Nehéz Sebastianra néznem ebben a pillanatban. Mintha én nem vállalnám fel...de persze nem rólam van szó, róluk, hogy megint leköröztek, valaki jobb volt, anélkül, hogy tudtam volna, ő is játszik. Vállmegvonás, nem érdekel. Kezd mélyebben fájni, hogy nem hisz nekem, keserűen összeszűkítem a szemem.
- Nem, nem ezt mondta, hanem alapból nem vagyok neki elég vidám. Miért nem hiszel nekem?
Bukik ki szemrehányóan, tudom, hogy naiv és jóindulatú, de Liát illetően érdemes lenne kijózanodnia.
- Elmondta, nem csak egyszer, többször és nem csak nekem.
De igen, ekkora egy rohadt ribanc. Remeg a kezem, borzasztó hideg van, de megpróbálom megfogni az övét. A tekintetem ijedt, már amennyire lehetséges nálam az ilyesmi.
- De én nem, soha!
Tiltakozom hevesen zihálva, pont ő az, aki előtérbe helyez valaki mást! Kapkodok az elveszített erőm után, mint Sámson, akinek nekiesett a borbély, bánom és gyűlölöm, hogy feladtam, mert akkor nem érezném folyton ezt, csúsznék mindig össze, leperegne minden fájdalom, mint egy víztaszító felületről, de így...én így csak átázom!
- Igen... lehet, hogy nem álltam közel senkihez, de nem is volt ennyire...elviselhetetlen, ha otthagytak, nem számított, jobb volt.
És féltékeny sem voltam, be kell látnom, ez is szar érzés! Minden érzés szar valahol, túlságosan nagy kockázat. És nem vagyok figyelmes, csak önző okokból és maximum...velük.
- Ez a közvetlenség nehéz volt...csak egy borzasztó késztetésnek engedek mindig.
Vallom be elcsukló hangon, túlságosan erős bennem a vágy, hogy elfogadjanak és a remény, hogy megtörténik, ez a... szeretetéhség, ez annyira ciki! Az igaz, hogy nem adom fel, de jól van ez így.
- Fel kéne...
Motyogom, nem bírom, most úgy érzem nem bírok tovább harcolni. Hiába hittem, hogy nincsenek határaim, tévedtem.
- Mert azt hitte, ha magamhoz térek majd megint szórakoztatom. Nem tudom, nem értem és nem is akarom már.
Közlöm lemondóan, Lia nekem meghaladt mindent, amin valaha is gondolkodni akarok.
- Csak magára erőltette...de az igazságot most vallotta be, most mondta el, hogy gondol rám, amikor kikényszerítettem. Azt mondtam neki, ha nem lesz őszinte, elveszít, kikényszerítettem.
De jobb így, tiszta lappal. Viszont aztán megütődöm...és egy percre elképedve nézek rá.
- Csak azért figyelsz, mert ő kérte?
Gondolkodom hogyan lehetne megoldani és semmi más nem jut eszembe, csak a régi, bevált módszerek, drog és dilidoki. Nézek rá zokogva, gyűlölöm magam érte, sokkal gyengébb vagyok, mint hittem, hogy Josh így kiborít, de...hirtelen sok azt hinni elveszítem őt is Lia után, vagy rádöbbenni mekkora illúzióözönben éltem, hogy becsaptam magam, engedtem valaminek, aminek nem kellett volna. Mély levegőt veszek, hagyom magamban összeomlani a világom, lehajtom a fejem és ádázul törlöm az arcom.
- Megoldom...mindig megoldom... Nem hiszem, hogy mindig ennyire kibuktál...Sikerült? Akkor jó, végülis az a fontos, hogy boldog legyél és ha ez Josh...
Ha ez Josh és nem én...
- Tudod, hogy nem kell velem foglalkozni, csak Lia miatt, kérlek...légy velem őszinte, nem kell a szánalmad.
Inkább döglenék meg százszor valami véget nem érő pokoli körfogásba zárva, minthogy mások szánalmán tengődjek. Sok kérdést tesz fel, de én csak elfúlón lihegek rájuk.
- Tényleg, tényleg azt aki vagyok?
Nézek rá nagy szemekkel, reménykedve, hogy vonzó is, meg minden. Sajnos ez sem elég...
- Mert...én is hülye vagyok, mint te és...nekem te mutattad meg, hogy ez nem baj, hogy engedhetek...megengedhetem, hogy hozzámérjenek. Előtte nem szerettem...és rájöttem, hogy szükségem van rá, miattad. Nekem is te, sok mindenről... Nem vagy idegesítő, , hogy nagyon aggódsz? Értem sosem aggódtak...én csak egy defektes hülye vagyok, aki most magába szívna minden ilyesmit, mint egy porszívó. Mert az havasabb, havasabb, mint Joshé!
Kámpicsorodom el röhejesnek érezve magam.
- Akkor csak a negyedik? Nem lett? Nem így működik? Nem tudom...hogy működik, azt hittem...valójában nem vagyok fontos neked most, hogy Josh van és csalódtam, azt hittem igen és ha kiderül, hogy mégsem, hogy megint nem és becsaptak ez már...olyan sokadik, hogy...
Megrázom a fejem, nyúlok a keze után, hogy nem kell a könnyeimmel foglalkoznia, de igazából odáig sem jutok el, hogy tiltakozzam, csak megsimítom a Sebastian kacsó felületét.
- Nem...Felixszel csak más... Eric mindig úton van, Seth pedig nem akar vele lakni.
Szeretném azt hinni, hogy különleges vagyok...de ha folyton koppanok ezzel, nem olyan egyszerű! Lám ott volt Josh és Sebastiannak semmi új, elsőt nyújtani így nem tudok! // ó hogyne, emlegette XD//
Miért nem mondja rögtön azt, hogy beléd se szerettem bele és nem is fogok soha? Erőtlenül bólogatok, nem vagyok hülye, fontosak vagyunk, csak másképp... Bele kell kapaszkodnom a gondolatba, hogy egyáltalán fontos vagyok.
- Nem úgy értve... két oldal van és meg kell ragadni a másikat, a hangulatot, érted? Nem szabad, hogy túl mélyre süllyedjek, olyan, mint a hinta, át kell ugrani a másikra, amíg még nem túl késő.
Magyarázom neki tágra nyílt szemmel, hangosan, szánalmas elcsuklásokkal zihálva.
- De nekem fontos vagy...nem akarlak elveszíteni, nem szabad nagyon mélyre zuhanni...vidám leszek, esküszöm, ha tényleg...szeretsz még valamennyire, akkor...akkor azt értékelem.
Esküdözöm, de megyek az ágyba, istenem, gyorsan el kell kapnom azt a kötelet. Bebújunk az ágyba, ha simogat, akkor érzi még, nedves az arcom és a hajam is, legalábbis elöl, ahol a szemembe lógott. Észreveszem, hogy fázik, jól magunkra húzom a takarót és közelebb bújok hozzá.
- Mindjárt becsukom az ablakot.
Csókolgat, visszacsókolom, kicsit megnyugszom ettől, legalábbis most már viszonozom életrevalóbban. Ha hagyja, magamhoz ölelem.
- Nem vagyok éhes, de soha nem vagyok, szóval rendeljünk, mellettem csak éheznél, nem akarom. Azt sem tudom mi a kedvenc kajád... csak, hogy utálod a pékáru kásásságát... Becsukom az ablakot.
Döntöm el, mikor rákérdez, felpattanok az ágyból, túl gyorsan, meg is jelennek a fekete foltok az orrom előtt, viszont eljutok az ablakig és bezárom, csak a fülem zúg egy kicsit. Nagy levegőt veszek és reszketve visszamászom hozzá, megint mosolyogva. Ott van a telefonom az éjjeliszekrényen, át kell másznom rajta, ha el akarom érni, úgy csinálom, rá is másszak közben.

Lehorgasztom a fejem megsemmisülten és megrázom, tudom...elég rossz volt.
- Neked ne legyen, én meg megoldom. Elhiszem, elhiszem, hogy azt hitted, tudod...azért volt rosszabb, mert én is azt hittem, mint a szüleimnél. Már mint ott nem azt, hogy szerettek, hanem, hogy nem utáltak.
Motyogom. Az igazság mindig az első megérzés volt, el sem bírtak viselni, Lia se, sokkal zordabb és sötétebb, mint amit könnyedén lehetne venni. Miért ilyen pocsék, ha nem fogadnak el?
Megölelem, nem akarom elhagyni, szeretem...Sebastiant. Nem...tudom megmondani hogyan, hogy mi ez, de most még intenzívebb, hogy közölte ezt és osztoznom kell rajta (is) ez lenne a féltékenység? Összezavarodva ölelem, igyekszem lélegezni és rendet tenni a fejemben, de mintha szélmalomharcot vívnék a gondolataimmal. Kész káosz.
- Jól vagyok...nem akarlak eldobni, semmi ilyesmi nem jutott eszembe...
Inkább, hogy ő lökött messzebbre magától, vagy lökődtem, egyszerűen azért, mert még egy ember közénk ékelődött. Josh fontosabb, ő lesz a meleg kapcsolata... Igyekszem megnyugodni, de hülyén zihálok, rászorítom a kezem az arcomra, ő pedig simogat. Nem tudom a kérdésére a választ... Logikusan azt mondanám, baj, nem kaptunk elég szeretetet, nagyobb az igényünk, buzisak vagyunk, nem tudom...
- Ilyenek vagyunk és kész
Igyekszem levegőhöz jutni beszéd és sírás közben. Hogy lehetek mindig ennyire szánalmas? Ezt nem tudom mennyire gondolja komolyan a feladással. Neki mi oka lenne rá?
- Erőt adok?
Kérdezem hüppögve, elkínzottan.
- Te nem adnád fel, boldog vagy...ugye?
Lélegzek nagyokat, úgy nézek rá elcsukló hangon és tekintettel, remegve a nyitott ablak közelében. Teljesen átfúj a szél, baromi hideg lesz.
- Nem tudom, nem tudom, hagyjuk most Liát
Kérem toporogva, ő a legutolsó, aki még kell ebbe a történetbe most. Épp elég Josh. Egy percre megijedek, hogy csak azért...van velem, mert régen Lia megkérte, el is sötétedik a világ egy pillanatra, de kiderül, hogy nem és hideg levegőt sóhajtva nekidőlök. Magasabb nálam, összehúzom magam és neki tudok a mellkasának, közvetlen a nyaka alá.
- Akkor...akkor jó.
Ezen kicsi elmosolyodom, bár ő nem hiszem, hogy látja, leolvad, amikor visszahajolok róla.
- Nem mondom, de egyáltalán nem ciki, egyedül akartál lenni... Örülök, hogy megoldottad és én nem hagytalak volna békén, bebújtam volna utánad az ágyba és addig csiklandoztam volna a talpad, amíg el nem röhögöd magad. Ez akkor volt, amikor Henry hülye volt?
Simítok a hajába, tudatni akarom vele, hogy az is fontos, Őt mi viseli meg.
- Hm...akkor jó. Foglalkozni...azért remélem nem úgy, mint egy kisállattal, vagy kölyökkel. Nem kell többször kakaót csinálni
Vonom meg a vállam, keresem az eseményeket, amikor túl gyerekes voltam. Pl a kakaónál és még egy párszor... Azt mondja nem lesz más semmi, csak mert Joshssal jár. Ajánlom annak a hülyének! De nem akarom megígértetni, csak bólintok, mint aki elhiszi, pedig valójában azt hiszem félek attól, hogy ezzel minden megváltozik. Azt mondja, elfogad ilyennek és...jó embernek tart. Még ha ez nem is igaz...
- Én el tudom képzelni, hogy veszekedjünk, az előbb is hasonló volt, de...köszönöm. Hogy elfogadsz ez nekem...nagyon fontos és hogy ilyennek. Én is szeretlek Sebastian!
Mondom ki szenvedélyesebben, gondolatban hozzátéve: talán jobban is, mint kellene. A gyerekes kijelentésemre megkapom az "édes" jelzőt. Josh biztos nem az, ő férfiasabb, habár nekem kurvára nem tűnt annak.
- Nem, nem mész és nem hiszem, hogy bárkinek is le kéne. Így vagy jó, amilyen vagy! Nekem is így, semmi plusz és mínusz nem kell beléd.
Nézek rá nagy, könnyes szemmel, mikor elmondja, engem miért szeret. Utálom magam a kérdésért, összeszorul a torkom és a szívem, de kipréselődik belőlem a kérdés:
- És Joshuát miért?
Nem akarom, hogy maszatos legyen tőlem, lehajtom a fejem, hogy ne érje el az arcom.
- Azt hittem...köztünk mindennek vége lesz, nem...nem hittem, hogy teljesen meg akarnád velem szüntetni a kapcsolatot, de úgy igen, mint férfival, az extrákat, mert Josh olyan...maradi és begyöpösödött, de én...nekem kell, kell az is
Nyökögöm ki könnyek közt, amiket gyorsan letörölök. Elfogadja? És meddig?
Felixnél megvonom a vállam.
- Nemtom, Seth egy barom... Tudom, hogy ez nagy dolog, egyáltalán nem apróság, nehezen hittem el, hogy tényleg megtörténik...de Felix sosem lesz teljesen az enyém igazán, érted...mire gondolok? Megfelel a nyitott kapcsolat, hogy érdekből lefekszik ezzel-azzal, de hozzájuk lelkileg is kötődik...és ez egy kicsit olyan érzés...
Keresem a szavakat.
- Ha szerelmes vagy...és nem csak te játszol...ott a másik, aki fontosabb, ezt nehéz...
Hallgatok el, talán most nem tudnám értelmesen megfogalmazni, vagy sírás nélkül végigmondani, pedig ezért nem lehetek kiakadva. Azt hittem Sebastiannak egyedüli fiú vagyok, kiderült hogy nem, hát csalódott vagyok bassza meg!
Felpislantok rá, hogy...belé kapaszkodjak? Meg is teszem, fizikailag, amikor már túlságosan átbillennék, belekapaszkodom Sebastianba.
- Jó...jó, köszönöm, nem...akarok teljesen megőrülni. Tudom, elhiszem és kö...
Megcsókol, piszézik, bár nedves lesz az orra. Letörlöm neki és szégyellem magam.
Hozzábújok, megint ez az édes... Mitől lennék én édes? Jobban szeret? Mi van ha mondjuk egyre jobban fog szeretni? Ha úgy, legalább annyira, mint őt, azt a másikat? Egészen összegabalyodom vele, őszintének akar.
- Sikerülni fog, vidám tudok lenni, csak adj egy kis időt...nem igaz, amit Lia mondott, hogy sosem vagyok az és hogy nem vagyok már vagány, felgyújthatunk valamit...
Sóhajtom, az most megnyugtatna, de lehet, főleg azért jut eszembe, mert hideg van és mert vagány koromban imádtam gyújtogatni. Nagyon féltve szorítom magamhoz, de azért én még fázom és éreztem, hogy ő is, rá kell szánnom magam, hogy becsukjam, csak nehéz tőle elválni.
- Az a baj, hogy a kóma előtt se nagyon ettem, megszoktam az éhséget. Akkor nem volt, annyira hozzászoktam, hogy nem veszem észre, csak viszonylag későn, amikor elkezdek szédülni. De ha logikusan eszem, nem jutok odáig. Mindig kevesebbet.
Magyarázom, azért csak rendeljünk. Rászánom magam és becsukom az ablakot.
- Neked akarok jót
Mondom durcásan, de kiveszi a telefont a kezemből. A csókját normálisabban tudom viszonozni most, szenvedélyesebben.
- Te fáztál és éhes vagy...azt akarom, hogy jól érzed magad
Méltatlankodom, de tény, hogy a nyakcsókkal engesztel, ujjam végigsiklanak a vállán, le a derekán, amennyire érem, megsimítom a fenekét.
- Tényleg hasonlítasz Felixre néhány dologban.
Nézem tűnődve, aztán nekem esik, puszilgat én meg elmosolyodom.
- Nem lenne szép a mosolyom, ha kiharapnád az arcom és megvádolnálak azzal, hogy zombi vagy, vagy kannibál.
Beletúrom ujjam hosszú hajába, csókot kezdeményezek lágyan harapdálva, szinte eszegetve ajkait. Én is csemegézem. Olyan közel van, szorosan bújok hozzá, nem hiszem, hogy ez azt jelenti, mint Joshnál...
- Hát persze, úgy, mint valami tutujgatnivaló szerencsétlent, de... a lényeg, hogy szeretsz.
Esek neki az arcának, csókolni lágyan. Igen, ez a lényeg...ő nem lökött el, itt van még mindig velem.

Enyhe félmosollyal nézek rá, ahogy zavart és értetlen lesz. Boldog-szomorú ez.
- Hidd el, nagyon kevés ember szeret... Ti vagytok a különlegesek, hogy képesek vagytok rá. Nehéz, engem nagyon nehéz, tele vagyok nehézségekkel és azt kérem...azt kértem tőle is, hogy Engem lásson, szeressen, amilyen vagyok, az pedig nem könnyű és ezek szerint Lia nem képes rá
Vonok vállat elhúzott szájjal, különlegesek, talán nem is tudja mennyire.
- Azóta? Hát ennek örülök, igen, jó így! Ilyenek vagyunk, pont, kész, jajj Seby
Ölelem magamhoz hirtelen, megint rajtam a bőgés, de most nem mérhetetlen fájdalomtól, hanem meghatottságtól, így csak férfiasan visszaszorítom és ölelem. Hevesen dobog a szívem, mintha felment volna a pulzusom, mintha zuhannék. Elfogadja magát és ebben segítettem? Ezeket nem mondhatja csak szánalomból...tényleg így gondolja!
- Te is nekem...
Suttogom a hajába, ahogy ölelem.
- Nem, én sosem hagynálak el.
Mondom leszegett fejjel, megsimogatom az arcát.
- Kezdjük azzal, hogy nem is neked kellett volna nevelni. Ráadásul azt mondod, jól sült el a dolog, nincs mit bánnod, volt egy kisebb hullám völgy, de ez a te depressziód is inkább aranyos, mint ijesztő.
Mert ahogy előadta, meg nem akart senkivel beszélni, ugyan már, sokkal keményebb mélypontok is vannak. Nem a szomorúságát akarom kisebbíteni, tudom mennyire érzékeny, de utólag azt lehet rá mondani, túl van rajta, nem volt vészes.
- Tudod...káromkodtál
Emlékeztetem finoman, nem szokott. Kiborult, nem csak vita volt. Ölelgetem, amikor megpuszilja a hajam, sóhajtok. Beszarok, édes...
Joshról beszél, aki milyen klassz, hogy elfogadja. Mintha én nem... a zizegésnél megborzongok.
- Én...mert Felixes, valahogy a lénye. Akkor is, ha hm, hát Felixnek vannak sötét dolgai, sötét humora, de ezt is szeretem benne, valami fantasztikus a kisugárzása, ami mintha húzna, amit mond, az a rengeteg bölcsesség és ahogy mondja, a gesztusai, a hangja, ahogy levegőt vesz, becsukja a szemét és az ilyen baromságai, hogy megsértődik, ha én saját magam fikázom, mert ezáltal az Ő ízlését becsmérlem, hogy hiú, ahogy felnevet, vagy megsértődik, azt mondja: humpf, megforgatja a szemét, kiscserkésznek szólít...
Elakadok.
- Másodsorban, ő volt az, aki megértette velem ezt a számomra nagyon lényeges dolgot...olyannak akar, amilyen vagyok, hogy milyen fontos ez. Visszaadott ezáltal valamit az életemből...amit rég magam mögött hagytam, amikor felrobbant a kocsi, vagy meghalt a kómakor. Eljátszotta azt a dalt...megtanulta a dalunkká tette, hogy meghánytatott, csak hogy biztosan ne legyen bajom és még Liát is felkereste.
Mélyen beszívom a levegőt, rámosolygom és eltüntetem a könnyeim. Már csak a piros arcom van, néha egy-egy felszipogással.
- Értem...elfogadja, ez tényleg nagyon fontos. Nem, félreérted, nem akarok Felixszel zárt kapcsolatot. Jó így, és főleg nem kötném meg soha, őt...nem lehet, tudod, mint egy fekete musztángot, szabadnak kell lennie, ettől Kale.
Megütődve nézek rá, igen, nekem itt van Sebastian, megfogom a kezét, mélyen belekulcsolom.
- Igen...igazad van és itt is leszel. Megijedtem, hogy nem... de a srácok nála 10 éve megvannak és én...úgy érzem a harmadik vagyok, nálad a második... vagyis harmadik Henry után, szerettem volna Lia mellett az egyetlen férfi lenni, vagyis azt hittem Joshua simán a barátod...érted.
Horgasztom le a fejem, vörös vagyok, értem, hogy nagyon.
- Annyira kibaszott önző vagyok! Ne haragudj...neked és Felixnek se tudnék egyetlen lenni, akkor nem kérhetem én is ezt tőletek.
Hunyom be a szemem, kicsit megszédülök, mert milyen paradox már. Akarom, de mégsem, nem engedném őket el, kiegészítik a kapcsolatom, egymást, engem! Kell ez a naiv szeretetdömping Sebytől és az izgalom, kaland, veszélyes, gonoszkás élet Felixszel.
Ahogy sejtettem, Sebastiannak nem megoldás a gyújtogatás, mélán bólogatva megyek ágyba vele. Majd megoldom magamba, nekem hiányzik, nem fogok felgyújtani egy egész falut, semmi élőt. Neki akarok jót, de akadékoskodik, szerencséjére a nyakam csókolja, aztán én őt, lágyan, de mély odaadással, elvesznek közben ujjaim a hajában.
- Rendben, melegítelek és később rendelünk valamit. Ő is szereti a húsokat, a steaket, bár nyersebben.
Ebben hasonlítanak, én kevésbé vagyok húsos, meg egyáltalán...evő. Puszilgatom és halványan én is viszonozom a mosolyát. Megsimogatom a fenekét, beharapom az ajkát.
- Nekem így vagy menő. Hát...te jössz azzal, hogy édes vagyok. Nekem attól valami puha nyúl, vagy gyerekkutya jut eszembe.
Megfogja a fenekem ő is, aztán szenvedélyes csókba gabalyodunk, félig rá is mászom, átkarolom a lábammal, ölelem vadul.
- Hm...tutujgathatsz...különben jó, bármit csinálsz az jó Sebastian...csak ne nézz pelyhedző kiscsirkének, de ha így csókolsz... azt hiszem...nem kell...ettől...tartanom
Sóhajtom, nehezen jutok levegőhöz és szóhoz, rá kell cuppannom az ajkaira folyton.

Összeszűkítem a szemem és megrázom a fejem, nem tudom, de nem akarok erről beszélni tovább. Bújok mélyen az ölelésébe, kicsit beleszuszogok a hajába, csak remélni merem, hogy nem taknyozom össze. Hülyék vagyunk és nem múlt el, amit irántam érez, még ha ez nem is pont az, mint ami Josht illeti. Miért ennyivel jobb ő? Hogy kapott családot és megkapta Sebastiant is? Igyekszem elnyomni ezt a gondolatot és arra figyelni, mit mond most nekem. Szomorú félmosollyal beletúrok a hajába, egészen közel hajolok, onnan nézem, nagy felbontásban.
- Pedig azokat fincsi kikészíteni. Nekem is volt néhány még az elején.
Vonok vállat, én szerettem. Kettőt tudtak szerválni, egy mogorva kamaszlányt, akinek folyton markolásztam a fenekét és egy nyanyát, akit az őrületbe kergettem, más meg nem vállalt a veszélyérzet miatt. Nem nevelt senki. Viszont érdekes ilyen dacos "utálom a dadákat" kisfiúként látni Sebyt, lágyan megcsókolom az arcát, szempilláim végigsöprik az arcfelületét. Nem akar beszélni a depressziójáról, tudom milyen, én se szívesen elemezném a enyém.
- Oké, ha meggondolod magad, nekem beszélhetsz, talán tudok segíteni, mint sortárs, akkor is, ha már nincs, megérteni utólag, vagy mit tudom én.
Hadarom, legalább ő kilábalt. Kicsit megremegek, ahogy simogat, bújok szorosabban hozzá és egy nyomorult rágcsálónak érzem magam. Érdekes, hogy ő nem fogta fel veszekedésként. Olyan hideg van, de közel lenni hozzá olyan más...
- Értettem-e? Úgy gondolod nem ismerem a csúnya szavakat?
Kicsit belenevetek a nyakába, ezt nem értem. Nem tudok róla, hogy ha mérges franciául tolja, vagy csak most nem rakom össze.
- Szóval a B betűs szóval a nemi aktusra gondoltál, úúú
Nézek rá "te aztán durva vagy" fejjel Ez a jókedv is csak addig tart, amíg nem kezd bele szent Josh ajnározásába.
- Ha nem hittél neki nem lehetett olyan meggyőző
Bukik ki, habár a végén megnyerte. Szkeptikusan forgatom a szemem.
- Azt nem nehéz, ha egyszer szép a külsőd és a lelked is.
Fújolok mormogva, de arra már nem tudok mit mondani, amit aztán mond. Lesütöm a szemem és emésztem, próbálom elfogadni, ez is zsákutca, egyszerűen nincs választásom. Azt nem mondhatom, hogy BUMM, kisajátítalak! Egyedüli opció, jó képet vágni a dologhoz, mint Ercikhez, vagy hogy Felix kurva. Nekem ez jutott, nem kell többre vágynom, csak meglegyenek, amíg nem hagynak el...addig minden másnak lényegtelennek KELL lennie. Mélyen beharapom a szám, hogy fájjon, hogy magamhoz térítsen. Persze elkezd vérezni, mert nem érzem a határt rendesen.
- Értem...
A rangsort hülyeségnek tartja, mert az is igazából csak...
-Másképp, teljesen másképp, de nem jobban, csak más...
Észreveszem, hogy ismétlem önmagam, mégpedig csúnyán, igyekszem lenyalni a vért a számról, belül. Biccentek.
- Igen, sajnálom... Túlságosan elkényeztetett veletek az élet, megtapasztaltam milyen ez...nem olyasmi, ami nélkül tovább tudnám csinálni.
Kell a szeretet és be kell vallanom, Lia is nagyon fájt. Őket már...nem engedhetem! Ágyba bújok vele, szívesen felgyújtanék valamit. Hiányzik... Talán mert stresszes az állpotom és még hideg is van. Hogyan égnek a különféle dolgok... a papír és a szövet jó gyorsan és a műanyag büdös lesz...
- Igen, ezaz, véresen! Oké, ezen ne... Bocsánat, kimosom a szám, ha szeretnéd.
Jut eszembe, hogy véres, ezt Felix szeretni szokta, de Sebastian nem biztos, nem sikerül lenyalogatnom az összeset, a fémes utóíz megvan még. Ölelem közben hevesen, belegabalyodok, csókolgatom az arcát.
- Az jó, annak ellenére, hogy barna
Pusmogom, erősebben beletúrok a hajába.
- Akkor sosem mondanám, hogy szép vagy, a ránc nem az esetem, még a löttyedt melleiddel se nyűgöznél le. És a feneked....azt így szeretem, feszesen.
Ujjaim be akarnak furakodni az alsója alá, hogy meztelen érintsék az említett testrészt.
- Igen, előmelegítelek Joshnak. Bár most kiderült, nem olyan kis szűzies, mint mondtad.
Ha nem idegesítene, hogy Felix is hozzáér esküszöm rászabadítanám, megérdemelné, hogy jól felnyársalják! Hempergőzöm Sebyvel, bár attól függ mennyire undorodik a fémes íztől, de ha észlelem, hogy nem, vadabb franciást kezdeményezek.

Odadugom az orrom az arcához, somolygok.
- Megvan a gyenge pontod! A dada! Olyan lehet, mint másnál a bohócfóbia
Röhögcsélek kicsit, úgy tűnik ő nem tudta elűzni őket, szegény.
- Most már nem kell félned tőlük, felnőttél, nem mesélik el este a Piroska és a farkast.
Rohadékoskodok egy sort, simogatom. Aha, lehet csak nem ez a megfelelő pillanat.
- Jó úton haladsz...sajnálom, hogy ilyen...vagyok.
Gyenge, de nem mondom ki, az olyan lenne, mint pontot tenni egy kijelentő mondat végére. Most végre összeáll ez a káromkodós dolog, meglepetten nézek rá. Igen, bosszantana, mert nem szeretem a nyelvet.
- Hm...ha olaszul csinálnád tetszene.
Cukkolom kicsit, aztán elkomolyodom és igyekszem engesztelően csókolgatni. Viszont, mikor válaszolok elengedem, elgyengültnek érzem magam.
- Igen ez igaz, akkor nehéz. Nekem is ezért nehéz, hogyha valaki azt mondja, hogy szeret.
Hallhatta, ott volt, hogy gyűlölnek. Tess is, Lia is, mindig mindent elcsesztem, tettem róla, hogy így legyen és ne érdemeljem meg.... Megcsóválom a fejem válaszképp, hogy neki nem egyértelmű. Aztán felkapom a fejem, kirázott a hideg. Rondán nézek rá, kipirulva.
- Nem vagyok olyan, mint Lia!
Csattanok fel, csak magamhoz akartam térni! Megtörlöm a kezemmel bosszankodva.
- Akkor jó
Morranom kissé durcásan és megyek vele az ágyba.
- Ezek szerint rosszul engedem, de hagyjuk, elég ha ti szerettek valamennyire a többiről most nem akarok beszélni.
Kérem, aztán levámpíroz.
- Jó, csak a fájdalom felébreszt.
Nem, nem hiszem, hogy megérti. Mindenesetre beletúrok a nadrágjába a fenekéhez, miközben belekuncogok a nyakhajlatába.
- Hát igen, ahogy mondtad meleg kapcsolat lesz... nem egyszerű felfogni, főleg, amikor vele élsz már.
Szerencsére velük még nincs ilyesmi. Bújok hozzá, beleharapok a nyakába finoman, az ajkaival játszom, aztán mélyebben csókolom, annyira, hogy fel is izgulok. Visszatérek a nyakára és valahogy automatikusan, de szívni kezdem a nyakhajlatát, közben a másik kezem lesiklik a hasára, finom nyolcasokban cirógatni kezdem.