Meglep, hogy magára veszi, aztán eszembe jut, jogos, mert hát... Na. Reevennek megint jobb volt a szeme, nem alaptalan, amit állított.
- Nem aggódom folyton, de azért... - harapok a számra, mert ugye, benne bízok, csak a csajokban nem, akik körbezsongják.
Aztán rájön, hogy nekem is okom van a félelemre a pletykák miatt, és belátja, hogy igazam van. Viszont meglep, ahogy reagál, hogy akkor ezek után már ő se beszél rólunk.
- Meglehet, csak az én fantáziám működik túl, és az sem érdekli őket, élek-e még, nem az, hogy kivel...- húzom el a szám. De az bizonyos, hogy nem megyek be nagy hanggal, hogy : "képzeljétek, van pasim!"
Jaj, a francba! Ha arra kérném, jöjjön néha elém, biztos, hogy lenne valaki, aki meglátná, és rákérdezne, sokkal könnyebb lenne úgy... Beszélhetnék arról, hogy régóta ismerem, és barátok voltunk, csak mostanság foglalkozunk "komolyabban az ismerkedéssel". Ez csak kis ferdítése az igazságnak, de nem jönnék ki csapodárnak. Még az is belefér, hogy egy barátom mellett találtam vigaszt. És hogy mi lesz belőle? Úgysem a jövő héten esküszünk, ha hosszú ideig leszünk együtt, úgyis jönnek az események maguktól, de odabent természetesnek látszik a folyamat. (Nem is tudtam, hogy ennyire érdekel mások véleménye. Bizonyára Lio miatt van, kicsit megrángattak miatta. Ez van.) Aztán lehet, teszek az egészre, ki mit gondol, és legközelebb, ha rám tapad valaki, nyíltan a szemébe vágom, hogy van valakim, kopjon le. (Muhaha. Lia bekeményít.)
Fogalma sincs, milyen boldoggá tesz/tudna tenni. A nő akkor a legszebb, ha úgy érzi, szeretve van. Ha tudnám, min agyal, kijavítanám, hogy az izgatottság más tészta, aznap beszámítható sem voltam, és a lila köd nem biztos, hogy előny. Hát nem úgy viselkedtem, mint egy idióta? Semmiesetre sem úgy, mint egy kiegyensúlyozott, boldog nő. De mert bólint, úgy hiszem, érti, mire gondolok. Az embereken látszik, ha felhőtlenül boldogok. Lídia például ilyen; energikus és nem látszik többnek 25-nél, pedig lassan a negyvenet súrolja.
- Nem én vagyok az egyetlen ilyen nővér, de köszönöm a bizalmadat!- nézek rá őszinte mosollyal, noha kicsit mulattat, hogy dramatizál. Senki nem hagyná meghalni, az fix.
- Őrületesen jó élmény veled lenni, titkolni sem szoktam, nem is tudnám, miért ágyakoznék másra? - azt hiszem, azon nők szűk táborába tartozom, akik rendszeresen élnek át orgazmust. Nem olyan egyszerű az, hahó! Az első aktust pedig el kell felejteni. Sosem volt. Meg sem történt. Nincs jelentősége a mostban, nincs helye az életemben. Nem ad ez újabb okot arra, hogy hűséges legyek Sebastianhoz? A szem kívánsága könnyen uralható. A somlóiból sem eszem egy tucatot, csak mert kívánom- Ha fejlődünk, majd együtt csináljuk, bár szerintem neked ezt oktatnod kéne. Több kielégült nőre volna szükség...- oldom én is a feszültséget egy kis bókkal. Elvégre ő is kiemelte a jó tulajdonságaimat, az övével is tisztában kell lennie. (Bár szerintem ezzel nincs probléma)
- Szerinted önmagában a vágy is figyelmeztető jel? Ha megkívánsz valamit, rögtön kutakodnod kell és elemezni, valami nem jól működik? A vágy fiziológia, Reeven például eszelősen vágyakozik az izgalomra, hogy pezsegjen a vére... Nekem is akadnak vágyaim, de a legtöbbről tudom, hol lehet kielégíteni, és nem ragadok meg más alternatívát. Önuralom, ennyi... - Nem kívánom túllihegni ezt a szexuális témát, sosem lehet tudni. Én is jutottam olyan helyzetbe, hogy két férfit kívántam meg egy nap alatt, ugye.
Érzelmi megcsalásról szándékosan nem beszélek. Igazából engem az jobban bántana, ha hazudná, szeret, és mással jobban érzi magát. De most csak arra alapozok, amit elmesélt nekem, és hogy időre van szüksége. Ami azt illeti, nekem is, hogy értelmezni tudjam a folyamatokat, amik lezajlanak bennem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fáj, ami történt, de már tudom, hogy mi számít igazán, és hogy ennek alanya Sebastian, mert ebben a dologban nagyon hasonlítunk. Mindkettőnknek a másik boldogsága a fontosabb.
- Tudom...- mondom csendesen, megsimítva a karját. Mintha a homlokára lenne írva Henry neve.
- Az itt-tel és a veled-el semmi probléma, Sebastian. Jó érzés itt lenni, veled lenni, szívesen nyitom ki az ajtót, amikor hazaérek, és mindig örömmel várlak. Ha négykor érsz haza, már háromkor beköltözik az öröm a mellkasomba...- mondom neki meleg mosollyal. Általában elé is megyek egy puszira, és már az ajtóban elkezdünk társalogni, ez csak jelent valamit, nem?
Abban igaza van, hogy erősödnöm kell, egy picit még hízni is, de leginkább mentálisan kell helyrerázódni. Ahhoz pedig ő és Reeven most a legjobb gyógyszerek. Fontos, hogy ne érezzem magam elhagyottnak, mert túl erős az önvádlás bennem, megérdemeltem, hogy ez történt. Le kell győzni, megtanulni újra szeretni és szeretve lenni. És magamat is tudni kell szeretni. Ez a legnehezebb.
- Ah, a suliba is beszólt? Jól van...- akkor nem csak engem akart lerázni.
Aztán elcsendesedünk és összebújva alszunk el.

- Nem, nem ezt mondtam!- tiltakozom, és rögtön hozzá is teszem- Sosem csaptál be, miért hazudnál most? Bízom benned!
Ennyit jelentenének a ki nem mondott szavak?
- A legtöbb kollegám felszínes, komolyan. Sajnálom, hogy így van, de nem foglalkoznak egymással, se a betegekkel- lehajtom a fejem. Utóbb én is eléggé elidegenedtem tőlük, mert olyan pletykákat is visszahallottam, aminek alapjuk se volt.
- Nem is kell, hogy az legyél! Valószínűleg utálnálak, hogy nincsen rajtad fogás, ha éppen olyanom van...- csiklandozom meg egy kicsit a tenyerét- Komolyan mondom. Amúgy sem tudom, mit jelent tökéletesnek lenni, avagy mindenkinek mást jelent, szóval, ha így nézzük, én már számtalanszor mondtam neked, hogy te megtestesíted a férfit egy nő életében, mert odaadó vagy , figyelmes és vicces és valószínűleg e három tulajdonság nélkül maga Adonisz is lehetnél, akkor se boldogulnál sokáig. Amúgy meg a külsőddel sincs probléma. Ápolt vagy, szép a bőröd, értelmes az ábrázatod... Hm? - ha most nem bókoltam neki eleget, hát nem tudom. Nekem nem szokásom agyon dícsérni senkit, és azt sem szeretem, ha engem dícsérnek érdemtelenül, de úgy érzem, ezeket most ki kellett mondani, mert Sebastian orra egyre inkább lóg, mintha ő lenne az oka az én bajomnak.
Ha megengedi, meg is ölelem, puszit nyomva az arcára, vagy valahova. Ha nem, hát marad az egyéb metakommunikáció: meleg tekintet, kedves mosoly.
- Jól van, jól van, elhiszem... - inkább nem akarom tudni, mennyi tapasztalatot szerzett 10 év alatt.
// Azt a napot nem emeltem ki hangosan, csak gondoltam, de neked is eszedbe juthatott, tudsz róla//
- Ma? Épp ez az, nem tettem semmit, azaz eljöttem...- de aztán elhallgatok, mert rájövök, hogy ahogy nekem, neki is eszébe jutott AZ a nap. Megint elszorul a torkom. Lenne értelme újra feltépni a sebeinket? Egyszer már megtettük, nem volt jó, de lehet, hogy valami még mindig bántja.
- Ha... ha akkor nem megyek el tőled, itt tartanánk? Kapcsolatban lennénk? Vagy ugyanúgy nyitottban, csajoznál kedvedre, kéthetente eljárnánk táncolni, hetente franciáznánk és időnként szeretkeznénk? - Én nem tudom elfelejteni, hogy akkor nem tartott igényt rám. Tartósan nem. A hangom mégsem vádaskodó, csupán kíváncsiság van benne.
- Sebastian, hát éppen ez az. Te vagy, aki miatt otthon érzem magam. Te adod meg hozzá a hátteret, a biztosítékot, a nyugalmat- nyílik rá a szemem. Mintha nem is értette volna, amit mondtam neki- Ez olyanfajta gondolat, amit a férfiak nem szoktak szeretni, de nem úgy érzem, hogy nélküled nem tudok élni, hanem úgy: veled akarok! Még akkor is, ha sosem fogom tudni megjegyezni, hova tegyem a vajat....- mindennek helye van, ami helyes, meg jó, mert sötétben, álomittasan is tudom, hova nyúljak a dolgokért (mert azok ott vannak!), de a vajjal mindig megszívom.
- Remélem, hamarosan jobban lesz. Eddig sem volt túl erős fizikailag, az immunrendszere nagyon le lehet gyengülve. Majd feltákoljuk közösen, mindig egyen vele valamelyikünk, jó? - Reeven problémája egy kis időre el is veszi a figyelmemet a miénkről (enyémről? Azt hiszem, közös a gond, közös a bánat).
Összebújunk és aztán el is alszunk.

Nehéz vagyok, mint egy darab fa, és amikor kinyitom a szemem, rögtön vissza is csukom. Világos van, Sebastian mellettem szuszog. Nem mozdulok, olyan jó, hogy érzem a testét, ami még mindig meztelen, ergo, nem volt ébren az éjjel, vagy ha volt is ébren, nem vett fel pizsomát. Csak feljebb húzom magunkon a takarót, és vissza is alszok. Puszira ébredek.
- Mmmmmmmmmmmmm. Szzzzzzzziiiiiiiiiiaaaaaaaaaaaaaaaaaa- nyöszörgök, ásítok, köszönök egyszerre, aztán a számon érzem az övét. Átkulcsolom a nyakát, egymásba fonódunk lassan és tudatosul az is, ez a nap csak a miénk. Hmmmmmm.........

- Eszembe se jutott, Sebastian. Én a csajokról tudom elképzelni, hogy nem értik a nemet...- nézek rá szelíden. Hát nem hiszi el, hogy bízom benne? Ha nem így lenne, nem itt lennék. Bizalom nélkül az egész semmit nem ér. A bizalom miatt vagyok most slamasztikában...
- Ah, az alkohol... Épp ma hallottam a rádióban, hogy az italozás után a férfiak szebbnek látják a nőket, azok viszont csúnyábbnak a férfiakat...- teszem hozzá, csak úgy könnyedén. Nem vettem észre, hogy Sebastiannak gondjai lennének az alkohollal. Mentsen Isten, éppen elég alkoholistával van gondunk az ügyeleten, nem szeretnék egyszer ott találkozni vele. Nem értem a kormányt: ahogy a nikotinról el tudják mondani, káros az egészségre, úgy az alkoholról miért nem? Legalább annyira káros...- futnak át a fejemen a gondolatok.
Fura, ahogy kimondja, tudja, mert elhiszi. Ilyenformán sosem szembesítettek vele, bíznak bennem, és hirtelen nem is tudom hova tenni a dolgot.
A kapcsolat kerül górcső alá, képbe kerül az az este is, amikor a balesetem volt (de nem annak kapcsán). Még emlékezni is rossz rá.
- Nem tudom. Nem tudtam- mondom halkabban. Sebastian szexuális élete sosem volt terítéken, csak azt tudtam, hogy aktív, két-három barátnője van, ilyesmi- Hogy bírtad ki azokat a heteket, amikor nem voltam elérhető? - pici ugratás van a hangomban; de közben a kórházra gondolok, arra a három hétre, és valóban meglep, hogy utóbb már csak én voltam neki. Úgy emlékeztem, volt még két lány, akiket említett, de a nevükre már nem emlékszem. Az egyik a gyerekkori ismerőse, ha mondaná a nevét, beugrana...
- Igen, erre emlékszem, örömmel mondtam igent, most is így gondolom...- csillan fel a szemem, hogy mindezt nem felejtette el. Úgy emlékszem, akkor tárgyaltuk ki a randizás fogalmát is. Abban sem értettünk feltétlenül egyet.
Amikor arról beszél, neki sok biztosíték kell, kicsit meghűl bennem a vér. Megint az jut eszembe, alkalmatlan vagyok, és sosem fog igazán szeretni, mert ... Mert nem tudom. Ebben benne van Lio, kétségtelen, de azt az ajtót bezártuk. És az az ajtó többé nem fog kinyílni, mert... eldugtam a kulcsot. Tudom jól, hogy rizikót vállalt velem ezzel a tudattal, egy friss szakítás sebe van a szívemben, de itt vagyunk... Ez mégis jelent valamit. A szándék megvan, mindkettőnk részéről. Nem vagyok képmutató és nem vagyok társfüggő; ha úgy érezném, nem megy, nem lennék vele, csak azért, hogy ne legyek egyedül.
- Biztos- mondom meggyőzően- És a kettő nem ugyanaz, Sebastian. Valamit akarni és alkalmasnak lenni rá nem ugyanaz. - De remélem, utóbbi orvosolható, és akkor nem lesz baj. Mert ha ő ugyanígy gondolkodna rólam, kellenének neki azok a biztosítékok? Biztos, hogy én vagyok a gyengébb láncszem.
- Ó, te...- na persze, a vaj. Úgy eldugom, hogy kaland megkeresni! Nem is olyan nagy az a hűtő... Mosolygok magamban. Sebastiannak vannak ilyen dolgai, de egyik sem értelmetlen. Rendszerben él, így érzi jól magát. Igazából nekem is könnyebb dolgom van.
Kitérünk Reevenre is. Örömmel észlelem, hogy odafigyel rá. Én is igyekszem majd sok programot csinálni vele, erősíteni és edzeni (nem csak testileg, lelkileg is). Fura, hogy egymást tudjuk így erősíteni. Úgy tűnt, az a közös hétvége jó ötlet volt, eléggé összekovácsolódtunk.
Aztán már a békés(ebb) összebújásé a szerep. Nem gyötörnek álmok, és Sebastian sem nagyon forgolódik. Lényegében úgy ébredünk, ahogy elaludtunk, csak a takaró mászott le rólunk alattomosan. Megigazítom, és szunyókálok tovább, amíg nem ébresztget Sebastian.
Éppen csak nem az ásító számba csókol bele, de csókol, és az ajka olyan, hogy az egész testem áramrázta, izgalmi állapotba kerül. Vibrál a testem, és a hangyák is beindulnak, dübörög a vérem, mintha a szomszéd verné a falat. Vagy tényleg kopácsolnak? Nem érdekel....
- Ha békülős, ha nem... - kuncogok, mert csiklandoznak az ujjai- ki kell mennem a mosdóba, de csak 2 perc, ígérem.
De mégsem indulok, előbb játszadozom az ajkaival. Tetszik, ahogy harapdál, én is kóstolgatom az ajkait, a nyelvét. Ahogy hozzám nyomakodik, megérzem az izgalmát, de a reggeli szükséglet nagy úr, nekem pisilni kell. Ha rám fekszik, problémák adódhatnak...
- Seby... mind... járt... jö...vök- adok neki gyors puszikat, aztán tőlem telhető gyorsasággal kislisszanok a fürdőbe. Csukott szemmel. Úgy is jövök vissza, tapogatózva az ágyon, vajon hol van. Fölébe kerekedek. Lesekszek...
- Hol is tartottunk? - kérdezem simlisen és fölé hajolok, hogy megcsókoljam, de nem érek hozzá az ajkaihoz. Megállok, egy centire tőle, hogy csak a lélegzetem súrolja az ajkait.

- Akkor mázlista vagyok...- Eh, na jól van. Nem baj, hogy védelmezi a barátait, de nem mindenki ért a szóból. Amúgy is minden két emberen múlik...- Látom, ez a lekaptak, lekapnak téma nem visel meg különösebben- összegzem az észrevételeimet. Valószínűleg én sem csinálnék drámát belőle, ha Seby jön haza egy ilyen sztorival. Őszintén, nem tudom. Nem nagyon voltam féltékeny még senkire, nem tudom, bennem van-e ez a ... micsoda.
- Ismerem ezt a fajta megközelítési módot, de nem értek vele egyet. Miből gondolod, hogy nekünk nem fontos a testi kielégülés? - Ez fiziológia, tudományosan bizonyított. Bár a köztudatban még biztos áll, hogy a nők csak érzelmi alapon tudnak ellazulni, én magam vagyok az élő példa, hogy ez nem feltétlenül igaz.
Hogy egy (jó) ideje már csak velem nemi kapcsolata, váratlanul ér, de nem kételkedem abban, hogy igaz, amit mond. Nem kérdezek rá, mi volt az az eset, amikor leitatták... Engem nem itatott senki, saját elhatározásból ittam, de tanultam belőle. Nem szabad, legalábbis nem egyedül, mert erkölcsileg lazábbnak tűnhetek. Nem gondolok sokat magamról, de az biztos, hogy a következetes magatartásom miatt nem próbálkoznak be a kollegák azon tagjai, akiknek esetleg tetszhetek. Például sosem vagyok kihívó, nem teszek megjegyzéseket szexuális témákkal kapcsolatban, ilyesmi. Aztán lehet, nagyot tévedek, és csak azért nem udvarol senki, mert frigidnek gondolnak. (Hihi) De nem tök mindegy?
- Édes vagy, te megelőlegezted nekem a bizalmat, de én még nem éltem együtt senkivel. Ennek is megvan a maga iskolája, különbözőképpen nevelkedtünk, más szokásaink vannak, össze kell csiszolódni, ezt te sem tagadhatod. Az világos, hogy igyekszünk egymáshoz alkalmazkodni, de kérdés, erőfeszítésbe kerül-e, megéri-e? - félrebillentem a fejem. Nem kötekszem, igyekszem nagyon reálisan gondolkodni. - Ha például nap mint nap felhúznám magam valamin, ami nem tetszik, és amin nem tudunk változtatni, előbb-utóbb veszekednénk rajta- teszem hozzá. Utálnék veszekedni hülyeségek (apróságok) miatt, de vannak dolgok, amiket nem tudnék elviselni.
- Talán megbántottalak valamivel? - emelem rá a szemem, amikor említi, hogy "megkapta már". Értékelem a törekvéseit, néha túlzónak is találom, nem kéne ennyire kiszolgálnia az igényeimet. Elvégre én vagyok "vendég" nála. Nem vágom, hogy nem rám gondol.
A vajas példán összemosolygunk. Ha csak ennyi hiba lesz kettőnk között, példás életet fogunk élni. Nem vagyok rendmániás, de szeretem a harmóniát, szóval, ha valami zavarja a szemem, úgyis teszek ellene. Nem szólok érte, hogy hol veszi le a zokniját, miért hagyja ott, megcsinálom, felkapom, bedobom a szennyestartóba és kész. Nem kerül semmibe. És szívesen mosogatok (ő meg nem szeret). Én meg utálok port törölni!
...
Kis kitérőm a mosdóba valóban gyorsra sikeredik, és mászok vissza Sebastianhoz. Az ágyunk már nem csak a testünktől meleg, a Nap is besüt, fénnyalábokat rajzolva rá. Sebastian eltakarja a szemeit, de amikor a csók várat magára, kikukucskál. Kis hamis, nem veszi magához a kezdeményezést (vagy nem folytatja, amit abbahagytunk), ráadásul kaján mosollyal felemlegeti a dokit...
- Szóval mégis engesztelést szeretnél? - veszem a lapot. - Gondolom, akkor be sem éred akármivel... Nos, nekem is fontos, hogy el tudd nézni a gyengeségeimet...- harapok az ajkaimra, immár csábító jelleggel, és úgy teszek, mintha erősen gondolkodnék, mit is kéne tennem. Aztán, mielőtt bármibe belekezdenék, kiveszek az éjjeliszekrény fiókjából néhány óvszert. Jobb felkészültnek lenni, nem?

Lényegében megbeszéljük, hogy még a "csábítóktól" sem kell tartani. Majd elmesélem Reevennek is, nehogy valamelyik csajt a suliból megtépje. Még azt is kinézem belőle.
- Jól van, értem...- eddig sem voltam könnyelmű, ezután se leszek. Biztosan nem adok okot az aggodalomra.
Vállat rántok.
- Nem tudom. A régi barátnőim elég nagykanállal ették az életet, ha érted, mire gondolok. Nem volt gond, hogy minden este más pasival mentek haza, nekik ez volt a szórakozás...- mondom színtelenül. Ezzel sosem tudtam azonosulni. Nem is akartam.
- Lehet, hogy igazad van. De.. most rólunk van szó, megéri a kockázatot?- nézek rá lopva. Vajon el tudja nézni a rigolyáimat? (Biztos vannak, mindenkinek vannak...) Nehogy aztán a fejemhez vágja, mennyi időt pocsékolt rám feleslegesen.
- Hé, csak a példa miatt mondtam. Nem keresem szándékosan a konfliktusokat, ennyire már ismersz- mondom engesztelőbbnek. Aztán szöget üt a fejembe, hogy nem beszélünk arról, ami nincs. Hülye vagyok. Elég a kombinálásból!
És az is biztos, elég lenne az első nő..., akit azért hoz fel... Szedném a sátorfám, kérdés nélkül.
- Oh, akkor félreértettem, ne haragudj!- azt mondta, nem élt még együtt senkivel. Vagy Henryre gondol? Lehet. Arra gondolok, milyen jó, amikor optimista, és nem lógatja az orrát.
Az este végül is békésen záródik, nem haraggal, és együtt alszunk...

Húzza az agyam, de nem kapom fel a vizet, azt a csókot megbeszéltük tegnap. Valószínű, hogy biztos benne, nem csókoltam vissza, akkor azt is elmondtam volna. A biggyesztett ajkai nagyon szexisek, megmutatom, mennyire szeretem őket. Nem kell sok idő, hogy ellazuljon és viszonozza, amit adok.
- Éppen te vagy, akinél sosem lehet tudni!- húzom fel a szemöldököm, hogy meglepődik. Nem akarom, hogy kizökkentsen az a 10 másodperc, amíg másik gumit kell keresni. Mert szükség lehet rá, nem?
Nem tépem a szám felesleges szavakra, megmutatom az ajkának, mennyire szeretek vele lenni, mennyire kívánom. A keze már vándorol rajtam, majd megáll a fenekemen. Hagyom, kalandozzon csak. Bal alkalomra támaszkodom, és a jobbommal kalandozni kezdek a testén. Nekem könnyebb dolgom van, nem fedi ruha, de ez most éppen így tökéletes.
Óvatosan kezdek lefelé haladni, végigcsókolgatva a mandibuláját, le a nyakán, a kulcscsontjára, majd onnan is lefelé... Szeretem a bőre illatát, ízét. Szeretem megfigyelni, ahogy változik a lélegzetének ritmusa, ahogy meghallom az első sóhajokat. Felcsigáznak és izgalomba hoznak a reakciói. Puhán rajzolok ujjbegyeimmel a mellkasán, körbe-körbe, aztán követem a számmal a helyeket, amit az ujjammal bejártam. Nem szándékozom megállni "bikinivonalban"...