lakásból... Egyszer bent hagytam egy öltözék ruhát a szekrényben, mert munka után rohantam valahova, és oda meg ki kellett öltözni... Szóval, csak a szekrényemből kellett felhozni, és megvoltam. Igaz, hogy bugyim nem volt, de ilyen apróságokkal nem foglalkozom. Farmer alatt úgyse látja senki, mi van rajtam (vagy mi nincs).
Tudtam, hogy Sebastian naponta érdeklődött, volt, hogy többször is, (Lio pedig egyszer sem), de amikor tehettem volna, akkor sem beszéltem vele. Nem lettem volna rá képes. Arra kellett gondolnom és az energiáimat is arra csoportosítani, hogy ismét talpra tudjak állni, és nem fizikai értelemben, hanem lelkileg, hiszen tudtam, hogy vége, elrontottam mindent... Menekülhetnék megint...
Nem akartam segítséget. Öt percre lakom, még csomagom sincs, csak a köpenyem, meg a kulcsom (és előbbit ki is dobtam, mert rossz érzéseket ébresztett bennem). Tudom, hogy hisztis vagyok, de ettől függetlenül elköszönök mindenkitől, és megköszönöm, amit értem tettek. Úgy búcsúzom el, hogy hamarosan ismét találkozunk, akkor már munkaruhában, hiszen  dolgozni kell, különben... megőrülök.
Csak arra nem számítok, hogy jóságos barátnőm mégis felhívja Sebastiant. A ténnyel akkor szembesülök, amikor meglátom őt az üvegajtó túloldalán. Meg kell állnom. Kezem a számban, mint valamikor kislánykoromban, megharapom az ujjam, a fájdalomra észhez is térek. Bátortalanul intek neki, aztán megindulok felé. Úgysem menekülhetek egész életemben.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Szomb. Feb. 21 2015, 17:40

Nagyon sok idő eltelt, egyre jobban aggódtam. Callievel is csak azt tapasztalom, hogy megviseli az egész, de erősnek kellett mutatkoznom, mert számított rám. De Amelia is a kórházban volt, és hiába hívogattam minden nap azt a nőt, mindig csak valami újabb problémát említett, amiből alig értettem valamit, csak annyit, hogy még nem mehet haza. Leginkább a munkába temetkeztem, az egyetemi dolgaimba, a rádióba, a fordításokba, a nyelvórákba (ahonnan szintén hiányoltam Ameliát). Aztán ma csörgött a telefon, és kivételesen a kórház volt. Csak pár óra múlva hívtam volna őket ahogy szoktam, így reménykedve kérdeztem meggyógyult-e végre Amelia, de igen is-nem is választ kaptam. Közölte Amelia hazamenne, de örülne ha hazakísérném. Nekem mi sem volt természetesebb, mondtam negyed óra és ott vagyok.
Nem is kell sok, hogy az ingem és a farmerom fölé kapjam a kabátom, belebújjak a cipőmbe és már a kocsiban is legyek, majd a parkolóban. De kicsit megtorpanok a bejárat előtt. Eszembe jut hogy hogyan küldött haza Callie, hogy mennyire nem volt jogom ahhoz amihez... mi van ha Amelia is csak kiabálni fog velem? Mi lesz ha közli semmi közünk már egymáshoz, mit keresik itt? Csak azt érzem hogy remegek, izzadok, sápadok. Mindig mindent elcseszek és ha csak rontok a helyzeten? Mégis benyitok, bizonytalanul és félve. Azt hiszem amit apránként felépítettem, egy pajzsot a félelmeim ellen a kórházzal, a kapcsolataimmal szemben, leomlott és a romokon taposok. Szerintem mindenki azt hiszi mint beteg jöttem és valami nővért keresek. Csak utóbbiban van igazuk. De nem kell sokat várnom, ahogy nézelődöm meglátom Ameliát. Mint aki meglepődött. Most vagy attól hogy itt vagyok, vagy attól hogy nem Lio vagyok, vagy attól ahogy kinézek. De próbálom összeszedni magam, nyugtatni magam, hogy fél perc és kimegyünk, aztán ha lehord mindennek akkor is legalább a lelkiismeretem tiszta, hogy legalább megpróbáltam.
-Szia... - Hát... lehetne férfiasabb is a hangom, de mindegy. - A hölgy... mondta, hogy... hazamennél, de... jól nem, khm, nem vagy jól. - Koncentrálnom kell, hogy ne remegjek a félelemtől és az idegességtől és fókuszáljak a beszédre is. Remélem nem fog kiabálni. Bár... az is jobb, mintha hidegen hazaküldene. Igen...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 01:37

Teljesen ki vagyok borulva, magamról érzem, hogy az idegösszeomlás szélén állok, hisztis és nyűgös vagyok, és már nagyon idegesít a bezártság, a kórházi környezet, hiszen most nem dolgozom benne, hanem ápolt vagyok. Mekkora különbség! Lídia sem tud maradásra bírni, vele is veszekszem, pedig eddig sosem fordult elő, talán éppen ezért tudja, hogy komolyan beszélek, hajthatatlan vagyok, és segít mégis...
Felhozza a szekrényből a cuccaim, de csak akkor rángatom magamra, amikor már nincs a közelben. Szörnyű, mennyit fogytam, a nadrág csak lóg rajtam, ahogy a póló is. A nadrágomat felfogja a csípőm, talán jobb is, hogy nincs bugyim, mert kilógna, a pólóm alatt pedig nincs melltartó, de bánja kánya.
Az osztályról kiérve kidobom a köntöst, amiben behoztak, már régen nincsen otthon és Lio illata, és igazából már nem is akarok emlékeket... El akarok mindent felejteni. Más személyes holmim nincsen, csak a kulcsom, az éppen elég, hogy hazamenjek. Haza...
Megdöbbenek, amikor meglátom Sebastiant, nem értem, mit keres itt, én nem kértem, hogy hívják ide. Belül mégis érzek valamit, nem tudom öröm-e vagy csalódás, intek, és indulok felé. Úgy remeg, mint a nyárfalevél, és sápadtabb, mint amilyenre a falak vannak festve.
- Hölgy, milyen hölgy?- értetlenkedek, de már karolok is belé, meg sem várva a választ, hiszen tudom, hogy csak Lídia lehetett- Tűnjünk innen, mielőtt valaki rád vetné magát, hogy befektessen... Rosszul nézel ki!
Nem láttam még a kórház falai között, de tudom, hogy viszolyog tőle, és mostani megnyilvánulásait is tekintem inkább pániknak, mint más testi bajnak, különben nem azokkal a szavakkal köszöntött volna. Megindulunk a bejárat felé, szeretnék már kint lenni, friss levegőt szívni, belenézni a napba, ezért sietősre veszem a lépteim. Hűvös van, az eget felhők takarják, rögtön libabőrös leszek, ahogy megcsap a levegő, és fázósan bújok Sebastianhoz közelebb, automatikusan.
- Ah, még ez is- motyogok magamban, még az időjárás is ellenem van. Örülhetek, hogy nem esik.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 02:01

Hát egy szó mint száz, ez a kombó, hogy egyszerre vagyok kórházban és ideges is vagyok, nem jó, elvégre egyre csak rosszabbul leszek. Mikor meglátom Ameliát, rádöbbenek nagyon hiányzott, jó látni, de nagyon félek is mit szól ahhoz hogy itt vagyok. Ám belém karol, szinte természetesen, meglep, de a kérésére csak lesütöm a szemem és megyek vele kifele.
-Egy hölgy a telefonba, nem tudom a nevét... - Ez igaz, elvégre mindig a hivatalos szöveg jött, kit hívtam, megyei kórház... Meg nem kell tudnia, hogy én itt hívogattam a munkahelyét... - Jó... bocsánat... - Nem tudok mit mondani, nem direkt van, tudom hogy szörnyű vagyok és összeszedhetném magam, de sajnos nem megy.
Könnyen tartom vele a lépést, hogy hamar kinn legyünk.
-Hazaviszlek, jó? Két hétig elvileg nem volt otthon nálad senki... gondoltam kitakarítok és főzök neked valamit... ha gondolod... a hölgy azt mondta még nem vagy teljesen jól... - Motyogom, miután kiértünk, valahogy jól esik a közelsége, átkarolom automatikusan.
-Gyógyszer nem kell a patikából? - Kérdezgetem, ki tudja. Ő a nővér, meg a beteg, aki hamarabb kijött.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 02:43

- Lídia- szinte suttogom a nevet, még a szemem is becsukom, nagy huncut az a nő.
Észre sem veszem, hogy bocsánatot kér, szinte húzom a kijárat felé, de tudom, hogy neki sem tetszik a kórház; bevallom, most nekem sem, tartja velem a lépést, amikor sietősre fogom. Kiérünk, nem egészen olyan idő van, amire számítok, kissé fázok máris (vagy csak lázas vagyok megint), de semmi sem érdekel, csak hogy kint vagyok. Sebastianba karolok bele, és ő védelmezőn átkarol.
Hallgatom, és a szavai késként marnak belém. Bár csak feltételezi, hogy a két hét alatt nem járt nálam senki, én szinte biztos vagyok benne. Minden úgy áll, ahogy ott hagytuk, hacsak Lio vissza nem ment azóta a cuccaiért. (Bár nem volt semmi, nem költözött hozzám, mi is lehetne, a fogkefe?)
- Lídia- ismétlem meg a hölgy nevét, lehet, az előbb nem hallotta, aztán elindulunk lefelé, a lépcsőn.
Jól esik, hogy gondot viselne rám; milyen fura, hogy legutóbb arról beszélgettünk, majd én ápolom őt. Tudom, hogy komolyan gondolja, és azt hiszem, rá is szorulok, egyedül menni is alig tudok... Csak az adrenalin adott erőt, hogy eljussak eddig is. Még van belőle... , de jócskán fogy.
- Gyógyszer? - fintorgok, mint egy ovis, akit éppen spenóttal tömtek meg- ha kicsit is szeretsz, nem emlegeted nekem a gyógyszereket, így is kikészült már az emésztőrendszerem...
Az első kemény réteg lepattan rólam. Sebastian nem lett más, nem hibáztat, nem von felelősségre. Neki Lia maradtam, a barátja, és nekem ez a szerencsém. Nélküle senkim sem lenne. Lio rám se fütyül.

Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 03:24

-Lehet, nem tudom. - Vonok vállat esetlen, mert még mindig figyelnem kell, hogy ne remegjek mint a kórházi zselé.
Aztán kinn úgy fest, nem veszi zokon, ha átkarolom, ha támogatom. Kijavít, igen, persze, ő.
-Igen, Lídia. - Továbbra sem tudom, de elhiszem neki. - Szóval... mit szólsz? - Nem mondott semmit, még annyit sem, legyen, vagy akármi. Lehet nem akar ott látni de... engem megnyugtatna ha látnám, otthon van és minden rendben.
-Sajnálom... én csak aggódom. Néha kell szedni, mert nem gyógyulsz meg... tudod. De ha rendes kaját eszel, nem a kórházit és meg is eszed, akkor nem készül ki a gyomrod, hmm? - Pedzegetem finoman, hogy ez ne legyen kifogás. Ha kell minden nap viszek neki meleg ételt míg rendbe nem jön, ezen nem fog múlni.
-Szóval? Vagy majd leírod és átviszem. Vagy megkérdezem Lídiát. - Most, hogy tudom kit kérdezzek, nem ússza meg. Gonosz dolog tudom, de hát a betegség nem játék, szeretném hogy jobban legyen, és megoldom, ha akarom. Mert én megakarnám, fontos nekem.
Ha hagyja be is ültetem a kocsiba, nem lakik messze, de akkor is. Meg nem akarok visszajönni ide az az igazság. Ha hagyja, én is beülök, veszek pár mély levegőt, már sokkal jobban vagyok, kezd színem is lenni, hogy kinn vagyunk, hogy nem kiabált, nem küldött el. Nem kell félnie, tudok vezetni.
-Vegyünk valamit hazafele? Ennél valamit? - Hátha több kedve lenne enni, látni hogy fogyott. Nem érzem magam valami jó barátnak, az az igazság... már eddig is valahogy küldenem kellett volna valamit enni... jah.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 16:34

Tudom, mennyire kivan a kórháztól, ő meg mégis bejött elém, és felülírva mennyire meg vagyok lepve (hatva), elsősorban őt akarom kimenekíteni (no meg magamat) erről a borzalmas helyről. Most először gondolok rá először így, mióta csak élek. Elnézhető nekem, hogy nem kezdek csevegni. Az energiáim a járásba ölöm.
Kint aztán fellélegzem, bár nem egészen olyan az idő, mint vágytam. A nap csak néha kukkant ki a felhők közül, és fúj a szél, bár nem túl erősen, ahhoz eléggé, hogy kellemetlen módon nyaldosson körbe.
- Én...- állok meg egy pillanatra, amikor visszakérdez, mit is szólok ahhoz, hogy gondot viselne rám. Hálásan és szomorúan nézek rá- ... nem várhatom el ezt tőled...- mondom neki, tudva, hogy mennyire gyűlöli a betegségnek még csak a gondolatát is. Valahogy majd megoldom, ezt mondtam Lídiának is. Valahogy túlélem. Nem vagyok gyenge, nem fogok belehalni! És már szól is belőlem a dac.
- Tudom, igazad van...- mondom megenyhülve, mert kicsit lehurrogtam a gyógyszer miatt és most megint ő az, aki szabadkozik, pedig tudom, hogy nem akart rosszat- Talán igazad van, és egy jó kaja javít a helyzeten...- a kórházi koszt minden, csak nem jó, hiába jobb, mint az otthoni. (Mármint a magyarországi.) Az siralmas!
- Nem kell közvetítő- fordulok felé, és ha csak el nem hajlítja a fejét, megsimítom az arcát, a mozdulatot abba csempészve bele, hogy a haját a füle mögé húzom- eddig is mindent meg tudtunk beszélni, nem?
Nagyon szeretném..., nagyon szeretném ezt is megbeszélni vele, rosszul érzem magam amiatt, ami történt, amiatt, ahogy Lio viselkedett, amit feltételezett, amit mondott, és... Fogalmam sincs, hogyan ért véget, néhány perc kiesett, csak a haragra emlékszem, mely hármunk között vibrált. De én nem merek kezdeményezni, mi van, ha ő (sem) akar ezekre emlékezni? Vagy számára nem is jelent semmit, ami történt? Hiszen itt van, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna... Jaj, nem tudom, mi lenne jó, mi a helyes...
Beültet a kocsiba, szótlan vagyok, beletörődő, hallgatag, szomorú. Jó, hogy nem kell lesétálnom azt az egy saroknyit, talán nem is menne, fulladnék, nem terheltem még magam ennyivel, le vagyok gyengülve.
- Nincs otthon semmi. Azaz, ami volt, megromlott szerintem, hacsak Lio...- felnézek rá, tudja jól, ő lehetne, aki ránézhetett volna a lakásra, de szerintem nem tette. Én sem érdekeltem, pláne nem egy üres lakás... Mindegy. Megoldom. Úgysem leszek ott már sokáig.
- Igazából nem vagyok éhes, de tudom, hogy enni kell. Csak... kikészültem a gyógyszerek miatt. Legyen valami egyszerű, jó? Krumpli vagy rizs... neked vegyünk húst is, tudom, hogy szereted, és ha velem eszel, talán majd jobban megy nekem is... - nézek megint rá, félénk mosollyal.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 17:04

-De... én szeretnélek biztonságban tudni... nem teher... - Pislogok, mert nem tudom burkoltan közölte, hagyjam békén, vagy csak kényelmetlen neki.
-Próbáljuk ki, ha nem lesz igazam, akkor még mindig abbahagyhatod? Hmm? - Kompromisszum, remélem hajlik rá, mert a gyógyszer nem véletlen van, ha van.
Azt mondja, nem kell nekem a Lídia nevű nőt hívogatnom, meg is simít, attól végigfut rajtam a libabőr, de elfordítom a fejem szomorúbban.
-Persze... - Mondom, bár még mindig van bennem némi tüske, hogy nem mondott el pár dolgot, hogy így szembesültem egy csomó dologgal. Persze a saját hülyeségeim, hogy többet gondoltam magamról, rólunk, de hát ez van. Sok dologról másképp gondolkodunk Ameliával, nem kéne meglepődnöm.
Inkább beültetem a kocsiba, szerencsére hagyja, beülök én is.
-Fogalmam sincs járt-e nálad. Nem... nem beszéltem vele. Khm. - Mondom némi daccal, mert tudom, tisztában vagyok vele, hogy szólnom kellett volna rögtön, felkeresni, de... akkor tuti megvertem volna. Főleg hogy Josh elültette a bogarat a fülemben, hogy Lio miatt volt agyrázkódása Liának.
-Jól van, főzök neked krumplit meg egy kis zöldséget. - Bólogatok, nem olyan fontos nekem a hús, nehogy azt higgye.
Be is indítom a kocsit, elindulok, beindítom a rádiót is, de előbb a bolt fele megyek, nincs messze. Mondom neki várjon itt meg, tíz perc és itt vagyok, de tényleg nem kell több, mert veszek egy kiló krumplit, zöldségeket, egy kis gyümölcsöt és már itt is vagyok.
Aztán meg már a lakása a cél, segítek is neki kiszállni ahogy leparkoltam és felmenni is segítek, hogy nyithassa az ajtót.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 18:31

Sóhajtok. Még hogy nem teher! Én teher vagyok, kolonc bárki nyakán, magamat is nehezen viselem el, amikor nincs uralmam a nyűgjeim felett, és most nincs, veszekedős vagyok, hülye picsa, békén kellene hagynia... Közben pedig igenis szükségem van rá, nélküle már leszédültem volna a lépcsősoron is.
- Oké, próbáljuk meg- bár a gyógyszer szóra máris görcsbe rándul a gyomrom, tudom, hogy igaza van, és vannak helyzetek, amikből csak az menekít meg. Még három nap, ennyit kellene túlélnem, nem túl sok, nem is lehetetlen, és jönnöm kell kontrollra, ha jól vagyok, befejezhetem azt az egészet... Túlélem!
Nem kell, hogy másoktól kérjen útbaigazítást rólam, én is gyógyulni akarok, legalábbis minden testi bajtól gyorsan szabadulni, hogy aztán legyen időm arra is, hogy befoltozzam a sebeimet, újra és megint. És helyre kéne hoznom dolgokat, hiszen a jelek szerint nem csak én szenvedek. Ha azt hittem, Sebastianra nem volt hatással ez az egész, gyorsan rájövök, hogy mégis. A simításomba nem fekszik bele, mint szokott, hanem elfordítja a fejét, el is kapom a kezem, csendesebb is leszek, szomorúbb. "Persze"... hányféleképpen értelmezhető e kicsiny szó. Széles a paletta, akár cinikus is lehet, most inkább szomorú és beletörödő, de nem egyetértő, nem olyan határozott!
Beülünk az autóba, megtervezzük, mit csináljunk, a félelmeim árulom el, hogy otthon katasztrófálisak a viszonyok. Lio miatt kissé nyersebbé válik, felszegi a fejét, és azt mondja nem kereste.
- Nem is baj..., nem baj, tényleg- mondom csendesen, és magam elé nézek, erőlködöm, hogy ne könnyezzek megint, a kórházi párnám úgyis százszor szétsírtam.
- Jól van, oké..- hagyom rá, úgysem érzem az ízeket, az antibiotikum kicsinált, ehetnék fűrészport is, de ezzel nem terhelem Sebastiant.
Elkanyarodunk a bolt felé, s mert bekapcsolja a rádiót, már nem beszélgetünk, gondolom, nem is akar, és nekem is jobb a hallgatásba burkolózni, bár nem szökhetek el a gondolataim elől. Míg bemegy a bolba, kikapcsolom a zenét, végre csendet szeretnék, nem valami tuc-tuc hülyeséget, amitől szétmegy a fejem. Újra a kezem rágom, gondolkodom, mitévő is legyek, hogyan is csináljam. MIT KELLENE csinálnom? Tanácstalan vagyok. Időnként az üzlet kijáratra lesek. Ha megjelenik Sebastian, visszakapcsolom a rádiót, aztán figyelem, ahogy bepakol: zöldség, gyümölcs... Nem vett húst. Hát nem eszik velem?
A ház bejárata előtt parkolunk, Sebastian kisegít az autóból, és a csomagok ellenére, amiket ő cipel (nem engedi, hogy segítsek), engem is támogat. Nem ellenkezem. Szorongok. Félek kinyitni a saját lakásom ajtaját. Kocsonya a lábam, úgy remeg, futkos rajtam a hideg.
- Legutóbb te zártad be? - kérdezem, hogy rájöjjek, esetleg másképp van-e bezárva, (járt-e itt Lio)- Kettőre?
Kattan a zár, és ahogy kinyílik az ajtó, tudom, hogy senki nem volt bent. Büdös van bent. Rothadó virág és valami másnak a szaga, amit nem tudok először beazonosítani. Öklendezek, de a gyomromból nem jön semmi, tekintve, hogy üres.
- Istenem... - Most lepi el a könny a szemem.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 18:55

Biccentek hogy próbáljuk meg, hátha jobban lenne, én reménykedem benne.
Szerencsére nem erőlteti hogy most rögtön beszéljük meg a dolgokat, legalább érjünk haza, bár a simítása ha jól is esik, mégis fáj valahol. De mivel főleg az egóm sérült azt hiszem, vagy nem is tudom, így inkább nem mondok semmit, csak próbálom elérni hogy mihamarabb felépüljön és pihenjen eleget.
-Nem tudom tudja-e, mi történt... - Mondom kicsit feszengve, mert.. ó basszus, úgy gyűlölöm azt a pasit, akkor is ha csak mondom és mégsem tudom teljes szívemmel utálni, mert senkit sem tudok. És ezt utálom, mert utálni akarom de közben nem tudom mert nem is ismerem, meg amúgy se. Basszus.
Inkább rakok be valami háttérzajt, ne legyen fura, ha csöndben vagyok, de a vásárlás is jó, addig is magam vagyok. Tudom hogy elkerülhetetlen a beszélgetés, hogy az arcomba legyen mondva, hogy Lio sokkal jobb nálam és hát amíg meg nem jön maradhatok ha akarok... hát szuper, de lenyelem. Annyi mindent lenyeltem már, hogy az emberek el se hinnék! Nekem ez jutott, kezdek beletörődni.
Húst valóban nem vettem, de eszem amit ő, gondolom én, mert hát gyorsabb ha egyfélét főzök.
-Korán keltél ki a kórházi ágyból... - Motyogom, mert érzem hogy alig áll a lábán. - Ha bementünk szellőztetek, húzok tiszta ágyneműt és lefekszek. - Ez nem felvetés vagy kérés volt. Komolyan gondolom hogy ez lesz a terv.
-A mentősök zárták be, nem én. - Közlöm egyszerűen, jelezve, nem volt nálam a kulcsa percig sem.
-Semmi baj, semmi baj... gyorsan kitakarítok, menj a mosdóba. Maradj ott kicsit, mondjuk mosakodj meg, ha gondolod. Addig megcsinálom. Menj csak. - Tény és való, vannak állapotok, de már rég nem vagyok finnyás. Luxus lenne.
Betámogatom a fürdőbe, ott nincsenek ilyen szagok, aztán minden ablakot kinyitok, keresek egy szemeteszacskót, beledobálom a virágot, ami elől van és szagos, majd a hálóba megyek. Nem kell Sherlocknak lennem, hogy lássam mi volt a program legutóbb, látom az üres pezsgős üveget, a tálat, melyben talán eper volt. Szó nélkül viszem ki őket és megyek vissza hogy lecseréljem az ágyneműt. Persze nem esik jól látni ezt a romantikus nyálasságot, az ágyat, ami velem soha nem volt megosztva, de hát nem is akarom hogy érdekeljen. Barátok vagyunk és kész, örüljek ennek is, örüljek annak hogy nem lettem leordítva. Csak akkor miért fáj? Ahh, francba is, nem érdekel. Erősebb vagyok én ennél és kész, így döntöttem, hát próbálom magam tartani a döntéshez. Ha nem jött volna még be mire elkészültem, akkor bekopogok a fürdőbe, hogy az ágyba kísérjem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 20:38

Beharapom az ajkam. Nem Sebastian feladata lett volna Liot értesíteni. Talán jobb is, ha nem tudja, hogy kórházba kerültem. Így azt teheti, amit akar, amit a szíve diktál, és nem befolyásolják azok az események, amelyek a későbbiekben esetleg csak korlátoznák a döntéshozatalban. Ha most elment, elment volna később is, talán jobban is fájt volna, ha nagyon beleélem magam, hogy tényleg tud szeretni. Így csak (egy újabb) éjszaka volt. Úgy látszik, ennyire vagyok jó.
Ülünk a háttérzajban, mégsem kínos a csönd, mert mindkettőnkben zúgnak a gondolatok, bár ennek nem vagyok tudatában. Gyorsan odaérünk a bolthoz, ő elmegy vásárolni, én ülök a csöndben, aztán ismét zene, indulás, hazaérés.
- Kérlek, ne akarj ágyba parancsolni!- kérem tőle lágyan, szinte könyörgőn, hiszen éppen ezért akartam a kórházból is eljönni, nem bírtam már feküdni. Meghat, hogy ennyire aprólékos terve van, tényleg olyan, mintha nem lenne tőle idegen az egész.
- Jah, igen, a mentősök...- bólogatok egyetértően. Arról viszont tudok, hogy őket ő értesítette, nem Lio.
Kinyitom az ajtót, és meglep a lakás orrfacsaró szaga, a rothadó virág és gyümölcs szaga, a por és a levegőtlenség furcsa elegye. Rosszul leszek tőle, öklendezek, Sebastian tér észhez villámgyorsan. A fürdőbe támogat, ablakot nyit, én pedig a vízcsap fölé hajolva próbálok felfrissülni, ahogy javasolta. Sírok. Jobb is, hogy csobog a víz, így nem hallja.
Ledobálom magamról a farmert és a pólót, beállok a zuhany alá, végre a saját fürdőszobám, a saját tusfürdőm, a saját samponom. Két hete nem mostam hajat..., vagy több? Lassan elmúlik az ingerem is, hogy bőgjek, megnyugszom, lecsillapodok. Törölközőbe csavarom magam, és külön a hajam, aztán leülök a lehajtott WC-ülőkére. Nem sokkal később kopog.
- Itt vagyok. Fel kell vennem valamit...
Bekísér a szobába, egészen más látvány fogad, mint amit itt hagytam, nincs nyoma sem szirmoknak, sem pezsgőnek, sem Lio illatának. Neki mégúgyse. Mintha nem is járt volna soha itt. Talán így is volt. Csak álmodtam.
Alvójáróként megyek a szekrényhez, rángatok ki belőle ruhát magamnak: pólót, nadrágot, aztán a fiókból bugyit és melltartót. Nem hiszem, hogy el kéne bújnom Sebastian elől, fel tudok öltözni, és ha jól sejtem, a konyhába megyek, utána, bármilyen utasítást is adott volna nekem.


A hozzászólást Amelia Simeon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 22 2015, 22:40-kor.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 20:49

Ahogy a lakásánál vagyunk, nagyon kérlel ne parancsoljam ágyba, kicsit megenyhülök.
-Amelia... mozoghatsz is, nem korlátozlak, de most pihend ki a hazaérést, enni az ágyban is lehet, de ha akarod, ehetünk a konyhában is. - Engedek, mert látom nem akar feküdni, de legalább üljön le.
Benn persze áldatlan állapotok vannak, így gyorsan a fürdőbe küldöm, remélve ott még minden a régi és nem tévedek sokat, szóval amíg ő rendbe szedi magát én a lakását próbálom.
-Jól van, hát... újat nem mutatsz tudod... - Nyitok be, de valahol komolyan gondolom. Nehogy azt higgye már, hogy csak mert meztelen én másra sem tudok majd gondolni... felnőtt férfi vagyok nem kamasz.
Benn fel is öltözködik, mondom a konyhában leszek, de ha tud feküdjön kicsit, pihenjen. Szóval ráhagyom, én nekiállok ott is takarítani, mosogatni, meg krumplit pucolni magunknak, egyéb zöldségeket.
Mivel kijön, kérdezek.
-Nem akarsz inkább levest enni? Vagy csináljak azt is meg krumplit zöldséggel? Vettem gyümölcsöt is. - Mintha nem látta volna úgy mondom, de mindegy is. Nem akarok szótlannak tűnni.

//detto xD//

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 23:15

Alig beszélünk az autóban. És bármennyire voltunk könnyedek egymással korábban, most mégis van egyfajta feszültség közöttünk, amit nem tudok hova tenni (vagy inkább nem akarok).
Nem akarok lefeküdni, elegem van a fekvésből, és nem akarok lefeküdni abba az ágyba, amiből Lio mellől keltem föl. Emlékszem, milyen volt, megrohan az emlék.
- Jól van, ez...- (jó ötlet) nem tudom folytatni.
Letaglóz a lakásom rossz szaga, a fürdőbe leszek száműzve, ami több szempontból is jó választás, hiszen van időm felfrissülni, megújulni, megnyugodni. Semmi sem olyan, mint ahogy emlékeztem. Odakint közben lázas munka folyik, akkor szembesülök vele, amikor kimegyek, és látom a tiszta és friss otthonomat. Elzárom azt képet, mint egy emléket, amit még Lioval hagytam itt, aztán eldugom, mintha titok lenne (vagy csak álom), és aztán megpróbálok nem gondolni rá. Ez a terv.
Nem érnek el a tudatomig Sebastian szavai; a meztelenség nem miatta zavar, eszembe sem jut, hogy jelen állapotomban izgatnám, mint nő. Ő sem jut eszembe, mint férfi. Ha ismerné a hospitalizáció fogalmát, foghatná arra, visszafejlődtem, lelki fejlődésemben egy korábbi állapotomba tértem vissza, s most éppen annyira vagyok szégyenlős, mint mielőtt találkoztunk.
Hallom, hogy a konyhában tevékenykedik, oda megyek utána, mert nem akarok egyedül lenni, pláne nem feküdni... Hiába van áthúzva az ágy, nem olyan hely, ahová szívesen feküdnék. Már nem, bármennyire tetszett is, amikor megvettem és berendeztem a szobát.
- Ami egyszerűbb, Sebastian, rád bízom- mondom neki, és közelebb lépek a pulthoz. Közömbösnek tűnhetek, pedig csak fáradt vagyok. Kiveszek egy kést a fiókból, és nekiállok én is zöldséget pucolni, ne csinálja egyedül (vagy én is csináljak valamit).
Szép rend van itt is, bár arra nem emlékszem, milyen állapotokat hagytam a konyhában. Rend volt, emlékeim szerint, hiszen mielőtt átszaladtam Sebastianhoz, nem csináltam semmit (rumlit). Csak a szárítóban csöpögő poharak és gyümölcsös tál árulkodik, hogy mosogatott... Oh, újabb emlék, amit el kell zárni, örökre. Miért ittunk pezsgőt? Erre nem is emlékszem.
Az egyik zöldségnél, ahogy rakom a vízbe, összeér a kezünk. Mntha áram rázna meg, mintha aludtam volna eddig... Jézusom...
- Sebastian...- szólítom meg, mintha most látnám először- olyan hálás vagyok, hogy itt vagy!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Vas. Feb. 22 2015, 23:43

Elvagyunk mindketten, ő frissül én meg takarítok, majd nekiállok főzni neki valami ételt, hátha enne egy keveset. A gyógyszerek miatt nem ártana mondjuk.
Utánam jön a konyhába, majd mikor nyúl a késért majdnem óva intem, hogy nem kéne, de végül becsukom a szám. Nem nyúlna késhez ha nem érezne elég erőt magában hogy biztosan nem vágja el majd a kezét.
Az ételt illetően csak biccentek, sütni jobban tudok, szóval sütök, amúgy sem vagyok levesguru.
Csendben elvagyunk, igazából nem tudom mit mondhatnék, akarok-e bármit is mondani, inkább csendben tűrök és dolgozom, teszem amit kell, ami megy, ami elvárt. Erre jó vagyok, szeretek hasznos lenni, szóval nem is hajlik panaszra a szám, legalábbis igyekszem nem sajnáltatni magam, hisz nem én vagyok beteg.
Összeér a kezünk, ahh... megfeszül az állkapcsom, olyan ismerős az érintése, hiányzott.
Ahogy hozzám szól ránézek, de ezzel nem tudok mit kezdeni, hogy őszinte legyek. Nem vagyok ebben jó talán.
-Ugyan... te is megtennéd értem, mi sem természetesebb... - Nekem tényleg természetes, elvégre... barátok vagyunk, bár tudom Lionelnek sokkal jobban örülne, ettől akaratlan elszomorodom. Nem szeretek örök második lenni, az az igazság. De hát ha ez jutott, ez jutott, kész.
-Nem muszáj ám csinálnod, csinálom én, tudod hogy van rutinom... - Kerülöm kicsit a tekintetét, de ahogy rakom a mosogatóba a megmosott zöldséges edényt, hogy lemossam újra őket kicsúszik a kezemből és beleborul az egész a mosogatóba.
-Bon sang... - Motyogok franciául, bár lehet hogy érti hogy elküldtem a csudiba a tálat, ki tudja mit tanult már meg és mit nem ugye.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 00:12

Hogy mennyire idióta és figyelmetlen vagyok, csak akkor esik le, amikor zöldségpucolás közben összeér a kezünk. Úgy nézek rá, mintha álomból ébrednék, és való igaz, eddig ringattam magam, hogy nem igaz, ami történik. Vagy az nem igaz, ami történt. Valami hibádzik. Valami helytelen.
Valami rossz. Felejteni akarok. És a legrosszabb, hogy a jelen mosódik el.
Elönt a hála, hogy itt van, gondot visel rám, tákol és támogat, még akkor is, ha kettőt sem szól hozzám. Talán tudja, hogy néha kell a csend. Kell az idő, amíg minden leülepszik, és nem tudom, ennyi volt -e, ennyi elég-e, de azt tudatni akarom, észlelem őt. Azt szégyenlem, hogy eddig megfeledkeztem róla.
- Megtenném...- adok igazat neki, de nem folytatom: én meg sem érdemlem... Mert hát miért is nem?
Olyan zavaros gondolataim vannak, és mindez oda vezethető vissza, amikor Lio mondott valamit... Nem azt, amiben igaza volt, hogy mi lefeküdtünk egymással. Volt valami, amivel tőrt döfött a szívembe, de nem emlékszem rá, és tudom, sokszor járt ez a fejemben. Nem tudok rájönni, mi volt az, csak a fájdalmat érzem, mintha elárultak volna. Vagy én lennék az áruló?
- Szeretném csinálni, érezni, hogy hasznos vagyok és nem használlak ki téged...- Soha nem voltam még ennyire kiszolgáltatott, talán csak egyszer, pár percre, egy fürdőszobában, a kövön... Jaj, ne... Akkor magamra hagytak.
- Nem kételkedem a rutinodban- igyekszem vidámabbra fogni, nem értem, mi ez a síri hangulat. Én keltettem, világos. De miért maradt így? Ezen változtatni kell!
A csörgésre-zörgésre összerezzenek, a mozdulatom megakad, a mosolyom elillan. Sebastian ideges, mert franciául hablatyol.
- Semmi baj, nem történt semmi, üljünk le egy kicsit!- elhúzom a mosogatótól, nem árt a zöldségnek, ha ott áll.
Szembe fordulok vele, vagy fordítom magam felé, közel állok hozzá, és felnézek rá. Nyúzottnak tűnik, bár jobb a színe, mint a kórházban.
- Mondd el, mi bánt!- kérem tőle. Érzem, hogy vibrál benne a feszültség, mégsem beszél.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 00:22

Biccentek, hogy megtenné, na ezért mondom hogy szóra sem érdemes.
-Nem használsz ki, ez csak egy kis ebéd... - De komolyan, ebben nincs semmi, máskor is főztem már neki. Nem ebben érzem kihasználva magam, de ezt nem fogom szóvá tenni, nincs is jogom, tudom hogy csak érzékenyen reagálok, szóval próbálok felnőni a dologhoz, nem vagyok már kisfiú.
-Helyes... - Ne is, ha mást nem főzni tudok, bár nagyon nem itt vagyok gondolatban... mi sem bizonyítja jobban hogy nem fogom rendesen a tálat a zöldségekkel, de legalább a mosogatóba borul, nem a földre... Akkor lettem volna csak ideges. Bár így is érzi, mert maga felé fordít, félretekintek, nem akarom hogy lássa, feszült vagyok. ostoba elgondolás, de ez van. Bár az hogy ilyen közel van... elönt a hiány, hogy már nem érinthetem úgy.. vagy csak nem akarom. Tudja a fene, ilyet rég nem éreztem, ha éreztem egyáltalán.
Persze kéri beszéljek de ez nem olyan könnyű mint hiszi. Nagyon nem.
-Enned kéne... - Feszengek, elvégre nekem főzni kéne, neki enni majd aludni... én csak felidegesíteném, tudom. De ha nagyon nem reagál vagy noszogat, csak kinyögök valamit.
-Szólnod kellett volna... tuti nem egy este alatt alakult ki amit érzel iránta, szólnod kellett volna... - Motyogom, de érezni nehezemre esik kinyögni mi a bajom, mert nem akarok veszekedni, csak fáj a tény és kész. Ennyi, nem több, változtatni nem tudok rajta, ami történt megtörtént, ez van.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 01:32

- Oké, tudom, de akár rendelhettünk is volna valamit- jut eszembe hirtelen. Akkor nem kéne időt pazarolnia rám. Egyáltalán, mi mellől szakították el? Milyen tevékenység helyett van velem?
Hiába próbálom derűsebbre fogni a dolgot, valahogy nem jön össze, kurtán felel, aztán ügyetlenkedik... Talán nem véletlenül. Nem szokása előttem franciául beszélni, és egyszer azt mondta, káromkodni szokott így, hát oda lépek, és elhúzom, ne legyen már ideges.
Szokatlan, hogy félre tekint, mert ilyenhelyzetekben mindig egymás tekintetét kerestük. Azt, ami odabent van, ami a szem mögött van, mintha olvasnánk egymás gondolatát, és ő most rejtegeti magát előlem. Kérem, hogy mondja el, mi bántja, de félrebeszél.
- Kérlek, ne terelj!- Kérlelem. Nem szándékosan, de Liohoz hasonlítom, időnként (gyakran) ő viselkedett így, bezárkózott, mint egy mimóza, és nem árulta el, mi a baja, mintha nekem tudnom kéne, vagy kitalálni... Ez olyan nehéz!
Továbbra is nézek rá, de már nem szólok semmit. Félek, ő is elszalad, mint Lio. Érteni szeretném. Miért ilyen buták a férfiak? De Sebastian nem Lio. Ő a barátom, és mint olyan, a bizalmát élvezem, meg is tisztel vele, és egyszerre könnyebbülök meg, hogy beszélni kezd, és lepődök meg azon, amit mond.
- Engem hibáztatsz...- suttogom a földre tekintve, és hirtelen meghűl ereimben a vér. Jaj, nem elég, hogy magamat hibáztatom, magamat okolom mindenért, még Sebastian is haragszik! - Ez... nem olyan egyszerű...
Érzem, hogy pánikolok, megint az a furcsa érzés kínoz, hogy elfelejtettem valami fontosat.
- Megpróbáltam elmondani... - mondom kínosan, és arra péntekre gondolok, amikor utoljára jártam nála. Mennyire féltem, hogy el fogom veszíteni, és hogy meglepett, hogy ettől fél ő is!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 07:13

-Szívesen főzők, tudod jól. Meg mire kihozzák ugyan ott vagyunk. - Magyarázom neki, de tényleg így gondolom, nem lenne ezzel semmi baj, csak... Csak.
De csak kiütközik rajtam a feszültség ami már két hete hű társam, de nehéz az egész, mert tudom hogy én rontottam el, én hittem hogy másabb vagyok neki vagy tudom is én.
Terelek, mert ahhoz értek, nagyon is. De kérlel ne tegyem, talán még kedvesen is teszi. Nehéz nem szót fogadni de igazából félek összeveszünk. Nem szeretném ha kidobna vagy ilyesmi. Ápolásra szorul még mindig én pedig nem akarom magára hagyni.
-Nem hibáztatlak csak becsapva érzem magam... - Javítom ki, mert mi jogon hibáztatnám? Én csesztem el neki a dolgot a másikkal.
-Igazán? Na is mikor? Melyik szeretkezésünk előtt vagy után hogy folyton Lionel jár az eszedben? Elég egyértelmű a dolog, ne is tagadd... Meg se próbáld, én raktam rendbe a hálót nem más... - Teszem hozzá, nehogy itt szépíteni kezdjen, mert nem fog menni neki.
Hangom inkább fájdalmas mint vádaskodó de kerülöm a tekintetét.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 17:41

- Ez is igaz...- hajtom le a fejem. Nem vagyok hozzászokva, hogy más visel gondot rám, ez mégsem olyan, mint a pénteki közös kajálások, ami csupa jókedv, móka meg nevetés. Ez most olyan rossz, mint a tabletták, amiket be kell szedni. Kényszer és nemszeretem íze van.
Örülök, hogy itt van, nélküle nem is boldogulnék, erőm se lett volna takarítani, szóval... Nagyon hálás vagyok neki, csk ne lenne ilyen fojtogató a csend közöttünk. Nem ehhez vagyok szokva, ha vele vagyok, ez a gond? Egyáltalán, miért ez a feszültség?
Amikor belezuttyan a tál a mosogatóba, közelebb lépek hozzá, és elvonom onnan; azt szeretném, ha elmondaná, ő miért feszült, de nehezen fog bele. Aztán amikor belefog, úgy értelmezem, számon kér amiatt, ami Lio és közötem történt. Javítja szavaim, hogy nem hibáztat, csak becsapva érzi magát, de én még mindig nem értem pontosan, hogyan is érti ezt. Hiszen addig a péntekig közöttünk nyitott kapcsolat volt, ő maga mondta, és tettünk tisztába fogalmakat illetve a lehetőséget, hogy mi lesz, ha...
Csak rázom a fejem, amikor azt mondja, becsapva érzi magát, és aazl védekezem, el akartam mondani... Most ugye, egy dologról beszélünk?
- Ez nem igaz!- szinte sikolyként törnek ki belőlem a szavak, annyira megijedek. Azok után, amiket elmondtam neki magamról, amiket megtudott rólam, el tudja képzelni, hogy végig becsaptam? Egy másik világ omlik össze bennem nem sokkal azután, hogy a Lioval szőtt mesevilágomnak vége. A realitás, a barátságunk Sebastiannal került veszélybe. Létezett egyáltalán?
Egy gonosz kis hang arra buzdít, olvassak be neki, mi jogon féltékeny, hogy Lioval voltam, ha közben ő is másokkal fekszik le. De a józanságom ezt felülírja, mi megbeszéltünk mindent, ennek működnie kellene, hiszen nem szerelmes belém, nyitott kapcsolatunk van, és arról beszéltünk, ha valamelyikünknek komolyabb kapcsolata lesz, átalakul majd a miénk is...
- Azután a péntek után már nem volt lehetőségem beszélni veled..., a szombat reggel pedig nem volt éppen megfelelő alkalom ehhez...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 19:03

Ideges és feszült vagyok, mert nehéz elviselnem, hogy Amelia úgy volt velem, hogy másba szerelmes. Nem tehetek róla, de számomra egyértelmű, hogy olyankor folyton a másik jár az eszében, hozzá hasonlítgat, ilyenek. Megalázó, hogy szó szerint pótlék vagyok, hogy nagyon nem vagyunk egy szinten, mert Lio az egekbe, én meg valahol lenn a béka feneke alatt. Nem tesz jót az önbizalmamnak, de ezt sosem mondom senkinek.
Ránézek mikor kifakad, hogy nem is igaz, hogy rá gondolt, összeszűkül a szemem.
-Amelia... Láttam rajtad hogy szerelmes vagy, több apró dolog is arra utal... Volt már szerelmes partnerem, másról sem tudott beszélni egyikük sem, mint a szeretete tárgyáról... akkor is ha velem voltak, volt olyan is aki szeretkezés után mondta. Nem jó. Nem kértem volna belőle újra, ha tudom... - Sóhajtom, mert nehéz elhinnem, hogy egyszer sem gondolt Liora. Ráadásul pont őrá! Még megalázóbb. Félre is nézek újfent.
-Nem az valóban nem... de a szerelem nem egy éjszaka alatt alakul ki Amelia. Te csak arra utaltál tetszik, amivel semmi bajom nem is lett volna, bár... ha ő tetszik nem értem miért voltál velem is, de mindegy... de nekem az a bajom hogy nem egyszerűen tetszik neked, hanem láttam hogy neki bármit, amit akar. Az ágyadba is beengedted... - Vonok vállat, jelezve én értem a célzást, hogy nekem ott soha nem volt helyem, de Lio valahogy nem úgy viselkedett aki először aludt itt.
-Sajnálom, hagyjuk. Barátok vagyunk és ennyi, csak... egy dologra felelj, de őszintén mert tudni fogom ha hazudsz. - Nézek rá komolyan, finoman megfogom a vállainál. - Lionel bántott? Mi a szösztől volt agyrázkódásod? Mikor kitettelek semmi bajod nem volt és reggel meg összeestél nekem... - Nézek rá elszántan, hogy ne védje a másikat ha ő volt, akkor mondja meg. Aggódom hogy az az agresszív szemét bántotta. Ezért sem bírtam volna felkeresni, mert lehet megverem. Sőt, egészen bizonyos.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 20:10

Elfelejtődik az étel, ahogy hirtelen megszűnik a csönd. Bár én kérem, hogy moindja el, mi bántja, nem számítok rá, hogy mit kapok válaszul. Értetlenkedve figyelem, ahogy kiakad, s hogy vehemensen neki ne ugorjak csak egy dolog gátol: a mód, ahogy kifejezi magát.
Bár szavai bántóak és igazságtalanok, olyan fájdalmat rejt a hangja, ami nem lehet csupán féltékenységgből vagy dühből eredő. Igyekszem megérteni, minek is szólhat ez, hiszen tudtommal kettőnk között nincsen "mélyebb" érzelem; ami hozzám köti, nem szerelem, nem lehet féltékeny az érzéseimre sem.
- Láttad... mikor?- csodálkozom, ha voltam is szerelmes, még magam előtt is titkoltam, hiszen éppen azzal üldöztem volna el... Liot (és őt). Egyikőjüknek sem kellett az érzelmes Lia, hát nem csacsogtunk erről órákig? Visítani tudnék. Rázom a fejem- Másról sem tudtam beszélni? Hogy érted ezt?
Emlékeim szerint a legelső franciaórán beszéltem neki Lioról, hiszen megkérdezte, van-e barátom. És aztán azon az "utolsó" pénteken, amikor azért nem mentem vele táncolni, mert el akartam mondani, hogy ... Hogy Lio felkeres, és ... De akkor sem volt biztos semmi, csak... Én nem akartam becsapni!
Összeszorul a torkom, ahogy tovább hallgatom. Igzaat adok neki, voltak tények, amiket elhallgattam előle, de a tények semmit sem változtatnak azon, amit iránta érzek, és ez... ez az ijesztő.
- Igazad van, nem egy éjszaka kellett hozzá- adom meg magam, mit tagadjam, aznap éjjel Lio hatása alá kerültem, ahogy egyszer már kerültem korábban is, na és? Akkor is hoppon maradtam, Lionak nem kell szerelem, talán most is csak meg akart dugni, erre legyek büszke? Megmakacsolom magam, nem fogom magam megint kiteregetni, hogyan gázolnak át rajtam a férfiak, bemocskolva a testem vagy a lelkem, úgyis csak egy rongy vagyok.
- Ha nem tudod, hogy miért voltam veled, nem is ismertél soha és én is félreismertelek, ha ilyet kérdezel...- mondom, majd összeszorítom a szám; éppen Sebastiantól nem vártam ilyen támadást. Mit akar ezzel mondani, hogy "neki bármit, amit akar"?
Fáj, hogy bánt. Eddig azt hittem, mi jól kijövünk, megértettem, mit akar tőlem, hol a helyem, és elfogadtam olyannak, amilyen. Szerettem volna egyedüli lenni, egyetlene valakinek, igazi szerelme, kapcsolata, de egyik férfi, akivel kapcsolatom volt se erre vágyott, hát én sem adtam oda magam (és a szívem) teljesen. Baj, hogy védekezem?
És lezárja ennyivel: "sajnálom, hagyjuk"... A barátok nem viselkednek így, belé meg mi ütött? Az jut eszembe, mennyire nem kedvelik egymást Lioval, és ezzel magyarázom: az bántja, hogy éppen egy olyan férfival jöttem össze, aki neki nem tetszik. Vagy éppen az nem, hogy a haragosa? Elmebaj! Az enyém! Én megőrülök! És aztán megint kiakaszt.
- Hogy micsoda? Azt hiszed, megvert? Ó, basszus, Sebastian, ennél tényleg nagyobb az önértékelésem. Sose lennék olyan pasival, aki bántalmaz! Azaz... - Elbizonytalanodom. Hányféle módja van a bántalmazásnak? Jó kis tétel volt, éppen csak nem vettem magamra. Mielőtt Sebastian félreértené, gyorsan, és sokkal higgadtabban hozzáteszem- Ahogy szaladtam át a zebrán..., elestem. Elsodort egy motoros... De a kezem meg a lábam már meggyógyult!- bebizonyítanám, hogy baleset volt, de már nincs nyoma a sebeknek. Lio tökéletesen kezelte le őket.

Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 20:40

-Mikor, mikor... szombaton... akkor értettem meg... - Sóhajtom, de így is van, addig csak nem akartam észrevenni, azaz pénteken, amikor végtelen boldogan átjött.
-Te nem, de... gondolom te voltál olyan toleráns hogy ne mond, de... ahh... - Csóválom a fejem, de szomorú vagyok. Nem értem én mitől vagyok kevesebb mint Lionel, hogy ő tőle teljesen kivirult, úgy ahogy tőlem sosem. Pedig én igyekeztem, de... úgy fest az egész személyiségem kevés, ez van.
Mélyet bólintok, hogy "na látod", én is tudom, hogy legalább egyszer úgy bújt velem ágyba, hogy Lion járt az esze. Nem jó, megkeseríti nekem azt az édes délutánt.
-Hah... tudom hogy csak arra vagyok jó... csak reméltem neked nem... nem csak... - Motyogom, mert hát tudom én, hogy csak szexre kellek, még mindig bennem van, hogy hogy megkönnyebbült mikor mondtam semmi komolyat nem akarok (egyelőre). De ezek után felesleges is lenne bármit akarnom. Örüljek, ha nem hajt el.
Érzem felesleges magyaráznom mi bánt, talán magam sem tudom, de az tény, aggódok érte, hogy Lionel bántotta. Kicsit megkönnyebbülök hogy azért mindent mégsem tűrne el Liotól, de felkapom a fejem arra hogy "azaz".
-Amelia... ne mondj ilyet... senki sem bánthat téged... nem hagyom... - Harapok a számba, nem bírnám elviselni ha bántaná akárki is.
-Amelia... - Szalad össze aggódva és értetlen a szemöldököm. - Ez nem játék... itt laksz egy köpésre a kórháztól meddig tartott volna átmennetek? Lionelnek is lehetett volna ennyi esze... - Veszel el a kezét és nézegetem, de tényleg nincs nyoma semminek szerencsére. Jó mikor engem Phoenix elsodort és belilult az oldalam sem mentem rögtön, de én másnap is jól voltam, ahogy Phoenix maga is, meg még a kórházba is elvezetni... aham, na persze.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 22:23

Nem tudok kiigazodni rajta. Eddig azt hittem, fontos neki, hogy jól érezzük magunkat, hogy megtaláljuk a boldogságot, és arra utalt, elősegítené, hogy boldog legyek, és utamba sem állna, de amíg lehet, szívesen van velem, és ugyanígy voltam én is vele. Hiszen minden percet örömmel töltöttem vele, és éppen pénteken egyeztem bele, hogy találkozzunk többször is, ha igényli, miért ne? Én is szeretném, nekem is jól esik. Szeretek vele lenni, nem mondtam elégszer?
Szerelmesnek látszottam szombaton... A péntek éjjel valóban nagyon bensőségesre sikeredett, tökéletes figyelem egy olyan férfitól, akiért "rajongok" (hiszen szeretni nem szabad!), ráadásul olyan módon közelített, ami már-már nyálas, mégis lehengerlő, mert illik a mesébe... A mód, ahogy vigyázott rám, ahogy aznap este bánt velem, mintha minden sérelmemet orvosolta volna, amit addig velem szemben elkövetett. Buta voltam? Vak? Naív? Azt hittem, hogy teljesülhet egy álom? Ha ő látta, talán valóban ott volt, talán valóban szerelmes voltam... de hol van már Lio? Ez a baj vele, jön és megy, átutazó az életemben és mindig képes felkavarni, elhitetni, hogy létezik, amit érzek, aztán porrá zúzni a reményeimet..., és aztán megint, mint egy orkán, felkavar, felkap, beszippant, kilök, messire repít, és úgy tűnik el, mintha nem is létezett volna, csak a pusztítás nyoma marad utána. Hát nem ez történt most is? Megroskad a vállam. Hülye vagyok, ha ilyen szerelemre vágyom, mely negyedévente ragad magával, visz fel a mennybe és taszít a pokolba.
- Toleráns, köszönöm- cinikus vagyok. Miért hiszi, hogy miatta színészkedtem? Sosem voltam képes haszudni, neki se hazudtam soha. Amikor bizonytalan voltam, hát nem mondtam neki? - De  ahhh, mit de??? - kérdezem, nem értem, mi ez a sóhaj? Mi nem volt jó? Ha vele voltam, érte voltam vele, mert őt akartam, mert vele akartam lenni, mert arra vágytam, amit ő tud adni. Ezért működött... Sosem mást láttam benne, én magáért szeretem... Elszomorodom.
- Sebastian...- sokkal többet mondok, nem csak a nevét. "Ugye, ezt te sem gondolod komolyan?" Nem is volt számomra fontos a szex, féltem is tőle, mint a tűztől, hát nem emlékszik, mennyire sokkolt, amikor rájöttem, hogy kívánom őt? Jaj, ez övön aluli, "csak szexre kellesz"...
Szeretnék rájönni, hol és mit rontottam el. Talán a homlokomra kellett volna írni: "bocs fiúk, ne kezdjetek velem, reménytelenül szerelmes vagyok egy srácba, aki azt mondta, nem képes szeretni". Mehetnék mindjárt apácának, nem? Isten legalább viszontszeretne.
Meglepő fordulat, Lio bántott-e engem? Ezzel tereli a gondolatmenetem, és úgy meglep a kérdéssel, meg is feledkezem róla, vissza kellene valamit kérdeznem.
- Nem, nem úgy értem... azaz nem bántott senki- harapom be a szám. Fizikai értelemben tényleg senki sem. A többin meg túlteszem magam. Egyszer már (vagy kétszer?) sikerült.  Nem kell senkivel konfrontálódnia miattam. Nem is érek annyit.
Elmondom neki, hogy történt a baleset, aminek nem is tulajdonítottam jelentőséget. Kicsit bevertem a fejem, szóra sem érdemes. A plazúr már meg is gyógyult, megmutatni sem tudom, hát akkor az esés sem lehetett jelentős, nem igaz? (Igazán nem is emlékszem rá.)
- Nem fájt semmim...- mondom megenyhülve. Klassz, hogy aggódik, de ha vele vagyok, neki sem engedem, hogy kórházba vigyen olyan apróságok miatt, mint néhány plezúr vagy egy púp a fejemen.
Megszemléli a karom, de azon már csak halvány folt jelzi, hol lehetett a seb. Nem volt mély, nem lehetett mély, nem is vérzett olyan nagyon emlékeim szerint. Kicsit..., de azt lefertőtlenítettük és bekötöztük, aztán... a kórházban már eszembe sem jutott. Talán már akkor nyoma sem volt. Pár napig ugyan nem hagytak felébredni, de ... Na, nem volt veszélyes!


A hozzászólást Amelia Simeon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 23 2015, 22:55-kor.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 22:51

Megfeszül az állkapcsom, hogy gúnyosan mondja vissza a szavaim. Ő nem élte át amit én, ez megalázó! Amikor akár egy szajha is lehetnék, akinek nem érdekes a személye csak a teste, mert úgy is a másik fantáziájában van egy kép, épp kivel van... bvah, taszít az érzés és a gondolat, ennél többre tartom magam, bár lehet itt rontom el. A szex az szex, jó és kész, testiség és nem több. Vágytam volna többre de inkább nem kéne, egyszerűbb.
-Mégis mit, mégis mit, tudod milyen megalázó? Főleg hogy Lionel az, aki nálad a fixaidea és őt... pótoltam? Hát köszönöm, szeretek egyenrangú fél lenni, nem holmi éppen kéznél levő valaki, amíg a "kedvenc" Lionel távol van... - Mondom sértetten, de tényleg fáj, nem bírok túllépni rajta. Nem megy, egyszerűen nem. Jobb lenne nem is beszélni róla, be kéne fognom a szám, lenyelni a békát és örülni annak ami van. De most nem megy valahogy. Még így sem hogy eltelt két hét, pedig ez nagy szó. Nekem pár nap is elég hogy megbékéljek, most egy hónapot is kevésnek éreznék.
Hallom ahogy mondja a nevem. De akkor is fáj, mert noha éreztem ódzkodik a testiségtől, mégis Lionel érezhetően sokkal másabb volt neki, elég volt látnom a háló "romjait". Lehet velem nem is élvezte, csak én akartam hinni élvezi. De mit tud az a pasi amit én nem? Mitől jobb vagy több mint én? Sosem fogom megtudni. Csak lehajtom a fejem, mindig így járok komolyan. Csak az tudna velem megnyílni, aki... aki nem akar tőlem semmit. Mint Elee. Ennyi... mindenki más ha akar is valamit vagy elkönyvel hogy ismer mint a tenyerét, pedig nem, vagy nem is ismer, csak randiztunk párszor és már hozzám jönne, jaj ugyan már. Aki ismer nem akar tőlem semmit, csak néha ellenni és kész. De hogy egy ilyen Lionel legyen mérföldekkel jobb nálam, nem bírom megemészteni.
De mindegy is, fontosabb bántotta-e az az állat, de azt mondja nem, megnyugszom. Lionel nem tűnt olyannak, de hát pocsék emberismerő vagyok, lássuk be.
-De elmondanád ugye? Elmondanád... - Győzködöm, tudom hogy utál most, de talán tart annyira barátjának hogy elmondaná. Lehet nem vagyok egy izmos barom mint Lio, de azért férfi vagyok, megvédeném, komolyan.... mindent megtennék.
-Akkor is, csak egy köpésre van és ő még nem is lesz egy rakás szerencsétlenség mint én... - Sóhajtom, ahh, na igen, lehet ez is jócskán von az értékemből a szemében, hogy a kórház gondolatára lesápadok. Fantasztikus, nem értem mit akarok én itt erősködni. Tükörbe kéne néznem és ennyi. Rá kéne jönnöm, hogy jó darabig nem kéne akarnom senkitől semmit, egy-egy éjszakára össze kéne szednem valakit mint régen és nem lennének ilyen gondjaim. Mennyivel egyszerűbb nem? Ahh...
-Örülök hogy jól vagy... - Mondom megenyhülve, mert semmi baja, én igazából örülök ennek, de elengedem, miután leültettem a székre és úgy döntök inkább felnövök és csinálom a dolgom. Ehhez értek, erre jó vagyok, legalább ennyi hasznom legyen, szóval megmosom a zöldségeket és elkezdem felkockázni a krumplit.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 23:37

Nem értem, mi baja, még mindig nem értem, pedig már boncolgatjuk a témát rendesen. Nem hiszem, hogy titkolóztam előtte, azaz talán fátyolos voltam, de magam is bizonytalan, hiszen pénteken elmondtam, Lio egy régi barátom, és nem tudom, mi lesz köztünk, mert lehet, hogy csak én képzelek bele sokat... Valahogy így. Mit is jelent ez? Könnyebb, mint nyíltan kimondani, van egy srác, akiért odavagyok, de le se tojta eddig a fejem, most meg bejelentkezett. Vajon mit akarhat? Megdugni vagy megkérni a kezem? Ugye, milyen sok esélyem van, hogy pofára esek? Szóval, csak ne izgulj, reménytelen romantikus vagyok, hiszek a mesékben, és valószínűleg fehér lovon jön... Bah!
- Lionel bassza a csőröd, már nem is tudod tagadni, kimondtad! - mondom fájdalmasan és kíméletlenül, és nem kezdem el tagadni, hogy pótlék volt, pedig ez nem is igaz. Itt nem is ez számít, nem én, vagy hogy mit tettem, hogyan éreztem, mit mondtam, hanem Lionel. Hogy pont ő, az a pasas, akivel valaha neki konfliktusa volt, pont ő került kapcsolatba velem. Minden más csak felesleges maszlag. Ha Béla lenne a szomszédból, gratulálna nekünk és megrendezné a lakodalmat. (haha)
Elszomorít, hogy nem a kapcsolatunk mivoltát siratja, hanem saját képességeit kérdőjelezi meg. Mintha csak egy verseny volna kettejük között: ki miben a jobb? Ebben a dologban épp egyformák, mindkettő a másikukat látja esélyesebbnek nálam. Mégis, hogy van az, hogy ennek eredményeképpen mindkettő magamra hagy?
Több ponton is támadhatnám a véleményét, de fáradt vagyok hozzá, és nem érzem esélyesnek megvédeni magam. Pont úgy, ahogy szombat reggel, ez a menet is már el lent döntve, ő lejátszotta a fejében, és mondhatok bármit, akkor sem hinne nekem. Egy pillanatra megint belém mar egy gondolat, itt van a nyelvem hegyén... Történt valami szombat reggel, valaki mondott vagy tett valamit... és megint nem tudom megfogni, bárhogy gondolkodom rajta. MI VOLT AZ?
Sebastian képes ezen tűlnőni, talán túl is tenni magát, és azon kezd aggódni, velem mi volt, miért jutottam kórházab. Elgondolása szerint Lio bánthatott, s hogy honnan vette...
- Talán mégsem vagyok annyira elvakultan szerelmes, mint gondolod- szívesen öltenék most rá nyelvet, és nevetném el magam, olyan fura, hogy az előbb még gyűlölt, most meg aggódik értem. - Elmondanám- bólintok rá aztán komolyan, mert érzem, hogy fontos neki a válaszom.
- Hé... Nem volt semmi baj- megérinteném, megsimogatnám, de még mindig sértettnek érzem magam- Te bevittél volna, ha rosszul leszel is, tök cuki vagy, de én kiszöktem volna. Tudod... Nem hittem, hogy komoly, még reggel sem, pedig akkor már... duplán láttam. Csak akkor megjöttél te, és már időm sem volt szólni...
Olyan gyorsan történt minden! Aztán meggyőzöm róla, hogy már semmi bajom sincs, és ő erre le is ültet. Kész. Ennyi. Megbeszéltük? Tenyerembe hajtom a fejem. "Jól lennék?" Egyre kevésbé. Két emberrel több ember utál, mint szeretném.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Today at 15:24

Vissza az elejére Go down
 

Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-