Eljött a péntek, igazából vártam. Noha általában minden randim várom, de mégis, érdekelne mi sül ki az egészből. Egyelőre úgy vagyok hogy a vacsorában nem lesz hiba: Sült karaj lesz sajttal és aszalt gyümölcsökkel, köretnek meg salátát meg krumplipürét készítek. A püre kellően sima és könnyed, a karaj pedig vaj puha, semmiben sincs hiba. Ha lesz abban lesz hogy egyedül kell megennem. De maximum áthívom Josht vagy Henryt hogy egyen velem... romantikus lesz, Josht lehet rögtön Johannaként hívom át, amilyen hülye még el is jönne csajként otthonról, csak hogy bizonyítsa micsoda színész és milyen lökött. Nem hiába a barátom.
Na de már most azért én reménykedő típus vagyok, így amellett hogy szépen megterítettem egy bordó terítővel és fehér tányérokkal, magam is rendbe szedtem, nem csak a lakást. Mert elmosogattam (!) és a ruháim is összedobtam egy kupacba a szennyesbe. Sőt, alig van elől könyv és szótár a nappaliban.
Frissen fürödtem, hajat is mostam, felkaptam a bordó ingemet és a fekete farmerem, bár mezítláb vagyok, de tisztaság az van. Meg is borotválkoztam, az arcszesz még kicsit égeti az arcom.
Épp a hifinél keresgélek valami számot, nem tudom eldönteni vajon mit hallgat szívesen.
Amúgy tágas lakásban élek, a legtágasabban amit csak remélhettem, előttem valami festőé volt, aki műteremnek is használta a lakást. Amerikai konyhás, tehát mondhatni egybe a konyha és a nappali, utóbbi jó tágas, a falakon rengeteg könyvespolccal, amiken főleg könyvek, de hifi lejátszó és bakelit-lejátszó is kapott helyett. Van egy elektromos kandallóm, de első blikkre teljesen olyan mint az ódivatú, hagyományos. Előtte kellemesen puha, nagy fehér szőnyeg terül el, egy nagy fehér kanapé, előtte kis üveg dohányzóasztallal. Hátul rálátni a fürdőre, nyitva az ajtó is, meg a lakás másik végében a háló, közötte meg valami dolgozó/edző szoba féleség ajtó nélkül, így inkább valami beugrónak tűnik. Régimódi angolos hangulat uralkodik.
A polcokon inkább sci-fi, krimi és nyelvkönyveim vannak, rengeteg, mondhatni, hiszen szaknyelvi fordítást is vállalok. A könyveim fele francia, de vannak művészeti könyvek is: verses kötetek, szépirodalom, útikönyvek. A neki emlegetett Robert Burstől is van ott kötet.
Zenék közül jóval nagyobb a választék, van itt minden, komolytól a könnyűig, azon belül poptól a rockig. Bakelitből inkább komoly zenéim vannak és Edith Piaf-om van.
Filmek vannak még itt, javarészt amikről beszéltünk meg pár alap klasszikus, nem vagyok hatalmas filmnéző, ellenben drámám sok van a polcokon könyv formájában.
A kandalló fölött bekeretezve Van Gogh Csillagos éj című képe díszeleg. Van pár fénykép is, mindenféle híres épület előtt. Az egyik egy velem egykorúnak tűnő sráccal van, telibe vigyorgunk a kamerának a velencei Szent Márk bazilika előtt, másikon már négyen vagyunk, a szüleimmel a berlini Alexander téren, igaz, itt szerényen mosolygunk csak. Mütyürjeim nem nagyon vannak, inkább művirágok, amik élethűen ontják a kellemes zöld látványt.

Már korán felkelek, hogy kényelmesen el tudja készülni. Kávé, reggeli készítés, ez a rutin ha felébredek. Reggel kilenc óra, lecaplatok a boltba is, hogy legyen friss pékáru az asztalkámon. Még szerencse, hogy nem kell messzire mennem. Veszek egy csomag rágót is, nem nagyon szoktam, mert egy idő után semmi íze, és csak adatja magát, hogy vegyél be egy újabbat, de most van valami új íz. Ki kell próbálnom... nem túl hosszú a sor szerencsére, és nem tudnak felidegesíteni semmivel. Péntek van, ma egy nagyon jó nap elé nézek, nem engedhetem meg, hogy bárki és bármivel elrontsa a kedvemet.
Tegnap este már hajat mostam, még mindig friss és jó az illata, de nem akartam odaállítani még nyirkos tincsekkel...
Visszaérek, komótosan elhelyezkedem a laptoppal az ölemben és az előre legyártott kávémat iszom. Mennyi mindent lehet találni az ismerősökről különböző oldalakon. Vicces... le is csekkolom Sebastiant, ha fel van valahol. Egy kis infógyűjtés... ebbe még senki sem halt bele. Lehet van asszonya és két göndörfürtű kisgyereke... de ne fessük az ördögöt a falra...
Első körben fogmosás helyett kipróbálom az új rágót, amit vettem. Jó az íze, könnyű rágni... igazából tök jó. Vajon lufit is lehet belőle fújni? Elkezdem, először csak egy kisebbet, majd kipukkad, próbálok egy nagyobbat is. Gyereknek olyan könnyen ment, de most vigyáznom kell nehogy sokat fújjak bele, mert akkor kidurran és kezdhetem elölről. Fújom és fújom, elrakom a gépet magam elől, hogy nehogy abba lyukadjon ki, és büszke vagyok, hogy sikerül majdnem akkorára összefújni, mint a fejem. Valamiért elmosolyodom, és a fogam megsérti a buborékot, ami egyből a bőrömre tapad. A ruhám is kapott belőle, sőt, a hajamba is ragadt. Kissé kétségbeesetten vájom le körömmel, nem akarom, hogy majd csak ollóval lehessen eltávolítani. Nesze neked pénteki randi... készülök!

[...]

Valamennyire sikerült kioperálnom, talán már nincs benne egy kis cefet-cafat sem. Ha mégis, akkor szépen állunk. Pedig újra megmostam, még egy kissé nyirkos is, de ráfogom erre az ítélet időre, mert egész délután esett. Egy újabb kis feketével nem lehetett mellélőni, ami a szettemet illeti. Térdig ér, nincs semmilyen pántja, lágy az esése, nagyon finom anyagból készült és valószínűleg drága is volt. A magassarkú így is dukál mellé, és sminknek is épp csak kiemeltem cicásan szemeim. Egy tökéletes vörös rúzs, ami csókálló és vízálló... és kész is voltam.
Nem sokáig keresgéltem, hogy helyileg hova kell mennem, de a haj-akció sok időt elvett, így egy kicsit megkésve érkezem. Csengetek és/vagy kopogtatok, várom, hogy történjen valami. Remélem a negyedhét még nem olyan nagy késés, hogy ne kapjak enni.

Hát engem lehet csekkolni, csak nem érdemes, Phoenix sem tudom honnan szedi az infóit rólam. Nem vagyok fenn semmilyen közösségi oldalon, nem szeretem őket. Ellenben a fordító iroda létezik, sőt ha keresőbe beír lehet a KUSC is kidob, hogy én olvasom a híreket benne.
[kis cuki xD rágós csajszi, mire átjössz is érzem majd a rágót rajtad ]

Nézem az órát a telefonomon, elmúlt hat... de a lányok szeretnek késni, sőt illik is, szóval még nem aggódom. Végül egy francia CD mellett döntök, könnyed pop dalok vannak rajta, a java lassabb, asszem. Háttérnek jó lesz, ha nem akkor cserélünk. Kopogtatnak, nagyon remélem nem Phoenix vagy Henry állít be, mert akkor viccesen nézek majd ki.
De nem, Aubrey az, ki is tárom az ajtót, tekintetem végigszalad rajta.
-Azta... de csinos valaki... - Vigyorodom el, látom a kedvemre akart tenni. Sikerült, ha engedi kap is egy csókot könnyeden. A lakást betöltik az illatok, remélem éhes.
-Mondd hogy bíztál bennem és nem ettél! - Kuncogok, persze hogy kap enni, ezért is jött. Másért is remélem, de előbb eszünk.
-Nagyon eláztál? - Tapintom a haját, nedves, elhúzom a szám, ha tudom nem mostanra rakom a randit. Előbbre vagy ilyesmi. Későbbre semmiképp, ehehe.

Nem találtam semmit. Ez jó is, meg egy kicsit szomorúsággal tölt el. Igazán elcsámcsogtam volna az infókon, meg a képeken egy jó délelőttöt. De hiába terveztem bármit is, keresztbe húzta a számításaimat a gyerekkori rágó álom... Biztos, hogy érezhető lesz még órák múlva is az a dinnye íz. Ahh!

Általában nem szokásom késni, de most kitettem magamért, mert az etikett úgy rendeltetik a késedelem felett, hogy ennyi még belefér. Majd ráfogom arra, hogy kifinomult francia úrihölgy vagyok ma este, és ezért a késés. Nem mintha számítana, hiszen eljöttem! Talán ez a részlet fontosabb annál, hogy negyed órát még várni kellett rám.
Gyorsan hátralibbentem tincseim, még utoljára rálehelek a kezemre, és érzem, hogy friss és üde. Valamiért számítok egy üdvözlő-gyerebe-csókra... magam sem tudom miért. Egy pillanat az egész, a lélegzetemet is visszatartom, amíg az ajtó nem nyílik ki, aztán jöhet a dobpergés újból!
-Köszönöm, Te sem panaszkodhatsz! -Mosolyodom el miután egy lépést megtettem és könnyedén csukható utánam az ajtó. Ne akarja minden Mary néni megnézni, hogy mi történik Sebi háza táján. Az újabb csókra még majd várnia kell, most is valamelyest mérsékelten viszonoztam, talán csak azért, hogy ne bízza el magát. Még mindig mosolygok, főleg a kérdés hallatán, bólogatni kezdek inkább, és jó mélyen belélegzem az illatokat.
-Csak reggeliztem. -Szóval kimaradt az ebéd is, de az más indok miatt. Tehát: farkas éhes vagyok! Adja elém az étket, vagy menten csont soványra fogyok! Rácsókolok egy aprót a szája szélébe, és megrázom a buksimat. Egyáltalán nem vészes, majd most szépen megszárad, és kócos lesz. Bár, ha abból indulunk ki, ami a múltkor volt... amúgy is kócos lenne.
Lemondani eső miatt pedig nem fogok egy randit. Bár tény, ennél gyengébb kifogással is bújtam már ki egy-egy este alól, de ez most nem az a nap!
-Nagyon jó illatokat érzek! -Dicsérem a konyhafőnököt aztán csak nézek, hogy mi legyen a cipellővel, kopogjak szexisen a padlón, vagy menjek le én is mezítlábasba. Nem ismerem a szokásokat, de egyik ellen sincs kifogásom.

Bejön, nem nagyon lelkes csók ügyben, mitől fél, rögtön magamévá teszem? Ejj... Na mindegy, legalább mosolyog, lehet ideges? Csak nem...
-Kérlek vedd a cipőd! - Első rigolyám. Nálam van, rá fog jönni van még pár..
-Mi? - Kerekednek el a szemeim... - Akkor bort nem kapsz. - Pislogok, hűtöttem be azt is de akkor simán becsiccsent én meg józanul akarom őt estére.
De megenyhülök hogy kapok egy arccsókot, csak kicsit vagyok morcos.
-Jól van. De van hajszárítóm valahol ha kell megkeresem. - Nem szeretném ha megfázna.
-Gyere, szedek neked. De tudod így ha pocsék lenne is megennéd, gondolom olyan éhes vagy... - Forgatok szemet, de mosolygok.
Ha levette a cipőt és követ, kihúzom neki a széket hogy le tudjon ülni, majd tüsténkedek egy sort, ahogy szedek neki köretet, salátát meg húst.
-Szereted a sajtot meg a gyümölcsöket ugye? A krumplit? - Borba voltak áztatva az aszalt gyümölcsök, de már csak az ízükön érezni, szesz nincs benne. - Mit kérsz inni? Van még ásványvíz és almalé. - Borral számoltam de így...

Ugyan nem tördelem az ujjaim, talán érezni, hogy kissé feszült vagyok. Nem szokásom olyan sűrűn randizni, szeretnék mindent úgy csinálni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Kibújok a cipellőből, még csak le se kell hajolnom hozzá. Katonásan egymás mellé állítom őket a többi között és úgy sétálok Sebastian után. A szoknyám hátulját kissé meg kell ugyan emelni, mert így lelóg, nem szeretném, ha elszakadna. Elöl persze térd fölé ér csak, szabadon hagyva egy kicsit többet, ami szem-szájnak ingere.
-Hah, már miért? Egy pohár bortól még nem állt fejre senki! -Érvelek magam mellett, de ne nézzen ilyen meglepetten, zavarba hoz. Nem is kell sokáig várni rá, mert enyhe, rózsaszínes pírt mutat orcám, inkább elfordulok, hogy gyorsan körbenézzek a lakásban.
-Nem lesz rá szükség, köszönöm. -Most még álljak neki hajat szárítani? Így nem vagyok elég őrjítő, megfelelő? Mert akkor bevonulhatok még a fürdőbe egy hosszabb időre, addig átnézem mi van a kis szekrényében legalább. Miféle nyugtatókat találnék, vagy egyéb testmódosítókat. Khm.
Nem sokáig sertepertélek, inkább visszahív én pedig szó nélkül libbenek is vissza hozzá. Ugyan éhes vagyok, mert a vacsorának remek illata van, azért figyelek Sebire, hogy mivel tüsténkedik. Mintha egy kissé ő is ideges lenne? Vagy csak én látom rosszul? Helyet foglalok, még az sem idegen, hogy kihúzták nekem a széket. Apu mindig ezt csinálja otthon is...
-Nyugalom Casanova! -Felelem hatalmas mosollyal. Annyi mindent felsorolt, nem is tudom hirtelen mire kéne válaszolnom egyből. Megemésztem a hallottakat, majd a pohárral kezdem. Előre tolom azt, amibe bort illik tölteni. Ha majd vacsorázunk úgy sem lesz probléma, hogy korábban nem ettem és alkoholt fogyasztok. Nem fogok becsiccsenteni ennyitől.
-A bor tökéletes lesz. -Ismétlem meg, amit korábban is már megtettem. -Az étel pedig nagyon guszta, és hidd el, nincs benne olyan, amit ne ennék meg. De ha rossz lesz, hallgathatod a gyomrom korgását reggelig... -Vagy rendelünk, de ezt csak azért sem teszem hozzá. Átcserélem az evőeszközöket, remélem nem veszi észre, de ez egy olyan apróság, amit nem kellett tudnia. Bal kezes vagyok, ráadásul a kés-villa kombót is megcserélem, ahogy a jobbkezesek teszik, mikor azzal kell enni. De nekem úgy mindig kényelmetlen volt, úgyhogy nem csak a tollat, de a villát is bal kézzel fogom miközben felvágjuk a húst. Furcsa lehet, de nekem annyira otthonos, hogy nem próbálnék meg átszokni a másik oldalra.
-Lássuk, vajon megérné több alkalommal is itt vacsorázni, vagy sem... -Hintem el egy sanda mosoly keretein belül mondandómat, és belekóstolok a javába!

Ez a ruha nagyon tetszik, Aubrey külön jól áll. És még meg is igazítja a cipellőit hoyg levette, van egy jó pontja.
-Na persze, csak aki nem evett egész nap semmit, aztán meg szabadkozol hogy nem is érted miért nevetgélsz... - Nem, nem kap bort, csak ha evett. Nincs apella, szigorú vagyok.
-Jól van, majd kimelegítelek. - Somolygok. Azt mondják a szex jó a megfázásra. Hát meg kéne előzni azt a betegséget én mondom, de ha mást nem veszünk egy forró fürdőt még.
Én magam nem vagyok ideges, aggódom ne legyen beteg vagy rosszul. De amúgy laza vagyok, jól érzem magam, főleg mert eljött.
Pislogok rá majd felnevetek.
-Bocsánat, csak rádöbbentem azt sem tudom mit szeretsz! - Nevetek, ez igaz. Mert a borral nem lőttem mellé, már hacsak nem utálja a bort magát, de amúgy fogalmam sincs mit szeret.
-Hmmmmm.... - Végigmérem, remélem mértékkel issza majd az elején, aztán ha evett nem szólok bele. - Hah. - Na jól van, akkor kap bort. Megyek is a hűtőhöz, hogy elővegyem, majd töltök neki.
-Ezt örömmel hallom... Oh, vettem kenyeret, maximum kapsz szendvicset, vagy omlettet... bár ezeket reggelire szántam de a muszáj nagy úr! - Kuncogok.
Peche van, észreveszem a cserét, de csak mosolygok. Ahogy jól esik, szerintem ez nem baj, bár cserélgeti, mint valami zsonglőr, én inkább nem is követem, mindegy, amilyen a mentalitásom össze is vágnám neki ha lusta volna hozzá...
-Na lássuk. Bon Apetit! - Kuncogok és várok, nézem az arcát, én nem vagyok olyan éhes, közben csipegettem.

Gondoskodó, figyelmes, ez tetszik. Egy újabb dolog, ami miatt mosolygok.
-Most sem értem, hogy miért nevetgélek! -Fűzöm hozzá, csak, hogy egy kicsit piszkálódhassak. Nem a gonosz fajta ez, csak az egészséges csipkelődés, ami mindenkinél és mindenhol jelen van. Pedig most még bort sem ittam... otthon sem!
-Jól fog esni a nyirkos hajam, ha megizzadok és ráomlik a vállamra... -Célozgatok én is, ha már ennyire belejött ő maga is a melegítés első fordulójába. Felhúzom a vállaim, pajkosan pillantok ki mögüle, egészen játékos vagyok már most, még csak borra sincs szükségem! Persze, ezt már tapasztaltuk, hogy miként működik egy kis alkohollal, most jön a teszt mód, hogy mi lesz józanul. Egyelőre minden remek!
Igen, én is belátom, hogy nagyon keveset tudunk egymásról, ezért is kell ez a randi, vagy randiszerűség. A beszélgetés nem mindig rossz két ember között... hiába hiszi azt mindenki.
-Szerencsére nem vagyok válogatós. -Ahogy már említettem múlt alkalommal is. Bármit megeszem, amit elém tesznek. -De például a vadhúst jobban szeretem, mint a csirkét, disznót, marhát. -Sorolom hirtelen és a halat direkt kihagyom. Azt nézhetjük akár a vadbesorolásba is lassan.
Nem esek neki a bornak, mikor kitöltik, csak akkor koccintok vacsora előtt, ha Seb is emeli a poharát. Akkor is kisebb kortyot nyelek, csak, hogy ízleljem. Nem marad ki a pohár tartalmának ízlelése alól a szokásos lötyböl-szagol-kortyol, ahogy azt kell.
-Szükség kényszert bont, ahogy mondják. -Helyeselek én is a megjegyzésre, de ha az illatokból indulok ki, biztos, hogy nem lesz probléma az étellel. Megeszközölöm a variálást, és nekilátok falatozni. Érzem, hogy megint, sőt, inkább még mindig engem figyel. Kellemes érzéssel tölt el, de azért egy kicsit ismételten zavarba ejtő. Evés közben nézni... inkább ő is... egyen. Vagy ez furcsa kérés lenne? Hozzáteszem én is, hogy mennyiféle jó étvágyat kívánok, majd jólesően beledünnyögök az első falatba. Ez mennyei! Pont annyira porhanyós a hús, mint, amennyire annak lennie kell. Nem beszélve a köretről, a saláta öntet egyszerűen zseniális, a püré pedig olyan bársonyosra sikeredett, hogy azt külön is lehetne, önmagában fogyasztani!
-Látod, ezért nem ettem egész nap... -Még egy mélyebben búgó hümmentés, és egy újabb falat eltűnik. Lassan húzom csak a villát végig a számon. Ha már lúd, legyen kövér elvet vallok, nézze csak végig, ahogy kibukik a villa vége is ajkaim közül. Mindenki számító ma egy kicsit, talán nem véletlen. Elkortyolok végül egy kis bort az étel mellé.
-Mesélj egy picit. Te választottad azt a Van Gogh festményt, vagy a lakberendező? -Érdeklődöm evés közben, de természetesen nem teli szájjal. Olyankor sosem rágcsálok, mikor beszélek. Nem szép dolog amúgy sem.

-Hah! - Forgatok szemet, de már mosolygok. Nem zavar a csipkelődés, erre rá fog jönni. - Na jól van, de maximum alaposan megcsikizlek, akkor nevethetsz majd, ha akarsz ha nem! - Ördögi vigyor körítésnek.
-Hmmm. - Látszik elképzeltem és tetszik a látvány, nem is mondok egyebet, a tekintetem beszél helyettem is.
-De kivételek mindig vannak, nem ízlik minden mindenkinek! - Kuncogok, én is megeszek bármit, de nem biztos hogy ízlik is.
-Aham. Hááát, majd legközelebb, most karaj van terítéken. De nyúlból remek ragut csinálok! - Bár az nem vad, de nem mondta.
Töltök bort, látom koccintana, hát emelem a poharat, kettőnkre és az estére, majd én is iszok egy kortyot, de csak szimplán, én nem értek a borászathoz.
Szemlélem ahogy eszik, nem bonyolult ez a kaja, Henrynek anno rengetegszer csináltam, örömmel tölt el, hogy ízlik neki, el is mosolyintom magam.
-Azért csak lassan, mindenből van még! - Kuncogok, majd nekilátok én is ráérősen, ösztönözve erre őt is, nem sietünk. Játszik velem, de most semmi szexuális felhang nélkül örülök hogy ízlik neki a főztöm.
-Lakberendező? - Pislogok, a falat nem éri el a szám. - Én, természetesen. Az a kedvencem tőle. Az eredeti sem lenne rossz ha ott lógna, de sajnos anyagilag még nem állok úgy! - Nevetek halkan.
-Szereted a festészetet? - Kérdezem, bár a lakberendezőn mosolygok még mindig, de Phoenix orra alá dörgölném, hogy nem most költöztem ide, csak ő látja félkésznek a lakást! Vagy... milyennek.

-Majd jól rácsapok a kezedre. -Rákacsintok. Azért nem úgy megy az, nekem is van beleszólásom a történésekbe. A csikizés pedig túl gyenge pontom. Bár szerintem minden embernél...
-Akkor legközelebb én készítek... vacsorát. -Akkor majd meglássuk, hogy tetszik-e neki és ha nem, vajon elfogyasztja csak azért, hogy ne bántson meg vele? Mert talán nem főzök olyan rettenetesen, mint azt felfestem általában az ördög falára... Ha megeszi a főztömet, akkor nagy baj nem lehet. Hacsak nem pont az, hogy megeszi...
Ezt a kis infót is csak azért hintettem el, hogy valamivel többet megtudjon rólam. Nem gondolom úgy, hogy egy beszélgetésnek általában kérdezz-felelek formát kell felvennie. Majd jön magától minden, felesleges alap kérdésekkel frusztrálni egymást. Mosolygok, a nyúl húst is szeretem, nekem pedig abszolúte vadnak számít. Mert nem hétköznapi ... akkor az már nagyon vad!
Nem igazán sietek az evészettel, de ezek szerint alapjáraton eszem gyorsan? Fel se tűnt, hogy már a felét elpusztítottam annak, amit a tányéromra szedtek. Leteszem a kést-villát, megtörlöm a szám, és koccintáshoz emelem a poharam. A ma esténkre! Úgy-úgy... kortyolok, kellemes az íze, ráadásul ezt akarta kihagyni. Apci most jól múlatna, szereti a bort nagyon, ezért is van egy egész pincénk tele minőségi borokkal.
-Ühm, azt hittem egy ekkora lakás mellé lakberendező is dukált. -Nekem lényegesen apróbb az otthonom. Nem érzem szükségesnek a hatalmas tereket, az nekem nagyon nem adja vissza az otthon hangulatát. Pedig a kényelmes élet az első! Tovább mosolygok, megértem, miről beszél. Egy eredeti a festőtől igen borsos áron kaparintható meg, már ha egyáltalán meg lehet őket venni. Biztos van az az összeg...
-Igazából a festészet és a fotográfia nem áll olyan messze egymástól. Persze, most már nagyon is, de mikor kialakult, nehezen lehetett megkülönböztetni egy-egy képet, hogy vajon melyik-melyik. -Művészettörténet, végre hasznodat veszem! Na meg fotótörténet, meg mindenféle seggelős tárgy! Nem gondoltam, hogy valaha fogok ilyesmi témában beszélgetni.
-Szeretem, de leginkább csak nézni. -Én nem konyítok hozzá. Sem a rajzoláshoz, sem a festéshez, marad a műértés.

-Hmmm, úgy csinálom váratlan legyen, rettegj! - Kuncogok gonoszan, lehet megérné.
-Helyes, elvégre látnom kell mit tudsz mit nem! - Kuncogok megint, ha már arról volt szó segítek neki. De amúgy szerintem ehetően főz, nem lenne ott gond.
Szerintem csak azért eszik gyorsan mert nagyon éhes, de nem szeretném ha kikészülne mert emésztenie kell. Oda lenne a desszert! Pedig van, kár lenne kihagyni.
-Nem, de ez nem olyan nagy. Az otthoni nagyobb. Szeretem ha tágas a lakás. - A családom imádja a tágas helyeket, ezért is viselem el nehezen hogy Henry lakókocsizik...
-Hmm, én jobb szeretem ha látom a különbséget. Mondjuk a modern fényképészet meg a képmanipulálás nem vonzz. Kicsit régi vágású vagyok képek terén is. Bár ha valaki úgy rajzol mintha fényképet látnék... hát... az elég durva. Szoktál rajzolni? - Azt hiszem erre a multkor nem kérdeztem rá.
-Igen, én is. Gyönyörködni mindenben, azt tudok, alkotni, na azt nem. - Kuncogok, nagy szívfájdalmam, de ez van.
-Szóval azért tetszik a lakás? - Kérdezem meg, érdekel a véleménye, elvégre egyedül élek, minden tanács jól jön.

Mindennek meg lesz a maga böjtje, próbálja meg és leharapom a... fülét. Somolygok rajta, még nem tudja, hogy kivel találta szembe magát.
-Így van, az autót is elviszik egy próba körre vásárlás előtt, és bizony megnézik mit eszik, nehogy rosszat töltsenek bele és rosszul legyen! -Apci mindig ilyen példákkal kezdett el mesélni, mikor abba a korba kerültem, hogy tudnom kelljen róla. Ez mai napig megmaradt bennem és én is használom, bár csak azért, mert felettébb viccesnek találom.
Hmm. Még valamit megtudtam, szereti ha tágas... a lakás. Ebben is van egy kis fennköltség, hogy minél nagyobb annál jobb?
-Akkor nálam nem éreznéd jól magad. -Körülbelül akkora lakásban élek, mint az ő nappalija... vagy lehet most nagyzolok, és kisebb?! Nem igazán jó a térlátásom, és saccolni se tudok ilyenekben.
-Persze én sem azt mondtam, hogy a jelen és a múlt most sem különbözik. -Éreztetem egy általános behelyettesítéssel, nem mondok konkrét példát, lehet nem is lenne tőle jobb a mondandóm.
-De a kezdetek kezdetén még igen egykaptafára épült. -Aztán bele lehet menni ennek a durvább elemzésébe is, de nem érzem szükségét. A kérdésre megrázom a fejem, és még egy-két falat erejéig a tányéromra figyelek, de egyébként befejeztem az adott fogást.
-Illetve szoktam, mert van olyan órám is, de nem vagyok egy nagy tehetség benne. -Elég nagy, hatalmas, orbitális gyengeségemnek tartom, de annyira nem vagyok béna, hogy ne lehessen felismerni mit szeretnék ábrázolni, de tény, hogy nem adnám el egyiket sem.
-Még megtanulhatsz... -Lenne egy ötletem rá. Milyen jól festenénk a nappali közepén festővászonnal, egy szál köténykében fejbúbig festékesen. Még el is tudom képzelni a jelenetet... szórakoztató lenne. Festenénk épp egy tál... almát.
Hátradőlök kényelmesen, kezembe veszem a bort.
-Igen, pofás, igazi legénylakás! -Le sem tagadhatná, hogy egyedüli férfi lakója ennek a kecónak.
Csak most figyelek fel a halk zenére is... kis időre behunyom a szemem és a dallamra ring a kezem, amiben nem a borospohár van.

Somolygunk egymásra, lehet nem csikizés lenne belőle, hanem valami egészen máshogy játékos? Hmmm.
Kuncogok, micsoda hasonlat!
-Hát igen igen, a tesztelés fontos dolog... - Eszembe jut a szerda esti csók... az jó teszt volt.
-Már miért ne tenném? - Mosolygok, elvégre nem zavar ha kisebb. - A tied otthonosabb, gondolom. - Mondom könnyeden, Joshnál is remekül elvoltam, még Henrynél is. Nem az a lényeg. Ha bezártságfóbiám lenne, na akkor más lenne a stájsz de nem vagyok szerencsére.
-Annyi ága van már mindennek... ki tudja mind követni? - Kuncogok, én folyton lemaradok, pedig érdekel.
-Elég érdekes nem? Elvégre a fotózás később jött és akkora már a festészetben az extrém, az elrugaszkodott divatban volt, nem? Vagy azután vált divattá? - Ennyire sosem mélyedtem el benne, de tényleg érdekel.
Jól lemaradtam, nekem a fele még megvan a kajámnak.
-Kérsz még? - Szívesen adok, ha kér, ahogy elnézem tényleg éhes volt.
-A fotósoknak is van rajzórája kötelező jelleggel? - Kérdezem meg meglepődve, ki gondolná... Én a bölcsész, le vagyok maradva. De nem is most diplomáztam, tény.
-Áh... nem megy. Akárhányszor futottam neki, mindig feladtuk az adott lánnyal. És nem azért mert kellemesebben el tudtuk ütni az időt. - Somolygok, ez is benne volt, de nem csak ezért. Türelem, sok türelem kéne hozzám, meg valami jó technika. Eddig nem volt ilyen rögtönzött tanárom.
-Köszönöm. - Mondom mosolyogva, tény, ez teljesen az. Csak az enyém... olyan amilyennek akartam. Bár ha Henry ideköltözne, valószínű módosulna pár dologban. Figyelem a kezét, mosolygok, míg eszem, rágok, nyelek. Tele szájjal én sem beszélek.
-Szereted a pop zenét? Milyen zenét szeretsz? - Kérdezem mosolyogva, ezt sem tudom róla. Igazából nem meglepő, de valahol el kell kezdeni az ismerkedést. Azaz folytatni.

Az én lakásom pont olyan, hogy minden egy lépésre van és megtalálható, elérhető. Könnyű kiigazodni benne, és nem lehet eltéveszteni az ajtókat sem, mivel... csak a bejárati meg az erkélyre nyíló van. Jó, a fürdőé is...
De ha a nagy terekhez van szokva, akkor az enyém kicsi lenne. De attól még élvezhető, mert én is ott vagyok! Ha már így belementünk a kérdéskörbe, akkor megpróbálom összeszedni a gondolataim.
-Mire a festészetben a futurizmus jött, addigra már rég elkülönült a kettő. Az első fotókat, dagerrotípiának nevezték, de már ez előtt is volt arra mód, hogy valamit leképezzenek, csak még azt nem tudták, miként kéne azt... megtartani. Szóval fényképekről, ezekről a dagerrotípiákról a 18 század közepétől beszélünk. Akkor pedig még bőven Breton alkotta a realista festményeit. Ezért sem lehetett megkülönböztetni némelyiket a fotótól. -Nem akarok tényleg olyan mélyre belemenni, nem szeretném ezzel untatni egy kicsit sem. Aztán persze nem kell mondani, hogy tényleg divatba jött, egyre többen foglalkoztak azzal, hogy tovább fejlesszék a fotográfiát, aztán most itt tartunk.
-Nem, köszönöm, elég volt. -Rebegem elégedetten. Jól laktam, de nem ettem magam tele, hogy esetleg felpuffadjak vagy rosszul legyek. Azért képes vagyok a mértékletességre, erről már tanúbizonyosságot tettem szerdán is.
-Az órák felét a rajz teszi ki! -Felelem nevetve. Ezért is mondom, hogy megtanulható, mert én is fejlődtem, a magam mércéjéhez képest elég sokat. -Nem voltatok elég kitartóak. -Állapítom meg kedves kis mosollyal. Lennék az a lány, aki megtanítja rajzolni, akár festeni, persze nem olyan jól, mint egy iskolai tanár, de mindenképp örömünk lelhetnénk abban is. Ki tudja, lehet működne, én másképp állok ehhez az egészhez.
Miközben hallgatom a zenét, egyre jobban ellazulok. A kezdetleges gyomorideg is felszívta már magát, és már csak a jóleső, lágyan lüktető zene szól a fejemben. Megtöri egy hang, megint belemászott a gondolataimba?
-Változó. A hangulatom határozza meg, hogy épp mit szeretnék hallgatni. -Jártam már hatalmas hardcore bulin, ahogy ráztam már törtütemre is a kezem-lábam. Szeretem a lágyabb dallamokat is, bár a túl komolytól néha falnak tudok azért menni.
-Talán a jazz, ami úgy állandó. Abban akad pörgősebb, és lassabb is. -Kielégíti a libikóka szerű kicsapongásomat. Hol túlpörgök, hol pedig belassulok tőle. Meg hát mennyivel kifinomultabb, mint mondjuk a techno!
-Ez a Te stílusod? -Értem a zenére, ami most épp szól, hogy általában ez szól, vagy most kivételes alkalom van?!
-Felkérsz? -Oldalra döntöm a fejem, látom lassan ő is befejezi az evést, jöhet végre a lazítás, meg volt a kötelező jellegű vacsora. Jöhet a randi következő állomása is, a parkett! -Vagy nem tudsz táncolni? -Teszem fel a kérdést somolyogva, nem gondolok arra, hogy desszertezni is fogunk, ezért kérdezek rá inkább a táncra.

Az evést is abbahagyom, leköt amit mond és ecsetel, sosem gondoltam bele milyen régóta is van fényképezőgép. Régebben mint gondoltam, az biztos.
-Áh, így másabb. Korábbra visszanyúlik a dolog mint saccoltam! - Simogatom az állam elgondolkodva, kivételesen nem a szám ütögetve. - Szereted Breton műalkotásait? - Kíváncsiskodom kicsit. De látszik nem untat vele, érdekel az egész dolog, a festészethez még értek valamelyest, de a fotózásból komoly hiányaim vannak, amiket előszeretettel pótolnék.
-Jól van. - Mosolygok, örülök újfent hogy tényleg ízlett neki és megette, bár lehet csak nagyon éhes volt tényleg, de azért reménykedem az előbbiben is.
-Óh... - Kuncogok én is, hát lebuktam, hogy keveset tudok erről. - Lehet. - Vonok vállat, nem hibáztattam őket, elvégre pár hét és továbbálltunk, hova lettek volna kitartóak? Otthon meg más lányok körében mozogtam, az egyetemen irodalmárok és nyelvészek voltak főleg.
Elmosolyodom, érdekes válasz, magam sem mondhattam volna szebben.
-És ez most kedvedre van? - Mosolygok szélesebben, ahogy elnézem igen, remélem nem tévedek.
-Hmm. Jazzt kevesebbet hallgatok. De sokan szeretik ez tény! - Kuncogok, jaj mit is ajánlott Nick? Valami rockos slow foxot? Nem tudom már... el is feletettem meghallgatni de... kissé berúgtam aznap este. Csak Aubrey miatt jutott eszembe egyáltalán, azt hiszem.
-Nekem nincs stílusom. De szeretem a franciát. - Mosolygok, ó szeretek franciázni is, khm. - Én bármit meghallgatok, mikor mihez van kedvem. Egyedül mikor fordítok hallgatok kizárólagosan csak komoly zenét vagy filmzenéket, akkor zavar az ének.
A kérdése meglep, de elmosolyodom.
-Persze. Hát... tudok, valamelyest, de versenyt nem nyernél velem! - Kuncogok, majd felállok, befejeztem én is evést, egymás mellé teszem az evőeszközöket és kissé meghajolva ajánlom a kezem.
-Szabad? - Mosolygok és ha hagyja a szőnyegre vezetem, épp egy kicsit pörgősebb szól, hát megforgatom, majd mozgatom a csípőm, könnyeden érintem a derekát és fogom a kezét, vezetem. Azzal nincs gondom bár sok lépést nem ismerek, csak úgy... ellépkedek ritmusra, meglátjuk mennyire zavarja a csekélyebb tánctudásom.

-Tulajdonképp már a 17. század óta ismerjük a fényképezőgép ősét, az úgynevezett camera obscura-t, de csak a 19. századtól beszélünk fotográfiáról. Elég összetett a története, érdemes belemerülni, ha valakit érdekel egy kicsit is. -Amikor kisgyerek voltam mindig azt hittem, hogy festőkből lettek fotósok. Naiv elgondolás volt, de amikor Apu elmagyarázta, hogy ez a két világ akkoriban mennyire nem jött ki egymással, kezdtem megérteni, hogy ezt is csak a tudósok, okos emberek találták fel. Végül is, milyen haszna van egy festőnek abból, ha a fotó megjelenik? Nem lesz munkája, mert az újdonság mindig jobban érdekli a népet.
-Igazából nem vagyok nagy rajongója. Gyönyörűen dolgozott, ez tagadhatatlan, de egyik kép sem fogott meg annyira, hogy mondjuk ki akarjam tenni a falamra. Lehet csak nem láttam az összeset, és ezért gondolom így. -Megvonom a vállam. Bretonnál vannak sokkal tehetségesebb alkotók is, ami a kortársait illeti.
-Jobb szeretem a szürrealizmust. -Én magam is néha el tudok annyira szállni, hogy az ötletek tárházából valami nagyon elvetemültet sikerül kihalászni és megálmodni. -Miró vagy Dalí alkotásaiból bármelyiket... -Megvenném, nézném naphosszat és csodálnám. A legtöbben csak úgy értékelik a szürrealizmust, mint unatkozó festők, akik bedrogozva alkotnak. Ha így is van, akkor miért nem követik a kortársak őket, hiszen nem kell megerőltetni magukat egyik-másik alkotás elkészülése végett... bolondoknak tartom azokat, akik csak ennyivel, átgondolatlanul kinyitják a szájukat és elkezdenek beszélni.
-Abszolút. -Ha másképp lenne, biztos szóvá teszem, hogy nem-e lehetne mást hallgatni, mert... idegesít, nem elég pörgős vagy bármi. De szerencsére andalító hangulatomban vagyok ma, minden kis félresikeredett készülődéssel együtt.
-Nem gondoltam volna! -Mármint a komolyzenét. Ami most szól, sokkal jobban ráillik az ő világára. Aztán a filmzene is asztalra kerül, arra bólogatok, na az még nagyon ideillik Seb stílusához. Meg is jegyzem, hogy a legtöbb filmzene alapjait is a komolyzene adja meg, kivéve a diumdisum féle nótákat... de gondoljunk csak az Ötödik elemre, vagy bármelyik James Bondra. Bár lehet ő nem épp ezekre gondolt.
-Nem is azért, mert indulni szeretnék bármilyen versenyen. -Felelem nevetősen, inkább csak oda szeretnék kerülni újra, ahol a múltkor már felizzott a levegő. Érezni akarom a közelségét, újra be akarom szívni az illatát, hogy eltelítse az orromat, majd felkússzon egészen a gondolataimig. Elfogadom, tenyerem az övébe csúsztatom és követem a szőnyegre. Elővigyázatos, így biztos nem fogok felfázni, és még kellemes is, ahogy lábujjaim között feltör a szőnyeg finom anyaga.
Nem zavar ez a kezdetlegesség, én se tudok sokkal jobban. De ha vezet, akkor nem lesz baj. Persze így is sikerül rálépnem néha a lábára, de ez jóformán direkt van. Ilyenkor nagyokat nevetek, és bocsánatot kérek természetesen, de az sem utolsó, hogy szándékosan mehetek neki, és bújhatok néha a mellkasához.

-Egyszer elmehetnénk valami múzeumba, úgy szemléletesebb lenne a dolog! - Mert engem érdekelne az egész mizéria, csak ha van mihez kötni a hallottakat jobban megmarad.
-Akkor kit tennél ki a faladra? - Kérdem mosolyogva, bár lehet kinn is van az illető, mint nálam az öreg Van Gogh.
Aztán felemlíti a szürrealizmust, elmosolyodom. Én magam nem vagyok nagy rajongója az ágnak, de itt van olyan ami tetszik.
-Dalítól nekem azok a képek tetszenek, mikor az órák folynak el, azok valahogy... megfognak. - Mosolygok.
-Ezt örömmel hallom! Elég sokat agyaltam mit tegyek be neked... - Kuncogok, mit tagadjam? De akkor megérte elmerengeni a dolgon.
-Nem? Komolyzenei rádiónál is dolgozom. Hírbemondó is vagyok. - Kuncogok tovább, ha jobban megismerkedünk úgy sem ha tudja hogy sokfajta munkából tartom fenn magam.
-Igenigen, azok is jó számok, bár én Hans Zimmer, John Williams, Howard Shore zenéit szeretem főleg. - Mosolygok, az ötödik elem Díva éneke egyik kedvencem, a James Bond filmekért mondjuk nem vagyok oda.
Táncolni óhajt, hát felkérem, a szőnyeg puhasága ellensúlyozza talán hogy nem vagyok a parkett ördöge, csupán valami lelkes amatőrre. De nem mutatott aggodalmam hamar elszáll, mikor a lábamra lép, fel kell nevessek, csóválom a fejem hogy nem gond. Mikor megint rám lép, szorosabban átkarolom és kissé megemelve pörgök vele széles vigyorral, élvezem hogy közel van. Át is vált egy lassabbra, el sem engedem, mindkét kezem a derekán pihen, úgy lépkedek mosolyogva, kicsit bújva a hajába. Tetszik az illata. (Mi ez dinnye? xD Viccelek xD)

Megörülök a hallottaknak, kevesen szeretnek múzeumba járni. Sokaknak unalmas és egysíkú, pedig nagyon is izgalmas tud lenni. Nem azért mondom, mert gyereknek bújócskáztunk a legtöbb helyen... egy interaktív kiállítás legalább olyan jó, mint a mozi!
-Nem rajtam fog múlni... -Hogy elmegyünk-e, vagy csak ő megy el, vagy mással megy el. De annak örülnék, ha velem tenné. Megemlítem, hogy kitől viselnék dekorációt a legszívesebben.
-De nekem inkább fotók vannak a falon, mindenfelé. -A nappaliban, konyhába, még a fürdőben is. Bár tény nem túl nagy a lakás, úgyhogy lehet néha túlzsúfoltnak hat a sok fotó miatt.
Ó igen, ismerem azt a festményt, gyönyörű és igen elgondolkodtató. Sokáig lehetne nézni, hogy melyik óra merre folyik, aztán elemezni, hogy mit jelenthet. Csodálom a műveit, különböző formákból, emberi testekből festi meg a koponyát is, brilliáns művész volt.
-Nekem a kedvencem egy olyan kép, ahol három hattyú van egy kis tóban, fürdőznek. -Sok mindenről árulkodik az a remekmű, és azért szeretem. Jól mutatja a jelenlegi világunkat. A hattyú, mint egyik legszebb élőlény a világon, kénytelen úgy élni miattunk, ahogy a legutolsó putriban is szokás... elpusztítva mindent maga körül. A különbség az, hogy nem a hattyú művelte ezt a világgal, hanem mi magunk. De ez már csak belemagyarázás.
Mikor már könnyedebb témára terelődik a szó, én is kedélyesebbre váltok. Ha szakmázni kell mindig egy kicsit komolyabb lesz a hangvétel meg a gondolatmenet is. Nem tehetek erről...
-Milyen sokrétű vagy... ez tetszik. -Biztos nem unatkozik. Az pedig, hogy ki és miből, vagy mennyiből tartja el magát, az a saját dolga. Én egyszerre egy valamire tudok koncentrálni, de akkor az világrengetően jó lesz!
-Na és melyiknél? Titkon majd hallgatom... -Elmosolyodom. Milyen félelmetes lenne az ő hangjára kelni. Persze csak úgy, hogy a rádiós ébresztőnél hallom, nem pedig közvetlenül mellettem az ágyból. Elég szórakozott gondolat, még jobban mosolygok emiatt.
Meg tudom érteni, hogy miért szereti azon muzsikákat. Apu is folyton csak komolyzenét hallgat vagy épp valami olyat, amibe a minimálisnál is kevesebb az ének. Jobban megy az alkotás, így szokta mondani...
Táncolunk. Kellemesen simulok, de most nem úgy, mint a múltkor. A lépéseket is elvétem, de őt se zavarja, inkább csak még közelebb kerülünk. Felemel, pörgünk, hátravetett fejjel nevetek, és a hajam betakarja az arcomat is. Nem simítom ki, remélem, hogy inkább megteszi majd ő maga, addig meg nem zavartatom magam. Kezeim megint a nyakába, ha már az övéi a derekamon, úgy ringunk a lassú számra, együtt és nagyon összebújva. Még mindig bejön az aftershave-je, titkon pedig örülök, hgoy a cseresznye illatú parfümöm harmonizál a sampon illatával, ami szintén gyümölcsös. Remélem nem túl sok, lassan olyan az illatom, mintha egy mediterrán szigetről szalajtottak volna...

-Ennyire ráérsz? Jó hír! - Kuncogok, mert én történetes ilyenre csak vele mennék el, elvégre őt érdekli rajtam kívül.
-Gondoltam. A családi album is olyan mint egy portfólió? - Mosolygok, nem cukkolom, tényleg érdekel, elvégre ők megtehetik, mert családban marad teljesen.
-Hmm... az most így nincs előttem... - Vallom meg kínosabb mosollyal, emlékszem valami ilyesmire, de hogy hogy van kivitelezve az homály. De majd megnézem, csak legyen eszembe!
-Elvégre a multifunkcionális címre hajtok nem? - Kuncogok mikor témát váltunk. - Ó, komolyan, fellendítem a rádiót legalább... hmmm egy hétre! - kacagok fel, mert hát kétlem hogy azóta is hallgatják akiknek mondtam. Főleg Öcsi meg Josh... Vagy Jodie, te jó ég! - A KUSC-nál vagyok. Kis rádió, nem szokták ismerni. - Szóval nem fogok csúnyán nézni "hogy ezt sem tudod?". Pedig fiatalos rádió de hát... kicsi és szimfonikus.
De inkább táncolunk, vagy lötyögünk, mindegy is, élvezettel emelem fel, jó hallani hogy nevet. Tetszik a nevetése, dallamos. Mikor leteszem, alig lát a hajától, kuncogva simítom ki a kósza és rakoncátlan tincseket, lopva meg-meg érintve az arcát. Aztán lassúzunk, tetszik az illata, bár kissé édes, de nem zavar. Arcommal a nyakához kúszok és egy gyöngéd csókot hintek a nyakára, majd a válla hajlatába, orrom végighúzom a nyaka ívén. A fülébe súgok, ki nem hagynám.
-Gyönyörű vagy... - Nem hazudok, nagyon csinos és bájos, örülök hogy itt van velem. Aztán kicsit elhúzódom hogy a szemébe tudjak nézni, de a homlokom az övének döntöm mosolyogva, egyik kezemmel a haját igazgatom, játszom a lassan teljesen száraz tincsekkel.

Bólogatok nagy mosolyok kíséretében, egy kis kultúra túrára mindig ráér az emberlánya! Nem utolsó sorban kellemes partnerrel mennék, ki nem hagynám!
-Nem egészen, bár törekszünk a tökéletességre. -De az már ott megbukott, legalábbis az emberek szemében, hogy két apukám van. Jut is eszembe, valamikor velük is beszélnem kéne már, rég hallattam magamról nekik. Bár ha belegondolok, nincs is olyan sok családi kép, akad, persze van egy olyan falfelület, ahol csak az található, hogy a családom és barátaimmal milyen közös képeim vannak. Az a szeretet fal... jó hülye neve van, de még elsősként nem voltam túl kreatív az effajta névadásokhoz. Feltéve, ha el kéne nevezni bármit is.
-Nem lényeg, majd megnézzük. -Nem is kell mindennek ott lennie, és tudnia is, hogy ki az vagy épp mi az, melyik az és mikori. Nekem van egy kis művészetfetisizmusom. Talán egy kicsit túlságosan is élénken él bennem, de eddig még nem sűrűn kamatoztattam egy beszélgetésem során sem. Már kezdtem azt hinni, hogy az átlag itt élők kulturálatlanok.
-Nagyon igaz! A bögrét már bekészítettem, otthon feszít az ajándékzacskóban. -Nem hoztam el, korai lenne, így inkább ha legközelebb nálam töltjük az estét, reggel lesz miből kortyolnia a... teát, mivel kávéfőzőmasinám nincs. Kéne egy efféle gépsárkány is, hogy normális életet lehessen élni abban a lakásban!
Valóban nem hallottam a rádióról, de majd igyekszem nem elfelejteni és egy-egy alkalommal random belehallgatok, hátha pont Sebinek van műsorideje és hallatja azt a remek orgánumát.
-Akkor nem állandó vagy ott? -Ha már csak egy hétre lendíti fel, meglehet csak beugrós. Ilyen... állandó jelleggel. Ha épp szükség van egy beugrós fazonra, akkor tárcsáznak és hívják őt.
Hasonlóan én is nevetgélek, élvezem a táncot is vele... a hajam pedig biztos a nyirkosság miatt ilyen vadóc, hogy folyton a szemem elé kerüljön. De nem baj, ingyen ürügy, hogy hozzámérjen. Direkt így terveztem! Még jó, hogy már szalma szárazra száradt.
Még mindig egymásba vagyunk gabalyodva, és élvezem a közelségét, azt, ahogy a hajammal játszik és megcirógatja a nyakam. Ellazulok, lehunyom a szemem, a kis csókok csak grátisz az est elején számomra. Lomhán nedvesítem ajkam, elmosolyodom a suttogás végett. Még most is bókol, elalélok!
-Köszönöm. -Súgom vissza enyhe pírral arcomon, de talán van olyan közel, hogy ez ne lehessen észrevehető. Kicsit mozdulok, de még mindig összeér a homlokunk, pisze táncba hívom, miközben nózim cirógatja az övét. Kezdeményezek, még mindig csak játékban vagyunk. Ajkam ismét csak egy pillanatra érinti az övét, de végig érezni, ahogy elválik egymástól a két száj. Kicsit csiklandoz is, újra benedvesítem a számat inkább, meg egy picit az övét is mikor csókba invitálom.

Kuncogok, tetszik a válasza, feldob. Azt sugallja nekem próbál majd ráérni, ez pedig kölcsönös.
-Jól van! - Jó ötlet, legalább mindről mondhat pár szót, mi fogja meg bennük.
-Ó, minő meglepetés! Ez azt jelenti nagy reményeid vannak felém, ha már kész! - kacagok fel, most már pláne ki kell érdemeljem a szemében!
-De, de, azaz részmunkaidőben, nem csak én olvasom a híreket hétköznap. Én csak arra érettem, egy hétnél tovább úgy sem hallgatnád, ha nem kedveled annyira a klasszikusukat. - Kuncogok.
Felkérem, táncolunk, a kacagást átveszi a gyöngéd simogatás. Visszasúg és piszézik velem, társra talál bennem, mert ezt szeretem, le-le hunyom a szemeim közben, mosolygok.
Aztán ajkát az ajkamhoz simítja, jobban elnyitom a szám, hogy még inkább érezhessem. Ahogy nedvesíti az ajkát az enyémet is érinti, forró lehelet szökik ki a számon. Aztán csókra hív, eszem ágában sincs ellenkezni, puhán kutatja ajkam az övét, gyöngéden szívogatva alsó ajkát. Karjaimmal jobban ölelem, húzom kissé, közben nyelvemmel bekéredzkedem a szájába, hogy érzékien játszadozhassak az övével. Könnyen belefeledkezem az egészbe, ahogy cirógatom, harapdálom, nagyon élvezem. Kezem a hajába fúrom, másikkal a meztelen vállait és hátát cirógatom. Imádom ezt a ruhát...

-Lehet nem is neked szánom! -Incselkedek vele, szóban mindenképp. Régóta van egy ilyen bögrém már, az év férfija címerrel ellátva, ugyanis Apu bögréje. De neki erről nem kell tudnia... ha meg egyszer mégis kiérdemelné, akkor majd Apu kap egy újabbat. Mosolygok ezen, nagyon kis ravasz vagyok, mint egy róka!
-Ahh, vagy úgy! -Most már világos. Kicsit elbeszéltünk egymás mellett, de annyi baj legyen, az még bőven belefér. Mondjuk lehet igaza van, aztán lehet, hogy megszeretném, megkedvelném ezt a fajta reggeli ébresztőt, és minden áldott nap hallgatnám készülődés közben a csatornájukat. Nem is én lennék meglepve, Seb talán jobban.
-Majd megkedvelem... ha szükséges. -Vonom fel a vállam. Enyhe célzás arra, hogy ha sok időt töltenénk együtt, akkor hallgatnám, ha itt vagyok? És nem szólnék érte? Igen, valami ilyesmire gondoltam, de ahogy kimondtam meg is bántam, lehet teljesen felesleges ilyen reményekben gondolkodni, hiszen ma megforgat, holnap még kapok egy jó reggelit és utána eltűnik a föld felszínéről. Reménykedem benne, hogy talán nem így lesz.
Talán túl sok idő telt el az érkezésem óta, és kellőképp kiszáradt a szám egy csókra. Főleg, hogy mikor megérkeztem, akkor is csak futólag történt.
Még mindig lépdelünk egy lassabb számra, miközben csókolózunk. Ennyire még senkivel sem élveztem, hogy csak itt forrjunk össze, és kellemes meglepetésként tapasztaltam a csók művészetét, mennyire is finom, jó, kellő az az ember számára. Elnyitom ajkaim, engedve, bebocsátva az ő nyelvét, szinte simogatjuk egymást itt is és más területeken is. Én még mindig a nyakában lógok, többnyire csak a tarkójához húzom fel kezemet, és kezdem cirógatni egyenletes tempóban, megállás nélkül.
Libabőrös leszek az érintésétől, kellemesen futkos a hátamon az a borsodzó érzés, amit a simogatásától kapok. Belemosolygok az újabb csókba, kicsit inkább meg is harapom alsó ajkát de nem állunk meg, ahogy a múltkor. Most ez nem azt jelentette, hogy be szeretném fejezni... korántsem azt.

-Óh, szóval van más év férfija jelölted? Ki a vetélytársam, hmm? - kacagok, na szép, verseny van és csak nem is szól!
-Akkor kedveld meg, ha akarod, úgy is jobb ha élőben hallod a hangom nem? - Vigyorgok, nem tukmálni akartam, most az hogy tőlem hallja a híreket reggel vagy este, vagy mástól, igazából mindegy. Ha tőlem hallgatja jól fog esni, de rosszul semmiképpen ha mégsem.
De ahogy csitul a tánc ritmusa, úgy csitulunk valahol mi is és csókolózunk, rettentően élvezem. Le sem tagadhatnám, mert érezhetően elveszek minden egyes pillanatában. Főleg hogy megint a tarkómmal játszik, kiráz a hideg és halkan nyögök jólesőket a csókba. Kicsit harapdál, érzem hogy mosolyog a szája, én is elmosolyodom. Viszont harapdálom, piszézek vele, majd folytatom a csókolózást, csak a kezem már a gerincén siklik fel le ahol nincs ruha, finoman érintem a bőrét, élvezem hogy selymes és finom. Akár az ajkai... A desszertről teljesen el is felejtkezem, ez jobb és kevésbé hizlal. Bár nem bírok betelni a csókjaival, ha elválna tőlem finoman visszaédesgetem folytatásra. Le is simítok a hátán a derekára, majd a fenekére, túrom a haját, közben végignyalom az ajkait és gyöngéden fogaim közé veszem az alsó ajkait. Ha macska lennék dorombolnék, teljesen elveszek a csók nyújtotta gyönyörben.

-Hát, nagyon sokan vannak. Így is lemondtam a mai randimat, hogy itt lehessek... nem volt olyan vonzó lovagolni menni hozzá... -Na igen, lovagolni, bizonyára ő sem arra gondolt, hogy kiügetünk a rétre és meguzsonnázunk. De az is igaz, hogy ilyen felkérés nem is létezett, legalábbis jelenlegi. Senki nem kért tőlem randit az elmúlt egy évben legalább. Jót derülök a reakcióján, de megosztok vele még egy kis titkot.
-De tudod... a helyzet az, hogy ez már egy évvel ezelőtti történet. -Tulajdonképpen elég sokakat elhajtottam azzal az indokkal, hogy most járok valakivel, holott ennek semmi valóságalapja nem volt. Járni maximum haza szoktam, amikor időm engedi...
A felvetésére még szélesebbre vált a hangom. Ha ez azt jelenti, hogy reggelente és esténként a hangja ringat álomba vagy épp ébreszt, akkor már most imádom! Persze nagyon korai lenne ilyen előre rohanni, de az újdonság ereje sokat dob egy 'nem kapcsolatba'... mert hát itt bőven nincs miről beszélni még. Sőt, gondolni se igazán.
Jó érzés emberre akadni, aki legalább olyan gyengéden tud közelíteni, ahogy azt elvárná az emberlánya. De lehet ez csak a kezdetleges finomkodás. Én sem ilyen vagyok... de a csókolózás más. Ott nem lehet vadulni, annál durvább egy csókban sose lesz mint, hogy megharapjuk egy kicsit egymást. A szex az más. Már perzsel a bőröm, ahol ujjai érik, kedvemre van a cirógatása.
A desszert már nem is érdekel annyira, más fajta éhség akar úrrá lenni felettem, amit ha Sebi is úgy akar rá tudunk ereszteni. Élvezetből táplálkozik, és már most mártogatja a pirítóst a sajtmártásba. Akarom, hogy belemarkoljon a fenekembe, jobb lábam pedig a csípőjéig emelem, mint táncosok tangózás közben, bár nekem más célom van ezzel. A szoknya finoman lentebb hullik, szabadon hagyva egész sok bőrfelületet, már a combomra is rá tudna simítani. Simulok hozzá, kedvem lenne egy ugrással 'fölé' kerekedni, lábaim egyből a dereka köré fonnám és úgy ölelném magamhoz még közelebb csókjaimmal.

-Óh! Nocsak nocsak, mik ki nem derülnek! - Kacagok, csak lesek a lovagláson, ahh... örülnék ha engem választana nyeregnek, az is biztos. Basszus, túl könnyen elkalandozom!
Aztán visszaránt, őszintén meglepődöm.
-Na és miért? Egy évig ki sem mozdultál a lakásból? - Egyéb indokot nehéz elképzelnem, mert kellemes vele beszélgetni, csinos és tanult.
Mosolyog, tetszik a mosolya, hát nem úgy képzeltem hogy ma együtt hálunk, reggel megreggelizünk és azt mondja szia, többet nem látlak. Mondjuk én nem tudom a számát, lehet ezek a tervei velem, de hát nincs mit tenni, ő irányít és dönt most a további randikról.
Csókolózunk aztán, elmélyülten, nincs kedvem szenvedélyesebb vagy vadabb csókot váltani, élvezem hogy ő is kiélvezi az érzéki gyönyöröket. Megfogom a fenekét, érzem hogy a lába a derekamra kúszik, kezem követi, hogy érezhessem meztelen combját. Rosszalkodom, így már könnyen felsimítok a ruha alatt ismételten a fenekére, ha szerencsém van tangát vett fel és teljes egészében érezhetem a fenekét a tenyerem alatt. Húzom is magamra, mert hasonló ösztönös mozgások járnak az én fejemben is, miszerint megemelem és rám kulcsolja lábait. Ennek erősebb bizonyítása hogy a másik kezem is a fenekére siklik, emelem magamra, remélem hagyja a dolgot. Ha igen, akkor tartom a fenekénél és míg csókolom elindulok a háló felé, hogy gyöngéden letérdelhessek vele az ágyra, majd csókolhassan a nyakát és a meztelen kulcscsontját, közben pedig simogassam a meztelen combját ami a derekam körül feszül.
Ha nem hagyta, akkor csak elindulok a kanapé felé, remélve leül ahogy vádlija éri a bútort váratlan. Ebben az esetben elé térdelek és úgy csókolom a kulcscsontját, kezemmel a combját simítva.
A lenti vágyat mindkét esetben érezheti, ha az ágyékomhoz simult, nehéz lenne nem kívánni őt. A gyengédségem nem száll el, érzékiek maradnak a csókjaim mik a testét érik.