Sparkling night - Seby és Elee kalandjai az alkonyban

Már egész jól rehabilitálódtam a nagy paintball-kalandunk után - na, meg az azt követő frenetikus esti programom sem volt éppen egy nyaralás, de hát én sem vagyok egy kimondott jó kislány. Felhívtam Sebyt másnap, és a legközelebbi alkalmas napra lecsaptam, hogy behajtsam rajta az ígéretét, miszerint megnézi velem az Alkonyat összes részét. Nem voltam rest, és bevásároltam, hogy jól tudjunk mulatni ilyen borzasztó program mellett is.
A konyhapulton ezerféle rágcsa, ropi, csipsz, keksz, popcorn, tudomisén, mi, mert nem tudom Seby mire vágyik majd. A mélyhűtőm tele van fagyival, csokis, vaníliás, gyümölcsös, tényleg, amit csak találtam, megvettem. A hűtőben van fehérbor, pezsgő, vodka, üdítő, minden, ami a jóféle koktélokhoz kell. A konyhapulton vörösbor, száraz, mert én az édeset nem szeretem, azt már ki is nyitottam, hagyom levegőzni, jót tesz neki.
Kivételesen rendet raktam, de a poén kedvéért a lakás különböző pontjain elhelyeztem egy-egy melltartót, mert a humoromnál vagyok, és mert azt mondta, nem zavarja. Bő szárú, vékony nadrág van rajtam, egyszerű csőtoppal. A hajam még nem száradt meg teljesen, nyirkos hullámokban omlik a vállamra. Türelmetlen vagyok, mert nem vagyok hozzászokva, hogy nekem kell várnom, ezért szoktam késni. Meg persze azért, mert milliószor öltözködöm, de most elkészültem, és nincs más dolgom, mint várni, hogy kopogjanak. Kilépek az erkélyre, rágyújtok, és a korlátra támaszkodva figyelem, hogy ki jár erre, milyen autók, milyen emberek. Nem mintha az emberekből többet látnék, mint apró pontokat. Mintha hangyákat néznék. De az autókat ilyen magasból is felismerem, azokhoz értek. Valamennyire...
Még a cigim felénél sem tartok, amikor hallom a kopogást az ajtón. Nem nyomom el, csak leteszem a hamutálba, és már előre mosolyogva libbenek az ajtóhoz, hogy kinyissam.
- Hellóka! Már azt hittem átvágtál. Gyere be! - nevetve köszöntöm, szélesre nyitom az ajtót, és félreállok. Fedezze csak fel magának a lakást, meg a meglepiket itt-ott.
- Kérsz valamit inni? Vörösbor? - kérdezem, miközben elfordítom a kulcsot, aztán utána indulok. A nappaliban a kis asztalon már ott hevernek a DVD-k sorba rendezve. Nincs menekvés, mindet meg kell néznünk! Felkapom a borospoharamat, belekortyolok, aztán töltök neki is, ha kért, majd bocsánatkérően az erkély felé intek, invitálom, jöjjön ki nyugodtan, amíg kivégzem a cigimet.

Elee hamar felkeresett, ami azt illeti, gondolta nem húzza a kínzásom napját sokáig. Mivel négy, azaz nééégy borzadalmas és szörnyűséges filmet nézünk - és mivel nem tudtam hogy Eleeben Josh is elveszett - ezért vettem popcornt pár zacskóval, sütöttem egy kevés (tényleg nem sok) süteményt neki, mivel ízlett neki még jó múltkor és hoztam alkoholt is tequila formájában, hozzá pár citromot, mert az kell. Sója gondolom akad, legalábbis remélem.
A szatyorral a kezemben érkezem, csupán a parkolás miatt kések pár percet, mert nem volt hely bosszantó mód és sétálni kellett, ami amúgy nem zavarna, csak nem szeretek késni. Hamar az ajtó előtt is termek és kopogok, dallamosan, hogy kétség se férjen hozzá én érkeztem meg.
-Én? Miért tennék ilyet? Főleg veled? Csak azért mert több órán keresztül valami horrornak is beillő IQ gyilkoló sz.rt akarsz nézetni velem, ami nyálas és gusztustalan és még csak egy jó nő sincs benne? Nem is értelek. - Vágok értetlen fejet míg ecsetelem és bemegyek, leveszem a cipőm, de aztán már nevetek is.
-Hoztam pár... aztakva... - Megyek beljebb és meglátom a nos... nasitengert. - Ahm, szóval némi rágcsát meg piát... piából is ennyi van? Mert akkor beb.szunk mint állat... - Röhögök fel, a kezébe nyomom a szatyrot is, hogy tessék, pakolja oda ahonnan még nem folyik ki.
-Rögtön? Nem cicózol. Okés. Mondd, hogy legalább félédes és nem édes. - Vigyorgok, mert nem vagyok oda az édesért, de a nők javában az édeset szeretik. De Eleevel hasonlítunk, ez nekem joly-joker elv, hogy talán ő szereti a félédeset, ó vagy félszárazat ha a szárazat nem is. Persze ha édes sem zavar, csak akkor lehet lopok pár csókot hogy finomabb legyen, oho.
Szét is nézek, először a sok DVD tűnik fel. De akárhogy számolom, ez öt darab. Nem négy.
-Az extra lemezeket is meg kell nézni? Erről nem volt szó... - Képedek el, a melltartók egyelőre fel sem tűnnek, mert sokkol a tény: sosem érünk majd a végére.
Persze követem az erkélyre, bár én most nem kívánom a cigit.
-Ez az egy dolog hiányzik a lakásomból. Az erkély. Néha jól esne kiülni, bár... az elsőn lakom szóval... sok értelme nem lenne, azt hiszem. Vagy nem tom. - Nevetek míg kikönyökölök és szétnézek. Az erkély főleg a kilátás miatt van, úgy sejtem, de nálam... mit nézzen az ember?

Most, hogy mindent a helyére raktam, a kaktuszkáimat is kicsit átrendeztem, mert lássa csak, hogy még mindig élnek, sőt, még vágott virágot is vettem, liliomot azt hiszem, amit a konyhába raktam, mert ott sosincs semmi, de hát most legyen, szóval most, hogy minden a helyén, kicsit elgondolkodom. Nem lesz ez sok? Mondjuk, ha marad, legalább lesz mit nassolnom pár napig. Hétig…
- Na, látod, pont ezért! – nevetem el magam, hogy milyen lelkesen sorolja fel a milliónyi ellenérvet, hogy miért is nem kellett volna eljönnie – De én itt vagyok. Még ha nem is a tévében, de azért remélem, tudom ellensúlyozni a sok botrányos részletet. Ráadásul, a gonosz vörös vámpírcsaj nem is olyan rossz…
Hallom a hangján, hogy meg van kicsit lepve. Akkor mégiscsak sok lesz a cucc. Elfojtok egy nevetést.
- Hát, nem tudtam, hogy mit ennél, szóval… - megvonom a vállam – Igen, piából is van egy kevés, de az mondjuk mindig. Nem mintha alkoholista lennék, vagy ilyesmi… - ah, nagyszerű, most ez halál ciki, de tényleg! De én is elnevetem magam, ahogy felröhög, mert van rá esély, hogy kicsit túltöltjük ma magunkat.
- El kell kezdened alapozni, mert ezt józanul nem fogod bírni! – nevetek és belibbenek a konyhába, hogy elővegyek egy poharat neki is, és kipakoljam a cuccot, amit Ő hozott – Száraz van, az édestől rosszul leszek. Meg ennyi giccs mellé… Nem illett volna. De akkor ezek szerint ennek külön örülsz. Már, a száraz vörösnek. – csacsogok össze-vissza, közben töltök neki egy pohárral, és ha elveszi, koccintok vele.
- Az öngyilkos merényletre! – mondom vigyorogva, és kortyolok egyet. Tequila a hűtőbe, citromok a pultra, popcorn a többihez a kupacra. – Úúúú, ez olyan süti? – kezemben tartom a dobozt, és küzdök magammal, mert szívem szerint azonnal belekóstolnék.
- Á, nem, az túl sok lenne. De az utolsó rész dupla lemezes… - kacsintok rá. Szerintem nem kell aggódnunk ennyi alkohollal a hűtőmben; addigra már annyira részegek leszünk, hogy azt sem fogjuk tudni, hogy hívnak minket.
- Hozzám bármikor jöhetsz, ha egy kis erkélyre vágynál… - rávillantok egy ezer wattos mosolyt, aztán elnyomom a cigit.
- Szóval, hogy legyen? Rágyúrjunk kicsit egy kis iszogatós beszélgetéssel, vagy még frissen, fitten, józanul el akarod kezdeni? Ja, és amúgy egy csomó fagyi is van, mert hát arról volt szó, azt hiszem. – nevetek, mert eszembe jut az az este. Ú, hát, kemény volt, az biztos.

-A sötét haj az esetem, maximum te kárpótolhatsz, de készülj fel, minél sz.rabb a film, annál jobban oda kell tenned magad, hogy ne folyjon ki az agyam, hmmm? - Vigyorgok, láttam képet a vörös nőről és nem, nem az esetem. Elee az egyetlen aki az esetem a kínáltból, tudja csak, hogy nagy a nyomás.
-Ó, nem is értelek, mindig te vagy az étlapomon, semmi nem vált ki téged... - Nevetek, basszus, ez rengeteg. De komolyan, lehet átvert és meghívott még úgy... húsz embert.
-Csak sokfajta vendéged van, tudom, nálam is van mindig mindenféle. - Közlöm könnyedén, mert kábé mindenki aki hozzám jár, mást fogyaszt, ha fogyaszt valamit. Ez már csak ilyen, meg az alkoholok java eláll.
-Igen, csak az alaphülyeségem miatt mentem bele az egészbe, de az vajmi kevés ahhoz hogy meg is nézzem a filmet. Akár egyet is, ezt jól látod édes... - Nevetek kínomban, mert félek tényleg borzasztó lesz. Belül pislákol a remény, hogy ááá, dehogy, lesz benne pár igazán sokat mondó rész vagy valami, akármi.... tényleg kva naiv vagyok.
-Igen, bár a száraz fehér a kedvencem, de ha száraz, akkor rossz nem lehet, szóval alleluja! - Nevetek a bor miatt is. Mi lesz ha iszok?
Mindjárt megtudjuk, mert tölt, koccintunk, nem bírom kihagyni, hogy a keze köré fonjam a kezem és úgy igyak vele, ha hagyja, így hangulatosabb. Persze csak egy kortyot, egész este nem működne, tekintve hamarabb kötne ki a ruhánkon a nevetéstől és a fájdalomtól, amit a film okoz.
-Úúú ez olyan süti életem, ahogy elnéztem ízlett. - Mosolygok rá szélesen, örülök ha kedvére van. Ez teljesen az övé, akkor eszi meg mikor jól esik, pár napig eláll azért.
-Mivan?! Mégis hány óra az uccsó rész? Bvah... - Jelzem, hogy rossz hírt közölt.
-Olyan kegyes vagy, nem félsz hogy ideszokom és nem bírsz majd kiirtani innen? - Röhögök fel, nem vagyok erkélymániás, szóval nem fenyegeti őt ez a veszély, de jó heccelni.
-Alkoholos fagyiról! - Hüledezem némileg affektálva, hogy nem emlékszik, de vigyorgok persze. - Hát... félek józanul az első tíz perc után felállnék és kimennék, hogy ez túl szutyok szóval... iszogassunk kicsit, mesélj valamit, hogy megy a lovarda? Lelkesek a diákok? A lovak még mindig rendesek és nem taposnak le senkit? - Vigyorgok, jelzem van kedvem beszélgetni, kerülöm még az elkerülhetetlent. De hallgatok az okos szóra, szorgosan bele-bele kortyolok a poharamba.
De az egyik kortyba megállok a mozdulattal ha bementünk mert... ez komoly? Leemelem az egyik "dísz" melltartót és megnézem csodálkozva-röhögve, majdnem leiszom magam.
-Te nő... te tényleg nem viccelsz! - Röhögök, akkurátusan visszateszem a helyére a ruhaneműt, gyönyörködöm benne egy sort, csak aztán követem tovább a lakásban, teszem azt a kanapéra. De a vigyor azt hiszem újfent levakarhatatlan társam marad hűségesen, mint mindig, ha Eleevel vagyok.

- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni… - nevetek, mert így is gondolom; elvégre a vendégem, nem történhet meg, hogy rosszul érezze magát!
- Jaj, el is felejtettem, hogy ilyen kannibalista hajlamaid vannak! – bököm kicsit oldalba, de hát ne mondja már, hogy a filmnézés közben nem szokott nassolni. Szerintem nincs olyan ember, aki oda tud úgy figyelni, hogy nincs valami a szájában…
- Igen, valahogy úgy. – ráhagyom, mert általában tudom, hogy ki mit szeret, de most meg voltam lőve, inkább vettem mindenfélét.
- Márpedig, addig innen el nem mész, amíg meg nem nézed őket! – nevetek, fenyegetem játékosan, de azért valahol komolyan is gondolom. Nem hiszem, hogy még egyszer rá tudnám venni, hogy vágjunk bele, de annak ellenére, hogy tisztában vagyok a kegyetlenségemmel, amíg ezt a négy (öt) filmet nem látta, addig nem áll készen az Életre!
- Van az is, inkább azt innál? – megállok, kezem már a vörösboros üvegen pihen, de csak egy lépésre vagyok a hűtőtől, szóval még változtathatok, ha van rá igénye – Még nem bontottam ki, lehet, hogy hagyni kéne levegőzni egy kicsit…
Koccintunk, kissé romantikusabbra veszi a figurát, mint gondoltam, de ez belefér, neki belefér, mert tudom, hogy szereti az ilyesmit.
- Ó, most nagyon szeretlek! – magamhoz ölelem a dobozt, úgy szelem át a konyhát, hogy adhassak Sebynek egy puszit köszönetképpen, aztán újra a hűtő felé veszem az irányt, hogy eltegyem a zsákmányt, de persze próbálok titokban kihalászni belőle egy kockát.
- Ó, nem kell aggódni, abban még szex-jelenet is van! – nevetek, mert hát valamivel rá kell venni, hogy kibírja addig. Azt hiszem…
- Őszintén? Nem! - nevetek vele – Tudod, szerintem remekül ellenénk együtt, mint lakótársak, szóval nem, nem félek, hogy ideszoksz.
- Az, az! Na, látod, ezért van ennyi pia, és ezért van tele a mélyhűtőm egy csomó fagyival. – bólogatok, hogy igen, igen, erről van szó, naná, természetesen. Ja, natürlich, ahogy a művelt német mondaná – azt hiszem.
- Ó, oké, csacsogjunk! – mosolyogva invitálom be Sebyt, letelepedünk a kanapéra, oda hozom a bort/borokat és hagyom, hogy faggasson. Ahogy befelé megyünk, megakad a tekintete az egyik kihelyezett meglepetésen, és nekem azonnal széles vigyor terül el az arcomon.
- De, éppen, hogy viccelek! Csak a kedvedért hagytam elő néhányat…
Lehuppanok mellé a kanapéra, magam alá húzom a lábaimat és belefogok, hogy válaszoljak a kérdéseire: - Nos tehát, a lovarda remekül megy, a lovak is fantasztikusak, a tanítványok sosem voltak még ennél szorgosabbak, és a randi sem volt utolsó a kedves rendőrünkkel. Na, és veled mi újság? Fordítás, rádió? Minden rendben? Összetört szívű hölgyek tucatjai, amerre jársz?
Belekortyolok a borba, és figyelmesen hallgatom, vele mi minden történt, amióta nem láttuk egymást.

-Mmmm, helyes! - Vigyorgok, nah, talán mégis kisül valami jó ebből a szörnyű szériából.
-Én csak kóstolgatni szoktam, ízlelgetni, ne mond már, hogy az olyan szörnyűséges dolog. - Közlöm búgó hangon, kaján vigyorral, közelebb hajolva, nem bírok magammal.
-Hm... Ha te is maradsz elnyújthatjuk, van pár ötletem mivel tölthetnénk el az időt. - Somolygok és nem csak szex jut eszembe. Bármi jobb mint ez a film szerintem. De nem akarok a nyakán lógni, szóval valahogy túlesem a filmeken.
-Áh, jó ez, még a végén tényleg összeiszunk mindent! - Nevetek, legyintek, jó lesz ez is. Igaz, még az ízéért iszom, de szeretem ezt is.
Vigyorgok, belemegy a hülyeségeimbe, de talán ezért jövünk ki jól, hagyjuk egymást baromkodni. Én most ugye a poharakkal tettem, de titkon jól is esik közel lenni, mit tagadjam.
A süti persze jó ötlet volt, ahogy elnézem, bár nevetnem kell a szavaira. Mégis próbálok szomorúbb képet vágni.
-Mert amúgy csak kicsit szeretsz? - Kérdezem, de kapok egy puszit, arra nevetek kicsit, megsimogatom a hátát, jelezve: szívesen.
-Ez most fel kéne dobjon? Azt a csajt nem vágyom meztelen látni, a pasit pláne nem... whuh... - teszek úgy mintha a hideg rázna a gondolatra, de vigyorgok.
-Ohm, az más, bátor leány! - Nevetek, mert nem is tudom, sok a háklim, félek elijeszteném ha kicsit többet lennék vele. De persze lehet nem, nem tudom.
-Hmmmmm... - Szűkül a szemem és méregetem, hogy valóban emlékszik-e, de persze ott játszik a mosoly az ajkamon.
Vigyorgok, nevetek a csacsogni szón, azt lányok szoktak nem? No sebaj, ennyi belefér, amúgy is mókás a szó, vidoran megyek vle vissza a lakásba. Aztán a mellbevágó melltartó meglepetés miatt kell nevetnem.
-Megtisztelve érzem magam! Felkeresem mind, hogy megcsodálhassam őket, bár rajtad minden bizonnyal sokkal mutatósabbak. - Vigyorgok, de tényleg megnézem majd már, hányat és hova tett ki, poén.
Aztán leülök a kanapéra, elkényelmesedem, ahogy ültömben kissé belesüppedek a bútorban, hallgatom miket mesél.
-Na, végre, milyen jó hírek! Az ilyesmit öröm hallani! Főleg hogy nem maradtál valahol kibilincselve. - Nevetek kicsit. Bár Henry miatt kicsit felbolydult az életem, a kérdés némileg nyomaszt, de nem akarok erre gondolni.
-De akkor a rendőr hapsi nem fogott meg annyira, hogy legyen még egy este vagy... - Kérdezem ártatlan, mert nem tudom a másik (komolyabb) fiújával hogy áll így pár nap elteltével.
-A fordítás megy, kicsit többet tudok foglalkozni a műfordítással, ami jó. A rádiót most kicsit szüneteltetem, kivettem a szabadságom, tudod... lazítani kicsit. - Mosolygok, vállat vonok. - A hölgyek pedig köszönik megvannak, de nem töröm a drága szívüket. Van két fix partnerem, akikkel tudok randizni, most jól megvagyok így. Az egyikükkel társastáncra járok, a másikuk meg képzeld, kamaszkori barátnőm, tíz év után csak úgy belefutottam szó szerint a parton! - Mesélem vidáman, azt hiszem neki még nem meséltem. Igen, ezekre jobb gondolni, hogy jobban vagyok. Bár nem tudom mennyire érdekli, de... most ezt tudom mesélni.

Ajkamba harapok, ahogy az ízlelgetést említi, csendesen elfojtok egy nevetést. Ja, persze, még emlékszem, hogy meg akart enni a próbafülkében, Párizsban. Meg arra is, hogy Ő úgy tud kóstolgatni, hogy sose fogyjon el…
- Én maradok, abban nem lesz hiba. – nevetek – Á, szóval vannak ötleteid? Kész kis akciótervvel érkeztél?
Mondjuk sejthettem volna, hogy készül valami kellemesebb alternatívával, mint a Cullen család frenetikusan agyzsibbasztó krónikájának megismerése.
- Arra is sor fog kerülni, én nem aggódnék. – rákacsintok, mert a vörös után jöhet a fehér, aztán kezdhetünk egy kicsit durvulni. Vagy akár menet közben is, nekem végül is mindegy is.
- Neeeem, félreértesz, amúgy is nagyon szeretlek, de most extrán nagyon! – mondom a puszi után, aztán lopok egy harapásnyit. Mondjuk, ez nem is számít lopásnak, hiszen én kaptam, de valahogy pofátlanságnak érezném, ha itt most nekiállnék betolni őket szép sorban.
- Hát, figyelj, ha minden jól megy, addigra már elég jól leszünk, hogy ne zavarjon minket. – nevetem el magam, mert tény, hogy nem tud feltüzelni az a botrányos jelenet, maximum egy túltájékoztatott tizenkét évest, de… Egy próbát megért.
- Bátor? Ehhez bátorság kell? Szerintem remekül ellennénk, te főzöl, én mosogatok, mindenki éli az életét… - hacsak nincsenek titkolt rossz szokásai, vagy nem szeszélyesebb, mint én, akkor szerintem akár még működhetne is. Nem mintha bármelyikünk is rászorulna, de sosem lehet tudni. Talán egy nap fenn áll majd egy olyan helyzet, amikor nem fordulhatok máshoz, vagy Ő jön hozzám.
- Mi az? – nézek rá nevetve, mert nagyon szúrós szemmel néz. Talán valami rosszat mondtam volna? Nem erről beszéltünk?
- Ó, van még azt hiszem három, vagy négy. Ja, és még egy bikini felső is lesz valahol… - úgy teszek, mint aki marhára gondolkozik, de közben tudom, hogy mi hol van. Van még egy a konyhában, egy a hálószoba ajtóm mellett a polcon, a bikini felső a fürdőben lóg a tükör sarkáról… Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem a poénkodással.
- Nem, szerencsére nem hagyta el a kulcsot, de az is biztos, hogy téged hívtalak volna, másban nem bíznék ilyen kiszolgáltatott helyzetben. – kicsit oldalba bököm az ujjammal, mert amúgy nem tudom, mennyire találnám viccesnek a helyzetet, de tényleg, kit hívnék?
- Hát… A száma megvan, de… Voltam egy fotózáson a sráccal, akivel randizni voltam és… Most nem tudom, mi van. Már megint nem tudom… - tenyerembe temetem az arcom, mert tényleg nem tudom, merre haladunk Josh-sal.
- Na, csak nem? Jól teszed, pihenj csak, bár nem ígérem, hogy a mai napot meg fogod köszönni… - nevetek, mert ez kész kínzásnak is felér, amit ma elterveztem neki.
- Szóval nem törnek a szívek? Akkor ebben egyedül maradtam… Én olyan vagyok, mint elefánt a porcelánboltban, ne tudd meg! – csóválom a fejem, mert így belegondolva, azért ha nem is törtem össze, de megrepesztettem Josh szívét azzal a félresikerült randival. Nem tudom, hogy sikerült-e helyrehoznom a dolgokat.
- Kamaszkori barátnő? Ejha. Szerelem a láthatáron? – húzom kicsit, mert ha soha nem volt szerelmes, ahogy állította, attól még most lehet. És társastánc? Hm, nem is gondoltam volna.

Áh, nem hisz nekem, kikuncog, de nem gond, a lényeg, hogy nevet és vidám, ez a lényeg. Persze én is vigyorgok, mert mi már csak ilyen vidorkodóak vagyunk együtt.
-Ne is mond, amióta megbeszéltük ezen agyalok... - Mondom patetikusan, majd nevetek, mert igazából nem. Ha nagyon szemét és hulladék a film szerintem alszunk vagy beszélgetünk és szenvednek majd a háttérben, ennyi.
-Óhm, hát jó! - Nevetek, szerintem holnap nagyon fog fájni a fejem és nem fogok emlékezni semmire. Édes tudatlanság, de tuti azt hazudom majd emlékszem a filmre, nehogy megnézesse velem újra. És ez nem becsapás lesz, hanem az agyam védelme, önvédelem!
-Hm, az más, szeretek extrán nagyon szeretve lenni! - Nevetek, de nem zavar hogy eszik belőle, sőt. Jólesően mosolygok, valahogy ilyenkor úgy érzem, nem hiába fektett a főzésbe és sütésbe annyi energiát.
-Jah, még a végén elfilozofálok a vámpírszexről, tiszta metafizika lesz. - Nézek rá vigyorogva, hogy azért van ami részegen is irritál.
-Hmm, ütős érv, hogy csak főznöm kell és mosogatni nem... ha mosol is, takarítom a lakást. Jah és teregetsz és hajtogatsz... meg vasalsz, uhmmm... asszem megnyerem így az üvegpucolást és a kocsimosást is. - Dörzsölöm az állam, szívom a fogam, utóbbi dolgokat nem utálom csak szívesen lepasszolnám.
-Na jó, elhiszem, hogy emlékszel. - Nevetek rá, ez a szúrósan nézés nem megy, ha Eleeről van szó.
-Ó, igen? Esetleg tangákat is találok? - Vigyorgok, igazi kincsvadászat. - Ha megtalálom mind elnyerem ami rajtad van? - Charme-os vigyor, hátha bejön, ha nem iszok sokat talán még nyerhetek is. Jó jutalom lenne!
A rendőr pali említése után kínosan nézek rá míg vigyorgok, mert elképzelem, hogy valami motelben lelek rá az ágyhoz bilincselve... meztelen. Hm.
-Khm, gondolod lenne akkora önuralmam, hogy ne éljek vissza a helyzeteddel? - Mérem végig lassan, majd visszaterelem a tekintetem a szemére, de nevetek kicsit, majd megkomolyodom azért, ha rövid időre is.
-Tudod, hogy számíthatsz rám. Láttál transziként öltözve, mi már elválaszthatatlanok vagyunk. - Vigyorgok, de komolyan gondolom a mondat első felét, csak hívnia kell. Vagy jeleznie valahogy, megyek.
-Igen? - Lepődöm meg, tuti valami modell csávó, fura, mást képzeltem Elee mellé, de nem ez a lényeg. - Héj... azóta... beszéltetek erről? Vagy.. mit érzel ha vele vagy? - Ülök közelebb és átkarolom, de barátilag, nem vagyok olyan romlott erkölcsű kurafi hogy a bánatos szívét vegyem ostrom alá és használjam ki. (Főleg mert szerintem esélyem sem lenne, de ez mellékes.) De látom, hogy kikészíti ez az őrlődés, az nem jó.
-Hát.... ha eleget iszok és ölelgethetlek, kárpótolva leszek a maradandó ágykárosodásért. Legalábbis egy ideig. - Vigyorgok rá.
-Hátöhm... Aubrey óta... óvatos vagyok és... elutasítottam egy fiút szóval... öhm... de hagyjuk. - Nézek rá, hogy sajnos nincs egyedül, ő csak női szíveket említett. Bár inkább nőt kellett volna, ez furább volt és... hagyjuk.
-Öhm... ő volt az utolsó barátnőm, de... - A második mondattal zavarba hoz. Callie szeretett anno engem, már... szerelemmel, azt mondta én is őt, ahogy elnézte, egy darabig ebben a hitben örömködtem egy sort, de minél többet gondolkodtam rajta annál inkább arra jutottam, valószínű nem az volt, csak rajongás és izgalom. Az hogy törődő vagyok és figyelmes azzal akit kedvelek még nem tesz szerelmessé sajnos. Bár nem sajnos, akkor Josht már elvettem volna....
-Hát... azt nem hiszem. Meg el is volt jegyezve, lehet csak azért bomlott fel neki mert eljött Görögországból, nem tudom. Csak olyan nosztalgikus együtt lenni, tudod... fura. De kellemesen fura. Mondd... - Jut eszembe egy dolog, nem is tudom hogy, de lényegtelen. - Téged masszírozott már meg masszőr? - Nézek rá, komoly kérdés jön. Ha valóban hasonlítunk, Elee az emberem! (Azért annyira nem lesz komoly, látszik a fejemen xD)

Jók vagyunk mi együtt, már az elején röhécselünk.
- Ah, epedve várom, hogy elém tárd! – mellkasomra szorítom a kezeimet, és csábosan pislogok rá. Nem várom el, hogy elmesélje, mivel készült, lepjen csak meg, ha eljön az ideje.
Áttelepszünk a konyhába, persze csak átmenetileg, amíg elpakolok és kiszolgálom egy pohár borral.
- Hát, ajánlom is, apukám! – nézek még vissza a vállam fölött. Egyébként sem hiszem, hogy túlélne egy extrán szeretést. Hehehe.
- Amúgy… Nem, ebbe ne most menjünk bele. Majd egy kis töltéssel jobb lesz! – kacsintok rá, mert felmerült már egy ideje bennem a gondolat, hogy egy vámpír, akinek nincs vérkeringése, mégis hogy? Na, igen, ehhez kell még egy kevés alkohol!
- Nanana, azért ezt még tárgyalásra bocsátanám… - fenyegetem meg az ujjammal, mert azért ez így eléggé nem fair alkunak tűnik – Deeeeee, még mindig nem tudtál lebeszélni magadról, te kis… Cukibogyó! – mondom gügyögve, és megpuszilom az orra hegyét. Tényleg nem vagyunk normálisak, pedig még egy pohárral sem ittunk meg…
Egy biccentéssel nyugtázom, hogy azért teljesen hülyének nem vagyok nézve, mondjuk az is tény, hogy erősen kellett gondolkodnom, hogy ezt az alkoholos fagyi dolgot tényleg megbeszéltük, vagy csak képzeltem. De ezek szerint tényleg volt róla szó.
- Naná! –nevetek, aztán gyorsan hozzáteszem: - A fiókban… - mert azért ennyire pofátlan nem akartam lenni.
- Egy próbát megér, életem… - húzom fel a vállam, és közben a legártatlanabb szempilla rebegtetésemet vetem be, de hát ki tudja mi lesz itt, ha még iszunk is?!
- Legalábbis erősen bíztam benne. Eddig… Öööö, akkor lehet, hogy inkább egy barátnőmet hívom majd ilyen helyzetben. – próbálok úgy tenni, mintha tényleg meggondolnám ennek a helyzetnek az eshetőségét, de aztán elnevetem magam.
- Te most… komolyan a szemeddel vetkőztetsz? – megjátszott felháborodásom kb annyira hihető, mint a feltételezés, hogy rajongani fog a filmekért.
- Igen, és utána hozzá mentünk, de… - megrázom a fejem – Van egy iszonyú édes kiscicája, meséltem már? – terelem a témát, most nem akarok erről beszélni.
- Azóta eléggé kerüljük ezt a témát. Annyira kerüljük, hogy… - elhúzom a számat, aztán inkább egy másik kérdésére válaszolok – Nem tudom, mit érzek, de… Olyan mintha… Szóval szeretek vele lenni, és szeretném, ha… - megint megrázom a fejem. Össze kell szednem magam, mert most már el akarom mondani, legalább magamban is tisztázom a dolgokat.
- Szóval… A randin arra kértem, hogy hagyjon nekem némi teret, meg lélegzetvételnyi levegőt, mert eléggé gyors volt a tempó, meg én nem is nagyon szeretném olyan marhára lekötni magam, hogy esküvő, meg gyerek, meg mit tudom én. És annyira komolyan vett, ami egyébként tök jól esik, és örülnöm kéne neki… Szóval annyira komolyan vett, hogy most már azt is kétségbe vonom, hogy egyáltalán megkíván. Iszonyú… Hagyjuk is, inkább igyunk! – megemelem felé a poharam, és egy hajtásra kiiszom a boromat. – Még? – kérdezem, és töltök magamnak.
Viszonzom a mosolyát, ahogy a kárpótlásról beszél, mert értem én a célzást.
- Vávávárj! Egy fiút? Mesélj csak! – felé fordulok és kényelembe helyezem magam, két tenyerem közé fogom a poharat, és várom am mesét, mert ez érdekesnek hangzik.
Figyelmesen hallgatom, ahogy a barátnőjéről mesél, mert ez elég kamasz szerelem szagú, de persze Ő tudja, hogy mit érzett, mit érez most.
- Huha.. És… Miattad jött az Államokba, vagy csak… Csak összefutottatok? És most? Együtt vagytok? Már hogy ahogy te ezt intézni szoktad… - tényleg érdekel, mert ez fura, mármint, mondta, hogy neki állandó partnerei szoktak lenni, és csak érdekel, mert én ezt egész másképp csináltam. Mert már nem űzöm olyan marhára ezt a sportot.
- Tessék? – kicsit összehúzom a szemem – Mármint… Miért kérdezed? Amúgy igen, volt már rá példa… - mosolyom feltehetően kissé zavart, mert nem tudom, mire megy ki a játék, és nem tudom, mi lenne a helyes válasz erre a kérdésre, leszámítva azt, hogy az igazság.

-Áhá! Lebuktál, te sem bírnád végignézni, jól van! - Nevetek fel, bár hogy őszinte legyek, nem lepődnék meg rajta.
Csak vigyorgok, hogy melegen ajánlja nekem a "szeretve lenniség szeretet"-ét, bár nem ismer, ha azt hiszi nem élnék túl egy extra szeretést, az bármikor, bárhogyan.
-Ahaahhaah, az tuti hallod, minden baromságot összehordunk és még értelme is lesz! - Röhögök egy sort.
-Na jó, enyém lesz a bevásárlás is, de ez a max! - Vigyorgok, nevetek, főleg hogy még így is "megtartana", na meg az orrom is megpuszilja, én a nyakát célzom meg viszonzásul, míg megölelgetem kicsit, elvégre itt gügyög nekem, nem bírtam megállni.
Elkerekedik a szemem, hogy még tangákat is kitett, de aztán nevetek, hogy a fiókban vannak.
-Melyikbe? - Kérdezem az egyik szemöldököm megemelve, de nevetek, jelezve, csak vicceltem. Maga a fehérnemű ala natur nem dob fel különösebben, Elee már egész más, úgy jobban leköt, ezért is vetem fel a jutalom dolgot. - Ohm, hát akkor feltétlen, ki nem hagynám! - Vigyorgok, jó program lesz, egy más megvan végülis.
Nevetek, hogy inkább valami barátnőjét szerválná be a kimentésére, az is teljesen érthető lenne. De hát muszáj végig mérnem, a helyzet tálcán kínálja.
-Áááá, tuti neeeeem... - Mondom amolyan "á, ugyan" stílusban, enyhén csücsörítve, hogy mikre nem gondol, de a képemre van írva, hogy dehogynem, szép emlékeim vannak. De persze csak nevetünk, mert hát.. mi valahogy mindenen és ez olyan jó.
-Értem. Nem nem mesélted, imádom a macskákat... tudtad? - Terelek én is kicsit, mosolyogva, jelezve, nem muszáj erről beszélgetni, csak érdekelt.
Aztán mégis úgy dönt kicsit belemegy a témába, figyelmesen és türelmesen hallgatom. Ahogy elnézem, fogalma sincs. De ahogy tovább beszél, hát... az kínos.
-Húha... hát... lehet csak elnyomja, mert úriember akar lenni... meg lehet így könnyebbnek érzi, ha nem lehetsz teljesen az övé, akkor... egyszerűbb ha nem kísérti magát veled. Kérek igen, köszi. - Nyújtom közben a poharam. - Amúgy nehéz rajtatok kiigazodni. Kértek valamit, komolyan vesszük, az a baj. Ha nem, akkor meg gyenge elméjűek vagyunk, hogy nem fogtuk fel, mit mondtatok. - Somolygok kicsit, visszafogottan, mert nem megbántani akarom, csak a nőkön tényleg nehéz kiigazodni.
Aztán összemosolygunk, ami jó, nem akartam lelombozni, de a fiú témát kerülném, hogy őszinte legyek, látni is rajtam, hogy hirtelen igen merev és feszélyezett leszek, de főleg zavart.
-Nem fontos... tetszem egy fiúnak de... képtelen vagyok viszonozni, ennyi. Fontos nekem, nem akarom elveszteni de... ez így bonyolult lett... - Sütöm le a szemem. Én csesztem el mindent, tudom, ez bosszant és bánt, ijeszt a legjobban, azt hiszem. Akkor is ha nem is tudtam mit csinálok.
Inkább a lányokról mesélek, az könnyebb.
-Áh, dehogy miattam, először azt sem tudta ki vagyok. Tiszta kínos volt, mert én meg nagyon tudtam ki ő. - Vonok vállat félmosollyal. Ugyan, miattam... dehogy. - Hát, igen, együtt vagyunk, mármint amikor tudunk összefutunk, randizunk, szeretkezünk... tudja, hogy nincs fix kapcsolatom, neki nem tudom van-e... nem lepődnék meg, bár sokat dolgozik. - Amelia is... vajon a munkamániás csajokra bukom? Csak nem...
-Csak úgy... - Megszeppenek, hogy méreget. - És te... élvezted? Mármint... jó volt? Vagy... fájt? - Kérdezem kínosan, én azt hittem ott halok meg, de mindenki azt mondja, mennyire kellemes meg jó, de hát... frászt. Hátha van még valaki aki hasonlóan vélekedik, mert akárkit kérdeztem mindig egyedül maradtam és kissé kellemetlen, hogy csak én vagyok ilyen... őőő... gyenge? Mi a jó szó erre? Szóval általában titkolom az igazságot, hogy megkönnyeztem a... kényeztetést.

- Hát, most erre mit mondjak? Láttam már elégszer… - tárom szét a karjaimat, mert igen, bevallom, hogy önként és dalolva megnéztem már egy párszor. Rosszabb napjaimon, tegyük hozzá!
- Részegen az ember úgyis mindig mindenhez jobban ért… - értek vele egyet, mert hát vannak dolgok, amikhez kifejezetten inni kell. A vámpír szex is ilyen…
- Hát… Meg kell fontolnom az ajánlatot. – mondom komolyan, vagy hát legalábbis próbálok komoly maradni, mintha legalábbis holnap költözni szeretne. De szerintem megoldanánk kisebb súrlódásokkal, és van egy tippem, hogy mivel tudnám másodpercek alatt meggyőzni: nekem van igazam. Azok a fránya női praktikák…
Egy pillanatra elhiszi, hogy bugyikat is elrejtettem a lakásban, de aztán gyorsan tisztázom a helyzetet.
- Ó, hát a fehérneműsben. – mondom értetlenkedve, hogy mégis melyikben tartanám?
- Hajrá, édes, én neked drukkolok! – rákacsintok, mert már van egy tervem, hogy mégis hogy adhatnám át úgy a díjat, hogy tulajdonképpen mégsem adom át.
Meggondolandó, amit mond, mert végül is, tegyük fel, hogy egy szál semmiben ki vagyok kötözve valahova, mondjuk nem tudom, hogy, de telefonálok, és akkor megjelenik Seby, aki amúgy szeret kötözködni, és mindig izzik köztünk a levegő, ha találkozunk…Hát… Ja, akkor már inkább Hale-t hívom fel, és elviselem, hogy szerencsétlenkedik nyolc kört, mielőtt kiszabadít.
- Mhmmm… - csücsörítek kicsit, és én is végigmérem. Ismerjük már egymást annyira, hogy ne nézzük a másikat madárnak, elvégre egyikőnk háta sem tollas, vagy mi.
- Tényleg? Nem is gondoltam volna. Be kéne szereznem egy macskát… - nevetek, mert nem tudom elképzelni, hogy itt rohangáljon a lábam alatt valami kis bolond jószág. Elég nekem a négy ló, meg hát én sem vagyok normális, nem kell ide még egy bolond!
Kicsit megnyílok, és aztán rögtön meg is bánom, mert amit mond… Nos, van benne igazság, de akkor is arculcsapás.
- Jó, de… Mindegy, hagyjuk! – mondom inkább, és töltök neki is. Oké, persze, én kértem, hogy ne költözzünk össze az első randi után, de… Istenem, azért az ember lánya szereti látni a hatását annak, amit tesz. És akkor ott van az is, hogy tulajdonképpen magam sem tudom, mit szeretnék Joshtól. Vagy Dominictól. Vagy Sebytől. Vagy bárkitől… ÉS nyilván nem tesz jót az agyamnak és a gondolataimnak, hogy kezd a fejembe szállni a bor.
- Jó, oké, nem kell elmesélned, ha nem akarod… - mondom, mert látom, hogy kényelmetlen neki a téma, és nem szeretném, ha itt feszengene, de persze majd’ meghalok, hogy részletezze a dolgot. Inkább a kamasz-szerelméről kérdezem, aki nem is a szerelme, de mégis, szóval nem tudjuk pontosan, ki a lány. Már hogy mit jelent Sebynek. Érdekes kérdés…
- Akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy viszonyod van. – nevetem el magam. Kicsit megkomolyodtunk, és én szeretném valahogy visszavezetni a beszélgetés fonalát a humoros kategóriába.
- Hú, hát… Elsőre nem volt kellemes, az tény, de ha az első pár alkalmat túléled, és sikerül egy kicsit lazulnod, akkor már élvezhető. Szerintem… - félrebillentem a fejem, kíváncsian nézek rá, hogy elég kielégítő választ adtam-e – Mert? Gondolkozol, hogy esetleg masszíroztatnál?
Tulajdonképpen nekem is el kéne mennem. Megint. Kezdem érezni, hogy a vállaim feszülnek, a derekam sem az igazi, de korai lenne még azt mondani, hogy egy emberi roncs vagyok.

-Nagyon beteg vagy... - Ámuldozom. Mondjuk én csak meg ne szólaljak, aki KÉTSZER látta a Holiday specialt... végig.
-Naná! - Nevetek, miért érzem úgy hogy tuti kitárgyaljuk a szex jelenetet?
-Hmm, na jóóó, de ne gondolkodj rajta túl sokáig, mert ugrik valami a listáról! - Vigyorgok, hülyülök. Ami azt illeti... Eleevel össze mernék talán költözni. Bár... lenne bennem egy jó adag félsz mikor mennék az agyára.
Nevetek, hogy a fehérneműsben lelem a tangáit, azt gondoltam, bár van aki a szárítóról öltözködik, szóval.
-Ó köszi, meglesz az! - Most már csakazértis összegyűjtöm őket, mint az a srác a pokemonokat!
Megértem, hogy nem engem hívna fel kibilincselt állapotban, noha arra figyelnék, rendben van-e, nem arra hogy meztelen. Nem lennék jó mentő-csábító, túl aggódós vagyok. De ezt nem verem nagy dobra, inkább végigmérem, az sokkalta kellemesebb, de ő is méricskél, már olyan széles a vigyorom, hogy szinte fáj a szám széle.
-Ne csücsöríts édes, így is alig állok ellen a csókolózási ösztönnek. - Vigyorgok tovább, de tény, Elee csókjáért általában epekedem, de van annyi bennem, hogy megembereljem magam. Persze néha lopok egyet-egyet, de ennyi kell.
-Én is gondoltam rá, de sok a szőr, meg mindig mindent szétkarmolnak... bár lehet megbocsátanám ha édesen dorombolnak... hmmm... - Merengek el, nem lennék olyan egyedül otthon. De valahogy egy macska nagy felelősség, nem is tudom.
-Ne haragudj. - Mondom csendesen, félek megbántottam az előbbi szövegelésemmel, pedig nem akartam. Inkább iszom, addig sem járatom a szám.
Aztán rám terelődik a szó, de ez a mondat... mindig ezután sértődnek meg rám, meg közlik zárkózott vagyok... szörnyű.
-Eléggé... kínos nekem. Szerintem nem meleg, de... lehet mégis. Tudod milyen közvetlen vagyok, ő meg nem most kezdte érezni, szóval... nem akartam megbántani őt, de azt hiszem már mindegy is. - Sóhajtom, mert nem titok magam előtt, hogy már egy ideje ezen rágódom és azt hiszem tényleg én rontottam el a kapcsolatunk. Rossz erre rájönni.
-Hát igen, igen, viszonyom van, úúú micsoda szó! - Nevetek én is kicsit, mert Elee nevetése jól esik, komolyan, megnyugtat. Az előző téma kissé megviselt, de a bor és Elee könnyedsége hamar visszazökkent. - Én nem vagyok viszony iszonyos... - Mosolygok rá vidáman, egy kis szóvicc belefér. De aztán beugrik a masszázs, mostanában foglalkoztat, szegény Elee nem érti mi a bajom.
-Biztos? - Aztán az emlegetett iszony megkörnyékez. - Hátöööö... ami azt illeti elég rossz volt, bár reggel jól voltam. Csak... A másik lány, akivel viszonyom van - vigyorodom el, tetszik a szó - ő nagyon szereti, elvitt, de... eléggé aggódtam, hogy mindig szenvedés lesz meg hogy állítólag mindenki élvezi én meg nem, ez olyan ciki... nem szeretek kilógni. De ha szerinted majd lesz jobb is... - Ingatom a fejem, talán ha Amelia megint felveti a dolgot, akkor nem esem kétségbe... talán.

- Igen, tudom… - próbálok bűnbánó arcot vágni, mint akinek valami önhibájából adódó problémája van, vagy valami ciki betegsége, de remeg a szám széle az elfojtott nevetéstől.
- Fenyegetőzünk, fenyegetőzünk? – megintem az ujjammal, de persze nevetek, hiszen ez az egész dolog csak fantáziálgatás.
- Na, majd meglátjuk. – mondom, mert hát olyan marhára nem dugtam el semmit, sőt, szinte szemet szúrnak, de hát egyelőre nem úgy nézünk ki, mint akik fel fogják túrni a lakást.
- Jó, jó, visszafogom magam! – nevetek, mert édes, hogy még figyelmeztet is. Bár nem csókol rosszul, és egyik barátnőjét sem zavarhatja különösebben, ha én is beszállok a buliba, valamiért mi akkor vagyunk jók, ha rajtunk marad a ruha. Vannak azok a típusú kapcsolatok, amik addig működnek jól, amíg nem teljesednek be. Mondjuk, ez ránk nem teljesen igaz, csoda, hogy az egyszeri alkalom után, amikor lefeküdtünk, még ilyen jóban vagyunk… Ki tudja, mi lenne, ha újra megtennénk, de jelen helyzetben, amikor képben van más is, valaki, akinek nem akarok több fájdalmat okozni, mint eddig, és aki nem tudná elviselni, ha rajta kívül lenne más is az életemben, ha őt választom. Márpedig, ha Sebyvel összegabalyodunk, akkor valószínűleg nem egyszer tennénk meg, és ha közben Josh-sal alakul valami… Hát, elég kínos lenne, ha kiderülne, mit műveltem az alatt az idő alatt, amíg ő rám várt. Mi a megoldás? Megmondani Joshnak, hogy ne várjon? Hogy élje az életét? Tulajdonképpen, ha egymásnak vagyunk teremtve, az előbb-utóbb úgyis kiderül, nem?
- Hát igen… Mondjuk, én inkább kutyás vagyok, de elég spontán is, és hát, ahogy veled is elmentem Prizsba… Hova tennék akkor egy kis szőrgombolyagot? – megvonom a vállam, és megnyugszom, hogy tulajdonképpen jobb, hogy nincs házikedvencem.
- Nem, nincs semmi baj, csak fájdalmas az igazság. – mosolygok rá, habár kicsit keserű még a nonverbális kommunikációm.
- Figyelj, nem vagyok pszichológus, és nem is feltétlenül értek velük egyet, de abban igazuk van, hogy ha beszélsz róla, megkönnyebbülsz. Nem mondom, hogy nekem, mert te tudod, hogy kiben bízol annyira, hogy megoszt vele ezt, de… Most ez hülyén fog hangzani, de én egy csomószor a lovaimmal beszélek meg dolgokat. Mármint, ha hangosan kimondasz dolgokat, azzal összeállhat a kép… - csak egy ötlet, és persze naná, hogy szívesen meghallgatnám és adnék tanácsokat is, ha tudnék, de nem szeretném ráerőszakolni magam – Ja, és elég sok a meleg ismerősöm, szóval értek a témához. – teszem még hozzá, de nevetek, hogy érezze, ez csak félig komoly.
- Igen, botrányos az életstílusod, tényleg. – nevetve húzom tovább – Hát, az biztos nem, de szerencsére én sem.
- Hát, soha semmi sem biztos, de nálam így volt. Nagyon durván be volt feszülve a vállam, amikor először elmentem, és azt hiszem, hogy csak a negyedik alkalommal jöttem rá, hogy ez nem is olyan borzasztó. Szóval, tudod, ez olyan, hogy amíg feszes vagy, görcsös, addig fáj, mert az izmaid nem akarnak engedni, de ha már lazulsz, amire egyébként a masszázs van, akkor már nem fáj annyira, mert könnyebben nyúlnak az izmaid. Szimpla anatómia. – nevetek, mert hát ez az egész színtiszta tudomány – De amúgy milyen masszázs ez? Thai? Svéd? Vagy valami extra?
Nagyon nem mindegy, mert a thai masszőrök… Hát, azok kegyetlenek. De egy jóféle sportmasszőr csodákra képes, és most kedvet is kaptam, valahol meg is van a száma a csajnak, akinél voltam…

-És még vállalod is... - Próbálom én is komolykodva mondani, de már bugyog fel a nevetés, nem kell sok hogy kitörjön, de akkor nagyon jóízűen röhögök egy sort.
-Ééén? Soseeem, neeem, nem, nem, csak... vázolom a dolgokat! - Nevetek, főleg hogy megint itten.
-Helyes, helyes, ne rosszalkodj... nagyon. - Nevetek, nem tervezek neki esni, és van egy olyan soha be nem teljesülő tulajdonságom, hogy beérem a csókkal is. Igaz, jóóóó hosszú csókkal, de kamaszkoromban azt imádtam a legjobban, hogy nagyon hosszú percekig lehetett élvezni a nyelvek selymes táncát. A szex nem feltétlen jött össze nálunk, ellenben a csók igen, talán ezért mondok le olyan nehezen Elee ajkaitól, mert imádom őket és amit művel velük. De ez az én titkon, már amennyire titoknak lehet nevezni persze...
-Jah, nekem is ez a bajom. Egy darabig elvannak, de mi van ha én hosszabb időre akarok elmenni? Halálra izgulnám magam, vajon megvan-e még, na meg a lakás... - Nevetek, az sem egy utolsó szempont, az én tisztaságmániámmal.
-Sajnálom, de... nem akarok meséket kreálni neked. De ez a magatartása nem feltétlen rossz. Így túl tudtok lépni a testiségen, nincs más, mint tényleg megismerkedni. A szex csak egy dolog, de könnyen szemet hunysz más felett, ha az jó. - Próbálok valami pozitívabb megvilágítást kínálni, mert szerintem nem dőlt össze a világ. - Szexi vagy, ezen nem változtat semmi. - Mosolygok, szerintem a vonzalom ezen oldala él továbbra is.
-Már több napja ezt csinálom... nem sokat használ, hogy magyarázok a négy falnak... de... olyan mintha kibeszélném az illetőt, és ez... pofátlanságnak érzem és nincs is jogom, mert attól hogy nekem elmondta, nem jelenti hogy én tovább adhatom és... ahh... - Sóhajtok, nagy levegőt veszek, hadartam.
-Nekem is van pár... de... kínos az egész. - Nézek félre, dörzsölöm a tarkóm, félek ha megtudja mennyire elcseszett vagyok kirak a lakásból.
De legalább nevet, mosolyog, kicsit könnyebb nekem is. Főleg ha a lányokról beszélek már.
-Ugye? Ne csináld utánam, olyan hárem feelingje van, nem jó! - Csóválom a fejem, de röhögök, szerintem Callie és Amelia itt vernének össze ha hallanák, de szerencsére csak viccelődöm.
-Ó.. anatómia... hát abból nem vagyok jeles, csak az alapok mennek, főleg fajfenntartás terén. - Vigyorgok, de figyelek arra amit mond, szóval lesz ez még így se, értem.
-Őőőőő hátőőő... asszem thai... de nem figyeltem, nekem nem mond semmit. De valami olajat is használt. - Mondom halál komolyan, remélve így már tudni fogja. Az a baj, hogy azt én nem tudom, hogy az olaj alap cucc. Na nem baj.
-Tényleg, és szervezed már a kiruccanásunk? Remélem nem felejtetted el! - Vigyorgok, áh igen, arról már akartam kérdezni régebben is.

//Mellék kérdés: Szoktad viselni a gyűrűt ha Sebyvel vagy? xD Csak érdekel, ő látja/tudja, én nem xDDD //

- Hát, neked el merem mondani… - nevetek vele, mert azért ezt a beteg oldalamat nem reklámozom. Nem vennék fel valami őrült rajongói pólót, meg ha meg is nézem a filmeket,elég erőteljesen magam alatt kell lennem hozzá.
- Helyes! Jó fiú… - mosolygok, és megpaskolom az arcát.
- Uuuu, különben mi lesz? – húzom kicsit az agyát, de hát ez nálunk alap dolog, azt hiszem.
- Hát, elvileg a macskák ilyen szempontból jobbak. Tudod, tiszta állatok, meg minden, de… Hát én sem hagynék itthon semmilyen jószágot, aki teljes mértékig rám van utalva. – a lovak más tészta, elvégre a lovászok akkor is elrendezik a dolgokat, ha itthon vagyok, csak a mozgatásukat kell valahogy megoldani. De egy cica, vagy egy kutya… Kéne valaki, akit jó szívvel beengedek a lakásba, hogy etesse, rendben tartsa, sétáltassa… Macera és pont.
- Igen, tudom. Mármint… - az ajkamat rágom – Na, jó, figyelj, mert csak egyszer mondom el! – elnevetem magam, mert ez annyira klisé – Fogalmam sincs, hogy mit szeretnék Joshtól, és nem tudok kiigazodni sem rajta, sem magamon, szóval… A hormonjaim meg vannak kattanva, és nagyon vágyik rá a testem, hogy foglalkozzanak vele, de az ujjaim lassan már kezdenek görcsöt kapni még csak a gondolattól is… Nem állok készen egy komoly kapcsolatra, de ő meg csak azt szeretne, neki nem elég, ha néha lefekszünk egymással, viszont nekem meg nincs kapacitásom ennél többre, és lelkiismeret furdalásom van, mert azt hiszem, miattam szakított a barátnőjével, nekem meg csak egy kaland volt. Úristen, nekem csak egy kaland… - megrázom a fejem, nagyot fújok,aztán a második pohár bort is felhörpintem. Ez halál kínos…
- Bocsáss, meg, én nem akartam… Ne haragudj! –zárom le a beszélgetést, és újabb pohár italt töltök magamnak, aztán felállok, mert kell valami rágcsa, de megszédülök kicsit. Mindenesetre kell egy kis csipsz, vagy valami, ami ugye a konyhában van.
- Hát, egy próbát megért… - mondom mosolyogva, és az asztalra teszek egy tálat, amibe ropit és wasabis csipszet szórtam. Remélem, szereti a csípőset… Hagyom a témát, mert látom, hogy tényleg kínban van és nem akar róla mesélni. Nem erőltetem, nem azért jött, hogy faggassam, és amúgy is, az imént zúdítottam a nyakába egy adaggal a biliből.
- Ó, ezt valahogy sejtettem! – nevetek. A fajfenntartás különös dolog; mi emberek úgy igyekszünk fenntartani a fajt, hogy közben mindenféle eszközzel védekezünk a nem kívánt utódok ellen. Szegények…
Aztán hangos kacagás tör elő belőlem, mert ahogy jellemzi a masszázst…
- Édes, minden masszőr használ olajat… - igyekszem rendezni a vonásaimat – De ilyen morcos tekintetű vágott szemű kislány masszíroz olyan elánnal, hogy beleprésel a matracba? Mert akkor tényleg thai, és az mindig fáj… - nevetek,és kortyolok az italomból, majd bedobok egy darab valamit a számba.
- Mmmm, tényleg! Jó, hogy kérdezed. Arra gondoltam, hogy mielőtt bármit is terveznék, ki kéne jönnöd a loviba, mert látni akarlak lovagolni! - tisztára fellelkesülök, ahogy megemlíti, mert eredetileg azt terveztem, hogy egy laza lovas túra lesz, egy éjszaka a szabadban, aztán vissza, de ha nagyon nem megy neki a lovaglás, akkor motorral megyünk, vagy quaddal...

//Mellék válasz: Igen, Elee hordja, kb mindig rajta van Very Happy

//

-Helyes, csalódtam volna ha nem kápráztatsz el vele! - Nevetek, alig bírom kinyögni mit akarok.
Röhögök, hogy paskolgatja az arcom, de hát szava nem lehet, tényleg jófiú vagyok, csak rám kell nézni! Igazi anyukák kedvence.
-Áh, hát tudod a szokásos... - Kezdek bele és kezdem el magyarázni, mintha épp azt ecsetelném, hogy készül a melegszendvics. - ... eldöntelek a kanapén, több ízben lekaplak, kiélvezem a francia csók gyönyöreit, belemarkolok a formás fenekedbe... kiszívom a véred... - Vigyorgok rá, kár hogy nem hegyesebbek a szemfogaim, milyen poén lenne már. De talán így is veszi a lapot, hogy hülyülök.
-De magányosak lesznek a macskák is... - Mondom már szinte együtt érzően, beleéléssel, hogy jaj szegény macsek, otthon sínylődik bezárva, nélkülem. Nem, jobb ha nem lesz macskák, elég Josh cicája, Nora úgy is csipáz engem.
Aztán kicsit kitérünk Elee párkapcsolatára, vagy legalábbis a srácra akinek azért van esélye hogy a pasija lehessen. Elmosolyodom én is a figyelmeztetésre, hogy okés, értem. Persze mikor meghallom a Josh nevet önkéntelenül is melegebb lesz a mosolyom, észre sem veszem, de hát nekem csupa kellemes emlék ez a név, ez a szó. De persze teljesen figyelek, nem akadok fenn, vagy ezer Joshua mászkál a városban. Húú, bonyolult eset, annyi szent.
-Hm. Hát nem csak egy kaland, akkor nem érdekelne ennyire, kedveled. De egy komoly kapcsolat idő, sok idő... Gondolom megértette, de értem, hogy zavar, hogy addig nincs szex, meg csók, meg semmi. Mert hát ha csók van, ott szex is lesz. Ahh... De ha szakított a barátnőjével az tőled független dolog abból a szempontból, hogy előbb-utóbb úgy is megtette volna, így max hamarabb. Az nem a te hibád. Ha meg simán szakít bárkivel, csak mert tetszik neki egy új lány, akkor meg megverem. - Közlöm nemes egyszerűséggel, mert ha összetöri Elee szívét én a csontjait fogom. Nem elég revans, de valami.
-Elee... barátok vagyunk nem? Bármikor szívesen beszélek veled bármiről, azt nem garantálom, hogy jó tanácsot adok, de... fontos vagy nekem, nem teher, ha elmondod mi bánt. Hmmm? - Fogom meg a kezét, mielőtt elszaladna, de komolyan gondolom. Főleg hogy viseli a gyűrűt, nekem több sem kell.
-Nem, nem, semmi baj, igazad van csak... igazából félek róla beszélni. Azt hiszem nekem ehhez is idő kell. - Vallom meg neki, veszek egy kis chipset is, nincs bajom a csípőssel, általában.
Nevetek vele aztán, hogy könnyedebb témák felé terelődik a beszélgetés.
A masszázst illetően csúnyán kinevet, én meg elveszetten pislogok rá, hogy mi vicceset mondtam. Mint egy kisfiú, aki nem érti miért vették el a csokiját.
-Oh... tényleg? Hmm... - Próbálom leplezni a zavaromat, hogy hát némileg analfabéta vagyok a témát illetően. A pír is a bor miatt van, egyértelmű. - Jah... de Amelia mosolygott, halál égő volt, hogy én meg azzal küszködök, ne nyögjek fájdalmamban... hah... És még cukkolt is, boszorka az a nő! - Nevetek, de érezni hogy nagyon kedvelem Ameliát, nevettem vele, hogy piszkált. És... a jutalmam vagy a kárpótlásom - ahogy tetszik - is nagyon jó volt, megérte.
-Ó, hmm, gyanús vagy! - Nevetem el magam. - Jól van, okés, amúgy is beszéltük a cseretanítást, tudd mire vállalkozol! - Vigyorgok, rég lovagoltam már. - Elvileg fenn maradok a lovon, de a vágta... nos... attól azért tartok. Meg minden ló más, csak az én bénaságom egyforma és állandó! - Nevetek tovább, na jó, nem vagyok katasztrófa, csak néha bizonytalan és hátrafele helyett előre dőlök, ami nem szerencsés.

//Awww *-* xD //

Alig érkezett meg, máris bolondok vagyunk, és kezd fájni a hasam a röhögéstől. Arról nem is beszélve, hogy görcsöl az arcom…
Ajkamba harapva, a nevetéssel küzdve hallgatom, miket művelne velem, de amikor a vérszívást említi, nem tudom türtőztetni magam.
- Neeee, tényleg? Azt hittem végre komolyan beszélgetünk, de hát ezek szerint tévedtem… - húzom fel megjátszósan az orrom. Bár, elég fehér a bőre és elég sötét a haja, ha egy kicsit rágyúrna a témára, remek Drakula válna belőle.
- Mindenki magányos lesz néha… De értem, amit mondasz, nincs is macskám. – rávillantok egy fogkrém reklámos mosolyt, mert elég nekem a négy ló, nem kell, hogy még itthon is várjon valami állat. Ebben a lakásban csak kétlábú, tollmentes állatok lehetnek, értsd: olyan bolondok, mit amilyenek mi is vagyunk.
- Kedvelem, persze, mert… De nem vagyok szerelmes. És olyan kis ártatlannak tűnik, nem én szeretnék lenni az, aki összetöri. Már amúgy is megtettem. Egy kicsit. Azt hiszem. – sóhajtok, aztán kicsit összeszorítom a számat – Van egy kis baj… Szerintem neki nincs senki más az életében, már hogy ilyen szinten. De… Én nem vagyok egy kimondott monogám típus, ha érted, mire gondolok. – Sebyvel is lefeküdtem Josh után, és Dominic is képben van, szóval ez így elég kemény. Nem vagyunk együtt Josh-sal, így nem tartom magamnak hűtlennek, én így élek, de kissé frusztrál, hogy Ő többet szeretne. Jelenleg nem tartom magam alkalmasnak ilyesmire, viszont nem lennék ellenére egy-két görbe estének vele, ugyanakkor azt sem akarom, hogy emiatt hiú ábrándokat kergessen. Nem vagyok jó barátnő alapanyag, mert szeretek változatosan élni, és iszonyatosan nehezen mélyülök bele bármibe is. Seby… Nos, vele valahogy már az elejétől remekül megértjük egymást, így neki valahogy nem esik nehezemre elmondani olyan dolgokat, amiket másoknak eszembe sem jutna.
- Édes vagy, de… Nem kell verekedni. – rámosolygok, mert mostanában a pasik mindenkit meg akarnak verni, aki valamilyen módon nem felel meg az elvárásaimnak; Josh azokat, akik szerint nem vagyok szexi, Seby meg Josht, ha elhagyna. De nem is vagyunk együtt!
- Jó, oké, csak… - elhallgatok, aztán vigyorogva kezdek bele valami másba: - Na, de ha barátok vagyunk, és bármit elmondhatok neked, és most nem a hüvelygombáról akarok veled beszélgetni, amivel szerencsére nem rendelkezem, hanem akkor ezt valahogy viszonoznom kell, és szerintem az lenne a legmegfelelőbb, hogy ha én is elmondom neked: bármit elmondhatsz nekem!
Mielőtt nagyon messzire jutnék, érzem, ahogy ujjai az enyémek köré fonódnak, és elmosolyodom, mert rajtam van az „eljegyzési” gyűrű, szinte mindig rajtam van, de hát pont ma ne vettem volna fel?
- Időd, mint a tenger, életem, de nem gondolod, hogy a menyasszonyodnak tudnia kellene, hogy milyen csábítókkal kell szembenéznie? – bújok kicsit közelebb hozzá, mert semmi sem kötelező, de persze iszonyatosan fúrja az oldalamat, hogy mi történhetett. Ugyanakkor nem szeretném, ha bezárna, így csak finom erőszakot alkalmazok.
- Ó, hát, mindennek oka van. Nem lehet, hogy kedveled az enyhén szadista nőket? – húzom vigyorogva, mert ha így jellemzi az egyik „szeretőjét”, akkor pontosan tisztában van a helyzettel, tehát tehetne ellene, ha akarna. Szemmel láthatóan nem akar.
- De ha kellemes élmény kell a masszázzsal kapcsolatban, akkor adhatok egy telefonszámot, a csajnak arany keze van, sportmasszőr, nem a kínzós fajta. – kezdenek kicsit összefolyni a szavak, talán abba kéne hagynom az ivást, mert nagyon hamar oda leszek, inkább eszem, bár a wasabis csipsz nem gyengén erős, szóval még jó, hogy ropit is hoztam.
- Jól van, én benne vagyok! – nevetek, mert juhúúú, legalább még egy tanítvány! – Úgyis megnézem futószáron, mit művelsz, nagy bajod nem lehet. Vigyázok rád! – gügyögöm neki az utolsó mondatot, és kap a homlokára egy olyan tipikus felnőttes puszit.

-A Sebastian régi nemesi angol név, meg nem mondanád, hogy idősebb vagyok, mint amennyinek látszom... - Vigyorgok, főleg hogy az állítás igaz, csak épp nem 128 vagyok hanem szimplán 28. Bár szerintem ő ezt is tudja, főleg ha sutyiban belenézett az irataimba.
-Nem is kell, itt vagyok én, dorombolok is ha kéred! - Dörgölőzöm kicsit neki, de nevetek, még a purrogó hülye dorombolásom sem megy, mert belenevetek. Sebaj, a szándék a fontos!
-Teljesen megértelek. Ha nem vagy szerelmes olyan mintha hitegetnéd... én legalábbis mindig azt érzem, ha ilyen szituban vagyok, vagy... hasonlóban. - Mondom száj elhúzva, jelezve, értem miért bántja. - Hát... de ha meg olyan ártatlan... neked az bejön? - Nézek rá meglepődve, mert ezek szerint be. Fura, azt hittem valami... szóval másabb a srác.
-Az baj. Aubreyval szerintem én is itt rontottam el. Az első randi után többet akart, pedig én közöltem vele, hogy csak randizgatni szoktam, semmi komolyat. Erre a képembe lett vágva a második alkalommal, amikor újra közöltem vele ezt a tényt, pont emiatt mert mondta ő nem keres mást, hogy nem kellett volna mondanom neki, mert akkor olyan, mintha nem így lenne. De az olyan lett volna, mintha kihasználnám nem? És mi lett volna tíz vagy húsz randi után, ha valahogy eszébe jut, hogy jah tényleg, nekem van mással is hasonló kapcsolatom? Ahh... neki se volt senkije, szerintem nem is akart, nem lebeszéllek, meg a lányok mások mint a srácok csak... nem egyszerű. - Sóhajtom, Aubrey miatt még mindig bűntudatom van, de én akkor is úgy érzem, helyesen cselekedtem. Ha nem, Elee most felvilágosít remélhetőleg.
-Nem is vagyok jó benne, szóval megértelek ha inkább te csinálod. - Somolygok rá, megsimogatom a lábát, nem vagyok kimondottan erőszakos. A múltkor is elvertek... ugye.
-Csak? - Nézek rá, de a vigyora belőlem is kicsal egy mosolyt, majd némán nevetek. - Köszönöm. Fogok vele élni, csak meg ne bánd, problémás pasi vagyok. - Vigyorgok, de sajnos nem hazudok. Legalábbis úgy érzem sok apróbb és nagyobb gondon rágom magam állandóan.
Ahh, bújik, elvesztem. Arra akaratlan megenyhülök, jól esik a közelsége. Mi a fenéért vagyok ilyen szeretetéhes?! Na mindegy. Megpróbálom valahogy vázolni csak... kínos.
-Hát ő már rég elcsábított életem, csak másképp... így nem tud... nem megy. Öh... - Nyögök egyet, ha belekezdek az szerintem nagyon hosszú lenne... - Sok... sok dolgot nem mondtam még el és... ez így hosszú lenne. Csak félek, ha nem viszonzom ezt a szerelmet vagy legalábbis nem tudjuk normálisan kezelni, veszekedések és... mindenféle félreértések nélkül, ami nekem nem szokott menni... szóval a srác... khm... nos ő drogproblémákkal küzdött és... ápoltam és... szerintem csak furán érzi a hálát, nem meleg. Bár... olyan mintha az lenne de... szóval... félek ha megbántom, valamit rosszul csinálok, akkor újra a gyógyszerekhez nyúl és akkor visszaesik. Nagyon... szégyelli amit irántam érez, de egyedül nem tudott túl lenni rajta. Véletlen mondta el, hogy többet érez irántam. - Simogatom a szám, félek árulkodom, de majd' beleőrülök ebbe a félelmembe. Ha miattam esik vissza... mit csinálok?
-Hmmm, akkor ezért vonzódom hozzád? - Vigyorgok aztán később, amúgy nem hiszem. Amelia maga a kedvesség, vagy jól titkolja hogy ő egy vérbeli domina. Meg Elee is egy tünemény.
-Ezek után magamtól elmenni... hát... tudod mit? Jó... amúgy is a sport miatt fáj szerintem maga a dolog. Lehet rosszul nyújtok. - Vonok vállat, mert alapból nem kéne hogy fájjon nem? Vagy csak gyenge vagyok. De ne már, az olyan ciki, inkább csak rosszul nyújtok.
Én még bírom, mert ettem valamennyit mielőtt jöttem, a saját sütim is lemeóztam, szóval még nem üt be a dolog, amúgy sem szoktam semmit érezni csak a bortól. Persze ha iszok mellé minden mást is na akkor félhet Elee szívem.
-Vigyázz is! - Durcáskodom, de komolytalan mód, elvégre megint gügyög nekem, remélem nem szokik rá, furán venné ki magát az utcán. De ha már ő a homlokom, akkor én a kezét csókolgatom, mert ő itt puszilgathat én meg őt nem? Olyat nem játszunk, szóval nekem is kijár valami alapon egy kis ideig mellőznie kell a bal kezét, a jobbal tud enni, mert én mindenre gondolok, muhaha.

Tényleg nem lenne rossz vámpírnak, bár az is igaz, hogy ha vérszívó lenne, akkor nagy valószínűséggel már kiontotta volna a véremet.
- Igaz is, nem mondanálak többnek tizenhatnál… - csipkedem meg kicsit, mert tudom, hogy idősebb nálam egy kicsivel, de hát egyikőnk sem az érettségéről híres.
- Igazán? És mit kell tennem, hogy dorombolj? – hagyom, hogy bújjon, kicsit magamhoz is húzom, és mosolygok egyet a dorombolási kísérleten.
- Ugye? Basszus, de… Igen, eléggé ártatlan, és engem is meglep, mert általában nem… Én nem az ilyen típusú pasik mellett szoktam kikötni, és ennek megvan az oka… - mondom kicsit keserűen, de tény, hogy nem jellemző rám, hogy ilyen jófiúkkal kezdjek, mint amilyen Josh. És tényleg nem szeretném összetörni, mert tudom, milyen érzés az és azt a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám.
- Szóval, akkor azt mondod, hogy nem kéne vele találkoznom? Azt nem tehetem… Nem lehet… Mármint… Fel kell készítenem egy szerepre, szóval… - totálisan kétségbe vagyok esve, mert tanítom, és Ő is tanít engem, tehát esélytelen, hogy megszakítsak vele minden kapcsolatot, de akkor le kell tisztáznunk, hogy mi legyen. Mármint, igazán letisztázni. – És mi lett Aubryval? Nem is beszéltek azóta? Ez most nagyon nyálas lesz, de Josh értékes ember, és nem szeretném… Nem szeretnék haragban lenni vele. Érted? – az ajkamat rágom, mert ez így elég kemény. Nem akartam rázúdítani ezt az egészet, mert elég nagylány vagyok, meg kéne tudnom oldani ezt egyedül, de eléggé belemelegedtünk a párkapcsolati tanácsadásba.
- Á, szóval helyetted is én verekedjek? – nevetek. Én sem vagyok vérprofi, de pár cicaharcban már volt részem.
- Életem, mondd nyugodtan, s én legjobb tudásom szerint próbálok majd segíteni. – mosolygok és megpaskolom a combját. Aztán próbálom a fejembe szállt bor okozta tompultságot legyőzni, ahogy hallgatom. Valóban nem tűnik egyszerűnek a helyzet.
- Hmmm… - először csak ennyit tudok kinyögni, de aztán valahogy sikerül összefüggésbe helyeznem a kavargó gondolataimat – Szerintem, és hangsúlyozom, hogy ez az én véleményem, és bár nem voltam még ilyen helyzetben, én így csinálnám. Szóval szerintem az lenne a legjobb, ha elmondanád neki őszintén, hogy nem szeretnéd, ha újra drogozni kezdene, de nem tudod viszonozni az érzéseit. Szerintem azt is megértené, ha elmondanád neki, hogy félsz. hogy újrakezdené… Hogy törődsz vele, de te nem vagy képes arra, hogy szerelmet érezz iránta. – átölelem a vállát és a nyakába fúrom az arcom, mert annyira édes, hogy így aggódik valakiért. Biztos nagyon jó barátok, bár elképzelhető, hogy ezzel a helyzettel egy kicsit zátonyra fog futni a kapcsolatuk.
- Azt én nem tudhatom, édes, de talán azért, mert ellenállhatatlan vagyok… - mosolygok, ahogy változik a téma és a hangulat.
- Jól van, majd előtúrom neked a számát. – mondom, mert örülök, ha megpróbálja. Szerintem be fog neki jönni, mert a thai masszázs tényleg elmebajosan fájdalmas, ha be vannak állva az izmaid.
Folyamatosan csipegetem a rágcsálnivalót, mert nem ettem ma túl sokat, viszont elég jó tempóban fogyasztom a bort, és ennek így nem igen lesz jó vége.
- Komolyan kinézed belőlem, hogy hagynám, hogy bajod essen? – nézek rá megjátszott meglepettséggel, de hagyom, hogy magáévá tegye a bal kezemet.
- Mondd, életem, miért van az az érzésem, hogy nem fogunk filmet nézni? – kérdezem aztán, mert remekül elvagyunk, és őszintén szólva, nem fájna a szívem, ha nem kéne végigverekedni magunkat rajtuk, de az is igaz, hogy kíváncsi lennék, hogy bírja elviselni Edwardot, de ami a fő, Bellát.

-Fene... azt hittem legalább a tizenhét megvan már... - Húzom a szám majd nevetek. De azért remélem nem tizenhatnak tűnök, az ciki lenne.
-Szeretgess... - Bújok hozzá, főleg, hogy húz, kellemesen nyöszörgök neki, beteg macskának elmehetnék.
-Lehet pont ezért tetszik. Mert másmilyen, új. Ilyen típussal lehet nem is próbálkoztál még... mindent ki kell próbálni. - Vonok vállat, lehet már titkon komolyabbat akarna, arra meg egy ilyen jólelkű, keresztény mentalitású srác pont alkalmas. Meg akkor ahogy elnézem, amilyen mimóza, nem fogja se megcsalni, se semmi.
-Hmm... Nem ezt mondtam, bár Aubrey úgy döntött, jobb ha nem lát. De ha ennyire nem bírod ki hogy lásd... - Nézek rá apró mosollyal, szerintem jobban tetszik neki mint gondolja.
-Megértelek. Aubreyt nagyon kedvelem, hiányzik. De szerintem neki fáj, hogy elutasítottam és... nos én próbáltam békülni de... most vagy sok idő kell neki, vagy már el is felejtett. - Mondom csendesebben, mert azóta nem beszéltünk, hogy kibékültünk állítólagosan.
-Én csak azt mondom, nem vagyok egy Bruce Lee... - Vigyorgok.
-Jó... jó... - Nyekergem neki, aztán el is mondom, azaz próbálom hogy mi a bajom. Mitől félek. És ha tudná, hogy ez csak egy dolog...
-Ezt mind tudja. Azt is tudja, hogy nem hiszem hogy megint végig tudnám csinálni az elvonót vele. Ezeket mind mondtam. Tudja, hogy komolyan gondolom, hogy mindig mellette maradok, mert ismerem és szeretem őt, de... azért elég nehéz úgy hozzáérnem, hogy félek lelkileg ez fáj neki. De ha nem érek hozzá az is baj. Szóval... nagyon temperamentumos és... nem is tudom. Most úgy tűnt jól lesz, de... félek csinálok valamit és kiakad. Mindig kiakad rám. - Hajtom le a fejem, annyit veszekedtünk, nem kéne többet. Bár már tudom mit érez és bizonygattam neki, hogy ez nem baj, én ezt is támogatom, ha viszonozni nem is tudom de... félek csak szavaknak fogja érezni. Ahh... próbálok témát váltani, bár a bor is segít, hogy ne keseregjek itt Eleenek. De annyira jó hogy átkarol, hogy bújik. Ha tudná, nekem ez mennyire jól esik és mennyit jelent egy kis törődés... viszonzom is, jól esik a fejem az övének dönteni, kicsit bújni a karjaiba. Pedig fordítva lenne illő, de hát... sebaj.
-Awm, igen, ezt nem tagadom! - Nevetek kicsit aztán már, hogy közli ellenállhatatlan. Lehet van benne valami.
-Hmmm, nem, nem, főleg hogy tudod kipurcanok, ha kórházba is kell mennem! - Vigyorgok és csókolgatom a kezét.
-Mert hamarabb leisszuk magunkat, mintsem be tudnánk tenni a lejátszóba a filmet...? - Nevetek, de fájdalmasan sóhajtok. - Jól van, jól van, értem, tegyük be. Ahh... de csinálok egy kis popcornt, kell valami... sütit? - Kínálgatom, hogy hozzak-e be neki, ha már felállok. Essünk túl a filmen, bármily borzalmas is... max lesz okom sírni, de nem azért, mert olyan megható.

- Hmmm… Egy jól fejlett tizenhat éves? – félrebillentem a fejem, vigyorom széles, imádom, hogy benne van minden hülyeségben, amit csak kitalálok. Ritka az ilyesmi.
- Hát, az talán menni fog… És, a füled tövét is kell vakargatnom? – húzom magamhoz egy kicsit, és az arcának dörgölöm az orrom.
- Hát, az biztos, hogy új… De… - legyintek, eleget beszéltünk már rólam, Joshról, és nem akarom kibeszélni sem, de valakivel meg kellett már osztanom a kételyeimet. A csajok… Teljesen másképp állnak a dologhoz.
- Nem azzal van a baj, hogy nem bírom ki, csak… Ígéretet tettem neki, és nem szokásom megszegni a szavam. – vonom meg a vállam. Nem csak, hogy nem szeretem megszegni az ígéreteimet, de mit mondanék neki, miért nem tanítom tovább? Gyűlölök magyarázkodni.
- Hát, nem vagyunk egyformák…- hümmögök, mert én biztos nem így kezelnék egy ilyen helyzetet, igaz, nem is vágyom komoly kapcsolatra. Jó, oké, tudom, hogy milyen megbántva lenni, de az én mesém egy kicsit másképp volt…
Nagy nehezen ráveszem, hogy meséljen arról, mi bántja, pedig tényleg nem akartam ráerőszakolni magam, de furdal a kíváncsiság, hogy mi piszkálhatja ennyire.
- Akkor jó, ha tudja. És, mit szólt ehhez? – nem akarok nagyon belemászni az életébe, de szeretnék segíteni neki ebben, mert láthatóan eléggé oda van ettől a helyzettől.
- És ezt is elmondat neki? Hogy nem tudod, mi lenne a helyes viselkedés? Hogy nem akarod elrontani? Szerintem egy ilyen kényes helyzetben nagyon nem érdemes eltemetni az ilyen dolgokat. A kommunikáció nagyon fontos ilyen helyzetekben, szóval… Legyél vele őszinte és merd vállalni, hogy nem tudod, mivel mit váltasz ki… - hú, de bölcs lettem a bortól! De valahogy mégsem érzem azt, hogy marhaságokat mondanék. Még a végén kiderül, hogy egy pszichomókus veszett el bennem. Pfuj!
Összebújunk, ujjaim a tincseivel játszanak, mert engem ez meg szokott nyugtatni, remélem Ő is így érzi. Szeretném hinni, hogy tudom, mi a jó neki, de nem lehetek benne biztos. Hogy ellenállhatatlan vagyok… Nos, egózás lenne azt mondani, hogy tudom? Najó, nem, de általában tudom, kinek mit kell alakítani, hogy elérjem, amit akarok. Sebyvel viszont önmagam vagyok, ami ritkaság, a mai világban úgy egyáltalán, meg hát nálam is, mert ritkán kerülnek hozzám ilyen közel.
- Igen, az felejthetetlen este volt! – nevetek, ahogy felidézem az első találkozásunk emlékét. Egyből bedobtam a mélyvízbe szegényt, de azt is túlélte velem, szóval megtartom!
- Hát, mindenképpen jobb buli lenne, de ha már itt vagy, és így készültem… - felhúzom a vállaimat, szám sarkában játékos mosoly bujkál, velem lehet beszélni, de tényleg – Jaj, ne csináld már! Komolyan, erről le kéne szoknod… - már arról, hogy mindig kiszolgál a saját lakásomban. A múltkor még oké, jogos volt, elvégre akkora volt a bokám, mint egy sárgadinnye – jó, egy nyeszlett sárgadinnye – de most egészséges vagyok, csak egy kicsit csiccsentettem be, még tudok járni, és még nem látok kettőt mindenből, szóval majd én szépen kiszolgálom, elvégre Ő a vendég.

-Hmmm... csak ha csíped a tinik megrontását. - Vigyorgok gonoszul, mert ne már hogy taknyos kölyöknek nézzen, mikor férfinek is nézhetne.
-Mmmm, elég ha a tarkómmal játszol, attól tényleg majdnem dorombolok! - Csókolgatom az arcát, ha már bújik, de ez jön magától, vigyázzon velem, rettentően élvezem. Ha birizgálja a tarkóm valóban jólesően hümmögök, kivéve ha túl játékosan nyúl oda mert akkor csikis és belekacarászom az idilli helyzetbe.
-Majd meglátod. - Mosolygok rá, szerintem majd rájön idővel mit is akar.
-Hmm, de akkor is belementél, ez is valami. Ha nagyon reménytelen lenne a dolog szerintem nem teszed meg az ígéreted. Amúgy helyes, tartsd be, mert csak rosszul fogsz aludni. - Ha hasonlítunk, márpedig hasonlítunk, akkor igenis zavarná, hogy kihúzza magát a dologból.
-Tudom... - Tisztában vagyok a különbözőségekkel, örültem volna ha Aubrey is olyasmi, mint ez a Josh de... úgy fest nálunk ez nem játszott, csak azt hittük.
Aztán szóba jön az én problémám, vállat vonok.
-Ismer, igazából semmi újat nem mondtam neki, bár lehet azt hitte ferdén nézek majd rá. Pedig én soha nem tudnék. Ahh... nem tudom. Kértem legyen őszinte, elvileg az volt, nagyon győzködött, hogy már nem drogozik, csak... nehéz elhinnem, mikor csúnyán átvert a múltkor. Szégyellem, de kicsit meginogott a bizalmam... - Gyűrögetem a ruhám, ezt senkinek nem mondtam még. Magamnak is nehezen vallottam be.
-Tudom... szerintem mondtam neki. Azt is mondjon el mindent, hogy érez, mikor mi jár a fejében, ne maradjak suta, csak... ettől még a félelmem megmarad. Nem tudok nem közvetlen lenni. Talán ez a legnagyobb baj velem. - Grimaszolok, mert nem örülök. Én olyan vagyok, aki mindent megbeszélne, mert enélkül tutira nem értem meg a másikat, de hát... van amiről nehéz beszélni, tudom én.
Jól esik minden esetre Eleehez bújni, tudja mi kell nekem, nem is kell sok hogy megnyugodjak, újra viccelődjek. Nálam nem a bor teszi, egyszerűen a tudat, hogy Elee itt van és itt is marad, bármilyen hülye is vagyok.
-Ahh... gondolom, olyan frenetikus angol beteg voltam! - Nevetek, jaj, ritka ciki volt, de hát ez van. Mivel még itt vagyok, talán nem esek ki a kosárból a gyávaságom miatt már.
-Gondolom, meg azt is érdekel a szenvedő fejem, te kis szadista! - Vigyorgok, majd értetlen fejet vágok. - Miről? - Pislogok rá, komolyan nem értem mi a baj és mit csináltam. Nekem teljesen normális, hogyha otthonosan érzem magam, kiszolgálom magam, meg ha már arra járok igazán nem teher hozni neki bármit. Ha rákérdez ezt szépen ki is fejtem neki, mosolyogva, mert ritka édes, hogy kiszolgálna.

//Szenvedek velük... szerintem megnézem újra ezeket a szörnyűségeket háttérzajnak xD Na jó az nem teljesen nézés, de ők is beszélgetni fognak xDDD//

- Nem, nem igazán vagyok pedofil… - nevetek, mert sokkal inkább csípem a felnőtt férfiakat, mint a gyerekeket. – Mennyi is vagy? Huszonhat, huszonhét? – rémlik, hogy beszéltünk erről a repülőn, de számomra nem egy létfontosságú kérdés az életkor.
- Jól vigyázz, mert megjegyzem! – vigyorgok, mert biztos lehet benne, hogy egy váratlan pillanatban ezt tesztelni fogom.
- Majd alakul, persze… - vonom meg a vállam, mert ezt nem ma este fogjuk megoldani, az is biztos.
- Hát… Még a randi előtt megígértem neki, szóval… - kicsit elhúzom a szám, mert ez így elég fura helyzet, de én tényleg megtartom a szavam. Ha kell, összeszorított fogakkal teljesítem, de nem húzom ki magam alóla. Én már csak ilyen csökönyös vagyok.
- Na, akkor nyugi, nagy baj nem lehet. Ha őszinte vagy, az már fél siker, helyette nem dönthetsz… Ha te őszinte vagy, akkor mindent megtettél, és tiszta lehet a lelkiismereted, szóval… - felhúzom a vállam, mert ha már mindent megtett, amit tanácsolni tudok, akkor már nem tudok újat mondani.
- Figyelj, viszont… Nem sok dolgom volt még függőkkel, ha csak a sajátomat nem veszem, de ha megérzi, hogy nem bízol benne… Az nem túl jó, nem igaz? Gondolod, hogy hazudna? Hogy titokban droghoz nyúlna? – ha igen, akkor az szar helyzet. Mármint az sem jó, ha elképzelhetőnek tartja, de valójában nincs így, és persze az sem jó, ha az illető tényleg visszaesik. Baszsus, nem tudom, mi lenne a jó megoldás, de azt nagyon nehezen nézem, ahogy kínlódik.
- Édesem! – közelebb húzom magamhoz, szorosabban tartom, és kicsit anyáskodva simogatom a fejét – Félni természetes dolog, és a közvetlenség sosem baj. Igaz, néha félreértik, de nem baj. Sokkal nagyobb baj szerepet játszani… Én például próbálom eljátszani, hogy hirtelen baromira monogám lettem, de tudod mit? Kit akarok átverni? – elnevetem magam, azt hiszem, már hiába minden, a bor kezdi megtenni az útját a véremen át az agyamba. Szabad kezemmel, amivel nem a tincseivel játszom, az álla alá nyúlok, és magam felé fordítom az arcát. Nagyon lágyan csókolom meg, mert nem vagyok benne biztos, hogy alkalmas-e, de már nem tudok egészen tisztán gondolkodni.
- Vagy inkább képzelt beteg… - nevetek, mert hát azért sok mindent láttam már, de ilyen kórház iszonyt még soha. Persze, nem kétlem, hogy megvan az oka, mint ahogy mindennek oka van, ennek is biztosan, de azért fura volt.
- Ó, igen, kívánom a szenvedésed! – próbálok hűvös dominát alakítani, de nem igazán az erősségem, szóval persze belevigyorgok.
- Hát arról, hogy itt pattogsz, amikor nekem kéne kiszolgáljalak, elvégre te vagy a vendég. Félre ne érts, imádom, hogy ennyire otthon érzed magad, csak hát… Engem úgy neveltek, hogy ha vendégem van, akkor ülsz szépen a fenekeden, és mondod, hogy mit szeretnél. Jut eszembe! Nem iszunk valami… Ütősebbet? – vigyorgok, ahogy én is felállok. A vörösbornak már lassan úgyis búcsút intünk, átvezethetnék valamivel a fehérhez, addig legalább kinyitom, és akkor levegőzik egy kicsit.

//Jaj, ne tedd ezt magaddal, elég, ha beírod youtube-ra, aztán beletekersz valahol. Ugyanolyan tré minden perce Very Happy

///

-Áh, probléma! - Röhögök, mert ha 16-nak néz gondban leszünk akkor. Persze vicc az egész, kérdezi is mennyi vagyok, vigyorogva válaszolok, hogy öregebb. - Huszonnyolc. Érett férfi vagyok szívecském! - Röhögök megint kicsit, mert őőőő, lehet újra kell vakolni a lakást.
-Hmm, én nem bánom! - Duruzsolom neki, hogy csak hajrá. Nem tudja mivel játszik, bújóssá tesz a dolog, kényszeres viszonzást kiváltva. Persze a csók a top-one, de ezt is eléggé szeretem.
-Jah értem. Az más... hát... ha nagyon kellemetlen, el lehet neki magyarázni, hogy azóta változott a szituáció és így mindezek fényében újragondolnád vele ezt a segítősdit. Mindent meg lehet beszélni. - Legalábbis én szeretném ha így lenne.
-Valahogy úgy érzem, sosem lesz tiszta. Hülye gondolat mi? - Mert hát a bajt valahol én okoztam, most már csinálhatok amit akarok.
-Tudom. Én voltam az egyetlen, aki töretlen állította, hogy kigyógyul. Veszekedtem is azzal, akivel kellett. De... pár hónapja az orrom előtt vett be egy csomó gyógyszert nálam, pont iszogattunk ráadásul, de nem gondoltam hogy nem csak könnyíteni megy be magán a fürdőbe. Ott van minden gyógyszerem, szerencsére mind gyenge, mert... mindegy, mind gyenge, de azt hittem csak keveset evett és sokat ivott. Erre... csak napok múlva vettem észre véletlen, hogy milyen sok hiányzik, tudtam hogy ő volt. Azóta sem bírom megbocsátani magamnak, hogy nem láttam. Ezek után... nem is tudom. Most már tudom, hogy csak nem bírta kezelni a helyzetet, hogy szeret, de... fogalmam sincs. - Tapasztom a számra a kezem, tanácstalan vagyok.
Közelebb húz, simogat, bújok a nyakába, hogy eltelítse az orrom az illata. Szeretem érezni, kellemes. Mosolygok, hogy azt mondja nem tud hirtelen monogám lenni, dehogynem, szerintem menne neki, de nincs még motivációja rá. Vagy nem elég nagy az a motiváció. Érzem, hogy maga felé fordítja a fejem, lágyan csókol, egészen beleborzongok. Puhán és gyöngéden viszonzom, rettentő jól esik, annyira megnyugtat és ellazít. Kezem az arcára siklik, óvatosan, cirógatva a hüvelykujjammal az orcáját.
-Áh, beillek Molière darabjába, azt mondod? Meglehet... de tényleg ijesztő nekem. Nyusz-nyusz... - Mondom "félve" a végét, fogalmam sincs milyen hangot ad ki egy nyuszi, de aztán nevetnem kell. Valaki a pókhálóktól fél, vagy a gilisztáktól, én a kórházaktól. Ez van.
-Ahh, úrnőm! - Vigyorgok, ejj, de kis pajzán, még a vigyora is illik ide. De hát ha szenvedni kell, szenvedjünk. Pia van elég, majd az tompítja.
Vigyorgok, hogy ő is feláll, magyaráz nekem édesen. Közelebb lépek, kezeim a derekára simítom, közelebb húzom.
-Úrnőm, rabszolgád vagyok, szolgállak... - Közlöm áhítva a parancsait, bolondozva, de aztán kap egy gyors csókot. - Édesem, nem vagyok egy ücsörgős típus, el is vagyok szokva ettől, szívesen segítek. Csináljuk együtt. Amúgy is a halhatatlan szerelem filmjét nézzük vagy mi a sz.r ez, szóval ráhangolódásnak jó lesz az elszakíthatatlanság! - Nevetek, húzom ki a konyha fele, úgy folytatom.
-Amúgy meg deeee, igyunk. Bonts valamit. Szerintem úgy is végigmegyünk minden, aminek szereted az ízét és kívánod javaslom azt nyisd meg. - Vigyorgok és ha csak le nem erőszakolt a kanapára, akkor nekiállok kukoricát pattogtatni, amíg ő az alkoholról gondoskodik.

//XDDDDD Tudom, de a francnak van kedve tekergetni benne xD Megy és néha ránézek xD//

Kicsit elhúzódok tőle, és aggódva kémlelem a plafont, mintha attól tartanék, leszakad. Persze vicc az egész, de hát akkor is! Érett? Ugyan már!
- Igen, érett vagy, mint egy piros szilva… - mert hogy a szilva ugye lila, tehát amikor piros, akkor zöld. Kis éretlen, de valahogy mégsem savanyú, ellenben édes, nagyon is! Még dorombol is, és bejelenti, hogy a tarkó kucizást igencsak kellemesnek találja. Nem sejthetem, hogy milyen csapdába sétálok bele, ha kicsit kényeztetem, de valljuk be, az ilyen csapdákba az ember önként is besétál néha.
- Nem hiszem, hogy annyira kínossá válna a dolog. Nekem legalábbis biztos nem… - megvonom a vállam, mert tulajdonképpen hova aggódok valami olyanon, ami meg sem történt és talán nem is fog? És hát ha mindent nem is, de a legtöbb dolgot, helyzetet meg lehet beszélni. Vannak dolgok, amiket jobb nem firtatni.
- Nem. Úgy értem… - sóhajtok, mert ez kemény téma – Nem akarlak elkeseríteni, de… Szóval, ha nem is ugyanazon a szinten, de általában valami függőség visszamarad. Cigi, pia, enyhe nyugtatók, tic-tac, bármi. És saját döntés alapján szokott le? Vagy valaki kedvéért? Mert ha saját maga miatt tette, akkor kicsi az esélye, hogy újra keményebb dolgokhoz nyúljon.
Hallgatom, ahogy arról beszél, a barátja bevette egy csomó gyógyszerét, és összeugrik a gyomrom. Nem ismerem a fickót, és nem szeretek elhamarkodottan ítélkezni, és soha nem is voltam drogos – csak a nikotintól függök – ezért nem is tudhatom, hogy mit tennék, de valahogy úgy képzelem, hogy egy ilyen barátot, aki ennyire közel áll hozzám, és akit állítólag szeretek… Nos, nem hoznám ilyen helyzetbe. Hogy az Ő gyógyszereit veszem be, ráadásul az Ő lakásán… Ez csak egy függő logikájával tűnhet helyesnek, de legalábbis elfogadhatónak.
Nem mondom el neki, mit gondolok, mert így is rettenetesen szenved, kínlódik, és kicsit felelősnek érzem magam, mert én kunyeráltam ki, hogy elmondja, hát most el kell terelnem egy kicsit a figyelmét, valami másra, meg kell változtatnom a hangulatát, mert… Mert csak!
Magamhoz húzom, ölelem, lágyan csókolom, és amikor viszonozza, szinte óvatosan, tudom, hogy nem hibáztam. Tenyere az arcomat öleli, simítja, szám elnyílik, nyelvem finoman fut végig az ajkán. Jól esik ez a lusta csók, és érzésem szerint neki sincs ellenére. Jó, ez nem csak egy érzés, teljesen biztosan tudom, hogy sosincs ellenére egy-két csók, vagy akár több is. Hosszú még az éjszaka, ki tudja, mit hoz!
- Ne félj, nyuszikám, megvédelek! – mondom nevetve, amikor nyuszit játszik, és homlokomat az övének támasztva piszézek vele kicsit.
- Jó, akkor… - csípőre támasztom az ökleimet, és körülnézek, hogy mit is parancsoljak az én kis rabszolgámnak – Á, nem vagyok jó dominának, gyere velem a konyhába, és szolgáld ki magad. Érezd magad otthon! – nevetek végül, mert tényleg képtelen lennék parancsolgatni. Neki sem tudnék, és másnak sem.
- Elszakíthatatlanságot akarsz? Van itthon bilincs. Valahol… - ráncolom a homlokom kicsit, de már vigyorgok is ezerrel, mert mennyire beteg lenne már, ha összekötöznénk magunkat! Na, jó lesz, ha még tömény is lesz a szervezetemben!
- Oké, akkor te leszel a kaja felelős, én meg hozom sorra az italokat! – nevetek és az egyik konyhaszekrényhez perdülök, hogy feles poharakat varázsoljak elő, aztán szerzek sószórót és felvágok egy citromot is, mielőtt elővenném a fehérbort és a tequilás üveget. A borból kihúzom a dugót, csodálatos hangja van, ahogy kicuppan a parafa az üveg szájából, aztán a hűtő mellett hagyom, had jusson egy kis oxigénhez. A következő áldozat a tequilás üveg, lecsavarom a tetejét, hallom, ahogy reccsen a kupak és szakad a papír zárjegy. Azonnal töltök egy adagot, egy-egy szelet citromot teszek a poharak szájára, és a sót is a közelbe húzom.
- Na, akkor, édesem, íme az élet sója! – mondom vigyorogva Sebynek, mert micsoda szóvicc, atyaúristen! Kezdjünk el komolyan inni, mert nincs más hátra, mint előre, és muszáj lesz megnéznünk azokat a vackokat.

karakterinformáció

» Estimese - Seby és Elee
» Vadászat! ~ Elee és Seby
» Elee & Seby - Reconnecting
» Csöngetett Mylord? ~ Elee és Seby
» Csöngetett Mylord? - Elee és Seby No.2

Sparkling night - Seby és Elee kalandjai az alkonyban

Sparkling night - Seby és Elee kalandjai az alkonyban

Similar topics

Similar topics