Igaz barátság! Daryl és Lio

Már olyan régen volt... Akkor kezdtem zülleni és akkortájt lett a legjobb barátom egy Daryl nevű srác. Egy bandában lógtunk, de ő volt az egyetlen, akit bármikor, bármivel felkereshettem. Nem szerettem nyavalyogni, de akkor még más voltam, még voltak érzéseim. Fiatalság bolondság, később rájöttem, hogy azokat jobb elfojtani. Akkortájt ő volt az egyetlen menedékem, még olyan kölyök voltam, mégis belevittem a legzűrösebb bulikba. Még nem dugtuk a csajokat, elég volt a pornó, még csak füves cigit szívtam és csak anyám fizetését sikkasztottam el. Nagyon régen volt...

Aznap rúgtak ki a kosárcsapatból, emlékszem és szerelmes voltam. A lány dobott, mert kétséges volt, hogy a suliban maradok-e és a bátyját is összevertem. Elhatároztam, hogy nagyon be fogok rúgni és hogy soha többé nem leszek szerelmes. Elmentem apámhoz pénzt kérni a bulira, előtte felhívtam Darylt, hogy készüljön, de apám egy pofonnal dobott ki a házból. Aznap raboltam ki az első italboltomat, de nem tudtam örülni a sikernek. Dének azt mondtam majd a téren találkozunk, de nem tudtam várni a kijelölt időpontig, a házuk elé rohantam. Hátamon táska volt, abba rejtettem két üveg vodkát és egy whiskyt. Megcsörgettem Dét és vártam, nem akartam, hogy a szülei nyissanak ajtót.

Dé utálni fog! Megígértem neki, hogy elviszem egy Egyetemista partira, a Franceséra, ahová ő is járni akar. Tök sokat melóztam a hamis személyikért, mára lettek készen. Ma annyi minden történt...Lucy dobott, kirúgtak a kosárcsapatból, apám megütött és én...itt állok a házuk előtt, úgy érzem képtelen vagyok bárhová is menni, jópofizni, tettetni, hogy minden rendben van. Csak vele tudok beszélgetni, inni akarok, elfelejteni mindent, a lányt is, a szerelmet, mindent, nagyon sok időre. Gyűlölöm a szüleimet, a lányokat, a csapatot! Tudom, hogy csak a lopáshoz értek, egyedül az sikerült ma a hamis személyik mellett. Irtózom látni Dé szüleit, remélem veszi a lapot és kijön a ház elé, itt várom a küszöbön. Folyton folyvást Lucy jár az eszemben, az arca, a haja a szeme és a vers, amit írtam neki, meg amikor hozzám vágta. Reszkető kézzel kotorok a zsebembe, előkapok egy szál cigit, az is mozog a remegő számban. Kutatni kezdek az öngyújtóm után, mikor meglesz azonnal rágyújtok. Nagyon nehezen sikerül, egész testemben remegek. Csak jól be akarok ba*ni ma éjjel, ennyi az egész és ő nem biztos, hogy benne lesz. Nem érdekel, ha nem jön, megyek egyedül ma a pokol fenekére küldök mindent, ami hátráltat. Apámnak pedig megmutatom! Azt mondta nulla vagyok, akkora nulla leszek, hogy felrobbantom az új kocsiját, amit a vadiúj nőjének és a hülye nevelt fiának vett. Zihálva várom Dét, öt percenként a telefon kijelzőjét lesem, tudom, hogy másodpercek kérdése és eltörik a mécses, hogy nem tudok majd normálisan beszélni. Nem is akarok, nem akarok beszélni csak elinni az agyam és kész! A gondolkodás ártalmas, úgy fáj, nem bírok érezni többé, nem akarok, belegebedek...és akkor mi lesz Dével? Olyan hülyén érzem magam, annyira ostobán és szánalmasan, látom a saját könnyeim az aszfaltra csepegni. El kell tüntetnem ezeket, Dé nem láthatja meg, nem láthat így!

Totál be vagyok zsongva... Lio hívott, hogy megvannak a hamis személyik, be tudunk lógni a fősulira, ahova majd jelentkezni fogok... Valami bál lesz, megnézzük a felhozatalt... Bár szívben már majdhogynem elkötelezett vagyok, beleszerettem egy lányba, azért nem lettem vak. Lioval meg kifejezetten élvezem ezt csinálni. Eszméletlen, ahogy a lányok agyát fűzi! 3 évvel vagyok nála idősebb, de ha ketten vagyunk egy társaságban, rá mindig jobban ragadnak a csajok.

Végre kezd egyenesbe jönni az életem. Bár otthon szar a helyzet, anyámékat kerülöm, ha lehet (vagy ők engem), -az új pasija kifejezetten rühell, de ez kölcsönös, így nem igazán izgat, -a suliban kezdek magamra találni. Az angol tanárom szerint volna esélyem a főiskolára jelentkezni. Szerinte tehetséges vagyok. Saját anyám nem talál bennem semmi pozitív tulajdonságot, ez az idegen, aki csak néhány hónapja van a suliban, meg arra biztat, hogy fektessek némi energiát a tanulásba, és megvalósíthatom a legvadabb álmaimat is! Milyen dolog ez már! És Gwen! Csodaszép lány, teljesen odavagyok érte, és úgy tűnik, ő sem közömbös irántam. Ó, azok a gyönyörű szemek! Az a bájos mosoly!

Úgy lépek ki az ajtón, hogy széles jókedvem van. Ma jót mulatunk, megiszunk néhány üveg sört, elszívunk néhány szál cigit, aztán... Aztán Lio lelép valamelyik bombázóval, én meg elrohanok Gwenhez, hogy esetleg lopjak tőle egy csókot, vagy csak meglessem, ahogy a házukban tesz-vesz...
Úgy volt, hogy a téren találkozunk, ezért lep meg, hogy Lio valamivel hamarabb csörget meg. Nem vagyok még készen, de ő mindennél fontosabb, a hajam be lehet lőni később is, így csak az ujjaimmal fésülöm át, és már robogok is ki a házból, nem törődve azzal, hogy (éppen aktuális) mostohaapám dühösen üvölt utánam. Mi közöm hozzá?
Nem kell hozzá sok ész, hogy rájöjjek, valami nagyon nem stimmel. Lio a házunk előtt áll, szívja azt a nyűves cigit (csak remélem, nem a füves fajtát), és olyan elcsigázottnak tűnik. A hátán lóg a zsákja, nem úgy van öltözve, mint aki buliba készült és valahogy nagyon fura... Közelebb lépek. Látom, hogy reszket, és látom, hogy sír(t). Mindent elfelejtek: a bulit, a főiskolát, Gwent... Csak a barátom létezik a számomra, mert egyértelmű, hogy bajban van.
-Hova?- csak ennyit kérdek tőle halkan, amikor nekidobom a vállam a vállának. Így köszöntjük egymást már egy ideje. Utálja, ha megölelem, pedig most leginkább ezt tenném. Még ennél is többet... magamhoz szorítanám...
Vannak bejáratott helyeink, ahova dumálni járunk, de azt akarom, most ő döntse el, hova menjünk. Klassz a híd alatt, vagy a parti sétányon, de akár a bevásárlóközpont mögötti autóparkoló is megteszi, ahol deszkázni szoktunk.

Bármelyik percben itt lehet, össze kell szednem magam! Kezemmel az arcomnak esem, próbálom eltüntetni róla a bizonyítékokat. Összeráncolom a szemöldököm, pont úgy, amit még most nem tudok, hogy a jövőben így fogom ráncolni mindig. Próbálok komoly, merev kifejezéstelen arcot erőltetni magamra, mikor hallom, hogy kinyitja az ajtót, olyan vagyok mint aki szó szerint karót nyelt. Nem akarok megszólalni... Dé most bulizni jött én meg...
Képtelen vagyok vigyorogni, vagy bármilyen pofát vágni, a szokásosat, amit szoktunk ha meglátjuk egymást. Nem tudom látszik-e rajtam, hogy nincs jó kedvem és nem fogok bálozni ma este, hogy most nem fogom megcsalni Őt! Ha tudtam volna, hogy ez az ára leszokom a nőkről... monogám leszek, de már késő. És most hogy lehet, nem érdekelnek a csajok. Tudom, hogy egyik sem tudna olyat tenni, vagy mondani, amitől jobb lenne. Tenni talán mégis. De kevés, hozzá képest minden kevés, el kell felejtenem, ahogy ezeket a nyálas, érzelgős gondolatokat is. Dé vállának ütöm a sajátom, ahogy szoktuk, aztán kérdez, elég rövidet. Bekapom alsó ajkam és a táskámba túrok, várok öt másodpercet. Kihalászom az ő hamis személyiét, majd mereven nyújtom ki felé.
- Tessék
Hangom monoton élettelen. Jó így, ilyennek kell maradnia. Nem bőgős, még.
- Menj, be fognak engedni.
Veszek egy nagy levegőt a következő mondathoz, de egy percre megingok, ahogy azt mondom:
- Én most nem fogok veled menni.
Még jobban összeráncolom a szemöldököm, mert a hangom elcsuklik és a szememben könnyek gyűlnek. Francba! Nem akarom! Soha többé nem akarok, soha többé nem fogok sírni. Nyelek, hogy eltűnjön, olyan szánalmasnak érzem magam. El kell felejtenem mindent és egy teljesen új Liot kezdeni.
- Loptam piát, meg fogom inni!
Jelentem ki aztán hirtelen elfordulok tőle, hogy letöröljem a könnyeim. Ott akarom hagyni, egyszerűen csak úgy faképnél és elszaladni tőle. Inkább mint hogy megöleljen, vagy sajnáljon! Menjen bulizni, keféljen Gwennel, hagyjon engem békén!

Ahogy meglátom, érzem, hogy baj van. Nncs az a csibészes mosoly az arcán, amivel általában fogdni szokott, főleg egy-egy görbének tervezet este előtt... Ma bulizni mentünk volna, de ...
Egyetlen buli sem ér annyit, hogy magamra hagyjam a barátomat. Hiába nyújtja felém a személyit, hogy menjek el egyedül. Egy fenét! Legszívesebben elhajítanám azt a vackot, de tudom, mennyit vesződött vele. Újra felteszem neki a kérdést.
- Hova akarsz menni? Veled tartok- ilyenkor jó, hogy 3 évvel idősebb vagyok. Van bennem némi határozottság, ha kell, elő tudom bányászni. Amúgy nem vagyok egy parancsolgatós fajta, de Liotól eltántorítani nem lehet. Most biztosan nem.
Látom, hogy nagy gáz van, mert már az egereket is megitatta, hiába nem látszódnak most a könnyei, és tudom, hogy nem itt az utca közepén fogja elmondani, mi a baj.
- Lio, a francba, sehova nem megyek nélküled! - mondom erélyesebben, amikor még mindig azzal jön, hogy menjek egyedül.
Nem a kérdésemre felel. Mintha ott sem lennék.
- Annál inkánbb megyek veled!- nem a pia miatt. Azaz éppen amiatt. Csak nem úgy, hogy én ihassak, hanem, hogy vigyázhassak rá, mert az utóbbi időben kicsit el szokott szaladni vele a ló. Mértéktelen kezd lenni... Nem ismeri fel a határait, aztán meg belemegy minden hülyeségbe...
- Lio, csak azt ne képzeld, hagylak elmenni...- nyúlok a válla után. Bármennyire rühelli, a hónom alá kapom (most még magasabb vagyok nála), és határozottan vezetem a házak között a folyópart felé. Gyakran ott csövezünk, cigizünk titokban, vagy megiszunk egy-egy sört, ha éppen olyanunk van. Sajnos, elég gyakran van olyanunk. Az élet egyikünkkel sem túl kegyes.
Nem érdekel, ha sír. Nem tartom égőnek, ha valaki így adja ki magából az érzelmeit. Csak azt tudom, hogy most nem hagyom egyedül. Ha beszélni akar, majd nekikezd, utálja, ha faggatom. Úgyhogy csak vezetem, megragadva a vállát, így tartva és támogatva.
A szokásos helyünkre megyek vele. Van egy megrongált pad a közelben, de ez most nem érdekel. Leviszem a partra, és szinte lenyomom a földre, tovább ne menjen. Mellé ülök és kavicsokat kezdek dobálni a vízbe, várva, hogy össze szedje magát és megszólaljon.

Nem lehet levakarni, mi? Ha ezt akarja jöjjön és majd egyszer meghálálom neki. Nem mondom ki hangosan, de nagyon hálás vagyok, na nem azért mintha félteném magam a piától.
Kicsit vállat vonok, nem tudom hová akarok menni, csak azt, hogy emberek közé nem.
- Akárhova
Vonok kicsit vállat, pedig mehetne, nem kéne így látnia. Hát nem megy. Megint vállat vonok, pedig annyira ég a pofám és küldeném el a fenébe, csak, hogy ne lássa. Megint az arcom törlöm, gyorsan, erősen, amíg el nem tűnik onnan a maszat és az összes könnycsepp. Én azt hiszem, hogy a pia miatt akar velem jönni, bólintok egy nagyot, beszívom a felső ajkam és próbálok arra gondolni, amit loptam.
- Nem bánod meg. Még van füves cigim is.
Mert én elszállok ma éjjel egy jobb dimenzióba, az biztos.
- Ha ennyire akarsz...
Nincs más választásom, az még cikibb lenne, ha elkezdenék hisztizni. Úgy teszek, mintha soha nem sírtam volna és hagyom, hogy rángasson. Egész úton próbálom összeszedni magam, csak meredek magam elé sötéten és hagyom, hogy lepakoljanak a köves partra. Igen, itt jó lesz. Dé nagyobb és erősebb és idősebb nálam. Most még. Felpillantok, amikor bedobja az első kavicsot a vízbe, meredek a sötétbe néhány másodpercig. A kezem a térdemnek van támasztva, hirtelen késztetést érzek arra, hogy kövessem Dé példáját, bedobjak egy követ a vízbe és kibökjem, ami bánt. De én nem ilyen akarok lenni. Megint elsírnám magam. Hátranyúlok a táskámért, előrehúzom, és kiveszem belőle az üvegeket, mind a hármat. Hoztam narancslét is.
- Igyunk
Sandítok rá, lehet nem ezt várta.

Semmi sem számít, ha egy barát bajban van. Lio pedig ezek közül is a legjobb. Miatta még Gwent is hanyagolnám, a lány megértené. Talán éppen ezért szeretem annyira. Sosem hisztizik, ha a haverokról van szó. Azt hiszem, ez ritka tulajdonság. A legtöbb srác panaszkodik a barátnőjére: "nem akar szopni, nem akar dugni, állandóan rinyál a bulik meg a heverok miatt"... Én ilyenkor csak röhögök magamban. "Válasszatok jobbat"- szoktam mondani néha, amikor már tele a tököm az Ő rinyálásukkal. Irígyen néznek rám vagy körberöhögnek (ki aszerint, mennyire ismer), mert kevesen tudják, hogy még... Na, lényegtelen, nem ide akartam eljutni.
Szóval Lio meg van zuhanva. Nem kicsit. Nagyon. Nem jellemző rá, hogy pityeregne, de ha akarná, se tudná elrejteni a könnyeit. Azt már tudom, hogy sok balhéja van otthon, és a suliban... Emiatt csavarogtunk már át néhány napot, néhány éjszakát. De most ennél sokkal komolyabb dologról lehet szó.
Nem tetszik, hogy le akar rázni, és nem is hagyom magam. Remélem, nem gondolta komolyan, hogy elmegyek abba a buliba, amikor ő ilyen állapotban van. Ennél azért jobban kellene ismernie... Várjunk csak... Hát pont ezért jött ide. Hozzám. Bármit dumáljon is! Még mindig benne van az a késztetés, hogy elrejtse előlem az érzéseit, gondolatait!?
Végre a kérdésemre is válaszol, bár megint úgy tesz, mint akinek minden mindegy. talán most így is van. De eddig egyetlen olyan probléma sem volt, amit ne tudtunk volna megoldani, akkor meg miért csinálja ezt? Ja, sejtem már... De nem szólok be. Majd elmondja ő, amikor eljött az ideje.
Szóba hozza a piát. Talán rosszul reagálom le, mert felajánlja a füves cigijét is.
-Kösz, inkább kihagyom- rázom meg a fejem. Nekem a pia sem kell. Nekem az kell, hogy ő jobban érezze magát. Vele akarok lenni, ennyi. És vigyázni rá, nehogy megint valami hülyeséget csináljon.
Nem vetem meg az alkoholt. Le-legurítok néha egy-egy sört, főleg vele, és a haverokkal. (Vele viszonylag gyakran, ha jobban belegondolok.) Olykor töményebbet is iszunk. De a részegség nem jó. Hányni utálok. A fejem... A fejfájás borzalmas (másnap), és nekem is jobb, ha észnél vagyok. Részegen meggondolatlan és felelőtlen leszek. Amióta rászántam magam a tanulásra, az alkohollal is kevesebb randim van. Minden sokkal egyszerűbb. De ha sikerülnek a vizsgák, ha felvesznek... esküszöm, nagy bulit csapok!
Nincs kedvem röhögni, amikor úgy tesz, mintha nekem tenne szívességet azzal, hogy vele mehetek... Ha kevésbé szeretném, megtenném. De Liot nagyon szeretem. Mintha az öcsém lenne. Vagy még annál is jobban. Átkarolom a vállát, és így vezetem el az egyik törzshelyünkre.
Leültetem a partra, mert még mindig nincs teljesen észnél. Hagyom, hogy kitisztuljon a feje, össze tudja szedni magát annyira, hogy rájöjjön, nincs egyedül, de elhatárolódtunk a többiektől. Szeretem ezt a fajta magányt. Elmenekülni egy kicsit. Gyakran járok ide egyedül is, amikor megy a balhé otthon, vagy elegem van a fiúk hangoskodásaiból. Még tanulni is kijárok, időnként...
Kavicsokat kezdek dobálni a vízbe. A laposabbakat kacsáztatom, pattogtatom a vízfelszínen. Lio meg csak ül, felhúzott térdekkel. Fél szemem mindig rajta tartom, így felé fordulok, amikor mozdul.
- Ahogy akarod, Haverom!- hangomban örömnek nyoma sincs. Nem izgat fel a piálás gondolata. De ha neki ez kell, hogy beinduljon a lepénylesője, hát legyen...Leszórom a kezemből a kavicsokat és közelebb megyek hozzá. Figyelem, ahogy pakol.
- Nem aprózod el...!- tágul nagyra a szemem, amikor előszedi, amiket hozott.- Ha ezt mind benyakalod, a sürgősségin kötsz majd ki!- vagy rosszabb esetben a hullaházban, teszem hozzá gondolatban. El kell csennem tőle a piát. Legalább az egyiket, de jobb lenne kettőt. Nem magamnak. Máskorra, későbbre... Csak ne ma, ne mindet, könyörgöm... 2 vodka, 1 whisky. Jézusom!

Daryl a szent! Miért nem húz bulizni? Itt bátyáskodik felettem, közben feláldozza a saját szórakozását csak mert nekem kicsit rossz kedvem van. Seggbe fogom rúgni! Olyan dühös vagyok rá ezért a fene nagy, levakarhatatlan jóságáért és valahogy irigylem, valahol meg elfogadom és szeretem, őt hívtam fel akkor is, amikor egyedül akartam lenni. De rájöttem, hogy ez nem jó, nem jobb egyedül és már nem is leszek. Nincs pénzem, oké, majd lopok. Mindent meg tudok oldani egy kis logikával és ha majd nem lesz Dé, szerzek kurvákat. Valami figyelmeztet: nem, Dé nem lesz mindig ott... és valahol meg nagyon nem szeretném, ha így lenne, ha magamra hagyna. Ez biztos a hülyegyerek énem, aki kapaszkodna bele, a pólójába, azt rángatná folyton és megvallaná az...érzéseit? Az a hülyegyerek nagyon nyálas bennem, ki fogom inni magamból! Félreértés ne essék, semmi buzisat nem érzek iránta, inkább mintha a bátyám lenne, mintha neki képes lennék olyan dolgokat is elmondani, amit másnak nem. Hogy egy lúzer vagyok és mindent elcseszek, példának okáért ma az egész életem. És nem kér füvet! Ez kicsit kizökkent, hogy nem kér füvet. Vállatvonok, nem tudja mi a jó.
- Gyenge vagy
Vetem neki oda félig bosszúsan, félig elnézően. Jó, most már biztos haragszik. Ő segít nekem, én sértegetem, mindig én voltam a rosszabb barát. Nem baj, hogy jön, de az előbb még rohantam volna előle, mert...mert lát, így. Így és nem akarom. Biztos észrevette... szóval, ott voltak azok a könnyek, a nyomai és rühellem, utálom ezt. Utálom, hogy legalább öt percre nem tudtam magam visszafogni, mosolyogva lekoptatni, aztán meg félholtra inni magam. Most már sejtem, hogy vigyázni fog rám és hogy sajnál. Még út közben is kapargatom magam üdítő gondolatokkal. Hogy viszem ágyba az Egyetemista Holly Morrisonst meg ilyenek. Leülök, ahová tesz mintha mindegy lenne és figyelem, hogy dobálja a köveket. Nincs kedvem beszélni. Ami történt, arról, hogy az milyen rossz nekem. Megpróbálok Holly melleire gondolni. Kiveszem inkább a piát, mert most valahogy ez sem tud lekötni. Dé reakciója nem tetszik. Szánalmasnak tart, vagy haragszik. Csúnyán nézek rá.
- Ne igyál, ha nem akarsz.
Folytatom a pakolást, ezt itt mind megiszom ő meg segíthet. Megint nem tetszik neki valami.
- Van narancslé. Most mi van? Úgyis inni akartunk, neked nem muszáj, én nem bánom, ha elvisznek a detoxba, eszméletlenre iszom magam.
Nézek rá felvont szemöldökkel, majd felpattanok, megragadom a vodkás üveget és elkezdem inni, tisztán. Negyedig iszom csak ki az üveget, aztán vigyorogva leemelem egy percre. Tök erős, főleg így tisztán fék nélkül.
- Ma este megváltozom Dé, soha többé nem fogok sírni semmi miatt. De nem ám, úgyhogy felejtsd is el,amit az előbb láttál, az egy másik, sokkal szarabb Lio volt.
Megint a számhoz emelem az üveget és most nem állok meg a felénél. De nem sikerül mindet kiinnom egyszerre, mert aztán lélegeznem kell.
- Köszöntsd az új énemet! Neked meg ott a narancslé.
Prüszkölök fel kicsit nevetve és széttárom a karomat, mintha a színpadon lennék. Meg is fogok hajolni neki.

Biztos vagyok benne, hogy egyesek nyálasnak tartanak. Legyek nyálas, nem érdekel. Életre szóló barátságokhoz néha ez kell. Nem túl nagy ár érte. Talán nem is esik nehezemre. Ki tudja?
Azt tudom, hogy Lio a barátom. Olyan barátom, akiért érdemes nyálasnak lenni. Fingom nincs, miért, hisz pont olyan csóró, mint én. Nem mondanám, hogy érdekből barátkozom vele. Az biztos, hogy problémája sok van. Nekem is. De ebben is közösködünk. Amikor én voltam bajban, a maga módján próbált felvidítani. Most ő van bajban... És nekem is megvannak a magam módszerei. Bár nem olyan hatékonyak, ahogy ő csinálja, de egyszer majd talán jobb leszek... Mégha nem is jobb nála.
- Neked sem kéne szívnod, Haverom...- dünnyögöm az orrom alá. Sose szerette, ha beleszólok, mivel mérgezi magát. Abban megállapodtunk, hogy véleményt nyilváníthatok. Mániája, hogy baszakodjon, de tőle még ezt is elnézem. Másnak behúzok, ha csak rossz szemmel néz rám.
Tulajdonképpen nem kell ráerőszakolnom magam, de a köröket meg kell futni. Mindig ezt csinálja: őt nem kell sajnálni, ő mindent megold egyedül, mert ő már nagyfiú. Basszus. Csak egy buta kamasz. A legrosszabb kor, én már túl vagyok rajta, de élénk bennem az emlék, mennyire hülyén láttam a világot, milyen ostobán gondolkodtam. A legkisebb dologból is képes voltam világvégét kreálni, mindent sötétnek láttam, azt hittem, mindenki ellenem van. Tiszta depresszió.
Fogalmam sincs, én hogyan másztam ki belőle. Az állandó költözések miatt nekem sosem volt hosszabb ideig barátom. Egy pasas volt anyám életében, aki valóban figyelt rám, törődött velem, őt hívtam fel olykor, ha nagyon magam alatt voltam. Talán ő segített, talán nem... De most másképp nézek a problémáimra, mint régen.
- Lio, igyál, aztán lazulj! - ritkán akaszt ki. Most még a szar is keserű, de majd megoldódik a nyelve, ha van benne egy kis lé. Csak ne baszogatna egyfolytában. Legszívesebben megráznám vagy bevernék neki egyet, de azt meg én bánnám. Szeretem ezt a kölyköt. Erőszakkal meg nem lehet nevelni senkit.
- Ha a detoxba mész, megyek veled, bakker! Nem olyan srácnak való hely, mint amilyen te vagy! - Azt hiszi, megijedek a piától, a kórháztól, a fertőtlenítő szagától? Ikszedik apunál számtalanszor voltam bent, még gyermekkoromban. Undorító hely. Húgy és hányás mindenütt.
Másodszor húzza meg az üveget, amikor elveszem tőle.
- Na, ide vele, Haverom. - Beleiszok. Mar, mint az istenverése, de nem foglalkozom vele. Lio mintha vasból lenne, rajta alig fog az ital. Nekem elég ránéznem, szinte máris részeg vagyok. Nem vagyunk egyformák. - A narancslé majd jó lesz hűtővíznek, vagy ha már nem lesz mit inni. Vagy tán úgy gondoltad, megisszuk ezt is, azt is, aztán cigánykerekezünk, hogy összerázódjon? Csak utánad, pajtás. Csak utánad!
Nem bírom tovább! Elég a hallgatásból. Inkább beszéljünk zöldségeket, mint olykor a metrón, amikor mások megbotránkoztatása végett kitárgyalunk valami hülye sorozatot a tévéből. Mindig van, aki reménytelenül szerelmes, vagy halálos beteg... na, ezekről aztán órákon át lehet dumálni, holt komoly hangon.. : "Na hallod, mit szólsz, hogy Manuela beleszeretett Antonioba? Fogalma sincs, hogy a féltestvére, na hallod?"
Nem hiszem, hogy most bejön a hülye szöveg. Néha megnevettetem a grimaszaimmal, de most ez sem jönne be. Túlságosan neki van keseredve, a szavai is erről árulkodnak.
-Jó lenne, ha kiböknéd végre, mi bánt, mert kurvára nem tudlak követni...- mondom neki higgadtan. Mellé ülök, és csak bámulom a vizet. - Mi a f@szom történt, hogy ennyire kiborultál?
Kezd hatni a pia, nálam az önkontroll kezd elpárologni. Ocsmányul beszélek. Azon agyalok, jó lenne, ha elkezdene ő is dumálni, mielőtt kiütné magát, különben esélyem sem lesz segíteni...
- Na és hogy hívjalak ezután, Haverom? - nézek rá kérdőn. Ha már itt tartunk, nem ártana bemutatkoznia! Új én... Bárcsak ilyen könnyű lenne!
Ezt a részt utálom a legjobban. Amikor még nem akar megnyílni, amikor még cinikus, amikor mar minden szavával. Fogalmam sincs, mit csináljak ilyenkor. Hallgatni jobb vagy hülyéskedni? Hol az egyik módszer válik be, hol a másik. Néha egyik sem. Bármennyire rühellem, hagynom kell, hogy igyon, és eljusson arra a szintre, amikor dőlni kezdenek belőle a szavak. Mert előbb-utóbb megtörténik... Mindig megtörténik. Csak jönne már az a pillanat, mert meghasad a szívem, ha így kell látnom! A francba!

Megmondtam. A következő, amit hallok tőle, hogy nekem se kéne. Ez elég egyértelmű: aggódik, különben miért rontaná el a szórakozásom? Én pedig csak azért is meg fogom keresni a cigit, de nem most. Most össze kell kaparnom magam, hogy eljussunk oda, ahová visz. Rossz szájízzel lépdelem az oldalán, legszívesebb elkergetném, sőt verekedést provokálnék, azt akarom, hogy húzzon be egyet és zúzza szét az előbb látott képet a fejében. Gyűlölöm ezt a helyzetet és jelenleg az életemet is. Más megoldást nem látok, csak pia, fű, az érzelgés ezek után eszembe sem jut.
- Majd meglátom
Morgom csak válaszképp, bármilyen hülyeségek is kavartak fel ma engem, nem akarom őt igazán megbántani. Tudom, hogy Dé csak jót akar, ő mindig csak jót akar, csak tudnám, hogy a fenébe képes ilyen rendes lenni! Imádom és utálom benne egyszerre. Utálom, de csak most, most mert össze vagyok zavarodva és valahol idegesít a törődése. Színtiszta dúlt lázadást érzek magamban minden ellen, most még ellene is.
Dé letesz a köves partra, hagyom. Azt mondja igyak, felhúzom mindkét szemöldököm meglepetten: nocsak: Esetlenül vállat rántok és kissé flegmán motyogom magam elé:
- Nem kell kétszer mondani.
Jó lenne, ha hirtelen a pia megoldana mindent. Hülyülnénk, ő is inna én is és minden elsimulna szépen, magától. Ökörködnénk ahogy kell, ő nem kérdezősködne maradna minden a gyönyörű nem tudásban. Nem is beszélgetnénk csak lényegtelen, felesleges dolgokról, csak olyanokról, ami vicces és vidám.
- Gyere, ha akarsz. Miért milyen vagyok?
Kérdezem mogorván, szerintem meg pont oda való vagyok. Beleiszom, nem igaz, hogy nem hat rám, csak nem üt azonnal. Az első nagy kortynál, amikor csak a negyedét iszom ki még alig érzem, inkább csak hősködni akarok, de a másodiknál már megiszom több mint a felét és megtántorodom, amikor Dé elveszi tőlem az üveget.
- Igyál, de ne az összeset, ciki lenne, ha én vinnélek a detoxba.
Figyelem, aztán szárazon, örömtelen röhögök fel azon, amit mond. Megpróbálok cigánykerekezni, de csak lehuppanok a kövekre.
- Igaaaz a narancslé nem kell nekünk.
[/b]Böködöm az ujjammal a bontatlan flakont, amíg eldől. Mikor mellém ül összerezzenek. Tudtam! Miért nem hagy békén? Már iszunk, most jöhetett volna a cigánykerék, megmutattam volna hogy kell vodkával gargalizálni. Elveszem az üveget megint, csak nem itta még ki teljesen. Ha igen ott a másik.
- Semmi
Meredek a vízre, valahová messzire.
- Csak... az a hülye pi*a
Összeszűkítem a szemeim
- Pedig... és dobott, aztán kirúgtak a kosárcsapatból, buktam az ösztöndíjat, így nem mehetek Egyetemre, a suliból is ki fognak rúgni, apám kitagadott, tajtékzott, megvert
Darálom el zavartam, érzem minden összecsuklik alattam, behúz valami hülye lyukba a kétségbeesés és visszavándorolnak szemembe a könnyek. Megragadom éés nagyon messzire hajítom a üveget, dühösen csapom félre. A düh után pedig előbuggyan egy szó, aminek elsírom a végét.
- Szerettemm
Fejem a térdemnem támasztom, teljesen átkarolom, belefúrom a fejem. Szerettem... Olyan nagyon szerettem, semmi mást nem érzek most csak a dárdát u a mellkasomban, hogy minden lélegzetvételem sikoly, ha eszembe jut a lány képe és mintha kiette volna, fölfalta volna a szívem.
- Semmi, semmi!
Zokogom kiabálva a térdembe.
- Hagyj itt én soha, soha nem sírok ezentúl én nem akarok....
élni
De ezt már csak halkan suttogom magam elé, nem akarom, hogy Dé hallja, én magam sem akarom hallani és komolyan gondolni.De elvesztettem, elveszik minden önuralmam és csak zokogok a térdembe, megállíthatatlanul.

Lila gőzöm sincs, miért vagyok ennyire jóban ezzel a sráccal. Talán mert éppen olyan hányattatott az élete, mint az enyém. Vagy mert annyira másképp látja a világot, mint én. Vagy mert mindig jókat lehet vele bohóckodni. Vagy mert... Ezer gondolat suhan át a fejemen, és el is könyvelem magamban: hát ezért. Ezernyi okom van rá.
Csak remélni merem, hogy én is gyakorlok rá valamilyen hatást. Hogy annak ellenére, hogy a hülye haverjai milyen irányba húzzák, felismeri magában, hogy ő sokkal többre képes, és képes kiemelkedni közülük. Nekem egy angol tanár kellett hozzá (no meg Gwen), neki meg itt leszek én. Példát mutatok neki. Egy olyan csóró srácból is lehet egyetemista, mint amilyen én vagyok. Csak éppen össze kell kapjam magam, hogy az érettségi is jól sikerüljön...
Nem szeretem, ha füvet szív. Benne vagyok, hogy néha elfüstöljünk egyet, de az már nem tetszik, ha folyamatosan lóg a szájából a koporsószög. Tudom, hogy hiába beszélek, de egyszer talán rám un, és abbahagyja, csak azért, hogy én hagyjam abba... Tehát dumálok. Reménykedem.
A viselkedése ismerős, de nem engedem, hogy eltaszítson. Mert akármennyire utálatos, éppen most van szüksége a legjobban rá, hogy mellette legyek. Ha tetszik neki, ha nem... rám van szüksége, mert szeretem. Sosem beszéltünk erről, olyan természetesen jönnek ezek a dolgok, és "buziság" érzelmekről beszélni, a helyzet mégis ez. Valahogy úgy érzem, ő és Gwen mindig az életem részei lesznek...
Leviszem a partra. Inkább viszem, mint kísérem, mert szerintem most azt sem tudja, merre járunk. Egy rongybaba. Akár el is rabolhatnám, azt se venné észre. Na, majd legközelebb. Meg sem állunk Mexikóig...
Lenyomom a köves parton, és nem messze tőle dobálni kezdem a kavicsokat, arra várva, hogy megtörjön végre a jég. De túl sokat hallgat. Ennél már az is jobb, ha hülyülünk, bármi jobb a hallgatásnál, ezért én kérem meg, hogy kezdjen inni. Ha már hozott piát, lássuk a hasznát is!
Túl sokat hozott. Ez nem szokása. Legalábbis nem volt szokása. Bazz, tudja, hogy ezzel az életével játszik? akár alkoholmérgezést is kaphat ennyi szartól... Na, ezt azért mégse...
- Fiatal vagy, helyes, mondhatni, szívdöglesztő... Gondolod, csak a csajok pisilnának utánad cikkcakkban? Néhány ferde hajlamú fasz mindig kering az ilyen helyeken...- próbálom elriasztani. Nem kéne megtapasztalnia, milyen, ha az embert ... No, érthető, nem? Ha engem próbálna megkörnyékezni egy buzi, az a farkába kerülne, ez holt biztos, ezt megfogadtam. Senki játékszere nem leszek, se nőnek, se férfinak. Felejtsenek el!
Bátran húzgálja az üveget, mintha semmit se jelentenének neki az előző szavaim, így kénytelen vagyok más módszerrel élni. Nem mintha különösebb okom lenne rá, mégis meghúzom az üveget. Pedig mi nem vagyunk jóban az alkohollal. Gyorsan hat, gyenge vérű vagyok, a pia úgy árad szét bennem, mintha egyenesen a vénába lőttem volna.
- Mondtam, hogy együtt megyünk... Te pedig egyenesen oda tartasz...- nyújtom rá a nyelvem. Mar ez a szar, égeti a torkom, de meghúzom istenesen. Nem fogok rászokni, az fix.
- Lio, kihagytad a narancslevet! Így az egésznek semmi értelme!- nézek rá bambán, amikor valamit bénáskodik. Na persze, cigánykerék. Lassan már felállni sem tud egyedül. Elröhögi magát, de ez nem az a jókedvű nevetés. Ritkán hallom örömtelin nevetni, pedig kivételesen klassz nevetése van. Az embert ragadja magával, egyszerűen nem lehet abbahagyni, ha ő rákezdi.
Bökdösi a narancslevet, amíg a doboz fel nem dől, és örülök, hogy még bontatlan, mert úgy ömlött volna ki a kőre az egész, ahogy belőle dőlnek végre a szavak. Az üveg újra a kezében van, és már világos, hogy valami törni fog. Az üveg vagy a mécses? Mindkettő. Az előbbi valahol a kövön csapódik ezernyi szilánkra, ő meg...
Csak mondja és mondja, s tudom, nekem már a fele is sok lett volna, és ő még mindig mondja... Ráborul a térdére, azt karolja, annak kiabál, dünnyög, azt áztatja.
Le kell fejtenem a karjait a térdéről, hogy magamhoz tudjam húzni. Számítok rá, hogy megöklöz, mert nem szereti az ölelkezős hülyeségeket, de én meg azt tudom, ilyenkor ez a legjobb.
Ha van valaki, akibe belekapaszkodhatunk. Ha van valaki, akinek a vállán kisírhatjuk magunkat. Ha valaki fülébe beleordíthatjuk a fájdalmunkat. Ha van valaki, aki eközben csak ölel és ringat... Nem akarom tudomásul venni utolsó szavait. Túl közel voltam, még a suttogását is hallottam. Annál inkább maradok, egy percre sem hagyom magára, még akkor sem, ha napokig itt akar csövezni.
Nem számít, hogy összemaszatolja a vadi új dzsekimet, amit direkt a mai estére vettem. Csak azért mert könnyes és taknyos, még nem taszítom el magamtól. Elveszettnek érzi magát, én pedig tudatni akarom vele, hogy nincs egyedül, itt vagyok neki. Még akkor is, ha ettől a tudattól ebben a pillanatban nem is érzi jobban magát.
- Akkor most sírd ki az összes könnyedet, Lio. Egy szem sem maradhat!- súgom neki, miközben a vállamra húzom a fejét, és átkarolom a nyakát.
Közben pedig azon gondolkodom, milyen szar ez a világ. Milyen szemét némelyik csaj, mennyire el lehet b@szni valaki életét egyetlen rossz húzása miatt. Ugyan, ki az, aki nem hibázott soha életében? Utálom Lio faterját, és megfogadom, egyszer még nagyon megbánja, hogy kezelt emelt erre a srácra...

Kész vagyok és ha Dé nem lenne itt...érzem nagy baj lenne. Ő nem hagyja, itt van és vonszol le a partra. Lerak, aztán meg bókol nekem. Bárcsak ne lenne ennyire rossz kedvem. Épp zombi vagyok, de normális esetben már szakadnék a röhögéstől. Ráadásul ő beszél azzal a nyáladék fejével? Sokkal backstreet boysosabb mint én. A lapot azért most is igyekszem venni ( még jóval a bőgés előtt) és csak nézek nagy, nevetéstelen szemekkel, de szerintem tudja, hogy ha nem lennék kiakadva még ennél is jobban kicikizném ezért és teli torkomból röhögnék. Mindent a piától várok. Ha eggyé válok a vodkával eltűnik ez az egész, az öntudatlanság mindig a legnagyobb boldogságot adja. Nem rég jöttem csak rá, de így van. Ősidőktől fogva isznak, nem véletlenül. Ezt azért megismétlem, mert először azt hiszem félrehallom.
- Szívdöglesztő? Nem is tudtam, hogy ennyire tetszem.
Aztán csak nézek. Hát ez hogy jutott eszébe? Miért jön most a mutogatós bácsikkal?
- De te itt vagy és megvédesz mert te vagy az én ferdehajlamú faszom
Viccelek csak, annyira hihetetlen mesét talál ki, hogy erre még ilyen állapotban is képes vagyok. Látványosan és elképedve csóválom meg a fejem. Micsoda szöveg ez? Ne igyál mert fenékbe pacsiznak. Annyira szar, hogy már jó. Kell néhány másodperc, hogy feldolgozzam. Addig is hajigál meg iszik, az ő kezébe nem való annyira, mint az enyémbe. Nekem a fű is jobban áll. Azt hiszem, hiába idősebb én sokkal rosszabb kisfiú vagyok. Kíváncsi vagyok milyen lesz később. Meg akarok változni egy kicsit, nem akarom, hogy áldozat legyek, vagy még egyszer bántsanak. Ezt majd ő is megérti? Ha faszfej leszek akkor is? Vagy magamra hagy? Most is...miért van még itt?
- Akkor együtt megyünk. Majd csinálunk egy közös képet a gyomormosásnál csövekkel a szánkban.
Akárhogyis, ha itt van jobb kedvem lesz. Akárhová is kerüljek, bármilyen mélyre, Dével valahogy egészen más... Na ne! Ez a pia! Kezdek érzelgősködni! Mikor mondja a narancslevet piszkálom, de lassan nem lesz olyan egyszerű kibontani, mert közben egyenesen kell tartani magát a flakont.
- Mindjárt, csak keresek rajta egy jobb fogást.
De csak feldöntöm és aztán...teljesen el is felejtem a narancslevet. Azért mert Ő piszkál! Mert kérdez, pedig nem kéne neki! Kérdez és én...nem is tudom mi történik velem, mintha benyomott volna rajtam egy gombot. Pedig ezeket nem is kell tudnia, hiába a legjobb barátom, ezeket én sem akarom tudni. Ezek azok a dolgok, amiket ma el fogok felejteni, amiket ma magam mögött hagyok. Kibököm őket még utoljára.
És olyan gyerekesen hangzanak... hogy elhagyott a lány, akit szeretek, és hogy kirúgtak a kosárcsapatból, vagy hogy ver az apám. Ugyan már...kit nem? Én mégis világfájdalmat szervezek neki, a térdemre bőgök, mikor hallom, hogy összetört az üveg a köveken, hallom, hogy bennem is összetört valami. Még kisfiú vagyok... olyan kicsinek érzem magam, egy gyereknek, aki itt bőg a haverjának egy lány miatt. Aztán mikor megölel én is azt hiszem, hogy el fogom taszítani, ez lenne a normális, az új Lios egy bátor hős reakciója, de én most csak egy szerencsétlen kisfiú vagyok, aki zokogva omlik a vállára. Belekapaszkodom a felsőjébe, abba amibe olyan nagyon kapaszkodni akartam. Mert az az énem kerekedik felül egy pillanatra, aki nem szégyelli ezt. A hülye és szánalmas énem, aki valóban meg fog halni ma este. Érzem, hogy szükségem van rá, hogy nagyon jó, hogy itt van és vele tudom ezt csinálni utoljára, hogy hagyja, hogy a könnyeim a menő kabátjára folyjanak és kapaszkodjak belé mint egy mentőmellénybe. Pontosan úgy érzem magam, mint aki elsüllyedt, mint akinek eltűnt a talaj a lába alól. Csak zokogok, nevetségesen rázkódom, eltorzul az arcom és patakokban folyik a könnyem. Nem vagyok nagyon hangos, csak halk nyögéseket adok ki és ahh...nem tudom mi van velem. Dé a költői, ő az érzékeny, nekem semmi közöm ehhez. Amikor megszólal felpillantok rá, nagyon szaggatottan és szánalmasan zihálok, alig bírok megszólalni.
- Jo-jó...soha többet...nem fogok...az összeset...eltüntetem és...
ne mond el senkinek, kérlek...
Ezt a műsort csak neki adom le. Ahogy mondja, ki kell száradnom. Hallottam ilyenről, hogy valaki elsírta az összes könnyét és aztán már nem tudott egy jó ideig. Nekem is így kéne, most eltüntetni mindent és évekig képtelennek lenni rá. Szóval teszek még rá egy lapáttal. Ennél mélyebbre már úgy sem süllyedhetek, ennél hülye kis picsább már csak akkor lehetek ha...
- Da...ryl...én nem is tudom...mit csinálnék nélküled...
Zokogom, mintha ölnének. Na igen, ez tény, hogy szeretem a legjobb barátom, de ez olyasmi, amit nem szoktam és szeretek az orra alá dörgölni. Igen, így kell még maradnom egy kicsit, amíg nem érzem, hogy vége. Csak pár perc az egész, elég intenzíven bőgtem. Akkor pedig elengedem Dét és már újra tudok mosolyogni. Csak egy zsebkendő kéne, mindent eláztattam.
- Akkor most már jobb
Vigyorgom, bedagadt szemekkel, bedugult orral hüppögve, de akkoris vége és mintha...tényleg megszabadultam volna saját magamtól egy kicsit. Akkor történt, amikor az üveg széttörött, akkor törtem én is szét és az üvegszilánkok önmagukban nagyon erősek, nehéz őket még kisebb darabokra zúzni.
- Különben is, szarok mindenre
Ünnepélyesen meg akarom bontani a narancslevet. Ez még nem azt jelenti, hogy a maradék két üveg érintetlen marad, de egyelőre ég a szám és kiszáradtam. Gondolom ő is. Be is vágom a felét a narancslénak a másik fele természetesen a haveromé.

Szar a helyzet. Ha töményen akarom összefoglalni a dolgot, ennyit mondanék. A bulit abban a pillanatban elfelejtem, ahogy rájövök, neki problémája van. Mert ha neki problémája van, akkor mellette a helyem. Jól bevált szokásokat kell követni, abból nagy baj nem lehet.
De most túl sok piát hozott. Túl töményet. És még mindig nem akar dumálni. Türelmes voltam, de nem bírom, ha sokáig hallgat. Csendkirályban, mint tudjuk, mindig ő a nyerő. Kénytelen vagyok kicsit nógatni, hogy beszélni kezdjen, mielőtt kitavaszodik. Különben...
És végre megtörik a jég. Igaz, később más is törni fog, de ki nem szar le néhány üveget.
Végre beszél, most csak ez a lényeg, még akkor is, ha nem ott tartunk... Még.
- Na, azért ne bízd el magad!!- Éppen arra akarom rávezetni, hogy a detoxban mindig akadnak hülye buzik, most meg engem titulál annak, csak azért, mert kimondom, mennyire jól néz ki. Nem titok ez! Az összes kiscsaj (és a nagyobbak is) odavannak érte. Súgnak-búgnak, döngicsélnek körülötte. Ha meg ő kezd el flörtölni valakivel... Egyszerűen ellenállhatatlan.
- Tudod mit, Lio? Itt és most beverem neked, legalább lehiggadsz. Kipróbáljuk ezt is, aztán le lehet szállni a témáról!- Ha azt hiszi, hogy minden következmény nélkül beszólhat, hát nagyon téved. Ha meg poénkodik, akkor bekaphatja. Hiába a legjobb barátom, néha még most sem tudok rajta kiigazodni.
Bárhogy legyen is, tántoríthatatlan vagyok. Hogy mi közöttünk a kapocs, - az ezernyi kis okon kívül- nem tudom, de az biztos, hogy szétválaszthatatlanok vagyunk. Hacsak ő nem akarja másképp. De akkor nagyon kell akarnia.
- Így felvitte az isten a dolgodat, hogy már fényképezőgéped is van? - nyújtom rá a nyelvem. Bassza meg, ha ledugják azt a szart a torkomon, nem az lesz a legfőbb vágyam, hogy megörökítsenek. Csak éljem túl... Ez is egyfajta erőszak, nem? A gondolattól is undorodom!
Végre kicsit marháskodunk. Néha azt hiszem, ez a legjobb módszer, hogy jobb kedvre derítsem. tulajdonképpen bármekkora hülyeségre képes lennék érte. És biztos vagyok benne, hogy hasonlóképpen megtenné ő is értem. Szóval nem kérdés, hogy miatta még inni is képes vagyok, annak ellenére, mennyire nem bírom az alkoholt.
Jobb lenne, ha megszabadulna azoktól a gondolatoktól, amik bántják. A felszín alatt tombolnak benne az érzések, fájdalom és düh keveredhet benne, különben nem lettek volna azok a foltok az arcán. Még akkor akarom, hogy beavasson, amikor ura a gondolatainak, amikor tudja, hogy nekem beszél... És az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt erre egyre kevesebb az esély.
Megtörik, mondja-mondja... Tör, törik maga is. A térdére borulva sír, zokog. Fenébe, ha buzinak gondol, fenébe, ha kapok egy gyomrost, ez már mégsem lehet így! Odavonom magamhoz. Egy pillanatra megint úgy gondolkodom, mintha depressziós lennék magam is. Az ember hajlamos sötétnek látni a dolgokat, ha a barátja éppen nyakig van a szarban...
Ő fogadkozik, hogy megváltozik, én meg arra biztatom, bőgje ki magát. Talán elhiszi, hogy ma éjjel elfogynak a könnyek. De elfogyhatnak-e valaha is, csak attól, mert én úgy akarom, vagy mert ő úgy akarja? Kötve hiszem. Végre enged az érzelmeinek, és hagyja, hogy a támasza legyek. Érzem, milyen kétségbeesetten kapaszkodik, én pedig igyekszem ennek megfelelően ölelni.
Ki ölelhette utoljára? Az apja veri. Az anyja? Keveset beszél az anyjáról. Különben sem az az érzelgős fajta. A csaja? Most dobta ki. Ha valaha fontosnak éreztem a barátságunkat, most százszor inkább annak érzem.
- Ha bárkinek elmondom, magam adom a kezedbe a kést, hogy vágd ki a nyelvem- és értse szó szerint. Nem arról vagyok híres, hogy kibeszéljek dolgokat. Főleg nem a barátomról. Különben nem is lennék barát, csak egy felszínes köcsög.
Kérdése költői, és először figyelmen kívül is hagyom. Inkább nem akarom tudni, mit csinálna. Ha csak a ma estére gondolok: addig nyakalná a magával hozott piát, amíg ki nem dőlne, aztán öntudatlanul feküdne a parton. Valószínűleg kihűlne vagy más baja esne. Vagy képes lenne... Nem, erre még gondolni sem szabad!
- Itt vagyok, csak ez számít- mondom neki halkan. Becsukom a szemem egy pillanatra, hogy ne bőgjem el én is magam. Kurvára jól néznék ki ketten: két bőgőmasina, összeborulva. Na és ha meglátna valaki? Leszarom azt is!
Néhány percig tart talán... Könnyáztatta arcát emeli rám, én meg valami zsepi után kutatok, mert az nagyon ráférne most. Találok egy csomaggal a belső zsebemben.
- Tessék- nyújtom felé, remélve, hogy elég lesz. Elég ramatyul néz ki.
Láthatóan megváltozik valami, mert mosolyogni próbál, és megpróbál flegmáskodni. Nos, ezt én is így szoktam. Egyenlőre ez is jó. Bénáskodik a narancslével, végül aztán csak kinyitja, és meghúzza. Nem csodálom, hogy annyit iszik. A sok bőgésben egy csomó folyadékot vesztett, amit most pótolni kell. Aztán nekem nyújtja a flakont. Csak a rend kedvéért húzom meg én is. Hiszem osztozom vele mindenben: örömben, bánatban, cigiben, piában...
Talán ennyiben kéne hagyni a dolgot, most, hogy kibőgte magát. De akkor nem jutnánk előbbre. Kell, hogy legyen megoldás a problémákra, mert mindent meg lehet oldani, csak akarni kell! Ezért unszolom tovább.
- És akkor most halljam a részleteket, Haverom!- a víz felé fordulva beszélek, aztán rá nézek, egyértelműen jelezve, hogy azt szeretném, ha kibeszélné magából. Én voltam az, aki meg akartam akadályozni, hogy hülyére igya magát, most mégis én vagyok az, aki felbontja a második üveget, és ha már így van, meg is húzom. Bízom benne, hogy ittam annyi narancslét, hogy tompítsa a hatást és tudjak figyelni, amíg kell... Odanyújtom az üveget neki is. Ez most a bátorító, hogy tovább tudjunk lépni.

Fura, hogy most jutott eszébe udvarolni. Nem baj, erre majd még visszatérünk, nem is tudom hogy került szóba. Elbízni nem fogom magam, lehet irtó nagy önző állatnak tűnök, de nagyon sok minden nem tetszik magamon. Hogy ez később fog-e változni, vagy azért van mert kamasz vagyok, nem tudom. Felciccenek, amikor mondja, hogy nem bízzam el magam, kicsit gúnyosra sikeredik. Érzem, hogy hiányzik a kezemből a füves cigi, sokkal oldottabb lennék. Aztán olyat mond, hogy ha lenne cigi nálam az a torkomon akadna. Beverni?
- Ne tegyük tönkre a barátságunkat, különben is seggszűz vagyok és ez így is marad. Remélem a te segged is ártatlan, mert ha nem esküszöm szétrúgom.
Szoktam szívózni vele, megesik és most nincs jó kedvem, vagyis mindent, amit mondok jogtalanul használhat fel ellenem. Hozzászokott már, ha nem max besértődik, de különben nem fog. Nem barátkoznék vele, ha így lenne. Ha jobb kedvem lenne ezt röhögve mondanám, most, hogy nincs csak úgy mondom, monoton színtelen hangon, de így is érti és érezheti, hogy ő kivétel, általában kímélem a lelki világát.
Tényleg, miért nincs nekem fényképezőgépem? Ez egy jó kérdés, tennem kellene róla, hogy legyen. Elegem van a csóróságból, mostantól másképp fogok játszani.
- Majd apám pénztárcája vesz nekem.
El fogom venni azt, ami jár.
Aztán meg iszom és elég sokat és nem is tudom, csak úgy jön a többi magától. Az üveg összetörik én darabokra hullok és újjászületek, közben végig Darylbe kapaszkodom. Olyan szánalmas lehet, hogy belegondolni se merek, ahogy fuldokolva ölelem és fúrom a fejem a kabátjába és reszketek az ölelésében. Mintha nem is én gondolnám ezt végig, hanem egy hülye, lelki sérült buzi. Meg kell változnom. Dé biztos nem akar ilyen barátot. Csak egy leheletnyire vagyok tőle, hogy zokogva bocsánatot kérjek az előbbiért, de hogy is van az az elfolyt könnyekkel? Csak annyit mondok:
- Jó
Hogy kivágom a nyelvét, ha eldicsekedik vele, hogy Lio nem is annyira kemény, mint amilyennek mutatja magát, nyilvánvalóan csak játssza az eszét. Nyilvánvalóan csak játszom. Végre elengedem, nem nézek rá, a földet lesem, érzem, hogy nagyon vörös vagyok. Idegesít, hogy olyan idióta módon hüppögök, ez valami reflex a sok bőgés után szokott lenni. Biccentek, hogy csak az számít, hogy itt van. Mondom is neki, hogy nélküle nem tudom mi lenne. Valószínűleg túlittam volna magam, mindegy. Elfogadom a zsebkendőt és elfordulok tőle, de nem egészen, csak előre. Kifújom az orrom, aztán törölgetni kezdem az arcomat, sok ragacs, vacak van rajta. Egy nagyobb használt zsepi kupac halmozódik fel a másik (amelyiken nincs Dé) oldalamon. Tulajdonképp megkönnyebbülök és kész lennék visszatérni a leszarom az életet üzemmódomba, bekapcsolni a gondtalanságot, elfelejteni és csak élni. Már csak üvegdarabka vagyok, azok erősek, azokat már nem lehet tovább törni. Nagy levegőt veszek, hogy mondjak valami hülyeséget, de ő megelőz a mondással és a hülyeséggel is. Furcsán nézek rá. Most mondtam el. Mit akar még hallani? Elfintorodom, elveszem az üveget és egy ideig nem adom vissza neki. Ajánlom, hogy húzza meg, különben neki ennyi is elég lesz. Én is érzem már, tompa szédülés, jobb kedv, lassan forgó, pergő világ ÉS itt ül a vallató mellettem. Részletek...
- Hagyjuk ezt Dé, ez olyan...
Rázom meg a fejem. Kínos.
- És pontosan melyik része érdekel?
Sóhajtom megadóbban, nézem a tengert.
- Az egész nem nagy ügy, a lány része... Szerettem, tudod, de tanultam belőle, már nem fogok ilyet csinálni. Szeretni... ugyan már, mi vagyok én, költő? Teljesen elment az eszem, még verset is írtam neki, nagyon nyálas volt, de szabad vagyok, nem?! Mostantól azt dugok meg akit akarok, aki csak szembe jön, semmi másra soha többé nem kellenek nekem a nők.
Meghúzom azt az átkozott piát.
- Na, neked hogy megy Gwennel? Mesélj valami jót is, ne félj, nekem nem fog fájni.
Hazudom, de az biztos, hogy még egyszer nem török el, csak még mélyebb lesz bennem a vágás és a mély, elnyomott és soha be nem vallott nőgyűlölet.

Igaz barátság! Daryl és Lio Jensen-ackles

Megszoktam már, hogy néha piával oldódik a nyelve. Az enyém is oldódik, olyan dolgokat is kimondok, amit józanon vér cikinek tartanék, dehát két jó barát között lehet hülyülni, mert mindenki pontosan tudja, hol a hülyeségben az igazság, és hol a hülyeség.
Szeretem Liot. A vérem adnám érte, talán az életemet is, ha olyan lenne a helyzet, de nem vagyok buzi. Nem szerelemmel szeretem, most meg úgyis úgy beszélek neki, mintha valamelyik csaj lennék a sleppjéből, a rajongótáborából.
Talán mert ferde hajlamú fasznak nevez, vagy a fene sem tudja miért, én is ordenáré dolgokat mondok ki, pedig nem stílusom így beszélni. Néha belecibál dolgokba, önkéntelenül sodródom vele. Nem tudom, hogy csinálja, és időnként gyűlölöm ezért. Mert ő nagyobb hatással van rám, mint én bármikor őrá hatással lehetek, és az utunk nem egyfelé visz... Ettől szörnyen pipa vagyok. Félek, hogy mégis elveszíthetem.
Őrült mód szeretnék segíteni neki: megtanítani, hogy becsülje önmagát, a benne rejlő értékeket. Tanításra buzdítani, hogy fejlődjön, növekedjen, ügyesedjen és használja ki Isten adta tehetségét. Bár tudnám, hogy kell! Neki csak egy pillantás valamit elintézni, nekem időm és pénzem bánja (utóbbi hiányában a tervek sokszor megvalósíthatatlannak tűnnének, ha nem lenne Lio)...
Most azt sem értem, hogyan jön ide az apja pénztárcája. Ha Lio bemegy a boltba, az eladó lányok szinte sírnak, ha nem adhatnak neki valamit ajándékba. Hihetetlen, hogy csinálja ezt. Egyszerűen ez a varázsa. Bármire képes... Szinte ijesztő...
És hogy pont egy lány dobja el... ez igazságtalan! Hova tette az a lány a szemét? És az eszét? Pont Lio nem kell neki? Örült, buta lány! Lio meg miatta sír. Titoktartást fogadok neki. Halálosan komolyan gondolom. Többnyire. De említett valami mást is. Hogy is volt az?
- Oké, dobott a nő. Éppen nem tudta, mit csinál. Te it csináltál? Nekimentél? Durva voltál? - faggatom. Nem szép tőlem, de tudni szeretném. Egyrészt miatta, másrészt magam miatt. Én sosem akarok olyan dolgot elkövetni, ami miatt erre a sorsra juthatok. Szemét vagyok és önző? Lehet. De valahol azt olvastam : "Okos ember más hibáiból tanul, oktondi a sajátjaiból."
Beszél még valamit a lányról, hogy talán verset írt neki, a lánynak talán az nem tetszett, de vajon milyen verset írt? Perverz önelégülőset, romantikus szerelmeset, vicces elköszönőset? Nem tudom. Csak azt gondolom, hogy valami elcsesződött... Lio nem szándékosan bántotta azt a lányt (ha valóban ez történt.)
Nem tetszik, ahogy a jövőről beszél. Amit mond, az könnyelműség, hiábavalóság. Egy seb miatt nem lehet másokon bosszút állni, azokon sebet ejteni. Önmagát alacsonyítaná le.
Iszik, én pedig lélekben támogatom.
-Hagyjuk most Gwent, oké? Vele minden rendben! - nyúlok az üveg után- Adj nekem is, Lio- veszel el tőle, majd magam is jót húzok az üvegből.
- És mi van a csapattal? Miért dobtak ki? Tán féltékenyek rád a technikai fejlettséged miatt?
Beszélhetünk másról is, nekem mindegy, csak ne én beszéljek. Ihat, amennyit akar, én úgyis itt vagyok, vigyázok rá, amíg csak kell... vagy szüksége van rám. Csak beszéljen, és legyen enyém újra szikrázó mosolya. Nem számít a módszer, nem számít sem könny, sem nevetés. Tőlem fejre is állhat, ha neki úgy a jó. A magam részéről mindent meg akarok tenni, hogy neki segíthessek!

Bűvölöm a vodkás üveget, érdekes, hogy ő mennyire nem bírja a piát, aztán olyan, mintha én vinném a rosszba. Az üveg marad nálam, neki nem adok, addig úgy teszek mintha nekem meg se kottyanna.
A lány durva, az durva, hogy ekkora ügyet csinálok belőle Dé biztos nem érti, nem hittem, hogy lehet így érezni valaki iránt és...terveim voltak vele. Nem szoktak lenni, magammal sem, csak úgy vagyok, de neki többet akartam. Egy gimibe menni, aztán ugyanarra az Egyetemre, még el is vettem volna, tök olyan volt mint a másik felem. És verseket írtam neki, amiben ezt leírtam. Hogy mi annyira egyezünk lélekben, hogy nem tudnám elképzelni nélküle, sem mással, mert benne megtaláltam magam. De Daryl is csak azt mondja "dobott a nő" és ez egyáltalán nem számít, nem fontos. Őt nem fogja az övé, irigykedem, nem fog érdekelni az övé. Aztán vállat rántok, kicsit megrugdosom a köveket a talpam alatt, ja, dobott a nő, semmi több. Furán nézek rá, nem vagyok annyira ocsmány, hogy megüssek egy lányt. Durva? Dehogy...
- Semmit. Megfordultam és elmentem.
Aztán a sarkon belerúgtam néhány ajtóba, de azt ő már nem látta. Nem tudja, hogy számított nekem, úgy viselkedtem mint akinek mindegy és most már az is. Ez végleges azt mondta, nem kellek neki, túl balhés vagyok, satöbbi a legjobb amit tehettem minél hamarabb lelépni. Azért meglep, hogy Dé ilyen durvának gondol, néha rossz vagyok, de igazán durva még csak most leszek.
Nem is hozom szóba többet Gwendolint vagy mit, szépen elorozza az üveget, vigyorogva utána nyúlok, de tévesztek, lesiklik a kezem az üvegről. Heherészve nekinyomom az állam Dé vállának, mert az is lecsúszik fejemről, aztán megpróbálom elhalászni tőle a piát.
- Ezt neked nem szabad Déci, ez mind az enyém, neked megárt. Anyuci haragudni fog.
Húzom egy kicsikét, remélem sikerül visszaszerezni és akkor már csak én tudom kortyolgatni.
- Hülye az edző. Hát ja, meg megtudta, hogy füvezek néha, tudod csak ritkán, megtalálta az anyagot a szekrényemben és elvette. Meg loptam is tőle, igazából csak kölcsönvettem az edzőbától, de már nemfogjavisszakapni, apám meg erre fel összevert, ennyikészvége!
Kiiszom az üveget, aztán megpróbálom elhajítani jó messzire. Felállok, megfogom Dé fejét, mert azt érem el. Megsimogatom a haját.
- Nem megyünk úszni? Pattanj fel a hátamra és elviszlek a tengerig, kíváncsi vagyok elbírlak-e.
Macerálom. Egy üveg még van, de irtóra szédülök, azt megihatjuk később. Dé meg tutibiztos fel se tud állni! A feje után a narancslevet keresem, szar a szám íze, abból is iszom, de a kupakját elgurítom valahová, hoppá.

Nem örülök, hogy ilyen lassan oldódik a nyelve, az enyém meg ilyen gyorsan. Kissé meggondolatlanul fogalmazok. Máris utálom azt a hülye libát, akibe Lio szerelmes, mert képes magától eltaszítani. Valószínűleg még kislány lehet, és nem tudja, mit veszít.
A kérdésem arra vonatkozott, vajon Lio tett-e valami olyasmit, amivel ezt a reakciót váltotta ki. Néha vehemens... Talán többet akart, mint a lány, vagy olyat mondott, ami nem tetszett neki... De ő félreért. Azt hiszi, én arra vagyok kíváncsi, utána bántotta-e.
- Félreértesz, Haverom. Nem gondoltam, hogy leütöd- a kérdésemnek azonban már nem látom értelmét. Most elcsesztem valamit, elég lesz ezt rendbe hozni. - Nem is akarod tudni, hogy miért? Ennyit csak megérdemelnél: indokot! Nem? Nem értesz egyet?
Kiveszem a kezéből a piát, már úgyis mindegy, érzem, hogy kezd a lábamba mászni, súlyos, mintha köveket kötöttek volna rá.
Lio is kezd heherészni, fejét a vállamhoz nyomja, dülöngél. Szupi. Berúgtunk. Mint a csacsik! Nincs ideje most Gwenről beszélni. A problémáiról kell beszélni, ki kell mondani őket, megszabadulni tőlük, vagy amin lehet segíteni, ezért faggatom tovább. Hülye vagyok, mert attól félek, semmire nem fogok emlékezni, de mégis így akarom.
-Hagyj békén az anyámmal, haza sem megyek!- mondom neki tettetett szigorral. Anyámmal még nem is lenne gond, de a barátja... Az egy idióta. Nem akarom látni. Valahogy megkaparintja tőlem az üveget, miközben arról beszél, miért tették ki a csapatból.
- Basszus, tehetséges vagy... Miért szarod el az életed? - kesergek, mert már veszekedni sem tudok. Nincs rá erőm- Mondtam, hogy hagyd azt a szart... Mi lesz a következő? Drogozni fogsz?- legszívesebben ledönteném és belehúznék, hogy térjen magához, de bántani sem tudnám, soha... Bármennyire megérdemelné.
Sorolja a bűneit, és sorolja a bánatait, aztán lezárja, és tudom, hogy vége. Ennyi. Feszítővassal sem fogok tudni több információt belőle. Azt azért összerakom, hogy nagy szarban van. Több szinten ásta el magát az edzőnél, nagyon nehéz lenne oda visszamennie. Az apja utálja, megverte, elzavarta, az a lány meg...
Feláll, bizonytalanul, hogy eldobja az üveget. Belém kapaszkodik, jobban mondva a hajamba, de inkább simogatja. Nem húzza. Tök részeg. Józanul sose csinálna ilyet.
- Menjünk úszni holnap, Lio. Akkor akár a világ végére is... - nem akarom bátorítani, mert még nekivágna. Részegen nem szabad vízbe menni. Erről is tanultunk az elsősegély tanfolyamon. Nem is rossza az a tanfolyam. Egyszer még életet is menthetek vele! Nem hiszem, hogy elbírna. A saját súlyát sem bírja el. Visszahúzom magam mellé. Már ott issza a narancslevet. Én is meghúzom utána. Átkarolom a vállát, kicsit magamhoz húzom.
-Hagyd a francba most ezt a sok szart! Énekeljünk valamit... - mondom nehezen forgó nyelvvel. Lio mindig jó hangulatot csinál, ha énekelni kezd. Szörnyen mocskos nótákat tud, és most éppen olyan hangulatban vagyunk, hogy szétröhögnénk az agyunkat is. Jó ez a pia. De nem fogok rászokni. Aztán magam kezdek rá valami hülyeségre:
-"Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol..."

Dére pillantok futólag, oké, azért annyira nem ütött szíven a dolog, ha azt is hitte volna, hogy megvertem mert szakított. Már immunis vagyok, de ha még Dé is felültetne nem tudom mennyire lennék az. Talán többször is el lehet törni. Most már csak vigyorgom ezen, hülyén hangzik "leütöd"
- Akkor jó, nem vagyok annyira brutális.
Különben a nőverésben nem lenne semmi kihívás, legközelebb ha dobnak, max megcibálom a lány haját. De többet nem fognak dobni, nem tudnak majd, mert nem fogok senkivel járni.
- Tudom miért ejtett. Túl balhés vagyok neki, ő jó kislány, az apja cégvezető, én túl sok rossz fát tettem a tűzre, szerinte.
Húzom el a szám, lehet ezt nem mondtam, lehet hogy csak gondoltam. Szépen vagyunk. Dével nem lett volna semmi baja, őt ezek szerint én rontom el. Még a végén nekemjön a nevelőapja... Összehozhattuk volna őket. Nekem nevelőanyám van, neki apja, lehettünk volna egy szép, nagy, boldogtalan család. Lemaradtunk róla.
Nekidőlök és elveszem a kisfiútól a piát, nem is engedem haza most már. Neki is szar otthon. Cukkolom kicsit.
- Akarsz beszélni róla? Anyád barátjáról?
Ha már lelkizünk ne csak én toljam.
Aztán lecsesz tulajdonképpen. Ez az akar lenni, hogy elszarom az életem. Elhúzom a szám és ügyetlenül vállat rántok. Dehogy szarom. A drog drága, de ki tudja, ha egyszer lesz rá... Még jó, hogy berúgtam, lehet még egyszer elkeserednék, nyávognék itt neki, ujjal mutogatnék: miért szarom el az életem, he? de csak vigyorgok. Ezek nem nagy dolgok, majd ha kocsit is lopok!
- Nem szarom el.
Magyarázom, aztán meg a fejét fogdosom, rövid a haja. Sosem akarunk hosszút? Inkább fürödnék most, szép kék tenger, de nem tudom Dét a hajánál fogva talpra állítani. Ő lehúz maga mellé. Nem akar fürödni. Biztos fél, hogy vizes lesz a gatyája.
- A világnak nincs vége, a pokol végtelen.
Iszom erre egyet, már majdnem elfogyott a narancslé. De azért neki is hagyok. Énekelni akar, röhögök, hallgatom mit tud. Rázendítek vele:
- Hallgatja egy süket ember ki a vízben lubickol.
Vihogok, aztán ha vége, felpattanok és rángatom őt is.
- De ez gyenge, Dé, tudok jobbat! Mi a szar, mi a szar, mi a szaracénok serege vagyunk
Egy nagy fasz, egy nagy fasz, egy nagy faszekerce a mi fegyverünk
Na picsa, na picsa, napi csata edzi a mi ereink
Seggemen, seggemen, se Gemencen, se Schwarzwaldban nincs ily hős csapat
Kemény mell, kemény mell, kemény mellvértünkön megcsillan a nap
Makkoton, makkoton, makkot ontanak az ágyúink csupán
Kő picsa, kő picsa, köpi csapatunk a mérgezett nyilat
Hazavág, hazavág, hazavágyódunk a nagy csaták után
Rábaszott, rábaszott, Rába szottyos partján áll a táborunk
A nagy szar, a nagy szar, a nagy szarvas a mi címerállatunk
Lógeci, lógeci, lóg e címer itt a sátorunk előtt
Remélem tudja, vagy megtanulja és lépeget velem jobbra, balra, körülugrálom az üveget, Dét rángatom, ha elérem egyáltalán, hogy jöjjön velem. Az a játék lényege, hogy ne törjük el az utolsó piásüveget. Kockáztatunk, de ez ettől szép.

Noha van bennem némi romantika, azt mégsem gondoltam, hogy Lio kapcsolata működni fog. Azt tudtam, hogy a lány nagyon szép, okos, művelt (és gazdag), és ha az első három nem is lett volna feltétlenül igaz, a negyedik bizonyosan kettejük közé áll előbb vagy utóbb. Az a rohadt pénz. Mert gazdag apuci nem sokáig fogja elnézni, hogy egy szem lánya egy csóringerrel jár. És mi azok vagyunk. Azok bizony, a javából. Lionak még rendes család sem adatott.
Még fiatal vagyok, nem gondolok apaként a helyzetre, így egyértelműen a barátomnak adok igazat.
- Az is csak egy hülye seggfej. Mármint az apja...- a haverom csaját szidni nagy vétek lenne. Róluk vagy jót vagy semmit! Különben sem ismerem túl jól, más társaságba jár.
Piszkál azzal, hogy újra iszok, talán neki van igaza és nem kéne, de nem anyám miatt.
- Anyám barátjáról? Arra sem méltó, hogy a nevét megjegyezzem... Szar alak- mondom fojtottan, és részemről lezárva a téma. A fene sem érti, anyám mit eszik rajta.
Inkább visszakérdezek, mi is van a csapattal, onnan miért tették ki. Aztán elmeséli a füvezést, a lopást... Nem csodálom, hogy az edző pipa rá. Egy kicsit én is az vagyok. Lio tehetséges srác, kifejezetten jól játszik, és a legjobbika volt a csapatának. Volt. Mert most kirakták.
- A pokol még várhat, Haverom. Még nem használtuk ki az életet...- mondom, ha már szóba kerül az Ördög lakhelye.
Valami hülyeségen jár az agyam, mert megint kezd görbülni a hangulat, így arra buzdítom, szedjen elő valami baromságot a tarsolyából, amin röhögni lehet. Disznó viccekből és vihogós dalokból Lio a legyőzhetetlen. Én csak hülyeségeket ismerek. De ha más nincs, kezdem ezzel...
Lio folytatja, nevet egyet, aztán lehurrog, milyen gagyi vagyok. Rákezd ő is egyre, és már az első sor után röhögnöm kell. Felrángat ültömből, de ő is dülöngél, jócskán én is. Csoda, hogy egymást nem gáncsoljuk el. Körbeugrabugráljuk az üveget, én meg próbálom ismételgetni, amit Lio énekel. Fingom sincs a szövegről, és különben is röhögök.
Szóval... Ott táncolunk, énekelünk, röhögünk, és már nem létezik semmi.... Csak ő meg én. Bakker, a legjobb haverommal részegre ittuk magunkat, és az élet most gondtalannak látszik. Én legalábbis könnyű vagyok és boldog, és totál nem érdekel sem a család, sem a suli, de még Gwen sem. Most Lio van és azok a röhögős-boldog percek, amiket együtt tölthetünk.
Zsibbadt vagyok és kezdek álmosodni, de egy másfajta inger is kínoz.
-Lio, nekem hugyálnom kell...- szakítom félbe a táncot. Szent elhatározásom, hogy valamelyik bokrot alaposan megöntözöm. Most azonnal.

Van ebben valami báj, hogy itt ülünk a parton és a felnőtteket fikázzuk. Csak bólogatok, de már nincs kedvem a témához.
- Soha ne legyél olyan szar apa mint ezek, ooké?
Kicsit akadozik már a nyelvem.
- Én megesküszöm, hogy nem is leszek apa!
Az a legjobb, el sem ronthatom azt, ami eleve nem vagyok. Dére vigyorgom, ő biztos akar majd kölyköt, majd ha vénember lesz. Egyszer ha nagy leszek majd megverem. a nevelőapját. Nem a vérszerinti izéje, biztos hálás lenne. Most még a saját apám is el tud tángálni, de hamarosan majd erősebb leszek. Fogok edzeni, minden nap! Aztán Dével meghódítjuk a világot! Ő és én leszünk a világ! Igaza van Dének, még nem is éltünk, még csak most kezdünk. Aztán ha ezek a hülye szülők bekorlátoznának szépen le is maradnánk mindenről! Akkorát bólintok neki, hogy azt hiszem az ölébe gurul a fejem. Jó, hogy állon nem vágom véletlenül.
- Én ki fogom, a legesleghatékonyabban
Elröhögöm az utolsó szót, mert összegabalyodik benne a nyelvem.
- Hát te Dinamit?
Mostantól Dé neve Dé a dinamit! Dinamit Dé!
- Együtt fogjuk két végénáé égetni a cérnát, kötelet, vagy életet vagy mit!
Ez k*va jónak tűnik! Élni, de úgy igazán! Mindent kipróbálni, mindenbe beleélni magad százszázalékos tűzön lángolni teljes bedobással. Húúúúúúúú ez kell nekünk! Körbeugráljuk a tüzet, ő is jön velem és énekel, röhögünk, tetszik neki. Néha rálesek az arcára, hogy tetszik -e még neki a dalom, majdnem belerúgok az üvegbe, amikor ezzel jön. Nemtom mért olyan vicces. Nekem még nem kell. Felemelem az üveget a földről és utána megyek. Elég görbén.
- Ezt meg akarom nézni. Tuti össze fogod hugyozni magad!
Heherészek, á, majd segítek én neki, de lehet nem annyira részeg még, hogy ne tudja irányítani. Mögé állok nézni a műsort, majd meglátjuk. Közben én elkezdem inni harmadik üveget asszem narancslé már nincs. Asszem nekem is kell pisilnem, de én kibírom egyelőre, hehehe és hátha van még narancslé. Előbb Dé boldoguljon valahogy.

Lio csajának apja kerül a képbe, és tuti fix, hogy ő rondított bele a képbe. Nem csak filmekből ismert klisé, hogy: "Ha nem hagyod abba ezt a hülyeséget azzal a lúzerrel, kitagadlak/ elveszem a kocsid/ nem fizetem az egyetemet... Blablabla. Tizenéveseket könnyű ilyen módon megzsarolni. Hülye szülők meg már csak ilyenek. Ha nem tudnak hatni a gyerekre, elkezdenek "fenyegetőzni".
Ebből én sem maradhattam ki... Csak engem nem Gwen szülei nyírnak, hanem a nővére. Totál nem értem, mi baja velem. Oké, egy évvel ezelőtt még lazáskodtam, de amióta azt a tüneményt ismerem, kezdem magam összekapni. Az egyik legnagyobb motiváció az életemben, esküszöm!
- Egyenlőre nem kívánkozom apa lenni. Elég lesz, ha felvesznek az egyetemre. A kettő amúgy sem menne párhuzamosan. Nem vagyok én annyira okos...- hogy is jut eszébe ilyesmi? Gwen amúgy is nagyon fiatal, neki is a tanulás a legfontosabb. És mi még soha... Ráérünk még! Szóval nem leszek szar apa, mert még apa sem akarok lenni. De ha egyszer az leszek, a legjobb szeretnék lenni! (Álmodozni jó. Aztán az élet majd jól pofán ver.)
Lio meg kijelenti, ő nem is lesz apa.
- Na csak várjál, Haverom. Majd beszélsz te még másképp!- nem tudom, miért van ez. A fiúk többsége gyerek (és állandó nő) nélkül képzeli a jövőjét. nem tudom, hogy miért, de Lioról pont azt gondolom, remek apa lesz. Talán épp azért, mert neki nem volt/nincs normális családja.
felhívom a figyelmét, hogy az Élet még számtalan lehetőséget és meglepetést rejteget a számunkra, amit ki is kéne használnunk, és erre ő le is csap. Beleröhög, ahogy én is, amikor összeakad a nyelve az egyik szóban. Legyintek. Értem én!
- Aztán hogy gondolod? Kaja, pia, nők, verdák, száguldás?- mindenből a legjobbat, vagy mértéktelenül? Ha így tesz, rövid lesz az élete, és a végén még valóban a Halállal lesz randevúja... idő előtt.
Aztán az én terveimről kérdez. Eléggé ittas vagyok már ahhoz, hogy szószátyár legyek, és Lio előtt le sem tagadnám, pedig nem szokásom a terveimről beszélni. Főleg, hogy még számomra is hihetetlen, hogy van rá esély, sikerülhet, egy magamfajta egyszerű srác is bekerülhet az olyan flancos iskolába, mint a Frances U.
- Lio, Haverom...- mondom neki komolyan- én nyugis életre vágyom. Ha sikerül az egyetem, és újságíró leszek, nyakamba veszem a várost, és megírok mindent, ami a csőrömet piszkálja. Felpiszkálom az embereket is... Fel akarom nyitni a szemüket, hogy ráébredjenek: mindenkiben van valami jó... És mindenki tud valamit tenni valaki másért. - Komolyan nézek rá, de tudom, hogy most kiröhög. Idealista vagyok. Na és? - Aztán elveszem Gwent, lesz néhány gyerekünk, lesz házunk, kutyánk, macskánk, autónk... Néha összeveszünk, de ez is az élet része. Mindig ki is békülünk- Csak a nővérével ne lakjunk egy városban!
Aztán, hogy bohóckodjunk kicsit, ne legyünk olyan ultra-komolyak, hülyeséget kezdek énekelni, de ő ennél is sokkal jobbat tud. Felhúz, és körbe-körbe ugráljuk az üveget, énekelünk, röhögünk. Komolykodásból mára ennyi éppen elég is volt.
Amikor hugyozni indulok, Lio úgy követ, mint egy pincsikutya.
-Ide figyelj...- mondom neki botladozó nyelvvel- elég méretes, hogy megtaláljam....- Ki akar nevetni, azt hiszi, elbénázom, de annyira még nem vagyok kiütve. - Vagy látni akarod?
Keresek egy bokrot, de meggondolom magam, és a homokra eresztem: Lio és Dé. Persze, csak én tudnám kiolvasni, a célzóvízzel túllőttem magam. Mindenesetre a nadrágom száraz marad.
-Na ugye, megmondtam. Nem kell engem félteni! Nagyfiú vagyok már!- ennek ellentmond, ahogy ráöltöm a nyelvem, miközben rendbe szedem magam. Lemegyek a vízhez, és a kezemet is lemosom. Hűs a víz. Lio meg újra iszik.
- Én is kérek.- Most, hogy csináltam helyet a hólyagomban, jöhet az utánpótlás. Röhögcsélek.

Legjobb lenne lezárni az apa témát, mi tuti jobbak leszünk, mert már tudjuk milyen a szar. Pofán vágom magam, Dé már megint lenézi magát.
- Remélem is. De hagyd ezt a dumát, nagyon okos vagy, vili? Különben addigra gazdagok és híresek leszünk, még melóznod sem kell majd a suli mellett.
Veregetem hátba részeg vigyorral, napjában ezerszer kéne neki biztató dumát darálni a fülébe. Lehet szedek fel neki hanganyagot és éjjelenként muszáj lesz engem hallgatnia.
- Én nem családocskát tervezek magamnak.
Hessentem el a megjegyzését, még járni se akarok senkivel többet, elég volt a romantikus énemből egy életre. Ugorjunk a tervekre. Jó ez most így és vidámabb, ég a pofám az előbbi cirkuszért. Szerencsére ittam, úgyhogy kibírom.
- Aha! Minden a legmagasabb fokon. Kocsik, nők, pia, drog
Heherészek, a sikkasztásoktól sem riadnék vissza. Sorolom tovább
- Bunyó, deszka, motor, szex, lógás
Levegőt se veszek.
- Én megyek flancos Egyetemre, élni fogok. Te meg tanulj helyettem is.
Figyelmesen hallgatom a megváltót, próbálom nem elröhögni magam. Különben szép elképzelés. Dinamit olyan mint Pókember. Ő lesz a kedvenc szuperhősöm. Amilyen komoly képet vág, akaratlanul is elvigyorodom. Dé álomvilágban él, manapság semmit sem lehet elérni csalás nélkül. Nem baj, nem mondom meg neki, hogy a Mikulás nem létezik, ő így kerek, nem veszítheti el önmagát.
- Sok nő és sok buzi fogja még olvasni az írásaid egyszer és én büszke leszek rád!
Veregetem hátba megint, a megjegyzést muszáj volt.
- Ámen. Szép, nyugodt és unalmas élted lesz. Én meg majd küldök fényképeket.
Ez így teljesen oké. Ő legyen jól, nyugodtan, biztonságban, írogasson cikkeket!
Fel is állunk marháskodni, röhögünk és én még jobban, amikor bejelenti hová készül. Követem, látni akarom mit fog művelni. Totál be van állva, hehe. Le vagyok maradva. Látni? Különben nem is rossz ötlet, azt sem tudom mekkora Dé farka.
- Hány centi?
Tuti nagyobb neki mint az enyém, még csak 14 vagyok. Ebben ő a nagytesó.
Elő is veszi és homokba hugyozza a nevünket. Ezen úgy elkezdek röhögni, hogy legurulok a földre. Arrébb megyek és iszom, amíg a mű készül, nehogy belezavarjak.
- Hát ez nagyon romantikus.
Elkapom előle az üveget, mikor ő is kér, ő már elég jól van, rajtam a sor.
- Vedd el
Heccelem, felállok az üveggel, várom, hogy támadjon.

A szar apák példáját követni nagyon nagy vétek lenne. Meg is fogadjuk, hogy nem teszünk ilyet, igaz más módon: én "csaknem" tökéletes apa akarok lenni, Lio meg semmilyen. Biztos vagyok azonban benne, hogy egyszer majd ő is akar lurkókat maga körül. Persze, ahhoz csaj is kéne, az meg nincs... Szóval, jobb, ha nem feszegetem a dolgot. Csak előre vetítem, hogy fehérnek is lehet látni a jövőt, nem csak feketének.
Azért jól esik, hogy van még valaki, aki bízik bennem. Bár nem vagyok egy IQ bajnok, a szorgalmamat megtaláltam, ha nagyon ráfekszem valamire, meg tudom tanulni, de ami nem érdekel.... azzal órák, napok, hetek alatt sem boldogulok. Egyszerűen nem megy!
Lio könnyedén foglalja össze a jövőjét, én erre csak a szemöldököm ráncolom.
-Basszus, te sem vagy buta gyerek, használd már ki a tehetségedet!- Én hányszor kapom ezt tőle, ő maga meg nem néz tükörbe. A jó tanácsait nem csak osztogatni kéne, hanem példát is mutatni velük.
- Mindenből vedd ki a részed, aztán időben hagyd őket abba. Tudod: elsősorban magadat védd és ne árts senkinek!- lehet szó egészségről, pénzről, igazságról... Az elv legyen elv. Az igen igen, a nem nem. Alapelvekben gondolkodni könnyebb, mint szabályok szerint élni. Egyfajta rugalmasságot ad, mégis irányt mutat. Nekem jó. Bevált. És ha kell, alkotok még, hogy még tökéletesebb lehessen.
Beszélek az álmaimról. Persze, magam is tudom, hogy elrugaszkodtam a valóságtól, de a fene egye meg, ha nem álmodhatok, minek éljek? A tanárom azt mondta, merjek nagyot álmodni, akkor is, ha magam sem hiszem el, mert annál nagyobb erővel tudok majd nekifogni a megvalósításnak. Kisebb célok előrébb visznek, de nem motiválnak eléggé.... Hogyan is beszéljek erről, részegen egy másik részegnek?
- Lio, te is álmodj! Te mit akarsz elérni az életben? Mit csinálsz majd 5, 10, 20 év múlva? Tudod? - elérzékenyülök. A francba is, szeretném, ha akkor is velem volna! Ha ugyanilyen barátom volna, mint most!
-Nők és buzik? - röhögök. - A pasik utálni fognak? Valami libanevelő újság cikkírója leszek? Szép kilátások!- Rötyögök. Nem szégyen az effajta megélhetés sem, de én nem üres frázisokkal akarom a pénzt keresni. Nekem ennél több kell. Terveim vannak.
-Unalmas? Ha te így látod... Viszont megérem a 45. szülinapom. Lesznek gyerekeim, unokáim, akikkel együtt töltöm majd a szabadidőm. Olyan dolgot csinálok majd, amit szeretek, és csak annyit, ami nem visz a sírba. Erre mondjunk áment, Haverom.
Témaváltások után még dalolászni is van kedvem, a pia egyre inkább oldja gátlásaimat, olyan szavakat is kimondok, amit sosem vennék a számra józanon. Rendes gyerek vagyok én, csak kissé balhés. Néha.
A hólyagom azonban nem bírja a feszülést, vagy a farmerem szűk...., de a hólyagom nagyon kiabál, üríteni kellene már. Lio meg lesekszik, mintha mulatni akarna rajtam.
- Hagyjál már, Lio. -Még hogy hány centi- Elég hosszú ahhoz, hogy ha bedugom neked hátul, a szádon jöjjön ki- fingom sincs, hány centi, sose mértem- Három maroknyi, ha tudni akarod! Úgyhogy a te kezed is idefér, édes....- ugratom. Ha cukkol, kihozza belőlem az állatot. Miért jó ez neki? Nem ettől a dumától leszek menő. Megviccelem egy kicsit, a homokba pisilom a neveinket. Az eredmény nem túl jó, de olvasható. Na, ezt csinálja utánam! Hehehe. Most már szabadon röhöghetek, nem bent megyek ki. A hólyag üres, lehet utántölteni. Most megint olyan vagyok, mint egy gyerek. De nem bánom. Nyelvnyújtás, mókázás, heccelés... És Lio veszi a lapot. A piásüveg kapcsán húz magára.
-Szóval bunyózni akarsz? - játékosan ugrok neki, hisz alig áll a lábán. Nem az a célom, hogy ledöntsem, csak hogy elorozzam tőle az üveget. Még kell egy kis pia. Felé lépek, nyúlok az üvegért, de persze, nem adja magát könnyen. Játékos fogócskába kezdünk, ő meg én... Mindaddig, míg el nem orozom tőle az üveget. Már ha hagyja és adja. De ha kell, meg is verekszem érte. Ha már nálam az üveg, meghúzom. Aztán mehet minden elölről, csak most neki kell megkergetnie engem...
-Haha... Kapj el, ha tudsz, Haverom....
Játszunk. Röhögünk. És ez így tök jó, mert én már nem is emlékszem semmi rosszra. Remélem, Lio is így van ezzel.

Egyszer én, egyszer ő rázzuk helyre egymást. De ellentétben vele én tudom mennyire okos vagyok, egyszerűen csak nem akarom kihasználni.
- Ne sértegess Dinamit. Mindketten tudjuk, hogy zseni vagyok, nem kell visszafognod magad.
Húzom ki a hátam, kicsit röhögök, hiába hiúság ez így van. Nem tanulok soha, mégis mindent tudok, Lionak születni kell! De az idő még messze van, nem foglalkozom csak a jelennel. El is hessegetem Dét az aggódásával. Magáért aggódjon.
- Majd meglátjuk. Nem ártok, nyugi már.
Ezt most úgysem dönthetjük el. Az ilyesmit mindig a helyzet hozza. Viszont nem vagyok Jézus, ha megütnek én nem fogom odatartani a másik pofám is, inkább rúgok helyette egyet. Mindenki másmilyen, ő meg álmodozik. Azt akarja én is ezt tegyem, közben mintha könnybe lábadt volna a szeme. Ne kezdje már ő is. Nevetve hátba verem.
- Egy hatalmas villa hátsó kertjének medencéjében hat szőkével fogok martinit iszogatni.
Hát te mit fogsz, pelenkázni?
Biztos a szaros pelenkáknak is megvan a maga szagos szépségük. Nem tudom követni mire gondol, amikor így elérzékenyül, de ha megpiszkálom kicsit talán helyrejön. Remélem nem komoly. Hamarosan már röhög.
- Libanevelő?!
Ezen én is kacagok, teli torokból.
-De el tudom képzelni! Hogyan fojtsunk libát Daryl Borrokkeval. De most komolyan, miről akarsz írni? Jóságról meg igazságról? Mert akkor inkább regényeket firkálj.
Dének ez lesz a jó, tudom én, azonnal áment is mondok rá, csak a negyvenötöt nem értem.
- Miért pont annyi? Az még fiatal, szerintem te elélsz kilencvenig is.
Táncolunk egy üveg körül, hülyéskedünk és neki pisilnie kell. Pedig nekem tuti misebb a farkam meg a hólyagom és többet ittam. Vihogva megyek utána. A megjegyzésén is röhögök egy sort.
- A seggem szűz marad, ámen!
Erre is mondjunk áment, három maroknyi! Nemtom az enyém van-e annyi, miután pisilt nézni kezdem a tenyerét. Különben az alkotás se rossz, kicsit görbe, de határozottan le a kalappal Dé előtt. Meg is tapsolom.
A piát elveszem tőle, nem tenne jót neki, nem bírja, igaz én is kezdek eléggé beállni, főleg, hogy már ennek az izééének is megittam a felét, most kezd ütni.
- Három maroknyi? Komolyan?
Elkapom előle, nem adom könnyen, verekedjünk, aha, de nem komolyan, csak játékból. Nyúlkál utána, én egy ideig jól kikerülgetem, aztán kezdek lassulni, úgyhogy megszerezheti. Vihogva neki dőlök, addig kapálózom, amíg újra meg nem szerzem, vagy ha elszalad rohanok utána és ráugrom, úgy könnyebb. Ha megvan, akkor már nem adom, befejezem, amit elkezdtünk, mert tényleg úgy volt, hogy nem bírja a pát, különben is én akartam kiütni magam, neki nincs rá oka, de biztos nem lesz egyszerű, lehet egy-kétszer lenyom majd a földre, én meg őt, mert miért ne, szóval kölykök módjára összebunyózunk. Még én vagyok a kisebb, úgy érzem magam rajta mint egy dilis kiskutya a bátyján. A fülét is cibálom, meg várom, hogy lelökjön magáról, aztán ha az én kezembe kerülne az üveg le sem cuppanok már róla.

Húzzuk egymás agyát, és ez sokkal jobban tetszik, mint a sírás, bár azt sem nézem le. annak is megvan az ideje, a hely és a módja is, de Lio most elsírta az összes könnyét, hat a pia, úgyhogy mókázhatunk. A legjobb búfelejtő.
- Te vagy az ász! A félisten! A lányok legnagyobb bálványa!- a három állításból legalább az egyik igaz, de hogy melyik.... Nem mindegy? Röhögök. Lio is. Ez így oké!
Persze, az nem tetszene, ha tönkretenné magát. Hogy lesz akkor igaz egyszerre mindhárom állítás? Lionak álmodnia kéne, de ha nem teszi, majd teszem én, helyette is... És ő lesz a legnagyobb szívtipró az egész.... városban, államban, USA-ban, Észak-Amerikában, A Földön, a Naprendszerben....az UNIVERZUMBAN! Nem bírok beszélni róla, nevetek. Mégis hiszem, hogy híresebb lesz, mint én, valaha is.
- Majd meglátjuk....- 6 szőke... Mint az a playboy-pacák?- Csak időben kezdje... Nekem meg jut a pelenka, na persze. - Hát milyen Haver vagy te, hogy nem hívsz meg engem is? A 6 szőke mellé én még éppen elférnék abban a medencében...- csukladozom.
A saját álmaim talán ugyanilyen elrugaszkodottak. Túl békés, túl egyszerű... Igaz sem lehet. Ha csak a családról lenne szó... De a kutyát sem érdekli, amiről én írok, írni akarok. Majd valami szürke kis napilap cikkírója leszek vagy buta gondolatokat árasztó tinilap fotó-riportere (van ilyen?)... A franc se tudja... Én se.
- Te Lio! Neked tényleg fogalmad sincs, mi az a libanevelő? - nézek rá, rájuk, mert mintha kettő lenne belőle, vagy három... Hehe, de vicces- Tinilányoknak írt baromságok tárháza. Tudod: Teengirls, Girls and Boys... meg a hasonló hülyeségek- a lányok imádják az ilyet. Hetente vagy havonta jelenik meg, tele van állítólagos interjúkkal, sztárok képeivel, jótanácsokkal.... na utóbbiakkal van tele a ... hócsukám. Néha akkora baromságokat írnak! A szomszédban lévő csaj járatja a lapot, ő mesél ezekről. Hát, fura.
Lio ötlete, hogy regényt írjak, elsuhan mellettem. Nem vagyok én olyan jó! Az íráshoz tehetség kell, rengeteg ötlet és türelem, és szerencse, és ismeretség, hogy ki tudj törni a szürkeségből... Nekem mindebből épp elég hiányzik, hogy az maradjak, aki most vagyok: egy csóró srác, egy a tucatból... Ismeretlen senki.
- Miért épp 45? Jaj, csak mondtam valamit. A lényeg, hogy megéld az öregkort, a nyugdíjt. Ne "purcanj" ki hamarabb szívinfarktusban, gyomorfekélyben, idegbetegségben... - Nem a halál az egyetlen módja, hogy ne tudd élvezni az életet.
Bohóckodásunknak egy inger vet véget, egy fiziológiás szükséglet, alapvető, ürítési inger..., de ezt is bohóckodással zárom.
- Van az négy is, de elsőre nem akartalak kiakasztani.- És ha egy puha női kéz fonja körbe, ki tudja, hányszor férne rá az a kis kezecske. Majd alkalmasint megszámolom.
Belehugyálom a nevünket a homokba, kis fricska a részegségnek, majd kézmosás, ha már a kezemben volt a szerszám. Inni akarok még, mert ez így most nagyon jó. Könnyű vagyok és szabad, és tiszta röhej az egész este.
Liot kergetem, bunyózom, ha kell, elorzom tőle az üveget, iszom, majd menekülök. Rámugrik, szaladok, a fülem cibálja, a hátamon lóg, kapok egy gyomrost, elesünk. Az üveg az övé, én kiterülök, fáradt vagyok, az égre nézek és röhögök, mert olyan sok Holdat látok, hogy megszámolni sem tudom. És táncolnak. Én meg vihogok.

Ejj most meg beszólogat! Lehet tőle tanultam az egészet, a gúnyolódást. Vagy ő tanulta tőlem, bár nehéz elhinni, hogy egy 14 éves kis szarost utánozzon. Inkább ő a mester és én a tanítvány. Csak röhögök, nem hiszem, hogy félisten lennék, de ezt nem fogom Dének megmondani. Inkább rákontrázok:
- Végre valaki észrevette
Vigyorogva bólogatok, ha nem róla lenne szó már nekiugranék, hogy mit gúnyolódik igenis jó vagyok. Aztán ki tudja, lehet komolyan gondolja. Vicces lenne.
- Ahha, de én menőbb leszek annál a vénembernél
Horkanok fel a playboyos pacák említésekor.
- Meghívlak én csak az asszony engedjen el.
Nem vagyok fukar, simán, testvériesen szétosztanám a nőket. A három leglaposabb menne Déhez.
Röhögök, érzem úgy fejen b*az ital, hogy a libanevelős poén se esik le. Amikor megmagyarázza mi az majd be hugyozok a röhögéstől. Kicsit be is görnyedek és lábam közé rakom a kezem, nehogy baleset érjen.
- Nehhee, komolyan? Dé a Teengirls író, leírnád mit kenjenek a pattanásaikra.
Majdnem eldőlök, elképzeltem a paraszt Dét libanyakkal a kezében, de ez így sokkal jobb, most szányfénnyel a kezében képzelem el. Micsoda tervek! De eskü én támogatni fogom.
- Minden héten írok majd egy ciki kérdést a kérdezz-felelek rovatba. Jajj Dé egy fiú beledugta az ujját a p... szerinted terhes vagyok?
Nem bírom, esküszöm majd be pisilek, egyszerűen szerencsém van, pedig érzem, hogy nagyon kell. Elmehettem volna, amikor még józanabb voltam, most már Dét is alig találom el. Pedig kéne a felirata mellé egy szívecske! Bólogatok a negyvenötre, oké, nem tervezek meghalni.
- Ne aggódj már, hetven évesen is menő leszek a csajoknál, majd beszállok a libanevelő projektbe. Hehhhehhe ki tudtam mondani, hogy Pródzsekt!
Meglóbázom Dé előtt az ujjaim csak úgy, közben mondja, hogy négy maroknyi a farka. Nézegetem a saját kezem, hogy az mennyi lehet, nem semmi! Tiszta szarul érzem magam egy ekkora farkú legjobb barát mellett. Inkább ráugrom, hogy elvegyem tőle a piát és eligyam a maradék eszem. Leesünk, mellé zuhanok, iszom azt a kicsit, ami még megmaradt, az üveget félre hajítom. Dé röhög, én megint rámarkolok a ki tudja hány maroknyi szerszámomra, a lábam is keresztbe teszem. Dé nem tudom mit lát, de én egy nagy meztelen segget az égen. Az lehet a hold! Olyan nagyon kell pisálnom, hogy a seggek mellé csillagokat is látok, vagy azok tényleg ott vannak?
- Nehhe csináááld, esküszöm nem bírom tovább, behugyozok.
Fel kéne állni, de annyira kell, hogy egy rossz mozdulat és félek minden a gatyámban landol, ííjjajjj hogy nem vettem észre, hogy ennyire sürgető a helyzet. Jól összeszorítom a szám, hogy már ne röhögjek, megmarkolom magam mellett a földet kínomban.
- Déé nagyon kell mit csináljak, azonnal bepisilek!
Kérdezem félig röhögve, félig ijedten kiabálva, tényleg úgy érzem csak egy hajszál választ el a balesettől, de azért még.
- Látod azt a meztelen segget az égbolton? Szerinted mikor fog szarni?
Iszonyat erősen markolok rá a tökömre, már nyüszítek kínomban.

karakterinformáció

» Coffee break - egy új barátság kezdete ~ Ariana & Elee
» I want... you - Daryl & Izzie
» Daryl, Izzie jós(nő)-je
» Daryl és Caleb
» ♦ somewhere over the rainbow ~ Daryl && So Ra

Igaz barátság! Daryl és Lio

Igaz barátság! Daryl és Lio

Similar topics

Similar topics