- Én úgy tudom nagy kedvenc
Vonok vállat, nem számít, nem lehet mindenben hasonlítani
- Persze, biztos olvastam valahol
Megint vállat rántok, az embereknek eleve csak szerzett tudása van, azt senki sem várhatja, hogy magamtól legyek képbe mindennel.Hogy mit gondol rólam, fogalmam sincs, az jár a fejemben nem veszi -e majd el a kedvét az őrültségem a munkától, vajon nem fogja-e magát meggondolni.

Estem már, nem ez az első és nem is az utolsó, nekem ez is poén, valameddig, szóval a röhögés megvan, ráadásul a zakózások mindig viccesek tudnak lenni.
- Ja, az jobban fáj, akkor nem vigyorognék, nekem 10 éves koromban volt, kerítésről estem rosszul. Na az fájt
Vallom be szisszenve, mert ahogy mozgok, fáj egy kicsit, nem vagyok vasból sajna.
- Miért?
Nem értem, miért lennék nem semmi, de vigyorgok ezen egy sort, jót jelent, asszem.
- Igen, sajnos fára már nem mászom veled, ha nem baj. Lyuk? Hol?
Meglepetten felemelem a tenyerem és szembenézek a lyukkal.
- Aztakurva de menő!
Előrelépek és mesefigurásan, mint az animékben kinyújtom a kezem
- És mooost a tenyeremen lévő lyuk segítségével szelet idézek! Húúúú!!!!
Játszom el nevetve, aztán visszakapom.
- Menő, nem? Mintha meglőtték volna.
Meglőve is voltam már, jobban fájt.
- Amúgy nem ez fáj a legjobban.
Az oldalamon végighúzódó horzsolás rosszabb. Viszont a lyuk semmiség.
- De vezetni tudok lyukas kézzel is, hidd el
Nevetek, most mi, mert kicsit húzódik a bőröm? Nem nagyon dolog.
- Hát jó, megengedem, hogy bekösd, meg is köszönöm
Kacsintok rá, nővérkét akar játszani, hm...hm... nem is néz ki rosszul a srác. Nagyon aranyos, ahogy így próbálkozik, de az a baj, hogy elnevetem magam.
- Nem, súlyos horzsolásaim vannak, kilyukadt a kezem, megidézhetem az alvilágot.
Tudom, hülyén megyek, de fájni fáj azért.
- De, bocsi, biztos a sokk
Az nincs, az agyammal nagyobb a baj.
- Ó, azt hittem te csinálod majd
Mondom kissé csalódottan, de nem húzom tovább, biccentek.
- Oké, hazaviszlek és ott betömhetik a lyukam.
Ígérem, viszont a vezetéshez ragaszkodnék. Habár össze fogom vérezni a dolgokat.Viszont beköti, kicsit ajkamra harapok, fáj ha történik vele valami.
- Egész jó vagy ebben, mint egy ápoló! Személyes ápolóm mond akarsz-e lenni?
Kérdezem nevetve, aztán elharapom, kiszökik belőlem az au-féle.
- Legalább megnézem a kolit, majdnem én is kolis lettem, mindig kíváncsi voltam rá. De vezetek én, nem probléma.
Ha hagyja, vezetek, nem lesz baj, annyi, hogy jobban fáj már, mire odaérünk és átvérzik a kötés pár helyen. Hát hupsz, de bele nem halok.

Vállat vonok. Ízlések és pofonok, most nem fogom győzködni az ellenkezőjéről, amikor én is úgy gondolom, mégha neki más is az ízlése. Vele is legalább annyian értenek egyet.
- Vicces vagy- nevetek. Beismeri, hogy nem az ő bölcsessége, de mi ez, ha nem egy karikatura önmagáról?

A long board jó móka. Még akkor is röhögcsélünk, amikor elkezdjük számba veni a sérüléseit.
- Baszkódsz! Mid tört el? - csúszik ki a számon, elsőre el sem hiszem. A haver vagy 4 műtéten esett át, mire rendesen összerakták, és valami lemez még még most is ott van a lábában. Nekem még a golyóim is felkúsztak a hasüregembe, úgy szorongok a gondolattól, mi lenne, ha velem történne ilyesmi.
Reeven meg csak nevetgél tovább, mintha ennél viccesebb dolog nem is történhetett volna vele. Nem érti, mit nem értek.
- Nevetsz!- vele nevetek én is; valahol viaskodik bennem a szégyenérzet; de nem rajta nevetek, hanem vele, ez... más! Gyorsan hozzá is teszem- Mondjuk, jobb ez, mintha sírnál. Az riosszul festene...- nevetek tovább, törölgetve a könnyeim. Némmá, ín rívok! (Csak a röhögéstől, no para)
Fára mászás napolva. Még a lyukat sem vette észre a tenyerén. És még most is hülyül, integet vele, de látni, mi a cél; kár, hogy a vérzés jobban elindul (vagy most jobban látszik, hogy lengeti)
Én ragaszkodom hozzá, hogy orvos is lássa, ő még mindig hősködik, mennyire nem hatja meg a sérülések tömege.
Arra rááll, hogy bekössem, szóvel elbicegünk az autójáig és kiszedem a hozzá való cuccokat. Némileg emlékszem még rá, mit tanítottak az elsősegély tanfolyamon, és Adamet is le kellett ápolni olykor, kisebb korában, mert eleven gyerek volt.
Győzköd, hogy neki ennyi elég is lenne, én meg, hogy nem, jól elvagyunk egymással, két szamár, tényleg. De amikor ő hajlékonyabbnak mutatja magát, én is megenyhülök. Engedi, hogy bekötözgessem, lefertőtlenítsem, engedem, hogy ő vezessen. Magamban mosolygok (bizonyára kifelé is látszik, sosem tudtam titkolni az érzéseimet), szinte látom, mi járhat a fejében. Még kacsint is... Van ebben valami... izgalmas?
- Neked ez tényleg móka; nagyobb bajod is eshetett volna...- fújom ki a levegőt, a fogammal tépem el a ragtapaszt, mert nem találok ollót, kézzel meg nem megy (remeg egy kicsit)
- Én megteszem a részemről. Nem zavar a véred vagy ilyesmi...- pillantok rá. Remélem, nem hiszi, hogy le akarom rázni, mert elesett, vagy mert vérzik itt-ott.
- Távol áll tőlem, hogy ápoló legyek vagy orvos, ennyire nem vonz a szakma- ingatom a fejem, hogy ha lehet, ne legyen több ilyen alkalom, ne erre játsszon.
Igyekszem azért profi módon viselkedni és tenni a dolgom, és talán az a néhány évadnyi Vészhelyzet is segít, amit anyával néztünk végig szombat esténként.
Ő ül a kormány mögé. A kezét látom, átázott a kötés, pedig oda nyomó kötést tettem. Talán elcsúszott egy kicsit? Néha kiszalad belőle egy szisszenés vagy au-féleség is. Érdekes mód, ettől inkább megnyugszom. Ha nem fájna semmi, gyanakodnék, hogy nincs minden rendben.
- Szívesen körbevezetlek, de előbb ... tudod... elintézzük, amit kell!- erről én nem hagyom magam lebeszélni. Ha már engedtem, hogy vezessen... remélem, a mosolyommal lefegyverzem.
Kapok a témán:
- Ezek szerint te sem otthon laksz - tippelek, de szavaiból így szűrtem le- Végül is miért nem a koliba költöztél? - Hülye kérdés, biztos talált valami jobbat, nyugisabbat, de most nincs agyam jobbat kérdezni.
Óvatosan és időben figyelmeztetem, hol tud leparkolni, mert majdnem túlszalad a bejáraton (most nem az oktató épületbe megyünk), talán ezt a beugrót nem ismerte. Ha megállította az autót, kiszállok, és futva megkerülöm az autót, hátha elkél a segítségem.

- Hát ezt sokan mondják
Mondom nevetve, bár sokan nem értik a humorom, de mások gúnyos véleményét most nem propagálom.


Tetszik ez a baszkódsz kifejezés, rávigyorgok.
- A kezem, a lábam is volt már eltörve, de a kölyökcsont gyorsan forr, főleg gyerekkoromban törtem.
Nem is értem miféle drogosok védangyala vigyázott rám, amikor be voltam állva, hogy ép bőrrel megúsztam mindent.
- Neked volt már durva baleseted?
Kérdem, ha már szóba került. Nekem se a törések voltak a legrosszabbak

- Hát igen, kicsit nagyobb a fájdalomküszöböm, ez még no problem. Meghát, eléggé megijedtél, nem akarlak stresszelni, nincs miért. Na vajon, akkor mit kezdenél velem?
Kérdem röhögve, még jó, hogy nem sírok, de játékosan úgy csinálok mintha, közelebb megyek és ha hagyja, játékosan rádőlök a vállára egy "brühühüvel" Nem érek nagyon hozzá, ellépek, mielőtt elkezdené komolyan venni.
Hagyom, hogy bekötözzön, bár kicsit fáj, igyekszem nem ficánkolni.
- Most miért? Nézd, stigmák!
Szórakozok, aztán biccentek.
- Lehetséges. Viszont te jól nyomtad, sokkal magabiztosabban.
Dicsérem, gyakorlottabb nálam, ez nem véletlen, de akkor is. Hurrá Lui!
Felnevetek.
- Nem zavar a vérem? Mert van bennem magyar is és állítólag az egy szegény ország, biztos nem zavar?
Hülyéskedem és óvatosan (mert fáj) vállon veregetem
- Örülök, hogy nem vagy rasszista
Háh, kihagyhatatlan!
- Viszont egész jól csinálod
Ezt azért hozzá kell tenni. Helyes kis ápoló volna.
Hát a kötés átázott, most nem olyan jó nekem, mikor megérkezünk nem tiltakozom.
- Igazad van, nem kéne elvérezni
Sajna nem vagyok egy fizikai atombomba, elég gyenge a szervezetem, hamar rosszul leszek és eléggé átvéreztem már a kötést, ha nem látnánk el, összeesnék, vagy valami. Be kell látnom, nem én vagyok Superman.
- Hát nem, hosszú történtet. Először egy lánnyal laktam albérletben, mert megtetszett. Gyönyörű a csaj és ide jár, filmművészetis, még az is lehet, hogy ismred Lizzyt. Aztán az unokanővérem...nekem adta a lakását, mert összeköltözött a francia tanárunkkal, deh a dolgok itt nem várt fordulatot vettek. Viszont minden további infó, csúnya pletyka volna. Bár én még mindig a galériában lakom...most a francia tanár, aki időközben az egyik legjobb barátom lett, nekem akarja adni a lakását, de közben én még tartozom az unokanővéremnek is... úgyhogy egyelőre marad a galéria
Rohadt kacifántos, lefogadom belezavarodott. A lelkiekbe pedig tényleg nem kellene most belemenni
mert még a végén nem maradna el a sírás. Bár már jobb...
- Koliban lakni gondolom nagy buli, zajlik az élet. Milyen szobatársaid voltak már?
Ez mindig érdekes szokott lenni.
(Nem szalad túl a bejáraton, hevesen, de tud vezetni és ismeri a környéket)
Kibotorkálok, rávigyorgok.
- Mi lenne, ha a karjaidban vinnél be?
Ugratom.

- Akkor nem mondtam újat- nevetek. Itt bókolok neki, és úgy lekezeli, mint a pinty.

- Ne már... nyílt töréseid voltak, és ilyen lazán beszélsz róluk?- forgatom a szemem, engem a hideg is kiráz a gondolat, pedig csak egszer láttam ilyet életemben.
- Na igen, zöldgallytörésnek hívják..., amikor a csont még nem annyira szilárd... Ez roppant érdekes, nem? - az ember azt hinné, a csontoknak szilárdnek kell lenniük, hiszen azok alkotják a vázrendszert az izmokkal együtt. Mégis, gyerekkorban a csontok majdhogynem rugalmasak. Persze, ennek is megvan a maga magyarázata... Különben hogy tudnának nőni, nyúlni?
- Nem, nem igazán. A kezem volt egyszer eltörve, de semmi durvaság...- //Nem emlékszem pontosan, de ez rémlik. Talán senki nem kéri számon rajtam, ha tévedek Lui sérüléseit illetően.//
- Inkább vicces sztorijaim voltak. Például... egyszer leestem egy fáról, mert a farkamra akart ugrani egy macska, miközben vizeltem...- hehe, ha eddig nem röhögött, most majd fog.

- Ok, kicsit valóban megijedtem...- de lassan meg tudok nyugodni, hiszen egyfeszt röhögünk. Így amikor a vállamra hajol "bőgni", megint csak nevetek.
- Rídd ki magad. Csak vigyázz, ne legyen taknyos a pólom, arra harapok!- megcsattogtatom a fogaimat, de éppen úgy viccelek, mint ő.
A sérülései nagy része felületesek, de azért akad, ami meglepően mély. Vérzik a keze. Amikor meglóbálja, jobban... Amikor kötözöm, egyértelmű, hogy lyuk van rajta. Azannya! Tartom magam, csak a kezem remeg kicsit, de mindent megpróbálok jól csinálni. Közben rábeszélem arra is, hogy mutassuk meg orvosnak is. Nem baj, ha az az ára, hogy ő vezet a koleszig, vele vagyok, tudok figyelni rá. Kissé sápatag... És közben a duma..., komoly, mintha nem történt volna semmi... baj.
- Kösz, kösz szépen. Gyerekkoromtól deszkázok, van némi rutinom. de ezt még gyakorolni kell... Nem veszélytelen mutatvány. viszont... rohadt izgalmas, juhuj!- az adrenalin újra feldübörög, élveztem a kalandot, csinálnám újra, ha lehetne, ha velem tartana, ha... Na, majd legközelebb. Már tudom, mire figyeljek jobban.
- Ettől még nem ment el a kedved, ugye?- döntöm a vállam a vállának, mert tele van a kezem, megütögetni így nem akarom. Sejtem a válaszát, belevaló srác, csípem a buráját.
- Tényleg? Magyar vagy? Az én felmenőim olaszok, az is ott van Európában!- bár azt nem tudtam, a magyarok szegények, de nem is számít. Most ő vereget vállon, hehe.
- Én csak egy magyart ismerek, ha te az vagy. Komállak!
- Nem, valóban nem vagyok. De ha az lennék... tudod, a szimpátia sok hülyeséget elfed. Gondolom, ezt a rasszista dolgot is...- mert hát az egyik erősebb a másiknál, nem? És míg az egyik politikai meggyőződésből ered (amit utálok), a másik szívből. Utóbbit lehet befolyásolni? Nem hiszem. Nekem nem menne, ennél érzelmesebb beállítottságú vagyok.
- Kösz, igyekszem- vigyorgok rá. Kedves, hogy megdícséri a szorgoskodásomat.
A kocsiban dumálunk, ami részben figyelemelterelés; de azért szemmel tartom. Bevallom, a sztoriját nem tudom teljesen követni, az unokanővére lakásánál és barátjánál elvesztem a fonalat. Mert ha van lakása, minek neki másik? De Lizzyt én is ismerek. Ő viszont, emlékeim szerint egy seggfejjel (majdnem seggfejjel) lakott. Valami Lionellel, vagy kicsodával. Lizzy egy ideig panaszkodott rá, aztán... valahogy egyenesbe kerültek. (Nem úgy...) Nekem nem volt túl szimpi az a srác.
- Ismerek egy lányt, Elizabeth Clark a becsületes neve; igen, őt ismerem, ha rá gondolsz...- Lizzy tényleg gyönyörű, a második legszebb lány, akit ismerek. Reevenek bejön... bejött.
- Udvarolsz neki? - kíváncsiskodok. Adná az ég, hogy Lizzy egy rendes taggal jöjjön össze. Reev annak tűnik. És elég vagány Lizzyhez! Wow!
- A koli... néha nagyon zajos. És tényleg nem mindegy, kivel laksz. Korábban egy sráccal laktam, aranyos volt, vagány, meg minden, de nagyon link. Imádta a csajokat, de a sört szerintem jobban. Aztán volt egy komolyabb nője, attól néha falra másztam, mert kikészítette a srácot. Tudod, most ezért nem ért rá, most azért... A suli fontosabb volt számra, mint ez a szerencsétlen... Hát... nem volt szép sztori.
//Blablabla, nem emlékszem, mi történt Gabrel meg Bree között//
-... aztán összejöttünk Nanaiával, és kérvényeztem, had lakjunk egy szobában. Bár lehet, hogy már korábban laktunk együtt...- nevetek- 12 éves korom óta ismerem őt. Szerelmes vagyok bele azóta, hogy bokán rúgott, pedig az nem volt kellemes!- ajh, beszélek összevissza. Biztos a stressz most jön ki.

Eljutunk a koliig. Reeven kötése átvérzett, ő sápadtabb egy fokkal, de tartja magát. Leparkol, és amikor meglátja, milyen ügybuzgó vagyok, hogy elé szaladok, ugratni kezd.
- Ha átkarolod a nyakam, beviszlek, biz'Isten!- na, nehogy azt higgye, megijedek egy ilyen kihívástól- De aztán le se teszlek az vizsgáló asztalig!
Van okom rá, miért vinném be ölbe. De vajon ő meg tudja majd magyarázni? Nevetgélek; kíváncsi vagyok, erre mit lép.

Hűűű basszus még a végén elbizakodottnak fog gondolni
- Á, sokan nem bírják. Ha neked tetszik, te ritka kivétel vagy
Kacsintok rá, érezze magát különlegesnek, mert ha tényleg bejön ez neki, az is!


- Hát, nézd, egyrészt több volt, másrészt elég zűrös múltam volt, összefolyik.
Vallom be nyelvnyújtva, bár igyekszem én komolyságot erőltetni a hangomra.
A zöldgallytörést nem tudtam, még mindig pocsék vagyok biológiából. Feltúrom a hajam hátul, miközben kissé zavartan vakarom a tarkómnál.
- Nem tudtam, de érdekes, nyugodtan nyomathatsz ilyeneket, én mindig megkapom, hogy ultrapocsék vagyok biológiából.
Gyerekkorban nem szilárd? Akkor ezt megpróbálom megjegyezni.
//olyan mindegy XD legyen úgy, hogy eltörte//
Bólogatok az ő törésére együttérzően.
- Szóval te is izgága kölyök voltál?
Annak képzelem. Najó, ettől röhögőgörcsöt kapok. Eleve elképzelem a jelenetet, hogy vizelés közben ráugrik egy macska...
- Neh, mi volt? Szembelőtted az állatot, vagy becsináltál?
Könnyesre röhögöm magam, mert ez nagyon kész és igazából rohadtul sajnálom, hogy nem voltam ott. Vérig cikiztem volna de...áhhh egy Lui szerű srácot örömmel tisztába tennék...
- Nyugi, nem történt tragédia
Nyögöm rekedten, aztán kissé a vállára fordulok, mintha sírnék, de csak röhögök. Elhajolok viszont, ha ennyire fogok röhögni még összenyálazom.
- Szóval a fika nem barátod?
Hát kész vagyok, nem bírom abbahagyni, csak a vezetés miatt ugye muszáj, az ugyanis nem igazán zavar, hogy valamennyire fáj a kezem. Igazán a legkevesebb. Luit mintha jobban megviselné...
- Igen, az látszik, te meg legyél óvatos
Mondom csupa jószándékkal, mert ha az én sérülésemtől jobban megijedt, mi lenne vele?
- Dehogy, sőt meghozta.
Tetszik ha nem vagyok valamiben azonnal jó és küzdenem kell érte.
Egymást veregetjük vállon, olasz, nem látszik, vetek rá fürkésző oldalpillantást.
- Az sokkal királyabb, ott van Velence... Amúgy nem egészen, csak van bennem magyar vér, az amcsi több
Bármilyen izgalmasan is hangzik, nem, nem teljesen és még csak nem is félig. Nem is tudok róluk sokat, csak hogy rohadt szegények, merthogy rosszabb az átlagélet színvonal. persze viszonyítás kérdése.
A vérséggel csak ugratom, visszamosolygok rá.
- Én meg egy olaszt és én is téged
Ezt asszem megdumáltuk.
- Gondolom igen, de sosem voltam még rasszista
Válaszolom őszintén, nemtom ők hogyan éreznek.
Lui tök törődő és ez nagyon aranyos tőle, szóval mosolygok, elvagyunk, szóba kerül az albérlet történet, felkapom a fejem.
- Igen ő az! Clark...
Nézek rá nagy szemekkel, elhanyagoltam, nem is tudom, mi lehet vele.
- Jah...nem, már nem. Próbálkoztam, de közbe jött valami.
Harapom el a mondatot, Felix jött közbe, vagyis előtte a depresszióm, nagyon keveset voltam már akkoriban az albérletben és semmi erőm nem volt Lizzyvel foglalkozni.
Bólogatok a kollégiumos sztorira, mosolyom a végén kissé kaján lesz.
- Ezek menőző hülyegyerekek úgy megszívják mindig! De rohadt idegesítő lehetett
Teszem hozzá megértően, biztos sokat vinnyogott.
- Húha. Bokán rúgott?
Nevetek fel, na ez love story!
- Na és milyen vele lakni?
Érdeklődöm, mert az tök más és nehezebb szokott lenni, általában.


Kicsit szarul vagyok, de volt már rosszabb! Nézek rá hökkenten
- Ugye tudod, hogy csak vicceltem. Persze poénból... Jól van, nézzük elbírsz-e
Mondjuk hülyeség, amit mondok, nem vagyok egy nehéz figura, annak ellenére sem, hogy híztam. Nem hiszem, hogy vagyok hatvan. Átkarolom a nyakát, felpattanok az ölébe és röhögve nyüsszentem:
- Egyenesen a műtőasztalra vigyél én hercegem!
Beleröhögök a nyakhajlatába, elfelejtem kontrollálni magam. Aztán lehet ettől majd el is ejt.

- Nem én vagyok kivételes, hanem te!- elnevetem magam. Nekem vagy tetszik valami vagy nem; de semmi különleges nincs az ízlésemben. Legalábbis eddig nem derült ki. Mondjuk, az biztos, hogy nem megyek a birkák után, a közízlés sokszor inkább taszít.

- Értem, oké. Bár ez meglehetősen sok sérülést feltételez. Csintalan vagy törékeny gyerek voltál? - az ügyetlenség degradáló kifejezés. Bár nekem nem sok sérülésem volt, soha nem is voltam túl ügyes. Inkább átlagos. A nyelvnyújtásán csak vigyorgok; van, aki a csajokkal vág fel. És akkor mi van?
- Ultrapocsék, na persze- nevetek. Nem tudom elképzelni, hogy buta lenne. Oké, nem kell mindenből szuperintelligensnek lennie, de a feje nem arról árulkodik, hogy buta lenne. Inkább ellenkezőleg. Értelmesebbnek látszik a legtöbb srácnál, akikkel együtt tanulok.
- Merészebb, mint amilyen ügyes, fogalmazzunk így- vigyorgok. Mert lássuk be, minden hülyeségre rá lehetett venni, akkor is, ha semmi értelme nem volt, vagy egyértelműnek tűnt, hogy szívás lesz a vége.
Egy sztori megnevetteti, pedig nem is ismeri a részleteket.
- Nos... az úgy volt, hogy felmászott egy macska a fára, és nem tudott vagy nem mert lejönni. Egy kedves néni csalogatta, de a cica csak nem akart lemászni. Felmásztam érte. A macska nem igazán vette jó néven... Nekem meg éppen pisálnom kellett...- hajamba túrok, égetem magam, de ez is a történethez tartozik- úgy gondoltam, senki észre sem veszi, ha kieresztem, ami nyomja a hólyagom. A lombok takartak is. De a macska letámadott. Eskü, mintha a farkam pécézte volna ki támasztékul... Képzelheted, hogy nem hagytam!- a sztori végét a fantáziájára bízom. Bár amilyen vicces, az is tetszene neki, hogy a nyanya egyik otthonkájában gurultam haza...

Ő is poénkodik; de a műsírással nem ejt át, adom alá a lovat, s közben szívom a vérét.
- A barátnőmé csak-csak, de képzeld, mit szólna, ha fényes vállal mennék haza? - nevetek. Biztos nehéz lenne elhinnie, hogy egy srác sírta tele a ruhám.
Reeven nevetgél, ami bizonyos szemponttból jó hír. Ő vezet, én meg azon agyalok, vajon nincs e shockos állapotban, nem azért viselkedik-e így (vérveszteség, agyrázkódás, bármi baja lehet, aminek én nem ismerem a tüneteit)
Abban azonban egyetértünk, hogy -ha balul is végződött- a long boardozás jó buli volt, és máskor is ki kellenne jönnünk. Nevetek, egyetértek, jó volt; s hogy jól gondoltam: neki sem ment el a kedve.
- Igen, az igaz, sok szép hely van Olaszországban. Lényegében én is úgy jártam ott, mint turista, átutazó. Sosem volt az otthonom. Mi már amerikaiaknak valljuk magunkat. De apám részéről ott az olasz vér, tudod...- biztosan érti. Sem tagadni, sem hangoztatni nem szoktam, a nevem amúgy is árulkodó, és ha megkérdezik, elmesélem, hogy én itt születtem Los Angelesben. Amúgy ki mondhatja magát tőzsgyökeres amerikainak, amikor mindannyian bevándorlók leszármazottjai?
Összenevetünk a származáson és azon is, mindez semmit sem befolyásol kettőnk között. Mondjuk, én szerencsés vagyok, nem nagyon piszkáltak még a származásommal. Lehet, neki akadtak már ezzel komolyabb problémái. Figyelmességből nem kérdezek rá, úgy érzem, bántaná a téma.

- Hát, sokkal jobb fejnek tűnsz, mint Lionel. Biztosan Lizzy is mesélt neked róla...- húzom el a szám. Az a tag nagyon fura volt.
Összevillan a szemünk Lizzy kapcsán. Beletrafáltam, hogy Reevennek bejön a lány; bár múlt időben beszél róla.
- Nagyon rendes csaj. Keménynek mutatja magát, és mindig tart távolságot, de közben meg... hm, érted, nagyon szeretetteljes- mosolygok Reevenre. Ha együtt laktak, biztosan ő is megismerte Lizzy igazi arcát. Hogy közbe jött valami (az udvarlásban), félreértem- Ha nem utasított el keményen és egyértelműen, akkor ne add fel. Biztosan nem lesz egyszerű menet, de nem reménytelen... Te nem olyan srácnak tűnsz, aki csak ki akarná használni- kicsit hunyorgok; remélem, igazam van.
- Ő biztosan ezt mondja rólam...- nevetem el- Amíg nem jöttem össze Nanaiával, én is sokat keseregtem neki miatta- vonom fel a vállaim. Talán ő is teszetoszának nevezett volna, de féltem kockára tenni a barátságunkat, ami közöttünk volt Nanaiával.
- Aha, de még milyen keményen! Csak nemrég árulta el, hogy azért, mert tetszettem neki. Jó mi? - vagány csajszi volt már akkor is- Szeretek vele lakni; nagyon sokat tanultam meg róla, mióta egy az életterünk. Nem akadálymentes, de jól boldogulunk egymással- foglalom össze a benyomásaim az együttélésről.

- Hát, akkor ezt megszívtad, mert én nem hagyom ki ezt a poént!- nevetek. Naná, hogy legalább megpróbálom bevinni.
Nem lenne nehéz. Meglepően könnyű inkább, bár nem kórosan sovány. Sok hús azért nincs rajta, tenyerem alatt érzem a bordáit. De megnevettet, és ezzel majdnem bukom az egészet. Nagyon kell koncentrálnom, hogy ne görnyedjek össze. És még bele is bújik a nyakamba.
- Öregem, már le se tudjuk tagadni, hogy közünk van egymáshoz. Viselkedj legalább! - súgom neki, aztán hangosabban ezt mondom- Jól van, még egy kicsit bírd ki! Ne sírj!
Épp elmennek mellettünk néhányan. Na, ha ebből nem lesz szóbeszéd!

- Ú ez most olyan lesz, mint a szeretlek, nem, én szeretlek? Te vagy kivételes, ohh ugyan, nem, te vagy!
Kacagok fel, parodizálva önmagunkat, majd vidoran rákacsintok.
- Egyezzünk ki egy kedvező döntetlenben, mindketten baromi kivételesek vagyunk!
Olyan mozdulatot teszek, mintha ünnepeltetném magunkat, gyakorlottan, könnyedén, mert a színpadon gyakran csináltam, főleg betépve.

- Huh, számlálhatatlant, azért viselem most jobban. Különben lehet sziszegnék, augatnék, vagy elmenne az életkedvem
Röhögök fel, ki tudja?!
- Hááát ez elég összetett kérdés, az egész gyerekkorom egy groteszk horror, amivel mondjuk más gyerekeket riogatnak, de ja, általában büntiben voltam és nem kaptam enni
Ohh yeah, arra is rájöttem honnan ered, hogy sosem volt rendben az emésztőrendszerem.
- Tudod amolyan, ha ezt meg azt csinálod, nincs vacsora, vagy ebéd, csoki egyáltalán, azt mindig lopnom kellett. De elég rossz voltam, azt is hozzá kell tennem.
Nem mintha védeni akarnám a pszichopata szüleim, mert minden azért volt, hogy figyeljenek rám, ugyanis vallási és elmeokok miatt nem voltak hajlandóak tudomást venni a létezésemről, így akkor is jobban jártam volna, ha az utcán növök fel, de teljes ignorációban, nem csoda, ha bekattantam.
- De, esküszöm! Anyám, a volt anyám orvos, úgyhogy direkt nem tanultam rájuk és ignoráltam, mert ők is ezt tették, erről van is esettanulmány az aktámban
Röhögök fel, tényleg! Aztkurva!
Meglapogatom Lui fejét, mert ez annyira aranyos! Kár, hogy izé, barátnője van. Najó, ezt a gondolatot gyorsan száműzzük.
- Ez aranyos
Tuti szeretni való kissrác volt,kár hogy nem ismertem, biztos belevittem volna minden szépbe, jóba. Najó, a vizelős szoryja mindent visz, rég nem nevettem már ennyire, mármint szokta, de most majdnem én is bepisilek.
- De...ott volt az öreglány és te elővetted? Legalább látta? Jézusom, imádlak
Nem, nem bírok betelni ezzel, látni akarom a lelki szemeim előtt.

-Miért, féltékeny típus?
Érdeklődöm, nálam ez az egész "naés" gategória, de én Felix előtt még csak rendes kapcsolatban sem voltam senkivel, úgyhogy nálam ez a téma kissé lazán van kezelve.
Olasz a srác, de amerikai, sokatmondóan biccentek felé.
- Helyes, legyél csak egzotikus
Nekem ez tetszik, változatosabb
//nyugodtan rákérdezhetneXD//

Ja, jó, hát Lionelhez mérve, tényleg. Felnevetek.
- Az biztos, őt egyszer meg is vertem. Igaz, épp kórházi ágyon feküdt, szóval nem volt túl rendes tőlem, de megríkatta az unokanőverem és akkoriban még nagyon fontos volt, hogy ezért elégtételt vegyek
Sokat beszélek, de azért hozzá kell tennem:
- Különben józanon is simán szétvertem volna a pofáját, csak nem volt rá lehetőségem.
Ja, kb rögtön ezután Lioneltől független okok miatt kómába is estem, de összeraktam, hogy ugyanaz a Lio volt a ludas.
Rámosolygom Luira, úgy tűnik, nagyon kedveli Lizzyt.
- Igen, tudom. Ennyire jóban vagytok? Ohh, épp ezért...nos, azóta én... találkoztam valakivel.
Nézek félre, Felix, jött, látott és teljesen felforgatott bennem mindent, de korai lenne azt mondani, igazából lecseréltem egy pasira...hogy igazából minden nőt, hogy csak ő van.
- Dehogyis, te nem vagy az! Lionelre gondoltam és szerintem se Lizzy se Nana nem mondta volna rólad ezt soha.
Én felismerem az ilyesmit, mert én konkrétan menőző hülyegyerek voltam. Luinak semmi közé hozzá.
- Hát ez király, gratulálok nektek!
Mosolygok rá, hogy ő ennyire beletalált a dologba!

- Dehogy, jó poén!
Mondjuk nem tudhatja, hogy én kicsit nyitottabb vagyok ebből a szempontból, de kajak fölkap és bevisz.
Elhajolok a nyakából
- Bocs, ja,óh, ezt magyarázd ki a barátnődnek!
Mosolygom rá kissé provokatívan, nem tehetek róla, de kurvára izgat most ez, a közeledőkre, akik hülyén néznének meg kinyújtom a nyelvem.
- De Lui, annyira fááááj
Nevetek, közben úgy csinálok, mintha sírnék, szerintem az ügyeletes meg is ijed.
- Jó napot, mutatom a diákom, ja Frances, vágja? Szóval van ez a lyuk a tenyeremen, de lehetőleg ne varja be, az már nem mutatna jól.
Bevarrják a démonikus erőimet ne mááááár
Közben tisztára átvéreztem a kötést, szóval a döbbent orvoska éppen azt vizsgálgatja és érdeklődik:
- Mi történt?
Ha regisztrált a diákom alapján, el is teszem azt. De nekem tetszik ez a lyuk, annyi, hogy kényelmetlen lenne, ha tovább vérezne, mert elszédülnék. Azt nem akarom...

Felnevetek, bólogatok. Milyen igaz!
- Beletrafáltál!- sosem ismerném be, hogy kivételesebb vagyok, mint ő.
- Na jó, megdumáltál. De csak mert kivételesen kompromisszumképes vagyok- nevetek tovább, kész vagyok. Feldobom én is a karjaimat, majd fent tartom a tenyerem, hátha Reev belecsap. Kinézem belőle.

- Azt mondod, ez is "gyakorlás" kérdése? - vonom fel a szemöldököm- Azt hittem, vannak dolgok, amiket sosem lehet megszokni...- Érzetek, mint pl. a fájdalom, a szerelem...
- Micsoda? Ugratsz!- nevetek fel. Ez túl meredek nekem, hogy igaz legyen. Mi az, hogy büntiből nem adnak egy gyereknek enni? Reev a határaimat feszegeti, vagy hogy menyire tollas a hátam.
Összeszorul a torkom. Bár Reev arckifejezése nem sokat változik, az az érzésem, tényleg komolyan beszél.
- Hát... khm...- köszörülöm a torkom, hogy fogalmazzak, mi a véleményem a gyerekkoráról? A szüleiről? Kivágom magam- Szerencsére, most itt vagy, és senki se szólhat bele, mennyi csokit egyél. Melyik a kedvenced?
Rossz gyerek volt. Ugyan már! Minden gyerek rossz. De azért kíváncsi vagyok, miért büntették ilyenformán.
- Nem tartasz túl kíváncsinak, ha megkérdezem, mi rosszaságokat követtél el? - a hangomban mosoly bújkál. Olyasmikre gondolok, hogy gyorsan hajtott a bicajával, nem ment időben haza, mert sokáig focizott a havrokkal, kiszakította az új nadrágját... Ilyesmi velem is előfordult. Meglehetősen gyakran.
- Öööö- leesik az állam. Ez nagyon komoly. El is kámpicsorodnék, ha az lenne az érzésem, egy érzelmileg sérült emberrel beszélgetnék, de a helyzet az, tökéletesen jól érzem agam a társaságában, és semmi jelét ne látom, hogy beteg lenne.
- Anyám, nem lehetett könnyű neked- már nem is csodálom, hgy valaha drogokat használt. Meglehet, én se éltem volna túl másképp.
Bár én most nem tudok nevetni, azt hiszem, ő is csak azért, mert ez az egész már mögötte van. Legyőzte!
Beszélünk kicsit rólam is. Nem mintha számítana, de az egyik legvikisebb élményemet mesélem el neki, ezzel is fokozva a hangulatot, ami közöttünk kialakult. Tök jó srác. És tetszik, ahogy nevet. A dolog beválik, Reeven úgy kacag, még a lábait is összeszorítja, mintha... Jaj, ne.
- Ő lent volt, én magasan a fa tetején, takart a lomb, amúgy se volt jó a szeme... Különben sem jött be nekem...- elnevetem a végét. Miért is mutogattam volna magam szándékosan az öreglánynak?

El kell gondolkodnom. Nanaia féltékeny? Nem jobban, mint én, de Lizzyre féltékenykedett.
- Egy kicsit, azt hiszem, igen. De nem betegesen!- rögtön meg is védem, mielőtt emiatt sérelem érné.
- Hát persze, egzotikus- furcsán nézek rá. Most megint ugrat? - Ha a kevert vérem miatt mondod... Nincs ember a Földön, akiben ne keveredne valami...- Hát ő se tiszta amerikai, épp az előbb mondta. Miért akarja szüntelen, hogy másnak, kivételesnek érezzem magam?
- Megegyeztünk már, egyformán kivételesek vagyunk. Akkor egyformán egzotikusak is, hm?- na, akkor egyenlítsünk. Nevetek. Nem mindennapi srác, de nekem tetszik.
// Csak nem mesélnél valami érdekeset?//

- Hogy mi?- hatalmas sztori lehetett ez is- Kicsit egyenlőtlen küzdelem lehetett. De biztos alapos okod volt rá, nem?
Ahogy kifejti a sztorit, bólintok.
- Én is megtenném Nanaiáért vagy a tesóimért. Anyám miatt is képes lettem volna nekimenni egy f*sznak, de agyafúrtabb volt, mint én. És az anyámat így is kirúgta az állásából...
Érdekes, hogy múlt időt használ.
- Amúgy mi változott? Ma miért ne tennéd meg?- nem jut eszembe, hogy ennek a rokonának lenne köze. Inkább, hogy megkomolyodott közben. Talán akkor is drog hatása alatt állt, amikor azt tette. Be is igazolódik a gyanúm. Bólintok, hogy értem.
Lizzy kapcsán aztán már újra mosolyogva dumálunk.
- Jah, igen. Egyszer kisegítettem a jegyzeteimmel, onnan a barátság. Ő meg... bátorságot öntött belém, hogy megvalljam az érzéseim Nanaiának. Nem igazán vagyok jó... udvarlásban, ha érted...- a számra harapok, ez elég égő. Főleg, hogy milyen régóta epekedtem érte. Nanaia nem is tipikus lány, őt nem lehet csak úgy...
Elszélesedik a mosolyom, amikor azt mondja, valaki mást talált. Finoman meglököm a vállát.
- De ez tök jó! Jól haladtok? Tudja már, hgy érdekel téged?- nem értem, most miért néz félre. Éppolyan nehéz dolga lenne vele, mint Lizzyvel? Jár a lány valakivel? Vagy csak arról van szó, éppolyan bátortalan, mint én (voltam).
- Azért nekem is biztos sok idegesítő tulajdonságom van...- túrom a hajam, mert hát... Vannak, na. Mosolygok viszont, hogy ő nem feltételezné rólam. Somolygok- Neked talán nincsenek?
- Kösz. Remélem, lesz még lehetőséged ilyet mondani nekünk...- házasságkötés, gyermekáldás, évfordulók. Nem csak miattunk, Nanával. Remélem, a mi barátságunk is hosszú életű lesz Reevennel.


Amilyen nehéz volt rábeszélni, hogy menjünk orvoshoz, most azt is elpoénkodjuk, hogy menjünk be.
- Nyugi, van humora!- vissza kell tartanom a nevetést, különben elejteném.
Játszunk egy kicsit; össze vagyunk hangolódva, vevő mindenre, és veszem a poénjait. A srácok a suliból, akik az egyetem körül lődörögnek, meg csak bámulnak, hogy mi a fene folyik itt (a véren kívül).
Még mindig a karjaimban tartom, amikor szembetaláljuk magunkat az ügyeletes nővérrel. Reev elhadarja neki, miért jöttünk, aki furcsán méreget minket, majd beterel az orvoshoz. Becsületére mondva, nem ítél el minket a tekintetével, hanem mindjárt Reevel kezd foglalkozni, akit közben leteszek a vizsgálóasztalra.
- Maradjak?- kérdezem tőle, szinte súgva, és még nem lépek el tőle, amikor az orvos megkérdezi, mi történt.
- A barátom elesett long boardozás közben. Minden sebét lefertőtlenítettem és bekötöttem, de ez... meghaladta a képességeimet. Egyébként volt rajtunk védőfelszerelés!- hadarom, mielőtt megkapnánk, milyen felelőtlen manapság az ifjúság.
Reeven kezén a kötés teljesen átvérzett. Elég rosszul fest. Ami azt illeti, Reeven is. Nagyon sápadt. Átkarolom a vállát, meg ne szédüljön itt nekem. Vagy inkább le kéne fektetni, mielőtt beájulna, nem?

Nevetve belecsapom a kezem a kezébe, nem a fájósat, ha már feltartja, gondolom ezt szeretné.

- Azt mondom, jobban hozzá vagyok szokva, mint más, de nem vagyok terminátor, érzem én, hogy fáj
Főleg a horzsolt hátam és a tenyerem, szóval mielőtt illúziókba rángatnám bevallok egyet s mást.
- Igazából nem lehet, nem vagyok mazochista, vagy ilyesmi, csak próbálok jobb képet vágni hozzá, meg egy kicsivel nagyobb a fájdalomtűrő képességem, ennyi
Magyarázom, remélem így már jobban megérti. Jah, lehet nem kellene ilyeneket elpofáznom, mert a hangulatunknak sem tesz jót, Lui először nevet, de aztán megdöbben. Vállat rántok és más irányba nézek, az az igazság én soha nem szoktam hozzá az evéshez, a rendes evéshez, talán ezért bírtam jobban csövesként.
- Ou, bocs, nem kéne ezzel jönnöm neked... Jah, a lényeg, hogy most már... A tejcsokit és önmagában a kakaót.
Mert azt se sűrűn kaptam, de inkább befogom a számat. Elkomorodom, ezt a kérdést is magamnak köszönhetem. Megbámulom a földet, miközben pár árnyalattal sápadtabb leszek.
- Tényleg nem voltam jó gyerek.
Ez egy nagyon hosszú történet lenne...
- Sokféle baromságot... játszottam a tűzzel, az életemmel, például összeszedtem a döglött állatokat, hogy meglepjem velük anyám. Tudod, mások virágot vesznek... Vagy kínos dolgokat mondtam a szomszédok előtt
Nyilván nem a legdurvább dolgokat fogom sorolni. Levegőt veszek és próbálom könnyeden visszavarázsolni a mosolyt a képemre.
- Hagyjuk is, próbálok röhögni rajta
Elég gyengén hangzik, amit mondok, szerencsére ő megmenti a helyzetet egy jó sztorival.
- Jó, csak, valahogy lejöttél, nem? Pedig ebből a sztoriból pont az jött le, hogy a nyanyának vetkőztél
Nevetek, ja, lehet hülye kérdés volt.
- De ha még egyszer ilyet csinálsz, feltétlen szólj, ott akarok lenni!

Úgy tűnik Lui megtalálta a boldogságot már, látom, hogy fontos neki a lány és minél jobb színben akarja feltüntetni. Nem féltékeny, csak épp egy kicsit, hogy izgató legyen.
Udvariasan megmosolygom és nevetek a furcsálló arckifejezésén.
- Persze, de nem mindenki olasz! Azért lássuk be, az olaszok királyak! Egy percre elbizonytalanodom, lehet az egzotikusat csak nőkre szokták mondani, azért van ennyire kiakadva rajta? Felix rossz hatása...
- Ja, én is annak számítok, lehetünk egyformán is azok, ha ez kevésbé durva számodra.
Vigyorgok rá, mert észreveszem, hogy a saját egzotikusságán eléggé fennakadt.
//ki tudja? XD//

- Aha, bánom is, hogy aztán már nem volt lehetőségem szétcincálni.
Lionel megúszott, legalább nem maradt nyomorék, mert én tettem volna róla, hogy soha ne gyógyuljon fel.
- Hm, bántották anyukádat?
Nem tudom miről van szó, de ez nem hangzik túl jól, főleg, hogy ki is rúgták szegényt. Tudom, hogy ez általában nagy mínuszt jelent.
- Remélem jól van...
Viszont Lia is hosszú szori, láthatóan fájdalom vonaglik át az arcomon.
- Ő már elutazott, itthagyott miután jól összeveszett velem, de ne beszéljünk róla kérlek.
Jah, lén is hibás vagyok az egész Lia ügyben, tulajdonképpen azt bizonyítja semmit sem változtam, az ő figyelmét is mindenáron ki akartam vívni és végül elvettem ott és attól, akitől megkaphattam.
Lizzy kapcsán mosolygok, jól hangzik, amit mond.
- Néha kell egy kis motiváció. A lényeg, hogy megkaptad a csajt.
Nem mindenki az a típus, Lui biztos félénk és marha aranyos a lányokkal. Uh, vajon a csaja vagy ő jönne-e be jobban?
- Ami azt illeti, elég jól, mivel hozzám költözött...
Érzem, hogy lángra gyúl az arcom, ha tudná, hogy egy férfiról van szó, jézusom!
- Mindenkinek vannak. Én például kinézem belőled, hogy...
Hunyorogva vizsglatom, bár a félmosoly is bejátszik
- Nem hajtod le a wc ülőkét, vagy középen nyomod meg a fogkrémes tubust. Vagy a barátnőd fésűjével fésülködsz reggelente. Na?
Emelem meg szemöldököm, igazam, van-e.
- Én kifejezetten elviselhetetlen vagyok
Nevetek fel, ez az állandóan veszélybe sodrom magam azért elég gázos téma.
Uh leesik, hogy most gratuláltam nekik.
- Hívjatok majd el az esküvőtökre fotósnak
Kacsintok a srácra, komolyan gondolom.

- Akkor jó, megengedem, hogy elvedd
Hülyéskedem, miközben cipel, a humor alap, fontos tulajdonság. Közben beérünk a nővéren keresztül a dokihoz, lekászálódom Luiról. Rámosolygom.
- Ha akarsz...
Mert ha gáznak érzi, nyugodtan kimehet.
- Jah, a legjobb ellátást kaptam, szóval magának már nincs sok dolga velem. A horzsolások beforrnak, inkább ezt intézze el, valami nem stimmel vele. Be kell varrni?
Húzom el a szám, végül ugyanis arra jutok, nem maradhat lyukas a kezem. Lui átkarol, megszorítom a karját, a szememmel megköszönöm neki, miközben az orvos vizsgálgat.
- Ez valóban nem lesz egyszerű fitalember, ugyanis egy vasdarab lyukasztotta ki.
Ránézek, hirtelen Sherlocká változott, vagy mi?
- Az a darab, egy vasrúd darabkája még mindig bent van, letört te meg beletenyereltél, ki kell venni, vérmérgezést is kaphatsz.
//szólj, ha nagyon nagy baromságot írok XD//
Jaaa, akkor ezért lyukadt ki és fájt, amikor Lui fertőtlenítette! Bár a mérgezésben nem hiszek, alapos munkát végzett.
- Mivel nyílt sebbe fogok kotorászni, adok érzéstelenítőt.
- Ja, azt nem szabad
Szólok közbe óvatos vigyorral.
- A szervezetem nem bírja, teljesen beállok tőle, amióta felébredtem a kómából. Bizonyára megtalálja az adatokat erről az adatbázisban
Teszem hozzá savanyúan, a multkor is kiakadt Felix, hogy érzéstelenítőt kaptam...Nem akarom megint felbosszantani. Viszont érzem, hogy mire kikotorja azt a valamit, ami átlyukasztotta... Luira pillantok szégyellősen:
- Itt maradsz?
Nem bírom elfedni a hangom reménykedő csengését.

- Bocs, titkon reméltem is, hogy nem te vagy maga Superman vagy valamelyik másik szuperhős...- nevetek. Na, oké, sérüléseket szerzett, de mintha semmi sem fájna neki. Vagy nem úgy, mint másnak; jól mondja.
- Én ezt nem értem. Miért kéne jó képet vágni valamihez, ami rossz? - pillanatra leakadok. Olyan embernek nézek tán ki, aki egy normális reakciótól visítófrászt kap? Rosszul szocializálták? Nem sírhat, mert férfi? Mert az rendben volna, hogy nagyobb a fájdalomtűrő képessége. De ha csak kicsit is fáj, miért ne jelezhetné? Nem értem.
- Bocs, én voltam tolakodó. Nem akartam... rosszat- érintem meg finoman a vállát, mintegy ne haragudj-ot és ne bánkódj-ot tolmácsolva.
- Wow! Micsoda fantáziadús gyerek lehettél! A döglött állat nekem sosem jutott eszembe, de egyszer összeszedtem két marék szőrös hernyót, és azt vittem haza; mondván, az olyan "cicás". Anyám meg felsikoltott: "dobd el, beteg leszel tőle", mire én: "nem eszem meg". Az anyák sokszor nem értik a gyerekeiket. Biztosan te okkal vitted haza azokat a dögöket- valami értékeset, szépet látott bennük, meglepinek szánta, nem bosszantásnak.
- Tüzeskedni is minden gyerek szeret... Megigéz a tűz, főleg, ahogy terjed, és egyre nagyobb, melegebb... Legyőzhetetlennek tűnik, félelmetes, mégis gyönyörű. És naná, addig gyújtogatsz, míg egyszer meg nem égeted magad. Valakit még az sem riaszt el- érvelek tovább. Engem még mindig nem győzött meg, hogy rossz gyerek lett volna.
Az egyetlen, ami akár túlzás is lehetne, hogy az életével játszott. De mivel az anyja is szélsőséges volt nevelési kérdésekben (mondjuk az éheztetéssel), nem csoda, ha ilyesmit generált a fiában. Talán csak figyelemfelkeltés volt. Vagy segélykiáltás. Tanultunk erről valamit a suliban, de nem igazán vagyok erre a témára fogékony...
- Na jó, kinek mi a kínos...- húzom el a szám. Ugyan már, hagyjuk. Tudjuk, hogy a gyerekeknek máshol vannak az erkölcsi gátjai; gátlástalanabbak a felnőttekhez képest.
És amikor elhúzza a száját, biztatóan nézek rá:
- De Reev, teljesen jól csinálod, ezen nevetni kell! Vicces és eleven gyerek voltál, max anyádéknak nincs humora!
Nálunk nem voltak ilyen dolgok. Anya néha ugyan kikelt magából, de legtöbbször elmagyarázta, hogy miért csináltunk hülyeséget. Ha meg nem szorult kiigazításra, jót derült rajtunk.
Sztorizok neki én is. Szerencsére, neki van humora.
- Hát persze, a nyanyának- nevetek- Szó szerint leestem. Macskástól. Szerencsére, nem rá, így hős voltam és senkit nem zavart (rajtam kívül), hogy mindenem hugyos lett zuhanás közben.
Aztán nyúlik a szám, hogy megnézne akció közben.
- Gondolod, ezt be lehet tervezni? Hozzám kell nőjj, ilyen alkalmak ritkán adódnak!- mondom vidoran.

Kicsit eltársalgunk Naniáról, a származásomról. Nekem furcsa, hogy egzotikusnak talál, és visszapoénkodom az övével. Megegyezünk, nevetgélünk.

- El is tudom rólad képzelni, hogy nekimennél!- olyan kis vehemens; s főleg azok után, amiket elmesélt magáról, nem is kételkedek, ki lenne a győztes.
Talán kicsit félreértett, érzem, hogy finomításra szorul az a stori, amit anyámmal kapcsolatban meséltem.
- Ez megint egy hülye sztori... Anyám főnöke vett rajta revansot, mert véletlenül rálöttyent a kávé, miközben a lépcsőházban összeszaladtunk- próbálom rövidre fogni és nem keverni bele Nanaia képeit. Az a pasas sík hülye volt, és most sem akarom, hogy bármi köze legyen az én barátnőmhöz. A legcsekélyebb mértékig se. Soha.
- Anya? Köszöni, nagyon jól. Azóta százszor jobb állása van, ami jobban fizet, kevesebb a stressz, kevesebb a meló is. Minden negyedévben mennek csapatépítő tréningre, wellnesz-fittnesz, amit akarsz...- nevetek
Én megint beletenyerelek valami kevésbé jó sztoriba.
- Oké, kérésed parancs- kicsit megint elkapott a hév, mindent tudni akartam. remélem, nem tart nagyon kíváncsinak.
- Reev, megkapni bárkit meglehet. Tartsd meg a lányt, ez a kihívás!- kacsintok rá. Remélem, nem ért félre, és hiszi azt, Nanaia nekem csak arra kellene, hogy lefeküdjek vele.
- Ó, kis hamis, majdnem félrevzettél!- paskolom meg megint finoman, hogy már kezdtem aggódni. -Szuper! És nektek hogy tetszik az együttélés? - elvöröslő arca eléggé árulkodó- Ne mesélj, ha nem akarsz- harapok az ajkamba kissé szemérmeskedve. Nem akarok a magánéletében turkálni, csak annyira, amíg megengedi.
Válaszként csak felemelem a kezem, és a kézfejem ide-oda forgatom.
- Ilyesmi, ja. Kár ezt ragozni.- amiket sorol, semmiségek.
- Kötve hiszem, az már kiderült volna!- nevetem el magam. Még hogy elviselhetetlen?! A legtöbb srác beragad egy bizonyos témánál, vele meg bármiről lehet beszélgetni.
- Számításba veszlek, ebben biztos lehetsz!- kacsintok vissza. Ebbe azért Nanaiának is lesz beleszólása, nem ígérgethetek felelőtlenül.

- Hehe, jópofa vagy, másképp nem is lehetnél a fotósunk- nevetek, bár így sokkal nehezebb vinni. Akkor sem teszem le!
Bejutunk a dokihoz. Nem nagyon akaródzik tágulni mellőle, mert... Segítek neki, ő meg engem méltat a korábbiakért. Majdnem felmorranok, amikor regulázza az orvost. Eléggé bátor dolog tőle, hiszen ő szorul segítségre. Nem minden orvos szereti, ha utasítgatják.
Eléggé le van sápadva, átkarolom a vállát, le ne bukjon arról a vizsgálóasztalról. Megszorítja a karom. Most már akkor se mennék ki, ha küldenének. Az orvos a kezét nézi, amiről a nővér közben leszedte a kötést.
//Mondjuk úgy, valami fémforgács darab van benned; a fém nem törik egykönnyen, de ha valami hulladékba tenyereltél bele, ami rozsdás is volt... Kis fantáziával elképzelhető//
Amikor meghallom, mit mond a doki, megroggyan az én térdem is. Még jó, hogy voltam olyan makacs elhozni ide. A vérmérgezésbe bele is lehet halni, bakker.
Reeven aztán felvilágosítja a dokit, hogy érzéstelenítőt sem kaphat.
- Az is számít? Nem csak a fájdalomcsillapító?- kérdem tőle súgva, amikor a doki leül a számítógép elé.
Látszik, ahogy izzadni kezd. Nekem meg az az érzésem, nem itt kellenne lennünk, hanem a sürgősségin, ahol szakemberek foglalkozhatnának ezzel a problémával.
Ha mégis nekifogna én is beleszólok.
- Már bocsánat, nem kéne őt lefektetni, mielőtt érzéstelenítés nélkül kikotorja belőle azt az ... izét?- kérdem, udvariasnak szánt hangon, de a rosszallás kihallható belőle.
- Én pedig szeretnék kérni egy széket. Figyelemelterelésként lefoglalom...- próbálok mosolyogni a nővérkére, aki egyre morcosabb.
Ha megtörténik a beavatkozás, veled maradok. Hétlóval se rúghatnak ki onnan. Még azt is végignézem, ahogy beoltják a segged a Tetanusz ellenanyagával. Szerintem ez a legrosszabb az egészben.
- Megnézi a többi sérülését is? - kérdem komolyan. Tényleg alapos voltam, de az én figyelmem is elkerülhette valami. Például azt a fémizét sem vettem észre a tenyerében...

- Miért, nem lenne jó?
Vigyorgok rá, volt egy időszak, amikor elgondolkodtam poénból gúnyát húzok és macskákat mentek.
- Hisz ezt már megbeszéltük, hogy jobb ez, mintha sírnék.
Nem értem, mit nem ért. Rámosolygom, mikor megérinti a vállam és jutalomból nem szisszenek fel.
- Semmi gond, nem voltál az, nekem volt szar életem.
Rántok vállat, hogy erről ő nem tehet, de nyavalyogni se akarok neki.
- Azzal sosem volt gond
Kacsintok rá a fantáziánál, majd nevetésben török ki a szőrös hernyók hallatán.
- Cicás? Cicás? Nem lehettél semmi, az biztos!
Aztán elkomorodom, sápadtabb is leszek.
- Nálam nem ez volt a helyzet, kicsit meredekebb...Okom az volt, mindig az volt, hogy kikészítsem őket, de nem voltak velem rendesek.
Ez enyhe megfogalmazásmód, gyorsan hozzáteszem:
- Nem vertek, féltek tőlem
Rántok vállat elhúzott szájjal, a tüzeskedni minden gyerek szeret címzeményű álláspontján keserű nevetést hallatok.
- Ők úgy gondolták ez a hajlam a pokolból való.
Noha Lui nagyon érzékletesen leírja mi is olyan vonzó ebben, máig le tud nyűgözni a tűz nyújtózkodó, pusztító ropogása.Engem sem riasztott, bár sosem szereztem túl súlyos sérüléseket. A "baleset" óta más a helyzet.
- Az én szüleimnek minden az volt és eszes kölyök voltak, hamar ráéreztem az őket legrosszabbul érintő témákra.
Mondom ezt könnyed vigyorral.
- Viszont ez tényleg elég kiakasztó dolog, nem akarlak lehúzni vele.
Ha őszinte lennék Luival, vagy elijeszteném, sokkolnám, ha kitalálnék, lehúznám a francba. Bőven elég lehúzó, hogy zuhantam a cuccal.
Ez az ő sztorija díjnyertes, még mindig röhögök rajta.
- Ó basszus ezt meg kell csinálnod még egyszer
Ugratom.
- Mi lenne, ha lehugyoznánk az öregasszonyok fejét?
Felcsillan a szemem, ez még soha nem jutott eszembe!
- Fordult már elő nyilván más jelleggel, más témában, de hasonló szerencsétlenség?
Nevetek, hozzánőni nem fogok és nyilván megtervezni sem lehet, de én speciel fenntartom az őrült vénlánypisi ötletem.

- Persze, adott esetben bárkinek.
Ez nem mindig jó, jártam már nagyon rosszul és szereztem már ennél jóval durvább sérüléseket. Talán itt az ideje színt vallani neki.
- Lui...ez nem azért van mert olyan baszott menő vagyok, hanem mert nem normális.
Megcsavarom a mutatóujjam a halántékomon
- Az agyam nem termeli azt a hormont, ami a veszélyérzetért felelős, ezért vagyok ilyen...kettyós.
Hehehegem.
- Meg sem ijedtem, amikor zakóztam, mert nem tudok, legalábbis ilyen jellegű dolgoktól nem, csak érzelemből fakadó dolgoknál működik.
Magyarázom sóhajtva.
A sztorit próbálom megérteni.
- Jól értem, hogy anyád bántotta, mert te leöntötted kávéval? Húúúú, hát oké, mert tudod én elkaphatom a fickót
//kár, h Phoenix már nem játszik XD//
-De jól járt akkor
Nem hangzik rosszul, ami ezután történt az anyukával. Liát hagyjuk, s mikor a "lányt" említi összerezzenve elvörösödöm. Nem zúdíthatom rá minden nyomorom.
- Megkapni sem volt könnyű. Tetszik, dúl a love, legalábbis az én részemről, ő nem hisz a szerelemben, én neki csak tetszem.
Rántok vállat, az együttélés volt a kérdés nem az érzelmek.Inkább próbálom elhülyéskedni a rossz szokásaival, de nem nagyon beszélne erről. Nem pitiáner kis hibáim vannak, az biztos, nagyban tolom. Mosolyogva megrázom a fejem, nem még ismer eléggé.
Az esküvőn felnevetek, lehet Nanaia diktál náluk, hogy csak számba vesz?


Becipel az orvoshoz, lekerülök az ágyra, nekem fel sem tűnik hogy beszélek vele, teljesen normális, azt mondom, azzal foglalkozzon, ami fontos. Lui itt van velem, a vasdarabon már én is felszisszenek, az eléggé fájni fog.
//az az, nem én törtem le, hanem ott kallódott, Reev beletenyerelt és kilyukadt a keze, a cucc meg benne maradt.//
- Hát, a kettő nem ugyan az?
Az orvos közben döbbenten futja át az adatbázist.
- Nem, a kóma miatt semmit
Erősít meg ő is, a szervezetem hülyén reagál ezekre azóta. Teljesen be lennék drogozva és ilyenkor mindig van rá esély, hogy visszaesem.
A doki fölém áll, nem akaródzik elengedni Luit, bár már tudja, hogy nem félek. Kár...
Lefekszem magamtól is, bár sejtem, hogy akkor ez most eléggé fájni fog.
- Itt a kezem, nem disznóláb, csak kérem ne tartson sokáig és kössön le. Fájdalomérzékelésem még mindig van.
Nehogy hirtelen elrántsam, ilyesmi. Ez automatikus, nem biztos, hogy segítene, ha tudnám, nem szabad elrántani.

A doki és a nővér is rondán néznek Luira, sőt a nővér még alpári is.
- Maguk buzik?
- Hááát nem egészen, ez egy viszonzatlan szerelem, a srácnak barátnője van
Hát ez kész, tényleg ez a legfontosabb? Viszont Lui behozott, leül egy székre, támogat, végülis tényleg olyan, vagy mintha a legjobb haverom lenne. Ezt mókásnak találom.
- Jól van drágám, nagyon rendes tőled.
Kacsintok rá, aztán komolyabbra fordítva a szót:
- Köszi, hogy maradsz, hogy Tetanusz? Az is kell? De akkor látni fogod a seggem! Ne mááár! Meg kell ígérned, ha ezek be akarnak injekciózni, becsukod a... au
Nekem esnek, összeszorítom a szemem, mert ez tényleg fáj és elengedem Luit, ne őt szorongassam, inkább az ágytakaró szélét gyűröm össze. Jaj, piszkálja és rohadt lassú, bár tényleg leszíjazta a kezemet, így is fognia kell, mert remeg.
- Eltört, darabokban kell kiszedni.
Közli, én meg kinyögöm.
- Hah...veszem észre. Lui...melyik a kedvenc testrészed, hm? A fejed...vagy a fejeden valami? Én au...
Most már tényleg eléggé fáj, oldalra fordítom a fejem
- Szedje már ki!
Sőt a hangom is könyörgő, el is csuklik a végére.
- Nehm...nehm kell a többi, csak ezt szedje ki, intézze el, hogy ne haljak meg, e....ennyi
Kiáltom hangosabban, ez direkt kínoz, le akarja vágni a kezem? Az tuti, hogy ha kiszedi, ennyi, semmi mást nem fogok engedni neki. A seggem is békénhagyja!

- Szívesen repkednél és mentenél meg sikoltozó nőket, mi? - röhögök. Bár én biztos nem bírnám hosszú távon az ezzel járó stresszt. Nem olyan jó szuperhősnek lenni.
- Igen, ez igaz. De ha valójában sírnál, akkor se futnék el...- csak legyen az, aki. Előttem nem kell visszafognia magát; nem fogom elpletykálni senkinek, ha könnyeket csal ki belőle egy zakózás.
- Szerencse, hogy csak volt. Már a magad ura vagy!- hagyjuk a múltat, kár lenne azon keseregni, amin már nem lehet változtatni. Nekünk közös célunk van, és az csupa jóval kecsegtet!
- Nyomodba se érek, ami azt illeti, de okoztam néhány izgalmas percet a szüleimnek- nevetek én is.
Kissé elkomolyodunk, amikor a múltjáról beszélünk; úgy érzem, ez komoly törést jelentett az életében, azért kanyarodik oda újra meg újra vissza. Bennem reked a szó, mert elképzelni is nehéz, milyen állapotok uralkodhattak náluk (otthon). Mégsem ítélem el; ha a szülei bántották, meg kellett valahogy védenie magát. A támadás a legjobb védekezés. Nem volt más lehetősége...
- Figyelj ide, felejtsd ezt el, fordíts az egésznek hátat! Itt vagy, tök jó fej vagy, biztos most sok barátod van, erre gondolj!- próbálok belé egy kis lelket önteni. Ahogy minden rosszaságát is enyhítem; egyik sem olyan nagy bűn, hogy azok miatt el kéne őt ítélni.
- Te jó ég, valami szekta tagjai? - nagyon úgy hallatszik. Tűz és pokol, na persze. Ha főzni akarok, akkor is az ördög cimborája vagyok, bizonyára.
- Nem tehetsz arról, milyenek a szüleid. Talán ők alkalmatlanok a szülői szerepre. Miféle módszer az, amivel téged neveltek?- forgatom a szemem; szerintem Reeven szülei nem teljesen normálisak.
- Értem... Azaz nem. De vagyok annyira tapintatos, hogy értsek a szóból. Mindamellett remélem, leszünk még annyira jóban, és élvezem majd a bizalmadat annyira, hogy ezt is megoszd velem. Én legalábbis úgy érzem, bízhatok benned- nézek rá komolyan. Hisz ezt a munkát is (még) ismeretlenül vállalta be nekem, és tuti biztos, hogy maximálisan odateszi majd magát miattam. Én se hagyom cserben.
De legalább meg tudom nevettetni.
- Kicsit idősek vagyunk már ehhez a csínyhez, nem?- nem tudom, ugrat-e. Rá lehet venni bohócságokra, de ez nem az. Nem is hiszem, hogy ezt konkrétan így, komolyan gondolja.
- Hm... Ez volt talán a legcikisebb élményem, tekintve, hogy ráadásul ezután valami otthonkában deszkáztam haza- na tessék, itt a hab a tortán.
Másik sztori? Nehéz ezt felülmúlni, de kutatok az emlékeimben.
- Hát...khm, az első komoly csókot Nanaiával az ágyam alatt, a szexújságok társaságában váltottam - ez is vicces, így utólag. Bár amikor Nanaia nézett bele azokba az újságokba, égett a pofám. Vigyorgok. Dilis voltam, hogy behúztam őt oda, de be voltunk tépve.

Sztorizgatunk egymásnak, nevetünk, szörnyülködünk, röhögünk.
- Szerinted én menőnek éreztem magam, amikor a fáról pisáltam? - vonok vállat. Engem nem nagyon érdekel a menőzés- Tökös vagy, bevállalós. Ne húzd le magad!
- Hallod te magadat? Nem normális, kettyós... Ez nem rád vall, hagyd abba! Vagy ha ilyen vagy valóban, kiábrándultam a normálisból; az rém unalmas!- nevetek. Nem tudok mit hozzá tenni. Reeven tényleg nem normális, de talán ezt imádom benne a legjobban.
- Így könnyű, te csaló!- nevetek; én meg azt hittem, tényleg kifejlesztette magában a képességet, hogy a legextrémebb körülmények között is erősnek mutassa magát- Amúgy melyik ez a hormon? Kiírtatom, hehe.
Az egyik sztorimban anya is érintett. Bólogatok, hogy jól érti.
- Á, hagyd, azt sem érdemli meg, hogy összekoszold a kezed a vérével. Vén buzi- teszem hozzá, csak hogy bántsam. Nem volt vén, meglehet, a fiúk bejönnek neki. Vagy csak engem akart jobban megalázni.
Mosolygok, hogy igen, anyám valóban jobban járt (pedig kirúgták).
A szerelmi életéről ő is önként mesél, bárkisé feszeng miatta. Mint kiderül, azért, mert a választottja nem viszonozza olyan mélyen az érzéseit.
- Hidd el, sokat jelent, hogy összeköltözött veled. Biztosan jobban meg akar ismerni. Nem tudom, milyen lány, de az erős jellemére vall, hogy nem áltat, hanem megmondja, amit gondol. Vele még mindig jobban jársz, mintha a képedbe hazudná, hogy te vagy az egyetlen, és közben...- elhúzom a szám. Biztos érti, mire gondolok. Vannak olyan lányok, akik csak élősködnek a rendes srácok nyakán.
- Idővel, barátom, idővel... Minden titkodról lerántom a fátylat- kíváncsi vagyok rá. Nagyon érdekes személyiség, többet szeretnék tudni róla. És ez a titkolózás még vonzóbbá teszi.
- Tudod, milyenek a lányok. Rossz néven veszik, ha valamiből kihagyjuk őket- magyarázom, miért kell Nanaia szava is- De majd megismer, és nem lesz ezzel gond, meglátod. Csípni fog téged!

- Úgy tudom, nem, de lehet, hogy tévedek- vonok vállat. Nem vagyok túl járatos ezekben a dolgokban.
Az orvos Reevent igazolja, szóval ugrott az érzéstelenítés is, a fájalomcsillapítás is. Kiszárad a szám. Basszus, ez nem lesz könnyű menet.
A doki nekiveselkedik, de kissé bizonytalannak tűnik. (Vagy ijedtnek). Reeven is kapaszkodik belém, bár már lefeküdt.
- Segítene, ha én tartanám meg a karod? Nem akarom, hogy lekössenek- rámeredek Reevenre; ne legyen hülye, a kikötözéssel kiszolgáltatottá válik. Én mindig adok esélyt, hogy kimeneküljünk innen, ha ezeknél elgurul a gyógyszer. Egyre kevésbé szimpatizálok velük. Kiéhezett vámpíroknak tűnnek, nagy, hegyes fogakkal.
A nővér ráadásul beletapos az intim szféránkba. Kedvem volna a képébe törölni, hogy semmi köze hozzá, de inkább Reevennél szerzek jó pontot, ha elhülyéskedem. Ő viszont beelőz, és hasonló stílusban válaszol, ahogy én tettem volna. Nem nevetem el magam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Ez a minimum...- bár meglep a drágámmal, illik a sztoriba.
- Jól van, becsukom- ígérem meg, és alig tudom visszatartani a nevetésemet- Ha a pasid lennék, be kéne csuknom?-kérdezem, húzva egy kicsit, terelve a figyelmét arról, éppen a tenyerében vájkálnak.
Sajnos, a doki nem egyezet bele, hogy csak én tartsam Reev kezét; valószínűleg gyengének találtattam. Reev pedig elenged, amikor szorítana. Ő is gyengének vél?
- Kitartás, barátom, őrületes vagy!- mondom, mintha drukkolnék neki. Ezek ketten tényleg nem kímélik. Hova veszett az emberség belőlük? Aztán csak megfogom a kezét, mert reszket, s nem akarom, hogy ezek ketten gúnyolódjanak rajta, rajtunk... Meg sem érdemlik, hogy bízunk bennük. Nem is bízok, ami azt illeti. Már bánom, hogy nem egyenesen a kórházba vittem.
Reev a maga módján tűr, tart ki, majd hozzám fordul, és szemében ott a neon: "segíts", de nem tudok, hirtelen nem tudok mit csinálni.
- A kedvenc micsodám?- nem értem, hogy jön ide a fejem, vagy más testrészem. Aztán kínomban elröhögöm magam- Tudod te, mi az. Amit megmentettem a macskától!
Elkuncognék magamban is, de Reev fájdalmasan könyörgőre fogja, és ettől én is észhez térek.
- Hagyja abba. Beviszem inkább a kórházaba, biztos van valami, vagy valaki, aki tud segíteni. Ez, már megbocsásson, kínzás. Még a nővér is rosszul van, csak rá kell nézni!- kérem szépen (síri hangon). Kapaszkodom mindenbe, amibe lehet, legjobban Reevenbe, abba a hülye szíjba. El akarom oldani, ki akarom vinni őt innen, mert nem állok jót magamért, ha tovább kínozzák.
- Engedjék már el, hallják?!- ordítom, és komolyan visításba kezdek, ha nem tesznek az ügy érdekében valamit.

Rávigyorgok
- Repkedni igen és néma nőket
Kell a kis helyesbítés a sikoltozástól megfájdulna a fejem. Ismét ránevetek, sokat kap a mosolyomból, de megrázom a fejem.
- Ilyesmi miatt nem szoktam, sőt kíváncsi vagyok mi lenne az a sérülés, ami már elég ütős lenne hozzá. Asszem, ha leszakadna az egyik végtagom, meg a süketség, vakság.
Az épségemre szükség van, ha süket lennék, nem zenélhetnék, ha nem lenne kezem hogyan fényképeznék rendesen? Ezek kiakasztanának, az biztos. Biccentek, helyes a múlt idő és teljes mértékben.
- Ne is akarj az én nyomomba érni, borzasztó gyerek voltam, viszont biztos vagyok benne, hogy téged nagyon szerettek.
Mosolyok rá, hát ne már, eskü még én is felnevelném, ha kölyök lenne, imádnivaló! Próbálom nem engedni a múltnak, hogy lehúzzon, ő is biztat, rávágom, hogy:
- Persze, persze és kösz a tök jó fejet, ez rád is igaz.
Olyan sok barátom nincs, de akadgatnak és ebbe megint nem mennék most bele, nem szeretném szánalmasnak tűnni. Felsóhajtok, majd biccentek.
- Egy vallási szekta volt, elvakultan követték a katolikus hit alapjait és szó szerint vették a bibliát. Elég durva volt a vezetőjük, ráadásul engem különösen utált, mert sok mindenre kijelentettem, hogy fa*ság.
S akkor még mindig nem mondtam túl sokat. De valahogy vissza kellene kanyarodni erről a témáról, mielőtt túl meredek fordulatot venne ez a beszélgetés, vagy én beszélnék róla nehezebben. Biztos csak költői kérdés, de... vállat rántok.
- Igazából sosem akartak gyereket, ha meg már...én jöttem, akkor egy egészségeset, engedelmeset. Hát...mint utóbb kiderült a közönnyel. Nem, nem bírtak...
Megrázom a fejem, azon gondolkodom ezt mégis hogy adagoljam be? Hogy nem bírtak elviselni? Hogy konkrétan megmondták nekem? Vagy, hogy le akartak kapcsolni a gépekről, vagy diliházba dugtak? Teljesen elakadok, sajnálni fog, sajnálni fogom magam, megint.
- Ahh...Lui...Lui nem tudom mit szólnál. Ez rosszabb, mint gondolod, az igazság sajnos sokkal...
Mély lélegzetet veszek, talán le kellene ülni vagy valami. Ráadásul mi van, ha most fakadok sírva? Mert fel lehet ezt egyáltalán dolgozni? Ha utólag a képedbe vágták miért csesződött el az egész életed?
- Felfoghatod végülis úgy, hogy a világban előfordulnak különféle borzalmak. Például, ha elvakult, pszichopata szülőknek beteg gyerekük születik...aki már-már szuicid hajlamokat produkál, csak hogy figyeljenek rá...aztán egyre mélyebbre süllyed. De egész jól felnőttem, mert engedtek például Tv-t nézni, sokat olvastam, voltak haverjaim, de őket nem becsültem, mert mindig is túl balhés voltam és a szüleimből kiindulva nem akartam barátokat, mert féltem, vagyis...azt gondoltam, ugyan úgy semmibe vennének, mint ők. Aztán...kiderült, hogy még ennél is rosszabb volt a helyzet valójában, bár sosem merték megtenni...
Van erről egy jó magyar regény, a Pacsirta, a szülők gyűlölik, mert tönkretette a gyerek az életüket és én tönkretettem az övéket, de mégis hogy lehet azt elmondani, hogy azért imádkoztak, hogy zárjanak be több időre, vagy dögöljek végre meg?
- Lui, ez összetett, félek, hogy megijedsz...sok lesz.
Kicsit elcsuklik a hangom, bár nyugalmat erőltetek rá, nem sírok, vagy valami, de ha a sérüléstől nem, mi van, ha kimondva, vagy mélyebben belemenve ez az egész annyira szörnyű lenne, hogy mégis? De olyan aranyosan meg akar ismerni és olyan kevesen jutnak el idáig, hiszen mindenkit elborzaszt az, ami valójában vagyok.
Az öregasszonyoktól is elmegy a kedvem, így csak vállat rántok megremegve.
- Persze, igazad van.
Néha nagyon infantilis tudok lenni, rengeteg negatívum maradt bennem a gyerekkoromból...és az idő nem segít, ezek a sebek túl mélyek, gyógyíthatatlanok.
Nevetek, bár árnyékolja az előbbi téma, nem ez benne a legcikibb, de ja, el tudom képzelni.
Nanán is mosolygok.
- Legalább látta, hogy egészséges srác vagy, de ez szintén jó sztori
Nekem nincsenek is ilyen vicces dolgaim, tök jó ez a Lui

- Á, nem, dehogy, viszont kibaszott jó húzás volt
Nekem még mindig nagyon tetszik.
- Oké, nyugi, a normális snassz, kedvelj engem, az izgalmasabb
Röhögök, végülis.
- Csalok, látod, cseppet sem vagyok olyan vagány, avagy ezért tűnök annak. Asszem kortizol, de ne akarj ilyen lenni, nem egy életbiztosítás.
Tanácsolom röviden, a fickó kapcsán megütődöm, a buzis résznél. Na témánál vagyunk. Viszont ez rosszul hangzik, gyorsan elhessegetem, hogy esetleg Felix csinálta volna, a vén ezt kizárja.
- Hm, bántott is?
Arra gondolok úgy bántotta-e. Aggódva nézek rá, az elég komoly trauma lenne.
Felix kapcsán elmosolyodom
- Na igen, mindenki ezt mondja.
Viszont, hogy lány lenne... Ő izé.
- Nagyon erős jellem, az biztos. Ah, nem is tudná azt hazudni és nem hazudunk egymásnak, tudod ez egy nagyon különleges kapcsolat...
- Meglepődnél vele kapcsolatban is... De biztos ezt akarod? Kiábrándítanálak.
Menekülne, ha igazán megismerne, mindenki elfut. Oké, Felix nem, Seby nem, túloztam.
Örülök, hogy nem kell már tökölnöm a női nemmel, persze Felix is tud hisztizni, ha valamiből kihagyom...
- Ah hogyne, vágom. Nem csak a nők. Gondolod? Akkor jó, biztos nagyszerű lány!
Nézek rá biztatóan.

Én kb ugyan olyan járatos vagyok, mint Lui, nem tudok erről semmit.
- Necces, mert elméletileg újra bekómálhatok ezektől és nem akarok még két évet aludni. Ezekben az orvosi vackokban kevésbé bízok, mint egy jó fűben.
Ja hogy hallják ezek is?
- Nem akarom nagyon szorítani
Magyrázom Luinak miért gondolom jobb ötletnek, ha lekötöznek. Nekem nem gáz, úgyhogy ebben is maradunk, jobb mintha benne tennék kárt. Igazából nem a minimum, örülök, hogy itt van, bár a tetanusz nem tetszik ne már hogy itt szurkálják még a seggem is!
Oké, ezzel nagyon is eltereli, nevetek, miközben metélnek, lehet ezért is bátrabb ez a szadista orvos. Ha a pasim lenne?
- Akkor kénytelen lennél, sőt még izgatna is. De így tuti elhánynád magad!
Ez kész, ezen jól szórakozom. Egy ideig...
- Őrületes?
Nevetek, aztán kérdezek valami hülyeséget.
- Szar kérdés volt, bocs. Najóóóó
Ismét nevetek, miközben jól leszedik itt a kezem, dehát Lui király, sokat segít.
- Kösz...annyira jó vagy, hogy...itt vagy
Lehet nem kellene sürgetnem a szakit, de elég mélyen turkál, noha érzem kiszedet már vagy két szilánkot. Gondolom mélyen vannak. Megáll, abbahagyja és ránk mered.
- Mélyen vannak, nem egy van, ezt nagyon elszúrtad! De ha idegesítetek és feltartotok nem fogok tudni rendesen koncentrálni! Te meg ne siettess
Ezt nekem mondja, valahol igaza van, erősebbnek kéne lennem. A nővérre nézek, amikor Lui mondja, de elég sok vért is veszettem, nem lesz így jó, ha nem varrja be, nem? Lui belekapszkodik a szíjba, meg belém, én is belé, viszont megrántom a sebes kezem, jó mélyen bele is vág az orvos, csak jobban vérzik, dühösen lebassza az eszközeit. Lui meg már ordít.
- Végeztem veletek! Hívom a mentőket!
Közli, elmegy, gondolom nem akarja, hogy elvérezzek vagy valami, bár a nővér hozz csillapítót, viszont a nyílt, vagdosott sebbel ez sem lesz valami jó. Most már el akarom rántani a kezem és sápadtabb is vagyok. A másik kezemmel oldozgatni kezdem a szíjat és hessegetem a nővért, bár nem tudom jó ötlet-e. Talán kockáztatni kellett volna a kómát. Elég sápadt vagyok.
- Nyugi Lui, neked lett igazad, majd kijön a mentő és megoldják, lyukas kézbe nem haltak még bele, nagyon béna lenne
Próbálok nevetni, de igazából már én is feszült vagyok, remeg a hangom és ha eloldoztam magam, ha ő is segít, ha nem húzódik el, belekapaszkodom, amíg kiérnek, túlságosan szédülök most már.
- Ha baj lenne...
Nyögöm, közben tompa hányingerrel is küszködök, biztos a fájdalomtól.
- Nem mondtam el...kit kell keresni. Felix
Nyögöm, Seby túlaggódná, különben is Felix mérges volt, hogy nem őt értesítettem.

- A némákat?- először nem értem, aztán leesik. Igaza van, engem is stresszelnének a sikoltozó nők. Repkedni viszont tetszene!
- Te jó ég, ezekbe én azonnal szörnyet is halnék...- elképzelni is szörnyű, amiket mond. És tegyük hozzá, ő ezek miatt csak elsírná magát! Ennek ellenére csak nevetgélek, annyira szélsőséges, amit mond, meg sem fordul a fejemben, hgy ez komoly is lehetne. Velünk nem történhet ilyesmi.
- Ez igaz, szerettek. Tudod, olasz vér, összetartás, miegymás- mondom, kissé félszegen- Jó gyerekkorom volt. De az a lényeg, hogy most te is itt vagy, nem igaz?
Összenevetünk, hogy jó fejek vagyunk.
- A tököt inkább hagyjuk, ahhoz egyikőnké sem elég kerek.
Ahogy a szüleiről beszél, jobban kitisztul a múltja. Úgy vélem, a szülei vagy könnyen befolyásolhatóak, vagy valami csúfos csapdába lettek csalva. Miféle vallás az, ahol nem érték a család? Reven is nehézkesen beszél, de folyton azt az érzetet kelti, valamit ki akar mondani. Türelmes vagyok, kevesebbet beszélek bele, hogy ne szakítsam meg a gondolatmenetét. Így tudom meg azt is, őt sem tervezték. Nem értem igazából. Ha ennyire nem akarták, nem tudtak vele törődni, miért nem mondtak le róla valaki más javára? Olyan sokan szeretnének gyereket? De Reev még mindig feszeng, és az a benyomásom támad, a szülei sokkal jobban bántották, mintha "csak" fizikailag bántalmazták volna. Reeven már-már a sírással küszködik, márpedig tudjuk, miféle sérüléseket kellene elviselnie, hogy ez megtörténjen. Belesajdul a lelkem a gondolatba, milyen gyerekkora volt, milyen terheket cipel magával.
És ő mesélni kezd, talán mert bátorítást kap tőlem,mert vagy csak jól esik kiöntenie a lelkét (nem tudhatom, milyen zárkózott másokkal), és csak tovább fokozódik az együttérzésem iránta. Nem értem, hogy nem lehetett szeretni őt, amikor nekem elg volt néhány óra, hogy máris kedveljem, szeressem...
Bólintok; elhiszem, hogy a szülei pszichopaták, és azt is, ő a saját módján akarta mégis kivívni a figyelmüket. Gondolom, nem olyan dolgokkal kezdett, amikről mesélt, de kénytelen volt eljutni odáig, mert más nem használt.
- Remélem, sikerül módosítani a nézeteidet. Én biztosan nem veszlek semmibe- simítok végig a karján. Egészen megváltozik előttem, és most kisfiúsabb, mint Adam néhány éve. A hangja is elcsuklik, nekem is összeszorul a torkom- Talán egyszer majd úgy gondolsz rám, mint jó barátodra, akiben meg lehet bízni, és akinek elmondhatsz bármit. Szeretnék olyan lenni. Bármit is mondasz, kettőnk között marad.
Hogy feledtessem, ami elmúlt, és újra mosolyt csaljak az arcára, egy Nanaiával közös emléket osztok meg vele. Így alkalma van már most ismerkedni a barátnőmmel; akinek előbb-utóbb úgyis bemutatom. Hisz ő szeretne az esküvői fotósunk lenni!
- Remélem, igen, ez maradt meg neki- kacsintok. Emlékszem, még az ágy alatt azt kérdezte, elég nagyok-e a mellei.

Elnevetem a sztoriját, olyan jóízűen adja elő.
- Kedvellek, nagyon is!- kérnie sem kell.
- Na jó, de csak mert te mondod- valami hormon lehet, rémlik, hogy tanultun róla valamit. Nem megyek bele.
- Vagány vagy, ha csalsz is, csíplek!
Egy másik sztorinál megtapasztalhatja, milyen vagyok, amikor keserű.
- Jó, talán nem szó szerint buzi, de nagyon kiakasztott. Tudod, az a fajta alak, aki nem tudja elfogadni a nemleges választ, s ha te kötöd az ebet a karóhoz, csak annál merevebb, erőszakosabb- magyarázok tovább- Fizikailag nem bántott, de sakkban tartott anyámmal Nanaiával... és egyéb dolgokkal. Meglehet, minden módszert ki akart próbálni, hgyan törhetne meg...- vonok vállat. Végülis anyámat kirúgta, de Nanaiának nem esett baja; se nekem. Pedig sokáig rezgett a léc: vajon engem is kirúgat?
- Ha mindenki ezt mondja, akkor lehet benne némi igazság, nem?- mosolygok rá, bizakodva. Némi optimizmust csepegtetni kell még belé ezzel az üggyel kapcsolatban.
- Nézd a jó oldalát! Szerintem az egyik legfontosabb egy kapcsolatban az őszinteség. Már ettől különleges a kapcsolat, annyian hazudnak manapság egymásnak, nem? - felvonom a vállaim, nem értem, miért, de ez a nagy helyzet.
Halkan felnevetek.
- Még mindig meg tudsz lepni? Titok vagy nekem, megfejthetetlen...- csóválom a fejem. De mit is vártam? Szokatlan szülők, nevelés, gyerekkor után a barátnője miért is lenne átlagos? Ő sem az! És abban is egyetértünk, némely férfi is képes hisztizni.


Nem vagyok túl járatos, mi hogyan hat, és van-e kapcsolat érzéstelenítő és fájdalomcsillapító között. Tavaly jött az egyetemre egy csaj előadásokat tartani, de ő a drogokról beszélt, érzéstelenítőről nem.
- Kár lenne azért az időért...- mivel drogozott, úgy gondolom, azt az időt nevezi kómázásnak, amikor a legmélyebb időszaka volt. Örülök, hogy már tiszta, és meggyőződésem, hogy neki is sokkal jobb így. A fűre viszont összeráncolom a homlokom.
- Cssss, halkabban, itt a falnak is füle van- droghasználatért ki is csaphatják. Félek, az ő esetében elég egy ilyen félreértés is.
- Szorítsd nyugodtan, legalább le tudod vezetni a fájdalom egy részét!
Ennek ellenére lekötik a kezét. Mégis baszkurálom, ha engedik, legalább terelem a figyelmét. Halkan dumálok, sustorgok a fülébe; az egészségügyi személyzet amúgy is ellenszenves.
- Jaj, mintha tied lenne az első segg, amit látok! Különben sem vagyok gyengebélű, ritkán hányok- büszkélkedek.
- Jaja, nem ismered a kifejezést? Jó értelemben véve bekattanok tőled...- nevetgélek halkan. Hát nem bolond, az fix.
- Biztos azért, mert a segg volt előtte a téma- legyintek. Asszociáció. Fogjuk rá. Különben meg én sem vagyok minden esetben Einstein. Sőt, a legtöbb esetben nem az vagyok. Vagy inkább soha. Hehe.
- Barátom, itt a helyem. Nem is lehetnék máshol- simítom meg a kezét. Látom már, hogy valóban segít neki a lelki támasz; csak azzal, hogy itt vagyok, könnyebben viseli a ... szadizmust. Baromira nem tetszik, amit az az orvos csinál. Ráadásul semmit nem ért a lélek ápolásához, türelmetlen Reevennel.
- Nézze, inkább kösse be, és beviszem a kórházba, ott speciálisabb eszközök vannak...- szólok bele, viszonylag nyugodt hangon. Csak a szemem szúrós, hiszen nem Reev tehet a sérüléseiről; védőfelszerelése is volt... Mit bántja?
Menekíteném Reevent, inkább elvinném innen, az öszes bizodalmam eltűnt, és akkor még jön egy újabb baleset is. Reeven keze újabb sebből vérzik, mert belevágott az orvos. Most már én is hangosabb vagyok.
- A kórházat hívja, hogy megyünk, mentő nem kell, van kocsi, 5 perc alatt odaérek!- Reev egyre fehérebb, sőt, riasztóan beleolvad a papírlepedőbe, ami az ágyat takarja. Félig öntudatlanul, vagy éppen a sokk miatt el akarja zavarni a nővért, aki kötné a kezét.
- Csak engedd, hogy bekössenek- hajolok a fejéhez, csitítom, szinte babusgatom, ahogy a tesóimmal tettem, amikor sírtak valamiért- Mindjárt kiviszlek innen... Tarts ki...
A nővér mismás kötést tesz Reeven kezére, ennél még én is jobban csináltam, nem is sokat ér, de csak magamban dohogok, miközben oldom Reeven kezét, húzom a nyakamba, majd nyúlok a lába alá, hogy felkapjam. Könnyebb, mint korábban, legalábbis annak érzem...
- Kössz...- a semmit, rúgom be az ajtót magam mögött, szaladok a kocsihoz, amennyire képes vagyok rá. Reevent az anyósülésre teszem, de azt hátra hajtom, bekötöm, és ugrok mellé. Kicsit baszakodok a kulccsal, de csak mert ideges vagyok, és már hajtok is a kórház felé.
- Baj, mi baj?- ne beszéljen nekem hülyeségeket...
- Felix, oké..- de csak ismétlem a szavait, arra koncentrálok, senkibe se hajtsak bele.
A kórház előt már ott egy hordágy, meg két alak, messziről dudálok, hogy nekem kell segítség. Ordítok is, bár ennek nem vagyok tudatában.
Reeven fehérebb, mint bármikor korábban, de egy percre sem mozdulok mellőle, rohanok a kocsi után, amire átrakták, míg bezártam az autót. Rögtön egy kezelőbe tolják, ahova engem nem engednek be, így is túl sokan vannak... Semmit se látok. És akkor kihűl bennem a vér.
- Milyen Felix? - lemerevedek a kezelő előtt és csak bámulok befelé. Imádkozok, pedig sose szoktam.

- Mert ne sikoltozzanak már, vagy füldugóval csinálnám
Hehegek a szuperhősködésen, aztán nagyon bólogatok
- Ja, dettó
Csak nem akartam túl teátrális lenni, de valszeg még jobban megrokkannék. Kicsit irigylem Luit, mégsem tudom ellenszenvvel irigyelni, félszegen rámosolygom, amolyan oké, jó neked haver-fejjel.
- Szimpatikus nemzet vagytok, hát igen, itt vagyunk. Persze a szép gyerekkor jó lehet. Mi a legszebb gyerekkori élményed?
Röhögök a tökfejeken, amik nem vagyunk szerinte, mert nem elég kerek a fejünk. Viszont nehéz téma következik, múltam egy kicsiny, megkeseredett szeglete, amibe a lelkes Lui örömmel dugná az orrát, ha megengedném neki. De igazán sokat, vagy őszintén, esetleg érzésekbe belemenőn sosem tálaltam még ki senkinek. Sebastian előtt is szégyelltem hosszasan, vagy részletesen beszélni róla, úgy szembenézni vele, ahogyan kéne, hogy egyszer feldolgozzam. Persze, nyilván nem fogom, ez örökké nyomorékká tett és még az a csoda, hogy viszonylag épelméjű vagyok, ha visszaemlékszem arra a tömény gyűlöltre, ami körülvett, legalábbis nagyjából 5-6 éves korom után, addig az a szerencse, még nem őrültek meg. Rengeteg selejtem fakad ebből, olyan sok sebből vérzek örökké és épp az benne a szomorú, hogy nem tudok belehalni. Összeszedem magam, hogy a srácra pillantsak, bár oly együttérzően néz rám, hogy levágós, sajnál. De nem akarom, hogy azt higgye sírni fogok, vagy bármi ilyen baromság... Csak rosszul esett, hogy meg akartak ölni, ennyi.
- Azon vagyok. Ohh, köszi...
Megsimítja a karom, hálásan mosolygok rá, azt hiszem meghatom, vagyis nem tudom, elgondolkodva nézek rá, hogy olyan jó lenne, ha megölelne, de borzasztó ciki lenne ezt kérni, vagy kimutatni, bármi jelét adni. Viszont olyan megértő és én olyan nehezen engedem közel magamhoz az embereket. Kicsit döbbenten nézek rá, aztán pislogok.
- Végülis...ne nagy dolog, csak én fújom fel és igazából logikus. De elég hosszú történet... szeretném elmondani.
Nagy levegőt veszek.
- Szuicid hajlamaim voltak és ők...közölték, nemrég, vagyis nem is olyan rég, hogy végig nekem szurkoltak, szerették volna, ha sikerül egyszer kinyírni magam.
Félrenézek, mintha hirtelen nagyon hideg lenne, összerezzenek
- Aztán nagyon nagy hülyeséget csináltam és kómába estem, le akartak kapcsolni a gépről, az unokanővérem mentett meg.
Igen, akárhogy is alakult vele később, akkor még, azt a Reevent, a hamisat, megmentette, de nem tudom a valódi Reevent vissza akarta-e volna hozni. Sebtében megtörlöm a szemem, mikor az egyik pislogásnál érzem, hogy kövér könnycseppek hullanak ki belőle. Elvörösödöm.
- Túltettem magam rajta
Közlöm gyorsan és zavartan, ijedten nézve rá, ez kibukott és nem tudom, mit fog hozzá szólni.

Összeszedem magam, nagy levegőt veszek és kipréselek egy mosolyt is, valami olyasmit nyögve arra, hogy kedvel - akkor jó. Én sem mondtam volna ezt el neki, ha másképp lenne és már mondtuk is egymásnak, jó tökfejek vagyunk.
Közli, hogy csalok és igaza van... az én vakmerőségem csak egy génhiba, nem bátorság... Kissé esetlenül vállat vonok
- Akkor jó...
Aztán aggódom, mert mi van ha? Mostanában eléggé benne vagyok a buzi témában...
- Ah persze, pöcsfej. Az lehet, jól tökön kellett volna rúgni, de ha nem lett belőle baj, tényleg csak egy szadista pöcsfej volt és semmi több, vagy tetszettél neki.
Kissé megvonaglik a szám sarka.
- Máskor, ha ilyen van, a fotósod hívd, tudod, amelyiknek nincs veszélyérzete
Kacsintok rá, én simán elintéztem volna.
Felixen biccentek somolyogva, nehéz eset, de van benne valami...
- Igazad van! Mi pedig azok vagyunk, sőt ő volt az első ember, aki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Ti azok vagytok Nanával?
Felsóhajtok, pont, hogy nem lányról van szó, de nem akarom, hogy féreértsen...
- Megtudnálak...
A megfejthetetlenen nevetek, bár a vége keserű lesz.
- Talán csak addig lennék érdekes, amíg megfejtenél.
Savanyodom el, a szüleim se könnyű téma, de vannak sokkal meredekebb dolgaim...


Asszem nem érti, hogy én tényleg bekómáltam két évre, de lehet most is az kéne, ú bakker és 24 évesen térnék magamhoz, addig Josh-Sebastian és Felix hármas házasságban élne! Megborzongok, csak ne kezdjek el képzelődni a fájdalomtól.
Reszketek, nem érdekel, ha a falnak is füle van, ezek a sarlatánok meg szerintem pont leszarják.
- Lui...nem akarlak bántani.
Csikorgatom a fogam, nem mondom neki, hogy annyira fáj, hogy nagyon szorítanám, de így is elég egyértelmű lehet.
Viszont a seggen kiakadok, még ebben a helyzetben is meg tud nevettetni.
- Nem az lenne? Mert kiét láttad még?
Nagy levegőt veszek, aztán rámosolygom, hogy itt a helye, pedig ma ismert meg. Hát ez összehoz minket, az biztos.
- Ismerem...csak rácsodálkoztam, hogy annak gondolsz.
Jobban is viselhetném, igaz, rosszabbul is. Szarul tereltem el a figyelmem, de rám hagyja és megnevettet.
A doki kiakad, de hallgat Luira, valahogy bekötözi a kezem, bár én meg rángatom, szóval erre rácseszek. És ez már tényleg jobban fáj, meg vérzik, de valamennyire fogja a kötés, különben is pocsék lenne így elvérezni. Semmi szúrt, lőtt seb, nem az én stílusom. Lui mérges lesz, eléggé és azt mondja nem is kell mentőt hívni. Na, ez igazán jó hír. Így már hagyni fogom, hogy bevigyen. Segítsen bemenni, mert egyedül be is tudom vonszolni a seggem.
- Egész jól vagyok, nyugi, csak...kérlek most vezess te
Nyögöm kissé nyűgös hangon, de azért még nem sírok, vagy ilyesmi, csak igényem van...Rá. Nekidőlök, a mellkasába fúrom a fejem, ha engedi, kapaszkodom belé, mert a világ is elindul nem csak mi.
- Igazán nem kell vinned...
Nyögöm, de szédülök eléggé asszem túl sok vért vesztettem, ami elég nonszensz, de a felét az orvosiban folyattam el.
Nekidöntöm a fejem az ablaküvegnek a kocsiban, próbálok mély lélegzetet venni, nem akarom összehányni.
- Nem, nem lesz semmi, nyugi
Nyögöm, aztán tompán érzékelem, hogy megérkezünk, Lui kiabál, én félig vagyok már csak magamnál, de nyöszörgöm utána.
Aztán bevisznek és nem látom, de nem is keresem, mert elájulok.

Kb egy óra telik el, mire szólnak Luinak, hogy bejöhet, én egy ágyon fekszem sápadtan, rá vagyok kötve valamire, ami vért adagol belém. Fájnak a tagjaim és forró a leheletem, tompán érzékelem, hogy kapok egy injekciót.
Mikor meglátom Luit, élénkebben pillantok fel, sajnálkozva. Gyűlölöm ezt, megint egy kórházban vagyok.
- Sajnálom... elrontottam a napod.
Húzom el a szám, az orvos közben kérdéseket tesz fel neki és rólam beszél, mintha ott sem lennék.
- Hozzátartozó? Bent kell maradnia...
Mondja, én meg vastagon bekötözött kezemmel tapogatok utána. Francba, tényleg fel kellene hívni Felixet...

- Igazad van- röhögök- Küldhetne egy sms-t: bajban vagyok, b+, ide tudnál röpülni, MOST?-Összegörnyedek, fáj már a hasam a nevetéstől. Nehogymár füldugót tegyen be, hogy nézne már ki? Nem mintha önmagában a ruha nem lenne kissé nevetséges, de hagyjuk, ez van, nem ő találta ki.
Aztán elmegyünk a gyerekkor felé, ami nagyon nem egyforma, ha kettőnkét vetjük össze.
- Hm, nem is tudom... nagyon sok szép emlékem van. A legszebb, amikor mind együtt vagyunk, úgy önmagában..- félre biccentem a fejem. Félek, ezt nem fogja érteni, de ha valami banális példát hozok, az nem fedi a valóságot.
- Időnként tele volt a tököm, hogy Adam folyton dobol, Nora nyafog, hogy nem tudja a kedvenc fiúegyüttesét bőgetni, apám állandóan úton volt, anyám folyton idegeskedett..., de mióta nem lakok otthon, nem elégszem meg a csenddel. Hiányoznak a zajok, a tesók, a nevetések a vacsoraasztal körül, amikor mindenkinek volt lehetősége elmesélni, mi volt a napja legrosszabb és legjobb pillanata. Én is mindig túlhülyéskedtem a dolgot, ha nem is történt semmi, kreáltam valamit, hogy nevetni lássam őket, érted? - mesélem neki, és reménykedem, neki majd ilyen családja lesz, úgy értve, sajátja.
Úgy látszik, úgy tudunk egyensúlyban lenni vele is, hogy minden szomorú dolgot követ egy vicces. Persze, az egyensúly néha felbomlik. És nem vagyok közönyös az iránt, ami történt vele, inkább kíváncsi; már majdnem túlzottan is, hiszen nem mindennap hall ilyen horrort az ember. És persze, akaratlan olyat érzek, amiről tudom, nem akarja, hgy érezzem, mert Reev pont nem az a tipus, akinek jólesne, ha sajnálnám. Valószínű, taszítaná is a dolog, ahogy engem taszít, ha sajnálkoznak rajtam, mert az azt erősíti bennem, hogy tehetetlen vagyok. Bonyolult ez, mi? Én próbálok egyensúlyozni; közelebb kerülni és távolságot tartani, Reevenre bízva, mennyit enged, hogy avat be. Meglehetősen nehéz, amikor olyan hullámok jönnek belőle, mint aki vigaszra szorul. Hogy el ne riasszam, inkább csak megérintem, így adva neki erőt, biztatást..., nem is tudom, mit.
- Meglehetősen gonosz dolog volt- bármi is volt előtte, most egyensúlyban van; nekem tök egyben van, egészséges, életerős, céltudatos, energikus... Mi rossz van benne?- Büszkéknek kellene lenniük!
Nem értek egyet vele abban, hogy ezt felfújná. Ha a halálát akarták, az igenis, beteg dolog. Engem is kiakaszana, ha anyám közölné... Ráadásul ő -ahogy értelmezem- egyetlen gyerek. Ennek is megvan az oka... de a puzzle nem áll össze azonnal, ahogy ez lenni szokott.
- Utólag is csók az unokanővérednek, hogy ezt megtette- mosolygok rá, és most magamhoz ölelem, nem érdekel, ki mit szól. Nagyon örülök, hogy itt van. És azt sem érdekel, ha összetaknyozza a pólóm.

- Te, ezt most úgy mondod, mintha valami szörnyű dolgot mondtam volna- fürkészem a szemeit, hülyülök kicsit az arca előtt- Hé, én vagyok az, Luiiii!- semmit sem esett a szememben, génhiba ide vagy oda.
- Ez nekem is eszembe jutott. De ha tökön rúgom, bizonyára nem csak rajtam áll bosszút. Befolyása van a suliban, Nanaiát is simán elkaphatta volna...- ez volt a rémálmom, hiszen az ő rajzaival kezdődött minden. Legyintek, mit érdekel engem, ha tetszettem neki? Ellenszenves volt, bottal se nyúlnék hozzá.
- Hehe, legközelebb messze elkerülöm a hasonló alakokat. De azért kösz. Az ember sosem tudhatja, mikor van szüksége egy... szuperhős barátra- vigyorgok.
- Hm, ez szuper! - nagyon jól hangzik, az biztos.
- Igen. Nem titkolózunk egymás előtt, mindent megbeszélünk... mostmár- kissé elbiggyed a szám- Oké, ezért az állapotért meg kellett harcolni, de azóta állandó.
- Hm?- nem értem, ezt mire mondja, és nem fejezi be- "megtudnálak"...??? Fejteni? Én egyszerű srác vagyok, titkom sincs... - most vagy félre értetem, vagy nem, de ha igen, majd kijavít, remélem.
- Nem, nem hiszem, hogy elmúlna az érdeklődésem. Hiszen nagyon színes egyéniségnek tűnsz. Lehet téged egyáltalán kiismerni? - csillan fel a szemem. Ezzel azt akarom mondani, csöppet sem tartom unalmasnak.


//A kómakérdés most már világosabb, hiszen most beszéltél róla. De összekötöm a kettőt, és nem is lövök mellé, mert a drog miatt volt//
- Nem bántasz! Szoríts nyugodtan, majd megyünk a traumára is...- ha eltöri, majd begipszelik, nagy kaland. Nevetek. Ő meg a fogát csikorgatja. Inkább a kezem szorítaná!
- Két kisebb tesóm van. Na meg a fiúk a suliban. Némelyikben aztán semmiféle szégyenérzet nincs az öltözőben- amikor közös zuhanyzónk volt, nem mindenki tekert törölközőt a dereka köré. Ciki, nem ciki, némelyik szerette is, ha megbámultuk a seggét vagy a péniszét.
Az biztos, hogy ilyen aprósággal engem innen ki nem lehet űzni.
- Jelenleg nem tudok jobb szót, pedig érdemelnél...- összeakad a tekintetem az övével. Komolyan beszélek. Sokra tartom őt, és remélem, hosszú barátság áll előttünk.
A személyzettel közben sikerül összeveszni, Reevent kivinni onnan. Míg eljutunk a kocsiig, magánál van, próbálom is szóval tartani, be ne aludjon (a filmekben így szokás).
- Le se tudnál beszélni róla- szerencse, tudok is vezetni, nem csak a szám járt.
Miközben kiviszem az autóba, arra figyelek, ne rázzam nagyon össze, minden érintésének örülök, mert azt jelzik, még próbál kapaszkodni, erőt venni magán... Élni. Rosszul fest.
Az autóban aztán még haloványabb, gyengébb... Ah, megváltás, amikor igazi szakemberek kezébe kerül... Bár az információ hiánya úgy üt meg, akár egy acélkalapács.

Telefonálgatni kezdek:
- Segítened kell! Menj be a tanulmányi osztályra, nézz utána, hol lakik Reeven Callagher, mondom C-A-L-L-A-G-H-E-R, és nézd meg azt is, ki a legközelebbi hozzátartozója, illetve... Van-e valami Felix feltüntetve, akit értesíteni kell! Sürgős, siess!- máris azon jár az agyam, kit hívhatnék még, ha Adam nem jár sikerrel. Benne megbízom. Nora szét van csúszva, Nanaiára meg nem akarom ráhozni a frászt. Lizzy nagy izgalmamban nem jut eszembe, pedig beszéltünk is róla.


Mire bemehetek hozzá, a fél kezemről lerágtam a körmöt, noha gyerekkoromban sem csináltam hasonlót. Csövek vannak rákötve, infúzió és vér folyik rajta, az orrában oxigént adagolnak. A keze alaposan bepólyálva. Szarul néz ki, de egy fokkal jobban, mint a kocsiban. Ahogy meglát, mozdulna, de a fájdalmasan visszahanyatlik, és épp megszúrják valamivel (nem a seggét). Odatérdelek mellé, megfogom az ép kezét.
- Lesz mit mesélnem a kölykeidnek, ne hülyülj- próbálok én hülyülni, de majdnem bőgök, basszus, rögtön ide kellett volna hozzam.
Nem sok időnk van egymásra, egy orvosnak látszó pasas kérdezget, és egy pillanatra elengedem a kezét, ahogy feltápászkodok.
- Én a barátja vagyok. Sajnos, nem sikerült utolérnem a barátnőjét, de próbálkozom. Most én vagyok a legközelebbi...- fordulok Reev felé, mert érzem a tapogatozó kezét. A családját inkább szóba se hozom. Kinyírnák.
- Reev, meg tudod adni a számát? Az övét vagy Felixét? - a barátnőjére gondolok. Nekem még nem ált össze, hogy ő nem létezik. Vagy hogy Felix lenne az...

Röhögök Luival, főleg, hogy ez neki ennyire tetszik, a végén már azon kacagok, hogy összegörnyedve szakad a röhögéstől.
Hallgatom aztán Lui életképét, próbálom elképzelni, amit mond egy ideális családról, megmosolyogtat, sőt nevettet a testvéri pillanata, azt hiszem ilyen lehet a könnyű béke, a szeretet a családban. Örülök neki, ugyanakkor valamennyire szomorú és irigy is vagyok, nem konkrétan Luira, a világot tartom igazságtalannak, mennyire más lennék, nem történt volna semmi kegyetlen, ha olyan szülőket és testvéreket kapok, mint ő. Mosolygok rá, milyen rendes tőle, hogy bohóckodott a nevetésükért. Arra gondolok, talán én is ilyen lettem volna...de a mostani helyzet is elég necces. Felix utálja Sebastiant, Josh és én sem vagyunk a legjobb kapcsolatban, nehezen tudnék elképzelni egyenlőre teljesen nyugodt és önfeledt, családias pillanatokat.
- Remekül hangzik, el tudlak képzelni, ahogy ott ülsz és szórakoztatod az asztaltársaságot, élmény lehet a tesódnak lenni, szerencsések. Ahogy te is
Teszem hozzá, mert lám léteznek az én példámhoz hasonló szörnyűségek. De Lui ártatlan és önfeledt, pozitív személyiségéhez ez kellett.
Kibukik belőlem, hogy hát...én nem voltam szerencsés, pedig nem igazán szoktam ezt ilyen lazán felhozni. Hiszen annyira kíváncsi, szeretném, ha azt gondolná, megbízom benne, még ha teljesen nem is zúdíthatok rá mindent, vagy nem mászhatok az ölébe zokogni, az egész mennyire förtelmes, elviselhetetlen és pokoli volt, hogy folyton intézetekben voltam és éreztem mennyire rühellik, ha hazaengednek...vagy, áh, nem akarok erre gondolni, még a végén keservesen sírnék, azt pedig nem tehetem meg többet, nem lehetek gyenge. Reszketős levegőt veszek és keserűen felnevetek a büszkén. Jobb, ha ehhez nem fűzök kommentárt.
- Ahm, lehet, hogy nem tette volna, ha tudja, egy szerinte sokkal bénább Reeven tért magához
Kámpicsorodom el de gyorsan hozzá is teszek egy tökmindegyet, erről most nem fogok beszélni. Megölel, kicsit hozzábújok, de ezt a szusszanásnyi időt arra szánom, hogy megnyugodjak. Reszketek egy kicsit a karjában, aztán vadul megdörgölöm a szemem és ellépek
- Sajnálom
Közlöm kissé rekedten és paprikavörösen
- Mégsem úsztad meg a bőgést, de már abbahagytam. Igazából nem is sírtam, csak bekönnyezett a szemem...
Mert jah, emiatt még mindig úgy érzem, minimum üvöltenem kéne.

Aztán az arcom előtt bohóckodik, gyorsan megrázom a fejem.
- Nem, dehogy, de én nem vagyok bátor, egyszerűen csak szarul működik a fejem, erre nem leszek büszke
Vonok vállat, erről a témáról is jó lenne leszállni.
- A suliban? Ismerhetem is? De hajatok szála sem görbült,ha meg feltűnne, nem hagyom
Ha tudnám ki az, talán el lehetne intézni, Lui küldi és szétrepeszteni a golyóit. A barátjának nevez, bár én még...nem merek hinni a fogalomban, hiszen Josh is annak tartott, aztán meg kiderült, ja nem, ez csak haverság. Zavartan rávigyorgok.
- Kerüld, de ha kellek, tudod a számom.
Kacsintok, Nana kapcsán pedig biccentek
- Minden kezdet nehéz, de a lényeg, hogy a dolgok jó úton haladnak.
Náluk tökéletesen és ez nagyszerű.
- Meg tudnálak lepni. Én téged.
Igazából elég sok mindennel...szerintem még Felixet is, hiába hiszi, hogy tökéletesen ismer.
- Nincsenek titkaid? Olyan nincs, biztos van olyaaan, amit még senkinek nem mondtál el
Görbül feljebb kicsit az én szám sarka is. Ez nagyon jól esik, látszik is hálásan csillogó szemeimen. Igaz, kissé zavartan köszönöm meg, a hajam birizgálva hátul.
- Kösz...ja, végülis elég széles skálán művelek elég szélsőséges dolgokat őőő akarom mondani nem, nem hiszem, hogy valaha is sikerült valakinek teljesen
Nevetem el magam, azért Felixnek is vannak bőven feltárnivalói, ahogy nekem is vele kapcsolatban. De ehhez idő kell, s majd Luihoz is, viszont Luiban nem vagyok teljesen biztos, elfogadna-e olyannak, amilyen vagyok. A sötét oldalam még nem látta például.

- Nem
Nyögöm, eszemben sincs eltörni a kezét
- Elég trauma ért ma már...
Ahh...ez baszottul fááááj, de Lui szövegelése enyhíti, gyógyítólag tereli a figyelmen, különben lehet már az ordítást is bejátszanám, így csak nevetek, mennyi segget láthatott a srác, talán többet is mint én, még ha nem is úgy figyelte.
- Megnyugodtam, akkor itt maradsz, ha beszuriznak, ugye?
Odáig el sem jutunk, hogy oltás, elakadó lélegzettel nézek rá, hogy jobb szó, hogy szó, mert egész jól bírom.
- Kösz..önöm
Nyögöm szaggatottan, bele is vágnak sikeresen a kezembe, s Lui kimenekít onnan, de a kocsiban már nagyon pörögnek körülöttem a dolgok és érzem, nem lesz jó vége, ha nem állunk meg hamarosan egy kórháznál, ráadásul mindent összevérezek. Nem akarom ereszteni, mégis elválasztanak tőle, s a kedves, gyógyító ismerősként a sötétséget köszöntöm.

Mikor megpillantom nem pont úgy néz ki, mint akinek nem rontottam el a napját, vagy csak képzelem, hogy majdnem elsírja magát?
- Nekem nem lesznek kölykeim... A tieidnek meg mesélhetnéd, hogy szorosabban vegyék fel a kezükre a kesztyűt, mert ha bénák, egy egyszerű elesés után is a kórházban végzik
Kicsit felnevetek, milyen gáz is vagyok, nem nagyon akarom ereszteni Luit, tudom, hogy szánalmas, de...valahogy úgy érzem mindig így kellett volna mellettem lennie valakinek minden kórházban. De sosem lehettem gyenge.
- Ne menj el, kérlek ne menj el
Ülök fel, szarok rá a doktorok mit gondolnak, vagy hogy nem közeli hozzátartozó. Seby kikészülne és hozná Josht...Felix lecseszne, mégis idővel értesítenem kell majd.
Ép kezemmel belekapaszkodok Luiba
- Még el kell magyaráznom neki valamit, addig hagyjanak vele kettesben
Közlöm, erőtlenül elhessegetve őket.
Ajkamba harapok, lehúzom Luit magam mellé az ágyra ne térdeljen, vagy guggoljon, mellettem tökre elfér.
- Nem tudtam mit gondolnál...illetve de, sajnos tudtam mit gondolnál...
Aggódva, izgulva nézek rá.
- Sok minden olyan dolog vesz körül, ami miatt nem biztos, hogy a barátom akarsz majd lenni és Felix csak az egyik, a veszélyérzetem csak egy a sok közül...
Nyelek, elég gyenge vagyok, zavarodott és valahol felkészült arra, hogy majd Lui se kér belőlem, annak ellenére, hogy ma egészen úgy viselkedett, mint egy hős barát, hogy még mindig itt van velem. Hogy szerettem volna, ha ilyen emberek vesznek körül... Mégis, ha azt mondja majd nem és ő is lemond rólam, ahogy sorban mindenki (kivéve Felix és Sebastian) az meg fog ingatni...
De ez én vagyok és erre éppen ő tanított...
- Felix a srác, akivel...együtt élek, biszexuális vagyok
Sóhajtom, mondtam volna buzit bazzeg! De a nők is vonzanak...szóval marad ez. Nézem magam előtt a fehér lepedőt és már szinte érzem is, ahogy itt hagy és menekül. Leonak sem mondtam el még. És őszintén nem hiszem, hogy Lui továbbra is lelkesen fog ölelni. Várom, hogy elmenjen, csak utána merek levegőt venni, vagy könnyeket pislogni ki a szememből.

- Eljöhetnél hozzánk, bár a családot összetrombitálni kész művészet, de akárki van otthon, jól mulatnál- mosolygok rá. A faterral amúgy is szeretném összehozni, mert bármennyit áradozhatok róla, mindig a saját szemének és fülének hisz. Valóban szerencsésnek tartom magam a családom miatt.
Reeven is feltárja a gyerekkorát, közel sem olyan vidámat, mint amilyen az enyém volt. Nem szokatlan, hogy valaki mesél nekem, azt mondják, bizalomgerjesztő képem van. Az ő sztorija azonban nem átlagos, és néha muszáj terelnem egy kicsit, noha éppúgy éhezem a folytatásra, mint ő, hogy elmondhassa. Bizarr kapocs kettőnk között, de olyan ez, mint Nanaia bokánrúgása. Az akkor érzett fájdalomra már nem is emlékszem, most meg ő a szerelmem.
- Bénább? Nézz tükörbe, egy cseppet sem vag béna!- független ez attól, hány sebből vérzik.
Magamhoz ölelem. Talán sír, és nem akarja, hogy lássam. Meglehet, én is sírnék a helyében. Magányos lehet.
- Semmi baj, mondtam... Úgy tartom, jobb ha kijön- nem akarom zavarba hozni, de ha hagyja, ott maradok még, a kezem se veszem le a derekáról. Néha éppen csak egy váll kell, hogy meg tudjunk szabadulni a nyomasztó fájdalomtól. Most nekem kell odatartani az enyémet.

Aztán ha megnyugszik, humorral oldom a dolgot. Folyton hülyéskedek, majd megszokja.
- Bah, tudok neked valamit olyat mondani, aminek örülsz? - heccelem. Nem bír ilyen könnyen eltántorítani a depijének látszó akármivel.
- Ja, valami támogató, Phoenix d'Abo. Kerüld el messzire, a rosszabb fajtából való- szerintem nála semmi sincs ingyen. Bizonyára Reeven vérét is csak szívná, míg ki nem szipolyozza teljesen.
- Úgy lesz, ígérem- remélem, esély nem lesz rá, azóta se láttam. Hátha már az ördögé a lelke. Elvégre megátkoztam. Reeven meg igazán belevaló. Méghogy béna!?
Nana aztán a puszta emlegetésével vidámságot csempész közénk. És Reeven is egyre lazább (megint).
- Hű, tényleg? Szeretem ám a meglepetéseket!- ezt nagyon titokzatosan mondta.
Nevetek. Cserébe az én titkom akarja?
- Bizonyára tudnék olyat mondani, amit még nem meséltem senkinek. De gondolod, izgalmas? Vagy valóban titkoknak számít? - Nem pontosan tudom, milyen horderejű dologra gondol. Gondolkodnom kell, a hajamba túrok. Basszus, csupa hülyeség az egész életem...
- Na tessék! Tudtam én!- hehehe, igazam van, végre be is vallotta, hogy nem hétköznapi!
A negatív gondolatai jelenleg nincsenek az arcára írva, így önfeledten nevetek, mintha csatát nyertem volna.


- Vicceltem öreg, hát persze, hogy nem!- jaj, ne higgye már, hgy feltételezem, ártana nekem, akár véletlenül is. Pont ez az... Akár mehetnénk. Engem szorítson, ne a fogait tegye tönkre. Azt költségesebb lenne helyrehozni. Basszus, mik nem jutnak eszembe?!)
- Ja, épp ideje, hogy én is kivegyem a részem- öltök rá nyelvet, ne legyen már hülye!
Tartom benne a lelket. Én már rég beájultam volna a helyében, de neki még arra is van ideje, hogy az orvossal vitázzon. Ebbe már én is beszállok, mert az orvosban semmi empátia nincs.
- Maradok- pedig már mindenki szemét szúrom, ha vudu baba lennék, csak a tű látszana belőlem.
Aztán inkább lelépünk.

Elcsigázott vagyok. Reeven kartonján az apja volt megjelölve, és semmiféle Felix vagy barátnő nem.
- Baromság. Mondd azt, nem akarsz, megérteném- fenébe, nem akartam ezt felhozni.
- Na igen, igazad van, ez jó lecke volt- kár, hogy a ő felszerelését nem ellenőriztem.
- Hé, nem megyek, itt vagyok, látod? - mintha félne egyedül. Nem csodálom. Én is rosszul vagyok a kórháztól. De most nem lehetek gyenge. Láthatóan ismerős arcra van szüksége, bárkire, akit ismer. Nem tudok jobbat prezentálni saját magamnál.
Pár percet kér velem kettesben, és mint egy haldoklónak az utolsó kívánságát, teljesítik. Maga mellé húz, és én befekszem mellé az ágyba, fél karommal átölelve őt. Így legalább fekszik, és tovább csepeg belé az életet adó infúzió, transzfúzi, mifene...
- Mikor?- nem értem, mire gondol, agyamban pörögnek az események: vallomások, sírás a parkban, sérülés körüli mizéria, a kolesz orvosa körüli balhé... stb, stb. Mozgalmas napunk volt. Visszafelé gondolkodok, nem előre.
- Engedd meg nekem, hogy ezt magam döntsem el- mindig is utáltam, ha eleve eldöntöttek rólam valamit.
Felix és veszélyérzet... E kettőt említi, de nincs időm kombinálni. És aztán kimondja, mintha valami fertőző betegség lenne, hogy ő biszexuális.
- Bazz, jókor szólsz, egy ágyban fekszünk....- sóhajtok fel, nevetek, majd adok neki egy puszit.
- Én nem vagyok biszex, de most bánom először- Befúrom a fejem a nyakához, ott nincs rajta sérülés.
- Ugye, nem bánod, ha itt is megtudják? Nézd, mennyi rajongónk lett hirtelen!- észreveszem a fejeket, a kíváncsi szemeket az üvegajtón túl, de nem mozdulok. Higgyenek, amit akarnak, sz*rok rá. A barátomat nem fogom cserben hagyni.
Nem tudom, mennyi időnk marad kettesben. De amikor bejön valaki, természetesen kiparancsol az ágyból. A szobából azonban nem tud. Még mindig nem tudom Felix telefonszámát. Odahajolok Reevenhez.
- Tudod fejből Felix telefonszámát? Mit szeretnél, idehívjam? - simogatom a haját. Nagyon remélem, hogy túléli. Az orvos azt mondta még odakint, hogy a vérvesztesége miatt életveszélyben van.

Hogy a családját meglátogatni? Felnevetek, végülis...miért ne
- Hát, csak nehogy az legyen eltiltsanak tőlem, vagy valami, mert baljós vagyok, előfordult már
Túrok a hajamba, gyerekkori haverjaim zöme így veszett oda. Igaz, ma már más a helyzet, mint akkor, de aggodalmaim, úgy érzem, jogosak.
- De ha nem lenne baj...egyszer, lehet.
Elkámpicsorodok, ahogy azt mondja, nézzek tükörbe.
- Ahh, kösz, ez azt jelenti, jól nézek ki
Próbálom elbaromkodni, odáig nem fajul, hogy igazán sírjak, elnyomom, visszatartom, csak pár könnycsepp hullik ki szemeimből tehetetlenül, de azokat gyorsan elvakarom. Ha normálisan lélegzek, elmúlik, egyszerűen csak...lehangoló a tudat, hogy le akartak kapcsolni.
Zavartan megdörzsölöm a szemem
- Ah, tudom csak...az a helyzet, az embernek szarul esik, ha közlik vele, egész életében gyűlölték és féltek tőle, mintha hazugság lett volna. De hagyjuk ezt, most már minden rendben van
Hazudom, mert nem tisztáztam velük, vagy ilyesmi, kidobtak.
Szorosabban bújok hozzá, de aztán eleresztem, előhalászok egy zsebkendőt
- Jól vagyok
Bizonygatom, de vörös az arcom, akármit mond, szégyellem.

- Persze, csupa olyat mondasz! Az előbb is arra céloztál, hogy jóképű vagyok
Szívózom, de ahogy eddig ismerem, röhögni fog és megnyugszik, hogy ez átmeneti, gyenge pillanat volt. Az arcom azért kitartóan vörös.
- Hm, pedig ismerős a neve, jól van, hagyjuk, ha viszont újra kekeckedne, kérlek szólj.
Egyébként is keresünk rossz-ember áldozatot Felixszel, én örömmel szétrúgom a seggét, hogy molesztálni merte ezt a srácot.
Nem biztos, hogy az én meglepetésemet szeretni fogja, de vigyorgok.
- Nem, nem attól függ mennyire izgalmas, kiakasztó, vagy ilyesmi, hanem, hogy nem mondtad még el, példááául lehet titok az s, ha valaki titkon fél a kéményseprőktől, vagy okádhatnékja van a rózsaszín flittertől
Magamra mutatok, nem szeretem a rózsaszínűt...
- De nem erőltetlek
Mondom gyorsan, aztán mosolyogva nézem, ahogy nevet, mint aki megnyerte ezt a kört.



- Butaságokat beszélsz
nyögöm kézmetélés közben.
- Épp eleget segítettél
De tényleg! ahhoz képest főleg, hogy először lát. Nem kérhetek többet és nem is kérnék.
- Köszönöm
Csak magamat tudom ismételni.


Hm, nem érti, de ha megmagyaráznám, lecsapna. Meghát Felixhez is köze van, bár ő akar gyereket, én nem, ebbe belekapaszkodhatok.
- Nem, én nem akarok...
Elhúzom a szám a jó leckén, valamiért igen pocsékul érzem magam még mindig, mintha másodszor ébredtem volna kómából. Hihetetlen...
Ja, ráadásul szánalmas vagyok, ismét, deh...rossz volt mindig egyedül rohadni a betegágyakon, most, hogy van itt valaki, nem akarom ereszteni.
- Tudom...
Helyet csinálok neki és végre kibököm, kicsoda Felix.
Nagy levegőt veszek, ránézek
- Persze, te döntöd el
Aztán lélegzetvételnyi szünet ééés...elbaromkodja! Hihetetlen! A szám is tátva marad.
- Hah...most már nem menekülsz
Reszketegen elmosolyodom, még egy puszit is kapok, eskü majdnem elbőgöm magam, most a meghatottságtól. Hát nem bánja? Ezt sem? Hihetetlen, de megint képes megnevettetni, halkan, erőtlen hehegek, mint valami haldokló, borzasztó.
- Sosem késő
Nevetek az arcára, de megborzongok, ahogy hozzám ér, tény, jól esik, maradhatna még így, amennyire tudom én is ráfekszem...
- Az mindig lesz, ez a mássággal jár
Vigyorgom, viszont aztán elvonják, én pedig nyüszögve nyúlok utána.
- Most miért kellett elzavarni?
Ha tudnám, hogy haldoklok... Lui megsimogatja a fejem, legszívesebben visszarántanám az ágyba, nagy levegőt veszek.
- Meg fog ölni... Olyat nem lehet, hogy kb 3-4 órát még maradsz velem, aztán hazaviszel? Mi bajom van, mit mondtak?
Mert elég rosszul vagyok, ahhoz képest, hogy csak leestem. Persze, nem kérhetek ilyesmit
- De ha neked megterhelő, megértem, akkor menj és hívd
Végülis a sorsom nem kerülhetem el... Kérdés felveszi-e, rémlik, hogy ma közölte, nem ér rá.

Összeráncolom a szemöldököm, kissé hátra hajlik a felsőtestem, így nézek rá: ne szívasson már!
- Ilyesmi még sose fordult elő, nem hiszem, hogy most kezdenének begolyózni- merthogy nem venném az eltiltást komolyan, az fix.
Nevetek, legalább igent mondott.
- Tök jó lesz, majd meglátod! Le se akarsz majd kopni rólunk!- ezzel azt akarom kifejezni, jó fejek a szüleim, nem mumusok. Mosolygok is, én örülnék, ha nem csak egyszer jönne el.
- Hát persze! Hogyan akarsz rocksztár lenni, ha nem helyes az önértékelésed?- a bénaság tényleg erős kifejezés volt.
Kicsit talán elérzékenyül; persze, én is bőgnék, ha feleslegesnek érezném magam (vagy inkább azt éreztetnék, az vagyok), így elhalkulok, és csendben vígasztalom.
- Ez a lényeg barátom. Rázd le ezeket magadról, te sokkal erősebb vagy, nem húzhatnak le magukkal, magukhoz!- csöpögtetem belé az optimizmust, mert mintha elfelejtette volna, mi az.
(Lui nem gondolja, hogy közösen megoldottátok; úgy értelmezi, TE oldottad meg)
- Oké, helyes, helyes- nem mintha zavarna, hogy elgyengült egy pillanatra.


- Akkor örülj neki, bármi jót hallasz magadról! És próbáld elhinni! Ha tagadod, azzal azt sugallod, hogy rossz emberismerő vagyok, vagy rossz az ízlésem- kacsintok rá; naaaa, legalább engem ne blamáljon!
- Nem csodálom, valami pénzes pasi, talán alapítványa is van; kqára nem érdekel...- jelzésértékűen dugom az ujjam a számba, hogy hányok tőle, elég, ha a nevét hallom.
Hogy milyen meglepetést tartogat, egyenlőre titok marad. Tőlem is kérdez, de először semmi nem jut eszembe. Aztán mond egy példát, és nekem is eszembe jut valami, noha már rám hagyná.
- Na, akkor mondok egyet. Korábban tériszonyom volt. Még a mászókára is alig mertem felmenni. És bizonyos helyzetekben visszajön... Csak úgy tudom legyőzni, ha... kieresztem a hólyagom- elvörösödök. - Ez persze, nem azt jelenti, hogy összepisálom magam, de pisilnem kell. És akkor... vége, mintha nem is lett volna.
Nem egészen egyenértékű azzal, hogy Reev utálja a rózsaszín flittert, de titoknak megteszi.


Az orvosnál a koliban csak jobban összekovácsolódunk. Igaz, totál hülyének néz, de legalább nevet, és néha el tudom terelni a figyelmét, miket barmolnak vele.
- Ezzel kezdtem, április bolondja vagyok, papírom van róla, hogy hülye vagyok...- nevetem el.
Aztán mikor szakad a cérna, irány a kórház. Az első jó cselekedete a nővérnek, hogy valóban értesítette őket.

Azt hiszem, korai gyerekről nyilatkozni. Van, akinek később nő be a feje lágya, valakinél korábban. És olyan esetek is előfordulnak, amikor nincs tervben, de jön...
- És elköttetted magad, vagy mi? A gumi nem éppen kényelmes viselet...- fintorgok. Lehet akármilyen ultravékony, én akkor is érzem, hogy rajtam van. Nem igazán szeretem. De csak kekeckedem; lehet hogy ma így gondolkodik "holnap" meg majd másként.
Ebből az esésből meg tanultunk. És nem is csak az esésből. Néha jobban ki kéne állnom a véleményem mellett (rögtön ide kellett volna jönnünk, basszus)
Érzem, hogy szüksége van rám (bárki ismerősre). Nagyon gyengének tűnik, és amikor odahúz, mellé fekszem, csitítgatva egy kicsit, hogy megnyugodjon.
- Jesszus, máris megfertőztél? Nana ki fog bennünket nyírni- nyihogok.
- Jaj, csss, hülye voltam, ne haragudj, meg ne erőltesd magad!- bár jó hallani, hogy nevet, az egész olyan betegesen hangzik, félek, ártok vele, ha lopom az energiáit. Megpuszilom. Nincs abban semmi taszító, ha a fiúkat is szereti. Egy kummányit nem éreztem, hogy rám nyomulna.
- Meg akarsz kísérteni?- nevetek. Épp most mondta, Felix a barátja. Mit is akarhatna tőlem?
Bújok jobban, leszek a barátja, Felix helyett a barátja, ő biztosan így ölelné ebben a helyzetben (vagy jobban). Biztosan jól is esik neki, mert nem hesseget el, hogy ne hülyüljek, hanem hozzám fészkeli magát.
- Leszek olyan népszerű, mint ha befutok, mint animátor?- kuncogok. Sokan a főiskolán azt se tudják, a világon vagyok.

De aztán nem csak megbámulnak bennünket, hanem szét is választanak. Ahhoz azonban ragaszkodok, hogy ne kelljen elmennem. Magamra, mint hozzátartozóra hivatkozom, és ezzel le is szerelem őket.
Reevenhez hajolok, pajkosan kacsintva, hogy nem olyan könnyű a szűrömet kitenni, aztán megkérdezem, mi legyen Felixszel.
Komolyan veszem, hogy bántaná, azonnal védekező mechanizmusba kapcsolok.
- Persze. De akkor anyámhoz viszlek, a koliban nem férnénk el. Mindjárt fel is hívom, jó? Főz valami istenit! Mi a kedvenced?- hadarom. Anyám feltákolja seperc alatt. Egy igazi istennő a lelkem.
- Sok vért vesztettél...., de tudod, én azt mondanám, stabil vagy. Már röhögni is tudsz...- az ajkamba harapok. Nagyon remélem, hogy tényleg stabilizálják az állapotát, bármit is jelentsen ez a szó. Én csak a Vészhelyzetet néztem gyerekkoromban, ami kórházas sorozat volt, nekem kínai ez az orvososdi nyelv.
- Ne beszélj zöldségeket...- félek félrebeszél, de tartja velem a szemkontaktust. Természetesen maradok, ha nem is fekhetek az ágyába be megint.

Jön néhány orvos (vizitelni), addig kiküldenek, és az egyik nővértől kapok egy tiszta pólót. Most veszem csak észre, hogy eléggé összekentük, főleg vérrel. Ezt az időt használom ki arra is, hogy felhívjam anyám, Nanaiát, beszámoljak nekik róla, hol vagyok és mikor várjanak haza (ez majd a te reagodtól is függ). Aztán ha vége a vizitnek, odajön hozzám valaki, hogy elmondja, további transzfúziókra van még szükség, de már úton van a vér, és szerencsére nincs jele belső sérüléseknek, nem olyan rossz a helyzet, ahogy először gondolták. Valamivel vidámabban megyek vissza Reevenhez is.
- Szinte bizonyos, hogy nem a mai lesz a halálod napja. Hacsak Felix...- kérdőn nézek rá- tényleg bántana?

De rólam van szó...
- Nézd Lui, egy bizonytalan, sötét háttérrel rendelkező exdrogos exrocksztár vagyok egy rakás agyi deficittel, nem az anyukák álma
Mondom lemondóan, ez tény, még ha még nem is tud mindenről... Melyik szülő fogadott engem kedvesen valaha is? Soha, senki.
- Nem lehetne, hogy kezdetben le se akarjak kopni rólad? Aztán majd, ígérem, bemutathatsz, viszek gitárt is, zenélek nektek.
Kedves kis vendégzenekarnak el tudom magam képzelni, de hogy folyton a nyakukon lógjak? Nem szoktak szeretni a szülők, nagyon durván nem. Még a tágabb családi kör is utál, ne már... Persze Luitól ez marha lelkes és aranyos, de egyelőre maradnék...nála, már ez is hatalmas lépés nekem.
Kissé szárazon, de felnevetek, Lui mindig fel tud dobni a vicceivel, pont mint a tesóit.
- De, helyes, tudom, hogy jól nézek ki
És kiűzöm azt a rengeteg "de azért még hízhatnál egy kicsit" kezdetű mondatot.
Ellépek, megszívom magam, halovány mosollyal bólogatok.
- Igen, igazad van...

Nah tessék, íme Felix szövege, most Luitól, összehúzott szemmel nézek rá
- Ez nagyon jó duma arra, hogy esélyem se legyen tiltakozni, elvégre nem fikázhatom az ízlésed
Ravasz, még a végén kiderül, rokonok és Felix szegről végről olasz. Nevetek, ahogy hányást imitál, kicsit megcsóválom a fejem, aztán fátylat borítok rá, jobb lesz elfelejteni a fickót.
Elmondja egy titkát, először csak nézek, pislogok, aztán elkezdek nevetni. Lui és a pisi, hát ez kész, nagyon jó!
- Megkönnyebbülsz, értem, aha. Semmi gond, mindenki pisál, egyszer én is belepisiltem Sebastianék vázájába...
Nekem is vannak ilyen sztorijaim, még ha nem is ennyire mókásak. Akkor asszem Lui bajban lenne ilyenen, hogy ejtőernyős ugrás, lehet a fára mászáskor is ez volt a gond? Szóval ciki, pisilős történetei mindenkinek vannak, rámosolygom és megveregetem a vállát.

- Jah, most már látom. Nekem is, biztos ezért találtunk így egymásra
Nevetgélek, ahhoz képest, hogy legszívesebben üvölteni lenne kedvem egész jó arány.

Najó, ezzel is mosolyt csal az arcomra, még hogy elköttettem.
- Nagyon vicces vagy, de nem, ez igazából egy hosszú történet...
Nem is használok, de Felix sosem esik teherbe, ugye. Ezért nem irigylem a heterokat, a csajokkal rengeteg baj van, aztán még a bogyóit is vásárolhatja a férfi...
Lui mellém fekszik és ez most jól esik, akármennyire is ciki vagyok, hogy ráakaszkodom. Nevetgél, vele nevetgélek, akármilyen pocsékul is vagyok.
- Megérti, bi vagyok, úgyhogy bevehetjük harmadiknak, vagy nézheti.
Remélem tudja, hogy csak viccelek, a beteges röhögcsélésem elárulja, hogy mint haldoklót, nem kell komolyan venni. Bele is sajdul az egész mellkasom. Belefúrom a fejem a nyakába, hozzákucorodok, nem bírok leválni róla.
- Semmi baj...sokkal többet ért veled nevetni
Nyögöm és tényleg új bújunk egymáshoz, mint Sebastiannal szoktunk, úgy tűnik nagyon nem vagyok egészséges, de ha egyszer jól esik és még lázas is vagyok... Érzem, forró a leheletem, s hogy nem akarom ereszteni, Gollam vagyok, aki ragaszkodik a gyűrűjéhez. Igazán csábító lenne megkísérteni...
- Hát buksz a félholtakra? Nana tényleg ki fog akadni, vagy ha van egy kis morbid humora...
Nyögöm, még örülne is neki, a lányok egészen oda tudnak lenni a félhalott, buzi beütésű csávókért.
- Elárulom, hogy az animátorral jobban jársz anyagilag, szóval lehet, hogy elengedlek
Hülyéskedek, aztán tényleg el kell, elragadják tőlem. Tök rossz, megint egyedül maradok ebben a kellemetlen, steril környezetben.

Visszahajol, kell neki a Felixes infó, az anyján azonban megijedek.
- Anyád? Neee, nem szeretnek az anyák, kérlek Lui, nem állíthatsz be egy félholt izével, különben is kiakadna, ha abszolút nem szólnék neki. Csak...kicsit össze kellene szednem magam, legalább hazamenni.
Zihálom, maradok pár órát, csak ne rontson be és otthon ordítsa le a fejem, ha lehet, ha látja, hogy nem halok meg, talán elnézőbb lesz.
- Stabil, igen, nem is szeretek enni, nem is nagyon tudok, jobb lesz ha maradok, aztán hívok egy taxit...vagy hazadobsz, lehet nem is lenne otthon...
Valami dolga van, homályosan rémlik.

Viszont Luit megint kiküldik, én nem akarom, hogy bent szenvedjen velem, úgy érzem, végérvényesen elcsesztem a napját.
Kicsit fancsalin viselem a vizsgálatokat meg a katéterezést, ezt a részét rohadtul utálom!
Mire Lui visszajön kissé felderülök, valamiért azt hittem, hazament már.
- Óh, hát elég ironikus lett volna, miután semmi bajom nem lett, hogy lezuhantam hőlégballonnal a sivatagban...
Az élet lehet most akarta pótolni, haljunk bele egy deszkás balesetbe! Ez marha aranyos, hát felnevetek, nagyooon kész, legszívesebben magamhoz húznám.
- Valószínűleg csak lekiabál, de nem szeretném, ha ott lennél. Tényleg, nem akarom még jobban elcseszni a napod, Felix elég vérmes tud lenni. A múltkor is majdnem szakítottunk, arra már nem is emlékszem miért kaptam fájdalomcsillapítót, de nem pont jól viselte a szervezetem. Deh...legalább ne ide rontson be... Vagy ha akarod, felhívom, kipuhatolózom mikor jön és ha hajlandó vagy hazavinni, csinálok neked valami kaját. Biztos éhes vagy.
Elgondolkodom, kb ki sem bírok kelni az ágyból.
- Vagy rendelünk. Nem mondták mikor mehetek el? Már járt erre a kacsás néni is, biztos több óra telt el
Súgom neki félvigyorral, na igen, nem csak neki vannak ciki, pisis sztorijai, engem kacsáztattak, a drogos korszakomról nem is beszélve, ott is volt pár baleset KO-s állapotokban. Talán majd egyszer mesélek neki róla, most várakozóan nézek rá és nem azért, hogy hápogjon nekem, hanem hogy...hazavigyen.

- Ja, és ez mind a homlokodra is van írva..., mi? - nézek rá és mosolygok. Szerintem tök aranyos. És nagyon szimpi. Ha meg elkezdenek vele beszélgetni, imádni fogják!
- Mindent lehet, Reev. De tényleg nem kéne félned. A szüleimnek sem szokása régmúlt dolgok miatt megítélni másokat- Csak vegyen példának engem, az ő nevelésük vagyuk. Mondtam már rá bármi rosszat, amiatt, mert drogozott? Inkább kiemeltem, milyen jó, hogy lejött az anyagról... Az számít, aki most, és akivé válni akar.
Látom, van benne egy kis félsz, hát nem erőltetem. Talán rossz tapasztalatai voltak.
- Ha hozod a gitárt, készülj, nagy zenélés lesz! - mondom lelkesen. Apám ki nem hagyná, hogy kísérje valamilyen hangszeren, én meg dobolhatnék. Na tessék! Előre dörzsölöm a tenyerem, milyen jó buli lesz nálunk.
- Ajh, ez most irónia? Amúgy tényleg jól nézel ki, ha mondom!- főleg, ha mosolyog. Akár filmsztár vagy modell is lehetne!


Az összehúzott tekintetét leutánzom, visszadobom. Valami rosszat mondtam volna?
- Persze, hogy nem. Ki is kérném magamnak. Nekem ugyanis thökhélethes íhzléshem van- mondom kissé orrhangon. Kacsintok.
d'Abo kapcsán aztán mérgelődök egy sort, de aztán meggyőzöm, nem érdemes a fickóval foglalkozni.
Nem jut azonnal eszembe az összefüggés, miért is kellett pisálnom, amikor azt a macskát megpróbáltam leszedni a fáról, de egy titkom is épp ide vezet. Magához a tényhez, a pisáláshoz. Reeven azt hiszi, hülyítem, de rántok egyet a vállamon; jah, ilyen félresikerült srác vagyok, de aztán röhögni kezd, és ő is mesél ezzel kapcsolatban egy sztorit.
- Miért, nem volt wc-jük?- érzem, ennél többről lehet szó. Ha nem lett volna wc, kimegy a ház mögé vagy nem tudom- Miért éppen a vázába?
Az egyik haver egyszer fogadásból egy sörösüvegbe pisált. Arra volt kíváncsi, vajon megissza-e valaki. De olyan büdös volt... Jajj, az eszem megáll. Röhögök.
- Volt benne virág? - jó lenne tudni, elszáradtak-e vagy kivirultak. Nevetgélek tovább, ahogy elképzelem.


- Te is áprilisi vagy? - másképp nem bolond.


Jóval később, a kórházban...
- Oké, nem akartam tiszteletlen lenni az elhatározásoddal kapcsolatban. te tudod- mondom komolyabban, mert most a viccek nem jönnek be.
Elröhögjük a biszex témát is, noha tudom, hogy komolyan beszél. Nem szokás ezzel hülyülni, főleg nem ilyen helyzetben. Mármint ami a vallomását illeti.
- Na jó, majd felvetem neki- kacarászok tovább. Nem ilyen körülmények között akartam bemutatni, de Nanaia vevő a humorra.
Összébb kapaszkodunk. Úgy érzem, ezzel jobban segítek, mintha kimutatnám az aggodalmamat.
- Akkor jó... De csak finoman, meg ne ártson! nehogy az legyen a kórlapodra írva: "halálra nevette magát"- jaj, én is kimelegedtem... Vagy Reev teste ilyen forró?
- Tudod, ha már belefogok, nem aprózom el. Halmozom az élvezeteket!- egy biszex félholt Reeven. Valószínűleg azonnal agyoncsapnának. (De csak a félholt miatt. Senki sem előítéletes a családban, legalábbis nem tudok róla.)
- Hm, hm... Ki tudja, ki tudja?- Nanaia ízlése sem hétköznapi, de őt inkább a csillámpónik hozzák izgalomba.
- A kettő nem üti egymást. Muszáj választani?- Reeven barátsága kell, ez az ember haláli! (Adott helyzetben is tudunk hülyülni)

Megint ráncolom a homlokom; meséltem már anyámról, nem értem, miért fél tőle ennyire (vagy a találkozástól) Megenyhülök azonban, mert látom, mennyire kiszolgáltatott.
- Jól van, úgy lesz, ahogy te akarod- bólintok, és aztán ki kell mennem, mert jön a vizit.... Húúú, mintha titkos eszmecsere folyna.
Nem sokkal később megnyugtató infókat kapok, meg tiszta pólót. Telefonáltam néhányat. (Felix számát még most sem tudom. De ha igen, nem vette fel, jó?)
- Most szivatsz!- elneveti; van ebben valami irónikus, de azért kérdőn nézek rá- Elmeséled?Ha már itt maradok, tartson szóval, amikor nem éppen én őt...

- Goromba? Vagy könnyen elveszti a türelmét?- nem kéne kiabálnia, főleg nem azzal, aki bajba került. Ilyenkor inkább törődésre lenne szükség.
- Inkább hazaviszlek és megvárom veled ott, rajtam töltse ki a mérgét..- mondom, hiszen tapasztaltam néhányszor, milyen villámhárítónak lenni.
Tetszik az ötlete, hogy én vigyem haza, remélem, majd meg is engedik. Itt még egy pohár vizet se adtak neki.
- Szomjas vagy? Hozzak inni valamit?
- Azt mondták, kapsz még egy tasak vért. Kissé vérszegény vagy. Anémiás, így mondták. Én meg tartottam a kezem, hogy Tagliavini vagyok, örvendek. Nem is néztek hülyének- csóválom a fejem. Honnan a fenéből kellett volna tudnam mi ez a ... anémia?
Aztán elvigyorodok.
- Na persze, kacsás néni... Legalább szexi volt?- van itt azért egy-két nővérke, aki nem bányarém. Ez lehet Reeven véelménye is, különben nem akarna beszélni róla, ki pisiltette meg.

Megérkezik aztán a vér, cserélnek infúziót. Ilyenkor mindig kissé hátrébb húzódok, de érintem valahogy Reevent. Ha kér, hozok neki inni, fel is ültetem, meg is itatom, vagy kerítek egy szívószálat, ha nem elég erős mindehhez. Elhalkulok; talán nem árt, ha pihen egy kicsit, mielőtt hazaviszem.
- Próbálj aludni egy kicsit- javaslom neki- nem megyek el, megígérem.
Megfogom a kezét. Közben kaptam egy széket, mellé tudok ülni. Egész kényelmesen elvagyok...

- Nem, tudok kulturáltan is viselkedni
Nyilván nem reklámoznám a szüleinek, hogy kettyós vagyok
- Na látod, én is ezt mondom! Figyelj, ha sajnálsz...
Kezdem, nagy levegőt veszek, megvakarom az arcom oldalon, érzem elvörösödök
- Adj nekem egy kis időt kérlek, a szülőkkel nincs túl sok jó tapasztalatom.
Pl Felix szüleit sem ismerem még...tényleg tök hülyén jöttek ki a dolgaim család-téren.
- De oké, szívesen zenélek veletek
Mosolygom, mennyire lelkes, nem lehet neki ellenállni.
- Ha te mondod!
Bólintok vigyorogva, a vékonyságot nem teszem hozzá, hálás pillantást lövellek felé.


Felröhögök a tökéletes ízlésén, aztán én is sztorizok neki.
- Nem figyeltem, amikor megmutatták a házat ééés berúgtam, eléggé, meg aztán már nagyon kellett, jobb volt a váza, mint a nadrágom
Magyarázom röhögve, fel sem fogtam, csak utána és azóta nem beszéltem velük erről. Sebastian sem hozta fel.
- Üres volt, nem gyilkoltam ki a növényeket, ilyen jó nagy, díszdarab
Huncut lesz a mosolyom, ciki, de poén.


- Egy hónappal korábbi
Kacsintok rá, hogy nem vagyok olyan messze az Áprilistól.

--kórházban--

Az elhatározásra biccentek, de nem bírom eldönteni, komolyan beszél-e, vagy csak blöfföl.
Nem bánja, elvicceli, könnyed témát csinál belőle és én megkönnyebbülök valahol a mély fáradtság alatt.
Nanán hehegek, csak hülyül és nem bántanám őket , Luinak csak aranyos barátnője lehet.
Nem is számítok rá, hogy ilyen közel fog jönni, de jól esik, nem akarom elengedni, végre velem van valaki ilyenkor. Sose voltak...
- Pedig az nagyon menne a profilomhoz, tök ideális lenne, nem is kívánhatnék jobb halált
Kuncogok, asszem lázam van, de számít ez?
A halmozott élvezeteken megint elnevetem magam, nem nagyon bírok hozzáérni a mindenféle rám kötött dologtól, kár, megsimogatnám a haját.
- Április bolondjától nem várhat az ember kevesebbet
Aztán jól esik, hogy azt kérdezi, lehet-e választani, megrázom a fejem, már amennyire tudom.
- Nem, megmaradhatok neked, kitartó vagy, tudod a legtöbben már elszaladtak volna
Avatom be súgva a titokba.

Az anyáktól amblokk hülyét kapok, talán mert az enyém olyan volt, amilyen és bánatomra, elvonják tőlem Luit.
Mikor visszajön és kiderül, nem halok meg, nagy kő esik le mindkettőnk szívéről, én nem így akartam beadni a törölközőt, annyi mindent túléltem már. Pölö azt az abszurd esetet a ballonnal, fogalmam sincs hogy lehetett akkora mázlim.
- Kirándultunk, én egy idegenvezető meg egy csaj és valami technikai gebasz történt, a következő, amire emlékszem, hogy fennakadtunk egy fán, kiállt valami sziklából, az idegenvezető meg kipurcant. De a csaj nem akadt ki, nem is értettem, ott piszkálgatta a hulláját, elvette az iratait, hogy majd azonosítsák. Aztán lemásztunk és elvoltunk egy darabig, végül csaj apja jött értünk helikopterrel.
Anyámé rohadt csalódottak lehettek, hogy ezt is túléltem...

Felixen felsóhajtok.
- Asszem csak így fejezi ki az...aggódását, mindenesetre nem akarom, hogy rajtad csattanjon
Jelentem ki határozottan, majd nagy levegőt veszek.
- Nem! Nem Lui! Majd levezeti azon a feszültségét, aki megérdemli, úgyis az lesz a vége, hogy kedves lesz, miután kidühöngte magát. Már olyan sokat tettél értem
Nézek rá szigorúan, cseppet sem akarom, hogy helyettem vigye el a balhét.
Félrenézek, nem kaptam inni, rohadt szomjas vagyok, nyelek is, ahogy kimondja
- Ha megtennéd...
A tasak véren már megnyalom az ajkam
- Végre rájöttek, hogy vámpír vagyok,micsodaaah?
Megint megnevettet, elképzelem a jelenetet, hiába, imádom a fickót. Az anémián én is csak néztem volna.
- Szerencsére nem, egy konyhás néni fazonút kaptam, de jobb is, álló cövekkel nem ment volna
Hülyéskedem, csak azért mondtam, mert már biztos eltelt egy idő és mehetnénk haza.

Jönnek az infúzióval, hát nem örülök az anémiának...de Lui fogja a kezem, hálásan és óvatosan szorítom meg. Ha hoz vizet, hálás leszek, bár nem nagyon tudom megfogni, ami bosszant, ha itat, rekedten megköszönöm és szégyellem magam. De nem megy... és nem is iszok sokat, lehangol, hogy nem vagyok rá képes, a kómára emlékeztet. Megrezzenek, az mindig rossz
-Nemnem, anémia kisasszony lassan lecsepeg és mehetünk, addig összeszedem magam és mire kihúzzák a csöveket már Roky leszek. Tényleg! Kérlek ne menj, már mindjárt elég anémia lesz bennem
Fogadkozok, tök kényelmetlen lehet az a szék.
- Mennyi ideje vagyunk már itt? Lui...nem akarlak feltartani, igazából elcsesztem a napodat
Biztos aggódott is, hogy kimúlok, bűntudatosan nézek rá, sóhajtok egyet és feszülten várom, míg belém csepegnek a pótló cseppek. Kérdés hogy a manóba fogom összeszedni magam?

- Az nálunk nem szokás...- legyintek nevetve. Nem kell másnak mutatnia magát, mint aki valójában.
Valóban, sajnálom egy kicsit, ezt az érzést nem tudnám kiírtani magamból, mintha genetikailag lenne kódolva, hiszen sajnálom a kéregető szegényt a sarkon és a kismacskát is, akit kitettek az út szélére zuhogó esőben.
- Jól van. De bátran állítom neked, az én szüleimben csak pozitívan fogsz csalódni- mosolygok rá, bátorítólag, és örülök, hogy felajánlja, jönne gitározni. Az nagyon nagy buli lesz, előre látom!
Végre oldódik megint, összenevetünk.

Harsányan nevetek, basszus, ebben a srácban van csízió!
- Naná, én is a vázát választottam volna...- vallom be vörösen, bár fogalmam sincs, utólag hogy magyarázom meg a helyzetet.
Együtt röhögünk, az egésznek van egy megmagyarázhatatlan bája, pedig engem biztosan hideg zuhanyként érne, ha valamelyik vázánkban olyasmit találnék.
- Akkor lehet, hogy sose jönnek rá...- basszus, tényleg... A gondolataimtól csak jobban röhögök. Reeven meg nagyon laza. Állat!

- Na jól van..., nem is vagy olyan messze, mi? Korábban érkeztél?- kacsintok, eszembe nem jut, hogy ezzel a kérdéssel akár meg is bánthatom. Remélem, ő sem veszi úgy.

- kórház-

- Várj még azzal a halállal, nevessünk még egy csomót előtte- ölelem meg kicsit szorosabban. Fenébe a halállal, inkább koplaltatom, nehogy kinyírjam végül tényleg!
Alig ismerem, máris megkedveltem. Majd ha túl leszünk a százon, halálra zrikálhatjuk egymást, hogy kiröhögjük magunkat ebből a világból.
Mások talán most valóban meleg párnak néznek minket, de én már régen szórakoztam ilyen jól, és egycseppet sem érzem kellemetlennek a helyzetet, hgy egy ágyban feszem vele, ráadásul összekapaszkodva.
- Na tessék, máris eljutottunk odáig, hogy azt hiszed, bolond vagyok, és csak azért teszem ezeket...- nevetgélve húzom a szám; húzom őt is, egy szavamat sem kell komolyan vennie. Nem tenném közhírré, hogy bolond vagyok, ha megsértődnék, amikor valaki más mondja.
- Ó, valóban? - A megszoksz vagy megszöksz analógián elindulva "csak" gyáva nem vagyok. A gyávák szokása ugyanis elfutni a problémák elől.

Kicsit elszakítanak bennünket, aminek csak egy előnye van: megtudom, hogy Reeven mégsincs akkora veszélyben, mint ahogy először gondolták (az a sok vér mindenkit megijesztett), így amikor visszamegyek hozzá, beavatom a jó hírekbe, és fogadalmat teszek, el nem mozdulok már mellőle. Cserébe sztorizgatunk...
- Ezt kéne megfilmesíteni- ragyog fel a szemem; van a történetnek ugyanis egy bizarr szála. Az a csaj... A fantáziámban ő a főgonosz, most majd Reevent akarja levadászni, mert rájön, milyen könnyen lehet ölni... juhuj... A gazdag apuci úgyisminden játékszert biztosítana neki. ("Fegyver kell, cukorborsóm? Pisztolyt vagy puskát szeretnél?") Ah, kész vagyok...
- Ez kaandosabb, mint egy macska után mászni a fára...- mondok csak ennyit, ugyanakkor elismerően. Az én sztorim legfeljebb arany málna díjra lehetne várományos.

- Aggódjon máshogy! Vegyen mondjuk egy doboz csokit, egy csokor virágot vagy egy üveg bort- kritizálom Felix módszerét.
Aztán megnyugtat, hogy Felix mégse szörnyeteg, és csak a feszültségét vezeti le rosszul. Kicsit puffogok, de aztán megbékélek vele. Én se vagyok mindig ura az érzelmeimnek.
- Majd ha már kedves, a közeledbe engedem...- morgok még egy kicsit, de Reeven átláthat rajtam, ez már csak a "csakazértis" fázis.
Adok neki inni. Szerencsére, van műanyag pohár a mosdó szélén, abba engedek vizet. Óvatosan emelem meg a fejét, kínálom neki a poharat. Neki nehéz lenne egyedül innia, hiszen az egyik keze majd' könyékig bekötve, a másikba csövek vezetve. Kortyokat iszik egyszerre, nem sokat, de nem erőltetem. Úgy vagyok vele, mint hámnyások után: inkább sokszor keveset.
Közben ápolják őt mások is, meg is pisiltatják; ebből is viccet csinálunk, miért ne? Csepeg az infúzió, csepeg a vér.... Hol halkabban, hol élénkebben beszélgetünk Reevennel, de egy percre sem hagyom már magára.
- Csak vigyázz Rockyval, elég rusnya képe van...- nem igazán szeretem Stallone-t.
Nevetgélünk; mert mindig akad valami, amin lehet, és úgy hiszem, ezzel gyorsabban telik az idő, ha már aludni nem akar.
- Túl régóta vagyunk itt.- válaszolom aztán valamikorkésőbb (sokkal később). Lefolyt már az infúzió, a vér is, vettek egy kémcsőnyi vért tőle (minek töltötték bele, ha máris elveszik?), de aztán jön a doki, és arról kérdez, hogyan jut majd haza.
- Én majd hazaviszem- legyen csak nyugodt; csak engedjen már...
Ha Reeven aggódott volna, hogy elcseszte a napomat, lebeszélem róla; azzal fenyegetem meg, ha ilyesmiket hord össze, legközelebb csak egy atombunkerben vagyok hajlandó találkozni vele. Bár az sem biztos védelem, ki tudja?

Reeven is kap egy tiszta felsőt ( az övé sem volt kevésbé véres).
- Na, hogy vagy? Jössz a lábadon, vigyelek a hátamon vagy a karjaimban?- kacsintok, nevetve.
Bár fel van tákolva, jobban néz ki, mint amikor bejöttünk, kétségeim vannak felőle, hogy ez a módszer csodaszer; és szinte biztos vagyok benne, hogy Reevennek is segítségre van szüksége. Remélem, nem fogja eltitkolni, s hagyja majd, hogy megtegyem, amit kell.

Féloldalasan mosolygom rá, mondjuk Luinak fogalma sincs, mennyire kulturálatlan tudok lenni...
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon normális, sőt laza szüleid vannak
Ebben nem kételkedem, egyszerűen csak én magamat nem érzem kompatibilisnek ezen fajjal. Változott volna a helyzet, változtam volna? Azt hiszem (Lui mosolyából is) ki fog derülni.

Meglapogatom a vállát, hogy mennyire édes már, hogy elvörösödik, röhögök én is, inkább a váza, mint a nadrágom, nem?
- Ráadásul nem is esett le rögtön, csak később, nem nagyon bírom a piát
Súgom neki, bizalmas barátom lett, ő tudhatja... Közben várakozóan nézek rá, vajon ő hányadán áll a témával.
- Attól tartok igen, bár Sebastian sosem mondta, merthát van szaga
Húzódik kínos mosolyra ajkam, nem lehet, hogy mindig ott áll a húgy, de rákérdezni nyilván nem fogok... Talán azt hiszik Felix volt.

Megrázom a fejem röhögve, eszemben sincs megsértődni.
- A nyomodban loholok, vigyázz, nehogy utolérjenek. Lehet elcserélt a gólya és valami metál-punkok az igazi szüleim
Ezen tudok már röhögcsélni, de uhh, sok kínos pillanatban gondoltam erre.

-- kórház--

Hozzábújok, amikor ölel, tudom csak azért, mert szarul vagyok, de akkor is, sokat jelent.
- Most, hogy így mondod...igazad van, már nincs is kedvem hozzá.
Ja hogy volt, van, lesz? Hagyjuk ezt, biztos...baromságokat beszélek, még mindig azért, mert rengeteg vért vesztettem. A bolondokon nevetek, mert azt hiszem, Lui is csak poénkodik.
- Hát tényleg...igazából nem hibáztatnálak
Mondom halkabban, nem ő lenne az első és azt hiszem nem is az utolsó, aki világgá rohanna előlem... De Lui nem ismeri még azt az oldalam, amit Felix "sötétnek" nevezne.

Mikor visszaér hozzám és előadom a történetem, csak a fejem rázom meg mélabúsan.
- Unalmas film lenne, hidd el nem volt akkora kaland, mint aminek hangzik, csak kóvályogtunk a sivatagban, míg én próbáltam leimádkozni a csajról a felsőjét, ő meg közölte, hogy nem a sánta, vékony srácok jönnek be neki, hanem a kopasz négerek
Oké, ezen röhögök, de tényleg így volt, elég groteszk pillanat...
- Menj már, a tiéd sokkal jobb volt, nekem sokkal jobban tetszik!
Igazibb, az én életem olyan, mintha egy drogos bige írná.

Mosolygom Lui véleményén Felix kapcsán
- Te így csinálnád a barátnőddel? Bort már hozott, de csokival és virággal nem tudnám magunkat elképzelni.
Oké, még a csoki, ha nem valami nyálas, szívecskés, de a virágok...esetleg lefotóznám, mondjuk aktokat csinálnék Felixről, a szirmokat különféle intim pontjaira rakva...
- De ne, ne, kérlek, megbeszélem vele én, halál komolyan mondom, hogy nem akarlak hülye helyzetbe hozni
Fogadkozom, de ő is makacs. Kicsit kínos, hogy még inni sem tudok egyedül, hogy neki kell segítenie és az is, hogy elfáradok belé, hogy végül vörösödve, nyögve köszönöm meg.
Rockyn nevetek, ezek szerint nem szereti, nem mintha én rajongó lennék.
- Próbálom majd nem szétveretni a fejem
De attól még erős akarok lenni és összeszedni magam, hogy leléphessünk, neki elég megterhelő lehet, hogy végig engem pesztrál. Felsóhajtok, amikor az időről kérdezem és kiderül, lassan telik.
- Sajnálom...
Jön az orvos, rá kell beszélni, hogy engedjen el, alá is írok valami szart, hogy saját felelősségemre, nagyvonalúan eleresztem a fülem mellett, hogy ajánlatos lenne bent maradni éjszakára.
- Kösz Lui, ezentúl az áprilisi szülinapod mindig egy hónapig fog tartani
Jelzem, hálás vagyok neki nagyon
- Mi lenne álmaid ajándéka? Vagy olyan hely, ahová szívesen elmennél?
Kérdezem, közben úgy teszek, mint aki jól van, de a perifériás látásomban kísértenek a csillagok, bár lassan megyünk, elbagatellizálom a dolgot.
- Jól vagyok, tuti kibírom a kocsiig...
Gyorsabban haladnánk, ha felkapna, de nem, nem akarom már ezzel izélni, hát mire kiérünk az ajtón már rá kell támaszkodnom, mert veszettül szédülök.
- Biztos, hogy nem vért vettek el tőlem?
Nyögöm, küzdök az enyhe hányingerrel is. De valahogy azért elérünk a kocsihoz, akkor sóhajtva elmondom, merre kellene menni, merre érhetnénk haza a leggyorsabban.
- Közben...rendelek egy pizzát, milyet szeretsz?
Mert én már érzem nem bírnék főzni, ő meg egész nap itt rohadt velem, az a minimum, hogy megetetem, a pizzát mindenki szereti...