Már arra sem emlékezett pontosan, hogy hívták a lányt. Talán Tessa, vagy Terry? Netán Tina volt? Fogalma sem volt, és igazából nem is számított annyira nagyon, csupán az zavarta, hogy ennyire rossz a név memóriája nem lehetett. Vagy mégsem csak ennyiről szólt volna ez az egész? Egy órája ha volt, hogy elaludt a lány, mire fogta magát, összeszedte a dolgait, felöltözött és csak úgy, minden további nélkül eljött. Azóta sétált egy nagyot, elszívott pár szál cigit, most már a sokadik parázslott az ujjai között, és unatkozva próbált karikát fújni a füstből, ahogy azt még a nagyapjától látta egyszer gyerekként, de nem igazán jött össze. A harmadik próbálkozás után fel is adta végül, inkább csak előre dőlt a padon ülve és combjára könyökölve szabad tenyerébe támasztotta a homlokát, másik kezét meg a füstölgő nikotinrúddal csak úgy lazán lelógatta. Tudta, hogy ezért ismét fejmosást fog kapni Demitől, ha beszámol róla valaha is, de ez már igazán zavarta az egészben. Az járt a fejében, hogy a húgával talán sose tudta volna megértetni, hogy ezen az átlagos estén is úgy érezte, megfullad. Nem találkozott még olyan lánnyal, akiről ne az lett volna legalább a benyomása, vagy ne derült volna ki esetleg második, harmadik alkalom után, hogy valami stabilabbra vágytak, nem arra, hogy látszólag minden rendszer nélkül előbukkanjon, majd el is tűnjön a lehető leggyorsabban. Megmagyarázni sose tudta, és nem is igazán akarta. Az iskola óta semmit sem akart igazán megbeszélni senkivel sem, így hát ez is amolyan tabutéma lett. Említette, tovább léptek, és senki nem várta egyelőre, hogy most azonnal családot alapítson, bár már várta a percet, amikor ismét előkerülnek a "bezzeg a bátyáid a te korodban" - kezdetű csodálatos esti mesék. Jó rég nem érezte készen magát semmi komolyra, főleg, ha ismét azzal kecsegtetett a helyzet, hogy belefulladhat valami rémesen komolynak akart, de annál borzasztóbb és inkább áhított, mint reális valamibe, amit kapcsolatnak csak jóindulattal lehetett nevezni. Vagy csak rosszul ítélte meg a másik nemet. Demi bizonyára most is azt mondta volna, hogy csúnya általánosítás volt. Éppen annyira hülye tudott lenni, ha lányokról, vagy átlagban emberekről volt szó, mint amennyire okos, ha egyébről. Szusszantott egyet idegesen, aztán mivel a cigaretta közben elhamvadt az ujjai között, felállt, a legközelebbi szemetesnél elnyomta, majd kidobta a csikket, aztán visszaült a padra. Semmi kedve nem volt még hazamenni, és beszélgetni, úgyhogy újabb szálat vett elő a gondosan a zsebébe rejtett vésztartalékból, és megpróbált rágyújtani, ám az öngyújtó egyelőre másként gondolta a dolgokat. Fellobbant, majd kialudt, és hiába próbálta kétségbeesetten kicsikarni belőle a lángot, az már csak szikrákat volt hajlandó prüszkölni, azokat is percről percre ritkábban. Szép. Amint megállapította, hogy ez bizony kifogyott, idegesen csapta földhöz szerencsétlen gyújtót, a szál cigit visszagyömöszölte a dobozába, és kezeit zsebeibe mélyesztve hátradőlt a padon. Lábával gyors ütemre kezdett dobolni a kövön talpa alatt, hogy a feszültséget levezesse, és mellé az alsó ajkát is megrágcsálta kicsit, közben meg azon kezdett töprengeni, hogy vajon, ha elölről kezdhetné, mit csinálna másként.

Különösen indult ez a reggel számára, amolyan baljóslatúan, vagy talán csak ő látta ennyire sötétnek az egészet. Nem tetszett már az sem, hogy nem otthon ébredt, bár nem ez volt az első eset és nem is az utolsó, ezzel tisztában volt, de mégis furcsa volt az egész, és cseppet sem értékelte, inkább szó nélkül lelépett, remélve, hogy a lány meg eleget ivott és majd nem fog emlékezni rá, vagy legalább nem állt szándékában keresni utólag. A reggel hűvös levegőjétől teljesen felébredt, hazamenni azonban még messze nem volt kedve, ahogy magyarázkodni sem, merre járt, miért ilyenkor ért haza, mit csinált kint éjszaka és további hasonló kérdések várták volna, így jobbnak látta itt megvárni, amíg az apja elment dolgozni, az anyja meg a maga kis szokásos körútjára az edzőterembe. Egy szál cigi még jól is esett volna, sőt úgy érezte, nagyon kellene, hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse, még ha nem is a legmegfelelőbb módja volt ez annak, ám a gyújtó csak nem akart engedelmeskedni. Idegesen csapta földhöz, ha már egyszer nem volt hasznára, majd inkább elhelyezkedett a padon eltéve a cigit, és lábával dobolt a talajon. Konstruktívabb feszültséglevezetési technika volt ez utóbbi, csak éppen nem tűnt olyan hatékonynak, mint a torkát végigmaró füst volt minden egyes alkalommal, ahányszor igénybe vette. Elmélázott azért közben, hogy vajon hogy is hívták mégis a lányt, egyáltalán T betűvel kezdődött-e tényleg a neve, vagy ezt csak ő akarta ennyire szentül hinni, amikor valaki egy gyújtót dugott az orra alá. Kissé meglepetten pislogott fel, de azért egészen hamar összeállt, hogy biztos láthatták, amint földhöz vágta a sajátját, majd elpakolta a cigit. Mély levegőt vett, majd kihúzta a kezét a zsebéből, és biccentve egyet átvette a gyújtót.
- Kösz - mondta ki, és előhúzva a vésztartalék fekete dobozát a zsebéből kiemelt belőle egy szálat, ajkai közé illesztette, majd egy másikat félig kihúzva a fiú felé tartotta a dobozt, hátha kér. Logikusnak tűnt, hogy cigizett, ha egyszer volt gyújtója, hát megkínálta, majd meggyújtotta a cigijét, amint eltette a dobozt, és szabad lett a keze, hogy tenyerével az esetleges szél ellen védhette vele a lángot. A cigi máris parázslani kezdett, szívott egyet rajta, majd visszanyújtotta a gyújtót.
- Még egyszer köszönöm, és Sebastian vagyok, ha már így kérded - közölte csak úgy mellékesen, és combjára könyökölve előre dőlt, kifújva a füstöt. Hogy miért is ücsörgött itt? Nem volt kedve mindenről beszámolni, bár egyszer majd erről is beszélni kellett volna valakinek, csak éppen nem érezte úgy, hogy itt és most egy ismeretlen lett volna a legmegfelelőbb hallgatóság. Felpillantott a válla fölött, majd unottan megvonta azt.
- Friss levegőre volt szükségem. Na és te? - szűkszavúan válaszolt egyelőre, de azért amíg a válaszra várt, valami beszédtémán törte az agyát, hogy legyen mivel folytatnia elkerülve az esetleges kínos csendet.
- Úgy néz ki ez a nyamvadt park, mintha legalább Valentin nap lenne - jegyezte meg aztán hirtelen némi undorral a hangjában, annyira idegesítette mindig is a sok enyelgés, főleg nyilvánosan, bár erre is bizonyára létezett valami logikusnak nevezett magyarázat, de ez érdekelte a legkevésbé, egyszerűen irritálták a boldog párok, és ezen nem volt szerinte mit boncolgatni és magyarázgatni.

Annyira nagyon nem vágyott éppen társaságra, de túlságosan is feltűnő műsort rendezett az imént, amikor földhöz vágta szerencsétlen gyújtót. Nem is ártott neki semmit az, de valamin legalább levezethette a felgyülemlett feszültség egy részét. Nem lehetett azt mondani, hogy nem maradt volna még jókora adag azért őbenne tombolni, de társasága akadt, így jobbnak látta nem ezzel foglalkozni. Nem lett volna szép beszólni például, miközben éppen segítséget kapott. A cigi meglepően gyorsan javított is a helyzeten, máris megkönnyebbült az első slukkot követően, és bár továbbra sem volt barátkozós hangulatban, hajlandónak mutatkozott nem csak félszavakban válaszolni, hanem még kérdezni is. Demi akár meg is dicsérhette volna, hogy megerőltette magát és érdeklődött a másik iránt. Megengedett magának egy gyors félmosolyt a kapott válaszra.
- Ühümm - közölte amolyan semleges válaszként. Neki sem ártott volna barátkozni, valami többre szert tenni pár olyan havernál, akikkel alkalom adtán az apját bosszanthatta, de nem igazán volt ilyesmihez kedve eddig, és jónak látta ezt így, ahányszor végiggondolta a lehetőségeket. Kissé megrázta a fejét csak úgy magának, mert elszaladtak a gondolatai, és visszatért a jelenbe.
- Ja, a Francesre, filmművészetre. Te hol tanulsz? - kérdezett vissza ismét, a megfogalmazásból ugyanis elég egyértelműnek tűnt, hogy Adam is diák volt éppen valahol, de hát amekkora város ez, nem csak egyetlen egyetemre szűkült a lehetőségek száma. Közben minden egyes slukk után egyre nyugodtabban fújta ki a füstöt, amíg csak meg nem hallotta az utolsó kérdést, és torkára nem akadt tőle még ez a gáz halmazállapotú anyag is csúnya köhögést idézve elő. Elkezdhette volna részletezni, hogy most mászott ki egy csaj ágyából, akinek még csak a nevére sem emlékezett, de ez már csak azért is képtelenség volt, mert levegő után kapkodva köhögött úgy, hogy még a szemébe is könny szökött. Legalább a sírjunk vagy nevessünk dilemma kiküszöbölődött, de azért ez sem volt kellemes változata a reakcióknak, azt meg kellett hagyni. Szabad kézfejével törölt egyet a szemén, majd felpislogott.
- Haver, ilyet azért ne nagyon kérdezz olyanoktól, akiket nem is ismersz. Túlságosan személyes. Amúgy nézőpont kérdése és nem - vállon veregette a fiút, majd még egy slukkot követően elnyomta a csikket, elsétált a szemetesig és kidobta, aztán visszaült a padra és még el is vigyorodott hirtelen.
- Figyelj, ifjú padawan, nem vagyok egy bulizós alak, de a strandot kihagyva... legyen - közölte hirtelen elhatározásból, és inkább maga sem akarta most az indítékait boncolgatni, hogy miért is mondott igent egy teljesen ismeretlennek egy bulizós estére, amikor sokkal valószínűbb lett volna a nem, ráadásul minden idegszála kapálózott a válasz ellen. Túl fogja élni. Hátradőlt a padon és elnézte az előttük elsétálókat egy kis ideig.
- Egyébként pontosan mire gondoltál? Helyre értem... bulizni - kérdezett végül, és közben gondolatban azzal győzködte magát, hogy még az anyja szerint is engednie kellene a vágyából, hogy mindent uraljon, hát most legalább megpróbálhatta.