Brian nagyon is tudja, hogy ő akar lenni a legjobb a világon és néha segíti is benne, mármint értékelhető módon. Most például szerzett neki egy mentort, olyasvalakit, aki modelleket karol fel és még szerinte is érdemes lenne dolgoznia vele. Semmi gond nem lesz ebből, bár Brian kicsit féltette őt, legalábbis ezt látta rajta, amikor megadta a telefonszámát, hogy intézzen el vele egy találkozót valamelyik nap. Allegra pedig fel is hívta, meg is beszéltek egy helyet és időpontot, a telefonban nem tűnt olyan veszélyesnek a nő, bár Allegrát sem kell félteni. Az már más kérdés, hogy munka szempontjából nagyon sok mindenre képes, még megtagadni önmagát is, a személyiségével teljesen ellentétes dolgokra is. Szinte bármire, nem mindenre, mert a múltát nem hánytorgatná fel miatta, annyit semmi nem ér neki, de talán ezen kívül nincs más. Na persze nem ejtették a fejére, kell neki a garancia, hogy tudja, megéri a szenvedést.
A megbeszélt időpontban ott is volt az irodaháznál, ahova odarendelték, kezében pedig egy papírpoharas kávé maradéka volt. Az épületbe belépve kidobta a kukába, napszemüvegét feltette a fejére, úgy nézett körbe. Hamar megtalálta a liftet, csendben várva nyomta be a gombot, a megadott emeleten pedig viszonylag hamar megtalálta az irodát. Olivia ajtaja előtt állva még egyszer rendbeszedte magát, majd bekopogott és várt a bebocsájtásra. Amint megkapta, be is lépett. Nem mosolygott, csak egy kis kanyar volt az ajka sarkaiban, de nem volt fagyos a tekintete. Próbált lenyűgöző lenni, általában jól ment neki, de a nőkkel néha kicsit nehezebb dolga volt. Ettől függetlenül nem érzi, hogy hátrányban lenne.
- Jó napot, Miss McKay, Allegra Jhonson vagyok. - Bár biztosan tudja, hogy erre az időpontra ő jött, azért bemutatkozik, ahogy közelebb ér a kezét is kinyújtja, hogy kezet rázhasson a nővel. Aztán helyet foglal a vallatószékben, lábait keresztbe rakja és úgy pillant a nőre.
- Ha jól tudom, a menedzseremet, Briant már ismeri, nos, én lennék az üdvöskéje, akiről beszéltek. - Mondta végül féloldalas mosollyal az arcán, majd várta a fejleményeket.

Amikor belép, a nő nem néz rá egyből, csak képeket nézeget. Őt ez egyáltalán nem zavarja, tudja, hogy ő maga nem olyan személyiség, akit csak úgy el lehet felejteni, félre lehet rakni. Ahogy Olivia végigméri őt, csak halvány mosoly ül az arcán. Biztos benne, hogy a megjelenése, az alakja kifogástalan.
Arra pedig, hogy ismeri Briant, bólint egyet. Pontosan tudja, hogy a férfinek ő semmivel sem több, mint egy egyszerű üzlet. Egy Barbie baba, akit ő talált meg a szemétkupac tetején, kicsinosította és most meggazdagszik belőle, legalábbis remélhetőleg. Ugyanis Allegra szeret ez a tárgy lenni, mert még akkor is, ha abban az illúzióban él, hogy ő a saját főnöke és a saját sorsának kovácsa, mindig van mögötte valaki. Egy biztos pont, aki hátulról terelgeti az útját és nem engedi, hogy tönkretegyen mindent. Pedig mennyiszer gondolt már rá, hogy feladja ezt az életet valami másért. De hiányozna neki, nem bírná ki nélküle, már csaknem a részévé vált.
Miután leült, rezzenéstelen arccal hallgatja végig Olivia monológját. A fejében cikáznak a gondolatok, jobbra-balra. Tudja, hogy az ő alakja tökéletes, nem szorul további formálásra, mert a jelenlegi ideáloknak tökéletesen megfelel. Tudja azt is, hogy profi, így akként is viselkedik most is. Nem dühöng, nem csattan fel. Csupán keresztbe teszi a lábait, karjait előrenyújtja és felső térdén összekulcsolja ujjait. Még mindig halovány mosoly ül az arcán.
- Mit gondol, maga miben tudna támogatni? - Őt inkább az érdekli, Brian feleslegesen rángatta-e ide, nagyon ajánlja neki, hogy Olivia használható legyen. Mert neki szüksége volt valakire, aki majd a szárnyai alá veszi. Most már tényleg, hiszen szinte végig egyedül küzdötte fel magát. Most már épp ideje, hogy más is dolgozzon érte, ne csak ő egyedül. Legalábbis ő így látja a helyzetet. Egyelőre nem kérdez többet, nem is beszél túl sokat, csak kissé oldalra biccentett fejjel várja a válaszát. Nem, sajnos a nő egyáltalán nem tudja meghatni és nem csalogatja ki belőle az arrogáns, hivalkodó énjét sem. Ez nem az a műsor, most nem.

Allegra csak csendesen, rezzenéstelen arckifejezéssel hallgatja végig Olivia mondanivalóját. Ha tudná, mennyire beletrafált a parasztfaluba, akkor valószínűleg elégedett lenne. De Allegra nem adja meg neki az örömöt, hogy ezt lássa rajta. Nem olyan gyenge ő, nem sebezhető, csak nagyon ritkán, akkor pedig elrejti magát a világ elől és istenesen berúg.
- Természetesen tudom, mivel foglalkozik, ahogy azt is, hogy nem akárkire szenteli a figyelmét. Arra voltam kíváncsi velem mit kezdene. - Hangsúlyozza a velem szót, közben kékjei is villannak egy kicsit, nem olyan könnyű partner ő, akit a nő csak ennyivel elintézhet. Úgy dönt, még ha igazán nehéz is neki és a büszkeségi kódexét minden ponton sérti is, kissé megadja magát.
- A modoromban pedig valóban van kivetnivaló, nem tagadom, de nem olyan rossz. - Nem kérdés, nem reménykedik feloldozásban, talán pár gúnyos szóban csak. Kissé beteg, kissé perverz, de élvezi amit Olivia csinál vele, kicsit emlékezteti arra a képre, amit maga elé tűzött, amilyenné válni akar.
- És noha profinak tartom magam, szeretném emlékezteti magát, hogy ön sem itt kezdte és valószínűleg akkoriban nem engedhette meg magának ezt az arroganciát. - Nem bírja ki, hogy ne mondja ki a gondolatait, kicsit meg is rándul a szája sarka a mosoly felé, hiszen ő ilyen, mosolyogva gázol a lelkedbe és szembesít az őszinte igazsággal. Tényleg egy szörnyeteg, tudja magáról, hogy az és imád is az lenni.

Allegra belső tüze minden erejével küzd, hogy átvegye az irányítást és valóban megmondja Oliviának a magáét. Ő azonban nem engedi, esze ágában sincs elengedni magát és szabadjára engedni a tüzet. Nagyon jól tudja, hogy ez az a szituáció, ahol hevességnek semmi keresnivalója, érzelmeknek meg pláne nem. Nem bizony, itt racionálisan, tudatosan kell viselkedni, pont ahogy teszi. Csendben végighallgatja a nő szavait, pillája sem rezzen egyik sértésre sem. Azonban amikor hallja, mit tud neki tanítani, csillogni kezdenek kék szemei. Jól hangzik.
- Nézze, én bármit megtennék, hogy még közelebb kerüljek a tökéleteshez. - Vallja be végül, mert úgy dönt, egy olyan nővel szemben, mint Olivia, az őszinteség jó fegyver lesz. - És ha ez, amiről beszélt, ez a stílus közelebb visz hozzá, akkor azért is bármit megteszek, hogy elsajátíthassam. Biztos vagyok benne, hogy ön rá a legalkalmasabb személy, hogy megtanítsa, különben nem ülnék most itt. - Kissé lejjebb ereszti vállait, cseppnyit elmosolyodik. Nem mintha eddig meggyőzte volna Olivia stílusa, hiszen kemény és nyers. Benne is van ilyesmi, de még nem tökéletes. Talán nem olyan rossz a helyzet, ahogy a nő lefesti, csak kicsit csiszolni kell rajta. Vagy teljesen másképp kell majd látnia a világot? Nem érdekli. Ahogy mondta, bármire képes, bármilyen módon sutba dobja a büszkeségét, ha ezzel közelebb kerülhet a céljához. Nem nevezi álomnak, nem álmodik róla. Célja van, amit el fog érni, és ő lesz a legjobb, a legjobbak között is. Az ő nevét fogja elismerés kísérni, ő lesz az egyik legsikeresebb nő. És akkor talán egyszer még hazatérhet.
- Szóval mit kell tennem, hogy elvállajon? - Kérdezte végül, fejét kissé oldalra biccentve, érdeklődő tekintettel fürkészve Olivia arcát, hátha sikerül leolvasnia valamit róla. Bár ezt kötve hiszi, próbálkozni azért szabad.

Nem válaszol semmit. Csendben, a visszafogott mosolyával ül, talán némi elszántság csillog kék szemeiben. De még mindig olyan hűvös, mint szokott lenni, szoborszerű, kissé talán élettelen. Talán Olivia azt hiszi, ő majd megbátja, fogást talál rajta, de nem tudja, hogy Allegra a legfélelmetesebb játékos. Olyasvalaki, akinek szinte semmi veszítenivalója sincs, és emiatt nincs benne félelem, nincsenek gátlásai.
- Ha én annak érzem magam, az is leszek. - Magyarázza az egyszerű tényt, ő hogyan látja a dolgot. Mindenkinek saját magával kell elrendeznie szerinte a dolgait. És ha elégedett lesz magával, ha azt érzi, hogy tényleg ő a legszebb, a legsikeresebb és már nincs hova fejlődnie, akkor tökéletes lesz. Ez pedig minden vágya.
Csendesen figyel, amíg Olivia elmagyarázza neki a játékszabályait. Lassú, nyugodt féloldalas mosolyra húzódnak ajkai, amikor hallja, mi is lesz a feladata. Biztos benne, hogy Olivia csak tesztelni szeretné, hogyan oldja meg, mennyire akarja, mennyire törtető is ő valójában. Sajnos még fogalma sincs, mi mindenre képes ennek érdekében. Hiszen ő nem sajnál senkit, ő sem sajnálta senki, amikor nyomorult helyzetben volt, csak megvetették. Ezt a habitust is saját kárán ismerte meg, most pedig szégyen nélkül, könnyedén használja.
- Valamelyik lány adatait megkaphatom? - Kérdezi végül kissé érdektelenül, mert ennyire lesz szüksége, másra nem. Már pontosan tudja, hogy fogja csinálni. Még ha nem is voltak soha a legjobb jegyei, nem ejtették a fejére. Sőt, olyan egyszerű, ámbár nagyszerű logikával és példás problémamegoldó képességgel rendelkezik, hogy kár lenne lebecsülni.
Ha Olivia nem is adja meg neki az adatokat, az asszisztensénél is próbálkozik, hátha sikerrel jár, ha más nem, maximum kutat az interneten, egy ilyen aprócska tény nem állíthatja meg őt.
- Viszlát. - Köszön még el, mielőtt elmenne illedelmesen. Viszont fogja őt látni, már hogy ne!


Pár nap múlva jelenik meg az egyik lány időpontjában. Az asszisztens csak pislog rá, értetlenkedik, Allegra pedig megnyugtatja, hogy most neki kellett ide jönnie. Ugyan értetlenkedik kicsit, de a nő végül beengedi őt, úgy látszik megedződött munkaadója mellett. Allegra udvariasan kopog, belép.
- Jó napot. - Köszön neki csendesen, arcán halovány, mégsem igazán őszinte mosoly ül, nem is akarja megerőltetni magát. Beléphetett volna túláradó egóval, elégedett vigyorral is, de nem szállt el magától. Nagyjából tisztában van az értékeivel, a hibáival és bőven egészséges az önbizalma. Viszonylag kényes egyensúlyt sikerült fenntartania.
- Meglepi, hogy ilyen hamar viszontlát? - Kérdezi csak úgy, udvariasságból, meg persze, hogy csevegjen kicsit, mielőtt még elmondaná, hogy is került ide. Amúgy annyira nagyon nem érdekli, nem is szokott másokat kérdezgetni. De Oliviával muszáj ilyennek lennie, megalázkodnia, de nem érdekli. Ez édes kevés, ennél sokkal, de sokkal többet megtenne, hogy segítsen neki.

Ahogy belép, látja Olivia arcán az elégedett félmosolyt, és eleinte nem tudja hova tenni. Nem várt ilyesmit a nőtől, azt hitte ő is hasonlóan érzéketlen, mint ő maga, de úgy látszik tévedett. Bár ha ugyanolyanok lennének, nehezen taníthatna neki akármit is. Amikor a székre mutat, bólint egy aprót és leül a nővel szemben. Kis elégedettséggel tölti el, hogy a figyelmét kiérdemelte, de nem követi el azt a hibát, hogy hirtelen elbízza magát.
- Victoria sajnos nem tudott ma megjelenni, mert egy sokkal jobb ajánlatot kapott, amit nem tudott visszautasítani. Ha nem tévedek, már meg is érkezett a felmondása, nincs az e-mailek között? - Kérdezi érdeklődve, hiszen ő sem tudja, pontosan hogyan alakultak a dolgok, miután ő maga megkapta az üzenetet arról, hogy minden rendben ment.
- Nem tudom, hogy Brian tényleg a szárnyai alá veszi-e, vagy csak beetette és utána eldobja, de nem is érdekel igazán. - Ha valaki, hát a menedzsere rátermett személyiség, pillanatok alatt meg tudta győzni a lányt, hogy ő profi, arról nem is beszélve, hogy leígérte neki a csillagokat is az égről. Allegra még nem ebben a rendszerben került hozzá, ő az első próbálkozásainak egyike volt és erről tudott is. De nem volt más választása, mint belemenni, egyszerűen azt mondani, legyen, vágjunk bele. Élete egyik legjobb döntésének tartja a mai napig. Természetesen nem ő maga intézte el a dolgot, ezt is a férfire bízta. Hiszen egy olyan nő, mint Allegra nem mocskolja be a kezét, főleg nem egy ilyen senki miatt, a büszkesége amúgy sem biztos, hogy engedte volna.
- Ahogy hallottam, nem igazán ragaszkodott önhöz. - Mondja végül, mert számára kissé furcsa. Talán a speciális helyzete, de ő foggal-körömmel ragaszkodik Brianhez, még akkor is, ha igazából gyűlöli őt, hova tovább, gyakran legszívesebben kitekerné a nyakát, vagy legalábbis felpofozná. Nem tudja, Oliviának ez csalódás-e, száraz tény, vagy éppen dicsőség, hogy ilyen érzéketlen, pénzéhes szajhát "nevelt". Allegra kissé elgondolkozik, hogy vajon belőle is ilyen lesz-e, ha végzett vele? És ha igen, tényleg ez a legjobb neki?
Gyorsan felkapja a fejét, visszaszegezi tekintetét Oliviára. Nem. Nem lehet. Nem bizonytalanodhat el most. Nem térhet vissza a régi, szerencsétlen, ronda Allegrához, akinek nem voltak tervei, céljai. Ő Oliviával akar dolgozni és pont. A segítségével a legjobb lesz és pont. Nem számít semmi más.
- És most? - Kérdezi, hátha kap valami információt arról, övé-e az állás, és mit is fognak csinálni, neki mit kell majd csinálnia, mert egyelőre sötétben tapogatózik.

- Én nem félteném Briant az ön helyében. - Mondja Allegra csendesen, ő biztosan nem aggódik a menedzseréért. Tudja, hogy pofátlanul gazdag, a gazdag emberek pedig a legtöbb dolgot simán elintézik. Emellé a férfi személyisége a leginkább életrevaló, amit valaha látott. Illetve róla is tudja, hogy mélyről kapaszkodott fel és akkor sem esne kétségbe, ha vissza kéne térnie az utcára. Allegra már annál inkább. Hiába edzette az élet színtiszta titániumra, nem biztos benne, hogy még egyszer újra tudná kezdeni és végigcsinálni az egészet.
- Ezek szerint nem tudott már magának újat mutatni? - Kérdezi végül, mert tényleg érdekli, mivel válhat valaki unalmassá Olivia szemében. Nem ismer magára, nem tudja mi ez a lelkesedés, a megfelelési vágy. Nem tudja, mióta jelent ez neki ennyit és már nagyon, nagyon nem érezte senkire és semmire, hogy fontos. Most viszont nem az éhségtől van görcsben a gyomra, hanem attól, mi fog történni. Hála istennek a hűvös, határozott vonásokat már tökéletesen elsajátította, gond nélkül leplezi a pillanatnyi belső zűrzavart, kissé kétségbeesetten próbálja összeszedni magát. Fogalma sem volt, hogy valami kiválthat belőle még ilyesmit, újra tizenéves kislánynak érzi magát, akinek a lelki világa a feje tetején áll, össze van zavarodva és ezt magába fordulással, csendes elutasítással és hűvösséggel kompenzálja. Talán ha nem ülne itt a nő vele szemben, felpofozná magát, hátha akkor rájönne, hogy ő igazából egy kemény, határozott, ambiciózus, felnőtt nő. Fel kéne ébrednie ebből a rémálomból.
- Otthon vagyok a divatban. - Biztosítja a nőt, mielőtt még aggódni kezdene, hogy Allegra majd régi, agyonviselt, netalántán kényelmes cuccokban járkál mindenfelé. Mindig figyel a megjelenésére, a kinézetére, az neki az első. A legújabb divatlapokat szokta olvasni, néha a kifutó másik oldaláról is részt vesz bemutatókon, ha ideje engedi.
- Simulékonyabb... - Bólint egy aprót, hogy megértette. Olivia jól látja a helyzetet, de egyelőre nem tudja, hogy csinálja. Minden nap küzd az emberundorával, azzal, hogy legszívesebben mosolyogva olvasna be minden fejesnek seggnyalás helyett, hogy inkább szerezne egy dublőrt, ő pedig csak a fotózásokra menne el, a többit szívesen átruházná másra. Nehéz lesz tényleg úgy tenni, mintha élvezné, vagy legalábbis nem lenne baja az egésszel.
- Pedig igyekszem. - Mondja, bár talán kicsit csalódott a hangja, ő tényleg próbálkozik, hogy ne legyen a testbeszéde árulkodó, legalábbis azt mondja, amit ő akar mondatni vele. De úgy dönt, nem lelombozódik, inkább építő kritikaként fogja fel ezt az egészet. Valami olyan dologként, amiből erőt meríthet. A céljára kell koncentrálnia, neki kell a legjobb lennie, a legjobbak pedig nem éreznek ilyen hülyeségeket, mint ő, ebben biztos. Ideje kiölnie magából a maradék érzékenységet - ebben is biztos.
- Mikor kezdünk? - Kérdezi végül, mert úgy érzi, ez még csak a megbeszélés, az igazi tanulás, a lényeg, a neheze most jön csak. De már biztos benne, hogy Brian nem véletlen küldte ide. Olivia tudja, hogy mi kell neki, már csak az a kérdés, át tudja-e adni neki ezt, ő pedig képes-e megcsinálni, befogadni.

- Eléggé légből kapott feltételezésnek tűnik így, hogy nem ismeri egyáltalán Briant. - Mondja ki a véleményét csak úgy, mellesleg, mintha mondjuk az időjárásról csevegne. Ő biztos benne, hogy a férfi tisztában van a következményekkel és azt is tudja, hogyan jöjjön ki belőle a lehető legjobban: vastagabb bankszámlával, sértetlenül. Legalábbis eddig mindig megoldotta, mert ő már csak ilyen, megoldja.
A rövid válaszra csak bólint egyet. Szíve szerint megkérdezné, hogy mi változott meg, ami után így érezte, hogy nincs benne semmi újdonság, de úgy dönt, okosabb lesz, ha nem teszi. Az túl egyértelmű lenne, és pedálgépnek tűnne tőle, ami pedig sosem lesz. Sajnos az, hogy behízelegje magát valahova, nem az erőssége, pedig ideje lenne ezt elsajátítania.
- Ezt úgy érti, hogy egy jól felismerhető és megjegyezhető, új stílust kéne képviselnem? - Kérdezi végül, hiszen a divat erről szól, nem? Ha valami új és könnyen megragad, akkor mindenkinek hamar rajta ragad a tekintete. Sőt, egy idő után úgy sem tud ellenállni neki, úgyis tetszeni fog.
Csendben figyel, amíg Olivia elmagyarázza, mit csinál rosszul és hogyan kéne javítania rajta. Persze a nő kitér arra is, miért lesz neki ez igazán jó, és hisz neki. Elnyomni az undort nem lesz egyszerű, de majd erőt vesz magán, meg tudja csinálni. Oliviának igaza van. El kell kezdenie magára úgy tekinteni, mint egy termékként és el kell adnia magát. Nem elég, ha jó termék, csábítóan, ínycsiklandóan kell kinéznie, hogy az ember ne tudja megállni. De aztán meghallja a megjegyést Brianről, egyik szemöldökét felemeli.
- Nem terveztem. - Mondja, hiszen alapból nem hisz a szerelemben, talán majd egyszer hozzámegy valakihez, ha megszorul és tud fogni magának egy gazdag férfit. De ennél többre nem tudja használni őket, nem tudja miért lenne neki jó egy házasság. Habár a szülei vallásosak, számukra szent dolog a házasság és Allegrába is ezt szerették volna belenevelni. Részleges sikert értek el, még ha nem is tud szeretni, ha egyszer férjhez megy, biztosan hűséges lesz. De Brian abszolút nem az a férfi.
- Milyen gyakran találkozik a lányaival? - Kérdezi végül, mert Olivia folyton az időről beszél, idővel kialakul, idővel megtanulja. És nem is türelmetlen, tisztában van vele, hogy egyik napról a másikra nem várhat csodát. De azt sem ártana tudni, milyen gyakran fognak találkozni, milyen találkozások lesznek, csak beszélgetnek, vagy esetleg mással is töltik? De ő nem egy lerohanó személyiség, elég egyelőre csak egy dolgot kérdezni.
Azonban akkor nekiszegeznek egy kérdést, ami a lehető legsikamlósabb téma. Különös fényben csillan a szeme, de nem tud egyből válaszolni, át kell kissé gondolnia.
- Mint embert, gyűlölöm őt. És talán már régen ott hagytam volna, ha nem tudna rólam olyan dolgokat, amikkel bármikor tönkretehetne. Viszont ebből a szemszögből tekintve, mindazonáltal a bizalmasom is és sok dologban segítettük már egymást. - Próbálta összefoglalni a kapcsolatukat, amennyire lehet, de ez túl bonyolult, ő sem érti. A férfi folyton felhúzza, undorodik tőle, az érintésétől legfőképp, ő az egyetlen, akivel egynél többször feküdt le, akivel megosztotta a titkait és most sakkban tartja vele, arra használja, hogy kínozza. Na ezért nem enged senki mást közel magához.