Már megint rohangálok a munkák miatt, de persze minden diák most keres állást. Mondjuk a könyvesbolt nem lett volna rossz ha a pali aki a főnököm lett volna nem egy borzasztó dagadt disznó, aki elvárta volna hogy én legyek a titkárnő meg a takarító is, mert ő spórol. Hát köszönöm nem. Maradok annál hogy csaj legyen a főnök és kész. Hah, dög meleg van, egy fekete top meg egy rövidebb farmer van rajtam, tornacipő, a hajam lazán kontyban a fejemen, hogy ne gyulladjak ki teljesen. Rohadt éhes vagyok, albérletet is keresek, mert ez a mostani szállás ha átmeneti is de basszus, főzni sem lehet olyan ratyi. Végső elkeseredésemben egy mekibe vágódom be, ó amerikai álom, ugye, gyorsan kérek valami szendvicset meg krumplit, kólát... baromi egészséges, még a végén a gyomrom is hazavágom. Mindegy, jó lesz. Ellenben nincs hely. Mi az hogy nincs hely?! Mindenhol ülnek. Majdhogynem ketten. De inkább többen, mi van mindenki ennyire ráér? Jó, előveszem jobbik énem, és levágódom egy srác mellé, ő elég kulturált és talán nem szószátyár.
-Szia, tégy egy szívességet, tégy úgy mintha itt sem lennél, köszi! - Dobok felé egy negédes mosolyt és elveszek egy szál krumplit hogy megegyem. Ha mázlim van feláll és elmegy. Ha nem, akkor olyan kitartó bájgúnár mint az a Nicholas.

Mikor kijöttem az érettségiről és elkiáltottam magam, hogy "ez lesz életünk legkirályabb nyara", nem éppen arra gondoltam, hogy majd egyedül tévézgetek egy albérletben, ahol simán 50 foknak érzem a hőmérsékletet. Pedig ez a szituáció. Drága jó és amúgy new yorki barátom megengedte, hogy amíg elugrok LA-be sulis ügyeket intézni és lakást találni, addig lakhatok az ő albérletükben.
Miután spanyol szappanopera követi a brazil szappanoperát, úgy döntök, ideje harapni valamit. Még nem csekkoltam le a hűtőt, úgyhogy apró meglepetésként ér, hogy üres.. Sőt, be sincs dugva.
- Remek, legalább látok egy kis napfényt is. - eddig az otthonról hozott kajával dolgoztam, és mivel nincsenek helyi barátaim, nem sokat jártam a várost, max egy-két sétára. Egy laza póló és rövidgatya mellé felkapom a legújabb napszemüveg szerzeményem.. Clubmaster? Ez lenne most a divat? Rendben, hódoljunk be.
Nem kell sokat menjek és máris a látoterembe kerül az USA kövérgyerek-gyára, a McDonald's. Egy hamburger sosem esik rosszul.
- Hát újra találkozunk Ronald. - sóhajtok belépve a gyorsétterembe, majd miután megkapom a burgeremet és kólámat, ki is pécézek magamnak egy üres helyet. Tökéletes.
Nem fogyasztok sokat a burgeremből a négyes pulzusommal, amikor levágódik mellém egy légből kapott menyecske. Először meglep a kijelentése, de aztán feltolom a napszemüveget a fejemre és tapsolni kezdek.
- Hölgyeim és uraim, 2014 Kedves hölgye nem más, mint Miss Goromba! - kérdő tekintettel pillantok felé, ezzel próbálván jelezni, hogy kedvesebb is lehetett volna. - A szendvicsemet nem akarod behúzni, ha már a csicskádnak nézel? - ajánlom fel kedvesen mosolyogva.

Végre van kajám, éhenpusztulni nem fogok szaktársaim nagy bánatára, le is dobom magam.
Persze megint egy humorheroldot fogok ki, ilyen nincs. Kap egy lesújtó pillantást, de a tapsra megrebegtetem a pilláim egy műmosollyal karöltve.
-Már beleettél és van saját, kössz nem. Megengedem hogy elfogyaszd, addig sem beszélsz, Mr Szellemes. - Mert amúgy az, bár próbálom nem dicsérő hangsúllyal kimondani a jelzőt, amit kapott.
-Amúgy is... szemüvegben enni bunkóság, nem mondták még? Ha én nem jövök nem is kapsz észbe, ejnye ejnye... Hol a hála? - Ki az a sötét gondolkodású, aki kajálásnál nem veszi le a fedett, zárt helyiségben a napszemüveget? Bár lehet műtötték a szemét, igen igen, de snassz lenne azt gondolni hogy nem bunkó.

Ez a csaj sem volt jelen, amikor a boldogsághormonokat osztották. Az első ember, akivel összefutok Hollywoodban azt hiszi, hogy mindenki a kívánságait lesi. A helyzet előnye, hogy legalább nem kell egyedül ebédelnem.
- Jól van azért nem kapnál embóliát, mert már beleettem. Ó, beszélek én szívesen, ha ezzel összezavarom a bioritmusodat. - nem az a típus vagyok, akinek ha azt mondják, maradj csöndben, vagy hagyjál békén, akkor azt teszem. Ha látom, hogy valamivel idegesítem, hát folytatom. Meglátjuk, ki hagyja el előbb az asztalt.
- Na és mi van ha mondjuk érzékeny a szemem a fényre? - gratulálok Joel, ennél jobb visszavágást még a Bigmaced is kitalált volna. - Bunkó módon bunkó mellé ültél le. Értem, szóval a bunkók vonzzák egymást.
Kacsintok felé, majd felállok, hogy lopjak magamnak még egy kis üdítőt. Tudom itt nem szokás újratölteni ingyen, de én a konkurencia csirkés bácsin nőttem fel.
- Illegálisan töltök még egy kis gyömbért. Kérsz te is valamit? - kérdezem amolyan békejobbként. - Ha igen, hozz magadnak! - villantok felé egy Colgate mosolyt, majd elindulok.

Végigmérem, valóban úgy fest nem halnék bele ha feleznénk, de ez nem jelent semmit. Lehet gusztustalanul eszik, mindjárt kiderül ha folytatja.
-Fantasztikus... - Még egy szószátyár, de nem érdekel, megkajálok. Még ha lassabban is mert szóval tart. Ha harc hát legyen harc!
-Azt hogy akkor hunyorítva néznél rám, nem elkerekedett nagy kék szemekkel. - Nézek rá unottnak hatóan. - Hah, micsoda bölcsesség, ó kápráztass még el kérlek Zen buddhista örökzöldjeiddel! - Forgatok szemet, de lehet benne valami. Már hogy bunkók vagyunk nem az hogy vonzzuk egymást, természetesen.
Feláll, kis diadalmas mosoly szökik a szám sarkába, de lelomboz. Csak üdítőért megy. Már mondanám hogy nem kell semmi, mikor rám vigyorog idegesítően, kacajtalanul kap egy "he-he"-t, majd megcsóválom a fejem. Ez mondjuk tetszett. De neki nem fogom a tudtára hozni.
Belekezdek a szendvicsbe, basszus... ez ilyen csuszpájzos? A fele a dobozban köt ki majd újra amiben kaptam... na mindegy. Közben visszahuppan, gondolom.
-Szóval nem csak bunkó vagy, de lejmolós is. A napi zenés koldulásod eredményét látom az asztalon előtted? - Piszkálom kicsit kajánabbul mosolyogva, és szenvedve a szendviccsel. Ez szörnyű, ha találok egy megfizethető, lakható albérletet nem engedem kicsúszni a kezeimből.
-Ez sem egy első randis kaja... - Motyogom elégedetlen, mert a szendvics fele kifolyik, lesújtó pillantást lövellek a szendvics felé.

- Mindig elkerekednek a szemeim, ha egy ilyen angyallal találkozom. - az angyal szót érezhetően gúnyos hangnemben ejtem ki, de a mosolyt nem törlöm le az arcomról. Elindulok, hogy töltsek még egy kis italt, előtte még szemétkedek egy kicsit a lánnyal.
- Micsoda remek közönség! - bólintok elismerően a gúnyos kacajára. Na akkor most játsszunk Mission Impossible-t! Várok amíg minden kasszánál lesz pár ember, aztán odasettenkedek az italokhoz és töltök magamnak.
Diadalittas tekintettel sétálok vissza a helyemre, hogy én már pedig átvertem a rendszert! Visszadobom magam a helyemre, majd összeráncolt szemöldökkel pillantok a kajájára.
- Mi van, félreteszel kicsit Afrikának? - könnyedén elnevetem magam, ahogy azt bámulom, hogyan szenved a szendvicsével.
- Viszont ahogy látom, neked sem ez a törzshelyed. Próbáld meg úgy enni, hogy először az egyik végéből harapsz, aztán a másikból. - nem egy Nobel-díjas ötlet, de valahol olvastam, hogy így könnyebben bent marad a belseje.
- Na de hogy kicsit humanista oldalunk is megmutatkozzon.. Joel vagyok. - mutatkozok be, remélem, ő is hasonlóképpen tesz. - Idevalósi vagy?

-Hát igen, nem mindennapi látvány vagyunk... - Na igen, minden vagyok csak angyali nem. De nincs olyan pasi aki ezt kiérdemli nálam még egyszer vagy tíz évig! Vagy több...
-Lebilincselő vagy, hajrá Robin! - Igaz, nem egy gazdagtól csór, csak a mekitől, és nem a szegényeknek adja, hanem saját csórósága miatt kényszerül erre, de azért figyelem hogy kommandózik. Mosolyt csal az arcomra, tiszta lökött a srác. És hogy örül a fejének, mint aki hatost dobott!
-Igen, tudod gondoltam feladom postán nekik. - Forgatok szemet, tehetek én arról hogy gyorsan összecsapott kaja ez, tele szósszal? Kiröhög, de megértem, én is kiröhögném őt, ha szenvedne vele. Egy pasinak könnyebb ilyen kaját enni, egy falat és a fele szendvics volt nincs, én kicsiket harapok.
-Hát nem... A saját főztöm jobban preferálom... - De ha nincs hol főzni, akkor persze megszívtam. Ránézek, hogy mit tanácsolgat nekem, de... ha nem is mondok semmit úgy eszem ahogy mondja, kicsit könnyebb. Majd nem morgok neki annyira hálából.
-Joel... - Bólintok, memorizálom, de ezt könnyű lesz megjegyeznem. - Elizabeth vagyok. De hívj Lizzynek vagy Elizának, vagy ilyesmi, arra jobban hallgatok. - Utálom ha kimondják a teljes nevem, idős zsémbes néni benyomását keltem. És ebből csak a zsémbest vagyok hajlandó elfogadni.
-Nem, dehogy. Csak a suli miatt költöztem át. Nebraskából jöttem. De te nagyvárosinak tűnsz. - Nem tudom miért gondolom, olyan... szóval nem valami kis falucskát vagy poros kisvárost képzelek el mellé. És lássunk csodát tényleg normálisan szóltam hozzá, tudok olyat is. Néha.
-Gondolom te dolgozol, remélem nem valami bosszú volt a meki felé a kis akciód a piával hogy nem feleltél meg. - Vigyorgok rá, gondolom nem, csak jó szívni a vérét. Bár tény idősebbnek tűnik nekem.

- Neked még csak Mr. Hood. Ki mondta, hogy tegeződhetünk? - remélem ezzel a célzással nem arra akart utalni, hogy szerezzek neki is, vagy az enyémet adjam oda neki. Nem. Azzal csak kockáztatnám az akció sikerét... jézusom, úgy gondolkodok, mint aki egy kartellbe akar beépülni. Talán pályát tévesztettem.
- Kétlem, hogy sok postás kalandozna Afrikában. - beszélem le a terveiről, majd ki találom nevetni a hamburgernél alkalmazott speciális étkezési szokásait.
- Nem lehet valami osztatlan sikered a konyhában, ha mégis gyorsétteremben kajálsz. - vetem fel kételyeimet. Ennek ellenére imádom, ha egy csaj tud főzni. Rengeteg lány barátunk volt még középsuli alatt, akikhez gyakran össze szoktunk ülni "családi", azaz baráti vacsorákra. Jó látni, hogy valakik rendes háziasszonnyá avanzsálnak majd.
Kicsit mogorván pillant rám, de azért észreveszem, hogy kipróbálja a módszeremet. Elnyomok magamban egy halvány mosolyt.
- Tehát, ha Elizabethnek szólítanálak, akkor kétszer kell majd szóljak, mert arra csak kicsit hallgatsz? - húzom fel a szemöldökömet mosolyogva, hisz én is tudom, hogy ezekkel a kérdésekkel csak cukkolom őt. - Mindenesetre megjelölöm a B-t, Lizzy. Egy régi ismerősömet is így szólítom.- hírérték: 0.
- Kicsi a világ! Mármint arra célzok, hogy én is a suli miatt költöztem ide. Hova jársz? Eltaláltad, New York-i vagyok. - bólogatok egyetértően, miközben próbálom belőni magamnak, merre is található Nebraska a térképen. Most már értem, miért mondogatta a földrajz tanár, hogy figyeljünk jobban az óráin.
- Ó, nem bosszú volt hidd el, azt nyilvánosan csinálnám. Milyen bosszú az, aminél nem is tudják, hogy ki állt bosszút? Dolgozni pedig csak szeretnék, éppen keresek valami jó állást a suli mellé. Csak pár napja vagyok a városban. És te talán szakácsnak készülsz, vagy étel kritikusnak? - villantok felé egy Colgate mosolyt monológom után.

-Pfff, örülj hogy egy hölgy letegez, tudod, illem... pofátlanság visszamagázódnod most már. - Hah, még egy Mr Anderson, hogy ezek a pasik hogy odavannak magukkal! Mintha attól hogy urazom őket máris potenciáljuk lenne vagy presztízsük. Milyen gyerekes elgondolás, nem is adom meg nekik az örömöt, csak azért sem.
-Hmm, vagy megeszi mielőtt célba érne, igaz. - Bólogatok, mintha fél percig is komolyan vettem volna az egészet.
-Tudod, ha nincs gáz, ami beindítja a sütőnek nevezett általad nem ismert fogalmat de még egy nyomorult mikró sincs, akkor aztán baromi kreatívnak kell lenned. Attól hogy leheled, még nem lesz meleg, hmm? Capise? - Nézek rá bájosnak hatóan, de gúnytól csöpögnek a szavaim. Ne fikázza a kosztomat, nem is kóstolta még. Meg ezért harapok, én igenis jól kotyvasztok. Ezzel még tettem kárt senkiben, bár lehet mérget kéne főzőcskéznem és árulnom. Manapság lehet sikerem is lenne vele.
-Lehet háromszor is, a végére berekedsz, de kár lenne... - Nézek rá sajnálkozva, de mosolygok azért, tudom hogy cukkol. Nem zavar, szeretek piszkálódni. - Hmm jól van, még a végén meg is jegyzed, vigyázz, lehet sosem felejted már el! - Ijesztgetem, de mosolygok. Szerintem ha kimegy a kajáldából már nem fogja tudni, de nem fogok érte haragudni.
-Igen? Mondjuk itt rengeteg a diák. - Bólogatok neki, folyton folyvást diákokba botlok, ami nem baj. - Húú a Nagy Alma. Akkor semmi lényeges újdonság nincs itt, maximum annyi hogy több a színész mi? - Mosolygok, New Yorkot még megnézném egyszer. Az olyan... ihletet adó város a szememben.
-Ez igaz. - Vigyorgok, helyes, bár én magam nem hiszek a bosszúban, de ha hinnék így csinálnám. Hah, ez a vigyorgás, mint aki nem bír meglenni az ezerwattos mosolyok nélkül. Mondjuk jól áll neki és jobb mintha emózna... - Nem, annyira nem vagyok járatos a konyhában, meg az külön szakma. Anyám szakács, húzós meló, engem kikészítene. Bár az ételkritika jól hangzik... - Zongoráztatom az ujjaim a számon elmerengve egy fél pillanatra. - Nem, én is csak keresgélek. A könyvesbolti meg a hipermarketes nem volt nyerő, de talán a pincérnői állás megfelelő lesz. Addigra megtanulok mosolyogni. - Mosolygok felé kissé betanult hatással, pislogok is mellé, megelőzve a hasonló kritikákat, hogy oda kedvesség is kéne és nem kéne minden kávéba beleköpnöm. Nick ugyebár előszeretettel vázolt fel ilyesmit.
-Na és neked mi a nyári álommunka? Úszómester? Azok úgy sem csinálnak semmit ha szerencséjük van. Vagy éjszaka álruhában fosztogatod a gazdagokat és íjászkodsz? Csúzlizol... - Kuncogok, az olyan kamaszfiúsabb, ehhez a csibészes mosolyhoz jobban passzol.