http://images4.fanpop.com/image/photos/23100000/Minho-in-City-Hunter-lee-min-ho-23160727-450-675.jpg


Legutóbb megegyeztünk, hogy legközelebb ő főz. Természetesen nem ő főzött... mert nálam voltunk, mert nem olyan helyen voltunk, mert nem volt kedve, mert rendeltünk... Igazából már letettem a dologról, és nem is nagyon érdekelt, csak ugratásból mondtam neki, hogy ebédre valami olyat akarok, amit ő főzött. De úgy látszik komolyan vette, mert hogy hozott nekem ebédet a HÖK-be.
- Ezt tényleg te csináltad?
Nézek rá kétkedve, mert sokkal jobban néz ki, mint vártam, igaz a bolognai nem túl bonyolult de akkor is. Meg aztán, ha eddig nem főzött, miért pont most jutott eszébe? Egyébként úgy látszik jó kedve van, és nagyon pörög, bezzeg én hulla vagyok, végig tanultam az éjszakát... Nem mintha számítana. Anya kedvenc sorozataiban a lányok mindig visznek ebédet a szerelmüknek, akik mindig nagyon boldogok ettől. Tulajdonképpen én is az vagyok, úgyhogy fel is állok és adok neki egy puszit.
- Köszönöm.
Mondom mosolyogva, és kezembe veszem a villát, hogy megkóstoljam mit alkotott, de nem hagyja. A kezem után kap, és magyaráz, hogy majd ő, majd ő megmutatja, hogy kell. Komolyan, mintha nem tudnék villával enni. Amikor megszerzem a villát a tányért kapja el, nehogy enni tudjak. Most komolyan, vagy ehetetlen, és fél, hogy most rájövök, vagy éheztetni akar.
- Add már ide, nem fogok rá semmi rosszat mondani. Igérem!
Továbbra sem megy a dolog, a végeredmény meg az, hogy az ebédem egy része az ingemen landol. Ráadásul az egyik kedvenc fehér ingemen. Hirtelen nem érdekel a kaja, leteszem az asztalra a tányért, meg a villát felállok, és a hajamba túrok.
- Oh, hogy az a .... áh!

Színpadontáncolás, és rúdtáncosok? Erre csak a homlokomat ráncolom. Képzelem, milyen jó buli lehetett. Biztos mindenki őt bámulta... Jobb, hogy tanultam. Tényleg. Csak feleslegesen felizgattam volna magam, így meg egy beadandóval kevesebb a hétre. De legközelebb jobban fogok érvelni, hogy ne menjen. Igen. Mert amúgy meg rossz volt nélküle, viszont nem szeretném elrontani a kedvét, úgyhogy hagyom élvezze a pillanatot.
No nem azt, hogy nem hagy enni, mert az nem vicces, ahogy az sem, hogy összekoszolja az ingemet.
- Hoppá? Ne röhögj! Ezt az inget Koreából rendeltem!
Igen mérges vagyok, és nagyon. Nem kifejezetten rá, hanem a helyzetre, bár rá is, mert miatta van az egész, mert nem hagyott enni. De magamra is, mert ez tipikusan "okos enged, szamár szenved" és bizony most én vagyok a szamár. A fenébe is.
Azért bocsánatot kér, és azt mondja ki mossa.
- Majd én kimosom.
Felelem, és ezzel részemről a bocsánat el van fogadva. Már megyek is kifelé, és közben elkezdem gombolni az ingem, persze odafigyelve, hogy ne legyen a környéken senki sem...

Képzelem mennyire ért hozzá. Kezd gyanús lenni, hogy még nem heverte ki a partyt. Vajon mennyit ivott? Aztán, Honeynak hív, és utána úúúúúúgy elnyújtja, hogy tudom. Sokat, szóval nem foglalkozom vele, úgysem fogná fel, ha mondanék valami olyat. Ha meg igen, csak megsértődne. Tovább megyek és nem foglalkozom vele. Megkönnyebülök, amikor beérek a férfi mosdóba, leveszem az ingem és megnyitom a csapot, hogy kimossam.
- Gyere ki, gyere ki. Légyszi, légyszi!
Nyílik az ajtó, és Izzie lép be. Nem hiszem el... annyira csak nem részeg, hogy ne tudjon különbséget tenni a férfi meg a női mosdó között.
- Iz, a női egy ajtóval...
De nem tudom befejezni, mert az ingemért nyúl, amit persze nem kap meg, mert ilyen állapotban tuti hogy tönkre teszi. Inkább végig simít rajam, és belemarkol a fenekembe. Nagyot sóhajtok. A fenébe is, hogy ez jól esik.
- Izzie, hagyd abba! Ki kell mosnom, és utána megszárítani...
Nem figyel rám, a csempének tol, ami rohadtul hideg, ezért belenyögök a csókba, de persze viszonzom. Az ing már nincs is a kezembe, de jobb is, mert a földre esne. Nehezemre esik eltolni magamtól, mert úgy csókol meg, hogy az rögtön felizgat, de könyörgöm a férfi mosdóban vagyunk! Szóval eltolom, de ő már a nadrágomat bontja, és azt mondja akar.
- Iz, nincs rá időnk, és különben sem vagy magadnál.
Elkapom a kezét mielőtt még benyúlna, mert akkor tuti nem állok le én sem, pedig én itt egész biztos nem akarom csinálni. Persze ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Azzal a néhány simítással és a csókkal totál beindított, de akkor sem. Megrázom a fejemet is, hátha ebből jobban megérti. Aztán elengedem a kezeit és visszagombolom a nadrágomat.

Kezdek félni tőle. Nem azért mert ijesztő, hanem mert egyre nyilvánvalóbb, hogy nem tudja mit csinál, és a jó ég tudja mi lesz ennek a vége. Egyáltalán hogy gondolta, hogy bejön ilyen állapotban az egyetemre? Nagyon nyelek, mert nekem kell nyugodtnak maradnom, de így elég nehéz. A magasba tartja az ingemet, ami persze csak neki magas, simán el tudnám vennki, ha nem terelné el közben a figyelmemet azzal, hogy a kezemet vezeti végig a testén és még nyögdös is.
- Izzie, kérlek. Hagyd abba, és add vissza az ingem.
Ez nem sikerült olyan kedvesre és nyugodtra, mit szerettem volna, inkább volt mérges és parancsoló. Még jó, hogy a kérleket nem hagytam ki. Így legalább álcázható kérésnek a dolog. Miért is reméltem, hogy ez összejön majd? Elengedi a kezem, hátrál. Nem. Azt nem teheti meg. Most már kétségbe fogok esni.
- Izzie ne csináld!
Nem mintha ezzel megállíthatnám. Hihetetlen hogy ilyenkor milyen gyors. Feltépi az ajtót és már szalad is. Én egy pillanatig habozok, mert így mégsem mehetek ki, de a fenébe is, 5 perc múlva órán kell lennem.
Utána futok. Még jó, hogy futásban jó vagyok, hiába van előnye ezt lazán behozom, csak nem tudom mit fogok vele csinálni, ha elkapom. Mert az biztos, hogy ezt már nem ússza meg.
- Állj meg, de rögtön, mert ha elkaplak, azt nagyon megbánod!
Válaszolom futás közben és már nem is kell sok, csakhogy fölfelé veszi az irányt. Odafent pedig már nem lesznek olyan kihaltak a folyosók, mint itt lent.

Elrohan a porta mellett, én meg utána. A portás utánam kiabál, valamit az illendő öltözetről, de nem nagyon értem, és egyéként is menjen el jó messzire, nem én nem tudom itt az illemet! Nem hiszem el, hogy még bújócskázni is akar. Egyszerűen csak el kéne kapnom. A baj az, hogy félek, nem lesz annak sem jó vége, mert nagyon mérges vagyok.
- Azt várhatod! Add vissza az ingem! Most!
Már nem is kérem teljesen felesleges, nem hallgat rám és tovább szalad, én meg kénytelen vagyok utána menni, pontosabban futni. Rossz irányba fut. Nagyon rosszba, történetesen arra, amerre nekem órám lesz, mindjárt. Erre én félmeztelen vagyok, nincs nálam a táskám, és a barátnőmet kergetem. Arról nem is beszélve, hogy először még előtte is féltem levetkőzni, erre most az egész egyetem engem fog bámulni. Isabella Williams, ne akard, hogy elkapjalak.
Megáll. Megint egy oszlop mögött. Én lelassítok, és próbálok nem tudomást venni a vizslató szemekről, mert már gyűlnek az előadóhoz rendesen. Sőt, akik bemennek, még szólnak is a már bent lévőknek, hogy jöjjenek ki, mert ezt látniuk kell. Csodás. De tényleg. Elszámolok tízig, már nincs köztünk csak két méter. Elszámolok még egyszer tízig nem lesz jobb, de talán meg tudom úgy szólítani, hogy visszaadja.
- Isabella, add vissza az ingemet. Órára kell mennem.
Hátha ez egy olyan érv, amivel meg lehet hatni. Mellesleg sikerült egészen lassan és tagoltan beszélnem. Körülbelül úgy, mintha egy fogyatékossal beszélnék, de jelenleg ez felfogható kedvesnek is. És akkor még nem említettem, hogy néhány lány elkezdett jó hangosan beszélgetni, hogy vajon gyúrni járok-e, meg valaki megjegyezte, hogy így már érti, mit eszik rajtam Izzie. Hát ők is elmehetnek a fenébe.
Elkapom a csuklóját, és lehet, hogy túl erősen fogom meg, de nem érdekel. Persze az ingem a másik kezében van, amit még mindig eltart jó messzire.
- Izzie, add vissza.

Basszus Izzie, miért teszed ezt velem mindenki előtt?
- Te akarod majd kihagyni, higgy nekem...
Suttogok vissza a fülébe, mert mire én itt végzek addigra ő is kijózanodik, és ha emlékezni fog egy kicsit is, akkor már nem fogja várni, hogy újra lásson. Ebben biztos vagyok.
Kikapom az ingemet a kezéből, és inkább azt gyűröm össze, minthogy a kezét szórítsam meg még jobban. Visszacsókolok, mert mi mást tehetnék?
Elengedem a kezét, és hagyom elsétálni, aztán kirázom az ingemet, ami immár gyűrött, vízes és egy nagy piros folt van rajta. Az előadást tartó tanár, pont akkor bukkan fel, amikor elkezdek visszabújni az ingbe, én meg úgy teszek, mintha nem venném észre, hogy megérkezett. A táskámért már nem megyek le, úgysem tudok ilyen állapotban jegyzetelni. Kivételesen a hátsó sorba ülök, és igyekszem meghúzni magam. Nem túl sok sikerrel, ez a tanár valamiért nem adja körbe a jelenléti ívet, hanem névsort olvas, aminek a végén persze ott van a nevem. Nem foglalkozom a hátraforduló fejekkel, sem a tanár méregető pillantásával, egyszerűen csak meredek előre, mintha már nagyon érdekelne az óra.
Némán várom az óra végét, és amikor az órám szerint vége van a 90 percnek, nem foglalkozva azzal, hogy még nem fejezte be, felállok és kisétálok.
Amint bezárom az ajtót futni kezdek, le a HÖK-be a kabátomért meg a táskámért, aztán ki és el a koliig. Bree még bent volt, mondtam neki, hogy tartsa a frontot. Szerintem azt is sejtette, hogy hova megyek, szóval nem fog minket zavarni. Nem mintha azért mennék.
A kollégiumig futok, és ott is inkább a lépcsőket választom, mert kizárt, hogy megvárjam a liftet. Volt 90 percem, hogy átgondoljam ezt. De nem lett jobb. Az ajtó zárva van, úgyhogy dörömbölni kezdek - szó szerinte, mert a kopogás nem nyugtatna meg eléggé.
- Izzie! Nyisd ki!

Nem hiszem el, hogy ilyen könnyedén fogad. Úgy húz be az ajtón, mintha semmi sem történt volna, és rögtön meg is csókol. De ezt most nem lehet, komolyan. Az amit ma csinált az megbocsájthatatlan.
- Iz, mennyit ittál tegnap? Csináltál mást is, az iváson kívül?
Tolom el magamtól és kezdem faggatni, mert délután kettő van, nem tudom elhinni, hogy még mindig nem tért magához. Pedig már elterveztem, hogy kész vége. Mert nekem több ilyenre nincs szükségem, és akkor jobb most befejezni, mint később, de ha egyszer ilyen kis szerencsétlenül viselkedik, akkor mit csináljak vele? Lehet nem is fog emlékezni semmire... Bár lesz, ami emlékezteti majd, ebben biztos vagyok, de akkor is. Sosem kellett volna belemennem ebbe a kapcsolatba.

Nehéz tartanom magam az elhatározásomhoz, amikor így csókol meg. A táska le is esik a vállamról, és a kezeim is engedetlenül az oldalára csúsznak. De aztán kapcsolok, és kicsit arrébb tolom.
- Ah szóval te aludtál? De jó neked! Biztos nem ártott volna nekem sem, de valahogy nem ment, mert egy egész előadónyi idióta bámult 90 percen keresztül...
Fakadok ki, mert úgy látszik ő jó poénnak tartja az egészet, és én vagyok a hülye, aki túlreagálja. Pedig megbeszéltük... megbeszéltük, hogy nem sürget, hogy nem kell olyasmit csinálnom mások előtt, amit egyébként nem tennék. És én igazán igyekeztem. Már az sem zavart, hogy megcsókol. Na jó zavart, de nem annyira, és hagytam, akkor is ha voltak ott mások, de ez a mai húzása mégis csak sok volt. Nem igaz, hogy ő ezt nem érzi.
Visszalép hozzám és a kabátomat kezdi boncolgatni, meg még fenyeget is, hogy megint elveszi az ingemet.
- Szerinted ez tényleg, ilyen vicces volt?

- Ki a f*szt érdekel, hogy mit mondtak? Nem lazulok, és legfőképp nem mókázom!
Igen ideges vagyok, és most már ő is az. Tényleg nem érdekel mit mondtak, és nem fogok az örömtől repesni, csak mert mostantól nem egy kockát látnak majd... Sőt lehet ez még rosszabb, mert eddig legalább elkerültek, de ezek után ki tudja? Momentán az sem érdekel, hányszor és hol csináltuk. Nem látott senki. Leszámítva az egy takarítónős esetet. Viszont azt is tudom, hogy senki sem hülye, fél perc alatt összerakja az egyet meg a kettőt, és még ha nem is igaz, akkor is azt hiszi mindenki, hogy már szexeltünk, vagy épp szexelni készültünk.
Tehát rengeteg rossz van a dologban, nem igaz, hogy ő ezt nem látja. Egyszerűen nem fogom fel!
- Neked meg tudnod kellett volna, hogy így fogok reagálni!
Annyi mindent akartam még mondani, többek közt azt is, hogy lehet mégsem kéne együtt lennünk, de most hogy ezt a mondatot kimondtam, valami egész más fogalmazódik meg a fejemben. Persze nem biztos, hogy most tisztábban látok, de ha tudta, hogy ez lesz... Bohóc... Mi van, ha direkt csinálta? Ha csak el akart húzni? Mostanában amúgy sem veszekedtünk, lehet csak az hiányzott neki. Na jó ez beteg gondolat, de mindegy, mert engem még mindig felizgat a veszekedés.
Nem tudom mikor de levettem a kabátomat. Közelebb lépek hozzá, és elkapom, igen, egész biztos erre ment ki a játék, hiszen már többször is említette. Nehéz a felfogásom, de majd jóvá teszem. A vita hevének utóhatásaként vadul kezdem el csókolni, és rögtön a pulcsija alá nyúlok. Nyert. Már megint.

18+

Ha felfognám a szavait, valószínűleg nem lennék már itt, mert én is gondoltam erre, de az még az előadás közben volt, meg úton idefele, az azóta eltelt másodpercek, a veszekedés pedig igen is megváltoztatják a véleményemet.
Próbálna ellenkezni, de hamar feladja, sőt még be is vadul, és már el is tűnik rólam az ing, meg az összes többi ruhám is, az övéivel együtt. Még mindig kicsit az ágya, de nem érdekel, ha így lovagol meg. Őrült tempót diktál, és engem is megőrjít a mozdulataival, a csókjaival, a karmolással és a simogatással. Ugyan olyan hevesen csókolok vissza, túrok a hajába és markolok bele a fenekébe vagy épp a melleibe. Eszméletlen jó, amit csinál mégis le kell fognom egy kicsit, hogy megnyugodjon, mert neki lesz rossz, ha a nagy rohanásban nem tudok vele lépést tartani.
A csipőjére csúsztatom a kezeimet, és megállítom de épp csak annyi időre, amíg kapcsol, aztán én kezdem őt mozgatni, valamivel lassabban és én is mozogni kezdek vele pont ellentétesen, szerintem így mélyebbre tudok hatolni, remélhetőleg neki is több örömet szerezve.
Így vágtázunk tovább egészen a csúcsig, hogy aztán visszacsússzunk a földre, és megbeszéljük a dolgokat. Kivételesen én is meg akarom beszélni. De előtte még ki kell fújnom magam, és éhes is vagyok.
Amíg rendeződik a szívverésem, meg a légzésem, még simogatom és apró puszikat is kap, többre nem futja, de aztán muszáj megszólalnom.
- Van még spagetti?

- Mert hagytam magam.
Ez nem fog tetszeni neki, de tényleg hagytam magam már megint, és emiatt most magamra vagyok mérges, de ezt is elnyomja még a kielégülés okozta öröm. Röhög már megint és persze sejtem miért, így belegondolva tényleg vicces, hogy spagettit kérek, amikor minden amiatt kezdődött...
- És kapok is?
Csak mert megkóstolni még nem volt lehetőségem és tényleg éhes vagyok. Mielőtt még válaszolna, megcsókol aztán meg kínozni akar, úgy mászik át rajtam, hát nem csoda, hogy felnyögök, nem is kelek fel rögtön, hanem visszarogyok az ágyra. Aztán eszembe jut, hogy szanaszét hevernek a ruháim, és amilyen kis gonosz, még elteszi őket valahova, úgyhogy felpattanok, és elmegyek mellette. Hihetetlen, hogy itt keresi a ruháit, amikor minden leszedtem róla, még az ajtónál. Felhúzom az alsóm, meg a farmerom, de nem gombolom be, és az inggel sem fáradok, mert nem akarom mégegyszer leenni, és mert lássuk be, már használhatatlan. Aztán felveszem Izzie bugyiját és valamilyen őrült ötlettől vezérelve pörgetni kezdem az ujjamon.
- Ezt keresed?

Hagyom hagy örüljön, elvégre addig jó nekem is, amíg neki jó kedve van. Elnézem, ahogy keresgél, aztán szólok neki. Eszméletlen, ahogy csipőre teszi a kezét és rámnéz. Komolyan ha lenne rajta ruha, még meg is ijednék. Így inkább csak vigyorogni támad kedvem. Persze én nem ő vagyok. Meg lássuk be, ez a kolis szobája, és itt van egy csomó ruhája, szóval nem történik igazán semmi, ha nem adom neki vissza. De azt el kell ismernem, hogy erről az oldalról, tényleg "móka" ez. Végig hallgatom a rövid kis monológot, és úgy teszek, mintha gondolkoznék rajta, aztán visszaadom neki, az aprócska kis ruhadarbot.
- Hmm... Szerencséd, hogy éhes vagyok, meg hogy nem szeretném, hogy mások is gyönyörködjenek...
Nyilván nem erre számít, de már annyiszor láttam, hogy zavarba már nem fog hozni. Viszont annál inkább beindít más folyamatokat, épp ezért, amikor már fogja a bugyit, mégsem engedem el, hanem közelebb húzom, hogy megcsókoljam, és végigsimíthassak azon az írtó szexi, nagyon selymes, és gyönyörű bőrén. Igen, azt hiszem, határozottan zavarna, ha más is megtehetné ezt.

- Nem mintha nem lett volna rá alkalmad, hogy elvidd...
Vonok vállat, mert azóta volt már nálam párszor, szóval ha hiányozna neki, már elhozhatta volna. Egyébként kimostam a cuccait és szépen eltettem egy szatyorba. Csak fel kell kapnia, és már viheti is.
Élvezem, hogy megcsókolhatom, hogy hozzáérhetek. Tudom, hogy el kéne engednem, de nehezemre esik. Annyira jó érzés a közelsége, a forróság, ami árad belőle, ahogy hozzámsimul... Szeretem az illatát, és az ízét is, de nem ad magából eleget, mert eltol és arról beszél, hogy így nem fogok enni. Igaza van.
- Akkor téged eszlek meg.
Vágom rá gondolkodás nélkül és hogy igazoljam is a szavaimat, még játékosan megharapdálom az akjait. Aztán elengedem, a falnak dőlök és nézem, ahogy felöltözik. Kicsit mintha sietne, a kérdés miért? Azért, hogy én n éhezzek, vagy attól tart, hogy Bree jön vissza? Persze én tudom, hogy Bree nem jön, mert mondtam, hogy idejövök, és abból ahogy rámnézett, válaszként egész biztos, hogy kitalál magának még egy-két órányi elfoglaltágot. Bár Izziet szerintem nem is zavarná, ha valaki beállítana. Mindegy. Szed nekem enni, sajtot is tesz rá, nagyon jól néz ki, csak a szavainak nincs értelme.
- Iz, én férfi vagyok, nem lehetek nimfomán.
Elkapom hátulról és megölelem. A nyakára kap néhány apró puszit. De ha mindenáron nevet akar adni a dolognak, akkor...
- Egyszerűen csak Isabella függőségem van.
Suttogom a fülébe, és még bele is nyalok, de aztán elengedem, hogy menjen és hozzon nekem végre finom ebédet. Egész biztos, hogy még az előző őrjítő együttlétünk varázsa alatt vagyok, különben nem beszélnék ekkora baromságokat, de mindegy. Szerintem már tudja, hogy mennyire megbolondít, és amíg nincs itt, addig van időm kicsit lenyugodni.
Megkeresem a táskámban az iPad-em, hogy azzal kössem le magam, amíg visszajon, és leülök az ágyára.