- Éppen a legjobbkor jöttél- mondom sóhajtva, aztán rájövök, talán ezt nem kellett volna, vagy nem így. Talán félreérti, és azt hiszi, a cinizmus szól belőlem, pedig Reevenben tényleg az volt az egyik dolog, amit szerettem, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is meg tudott nevettetni. - Az a legfontosabb, hogy itt vagy, és megint boldogítjuk egymást!- Bár sosem mondta, hogy én tenném boldoggá. Ilyet még igazából sosem mondott senki.

Kicsit múltat idézünk, nem teszem túl szívesen, félek, hogy ártok vele. De ahogy "idegeneknek", a betegeimnek is azt szoktam javasolni, nézzenek szembe a félelmeikkel, így Reevennek is joga van tudni, én mire emlékszem az utolsó találkozónkból, így (egy keveset kihagyva) el is mesélem neki az egészet.
- Eddig is számíthattam rád...- mosolygok rá. Ezzel sosem volt hiba. Nekiugrott mindenkinek, akiről feltételezte, hogy bántott, és eltávolította őket a környezetemből. Mondjuk, sajátos módszeri voltak, de az tuti, hogy hatékonyak!
A bizalom kérdése most tőle függetlenül érint érzékenyen. De ha lehet, nem is engedem, hogy elkalandozzanak a gondolataim. Reeven valóban megfontoltabbnak tűnik, bár amikor régen ismertem, akkor sem volt kérdés, hogy pontosan tudja, mit akar.
A múltidézést hülyüléssel fejezzük be, a reptéri játékkal, amit ő most modernizálna és aktualizálna, éppen ide, a hátsó kertbe, ahol sok a zöldség.
- És anyád vevő lenne rá? - kuncogok. Feleslegesen ne kelljen már melegágyba feküdnöm... Röhögünk. De azért ennyire bátor nem lettem ez idő alatt. Bátrabb, az igaz. Vagy inkább vakmerő? Nevetgélve ingatom a fejem, hogy ugyan már, hagyja csak, értem én a tréfát.
(Legalábbis ezt. Most.)

A földön ülve aztán kapok egy kicsit a szeretetéből. Fura, hogy ő támogat, pedig nekem ez a szakmám. Jobban kéne uralkodnom magamon, de nem bírok. A hirtelen jött ötletet, hogy menjünk lakásnézőbe is levetem, annyira szeretném, hogy Reevennek tetsszék majd a lakás, hogy rögtön el is határozom, hogy még ma kitakarítom. Ezzel viszont a kirándulás lehetőségét szalajtoim el, szerencsére, nem örökre.
- Tó? - csillan fel a szemem. Mindig is jobban szerettem a természetes kültéri vizeket, mint a gyógyfürdők (néha szagos) kínálatát.- Valamelyik konkrétra gondolsz? Mindegy is, remek ötlet!- őszinte lelkesedéssel bólogatok, benne vagyok, máris jobb a kedvem, pedig reggel még meghalni lett volna jó.

Segítek kihámozni alóla a botját, kicsit megforgatom, ha engedi (mert úgy könnyebb), aztán aggodalmának ad hangot, hogy eltört a farokcsintja.
- Az bizony eltörhet, de ha így van, nem tudnál rajta ülni...- a biztonság kedvéért megnézem azért, ahogy mutatja, és a lila folthoz hozzá is nyomom a tenyerem.
- Ez friss, Reeven? - bár nem tűnik melegnek, elég erős színe van ahhoz képest, hogy alig pár órás legyen. Megérintem, vajon meleg-e, fájdalmas-e.
A nadrágja lejjebb csúszik, fehér, csupasz, pimasz segge is kikandikál a nadrágja korcából. Való igaz; lesznek dolgok, amikben nem tud változni. Mintha a legtöbb pasi ilyen volna...

Néha rosszul fogalmazok (vagy inkább tapintatlanul), de ez most jól jön ki, és Reeven még adja is alám a lovat, ahogy kihúzza magát. Remek srác, örülök, hogy nem vesz mindent szó szerint, különben nagy szarban lennék.
Biztosít róla, hogy számíthatok rá, én pedig azt mondom el, ebben sosem kételkedtem. Tudom, hogy csak felületesen ismertük egymást, mégis hajlandó lett volna értem bármire: verekedni Lioval, veszekedni a főnővérrel. Bár az nem jut eszembe, hogy az ellenszenvem miatt feküdt le pótanyuval...
Elkezdünk hülyülni, és a régi emlékeket maira cseréljük, ahogy elképzeli, milyen hatásal lennék az apjára. Ezzel zavarba hoz, de inkább viccet csinálok belőle, és visszaforgatom az anyjára. Vajon ők még csinálják? Szoktak szexelni? Vagy az apja valóban impotens? Miért is gondolkodom ezen? Röhögünk, egymásnak borulva. Hihetetlenül jól esik szívből nevetni.

A lakásnézőt elnapoljuk (holnaputánra), és aznapra már közös programot is tervezünk. A lelkesedése ragadós, és az ajánlata egyre jobb lesz. A fotózkodás mondjuk nem a kedvenc időtöltésem, de ha gyakorolni akar, arra jó vagyok. Mókás lesz, így érzem, nem az a kötelességszagú, amikhez eddig szoktam hozzá.
- Oké, rád bízom magam!- nevetek megint- Én vezetek, te navigálsz, jól tervezd meg az útvonalat!
Ahogy közelebb hajol, hozzá dugom én is a fejem, de amikor kapkodni kezdi a levegőt, aggodalmasabban nézek rá. Szerencsére, nincs gondja, vigyorog, mint a tejbetök.
- Wow! Ajándék! Jól hangzik! - mosolygok- De a kajáról én gondoskodom!
Nagyon cuki, hogy kényeztetni akar, de nem vállalhat mindent magára. Ezt még az olyan embereknek sem engedtem meg soha, akiknek a vérükben van a kényeztetés (pl. Sebastian)

A bot a segge alatt meglehetősen kényelmetlen, ki is mozgatjuk onnan, de a feneke továbbra is fáj. Megengedi, hogy szemrevételezzem, és egy lilás folttal találom szemközt magam. Mint kiderül, nem friss sérülés.
- Jobban kéne magadra vigyázni...- esik, kel, ennek nem lesz így jó vége. Na nem baj, most még betegszabadságon leszek, kissé jobban odafigyelek az unokaöcsémre.
- Ó, csak nem lettél szemérmes? Hogy fogunk így zöldséges ... zöldségpornót játszani?- ha kiderül, csak a szája járt, akkor sincsen nagy gáz. Én úgysem mertem (és ezután sem merem) bevállalni... Nagyon cuki, ahogy elpirult.
A házból az anyja hív bennünket kajálni.
- Gyerekek, ebéd!!!!
Összeröhögünk.

Végül csak elérem a célom és felvidítom Liát, igaz az okokat nem tudom meg, így csak felejtetni tudok, ez is valami.


A tavas cucc jó lesz, érzem, ráadásul rájöttem szeretem megtervezni a dolgokat, helyek után kutakodni (így jutok majd el a hőlégballonos dologhoz is)
- Megegyeztünk, bízd csak ide.
Vigyorgok rá, túl van tárgyalva, megyünk. Összedugjuk a fejünk, minta gyerekek lennénk, a levegő is elfelejt egy időre, de aztán emlékeztetem magam, az sem árt venni.
- Biztos? Hát jó, akkor csak az izgalmakra figyelek oda.
Kaja? Eszembe sem jutott...

A bot végre kikerül a valagam alól, a derékfoltba nem halok bele, finoman megrázom a fejem.
- Dehogy, ne félts.
Hessegetem el a dolgot, ez az a mondat, amit a legtöbbször hallottam egész életemben és az agyam megtanulta tökéletesen figyelmen kívül hagyni.
Zavarba jövök, hogy megnézi, biztos kikandikál a kis lapos, fehér seggem, nem vagyok szégyellős, de, de most valahogy mégis.
- Nem, dehogy, még mindig gátlástalan vagyok, csak...tudod ez nem olyan harci sérülés, amivel büszkélkedne az ember.
Vallom be zavartam, de igyekszem ezen is túltenni, nem úgy volt, hogy nem vagyok szégyellős? Mi ez? Ebéd...
- Ahh tényleg, anyám háromfogásossal készült, te szegény.
Vigyorgom rá, feltornászom magam a botra, aztán ha Lia nem ellenkezik gondolom bemegyünk ebédelni. Kicsit dumálgatunk még a családdal, igyekszem oldottabbá tenni a hangulatot, ne szenvedjen nagyon rokonnagylány, aztán esetleg még beszélgetünk kicsit és gondolom lassan a távozás mezejére lép. Nem kell sokat várnunk a következő viszontlátásig.

// köszi nagyon szépen! //

Hétvégére programot tervezünk, és a kedvem egyre inkább oldódik, javul. Reeven is boldogabbnak látszik. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokat szőnyeg alá söprünk, de a lényeget azt hiszem, sikerül megbeszélni, és ez jelen esetben így is hatalmas eredmény (legalábbis így hiszem). Megbeszéljük, ki hogy száll belel a buliba, aztán még bohóckodunk egy kicsit, régi időket idézve, nevetve.
A feneke mint egyfajta térkép, pár napos sérülése van, de mintha zavarba jönne tőle, hogy látom.
- Hm, Reev, ezt csak te tudod, mondhatsz bármit...- adok neki tippet, köríthet köré sztorit, ha akar, ki buktatná le? (Bár kinek mutogatná a fenekét?)
Ott röhögcsélünk még egy darabig, amíg ki nem szól az anyja, legyerekezve minket. Bakker, ezen is röhögünk. Felpattanok, és felhúzom őt is.
- Jesszus, három fogás? - ijedten kapok a szám elé, már a gondolat is riaszt- Nem biztos, hogy menni fog Reev.
Aztán összeráncolom a homlokom, és nevetni kezdek. Nem tudhatták, hogy jövök. Hogyan is lehetne három fogásos ebéd? (Főleg miattam, hahaha) De meglepetésemre tényleg három fogás van. A gyomrom, ami amúgy sem jó az utóbbi időben, gyorsan eltelik, Reeven anyja személyes sértésnek veszi, hogy nem eszek mindenből kétszer, így a hangulat megint pocsék, szóval inkább gyorsan elhúzok. Míg Reevennel várjuk a taxim, újry fixáljuk a szombatot, aztán belevetem magam otthon a nagytakarításba.

//Köszi. Már ment is az új kezdő. //