Fülemben doboló ritmussal lépkedek végig a park kavicsokkal kirakott útján, azon filózva, hogy vajon a kövek is a zene ütemét érzik-e, mert esküszöm szinte ijesztő pontossággal ugranak a cipőmbe minden egyes lépéssel. Éppen ezért minden harmadik megtett méter után egészen attraktív rángatózásba fojtom az említett végtagjaimat, amitől a kövek úgy pattognak ki lyukacsos bakancsomból, mint a gépfegyverlövedékek. Ennek értelmét csak akkor tanulom meg szívhez szólóan szeretni, mikor az egyik párduc nacis öreg néni lila hajába pattintok egy huncut kavicsot, amitől az villám mozgással megpördülve néz körbe, bennem pedig a látványtól meghal egy kis darab... ilyen geometriai pontossággal felrajzolt szemöldököt se lehet mindennap elszenvedni...  a smink asztalon nyílván egy vonalzót tart, és reggel azzal játszik összekötősdit a homlokán a bibircsókokkal...
Gyorsan fogom magam és elhagyom a tett színhelyét, mielőtt még a számból kiszökellhetne egy huncut megjegyzés, ami már eddig is nyelvem hegyét erőszakolva kívánkozott kifelé... a legkevésbé sem hiányzik, hogy még a karrierem kezdete előtt elhunyjak egy bizarr mami kezei által.. inkább vigyenek el az űrbe lassúzni egy kísérleti fémasztalra az idegenek, ami csak egy fokkal lenne elviselhetőbb másvilágra szenderülés, mint a matekdoga szemöldökű néni...
Mihelyt elég távolságba értem a veszélytől, füleseimet kirángatom hallójárataimból, s oldaltáskámból előkapva kicsiny rongybabám a kis flitteres ruhájában kezdek el megfelelő színtér felé kutatni, ahol nincs elég ember, akiket a kísérletemmel kinyírhatok majd... mert szeretem a vért, de amíg nem tudom Hanibal Lecter ügyességgel eltüntetni a testeket, addig nem próbálok meg egyet sem véletlenül a túlvilágra küldeni nyaralni. Már pedig amíg egyik hamburgerembe sem szeretnék embert rakni, addig ez a készségem még kifejlődésre van ítélve... egy lábujj sem lenne csíni így zsömiben. Nem. Az ételt nem gyalázzuk meg testrészekkel.
Ötpercnyi sűrű kavargás után végre megtalálom a tökéletes eldugott és kietlen helyet, ahol őrült kísérletemet végre hajthatom, már pattanok is a közepére és babámnak traumatikus élményeket okozva magam után lóbálva mélyesztem másik kezem táskámba könyékig, öngyújtó után kutatva. És nem is csalódok magamban, mert bármikor máskor örülnék egy moment of horror-nak, de mikor nem sikerül kitapogatnom azt, amit legalább háromszáz színes papírral borítottam be, hogy ne felejtsem otthon, akkor pontosan a lelkembe hasító vérfagyást kapom meg. Egy perc alatt válnak a vörösvértesteim jégkockákká, hogy egész alakomban megdermedve mutassak pont úgy, mintha a való világban bufferel-ne a létezésem...  jellemző. JELLEMZŐ.
Hogy ne legyen totálisan felesleges, hogy kőtengeren verekedtem magam végig a 40 fokban, vadászkutya módban kezdem el kapkodni szemeimet, olyan vélhetően élő létforma után kutatva, aki rendelkezik azzal az eszközzel, amivel szabályt sértve sodorhatom veszélybe fél Hollywood lakosságát. És talán az érzékeim is kiélesedtek a feledékenységem miatti stressz adrenalin löketétől, mert hogy szinte azonnal dohány szagot szúrok ki, az is 100 % biztos. Egész testem a szag irányába mozdul, mintha valóban vadászkopó ennék, és épp most igyekezném Tapsi Hapsit kikaparni az egyik lyukából...
Végig gázolva egy meglehetősen nagy bokron bukkanok ki közvetlenül egy barna hajú srác aurájában, fél centire fejétől, amitől úgy tűnik ő maga is meglepődik, nem hogy én... nagy szemekkel bámulok rá tincseim mögül, összeépült szemöldökkel a szájában pihenő füstölgő fehér rudat bűvölve, az öngyújtó nyilvánvaló jelenléte után kutatva. És mielőtt még megfulladhatna, vagy elhalálozhatna a hirtelen jött személyem általi meglepettségtől, hangosan káromkodva botladozok ki a bokor előtti pad körzetéből, hogy miután az instant vadon járásom is le lett tudva mai napra, immáron előtte prezentálva magamat sűrű levélsöprések közepette.
- Csőőőő, ezer bocs, hogy majdnem a koponyádba másztam,de... ide passzolnád az öngyújtódat?- érdeklődöm meg könnyedén,hajamat valami kevésbé Szamarásabb módozatba igazgatva, szoknyámmal szintén hasonlót művelve... máskor örülnék neki, hogy egy horror szereplő cosplay-jelek, mert akkor szándékos lenne... de perpill még embernek kell tűnnöm... azt hiszem.. így teremtenek kapcsolatot a halandók egymással, nem úgy, hogy szociopatának tűnnek... – Ne parázz rá, nem téged akarlak felgyújtani, mielőtt még esetleg eszedbe juthatna... bár tény, hogy élő emberen jobban hatna a kísérletem...- mérem végig kritikus szemmel azt latolgatva, vajon hány vet kapnék, ha ő most itt spontánlángra kapna a babám helyett... SHIT. Nem áll jól a narancssárga, vissza kéne fognom magam...